Hoffman István: Jogi ismeretek (főisk) by Edutus Főiskola

Hoffman István

Jogi ismeretek (főiskolai jegyzet, 2., átdolgozott és javított kiadás) Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 2010.

Tartalomjegyzék Bevezetés.................................................................................................................................... 2 I. rész: .................................................................................................................................... 4 Jogelméleti alapismeretek .......................................................................................................... 4 1. A jog, mint társadalmi jelenség fogalma, a jogrendszer kialakulása, kapcsolata az állammal. A jog funkciója. A jog kapcsolata a gazdasággal és a társadalommal .................. 4 2. A jogrendszer. A jogrendszerek csoportosítása: jogcsaládok. A kontinentális jogcsalád alapvető jogrendszeri tagozódása: a közjog és a magánjog és elhatárolásuk viszonylagossága. Jogágak a magyar jogban ....................................................................... 12 3. A jogforrás fogalma. A jogképződés és a jogalkotás. A jogszabályok rendszere. Speciális jogforrások. ........................................................................................................... 22 4. A jogi norma fogalma, struktúrája, érvényessége, hatékonysága ................................ 30 5. A jogviszony fogalma, elemei, szerkezete. A jogi tények ........................................... 34 6. A jogalkalmazás és a jogi felelősség általános elemei ................................................. 39 II. Magánjogi alapismeretek ................................................................................................. 45 7. A magánjog fogalma. A polgári jog főbb alapelvei. A Polgári törvénykönyv ............ 45 8. A polgári jogviszonyok alanyai (személyi jog)............................................................ 52 9. Dologi jog..................................................................................................................... 62 10. Magánjogi jogalkalmazás: a polgári eljárásjog alaptételei....................................... 72 III. Közjogi alapismeretek.................................................................................................. 79 11. A Magyar Köztársaság alkotmányos rendszere ....................................................... 79 12. A közigazgatási szervek rendszere........................................................................... 89 13. A közigazgatási jogalkalmazás felépítése .............................................................. 100 14. Szemelvények a büntetőjog köréből ...................................................................... 105

Bevezetés A jogi alapismeretek tantárgy célja, hogy a gazdasági alapképzésben résztvevő hallgatók számára bemutassa az alapvető jogi fogalmakat, jogintézményeket, segítséget nyújtson ahhoz, hogy a hallgató értelmezni tudja a jogrendszer felépítését, azonosíthassa az adott életviszonnyal kapcsolatos jogszabályok körét, azokat értelmezni, alkalmazni és követni tudja. A tantárgy több jogtudományi ágra kiterjed, felöleli az alapvető jogelméleti, közjogi és magánjogi ismereteket. A jogelméleti ismeretek révén a hallgató képet kap a jognak, mint társadalmi alrendszernek az egyéb alrendszerekkel (különös tekintettel a gazdasággal) összefüggő viszonyáról, a jog és az állam kapcsolatáról, a jogi alapfogalmakról. A közjogi ismeretek segítségével a hallgató betekintést nyerhet a Magyar Köztársaság államszervezetébe, a közigazgatás működésébe, a jogalkotás és a jogalkalmazás folyamatába. A tágabb értelemben vett közjog részeként itt jelzem a büntetőjog általános részével kapcsolatos ismereteket. A polgári jogban a személyek, a személyi jog, a tulajdonjog, a magánjogi felelősség kérdéseinek bemutatása kerül a középpontba. A tantárgy tárgyalja az igényérvényesítésre és a jogalkalmazásra vonatkozó legfontosabb eljárásjogi tudnivalókat. A tantárgy céljainak áttekintését követően felmerülhet, hogy a gazdasági alapképzésben résztvevő hallgatók számára az alapképzés képzési és kimeneti követelményeiről rendelkező kormányrendelet, valamint az annak alapján összeállított felsőoktatási képzési követelmények a jogi ismereteket miért határozzák meg a képzés főkollégiumaként, s miért fordítanak kiemelt figyelmet a fenti ismeretek átadására. Az előbbi kérdésre adható rövid választ úgy foglalhatom össze, hogy a jog és a gazdaság számos ponton kapcsolódik egymáshoz. Több tankönyv és szakkönyv azt emeli ki kapcsolatukról, hogy a „a gazdaság a tartalom, a jog pedig a forma”. Ez a megállapítás egyértelműen igaz a magánszemélyek és a vállalkozások egymás közötti kapcsolataira, amelyek esetében a tartalmat az áruk adásvétele, a szolgáltatás nyújtása és az ahhoz kapcsolódó ellenérték átadása jelenti. Azonban ennek a gazdasági kapcsolatnak a formáját, lebonyolításának mikéntjét a jog határozza meg azzal, hogy viszonylag egyértelműen és pontosan meghatározza például az adásvétel fogalmát, az eladók és a vevők jogait és kötelezettségeit. Mint e jegyzet későbbi fejezeteiből egyértelműen kiderül a jognak ez az ága a magánjog. A magánjog alapvető ismereteinek elsajátítása ezért megkerülhetetlen a gazdasággal, gazdálkodással foglalkozó szakemberek számára, hiszen az általuk végzett tevékenység kereteit, formáját ez a jogág rendezi. Alapvető szabályainak biztos kezelése nélkül nem működhet egyetlen sikeres vállalkozás sem. A magánjogi ismeretek körében mutatja be a jegyzet az igényérvényesítés általános szabályait. Bár a jog – az élet tipikus jellemzőire figyelemmel – azt tekinti alaphelyzetnek, hogy az egymással kapcsolatba kerülő személyek a fenti szabályok szerint kölcsönösen, teljes mértékben teljesítik kötelezettségeiket, azonban arra nézve is rendelkezéseket tartalmaz, mi történik akkor, ha vita merül fel közöttük. Így e jegyzet röviden szól a jogviták rendezésének kereteiről is. A Jogi ismeretek című tantárgy azonban a magánjogi ismeretek mellett bizonyos közjogi ismereteket is közvetít a hallgatók felé. A közjog az állam szerveinek, valamint az államnak és polgárainak kapcsolatát szabályozza. Manapság a modern, jóléti államok a mindennapi élet számos területén – így a gazdasági viszonyokban is – jelentős önálló szereplőként jelennek meg (ne feledjük, hogy hazánkban az elmúlt évek állami szerepvállalásának csökkenése

3 mellett is a bruttó nemzeti össztermék, a GDP közel 50%-át osztja újra az állam). Ez a viszony azonban nem egyoldalú, hanem kölcsönös: a gazdaság fejlettsége, szerkezete is befolyásolja az állam szerkezetét, feladatainak összetételét, felépítését. Mindezekre figyelemmel nehezen kerülhető meg, hogy a gazdasági képzésekben résztvevő hallgatók is megismerkedjenek az állam felépítésére és szervezetének működésére vonatkozó legfontosabb szabályokkal. A fenti rövid kitekintésből is látható, hogy a gazdaság és a jog kapcsolata nagyon szoros, s e két társadalmi alrendszer logikája, szabályai sok ponton meghatározzák egymás működését. A fenti kapcsolatra figyelemmel egyértelműen kimondhatjuk: nem véletlenül került be a jogi alapismeretek biztosítása a gazdasági alapképzések képzési és kimeneteli követelményei közé. A jegyzet első részéről szólnék utoljára. A tananyag legfontosabb célja, hogy a hallgatók elsajátítsák a későbbi, szakmai életük gyakorlásához szükséges legalapvetőbb magánjogi és közjogi ismereteket. A jog azonban egy önálló társadalmi alrendszer, amelynek önálló gondolkodásmódja van. Az egyes szabályok megértése elképzelhetetlen ennek a sajátos gondolkodásmód alapjainak a megértése nélkül. Ezért a jegyzet bevezető részében bemutatom a jogi gondolkodás alapjainak elsajátításához szükséges elméleti alapokat. A jegyzet –mint korábban már többször jeleztem – a gazdasági alapképzésben résztvevő hallgatók igényeinek kielégítését célozza. Figyelemmel van arra, hogy nem jogi képzésben résztvevő diákok fogják forgatni, akik nem e területen válnak szakemberekké. Ezért azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a mindennapi életben leginkább szükséges jogi területeken nyújtson magabiztosan kezelhető alapokat, amelyek birtokában a gazdasági professzionalista megfelelően tudja értékelni jogi helyzetét, s tud dönteni a szükséges lépésekről. E jegyzet jogi alapismereteket közvetít. A gazdaságra vonatkozó részletes ismereteket egy külön féléves kollégium, a Gazdasági jog keretében sajátíthatják el a hallgatók, amelyhez szintén egy önálló tananyag készül, amely – értelemszerűen – az e félév során elsajátított ismeretekre épít. A jegyzet megírása során tekintettel voltam a hazai jogi és gazdasági képzés tananyagfejlesztésének eredményeire. Így több esetben építettem a különböző jogi karokon – elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karán – használt tankönyvek és jegyzetek eredményeire, valamint a közgazdasági alapképzésben kötelező irodalomként szolgáló jegyzetek felépítésére is. A jegyzet tematikájának áttekintését követően röviden szólnék a jegyzet felépítéséről. A jegyzet három részre épül: jogelméleti alapismeretek, magánjogi alapismeretek, közjogi alapismeretek. Minden egyes rész az egy-egy előadásnak megfeleltethető fejezetekre tagolódik. A fejezeteken belül az elméleti ismeretek megértését gyakorlati példák bemutatásával próbálom meg segíteni. A gyakorlati példákat beljebb szedve, dőltbetűs formátummal különítem el a törzsanyagot jelentő ismeretektől. A könnyebb tanulás érdekében a kulcsfogalmakat, alapvető definíciókat félkövér és aláhúzott szedéssel emelem ki. Az ismeretek rögzítése és a tanulás sikerességének ellenőrzése érdekében minden fejezet végén ellenőrző kérdéseket teszek fel. Mindezek után mi mást kívánhatnék a hallgatóknak, mint jó tanulást és kellemes „kirándulást” a jog gyakran száraznak tűnő, ám mégis érdekes világában!

rész:

Jogelméleti alapismeretek1 A jogelméleti alapismeretek keretében mutatom be a jognak, mint társadalmi alrendszernek az egyéb alrendszerekkel (különös tekintettel a gazdasággal) összefüggő viszonyát, a jog és az állam kapcsolatát, a jogi alapfogalmakat, a különböző jogrendszerek főbb jellemzőit és azok tagozódását.

1. A jog, mint társadalmi jelenség fogalma, a jogrendszer kialakulása, kapcsolata az állammal. A jog funkciója. A jog kapcsolata a gazdasággal és a társadalommal E fejezet alapvető célja, hogy röviden körülírja, mi is a jog, így a hallgató egyéb társadalomtudományi tanulmányai során elsajátított ismeretekre is építve el tudja helyezni ezt a sajátlagos társadalmi jelenséget. A jog fogalmának körülírását követően a fejezet áttekinti a jog funkcióját, valamint röviden bemutatja a gazdasággal és a társadalommal való kapcsolatát is.

a) A jog, mint társadalmi jelenség fogalma, a jogrendszer kialakulása, kapcsolata az állammal A jog, mint társadalmi jelenség megértéséhez tisztában kell lennünk, hogy mind a magyar nyelvben, mind más, idegen nyelveken is a jog szó többértelmű: egyszerre több jelentéstartalommal bír. Így a jog egyszerre jelenti az egyén úgynevezett alanyi jogait (azaz az egyes egyént megillető jogok összességét), valamint a tételes jogi szabályok rendszerét, az úgynevezett tárgyi jogot. Mindemellett a köznyelvben gyakran a „jogos”, „jogszerű” kifejezés egyben az „igazságosat” is jelenti. A jog, mint kifejezés többértelműsége nemcsak a jogtudományban jelenik meg, hanem a mindennapi életben is. Az egyik jelentés, az alanyi jog a „jogom van” kifejezéssel írható le (pl. „jogom van munkát vállalni”, „jogom van részt venni az oktatásban”, „jogom van a munkaviszonyt felmondani”). A másik jelentés a tárgyi jog a jogszabályok összességét jelenti, azaz a Magyar Közlönyben és az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő szövegeket, amelyeket a jogászok többsége elektronikus adatbázisokból (pl. CompLex DVD-Jogtár, a Magyar Közlönykiadó Hivatalos DVD Jogszabálygyűjteménye) ismer meg. Ennek a többértelműségnek az az alapja, hogy a jog összetett jelenség, amelynek legalább három eleme van: 1. a jogi előírások vagy jogszabályok (a tételes jog), 2. a hatósági, bírósági döntések, 3. az előírások megvalósulása társadalom tagjai magatartásában. Gyakorlati példával megvilágítva e három elemet: egy társasház alá mélygarázst építettek, amelynek aszfaltozása nem felelt meg a tételes jogi szabályokban meghatározott követelményeknek. Ezért a vásárlók bírósági eljárást (pert) kezdeményeztek. A bíróság a 1

E rész megírása során jelentős mértékben támaszkodtam Szilágyi Péter tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Jog- és állambölcseleti Tanszék) Jogi alaptan (Budapest, Orisis Kiadó, 1998.) című tankönyvére, valamint Bíró György és Lenkovics Barnabás egyetemi tanárok Általános tanok (Miskolc, Novotni Kiadó, 1999.) című jegyzetére.

5 tételes jogi szabályok alapján megállapította a jogszabályi feltételeknek meg nem felelő teljesítést, ezért ítéletében (döntésében) kötelezte, hogy az előírásoknak megfelelő burkolatot helyezzen el a garázsban). Ezt a döntést azonban az építtető nem teljesítette önként, arra csak a bírósági végrehajtást követően került sor. A fenti három rétegen túl a jog összetettségét még az is mutatja, hogy időben változó jelenség, hiszen mind a jogszabályok, mind az ahhoz kapcsolódó bírósági, hatósági gyakorlat változhat (a jogszabály módosulhat, a bíróság felülvizsgálhatja álláspontját). Ezt a jelenséget nevezzük a jog történetiségének. Ráadásul a jog nem egységes a világban: az egyes nemzeti jogrendszerek is jelentősen különböznek egymástól. Amennyiben a jog egy összetett jelenség, kérdéses, hogy egyáltalán meghatározható-e a fogalma. A jogtudománynak erre a kérdésre egyértelműen igen a válasza, ugyanis a jog összetettségét okozó tényezők külön-külön jól megragadhatók, s így az összetett jelenség is meghatározható. Ez a meghatározás azonban – éppen a fenti összetettségre figyelemmel – nem képzelhető el egy egyszerű bővített mondatként, inkább egy körülíró jellegű definícióról van szó. A jog fogalmának meghatározása során abból kell kiindulnunk, hogy a jog egy sajátos társadalmi norma. A társadalmi normák „olyan magatartás-előírások, amelyek a lehetséges magatartások közül előírják a helyeset és követendőt, az előírás be nem tartása esetére hátrányos következményt helyeznek kilátásba, és azt általában meg is valósítják.”2 A társadalmi normák egyidősek az emberi társadalommal, hiszen normák nélkül társadalomról sem beszélhetünk. E normák jelentik az emberi magatartás-befolyásolások legfontosabb eszközeit. A társadalmi normák legfőbb jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: 1. A társadalmi normák nyelvi eszközökkel megfogalmazott magatartásmintát, kötelezést írnak elő. 2. A társadalmi normák kötelező jellegéhez kapcsolódik érvényességük, azaz előírásaik meghatározott körben kötelezőek, azokat be kell tartani. 3. A társadalmi normákra jellemző az ismételtség, azaz a bennük megfogalmazott követelmény nem egyszeri viselkedésre irányul, hanem a hasonló helyzetek minden esetére. 4. Ebből következik a társadalmi normák általánossága, vagyis ez a kötelező erő a társadalom tagjainak meghatározott körére (vagy egészére) kiterjedő általános érvényessége. 5. A társadalmi norma be nem tartásához valamilyen szankció, azaz hátrányos következmény is kapcsolódik, ily módon biztosítva a norma érvényességét. 6. A szankció érvényesüléséhez kényszer is kapcsolódik. 7. A társadalmi norma feltételes szerkezetű, azaz előírásai a „ha – akkor” formulát alkalmazzák. 8. A normában előírt jogkövetkezmény a normát követő közösség reakciója révén valósul meg. 9. A 8. pontban megjelölt következményből fakad az, hogy a társadalmi norma egyfajta normatív elvárást fejez ki: azaz előfordulhat olyan eset, amikor közösségi reakció hiányában nem érvényesül a norma, azonban a norma ezen „csalódás” ellenére is érvényben marad. 10. Az előző pontból következik az, hogy ha egy társadalmi norma egyáltalán nem érvényesül, akkor az elveszíti a norma jellegét. Bár teljes mértékben soha nem érvényesülnek,

Ld. Szilágyi 1998: 204-205.

6 ugyanis minden társadalmi norma esetében vannak normasértők, de legalább tendenciajelleggel érvényesülniük kell. 11. A társadalmi normák jellemzően kölcsönösek és gyakran értékelést fejeznek ki. Szilágyi Péter3 szerint a fenti elemek alapján a társadalmi normáknak három nélkülözhetetlen mozzanatuk van: 1. magatartásmintát fogalmaznak meg, 2. ezt a mintát normatívan minősítik (tilos, megengedett, kötelező), 3. a normasértés esetén hátrányos következményt ír elő, amelyet kényszerrel érvényesít. A társadalmi normák közé sorolhatjuk a jogot, a vallási és az erkölcsi normákat. A jog funkciójáról és fogalmáról a későbbiekben részletesen szólok, de tekintsük át a fenti fogalmat és jellemzést az erkölcs példáján. Az erkölcs is magatartásmintákat határoz meg, hiszen egyértelműen rögzíti, hogy az adott erkölcsi (etikai) normarendszert követő társadalom mely személyeket és milyen magatartásokat tekint erkölcsösnek. Ezeket a magatartásmintákat nyelvi eszközökkel – szóban, hagyományok útján vagy esetleg írásban, etikai szerzők művein keresztül – rögzít. A fenti erkölcsi rendszert valló társadalmakban ezt kötelezőnek tekintik, s megfogalmazásait általános jelleggel érvényesítik. Ezen elemekre a példa: „hazudni erkölcstelen”. Ez a tétel nyelvi eszközzel megfogalmazott magatartásminta, hiszen kiemeli, hogy a hazugságot helytelennek tekinti. A fenti erkölcsi rendszert követő társadalmakban általában nem hazudnak, így ez érvényesül. Mivel a tétel nem azt mondja ki, hogy „Petinek nem szabad hazudnia a szüleinek”, hanem általában mondja ki, hogy a hazugság erkölcstelen, ezért e szabály általános. Az erkölcsi normák megszegéséhez szankció is kötődik: a közösség rosszallása, súlyos esetben a közösség elutasítása, kiközösítés is. Az erkölcsi tétel „ha – akkor” jellegű, hiszen rögzíti, hogy a szankcióra abban az esetben kerül sor, ha valaki a közösség tiltása ellenére tesz valamit, vagy a közösség elvárása ellenére nem tesz valamit (pl. ha nem segít a bajba jutotton, miközben a közösség ezt várná el tőle). Az erkölcsi előírások érvényesülését a közösség a reakcióival biztosítja: azaz a jogsértés szankciója a közösség rosszallásával valósul meg. A közösség rosszallása ellenére sem követi mindenki az erkölcsi példát, mindig vannak normasértő személyek. Azonban ha egy erkölcsi tétel legalább tendenciaszerűen nem érvényesül, akkor az nem tekinthető fennálló, érvényes normának. Például 40-50 éve még egyértelműen erkölcstelen volt, ha egy fiú vagy egy lány az utcán a barátjával vagy barátnőjével csókolózott. Mára ezt már nem tekinti a társadalom döntő többsége erkölcstelennek, így nem is találkozik a rosszallásával. Mivel a jog is társadalmi norma, ezért a fenti jellemzők a joggal kapcsolatban is kiemelhetők. A társadalmi norma általános jellemzését alapul véve a jog sajátosságaira figyelemmel adható meg a jog fogalma. Szilágyi Péter definícióját alapul véve a jog fogalmát az alábbiak szerint határozhatjuk meg: 1. A jog olyan magatartási szabályok és az azokhoz kapcsolódó magatartás-előírások összessége, 2. amelyek keletkezése az állami szervekhez kötődik, azokat az állami bocsátja ki vagy szankcionálja, vagyis a már kialakult magatartásszabályok megsértéséhez államilag

Ld.: Szilágyi 1998: 209.

7 kényszerintézkedéseket, hátrányokat fűz, vagy pedig valamely nem állami normaalkotó eljárást (például népszavazás) jogalkotásként ismer el, 3. amelyek az előzőekből következően az adott társadalomban általánosan kötelezőek, vagyis azokat általános érvényesség jellemzi; 4. amelyek érvényesülését az állami szervek végső soron kényszerrel ténylegesen biztosítják, tehát azok az emberek magatartásában, valamint a jogalkalmazó szervek, mindenekelőtt a bíróságok és a közigazgatási hatóságok gyakorlatában többnyire, statisztikai átlagként meg is valósulnak. A társadalmi normákkal összevetve a jog megkülönböztető jellemzői 1. az állam által alkotottság, 2. az állam általi érvényesítés, 3. az adott társadalom egészére kötelező jelleg. A jog állami jellegét Hans Kelsen, a XX. század nagy osztrák jogelmélettel foglalkozó tudósa is kiemelte, amikor azt mondta, hogy az „állam olyan, mint Midász király, amihez hozzáér, joggá változik”. Az állam polgárainak magatartását elsősorban a jogon keresztül befolyásolja, hiszen minden kötelező magatartási szabály, amit alkot csak és kizárólag jog lehet. Azonban jogot csak és kizárólag az állam alkothat. A joghoz tematikájában, jellemzőiben hasonló egyéb normák – például egy részvénytársaság vagy akár egy egyesület szervezeti és működési szabályzata – nem tekinthetőek jognak, hiszen azokat nem az állam alkotta, s nem is érvényesülnek a társadalom egészében. A fentiekre tekintettel nem beszélhetünk jogról addig, amíg nem létezik állam. Így az állammá nem szerveződött afrikai törzsek normarendszerei inkább erkölcsi, mintsem jogi szabályoknak tekinthetőek, amit érvényesítési mechanizmusok is alátámaszt (az állammá nem szerveződött társadalmakban a normarendszer érvényesítését végül is a közösség szolgálta: a normarendszer szabályait megszegő személyeket a közösség kiközösítette). A jogrendszer kialakulásában így meghatározó volt az állam kialakulása: a társadalomtól elkülönült államszervezet kialakulásával a jogi normák érvényesítéséért és végrehajtásáért nem az egész társadalom, hanem az állam szervei váltak felelőssé. A jog állami jellegének másik oldala az állam (szervei) által akár fizikai erőszak igénybevételével történő kikényszerítés. A jogszabályok végrehajtása mögött végső soron ugyanis az állam áll, amely a modern korban a fizikai erőszak jogszerű alkalmazásának monopóliumával rendelkezik, s amely ezt a monopóliumát végső soron alkalmazza is. A fizikai erőszak jogszerű alkalmazásának monopóliuma azt jelenti, hogy a modern társadalmakban fizikai erőszakot csak az állam szervei, illetve az állam által meghatározott körben és esetekben az általa feljogosított személyek alkalmazhatják. Az állam által feljogosított, nem állami személy például a jogos védelem helyzetében levő sértett, akit egy külön jogszabály, a Büntető törvénykönyv jogosít fel a jogtalan támadásnak akár fizikai erőszak alkalmazásával történő elhárítására. Amennyiben állami feljogosítás nélkül alkalmaz valaki jogai érvényesítése érdekében erőszakot, az a mai magyar jogrendszerben bűncselekménynek minősül (önbíráskodásnak vagy akár zsarolásnak). A jog abban is különbözik a többi társadalmi normától, hogy az az egész társadalom tekintetében érvényesül. Míg a vallási normákat csak az adott vallás hívei követik – akik a mai, vallásszabadságon alapuló társadalomban jellemzően nem az egész társadalmat fogják át – addig a jog szabályait minden, az adott társadalomban élő személynek követnie kell. Ez az általános érvényesség azonban nem jelenti azt, hogy minden norma minden jogalanyt egyformán kötelez. Egyes jogszabályok címzettjei pontosan meghatározott személyek, e jogszabályok csak az ő tekintetükben alkalmazandók. Az általános érvényesség

8 azt jelenti, hogy a jogot, mint társadalmi normarendszert minden állampolgárnak alkalmaznia kell, lelkiismereti okokra hivatkozva nem lehet megtagadni a jog általános szabályainak követését. A jog általános érvényességéhez kapcsolódik a jog tényleges érvényesülése. Ténylegesen, társadalmi hatásában ugyanis nem jog az a norma, amelyik mint csak a könyvekben leírt szöveg létezik. Ezért valamely jogrend tényleges érvényesülését az a tény dönti el, hogy az emberek cselekvésükben ehhez a rendhez igazodnak. A jog tényleges érvényesülésére jó példa Magyarország az 1848/49-es szabadságharcot követően. A neoabszolutizmus ideje alatti passzív ellenállás miatt a Habsburgok által bevezetett osztrák jog csak korlátozottan érvényesült a magyar társadalomban. Ezt az osztrák adminisztráció is felismerte, amikor a politikai kiegyezés előtt már 1860/61-ben elismerte a magyar jog érvényességét, megkötve az úgynevezett „jogi kiegyezést”. A jog fogalmával kapcsolatban a fentieken túl még azt is hozzá kell tenni, hogy a jogot rögzített fórumrendszer és formalizált eljárás jellemzi. A modern jogrendszerek kialakulásával ez a rögzített szervezeti rendszer és eljárás oly mértékben differenciálódott, hogy alkalmazásukhoz sajátosan képzett specialistákra, jogászokra van szükség. A fentiekben áttekintettük a jog fogalmát, megismertük, hogy a jog miben hasonlít és miben különbözik az egyéb társadalmi normáktól (erkölcs, vallási normák). A következőkben áttekintjük, hogy melyek ennek a sajátos társadalmi jelenségnek a legfontosabb funkciói.

b) A jog funkciói4 A modern magyar jogelmélet a jog funkcióit öt csoportba sorolta. Ez a csoportosítás elvont (absztrakt), a történelmi körülményektől függetlenített, általános jellegű. A fentiek alapján a jog funkcióit a következők szerint határozhatjuk meg: 1. A jog társadalmi funkciója. A jog legfontosabb funkciójának azt tekinthetjük, hogy a rendezett szabályok létével biztosítja a társadalom tagjainak anyagi védelmét, magánéletének védelmét, valamint rögzíti a mindennapi együttélés legfontosabb szabályainak alapját. Így a jog a társadalmi normarendszerek „csontvázaként” alapvető szerepet játszik a társadalom kohéziójában, összetartásában. A jog ugyanis a társadalom egészére kötelező normarendszer, így mivel mindenkire kötelező, ezért a magatartásszabályok „legkisebb közös többszörösének” tekinthető. A mindennapi együttélés szabályait természetesen nemcsak, sőt nagyobb részben nem a jog, hanem az egyéb társadalmi normák rendezik: de a jog az a társadalmi norma, amely lerakja az együttélés alapjait. Éppen ezért egy létező jogrendszer nélküli társadalom hosszú távon nem képzelhető el: a különböző normarendszerek egymás mellettisége és egymással való vetélkedése végső soron a társadalom szétzilálódásához vezet. 2. A jog nevelő-ideológiai funkciója. Mivel a jog fogalmának alapvető eleme, hogy a jog szabályait a társadalom többsége elfogadja, ezért a jog által közvetített magatartásminták példaként és nevelő erőként is hatnak a társadalom tagjaira. Egy példával megvilágítva: a kettős házasság a jog által tiltott cselekmény. Amennyiben a jog érvényesül, s a társadalom tagjai elfogadják, akkor ez az érvényesülő jogszabály arra ösztönzi az állampolgárokat, hogy csak egy személlyel kössenek házasságot. Végső soron 4

A jog funkciónak felvázolásához Samu Mihály professor emeritus (ELTE ÁJK Jog- és Állambölcseleti Tanszék) csoportosítását vettem alapul.

9 ezen nevelő funkció eredményeként a kettős házasság jelenléte minimálisra csökkenthető, vagy akár el is tüntethető. 3. A jog hatalmi funkciója. Ez a funkció szorosan kapcsolódik a jog társadalmi funkciójához. A jog ugyanis a társadalmi integráló hatását akkor fejtheti ki hatékonyan, ha érvényesítéséhez megfelelő, hatalmi eszközök állnak rendelkezésre: azaz ha szabályait az állam szervei akár kényszerrel is érvényesíthetik. A modern jogállamokban a kényszer és az érvényesítés kereteit is jogszabályok határozzák meg, így a jog érvényesítéséhez szükséges hatalmi eszközöket is maga a jog határozza meg. A bűncselekmények üldözéséért – így a legsúlyosabb jogsértésekkel szembeni fellépésekért – a mai magyar államban elsősorban a rendőrség felelős. A rendőrség ezen munkája során azonban nem rendelkezik korlátlan hatalommal. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény pontosan meghatározza a rendőrség által alkalmazható kényszerítő eszközök körét és alkalmazásuk szabályait. 4. A jog normatív (szabályozó) funkciója. A jog, mint társadalmi norma, az emberi magatartások befolyásolását, a társadalmi viszonyok alakítását szabályok megalkotásán keresztül végzi el. A jog normatív funkciója azt fejezi ki, hogy ez egy koherens, összefüggő, rendezett szabályrendszer. 5. A jog önépítő, önfejlesztő, önszabályozó funkciója. Ez a funkció szorosan kapcsolódik az előzőekben bemutatotthoz: ugyanis a jog megalkotásának a szabályait is a jog szabályozza, azaz a jogalkotás menete is jogszabályokban pontosan rögzített (ld. e tekintetben a jog hatalmi funkcióját, amely alapján a jog határozza meg az állami hatalmi rendszer kereteit, így a jogalkotásra feljogosított szervek működésére vonatkozó normákat is), ezért a jog a saját rendszerét önmaga építi fel, s önmaga szabályozza a rendszer működésének ellenőrzését is. Ezen funkció érvényesülése nélkülözhetetlen a jogállam, az igazságos és adekvát jogi szabályozás kialakításának működéséhez.

c) A jog kapcsolata a gazdasággal és a társadalommal Az előzőekben áttekintettük a jog fogalmát és a jog funkcióit. A fenti fogalmi keretek között határozhatjuk meg a jog gazdasággal és társadalommal fennálló kapcsolatának kereteit. A fenti kapcsolat megértéséhez a társadalom – Niklas Luhmann német szociológus által kidolgozott – rendszerszemléletű megközelítését indokolt alapul venni. Ezen elmélet a társadalomra komplex rendszerként tekint, amelynek működését egymástól kölcsönösen függő és egymást kölcsönösen befolyásoló alrendszerek határozzák meg. Ilyen társadalmi alrendszer például a jog, a gazdaság, a politika, a tudomány, az erkölcs stb. Luhmann megközelítése szerint mindegyik alrendszernek sajátos gondolkodásmódja van, amely Luhmann szerint leírható egy úgynevezett bináris kóddal. Így a gazdaság bináris kódja a gazdaságos – gazdaságtalan kettőssége, a jogé a jogos – jogtalan, a politikáé a kormányon lenni – ellenzékben maradni, a tudományé a tudományosan igazolt – tudományosan nem igazolt. Ezt a megközelítést alapul véve mind a jog, mind a gazdaság önálló társadalmi alrendszerek, amelyek relatíve függetlenek egymástól, azonban működésüket kölcsönösen befolyásolják és meghatározzák. Ez a kölcsönös meghatározás rendkívül szembetűnő az egyének, a vállalkozások egymáshoz kapcsolódásában. Az árutermelés, a szolgáltatások előállítása, a kereskedelem, mint tevékenység egyértelműen gazdasági jellegű, azonban ezen kapcsolatok külső megjelenési formáit a jog határozza meg: ezen életviszonyokban a gazdaság tekinthető a tartalomnak, a jog a formának.

10 A gazdaság és a jog kapcsolata azonban nemcsak egyirányú: nemcsak a gazdaság határozza meg a tartalmi elemei révén a jog szerkezetét, fejlődését, hanem a jog is hatással van a gazdaságra. Elég, ha a jogi szabályok révén beiktatott úgynevezett adminisztratív költségekre gondolunk – azaz hogy bizonyos jogi előírások számszerűsíthető, az üzleti életben aktív szerepet jelentő költségtényezőként jelennek meg – hanem a jog által szabályozott állami tevékenységek is jelentősen módosíthatják a gazdaság működését. Jó példa erre az úgynevezett standolás intézménye. A standolás azt jelenti, hogy meghatározott időközönként az alkoholt árusító szolgáltatóknak – az adózás alapjának számítása érdekében – pontosan meg kell határozniuk, hogy az egyes szeszes italokból mekkora mennyiséggel rendelkeznek. Mivel ez a mérési művelet időigényes, amelyet a fizetett alkalmazottaknak a munkaidejükben kell elvégezni, ezért minél gyakoribb a standolás kötelezettsége, annál nagyobb költségek merülnek fel. A hetvenes-nyolcvanas évek jog- és gazdaságtudománya kiemelt figyelmet fordított a jogi szabályozás gazdasági költségeinek felmérésére, s ekkor dolgozták a jogi szabályozás költségszámításának elméletét – amely elmélet kidolgozói közgazdasági Nobel-díjat kaptak munkásságukért. A gazdaság és a jog kapcsolata során alkalmazható rendszerszemléletű modellt a társadalom és a jog kapcsolatának bemutatásához is. A jogot a társadalom egyik alrendszerének tekinthetjük. A jog funkcióinak ismertetése során megismertük a jog társadalmi és nevelő-ideológiai funkcióját. Ezen funkciók alapján a jog legfontosabb feladata a társadalom kohéziójának biztosítása azzal, hogy szabályrendszerével egyrészt rögzíti a társadalmi együttélés kereteit, másrészt azzal, hogy a jogon belül rögzített értékek közvetítésével befolyásolja az embereket a társadalom rendszerébe történő beilleszkedés folyamatában. A jog így a társadalmi kohézió biztosításának egyik legfontosabb eszköze. Mindezek alapján a jognak szorosan illeszkednie kell a társadalomhoz. Bár értéktételezéseivel, nevelőideológiai funkcióival maga is befolyásolhatja a társadalmi folyamatokat, azonban a jog, mint szabályrendszer csak akkor érvényesülhet, ha a társadalom igényeihez, működéséhez illeszkedik. Így a társadalom felépítése, szerkezete alapvetően meghatározza a jog felépítését. A jog viszont integrációs, társadalmi kohéziójával aktívan hozzájárul a társadalom működéséhez, s nevelő-ideológiai funkciója révén bizonyos keretek között befolyásolhatja a társadalom fejlődését. A jog társadalomalakító szerepe korlátozott. A XX. század elején Eugen Ehrlich jogszociológus az akkori Osztrák-Magyar Monarchiához (azon is belül az Osztrák Császársághoz) tartozó Bukovinában (a tartomány jelenleg Délnyugat-Ukrajna és ÉszakRománia területén fekszik) megfigyelte, hogy az osztrák tartományokban kötelező érvényű osztrák Általános polgári törvénykönyv (ABGB) az archaikus, patriarchális társadalommal rendelkező vidéki, falusias területeken gyakorlatilag nem érvényesül. Így a társadalmi helyzet kizárta a korszak egyik legmodernebb szabályozásának érvényesülését, az nem volt „élő”, hanem csak a „(törvény)könyvekben létező” jog. A jog fogalmának, társadalmi funkciójának, valamint a gazdasággal való kapcsolatának áttekintése után a következőkben a jogrendszer általános jellemzőit vizsgálom meg.

11 Ellenőrző kérdések 1. Miért összetett jelenség a jog? Melyek az összetett jelenség legfontosabb tartalmi elemei? 2. Mit jelent az, hogy a jog egy sajátos társadalmi norma? 3. Melyek a társadalmi normák közös jellemzői? 4. Miként írhatjuk körül a jog fogalmát? 5. Mit jelent az, hogy a jog állami jellegű? 6. Melyek a jog funkció? Ismertesd a funkciók jellemzőit! 7. Mutassa be a jog és a gazdaság egymáshoz fűződő kapcsolatát! 8. Mutassa be a jog és a társadalom egymáshoz fűződő kapcsolatát!

2. A jogrendszer. A jogrendszerek csoportosítása: jogcsaládok. A kontinentális jogcsalád alapvető jogrendszeri tagozódása: a közjog és a magánjog és elhatárolásuk viszonylagossága. Jogágak a magyar jogban A jog fogalmának áttekintését követően a korábbi – elvont – témánál konkrétabb területek felé fordulunk: a jogrendszerek fogalmát és felépítését tekintjük át ebben a fejezetben.

a) A jogrendszer fogalma A jogrendszer egy adott állam érvényes jogi normáinak és ahhoz kapcsolódó egyéb jogi előírásainak (jogelvek, célmeghatározások) a rendezett összessége. A fenti fogalmat áttekintve ki kell emelni, hogy a jog – az előző fejezetben felvázolt állam általi keletkezés miatt – minden esetben szorosan kapcsolódik az azt létrehozó államokhoz. Ezért minden állam saját és önálló, a többi államétól eltérő jogrendszerrel rendelkezik. E tekintetben elég, ha a mindennapi életből merítünk példákat, hiszen az államonként eltérő jogrendszereket egy-egy külföldi utazás során is észlelhetjük: az országhatárt átlépve változnak a közlekedési szabályok, mások az adószabályok, különbözőek a fogyasztóvédelmi rendelkezések. A jogrendszer fogalmának másik eleme, hogy az valamennyi, az adott államban kötelező, jogi jellegű szabályt magában foglal. A 3. és 4. fejezetben bemutatom, hogy egy-egy adott államban nemcsak a jogszabályok tekinthetőek kötelező érvényű szabálynak, hanem például a jogszabályokat értelmező bírósági gyakorlat is. Nem tekinthető azonban a jogrendszer részének azon jogszabályok köre, amelyek nem kötelező erejű magatartási szabályokat határoznak meg – például valamely neves történelmi személyiség emlékét örökítik meg törvényben. A jogrendszer legfőbb jellemzőjének annak ellentmondás-mentességét (koherenciáját) tekintik. Ez azonban csak tendenciajelleggel érvényesülő sajátosság, ugyanis teljesen ellentmondásmentes jogrendszer nem létezik. A jogrendszeren belüli ellentmondások különböző okokra vezethetők vissza: 1. a jogalkotási folyamatban elkövetett hibákra, 2. a korábban és a későbben alkotott jog ellentmondásaira, 3. amennyiben a jogi szabályozás az ellentmondásos érdekek között lavírozva nem tud egy koherens megoldást kialakítani, 4. az állami politika belső ellentmondásai. Az egyes okokra számos példa hozható fel: a jogalkotási folyamatban elkövetett hibák tekintetében gyakori ok a törvények esetében, hogy a jogalkotási folyamat (a parlamenti vita) folyamán az Országgyűlés egy olyan módosító indítványt fogad el, amelyik nem áll összhangban a jogrendszer egyéb szabályaival, s ezt a fenti hibák elhárításáért felelős szereplők (például az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottsága) nem észlelik. A korábbi és a későbbi jog eltérései abból fakadhatnak, ha az újabban alkotott jogszabály nem helyezi hatályon kívül a rendelkezéseivel ellentétes régebbi szabályokat. Az érdekek közötti lavírozás kudarca sok esetben jelent problémát: leginkább emiatt jönnek létre a társadalom által különösen érzékeny területeken – gyakran például az adójogban – szabályozási egyenetlenségek. Az állami politika belső ellentmondásai leggyakrabban a polgári demokratikus jogrendszerű államokban jelennek meg, ahol például egy koalíciós kormány résztvevői közötti lezáratlan viták jelennek meg jogi ellentmondásként.

13 A fenti, tendenciajelleggel érvényesülő ellentmondás-mentesség ellenére előfordulhat, hogy a jogrendszer egyes elemei összeütközésbe kerülnek egymással. Az ilyen összeütközések eredményeként létrejövő egyik tipikus helyzet az ún. „jogi kiskapu”, amikor is több, egymással ellentétes szabály kialakulása révén az egységes szankciórendszerben egy olyan törés keletkezik, amelynek révén valaki mentesülhet bizonyos kötelezettségek, szankciók alól. A jog azonban kiépített a látszólagos, illetve a valódi ellentmondásokkal kapcsolatban egy „védelmi rendszert”: különböző jogelveket, amelyek segítenek eldönteni, hogy az adott esetben melyik a ténylegesen alkalmazandó szabály. Ezen elvek a következők: a) Lex superior derogat legi inferiori. Ez a hierarchikus jogrendszerben (ld. később, a közjogi ismeretek körében) elvileg egyértelmű választ ad: ha egy alacsonyabb rendű szabály ütközik egy magasabb rendűvel, akkor a magasabb rendű szabályt kell alkalmazni. A mai magyar jogrendszerben a legmagasabb szintű jogforrás a törvény, amelyet az Országgyűlés alkot. Ha a törvényi szabályozással ellentétes pl. egy önkormányzati rendelet szabálya, akkor elvileg egyértelmű, hogy a törvényt, mint magasabb rendű szabályt kell alkalmazni. Azonban a helyzet nem mindig ilyen egyszerű: gyakran az ellentmondás nem világos, így első ránézésre nem állapítható meg az ellentét. b) Lex posterior derogat priori. Ezen elv alapján, ha két, azonos szintű jogszabályi rendelkezés ütközik egymással (pl. két különböző törvényi rendelkezés), abban az esetben a később keletkezett szabályt kell alkalmazni. Így például ha egy 1993-as és egy 2005-ös törvényi rendelkezés ütközik egymással, akkor ebben az esetben a 2005-ben alkotott szabályt kell alkalmazni. c) Lex specialis derogat legi generali: a fenti elv alapján, ha egy általános jellegű szabály és egy különös szabály ütközik, abban az esetben főszabály szerint a különös szabályt kell alkalmazni. Ez az elv nem alkalmazható azonban abban az esetben, ha a magasabb szintű norma országos, míg az alacsonyabb szintű helyi (önkormányzati) és az országos norma kifejezetten nem engedi meg a helyi szintű szabályozásnak az országostól történő eltérését. Egy példával szemléltetve: a polgári jog általános szabálya a Polgári törvénykönyv (Ptk.). A Ptk. rendelkezései szerint a szerződés főszabály szerint szóbeli megállapodással is létrejöhet, annak létrejöttéhez nem kell írásos forma. Azonban a Ptk. egyes rendelkezései maguk is előírják bizonyos szerződéseknél, hogy azok létrejöttéhez írásbeli forma szükséges, valamint a Ptk. lehetővé teszi, hogy törvény vagy kormányrendelet írásbeli formát írjon elő feltételként. A fenti szabályozás alapján a különböző közüzemi szerződéseket (pl. víz-, gáz- és elektromos áram szolgáltatása) szabályozó külön törvények előírják, hogy a közüzemi szerződést írásban kell megkötni. Ebben az esetben tehát érvényesül a lex specialis derogat legi generali elve: a gázszolgáltatásról szóló szerződés az összes szerződéshez képest egy speciális eset, így a kérdést szabályozó speciális jogszabály is speciálisnak tekintendő a Ptk.-hoz képest, s így itt is ezt kell alkalmazni. Azaz ezen elv alapján nem elég egy szóbeli szerződés, hanem írásos forma kell. A fenti elveken túl a jogtudományban a jogrendszer koherenciájának (ellentmondásoktól mentessége) biztosításának érdekében egy önálló tudományos terület, a jogi dogmatika alakult ki, amely a fentiekhez hasonló elvek, megközelítések és gyakorlatok rendszerezett összességének tekinthető.

