Napi Elemózsia XI - 2014/01

Page 1

TESTI-, LELKI- ÉS SZELLEMI TÁPLÁLÉK MINDENKINEK!

Tizenegyedik szám, 2014. január



3

ELŐSZÓ Új évet írunk, immáron a Gergely naptár szerint is, minden szinten beköszöntött már az új esztendő. Az előző év utolsó hónapjaiban érezhető volt az előszele annak, ami idén következik majd: a megmérettetés ideje. Ahogy Kiss Balázs Kunó jóbarátunk is írta: ,,Most egy NAAAAGY kozmikus igazság-váltás kellős közepén vagyunk, ami azt mutatja, hogy eredendő szinten kell tudnod átalakítani mindent, amit a világról gondoltál. És ha gondolsz valamit, hogy hol tartasz, akkor valószínűleg csalódni fogsz, mert nem vagy ott, és nem mered tovább engedni magadban az átalakulást.” Ez az év tehát a nagy átalakulások és tisztázások utáni időszak, amikor sokszor megkérdezi majd az univerzum tőlünk, hogy mennyire akarjuk céljainkat elérni. Éppen ezért lesz minden eddiginél jobban szükség EGY-másra, a KÖZÖS-ségre és a közös munkákra. Ha eddig bizonytalan voltál, vagy tétováztál, hogy merre is viszed tovább az életed, akkor épp itt az ideje az elhatározásnak! Már a végjátékban vagyunk, amikor világszerte leplek hullanak le, és ezeréves titkok válnak láthatóvá. Folyamatosan teremtjük meg az új világot, amelyben élni szeretnénk, és napról napra egyre többen csatlakoznak ehhez az építő folyamathoz, hiszen már csalódtak a rendszerben. Jelen pillanatban már ott tartunk, hogy a hasonlóan gondolkodó embereknek is kell egy rendszer, amelyben élni tudnak, és ezen munkálkodnak több százezren kishazánkban. :) Így mi is ezen munkálkodunk, és rengeteg meglepetéssel készülünk az idei évben is :) Lesz újra fesztivál, tábor, utazás, kirándulások és megan�nyi-megannyi újdonság, amihez Ti is kelletek :) Mert értetek csináljunk, értünk, egy szebb világért, ahol minden embernek az lesz a munkája, amit szeret csinálni, és nem kell majd kergetni mások álmait, mert végre letisztul a KÉP és újra KÉP-esek leszünk elKÉPzelni azt a világnézetet, ami szimbiózisban tud létezni az Anyatermészettel :) Boldog, tudatos újévet kíván, a Napi Elemózsia csapata.


Vár Titeket a megújult

NAPI ELEMÓZSIA PORTÁL!

http://napielemozsia.hu


5

TARTALOM Bámulatos állati intelligencia ..................................................... 6

6

Vibindu ........................................................................................... 10 Vízkereszt ....................................................................................... 14 Kívánságom az új évre .............................................................. 18 Mágikus számok, számmisztikai alapok V. ........................ 20 Életrevalók .................................................................................... 24 Hunok és magyarok kérdése ................................................. 28 Kapcsolatok Újratöltve ............................................................. 36 Mamakka: Szeretetből gombolyítva ................................... 40

28

Válaszkész gondoskodás GY.I.K. ............................................ 48 Téli házi patika II. ......................................................................... 56 Receptek januárra ..................................................................... 60 Mondj igent (részlet) ................................................................. 64 A 15 leghatékonyabb antioxidáns táplálék növény....... 66 Sóvárgó hóvárók ......................................................................... 76

60


6 TUDOMÁNY


7

BÁMULATOS ÁLLATI INTELLIGENCIA Az 1960-at megelőző években az állatok intelligenciájával kapcsolatos kutatások leginkább a viselkedésükre összpontosítottak, gondoljunk például Pavlov kutyáira, vagy Thorndike instrumentális kondicionálására. 1960 után a kutatási terület egyre inkább elkezdett az állati megismerés megértésének irányába változni, és számos vita alakult ki arról, hogy vajon az állatok valóban tudatosak-e, avagy sem. Valószínűleg sosem fogjuk tudni 100%-osan megmondani, hogy mit gondol egy állat, de már sokszor tapasztaltunk bámulatra méltó intelligenciát olyan állatoktól, akiktől a legkevésbé számítottunk rá. Varjak

A varjak eszméletlenül intelligens teremtmények. Képesek az emberi arcvonások felismerésére és haragot tartanak azokkal, akiket nem szeretnek. Ahhoz, hogy tanulmányozni tudják a varjakat, előbb össze kellett gyűjteni és gyűrűzéssel meg kellett jelölni őket. Azok a tudósok, akik ezt a munkát végezték, hamar kiestek a madarak kegyeiből. Mikor a kutatók

következő alkalommal bementek a zárkájukba, a varjak zuhanórepülésben nekik támadtak. Ha ugyanazok a tudósok olyan maszkot viselve tértek vissza, amit a varjak még nem láttak azelőtt, akkor békén hagyták őket. Sőt, azok a varjak, akik nem voltak jelen, amikor az adott kutató épp gyűrűzte a többi madarat, szintén ellenségesen reagáltak a kutatóra, mikor egy későbbi időpontban találkoztak vele.


8 TUDOMÁNY Bámulatba ejtő intelligenciájukat nem mindig arra használták, hogy harcba kezdjenek, igen járatosak bizonyultak a táplálék megszerzését és problémamegoldást segítő eszközök használatában is. A varjak bátran használnak botokat, köveket, drótokat, mikor eldugott helyekről kell megszerezniük a táplálékot. Amikor pedig nem áll megfelelő eszköz a rendelkezésükre, képesek „gyártani” egyet. Mi több, a varjak jobban használják a szerszámaikat, mint sok főemlős. Aiszóposz (Ezopusz): „A varjú és a korsó” című meséjében jól leírja a varjak találékonyságát. A varjú inni akart, de képtelen volt leérni a korsó aljáig. Ahelyett, hogy feladta volna, egyre-másra kavicsokat

pottyantott a korsóba, mígnem a víz elég magasra emelkedett, hogy ihasson belőle. Ez egy 2600 éves történet az állhatatosságról. A modern tudósok elhatározták, hogy tesztelik a mesét, és tudományosan helytállónak találták.

Delfinek

„Viszlát, és köszönjük a halakat.” A delfinek már régóta ünnepelten a világ egyik legokosabb állatai. Agyuk rendkívül nagy a testméretükhöz képest, agykérgük (ahol a magasabbrendű funkciók zajlanak) sokkal bonyolultabb felépítésű, mint az emberé, és agyuknak az a területe, amely az én-tudatosságért felelős, más állatokhoz képest megnagyobbodott.

A delfinek közösségi társadalomban élnek, és kommunikációjuk szerves része a sikerüknek. Nincsenek hangszálaik, mint az embereknek, de csettintő, vin�nyogó, nyikorgó hangok kombinációját használják és igencsak pezsgő beszélgetést folytatnak cet társaikkal, bár a kutatók nem tudták még megfejteni a tényleges nyelvet. A testbeszéd is fontos kommunikációs eszköz, a delfinek sípolása jellemző az egyes egyedekre és életük első hónapjában alakul ki. Nemrég fedezték fel, hogy a delfin emlékszik a barátai aláírás-szerű egyedi hívására, akkor is, ha nem látták egymást több mint 20 éve. Ezzel megmagyarázható lenne, hogy hogyan képesek a delfinek oly könnyen elválni és csatlakozni különböző falkákhoz/csapatokhoz életük folyamán. A delfinek annyira intelligensek, hogy India a közelmúltban megtiltotta fogságban tartásukat. India Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztériuma a cetféléket „nem-emberi személyek”-nek nyilvánította, és kiadott egy nyilatkozatot arról, hogy semmilyen személy vagy intézmény - függetlenül attól, hogy magánvagy állami - nem tarthatja fogva őket szórakoztatás céljából.

Disznók

Bár talán meglepően hangzik, néhány sertés meglehetősen intelligens, és sokan úgy gondolják, hogy ha intellektusuk a delfinekével vetekszik. Intellektusuk egy része talán annak köszönhető, hogy gén-


9 készletük tetemes része gyakorlatilag azonos az emberével, de az utolsó közös ősünk 100 millió évvel ezelőtt kihalt. A disznók szeretnek lustálkodni, és inkább ennének, innának, dohányoznának és a TV-t néznének, mintsem hogy szorgoskodjanak, sok emberrel ellentétben. Amikor megmutatták nekik a tükröt, eredetileg lenyűgözte őket a tükörkép sertés, és megpróbáltak kapcsolatba lépni vele, bökdöséssel és hangjelekkel. Mikor ételt láttak a tükörben, megpróbáltak a tükör mögé menni, csakhogy éhségüket csillapítsák. Következő alkalommal, mikor tükröt mutattak nekik, nem érdekelte őket a saját képük, hanem ehelyett arra használták a tükörképet, hogy megtalálják a hátuk mögött elhelyezett tál ételt, mely kevesebb, mint 30 másodperc alatt sikerült. A disznókat is viszonylag kön�nyen meg lehet tanítani trükkökre. Azonban, ha eleinte nem sikerül, utána hosszú időbe telik, míg újra összeszedi a bátorságát, hogy próbálkozzék, különösen, ha megsérült a kísérlet alatt. A kutatók úgy gondolják, hogy sok sertésnek a kudarc emlékét leküzdeni nagy akadály. A képzés során elkövetett hibák és az életkörülmények, a tartás körülményei is befolyásolják a disznó hangulatát, mivel az állatok képesek komplex érzelmek átélésére és kifejezésére.

Elefántok

Az elefántok a szárazföld legnagyobb emlősei, és mint kiderült a fejlett izomzathoz agy is párosul.

A közelmúltban fedezték fel, hogy egyáltalán nem képzett elefántok is megértik, ha az ember mutat valamit. Két egyforma vödör között állva, míg az egyik tele volt élelmiszerrel, az elefántok azonnal azt választották, amelyikre az ember mutatott. Bár figyelemre méltó, hogy az elefántok képesek spontán módon megérteni ezt a testbeszédet, ez annál inkább lenyűgöző, mivel sok nagy emberszabású majom nem képes azonos szintű megértésre. A fogságban élő elefántoknak nem volt nagyobb előnyük, mint a kevés emberrel érintkező vadon élő elefántoknak, amitől

a tudósokat arra a nézetre hajlottak, hogy ez veleszületett válasz, és arra utal, hogy bizonyos szinten létezhet az elefántpopulációkban. Egy másik vizsgálat rávilágított e vastagbőrűek intelligenciájára, mikor elefántok egy csoportja versenyzett egy csoport emberrel egy csapatmunka-gyakorlaton. Nem csak hogy megverték az elefántok az embereket a gyakorlaton, de képesek voltak olyan technikákat alkalmazni, amit a kutatók ennek előtte, korábban még soha nem tapasztaltak. Fordította: Radó Márti Forrás: iflscience.com


10 TÖRTÉNET


11

VIBINDU Van egy meséskönyv, Paulini Béla Dugasz Matyi birodalma című könyve, amit a szerző maga illusztrált. Nem tudom, hogyan került hozzánk ez a könyv, még nagyon régen, az első oldalon ezzel a beírással: Emlék. Édesanyám Jézuskájától. Verának. Alatta (más írással): Szeretettel Anyu. – most akkor kitől, kinek? De nem is erről és nem is a könyvről akarok írni. Hanem azokról a régi dokumentumokról, amiket ebben a keménytáblás könyvben őriztem. Valóságos kincseket, 1971 áprilisi, illetve szeptemberi leveleket találtam benne. Az egyiket barátnőmnek írtam, aki egy szomszédos pesti kerületben lakott, de nem találkoztunk, csak nyaraláskor. Ő hatodikos volt, én nyolcadikos. (Kedves Szilvi!) Azt írtam neki, hogy elég nehéz a nyolcadik, sokat követelnek, mert a félévi számít. Meg azt, hogy ne haragudjon, hogy csak most írok, de sok a lecke és nem is nagyon tudok miről írni. Meg arról, hogy én a színészképeket nem gyűjtöm, de van egy pár darab, azokat elküldöm neki. Meg hogy én újabban a rágógumi papírokat gyűjtöm, „amibe a rágógumi van becsomagolva belülről. Szép színes kis rajzocskák, kis történetekkel, tudod!” Meg hogy kedvenc együtteseim: Bergendy, Non Stop, esetleg Omega.” Fiúkról csak szőrmentén esett szó, ebben a levélben egy közös ismerősről, aki való-

színű abba a hatodikba fog járni, amelyikbe ő. Úgy fejeztem be a levelet, hogy ne haragudj, de most már nem jut eszembe semmi. De azért U.I. az mindig volt. Utóiratként egy bolond viccet írtam le, egy kis drámát, amikor a bolondok szökni készülnek, és eltervezik, hogy is lesz, hogyan másszák át a kerítést, meg minden, és amikor elérkezik az idő, az egyik bolondot kiküldik széjjelnézni. Kis idő múlva lélekszakadva fut vis�sza: Fiúk, nagy baj van, lebontották a kerítést. – Meg még annyit: ha tudsz viccet, írhatsz. Tetszik, amit a Ludasból vágtál ki… A másik levelet a másfél évvel idősebb unokanővérem, Klári írta nekem, Sátoraljaújhelyen lakott. (Édes Dórikám!) Akkor


12 TÖRTÉNET 13 éves voltam. Klárival saját készítésű keresztrejtvényeket küldtünk egymásnak, néhány ilyet is találtam a borítékban: írónevek, műcímek vártak megfejtésre. Gondosan, díszes csomagolópapírból kivágott színes kis papírdarabkákat ragasztottunk azokba a négyzetrácsokba, amelyekbe nem kerülhet betű. Klári németül is írt nekem, akkor kezdett tanulni és bár gyanúm, hogy nem soká tartott a lelkesedésünk, a tervek szerint egymás hibáit javítottuk volna. Ő akkor kezdte a németet, én már pár éve. És olyan bájos hibákat ejtett a mondataiban, mint „Ili Frau” (Ili néni – ugye azt kellett volna írni, most javítom: „Tante Ili”), meg „wi bin du?” Gondolom, azt akarta kérdezni: Hogy vagy? (és nem azt, „hogy vagyok te?”) Nem emlékszem, hogy akkor mekkora jelentőséget tulajdonítottam ennek a hibának, de

most nagyon tetszik a személyek effajta keveredése! Hogyan is voltunk mi akkor, a gyermekkor végén, a hetvenes évek elején? Hát így, ilyen szerényen, örömtelien, derűsen és ráérős nyugalomban, ahogy a levelekből kiderül. Leveleztünk. Egy-két hét alatt fordult meg egy levél. Nem úgy, mint most, az elektronikus üzenetre azonnal jöhet a válasz a világ végéről is. De mit hagyunk ki? A papírt, a kézírást, a zizegést, a lapok közé keveredett szívmelegséget, az illatot, beleértve a papírbolt levegőjét, meg a várakozást is. És a postás bácsit. Az érzékiből minden gépre megy. Mit szólna ehhez Hamvas Béla, aki annyi színes ceruzát vett az íráshoz, amennyit csak szeretett volna, és arról írt, hogy el se kezd írni megfelelő minőségű papír és ceruza nélkül? Minő példás minőségimádat! Most mindent a

gép intéz, és amennyit nyerünk, annyit veszítünk. Mit is? Azt hiszem, arról akartam írni – hogy az egyik mélyrózsaszín árnyalatú színes ceruzával fogom leírni az egyik ecological paperből készült vonalas füzetembe, hogy leradíroztuk magunkról az érzékiséget… A rengetegnél is több az írás, sok a fölösleges. Jönnek-mennek köztünk a levelek, gépen, sms-ben, - papíron egyre ritkábban. De végül is, azt hiszem, azért még mindig az a bizonyos „vibindu” maradt a legfontosabb. Az, hogy hogy vagyok te, vagy hogy hogy vagy én. Mert tenélküled bizony sose ér semmit az én. Amíg világ a világ. U.I. Ha esetleg Dugasz Matyiról várt volna tőlem elemzést a kedves Olvasó, elnézését kérem! Szepesi Dóra


13

Moojit világszerte ismerik, hallgatják és olvassák azok az útkeresők, akik szeretnének felhagyni a kereséssel, hogy végre eljussanak az „Én Vagyok” állapotba.

HTTP://UNIOMYSTICA.HU


14 HAGYOMÁNY


15

VÍZKERESZT „Minden csoda, vagy semmi sem az” - - mondta Török Sándor (s ez az idézet szerepel azon budai ház falán elhelyezett emléktáblán is, ahol évtizedekig élt) nagyon bölcsen néhány évtizeddel ezelőtt. Titokzatosan igaz mondás ez, de a titkokat, misztériumokat kedvelő ókoriak másképp értelmezték a csodát (leginkább úgy, mint legtöbbünk): a csoda kiemelkedés a hétköznapi létezésből, bepillantás az isteni világ működésének rendjébe. Még kiemelt napja is lett az évkörben a csodának, mégpedig január 6-a. A legkorábbi hagyomány, ami ehhez a naphoz fűződik, római eredetű: e napot a rómaiak Augustus császár tiszteletére szentelték. Később, a III. században erre a napra tették a keleti egyházban Krisztus születése napját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az ünnep neve régi szóval Epiphania lett, ami azt jelenti: megvilágosodás, ráébredés, látomás, jelenés, megnyilatkozás. A pogány görög kultuszokban a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör részeként az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette.

A görög misztériumvallások hatottak a kereszténység kialakulására, ezért alkalmazták az Epiphania szót Jézus életével kapcsolatban is. Mégpedig három értelemben, mert Jézus háromszor „nyilvánult”, „nyilatkozott meg” e napon: az első mindjárt a születése, a második a megkeresztelkedésének alkalma, a harmadik a kánai mennyegző. Körülbelül száz évig, a IV. századig ünnepelték csak Jézus születésnapját január 6-án. Később ugyanis Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. A római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napjához kötik a nyugati egyházban a háromkirályok vagy napkeleti bölcsek látogatását a kis Jézusnál. Ez a látogatás is epiphánia, megnyilvánulás, megjelenés, hiszen Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve,


16 HAGYOMÁNY uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt. Valószínűleg a háromkirályok ajándékozása miatt Dél-Európában, a spanyoloknál és az olaszoknál az ajándékozás fő napja nem is a Szenteste vagy Karácsony reggele, hanem a Vízkereszt napja, avagy annak előestéje. Spanyolországban Vízkeresztkor a gyerekek kitisztított, kifényesített cipőiket a küszöb elé téve ajándékaikat a Háromkirályoktól várják. Itália

egyes vidékén La Befana, vagyis a Vízkereszt szülötte hozza az ajándékokat. Az olaszoknál a Befana szó eredetileg boszorkányt jelent, aki Vízkereszt éjjelén végigrohan az utcákon, s bár eredetileg rontást vitt magával mindenfelé, később a kis Jézuséhoz, sőt a Mikuláséhoz hasonló szerepet vállalt: a jó gyerekeknek ajándékot, a rosszaknak virgácsot hoz. Keleten Epiphania Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett, s ez

volt az az alkalom, amikor Jézus „istenfiúi természete” megnyilvánult, hiszen Jézus, miután felmerült a folyó vizéből, beavatása, átalakulása után „látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből hallatszott: -Te vagy az én fiam, benned kedvem telik.” (Mk 1,9-11). Ezért nevezik e jelet nemcsak epiphániának, hanem teofániának, Isten megjelenésének is. Jézus keresztelkedésének emlékére a Vízkereszt ünnepi ke-


17 resztelések napja volt. A keleti egyháznál a Jézus érintésétől megszentelt Jordán emlékezetére megkeresztelték a folyókat is. Görög, bolgár és szerb papok vonultak pompás körmenet élén a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit azután edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki.

Az ünnep magyar Vízkereszt

nevét

szintén azon szokás miatt kapta, amely szerint tömjént és vizet szenteltek e napon.

Az ünnep magyar Vízkereszt nevét szintén azon szokás miatt kapta, amely szerint tömjént és vizet szenteltek e napon. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés: üvegben is vittek haza a megszentelt vízből, hogy meghintsék vele a házat a gonosz szellemek ellen.

A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi előírásait a termékenységgel kapcsolatos hiedelmek táplálták. Ezek szerint ugyanis a szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok éves tojáshozama, a kender növekedése, sőt a házbéli fiatalok párkeresésének sikere is. A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Eszerint egy pap kíséretében angyaloknak és háromkirályoknak öltözött fiatalok jártak házról házra és egy Krisztus születését ábrázoló kép előtt verssel, énekkel köszöntötték az „Új királyt”. Miközben a papok házról házra jártak, alamizsnát - úgynevezett lélekpénzt - gyűjtöttek. Így alakult ki a háromkirályjárás szokása. A csillagozás és a csillagének éneklése a XVI. század óta dokumentált szokás. Egyes vidékeken egészen a közelmúltig jártak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni. A Vízkeresztkor szentelt vizet háromkirályok vizének is nevezték. Gyógyító hatásában is hittek, jónak tartották mindenféle betegségre, de a ház apraja-nagyja főleg azért kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. A vízzel megszentelték a ház mellett az ólakat is. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmaradt a következő Vízkeresztre, azt a kútba öntötték. E napon írták fel krétával mágikus rontástávoltartó formulaként a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. Úgy vélték, ez a felirat megvédi

a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. A hagyomány szerint Jézus isteni mivoltának harmadik kinyilatkoztatása szintén e naphoz kötődik: megkeresztelése után egy évvel ekkor mutatta be első csodatételét. Jézus elérkezettnek látta az időt, hogy bemutassa, mire képes, megnyilvánítsa isteni hatalmát, s e napon bor lett a vízből a kánai menyegzőn. Ezért nevezték ezt a napot epiphánia mellett bethfániának is: háznál való megjelenésnek. Ez az időszak hagyományosan az esküvők ideje is. Vízkereszt egyfelől tehát a „karácsonyi tizenketted”, a tizenkét napos karácsonyi ünnepkör zárónapja, de új kezdet ideje is: ekkor indul a farsangi időszak és egyúttal világszerte a báli főszezon, amely hamvazószerdáig, azaz a húsvét előtti negyvenedik napig tart. Napjainkban hazánkban egy újabb szokás is társul Vízkereszthez, jelezvén az ünnepi időszak végét: a karácsonyfa díszeinek leszedése. Mint az év sok, különleges ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott időjárásjóslás. Régen úgy tartották, ha vízkeresztkor esik az eső, akkor hosszú lesz a tél, férges lesz a mák. Hideg, fagyos eső esetén rossz termésre lehetett számítani, viszont korai tavaszban reménykedtek. Vízkereszthez kapcsolódik a következő időjósló mondás: „Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hos�szú a tél.” Csörgő Zoltán


18 1 KÉP - 1 VERS


19

Aranyosi Ervin:

Kívánságom az új évre! Azt kívánom neked, élvezd ezt az évet,

Nehogy más mondja meg, mi neked a fontos,

– halmozzon el jóval, széppel ez az élet!

mert ugyanúgy birka, minden főkolompos -

Teremtsd a világod, s nem kell félned tőle!

csak Ő elfogadja a Júdás fizetséget,

Bízzál Önmagadban, s higgyél a jövőbe’.

ami igaz lelket eltaszít, megéget.

Mosolyodat szórd szét, szerte a világban!

Engedd, hogy utadon a szíved vezessen,

Viszonzásra leljél. Higgyél fűben, fában!

s engedd meg szívednek, hogy mindenkit

Állatokra gondolj, nagy-nagy szeretettel,

szeressen!

– okkal lett gazdájuk egykoron az ember.

Csak a szeretet az, – egyszer tán belátod,

Vigyázz Földanyánkra, óvd a természetet!

ami jobbá tehet egy elvadult világot.

– Úgy kínálhat jövőt, s annyi szépet neked.

Legyen minden nap az első gondolatod,

Bízz az emberekben, javuljon a sorsod,

hogy kedves mosolyod másoknak od’adod,

a változás magját, lelked mélyén hordod!

s úgy szereted magad, ahogy mástól várod,

Minden bajod oka belső, lelki válság,

s hidd az álmaidat idén megtalálod.

s ne hidd, hogy az öröm, különös kiváltság.

Mert tudd, – a szeretet, – a teremtés titka,

Mikor jót teremtesz, hitet, emberséget,

szabad madárrá válsz, s nem gátol kalitka.

Istened megsegít, mert támogat téged.

Aki másképp hiszi, az szerintem téved!

Újabb évet kezdünk – új magot kell vetned,

Teremts szeretettel, s legyen boldog éved!

szíved érzéseit kell mindig követned! http://versek.aranyosiervin.com


20 SZÁMMISZTIKA

5


21

Mágikus számok,

számmisztikai

alapok

V.

Ezen cikksorozatunkban az egyik legősibb önismereti eszköz, a numerológia alapjaival foglalkozunk. Cikkenként végigvesszük a számok jelentését, mozgatórugóikat, sorsfeladataikat, betegséghajlamaikat; áttekintjük a hozzájuk tartozó pozitívumokat és negatívumokat is. Minden rész elején röviden összefoglalom az első részben is leírt általános tudnivalókat, és pár kulcsmondatot részenként megismétlek, így a későn csatlakozók is be tudnak kapcsolódni; ez azonban közel sem pótolja az első, felvezető cikk elolvasását, melyben fontos alapszabályokat, törvényszerűségeket tisztázok. Célom a cikksorozattal nem teljeskörű jellemzés, leírás közlése, hiszen ehhez ez a pár oldal kevés volna, hanem az, hogy írásom találkozzon azokkal, akik éppen most érettek meg a számok üzenetének fogadására - mint ahogy anno én is találkoztam eme ősi tudomán�nyal - és e cikksorozat, mintegy katalizátorként működve, elindítsa őket a numerológia kalandos, meglepetésekkel és felismerésekkel teli útján.


22 SZÁMMISZTIKA Számmisztikai alapfogalmak

(ismétlés) Pithagorasz. „A „Számok atyja”, csillagász, matematikus, filozófus, zenész; polihisztor. Eredményei nem csak a csillagászatban, matematikában hatnak egészen a mai napig, de a számmisztika alapjait is ő fektette le. Egyenlet: 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = Sors útja) = 6 (Sorsszám) Napszám, karakterszám: A személyiség, karakter. A Napszám a születésünk napja. Például, ha 1980. 01. 23.-án születtünk, akkor a 23 a Napszámunk. Ha egyjegyű a Napszám, akkor tiszta karakterről beszélünk. Ha kétjegyű, akkor összetettről. Sorsszám: Ha 1980. 01. 23.-án születtünk, akkor 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = A Sors útja) = 6 (Sorsszám)

Míg az egyenlet bal oldala az energiahalmaz, melyet születésünkkor kapunk, és melyből szabad akarattal ki így, ki úgy gazdálkodik, addig a Sors útja és a Sorsszám csak és kizárólag pozitív lehet. Míg a bal oldali energiák változtathatóak, addig a jobb oldali nem. A születési dátum számainak segítségével mátrixot, úgynevezett numeroszkópot készíthetünk. A numeroszkóp felrajzolása már összetettebb művelet, melyből múltra, jelenre, jövőre; fizikai-, lelki- és szellemi síkra vonatkozó információkat kapunk. A mátrix felrajzolása pedig új távlatokat nyit meg, hiszen készíthető például (pár)kapcsolati mátrix is, mely két ember kapcsolatának mozgatórugóira, erőire, gyengeségeire derít fényt, ezáltal segítve annak fejlődését. Azoknak, akik mélyebben és teljességében kíváncsiak a numerológia rejtelmeire, mele-

gen ajánlom Eschwigné Varga Zsuzsanna: Atlantisz mágikus négyzete című hiánypótló művét.

5

Uralkodó bolygója a Merkúr, így hozzá tartozik az információ, tudás, kíváncsiság, világosság, találékonyság, vezetőképesség, céltudatosság, jó humorérzék, szellemesség. Mindig jól informált. Ő a hírvivő, az összekötő, az összetartó energia. Ő a híd, a „világ közepe”. Lételeme a szabadság, függetlenség. Fontos szerepet kaphatnak életében a kisebb-nagyobb utazások, a rövidtávú tervek. Az idővel nincs kibékülve; jellemző lehet rá a késés. Fontosak neki az emberi kapcsolatok. Az 5-ös a változás, a szabadság száma. Eleme a (Ikrek) Levegő és a (Szűz) Föld. Szimbolikus helyszíne a híd. Pozitívumai: Ha az 5-ös az energiáit harmonikusan működteti,


23 akkor kalandvágyó és információéhes. Szereti a gyorsaságot, ez élete több területén is megnyilvánul, legyen szó bár autókról, vagy gyors utazásokról. Szeret csevegni, csacsogni, beszélgetni. Szereti a saját rendjét – ami azt jelenti, hogy lehet az kívülálló számára bármekkora káosz, ha az az ő rendjének megfelel. Kritikus, keresi és általában meg is találja a hibát mindenben. A Szűz Földjéből kifolyólag precíz, rendszerető, alapos. Sokoldalú, nyughatatlan. Logikusan gondolkodik, mindig analizál. Negatívumok: Ha az 5-ös energiát nem tudja harmonikusan működtetni, akkor mindezen tulajdonságok negatív aspektusai nyilvánulnak meg. 5-ösünk ekkor szétszórt, kiszámíthatatlan és csapongó lesz. Csevegése pletykálkodásba, hazugságba csap át, gyorsasága kapkodássá; széleskörű információéhségéből pedig felszínes ismeretek lesznek. Barátságai szintén felszínesek lesznek. Az 5-öst uraló Föld és a Levegő váltakozva erősödhet fel, sírás és dühkitörés, túlérzékenység és bántó kriticizmus, intolerancia váltakozhat. Felerősödött szabadságvágyából kifolyólag a legártatlanabb kérdést is számonkérésnek élheti meg, és agresszív dühkitöréssel reagálhat rá. Hazug, kalandozó, megbízhatatlan. A (Szűz) Földje miatt hipochonder és túl pedáns lehet. Függetlennek látszódhat, ám diszharmónia esetén nagyon is függhet emberektől, dolgoktól, eseményektől. Szabadságát a szélsőségekben keresi, és véli megtalálni. Amint azt említettem, amen�nyiben a sorsszám az 5, tehát az

egyenlet jobb oldalán szerepel, úgy ez nem életfeladat – a negatív aspektusokat itt figyelmen kívül kell hagyni, hiszen Sorsszám csak pozitív lehet. Betegséghajlamai: Az 5-ös karakterszámú emberek megbetegedéseinek forrása túlzott szabadságvágya, öntörvényűsége, agressziója, mások állandó kritizálása, félelmei a változtatástól. • Légzőszervek megbetegedései, tüdőbajok (tüdő a megújulás szerve), köhögések, hörgőhurut. • Karok, vállak, kezek: ölelünk, szeretünk vele; cselekvőképesség szimbóluma is. Problémák a karral jelzik, ha képtelenek vagyunk az ölelésre, valami újat képtelen elfogadni, vagy túlvállalja magát. • Idegi feszültség miatt: alvászavar, fejfájás. • Vastagbélproblémák. (Készült: Eschwigné Varga Zsuzsanna előadásán tanultak alapján.)

Sorsfeladat

Születési dátumunk számjegyei segítségével életfeladatokra, velünk született lehetőségekre, ígéretekre, nehézségekre deríthetünk fényt. Dan Millman életfeladat meghatározása alapján az 5-ös sorsszámmal rendelkező emberek feladata a szabadság és önfegyelem. Mivel a sorsszám feladata a legmélyebbről jövő kihívás, legnagyobb életfeladat egyben, ezért könnyen előfordulhat, hogy élete első felében például az 5-ös sorsszámú egyén pont e tulajdonságokban szenved leginkább hiányt, az az adott esetben se nem éli meg a szabadságot,

se nem képes az önfegyelemre, koncentrációra. Ismétlés: A sikeres sorsfeladathoz vezető utat a sors útja mutatja (példánkban a 24-es szám). Ez azt jelenti, hogy adott esetben a 2-es és a 4-es energiáit kell megfelelően működtetnünk ahhoz, hogy utána az elsődleges sorsfeladat is beteljesedhessen. Mint azt az előző cikkeimben is írtam, e sorok nem csak arra vonatkoznak, akiknek Sorsszáma 5, de eltérő mértékben azokra is, akiknek születési dátumukban valamilyen formában mégis szerepel a szám. Ismétlés: Egyetlen számnak sincs kizárólagos jogosultsága az adott tulajdonságra, tehát, ha valakinek a sorsszáma nem 2, hanem 8, az nem jelenti azt, hogy ő nem lehet tökéletes diplomata, viszont azt jelenti, hogy arra érzi a legmélyebbről jövő ösztönző erőt, hogy a sorsszámának feladatát beteljesítse. Tanácsok 5-ösöknek: Tudd, hogy tiéd a lelkierő, használd! Használd jóra! Hasznosítsd az információkat, ne legyél felszínes, mélyülj el mindenben, ami érdekel, akkor is, ha úgy érzed, nincs elég türelmed hozzá. Legyél te a híd, az összekötő. Életedben a legnagyobb szerepe az emberi kapcsolatoknak van, így becsüld meg őket! Légy mindig őszinte, és ne légy szószátyár – becsüld meg a szó erejét. Fedezd fel a világot! Folyamatosan változz a korral, legyél rugalmas. Törekedj megtalálni belső szabadságodat, ne külső dolgokban, végletekben véld megtalálni azt! Qeis Leila


24 FILM


25

A SZELLEM DACOLÓ HATALMA „ÉLETREVALÓK”-KÁ TESZ „..a személy - annak az erőnek a segítségével képes túllendülni önmagán, ami egzisztenciálisan jellemzi, s amit mi az egzisztenciaanalízisben a szellem dacoló hatalmának nevezünk.” (Sárkány/Zsók)

Eric Toledano, Olivier Nakache: Életrevalók című filmjén keresztül szeretném bemutatni a jelenséget, ugyanis ezt az alkotást filozófiai kincsesládaként is emlegetik. Ahogy az értékek kibontakozásával értelmet nyer a szereplők élete, ahogy a nálalét, mely csak egyenrangú létezők között lehetséges, a szellemi terében összekapcsolja az arisztokratát a börtönből szabadult fekete sráccal.

kinek mindene megvan, csak életigenlése nincs. E teljesen különböző élettörténetek ütköztetésével, az intelligencia és a humor barátsággá szövi sorsukat. A kiszolgáltatott, teljesen lebénult Philippe karaktere hűen visszaadja azt a megállapítást, mely szerint: „Az ember teste semmi esetre sem hű tükörképe szellemének” (Sárkány/Zsók)

A film igaz történeten alapul. A dús gazdag Philippe (Francois Cluzet) egy ejtőernyős baleset következtében nyaktól lefelé lebénul, és ápolót keres.