14 A jogrendszer fogalmának áttekintését követően megvizsgáljuk a jogrendszerek alapvető csoportosítását, a jogcsaládokat.

b) A jogrendszerek csoportosítása: a jogcsalád A jogrendszerek csoportosításának legátfogóbb kategóriája a jogtípus, amely a történeti fejlődés folyamatában vizsgálja a különböző jogrendszereket. Ezen csoportosítás alapján négy főbb jogtípust különböztethetünk meg: ázsiai, antik (görög-római), feudális és modern jogtípusokat. Ma a modern jogtípusok tekinthetők uralkodónak. A modern jogtípusokon belül helyezkedik el a jogcsalád, amely a rendszerezés különös szintjének a kategóriája, az azonos jogtípusokon belüli hasonlóságokat és különbségeket fejezi ki. A modern jogi szakirodalom a modern jogtípuson belül négy jogcsaládot különböztet meg: a kontinentális (római-germán) jogcsaládot, a common law (angolszász) jogcsaládot, a szocialista jogcsaládot, illetve a tradicionális jogcsaládot. A következőkben ezen jogcsaládok főbb jellemzőit tekintjük át. 1. Kontinentális (római-germán) jogcsalád. Ebbe a jogcsaládba az európai kontinens és Latin-Amerika államinak, valamint Izlandnak, részben Skóciának, továbbá Louisianának (USA) és Québecnek (Kanada) jogrendszerei tartoznak. A jogcsalád a Római Birodalom jogrendszerén, a római jogon alapul, kialakulására jelentős hatással volt a német és a francia joggyakorlat és különösen a jogtudomány. A jogcsalád főbb jellemzői a következőek: •

A jog elsődleges forrása az írott (azaz nem a szokásjog, illetve a bíró alkotta jog), azon is belül a meghatározó jogforrás a legfőbb jogalkotó által hozott törvény.

•

A jogi normák előre tételezettek (azaz a jogszabályban a vonatkozó döntés meghozatala előtt pontosan meghatározottak, a jogi normák bíró általi, az adott esethez kapcsolódó megalkotására elvileg nincs lehetőség).

•

A jogi normákat általános jelleggel, absztrakt módon fogalmazzák meg.

•

A jogalkotás és a jogalkalmazás mereven elválik egymástól: a törvényalkotó (jellemzően a parlamentek) nem bíráskodnak, míg a bíróságok nem vagy csak nagyon kivételesen alkothatnak jogot.

•

A jogrendszer racionalitása, rendszerszerűsége kifejezett követelmény.

•

A jogrendszer jogágakra tagozódik.

•

A jog viszonylag zárt rendszer.

A jogászok fő feladata a jogi normák értelmezése, és az adott esetnek (jogesetnek) az elvont jogszabályok alá rendezése. A fenti jogcsaládon belül három szűkebb csoport, úgynevezett jogkör különböztethető meg jellemzőik alapján. Ezek a romanista (vagy másképpen latin) jogkör (Nyugat- és DélEurópa, Latin-Amerika, a mintaalkotó állam Franciaország), a germanista (Közép- és KeletEurópa, részben a Balkán, a mintaalkotó állam Németország) és az északi (skandináv) jogkört. A fentiek alapján látható, hogy a magyar jogrendszer ezen jogcsalád germanista jogkörébe tartozik. Így a magyar jog is egy zárt, jogszabályok által meghatározott rendszer, ahol a legfontosabb jogászi feladat a jogszabályoknak az adott esetre történő alkalmazása. 2. Common law (angolszász) jogcsalád. Ebbe a jogcsaládba tartozik az Egyesült Királyság (Skócia nélkül), részben a Dél-afrikai Köztársaság (ahol a common law jogrendszer mellett a római jog továbbra is hatályos jog!), az Egyesült Államok (Louisiana kivételével, ahol korábban, még a francia gyarmati időszak alatt egy kontinentális jogrendszer alakult ki és •

15 gyökeresedett meg), valamint Kanada (Québec kivételével, ahol Louisianához hasonló okokból kontinentális jogrendszer alakult ki). Az angolszász jogrendszer főbb jellemzőit éppen a kontinentális jogrendszerrel szemben határozhatjuk meg, ugyanis az angolszász jog a fejlődés más útját járta végig, ahol a meghatározó nem a parlament által alkotott jog, hanem a bírói jogalkotás. Míg a kontinentális rendszer alapvetően egyrétegű, a jogalkotói hatáskörrel felruházott parlamentek és közigazgatási szervek által hozott jogszabályokra épül, addig az angolszász jog alapja a bírók által „felismert” szokásjog, a common law, azonban ezen jogrendszer rétegét kiegészítik a parlament által hozott törvényekben megtestesülő „írott jog” (statute law), valamint az angol Kancellári Bíróság a common law merev szabályait oldó méltányossági jogkörben hozott döntések rendszeréből kialakult méltányos jog (equity). A common law legfőbb jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: •

A legfontosabb jogforrási forma a bírák által alkotott precedens, amelyek szigorúan kötelezőek a bíróságokra nézve (stare decisis elve). A stare decisis elve miatt a szabály csak úgy változhat meg, ha a Parlament törvényt alkot a kérdésről, a korábbi precedenst más bíróság nem változtathatja meg.

Például a XIV. században egy bíró egy ítéletében, hogy a vendéglátóhelyeknek lehetővé kell tenniük, hogy az oda betévedő egyetemista diákok a náluk levő húst kisüssék akkor is, ha elhanyagolt külsejűek. A fenti elv miatt ez a döntés egy adott körben a bíróságokra nézve kötelező precedens. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1970-es években egy tehetséges jogászhallgató – elhanyagolt külsővel – egy előkelő londoni étterembe bement egy szelet marhahússal, kérve, hogy hadd süsse ki a konyhán. Ezt az étterem megtagadta, majd ezt követően a diák beperelte az éttermet és jelentős kártérítést kapott a fenti precedens alapján. •

Mivel esetről esetre alkotott bírói jogról van szó, szabályai kevéssé elvontak és általánosak.

•

Mivel peres eljárások során születnek a döntések, ezért a fenti jogcsaládokban a kontinentális jogcsaládokénál jelentősebb a bírósági eljárásjog szerepe.

•

Nem jogrendszerekre és jogágakra tagozódik. Nem különül el egymástól a közjog és a magánjog. (A kontinentális jogrendszerekben megkülönböztetik az egyéni érdeket és a közérdeket. A közérdeket az egyéni érdekhez képest magasabb rendűnek tekintik, így a közérdek érvényesítése érdekében többletjogokat biztosítanak. Ezen szabályok rendszere a közjog. Az angolszász rendszerben azonban a közérdeket nem tekintik a magánérdektől elkülönülő érdekkörnek, azt a magánérdekek „összegének” tekintik, így az állami szervek működésére vonatkozó szabályok – ellentétben a kontinentális rendszerrel – nem különülnek el élesen.)

•

A bírói ítéletek formája is eltérő: mivel a bíró az ítéletben „ismeri fel” – sok esetben gyakorlatilag megalkotja – a jogi szabályozást, ezért az ítélet az egyedi ügyre vonatkozó konkrét döntésre és a precedensként szolgáló indoklásra és magyarázatra tagozódik, amelyet aztán más bíróságok alkalmazhatnak és amelyre hivatkozhatnak.

•

A folyamatos, töretlen bírói jogfejlesztésre (azaz: addig nem szabályozott kérdésre bírói precedensben történő szabályozására) figyelemmel a common law rendszer nyílt – ellentétben a kontinentális rendszerek zártáságával.

16 A bírói jogalkalmazásban (törvénykezésben) erős a laikus (nem jogászi részvétel): sok esetben esküdtszéki döntéshozatalra kerül sor. (A kontinentális jogcsaládok jogrendszereiben a laikus részvétel korlátozottabb.) A fenti, modellszerű jellemzők elsősorban az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága) jogrendszerére – természetesen a kontinentális rendszerbe sorolható Skócia kivételével – jellemzőek. Az Amerikai Egyesült Államok rendszere ettől némileg eltér, így •

•

az USA szövetségi állam jellegére figyelemmel minden tagállamnak saját jogrendszere van;

•

az USA-nak – szemben az Egyesült Királysággal – van írott alkotmánya, ezért az alkotmány az egész jogrendszer tekintetében meghatározó jelentőségű alaptörvény, amely a bíróságok mozgásterét egyértelműen korlátozza és meghatározza;

•

a stare decisis elve korlátozottabb: a tagállami és a szövetségi (washingtoni) legfelsőbb bíróságokat nem kötik korábbi precedenseik.

Erre jó példa a halálbüntetés kérdése: az USA Legfelsőbb Bírósága (Supreme Court) az 1970-es évtized elején a halálbüntetést alkotmányellenesnek minősítette és alkalmazását megtiltotta, azonban alig egy évtized múlva ezt a döntését felülbírálva az alkotmánnyal összhangban állónak minősítette a halálbüntetés alkalmazását. c) A szocialista jogcsalád. Ma már inkább történeti kategóriáról van szó, hiszen e jogcsaládba a kelet-közép- és kelet-európai államszocialista országok, valamint Kuba tartoztak, azonban az európai rendszerváltozásokat követően e jogcsalád kiüresedett, gyakorlatilag csak Kuba sorolható e körbe. A szocialista jogcsaládba tartozó országok jogrendszerei korábban a kontinentális jogcsalád germanista jogkörébe voltak sorolhatóak, s az adott országok államszocialista átszervezését követően is megőrizték a korábbi jogrendszerük legfontosabb vonásait. Így e jogcsalád tulajdonképpen a kontinentális jogcsalád egyik „mellékágaként” is felfogható volt, azonban több ponton eltért a hagyományos kontinentális rendszerektől: •

A jogot alárendelték az aktuálpolitikai megfontolásoknak, a jog a politika egyik eszközévé vált;

Erre jó példát jelentettek az 1950-es évek koncepciós perei, ahol a jog szinte valamennyi alapelvként tételezett szabályát figyelmen kívül hagyták. •

Bár fenntartották a törvényi szintű szabályok látszólagos elsődlegességét, azonban egyéb eszközökkel – így például törvénypótló rendeleti formák (Magyarországon a törvényerejű rendelet – tvr.) bevezetésével, vagy rendkívül széles körben adott rendeleti felhatalmazásokkal – a rendeleti szintű jogszabályokat tették elsődlegessé.

A szocialista államok jogrendszereire az volt a jellemző, hogy a törvényi szintű szabályok általában rövidek voltak, s sok esetben csak célmeghatározásokat és tág kereteket tartalmaztak. Az érdemi, a kereteket kitöltő rendelkezéseket a különböző kormány- és miniszteri rendeletek tartalmazták. •

A jogok érvényesítésének jogi garanciái hiányoztak a szocialista jogcsalád jogrendszereiből.

17 Azaz: számos jogot deklaráltak a szocialista alkotmányok és törvények, ám ezek biztosításának garanciái teljességgel hiányoztak. Így például a szocialista alkotmányok garantálták a szólásszabadságot, ám gyakran adminisztratív rendeleti szabályokkal gyakorlatilag kizárták ennek az érvényesülését. A bírósági hatásköröket korlátozták, s sok, klasszikus bírói feladatot a közigazgatásra bíztak. d) Tradicionális jogcsalád. A tradicionális jogcsaládba tartozó jogrendszerek köre heterogén. Ezen jogrendszerek valamilyen premodern (ázsiai, antik vagy feudális) jogrendszer és a modern jogrendszerek találkozásaiból alakultak ki, jellemzően a fejlődő világ országaiban. Sokszínűek abból a tekintetből is, hogy sokuk vallási jellegű – mint például a hagyományos iszlám törvénykezés, a saria – , míg mások profán, világi szabályok (mint például a mai kínai jogrendszer alapja). •

c) A kontinentális jogcsalád alapvető jogrendszeri tagozódása:a jogágak Az egyes jogcsaládok összehasonlításánál már jeleztem, hogy a kontinentális jogcsaládba tartozó jogrendszerekre az a jellemző, hogy a jogágakra tagozódás az alapvető, a jogág a rendszerezés elsődleges egysége, kategóriája. A jogág meghatározásának elsődleges alapja a jogi szabályozás tárgya és módszere. A jogág fogalmát – Szilágyi Péter és Antalffy Károly nyomán – úgy határozhatjuk meg, hogy az a jogrendszeren belül viszonylagosan elkülönült részt, a jogi normák hasonló tartalommal és formával jellemezhető, azonos vagy hasonló jellegű magatartásokat azonos módszerrel szabályozó összefüggő csoportját jelenti, amelyek sajátos jogdogmatikai megoldásai vannak, sajátos módszerei érvényesülnek azért, hogy a jogalanyok jogilag szabályozott tevékenységének egynemű csoportját rendezze a társadalmi viszonyok védelme érdekében. Az egy jogágba tartozó normák esetében így kiemelhetjük a szabályozási módszer azonosságát. Így például a közigazgatási jogban az állam, a közhatalom gyakorlója bizonyos többletjogosultságokkal rendelkezik az egyes személyekkel szemben, addig a polgári jogban főszabály szerint egyik fél sem rendelkezik privilégiumokkal. A jogágak további jellemzői: •

sajátos belső struktúra,

•

közös és azonos jelentésű alapfogalmak,

• sajátos, az adott jogágra jellemző jogszabály-értelmezési elvek. A jogág egyszerre jogalkotási és részben jogalkalmazási kategória, hiszen a fenti jellemzők meghatározóak a jogszabályok megalkotása és alkalmazása során, másrészt a jogtudományi kategória, hiszen a jogtudomány a fenti jogágak alapján rendszerezi a jogi normákkal összefüggő tudományos nézeteket. A jogágakon belül további csoportosítást végezhetünk. A jogágakon belül – gyakran a jogágakat „keresztezve” – megkülönböztetjük a jogintézmények kategóriáját. A jogintézmény az azonos társadalmi viszonyt szabályozó jogi normák együttese, amely azonban a jogág fenti definíciójára tekintettel nem minősül jogágnak. A jogintézmények – mint jeleztem – gyakran a jogágak „határterületein” átnyúlva, a jogágakon „keresztülfeküdve” (Eörsi Gyula) helyezkednek el. A jogintézmény és a jogág között helyezkedik el a jogterület fogalma, amely jogi normák olyan többé-kevésbé összekapcsolódó és elkülöníthető összessége, amelyik egy jogintézménynél szélesebb, de a jogág kritériumaival nem rendelkezik. A jogterület tekintetében is beszélhetünk jogágak határterületein elhelyezkedő, azokon átnyúló területekről.

18 A fenti elméleti okfejtést gyakorlati példával megvilágítva. Jogágnak tekinthető a közigazgatási jog. Azonban belül jogintézmény a központi államigazgatási szervek szervezeti joga. Olyan jogintézmény, amely két jogág határterületén helyezkedik el a fogyasztóvédelmi bírság, amely a büntetőjog, a magánjog és a közigazgatási jog határterületén helyezkedik el, hiszen a bírságot közigazgatási szerv közigazgatási eljárásban szabja ki, azonban célja a polgári jog körében kötött szerződések tisztességességének biztosítása, s szankció jellegű, így büntetőjogias elemekkel is rendelkezik. Egy adott jogágon belüli jogterület például a helyi önkormányzati jog. Jogágak határterületén elhelyezkedő jogterület például a szabálysértési jog (közigazgatási büntetőjog – szabálysértés például a 20 000 Ft elkövetési értéket meg nem haladó lopás, a tiltott helyen várakozás, a gyorshajtás stb.), amely alapvetően a közigazgatási jog körébe sorolható, azonban alapfogalmaiban, jellegében, szankciórendszerében sok esetben büntetőjogias. A magyar jogrendszer – mint minden kontinentális jogrendszer – két nagy jogági csoportra osztható az érett római jog óta: a közjogra és a magánjogra. A közjog kialakulása a kontinentális jogrendszerek mögött álló megközelítéshez köthető, amely szerint egymástól élesen elkülönül az egyes személyek magánérdeke és a közösség egészének érdeke, a közjó (publicum bonum). A közjó – mivel annak érvényesülése nemcsak egy személy, vagy meghatározott személyek csoportjának, hanem az egész közösségnek az érdeke – biztosításához az annak érvényesítésével megbízott szervek bizonyos többletjogokat és privilégiumokat kaptak. Ezen többletjogokat és privilégiumokat tartalmazó szabályok rendszerezett összességét jelentő rendszer a közjog. A mai magyar jogtudományban a közjogi jogágcsoportba sorolják, ám egyes szerzők szerint attól elkülönül a tágabb értelemben vett büntetőjog, amely a büntetendő cselekményekkel, a felelősség megállapítására vonatkozó eljárás, valamint a büntetések végrehajtásának szabályait tartalmazza. A klasszikus kontinentális osztályozás másik pillére a magánjog, amely az egyes személyek egymás közötti, egyenjogúságon alapuló kapcsolatait szabályozza. A fentiek alapján a magyar jogrendszerben az alábbi főbb jogágakat különböztethetjük meg: 1. Közjogi jogágak a) Alkotmányjog, amely a jogrendszer azon ágazata, amely az államhatalom gyakorlásának jogi alaprendjére vonatkozó jogszabályokat foglalja egységbe. Az alkotmányjog normái így három főbb csoportot alkotnak: 1. a társadalmi berendezkedés és az állam legfontosabb jellemzőit rögzítő normák (pl. Alkotmány 2. § (1) bek.: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”), 2. az állami berendezkedés alapvető szabályait rögzítő normák – például az Országgyűlés tagjainak megválasztása, az Országgyűlés feladat- és hatáskörei, a Kormány feladat- és hatáskörei stb. – , 3. az egyének alapvető alkotmányos jogait és kötelezettségeit, az alapjogok körét meghatározó normák (pl. az élethez és emberi méltósághoz való jog, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság joga stb.). b) Közigazgatási jog, amely azoknak a jogi normáknak az összessége, amelyek a közigazgatási szervek sajátos, rájuk jellemző tevékenységéhez, a végrehajtó, rendelkező és szervező tevékenységhez kapcsolódnak, illetve amelyek a közigazgatással kapcsolatba kerülő egyéb személyek jogait és kötelezettségeit szabályozzák.

19 A közigazgatási jog jellemzője, hogy felöli mind a közigazgatási eljárására vonatkozó ún. alaki jogi normákat és a közigazgatási szervek, valamint a velük kapcsolatba lépőú egyéb jogalanyok jogait és kötelezettségeit rögzítő ún. anyagi jogi normákat. c) Pénzügyi jog, amely a közigazgatási jogból alakult ki. Tárgya az állam, az állami szervek és az egyéb, gazdálkodó szervezetek pénzügyi tevékenysége, valamint a természetes és jogi személyek ezzel kapcsolatos magatartása. A pénzügyi jog körébe tartoznak a pénzrendszerrel, az állami és önkormányzati költségvetéssel és gazdálkodással, a költségvetési szervek jogállásával, az adórendszerrel, valamint a pénzügyi rendszerrel (pénzügyi intézmények és vállalkozások, befektetési vállalkozások) kapcsolatos szabályok. d) Szociális jog, amely a munkajogból és a közigazgatási jogból alakult ki. Ez a jogág szabályozza az állam által biztosítási alapon nyújtott ellátások körét (társadalombiztosítási ellátások és álláskeresési ellátások), valamint az állam adóbevételekből finanszírozott univerzális alapú ellátásait (pl. családi pótlék) és rászorultsági ellátásait (pl. lakásfenntartási támogatás). 2. Tágabb értelemben vett büntetőjog a) Büntetőjog, amely azon jogi normák összessége, amelyek az állami, társadalmi, gazdasági rend és az állampolgárok személyének és jogainak védelme érdekében meghatározzák a büntetőjogi felelősség körét, azaz a büntetendő cselekményeket és az elkövetésük esetén alkalmazandó büntetéseket és intézkedéseket. b) Büntetőeljárási jog, amely a büntetőjog ún. alaki joga, a büntetőjog szabályainak alkalmazásával kapcsolatos tevékenység rendjét tartalmazza. Meghatározza a bűncselekmények felderítésének, a büntetőjogi felelősségre vonásnak az elvét és rendjét, az ezt célzó eljárásban résztvevő alanyok jogait és kötelességeit, valamint az eljárási cselekmények alakiságait. c) Büntetés-végrehajtási jog sajátos jogterület, amelynek feladata a büntetőeljárás során jogerősen meghozott ítéletben kiszabott büntetőjogi büntetés és intézkedés végrehajtásának jogi szabályozása. 3. Magánjog a) Polgári jog, amely mindenekelőtt azon gazdasági, vagyoni viszonyokat szabályozza, amelyek áruviszonyok. Ezenkívül szabályozza a személyek egyes nem vagyoni – de vagyoni kihatású – viszonyait is (pl. szellemi alkotások joga), valamint a személyek személyiségvédelmének szabályait. A polgári jog szankciórendszere alapvetően vagyoni jellegű. A polgári jog fő jogterületei a következők: •

személyi jog,

•

dologi jog (tulajdonjog, birtok, idegen dologbeli jogok),

•

kötelmi jog (szerződések joga és kártérítési jog),

•

társasági jog,

•

szellemi alkotások joga,

• öröklési jog. Vitatott, hogy a családi jog önálló jogágnak tekinthető-e, vagy csak a polgári jog egyik jogterülete. A személyek családi és családi jellegű személyes és vagyoni viszonyait szabályozó normákat a szocializmus időszakában önálló jogágnak tartották, amit az is kifejezett, hogy önálló törvénykönyvet alkottak a kérdésben. A mai jogirodalom azonban a

20 családjogot inkább a polgári jog egyik jogterületének tekinti, amit az is kifejez, hogy a családi jogi szabályokat az újonnan készülő Polgári törvénykönyv részeként határozzák meg. b) Munkajog, amely a polgári jogi szerződések jogából szakadt ki és önállósult a munkavállalókat védő állami beavatkozás következtében. A munkajog az alkalmazásban történő munkavégzésre, annak feltételeire és díjazására, az azokkal összefüggő kollektív tevékenységekre (érdekképviselet, sztrájk), valamint a munkavédelemre vonatkozó szabályokat tartalmazza. c) Agrárjog, amely a mezőgazdaság sajátos viszonyaira és jelentőségére figyelemmel tartalmazza a fenti szabályokat. d) Polgári eljárásjog azokat a magatartásokat szabályozza, amelyek mindazon igényeknek az érvényesítésére irányulnak vagy ahhoz kapcsolódnak, amelyeknek az elbírálása a polgári bíróság vagy az igazságszolgáltatás más szerve (közjegyző, választottbíróság) hatáskörébe tartozik. e) Nemzetközi magánjog a belső jog része, azon – ún. kollíziós – normákat tartalmazza, amelyek azt írják elő, hogy a nemzetközi elemeket is tartalmazó magánjogi jogvitákban melyik állam jogát kell alkalmazni. Azaz: ha egy osztrák autóvezető balesetet okoz Magyarországon, s a sérült autó tulajdonosa egy német állampolgár, akkor a magyar, a német vagy az osztrák jogot kell-e alkalmazni. 4. Közösségi jog. Hazánk 2004. május 1-jével az európai integrációs szervezet, az Európai Unió részévé vált. Az Európai Uniónak az elmúlt több mint fél évszázados jogfejlődés során egy önálló jogrendszere alakult ki, amely valamennyi tagállam jogrendszerének a részévé vált. 5. Nemzetközi jog. A nemzetközi jog megítélése kérdéses: egyesek szerint (dualista felfogás) a nemzetközi jog az egyes államok jogrendszereitől jellegében eltér, az önáll, államok feletti jogrendszernek tekinthető. Mások (monista megközelítés) szerint a nemzetközi jog nem képez önálló jogrendszert, az a belső jog részévé váló normarendszer (ha szabályait a belső jog elismeri, pl. egy nemzetközi egyezmény belső jogi kihirdetésével). A mai magyar megközelítés a dualizmus alapján áll, azaz elismeri a nemzeti jogoktól függetlenül létező és részben alkalmazható nemzetközi jog létét. A jogrendszer fogalmának és csoportosításának áttekintését követően a jogforrás fogalmát, jellemzőit tekintem át. Ellenőrző kérdések 1. Mi a jogrendszer fogalma? 2. Mit jelent a jogrendszer koherenciája? Melyek a jogrendszer koherenciáját bemutató legfontosabb elvek? 3. Mi a jogcsalád fogalma? 4. Jellemezze a kontinentális jogcsaládot! 5. Jellemezze a common law (angolszász) jogcsaládot! 6. Jellemezze a szocialista és a tradicionális jogcsaládot! 7. Mi a jogág, a jogterület és a jogintézmény fogalma? 8. Mutassa be a magyar jogrendszer tagozódásának általános jellemzőit!

21 9. Melyek a közjogi jogágak? Jellemezze őket! 10. Melyek a tágabb értelemben vett büntetőjogi jogágak? Jellemezze őket! 11. Melyek a magánjogi jogágak? Jellemezze őket! 12. Jellemezze a közösségi jogot és a nemzetközi jogot!

3. A jogforrás fogalma. A jogképződés és a jogalkotás. A jogszabályok rendszere. Speciális jogforrások. A jog a jogforrásokon keresztül ismerhető meg, ezért külön figyelmet kell fordítani a jogforrás fogalmára, valamint a jogforrások keletkezésére, a jogalkotás folyamatára, valamint a jogszabályok rendszerére.

a) A jogforrás fogalma A jogforrás fogalma a különböző jogszabályoknak a jogrendszerben elfoglalt sajátos helyét, szerepét fejezi ki. Ez egyrészt a jogi normák sajátos keletkezésmódjának a következménye, másrészt pedig a kötelező erőnek és a hiteles szöveg megismerhetőségének a kérdése. Ezen meghatározások alapján a megkülönböztethetjük a materiális (anyagi) és a formális (alaki), valamint a belső és a külső jogforrást. A jogforrás materiális (anyagi) fogalmán azokat a jelenségeket értik, amelyek a jog tartalmára utalnak, amelyekből a jog tartalma származik. A jogforrás fogalmának formális (alaki) meghatározása viszont azokat a tényezőket és jelenségeket érinti, amelyekből a jog kötelező ereje és érvényessége, vagyis a jogi forma, a jogi jelleg fakad. A belső jogforrás azt a tényezőt jelenti, amelytől a jog származik, amely a jogalkotás tartalmával bír – azaz a jogalkotót. A külső jogforrás pedig azt a megnyilvánulási formát (jogszabály, bíró alkotta jog stb.) jelöli, amelyben a jog megjelenik. A jogforrás belső és külső fogalma tulajdonképpen a jogforrás formális fogalmának részletezése. A következőkben a jogforrás fogalma alatt a fenti, formális alapú megközelítést értjük.

b) A jogképződés és a jogalkotás A jogképződésnek alapvetően két módját különböztetjük meg, a jogalkalmazói jogképződést és a jogalkotást. 1. A jogalkalmazói jogképződés A jog kialakulása tekintetében történetileg a jogalkalmazói jogképződés jelent meg elsőként. Középiskolai tanulmányainkra utalva láthatjuk, hogy az írott, jogalkotás útján keletkezett jogot létrejöttét jelentősen megelőzte a jogalkalmazói jogképződés révén keletkezett jog. Így a közel-keleti folyóvölgyi társadalmak közül elsőként rendszerezett, írott jogi szabályrendszerként a Kr. e. XIX. századból maradt fenn Hammurabbi törvénykönyve, míg a görög világban elsőként a Kr. e. VII. századból Drákón törvénykönyvét, a római időszakból pedig a Kr. e. V. századból a XII táblás törvényt emelhetjük ki. Mindhárom esetben az államiság már nagy múltra tekintett vissza az írott jog megalkotását megelőzően. A jogalkalmazói jogképződés azt a folyamatot jelöli, amikor a jogalkalmazó szervek (pl. bíróságok) tevékenysége során, ahhoz kapcsolódva jogi normák jönnek létre. Moór Gyula szerint ebben az esetben az a döntő, hogy nem jogalkotásra irányuló cselekedetek révén jön létre a jog. Sokan a szokásjogot a jogalkalmazói jog szinonimájaként az írott joggal szokták szembeállítani. A szokásjog fogalma azonban kétféleképpen értelmezhető, egyfelől úgy, hogy egy korábban létező, nem jogi jellegű szokás (pl. erkölcsi norma) válik joggá, azaz a szokásból lesz a jog, másrészt pedig akként, hogy valamely norma a jogalkalmazó szervek szokása, tevékenysége szokásossá válása révén válik joggá.

23 A fenti kettősséget az alábbiak szerint szemléltethetjük. Az egyik eset a telekhatáron átnyúló fáról lehullott gyümölcs kérdése. A társadalomban szokássá vált, hogy lehetővé kellett tenni, hogy a lehulló gyümölcsöt a fa tulajdonosa a szomszéd telkéről összeszedhesse. Ha ezzel nem élt, akkor a lehullott gyümölcs tulajdonosa a szomszéd ingatlan tulajdonosa lett. Ez a szokás meggyökeresedett és a bíróságok alkalmazták. (Később persze a fenti szabály bekerült az írott jogba is). A másik esetre jó példa a különös kegyetlenség fogalmának értelmezése. A Büntető törvénykönyv ugyanis nem határozza meg a „különös kegyetlenség” fogalmát. A bíróságok – így a Legfelsőbb Bíróság is – ezt a fogalmat akként értelmezték, hogy különös kegyetlenség az az erőszakos cselekedet, amely a cél eléréséhez szükségesnél (pl. emberölés esetén a sértett halála) jóval nagyobb mértékű testi vagy lelki fájdalmat okoz. Ezt a megközelítést a bíróságok következetesen alkalmazták, így gyakorlatilag az joggá vált. A szokásjog fogalmával szinonim fogalomként használták a bírói jog fogalmát. Ez azonban nem pontos, mivel szokásjog nemcsak a bíróságok, hanem más jogalkalmazók (pl. az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) gyakorlatában is keletkezhet. Mindezekre tekintettel a szokásjog keletkezéséhez kapcsolódóan kiemelhetjük, hogy a szokásjog (jogalkalmazói jog) kialakulásával új magatartásszabály jön létre, amely általánosan érvényes és az állami szervek által kikényszeríthető. Ha ezen feltételek nem teljesülnek, nem beszélhetünk jogalkalmazói jogképződésről. A következő jelentős kérdés, hogy miként viszonyul egymáshoz a jogalkotás és a jogalkalmazói jogképződés egymáshoz való viszonya. E körben logikailag három típus lehetséges. Az első esetben a jogalkalmazói jogképződés megengedett. Ebben az esetben a jogalkotó hivatalosan is elismeri a jogalkalmazói jogképződés során keletkezett szabályokat. E modellen belül is több csoport különíthető el. Az angolszász jogcsalád jogrendszereiben a bírói jogalkotás általános jelleggel megengedett, azaz minden jogterületen alkotható bírói jog. Más modellekben, így a svájci polgári jogban a bírói jogalkotás csak kivételesen, hézagpótló jelleggel lehetséges, azaz a bíró alkotta jog csak a törvényi, illetve a korábbi szokásjogi szabályozás hiányában keletkezhet. A második modellben a jogalkotó tilalmazza a jogalkalmazói jogképződést. Ebben az esetben a törvényhozó rugalmas szabályokkal igyekszik elejét venni annak, hogy a jogalkalmazók gyakorlati tevékenységük során jogi normákat alkossanak, azonban ez a legtöbb esetben nem vezet eredményre, így a harmadik modell érvényesül. A harmadik modell pedig a tilalom ellenére történő tűrés. A fenti modellt alkalmazó államok elvileg tagadják, hogy a bírói vagy jogalkalmazói gyakorlatban jogi normák keletkezhetnek, azonban ezek létét tudomásul veszik. E körbe sorolható Magyarország is, ahol a jogforrásokat felsoroló jogalkotási törvény nem szól a Legfelsőbb Bíróság jogforrásként funkcionáló döntéseiről, azonban az Alkotmánybíróság gyakorlatában ezek egy részét – a bíróságok által kötelezően alkalmazandó jogegységi határozatokat, valamint az ezekkel azonos hatályú, korábban kiadott irányelveket és kollégiumi állásfoglalásokat – jogszabálynak tekinti, s lehetségesnek tartja azok alkotmányossági szemléletű felülbírálatát. A jogalkalmazói jog jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: •

a jogalkalmazó az eléje került egyedi eset eldöntésének folyamatában alkotja a jogi normát;

•

a jogalkalmazó a megtörtént eset után utólag alkotja meg a szabályt, amely a későbbi, hasonló esetekben is alkalmazható lesz;

24 •

a jogalkalmazói jog induktív módon keletkezik, azaz az egyedi esetből vonnak le általános érvényű következtetéseket;

•

kötelező erejének általánossága sok esetben hosszabb folyamat eredményeként alakul ki;

•

a politikai törekvések, társadalompolitikai megfontolások érvényre juttatása csak korlátozottan és rendkívül nehézkesen lehetséges;

•

rendkívül hajlékony, a változásokhoz gyorsan igazodik;

•

kevésbé rögzített és bizonytalanabb, mint az írott, jogalkotás során képződött jog;

ehhez kapcsolódóan kevésbé áttekinthető, sok esetben jogtudományi munkák összefoglalásaiból (pl. Werbőczy Hármaskönyve) ismerhetőek meg. A jogalkalmazói jogon belül az alábbi csoportokat különböztethetjük meg: a) jogalkalmazói gyakorlatban kialakult jogi normák (bírósági, közigazgatási gyakorlatban kialakult tételek), b) joggyakorlat által jogként elfogadott jogszabálytervezetek: ebben az esetben valamely jogszabály tervezetét a jogalkotó nem fogadja el, azonban a bíróságok és a jogalkalmazók jogként kezelik (pl.: az 1928-as – az Országgyűlés felsőháza által jóvá nem hagyott – Magánjogi törvényjavaslat, amelyet ezt követően a bíróságok törvényként alkalmaztak); c) precedensek: valamely – jellemzően felső szintű bíróság – egyedi döntése, amelynek az adott ügyre vonatkozó megállapítását általános jelleggel alkalmazzák. 2. A jogalkotás A jogalkotás a kifejezetten jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szerveknek a tudatosan, kimondottan és kizárólagosan közvetlenül, általános és absztrakt magatartásszabályok formájában megfogalmazódó jogi normák létrehozására irányuló tevékenysége. (Szilágyi Péter) A fentiek alapján a jogalkotás során keletkezett, ún. „írott jog” következő fő vonásait emelhetjük ki – Szilágyi Péter és Peschka Vilmos nyomán: •

•

a jogalkotás szándékolt, (érték)választásokat tartalmaz;

akaratlagos

folyamat,

amely

lehetséges

elképzelt

szándékos

•

a jogalkotói jog a jövőben előforduló megfogalmazott jogi normákat tartalmaz;

•

a jogalkotói jog deduktív jellegű, azaz általános jellegű tételeket fogalmaz meg, amelyből az egyedire lehet következtetni;

•

a jogalkotói jog elvontan és általánosan megfogalmazott jogi normákból áll, nem pedig esetek leírásaiból, és az ahhoz kapcsolódó következtetésekből;

•

a jogalkotói jog kötelező ereje nem az elismerésből, hanem magából az alkotás akarati aktusából fakad;

•

a jogalkotói jog közvetlenebbül képes a politikai akarat közvetítésére;

•

stabilabb, de egyben merevebb rendszer, mint a jogalkalmazói jog;

•

a jogalkotói jog rendezett és nyelvileg szabatosan meghatározott és rögzített formában jön létre;

esetekre

• a jogalkotói jog a laikusok számára is áttekinthető és könnyebben megismerhető. A jogalkotás két fajtáját különböztethetjük meg, a törvényhozást és a rendeletalkotást.

25 A törvényhozás a legfelső állami népképviseleti szerv, azaz a parlamentek kimondottan jogalkotásra irányuló tevékenységét jelenti. A törvényhozás főbb jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: •

a törvényhozás a rendeletalkotáshoz képest nagyobb mértékben támaszkodik az elmélet eredményeire és koncepcionálisan is megalapozottabb;

•

a modern törvényhozó testületek a rendeletalkotásnál nagyobb figyelmet fordítanak a társadalmi mozgásokra, a szabályozási szükséglet felismerésére;

•

figyelemmel a törvényhozó testületek politikai jellegére, a törvényhozás politikai jellegű jogképződési mód;

•

a fentiekre figyelemmel időigényes jogalkotási forma;

•

a törvényhozás tárgyát a legjelentősebb és legállandóbb társadalmi viszonyok képezik, az alkotmányok általában rögzítik a törvényalkotás tárgyköreit;

•

a törvényhozás nyilvános viták keretei között zajlik;

•

a törvényhozás – a törvényhozó testület közvetlen választása miatt – erősebb legitimitással rendelkezik, mint a rendeletalkotás;

a törvényhozás eljárása írott jogi szabályokban és a parlamenti szokásjog részéről pontosan szabályozott. Rendeletalkotás minden olyan jogalkotás, amelyik nem törvényhozás. A rendeletalkotás három fő alfaját különbözethetjük meg: 1. kormányzati rendeletek, amelyeket az általános hatáskörű kormányzati szervek (kormány, államfő, államtanács stb.) alkotnak; 2. ágazati rendeletek, amelyeket az államigazgatás egy-egy ágazatát irányító miniszterek, kivételesen más főhatóságok (pl. a Magyar Nemzeti Bank) ad ki; 3. önkormányzati rendeletek vagy helyi rendeletek, amelyek területi hatálya csak és kizárólag a rendeletet megalkotó helyi önkormányzat illetékességi területére terjed ki. A rendeletalkotás sajátosságait az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: •

•

kevéssé képesek a nagy társadalmi összefüggések megjelenítésére, mint a törvények;

•

a törvényekhez képest a politikai kapcsolat kevésbé közvetlen;

•

a rendeletalkotás a rendeletalkotó szervek sajátos, helyi és részérdekei jelentősen befolyásolják;

•

a rendeletalkotás esetén a nyilvánosság korlátozottabb (ma Magyarországon a kormány- és miniszteri rendeletek esetén csak az egyeztetésre megküldött tervezeteket kell az Interneten közzétenni);

• kevésbé időigényes, mint a törvényhozás. Mindezek mellett a rendeletalkotás nélkülözhetetlen a modern társadalmakban, ugyanis illúziónak bizonyult az az elképzelés, hogy valamennyi életviszonyt törvényi szinten rendezzen a jogalkotó. Mindezek mellett is ki kell emelni, hogy a törvényhozás és a rendeletalkotás jelentőségének aránya egy demokratikus társadalomban a törvényhozás túlsúlya felé, míg egy diktatórikus társadalomban a rendeletalkotás irányába tolódik el.

c) A jogforrások fajai A jogforrások két főbb csoportra oszthatók: megkülönböztethetünk egyrészt rendes jogforrásokat, másrészt rendkívüli jogforrásokat. Rendes jogforrások azon jogszabályok, amelyeket a jogalkotásra különleges, rendkívüli feltételek hiányában is feljogosított szervek alkotnak jogilag rögzített hatáskörükben. Rendkívüli jogforrások azon jogszabályok,

26 amelyeket az alkotmányos rendelkezések keretei között ugyan, de rendkívüli körülményekre tekintettel vagy éppen emiatt létrehozott sajátos szerv (például a hadiállapot idején létesített Honvédelmi Tanács) vagy jogalkotásra egyébként fel nem jogosított szerv (például a köztársasági elnök) vagy jogalkotásra egyébként feljogosított szerv (például a Kormány) kibővített, rendkívüli hatáskörében hoz meg. A következőkben – a jogforrási hierarchiára tekintettel – áttekintem az egyes rendes és rendkívüli jogforrásokat. A fenti, jogalkotói jogforrások elemzését követően bemutatom a magyar jogban megtalálható jogalkalmazói jogforrásokat. 1. Jogszabályok A jogszabályok azon jogalkotói jogforrások, amelyek az állampolgárok tekintetében jogokat és kötelezettségeket határozhatnak meg. a) Alkotmány A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény törvényi formában jelenik meg. Az Alkotmány, mint hazánk alaptörvénye kiemelkedő szerepet játszik a magyar jogrendszerben. Az Alkotmány határozza meg a Magyar Köztársaság működésének legfontosabb elveit, az egyes államhatalmi szervek feladatait, az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit. Az Alkotmány elfogadására speciális szabályok vonatkoznak: az Alkotmányt, illetve az Alkotmányt módosító törvényeket a képviselők kétharmadának szavazatával fogadja el az Országgyűlés. Az Alkotmánnyal, mint alaptörvény áll a jogforrási hierarchia csúcsán: egyetlen jogszabály sem sértheti meg az Alkotmány rendelkezéseit. A jogszabályok Alkotmánnyal való összhangját az Alkotmánybíróság ellenőrzi, amely az alkotmányellenes jogszabályokat, illetve jogszabályi rendelkezéseket megsemmisítheti. b) Törvények Az Alkotmányt követően a jogforrási hierarchia következő lépcsőjén a törvények állnak. A törvényeket az Országgyűlés fogadja el, s a köztársasági elnök aláírását követően hirdetik ki (a köztársasági elnök egy törvénnyel kapcsolatban egy alkalommal ún. politikai vétót emelhet – megfontolásra visszaküldheti a törvényt az Országgyűlésnek – , illetve egy alkalommal ún. alkotmányossági vétót emelhet – a törvényt alkotmányossági kontroll céljából megküldheti az Alkotmánybíróságnak). A nemzeti alkotmányok általában meghatározzák, hogy melyek az ún. kizárólagos törvényalkotási tárgyak, azaz azon szabályozási tárgykörök, amelyek kizárólag törvényi szinten rendezhetőek. A kizárólagos törvényalkotási tárgyak meghatározhatóak taxatív (kimerítő) felsorolással, példálózó felsorolással, illetve generálklauzulával, azaz általános keretszabállyal. A magyar Alkotmány a harmadik modellt választotta: az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint törvényben kell szabályozni az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat, azonban a törvényalkotónak van egy alkotmányos korlátja is: törvény az alapvető jog lényeges tartalmát nem korlátozhatja. A törvények között kiemelkedő szerepet töltenek be a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának egyetértésével (minősített többséggel) elfogadott törvények, amelyeket a köznyelv ún. „kétharmados törvénynek” nevez. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az egyszerű többséggel elfogadott törvények nem lehetnek ellentétesek a minősített többséggel elfogadott törvényekkel, amelyek így a jogforrási hierarchia magasabb szintjére kerültek.