Színészi alakítása hibátlan, tekintetében tükröződik a keseredettség, de szemében csillog a büszkeség. Intelligens távolságtartás jellemzi, de ha kell, előtérbe helyezi a szeretetteli légkört.

Driss (Omar Sy) csupán segélyt akar kapni, nem munkát, ezért csak egy aláírásért viharzik be a villába. Két világ találkozása a luxus falai között. A gettóból érkező Driss, kinek semmije sincs az élni akarásán kívül, s Philippe,

A másik végletet Driss testesíti meg, aki lazaságával, vagány stílusával döntögeti a feszes béklyókat, miközben ontja a poénokat, de sokat tanul a felelősségről, az önzetlenségről és az igaz barátságról.


26 FILM A két ellentétes pólus között úgy tud igazi összhatás kialakulni, hogy nem éreznek egymás iránt szánalmat, s mindketten meglátják a másikat az adott életszituációban a szeretet terében. Igazán nála-létben vannak, ahol a lelkiismeretük irányítja életüket, így a barátságot értékként valósítják meg. Megfosztják egymást láncaiktól, miközben egymás világát megismerve tárják szélesre a boldogság kapuját, melyen félelmeiket és előítéleteiket legyőzve mindketten belépnek. Viktor E. Frankl azt mondja, hogy minden betegségnek megvan az értelme, de nem maga a betegség, vagy az állapot az értelem, hanem az, ahogyan az ember a szenvedést viseli. A küzdeni akarás, tehát a szellem dacoló hatalma is kikristályosodik a

filmben, miként a szembeszegülésre mindig van mód, és a szellemi sosem betegedhet meg. Két olyan élettörténetet tár elénk a film, mely mindannyiunk számára lecke lehet az életről. Elgondolkodtat, kérdéseket vet fel, nevettet, hol könnyeket csal szemünkbe. Az életigenlés hajtja a szereplőket, és végig az emberi faktor dominál. Intelligens távolságtartással mutatják be, hogy a szenvedés, a kiszolgáltatottság is elviselhető, ha tisztelettel viszonyulunk egymás és az élet iránt. Az élet apró örömeinek és az „itt, és most” megélése felülírja a múltat. A humorral fűszerezett alkotás megmutatja, hogy az ember, ha szánalom nélkül és némi önkritikával nevet önmagán, feltárul az élet pikantériája. Még nagysze-

rűbb élményt nyújt a film, ahogy a két kaszt különböző zenei ízlését felvonultatja, miközben rájövünk, hogy nem az számít, honnét jövünk, csak, hogy hova tartunk.A viselkedéskultúrák, a beszéd, a különböző élethelyzetek és a mély emberi értékek találkozásával adnak értelmet egymás életének a szereplők. Azt gondolom, hogy ilyen alkotásokért érdemes moziba menni, bekapcsolni a tévét, vagy felmenni az internetre. Sokszor hibáztatjuk a médiát káros hatása miatt, de a tömegkommunikáció nem külön entitás. Amikor birtokában vagyunk az akarat szabadságának, az értelem akarásával minden percben dönthetünk az értelmes élet mellett. Szabó Szilvia http://lelekhangja.com


27

Hogyan válhatok jobb

Segítővé?

2 NAPOS TRÉNING BUDAPESTEN

2014. FEBRUÁR. 22-23.

http://facebook.com/events/1412069275699683


fotók: Bocskai Norbert, kurultaj.hu

28 HAGYOMÁNY


29

HUNOK ÉS MAGYAROK KÉRDÉSE Nehéz témát veszek most, és ehhez Manu törvénykönyvét hívom segítségül. Ez a téma, amely nekünk, és mindenkinek, aki a Magyar vallást olvasta, vagy aki gondolkodott ebben a témakörben, nehézséget okoz: a hunok és a magyarok kérdése.

Az alapproblematika, mint tudjuk, az, hogy ez a nép identitászavarral küszködik. Krónikáink annyit őriztek meg a mi eredetünkből, hogy honnan jövünk, milyen származásúak vagyunk, sokszor említik, hogy „a hunok, azaz a magyarok”. Azt nem mondják ki, hogy „a hunok és a magyarok”, krónikáink csak lebegtetik ezt a kettősséget akkor, amikor még tisztázni lehetett volna a dolgot. Beláthatjuk, hogy a keresztény papoknak nem állt érdekében ezt tisztázni. Nem is várhatjuk, hiszen ez a saját halálukat jelentette volna, vallási értelemben. Nekik éppen az volt a céljuk, hogy ne tisztázódjon, hiszen vallást akartak adni ennek a népnek. Volt ugyan vallása, de azt valahogy el kellett tüntetni, ezért az volt az érdekük, hogy a hun és magyar kérdéskört összemossák, és átláthatatlan, zavaros történetté tegyék. A mai napig is élő kérdés, hiszen mindenki hunnak nevez bennünket, mi pedig magyaroknak magunkat, és nem tudjuk definiálni, mi köze a hunoknak a magyarokhoz, és egyáltalán kik vagyunk. Ahhoz, hogy ezt igazán megértsük, nem elég belegondolnunk.

Vissza kell mennünk legalább kétezer évet, és fel kell tudnunk fogni, milyen volt minden normális társadalom felépítése. Normális alatt az archaikus, tradicionális társadalmakat értem, sőt, bizonyos értelemben a német-római császárságot is, amelyben volt egy nagyon markáns, erős, harcos néptömeg, és volt egy lényegesen kisebb, de legalább olyan markáns, határozott vonalakkal rendelkező papi néptömeg. Dinasztikus papság, amely tulajdonképpen a szellemi kérdésköröket intézte, a vallási kérdéseket, a gyógyítást, a csillagászatot, alkímiát. És e két csoport társulása folytán létrejött a jóléti társadalom. A boldog társadalom. Régen úgy fogalmazták meg a védikus iratok, hogy megvalósul a hansza, a hattyúkaszt, amikor a két kaszt, a papság és a harcosok békében élnek egymással, egyensúlyban vannak. A hattyú, mint a boldogság jelképe szerepelt a védikus iratokban. Tehát a régi társadalmakban az volt a cél, hogy a harcosi kaszt feje – Indiában a rádzsa, máshol például a király – és a papságot képviselő purohita, főpap – purohita azt jelenti, aki elől áll, elől jár – között szertartásos egyezség jöj-

jön létre. Egyesülés, mint férfi és nő között. Természetesen nem szexuális értelemben, de olyan intenzitással egyesültek és alkottak egy egészet, hogy ez volt a garancia a társadalom jólétére. Gondoljunk bele, hogy a papság mindig a bölcsességet és az értelmet képviselte, a harcos kasztok pedig elsősorban az akaratot, a harciasságot, a márszikus folyamatokat. Tulajdonképpen magunkban is felfedezhetjük ezt a két folyamatot: az erőnek és a bölcsességnek egyesülnie kell ahhoz, hogy egészséges ember jöjjön létre. Magyarul a bennünk lévő rádzsaságnak és a bennünk lévő papságnak egyfajta egységet kell alkotnia ahhoz, hogy egységes tudatú lén�nyé legyünk. Így megérthetjük, hogy a régi társadalmak miért helyeztek olyan nagy hangsúlyt arra, hogy ez az egység létrejöjjön. Ezt nagyon jól tudjuk modellezni, hiszen erről tulajdonképpen minden megmaradt. Szanszkrit nyelven a régi társadalmakról többek között Manu törvénykönyvében is minden pontosan le van írva. Ez egy nagyon korai törvénykönyv, magyarul is olvasható, nagyon rövid fordításban, de elérhető.


30 HAGYOMÁNY Pontosan szabályozták benne, mi a rádzsa dolga, a pap dolga, sőt, az alacsonyabb kasztok, a kereskedők, vaisák, vagy akár a sudrák dolga. Visszatérve az alapkérdésünkhöz: ahhoz, hogy megértsük a hunok és a magyarok viszonyát, meg kell értenünk, milyen viszonyban voltak régen a harcosok a papokkal. Tudniillik azt állítjuk a Magyar vallás című könyvben, hogy a hunok a harcos tradíciót képviselték, a magyarok pedig egy szellemi tradíciót, a maguk nyelviségével, a maguk hagyományával, szertartásaival, amelyeket még a honfoglalás után egy ideig, az 1200–1300-as esztendőkig végeztek is a Kárpát-medencében, az északi, borsodi területeken, amelyeket Vata és nemzetsége

birtokolt. Hosszú ideig hivatalosan, hogy úgy mondjam, pogány pártot képviselt a Vata-féle nemzetség. Gyakorlatilag a magyarság és a hunság két különböző jellegű kasztból, varnából lett egy nemzetséggé. A hunok gyakorlatilag egész Európát elfoglalták. Végigszáguldoztak egész Európán, és Rómánál is csak azért állt meg Attila, mert közben rájött, hogy Budát, a papot megölte, és neki nincs papja. Szemben állt egy másik vallással, és akkor ébredt rá, hogy teljesen ki van szolgáltatva. Amikor előjöttek Rómából a papok, és szólították Istent a nagy keresztekkel, Attila teljesen megdöbbent, mert nem tudott kit szólítani, nem volt ott a papja, hiszen Budát megölték. Ismerjük jól a történetet. A kettősség

megszűnt, Attila egyedül maradt, és rájött, hogy papság nélkül nem tud mit tenni, nem tud még harcolni sem, nincs értelme a harcnak sem, és hazajött. És nemsokára egy papnő megölte bosszúból. Bár nem tudni pontosan, de a lényeg, hogy nem sokkal azután meghalt. Ezzel leáldozott a nagy Attila-éra. De amíg Buda élt, és Attila és Buda fenntartotta ezt a kettősséget, amelyet a hunok és a magyarok képviseltek, addig Attila megállíthatatlan volt. Egész Európát tarolta. Gyakorlatilag tengertől tengerig tartó birodalom korlátlan ura volt. Akkora birodalom soha nem volt, és nem is lesz, mint amekkora Attila idejében volt, mert Kamcsatkától a francia partokig minden a hunok birtokában volt. Gondol-


31 junk bele, a teljes Eurázsia. Ekkora uralkodó igazából véve nem volt több a Földön. Létfontosságú tehát megértenünk, milyen viszonyban kellett lenniük egymással a hunoknak és a magyaroknak. Hogy jobban meg tudjuk közelíteni a kérdéskört, elővettem Manut, és megnéztem, milyen viszonyban vannak a bráhmanák a ksátriákkal, a papok a harcosokkal. Nagyon érdekes dolgokat mond Manu törvénykönyve ezzel kapcsolatban, amelyek úgy gondolom, párhuzamba állíthatók a hunok és a magyarok kérdéskörével is. Pl. a Manu 313. pontja így szól: „még ha nagy bajba kerülnek is a rádzsa-ksátriák, mégse haragítsák meg a bráhmanákat, mert ezek bizony haragjukban tüstént tönkre tehetik őket mindenükkel egyetemben.” Ez azt jelentette lefordítva, hogy ha netán – most egyelőre maradjunk a rádzsáknál, a ksátriáknál és a bráhmanáknál – a ksátriák magukra haragítják a bráhmanákat, a papokat, akkor nagyon vigyázzanak, mert a papok haragjukkal tönkre tudják őket tenni, hiszen az istenek a papokkal vannak. Gyakorlatilag akkor az isteneket haragítják magukra. A mi esetünkben: még ha nagy bajba kerülnek is a hunok, és valamilyen oknál fogva, például geopolitikai okok vagy más miatt más vallást kellene felvenniük, mégse haragítsák magukra a magyarokat, mert haragjukban tüstént tönkre tehetik őket mindenestül. Mindennel egyetemben. Ha belegondolunk abba a történetbe, amely itt az ezer év

alatt lejátszódott, hogy amióta megtört a hunok és a magyarok között fennálló egység, azóta egyfolytában, örökösen és állandóan valakivel harcolni kellett. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Hol innen kaptunk, hol onnan, hol amonnan, volt, hogy szétszedtek bennünket, és volt, hogy nem is volt Magyarország, csak Erdély, meg török, meg osztrák terület. Magyarország, mint olyan meg is szűnt. Ha megnézzük ezt az ezer évet, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy a hunok magukra haragították a magyarokat azzal, hogy letették ezt a vallást, és felvettek egy másikat. De a következő pont mindjárt arról beszél, hogy még ha ott is hagyják a ksátriák a bráhmanákat, a bráhmanáknak akkor is az a dolguk, hogy az egyensúlyt helyreállítsák. Vagyis lefordítva: ha ott is hagyják a hunok a magyarokat, akkor is a magyarok dolga, hogy helyreállítsák azt az egyensúlyt, azt az egységet, amely korábban volt. Nagyon érdekes összefüggések és összecsengések tárulnak fel. A hunok nem feltétlenül látják át az egység fontosságát, hiszen ők harcosok. Ők az akaratnak, az erőnek a kifejeződései, nem a bölcsességé, a tudásé és a belátásé. Nem feltétlenül látták be, hogy ha netán tán magukra haragítják a magyarokat, abból bizony baj lehet. És lett is bizony baj, azt mondhatjuk, bőven. A következő pont így szól: „mert akik nem pusztulnának el, ha megharagítják azokat, akik által lett a tűz, mindent felemésztővé, a Hold fogyóvá és ismét

megnövővé” – magyarul akik ezeket megharagítják, akik a tüzet mindent felemésztővé, az óceánt ihatatlan vizűvé és a Holdat fogyóvá és megnövekedetté tették, azok bizony elpusztulnak – mondja Manu törvénykönyve. „Mert hogyan tudnának sikert elérni, hogy ha gyötrik azokat, akik haragjukban képesek volnának más világokat teremteni, és nem más világőrzőket, valamint isteneket és más embereket.” Hogyan tudnának sikert elérni mondjuk a rádzsák, a királyok, a harcosok, hogyha azokat gyötrik, akik haragjukban képesek volnának más világot teremteni, más világőrzőket, más isteneket, más embereket. Vagyis a papok, a bráhmanák képesek ezt a világot átvarázsolni egy más jellegű világgá, így hát nem érdemes ezeket magukra haragítani – mondja Manu törvénykönyve. „Akikre támaszkodva állanak fenn a világok és az istenek szüntelenül, és akiknek kincse a bölcsesség és a tudás, azokat kicsoda tudná bántalmazni, ha az élete kedves?” Ez ismét a bráhmanák, a papok dicsőítése. Nem érdemes bántalmaznia őket annak a rádzsának, annak a királynak, akinek kedves az élete. „Meg van szentelve vagy sem a tűz – isten. És a hullaégető helyen is fényesen ragyog, de nem szennyeződik be.” Tehát függetlenül attól, hogy meg szokták-e szentelni a tüzet, vagy sem, akkor is nagy isten. A hullaégető helyen a testeket égeti, a szennyet, ami tulajdonképpen marad az emberből,


32 HAGYOMÁNY ami tisztátalannak számít. Főleg a pársziknál, a perzsáknál, akik hozzá sem nyúltak a holttesthez, elkerülték, kirakták a madaraknak, és azok csipegették el. Tibetben ma is látni, ahogy felvágják a testeket, és megetetik a madarakkal, Lhászától nem is olyan messze. Már titokban, de csinálják. A lényeg az, hogy a hullaégető helyeken a tűz nem szennyeződik be azáltal, hogy a hullát elemészti. És amikor áldoznak neki, újra megnövekszik, és újra felveszi a legszebb alakját, de nem szennyeződik be. „Éppen így a papok. Bár mindenféle olyan foglalkozást űznek, ami nem kívánatos nekik, hiszen olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy mindenféle dolgot kell csinálni, mégis tiszteletet érdemelnek, mert a legmagasabb szellemiséget képviselik.” Lefordíthatnám, éppen így a magyarok is, mindenféle olyan foglalkozást kell űzniük, az utóbbi időben különösen, amely nem függ össze azzal a papi feladattal, amely eredetileg az ő funkciójuk volt, de még bizony így is megérdemlik a tiszteletet, mert a legmagasabb hagyományt, a legmagasabb dolgokat képviselik. „Mindannyiszor, amikor a rádzsák – tehát a királyok, harcosok – túlhatalmasodnak a papokkal szemben, a papok legyenek azok, akik megfékezik őket, mert a harcosok papoktól függenek” – mondja Manu. Ezt most lefordítom. Mindannyiszor, amikor a hunok elhatalmasodnak, a magyarokkal szemben túlhatalmasodnak, mint ahogy történt is, a vallás, a magyarok

háttérbe szorulnak. A hunok meg annyira, hogy még azt sem tudják, hogy hunok. Mindenki gondol valamit magáról, hogy ki is, de hát a külföldiek jobban tudják, hogy mi mik vagyunk: oda van minden magyar neve mellé írva, hogy hun. Ha megnéz valaki egy versenyt, oda van írva a nevek mellé, hogy hun. Mi nem tudjuk, hogy hunok vagyunk, ők viszont pontosan tudják, nem is írják ki, csak an�nyit, hogy hun. Mindannyiszor, amikor a hunok túlhatalmasodnak a magyarokkal szemben, a magyarok legyenek azok, akik megfékezik őket, mert a hunok a magyaroktól függenek. Ez az, amit az Attila példáján keresztül próbáltam elmondani. Hiába van erő, ha nincs bölcsesség. Hiába rombolja le, foglalja el a világot, nem tud vele mit kezdeni, ha nincs bölcsesség. Az erő önmagában semmi – és viszont is igaz. Ha nincs erő, a bölcsesség önmagában semmi. Ezért kell ennek a kettősségnek létrejönnie, és bennünk is ezért kell a kettősségnek létrejönnie. Itt már kicsit messzebbre megy Manu törvénykönyve, mert azt mondja, hogy „A vizekből a tűz, a bráhmanokból a rádzsaság, a ksátriák, a kőből a vas ered. Ezeknek mindent átható ereje a saját eredő helyükkel szemben elveszti hatását.” Lefordítva: a vizekből a tűz ered, a magyaroktól a hunok erednek, a kőből a vas ered, de elveszíti hatását, erejét, ha megszűnik a kapcsolata az eredetével. Hogy miért a vizekből eredeztetik a tüzet a védikus iratok, az más kérdés...

Talán ahogy a föld alatt termelődik a vas... Bár nem biztos. Jól ismert, hogy tudtak fémet, tiszta vasat csinálni, ott van bizonyítékként Delhi mellett a vasoszlop. Finomabb vasat tudtak csinálni, mint ma a legmodernebb technikákkal. Meg sem közelítik. A legmodernebb technika képtelen olyan finomságú vasat előállítani, amilyenből azt az oszlopot odaállították, nagy szégyen, ha belegondolunk. Ma még nem tudnak olyan technikát kitalálni, amellyel olyan tisztaságú vasat állíthatnának elő, mint akkor, több ezer évvel ezelőtt. Tehát a hunok nem tudnak boldogulni a magyarok nélkül, a magyarok pedig nem gyarapodhatnak a hunok nélkül. De ha a hun és a magyar szorosan összetart, összefog, itt és ott egyaránt gyarapszik. Itt, e világban és ott, a túlvilágban – mondja Manu törvénykönyve a ksátriákról és bráhmanákról. Lefordítva tehát, a harcosok nem tudnak meglenni a papok nélkül, és a papok sem a harcosok nélkül. Ugyanúgy, ahogy az erő nem lehet meg bölcsesség nélkül, és a bölcsesség sem erő nélkül. Mindig vissza kell térnünk erre a példára, mert akkor magunkon keresztül is át tudjuk látni. De ha ez a kettő, hun és magyar összefog, összetart, akkor itt és ott egyaránt gyarapszik. Ezért ki merem mondani, hogy tulajdonképpen a magyarok a hunok lelkiismerete. A magyarok a hunok emlékezete, és a magyarok a hunoknak az íze, szellemisége. Ha a magyarság megszűnne, mint magyarság, persze nem tud, mert azt sem tudni, hogy ki


33 kicsoda, de mégis, ha megszűnne a magyarság, mert eltűnne a nyelv – persze az sem tud, mert annál sokkal erősebb –, akkor bizony a hunok is abban a pillanatban eltűnnének. Tehát szükségszerű e kettő együttes jelenléte, és ehhez még hozzáteszem azt, amit a Manu törvénykönyve, hogy ha a hunok királya alszik, akkor bizony a társadalomban felülkerekedik a kali-juga, a sötét kor. Ha a hunok királya ébren van, akkor a társadalomra a dvápara-korszak köszönt rá. Ha a hunok királya tevékeny, akkor a társadalom a tretá-korszakban tartózkodik, és ha a hunok királya sikeresen tevékeny, akkor a társadalom a szatja-korban van. Előbb jön az aranykor, aztán az ezüstkor, aztán a bronzkor, a végén a vaskor,

a sötétség kora. Ez a szükségszerű, törvényszerű alászállás zajlik az emberiségnél. Jobban mondva, az alászállás ott van, ahol az ember elveszíti az eredetét, és egyre messzebb kerül tőle. Mint amikor valaki elindul egy faluból, és elfelejti már, hogy ott hogy beszéltek, milyen tiszták voltak, milyen becsületesek, s bele-beleütközik abba a városi zűrzavarba, ahol mindenki lopcsal. Eltávolodtunk az ősi kezdetektől, ahol még minden tiszta volt, és eljutottunk ebbe a sötét korba. Mint ahogy minden, amit elejtünk, az zuhan. Minden esik lefelé. Ez a törvényszerűség. Manu törvénykönyve azonban kiemeli az embert ebből az időbeliségből, és azt mondja, hogy ha a feje éber, akkor az aranykor visszajön. És ez csodálatos. Ez azt

jelenti, hogy bármikor megvalósulhat az aranykor. A kérdés csak az, hogy mikor lesz olyan feje, olyan vezetője, olyan rádzsa, vagy uralkodó, a hunok királya – nem tudom, lesz-e olyan még egyáltalán valaha –, aki éberen tevékeny. Aki éberen és sikeresen tevékenykedik. Mert ha éberen és sikeresen tevékenykedik, akkor a társadalomból aranykor lesz. De ha alszik, az a kali-juga. És bizony azt kell mondanunk, hogy az egész Földön sehol nincs uralkodó. Miért nincs uralkodó? Mert már nem divat az önmagunk feletti uralom. Nem olyan uralkodó, aki csicskáztatja az alattvalóit, hanem az, aki az élen jár, aki a legerősebb, aki a legnagyobb harcos, aki az ősökkel tart, aki mozdulatlan. Vegyük a kínai bi-


34 HAGYOMÁNY rodalmakat. A Sárga Császár a középben mozdulatlanul ült. Sem az érzelmek, sem a hangulatok, semmi nem mozdította ki, a tudata mozdulatlan volt, és ezáltal a birodalom köré, a mozdulatlan közép köré tudott rendeződni. Magyarul, ha éber a király, akkor a társadalomra az aranykor jellemző. Csak zárójelben, 2012-ben, mikor zajlott az olimpia, történt egy csodálatos dolog. Nemcsak azt írták ki a versenyzőkre, hogy Hungária, hanem a hátukon ott van, hogy Magyarország. Ezért most egy kettősség áll fenn, akárcsak a finneknél. A finnek suomiknak nevezik önmagukat, a külföldiek pedig finneknek nevezik őket, rájuk is ez a kettősség a jellemző. Azt írják ki, hogy xy, a hun megnyerte, de a hátára az van írva, hogy Magyarország. Picit visszacsempésződött a ma-

gyarság a köztudatba. Egy picit. Nem nagyon, mert nincs szó arról, hogy mi a különbség a kettő között, és egyáltalán miért is fontos. Kíváncsi vagyok, lesz-e mindennek visszhangja. De most azt látjuk, hogy a hun mögött, aki a harcos, ott van valahol a magyar. Aki Magyarországról jött. Mintha azt mondanánk, hogy Mágusországból jött. Abból az országból, ahol a mágia a vallás. Fantasztikus, hogy ezt megérhettük. Én nagyon örülök neki. Függetlenül attól, hogy ez hogy sikerült, ki csinálta. Az, hogy odakerült a hátukra a Magyarország szó, mindenképp jó. Majd meglátjuk, hogy ez mit eredményez. Lehet, hogy teljesen leégnek, de az is lehet, hogy feldobja őket. Kíváncsi vagyok, mit jelent ez a kis plusz, amit nem is lehet mérni. Mert az ilyesmit nem lehet mérni, nem a materialisztikus,

természettudományos világképhez tartozó dolog, amelyet konkrétan meg lehet mérni, le lehet írni, és fel lehet érte venni a fizetést. Az ilyesmi finom, szubtilis dolog, amit csak a kifinomult emberek érzékelnek, akiket nem vakítanak el a 21. század barbár, anyagelvű dolgai. De vállalnunk kell ezt a tudománytalanságot, mert mi olyan felületen próbálunk eligazodni, amelyről nem tud a tudomány. Mit tudja, hogy ott mi van? Az asztrológia nagyon jól példa erre. Amikor perben el akarták ítélni az asztrológust kóklerségért, jött a csillagász, és megkérdezte tőle, hogy mi az Ascendens. A horizont és az ekliptika metszéspontja. Mi az MC? A meridián és a… Jó, hát a továbbiakban nincs mit kérdezni, a többi már nem tartozik rám – mondta a csillagász, és nem tudták elítélni az asztrológust, mert


35 onnantól kezdve ők nem értettek hozzá. Az, ami igazán fontos, túl van a leírhatón, a megfoghatón, a mérhetőn. Mégis valahol a belső érzékelésünkkel érzékeljük, sejtjük. Úgyhogy remélem, kapunk arról képet, hogy vajon az, hogy most ott szerepel a hátukon a Magyarország szó, lendített-e valamit a versenyzők tudatosságán, céltudatosságán. Főleg az, hogy a tudatosságukon lendít-e valamit, mert az az erővel ötvözve bármire képes. Nagyon-nagyon nehéz megérteni a mostani fejünkkel, hogy is volt a magyarok és a hunok kérdése. A nagy hun törzsek, amelyek Dzsungáriából érkeztek és a magyarok onnan lentről, Médiából összeszövetkeztek a turáni alföldön, és együtt jöttek ide. Hogy értsük mindezt? Majd később a Kárpát-medence többször kihalt, az a népesség, amely ide bejött, megszűnt. A magyar nyelv is a megszűnés határán volt, alig-alig beszélték néhány megyében, amikor is az utolsó pillanatban hoztak egy rendeletet, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen. Ha 1844-ben nem hozzák meg azt a rendeletet, akkor vége a magyarságnak. Vége. Budán már németül beszéltek mindenhol. Nemcsak Budán, megyék voltak, ahol nem tudtak magyarul. Képzeljük el! Az utolsó pillanatban, valami isteni szerencse folytán, hirtelen hoztak egy törvényt, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen. Csak magyarul beszélhetnek a közalkalmazottak, stb., stb. Ezzel megmentették a nyelvet, és most is él a nyelv, a szellemiség. Már nincsenek ugyan genetikai érte-

lemben vett magyarok, akik azt mondhatnák, hogy ők dinasztikus papi alapon viszik tovább apáik hagyományát, akik papok, magyar mágusok voltak… Ilyenek már nincsenek. Mégis, a magyarság mint egy tudatállapot, szellemiség, mint a kreativitásnak és a szellemiségnek egy reprezentánsa, itt van velünk a nyelvünk által, és ez csodálatos. Mindig, amikor már éppen megszűnne, akkor megmenekül, mert nem szűnhet meg, mert funkciója van. Minden népnek funkciója van, de a magyarságnak különösen, mert olyan hagyományt visz tovább a nyelvével, a szellemiségével, azzal, ahogy a bölcsességét hozzáadja az erőhöz, amely nem halhat el, mert ha elhal, vége a világnak. Tehát igencsak érdemes ezen a kettősségen elgondolkodni, azért is, mert bennünk személyesen is fontos az erő és a bölcsesség együttes jelenléte, és nyilván így jobban átlátjuk ezt a világban is. Napjainkban például nagyon megerősödött a presztízse annak, ami magyar. Magyar kefír, magyar paradicsom stb. És ez jó is. Nem beszélve arról, hogy ha azt esszük, amit itt megtermelünk, pont olyan jellegű összetevőkhöz jutunk hozzá, amire szükségünk van. Az van bennük, ami nekünk, azon a területen szükséges ahhoz, hogy ott éljünk. Hiába hoznak ide gyönyörű spanyol uborkát, az a spanyol éghajlaton termett uborka az itteni ember számára élettanilag nem lesz kielégítő. Hiszen tudjuk jól, hogy a növények termőhelyükön azokat a

hatóanyagokat veszik fel, amelyek ott szükségesek. Ezért van az, hogy a vízcsökkentők a vizes helyeken nőnek, a tűzcsökkentők a meleg helyeken. A narancs, a tűzcsökkentő gyümölcsök a trópusokon nőnek. Itt lent a patakban az összes növény mind vízcsökkentő, hiszen abban a növényben, amely a vízben nő, szükségszerűen kifejlődik a vízcsökkentő jelleg. Ezért minél közvetlenebbül megtermelt dolgot fogyaszt az ember, annál jobb hatással van rá élettanilag. És ez régen így is volt. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy végül is mostanában nagyon megerősödött a magyarságtudat. És ez nagyon jó. Ha meg a helyére kerülne, hogy mi is a magyar, és mi is a hun, ez a kettő milyen boldog társadalmat tudna alkotni! Ha ez a kettő az erő és a bölcsesség formájában egyesül, akkor bizony azt kell mondanom, az aranykor állapota ébredhetne fel. Függetlenül attól, hogy esetleg sokan azt mondják, mindez a múlté, már a kali-jugába tartunk. Mert, ahogy Manu törvénykönyve mondja, ha az uralkodó éberen tevékeny, akkor a társadalom az aranykorát éli. Hát én az kívánom ezúton is, hogy valósuljon meg ez az aranykor, legyen egyszer egy olyan rádzsa, aki hallgat a papokra, és legyenek olyan papok, akik tisztelik a rádzsát. Mert amikor a rádzsa és a purohita egyesül, akkor megszületik a tökéletes társadalom. Mireisz László A 38. Javasünnepen, 2012. augusztus 11-én, Kesztölcön elhangzott előadásából Fotók: http://kurultaj.hu


36 KAPCSOLATOK


37

Neked is van olyan

kapcsolatod, amin lenne mit javítani?

Úgy döntöttünk, hogy ebben az évben többet foglalkozunk az emberi kapcsolatok témájával. Kutattunk az interneten és ezt találtuk: “Patrícia - 38 éves vállalkozó “Azt tapasztaltam ebben a rohanó világban, hogy mindenki a pénzért rohan, a gyereket neveli, két-három munkahelyen próbál helyt állni, jó esetben talán a sportra van ideje, DE épp attól vonjuk el a figyelmet és az energiát, ami a legfontosabb kéne, hogy legyen... A kapcsolatainkról, arról hogy ki merjünk mondani a velünk élő embernek, hogy mire vágyunk, mitől félünk, szembe merjünk azzal nézni, hogy mi önmagunk miket nem csinálunk esetleg megfelelően... Ezen a hétvégén volt szerencsém részt venni egy ezzel a témával foglalkozó képzésen, ahol óriási felismerések értek, és egy olyan új időszámítás indult ezáltal az életemben, ami biztos vagyok benne, csak előnyömre válik, és a szeretteim is élvezhetik a gyümölcsét... Teljesen új aspektusból látom az emberi kapcsolataimat, a kommunikációt, a szerelmet, a döntéseket, a felelősségvállalást, a félelmet, a szorongást, a vágyaimat, a méltó elengedést, a szülői viszonyokat, az intimitást, a szexualitás mélységét....” Utánaérdeklődtünk a dolognak, kíváncsiak voltunk, hogy vajon kik állhatnak e mögött. Ugyanis érdekelt minket, hogy milyen elérhető kurzusok vannak a párkapcsolatok illetve emberei kapcsolatok területén, ma Magyarországon. Természetesen találtunk sokat. Ebben a témában is rengeteg az elérhető információ. De mi valami igazán különlegeset kerestünk, valami szokatlant, olyat, ami teljesen eltér a többitől. Így találtuk meg azt a kurzust, ami képes olyan minőségi áttörést elérni az emberek életében, mint ahogyan azt feljebb olvashattad.