27 Szintén kiemelt helye van a jogforrási hierarchiában a nemzetközi szerződéseket kihirdető törvényeknek, ugyanis az Alkotmány vonatkozó rendelkezéseire – 7. § (2) bekezdés – figyelemmel ezen jogszabályok a törvényi szint és az Alkotmány között helyezkednek el. c) Kormányrendelet A Kormány az Alkotmány rendelkezései alapján az Alkotmányban meghatározott feladatkörében önállóan, külön törvényi felhatalmazás nélkül, alkotmányos felhatalmazás alapján (eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet), illetve törvény felhatalmazása alapján (felhatalmazás alapján kiadott kormányrendelet) alkothat rendeletet. A kormányrendelet – figyelemmel a jogforrási hierarchiára – nem lehet ellentétes törvénnyel. Az eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet tartalmazhat felhatalmazást miniszteri rendelet kiadására, azonban a felhatalmazás alapján kiadott kormányrendelet nem, mivel a magyar jogban érvényesül a szubdelegáció tilalma, azaz jogalkotásra adott felhatalmazás nem adható tovább. Az eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet másik korlátja az, hogy nem vonhat el törvényalkotási hatáskört, azaz alapvető jogot nem korlátozhat. A felhatalmazás alapján kiadott kormányrendelet szintén nem lehet ellentétes törvénnyel, s nem lépheti a felhatalmazás kereteit. Azaz, ha egy törvény a Kormánynak a szociális pénzbeli ellátások eljárási szabályainak megalkotására ad felhatalmazást, akkor a Kormány ebben a rendeletben nem szabályozhatja például az ügyleti kamat kérdését a hitelviszonyokban. d) Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete Hazánk uniós csatlakozására figyelemmel a monetáris politika keretében a Magyar Nemzeti Bank elnöke a közösségi szabályozásra figyelemmel rendeletalkotási felhatalmazást kapott. (Így például a jegybanki alapkamatot, a pénzérméket, bankjegyeket MNB elnöki rendeletben határozzák meg.) Az MNB elnökének rendelete rendes jogforrás, s a jogforrási hierarchiában a kormányrendelettel egy szinten helyezkedik el. e) Miniszteri rendelet A miniszter – törvény vagy (eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott) kormányrendelet felhatalmazása alapján – rendeletet ad ki. Azaz: míg a Kormány rendelkezik eredeti jogalkotó hatáskörrel, addig a miniszter nem. A jogforrási hierarchiára és a Kormány irányítói jogkörére figyelemmel a miniszteri rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, kormányrendelettel, valamint a Kormány határozatával (ami nem jogszabály, hanem csak állami irányítás egyéb jogi eszköze). f) Önkormányzati rendelet Az Alkotmány felhatalmazása alapján az önkormányzat a feladatkörébe tartozó – magasabb szintű jogszabályban nem szabályozott – tárgykörökben rendeletet alkothat (eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott önkormányzati rendelet). Önkormányzati rendelet alkotására felhatalmazást adhat törvény is – kormányrendelet nem, mivel a Kormány nem irányítja az önkormányzatokat. Az önkormányzati rendelet területi hatálya csak az azt elfogadó és kihirdető önkormányzat illetékességi területére terjed ki. Mivel a mai magyar jogrendszerben a megyei és a települési (fővárosi, fővárosi kerületi, megyei jogú városi, városi, nagyközségi, községi) önkormányzatok között nincs alá-fölérendeltségi viszony, ezért ezen önkormányzatok rendeletei is azonos szinten helyezkednek el a jogforrási hierarchiában. 2. Állami irányítás egyéb jogi eszközei

28 Az állami irányítás egyéb jogi eszközei olyan jogi normák, amelyek az egyes állampolgárok tekintetében nem határoznak meg jogokat és kötelezettségeket, csak a normát kiadó szerv irányítása vagy felügyelete alatt álló szervekre nézve határoznak meg feladatokat vagy kötelezettségeket, továbbá a jogalkalmazáshoz kapcsolódó tájékoztatást, háttérinformációkat biztosítanak, valamint a jogalkalmazáshoz szükséges adatokat szolgáltatnak. a) Határozat Határozatot testületi szervek adhatnak ki, azaz az Országgyűlés, a Kormány, az önkormányzatok képviselő-testülete (közgyűlése) határozatban határozhatja meg az általuk irányított szervek feladatait. b) Utasítás Utasítást egyszemélyi irányítású szervek vezetői adnak ki. Utasításban határozza meg a miniszter, a központi államigazgatási szerv vezetője az általa irányított szervek feladatait. c) Irányelv, tájékoztató, közlemény, statisztikai közlemény A fenti jogi normák a jogalkalmazáshoz szükséges információkat, valamint a statisztikai közlemény a jogalanyok tevékenységének statisztikai osztályozásához kapcsolódó információkat tartalmaz. 3. Jogalkalmazói jogforrások Mint a fejezetben már jeleztem, a magyar jog elvileg nem teszi lehetővé a jogalkalmazói jogalkotást, azonban tudomásul veszi annak létét. A következőkben a jogalkalmazói jogalkotás körébe tartozó normákat tekintjük át röviden. a) Alkotmánybírósági határozat A hatályos alkotmány, valamint az alkotmánybírósági törvény szerint a jogszabályok alkotmányosságát, valamint a hazai és a nemzetközi jog összhangját az Alkotmánybíróság vizsgálja (az Alkotmánybíróság feladat- és hatásköreit ld. később a közjogi részben). A fenti tevékenysége körében az Alkotmánybíróság határozataiban megállapítja a jogszabály alkotmányosságát vagy alkotmányellenességét. Ezek a határozatok így elvileg egyedi döntések, hiszen egy aktuális jogszabály keretében tartalmaz döntést. A fenti határozatok ellen az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján jogorvoslatnak nincs helye, s a határozatnak mind a rendelkező része, mind az indokolása mindenkire nézve kötelező. A fenti szabályozásra figyelemmel az Alkotmánybíróság határozatai egy speciális jogalkalmazói jognak tekinthetőek, hiszen az egyes határozatok mindenkire nézve kötelező indokolásaiban olyan kérdésekben foglal állást, amelyek jogalkotás tárgyát képezhetik. Az Alkotmánybíróság több határozatában az Alkotmány rövid, csak deklaratív célú rendelkezéseit töltötte meg tartalommal. Például a jogállamiság elvét az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte, ezzel egyfajta „láthatatlan alkotmányt” (Sólyom László) alkotott a hatályos rendelkezések elveit részletesen kibontva, értelmezve, olykor továbbfejlesztve. b) Jogegységi határozatok Az Alkotmány, illetőleg a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény alapján a Legfelsőbb Bíróság a joggyakorlat egységesítése érdekében valamennyi bíróságra nézve kötelező erejű jogegységi határozatot adhat ki. A bírósági szervezeti törvény szerint a jogegységi határozatokkal azonos hatályúak a korábbi legfelsőbb bírósági elvi döntések, irányelvek, kollégiumi állásfoglalások addig, amíg ezekkel ellentétes tartalmú jogegységi határozat nem születik. Bár a jogalkotásról szóló törvény ezeket a döntéseket nem sorolja fel a jogszabályok között, azonban egyértelműen a jogalkalmazói jogalkotás precedens jellegű normáit

29 figyelhetjük meg. Bár elvileg ezen döntések csak a bíróságokat és nem az állampolgárokat kötelezik, de ha egy jogvitában a bíróságnak kötelező ezen normákat alkalmaznia, akkor egyértelmű, hogy végső soron ezek a döntések az állampolgárok jogait és kötelezettségeit meghatározzák. A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság (AB) több határozatában kimondta, hogy ezen normák jogszabályoknak tekintendők, így alkotmányosságukat az AB felülvizsgálhatja. c) Közigazgatási jogalkalmazói jog A közigazgatási jogalkalmazók jogalkotása elvileg teljes mértékben tiltott Magyarországon. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat egyértelműen kimondta, hogy minisztériumi, főhatósági körlevelekben, tájékoztatókban, iránymutatásokban nem lehetséges jogszabályi szabályozási körbe tartozó kérdéseket rendezni. Azonban a rendkívül gyorsan változó, túlzottan absztrakt, sok esetben ellentmondásos szabályozás bizonyos jogágakban magával hozta a közigazgatási jogalkalmazói jog kialakulását. Ilyen körülmények a magyar jogban elsősorban az adójog terén jelentek meg, ahol a gyakran változó, olykor inkoherens, ám a gazdasági változásokhoz nehezen igazodó jogszabályokhoz kapcsolódóan, azokat kiegészítve, fejlesztve, olykor lerontva tulajdonképpen egy szokásjoghoz hasonlító szabályrendszer körvonalazódik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hivatalos lapjában, az Adó és Ellenőrzési Értesítőben (AEÉ) közzétett adózási kérdésekkel kapcsolatban. A kérdésekre adott válaszok gyakorlatilag egyfajta szokásjogi normaként működnek, hiszen azokat az APEH szinte úgy alkalmazza, mintha jogszabályi rendelkezések lennének. A jogforrások rendszerének áttekintését követően az egyes jogi normák elemzésére, szerkezetének és felépítésére fordítok figyelmet. Ellenőrző kérdések: 1. Mi a jogforrás fogalma? 2. Mutassa be a jogalkalmazói jogképződés fontosabb jellemzőit! 3. Mutassa be a jogalkotás általános jellemzőit! 4. Mutassa be törvényalkotás főbb jellemzőit! 5. Mutassa be a rendeletalkotás főbb jellemzőit! 6. Mutassa be a jogforrások fajait! 7. Mutassa be az Alkotmány és a törvények főbb jellemzőit! 8. Mutassa be a kormányrendelet, MNB elnöki rendelet, miniszteri rendelet és az önkormányzati rendelet főbb jellemzőit! 9. Mutassa be az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek jellemzőit! 10. Mutassa be az alkotmánybírósági határozatok főbb jellemzőit! 11. Mutassa be a bírósági és a közigazgatási jogalkalmazói jogforrások főbb jellemzőit!

4. A jogi norma fogalma, struktúrája, érvényessége, hatékonysága A jog alapelemét, „építőköveit” a jogi normák képezik. Jelen fejezet célja, hogy bemutassa a jogi norma fogalmát, valamint a jogi norma érvényességével, hatékonyságával kapcsolatos kérdéseket.

a) A jogi norma fogalma A jogi norma a jog legkisebb, még önmagában értelmes egysége, amelyik egy teljes, értelmezhető, alkalmazható magatartásszabályt alkot. A jogtételek alkotnak egy jogi normát, amelyek olyan szorosan kapcsolódnak, hogy egymás nélkül nem alkalmazhatóak, nem értelmezhetőek. A jogtétel (jogi mondat) a nyelvi megfogalmazás és a megjelenés egysége, nyelvi egység: egy szakasz (paragrafus), illetőleg bekezdés alkot egy jogtételt. Egy jogi norma több jogtételből is állhat, és ugyanaz a jogtétel több jogi normának is a részét alkothatja.

b) A jogi norma szerkezete és a jogi normák csoportosítása A jogi normára – mint azt az első fejezetben már jeleztük – a feltételes (hipotetikus) szerkezet jellemző. Mindezekre figyelemmel a jogi norma három főbb szerkezeti elemre bontható. 1. Hipotézis (feltétel): a magatartás követelményeinek, szituációjának megfogalmazása, releváns tényeken keresztül történő megragadása. Azt fejezi ki, hogy mikor, milyen körülmények között kell a jogilag szabályozott magatartás alanyának meghatározott és a diszpozícióban megfogalmazott magatartást tanúsítania, illetőleg attól tartózkodnia. 2. Diszpozíció (rendelkezés): azt fejezi ki, hogy a hipotézisben megfogalmazott feltételek bekövetkezte esetén a jogi norma címzettjének milyen magatartást kell, lehet vagy szabad tanúsítania. A diszpozíció összekapcsolva tartalmazza a jogi norma címzettjét, az önmagában vett magatartást és a magatartás jogi minősítését. 3. Jogkövetkezmény: a diszpozícióban előírt magatartás nem követése esetére a címzett számára hátrányos, negatív következmények kilátásba helyezése (szankció); vagy pedig a diszpozíciónak megfelelő magatartás tanúsítása esetére a címzett számára kedvező, pozitív következmények kilátásba helyezése (joghatás). Egy példával megvilágítva: az egyik legegyszerűbb jogi norma az emberölés tényállása a Btk.-ban: „Aki mást megöl, bűntettet követ el és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ebben a normában a hipotézis az „aki mást megöl” szövegrész, amely leírja azt a szituációt, amelynek bekövetkezte esetén a diszpozíciót alkalmazni kell. A diszpozíció a „bűntettet követ el fordulat”, amely az emberölés tényét minősíti jogilag bűntettként. A szankció pedig az „öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” fordulat, amely eléggé súlyos joghátrányt helyez kilátásba a hipotézist megvalósító személyek számára. A diszpozíció és a szankció kapcsolata alapján megkülönböztetünk •

tiltó (ha A – akkor ne B – mert ha B – akkor C szankció),

•

parancsoló (ha A – akkor B – mert ha nem B – akkor C szankció)

• megengedő (ha A – akkor B – és ha B – akkor D joghatás) normákat.

31 A jogi normákat csoportosíthatjuk a kötelező erő alapján is, ebben az esetben megkülönböztethetünk eltérést nem engedő (kógens), eltérést engedő (diszpozitív) és ajánló normákat. A kógens norma esetén a felek megállapodásukkal nem térhetnek el a jogszabályi rendelkezésektől, diszpozitív norma esetén külön megállapodással lehetőség van az eltérésre, míg az ajánló normák előírásai közvetlenül nem kötelezőek, a jogszabály csak ajánlja a magatartás tanúsítását. Különbséget tehetünk anyagi és alaki normák között. Az anyagi norma a személyek magatartását mindennapi életükben közvetlenül szabályozzák, míg az alaki jogi normák az anyagi jogi normák érvényesítését célzó eljárásokat szabályozzák (eljárási normák), valamint rögzítik az állami szervek felépítését és létrehozataluk módját (szervezeti normák). Azon jogi normákat, amelyekben hiánytalanul szerepel mindhárom elem, azaz amelyek önmagukban alkalmazhatóak önálló jogi normának nevezzük. A nem önálló jogi normák eleve csak más jogszabályi rendelkezésekkel együtt határozzák meg a követendő magatartást. A nem önálló normákon belül megkülönbözetjük a •

megszorító normákat (azt mondja ki, hogy egy másik szabály milyen esetekben nem érvényesülhet, így a másik szabály nélkül nem értelmezhető – például más telkére nem léphetek be, de az elkóborolt állatért igen);

•

kiterjesztő normákat (amely egy szabály tartalmát az eredeti hatálya alá nem tartozó más esetekre is vonatkoztatja – például az élettársak vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni a közös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyaira);

•

fogalom-meghatározó normákat (amelyek egy adott fogalmat határoznak meg, amelyet az adott törvény több esetben használ – például a Ptk. a hozzátartozó fogalmát az értelmező rendelkezések között határozza meg);

•

keretszabályok (generálklauzulák, amelyek úgy működnek, hogy a keretjellegű szabályanyagot más normák vagy a bírói gyakorlat /szokásjog/ tölti ki tartalommal);

hivatkozó (utaló) szabály (amely másik norma – a felhívott szabály – alkalmazását rendeli el az adott jogviszonyra, például a vadállatok által okozott károk esetén a veszélyes üzemi felelősség szabályait). Előfordulhat, hogy egy adott jogágon belül a hipotézis – diszpozíció – szankció hármassága jogterületenként elkülönül. Például a közigazgatási jogi szabályok megszegésének szankciót sok esetben nem közvetlenül az adott jogszabály, hanem a szabálysértési jogterülethez tartozó törvény és kormányrendeletek határozzák meg. (Pl. a honvédelmi jelentési kötelezettség megszegésének következményét nem a honvédelemről szóló törvény, hanem a szabálysértési kormányrendelet tartalmazza a jelentési kötelezettség elmulasztásának szabálysértéssé nyilvánításával.) A jogi normák szerkezetének áttekintését követően a jogi norma érvényességének és hatályosságának a kérdéseit tekintjük át. •

c) A jogi norma érvényessége és hatályossága Érvényes az a jogi norma, amit annak megalkotására feljogosított jogalkotó szerv a vonatkozó jogalkotási eljárási szabályok betartásával bocsátott ki, és a jogszabályt a Magyar Közlönyben – vagy önkormányzati rendelet esetén a helyben szokásos módon – kihirdették. Hatályos a jogi norma, ha alkalmazásának feltételei adottak.

32 A jogi norma érvényesülése az adott jogszabály tényleges alkalmazhatóságát jelenti. A fentiek alapján egy jogi normát csak akkor alkalmazhatnak, ha érvényes és hatályos. Csak érvényes jogi norma lehet hatályos, és csak hatályos jogi normát alkalmazhatnak. Az a norma, amelyet a jogalkotás eljárását szabályozó normák alapján nem hirdettek ki vagy tettek közzé, nem lehet érvényes. A hatályosság tekintetében megkülönbözetjük az időbeli hatályt, a területi hatályt, személyi hatályt, valamint a tárgyi hatályt. A jogi norma időbeli hatálya mondja meg, hogy az adott norma mikortól kezdve meddig alkalmazható. A hatálybalépés napját a jogi normáét tartalmazó jogszabályban kifejezetten meg kell jelölni. Ez lehet a kihirdetés napja vagy a kihirdetést követő meghatározott nap (pl. a kihirdetést követő tizenötödik nap), vagy egy pontosan meghatározott naptári nap (pl. 2009. október 1-je). Az időbeli hatály speciális esete a visszaható hatály, amikor a jogszabályi rendelkezéseket a jogszabály kihirdetését megelőző jogviszonyokban is alkalmazni kell. A visszaható hatály alkalmazására csak kivételesen kerülhet sor, és ilyen szabály nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem minősíthet egy magatartást visszamenőlegesen jogellenessé. Azaz lehetőség van arra, hogy pl. a nyugdíjakat a tárgyév október 1-jén a tárgyév január 1-jére visszamenőleges hatállyal emeljék, de arra nincs lehetőség, hogy tárgyév február 1jén tárgyév január 1-jére visszamenőleges hatállyal állapítsanak meg új adókötelezettséget. Az időbeli hatály megszűnhet úgy is, hogy maga a jogszabály határozza meg időbeli hatályának végét, azonban ez ritka. A tipikus az, hogy a korábbi jogszabályt egy új jogszabály váltja fel, amely rendelkezik a korábbi jogszabály hatályának a megszűnését. A területi hatály dönti el, hogy az adott jogi normát mely földrajzilag körülhatárolt területen lehet alkalmazni. A törvényeket, kormányrendeleteket, MNB elnöki rendeleteket, miniszteri rendeleteket az ország egész területén alkalmazni kell, azonban a helyi önkormányzatok rendeleteit csak az adott önkormányzat illetékességi területén lehet alkalmazni. A jogi norma személyi hatálya azon jogalanyok körét határozza meg, akikre az adott rendelkezést alkalmazni kell. Általában a jogi normákat valamennyi jogalany tekintetében alkalmazni kell, azonban előfordulhatnak olyan szabályok, amikor is a rendelkezéseket csak meghatározott személyi kör tekintetében kell alkalmazni. Például a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szabályait csak az állammal és a helyi önkormányzattal közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselők tekintetében kell alkalmazni. A jogi norma tárgyi hatálya azt az életviszonyt fejezi ki, amelyet az adott norma szabályoz. Így például a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény tárgyi hatálya a költségvetési szervek létrejöttére, működésére, gazdálkodására és megszűnésére terjed ki. A jog „építőköveinek” áttekintését követően a jog által szabályozott társadalmi viszonyok körét és jellemzőit tekintem át a következő fejezetben. Ellenőrző kérdések 1. Határozza meg a jogi norma és a jogtétel fogalmát!

33 2. Mutassa be a jogi norma szerkezeti elemeit és jellemezze azokat! 3. Mutassa be a jogi normák csoportosítását kötelező erő és az anyagi-alaki jog kettőssége alapján! 4. Jellemezze az önálló és a nem önálló jogi normákat! Mutassa be a nem önálló jogi normák típusait! 5. Határozza meg a jogi norma érvényességének és hatályosságának fogalmát, mutassa be a köztük levő kapcsolatot! 6. Jellemezze a jogszabályok időbeli hatályát! 7. Jellemezze a jogszabályok személyi hatályát! 8. Jellemezze a jogszabályok területi és tárgyi hatályát!

5. A jogviszony fogalma, elemei, szerkezete. A jogi tények a) A jogviszony fogalma A jogviszony olyan személyek közötti (társadalmi) viszony, amelyet a tárgyi jog (azaz a jogi normák köre) szabályoz. A jogviszony mindig emberek közötti viszony, sohasem emberek és dolgok közötti viszony, még akkor sem, ha az emberek egymás közötti viszonyait dolgok közvetítik. Erre jó példa a tulajdonjogviszony. Ebben az esetben a jogviszony nem a tulajdonos és a tulajdonában levő dolog között áll fennálló viszony, hanem a tulajdonos és az összes többi, az adott dolog tekintetében tulajdonnal nem rendelkező személy közötti viszony. A jogviszonyok a jogérvényesülés, azaz a jogi normák megvalósulása során létrejött viszonyok. A társadalmi viszonyoknak a jogi normák által történő rendezése a jogviszonyok formáján keresztül, a jogviszonyok közvetítésével történik. Ez azt jelenti, hogy a jogviszony és a jogi norma viszonyában a jogi norma az elsődleges: megelőzi a megfelelő jogviszony létezését, a jogviszonyok a jogi normák alapján jönnek létre.

b) A jogviszony elemei A jogviszony legfontosabb elemei a jogviszony alanya, tárgya, tartalma. 1. A jogviszony alanya A jogviszonyban részt vevőket a jogviszony alanyainak, vagy röviden jogalanyoknak nevezzük, akik jogok és kötelezettségek hordozói lehetnek, vagyis akiket a hatályos jogrendszer szabályai szerint alanyi jogok illethetnek meg, illetve jogi kötelezettségek terhelhetnek. A jogalanyoknak ezt a sajátosságát általános fogalommal jogképességnek nevezzük. A jogalanyok három csoportját különböztethetjük meg: a természetes személyeket, a jogi személyeket és az államot. a) A természetes személy az ember. A modern jogrendszerekben valamennyi ember rendelkezik jogképességgel, a jogképesség általános és egyenlő: minden személyt megillet és azonos módon illet meg. Ez csak a legújabb fejlődés eredménye: a rabszolgák ugyanis nem rendelkeztek jogképességekkel. A rabszolgákat a premodern jogok nem személynek, hanem dolognak tekintették (a római jog tétele szerint: „servi res sunt” – a rabszolgák dolgok). A természetes személy jogképességétől meg kell különböztetni a cselekvőképességét. A cselekvőképesség a természetes személy azon képessége, hogy a saját cselekményeivel magának vagy másnak jogokat vagy kötelezettségeket szerezhet a jogszabályok által megállapított körben. A hatályos jogi szabályozások a cselekvőképességet általában meghatározott életkorhoz és a tudatos cselekvéshez szükséges egészségi és szellemi állapothoz kötik. (A cselekvőképesség korlátozásának és kizárásának kérdéséről a II. rész 8. fejezetében szólok részletesen.) b) A jogi személy tipikusan az emberek olyan együttese, vagy egy meghatározott célra rendelt olyan vagyontömeg, amelynek jogképességét a jogszabályok elismerik, vagyis amely saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A természetes személyeken és az államon kívül minden más jogalany jogi személy.

35 A jogi személyekhez kapcsolódóan kell szólni az úgynevezett jogi személyiség nélküli jogalanyokról. Ezen jogalanyok a saját nevükben jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhatnak, azonban a jog nem tekinti őket személyeknek. Ezen jogalanyok jogképessége lehet teljes – azaz a jogi személyekkel egyezően valamennyi, az emberhez kifejezetten kötődő jogok (pl. szülői felügyeleti jog stb.) kivételével valamennyi jogot és kötelezettséget megszerezhetnek – illetve csak a jogszabályban meghatározott céljukhoz kifejezetten kötődő. Teljes jogalanyisággal rendelkező jogi személyiség nélküli jogalany a közkereseti társaság és a betéti társaság, részleges például a társasházi közösség, amely csak a társasház működéséhez kötődő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhet. Ezzel a kérdéssel már áttértünk a jogi személyek legfontosabb jellemzőjéhez, mely szerint egyetlen jogi személy sem rendelkezik teljes, a természetes személyekkel azonos jogképességgel. Vannak ugyanis olyan jogosultságok, amelyek jellegüknél fogva csak és kizárólag az embereket illethetik és illetik meg. Ezek jellemzően a személyi és családi jog területén jelentkező jogok és kötelezettségek. Így például – érthetően – két korlátolt felelősségű társaság nem köthet házasságot, nem gyakorolhat szülői felügyeleti jogot stb. A jogi személy jogképessége így tulajdonképpen korlátozottnak tekinthető. Mindezeken túl a jogi személy – jellegénél fogva – nem rendelkezik cselekvőképességgel, ezért szükségszerűen a jogszabályban, a létesítő okiratában, vagy a szervezeti szabályzatában megjelölt képviselője útján cselekszik.

c) Az állam a jogi személyek önálló típusát alkotja, jogalanyisága nem tévesztendő össze az egyes állami szervek jogalanyiságával, amely szervek a jogi személyek egyik csoportját képezik. Az állam jogalanyisága abban tér el a jogi személyek jogalanyiságától, hogy az állam jogi személyisége elsődleges, míg a jogi személyeké csak másodlagos, mivel az állam jogalanyisága külön jogszabályi elismerés nélkül létezik, míg a jogi személyek személyiségét az állam ismeri el az általa alkotott jogszabályok és az általa vezetett nyilvántartások útján. Az állam jogképessége elvileg teljes, csak a természetéből fakadhatnak korlátai, azonban a jogi személyek jogképességét az állam a statuáló jogszabályban korlátozhatja (például a non-profit jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok nem adhatják ki a nyereségüket a tagoknak, azt csak a non-profit cél érdekében használhatják fel, ezzel az állam korlátozta a jogi személy szabadságát). 2. A jogviszony tárgya A jogviszony tárgya az, amire a jogviszony, közelebbről a jogviszony tartalmát jelentő alanyi jogosultság és kötelezettség irányul. Mivel a jogviszony személyek közötti viszony, ezért a jogviszony tárgyát azok az (emberi) magatartások jelentik. A jogviszony tárgya tehát a jogviszonyban tárgya tehát a jogviszonyban részt vevő alanyoknak az a magatartása, amelyre a jogviszony tartalmát kitevő alanyi jogosultságok és jogi kötelezettségek vonatkoznak. Ezt a fogalmat sokan a jogviszony közvetlen tárgyaként jelenik meg, s ettől elkülönítik a jogviszony közvetett tárgyát, amelyeken azokat a dolgokat értik, amelyekre a jogviszony résztvevőinek a konkrét magatartása irányul. 3. A jogviszony tartalma A jogviszony tartalmát azok az alanyi jogosultságok és jogi kötelezettségek jelentik, amelyek a jogviszony alanyát megilletik, illetve terhelik. Jogviszonyról csak akkor beszélhetünk, ha a jogalany jogait és kötelezettségeit az állam kényszerítő erejével garantálja, azaz a jogok és kötelezettségek érvényesítését a jogvédelem eszközrendszerén keresztül lehetővé teszi. Amennyiben az állam nem biztosítja a jogok védelmét, abban az esetben csak formailag, látszólag van szó jogviszonyról.

c) A jogviszony szerkezete A jogviszonyok szerkezete több szempontból osztályozható. Figyelemmel a Jogi ismeretek tantárgy tematikájára, a következőkben egy szempontot emelünk ki, amely megkülönbözteti az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyokat. 1. Abszolút szerkezetű jogviszonyok Abszolút (kizáró) jellegű jogviszonyok esetében csak a jogosult személye ismert, név szerint meghatározott, vele szemben mindenki más – mint kívülálló – kötelezett. A kívülállók kötelezettsége alapvetően negatív tartalmú: kötelesek az adott jogosultságot elismerni és tartózkodni annak bármiféle zavarásától. Az abszolút szerkezetű jogviszonyok sem korlátlanok, a jogosultak ebben az esetben is kötelesek betartani a rájuk vonatkozó törvények, s a jogosultság gyakorlásával nem sérthetik más jogos érdekeit. Az abszolút szerkezetű jogviszonyok elsősorban a közjogi jellegű jogviszonyokra, valamint a magánjogban az öröklési jogi, a tulajdonjogi és személyi jogi jogviszonyokra jellemzőek. Az abszolút szerkezetű jogviszonyokra a legjobb példa a tulajdonjogviszony. Vegyünk például egy kertes házat, mint a tulajdonjogviszony közvetett tárgyát. Az adott kertes ház tulajdonosa név szerint meghatározott, ő a jogosultja az abszolút szerkezetű jogviszonynak. Mindenki más kötelezett, akinek kötelezettsége arra irányul, hogy tartsa tiszteletben és ne zavarja a jogosult tulajdonjogát. Azaz: nem sértheti meg a tulajdonos használati, birtoklási és rendelkezési jogát, így például nem keríthet el egy részt a kertből, hogy azt ő művelje. Azonban a tulajdonos jogai sem korlátlanok, köteles betartani a vonatkozó jogszabályokat. Így például este 10 után a kertben nem rendezhet a jogszabályi határértéknél magasabb zajterheléssel (azaz túlontúl hangos) házibulit. 2. Relatív szerkezetű jogviszonyok Relatív szerkezetű jogviszonyok azok, amelyekben mindkét fél (több pólus esetén minden alany) név szerint meghatározott, és ezek csupán egymással szemben – általában kölcsönösen – jogosultak és kötelezettek. A relatív jogviszonyok tartalma tipikusan pozitív, a jogosult a kötelezettől valamely magatartás tanúsítását követelheti és fordítva. A relatív szerkezetű jogviszonyok elsősorban a magánjog kötelmi jellegű jogviszonyaira jellemzőek. Az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyok közötti kapcsolat erős. Az abszolút jellegű jogviszonyok megsértése esetén relatív szerkezetű jogviszony keletkezik, hiszen ebben az esetben mindkét fél név szerint ismert, s az abszolút szerkezetű jogviszony jogosultja a jogosultságát megsértő személytől követelhet egy bizonyos magatartást (pl. kártérítést). Szintén relatívvá válik az abszolút szerkezetű jogviszony, ha a jogosult az autonómiáját feladja, azaz forgalomba lép. Így például az előbbi példában hivatkozott kertes ház tulajdonosa eladja a házát, akkor az adásvételi szerződés egy relatív jogviszonyt keletkeztet, ahol név szerint ismertek a felek (eladó – vevő) és ahol mindkét félnek meghatározott magatartást kell tanúsítania: az eladónak a dolog tulajdonát a vevőre átruházni, a vevőnek a vételárat megfizetni. Ugyanakkor a relatív jogviszonyokat is köteles minden kívülálló tiszteltben tartani és tartózkodni az illetéktelen zavarástól. Az alábbiakban egy táblázatban tekintem át az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyok főbb jellemzőit – Lenkovics Barnabás és Bíró György nyomán.

37 Abszolút szerkezetű jogviszonyok személyi és tulajdonosi autonómia biztosítása, a felek elkülönültsége státusjogok, jogosulti pozíciók (statika) biztosítása alapvetően védelmi jellegű, kógens (és parancsoló) szabályozás

Relatív szerkezetű jogviszonyok a felek összekapcsolódása a felek kibontakozása (dinamika)

cselekvési szabadságot biztosító diszpozitív szabályozás többségében elvállalástól függően keletkező elvállalástól függetlenül keletkező jogviszonyok a kötelezettségek a jogosultságokat a kötelezettségek nem a jogosultságok ellentételezik, azokkal jellemzően ellentételezései egyenértékűek

d) A jogi tények A jogviszonyok, keletkezését, változását és megszűnését az állam jogszabályokban megállapított feltételekhez köti. Mindazon körülményeket, eseményeket és magatartásokat, amelyeknek a jogi normák jogi jelentőséget (relevanciát) tulajdonítanak, amelyekhez a jogi előírások a jogviszonyok keletkezését, módosulását vagy megszűnését rendelik, jogilag releváns tényeknek, röviden jogi tényeknek nevezzük. A fenti fogalomra figyelemmel a jogi tényeket két nagy csoportba sorolhatjuk, emberi magatartásokról és objektív eseményekről beszélhetünk. Az emberi magatartások az ember akaratától, tudatától függő jogi tények, amelyek ismét kétfélék lehetnek: jogszerű (jogkövető) és jogellenes magatartások. A jogszerű magatartások körében meg kell különböztetni azokat a cselekményeket, amelyek egyenesen meghatározott jogi következmény előidézésére jönnek létre, vagyis amelyek tudatosan arra irányulnak, hogy jogviszonyt hozzanak létre, változtassanak vagy szüntessenek meg. Ezeket jogügyleteknek vagy jogi aktusoknak nevezzük. A jogi aktusok körében kiemelkedő jelentőségük van az állami szervek egyedi aktusainak, röviden az állami aktusoknak. A jogviszonyra gyakorolt hatás alapján az állami aktus lehet deklaratív és konstitutív. A konstitutív aktusok maguk hozzák létre a jogi hatást, vagyis létrehozzák, módosítják vagy megszüntetik a jogviszonyt. A deklaratív aktusok csak megállapítják valamely jogviszony fennállását vagy fenn nem állását. Például a házasságkötés esetén az állami anyakönyvvezető által az anyakönyvbe történő bejegyzés konstitutív aktus, hiszen a házasság az anyakönyvbe történő bejegyzéssel jön létre. Ha a bíróság egy polgári perben megállapítja az alperes kártérítési felelősségét, az deklaratív aktus, hiszen a jogviszony a károkozással létrejött, a perben a bíró csak deklarálta a jogviszony fennálltát. A jogszerű cselekmények másik fajtája olyan cselekményeket foglal magában, amelyek nem közvetlenül jogviszony létrehozására stb. irányulnak, de tudatos emberi cselekedetek és következményük egy meghatározott jogviszony létrejötte, megváltoztatása vagy megszűnése, anélkül, hogy a személyek akarata erre irányulna. Ezeket eredményre vezető cselekményeknek nevezik. A jogsértő magatartásokat általában a megsértett jogszabályi jogágba sorolása alapján végzi el a jogtudomány.

38 Az objektív események, tények és folyamatok a jogalanyok akaratától, tudatától függetlenül mennek végbe. Ezeken belül megkülönböztetjük a jogalanyok személyén kívüli objektív körülményeket, valamint a jogalanyok személyében adott, de akaratától független körülményeket. Az előbbiek között mindenekelőtt az időmúlást, a természeti eseményeket és a társadalmi megrázkódtatásokat említhetjük, míg a második csoportba a jogalany életkora, neme, belátási képessége, sőt a születés és a halál ténye is tartozik. A jogviszonyok és a jogi tények áttekintését követően a felelősség általános, jogi kérdéseit vizsgálom meg. Ellenőrző kérdések 1. Határozza meg a jogviszony fogalmát! 2. Sorolja fel a jogviszony szerkezeti elemeit! Mutassa be a jogviszony tárgyát és a jogviszony tartalmát! 3. Sorolja fel a jogalanyok típusait! Jellemezze a természetes személyeket, határozza meg a jogképesség és a cselekvőképesség fogalmát! 4. Mutassa be az abszolút szerkezetű jogviszonyokat! 5. Mutassa be a relatív szerkezetű jogviszonyokat! 6. Hasonlítsa össze az abszolút és a relatív szerkezetű jogviszonyokat! 7. Határozza meg a jogi tény fogalmát! 8. Határozza meg a jogügylet (jogi aktus) fogalmát! 9. Mutassa be a deklaratív és konstitutív állami aktusokat! 10. Jellemezze az eredményre vezető magatartásokat, a jogsértő cselekményeket és az objektív eseményeket!

6. A jogalkalmazás és a jogi felelősség általános elemei A jogelméleti alapismeretekkel kapcsolatos rész zárásaként röviden összefoglalom a jogalkalmazással és a jogi felelősséggel kapcsolatos általános ismereteket.

a) A jogalkalmazás fogalma A jogalkalmazást úgy is értelmezhető, mint a jog érvényesítése. Ebben az esetben a jogalkalmazás a jogkövetés mellett a jog érvényesülésének másik módja, amikor is a jogszabályok címzettjeinek, a jogalanyoknak a magatartása önmagában nem eredményezi a jogi normák előírásainak megvalósulását, és ezért a jog érvényesüléséhez a jogszabályok közvetlen címzettjeitől különböző, a kényszerítés lehetőségével rendelkező sajátos állami szervek tevékenységére van szükség. Erre elsősorban két esetben kerülhet sor. Az első esetben a jogszabályok címzettjei megsértették azok előírásait, így a jogi norma csak úgy érvényesülhet, ha a jogsértővel szemben az arra feljogosított szerv hátrányt (szankciót) alkalmaz. A második esetben a jogalanyok jogkövető magatartása önmagában nem váltja ki a joghatást, ahhoz az állami szervek közreműködésére is szükség van. Az első esetre jó példa a károkozás. A jog tiltja azt, hogy valaki másnak jogellenesen kért okozzon. Amennyiben mégis ilyen károkozásra sor kerül, akkor a károkozás tilalmát rögzítő szabály csak úgy érvényesülhet, ha a károkozót valamilyen hátrány éri, azaz a bíróság kártérítés megfizetésére kötelezi. A második esetre jó példa az ingatlan tulajdonának átruházása. A hatályos jogszabályok alapjáén (ld. II. rész 9. fejezet) az ingatlan tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel száll át a vevőre. Így a jogkövető magatartást tanúsító feleknek egy állami szerv, az ingatlan-nyilvántartást vezető földhivatalok közreműködésére is szükség van. A jogalkalmazás az erre feljogosított állami (kivételesen, jogszabályban meghatározott körben egyes társadalmi) szervek tevékenysége, állami monopólium, azt csak az állami szervek gyakorolhatják, figyelemmel arra, hogy a modern társadalmakban az állam rendelkezik a fizikai kényszer legális alkalmazásának monopóliumával. A jogalkalmazás a jogalkalmazó szervtől különböző jogalanyokra irányul, a jogalkalmazó szerv a kívülálló jogalanyok jogviszonyait rendezi kötelező jelleggel. A jogalkalmazás mindezeken túl az általános és elvont módon megfogalmazott jogi normák konkrét, egyedi esetekre történő vonatkoztatása, amely szabályozott eljárás keretei között megy végbe. Mindezekből következően a jogalkalmazás a jogszabályok alapján, jogilag szabályozott eljárás keretében hozott sajátos állami döntés, amely a konkrét ügy jogilag releváns tényeinek a megállapítására, a tényállás jogi minősítésére és a jogkövetkezmények meghatározására, ezzel egyedi jogviszonyok létesítésére, módosítására vagy megszüntetésére, továbbá az egyedi jogviszonyok létének, módosításának vagy megszűnése tényének megállapítására terjed ki.

b) A jogalkalmazás fajai A jogalkalmazás egyrészt úgy csoportosítható, hogy milyen szerv végzi a jogalkalmazást, azonban az osztályozásnak a lényegi eltéréseket jobban kifejező módja, ha a jogalkalmazást a társadalmi tartalma alapján csoportosítjuk. A társadalmi tartalom alapján két fő csoportot különíthetünk el: a jogvédelmi (más szóval igazságszolgáltatási) és a közigazgatási típus. A két jogalkalmazási típus közötti legjelentősebb különbségeket az alábbi táblázatban foglalhatjuk össze.