38 KAPCSOLATOK Egy fiatal házaspár, Melody és András foglalkozik tréningek tartásával Kapcsolatok: Újratöltve néven. Megkerestük őket és beszélgettünk velük, ebből emelünk most ki egy kis részletet.

Mi késztetett titeket arra, hogy ezzel a témával foglalkozzatok és mi a célotok vele? Sok tréningen vettünk részt, amik arról szóltak, hogy hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben, viszont mi azt tapasztaltuk, hogy a boldogságnak, amit a legtöbben keresnek sokkal inkább a kapcsolatokhoz és azok minőségéhez van köze, mint sem az üzleti sikerekhez. Egy olyan korban élünk, ahol rengeteg információ a rendelkezésünkre áll, sok időt töltünk a neten és a közösségi oldalakon. Ugyanakkor hiányt szenvedünk olyan fontos információkból, mint hogy hogyan navigáljuk jól a kapcsolatainkat. Pedig a legtöbb csalódás, fájdalom, bánat innen ered. A Kapcsolatok Újratöltve fő célja az, hogy a résztvevők kapcsolataikban és a munkájukban egyaránt áttörést tapasztaljanak azáltal, hogy erősítik a jó kapcsolatokat és méltósággal kilépnek a rossz kapcsolatokból.

Mindenki okozott és élt át csalódást egy kapcsolatban, hogyan lehet ezt elkerülni?

Természetesen erre nincs tökéletes recept, de javítani az esélyeket nagyban lehet. Elsősorban úgy, hogy kategorizáljuk a kapcsolatainkat. PL: ismerősök, haverok, kollégák, barátok. Amint megvannak ezek a kategóriák, definiálnunk kell a határaikat és figyelni arra, hogy ne lépjük át azokat. Ugyanis mi döntjük el, hogy kit milyen hatalommal ruházunk fel az életünkbe. Bármilyen furcsán hangzik, de csak rajtunk múlik, hogy ki az, aki igazán megbánthat minket. Ugyanis mi adunk rá neki felhatalmazást az alapján, hogy mennyi információt osztunk meg magunkról.

Mi a legnehezebb egy párkapcsolatban?

A legnehezebb, de az egyik legfontosabb, hogy megtanuljuk nem irányítani a másikat. Az irányítás a leggyilkosabb eleme a párkapcsolatnak. Fontos, hogy mindkét fél teljesen szabad legyen egy kapcsolatban. Csak magamat irányíthatom, és csak magamnak mondhatom, hogy mit csináljak. De ehhez kell egy terv, hogy bizonyos helyzetekben és konfliktusokban hogyan akarunk reagálni. Mert nem szabad érzések alapján döntéseket hoznunk.

Ezt kifejtenétek bővebben? Mert az emberek főleg egy párkapcsolatban érzések alapján hoznak döntést, vagy nem?

Igen ez sajnos általában így van. De ha egy érzelem visz be egy

kapcsolatba, akkor egy érzelem ki is fog vinni belőle. Szükség van arra, hogy több tudatosságot vigyünk bele a kapcsolatainkba. Sokszor csak ösztönből reagálunk, ami nem mindig hoz kívánt eredményt. Mi azt képviseljük, hogy ha az autó vezetéshez kell jogosítvány, akkor talán még fontosabb, hogy megtanuljuk azokat az alapszabályokat, amikkel elkerülhetőek a kapcsolatokban a súlyos balesetek.

Mit várhatnak az emberek egy ilyen hétvégi kurzuson?

Családias környezetet, teljes ellátást biztosítunk maximum 20 főnek egy hétvégi kurzus alkalmával. Tesztek, gyakorlatok, szórakoztató előadások várják a vendégeinket. Minden résztvevő konkrét technikákkal, tudással felvértezve, boldogan távozik miután rengeteg felismerésben volt része.

Valóban izgalmasnak hangzik és igen sokrétűnek. Végezetül csak annyit kérdeznék, hogy hol tudhatnak meg többet rólatok az emberek? Tényleg sokrétű és nagyon nehéz erről ilyen röviden beszélni, mert rengeteg fontos dolgot ki lehetne emelni. Többet rólunk és a kurzusról a weboldalunkon találnak:

http://kapcsolatokujratoltve. com

Következő tanfolyam: http://www.facebook.com/events/241041969406670


39

2014. január 16. 19:00

2014 - A lehetőségek éve (asztrológiai kurzus)

Kalo Jenő - Kiss Balázs Kunó - Kiss József Zsolt Ugródeszka - talán így lehetne jellemezni azt, ami 2014-ben ránk vár. Minél jobban el mered engedni a talajt és minél jobban elrugaszkodsz a megszokottól, annál nagyobbat dob rajtad. De ha mozdulatlanul állsz, akkor nem lesz haladás. Kihívások arra fognak sarkallni, hogy el merj rugaszkodni, különben csak a mély szakadéktól való félelmet fogod látni. Az ugródeszkával viszont mindez átugorható.

2014. február 11. 19:00

Tudat - hasadás

Sárecz „Józsi bácsi” Iván - Géczy Gábor Egyre többen érzik, hogy valami nagyon nincs rendben a világunkban. Egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy ros�szat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett.

BŐVEBBEN: HTTP://NAPIELEMOZSIA.HU/PROGRAMOK


40 MŰVÉSZET

Mamakka: szeretetből gombolyítva Kosztümök, kabátok, egészruhák, sőt, még fürdőruhák is sorakoztak régen a szekrényemben, melyeket mind én böködtem egykor. Aztán jött egy időszak, mikor eltettem a kötő- és horgolótűket és csak akkor vettem elő, mikor az első kisunokámat vártuk. Akkor viszont élvezettel vetettem bele magam ismét a fonalaskosárba:) „Büszkeség és boldogság tölt el, mikor kapok egy-egy képet, ahol apróságok ölelgetik az állatkáimat, vagy horják a sapkáimat, sálakat, stb. Szívesen indulok pályázatokon is, el is dicsekszem a Dekooder babámmal, mellyel megnyertem a versenyt és a figurámat választotta ki a cég kabalájuknak. Azóta Dekoody körbeutazta a világot.” Először elkészült egy hófehér, horgolt babatakaró hozzávaló sapkával, aztán egy apró mellény, cipőcske, és ahogy megszületett a picilányka, megállíthatatlan voltam. Szárnyakat pedig akkor kezdtem növeszteni, mikor sorra jöttek a megkeresések, hogy látták valahol az általam készített fonalállatkák, sapkák, sálak, kesztyűk, takarók egyikét, és Ők is szeretnének hasonlót. Szívesen vásárolok fonalboltból alapanyagokat, de szeretek maradék fonalakat is felhasználni. Sok érdekes kihívással találkozom, mint pl. mikor egy pilóta apuka újszülött kisfiának kellett megkötnöm egy ugyanolyan pilótasisakot fülhallgatóval, mint amilyen az apukán volt munka közben (fotó alapján), vagy egy negyvenes horgásznak készítettem hal alakú fejfedőt:) Ha az unokám királylány szeretne lenni, szól és fél óra múlva kész is a koronája. Ha tengerészeset szeretne játszani és kellenek hozzá halak, két nap múlva már ott úsznak a kék anyagból kitalált tengerben. A giccses műanyag pónik helyett pedig fonalból készítem neki a lovacskákat, melyekből sosem elég:) Újabban pedig vadászom a már kinőtt, használhatatlan ruhadarabokat a családban, melyekből egerek, macskák, cicák, dínók és egyéb állatfigurák készülnek varrással és horgolással kiegészítve. Van úgy, hogy kapok egy-egy kedvenc babaruhát, amit továbbadni már nem tudnak a szülők, mert foltos, szakadt vagy egyszerűen a szívükhöz nőtt és ebből képzelek el, majd valósítok meg egy ölelgetnivaló alvós kedvencet a kicsiknek. Böködök és gombolyítok nagy-nagy szeretettel. Mamakka http://facebook.com/mamakka


41


42 MŰVÉSZET


43


44 MŰVÉSZET


45


46 MŰVÉSZET


47


fot贸k: doriana_s, milan6, bjeanwicke

48 BABA-MAMA


49

VÁLASZKÉSZ GONDOSKODÁS

GY.I.K. 1. Milyen módszer a válaszkész nevelés?

Nem módszer, inkább az ösztönös tudáson alapuló belső út. Olyan információk mentén halad, amely segíti a kötődés kialakulását, a testi-lelki fejlődés és változás folyamatát kíséri inkább szívközpontúan, mint tekintélyelven alapulóan. A baba ösztönös és természetes jelzéseit veszi figyelembe és segíti az anyát abban, hogy ezeket a jelzéseket megértse, felismerje és adekvát választ adjon rájuk. Egybe foglalja az igény szerinti szoptatás, hordozás és éjszakai gondoskodás jelentőségét és információt nyújt ezekről. Mostanában nehéz lehet meghallani az ösztönök hangját, mert rengeteg téves információ és elbizonytalanító tanács jut el a szülőkhöz és kínálnak gyors megoldást olyan problémákra, melyek valójában nem kórosak, hanem sokszor adott életszakasz normális jellemzője, életkori sajátosság. Nem módszer, mert nem kínál egy általános receptet, ami minden babára, szülőre egyaránt vonatkozhat, hanem a biológiai meghatározottságot veszi alapul úgy, hogy

közben maximálisan a kisbabák valódi működésére összpontosít, ami kerek egész lesz az anyában lezajló hormonális és pszichés változásokkal.

2. Készüljek már várandósság alatt a gyermeknevelésre?

Érdemes olvasgatni, információkat begyűjteni a szüléssel, szoptatással, a babák valódi működésével kapcsolatban. Ha nincs a családban, közeledben lehetőséged megismerni más kisbabákat, vagy csak hiteles környezetben szeretnél kérdéseidre választ kapni, már várandósan is érdemes a La Leche Liga babamama csoportjainak valamelyikébe ellátogatni. Ha magzatodra szeretnél ráhangolódni, szeretnél felkészülni az anyaság állapotára, a szülés pszichés folyamataira, érdemes anya-magzat kapcsolatanalízisre jelentkezni. Tehát tájékozódni, ráhangolódni a szülői szerepre ajánlott, de meghatározni előre módokat a táplálás, alvás tekintetében, és fogadkozni már kevésbé, hiszen a kisbabás lét meglehetősen


50 BABA-MAMA nagy rugalmasságot igényel majd tőled is, sokat formálódik személyiséged és csalódás is érhet, mikor összedőlni látszik az előre megírt álom, ugyanis az elképzelés sokszor nem egyezik azzal, ahogy valójában működik egy kisbaba.

3. Milyen könyveket olvassak?

Várandósság és egyéb, fokozottan érzékeny, felfokozott állapotot előidéző időszakban inkább szépirodalmat, mint internetes fórumokat. Illetve érdemes előnyben részesíteni azon gondoskodásról szóló könyveket, melyeket vagy hiteles személy ajánlott, vagy tartalmát tekintve is látszik rajta, hogy nem receptet kínál, nem vesz egy kalap alá minden csecsemőt és szülőt, hanem utat mutat.

Ajánlott könyvlista a www. valaszkeszszulok.hu oldalán is megtalálható.

4. Hol szüljek?

Ott, ahol biztonságban érzed magad! Az otthonodban vagy kórházban, nem számít. A lényeg, hogy azt érezd, figyelnek rád, biztonságban vagy, tiszteletben tartják tested működését, a rutinszerű beavatkozásokat nem erőltetik rád, számít a véleményed, beleegyezésed, kéréseid, a babádat nem viszik el tőled, támogatják és segítik a szoptatást, a bőrkontaktust, megfelelő információkkal látnak el. Tehát, ahol te és kisbabád kompetens egység lehettek.

5. Mikortól szoptathatok?

Ha mindketten jól vagytok, a szülés után minél hamarabb!

Ha van rá mód, babád, a megszületése után, még pucéran és magzatmázasan, kerüljön rá hasadra- mellkasodra és engedd, hadd keresse meg melledet! Az első két órában aktív és éber az egészséges újszülött, és általában az első 20-50 percben valamikor szívesen kezd szopizni. Az első órának nagy jelentősége van, mind a tejtermelés, mind a kötődés alakulásának szempontjából!

6. Nem kaptam meg a babát, csak másnap, nem fog kötődni a babám?

Biztosan szomorúvá és csalódottá tesz, ami veletek történt, akkor is, ha orvosilag indokolt volt az intézkedés. Érdemes feldolgozni az átélteket, a hozzá kapcsolódó érzéseidet, akár el is gyászolhatod ezt a veszteséget!


51 Indulhat kevésbé optimálisan az életetek, mint amire készültél és számítottál, de szerencsére ez nem lehet akadálya a biztonságos kötődésnek és sikeres szoptatásnak! Ha otthon vagytok, átélhetitek a bőrkontaktust úgy, ahogy a születés után tettétek volna! Vetkőztesd le kisbabád, tedd szabaddá mellkasod és bújjatok össze! Add át magad az érzésnek, engedd el magad és légy jelen! Lehet, hogy babád megkeresi melled és szopizni kezd, lehet, hogy pusztán körbevesz titeket az egymásra találás hulláma, de nem marad hatás nélkül és gyógyító hatással bír.

7. Elkényeztetem, ha minden nyikkanásra felveszem a babámat?

Nem, a kisbabáknak elemi szükséglete a szoros testkontaktus. Újszülöttként akár napi 24 órában! Ez nem kívánság vagy vágy, hanem igény, ami, az evolúciós kódolást tekintve, a túlélését szolgálja. Mindannyian éretlenül jövünk a világra, a megfelelő fejlődéshez, az ősbizalom kialakulásához szükséges az intenzív gondoskodás! Megfelelően válaszolni a baba jelzésére: egy újabb mozaik helyre kerülése a nagy képben. Kifejezetten jó hatással van a babákra, gyermekekre, ha tiszteletben tartják szükségleteiket és bizalommal fordulnak fejlődésük felé.

8. Evészavaros lesz a babám, ha minden jelzésére etetéssel válaszolok? Nem, és szexuálisan sem válik aberrálttá, ahogy kóros függősége sem lesz. Legalábbis az igény szerinti szoptatásból fakadóan nem. Mivel a szoptatás sokkal

több, mint az éhség megszüntetésére szolgáló eszköz, téves volna kijelenteni, hogy érzelmi fájdalmat, nyűgösséget, álmosságot étellel igyekszel megoldani. A szoptatásnak sok funkciója van: elaltat, megnyugtat, összekapcsol, összehangol, fájdalmat csillapít, szomjat olt és jóllakat. A testkontaktus, az ölelés, a szopómozgás, az anya bőrének, illatának ismerős közelsége csodákat művel, miközben egy természetes összhangot eredményez. Szopi a hozzátáplálás idején is megmarad(hat), és egyre inkább nem az éhség, hanem az egyéb szükségletek lesznek a mérvadók a mellre kéredzkedésnél, mindaddig, míg el nem jött az idő a szopi befejezésére. A fentieket figyelembe véve érdemes a babára bízni a szoptatások számát! Ez mind a tejmennyiségre, mind a pszichés fejlődésre nézve jótékony hatással bír, és az ő sajátos igényeihez alkalmazkodik!