40 Jogvédelmi (igazságszolgáltatási) jogalkalmazás

Közigazgatási jogalkalmazás

inkább a múltra vonatkozik kisebb mértékű a döntés körében a mérlegelési, méltányossági (diszkrecionális) elem jelentősége

inkább a jövőre orientált nagyobb mértékű a döntés körében a mérlegelési, méltányossági (diszkrecionális) elem jelentősége nagyobb szerep jut a döntés várható társadalmi következményei mérlegelésének, kisebb szerep jut a döntés várható társadalmi így nagyobb lehetőség nyílik a következményei mérlegelésének társadalomtudományi ismeretek, prognózisok felhasználására a bírósági és a közigazgatási szervezet eltérő felépítésére tekintettel különböző döntésért való felelősség és irányítás Az igazságszolgáltatási jogalkalmazás rendszerint a bíróságok, míg a közigazgatási jogalkalmazás a közigazgatási szervek működésére jellemző, azonban a közigazgatási szervek is végeznek jogvédelmi jogalkalmazást (például amikor birtokvitákban járnak el, vagy szabálysértési eljárást folytatnak le), illetve a bíróságok is végeznek közigazgatási jogalkalmazást (például amikor vezetik a cégnyilvántartást, illetve a társadalmi szervek és alapítványok nyilvántartását).

c) A jogalkalmazás szakaszai és műveletei A jogalkalmazás szakaszaival és műveleteivel kapcsolatban a hazai és a nemzetközi jogirodalomban számtalan nézet alakult ki. Ezek közül az alábbiakban Szilágyi Péter álláspontja nyomán tekintjük át a fenti folyamatot. 1. A vonatkozó jogszabályok hiteles szövegének kikeresése, megállapítása és kötelező erejének vizsgálata. A fenti lépés előtt, egyfajta 0. lépésként a jogalkalmazó a tényállás kiinduló adatainak ismeretében megállapítja, hogy az adott jogesetre valószínűleg melyik jogszabály rendelkezései az irányadóak. A fenti 0. lépést követően ebben a lépésben azonosítja a vonatkozó jogszabályt, illetve a rendelkezésre álló nyomtatott – mára már jellemzően elektronikus – jogszabályi adatbázisokból kikeresi a vonatkozó jogszabályt. A jogszabály kikeresése után megvizsgálja, hogy az adott rendelkezés érvényes és hatályos-e, s hogy nem ütközik-e más jogszabállyal. Ha megállapítja a jogszabályi rendelkezések ütközését, akkor – a vonatkozó – részben a 3. fejezetben már bemutatott – elvek alapján megállapítja, hogy mely szabályt kell alkalmazni. 2. A tényállás pontos megállapítása. E körben a jogalkalmazó a rendelkezésre álló adatok pontos mérlegelésével, az objektív igazságra törekedve (amelynek elérésére mindent meg kell tennie a jogalkalmazónak, de elérni soha nem érheti el) felderíti az eset eldöntése tekintetében jogilag releváns tényeket. Jogilag relevánsak mindazon tények, amelyekhez az adott jogszabály bármilyen jogkövetkezményt fűz, továbbá azok a tények is, amelyeknek a jogszabályokhoz kapcsolódó jogalkalmazói és jogszabály-értelmezési gyakorlat a jogkövetkezmények megállapítása tekintetében jelentőséget tulajdonít. Ezek a tények a jogalkalmazás során azonosak a jogviszonyokat keletkeztető, módosító vagy megszüntető tényekkel. A tényállás megállapítása mindig a múltbeli események különböző megismerési források (iratok, tanúvallomások, egyéb tárgyi bizonyítékok stb.) alapján történő rekonstrukciója, amely egyfajta értékelés tételez fel.

41 A tényállás megállapítása során döntő elem a bizonyítási teher kérdése, ugyanis előfordulhat, hogy a jogalkalmazó minden erőfeszítése ellenére sem sikerül valamely jogilag releváns tényről megbízható információt összegyűjteni. 3. A jogszabály értelmezése A jogszabály értelmezése a jogi norma valódi és konkrét tényállás vonatkozásában teljes tartalmának feltárására irányuló tudatos tevékenység. A jogszabály értelmezés így mindig gyakorlati tevékenységhez kapcsolódik, amikor is a releváns tények alapján, a megismert tényállás tekintetében a jogalkalmazó értelmezi a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit. A jogszabály-értelmezés fajait kötelező erejük különbözősége és az értelmező alanya alapján három főbb csoportba sorolhatjuk. Az első csoportot a jogszabályi vagy legális jogszabály jelenti, amikor is az adott esetben a jogszabályt egy másik jogszabály értelmezi. Ezen értelmezés keretén belül három csoportot különböztethetünk meg. Az első csoportot a hiteles vagy autentikus jogszabály-értelmezés jelenti, amikor is az értelmezett normának és az értelmező rendelkezésnek mind a kibocsátója, mind a jogforrási formája azonos (például egy törvényi rendelkezést ugyanazon törvény másik, vagy egy eltérő törvény értelmezi). A második esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket egy alacsonyabb szintű jogszabály értelmezi (azaz egy törvényi rendelkezés tartalmát egy, a törvényben biztosított felhatalmazás alapján kiadott rendelet fejti ki részletesen). A harmadik lehetséges eset az, amikor magasabb szintű jogszabály értelmezi az alacsonyabb szintű normát (például ha egy rendelet hivatkozik egy törvényi szinten részletesen meghatározott fogalomra). A legális jogszabály-értelmezés alapvető célja a jogi normák, az azokban szereplő fogalmak egységes értelmezésének és így a jogrendszer egységének biztosítása. A második fő csoportot a jogalkalmazói jogszabály-értelmezés jelenti, amely esetben a jogi normát valamely jogalkalmazó szerv értelmezi. Ezen fő csoport két válfaja ismeretes: az eseti értelmezés és az általános formában végzett értelmezés. Az eseti értelmezés során a jogalkalmazó a konkrét esethez közvetlenül kapcsolódóan világítja meg a jogi norma tartalmát, s ennek megfelelően a kötelező ereje is csak az adott ügyre terjed ki. Azonban az eseti jogalkalmazás gyakran túlmutat az adott eseten. Így például a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatok című folyóiratban közzétett eseti döntéseit gyakran általános jelleggel is alkalmazták és alkalmazzák. Az általános jellegű határozatokban kifejeződő jogszabályértelmezés általában akkor válik szükségessé, ha a jogalkalmazó szervek gyakorlatában jelentős eltérések tapasztalhatók. Ilyenkor az alsóbb szintű jogalkalmazó szervek irányítására hivatott jogalkalmazó szerv (Magyarországon a bírósági rendszer tekintetében a Legfelsőbb Bíróság) a korábbi ügyek tapasztalatai alapján állást foglal (jogegységi határozatot ad ki) a vitatott, többféleképpen értelmezett kérdésekben. A harmadik fő csoportot a jogirodalmi (doktrinális) jogszabály értelmezés jelenti, amely a jogirodalom különféle fórumain történő tudományos jellegű állásfoglalás, amely kapcsolódhat egy konkrét döntéshez, vagy általánosabb jelleggel is felvetheti a problémát. A jogirodalmi értelmezésnek sajátos módszerei alakultak ki, amelyek között megkülönböztethetjük a •

nyelvtani értelmezést (interpretatio grammatica), amely a jogszabály tartalmát a nyelvtan szabályainak segítségével kívánja meg feltárni;

•

logikai értelmezést (interpretatio logica), amely a nyelvtani elemzést kiegészítve a formális logika eszközeit veszi alapul az adott jogszabályhely értelmezése során;

•

rendszertani elemzés (interpretatio systematica), amely szemben az első kettő értelmezéssel már nemcsak az adott jogszabályhelyet vizsgálja, hanem azt a jogrendszer egészébe kívánja elhelyezni,ű

42 történeti elemzés (interpretatio historica), amely a jogi norma társadalmi meghatározottságának, céljának, valamint elfogadása társadalmi-politikai feltételeinek a vizsgálatára, vagy a jogalkotó akaratának a vizsgálatára terjed ki. 4. A megállapított tényállás jogi minősítése. A megállapított tényállás jogi minősítése a jogalkalmazás folyamatának döntő eleme, mivel ebben történik meg a jogszabály általános előírásainak és valamely konkrét eseti tényállás egyediségének az egymásra vetítése. Ebben az esetben a jogalkalmazó a megállapított tényállást a jogi norma általános megfogalmazása alá vonja, megállapítja, hogy a konkrét tényállás a jogi norma hipotézisének, mint általánosnak az egyedi megnyilvánulása, vagyis azt valamely jogi norma megvalósulásának vagy meg nem valósulásának minősíti. Az adott jogi minősítés más jogi minősítéseket kizár, a jogi minősítés nem lehet vagylagos, részleges, átmeneti vagy feltételes. 5. A jogkövetkezmények megállapítása A jogkövetkezmények megállapítása a jogalkalmazás folyamatának utolsó, záró művelete. Az közvetlenül a tényállás jogi minősítéséhez kapcsolódik, azon alapul, azzal nem állhat ellentétben, ugyanakkor azonban abból közvetlenül nem is következik. A megállapítható jogkövetkezmények körét egyrészt a jogi minősítés, másrészt pedig a jogi szabályozás jellege szabja meg. A jogkövetkezmény megállapítása során ezért minden esetben mérlegelésre kerül sor, még a jogkövetkezmény egyértelmű jogszabályi meghatározása esetében is. •

d) A jogi felelősség általános elemei Jogi felelősségről általában a jogsértések megvalósítása esetében beszélünk. Az egyes jogágak eltérő módon szabályozzák a felelősség kérdéseit, amelyeket részletesen az adott jogág tekintetében vizsgálunk meg. E körben a jogi felelősségnek csak az általános szabályait tekintjük át, azaz, hogy általában mely feltételek fennállása esetén kerülhet sor a felelősség megállapítására. 1. Jogellenes magatartás A jogi felelősség megállapításának feltétele, hogy az adott magatartás valamely a jog által tiltott magatartást valósítson meg. A jogellenesség értelmezése a jogirodalomban rendkívül vitatott. A jogellenességnek ugyanis a jogirodalomban két esetét különböztetik meg: az egyik az úgynevezett formális jogellenesség, amely azt jelenti, hogy a magatartás ellentétes a vonatkozó jogszabály „betűjével”. A másik esetet a materiális jogellenesség jelenti, ami azt jelenti, hogy az adott cselekmény ellentétes a jogszabály által érvényesíteni kívánt társadalmi célokkal. A materiális jogellenességet egyes szerzők a társadalomra veszélyesség kifejezéssel jelölték, s úgy vélték, hogy ez egy önálló felelősségi kritérium a (formális) jogellenesség mellett. Jogellenességről akkor beszélhetünk, ha a magatartás mind formális, mind materiális szempontból jogellenes. Kérdéses azonban, hogy a materiális jogellenesség fennállását ki jogosult megállapítani. A korábbi, szocialista jogrendben több esetben lehetőség volt arra – különösen a büntetőjogban – hogy maga a jogalkalmazó (bíró) mondhatta ki egy cselekménnyel kapcsolatban, hogy az nem veszélyes a társadalomra, így azzal kapcsolatban nem indokolt a felelősség megállapítása. Ez a tág jogalkalmazói lehetőség azonban a jogbiztonság elvével nehezen volt összeegyeztethető, így a mai jogirodalomban és joggyakorlatban uralkodóvá vált az a nézet, hogy a materiális jogellenesség fennállását kizáró okokat törvényben kell meghatározni. Ezen okok körét az egyes jogágba tartozó törvények különbözőképpen határozzák meg, azokat a későbbiekben fogjuk áttekinteni. 2. Sérelem

43 A jogi felelősség megállapításának feltétele, hogy a magatartás valamilyen sérelem okozásával járjon. Ez a sérelem lehet az egyén vagy a közösség vagyoni érdekeinek, az egyén személyének, személyhez fűződő jogainak, a közösség nyugalmának és egyéb jogos érdekeinek sérelme, vagy azok veszélyeztetése. A felelősség megállapításának alapjául szolgáló sérelmet az egyes jogágak eltérő módon határozzák meg, azokat a jegyzet későbbi fejezeteiben tekintem át. A jogellenességet és a sérelmet a jogtudomány a felelősség objektív oldalának tekinti, ugyanis azok függetlenek a felelősségre vonható személy szubjektumától. 3. Felróhatóság Felelősségről akkor beszélhetünk, ha az egyénnek a sérelem bekövetkezése valamilyen oknál fogva felróható. Természetesen előfordulhat olyan eset is, amikor az egyénnek meg kell térítenie a felmerült sérelmet úgy, hogy nem volt a kár neki felróható, de ebben az esetben nem felelősségről, hanem helytállásról beszélünk. A helytállásra jó példa a biztosítás: a biztosító a szerződésnél fogva köteles a kárt megtéríteni, úgy, hogy természetesen a kár bekövetkezte nem volt neki felróható. Ezért ebben az esetben nem felelősségi, hanem helytállási viszonyról beszélünk. A felróhatóság határát a különböző jogági szabályok eltérően határozzák meg, itt azonban szólni kell a felróhatóság különböző fokozatairól. Egyes esetekben a felróhatóság csak akkor állapítható meg, ha a felelősségre vont személy magatartása szándékos volt, azaz kívánta magatartása következményeit, illetve azokba belenyugodott. Más esetekben a felróhatóság megállapításához az is elég, ha a felelősségre vont személy gondatlanul járt el, azaz könnyelműen bízott cselekményei bekövetkeztének elmaradásában, vagy magatartása következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Abban az esetben, ha a felróhatóságot a szándékosság és a gondatlanság alapozza meg, vétkességi felelősségről beszélünk, ugyanis a gondatlan és a szándékos magatartásokat összefoglalva vétkes magatartásnak nevezi a jogtudomány. Más esetekben az is megalapozza a felróhatóságot, ha a felelősségre vont személy nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, vagy ha a sérelmet kiváltó ok a felelősségre vont személy működési körén belül merült fel. A fentiekből is látható, hogy a felróhatóság követelményét a különböző jogszabályok rendkívül változatosan állapíthatják meg. A felróhatóságot a felelősség szubjektív oldalának tekintik, ugyanis az a felelősségre vont személy tekintetében merül fel. A jogelmélet fontosabb elemeinek áttekintése jelenti azokat az alapokat, amelyek a tételes jogi szabályok megértéséhez feltétlenül szükségesek. Ezek rövid áttekintését követően a II. és III. részben röviden megvizsgálom a magánjog és a közjog leglényegesebb jellemzőit. Ellenőrző kérdések 1. Határozza meg a jogalkalmazás fogalmát! 2. Jellemezze a jogvédelmi és a közigazgatási jogalkalmazást! 3. Mutassa be a jogalkalmazás folyamatának főbb lépéseit!

44 4. Jellemezze a vonatkozó jogszabályok hiteles szövegének kikeresését, megállapítását és kötelező erejének vizsgálatát, valamint a tényállás megállapítását! 5. Mutassa be a jogszabály értelmezésének folyamatát és a jogszabály-értelmezés legfontosabb módszereit! 6. Jellemezze a megállapított tényállás jogi minősítését és a jogkövetkezmények megállapítását! 7. Jellemezze a jogellenességet, mint a felelősség feltételét! 8. Jellemezze a sérelem bekövetkezését, mint a felelősség feltételét! 9. Jellemezze a felróhatóságot, mint a felelősség feltételét!

II. Magánjogi alapismeretek A magánjogi ismeretek körében a személyek, a személyi jog, a tulajdonjog, a magánjogi felelősség kérdéseinek bemutatása kerül a középpontba.

7. A magánjog fogalma. A polgári jog főbb alapelvei. A Polgári törvénykönyv5 A magánjogi alapismeretek rész első fejezetében a magánjog fogalmának meghatározása mellett bemutatom a magánjog legfontosabb alapelveit, s szót ejtek a Polgári törvénykönyvről, mint a magánjog kódexéről.

a) A magánjog fogalma. A magánjog és a közjog elhatárolása Az I. részben már jeleztem, hogy a kontinentális jogcsaládba tartozó jogrendszerek jogágakra tagozódnak, amelyek között alapvető a magánjog és a közjog elhatárolása. Azt is jeleztem, hogy a két nagy jogági csoport között a választóvonalat a magánérdek és a közérdek jelenti. A következő táblázatban a magánjog és a közjog elhatárolásának legfontosabb ismeérveit vázolom fel (támaszkodva Bíró György és Lenkovics Barnabás megállapításaira). Magánjog a személyeket biztosítása

megillető

mellérendeltségi jogviszonyok

Közjog alanyi

(horizontális)

jogok a közhatalom kiépítésének, fenntartásának, gyakorlásának szabályozása jellegű alá-fölérendeltségi (vertikális) jellegű jogviszonyok (a közhatalmi szerveket többletjogosítványok és előjogok illetik meg)

felek egyenjogúsága

közhatalmi szervek többletjogai

a jogviszonyok az akarati autonómia a jogviszonyok sok esetben a kötelezettek alapján jönnek létre akaratára tekintet nélkül létrejönnek a felek között jellemzően érdekellentét áll a közérdek egységessége fenn, amelyet a jog megkísérel kiegyenlíteni érdekazonosság áll fenn

miatt

elvileg

főszabályszerűen csak közvetett kényszer gyakori a közvetlen kényszer alkalmazása jelenik meg a jogviszonyokban inkább az eshetőlegesség a jogviszonyokat a szervezettség jellemzi érvényesül tipikus a jogosító (attributív) szabályozás

főleg kötelező vagy tiltó jellegű szabályozás

A fentiekre tekintettel a magánjog az autonóm cselekvés, a civil társadalmi önmozgás, önszerveződés jogága, a közjog pedig a hagyományos alanyi megközelítésben az állami, közhatalmi, összességében társadalomszervező funkciók ellátására hivatott. A fenti elhatárolás azonban viszonylagos. Az I. részben már szóltam bizonyos, a magánjogi és a közjogi szabályozás keresztútjain fekvő ún. komplex jogterületekről, ahol e 5

Jelen fejezet megírásakor jelentős mértékben támaszkodtam Bíró György és Lenkovics Barnabás egyetemi tanárok Általános tanok (Miskolc, Novotni Kiadó, 1999.) című jegyzetére.

46 két logika egyszerre érvényesül (pl. fogyasztóvédelem, környezetvédelem, építésügy, ingatlanjog). A magánjog körébe tartozó jogágakat az I. rész 2. fejezetében már részletesen bemutattam.

b) A polgári jog főbb alapelvei A polgári jog normarendszere a törvény által garantálja az ember számára az önrendelkezés szabadságát, benne személyisége kibontakoztatását, önmegvalósítását és ehhez tartozóan a vagyonával való szabad rendelkezést mind élők között, mind halál esetére. A polgári jog fenti jellemzőire figyelemmel a jogterületnek sajátos alapelvei alakultak ki, amelyeket a következők szerint foglalhatunk össze. 1. Autonóm mozgástér védelmének elve A hatályos Ptk. 2. §-ának (1) bekezdése szerint „A törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit.” A fenti tétel rögzíti a magánjogi alanyi jogok (az alanyi jog fogalmát illetően ld. az I. részt), valamint az alanyi jogként nem nevesített jogos magatartásokat, magánérdekérvényesítési lehetőségeket is (törvényes érdekeket). Ha a konkrét alanyi jog sérelmet szenved, akkor az igény állapotába kerül, a jogosultnak jogi védelemre van igénye, vagyis az alanyi jog szükség esetén kényszer segítségével is érvényesül. A polgári jogban a mozgástér védelmét az állam biztosítja, főszabály szerint bírói út biztosításával, valamint az ezen alapuló, állami kényszerrel megtámogatott végrehajthatóság igénybevételének lehetősége által. A Ptk. a következők szerint foglalja ezt össze [Ptk. 7. § (1) bek.]: „A törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Érvényesítésük – ha törvény másként nem rendelkezik – bírósági útra tartozik.” Az akaratautonómia érvényesülése érdekében az állam, bizonyos feltételek fennállta esetén a feleknek jogukban áll választottbírósághoz fordulni. 2. Az ésszerűség elve A fenti elv alapján a polgári jog intézményrendszere társadalom ésszerű berendezésére, a társadalmi viszonyok, az emberi életviszonyok ésszerű elrendezésére törekszik. Ezen elv alapján fenntartással kell kezelni minden olyan jogértelmezést vagy jogmagyarázatot, amely a józan észnek, az ésszerűségnek ellentmond. 3. Az igazságosság elve Az igazságosság ugyan etikai kategória, ám az a jog, amely nem törekszik valamely közösségben kialakult erkölcsi követelmény érvényesítésére, nem lesz maradandó. Az igazságosság elvéből vezethető le a méltányosság érvényesülésének lehetősége, amikor az általános norma és a konkrét eset között kialakuló esetleges „szakadék” áthidalását teszi lehetővé. A magyar polgári jogban a jogszabályok általában kifejezetten felhívják a figyelmet a méltányosság alkalmazásának lehetőségére (pl. a kártérítés összegének megállapításakor lehetővé teszi, hogy a kártérítés a bíró méltányosságból alacsonyabb összegben állapítsa meg). A méltányosság alkalmazására csak az eset összes körülményeinek figyelembevételével kerülhet sor. 4. A jogbiztonság elve A magánjog szférájában elengedhetetlen, hogy következetes, viszonylagosan állandó, ésszerűen felépített rend érvényesüljön. A fentiekre tekintettel a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogszabályok kiszámíthatóak, áttekinthetőek, de mindenekelőtt megismerhetőek legyenek.

47 5. A jogfejlesztő értelmezés elve A jogfejlesztő értelmezés elve alapján a társadalmi renddel való összhang az állandó jellegű normák körében úgy biztosítható, ha a jogalkalmazó a számára még nyitva álló mozgástérben (azaz soha nem a törvény ellenében) hoz olyan döntéseket, amely helytálló értelmezés a későbbiekben visszatükröződik az esetleges új normák pontos szövegében. A jogfejlesztő jogértelmezés célja, hogy a hatályos jog – értelmezés útján – lépést tartson a gazdasági-társadalmi fejlődéssel. A fenti elvre jó példaként szolgálhat a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntése, amelyben rögzítette, hogy a cselekvőképesség korlátozásához önmagában nem elegendő, ha valaki súlyos szellemi vagy értelmi fogyatkozásban szenved, és ez által belátási képessége korlátozott, hanem az is kell, hogy ez a korlátozás az illető személy társadalmi viszonyaira is kihasson. A fenti alapelv bekerült az új Ptk. javaslatba is, így az esetlegesen megjelenő új normával összhangban áll a bírói gyakorlat. 6. A jóhiszeműség és tisztesség elve A Polgári törvénykönyv 4. §-ának (1) bekezdése alapján „a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően… kötelesek eljárni”. A jóhiszeműséget a mai polgári jogban alapvetően szubjektív, tudati állapotnak tekintik. Jóhiszemű az, aki nem tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett sem kellene tudnia a látszattal ellentétes valóságról. Rosszhiszemű ezzel szemben az, aki tud, vagy kellő körültekintés tanúsítása mellett tudnia kellene a látszattal ellentétes jogi helyzetről. A tisztesség követelménye az erkölcsiség általános, a személy tudatától független követelményét emeli törvényi rangra, azaz nem elegendő a magatartások formális jogszerűsége, azoknak tartalmilag (materiálisan) is jogszerűnek, a jó erkölcsnek megfelelőnek kell lennie. A polgári jog szempontjából erkölcsös az a magatartás, amelyet az adott társadalom, vagy nagyobb közösség a hatalmi helyzettől függetlenül helyesnek és követendőnek tart. A fenti elvre példaként az ún. Tocsik-ügyet hozhatjuk fel, amikor is egyprivatizációs szerződésben történő közreműködés fejében Tocsik Márta ügyvédnőt jelentős összegű sikerdíj illette meg. Ez a szerződés a formai jogi követelményeknek teljes mértékben megfelelt, azonban a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a formális jogszerűség mellett nem felet meg a tisztesség követelményével körülírt materiális jogszerűségnek, ezért a fenti szerződéseket érvénytelennek minősítette. 7. A rendeltetésszerű joggyakorlás elve A Ptk. 2. §-ának (2) bekezdése rögzíti, hogy „[a] törvény biztosítja a személyeknek az őket megillető jogok gyakorlását, e jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően.” A fenti alapelv alapján az egyes ember szabadsága nem terjedhet ki mások szabadságának korlátozására, így az alanyi jogokat csak céljuknak megfelelően, rendeltetésével összhangban lehet csak gyakorolni. A jogok rendeltetésszerű gyakorlásának követelménye során a jogalkalmazók a történeti és rendszertani elemzés módszerét is felhasználják az adott jogok társadalmi rendeltetésének megállapításához. A fenti elvről már korábban is volt szó. Így ha valaki rendelkezik egy kertes ház tulajdonával, akkor széles körű jogosultságok illetik meg, ám ezeket nem gyakorolhatja társadalmi rendeltetésükkel ellentétesen. Azaz: nem tarthat például éjszakába nyúló,

48 jelentős zajterhelést okozó házibulikat, amelyek lehetetlenné tenné a szomszédok éjszakai pihenését. 8. A joggal való visszaélés tilalma A joggal való visszaélés tilalmának elve szorosan kapcsolódik a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéhez, annak „másik oldalát” jelenti, mint negatív tartalmú parancs. A Ptk. 5. §-ának (1) bekezdése a joggal való visszaélés tilalmát az alábbiak szerint fogalmazza meg: „5. § (1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést. (2) Joggal való visszaélésnek minősül a joggyakorlása, ha az a társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen, ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne.” Joggal való visszaélés esetén tehát a látszat szerint egy jogosultság gyakorlásáról, jogos magatartásról van szó, valójában a szabad mozgástér átlépéséről, a célzat miatt jogellenes, ezért tiltott magatartásról van szó. A Ptk. szerint a joggal való visszaélés jellemzőit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: •

a joggal való visszaélés kiindulása mindig valamely (elvileg bármely) alanyi jog gyakorlása, amely a konkrét személy saját szempontjából jogosnak tűnhet (joglátszat);

•

a jogosult magatartása azonban sérti a joggyakorlás magasabb rendű, általános elveit, ezért jogellenességbe fordul át;

•

a joggal való visszaélés a jogos és a jogellenes magatartások közötti határterületet alkotja;

•

a joggyakorlás joggal való visszaéléssé minősítése független a joggyakorló jóvagy rosszhiszeműségétől, vagyis független attól, hogy szándékában volt-e kárt okozni vagy sem, terheli-e gondatlanság vagy sem, érdekében állott-e joggyakorlás vagy saját érdek nélkül cselekedett;

a joggal való visszaélés megállapításához elegendő az is, ha védett érdeket veszélyeztet. A joggal való visszaélés külön nevesített esete az a magatartás, ha valaki egy jogszabály által külön megkívánt nyilatkozatot nem tesz meg, és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő magánérdeket sért. A Ptk. 5. §-ának (3) bekezdése szerint „… a bíróság a fél jognyilatkozatát ítéletével pótolhatja, feltéve, ha az érdeksérelem másképp nem hárítható el. A jognyilatkozat pótlására különösen akkor kerülhet sor, ha a jognyilatkozat megtételét indokolatlan előny juttatásától tették függővé”. Ilyen esetre csak akkor kerülhet sor, ha a jogszabály által megkívánt jognyilatkozat pótlásáról van szó, egyéb, szabadon tehető jognyilatkozat adására (pl. házasságkötés, szerződéskötésre, végrendelkezésre) főszabály szerint senkit nem lehet kötelezni, az ilyen jognyilatkozatot bírói ítélettel sem lehet pótolni. A jognyilatkozat ítélettel történő pótlására azonban csak akkor kerülhet sor, ha az érdeksérelem másképp nem hárítható el. Ha van más lehetőség, akkor azt kell alkalmazni, az ítélettel történő pótlás csak végső soron kerülhet szóba. 9. Az együttműködés elve •

49 A Ptk. 4. §-ának (1) bekezdése szerint „[a] polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek… kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.” Az együttműködés elve a polgári jogi jogviszonyokban tevőleges magatartást is elvár a felektől egymás érdekeinek kölcsönös előmozdítása céljából. A Ptk. a fenti általános megfogalmazáson túl a későbbiekben számos jogviszonyban külön is nevesít az együttműködés körébe tartozó egyes (rész)kötelezettségeket, ezzel közvetlen kötelezettséggé téve őket. Ilyen, az együttműködés elvének részét képező részkötelezettség például a tájékoztatási, adatközlési, értesítési, válaszadási, figyelmeztetési stb. kötelezettség, amelyeket a Ptk. több ponton előír. 10. Az elvárható magatartás elve A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése szerint „[h]a e törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható”. A fenti elv szerint a megkövetelt mérték egy adott jogviszonyban az emberek többsége által tanúsított, „tipikus magatartás”. Akinek a magatartása e mértéket nem éri el, azaz nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, annak a magatartása jogilag felróhatónak minősül, amely általában felelősséget von maga után. Az elvárhatóság alapelvi szintű követelményével összefüggésben azt is kimondja a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése, hogy „[s]aját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.” Így a jogszabály kizárja annak lehetőségét, hogy valaki saját felróható magatartása (pl. mulasztása, szerződésszegése, késedelem) alapján magának előnyt kovácsoljon. Vannak olyan esetek is, amikor a felek egyike sem tanúsított elvárható magatartást, vagyis kölcsönösen felróhatóan jártak el egymással szemben. Ilyenkor érvényesül a Ptk. 4. §-a (4) bekezdésének másik szabálya: „Aki maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat.” Ebben az esetben a jogkövetkezmények a felróhatóságok foka (összemérése és aránya) szerint alakulnak. Az alapelvek áttekintése után a következőkben a Ptk. rendszerét, felépítését és a jogrendszerben való elhelyezkedését vizsgáljuk meg.

c) A Polgári törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) A Polgári törvénykönyv (Ptk.) a magánjog legfontosabb jogágának, a polgári jognak a szabályait egy egységes törvényben (kódexben) összefoglaló szabályrendszere. A Ptk. 1. §ának (1) bekezdése a fentieket a következőképpen foglalja össze: „Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat – ha eltérően nem rendelkeznek – e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.” A fentiekre figyelemmel a Ptk. elvei és alapvető szabályai nemcsak a polgári jog,hanem más, magánjogi jogágak („e viszonyokat szabályozó más jogszabályok) esetében is érvényesülnek, ha az adott jogág szabályai másként nem rendelkeznek. Így a Ptk. szabályainak és elveinek ismerete feltétlenül szükséges az egyéb magánjogi szabályok elsajátításához is. A hatályos Ptk. a keletkezésekor 685. §-t tartalmazott (jelenlegi állapotában nagyjából ugyanennyit), öt fő részből és egy tárórészből áll, s 59 fejezetre tagolódik.

50 Az első rész a Bevezető rendelkezések címet viseli, s meghatározza a törvény kódexjellegét, a törvény célját, valamint az egész törvényre irányadó alapelveket. A második rész, „A személyek” anyagát négy címre tagolva tárgyalja, az ember – 1998. január 1-jéig az állam – a jogi személy, valamint a személyiségvédelem témakörében. A harmadik rész „A tulajdonjog” címet viseli, és három címre tagolódik. Az I. cím a tulajdonjog, amely foglalkozik annak tárgyával, tartalmával, a szerzésmódokkal, a közös tulajdon szabályaival, a tulajdonvédelemmel és a részjogosítványok közül a használat jogával és a rendelkezési jog korlátaival. A Ptk. 1959-es megalkotására fogalommal még külön címben szerepelnek a köztulajdonra vonatkozó szabályok. A III. címben a birtokkal és a birtokvédelemmel kapcsolatos rendelkezések kaptak helyet. A negyedik, legterjedelmesebb rész a „Kötelmi jog”, amelyet ugyancsak három címbe sorolt a jogalkotó. Az I. cím a szerződések közös szabályait, a II. cím a kártérítési felelősséget és a jogalap nélküli gazdagodást, a III. cím az egyes szerződéstípusokat tárgyalja. Az ötödik rész, az „Öröklési jog” öt címre oszlik, mint általános szabályok, törvényes öröklés, végintézkedésen alapuló öröklés, kötelesrész és az öröklés jogi hatásai. Hatodik részként a „Záró rendelkezések” a hatályba lépés mellett értelmező rendelkezéseket tartalmaz. A hatályos Ptk. a jogtudomány és a joggyakorlat szerint nem fedi le a teljes polgári jog anyagát, ugyanis hiányzik belőle a családjog és a kereskedelmi jog egy jelentős része. Az új Polgári törvénykönyv előkészítését végző kodifikációs bizottság javaslata ezért más szerkezeti tagolást követ: a bizottság az 5+1 rész helyett 7 könyvre tagolódó kódexet ajánlott: bevezető rendelkezések, személyek, családjog (amely külön törvényből beépülne a Ptk.-ba), dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog, záró rendelkezések. Az esetleges új Ptk. javaslat terminológiája közelít a XIX. századi német római jogtudományban (az úgynevezett pandektista) tudományban kialakult pandektarendszer csoportosításához, bár némileg szűkebb annál. A pandektarendszer a polgári jogot öt fő részre osztja: az első az általános rész, amely a polgári jog alapelvein és alapfogalmain kívül magában foglalja a személyi és családi jog anyagát is. A második részt a dologi jog jelenti, ahol nemcsak a tulajdonjogot, hanem az ún. korlátolt (idegen dolgon fennálló) dologi jogokat is magában foglalja. A Ptk. a kötelmi jog és az öröklési jog tekintetében követi leginkább a pandektarendszer tudományos megközelítését, bár a kötelmi jogon belül a szerződéstípusok tárgyalása meglehetősen eshetőleges sorrendben történik. A következők fejezetekben ezen elvekre figyelemmel a polgári jog személyi jogi, dologi jogi, valamint a kötelmi joggal kapcsolatos általános kérdéseit tekintem át a Ptk. rendszerét követve. Ellenőrző kérdések 1. Határozza meg a magánjog fogalmát! Hasonlítsa össze a közjog és a magánjog fő ismérveit! 2. Sorolja fel a polgári jog főbb alapelveit! Jellemezze az autonóm mozgástér védelmének és az ésszerű jogalkalmazásnak az elvét! 3. Jellemezze az igazságosság és a jogbiztonság elvét! 4. Jellemezze jogfejlesztő jogértelmezés, valamint a jóhiszeműség és tisztesség elvét! 5. Jellemezze a rendeltetésszerű joggyakorlás és joggal való visszaélés tilalmának az elvét!

51 6. Jellemezze az együttműködés és az elvárható magatartás elvét! 7. Mutassa be a Ptk. kódexjellegét és törvényi rendszerét! 8. Jellemezze a pandektarendszert!

8. A polgári jogviszonyok alanyai (személyi jog) Az előző fejezetben vázolt szempontokra figyelemmel e fejezetben mutatom be röviden a polgári jogi jogviszonyok alanyaival összefüggő alapvető személyi jogi ismereteket – a Ptk. rendszerét követve. Így elsőként áttekintjük az egyes jogalanyokkal kapcsolatos alapvető ismereteket, majd a személyiségvédelemre vonatkozó részletes szabályokat. A polgári jogviszonyok alanyainak vizsgálata során elsőként a jogalany fogalmát kell meghatározni. Jogalany alatt a következőkben azon személyeket (természetes és jogi), valamint a jogszabályok alapján jogalanyisággal rendelkezőn egyéb szervezeteket értem, amelyek alanyi jogokkal rendelkezhetnek.

a) Az ember, mint jogalany Az embert, mint jogalanyt a polgári jog természetes személyként jelöli meg. A természetes személy – az államhoz hasonlóan – elsődleges jogalany, azaz személyiségének elismeréséhez nem kell külön állami elismerő tevékenység (aktus). 1. Jogképesség A jogképesség a jogalanyok azon képessége, hogy jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhetnek. A Ptk. 8. §-ának (1) bekezdése szerint minden ember jogképes, jogképességük általános, egyenlő és feltétlen. Általános, azaz valamennyi emberre kiterjed a jogképesség, nincs olyan ember, aki ne rendelkezne ezzel. A jogképesség általánossága viszonylag új fejlemény a jogrendszerekben: a XIX. századig ugyanis széles körben volt elterjedt a rabszolgaság intézménye. A rabszolgák pedig nem minősültek személynek, hiszen jogokkal és kötelezettségekkel – így jogképességgel – nem rendelkeztek. Mára már több, a rabszolgaság intézményét tiltó nemzetközi egyezmény született, illetve a rabszolgaság tilalma bekerült a nemzetközi közjog alapvető elvei közé, azaz a fenti intézmény ellentétes a nemzetközi joggal is. Egyenlő, ugyanis a Ptk. 8. §-ának (2) bekezdése alapján a jogképesség életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez tartozásra tekintet nélkül egyenlő. Ez azt jelenti, hogy valamennyi ember azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. A jogképesség egyenlősége a magyar jogban is viszonylag új fejlemény: az a jobbágyfelszabadításhoz kapcsolódik, azaz a jogképesség egyenlősége hazánkban 1848ban (illetve a zsidó emancipációval 1867-ben) valósult meg. 1848-ig ugyanis föld tulajdonjogával (az ún. birtokképességgel) csak magyar nemes rendelkezhetett, valamint a polgár a városának a területén, a jobbágyok a föld tulajdonjogával nem, csak a jobbágytelek tartós használatának jogával rendelkezhettek. Feltételen, ugyanis a Ptk. 8. §-ának (3) bekezdése alapján a jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. A jogképesség kezdete az élve születés. Azonban a jogképesség az embert, ha élve születik, már a fogamzás időpontjától megilleti. A Ptk. egy megdönthető vélelmet állít fel (vélelem: olyan valószínű tény, amelyet bizonyítás nélkül igaznak fogad el a jog; létezik ún. megdönthető vélelem, amikor a vélelem valótlanságát az érdekelt fél bebizonyíthatja, s megdönthetetlen, amikor a fenti ellenbizonyításra nincs lehetőség): eszerint a fogamzás időpontja a születéstől számított háromszázadik nap, azonban lehet bizonyítani, hogy a

53 tényleges fogantatásra később vagy korábban került sor. A fenti szabályozás felállítására az ún. utószülöttek (posztumusz) helyzetének rendezése miatt volt szükség. Az utószülött ugyanis pl. örökölhet. Így a méhmagzatot – feltételesen – felruházták a jogképességgel, azonban nem minősül személynek. Amennyiben a méhmagzat és a szülő érdekei ütköznak, abban az esetben a Ptk. lehetővé teheti, hogy a bíróság a méhmagzat részére gondnokot rendeljen ki. Az, hogy a méhmagzat nem minősül személynek abban is megnyilvánul, hogy a természetes személyt életétől nem lehet megfosztani, azonban a magyar jogi – szigorú korlátok között – lehetővé teszi a művi terhesség megszakítást (abortusz). A természetes személy jogképessége a halállal ér véget. A halálla kapcsolatban a jog jelenleg úgy foglal állást, hogy halálnak az élő szervezet életfunkcióinak végleges és visszafordíthatatlan megszűnése minősül, azaz az ún. klinikai halál, amely esetén még van lehetőség az újjáélesztésre, nem minősül halálnak. A halál tényének igazolására az ún. halotti anyakönyvbe történő bejegyzés szolgál. A bejegyzést az anyakönyvvezető a halál tényét megállapító orvos által kiállított ún. halotti bizonyítvány alapján végzi el. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor fogalmilag kizárt, hogy egy orvos a halotti bizonyítványt kiállíthassa. Ezen esetek közül van olyan, amikor a halál ténye biztos, azonban a holttest megvizsgálására nincs mód – például ha egy repülőgép az óceán felett felrobban, de a holttestet nem sikerül előkeríteni. Ebben az esetben a halál tényének bírói megállapítására kerül sor. Ha a természetes személy huzamos időn (a magyar jogban 5 éven) keresztül nem ad életjelet, akkor sor kerülhet az adott személy eltűntté nyilvánítására, amely bizonyos társadalombiztosítási juttatásokra, pl. özvegyi nyugdíjra teremt jogosultságot, illetve holttá nyilvánítására, amely alapján a holttá nyilvánított személy jogilag halottnak minősül. Mivel az eltűntté nyilvánítás esetén a halál nagyon valószínű, de nem bizonyos, ezért a jog szabályokat dolgozott ki arra az esetre, ha „előkerül” a jogalany. Ebben az esetben vagyoni jogait (tulajdonjoga, szerződései stb.) helyreállítják, de ha korábbi házastársa új házasságot kötött, akkor az új házasság érvényes. A holttá nyilvánítottak „előkerülésére” jellemzően a II. világháborút követően került sor. Több, hosszú időre (akár 10 évre) fogságba került személyt – mivel nem adott magáról semmilyen életjelt – holttá nyilvánítottak, de 1955-ös hazatérésük után ezt a határozatot hatályon kívül kellett helyezni. 2. Cselekvőképesség A cselekvőképesség valakinek az a képessége, hogy saját cselekedeteivel magának vagy másoknak jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. („Maga köthet szerződést, tehet jognyilatkozatot.”) A fentiek alapján látható, hogy cselekvőképességgel kizárólag természetes személy rendelkezhet. A cselekvőképesség a Ptk. szerint feltétlen, ugyanis a Ptk. 12. §-ának (3) bekezdése szerint a cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó szerződés semmis. A cselekvőképesség azonban –ellentétben a jogképességgel – nem általános és egyenlő. A Ptk. lehetővé teszi, hogy életkor, valamint szellemi és értelmi fogyatkozás, szenvedélybetegség, valamint pszichiátriai betegségek meghatározott köre esetén fellépő csökkent vagy hiányzó belátási képesség esetén a cselekvőképességet korlátozzák vagy kizárják. a) Teljes cselekvőképesség

54 A Ptk. 12. §-ának (1) bekezdése szerint „[c]selekvőképes mindenki, akinek cselekvőképességét a törvény nem zárja ki vagy nem korlátozza.” A Ptk. a következő személyek cselekvőképességét zárja ki: •

14. életévüket be nem töltött kiskorúak;

• azon nagykorúak, akiknek cselekvőképességét a bíróság ítéletével kizárta. A Ptk. a következő személyek cselekvőképességét korlátozza: •

14. életévüket betöltött, de 18. életévüket még be nem töltött kiskorúak,

azon nagykorúak, akik cselekvőképességét meghatározott ügycsoportok tekintetében vagy általános jelleggel a bíróság korlátozta. b) Cselekvőképtelenek A fentiek szerint a 14. életévüket be nem töltött kiskorúak cselekvőképességét a Ptk. kizárja. Így ezen személyek jognyilatkozatai semmisek, nevükben csak a törvényes képviselő (szülő, illetve gyám) vállalhat kötelezettséget, kivéve a mindennapi életben tömegesen előforduló, csekély jelentőségű szerződések. •

Azaz egy kiskorú főszabály szerint nem köthet szerződést. A mindennapi életben tömegesen előforduló, csekély jelentőségű szerződésekkel kapcsolatban a bírósági gyakorlat következetes: általában e körbe vonja a csekély összegű élelmiszerek vásárlását, valamint a tömegközlekedési jegyek vásárlását. A bírói gyakorlat szerint a „csekély jelentőségű” szerződés értékhatára kb. 4-5 000 forint. A Ptk. szerint cselekvőképtelen az a nagykorú, akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. A Ptk. 15. §-ának (4) bekezdése alapján a „cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan teljes mértékben hiányzik.” A Ptk. hatályos szövege alapján a cselekvőképtelenséget kizáró gondnokság elrendelésének a feltétele, hogy a személy belátási képessége tartósan teljes mértékben hiányozzon. A belátási képesség csökkenésének alapja a nagykorú személy pszichés állapota (pl. elmebetegsége), illetve szellemi fogyatkozása (pl. veleszületett pszichoszociális fogyatékossága) lehet. A belátási képesség a Ptk. bírói gyakorlata szerint összetett fogalom: egy orvosi és egy társadalmi oldalt is magában foglal. A Legfelsőbb Bíróság egyik közzétett eseti döntése szerint nem állapítható meg a belátási képesség tartós teljes mértékű hiánya akkor, ha a személy pszichés állapota alapján megállapítható lehetne a belátási képesség hiánya, de az adott személy a fenti pszichés állapot ellenére megfelelően képes gondoskodni a jogügyletei megfelelőségéről. A bíróság ítéletében a nagykorú személy cselekvőképességét véglegesen, a további felülvizsgálat kizárásával zárhatja ki, vagy rendelkezhet arról, hogy a cselekvőképesség kizárást meghatározott időszakonként (legfeljebb ötévente) felülvizsgálják. A cselekvőképtelen nagykorúak jognyilatkozatai szintén semmisek, nevükben és helyettük a gondnokuk, mint törvényes képviselőjük jár el, azonban ők is megköthetik a mindennapi életben tömegesen előforduló, csekély jelentőségű jogügyleteket. A Ptk. szerint bírósági gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az a személy, akinek a jogügylet megkötésekor hiányzott a belátási képessége. Ennek okai különbözők lehetnek, pl. egy balesetet követő (átmeneti) kómás állapot vagy esetlegesen akut etanolmérgezés miatti cselekvőképtelen állapot. c) Korlátozottan cselekvőképesek

55 A 14. életévüket betöltött (de még 18. életévüket be nem töltött) kiskorúak a Ptk. szerint korlátozottan cselekvőképesek, kivéve, ha a bíróság belátási képességük tartós teljes mértékű hiánya miatt nem rendelte el cselekvőképességük kizárását. A korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozatai – a törvényben meghatározott kivételekkel – csak a törvényes képviselő (szülő, gyám) beleegyezésével és egyetértésével érvényesek. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú a törvényes képviselő beleegyezése nélkül is megteheti az alábbi jognyilatkozatokat: •

törvényben meghatározott érvényesítése);

jognyilatkozatok

(pl.

személyhez

fűződő

jogok

•

mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezéséhez szükséges kisebb jelentőségű szerződések (a bírói gyakorlat szerint ebbe a körbe tartozik egy olcsóbb mobiltelefon megvásárlása, azonban egy 1990-es években közzétett eseti döntés szerint a személyi számítógép megvásárlása nem);

•

munkával szerzett keresményével annak erejéig rendelkezhet (így a diákmunka során szerzett keresményével szabadon rendelkezik, azonban a családjogi törvény alapján a háztartás költségeihez köteles hozzájárulni);

• kizárólag előnyt jelentő szerződések megkötése. Egyes, törvényben és törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott szerződései azonban csak a gyámhatóság jóváhagyásával érvényesek (pl. kiskorú ingatlanával történő rendelkezés). A korlátozottan cselekvőképes kiskorúak szerződéseinek harmadik csoportját képezik azon szerződések, amelyek még gyámhatósági jóváhagyással sem érvényesek (pl. egyoldalú kötelezettségvállalás, ajándékozás, idegen kötelezettségért ellenérték nélküli kötelezettségvállalás, jogról való ellenérték nélküli lemondás – kivéve, ha saját keresményével rendelkezik). Korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú személy, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. A Ptk. 14. §-ának (4) bekezdése szerint „[c]selekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.” A Ptk. 14. §-ának (5) bekezdése szerint, „[h]a a belátási képesség korlátozottsága csak részleges, a gondnokolt minden olyan ügyben önállóan érvényes jognyilatkozatot tehet, amely ügycsoport tekintetében a bíróság a cselekvőképességet korlátozó ítéletben a gondnokolt cselekvőképességét nem korlátozza.” A fentiekre tekintettel a cselekvőképesség korlátozására sor kerülhet általános jelleggel, illetve meghatározott ügycsoportok tekintetében. Ha a cselekvőképességet csak meghatározott ügycsoportok tekintetében korlátozta a bíróság, akkor a többi ügycsoport tekintetében a gondnokság alatt álló személy cselekvőképesnek minősül, a választójogot kivéve, ugyanis azon jogát már egy ügycsoportban történő korlátozás esetén is elveszti az állampolgár. A cselekvőképesség korlátozás elrendelésének oka a nagykorú személy belátási képességének tartósan vagy időszakonként visszatérően történő nagymértékű csökkenése, amelyet pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége (alkohol, kábítószer, de játékfüggőség – pl. ún. „gépezés” is – megalapozhat). A cselekvőképesség korlátozását a bíróság nem rendelheti el véglegesen, azt kötelező legfeljebb ötévente felülvizsgálni.

b) A jogi személyek 1998. április 1-jéig a Ptk. külön címben szabályozta az államra, mint elsődleges jogi személyre vonatkozó szabályokat. A hatályos Ptk. azonban magánjogi szempontból az államot is jogi személynek tekinti. A jogi személyek körét törvény határozza meg – a Polgári törvénykönyv és egyéb külön törvények. Jogi személyek például az állam, a helyi önkormányzat, a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok, költségvetési szerv, szövetkezet, alapítvány, egyesület, alapítvány. Az I. részben már jeleztem, hogy a jogi személy jogképessége az emberéhez hasonló, de a kizárólag az emberre jellemző jogviszonyok alanya nem lehet (nem köthet házasságot, nem gyakorolhat szülői felügyeleti jogot, nem fogadhat örökbe stb.). A jogi személyek ismérveit az alábbiak szerint vázolhatjuk fel: •

A jogi személyek törvényben meghatározott, társadalmilag elismert célra alakulnak. Tiltott célokra jogi személy nem alakulhat.

Így például bűncselekmények rendszeres és üzletszerű elkövetésére nem alakítható jogi személy (azaz nem jöhet létre pl. a Maffia Leánykereskedelmi Kft.), sőt, a büntetőjogban a különböző bűnszövetségekben és bűnszervezetekben részt vevő személyeket súlyosabban rendelik büntetni. •

Állami elismertség: a jogi személyek csak és kizárólag állam szervei által történő nyilvántartásba vétellel nyerik el személyiségüket. Így a gazdasági társaságok és a szövetkezetek csak akkor jönnek létre, mint jogi személyek, ha őket a megyei bíróság, mint cégbíróság nyilvántartásba veszi. Az alapítványok, társadalmi szervezetek nyilvántartását a megyei bíróság vezeti, míg a költségvetési szervekét egy közigazgatási szerv, a Magyar Államkincstár.

A nyilvántartásba vételig az adott szervezet, mint személy nem létezik, így egy gazdasági társaság a cégbíróság bejegyző végzésének jogerőre emelkedéséig csak korlátozott jogalanyisággal rendelkező előtársaságként működhet. •

Állandó szervezet: a jogi személyeknek egy létesítő okiratukban, illetőleg szervezeti szabályzatukban meghatározott állandó szervezettel kell rendelkezniük, amely gondoskodik a jogi személyek képviseletéről.

A tagoktól, a létrehozótól elkülönült vagyon és önálló vagyoni felelősség, azaz a jogi személy vagyonilag teljes mértékben elkülönül az őt létrehozó jogalanytól (jogalanyoktól), a létrehozók csak törvényben meghatározott esetekben tartoznak felelősséggel a jogi személy kötelezettségvállalásaiért. A jogi személyt jogszabály (pl. a helyi önkormányzatokat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény) vagy létesítő okirat hozza létre. A Ptk. előírásai szerint a jogi személy létesítő okiratának mindenképpen tartalmaznia kell a jogi személy: •

• nevét, • tevékenységét (tevékenységi körét, célját), • székhelyét, • képviselőjét. A különböző jogi személyeket szabályozó egyéb törvények a létesítő okiratok tekintetében egyéb feltételeket is meghatározhatnak, azonban a fenti elemeknek mindenképpen szerepelnie kell a létesítő okiratban.

57 A jogi személy a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A nyilvántartásból való törlés okait, eseteit, eljárását a külön törvények az egyes típusok tekintetében eltérő módon szabályozzák. Így például egy gazdasági társaság megszűnhet a gazdasági társaság jogutóddal történő megszüntetésével, valamint jogutód nélküli megszűnése esetén végelszámolással, felszámolással (fizetésképtelenség esetén) vagy a nyilvántartásból törléssel (ún. „fantomcégek” esetén). A jogi személyek Ptk.-ban nevesített fajtái a következők: •

állami vállalat (a Ptk.-ban még szerepel, a szocialista időszak meghatározó gazdálkodó szervezete, ma már gyakorlatilag nem működik ilyen szervezet az 1990-es évek átalakulási törvényeire tekintettel);

•

költségvetési szerv (az állami, önkormányzati, köztestületi költségvetésből gazdálkodó közhatalmi, közszolgáltató szervek formája, jellemzője, hogy a kártérítési, megtérítési, kártalanítási felelőssége az éves költségvetés mértékén túlmenően is terheli);

•

szövetkezet (személy- és vagyonegyesítő jogi személy, működését külön törvény szabályozza);

•

jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok (közös vállalat, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaságok – részletesen a Gazdasági jog c, stúdium keretei között tekintjük át ezen szervezeteket);

•

egyesület (önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérése érdekében szervezi tagjai tevékenységét), köztestület (önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el; a köztestület tagságához és a tagjai által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el), sportági szakszövetség;

•

alapítvány (tartós, közérdekű célra létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező szervezet); közalapítványok (2006. július 1. óta nem lehetséges új közalapítvány létrehozása, addig az Országgyűlés, a Kormány és a helyi önkormányzatok hozhattak létre ilyen szervezeteket valamely közfeladat ellátására);

•

egyesülés.

c) Személyhez fűződő jogok, személyiségvédelem A Ptk. általános jelleggel védi az emberek és más személyek személyiségét. A személyiség fogalma a természetes személyek tekintetében alakult ki, s beleértették az ember testi és szellemi működését, amely elválaszthatatlan egységet alkotott. A személyiség magánjogi védelme több ponton kapcsolódik az Alkotmányban garantált egyes alapjogokhoz (pl. magánlakás védelme), a polgári jogi szabályok több esetben az alkotmányos rendelkezések érvényesülését garantálják. A fentiekre tekintettel a Ptk. a következőképpen fogalmazza meg a személyiség védelmét szolgáló általános szabályt: „75. § (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. (2) A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve, ha a védelem jellegénél fogva - csak a magánszemélyeket illetheti meg. (3) A személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás

58 megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.” A Ptk. fenti szabálya a személyiségi jogokat általános jelleggel rendeli védeni, a bírói gyakorlat a személyiség teljességére figyelemmel viszonylag szabadon határozhatja meg az általános keretek között a védendő jogok körét, mivel a sérelmek tételes felsorolására nincs lehetőség. A Ptk. 76. §-a példálózó jelleggel rögzíti a leggyakoribb jogsértések körét: „76. § A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.” A Ptk. 76. §-a a következő súlyosabb jogsértéseket emeli ki: •

egyenlő bánásmód követelményének megsértése (hátrányos megkülönböztetés tilalma – az egyenlő bánásmód követelményéről külön törvény, a 2003. évi CXXV. törvény rendelkezik);

•

lelkiismereti szabadság sérelme,

•

személyes szabadság jogellenes korlátozása,

•

testi épség, egészség megsértése,

• becsület és emberi méltóság megsértése. A fenti körön túl a Ptk. külön nevesít a személyiségi jog részét képező részjogosultságokat. 1. Névviseléshez való jog A Ptk. rögzíti a névviseléshez való jogot. Lehetővé teszi, hogy tudományos, művészeti, vagy egyéb közszerepléssel járó tevékenységet felvett névvel folytassanak, amely felvett nevet szintén védelem illet meg. A jogi személyek névviselésével kapcsolatban rögzíti azt az elvet, hogy a névnek különböznie kell a hasonló tevékenységet végző és azonos területen működő, korábban nyilvántartásba vett jogi személy nevétől. A névviselés sérelmével kapcsolatban csak példálózó felsorolást ad azzal, hogy „[a] névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogtalanul más nevét használja, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ. A tudományos, irodalmi vagy művészi tevékenységet folytató – ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével – az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során.” A megkülönbözető toldatra az alábbi esetet hozhatom fel példaként: a XX. század második felében a modern népi és urbánus irodalommal foglalkozó egyik legjelentősebb irodalomtörténészt Nagy Péternek hívták. Az 1970-es években kezdte meg ezen a kutatási területen egy azonos nevű irodalomtörténész, aki a névazonosságra figyelemmel az „Sz.” toldatot illesztette nevébe, így Nagy Sz. Péter néven publikálta tudományos munkáit. 2. Jóhírnév védelme A Ptk. szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. A jóhírnév számos módon sérülhet, a Ptk. ezen esetekből példálózó felsorolással kiemeli, hogy „[a] jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.” 3. A képmáshoz, hanghoz való jog védelme

59 A Ptk. rögzíti, hogy „[a] személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges.” A fenti elv alól kivételt képez, ha „[a]z eltűnt, valamint a súlyos bűncselekmény miatt büntető eljárás alatt álló személyről készült képmást (hangfelvételt) nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből a hatóság engedélyével szabad felhasználni.” A kérdéshez kapcsolódó bírói gyakorlat a közszereplés körét értelmezte részletesen. Rögzítette, hogy nem sérti a képmáshoz való jogot, ha egy tömegrendezvényről vágóképeket készítenek, s azon felvillan az adott személy képmása, azonban a fenti jog megsértését jelenti, ha ráközelítéssel egy adott személy arcvonásait kiemelik. A konkrét esetben az egyik budapesti metróvonal megnyitásáról közöltek képeket, azonban az operatőr ráközelített egy grimaszoló férfira, akinek a képét a Magyar Televízió egyik szórakoztató műsorában külön felhasználták. A bíróság megállapította az adott esetben a képmáshoz való jog megsértését. 4. Levéltitok, magántitok, üzleti titok védelme A polgári jog védi a levéltitkot, magántitkot, üzleti titkot. A Ptk. meghatározása szerint „[ü]zleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult – ide nem értve a magyar államot – jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.” Az üzleti titok védelme azonban nem korlátlan: a közpénzek hatékony felhasználásának védelme érdekében az állami, önkormányzati, valamint európai közösségi költségvetésből származó források kezelésével, hasznosításával stb. kapcsolatos adat nem minősül üzleti titoknak. Ez a kivételes szabály azonban nem eredményezheti a fenti megoldást alkalmazó szerződő partner üzleti érdekeinek aránytalan sérelmét. Az államháztartásról szóló törvény ehhez kapcsolódóan rögzíti, hogy az állami, önkormányzati szervek a törvényben meghatározott értékhatárt meghaladó szerződéseiket kötelesek nyilvánosságra hozni. 5. Magánlakáshoz való jog védelme A Ptk. védi a természetes személy magánlakáshoz, valamint jogi személy céljaira szolgáló helyiséghez fűződő jogot. A következetes bírói gyakorlat szerint ez a jog minden, lakás céljául szolgáló helyiségre (így pl. sátorra, lakókocsira stb.) is kiterjed. 6. Adatvédelemhez való jog A Ptk. szerint „[a] számítógéppel vagy más módon történő adatkezelés és adatfeldolgozás a személyhez fűződő jogokat nem sértheti. A nyilvántartott adatokról tájékoztatást – az érintett személyen kívül – csak az arra jogosult szervnek vagy személynek lehet adni. Ha a nyilvántartásban szereplő valamely tény vagy adat nem felel meg a valóságnak, az érintett személy a valótlan tény vagy adat helyesbítését külön jogszabályban meghatározott módon követelheti.” A Ptk. a nevesített és az általános szabállyal védett személyiség jogok védelme körében egy differenciált rendszert épített ki, amelyeket a következők szerint tekinthetünk át. 1. Általános személyiségvédelmi eszközök A Ptk. szerint a személyhez fűződő jogok megsértése esetén az alábbi védelmi eszközöket igényelheti az, akit ezen jogában megsértettek:

60 •

követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását (ebben az esetben a bíróság csak megállapítja a jogsértő magatartás tényét, de egyéb szankciót nem alkalmaz);

•

követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől (ebben az esetben a bíróság elrendeli a jogsértő magatartás abbahagyását, pl. elrendeli a jogsértést tartalmazó sajtótermék árusításának beszüntetését);

•

követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak (az elégtétel leggyakoribb formája az ún. nyilvános bocsánatkérés, amikor is az elégtételre kötelezett saját költségén köteles gondoskodni a bocsánatkérésről);

•

követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;

• kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. hatályos szabálya szerint, ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat. Az új Ptk. javaslata ezt úgy kívánja módosítani, hogy a jogsértő elért hasznával (pl. a bulvárlap személyiségi jogot sértő cikkével elért eladott példányszám növekedésével) arányos összegű sérelemdíj megállapítását tenné lehetővé a jogaiban megsértett személy részére. Ezen jogokat – főszabály szerint – csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében – törvényes képviselőjének beleegyezése nélkül – maga is felléphet. A cselekvőképtelen személyhez fűződő jogok védelmében törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollevő személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel. Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jó hírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog érvényesítésére az ügyész is jogosult. 2. Speciális személyiségvédelmi eszköz: a sajtó-helyreigazítás A személyiségi jogsértések gyakran írott vagy elektronikus sajtótermék útján, azok felhasználásával valósulnak meg. Ezért a Ptk. külön szabályozza, hogy ilyen esetekben miként kérheti sérelme megszüntetését az érintett személy. Így ha valakiről napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió, televízió vagy – figyelemmel a Ptk. 1959-es elfogadására – filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel – a törvényben biztosított, előbb felsorolt egyéb igényeken kívül – követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a való tények (helyreigazítás). A helyreigazítást napilap esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül, folyóirat, illetőleg filmhíradó esetében a legközelebbi számban azonos módon, rádió, illetőleg televízió esetében pedig – ugyancsak nyolc napon belül – a sérelmes közléssel azonos napszakban kell közölni. A helyreigazítás benyújtására rendelkezésre álló határidőket a polgári peres eljárást szabályozó Polgári perrendtartás határozza meg. Így a sajtó-helyreigazítást az érintett személynek a közlemény megjelenését követő harminc napon belül kell kérnie a sajtótól (a harminc napos határidő a Legfelsőbb Bíróság értelmezése szerint ún. anyagi jogi határidő, azaz a helyreigazítás kérésének harminc napon belül meg kell érkeznie a sajtóhoz). A kérelem megérkezését követő naptól indul a sajtónak a helyreigazítás közlésére biztosított nyolc napos

61 határideje. Ha ezen időszak alatt nem jelent meg a helyreigazítás, illetve a sajtó a helyreigazítás közlését megtagadta, abban az esetben a helyreigazítást kérő félnek tizenöt napos – anyagi jogi – határidőn belül kell kezdeményeznie a bíróságnál a sajtó-helyreigazítási per megindítását. A Ptk. a személyiségvédelem körében tartalmazza a szellemi alkotáshoz fűződő jogok alapvető szabályait, amely azonban a Gazdasági jog stúdiumának anyagát képezi, így azt ott fogom áttekinteni. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg a jogképesség fogalmát! Jellemezze a jogképességet! 2. Határozza meg a jogképesség kezdetét és végét! 3. Határozza meg a cselekvőképesség fogalmát! Jellemezze a teljes cselekvőképességet! 4. Mutassa be a cselekvőképtelen személyek körét és jogi helyzetüket! 5. Mutassa be a korlátozott cselekvőképességgel személyek körét és jogi helyzetüket! 6. Határozza meg a jogi személyek legfőbb ismérveit! 7. Mutassa be, miként keletkezik és szűnik meg a jogi személyek személyisége! 8. Mutassa be a jogi személyek Ptk.-ban felsorolt típusait! 9. Jellemezze a személyhez fűződő jogok védelmét! Mutassa be az általános védelmi tényállások körét! 10. Ismertesse a névviseléshez való joggal, a jóhírnév védelmével, valamint a képmáshoz és hangfelvételhez való joggal kapcsolatos fontosabb szabályokat! 11. Ismertesse a levéltitok, magántitok, üzleti titok védelmével, a magánlakás védelmével, valamint az adatvédelemmel kapcsolatos fontosabb polgári jogi szabályokat! 12. Mutassa be az általános személyiségvédelmi eszközöket! 13. Mutassa be a sajtó-helyreigazítást!

9. Dologi jog A magánjogban az abszolút szerkezetű jogviszonyok másik fontos területe a dologi jog, amelyet a jogtudományban a vagyoni jellegű jogviszonyok statikájának tekintik, hiszen ez a jogterület szabályozza a saját és az idegen dolgokon fennálló alanyi jogok terjedelmét.

a) A tulajdonjog fogalma A Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint”[m]inden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet.” A tulajdonjogot a magánjog tudomány a legtágabb, legteljesebb alanyi magánjognak tekinti. A tulajdonjog abszolút szerkezetű alanyi magánjog, mindenkivel szemben védelemben részesül a tulajdonos. A tulajdonos joggyakorlásának határa a törvényben pontosan megfogalmazott: a római jogtudományban kialakult meghatározás szerint a tulajdonos a saját dolgában megteheti mindazt, amivel nem zavar másokat, illetve amit jogszabály nem tilt. A tulajdonhoz való jog alkotmányos védelemben részesül. Az alkotmányos védelem azonban nem azt jelenti, hogy nem lehet senkinek a tulajdonát képező dolgot elvonni (azaz az alkotmányos tulajdonvédelem nem állagvédelem), hanem azt, hogy a tulajdont csak kivételesen, közérdekből, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet elvonni (értékvédelem). Így egy autópálya építése során az állam elvonhatja a kisajátítás eszközével az autópálya nyomvonalán fekvő ingatlanok tulajdonát, azonban a kisajátítási eljárás befejezésekor és az ingatlan elvonásáról rendelkező határozat közigazgatási jogerőre emelkedésekor az államnak kártalanítást kell fizetnie.

b) A dolog fogalma, dologosztályozás A Ptk. már idézett 94. §-ának (1) bekezdése szerint minden birtokba vehető dolog tulajdon tárgya lehet. A fenti szűkszavú fogalmat a jogtudomány széles körben értelmezte. Figyelemmel a birtoklás c) 1. pontban kifejtett fogalmára, a dolog főszabály szerint testi tárgy. A dolog, mint testi tárgy fogalmát maga a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése is kiterjeszti, amikor rögzíti, hogy „[h]a a törvény kivételt nem tesz, a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.” Így a dolog fogalma alá tartozik a pénz és az értékpapír, amely jelenleg nagyobb részben mint számlapénz és mint dematerializált értékpapír jellemzően elektronikus adatsor formájában jelenik meg, továbbá dolognak minősül a dolog módjára hasznosítható természeti erő. Ezen fogalom alá elsősorban az elektronos áram vonható, hiszen a földgáz egy légnemű halmazállapotú testi tárgy, addig az elektromos energia tulajdonképpen az elektronok áramlása. Dologosztályozások Mivel a tulajdonjog tárgya rendkívül sokszínű lehet, ezért a magánjog tudományában már a római jogi korszaktól kezdve elkezdték a dolgokat különböző szempontok szerint csoportosítani. A következőkben a legfontosabb dologosztályozási kategóriák körét tekintem át. a) Forgalomképes dolog – forgalomképtelen dolog Főszabály szerint a dolgok forgalomképesek, azaz birtoklásuk, használatuk, hasznaik szedése vagy tulajdonjoguk a tulajdonos által másra átruházható.

63 A polgári jog, valamint egyes külön törvények azonban a dolgok bizonyos körét forgalomképtelennek minősítették. Így a Ptk. 173. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a kizárólag az állam tulajdonában álló dolgok, illetve a (külön) törvényben meghatározott más dolgok forgalomképtelenek, amelyek elidegenítése (és megterhelése) a (2) bekezdés szabályai alapján semmis. Kizárólag az állam tulajdonában állnak 1. a föld méhének kincsei, 2. a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvizek és természetes tavak, valamint ezek medre, 3. a folyóvíz elhagyott medre és a folyóvízben újonnan keletkezett sziget, 4. az országos közutak, az országos törzshálózati vasúti pályák, a nemzetközi kereskedelmi repülőtér, továbbá az ország területe feletti légtér, 5. a távközlésre felhasználható frekvenciák, 6. a hírközlő hálózatok működéséhez, hírközlési szolgáltatások nyújtásához, illetőleg hírközlő hálózatok és szolgáltatások együttműködéséhez szükséges azonosítók és ezek tartományai. Külön törvényben meghatározott forgalomképtelen dolog például a helyi önkormányzatok tulajdonában levő közterület (pl. utca, tér stb.), közművek (pl. ivóvíz-hálózat) és azok műtárgyai, amelyeket a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) minősített forgalomképtelenné. Szintén az Ötv. vezetett be egy külön dologosztályozási kategóriát, a korlátozottan forgalomképes dolgok körét az önkormányzat tulajdonában álló közintézmények tekintetében. A korlátozottan forgalomképes dolgok tekintetében terhelési tilalom áll fenn. Így a Ptk. 172. §-a alapján egy autópálya csak és kizárólag a Magyar Állam tulajdonában állhat. Bizonyos gazdasági társaságok azonban széles, a tulajdonhoz közelíti rendelkezési jogokat szerezhetnek az állami és az önkormányzati forgalomképtelen dolgok tekintetében a k o n c e s s z i ó jogintézménye révén. b) Osztható dolog – oszthatatlan dolog A fenti csoportosítás aszerint tesz különbséget a dolgok között, hogy azok a dolog egészének sérelme nélkül több elemre bonthatók-e (osztható dolgok) vagy sem (oszthatatlan dolgok). c) Helyettesíthető dolog – helyettesíthetetlen dolog A helyettesíthető dolgokkal kapcsolatban a magánjogtudomány azt emeli ki, hogy szám, mérték és mennyiség (kivételesen minőség) alapján határozzák meg őket, nem egyedi jellemző alapján. A helyettesíthető dolgok közül példaként a búzát szokták kiemelni, amelyet mennyiség és esetleg minőség alapján határoznak meg, s a búza kereskedelme során a mennyiség és a minőség egyezése esetén lényegtelen, hogy pontosan mely búzaszemek vannak a zsákban. A helyettesíthetetlen dolgok körébe azon testi tárgyakat soroljuk, amelyek egyedi jellemzőkkel rendelkeznek, s amelyek más hasonló dologgal nem helyettesíthetőek. A helyettesíthetetlen dolgok tekintetében jellemzően egy-egy értékes műalkotást szoktak példának felhozni. Így a Mona Lisa és a róla készült másolat egymással nem helyettesíthető. d) Alkotórész A Ptk. szerint a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami az adott dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne (alkotórész). Ilyen alkotórész például egy személygépkocsi kereke, amelynek az autótól való elválasztása esetén a dolog használhatóság számottevően csökkenne.

64 e) Tartozék A Ptk. azt is rögzíti, hogy tulajdonjog kétség esetében kiterjed arra is, ami nem alkotórész ugyan, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges, vagy azt elősegíti (tartozék). Ilyen tartozék például a személygépkocsihoz tartozó izzókészlet, amely a dolog épségben tartásához szükséges. Figyelemmel a Ptk. már fent hivatkozott 172. §-ára e körben mondja ki a Ptk., hogy a föld tulajdonjoga a föld méhének kincseire és a természeti erőforrásokra nem terjed ki, ugyanis azok kizárólagos állami tulajdonban állnak. f) Az épület tulajdonjoga A Ptk. kimondja, hogy főszabály szerint az épület tulajdonjoga a földtulajdonost illeti meg (aedificium solo cedit elve). Azonban az építkezőt illeti meg az épület tulajdonjoga, ha törvény vagy a földtulajdonossal kötött írásbeli megállapodás így rendelkezik, azaz ha egy szerződés alapján az épület és a föld tulajdona egymástól elválik. Ebben az esetben a földtulajdonost az épületre, az épület tulajdonosát pedig a földre elővásárlási jog illeti meg.

c) A tulajdonjog tartalma, a tulajdonost megillető jogosultságok A tulajdonjog tartalmát jelentő jogosultságokat a római jogtudomány óta a magánjog tudománya három főbb csoportba sorolja: 1. birtoklás, 2. használat, hasznok szedése, 3. rendelkezés. A következőkben ezen jogosultságok körét tekintjük át. 1. Birtoklás A Ptk. 98. §-a szerint a tulajdonost megilleti a birtoklás joga. A tulajdon és a birtok fogalmának – a feudális földtulajdon időszakában a birtok és a tulajdon összefonódása miatt – elhatárolása a laikusok számára nagyon nehézkes, hiszen a köznyelvben a birtok kifejezés alatt jellemzően mezőgazdasági célú ingatlant szoktak érteni. A birtok az a tény, állapot, amelynél fogva valaki a fizikai értelemben vett hatalmában tart egy dolgot. Azaz főszabály szerint birtokolni csak testi tárgyat lehet, hiszen csak az tartható valakinek a fizikai értelemben vett hatalmában. Ez a fogalom azonban már a római jog időszakában is jelentősen kiszélesedett, amikor is elismerték a birtok fennállását bizonyos jogok (pl. idegen dologbeli jogok tekintetében) (jogbirtok). A tulajdonnal összevetve – Brósz Róbert nyomán – úgy jellemezhetjük a birtokot, hogy míg a tulajdon(jog) alapján valami az e n y é m , addig a birtoklás azt jelenti, hogy egy dolog n á l a m v a n. A fentiek alapján a birtoklás a tulajdon egyik részjogosítványa, azaz a tulajdonost megilleti a dolog birtoklása iránti jog, de gyakran előfordul, hogy egy dolgot nem a tulajdonosa, hanem más személy birtokol. A következőkben a birtok jellemzőit tekintjük át a főbb birtokosztályozási kategóriákon keresztül. a) Jogos birtok – jogellenes birtok Jogos birtokról akkor beszélünk, ha a birtokos jogszerűen tartja fizikai értelemben vett hatalmában a dolgot. Így például jogszerű birtokos a dolog tulajdonosa, bérlője, letét esetén a letéteményes. Jogellenes birtokról van szó, ha a birtokos semmilyen jogalappal nem rendelkezik a dolog birtoklása tekintetében. Így például jogellenes birtokos a tolvaj, akinek kifejezetten jogellenes módon került a hatalmába a dolog. b) Jóhiszemű birtokos – rosszhiszemű birtokos

65 E körben utalok a jó- és a rosszhiszeműség 7. fejezetben felvázolt fogalmára. Jóhiszemű birtokról beszélünk akkor, ha a birtokos nem tudja és kellő körültekintés mellett sem tudhatja, hogy a dolog birtoklására nincs jogalapja. Rosszhiszemű birtok esetében a birtokos tudja, vagy kellő körültekintés mellett kellene, hogy nincs a dolog birtoklásához jogosultsága. Mivel a jogellenes és jogszerű birtok objektív, a birtokos tudatállapotától független megkülönböztetés, a jóhiszemű és rosszhiszemű birtok pedig szubjektív, a birtokos tudatállapotától függő kategória, ezért előfordulhat, hogy a jogellenes birtokos jóhiszemű, a jogos birtokos rosszhiszemű és fordítva. Egy példával megvilágítva: ha egy színházi előadás befejeztével a ruhatáros a sajátomhoz megszólalásig hasonlító, de nem a saját kabátomat adja ki, aminek a mérete is megegyezik, s azt hazaviszem, akkor én jóhiszemű, de jogellenes birtokos vagyok, hiszen nem tudtam, hogy a kabát nem az enyém, de éppen amiatt, hogy a kabát nem áll a tulajdonomban, vagy egyéb, a birtoklást lehetővé tevő jogviszonyomban, ezért a birtoklásom jogellenes. c) Saját birtok – használati birtok Amennyiben a birtoklásra tulajdonjogviszony alapján kerül sor, vagy a birtoklás célja a később [d) pont] kifejtendő elbirtoklással történő tulajdonszerzés céljából történik, saját birtokról beszélünk, míg abban az esetben, ha a birtoklásra valamilyen, a dolog birtoklására feljogosító, ám elbirtoklását kizáró jogviszony (pl. bérleti jogviszony) alapján kerül sor, használati birtokról beszélünk. Figyelemmel arra, hogy a birtokos a legtöbb esetben a tulajdonos, vagy a tulajdonos által a dolog birtoklására feljogosított személy, ezért a jog védi a dolog fizikai értelemben vett uralom alatt tartását, a birtoklást (birtokvédelem). A birtokvédelemről a hatályos magyar jogszabályok szerint egyszerűbb esetekben a települési önkormányzatok (fővárosban a fővárosi kerületek) önkormányzatainak jegyzői, míg összetettebb esetekben a bíróságok gondoskodnak. A Ptk. a birtokvédelem körében részletesen rendezi a költségek viselésének, valamint a hasznok szedésének a szabályait, amely részben attól függ, hogy a birtokos jóvagy rosszhiszemű volt-e. A birtokhoz kapcsolódó jogok, így a birtokvédelem, valamint saját birtok esetén az elbirtokláshoz való jog jelentik a birtokjogokat. 2. Használat, hasznok szedése A tulajdonos jogosult a dolog használatára, valamint hasznainak szedésére is. Használat alatt a dolog igénybevételét értjük. A Ptk. az ingatlanok esetén pontosan meghatározza a használat kereteit az úgynevezett szomszédjogokkal. A szomszédjogok körébe tartozik 1. a földtámasz biztosításának joga, 2. a telekhatáron átnyúló ágról lehulló gyümölcsök összegyűjtésének joga, 3. közérdekű munkálatok elvégzéséhez, áthajló ágak, gyökerek levágásának, elkóborolt állat befogásának joga, 4. sövény, mezsgye közös használatának joga, 5. határvonalon álló fa, bokor közös használata, 6. tilosban talál állat visszatartásának joga, 7. szükséghelyzet elhárításának joga. A dolog hasznainak szedése dologból jövedelem, bevétel stb. szerzését jelenti. Így például pénz tulajdona esetén a kamat szedését, termőföld esetén a termények megszerzését, lakás bérbeadása esetén a bérleti díjjal való rendelkezést jelenti. 3. Rendelkezési jog A tulajdonos a rendelkezési jog alapján jogosult •

a dolog birtokát, használatát, hasznainak szedését átengedni;

66 •

dolgot biztosítékul adni vagy más módon megterhelni (pl. zálog, jelzálog alapítása);

•

dolog tulajdonjogát másra átruházza (pl. adásvétel, csere, ajándékozás), vagy, hogy

• azzal felhagyjon (azonban az ingatlan tulajdonával nem lehet felhagyni). 4. A tulajdonjog védelme A tulajdoni igények a Ptk. alapján nem évülnek el. A Ptk. rögzíti, hogy a tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi, valamint hogy követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a visszaadását. Az ingatlanok esetében további szabályokat rögzít arra az esetre nézve, ha az ingatlantulajdonos a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte, ugyanis ekkor igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse.

d) A tulajdon megszerzése A Ptk. a tulajdon megszerzése körében különbséget tesz az ingó és ingatlan dolgok megszerzése, valamint az eredeti és a származékos szerzésmódok között. Eredeti tulajdonszerzési módról beszélünk, akkor, ha a dolgot megszerző tulajdonos tulajdonjoga más, esetleges korábbi tulajdonosoktól független, származékos szerzésmódról pedig akkor, ha a korábbi tulajdonos tulajdonjogán alapuló. 1. a) Ingó dolgok tulajdonjogát az alábbi eredeti szerzésmódokkal lehet megszerezni: •

hatósági határozat vagy árverés;

•

elbirtoklás (ingó dolgok esetén elbirtoklással lehet megszerezni a dolog tulajdonát, ha valaki a dolgot – akár jó- akár rosszhiszeműen – tíz éven át szakadatlanul birtokolja; nem birtokolhatja el azonban a dolgot az, aki a dolgot bűncselekménnyel, valamint erőszakkal, vagy alattomos úton szerezte meg);

•

gazdátlan javak elsajátítása;

találás (ennek speciális szabályai vannak, ugyanis a talált dolgot egy külön jogszabály esetén a hatósághoz kell leadni, s ha három hónapon belül nem jelentkeznek a talált dologért, akkor szerzi meg a találó a dolog tulajdonát). 1. b) Ingó dolgok tulajdonának megszerzése származékos szerzésmóddal: A származékos szerzésmódok esetében főszabály szerint érvényesül az ún. nemo plus iuris elve, amely alapján senki sem ruházhat át több jogot, mint amellyel rendelkezett. •

•

átruházás (az átruházásra csak a tulajdonos jogosult, a nem tulajdonostól való szerzésre a Ptk. külön szabályokat állapít meg azzal, hogy kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha az átruházó nem volt tulajdonos; az átruházáshoz az átruházásra irányuló szerződésen, illetve egyéb jogcímen felül még a dolog átadása is szükséges);

•

termékek, termények és szaporulat elsajátítása;

•

vadak és halak tulajdonjogának megszerzése;

•

feldolgozás és egyesítés;

•

öröklés;

67 házastárs, élettárs, közös háztartásban élő részesedése a közös vagyonból (a házasság fennállása esetén megszerzett ingó és ingatlan dolgok tekintetében a külön törvény alapján – ha a házastársak által megkötött szerződés másként nem rendelkezik – a házastársak azonos arányban szereznek közös tulajdont; élettársak, közös háztartásban élő hozzátartozók a szerzés arányában szereznek tulajdont, ám a háztartásban végzett munkát is figyelembe kell venni a szerzés során. 2. a) Ingatlan tulajdonjogának megszerzése eredeti szerzésmóddal: •

•

hatósági határozat, árverés,

•

elbirtoklás (ingatlan esetében az elbirtoklási idő 15 év);

kisajátítás (az állam általi, azonnali, feltétlen és teljes kártalanítással történő tulajdon megszerzés). 2. b) Ingatlan tulajdonának megszerzése származékos szerzésmóddal: •

•

átruházás (az erre irányul szerződésen, jogcímen felül ingatlan esetében az átruházáshoz a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése is szükséges);

•

ráépítés;

•

öröklés;

•

házastárs, élettárs, közös háztartásban élő részesedése a közös vagyonból (a házasság fennállása esetén megszerzett ingó és ingatlan dolgok tekintetében a külön törvény alapján – ha a házastársak által megkötött ún. házassági szerződés másként nem rendelkezik – a házastársak azonos arányban szereznek közös tulajdont; élettársak, közös háztartásban élő hozzátartozók a szerzés arányában szereznek tulajdont, ám a háztartásban végzett munkát is figyelembe kell venni a szerzés során.

e) Az ingatlan-nyilvántartás Az ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatban kell szólni az ingatlannyilvántartásról. A Ptk. rögzíti, hogy „[a]z ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja.” Az ingatlannyilvántartást a megyei és körzeti földhivatalok vezetik. Az ingatlan-nyilvántartás működését meghatározó fontosabb elvek áttekintése szükséges ahhoz, hogy megértsük, milyen szerepet tölt be a fenti regiszter az ingatlanok forgalma tekintetében. A bejegyzés elve alapján az ingatlannal kapcsolatban alábbi jogokat a nyilvántartásba való bejegyzés keletkezteti: •

átruházáson (adásvétel, csere, ajándékozás) alapuló tulajdonjog;

•

szerződésen alapuló vagyonkezelői jog;

•

földhasználati jog (ha az ingatlan tulajdonosától eltérő személy az épület tulajdonosa);

•

haszonélvezeti jog és a használat joga;

•

telki szolgalmi jog (átjárás, vízelvezetés stb.);

•

jelzálogjog (önálló zálogjog).