9. Mikor kell elválasztanom ahhoz, hogy ne legyenek beilleszkedési problémái és önálló legyen?

Nem kell elválasztanod mindaddig, míg számodra is megfelelő a szoptatási kapcsolat! Ez a fajta összekapcsolódás köztetek beavatkozások nélkül is elér újabb és újabb szintekre, és egyfolytában változik, rugalmas. Minden korszaknak meg van a maga jellegzetessége, nehézsége és szépsége. Ha úgy érzed, eleged van, nem akarsz tovább szoptatni, megteheted, hogy elválasztod, de érdemes lehet

kicsi időt hagyni még, nem csak egy hullámvölgyről van-e szó, vagy olyan dologról, ami némi változtatással számodra is kön�nyebbséget hoz, ám a szoptatási kapcsolat is fennmaradhat, csak esetleg kissé átalakulva. Ha gyermekedre bízod, előfordulhat, hogy 2 éves kora után (2-4 éves kora között valahol) jön el az idő. Egy éves kor előtt inkább gondolhatsz szopási sztrájkra, mint természetes elválasztódásra, ilyen esetben érdemes ezt az irányt is megnézni. A válaszkész gondoskodásban részesülő gyermekek rendkívüli stabilitást képesek szerezni önmagukról és a világról is pozitív képük lehet, hisz adott szinten minden igény kielégülhetett. Ennek megfelelően remekül megtalálják a helyüket a közösségekben és koruknak megfelelően viselkednek. Önállóvá válni amentén lehet a leginkább, ha tiszteletben tartjuk a saját tempóját, személyiségét és inkább kísérjük az úton, mintsem beavatkozunk, és túlzott elvárásoknak akarjuk megfeleltetni őt, a szent cél érdekében.

10. Mikor jön el az idő, hogy letehetem, eljátszogat egyedül és fellélegezhetek egy kicsit? Úgy érzed, berobbant a gyerek az életedbe, vártad őt és akartad, mégis felforgatott fenekestől mindent és nem csinálhatod, amit szeretnél, vagy amit kéne? Igazad van! Már semmi sem olyan, mint régen volt.


52 BABA-MAMA A babák ott szeretnek lenni, ahol zajlik az élet, ahol anyukája tevékenykedik és ez természetes. Nem úgy vannak kitalálva, hogy csendesen, önmagukban tevékenykedve éljék napjaikat, magzat korukban is körbevették az élet zajai. Társas lények vagyunk. A megfelelő fejlődéshez is ingerekre van szükség. Az újszülöttnek folyamatos testkontaktus szükségeltetik, a nagyobbacska csecsemő is szívesen szemléli édesanyja testéről a világot, a maga módján részt vesz a háztartási munkálatokban, ezért a

hordozás otthon is mindennapos társatok lehet. Mikor kezd kúszni-mászni, kevesebb időt tölthet testeden, de akkor is szüksége van arra, hogy lásson téged. Ilyenkor engedd, hogy utánad másszon! Üríts ki egy fiókot számára a konyhában, engedd megvizsgálni a porszívó csövét, hadd pakolja ki a mosott ruhákat! A kapocs köztetek nem lazul, csak formálódik, átalakul, alkalmazkodik az újabb fejlődési szakaszokhoz. Egyszer csak azt

veszed észre, hogy messzire szalad tőled, de még visszafut egy gyors „feltankoló” ölelésre. Mikor már iskolába jár, akkor is nagy szüksége lesz rád, de már másképp fejezitek ki egymás iránt a tiszteletet és szeretetet, mégis ott munkál benne az alapoknál megszerzett, beszívott szoros együttlét megnyugtató, biztonságos hatása, hogy megtanult bízni saját magában, megtapasztalta, hogy jelzései számítanak és ő maga értékes személy!


53 Ha úgy érzed, szükséged van feltöltődésre, próbálj segítséget kérni, ne te moss, főzz, takaríts, hanem olvass, végy meleg fürdőt, aludj babáddal egy jót délután vagy találkozz barátokkal!

ségre van szüksége. Ringatással, szoptatással könnyebb elaludni. Ha már mélyen alszik, megpróbálhatod letenni.

11. Mikortól hordozhatok?

Nagy valószínűséggel semmit! A kisbabák nem alszanak egyhuzamban hosszú órákat, egyszerűen másképp működnek. Rövidebb alvásciklusuk, az idegrendszer éretlensége, az anyatej gyors megemésztése hozzájárul ahhoz, hogy többször is ébredjen. Ez a fejlődés normális velejárója.

A babád szempontjait figyelembe véve újszülött kortól, hiszen a testkontaktus igénye azonnali, ám a tested szempontjából javasolt a gyermekágyas időszakban (első hat hét) kímélni magad és pihenni. A testközelről addig sem kell lemondanod, hiszen egymás mellett fekszetek, időnként mellkasodra teszed, gyakoroljátok, tanuljátok a szoptatást, ismerkedtek egymással, az új helyzettel. Sokat tehetsz a kötődésért a hordozással, emellett praktikus oldalait is megismered, hisz marad két szabad kezed, ami nagy kincs a kisbabás hétköznapokban! A hordozás is évekig partneretek lehet, de ez is változó intenzitással, változó igényekkel. Ennek megfelelően érdemes beszerezni hordozóeszközt, vásárlás előtt próbálni, hogy valóban a legmegfelelőbbet találjátok meg számotokra!

12. Nem akar a kiságyban aludni, hogy szoktassam bele?

Miért akarod beleszoktatni? Külső nyomás hatására vagy belső meggyőződésből? Kisbabád nem szeretne nélküled elaludni és nehezen is tudna, hiszen éretlenségénél fogva egyedül nem képes előállítani azt a laza állapotot, ami szükséges volna az elalváshoz. Segít-

13. Állandóan felébred éjszaka. Mit rontottam el?

Nem a szoptatás vagy a ringatás a ludasak ebben, hanem a biológiai meghatározottság. Erről leszoktatni a babákat durva beavatkozás volna. Megtanítani sem szükséges őket az önálló alvásra, hiszen ez egy érési folyamat következménye és nem tanult! Érdemes inkább olyan megoldást találni, amiben a szükségletek kielégülhetnek és mindannyian a lehető legtöbb alváshoz juthattok! Nem baj, ha minél közelebb helyezitek el magatokhoz a kisbabátokat, hiszen így hamarabb meghallod, megérzed, ha szüksége van rád és nem kell teljesen éber állapotba kerülnötök a visszaalváshoz.

14. Éjszakai szoptatás: meddig?

Kisbabád önmagától is megérik arra, hogy elhagyja az éjszakai szoptatást! Mikor az idegrendszere elég fejlett ahhoz, hogy az éjszakákat átaludja, elmaradnak az éjjeli szopik is. Ez kb. 2-3 éves kor körül jön elő, de előfordulhat, hogy az éjjeli szopikat már hamarabb elhagyjátok. Vagy

magától dönt így, vagy te szeretnéd az éjjelt szoptatás nélkül tölteni. Utóbbi esetben számolnod érdemes azzal is, hogy az éjszakai ébredés fennmaradhat szopi nélkül is (hisz nem azért ébred, mert szopira szoktattad!), ekkor más módot kell választanotok a visszaalváshoz. 1,5 éves kor után egyre elfogadóbbak az irányban, hogy nem lesz szopi éjjel, meg lehet próbálni megbeszélni vele, kompromisszumot kötni, de ezután is figyelembe venni éjszakai szükségletüket, mikor a kötődési szükséglet eleve magasabb az éjjeli órákban! Az éjszakai szoptatásnak nagy szerepe van a tejmennyiség alakulásában, nem megfelelő gyarapodás esetén sem érdemes elhagyni, így azt mondom, nem érdemes az éjjeli „műszakot” különállóként kezelni, hanem az egész nevelést, együttlétet egy komplex valamiként látni, melynek szerves és fontos része az éjszakai gondoskodás is.

15. Együtt vagy külön aludjunk?

Ahogy nektek kényelmes és jó! Nem ártasz azzal, ha beengeditek ágyatokba kisbabátokat, feltéve, ha ez közös döntés eredménye és megfelelőek a biztonsági szempontok. Ne süppedjen a matrac, ne tegyél párnát a feje alá, dohányzás, alkohol, drogfogyasztás kizáró tényező, hosszú hajad kösd össze, ne öltöztesd fel túlzottan, ne legyenek az ágyban nehéz, nagy paplanok, ne csúszhasson be két matrac közé, résekbe, elég nagy legyen a fekvőfelület!


54 BABA-MAMA Bármikor, bármilyen élethelyzetben döntettek úgy, hogy már nem jó számotokra az együttalvás. Ilyenkor hozzatok létre egy új, megfelelő helyzetet! Adott élethelyzetek szerint hozzatok döntéseket és ne hosszútávban gondolkodjatok mindenképp! Ha a gyermekre bízzátok, akkor sem maradna örökre az ágyatokban! Önmaguktól is vágyni kezdenek egy külön vacokra, saját birodalomra, ahová el lehet vonulni, tehát ebben az esetben is érdemes őt figyelni, és ráhangolódni újabb és egyre kifinomultabb jelzéseire, igényeire. Az együttalvás remek módja az összehangolódásnak, az első időszakban különösen nagy jelentőséggel bírhat, mikor az ismerkedés fázisa zajlik, mikor a tejmennyiség igényre szabottsága alakul, mikor mind az anya, mind a baba receptorai érzékenyek, nagyfokú a nyitottság és befogadás a láthatatlan jelek iránt. Folyamatos közelségben könnyebb a kezdeti jeleket felismerni, mint a kései, nyugtalanabb, sírósabb jelekre reagálni és megnyugtatni.

16. Hogy lehetek jó anya?

Ó, bárcsak létezne erre egy rövid és frappáns válasz! Mindenkinek mást jelent jó anyának lenni. Nem árt, ha meglátod magadban azt a képet, ami számodra kimeríti a jó anya fogalmát! Aztán próbáld megvizsgálni, ez a kép hogyan alakult ki? Mintaként hoztad, ezt várják el tőled? Anyának lenni sok rugalmasságot kíván! Válaszkész anyának lenni pedig válaszkészséget ma-

gad felé is! Maga a válaszkészség pedig hibázási lehetőségekkel is jár. Lehet hibázni, bocsánatot kérni, újra kezdeni, átformálni, valódi érzelmeket átélni és azt ki is mutatni, hitelesen élni és érezni, közvetíteni a mondandókat, elfogadni és közben bízni! Bízni magadban, bízni a kisbabádban, bízni a társadban! Elég jó anyának lenni bőven elég volna! Ebbe bele tartozik az is, hogy engedélyt adsz magadnak arra, hogy személyiséged átformálódjon, önismereted mélyüljön. Az anyaság átformál, feltár,

sebeket is felszakíthat és be is gyógyíthat! Egészen különleges, semmihez sem hasonlítható állapot és szakasza, része az életnek! Az ösztönök hangja benned is munkál! Engedd meghallani és remek társakra is találsz az úton, akik segítenek téged tovább! A közösségek ereje nagy segítség! Nem vagy támasz és fogódzó nélkül! Dobiné Olasz-Papp Nóra http://valaszkeszszulok.hu


55


56 TÁPLÁLKOZÁS


57

TÉLI HÁZI PATIKA II. RÉSZ

Mindennapi megelőzés – megfázási elsősegély Az alábbi immunrendszer erősítő tippeket nem csak a hűvösebb évszakokra ajánljuk, hanem napi gyakorlatként. Hiszen akármilyen fizikai, lelki vagy szellemi túlterheltség esetén jól jön, ha saját magunkat tudjuk kihúzni a bajból. Ez nem is olyan bonyolult, egy kis odafigyelés, tudatosság és rendszeresség kell hozzá. Az alábbiakban az indiai ajurvédából, és a makrobiotikus házi patikából is jól ismert praktikákból válogattam.


58 TÁPLÁLKOZÁS Kezdjük az elején! Minden reggel szertartásosan beépíthetjük a legfontosabb higiéniai teendőink közé a nyelvünk tisztítását. Megfigyelhetjük, hogy éjjel a méreganyagok a szájban és a nyelven összegyűlnek. Reggel kaparjuk le a nyelvünkről a lepedéket egy kiskanál nyelével, mossuk le és öblítsük ki alaposan a szánkat. Ha a hatást fokozni szeretnénk, ezután egy kiskanálnyi szezámolajat (vagy tökmagvagy napraforgó olajat) vegyünk a szánkba és öblögessünk ezzel néhány percig. Az olajat ne nyeljük le, hanem köpjük ki, és öblítsünk szájat, ezután mossunk fogat. Amikor ezzel végeztünk, napindítónak jó, ha elszopogatunk egy fél umeboshi szilvát. Kedvező jang hatásával erőt ad, átmelegít és fokozza aktivitásunkat. Ha nem ismerjük az ízét, készüljünk fel rá, hogy eléggé sós ízű lesz, de kellemes. Az umeboshi szilva fejfájás, szédülés, hányinger, hasmenés esetén is jót tesz, csillapítja a tüneteket. Ugyanis lúgosítja a vért. Így bármilyen megfázásos, felsőlégúti betegség legelső gyanúja esetén szintén jótékony napi egyszer-háromszor egy fél szilva. Tehetjük darabkáit banchateába is. Reggel és este is jót tesz a gyömbérvizes lemosás is, mert átmelegíti az egész testünket. Szintén nagyon hasznos a meghűlés első jeleinél. Így készítsük el: három liter forrásban lévő vízbe belereszelünk 2 evőkanál frissen

reszelt gyömbérgyökeret (por is jó) és öt percig forraljuk. Leszűrjük, lavórba öntjük, és amikor elviselhető hőmérsékletre hűlt, a kádba tesszük a lavórt, elé térdelünk és mosdókesztyűvel alaposan ledörzsöljük egész testünket (kivéve a fejet, az arcot). Ezután röviden lezuhanyozunk, megtörölközünk, és vagy felöltözünk, vagy ágyba bújunk. Ezt a kellemes, melegítő burkot képező házi kezelést a gyerekek is nagyon kedvelik, nekik enyhébb keveréket készítünk, mert az érzékeny bőrűeket csípheti a gyömbér. Ki kell próbálni! A tisztálkodásunk egyik hasznos kiegészítője lehet a meleg sósvizes orröblögetés. Nagyon hasznos már a felső légúti betegségek legelső tüneteinél, érdemes megtanulni, kipróbálni és csinálni. A szódabikarbónás lábáztatás szintén kellemes téli foglalatosság: főként este, amikor hazaérkezünk áthűlve, esetleg hideg lábbal, jól esik egy ilyen lábfürdő. Egy lavór meleg vízbe tegyünk bele egy zacskó szódabikarbónát, keverjük el, a víz legyen olyan meleg, amilyet csak kibírunk – ebben áztatjuk a lábunkat körülbelül addig, amíg még a víz kellemes meleg. Ezután leöblítjük, megtöröljük és felöltözünk vagy ágyba bújunk. A szódabikarbónás víz méregtelenít, lúgosít, a talpunkon keresztül méregtelenedünk. Fokozzuk a hatást, ha közben a bőrkeményedéseket dörzskővel eltávolítjuk a talpról.

Milyen az ideális táplálkozás?

A kedvező sav-lúg egyensúly fenntartása érdekében kerüljük a feketekávét, az alkoholt és a cukros italokat, valamint a hideg italokat is. Ha húst fogyaszt valaki, inkább a minőségre helyezze a hangsúlyt, mint a men�nyiségre. A hideg évszakban a zöldségeket is inkább párolva fogyasszuk, mint nyersen, ha gyümölcsöt eszünk, ne legyen jéghideg, az a legjobb, ha túlnyomórészt saját éghajlatunkról származó terméseket fogyasztunk. A hűtött gyümölcslé helyett inkább fűszeres gyógynövényteákat igyunk, melegen. A napi tempós séta jó levegőn ajánlott, ugyanúgy bármilyen sport tevékenység, kirándulás, jóga, csikung, amihez kedvünk van – mindezek csak edzik az ellenálló képességünket. Az időjárásnak megfelelő öltözködés egyértelmű. Izzadtan ne menjünk ki a hidegbe! A stresszoldás és a feltöltődés különböző lehetőségeit se felejtsük ki a napjainkból! Az aktív és passzív napszakok arányára ügyeljünk, pihenjünk és aludjunk jól! A hideg, sötét évszak kedvez a szellemi tevékenységnek, többet vagyunk bent, olvasunk, ha lehetséges, a kompjuter előtt eltöltött időt is ésszerűen tervezzük meg, többször álljunk fel és végezzünk valami fizikai tevékenységet. (Kézenfekvő például a fekvőtámasz, légző gyakorlatok és társaik…) Szepesi Dóra http://makronauta.hu


www.magnetbank.hu

Ez is csak egy bank,

59

NYERESÉGÜNK JELENTŐS RÉSZÉNEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL ÜGYFELEINK DÖNTENEK. Közösségi betétek Átláthatóság és hitelek

Becsületkasszás számlavezetési díj

Társadalmi ügyek támogatása

Felelős banki hitelezés

Meghatározhatom, hogy a betétben elhelyezett pénzem a bank milyen hitelcélra használja fel.

Havi számlavezetési díjam meghatározásával társadalmi ügyeket és a közösségi bank fejlesztését támogathatom.