68 A nyilvánosság elve alapján az ingatlan-nyilvántartásban szereplő tulajdoni lapokat bárki megtekintheti, azokról az alábbi másolatokat igényelheti (a szerződések táránál eltérő a szabály – ott igazolni kell a betekintésre jogosultságot): •

teljes másolat (valamennyi bejegyzést szó szerint);

• szemle (fennálló bejegyzéseket szó szerint). A közhitelesség elve alapján ellenkező bizonyításig azt kell tulajdonosnak tekinteni, aki az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel (azaz: vita esetén főszabály szerint a nyilvántartásban szereplő tulajdoni jogosultsága erősebb). A bizalom elve szerint tulajdonos lehet az, aki az ingatlan-nyilvántartás adataiban jóhiszeműen bízva szerez tulajdonjogot. A kérelemhez kötöttség elve alapján az ingatlan-nyilvántartásba adatokat csak erre irányuló kérelem esetén jegyez be a földhivatal. A rangsor elve szerint egy-egy bejegyzés ranghelyét a kérelem földhivatal általi iktatásának időpontja határozza meg. Az okirati elv alapján az ingatlan-nyilvántartásba csak meghatározott kellékeknek megfelelő okirat alapján jegyez be a jogosultságokat a hatóság, így 1. közokirat (bírósági ítélet, hatósági határozat, közjegyzői okirat), valamint 2. ügyvéd, jogtanácsos, közjegyző által ellenjegyzett okirat alapján, azaz a Ptk. alapján ha egy ingatlan adásvételi szerződést írásban kötnek meg, az érvényes lesz, de csak akkor vezeti át a tulajdonváltozást az ingatlannyilvántartásban a hatóság (azaz akkor válhat tulajdonossá a vevő), ha az a fenti formai kellékeknek megfelel.

f) A közös tulajdon A Ptk. szerint a tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet. Ha a tulajdonosok tulajdoni arányai tekintetében kétség merül fel, akkor a tulajdonos társak tulajdoni hányada egyenlő. A közös tulajdon alapján a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére. A birtoklás, a használat, a hasznosítás, valamint a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadások kérdésében a tulajdonostársak – ha a törvény (azaz a Ptk., amikor meghatározza az egyhangú döntéssel elfogadandó ügyek körét) másként nem rendelkezik – szótöbbséggel határoznak; minden tulajdonostársnak tulajdoni hányada arányában van szavazati joga. A dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg; ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is. A fenti szabályok kereti között a Ptk. meghatározza a költségek viselésének, hasznok szedésének és a dolog birtoklásának, valamint az arról való rendelkezés rendjét. E körben jelzem, hogy mivel több döntéshez valamennyi tulajdonostárs egyetértése szükséges, ezért jellemzően a közös tulajdonnal kapcsolatos jogvitákban kerül elő a jognyilatkozat pótlása bírói ítélettel, hiszen a dolog felújítását „blokkoló” tulajdonostárs ellenállásának megszüntetésére ez az egyetlen jogszerű megoldás. A közös tulajdon sokszor vitákkal terhes, ezért a Ptk. szabályozza a közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárást. A Ptk. szerint amennyiben a dolog osztható, lehetséges a dolog tulajdonának a tulajdoni hányadok arányában történő megosztása. Amennyiben erre nincs lehetőség a közös tulajdon megszüntethető úgy is, hogy a dolog tulajdonát az egyik tulajdonostárs kapja meg, de köteles megtéríteni a dolog eszmei hányadainak vételárát a

69 korábbi társtulajdonosoknak. Az is lehetséges, hogy az egyik tulajdonostárs csak használati és birtoklási jogokat kap, s a többi tulajdonostársak részére a használat ellenértékének megfelelő díjat kell fizetnie (azaz ez úgy fogható fel, mintha bérelné a tulajdonostársak tulajdoni hányadait). A közös tulajdon megszüntetésére árverési értékesítéssel is sor kerülhet, amikor is a tulajdonostársak a dolog vételárából részesednek tulajdoni hányadaik alapján. A közös tulajdon speciális esete a lakások társasháztulajdona, amelyet egy külön törvény részletesen szabályoz.

g) Idegen dologbeli jogok (használati jogok) Idegen dologbeli jogokról abban az esetben beszélünk, ha valakit egy, a tulajdonában nem álló dolgon illet meg a tulajdonjog valamely részjogosítványát (használat, hasznok szedése, birtoklás) jelentő valamely jogosultság. A következőkben az egyes fontosabb idegen dologbeli jogokat tekintjük át. 1. Földhasználat A földhasználati jogról már szóltam az aedificium solo cedit elvével kapcsolatban, amikor jeleztem, hogy földhasználati jog esetén az építmény és a föld tulajdonjoga elválhat. A Ptk. szerint, ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg, akkor az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg. A fenti, megállapodáson vagy bírósági határozaton alapuló földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa jogosult a föld (földrészlet) használatára és hasznai szedésére, valamint köteles viselni az ennek fenntartásával járó terheket. Amennyiben az épület tulajdonjogának örökléssel vagy átruházással történő megszerzésére kerül sor, abban az esetben az épület új tulajdonosát a földhasználati jog változatlan feltételekkel illeti meg. 2. A haszonélvezet és a használat joga Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A fenti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él, azaz ebben az esetben a tulajdonos fenti jogosultságai tulajdonképpen kiürülnek, a tulajdonos csak a puszta tulajdonnal rendelkezik. A bírói gyakorlatban, valamint az adóhatóság (illetékekkel kapcsolatos) joggyakorlatában a haszonélvezettel terhelt ingatlan esetében a tulajdonos tulajdonának értékét az ingatlan forgalmi értékének a felében állapítják meg. A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad, azonban ez a jog korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn. Haszonélvezet keletkezhet szerződéssel, amelyet az ingatlan-nyilvántartási ismeretek körében jelzettek szerint az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, valamint haszonélvezet létrejöhet jogszabálynál, bírósági vagy hatósági rendelkezésnél fogva is. Ebben az esetben is be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba; ha ez elmarad, a haszonélvezet a dolognak csak rosszhiszemű vagy olyan megszerzőjével szemben érvényesíthető, aki a dologért ellenszolgáltatást nem adott. Például törvény erejénél fogva keletkezik az elhunyt házastársának haszonélvezeti joga az elhunyt személy örökrésze tekintetében. Így az állagörökösök csak a dolgok tulajdonát kapják meg, azok birtoklására, használatára, hasznainak szedésére a törvényi haszonélvezet megszűnéséig nem jogosultak.

70 A Ptk. rögzíti, hogy a haszonélvező jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni, viseli a dolog fenntartásával járó terheket a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével; terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a dolog használatával kapcsolatosak, és köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket. A haszonélvező e jogát nem ruházhatja át, de annak gyakorlását átengedheti. Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos – azonos feltételek mellett – a dolog használatára nem tart igényt, azaz a tulajdonosnak előhasználati jogai vannak. A haszonélvezeti jog további szabályait a Ptk. részletesen meghatározza. E körben fontosnak tartom kiemelni, hogy ha a dolog egészben vagy jelentős részben elpusztul, a tulajdonos nem köteles azt helyreállítani. Amennyiben a tulajdonos a dolgot helyreállítja, a haszonélvezeti jog feléled, de a tulajdonos kérheti a helyreállításra fordított összeghez mért korlátozását. Ha a tulajdonos a dolgot nem állítja helyre, a haszonélvezet megszűnik; ha azonban a haszonélvezet tárgya helyébe más dolog lép, a haszonélvezet erre terjed ki. Ha a dolog helyébe pénzösszeg lépett, a haszonélvező az összegnek a dolog helyreállítására vagy pótlására fordítását is követelheti. A Ptk. azt is kimondja, hogy a kamatozó követelés vagy más hasznot hajtó jog haszonélvezetére a dolgok haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni. Haszonélvezettel terhelt jogot a haszonélvezetre kiterjedő hatállyal csak a haszonélvező hozzájárulásával lehet szerződéssel megszüntetni vagy a haszonélvező hátrányára megváltoztatni. A használat jogánál fogva a jogosult a dolgot a saját, valamint együttélő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és hasznait szedheti. A használat jogának gyakorlása másnak nem engedhető át. A használat jogára egyebekben a haszonélvezet szabályait kell alkalmazni. 3. Telki szolgalom Telki szolgalom alapján valamely ingatlan (uralkodó telek) mindenkori birtokosa más ingatlanát (szolgáló telek) meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként folyó valamely magatartástól tartózkodjék. Egy példával megvilágítva: telki szolgalom áll fenn akkor, ha egy telek nem rendelkezik közvetlen kapcsolattal a közúthoz. Ebben az esetben a telek tulajdonosa a átjárhat a másik, a közúthoz kapcsolódó telken, így azt „meghatározott terjedelemben használhatja”, illetve követelheti, hogy tartózkodjon a másik telek birtokosa az átjárását gátló magatartásoktól. A fentiekre figyelemmel telki szolgalmat átjárás, vízellátás és vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy a jogosult számára előnyös más hasonló célra lehet alapítani. A Ptk. kimondja, hogy amennyiben valamely ingatlan nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon, ezzel egy törvényi átjárási szolgalmat nevesít. A telki szolgalom létesítésére az ingatlan haszonélvezetének alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azonban lehetőség van arra, hogy a szolgalmat elbirtoklással szerezze meg az ingatlan birtokosa, ha a másik ingatlan használata ellen annak birtokosa tíz éven át nem tiltakozott. Szívességből vagy visszavonásig engedett jog gyakorlása nem vezet elbirtoklásra. A telki szolgalom – szemben a haszonélvezettel és a földhasználattal – önállóan forgalom tárgya nem lehet, azaz a telki szolgalom adásvétele nem lehetséges.

71 A szolgalom megszűnik, ha a jogosult azt tíz éven át nem gyakorolta – bár ez módjában állt –, vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák. 4. Használati jog A Ptk. szerint ingatlanra közérdekből a külön jogszabályban feljogosított szervek javára – államigazgatási szerv határozatával – szolgalmat vagy más használati jogot lehet alapítani. A használati jog alapításáért kártalanítás jár. A használati jog alapításának eseteit, továbbá a kártalanítás szabályait a kisajátításra vonatkozó szabályokhoz hasonló rendelkezésekkel külön jogszabályok állapítják meg. Például a villamos energiáról szóló törvény alapján a szolgáltató vezetéket helyezhet el más tulajdonában álló ingatlanon egy önálló hatósági eljárásban hozott határozat alapján. Ebben az esetben is teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás illeti meg az érintett ingatlan tulajdonosát. A dologi jog legalapvetőbb ismereteinek áttekintését követően röviden megvizsgálom a magánjogi jogérvényesítés modelljét. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg tulajdonjog fogalmát! Mutassa be a tulajdonjog alkotmányos védelmét! 2. Határozza meg a dolog fogalmát! Mutassa be a forgalomképtelen és forgalomképes dolgok jellemzőit! 3. Ismertesse az egyéb dologosztályozási kategóriák fontosabb jellemzőit! 4. Határozza meg a birtok fogalmát! Vesse össze a birtok és a tulajdon fogalmát! 5. Mutassa be a birtok osztályozásának kategóriáit! 6. Mutassa be a használatot, a hasznok szedését, a rendelkezési jogot! 7. Mutassa be a tulajdon védelmét! 8. Mutassa be az ingó dolgok megszerzésére szolgáló eredeti és származékos szerzésmódokat! 9. Mutassa be az ingatlan dolgok megszerzésére szolgáló eredeti és származékos szerzésmódokat! 10. Ismertesse az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó alapvető ismereteket! 11. Jellemezze a közös tulajdont és mutassa be a közös tulajdonra vonatkozó szabályozás főbb jellemzőit! 12. Jellemezze a haszonélvezet és a használat jogát! 13. Jellemezze a földhasználati jogot, a telki szolgalmat, valamint a használati jogot!

10. Magánjogi jogalkalmazás: a polgári eljárásjog alaptételei A polgári jog harmadik jelentős, részben abszolút szerkezetű jogviszonyokat tartalmazó jogterületével, az öröklési joggal kapcsolatos alapismereteinek elsajátítása a gazdasági alapképzés képzési és kimeneti követelményei alapján – mivel az a gazdálkodó szervezetek mindennapi tevékenységéhez nem kapcsolódik szorosan – nem része a jogi alapismeretek tárgynak, ezért arról – figyelembe véve a rendelkezésre álló óraszám korlátozottságát – nem ejtek szót. A polgári jogban a relatív szerkezetű jogviszonyok elsősorban a kötelmi jogi jogterületen jelennek meg. A kötelmi jogi alapismeretek – ide értve a magánjogi felelősség legfontosabb szabályait is – a Gazdasági jog c. stúdium részét képezik, ezért a hallgatók a fenti szabályokkal a következő félévben ismerkedhetnek meg. Mindezekre figyelemmel a magánjogi alapismeretek körében a polgári eljárásjog alapvető elemeiről kell még szót ejtenem.

a) A polgári eljárásjog és felépítése A polgári eljárásjog, mint a magánjog alaki joga azokat a magatartásokat szabályozza, amelyek mindazon igényeknek az érvényesítésére irányulnak vagy ahhoz kapcsolódnak, amelyeknek az elbírálása a polgári bíróság vagy az igazságszolgáltatás más szerve (közjegyző, választottbíróság) hatáskörébe tartozik. A Magyar Köztársaság Alkotmánya, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény (Bszi.) alapján az igazságszolgáltatás elsősorban a bíróságok hatáskörébe tartozik, azonban lehetővé teszi, hogy kivételesen törvény más szervezetet is felruházzon igazságszolgáltatási feladatok ellátásával. Az igazságszolgáltatásnak a mai magyar jogrendszerben két fő ága van, a polgári és a büntető igazságszolgáltatás. Büntető igazságszolgáltatásról beszélünk, ha az igazságszolgáltatási szervek büntetőügyekben járnak el, polgáriról, ha polgári jogvitákban. A polgári eljárásjog a polgári igazságszolgáltatás során eljáró bíróságok és más szervek eljárásának részletes szabályait meghatározó jogszabályok összessége. A polgári eljárásjog nem egységes, ugyanis a polgári bíróságok és más igazságszolgáltatási szervek (pl. közjegyző, bírósági végrehajtó, választottbíróság stb.) eljárása kétféle lehet: a kizárólag a polgári bíróságok feladat- és hatáskörébe tartozó polgári per, valamint a polgári nemperes eljárás. A polgári per célja mindig valamely, az érdekeltek közötti jogvita eldöntése, míg a polgári nemperes eljárások jellemzően a polgári jogok érvényesítését, elismerését szolgáló eljárások. A fentiekre tekintettel a polgári eljárásjogi jogág két fő jogterülete a polgári perjog és a polgári nemperes eljárások joga.

b) A polgári per A polgári per olyan kérelemre induló, törvényben szabályozott eljárás, amelyben a bíróság és az ellenérdekű felek tevékenysége a polgári ügyek körében felmerült jogvita végleges eldöntésére irányul. (Kengyel Miklós) A fenti definíciót alapul véve a polgári per jellemzőit a következők szerint tekinthetjük át: 1. Kérelemre induló eljárás. A kereset, mint kérelem A polgári per minden esetben kérelemre indul, azaz a bíróság hivatalból nem kezdeményezheti a per megindítását.

73 A per elindítását kezdeményező kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) keresetnek nevezi. A kereset a polgári per útján érvényesíthető alanyi jog védelmének elsődleges eszköze. (Névai László) A bíróság a jogvitát a kereset alapján és annak keretei között bírálja el, főszabály szerint nem vizsgálhat olyan kérdéseket, amelyeket a kereset nem kért megvizsgálni. Ezt az elvet a polgári eljárásjog tudománya a kereseti kérelemhez kötöttség elvének nevezi. A keresetet, mint kérelmet tartalmazó iratot a polgári eljárásjogban keresetlevélnek nevezik. Azaz ha a fél a keresetére valamely tényre nem hivatkozott, vagy valamely kérdést nem tett fel, a bíróság főszabály szerint azt akkor sem vizsgálhatja, ha egyértelműen észleli a tény, körülmény, jogvita fennálltát, s az jelentősen befolyásolná a per végkimenetelét. 2. A bíróságok Az Alkotmány vonatkozó alapelvi rendelkezései szerint a polgári peres eljárásokban csak és kizárólag a bíróságok járhatnak el. A Magyar Köztársaságban jelenleg a bírósági szervezetrendszer négyszintű, s a polgári peres eljárások eldöntésében mindegyik szint részt vesz. Főszabály szerint első fokon a városi szinten működő helyi bíróságok – munkaügyi és társadalombiztosítási perek esetén első fokon különbíróságként a megyeszékhelyen levő helyi bíróságok mellett működő, helyi bírósági jogállással rendelkező önálló munkaügyi bíróságok – járnak el, azonban bizonyos, nagyobb jelentőségű (pl. vagyonjogi perekben ötmillió forintos pertárgyértéket meghaladó) vagy speciális szakértelmet igénylő (pl. személyiségi jogi perekben, a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során) ügyekben a megyei bíróságok járnak el első fokon. A megyei bíróságok ún. vegyesfokú bíróságok, ugyanis a fenti elsőfokú hatásköreik mellett ők bírálják el a helyi bíróságok döntései ellen benyújtott fellebbezéseket is. A megyei bíróságok elsőfokú ítéletei elleni fellebbezéseket az ítélőtáblák bírálják el. Jelenleg Magyarországon öt ítélőtábla működik: •

Budapesten (Fővárosi Ítélőtábla), amelynek illetékessége Budapestre, valamint Fejér, Heves, Nógrád és Pest megyékre terjed ki;

•

Szegeden (Szegedi Ítélőtábla), amelynek illetékessége Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyékre terjed ki;

•

Pécsett (Pécsi Ítélőtábla), amelynek illetékessége Baranya, Somogy és Tolna megyékre terjed ki;

•

Debrecenben (Debreceni Ítélőtábla), amelynek illetékessége Hajdú-Bihar, JászNagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre terjed ki, valamint

Győrött (Győri Ítélőtábla), amelynek illetékessége Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyékre terjed ki. A negyedik szintet a Legfelsőbb Bíróság képezi. A Legfelsőbb Bíróság feladata a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása, így a Legfelsőbb Bírósághoz rendes, alanyi jogon igénybe vehető jogorvoslati kérelmeket nem bírál el, csak rendkívüli jogorvoslati kérelmek esetén hoz döntést. •

74 A Pp. a fenti, hatásköri szabályozás meghatározásán túl azt is pontosan definiálja, hogy azonos szintű bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben mely bíróság az illetékes (illetékességi okok). 3. A felek és más perbeli személyek A keresetet benyújtó fél a felperes, míg a vele ellenérdekű fél az alperes. Főszabály szerint a keresetben szereplő tényállításokat a felperesnek kell bizonyítania (azaz őt terheli a bizonyítási teher). A fentiekre figyelemmel egy polgári perben a kedvezőbb pozíciót az alperesi jelenti, hiszen az alperes abban az esetben is pernyertes lesz, ha az alanyi jog nem illeti őt meg, azonban a felperes nem tud eleget tenni bizonyítási kötelezettségének. A Pp. részletesen szabályozza azt az esetet, ha valamelyik féli oldalon több személy vesz részt (pertársaság). A peres feleken (alperes és felperes) kívül a Pp. egyéb perbeli személyeket is ismer, így a perbeli személyek képviselőit. Bizonyos bonyolultabb, jogi szakismeretet kívánó ügyekben (a megyei bíróság előtt zajló első fokú eljárásokban, az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság előtt zajló eljárásokban, törvényben meghatározott egyéb eljárásokban) a peres feleknek jogi képviselővel is rendelkezniük kell. A Pp. perbeli személyként szól a beavatkozóról, akinek valamely fél pernyertessége valamilyen egyéb jogviszonyára figyelemmel az érdekében áll, valamint a peres felek ügygondnokairól. A Pp. szűk körben lehetővé teszi, hogy a perben az ügyész is részt vehessen. A Pp. szerint perbeli személy a tanú is, aki vallomásával bizonyítékot szolgáltat az eljárásban, s akit a perben bizonyos jogok (pl. az eljárással kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítése) illetnek meg, s meghatározott kötelezettségek (pl. bíróság előtt való megjelenés) terhelnek. 4. A peres eljárás költségeinek viselése A Pp. pontosan meghatározza a polgári peres eljárás költségeinek viselését, amellyel kapcsolatban itt annyit jegyzünk meg, hogy főszabály szerint a „vesztes fizess” elv érvényesül, azaz a teljes eljárás költségeit (azaz mind a pervesztes, mind a pernyertes fél költségeit) a pervesztes szabályozza. A Pp. szól a részleges pervesztesség és pernyertesség esetén alkalmazandó költségszámításról, valamint a perköltségbe vonható költségek köréről. A Pp., valamint az illetékekről szóló törvény a jogérvényesítés megkönnyítése érdekében egyes eljárásokat illetékmentessé tett, míg mások esetében ún. költségfeljegyzési jogot biztosított, azaz lehetővé tette, hogy a költségeket csak a peres eljárás végén kelljen kifizetnie – természetesen a vesztes félnek. Az anyagilag rászoruló személyek és egyes közérdeket érvényesítő szervek jogérvényesítésének biztosítása érdekében a fenti törvények a rászoruló személyek számára költségmentesség, valamint illetékmentesség biztosítását teszik lehetővé. A Pp. a perköltségre vonatkozó szabályok meghatározását követően rendezi a beadványokkal, határidőkkel, hiánypótlással, kézbesítéssel, a mulasztással stb. kapcsolatos általános szabályokat. 5. A polgári peres eljárás általános szabályai a) Kereset benyújtása, tárgyalás előkészítése A polgári peres eljárás, mint jeleztem, a keresetet tartalmazó keresetlevél benyújtásával indul meg. A kereset benyújtását követően a bíróság megvizsgálja, hogy a kereset alkalmas-e arra, hogy azt a bíróság tárgyaláson elbírálja. Amennyiben a törvény vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel azt állapítja meg, hogy nem, a keresetlevelet idézés kibocsátása

75 nélkül elutasítja. Amennyiben további intézkedéseket tart szükségesnek – pl. hiánypótlást tart indokoltnak – akkor elrendeli ezeket. Amennyiben a keresetlevél alkalmas a tárgyaláson történő elbírálásra, vagy az egyéb intézkedések révén azzá vált, a bíróság a keresetlevelet kézbesíti az ellenérdekű félnek, s ezzel egyidejűleg idézi az első tárgyalásra. Ezzel az intézkedéssel beáll a perindítás hatálya. b) A(z első fokú) tárgyalás A tárgyalást a hazai jogirodalom több fő részre tagolja. Az első rész a tárgyalás megnyitása és a számbavétel. A tárgyalást a tárgyalást vezető egyesbíró vagy bírósági tanács elnöke nyitja meg, ezt követően valamennyi, a bíróság előtti megjelenésre megidézett személyt számba veszi, ehhez kapcsolódóan megvizsgálja, hogy az idézéseket szabályszerűen kézbesítették-e, azaz megfelelő időben kézhez kapták-e. Az idézés szabályszerűtlensége esetén ugyanis nem beszélhetünk mulasztásról. A Pp. ugyanis részletesen szabályozza, hogy a bíróság milyen eszközökkel élhet az alperes, illetve a felperes tekintetében, ha azok az első tárgyaláson, vagy folytatólagos tárgyalás esetén a folytatólagos tárgyaláson való részvételt elmulasztja. (Ha az alperes mulasztja el az első tárgyalást, akkor ún. bírósági meghagyással ideiglenesen helyt ad a felperes követelésének, e meghagyás azonban felperesi ellentmondással megtámadható. Ha a felperes mulasztja el az első tárgyalást, a bíróság a pert az alperes kérésére megszünteti.) Ezt követően kerül sor az ún. szóváltásra, amikor a felperes ismerteti a keresetlevelet, valamint az alperes az ellenkérelmét és az esetleges viszontkeresetét. Az alperesi ellenkérelem kétféle lehet: alaki, amelyben az alperes a perelőfeltételek hiánya miatt a per megszüntetését kéri, vagy érdemi, amikor az alperes a per tárgyára irányulóan kéri, hogy a bíróság a keresetet részben vagy egészben utasítsa el. A Pp. általános szabályozása alapján az alperesnek először az alaki védekezését kell előterjesztenie. Amennyiben ugyanis a bíróság azt észleli, hogy a per előfeltételei nem állnak fenn, abban az esetben megszünteti a pert. Az alperes érdemi védekezésének előterjesztése az alperes perbe bocsátkozása, amelyhez a Pp. több jogkövetkezményt kapcsol. Ezt követően kerül sor a bizonyítási eljárás lefolytatására. Az Alkotmány és a Pp. alapján a magyar jogrendszerben ún. szabad bizonyítás érvényesül, azaz a bizonyítékoknak nincs a törvényben meghatározott „értékük”, azokat a bíró egyenként és összességükben értékeli. A Pp. bizonyos, gyakrabban előforduló bizonyítási eszközöket (pl. szakértő, tanú, okirati bizonyítás) részletesen szabályoz. Amennyiben nincs lehetőség arra, hogy a bizonyítási eljárást egy tárgyalási napon lefolytassa, abban az esetben a Pp. lehetőséget ad folytatólagos tárgyalásra is. Az eljárás menetében különféle akadályok merülhetnek fel, amelyeket a Pp. szintén részletesen szabályoz. Így az eljárás félbeszakadhat, a bíróság a tárgyalás felfüggesztheti, valamint az eljárás szünetelhet. A tárgyalás alatt, a határozat meghozatala előtt a bíróság különösen indokolt esetben ideiglenes intézkedést adhat ki. Bizonyos esetekben – például házassági bontóper esetén a tárgyalás elhalasztása és folytatólagos tárgyalás kitűzése esetén – az ideiglenes intézkedés alkalmazása kötelező jellegű. A bizonyítási eljárás befejezése előtt a peres feleknek lehetőségük van az ún. perbeszéd előadására. A perbeszédben a felek, illetve képviselőjük összefoglalja a per általa releváns eseményeit, a bizonyítás eredményeit, s a perrel kapcsolatos véleményét. A perbeszédet követően a bíróság (az egyesbíró vagy az elnök) berekeszti a tárgyalást.

76 c) Határozathozatal, a bíróság határozatai, jogerő A tárgyalás berekesztését követően a bíróság határozatot hoz, majd azt kihirdeti vagy más módon közli. A Pp. a bíróság határozatainak két fajtáját különbözteti meg: az ítéletet, amelyben a bíróság a per érdemi tárgyában hoz a Magyar Köztársaság nevében döntést, valamint a végzést, amelyben a bíróság valamilyen eljárási kérdésben hozott határozatot. A Pp. részletesen szabályozza a határozatok közlésének módjait, mivel a jogerő szempontjából a közlés időpontjának fontos szerepe van. A jogerőnek két oldalát határozta meg, az alaki jogerőt, amely a határozat megtámadhatatlanságát jelenti, valamint az anyagi jogerőt, amely szerint a jogerős ítéletben (valamint egyes végzésekben) foglaltakat igazságnak kell tekintetni (res iudicata pro veritate accipitur – az ítélt dolgot igazságnak kell elfogadni). Alakilag jogerőre emelkedik az a határozat, amely ellen nincs helye fellebbezésnek, vagy amely ellen fellebbezésnek van helye, de a felek fellebbezési jogukról lemondtak, vagy a fellebbezésre nyitva álló határidőben nem nyújtottak be fellebbezést. Az anyagi jogerő – mint jeleztem – az alakilag jogerős ítéletekhez, a (bírósági, illetve fizetési) meghagyáshoz, valamint egyes végzésekhez kapcsolódik. A bíróság határozatai négy részre tagolódnak: fejrészre (az ítélet fejrészében szerepel a „Magyar Köztársaság nevében!” fordulat, valamint ez a rész tartalmazza minden határozat esetében a bíróság megjelölését, a bírósági ügyszámot, a határozat megnevezését – ítélet vagy végzés – a felek és képviselőik nevét, az eljárásban elfoglalt pozícióikat, valamint az eljárás tárgyát), rendelkező részre (a rendelkező rész tartalmazza az eljárás tárgyában hozott döntést, a költségviselésről történő rendelkezést, valamint a lehetséges jogorvoslatok körét), indokolásra (amely lehet teljes, illetve bizonyos feltételek fennállása esetén rövidített), továbbá zárórészre (tartalmazza az egyesbíró, vagy a bírósági tanács tagjainak aláírását, a bíróság bélyegzőlenyomatát, valamint a határozat meghozatalának helyét és időpontját). d) Jogorvoslatok (perorvoslatok) A bíróság elsőfokon meghozott döntései ellen főszabály szerint jogorvoslatnak van helye: az Alkotmány alapjogként nevesíti a jogorvoslathoz való jogot. A jogorvoslatok többféleképpen csoportosíthatóak, ezek közül itt a rendes és a rendkívüli jogorvoslatokról szólok röviden. Rendes jogorvoslatként a Pp. a fellebbezést (csatlakozó fellebbezést) határozza meg. A rendes perorvoslatot a még jogerőre nem emelkedett határozattal szemben lehet benyújtani. Mivel a Pp. szerint a másodfokú eljárásban hozott döntés a közléssel jogerőssé válik, ezért fellebbezést csak az első fokon hozott határozattal szemben nyújthat be egy tizenöt napos határidőn belül a fél, valamint az, akire nézve a határozat rendelkezést tartalmazott. Az ítéletek ellen minden esetben lehetőség van önálló fellebbezés benyújtására, a végzések ellen csak a Pp.-ben meghatározott esetekben. Az egyéb végzésekkel szembeni jogorvoslatot az ítélet ellen benyújtott fellebbezésben lehet kérni. A rendkívüli perorvoslatokkal a jogerős határozatokat lehet megtámadni, azonban ezek benyújtásához a Pp. meghatározott (törvényi) feltételek fennállását követeli meg, valamint ezekre csak kivételes jelleggel kerülhet sor, ugyanis túlzottan gyakori alkalmazásuk a jogbiztonság alapját jelentő jogerő intézményét gyengíti. Rendkívüli perorvoslat a perújítás, a határozatok Legfelsőbb Bíróság általi felülvizsgálata. e) A Pp. különös eljárási szabályai A Pp. a fenti modell szerint szabályozza az általános vagyonjogi perek eljárási szabályait, azonban bizonyos speciális perek (pl. személyállapoti perek, sajtó-helyreigazítási perek, közigazgatási perek stb.) esetén különös eljárási szabályokat határoz meg.

c) Polgári nemperes eljárások A polgári peres eljárás szabályainak áttekintését követően röviden megvizsgáljuk a nemperes eljárások főbb jellemzőit. 1. A nemperes eljárás fogalmának meghatározása A nemperes eljárás fogalmának meghatározásával kapcsolatban a jogirodalomban több nézet alakult ki. Álláspontom szerint a fenti fogalmat úgy írhatjuk le, hogy polgári nemperes eljárás mindazon polgári ügyben lefolytatott eljárás, amely nem a polgári per szorosan szabályozott formájában bonyolódik le. Ez azt jelenti, hogy a polgári nemperes eljárásokban sok esetben •

a bíróság helyett közjegyző vagy (bírósági vagy önálló) végrehajtó is eljárhat (pl. a hagyatéki eljárásban, ahol a közjegyző jár el, vagy a végrehajtási eljárásban, ahol a végrehajtó a hatáskörrel rendelkező szerv),

•

az ellenérdekű fél hiányozhat (például a holtnak nyilvánítási eljárásban),

•

az eljárás nemcsak keresettel, hanem indítvánnyal, kérelemmel, vagy más beadvánnyal is megindítható (pl. a végrehajtási eljárás megkezdéséhez ún. végrehajtási lapra van szükség),

•

az eljárás nem kontradiktórius (azaz nem a kereset – ellenkérelem ellentmondása körében zajlik le, pl. a fizetési meghagyásos eljárásban az ellenérdekű feleket nem hallgatják meg),

•

a bíróság nem állapítja meg a tényállást vagy nem folytat le bizonyítást,

•

sok esetben a nemperes eljárás lefolytatásra határidőt határoz meg a vonatkozó jogszabály,

a bíróság vagy más szerv nem ítélettel, hanem végzéssel határoz, vagy kivételesen más, de a végzéshez és nem az ítélethez hasonló döntést (például végrehajtási záradék) hoz. 2. A fontosabb polgári nemperes eljárások A fenti fogalmi keretek között röviden felsorolom a legfontosabb polgári nemperes eljárások körét. a) Végrehajtási eljárás A jogerős határozatokban, valamint a közvetlenül végrehajtható okiratokban (a végrehajtásról szóló törvény alapján például ilyen közvetlenül végrehajtható okirat a törvényben meghatározott formai és tartalmi feltételeket teljesítő közjegyzői okirat) foglalt kötelezettségek végrehajtására, azaz a polgári eljárás záró mozzanatára egy részletesen szabályozott külön nemperes eljárásban kerül sor. b) Alapítványok nyilvántartásba vétele c) Bírósági letét d) Cégeljárások e) Csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás f) Előzetes bizonyítás g) Eltűntnek nyilvánítás h) Értékpapír és okirat megsemmisítése i) Fizetési meghagyásos eljárás j) Gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos nemperes eljárás •

78 k) Hagyatéki eljárás l) Holtnak nyilvánítási eljárás m) Iparjogvédelmi nemperes eljárás n) Jogtanácsosi névjegyzékbe való bejegyzés o) Költségmentesség kérelmezése p) Közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzések bírósági nemperes eljárásban történő felülvizsgálata q) Közjegyzői nemperes eljárások r) Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésének szükségességével kapcsolatos eljárás s) Társadalmi szervezetek (egyesületek, szakszervezetek, köztestületek, pártok, szövetségek) nyilvántartásba vétele t) Választójogi nemperes eljárások A fentieken felsoroltakon túl közel 100 nemperes eljárást nevesítettek a különféle törvények. A magánjog alapvető szabályainak áttekintését követően a közjoggal kapcsolatos legalapvetőbb kérdések áttekintésére kerül sor a következő fejezetekben. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg a polgári eljárásjog fogalmát és jellemezze a polgári eljárásjog, mint jogág felépítését! 2. Határozza meg a polgári per fogalmát! 3. Határozza meg a kereset és a keresetlevél fogalmát! 4. Mutassa be a polgári ügyekben eljáró bíróságokat! 5. Jellemezze a polgári eljárásban résztvevő személyek körét, valamint az eljárások költségeinek viselését! 6. Mutassa be a kereset benyújtását és az elsőfokú tárgyalás menetét! 7. Mutassa be a határozathozatalt, a bíróság határozatait, valamint a jogerővel kapcsolatos kérdéseket! 8. Ismertesse a jogorvoslatokkal, valamint a Pp. különös eljárásaival kapcsolatos alapvető elemeket! 9. Határozza meg a polgári nemperes eljárásokat, valamint jellemezze azokat! 10. Soroljon fel legalább 10 polgári nemperes eljárást!

III. Közjogi alapismeretek A közjogi alapismeretek segítségével a hallgató betekintést nyerhet a Magyar Köztársaság államszervezetébe, a közigazgatás működésébe, a jogalkotás és a jogalkalmazás folyamatába. A tágabb értelemben vett közjog részeként itt jelzem a büntetőjog általános részével kapcsolatos ismereteket.

11.A Magyar Köztársaság alkotmányos rendszere A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy „[a] Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” A fenti tétel az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint is Alkotmányunk egyik központi szabálya, ugyanis ezen szabályból több más alapvető rendelkezés is fakad. E körben kell szót ejteni hazánk alaptörvényének keletkezéséről. Magyarországnak 1949ig – eltekintve az egy hónapig hatályos tanácsköztársasági alkotmánytól 1919-ben – nem volt egy alaptörvénybe összefoglal alkotmánya. Az alkotmányok szabályozási körébe tartozó kérdéseket több, a magyar közjog tudománya által sarkallatosnak nevezett törvény szabályozta – így például a Kormány, a minisztériumok, a miniszterelnök és a miniszterek jogállását a független magyar felelős ministerium felállításáról szóló 1848. évi III. törvénycikkely, 1946-tól a köztársasági államformát és a köztársasági elnök jogállását pedig a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikkely rendezte. A Magyar Népköztársaság kikiáltásával, 1949-ben fogadták el a formailag még ma is hatályos alaptörvényt, amely azonban több jelentős módosításon esett keresztül. Az első jelentős átalakítására 1972-ben, az 1972. évi I. törvénnyel került sor, amely a kádári konszolidáció, a „legvidámabb barakk” igényeihez igazított az Alkotmányt. Ezt követően – formailag az Alkotmány módosításával – 1989-ben a Magyar Köztársaságot létrehozó 1989. évi XXXI. törvénnyel végrehajtott alkotmánymódosítás gyakorlatilag új alkotmánynak volt tekinthető, ugyanis az Alkotmány majdnem teljes szövegét kicserélte. Az 1989-es – ideiglenesnek szánt – Alkotmányt 1990-ben módosította az 1990. évi LXL. törvény, amely kialakította a fiatal magyar demokrácia kormányzati rendszerét. A 2010ben megválasztott Országgyűlés határozatot fogadott el hazánk új Alkotmányának megalkotásáról, amelynek határidejeként 2012-t jelölte meg. A demokratikus jogállamiság elvéből fakad az, hogy a Magyarország alkotmányos rendszerében a hatalmi ágak megosztása érvényesül (ellentétben a szocialista államszervezettel), valamint, hogy a jogállamisághoz kapcsolódóan érvényesül a jogbiztonság elve.

a) A hatalommegosztás, mint államfelépítésének alapelve

modern

demokratikus

államok

A hatalommegosztás elve a felvilágosodás korszakának államelméleti munkáiban jelent meg, elsőként az angol államfilozófiában (John Locke), azonban legteljesebb kifejtése Montesquieu nevéhez fűződik, aki A törvények szelleme című munkájában vázolta fel ezt, mint követendő államszervezeti modellt. A hatalommegosztás montesquieu-i eszmerendszere alapján a zavartalan és hatékony állami működés úgy biztosítható, ha elválik egymástól a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató (bíráskodó) hatalom. Montesquieu szerint ugyanis az állampolgárok

80 jogainak védelme, a jogszabályok alapos és megfontolt végrehajtása úgy végezhető el, ha a törvényhozói feladatkörrel rendelkező szervezet nem felel azok végrehajtásáért, valamint az igazságszolgáltatásért, mivel a fenti szerepkörök összecsúszása lehetősége lenne önkényre. Az önkény, a hatalommal való visszaélés zálogaként Montesquieu a hatalommegosztást képzelte el, ami a fenti szerepkörök elválasztása mellett magában foglalja azt is, hogy a hatalmi ágak kölcsönösen ellenőrzik egymást, tevékenységük az állam „óramű” szerkezetének fékjeit és ellensúlyait (checks and balances) jelenti. Így a montesquieu-i rendszerben a törvényhozás alkotja a törvényeket, valamint ellenőrzi a végrehajtó hatalom (a közigazgatás) tevékenységét azzal, hogy annak központi szerve a törvényhozásnak felelős. Az igazságszolgáltatás tekintetében is gyakorol hatásköröket, ugyanis az igazságszolgáltatás vezetőit is ő nevezi ki. Azonban a törvényhozás hatalma sem korlátlan: a végrehajtó hatalom javaslatot tehet a törvények szövegére, valamint a törvények megfelelőségét (alkotmány léte esetén annak alkotmányosságát) a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás ellenőrzi. A végrehajtó hatalmat a törvényhozás mellett az igazságszolgáltatói rendszer is kontrollálja, azzal, hogy elbírálja egyedi ügyekben hozott döntéseinek és az általa kiadott jogszabályoknak a jogszerűségét. Az igazságszolgáltatás tekintetében a törvényhozás mellett a végrehajtó hatalom is rendelkezhet finanszírozási és kinevezési hatáskörökkel. A montesquieu-i rendszert tiszta formában csak kevés állam valósította meg, ezek közül azonban ki kell emelni az Amerikai Egyesült Államokat, amelynek alkotmányozó atyái A törvények szelleme című könyvben felvázolt rendszert tartották követendő mintának. A hatalommegosztás eszmerendszere azonban teret nyert a polgári demokratikus átalakulások során, így minden állam alkotmánya elválasztja egymástól a legfontosabb államhatalmi ágakat. A klasszikus hármas tagozódás azonban az alkotmányjog tudományában is újabb és újabb elemekkel bővült. A XIX. században Benjamin Constant francia jogtudós – figyelemmel az akkori Franciaország alkotmányos berendezkedésére – azt a tételt fogalmazta meg, mely szerint az államfő, mint kiegyenlítő, semleges hatalom önálló hatalmi ág. A hatalmi ágak további körét a XX. század elején Hans Kelsen osztrák jogelmélettel foglalkozó tudós bővítette, aki szerint a jogszabályok alkotmányosságának a vizsgálata, az alkotmánybíráskodás az igazságszolgáltatástól független hatalmi ág. Egyes államok – így Magyarország – alkotmányai is a vádhatósági feladatokat és a közigazgatás törvényességét részben ellenőrző ügyészséget nem a végrehajtó hatalom részének, hanem egy önálló hatalmi centrumnak tekintik. Mindezek alapján összefoglalva jelezhetjük, hogy a hatalommegosztás elve a modern demokratikus államok felépítésének talán legfontosabb tézise. A következőkben áttekintem, melyek a legfontosabb magyar államhatalmi szervek, s azoknak melyek a feladatai.

b) A törvényhozó hatalom: az Országgyűlés A Magyra Köztársaságban a törvényhozó hatalmat az Országgyűlés gyakorolja. Az Országgyűlés jelenleg egykamarás, azaz nem tagolódik alsó- és felsőházra, s 2014-ig 386 tagja van. A 386 képviselő közül 176-an egyéni választókörzetekben, főszabály szerint 152-en a pártok területi (megyei) listáiról, 58-an pedig a legalább hét területi (megyei) listát állító pártok országos listáiról nyerik el mandátumaikat. 2014-től az országgyűlési képviselők száma 200 főre csökken. Az egyéni képviselőválasztás 1+1 fordulós. Ha az első fordulóban a választásra jogosultak legalább fele részt vett, az 1. forduló érvényes, azonban az csak akkor eredményes, ha valamelyik jelölt elnyerte az összes leadott szavazat több mint felét. Ha az első forduló érvénytelen vagy eredménytelen, akkor második fordulóra kerül sor. Ha az első forduló érvénytelen volt, akkor a második fordulóban az összes, az első fordulóban elindult jelölt vesz