Én dönthetem el, hogy a banki nyereség 10%-ából mely civil szervezeteket támogassa a bank.

Bankot már felelős hitelezési és befektetési szabályok (pozitív és negatív szűrők) mentén is választhatok.

A bankom kiszámítja és megosztja velem, hogy mekkora összeggel járultam hozzá az éves nyereségéhez.

Pénzügyekről másképp gondolkodóknak.


60 TÁPLÁLKOZÁS

RECEPTEK

januárra

Egy kis frissítő, vitamindús rágcsálnivaló, vagy laktató, melegítő fogás, netán egy különleges édesség? Íme néhány könnyű recept januárra!


61

Rakott csicsóka köleskolbásszal A csicsókát krumpli helyett használhatjuk fel, változatossá teszi az étkezést. Hozzávalók: ½ kg csicsóka, 2 szál köleskolbász, 1 fej hagyma, olaj a sütéshez, só, tofutejföl Elkészítés: A csicsókát gyökérkefével alaposan megmossuk, és egy párolókosárban feltesszük főni. (Ez egy olyan fém kosárka, ami a lábosba betéve annak méretére nyitható, lábakon áll, ezért a lábosban lévő víz nem ér a párolandó zöldséghez, viszont a gőzben megpuhul, amit párolni szeretnénk. Ügyeljünk arra, hogy az elpárolgott vizet pótoljuk, oda ne süljön a zöldség!) Közben a hagymát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk és olajban egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk. Amikor eléggé megpuhult a csicsóka, lehűtjük folyó vízzel, és karikákra vágjuk, nem szükséges meghámozni. Egy kiolajozott tepsi aljára a szeletek felét lerakjuk, megsózzuk, rátesszük a pirított hagymát, a köleskolbász karikákat, majd a maradék csicsókaszeletekből rárakunk egy réteget. Erre öntünk egy kis tofutejfölt és a sütőben, közepes lángon kb. fél óráig sütjük.


62 TÁPLÁLKOZÁS

Aszalt gyümölcs kompót Hogyan varázsolhatunk a télbe nyarat? Igen, aszalt gyümölcsökkel! És ha még egy kis praktikával, néhány adalékkal megbolondítjuk, máris ott vagyunk! Be kell valljam, hogy a legutóbbi aszalt gyümölcs kompót készítésénél kiderült, nincs itthon narancslé. Egy fél deci vörösborral helyettesítettük - így is nagyon finom, egy kicsit forraltboros hangulata lett. Hozzávalók 4 személyre: 50-50 gramm aszalt alma, szilva, barack, körte és mazsola, 1/4 l grapefruitlé, 2 evőkanál rum, 1 evőkanál őrölt fahéj, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 1 csésze narancslé, 3 evőkanál méz, ízlés szerint karobpor, 50 g dióféle vegyesen Elkészítés: Az aszalt gyümölcsöket felaprítjuk, és a mazsolával együtt egy tálba tesszük. Ráöntjük a grapefruitlevet, a rumot, a fahéjat, a citromhéjat és a narancslét, letakarjuk és éjszaka állni hagyjuk. Másnap az egészet takaréklángon 10 percig főzzük. Mézzel édesítjük, ízlés szerinti mennyiségű karobport keverünk hozzá, ez egy kicsit megköti. Diógerezdekkel, mandulával díszítve melegen vagy hidegen tálaljuk. Friss szőlőszemekkel díszítjük.


63

Gesztenye vöröskáposztával, almával Hozzávalók: 1 kis fej vöröskáposzta, 2 alma, 150 gramm konzerv gesztenye, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál gyümölcsecet, só, bors Elkészítés: A káposztát nagyobb kockákra vágjuk (kb. 3X3 cm), megmossuk, és kuktában az olajon megfuttatjuk. Lezárjuk a kuktát, és 5 percig főzzük. Közben az almát megtisztítjuk, gerezdekre vágjuk. A kuktát hideg víz alatt lehűtjük és kinyitjuk. Beletesszük az almát, a gesztenyét, a mézes ecetet, és a kuktát lezárva még 5 percig főzzük. Tálalás előtt ízlés szerint enyhén sózzuk, borsozzuk.

Fotók: Aschenbrenner Sándor

További receptek: http://makronauta.blog.hu


64 IRODALOM


65

MONDJ IGENT! Nincs más dolgom, mint reggel felvennem terhemet, amit cipelnem kell. Nem számít, hogy szükséges teher-e, csak az út végén fog kiderülni, hogy mire volt szükségem, és mi az, amit akár el is dobhattam volna. Egy a fontos: engedelmesen vigyem, hiszen e csomagban van mindenem. Nem úszhatom meg fájdalom nélkül, a teher több, mint amit egy ember könnyedén el tud vinni, de megpihenhetek bármikor, ha akarok. Ilyenkor ledobhatom zsákomat, örülhetek a szabadságnak, a napfénynek vagy éppen az árnyéknak, a friss levegőnek. A menedéknek. A pataknak. De újra és újra fel kell vennem a csomagot. Meg is vizsgálhatom persze bármikor a tartalmát. Átpakolhatom. Eltűnődhetek rajta, hogy vajon szükségem van e minderre? És el is dobhatok bármit, vállalva, hogy később hiányozni fog. Az úton találkozom más zarándokokkal is. Mindegyik terhet cipel, senki zsákját nem vihetem helyette, ahogyan nekem sem segít senki cipelni. De meg kell állnom, ha könnyes arcot látok, ha sebesült állattal vagy emberrel találkozom, mert egy úton haladunk. Ki lassabban, ki gyorsabban, ki a könnyebb, ki a nehezebb utat választva. Csupán örülhetek, ha egy hosszú magányos útszakasz után mellém szegődik valaki, de ezt nem várhatom el. Hálás lehetek, hogy bizonyos ideig van kivel megosztanom örömömet, bánatomat, van kivel beszélgetni, vagy akár nagyokat hallgatni. Együtt ébredni reggel, jó éjszakát kívánni este. De mindvégig tudva azt, hogy egy nap elválunk egymástól. Mert neki más a tempója, máskor fárad el, más a motivációja és tanulnivalója az úton, még ha esetleg nem is tud róla. Más a terve. Ezért egy nap megelőz majd, vagy lemarad mögöttem. El kell engednem ilyenkor, megköszönve az együtt töltött időt, és remélve, hogy majd a végén találkozunk, hiszen egy biztos: mindketten ugyanoda tartunk.

És menni, csak menni tovább. Nem nézni hátra, mert a nyíl, az útjelző mindig előttem van, és ha szem elől tévesztem, jókora kerülőúttal kell megfizetnem érte, ami nem haszontalan, csak éppen fárasztóbb. Sehol nem rendezkedhetek be hosszú távra, mert tovább kell mennem. Ha felhalmozok, cipelnem kell az úton, mígnem odaadom valakinek, ezzel is megkönnyebbülve. Amire valóban szükségem van, elfér a zsákomban. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy szolgáljak, és jobb ember legyek. És ha valóban előre haladok, biztos lehetek benne, hogy minden méter közelebb visz a célhoz, ahol majd végleg letehetem a terhemet, és talán rég nem látott társaimmal is találkozhatom. De ezt nem tudhatom, mert messze még az út vége. Mert hiába is hittem Santiagóban, hogy végre levethetem a rongyos zarándok-gúnyát, most már rajtam marad mindörökre. És persze szabadságomban áll nem venni róla tudomást, élhetek úgy tovább, mint korábban, csak éppen... Nem lenne méltó. Sem az Úthoz, sem hozzám, sem Ahhoz, Aki Idáig Elvezetett. Holnap újra fel kell vennem terhemet, és menni tovább. Akkor is, ha nem ismerem a célt. De az biztos, hogy sokkal messzebb van, mint Santiago De Compostela. Részlet Bernáth Zsolt „Mondj igent!” című könyvéből


66 ANTAL VALI


67

ANTAL VALI: A 15 leghatékonyabb

ANTIOXIDÁNS táplálék növény

Az antioxidáns táplálék növényeink fontosságát nem kell bizonygatni, hisz szabadgyök megkötő tulajdonságaiknak

köszönhető-

en nem csak a rákmegelőzésben van nélkülözhetetlen szerepük, hanem mindenféle betegséget gyógyítanak, és fiatalon tartják a szervezetet. Ebben a két részes sorozatban

a

leghatékonyabb

egzotikus és hazai antioxidáns táplálék növényeket szeretném bemutatni.


68 ANTAL VALI Mik azok a szabadgyökök?

A szabadgyökök nagy reakcióképességű, rövid életű molekulák, amelyek képesek a szervezet bármely anyagában kárt okozni. Olyan ingatag és reaktív részecskék, amelyek egy másik elektron után kutatnak, hogy új párt hozzanak létre. Károsító hatásukat azzal fejtik ki, hogy testünk ép sejtjeiből igyekeznek elvenni a keresett elektront. Ezt a „szabad kapacitást” a szervezetünk bármely ép sejtjében próbálják megtalálni, illetve onnan felvenni. Sejtrongáló (DNS rongáló) tevékenységük miatt sejtméregnek is nevezzük a szabadgyököket.

Mik azok az antioxidánsok?

Az antioxidáns szó gyűjtőfogalom, számos vegyületet takar, főként az élő szervezetben, táplálékban található mesterséges vagy természetes vegyületeket. Az emberi szervezetben mind a szabadgyökök, mind az antioxidánsok jelen vannak és folyamatosan küzdenek egymással. Az antioxidánsok egy része gátolja az oxidációt gyorsító katalizátorok működését, mások önmaguk is oxidálódnak, és az oxigén megkötésével fejtik ki a védőhatást. Az autooxidációt gátló, oxidációs inhibitor jellegű anyagok (pl. a tokoferolok) pedig az autooxidációban képződő peroxid-gyökökkel képeznek stabil végterméket. A kémiai szabadgyökök fontos szerepet játszanak az öregedés folyamatában, a szervezet kollagénrostjainak károsításában, a bőr ráncosodásában, víztartalmának csökkenésében. A szervezetnek sok energiájába

kerül, hogy úgy kösse meg a szabad és kötődni vágyó elektronokat, hogy minél kevesebb ép sejtnek rongálódjék eközben a molekula-szerkezete. Antioxidáns vegyületek két csoportba sorolhatók. Vannak endogén antioxidánsok, amelyeket az emberi szervezet maga állít elő (pl. enzimek, koenzimek), és vannak exogén antioxidánsok, amelyeket az étkezés során viszünk be a szervezetbe (pl. a C- és az E-vitamin). Az alapvető antioxidánsok közé tartozik az A-vitamin (retinol, karotinoidok, likopin), az E-vitamin (tokoferol), a C-vitamin (aszkorbinsav), a flavonoidok, a rezveratrol, az omegazsírsavak, a szelén és egyes enzimek (glutationperoxidáz, kataláz, szuperoxid-dizmutáz, galluszsav).

Mi az ORAC érték?

Az ORAC (oxygen radical absorbance capacity, azaz oxigéngyök abszorbciós kapacitás) egy nemzetközileg elfogadott mérőszám az élelmiszerek és táplálék-kiegészítők antioxidáns kapacitásának jellemzésére. Az ORAC érték pontosan mutatja az adott élelmiszer, táplálék-kiegészítő vagy összetevő szabadgyök pusztító és semlegesítő képességét. Minél magasabb az ORAC érték, annál jobb antioxidánsról van szó. Vagyis a szóban forgó élelmiszer, ital, gyümölcs, táplálékkiegészítő, vitamin vagy kémiai anyag annál hatékonyabban képes lassítani az öregedési folyamatot és gátolni bizonyos betegségek kialakulását.

Az utóbbi időben számos növénynek mérték meg az ún. ORAC értékét. A mérés sok szubjektív elemet tartalmaz, ugyanis más az ORAC értéke a frissen szedett gyümölcsnek, más a belőle készült szirupnak, ivólének, és – ami a leglényegesebb – más a gyümölcsből készített szárított őrleménynek. Az „egészségipar” ugrásszerű fejlődésével magas profittal kecsegtető érdeklődés nyilvánult meg a magas antioxidáns-tartalmú növények iránt. Számos cég forgalmaz olyan csodaporokat, amelyek „garantáltan gátolják” öregedésünket, sőt – mivel elhízott nemzedék vagyunk – használatuk a forgalmazó szerint még „fogyaszt” is bennünket. A következőkben bemutatjuk a magunk által is fogyasztott zöldségek és gyümölcsök antioxidáns értékeit. Kezdjük azonban a „sztárokkal”, azaz a legmagasabb ORAC értékű növényekkel.

Melyek a legjobb antioxidáns növények?

Hirtelen világhírre tettek szert szupergyümölcsként olyan trópusi növények, amelyeket eddig alig ismertünk, vagy ha ismertünk is, nem antioxidáns gyümölcsként. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy miért pont az egzotikumoknak a legmagasabb az ORAC értéke. A válasz egyszerű: minél szélsőségesebb körülmények között (forró napsütés, túl nagy páratartalom, túl nagy szárazság, túl nagy magasság, oxigén szegény klíma, stb.) él egy növény, annál több antioxidánst kénytelen termelni a saját túlélése érdekében. Ha ezt nem tenné, akkor kihalna a faj.


69 Az alábbiakban bemutatunk néhányat ezek közül, amelyek bizony sokkal hatékonyabbak, mint a hazai antioxidánsok, viszont sajnos az áruk emiatt igen borsos. Magyar név

Latin név (családnév)

ORAC

Aristotelia chilensis (Elaeocarpaceae)

27000

Acai bogyó

Euterpe oleracea (Arecaceae)

18500

Kínai gojibogyó

Lycium chinense (Solanaceae)

17500

Mangosztán

Garcinia mangostana (Clusiaceae)

17000

Berkenye bogyó

Aronia melanocarpa (Rosaceae)

16062

Szegfűszegolaj

Syzygium aromaticum (Myrtaceae)

10700

Alaszkai vadáfonya

Vaccinium alaskaense (Ericaceae)

9500

Punica granatum (Punicaceae)

9000

Rhus coriaria (Anacardiaceae)

6600

Theobroma cacao (Sterculiaceae)

6330

Curcuma domestica (Zingiberaceae)

1597

Noni

Morinda citrifolia (Rubiaceae)

1506

Kiwi

Actinidia deliciosa (Actinidiaceae)

1500

Zöld tea

Thea sinensis (Theaceae)

1253

Avokádó

Persea americana (Anacardiaceae)

1000

Maqui bogyó

Gránátalma Cserző szumák Kakaó Kurkuma

MAQUI BOGYÓ (Aristotelia chilensis)

A maqui a chilei, dél-argentinai mérsékelt égövi őserdők 4-5 méter magas, örökzöld fája. A patagóniai pusztákon is tömegesen terem. Lilás-fekete bogyói 4 – 6 mm átmérőjűek. A bogyók polifenolokat, aminosavakat és nyolcféle antocianin-glükozidot tartalmaznak. A bogyókat fagyasztva szárítják, és por formájában értékesítik a világ különböző tájain. Kifejezetten magas a delfinidin tartalma (ez egyfajta antocianidin), amely megtalálható még a violákban, delphiniumokban, illetve a Concorde szőlőkben. A delfinidinek erős gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, ezért segítenek csökkenteni a degeneratív betegségek kialakulásának kockázatát. Ezek a pigmentek gátolják a vastagbél rákos sejtjeinek a növekedését is. Gyakorlatilag, a gyulladás minden degeneratív betegség része. A szív- és érrendszeri betegségektől kezdve a cukorbetegségen át, egészen az ízületi gyulladásig. Az antocianidinek éppen olyan erős gyulladáscsökkentő hatással dolgoznak, akárcsak a gyógyszerek, viszont azok negatív hatásai nélkül. A maqui bogyóban található antioxidáns összetevők segítenek a koleszterin oxidációjának a megfékezésében. Az oxidált koleszterin ugyanis nagyban hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, úgymint: szívinfarktus, agyvérzés, az ütőerek rögösödése.


70 ANTAL VALI ACAI BOGYÓ

Az acai [ejtsd: ászái] bogyó a Brazíliában őshonos, az Amazonas vidékén tömegesen előforduló káposzta pálma (Euterpe oleracea) termése. Nagy men�nyiségben tartalmaz rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, (foszfor, kalcium, kálium, magnézium, nátrium, vas), nyomelemeket, aminosavakat, polifenolokat, antocianokat, flavonoidokat, létfontosságú Omega-6 és Omega-9 zsírsavakat, fitoszterolokat, teobromint (nyújtott hatású stimuláns). A gyümölcsök közül növényi tápanyag összetételben az egyik legjobb antioxidáns. Már sok száz évvel ezelőtt az amazóniai bennszülöttek is fogyasztották, és a káposzta pálmára az „élet fájaként” tekintettek. A gyümölcs körülbelül akkora, mint egy nagyobb áfonyaszem, de csak a legkülső rétegei ehetőek. Hazánkban is kapható gyógynövényboltokban (Acai berry néven) ital vagy táplálékkiegészítő formájában.