81 részt, s az a jelölt lesz a képviselő, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy a választásra jogosultak negyede részt vett az első fordulóban. Ha az első forduló érvényes, de eredménytelen volt, akkor a második fordulóban azok a jelöltek vettek részt, akik az első fordulóban legalább 15%-nyi szavazatot kaptak. Ha nincs ilyen három jelölt, akkor az első fordulóban a három legtöbb szavazatot kapó jelölt vesz részt. Ebben az esetben is az lesz a képviselő, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy a választásra jogosultak legalább egynegyede szavazott. Ha a második fordulóban nem jelenik meg a választásra jogosultak legalább egynegyede, időközi választást kell tartani. A területi listák mandátumait megyénként (illetve a fővárosban) arányosan osztják el a pártok között a törvényben meghatározott számítási módszer alapján. A területi listás szavazás – érvényessége esetén egyfordulós. Érvénytelen a területi listás választás, ha azon a (megyében) választásra jogosultak legalább fele nem vesz részt. Érvénytelen szavazás esetén a képviselőválasztás második fordulójával egy időben kerül sor. A megismételt választás során a választópolgárok legalább egynegyedének kell részt vennie. Ha a megismételt listás választáson nem adja le a szavazatát a megyében választásra jogosultak egynegyede, akkor a megye összes szavazatát töredékszavazatnak kell tekinteni, s a mandátumok „felkerülnek” az országos listára. Amennyiben a területi listás mandátumok elosztását szabályozó képlet alapján nem sikerül mind a 152 helyet kiosztani, valamint ha a fentiek szerint a megismételt területi listás választás is eredménytelen volt, akkor ezen maradék képviselői helyek hozzáadódnak az országos lista 58 helyéhez. Az országos listára nem lehet közvetlenül szavazni, az kompenzációs listaként a képviselői helyet nem jelentő szavazatok arányában biztosítja a mandátumszerzés lehetőségét. A területi listákon és az országos listán csak az a jelölő szervezet (párt) szerezhet mandátumot, amely országosan a leadott szavazatok legalább öt százalékát megszerezte a területi listás választásokon. Az új országgyűlési képviselők megválasztásáról szóló törvény egyeztetés alatt álló tervezete szintén egy vegyes rendszert kíván megalkotni, amelyben az egyéni képviselőket a jelenlegi 1+1 helyett 1 fordulós rendszerben választanák, s amelyben a jelenleg önálló területi és országos (kompenzációs) listákat összevonnák. Mint jeleztem, az új törvény szerint az Országgyűlés tagjainak száma a jelenlegi 386 képviselőről 200 képviselőre csökkenne. Az országgyűlési képviselők általános választását – az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével – az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani. Az Országgyűlés a törvényhozó hatalom mellett az alkotmányozó hatalmat is gyakorolja, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmányát, valamint annak módosítását a parlament fogadja el az összes képviselő kétharmadának igen szavazatával. Mint a törvényhozó hatalom letéteményes, az Országgyűlés fogadja el a törvényeket, főszabály szerint az ülésen jelen levő képviselők többségének igen szavazatával. Az előbbiekben jeleztem, hogy az Alkotmány elfogadásához, illetve módosításához összes képviselő több mint kétharmadának igen szavazata szükséges. Egyes, az Alkotmányban meghatározott, kiemelt jelentőségű törvények elfogadásához az ülésen jelenlevő képviselők legalább kétharmadának igen szavazata (minősített többség) szükséges. A fentieken túl az Alkotmány az országgyűlés hatásköreit a következők szerint állapítja meg: •

meghatározza az ország társadalmi-gazdasági tervét;

•

megállapítja az államháztartás mérlegét, jóváhagyja az állami költségvetést és annak végrehajtását (törvényben);

82 •

az összes országgyűlési képviselő több mint felének igen szavazatával megválasztja a miniszterelnököt, a miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg dönt a Kormány programjáról;

•

megköti a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szerződéseket;

•

dönt a hadiállapot kinyilvánításáról és a békekötés kérdéséről;

•

hadiállapot vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye (háborús veszély) esetén kihirdeti a rendkívüli állapotot, és Honvédelmi Tanácsot hoz létre;

•

az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények, elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén (a továbbiakban együtt: szükséghelyzet) szükségállapotot hirdet ki;

•

az Alkotmányban meghatározott esetek kivételével dönt a Magyar Honvédség országon belüli vagy külföldi alkalmazásáról, külföldi fegyveres erők magyarországi, vagy az ország területéről kiinduló alkalmazásáról, valamint a Magyar Honvédség külföldi, illetve a külföldi fegyveres erők magyarországi állomásozásáról;

•

megválasztja a Köztársaság elnökét (1+2 fordulós választásban: az első két fordulóban az összes országgyűlési képviselő kétharmadának, az utolsó fordulóban már csak legfeljebb két jelölt vehet részt, s az lesz az elnök, aki több szavazatot kap), az Alkotmánybíróság tagjait, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, a Legfelsőbb Bíróság elnökét (e tisztségviselők megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges) és a legfőbb ügyészt (az összes képviselő több mint felének az igen szavazatával);

•

a Kormánynak – az Alkotmánybíróság véleményének kikérése után előterjesztett – javaslatára feloszlatja azt a helyi képviselőtestületet, amelynek működése az Alkotmánnyal ellentétes; dönt a megyék területéről, nevéről, székhelyéről, a megyei jogú várossá nyilvánításról és a fővárosi kerületek kialakításáról;

•

közkegyelmet gyakorol;

külső fegyveres támadás veszélye esetén vagy szövetségi kötelezettség teljesítése érdekében meghatározott időre kihirdeti (meghosszabbítja) a megelőző védelmi helyzetet, és felhatalmazza a Kormányt a szükséges intézkedések megtételére. Az országgyűlési választások időpontjával kapcsolatban jeleztem, hogy az Országgyűlés tagjainak megbízatása négy évre szól, azonban az Országgyűlés dönthet a feloszlásáról, illetve a köztársasági elnök feloszlathatja azt, ha az Országgyűlés megalakulásától számított 40 napon belül nem sikerül miniszterelnököt választani, vagy ha egy évben legalább négy ízben került sor miniszterelnök megválasztására. Az Országgyűlés évente két ülésszakot tart, ülései főszabály szerint nyilvánosak. Az Országgyűlés működésének rendjét a Házszabály szabályozza. A törvényhozó hatalomban – az Alkotmányban meghatározott keretek között – a választópolgárok közvetlenül is részt vehetnek az országos népszavazás és a népi kezdeményezés útján, amelyek tárgya – az országos népszavazás tekintetében az •

83 Alkotmányban meghatározott kivételekkel (pl. Alkotmány módosítása, költségvetés, adók megállapítása, Országgyűlés feloszlatása) – az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügy lehet. A népi kezdeményezés arra irányul, hogy valamely kérdést az Országgyűlés tűzzön napirendjére. Sikeres népi kezdeményezéshez legalább 50 000 választópolgár aláírására van szükség. Az országos népszavazás tekintetében megkülönbözteti az Alkotmány a fakultatív (amelynek kiírása az Országgyűlés mérlegelésén alapul), valamint a kötelező (amelynek kiírása az Országgyűlés számára kötelező) népszavazásokat. A népszavazás kötőereje szempontjából az Országgyűlés különbséget tesz ügydöntő (az ügydöntő népszavazáson hozott döntés két évig kötelezi az Országgyűlést), valamint véleménynyilvánító (a népszavazás döntése nem köti az Országgyűlést) népszavazás között. Amennyiben a népszavazás kiírását a választópolgárok kezdeményezik, abban az esetben 200 000 választópolgár kezdeményezése esetén ügydöntő, kötelező népszavazást, 100 000 választópolgár kezdeményezése esetén fakultatív népszavazásról van szó. Az Országgyűlés egyik legfontosabb feladata a végrehajtó hatalom és az egyéb államhatalmi ágak ellenőrzése. Ezt a feladatát teljesítheti közvetlenül, az államigazgatás központi szervének, a Kormány tagjainak (a miniszterelnöknek és a minisztereknek) az interpelláció és a kérdés eszközével, valamint az országgyűlési bizottságok útján történő ellenőrzésével. A fenti eszközökön túl azonban az Alkotmány két önálló szervet hozott létre az országgyűlés ellenőrzési feladatainak teljesítésére: az országgyűlési biztosokat (ombudsmanok), valamint az Állami Számvevőszéket.

c) Az Országgyűlés ellenőrző szervei: az országgyűlési biztosok és az Állami Számvevőszék 1. Az országgyűlési biztosok Az Alkotmány az országgyűlési biztosok közül két biztost nevesít: az állampolgári jogok, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az országgyűlési biztosokról szóló – minősített többséggel elfogadott – külön törvény szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységét az általános helyettese segíti. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az országgyűlési biztosokról szóló törvény – az Alkotmány felhatalmazása alapján – rendelkezett a környezetvédelmet érintő ügyekben eljárni jogosult jövő nemzedék országgyűlési biztosáról, valamint az adatvédelmi kérdésekben feladat- és hatáskörökkel rendelkező adatvédelmi biztosról. Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választja. Az Alkotmány szerint az országgyűlési biztosok eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. Az országgyűlési biztos eljárása során széles körű vizsgálati lehetőségekkel és jogosítványokkal rendelkezik, eljárása végén azonban nem kötelező erejű döntéseket hoz, hanem ajánlásokat tesz. Az ajánlások érvényesítésére közvetlen kényszerítő eszközzel nem rendelkezik, az állampolgári jogok első országgyűlési biztosának szavaival élve az „ombudsman egyetlen fegyvere a nyilvánosság”, ugyanis az

84 ombudsmanok jelentései nyilvánosak, s az Alkotmány szerint az országgyűlési biztos tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek. 2. Az Állami Számvevőszék Az Alkotmány rendelkezései szerint az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feladatkörében ellenőrzi az államháztartás gazdálkodását, ennek keretében az állami költségvetési javaslat megalapozottságát, a felhasználások szükségességét és célszerűségét, ellenjegyzi a költségvetés hitelfelvételeire vonatkozó szerződéseket; előzetesen felülvizsgálja az állami költségvetés felhasználásának a törvényességét; ellenőrzi az állami költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadást; ellenőrzi az állami vagyon kezelését, az állami tulajdonban lévő vállalatok, vállalkozások vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét; ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt egyéb feladatokat. Az ÁSZ ellenőrzéseit törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontok szerint végzi. Az Állami Számvevőszék az általa végzett ellenőrzésekről jelentésben tájékoztatja az Országgyűlést, amely jelentést nyilvánosságra kell hozni. A zárszámadásról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó ellenőrzéssel összefüggésben az Alkotmány rögzíti, hogy az Állami Számvevőszék elnöke a zárszámadás ellenőrzéséről készült jelentést a zárszámadással együtt terjeszti az Országgyűlés elé. Az Állami Számvevőszék elnökének és alelnökeinek megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

d) A köztársasági elnök Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, ez a főparancsnoki jog azonban az Alkotmánybíróság értelmezése alapján csak szimbolikus, utasítások adására nem jogosítja fel. A főparancsnoki jog kereteit az tölti ki tartalommal, hogy a köztársasági elnök nevezi ki a tábornokokat. A köztársasági elnököt – a már korábban jelzett eljárásban – az Országgyűlés öt évre választja. Köztársasági elnökké megválasztható minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár, aki a választás napjáig a harmincötödik életévét betöltötte, azonban e tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani. A köztársasági elnök helyettesítésével kapcsolatban az Alkotmány rögzíti, hogy átmeneti akadályoztatása esetén, vagy ha a köztársasági elnök megbízatása valamely okból idő előtt megszűnik, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja, azzal a korlátozással, hogy törvényt az Országgyűlésnek megfontolás végett, illetőleg az Alkotmánybíróságnak megvizsgálás céljából nem küldhet meg, az Országgyűlést nem oszlathatja fel, és a kegyelmezés jogával csak a jogerősen elítéltek javára élhet. A köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatát az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el. Mivel a köztársasági elnök testesíti meg a nemzeti egységet, ezért e tisztség összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással. A köztársasági elnök más kereső foglalkozást nem folytathat, és egyéb tevékenységéért – szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet kivéve – díjazást nem fogadhat el. A köztársasági elnök feladataival kapcsolatban az Alkotmány rögzíti, hogy az elnök

85 •

képviseli a magyar államot,

•

a Magyar Köztársaság nevében nemzetközi szerződéseket köt, ha a szerződés tárgya a törvényhozás hatáskörébe tartozik, a szerződés megkötéséhez az Országgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges,

•

megbízza és fogadja a nagyköveteket és a követeket,

•

kitűzi az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választását, valamint az európai parlamenti választás, továbbá az országos népszavazás időpontját,

•

részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein,

•

javaslatot tehet az Országgyűlésnek intézkedés megtételére,

•

népszavazást kezdeményezhet,

•

külön törvényben meghatározott személy vagy szervek javaslatára kinevezi és felmenti a Magyar Nemzeti Bank elnökét, alelnökeit és az egyetemi tanárokat; megbízza és felmenti az egyetemek rektorait; kinevezi és előlépteti a tábornokokat; megerősíti tisztségében a Magyar Tudományos Akadémia elnökét,

•

adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket,

•

gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát,

•

dönt az állampolgársági ügyekben,

• dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal. A köztársasági elnök intézkedéseihez – az Alkotmányban meghatározott ügyek kivételével – a miniszterelnöknek vagy a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszternek az ellenjegyzése szükséges. A köztársasági elnök – miként ezt már a normatani ismeretek során jeleztem – részt vesz a törvényalkotásban, ugyanis csak az aláírását követően hirdethető ki az Országgyűlés által elfogadott törvény. Az elnök az elfogadott törvényt kihirdetés előtt egy ízben megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek (politikai vétó), illetve, ha alkotmányellenesnek véli, alkotmányossági felülvizsgálatra (előzetes normakontrollra) megküldheti az Alkotmánybíróságnak (alkotmányossági vétó). Ennek az az oka, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen, működéséért nem tartozik felelősséggel, speciális szabályok szerinti felelősségre vonására csak akkor kerülhet sor, ha tevékenységével az Alkotmányt vagy a törvényeket megsérti. A fentiekre tekintettel a magyar államfő csak korlátozott feladat- és hatáskörökkel rendelkezik, tisztsége szimbolikus, a magyar nemzet egységét testesíti meg.

e) A végrehajtó hatalom: a közigazgatás Az Alkotmány alapján a végrehajtó hatalom, a magyar közigazgatás két, egymástól relatíve független alrendszerre tagolódik: a Kormány által irányított államigazgatásra és a helyi közügyek tekintetében hatáskörrel rendelkező helyi önkormányzatokra. Figyelemmel arra, hogy a magyar közigazgatás szerkezetét a következő, 12. fejezetben mutatom be részletesen, ezért jelen pontban csak a két szervezetrendszer legfőbb jellemzőit vázolom fel. Az államigazgatás hierarchikus, főszabály szerint a Kormány mint általános hatáskörű, testületi formában működő központi államigazgatási szerv által működtetett rendszer. A fenti hierarchikus felépítés miatt az államigazgatást – a következő fejezetben bemutatott autonóm

86 államigazgatási szervek, valamint részben a kormányhivatalok kivételével – szoros aláfölérendeltségi, irányítási és felügyeleti viszonyok jellemzik. Az államigazgatás hierarchikus felépítésével éles ellentétben áll a helyi önkormányzati rendszer autonómiája. Ma Magyarországon a települési (fővárosi és fővárosi kerületi, megyei jogú városi, városi, nagyközségi és községi), valamint a területi (megyei) önkormányzatok egyenjogúak, egymással nincsenek alá-fölérendeltségi viszonyban (azaz: a megyei önkormányzat nem utasíthatja a településit). A helyi önkormányzatok az ún. helyi közügyek tekintetében autonómiával rendelkeznek, azt a helyi választópolgárok érdekeit képviselve önállóan intézik. A közigazgatás két alrendszerének kapcsolata törvényben részletesen szabályozott: az államigazgatás ellenőrzi az önkormányzatok döntéseinek jogszerűségét (jelenleg ez az ellenőrzés a közigazgatási hivatalok megyei vagy regionális szintű szervezésével összefüggő vita és az abból kialakult alkotmánysértő helyzet miatt nem működik), valamint feladatainak ellátáshoz információkat kérhet az önkormányzatoktól. Az önkormányzatok szintén felvilágosítást kérhetnek az államigazgatási szervektől az általuk nyújtott közszolgáltatások, valamint az általuk ellátott közhatalmi feladatok tekintetében, továbbá a felterjesztés eszközével szabályozási javaslatokat fogalmazhatnak meg, amire az államigazgatásnak érdemben reagálnia kell.

f) Az igazságszolgáltatás: a bíróságok és az ügyészségi rendszer 1. A bíróságok Miként a polgári jogérvényesítéssel kapcsolatban már jeleztem, az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a – helyi bíróságokkal azonos jogállású, különbíróságként működő – munkaügyi bíróságok gyakorolják. Az Alkotmány lehetővé teszi, hogy törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelhesse, azonban a munkaügyi bíróságon kívüli egyéb különbíróság nem működik, csak bizonyos, speciális felépítésű bírói tanácsok (pl. a megyei bíróságok, a Fővárosi Ítélőtábla, valamint a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsai). Az Alkotmány főszabály szerint azt mondja ki, hogy a bíróság – ha a törvény másképpen nem rendelkezik – tanácsban ítélkezik, azonban az eljárási törvények ezt a főszabályt kivétellé tették: a magyar igazságszolgáltatásban jellemző az egyesbíró általi ítélkezés. A különféle bírósági tanácsok törvény által meghatározott ügyek tekintetében végzett munkájában az Alkotmány alapján nem hivatásos bírák (ülnökök) is részt vehetnek, azonban egyesbíróként és a tanács elnökeként csak hivatásos bíró járhat el. Az Alkotmány rögzíti, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb bírósági szerve, amely biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek. A Legfelsőbb Bíróság elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, elnökhelyetteseit a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A hivatásos bírákat törvényben meghatározott módon a köztársasági elnök nevezi ki, őket tisztségükből csak törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. Az Alkotmány szerint a bíróságok feladata, hogy védjék és biztosítsák az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, valamint büntessék a bűncselekmények elkövetőit. A fenti feladatokon túl – a végrehajtó hatalom ellenőrzésének érdekében – a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.

87 Az Alkotmány rögzíti, hogy a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve (bírói függetlenség elve). A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. A bírói függetlenség elve meghatározó alapelv a modern demokratikus jogállamokban,, ez az elv garantálja az állampolgárok jogainak védelmét, a bírói önkény elkerülésének lehetőségét. A bírói függetlenséget számos garancia biztosítja, amelyek egy része az Alkotmányban, más része a minősített többséggel elfogadott bírósági szervezeti és jogállási törvényekben nyert elhelyezést. A bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatban az Alkotmány kimondja, hogy a bíróságok igazgatását nem a közigazgatás (igazságügyért felelős minisztérium), hanem a bírósági rendszer szervezeti autonómiájának biztosítása és így a bírói függetlenség garantálása érdekében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is közreműködnek. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. 2. Az ügyészség Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről. A fenti feladat ellátása érdekében az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett. A fenti, vádhatósági és nyomozati feladatkörök mellett az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén – törvényben meghatározott esetekben és módon – fellép a törvényesség védelmében (ügyészi törvényességi felügyelet). A törvényességi felügyelet részletes eljárási szabályait külön törvények tartalmazzák. Az ügyészségi szervezetrendszer hierarchikus, élén a legfőbb ügyész áll. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, a legfőbb ügyész helyetteseit a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, és működéséről köteles beszámolni. A hierarchikus irányítás abban is tükröződik, hogy az ügyészeket a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze nevezi ki, s a vonatkozó törvények értelmében széles körű utasítási jogokkal rendelkezik az ügyészek tekintetében a felettes ügyész. Az ügyészek – a fenti feladatok politikai befolyástól mentes ellátása érdekében – nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

g) Az Alkotmánybíróság A rendszerváltozás folyamatában az Alkotmány védelme érdekében – nyugat-európai mintákra figyelemmel – egy új állami szervet létesítettek: az Alkotmánybíróságot. Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat. Az Alkotmánybíróság csak nevében bíróság: önálló államhatalmi ágnak tekinthető, s nem része a bírósági rendszernek! Amennyiben az Alkotmánybíróság megállapítja a törvények, más jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek alkotmányellenességét, abban az esetben megsemmisíti azokat. Az Alkotmánybíróság eljárását főszabály szerint – törvényben meghatározott kivételekkel – bárki kezdeményezheti.

88 Az Alkotmánybíróság fenti, normakontrollal kapcsolatos feladatai körében jelentős jogfejlesztő munkát végzett, amelyről már szóltam a jogi normatan körében. Az Alkotmánybíróság tizenegy tagját az Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölő bizottság tesz javaslatot. A bizottság tagjainak száma arányos az adott képviselőcsoport képviselőinek számával. Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az Alkotmánybíróság tagjai függetlenségét garantálja az a szabály, mely szerint az alkotmánybírák nem lehetnek tagjai a pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak. Az egyes államhatalmi ágakba tartozó főbb szervek áttekintése után a következő fejezetben a közigazgatás felépítését tekintem át röviden. Ellenőrző kérdések: 1. Miként jellemzi röviden az Alkotmány a Magyar Köztársaságot? 2. Ismertesse a hatalommegosztás elméletével kapcsolatos főbb ismereteket! 3. Miként nyerik el tisztségüket az országgyűlési képviselők! 4. Mutassa be az Országgyűlés feladatait! 5. Jellemezze az országgyűlési biztosok jogállását és feladatait! 6. Mutassa be az Állami Számvevőszéket! 7. Ismertesse a köztársasági elnökkel kapcsolatos alapvető szabályokat! 8. Jellemezze a közigazgatás két alrendszerét! 9. Mutassa be a bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatos alapvető szabályokat! 10. Ismertesse az ügyészséggel kapcsolatos alapvető szabályokat! 11. Mutassa be az Alkotmánybírósággal kapcsolatos alapvető szabályokat!

12.A közigazgatási szervek rendszere Figyelemmel arra, hogy az előző fejezetben felvázoltam a magyar közigazgatás két alrendszerét, az államigazgatást és az önkormányzati igazgatást, valamint röviden szóltam a fenti alrendszerek kapcsolatáról, ezért a 12. fejezetben a legfontosabb államigazgatási és közigazgatási szerveket, azok jogállását és fontosabb feladatait mutatom be.

a) A közigazgatási szervek csoportosítása A közigazgatási szerveket többféleképpen csoportosíthatjuk, azonban a csoportosítási lehetőségek teljes körű bemutatása meghaladná jelen jegyzet keretit, ezért itt csak három főbb szempontot vizsgálok meg: az illetékesség, a hatáskör, és a közigazgatási szerv vezetési modelljének szempontjait. Jelzem, hogy a negyedik osztályozási lehetőségről, azaz a közigazgatás alrendszereihez való tartozásról már a 11. fejezetben szóltam. A csoportosítás elvégzéséhez elsőként tekintsük át az illetékesség és a hatáskör fogalmát. A hatáskör azt mutatja meg, hogy az adott ügyben történő eljárásra, a vonatkozó döntés meghozatalára a különböző típusú állami szervek közül melyik jogosult. Egy példával bemutatva a hatáskör fogalmát. A mai magyar jogrendszerben közigazgatási engedély birtokában lehet szociális szakosított ellátást nyújtani. A hatáskör azt mutatja meg, hogy mely típusú szerv jogosult ezen engedély megadására, azaz, hogy ezt az engedélyt pl. a Magyar Energia Hivatal vagy a regionális szociális és gyámhivatal adhatja-e meg. (Azt hiszem, a válasz egyértelmű: ezen esetekben a megyei szociális és gyámhivatalok rendelkeznek hatáskörrel.) Az illetékesség azt mutatja meg, hogy az adott ügyben történő eljárásra az azonos típusú szervek közül pontosan melyik szerv jogosult. Az előző példát felhozva: az illetékesség alapján arra kapunk választ, hogy ha egy szervezet Tatabányán akar szociális szakosított ellátásnak minősülő idősotthoni bentlakásos ellátást nyújtó szervezetet létrehozni, akkor melyik regionális szociális és gyámhivatal bírálja el a kérelmet (a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala). A hatáskörhöz és az illetékességhez kapcsolódik a joghatóság kérdése, amely azt mutatja meg, hogy egy adott ügyben mely állam szervei jogosultak eljárni (azaz pl. egy nickelsdorfi ingatlan ügyében mely szerv, a magyar vagy az osztrák). A köznyelvben (így a sajtóban is) összemosódik a hatáskör és az illetékesség: az „illetékes szerv” kifejezést sokszor a „hatáskörrel rendelkező szerv” helyett használják. Egy példa: ha valamely, az állampolgárokat érintő ügyben megkeresik a hatáskörrel rendelkező, azaz az ügyben eljárni jogosult minisztériumot, akkor a sajtóban a fenti szervet nagyon gyakran „illetékes minisztériumként” jelölik meg, nem pedig hatáskörrel rendelkező minisztériumként. Hasonló a helyzet a Rádiókabaré ’80-as évektől működő állandó rovatával (amelyben Koltai Róbert szerepelt), az „Illetékes elvtárssal”: közigazgatási jogi szempontból a helyes megjelölés ugyanis „Hatáskörrel rendelkező elvtárs” lenne. A közigazgatási szerveket a fenti szempontokat figyelembe véve az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: 1. Illetékesség alapján

90 a) Központi szervek A központi szervek körébe soroljuk azon közigazgatási szerveket, amelyek illetékessége az egész országra kiterjed. Figyelemmel arra, hogy a helyi önkormányzatok csak területi és települési szinten működnek, ezért a központi szervek kizárólag az államigazgatási szervezetrendszerbe tartoznak. b) Területi szervek Területi szervek azon közigazgatási szervek, amelyek a települési és az országos szint között elhelyezkedő közigazgatási egységekben működnek. Jelenleg az alkotmány alapján Magyarország területi szintjét a megyék jelentik, így a területi szinten működő önkormányzati szervek megyei szinten jöttek létre. Az államigazgatásban a mindenkori magyar kormány viszonylag szabadon alakította és alakítja a neki alárendelt szervek működését, így a megyei szint mellett már a polgári korszakban is létrejöttek olyan szervezetek, amelyek illetékessége több megyére terjedt ki. Mivel azonban ezen szervek is a központi (országos) szint és a települési szint között helyezkedtek el, így ezen szervezetek is területi szervek. A 2006/2007es közigazgatási átalakítás jelentős mértékben érintette a területi államigazgatási szerveket, ma a rendészeti és a mezőgazdasági igazgatás kivételével meghatározó a több megyére kiterjedő, ún. regionális illetékesség. (A megyeszékhelyeken azonban jellemzően kirendeltségként továbbra is jelen vannak a regionális szervek.) Várhatóan a 2010. évben meginduló területi államigazgatási átalakítások ismét erősíteni fogják a megyei szintű illetékességi rendszert. c) Helyi (települési) szint A helyi szinten jellemzően önkormányzati szervek működnek, azonban mivel a mai közigazgatás-tudomány a kistérségi szintet is ehhez a szinthez sorolja (a székhely városokra figyelemmel), ezért néhány államigazgatási szerv (földhivatalok, munkaügyi központok, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) is rendelkezik helyi szintű szervekkel. 2. Hatáskör alapján A hatáskör szélessége alapján két fő csoportba sorolhatjuk a közigazgatási szerveket: beszélhetünk általános hatáskörű és különös hatáskörű közigazgatási szervekről. a) Általános hatáskörű közigazgatási szervek Az általános hatáskörű közigazgatási szervek hatásköre, főszabály szerint valamennyi, a közigazgatás hatáskörébe utalt ügyre kiterjed, kivéve, ha bizonyos ügyeket a jogszabály a különös hatáskörű szervek hatáskörébe utal. Jelenleg csak néhány általános hatáskörű közigazgatási szerv működik Magyarországon: helyi szinten a helyi önkormányzat és annak jegyzője, területi szinten a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként működő megyei közigazgatási hivatalok, valamint részben, az önkormányzati feladatok tekintetében a megyei önkormányzatok, központi szinten pedig a Kormány. b) Különös hatáskörű közigazgatási szervek A különös hatáskörű közigazgatási szervek csak bizonyos, a jogszabályok által egyértelműen meghatározott közigazgatási részterület körébe tartozó ügyekért felelősek. Így központi szinten különös hatáskörű (azaz egy-egy közigazgatási ágazatért felelős szervek) a minisztériumok, az autonóm államigazgatási szervek, a kormányhivatalok, a központi hivatalok, a rendészeti szervek, területi szinten a megyei közigazgatási hivatal kivételével valamennyi területi államigazgatási szerv. 3. A közigazgatási szerv vezetési modellje

91 A közigazgatási szerv vezetési modellje tekintetében két csoport határozható meg, az egyszemélyi vezetésű közigazgatási szervek, valamint a testületi vezetésű közigazgatási szervek. A fenti szervtípusok áttekintése előtt röviden szólni kell a vezetés, irányítás, felügyelet, ellenőrzés viszonyáról. A fenti fogalmak értelmezése tekintetében a közigazgatástudományban rendkívül sokféle nézet fogalmazódott meg, ezért e körben nem tudományos igényességgel, hanem az érthetőség kedvéért, röviden foglalom össze ezek lényegét. A vezetés mindig egy adott szerven belüli utasításadási stb. jogosultságokat jelent, míg az irányítás két szerv közötti utasításadási, személyi, szervezeti döntési, döntés-felülvizsgálati, ellenőrzési jogokat foglal magában. A felügyelet szűkebb, mint az irányítás, de szintén két szerv közötti viszonyt határoz meg: ebben az esetben a felügyelő szerv a felügyelttel szemben bizonyos személyi ügyekben való döntési, továbbá döntés-felülvizsgálati jogokkal rendelkezik. Az ellenőrzés jelenti a leglazább kapcsolatot: e körben az ellenőrző szerv csak vizsgálódhat és az intézkedésekre javaslatot tehet, de a döntések felülvizsgálatára nem jogosult. a) Egyszemélyi vezetésű közigazgatási szervek Az államigazgatási szervek döntően egyszemélyi vezetésű szervek, amelyek tevékenységének egészéért a szerv vezetője felelős: a jogszabályok alapján a szerv valamennyi hatáskörét a szerv vezetőjéhez telepítették. Ilyen egyszemélyi vezetésű szerv például egy minisztérium, ahol jogszabályi feladat- és hatáskörökkel főszabály szerint kizárólag a miniszter rendelkezik. Természetesen egy nagyméretű (pl. egy minisztérium átlagosan 3-400 fős) szervezetben nem minden döntést hoz a vezető, ezért lehetősége van a vezetőnek arra, hogy bizonyos döntéseknek az ő nevében történő meghozásának jogát (az ún. kiadmányozási jogot) a szerv valamely általa kijelölt dolgozójára telepítse, ám ez még nem mentesíti a szervezet vezetőjét attól a felelősségtől, hogy a szerv döntéseiért összességében kizárólag ő felel a szerv irányítói tekintetében. b) Testültei vezetésű közigazgatási szervek E szervek tekintetében a vezetési jogosítványokkal nem egy személy, hanem egy több személyből álló testület rendelkezik. Testületi vezetésű szerv a Kormány, a helyi önkormányzatok (képviselő-testület, közgyűlés), valamint központi államigazgatási szervek (pl. a Közbeszerzések Tanácsa, az Országos Rádió és Televízió Testület).

b) Központi államigazgatási szervek. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (Ksztv.) pontosan meghatározza a központi államigazgatási szervek típusait. Így központi államigazgatási szerv a Kormány, a kormánybizottságok, a Miniszterelnökség, a minisztériumok, az autonóm államigazgatási szervek, a kormányhivatalok, a központi hivatalok, a rendvédelmi szervek országos parancsnokságai. Az Alkotmány és a Ksztv. szabályai szerint a Kormány szervezetalakítási szabadsága a központi hivatalokra és azok területi szerveire terjed ki, az autonóm államigazgatási szervekre és a kormányhivatalokra nem, ezért azokat a Ksztv. tételesen fel is sorolja. Így autonóm államigazgatási szerv a Közbeszerzések Tanácsa, az Országos Rádió és Televízió Testület és a Gazdasági Versenyhivatal, kormányhivatal pedig a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Energia Hivatal, az Országos Atomenergia Hivatal, a Magyar Szabadalmi Hivatal és az Egészségbiztosítási Felügyelet. (Az Egészségbiztosítási Felügyelet

92 megszüntetésére a Kormány az Országgyűlésnek javaslatot tett, várhatóan erre 2010 őszén sor kerül.) Az autonóm államigazgatási szervek, olyan – kiemelkedő jelentőségű, jellemzően alkotmányos alapjog érvényesítéséhez kapcsolódó – államigazgatási feladatokat ellátó szervek, amelyek nem tartoznak a Kormány irányítása alá, tekintetükben a különböző irányítási jogokat a jogszabályok megosztják a köztársasági elnök, az Országgyűlés, a Kormány között, döntéseiket pedig csak és kizárólag a bíróságok bírálhatják felül jogszabálysértés esetén. 1. Kormány Az Alkotmány szerint a Kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll, így nem a Kormány tagjai a minisztériumok egyéb állami vezetői, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok. A Kormány üléseit a miniszterelnök vezeti, akit az általa kijelölt miniszterelnökhelyettes(ek) helyettesíti(k). A miniszterelnök-helyettes tárcát irányító vagy tárca nélküli miniszter. A miniszterelnök gondoskodik a Kormány rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáról. A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a Kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. A minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel. A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagjai a Kormány megalakulása után az Országgyűlés előtt esküt tesznek. A Kormány megbízatása megszűnik az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával, a miniszterelnök, illetőleg a Kormány lemondásával, a miniszterelnök halálával, a miniszterelnök választójogának elvesztésével, a miniszterelnök összeférhetetlenségének megállapításával, illetőleg ha a 39/A. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az Országgyűlés a miniszterelnöktől a bizalmat megvonja és új miniszterelnököt választ. A miniszter megbízatása megszűnik a Kormány megbízatásának megszűnésével, lemondásával, felmentésével, halálával, választójogának elvesztésével, összeférhetetlenségének megállapításával. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolását külön törvény tartalmazza. Az Alkotmány a Kormányra számos feladatkört telepített, így a Kormány o védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait; o biztosítja a törvények végrehajtását; o irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját, összehangolja tevékenységüket; o biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését; o biztosítja a társadalmi-gazdasági tervek kidolgozását, gondoskodik megvalósulásukról; o meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket; o meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről; o irányítja a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek működését; o az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása (a továbbiakban: veszélyhelyzet),

93 valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket; o közreműködik a külpolitika meghatározásában; a Magyar Köztársaság Kormánya nevében nemzetközi szerződéseket köt; o képviseli a Magyar Köztársaságot az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben; o ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket törvény a hatáskörébe utal; o a megelőző védelmi helyzet kihirdetésének kezdeményezését követően a közigazgatás, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek működését érintő törvényektől eltérő intézkedéseket vezethet be; az így bevezetett intézkedések hatálya az Országgyűlés döntéséig, de legfeljebb 60 napig tart, azokról a Kormány a köztársasági elnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságait folyamatosan tájékoztatja. A normatan körében már jelezte, hogy a Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni. A Kormány – jogszabály (azaz a miniszteri rendelet) kivételével – az alárendelt szervek által hozott minden olyan határozatot vagy intézkedést megsemmisít, illetőleg megváltoztat, amely törvénybe ütközik. Hazánk európai uniós csatlakozásával összefüggésben az Alkotmány rögzíti, hogy az európai integrációval összefüggő ügyekben az Országgyűlés vagy bizottságai ellenőrzési jogkörének, az Országgyűlés és a Kormány között folytatott egyeztetésnek, továbbá a Kormány tájékoztatási kötelezettségének részletes szabályairól a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény rendelkezik. A Kormány az Országgyűlés részére megküldi azokat a javaslatokat, amelyek az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeinek döntéshozatali eljárásában napirenden szerepelnek. A miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek és a Kormány határozatainak megfelelően vezetik az államigazgatásnak feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják az alájuk rendelt szerveket. A tárca nélküli miniszterek ellátják a Kormány által meghatározott feladataikat. Működéséért a Kormány az Országgyűlésnek felelős. Munkájáról az Országgyűlésnek rendszeresen köteles beszámolni. A Kormány tagjai a Kormánynak és az Országgyűlésnek felelősek, tevékenységükről kötelesek a Kormánynak és az Országgyűlésnek beszámolni. A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállását, díjazását, továbbá felelősségre vonásuk módját törvény szabályozza. A Kormány tagjai – abban az esetben is, ha nem országgyűlési képviselők – részt vehetnek és felszólalhatnak az Országgyűlés ülésein. Hazánk kancellári kormányformáját rögzíti az Alkotmány, amikor biztosítja, hogy a Kormány tagjai közül az Országgyűlés egyedül a miniszterelnök elmozdítását teszi lehetővé az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal. Eszerint a képviselők legalább egyötöde a miniszterelnökkel szemben írásban – a miniszterelnöki tisztségre jelölt személy megjelölésével – bizalmatlansági indítványt nyújthat be. A miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt a Kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványnak kell tekinteni. Azaz: az indítványnak konstruktívnak kell lennie, mivel tartalmaznia kell az új miniszterelnök nevét is. A konstruktív jelleg abban is kifejeződik, hogy ha az indítvány alapján az országgyűlési képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az új miniszterelnöknek jelölt személyt megválasztottnak kell tekinteni.

94 Eddig Magyarországon egy alkalommal került sor konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtására: 2009. áprilisában ezen eszközzel zajlott le a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon közötti kormányfőváltás. A fenti eszközön túl a Kormány – a miniszterelnök útján – bizalmi szavazást javasolhat, valamint azt is javasolhatja, hogy az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás legyen. Ha az Országgyűlés nem szavaz bizalmat a Kormánynak, a Kormány köteles lemondani. Eddig egy alkalommal került sor bizalmi szavazásra az Országgyűlésben: 2006 őszén Gyurcsány Ferenc kért bizalmi szavazást a Kormány tekintetében. Ha a Kormány megbízatása megszűnik, az új Kormány megalakulásáig a Kormány hivatalban marad, és gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyek a Kormányt megilletik; nemzetközi szerződést azonban nem köthet, és rendeletet csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat. Ha a miniszterelnök megbízatása az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával vagy a miniszterelnök, illetőleg a Kormány lemondásával szűnt meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja a hatáskörét, de új miniszter kinevezésére, illetőleg miniszter felmentésére javaslatot nem tehet, és rendeletet csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján halaszthatatlan esetben alkothat. Ha a miniszterelnök megbízatása halála, választójogának elvesztése, illetőleg összeférhetetlenségének megállapítása miatt szűnik meg, az új miniszterelnök megválasztásáig az a miniszter gyakorolja – az előbb ismertetett korlátozásokkal –a miniszterelnök hatáskörét, akit a miniszterelnök a helyettesítésére kijelölt; ha pedig több miniszter lett kijelölve, az első helyen kijelölt miniszter. A Kormány meghatározott feladatkörök ellátására kormánybizottságokat alakíthat, valamint jogosult az államigazgatás bármely ágát közvetlenül felügyelete alá vonni, és erre külön szerveket létesíteni. 2. Minisztériumok, kormányhivatalok, központi hivatalok A következőkben a minisztériumok, kormányhivatalok, központi hivatalok főbb jellemzőit táblázatos formában tekintem át: Központi hivatal

Szempontok

Minisztérium

Kormányhivatal

Milyen szintű jogszabály hozza létre?

A minisztériumok felsorolásáról törvény rendelkezik (ma: 2010. évi XLII. törvény), feladat- és hatáskörüket Korm. rendelet határozza meg.

Felsorolásukat, feladat- és hatáskörüket törvény tartalmazza.

Korm. rendelet hozza őket létre.

Tevékenységét a Kormány irányítja. Vezetője a miniszter.

Tevékenységét a Kormány irányítja, a szerv tekintetében a kijelölt miniszter felügyeleti jogokat gyakorol. A szervet a létrehozó törvényben megjelölt egyszemélyi vezető, vagy testület vezeti.

Tevékenységét a létrehozó kormányrendeletb en kijelölt miniszter irányítja. A szervet egyszemélyi vezető vezeti.

Vezetése, irányítása (felügyelete)

Minisztérium

Főbb feladatai

Kormányzati döntéselőkészítő és jogalkotó szerv.

Elsősorban hatósági feladatokat ellátó szerv, részben döntés-előkészítő.

Hatósági feladatokat ellátó szerv és döntéselőkészítő szerv.

Szervezeti felépítése

A minisztériumban a miniszter politikai helyettese(i) az államtitkár(ok), szakmai helyettese a közigazgatási államtitkár (minisztériumonként 1). Egy minisztériumon belül egyegy fontosabb szakterület irányítására több államtitkár is kinevezhető. A közigazgatási államtitkár helyettesei a helyettes államtitkárok, akinek munkáját politikai szempontból a kijelölt államtitkárok is irányíthatják. A miniszter munkáját közvetlenül a kabinet segíti, amelyet a kabinetfőnök vezet. Kabinetfőnöke kivételesen az államtitkárnak is lehet. A miniszter, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok irányítása alatt a főosztályvezetők által vezetett és osztályokra tagolódó főosztályok állnak. A miniszter, az államtitkár(ok), a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár tevékenységét titkárságok segítik.

A vezető (testület) és annak helyettesei irányítása alatt álló főosztályokra és osztályokra tagolódik.

A vezető és annak helyettesei irányítása alatt álló főosztályokra és osztályokra tagolódik

A közigazgatási és igazságügyi miniszter egyetértésével a miniszter normatív utasításban adja ki.

A szerv vezetőjének (testületének) javaslatára a felügyeletet ellátó miniszter a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyetértésével normatív utasításban adja ki.

Az irányító miniszter normatív utasításban adja ki.

Szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) kiadása

Kormányhivatal

Központi hivatal

Szempontok

Minisztérium

Kormányhivatal

Központi hivatal

Vezető kinevezése

A minisztert, az államtitkár(oka)t és a közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára (az államtitkár/ok/ és a közigazgatási államtitkár esetén a miniszter meghallgatásával) a köztársasági elnök nevezi ki, a helyettes államtitkárokat pedig a miniszter javaslatára a miniszterelnök.

A felügyeletet ellátó miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki a vezetőt. A vezető helyettesét a kormányhivatal vezetőjének javaslatára a felügyeletet ellátó miniszter nevezi ki.

Az irányító miniszter nevezi ki a vezetőt.

Döntéseinek felülvizsgálata

Jogszabály kivételével a Kormány felülvizsgálhatja a döntéseit.

Hatósági tárgyú döntéseit csak a bíróság.

Gazdálkodási önállósága

Önálló költségvetési fejezet.

Fejezeti jogállású szerv.

SZMSZ-ében, állami vezetőnként

SZMSZ-ében

Létszámkeretének meghatározása

Döntéseit – ha a létrehozó jogszabály másként nem rendelkezik – az irányító miniszter felülvizsgálhatja. Minisztériumi fejezeten belüli cím. A Kormány határozatában foglaltak szerint.

c) Területi államigazgatási szervek A központi államigazgatási szerveknek, azaz a Kormánynak, az autonóm államigazgatási szerveknek, a kormányhivataloknak, a minisztériumoknak és a központi hivataloknak területi (megyei vagy regionális) szinten területi államigazgatási szerveik működhetnek. A következőkben áttekintjük a területi államigazgatási szervek fontosabb típusait. a) A kormány irányítása alatt álló területi államigazgatási szerv: a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek a Kormány területi államigazgatási szervei, s amelyeket a Kormány a közigazgatási és igazságügyi miniszter útján irányít. A hivatalokon belül, azok részeként önálló hatáskörrel rendelkező szervezeti egységek, az ún. szakigazgatási szervek működnek, amelyek szakmai irányítója a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter. b) Miniszter által irányított területi államigazgatási szervek (pl. megyei földhivatal). c) Kormányhivatal részét képező területi államigazgatási szerv a Központi Statisztikai Hivatal részét képez területi szervek működnek a hét régióban. d) Központi hivatal által irányított területi államigazgatási szerv (ilyen pl. az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által irányított területi APEH igazgatóságok köre). e) Központi hivatal önálló hatáskörrel rendelkező, területi szinten működő szervezeti egységei (ilyen pl. a Nemzeti Közlekedési Hatóság, amely költségvetési jogilag egy szerv, de a regionális szinten működő, megyei területi osztályokkal rendelkező felügyelőségek önálló hatáskörrel rendelkeznek).

97 A területi államigazgatási szervek látják el mindazon elsőfokú hatósági feladat- és hatáskört, amelyeket a jogszabályok nem a helyi önkormányzatokra, valamint azok polgármestereire, jegyzőire és polgármesteri hivatalainak ügyintézőire telepítettek. A helyi önkormányzatok polgármesterei, jegyzői és polgármesteri hivatalainak ügyintézőire telepített elsőfokú hatáskörök tekintetében a másodfokú feladat- és hatásköröket főszabály szerint a regionális államigazgatási hivatalok gyakorolják.

d) A helyi önkormányzatok hivatalainak ügyintézői

polgármesterei,

jegyzői

és

polgármesteri

Ma Magyarországon a legtöbb államigazgatási ügyet a helyi önkormányzatok kijelölt tisztségviselői és polgármesteri hivatalinak ügyintézői látják el. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 7. §ának (1) bekezdése ugyanis lehetővé teszi, hogy törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet kivételesen a polgármestert, a főpolgármestert, a megyei közgyűlés elnökét államigazgatási hatósági hatáskörrel ruházhatja fel. Törvény vagy kormányrendelet államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört állapíthat meg a jegyzőnek, a főjegyzőnek és kivételesen a képviselő-testület hivatala ügyintézőjének is. Törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kormányrendeletben előírt esetekben honvédelmi, polgári védelmi, katasztrófa-elhárítási ügyekben a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke részt vesz az országos államigazgatási feladatok helyi irányításában és végrehajtásában. Az Ötv. rögzíti, hogy mivel ezek nem önkormányzati, hanem államigazgatási ügyek, ezért ha a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke a fentiekben biztosított saját államigazgatási feladatkörében, illetve az államigazgatási hatósági hatáskörben jár el, a képviselő-testület nem utasíthatja, döntését nem bírálhatja felül.

e) A helyi önkormányzatok Az Alkotmány szerint „[a] Magyar Köztársaság területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A főváros kerületekre tagozódik. A városokban kerületek alakíthatók.” Az Alkotmány rögzíti, hogy a község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak közösségét megilleti a helyi önkormányzás joga. A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása. A helyi közügy fogalmát az Ötv. 1. §ának (2) bekezdése határozza meg, amikor rögzíti, hogy a helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. A fentiekre figyelemmel az önkormányzatok Alkotmányban garantált autonómiája, feladat- és hatáskörei csak a helyi közügyekre terjednek ki. Azon ügyekben, amelyek nem minősülnek helyi közügynek (pl. honvédelem) az önkormányzatok nem rendelkeznek feladat- és hatáskörökkel. A helyi közügyek körében az Ötv. példálózóan sorolja fel, hogy milyen lehetséges közszolgáltatások nyújthatóak, azonban rögzíti, hogy mely közszolgáltatásokat kell valamennyi települési önkormányzatnak biztosítani. Ezek a következők: •

az egészséges ivóvízellátás,

•

az óvodai és az általános iskolai oktatásról és nevelés,

•

az egészségügyi alapellátás,

98 •

a szociális alapellátás,

•

a közvilágítás,

•

a helyi közutak fenntartása,

•

a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása,

•

a köztemető fenntartása,

• a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogainak érvényesülése. Az Alkotmány kimondja, hogy a helyi önkormányzatok alapjogai egyenlőek, azonban az önkormányzatok kötelezettségei eltérőek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy bár azonos alapjogokkal rendelkezik Budapest főváros és Rinyaszentkirály község, azonban a törvények a különböző adottságokra, az eltérő lakosságszámra gazdasági teherbíró-képességre eltérő feladatok ellátását írhatják elő. Az alkotmány szerint a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg, így az önkormányzat számára kötelező feladatot csak törvényben lehet meghatározni, alacsonyabb szintű jogszabályban nem. Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat. A választópolgárok a helyi önkormányzást az általuk választott képviselőtestület útján, illetőleg helyi népszavazással gyakorolják. A képviselő-testület tagjainak és a polgármesternek a választását – az időközi választás kivételével – az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A képviselő-testület megbízatása az önkormányzati általános választás napjáig tart. A jelöltek hiányában elmaradt választás esetén a képviselő-testület megbízatása meghosszabbodik az időközi választás napjáig. A polgármester megbízatása az új polgármester megválasztásáig tart. A képviselőtestület a megbízatásának lejárta előtt – a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott feltételek szerint – kimondhatja a feloszlását. Az Alkotmány az alábbiak szerint határozza meg az önkormányzatok alapjogait: o önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül, o gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat, o az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül, o törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét, o törvény keretei között önállóan alakítja ki a szervezetét és működési rendjét, o önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat, o a helyi közösséget érintő közügyekben kezdeményezéssel fordulhat a döntésre jogosult szervhez, o szabadon társulhat más helyi képviselőtestülettel, érdekeinek képviseletére önkormányzati érdekszövetséget hozhat létre, feladatkörében

99 együttműködhet más országok helyi önkormányzatával, és tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek. Az Alkotmány kimondja, hogy a helyi képviselőtestület (a megyékben, a fővárosban és megyei jogú városokban a képviselőtestületet közgyűlésnek nevezi az Ötv. azonban a továbbiakban együtt képviselőtestületként jelölöm őket) a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. A helyi képviselőtestület elnöke a polgármester (megyei önkormányzatok esetében a fenti vezetőt közgyűlés elnökének, a fővárosban a főpolgármesternek nevezik, a továbbiakban együtt polgármesterként jelölöm őket). A képviselőtestület bizottságot választhat, és hivatalt hoz létre. A polgármester helyettesítésére az önkormányzat alpolgármester(eke)t (a megyei közgyűlés a megyei közgyűlés alelnökét/alelnökeit, a fővárosi közgyűlés főpolgármester-helyettes/eke/t)választ. A képviselő-testület hivatalának a képviselő-testület által határozatlan időre, pályázat alapján kinevezett vezetője a jegyző (a megyei és a fővárosi önkormányzatok esetén: főjegyző). A jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt, amit a polgármester irányít. A jegyző így az önkormányzat igazgatási szervezetének köztisztviselő (azaz nem politikus) vezetője, az önkormányzat vezető igazgatási szakértője. A jegyzőre az Ötv.-ben meghatározott feladatai mellett a d) pontban jelzettek szerint számos államigazgatási feladat ellátását is rábízták, azaz a jegyző Janus-arcú szereplő: egyszerre az önkormányzat vezető köztisztviselője és az állam(igazgatás) helyi képviselője. A jegyző helyettesítésére városokban kötelező, községekben lehetséges, hogy a képviselő-testület aljegyzőt válasszon. Az Ötv. a helyi önkormányzatokról szól, eszerint helyi önkormányzat a települési önkormányzat, valamint a megyei önkormányzat. Az Ötv. szerint települési önkormányzat a főváros, a fővárosi kerület, a megyei jogú város, a város, valamint a község önkormányzata. Az Ötv. rögzíti, hogy az 5000 főnél népesebb községek, valamint azok a községek, amelyek az Ötv. hatálybalépésekor nagyközségnek minősültek nagyközségi címet viselhetnek a nagyközségi címnek egy esetben van jelentősége: várossá avatást csak a nagyközség kezdeményezheti). A közigazgatás szervezetrendszere alapvető főbb vonásainak áttekintése után röviden szólok a közigazgatási hatósági eljárások általános jellemzőiről. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg a hatáskör, az illetékesség és a joghatóság fogalmát! 2. Mutassa be a közigazgatási szervek csoportosítását az illetékesség alapján! 3. Mutassa be a közigazgatási szervek csoportosítását a hatáskör és a vezetési modell alapján! 4. Mutassa be a Kormányt! 5. Jellemezze a minisztériumokat, a kormányhivatalokat, központi hivatalokat! 6. Jellemezze a területi államigazgatási szerveket! 7. Mutassa be a polgármester, a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal ügyintézőjének államigazgatási feladatait! 8. Jellemezze az önkormányzatok feladatit, határozza meg a helyi közügy fogalmát, ismertesse a valamennyi települési önkormányzat által ellátandó közszolgáltatások körét! 9. Mutassa be az önkormányzatok alapjogait! 10. Mutassa be az önkormányzatok szervezetének alapvonásait!

100

13.A közigazgatási jogalkalmazás felépítése A közigazgatási jogalkalmazás keretében elsősorban a hatósági eljárások általános szabályainak főbb jellemzőit tekintjük át.

a) A közigazgatási eljárásjog fogalma A közigazgatási eljárásjog fogalmának áttekintésekor a közigazgatási eljárás mibenlétét kell először meghatározni. A közigazgatási eljárás tágabb értelemben a konkrét közigazgatási cselekmények kibocsátásának eljárási rendje, szűkebb értelemben a hatósági eljárását, a közigazgatási szervek belső (működési) eljárását és ügyvitelét értjük. A közigazgatási eljárás szűkebb fogalmát alapul véve a közigazgatási eljárásjog, mint a közigazgatási jogág önálló jogterülete azokat a jogi normákat tartalmazza, amelyek a közigazgatási szervek hatósági eljárási cselekményeit szabályozzák. Ezek a normák az eljárás garanciális jellegénél fogva részletesen rendezik a közigazgatási hatósági eljárási jogviszonyok mindkét oldalán (hatóság és ügyfél) jogait és kötelességeit. A hatályos magyar jogi megoldás szerint a közigazgatási eljárásjogi normák egyik csoportja általános jelleggel, a hatósági ügyek döntő többségére kiterjedően szabályozza a valamennyi ügyfajtában közös eljárási jogosítványokat. Ezeket nevezzük a közigazgatási eljárás általános szabályainak, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) tartalmaz. Az általános szabályok mellett az egyes ügyfajtákban azonban szükséges különös eljárási szabályok megalkotása és alkalmazása is. A közigazgatási eljárási jog, mint a közigazgatási jogi jogág önálló jogterülete a közigazgatási szervek hatósági eljárására vonatkozó általános és különös eljárási jogszabályok összességét jelenti. A fenti fogalmomra figyelemmel a következőkben áttekintjük a Ket. hatályára, valamint a közigazgatási hatósági eljárás legfontosabb elemeit és szakaszait.

b) A Ket. hatálya A Ket. a hatályát több szempontból határozza meg: rögzíti, hogy mely közigazgatási szervek eljárása során kell alkalmazni (szervi hatály), meghatározza, hogy mely ügyek (tárgyi hatály) és mely jogalanyok (személyi hatály) tekintetében kell az általános szabályokat figyelembe venni, végül szól az időbeli és a területi hatály kérdéseiről is. 1. Szervi hatály: a közigazgatási hatóság fogalma A Ket. tételesen felsorolja, hogy mely szerveket tekint hatóságnak. Eszerint közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező o államigazgatási szerv (központi államigazgatási szervek és területi államigazgatási szervek, valamint azok helyi kirendeltségei), amelyeket a Ket. államigazgatási hatóságnak tekint; o helyi önkormányzat képviselő-testülete, ideértve a megyei önkormányzat közgyűlését is, valamint a 19. § (2) bekezdése szerint átruházott hatáskörben annak szervei és társulása, amelyek a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó önkormányzati hatósági ügyekben járnak el az államigazgatástól elkülönülten, annak befolyásától mentesen; o a polgármester, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke, a megyei jogú város kerületi hivatalának vezetője (a továbbiakban együtt: polgármester), főjegyző, jegyző, körjegyző, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője, a

101 hatósági igazgatási társulás, amelyek önkormányzati szervezetként az Ötv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján adott megbízás alapján államigazgatási feladatokat látnak el, így az államigazgatás kontrollja (felügyelete) e tekintetben érvényesül, o egyéb szervezet, köztestület vagy személy, amelyet (akit) törvény vagy kormányrendelet jogosít fel közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására. A Ket. ezzel kapcsolatban rögzíti, hogy ha törvény vagy kormányrendelet nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott szervezetet, köztestületet vagy személyt jogosít fel közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására, meg kell határozni azokat az ügyeket, amelyekben e törvény rendelkezései az irányadók. A hatóságok körében kell szólni az ún. szakhatóság fogalmáról. A Ket.-et már megelőző eljárási törvény is lehetővé tette, hogy az eljárások gyorsítása érdekében egy adott eljárás kereteiben belül kell az összes kapcsolódó eljárást lefolytatni, úgy azonban, hogy az adott ügy egyes részterületei körében feladat-és hatáskörrel rendelkező hatóságok, a szakhatóságok meghatározott határidőn belül megvizsgálhatják a feladat- és hatáskörükbe tartozó kérdéseket, s ezekkel kapcsolatban a határozatot hozó szerv által kötelezően figyelembe veendő ún. szakhatósági állásfoglalást állít ki. Egy példával megvilágítva: egy társasházzal kapcsolatban az építési engedélyt a kormányrendeletben kijelölt – jellemzően kistérségi székhely önkormányzati – jegyző adja ki. Azonban a társasház építésével kapcsolatban több olyan szakkérdés merül fel, amely nem kifejezetten építésügyi. Így pl. tűzvédelmi, közegészségügyi kérdések. A magyar jogban mindezen vizsgálatokat egy eljárásban folytatják le, a tűzoltóság és a közegészségügyi hatóság (ÁNTSZ) szakhatóságként jár el. Ezzel szemben pl. a német közigazgatási eljárási jog nem ismeri a szakhatóság fogalmát, így ott pl. egy nagyobb épület építéséhez nem egy, hanem olykor 5-10 külön eljárásban lefolytatott engedélyre van szükség. Azaz ott pl. külön közegészségügyi és tűzvédelmi engedély kell az építési engedély mellé. 2. Tárgyi hatály: a közigazgatási hatósági ügy fogalma A Közigazgatási hatósági ügy fogalmát a Ket. a következők szerint határozza meg: „[k]özigazgatási hatósági ügy (a továbbiakban: hatósági ügy): a) minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez, b) a tevékenység gyakorlásához szükséges nyilvántartásba vétel és a nyilvántartásból való törlés – a fegyelmi és etikai ügyek kivételével – ha törvény valamely tevékenység végzését vagy valamely foglalkozás gyakorlását köztestületi vagy más szervezeti tagsághoz köti.” A Ket. fenti fogalmával kapcsolatban négy tartalmi elem emelhető ki: •

az ügy egyedi mivolta;

•

a jogaiban és kötelezettségeiben érintett külső személy, az ügyfél létezése;

•

a hatóság működésének közhatalmi jellege;

•

jogi hatás előidézése: o jogok, kötelezettségek változása, o adat, tény vagy jogosultság igazolása, o (hatósági) nyilvántartás vezetése,

102 o hatósági ellenőrzés. A Ket. a hatósági ügyön belül megkülönbözteti az •

államigazgatási hatósági ügyeket, amelyeket az államigazgatási hatóságok, valamint az önkormányzatok államigazgatási hatósági ügyek intézésére feljogosított szervei, továbbá a törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott egyéb szervek intéznek;

•

önkormányzati hatósági ügyeket, amelyeket a képviselőtestület, közgyűlés, főpolgármester, polgármester, megyei jogú városi kerület elöljárója, a képviselőtestület bizottsága, továbbá a részönkormányzat testülete intéz a helyi közügyek körébe tartozó kérdésekben;

köztestületi hatósági ügyeket, amely a köztestületek (gyakran kényszer)tagságával kapcsolatos ügyekre terjed ki. A törvény meghatározza, hogy mely ügyekre nem terjed ki a fenti fogalom ellenére sem a Ket. hatálya, továbbá, hogy mely ügyek tekintetében térhetnek el a különös szabályok akkor is, ha ezt a Ket. külön nem teszi lehetővé. 3. Személyi hatály: az ügyfél fogalma A Ket. meghatározza az ügyfél fogalmát. Eszerint „[ü]gyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.” A Ket. szerint törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyfajtában megállapíthatja azon személyek körét, akik a fenti fogalom-meghatározásban foglaltak vizsgálata nélkül is ügyfélnek minősülnek, ehhez kapcsolódóan kimondja, hogy külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül jogszabály rendelkezése esetén az abban meghatározott hatásterületen lévő ingatlan tulajdonosa és az, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. •

Ez elsősorban az ingatlanokat érintő beruházásokra vonatkozó szabályrendszert jelent. Így például ha egy ingatlanon házat építenek, akkor az építési engedélyezési eljárásban ügyfélnek minősül a jogszabály által hatásterületnek minősített szomszédos ingatlan tulajdonosa (haszonélvezője stb.) is, aki ügyfélként számos eljárási jogosítvánnyal rendelkezik, például fellebbezést nyújthat be a határozat ellen. A Ket. kiterjeszti az ügyfél fenti törvényi fogalmát. Így rögzíti, hogy az ügyfél jogai megilletik az ügy elbírálásában hatóságként vagy szakhatóságként részt nem vevő szervet is, amelynek feladatkörét az ügy érinti. A hatóságokon túl a Ket. azt is rögzíti, hogy meghatározott ügyekben törvény az ügyfél jogaival ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a társadalmi szervezeteket, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul. Azonban azt is kimondja, hogy ebben az esetben az ügyféli jogok gyakorlását törvény ahhoz a feltételhez kötheti, hogy az ügyfél az első fokú eljárásban részt vesz. 4. Időbeli és területi hatály A Ket. szabályainak többsége 2005. november 1-jén lépett hatályba, ezen rendelkezéseket a hatálybalépés után indított ügyekben kellett alkalmazni. 2005. november 1. előtt a közigazgatási hatósági eljárások általános szabályait az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) rendezte. A Ket. szabályait 2009. október 1-jei

103 hatállyal jelentősen módosítja a 2008. évi CXI. törvény, amely a törvény közel egyharmadát újította meg. A Ket. területi hatálya a Magyar Köztársaság egész területére kiterjed.

c) A közigazgatási hatósági eljárás felépítése A hatósági eljárás három nagy szakaszra tagolható. Az első szakasz az alapeljárás, amely az eljárás megindításával kezdődik és az elsőfokú érdemi határozat meghozatalával zárul. A második szakasz a jogorvoslati eljárás, amely nem feltétlenül kapcsolódik minden alapeljáráshoz, csupán azokhoz, ahol jogorvoslati eszközöket vesznek igénybe. A hatósági eljárás harmadik szakasz a végrehajtási eljárás, amelyben olyan eszközöket alkalmaznak, amelyek a döntés kikényszerítését eredményezik. 1. Az alapeljárás Az alapeljárás keretében az eljárás megindítását követően tisztázni kell a hatóságnak, hogy az adott ügyben van-e joghatósága, hatásköre és illetékessége, valamint fennáll valamely, a törvényben meghatározott, eljárást gátló tényező. Ha igen, akkor a (kérelem benyújtásától számított 5 munkanapon belül) a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, az eljárást megszünteti, vagy más intézkedést alkalmaz (pl. átteszi az ügyet a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz, vagy az ügyfelet hiánypótlásra hívja fel). Amennyiben megállapította, hogy joghatósággal, hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, úgy a következő feladata a tényállás tisztázása. Ezt vagy bizonyítási eljárással, vagy bizonyítási eljárás nélkül végzi. A Ket. – hasonlóan a Pp.-hez – a szabad bizonyítás elvét követi, azaz a hatóság egyenként és összességében mérlegeli a bizonyítékokat. Az alapeljárás lefolytatására főszabály szerint 22 munkanap áll a hatóság rendelkezésére. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig törvény és kormányrendelet határozhat meg. A Ket. rögzíti, hogy mely határidők (pl. a szakhatósági állásfoglalás kiadására nyitva álló határidő) nem számít be az eljárási határidőbe. Amennyiben nem elegendő az ügy elbírálásához a jogszabályban meghatározott határidő, akkor a Ket. indokolt esetben lehetővé teszi annak egy alkalommal történő meghosszabbítását. A Ket. – 2009. október 1-jétől – jelentősen szigorodó következményeket állapít meg a túllépése esetén (pl. eljárás díjának, illetékének visszatérítése, kétszeres határidő-túllépés esetén a díj kétszeresének visszafizetése). A tényállás tisztázását követően a hatóság meghozza az elsőfokú érdemi határozatot. A Ket. – a Pp-.hez hasonlóan – a döntések két körét ismeri: az eljárási jellegű döntéseket végzésnek, míg az ügy érdemében hozott döntést határozatnak nevezi. A döntések főszabály szerint itt is négy fő részre: fejrészre, rendelkező részre, indokolásra és záró részre tagolódnak, hasonló tartalommal, mint a bírósági határozatok. A Ket. lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben egyszerűsített formájú döntéseket hozzon a hatóság. Ahhoz, hogy a döntés a jogi hatását kifejthess, azt közölni kell az érdekeltekkel, tehát az alapeljárás – a döntés meghozását követően – a döntés közlésével zárul le. 2. A jogorvoslati eljárás A jogorvoslati eljárás az egyes jogorvoslati eszközök igénybevételének a lehetőségét teremti meg, amelyeket többféleképpen csoportosíthatunk. Megkülönböztethetünk kérelem alapján lefolytatandó jogorvoslati eljárásokat (fellebbezés, a határozat bírósági felülvizsgálata, újrafelvételi eljárás) és a hivatalból lefolytatandó döntés-felülvizsgálati eljárásokat (a döntés saját jogkörben történő módosítása vagy visszavonása – amely kérelemre vagy hivatalból is elvégezhető – a felügyeleti eljárás és az ügyészi óvás).

104 A Ket. jogorvoslati rendszerében a határozatok többsége ellen fellebbezést lehet benyújtani. A végzések ellen főszabály szerint csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben lehet fellebbezni, azonban a Ket. tételesen rögzíti, hogy mely végzések ellen van helye önálló fellebbezésnek. A fellebbezéshez fűződő jogot csak törvény zárhatja ki. A másodfokú döntés, a fellebbezéssel meg nem támadható első fokú döntés, valamint a fellebbezéssel meg nem támadott döntés jogerős, azonban a közigazgatási hatósági ügyekben nincs anyagi jogerő, itt csak alaki jogerőről beszélhetünk. A jogorvoslati eljárás lefolytatására rendelkezésére álló határidő főszabály szerint megegyezik az alapeljárásra nyitva álló határidővel. Az alaki jogerő feloldható – a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok törvényben meghatározott keretek közötti védelmére figyelemmel – a felügyeleti eljárásban, a döntés semmisségének megállapítása esetén, a döntés saját jogkörben történő módosítása vagy visszavonása, az újrafelvételi eljárás, illetve az ügyészi óvás esetén. Azaz: ezen esetekben a jogerős határozat is visszavonható illetőleg megváltoztatható. A másodfokú határozatok, a fellebbezéssel meg nem támadható elsőfokú határozatok, valamint a végzések ellen benyújtott önálló fellebbezés alapján hozott másodfokú végzések bírósági felülvizsgálatát lehet kezdeményezni. A bíróság a kereseti kérelem keretei között elbírálja a döntések jogszerűségét, a határozatok esetében közigazgatási perben, a végzések esetén nemperes eljárásban. A per lefolytatására a bíróságnak nincs határidő kitűzve, ám a nemperes eljárást főszabály szerint 30 nap alatt le kell zárni. 3. Végrehajtási eljárás A végrehajtási eljárásra csak abban az esetben kerül sor, ha a döntés kötelezettséget vagy szankciót ír elő, és a kötelezett a kötelezettségét önként nem teljesítette. A végrehajtás a döntés állami kényszerrel való érvényesítése. A Ket. a fenti szakaszokhoz kapcsolódóan részletesen szabályozza a résztvevő személyek jogait és kötelezettségeit, valamint kitér az ügyfelekkel való kapcsolattartás és az eljárás költségeinek viselésére is. A közigazgatási hatósági jogalkalmazás felépítésének áttekintésével zárom a szűkebb értelemben vett közjog alapismereteinek áttekintését. A következő, záró fejezetben a tágabb értelemben vett közjog részét képező büntetőjog köréből vázolok fel egyes elemeket. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg közigazgatási eljárásjog fogalmát! 2. Mutassa be Ket. szervi hatályát, a közigazgatási hatóságok körét és csoportosítását! 3. Mutassa be a Ket. tárgyi hatályát, a közigazgatási hatósági ügyet! 4. Mutassa be a Ket. személyi hatályát, az ügyfél fogalmára, valamint annak kiterjesztésére vonatkozó fontosabb szabályokat! Mutassa be a Ket. időbeli és területi hatályát! 5. Sorolja fel a közigazgatási hatósági eljárás szakaszait, s vázolja fel a szakaszok határait! 6. Jellemezze az alapeljárást! 7. Jellemezze a jogorvoslati és a végrehajtási eljárást!

105

14.Szemelvények a büntetőjog köréből A tágabb értelemben vett közjog részét képezi a büntetőjog is. A jogi felelősség kérdéskörének bemutatásához szükség van a „jogrendszer egésze szankciós zárkövének” (Szabó András) rövid felvázolására is. Figyelemmel arra, hogy a vagyon elleni, a gazdasági és a pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő legfontosabb tudnivalókról a Gazdasági jog c. stúdium keretében szólok, ezért e körben a büntetőjog általános részének legfontosabb elemeit mutatom be.

a) A Büntető törvénykönyv hatálya 1. Időbeli hatály A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) rögzíti, hogy „[a] bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.” A fenti szabályt a büntetőjog tudománya az ún. „nullum crimen sine lege” elveként jelöli és a visszaható hatály tilalmának büntetőjogi érvényesülésének tekinthető. Hiszen ez is azt rögzíti, hogy a cselekmény elkövetéséhez képest későbbi időpontban meghatározott szabály nem állapíthat meg új kötelezettséget (azaz nem minősíthet egy cselekményt bűncselekménnyé, s nem növelheti a büntetési tételkeretét), azonban rögzíti, hogy amennyiben a cselekmény elbírálása idején a cselekmény már bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új szabályt kell alkalmazni. 2. Területi és személyi hatály A Btk. főszabályként rögzíti, hogy a magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, valamint a magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény. Egy példával megvilágítva: minden, Magyarországon elkövetett bűncselekményre – függetlenül attól, hogy az elkövető milyen állampolgárságú – a magyar törvényt kell alkalmazni. Így ha egy ukrán állampolgár Magyarországon a kinnlevősége érvényesítése érdekében erőszakot alkalmaz, akkor azt a magyar törvény szerint kell elbírálni, azaz önbíráskodás bűncselekménye miatt kell az ukrán állampolgár felelősségét megállapítani. Azonban a magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény miatt is megállapítható a felelőssége, akkor, ha a cselekmény Magyarországon büntetendő, ám a külföldi országban nem. Tehát ha valaki Amszterdamban egy hosszú hétvégén cannabis származékokat fogyaszt egy coffee shopban, s erről a magyar hatóság a hazaérkezése után kétséget kizáróan és bizonyíthatóan tudomást szerez, akkor a fenti személy kábítószerrel való visszaélés miatt büntethető arra tekintet nélkül, hogy a vonatkozó cselekmény Amszterdamban nem volt büntetendő. A magyar büntetőjog személyi hatályát terjeszti ki (kvázi területi hatály) az a szabály, amely szerint a magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is. A Btk. kivételesen lehetővé teszi azt is, hogy a magyar törvényt alkalmazzák a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre, ha

106 o a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő, o állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), kivéve a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedést (148. §), tekintet nélkül arra, hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e, o emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő. Hazánk NATO-csatlakozását követően tették lehetővé, hogy a nem magyar állampolgár által külföldön, a szövetséges fegyveres erő (NATO tagállam fegyveres ereje) ellen elkövetett kémkedés (Btk. 148. §) esetében a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, feltéve, hogy e bűncselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő. A nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény miatti büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el.

b) A bűncselekmény A Btk. meghatározza a bűncselekmény fogalmát: „Btk. 10. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. (2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.” A fenti fogalom alapján a büntetőjogi felelősség megállapításának a következők a feltételei: 1. Formális és materiális jogellenesség A jogi felelősség általános kérdései körében jeleztem, hogy a jogi felelősség megállapításának alapvető feltétele a cselekmény jogellenessége. Azt is jeleztem, hogy a cselekmény jogellenessége lehet formális vagy materiális. A formális jogellenesség azt jelenti, hogy valamely magatartás a törvényben tiltott valamely törvényi tényállást megvalósítja. A materiális jogellenesség – amelyet a magyar büntetőjog a társadalomra veszélyesség fogalmával jelöl – azt jelenti, hogy a formálisan jogsértő cselekmény az állami, társadalmi, gazdasági rendet, vagy az állampolgárok személyét vagy jogait is sérti vagy veszélyezteti. A hatályos Btk. nem teszi azt lehetővé, hogy a bíró minden esetben mérlegelje, hogy az adott cselekmény veszélyes-e a társadalomra, hanem az általános rész körében meghatározza, hogy melyek azok az okok, amelyek fennállása esetén nem lehet szó materiális jogellenességről. Egy példával megvilágítva, ha valaki egy szamurájkarddal (katanával) rám támad, s én ezt csak úgy tudom elhárítani, hogy közben megölöm a támadót, akkor én formálisan megvalósítottam az emberölés (Btk. 166. §) tényállását, amely szerint „aki mást megölt, bűntettet követ el…”. Azonban a jogos védelmi helyzet miatt az általam tanúsított ölési cselekmény nem veszélyes a társadalomra, így a formális jogellenesség fennállása ellenére nem beszélhetünk materiális jogellenességről. 2. Sérelem A materiális jogellenesség fennállása egyben a sérelem fennállását is jelenti, hiszen a materiálisan is jogellenes cselekmények egyben az előző pontban is megjelölt sérelmet okozzák.

107 3. Vétkesség A Btk. főszabály szerint a szándékosan elkövetett cselekményeket szankcionálja, a gondatlan cselekményeket csak akkor, ha azt a különös részi tényállás büntetni rendeli. A Btk. szerint szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja (egyenes szándék: dolus directus), vagy e következményekbe belenyugszik (eshetőleges szándék: dolus eventualis). Szintén az emberölés köréből példát hozva: az, aki egy 30 cm pengehosszúságú késsel mást szíven szúr, az a cselekmény következményeit kívánja. Ha azonban az egyik személy a másikat egy szakadékba löki, s előre látható, hogy az adott személynek nincs lehetősége felmászni a biztonságos pontra, azonban várja, hogy eleressze a sziklát, és a mélybe zuhanjon, akkor a lökéssel megvalósuló szándéka következményébe belenyugodott. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában (súlyos gondatlanság, luxuria); úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja (enyhe gondatlanság, negligentia). A negligentia és a luxuria elhatárolása olykor problematikus, s megalapozott bizonyítást követel. Ugyanis ha a fent említett szakadékba lökés esetén megalapozottan számíthatott az elkövető arra, hogy a szakadékba lökött személy fel tud mászni, akkor a cselekmény nem szándékos, hanem gondatlan. A Btk. kimondja, hogy az eredményhez, mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli. Ezt a büntetőjog tudománya a vegyes bűnösség esetének nevezi. Erre jó példa a halált okozó testi sértés esete. Ebben az esetben az elkövető szándéka arra terjed ki, hogy a sértett testi épségét megsértse, azonban nem kívánja megölni, de a verekedés során mégis meghal a sértett, akkor csak abban az esetben állapítható meg a halált okozó testi sértés bűntette, ha a halál bekövetkeztében legalább gondatlanság terheli. Egy példával szemléltetve: ha két személy egy pajtában, mezőgazdasági szerszámok között verekszik, s eközben az egyik fél beleesik egy kaszába, s az megöli, akkor a felelősség megállapítható, hiszen a verekedés megkezdésekor azért nem látta előre ennek a lehetőségét, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta (azaz negligens gondatlanság terheli). Bűntett, vétség, egység, halmazat A Btk. szerint a bűncselekmény bűntett vagy vétség. Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség. A bűntett és a vétség megkülönböztetésének a hátrányos jogkövetkezmények tekintetében van jelentősége a Btk. általános és különös részében. A Btk. azt is rögzíti, hogy bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el. Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el.

108 Például ha az elkövető egy engedély nélkül tartott fegyverrel lelövi a sértettet, akkor ez az egy cselekmény több bűncselekményt valósít meg, ugyanis egyszerre emberölés és visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel. Ha azonban valaki több személyt zsebel ki, s ezt egy eljárásban bírálják el, akkor a több cselekmény több bűncselekményt valósít meg. Ha azonban naponta megcsapolja a MOL kőolajvezetékét, akkor ez folytatólag elkövetés, mert azonos sértett sérelmére (MOL Nyrt.), egységes akarat-elhatározással, rövid

időközökben többször követte el ugyanazt a cselekményt. A bűncselekmény stádiumai Amennyiben az elkövető cselekménye a bűncselekmény törvényi tényállását teljes egészében megvalósította, abban az esetben a bűncselekmény befejezett. Egyes, hosszabb ideig tartó, ún. állapot-bűncselekmény esetén a büntetőjog tudománya megkülönbözteti a bevégzett bűncselekményt, amelyről akkor beszélünk, ha megszűnt a jogsértő magatartás. Például ha egy személyt elrabolnak, akkor a követelés közlésével befejezetté válik a bűncselekmény, de bevégzetté csak akkor, ha a túszt elengedik. A Btk. rögzíti, hogy kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be, azaz ebben az esetben a törvényi tényállás nem teljesült egészében, de egyes elemei megvalósultak. A Btk. szerint a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni, azonban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kísérlet enyhítő körülmény. A Btk. rögzíti, hogy a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon vagy alkalmatlan eszközzel követik el, s nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. Ha azonban ezen cselekmények esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő (maradék-bűncselekmény elve). Egy példát hozva: ha az elkövető felvágja a sértett ereit, azzal az eredeti szándékkal, hogy megölje, de közben meggondolja magát, s kihívja a mentőket, abban az esetben az elkövető nem büntethető emberölés kísérlete miatt, azonban mivel ez a cselekmény megvalósította az életveszélyt okozó testi sértés tényállását, ezért annak elkövetéséért felel. Előkészület miatt akkor büntetendő valaki, ha azt a Btk. külön elrendeli, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. A Btk. szerint nem büntethető előkészület miatt az, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése; aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad; vagy aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti. Az előkészület esetében is érvényesül azonban a maradék-bűncselekmény elve.

c) Az elkövetők Elkövetők a tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). A Btk. szerint tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. Amennyiben a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg, abban az esetben társtettesekről beszélünk.

109 A részesek körében a Btk. elsőként a felbujtót határozza meg. A Btk. alapján így felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír, bűnsegéd pedig az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. A kísérlethez és az előkészülethez hasonlóan a Btk. szerint a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni, azonban a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó állásfoglalása alapján a részesi elkövetői alakzatot enyhítő körülményként kell a bíróságnak értékelnie.

d) A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai A Btk. rögzíti, hogy mely esetekben kizárt a törvényi tényállás megállapítása ellenére is a büntetőjogi felelősségre vonás. Ezen okokat a következők szerint határozza meg: 1. Büntethetőséget kizáró okok: o a gyermekkor (14. életév betöltéséig), o a kóros elmeállapot, o a kényszer és a fenyegetés, o a tévedés, o a jogos védelem, o a végszükség, o a magánindítvány hiánya, o a törvényben meghatározott egyéb ok (ezek az egyes tényállások tekintetében meghatározott külön mentesülési feltételek, nem az általános szabályok között szerepelnek). Míg ebben az esetben a cselekmény miatt elvileg kizárt az elkövető megbüntetése, addig a másik esetben, a büntethetőséget megszüntető okok alapján valamely körülmény fennállta szünteti meg az egyébként bűnös személy büntethetőségét. 2. Büntethetőséget megszüntető okok: o az elkövető halála, o az elévülés, o a kegyelem, o a tevékeny megbánás, o a törvényben meghatározott egyéb ok.

e) A Btk. szankciórendszere: a büntetések és az intézkedések A Btk. szankciórendszere ún. vegyes rendszer, amely ismeri a főszabály szerint az elkövető felelőssége esetén megállapítható büntetéseket, valamint a szűk körben az elkövető felelőssége megállapítása esetén alkalmazható intézkedések körét. A Btk. szerint a büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. Az büntetések körében megkülönbözteti az elsődlegesen alkalmazható főbüntetéseket, valamint a mellékbüntetéseket. Az egyes fő- és mellékbüntetések körét a Btk. az alábbiak szerint rögzíti: Főbüntetések:

110

a szabadságvesztés (lehet határozott idejű, vagy határozatlan idejű, azaz életfogytiglani); a közérdekű munka, a pénzbüntetés.

•

a közügyektől eltiltás,

•

a foglalkozástól eltiltás,

•

a járművezetéstől eltiltás,

•

a kitiltás,

•

a kiutasítás,

Mellékbüntetések:

• a pénzmellékbüntetés. A Btk. szerint a szankciórendszer másik pillérét az intézkedések jelentik, amelyek a következőek: a megrovás, a próbára bocsátás, a kényszergyógykezelés, az alkoholisták kényszergyógyítása, az elkobzás, vagyonelkobzás, a pártfogó felügyelet, a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések. A fenti büntetések és intézkedések részletes szabályainak meghatározását követően a Btk. szól a büntetések kiszabására vonatkozó szabályokról, az egyes esetekben alkalmazható szigorításokról és a könnyítési lehetőségekről. A büntetések áttekintését követően a Btk. rögzíti, hogy az egyes büntetésekhez és intézkedésekhez milyen további joghátrányok kapcsolódhatnak, s azok alól mely esetekben lehet mentesíteni az elkövetőt.

f) A Btk. általános részének egyéb fontosabb rendelkezései A Btk. általános része tartalmazza a fiatalkorú (14-18 év közötti) elkövetőkre, valamint a katonának minősülő elkövetőkre vonatkozó külön szabályokat, továbbá bizonyos értelmező rendelkezéseket. A Btk. fenti, a bűncselekmények nagy részére alkalmazható általános rendelkezéseit követően kerül sor az egyes törvényi tényállások meghatározására, amelyek a Btk. Különös Részét alkotják. A Különös Rész tárgyalása meghaladná jelen jegyzet kereteit, azonban – miként azt a fejezet bevezető részében jeleztem – egyes, vagyon elleni, gazdasági és pénzügyi bűncselekményekre a Gazdasági jog c. stúdium keretében kitérek. Ellenőrző kérdések: 1. Határozza meg a Btk. időbeli hatályát! 2. Határozza meg a Btk. személyi és területi hatályát!

111 3. Határozza meg a bűncselekmény törvényi fogalmát! Mutassa be a formális és materiális jogellenességet, valamint a sérelmet! 4. Mutassa be a bűntettel, vétséggel, egységgel, halmazattal kapcsolatos alapvető ismereteket! 5. Mutassa be az elkövetők körét! 6. Ismertesse a büntethetőséget kizáró és a büntethetőséget megszüntető okokat! 7. Mutassa be a büntetések (fő- és mellékbüntetések) körét! 8. Mutassa be az intézkedések körét!