Az acai bogyó is az antocianinok természetes elegye. Sok E-vitamint is tartalmaz, ami a hormonháztartás kiegyensúlyozott működéséhez is hozzájárul, és lassítja az öregedést. Az açai bogyót tartják a legjobb tápértékkel rendelkező gyümölcsnek a világon. Tízszer an�nyi antioxidáns van benne, mint a szőlőben és kétszer annyi, mint a kékáfonyában. Természetes úton csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét, gyorsítja a kalóriák égetését, koleszterin csökkentő hatással bír, kiválóan segíti a többlet súly csökkenését, stimulálja az immunrendszert.

KÍNAI GOJI (Lycium chinensis)

A Tibeti-fennsík és Belső-Mongólia között, a Ningxia-síkságon, eredeti élőhelyén a cserje 2–2,5 méter magasra nő. A sokmagvú, skarlátvörös színű bogyó, a gojigyümölcs legendája ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kevés olyan növényt ismer ugyanis a

keleti vagy nyugati világ, amely mind C-vitaminban, mind vasban gazdagabb lenne e fajnál. 18 féle aminosavat, 21 féle ásványi anyagot tartalmaz, jó hatással van a szemre, késlelteti az őszülést, a hajhullást, fiatalossá, életerőssé tesz, pozitív hatással van a testsúlykontrollra. A goji különleges LBP poliszacharid komplexe hatékony szekretagóg (olyan vegyület, amely az agyalapi mirigy fiatalító hatású emberi növekedési hormonjának elválasztását fokozza). A gojit tradicionálisan az életkor meghosszabbítására, a test fizikai erejének és a szexuális potencia növelésére használják. A modern kínai kutatások azt mutatják, hogy a goji képes a sötét adaptációs idejét csökkenteni, és javítja a látást a nem kielégítő fényviszonyok között is. Szürke és zöldhályogra, valamint a szürkületi vakságra is gyógyítóan hat. Az ízületi gyulladás kialakulásában szerepet játszó szabadgyök a szuperoxid anion. Normál körülmények között az emberi szervezet képes a szuperoxid anionok termelésének szabályozására a szuperoxid dizmutáz (SOD) enzim által, amely lebontja és neutralizálja a szabad gyököket, mielőtt még azok fájdalmat, gyulladást és sejtkárosodást okoznának. Egy Kínában végzett tanulmány szerint a goji fogyasztása jelentős, 40%-os növekedést idézett elő az SOD, e rendkívül fontos gyulladás gátló enzim szintjében.


71 MANGOSZTÁN (Garcinia mangostana)

Ennek az ázsiai eredetű trópusi fának nagyon finom a gyümölcse és rendkívül hasznos. Jelentős mennyiségben tartalmaz polifenolokat és katechineket, amelyek hatékony antioxidánsok. A xantonok a flavonoidok családjába tartozó rendkívül erős antioxidáns vegyületek, melyek ötször hatékonyabbak a C- és az E-vitaminnál. A mangosztán 17 különböző xanthon jellegű vegyületet tartalmaz. Gyümölcsének héjában olyan anyagot találtak, amely kiegyensúlyozza a prosztaglandin-E szintézisét és a hisztamin felszabadulását. Ez a két folyamat többek között az allergiás reakciók velejárója is. Laboratóriumi tesztekben a növény kivonata hatékonyan enyhítette az allergiás tüneteket. A Garcinone E xanthon öt általánosan használt kemoterápiás anyagnál is hatékonyabbnak bizonyult gyomor-, tüdő- és májrák ellen (vincristine, mitoxantrone, 5-fi ourouracil, cisplatin és methotrexate) egy friss, jól megtervezett in vitro kísérletben. Például egy Japánban végzett kutatás során kimutatták, hogy az alfa-mangosztin xanthon egyértelműen tumorelnyomó tulajdonságokkal rendelkezik. Egy kínai tanulmány pedig arra mutat rá, hogy a Garcinone E xanthonnak jelentős a rákellenes hatása a máj, a tüdő és a gyomor rákos sejtjeiben. A xanthonok meggátolják és leállítják a rákos elváltozást bármely fázisban. Ennél is fontosabb a rák kialakulá-

sának megelőzése. Kimutatták, hogy a mangosztán dózisfüggő gátló hatású a sejtburjánzásra. Alzheimer, Sclerosis Multiplex, Pakinson-kór és egyéb agyi betegségek esetén képes átjutni a vér-agy gáton a hatóanyaggal együtt, és kiváló tulajdonságainak köszönhetően segít a már kialakult betegség lefolyását lassítani, sőt nem egy esetben vis�sza is fordítja a betegség folyamát, jobbítva a beteg állapotán. A szárított mangosztán terméseket már sok éve szállítják Szingapúrból Kalkuttába, majd onnan Kínába, gyógyászati céllal, Európában kevéssé ismert. leghatékonyabban dzsúz formában fejti ki hatását.

FEKETE BERKENYE vagy „Choke” bogyó (Aronia melanocarpa)

A rózsafélék családjába tartozó, Észak-Amerikában őshonos, mérsékelt övi cserje. Leggyakrabban a nedves erdők és mocsarak növénye, de termesztik dísznövényként is. A „hegyek gyümölcsének” is nevezik, mivel jól bírja a fagyos, magas fekvésű vidéket. Magas antioxidáns tartalmú pigmenteket, antocianinokat tartalmazó növény. A „chokeberry” szó a gyümölcsök szájösszehúzó hatására utal, nyers fogyasztásra alkalmatlanok. A bogyókat bor, lekvár, szörp, gyümölcslé, puha vajkrém, tea formájában használják. Igen nagyra becsülik a táplálkozással és gyógynövényekkel foglalkozó szakemberek. A mély lila, erős színezékű kis bogyók jelentős mennyiségű C- és P-vitamint,

további vitaminokat, pektint, szerves savakat, mikroelemeket, cukrot, csersavat tartalmaznak. Ennek köszönhetően számos gyógyszernek és gyógyhatású készítménynek képezi alapját. Kiemelten magas az antocianinés flavonoid-tartalma, továbbá a kalcium, jód, vas, bór és mangán-tartalma is. Idegrendszeri problémák, gyomorhurut, vashiány, vérzékenység, vérszegénység, vérnyomásproblémák, immunrendszeri betegségek, máj- és epebántalmak, gyomorgyulladás, allergia, bőrbetegségek és káros sugárzások okozta hatások ellen is jótékonyan hatnak az aronia páratlan összetevői. Gátolja az öregedési folyamatokat, sejtfiatalító, valamint kiváló méregtelenítő hatású, koleszterin-csökkentő, bélműködés-javító. Az alternatív rákgyógyászat is alkalmazza.

SZEGFŰSZEG (Syzygium aromaticum)

Indonéziai eredetű fa, a trópusi Ázsiában sok helyen termesztik. Éretlen bimbói adják a fűszert. Illóolaja magas antioxidáns-tartalmú. A szegfűszegben jelentős men�nyiségben található fehérje, vas, szénhidrát, kálcium, foszfor, kálium és nátrium. Ezenkívül gazdag A- és C vitaminban, de mangánt és étkezési rostokat is tartalmaz. A szárított virágrügyben található eugenol olaj erős érzéstelenítő hatásának köszönhetően a szegfűszeg csillapítja a fogfájást és különféle fogászati problé-


72 ANTAL VALI mák kezelésére is alkalmas. Az olaj antibakteriális és falavonoid tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő is, a fogínygyulladás kezelésében és a szájüreg higiéniai ápolásában is jó eredménnyel használható. Az aromaterapeuták a szegfűszeg illóolajával kezelik a reumát, az izomgörcsöket és az ízületi gyulladást. Illóolaja belélegezve enyhíti a megfázás, a köhögés, az asztma, az arcüreggyulladás tüneteit, de ez az eljárás nagyszerűen tisztítja az orr járatait is. Fertőtlenítő hatása okán hatékonyan alkalmazható vágott és más természetű sebek, gombás fertőzések, égési sérülések, lábgombásodás, zúzódások ese-

tében. Mivel a szegfűszegolaj közvetlenül érintkezve a bőrrel gyulladást eredményezhet, ezért hígított formában használják. Fűszerként hatékonyan gyógyítja az emésztőrendszeri megbetegedéseket és a candidát. Puffadás, renyhe bélmozgás, emésztési zavarok, hányinger esetén is sikerrel alkalmazható. Enyhíti a hasmenés, a gyomorés bélgörcs, valamint a hányinger tüneteit. A kutatók szerint a szegfűszeg fogyasztása hozzájárul a bőr- és a tüdőrák megelőzéséhez, csökkenti az emberi szervezetre gyakorolt azon káros környezeti hatásokat, amelyek az emésztőrendszer rákos meg-

betegedéseihez vezethetnek. A szegfűszeg és a belőle kivont olaj vértisztító hatása hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez, így a szervezet ellenállóbbá válik a fertőzésekkel szemben és könnyebben legyőzi a betegségeket.

ALASZKAI VADÁFONYA (Vaccinium alaskaense)

Alaszkában élő nagyon erős antioxidáns növény. Antioxidánsai a kékes-piros színt adó antociánok, a proantociánok, a leukoantociánok, valamint a flavonolok és származékaik. Az antocián szabadgyökfogó hatása miatt szemvédő. Gyulladásgátló hatását a húgy-


73 úti betegségek esetén fejti ki a leghatékonyabban. Lassítja a szervezet öregedését, fogyasztása ajánlott az Alzheimer-kór és a Parkinsonkór kialakulásának megelőzésére.

GRÁNÁTALMA (Punica granatum)

Európában és Ázsiában tengerpartokon, sziklákon, homokdűnéken, folyóvölgyekben és hegyvidékeken található. Nagy mennyiségben tartalmaz polifenolokat, C-vitamint, flavonoidokat, gyümölcscukrot és leggazdagabb forrása az ellagsavnak, amely egy olyan fenol típusú komponenes, ami antikarcinogén és antimutagén sajátossággal rendelkezik, gátolja a daganatos sejtek osztódását elsősorban emlőrák, bőrrák, prosztatarák és tüdőrák esetén. Az ellagsav háromféleképpen fejti ki hatását a rákkal szemben: megállítja a rákos sejtek osztódását, elpusztítja a rákos sejteket és gátolja azok kialakulását. Magas polifenoltartalma mellett kimutatták, hogy a gránátalmalének a legjobb a szabadgyökmegkötő képessége, továbbá az LDL-koleszterol oxidációjának megelőzésére is a gránátalma leve bizonyult a leghatásosabbnak. Szív és érrendszeri betegségek és gyulladások esetében már számtalanszor bizonyította gyógyító hatását. Mivel a gránátalma ösztrogénhez hasonló hatású, hormonszerű anyagot, ösztront tartalmaz, előnyösen alkalmazható a klimaxos panaszok csökkentésére, így depresszió és csontritkulás ellen is. Emellett baktérium-, vírus- és parazitaellenes hatását is iga-

zolták. A gránátalma a gyümölcsök közül egyedüliként képes többek között a bélrendszeri candida fertőzést megállítani, hiszen gátolja a káros gombák, élesztőgombák és baktériumok szaporodását.

CSERZŐ SZUMÁK (Rhus coriaria)

Míg a díszszömörce (Rhus toxicodendron) bőrkiütést okozó fajként ismert, addig a szömörcék többsége ehető, hasznos növény. Közéjük tartozik a cserző szumák is, amely jól ismert fűszer a Közel-Keleten, Olaszországban és Iránban. Nálunk cserző szumák, vagy ecetszömörce néven ismert (főleg a bőriparban cserzőanyagként), egyébként az ecetfa rokona. A piros bogyóterméseiből nyert mélybordó színű savanykásan fanyar őrleménye mindenütt kapható az arab piacokon. Emésztést javító, puffadásgátló, parazita ellenes, anyagcsere fokozó, salaktalanító és fiatalító hatású fűszer. Segíti a nehéz ételek emésztését, segítségével jobban hasznosulnak az egyéb ételek hatóanyagai.

KAKAÓ (Theobroma cacao)

A kakaó és a belőle készült csokoládé többféle flavonoidot tartalmaz. Ezek egyik fajtájának, a katechinnek nagy előnye, hogy jól felszívódik. Elsősorban a daganatos betegségek és a szív és érrendszeri betegségek kivédésében tulajdonítanak neki szerepet. Egyes kutatók szerint bizonyos csokoládéknak nagyobb az antioxidáns hatása, mint a zöld teának, a vörösbornak vagy az epernek.

Számtalan nemzetközi vizsgálat készült a kakaóbab jótékony egészségügyi hatásairól: kiemelkedő antioxidáns hatású, lassítja az öregedési folyamatokat, szív és érrendszeri problémáknál jótékony hatású (vérnyomásproblémák, érszűkület, érelmeszesedés esetén, érrugalmasító, koleszterinszint szabályozó), növeli a stressztűrő képességet, a depressziót pedig csökkenti, jó közérzetet, tartós frissességet biztosít, éberséget, szellemi frissességet ad: javítja a memóriát és a koncentrációt. Biztosítja a bőr hidratáltságát, rendelkezik fényvédő tulajdonságokkal, vaja a bőrre kenve enyhe UV védelmet biztosít, rendszeres használata egészségesebb, rugalmasabb, „fiatalabb”, kiegyenlítettebb bőrt eredményez. Köhögéscsillapító, megfázásos tüneteket csökkentő hatású, fogyókúránál étvágycsökkentő, zsírégetést fokozó hatású, növeli a jóllakottság érzetet.

KURKUMA (Curcuma longa)

Délkelet-ázsiai magas trópusi cserje. Húsos, hagymás földalatti részéből, a rhizómából nyerhetők a kurkuminoidok, melyek híres antioxidáns növénnyé teszik. A kurkumin gátolja a lipidperoxidációt és semlegesíti a szuperoxid gyököket. Újabban a rákgyógyítók reflektorában áll, nem véletlenül. A kurkumin gátolja az angiogenézist, a rákos sejtek növekedését, burjánzását és szóródását, vagyis azt a folyamatot, amelynek révén a rákos daganat létrehozza a saját vérellátását tápláló érrendszert. A kurkumin annak az enzimnek a működését gátolja, amely dön-


74 ANTAL VALI tő e folyamat szempontjából, valamint leköti a vérben található vasat és rezet, márpedig éppen ez a két elem szükséges a tumort tápláló érhálózat növekedéséhez valamint a cox 2 (cyklooxygenáz) gyulladási enzim tevékenységét, mely a T limfociták érését akadályozva, hozzájárulva a tumorok növekedéséhez, blokkolja a kinéziseket (kinasses), melyek a rákos sejtek burjánzásáért felelnek. Blokkolja az ösztrogén és az ösztrogénhez hasonló vegyi anyagok képződését, ezzel gátolva a sejtek sokszorozódását. Elősegíti a sejtdegenerálódás első szakaszában, az úgynevezett rákmegelőző állapotban lévő sejtek pusztulását.

NONI (Morinda citrifolia)

Jótékony hatásai miatt DélkeletÁzsiában már évszázadok óta használják a népi orvoslásban. Az érett gyümölcsök csak igen rövid ideig tarthatók el. A benne lévő 17 féle xanton a flavonoidok közé tartozó rendkívül erős antioxidáns, és ötször hatékonyabb a C- és az E-vitaminnál. Produktuma, a xeronin – egy viszonylag kicsi, de nagyon aktív és az emberi test sejtjeinek helyes működéséhez elengedhetetlen anyag – molekuláris szinten fejti ki hatását, és a sérült sejteket gyógyítja. Képes aktivizálni bizonyos fehérjeemésztő enzimeket, amelyek gyorsan és biztonságosan távolítják el az elhalt sejteket.

KIWI (Actinidia deliciosa)

Régi kultúrnövény, különösen őshazájában, Kínában tesznek róla korán említést. A kivi Kína északi részéről, a Jangce völgyéből származik. A kánok csemegéje volt, akik nagyon szerették a gyümölcs csodálatos aromáját és smaragdzöld színét. Új-Zélandon alig több mint egy évszázada termesztik, nevét az ország címerállatáról, a kivimadárról kapta. A néphagyomány főként sportolóknak ajánlja, mert fehérjebontó enzimet tartalmaz, így segíti az átlagostól eltérő összetételű étel megemésztését. Élettani hatása: A kivi rendkívül gazdag két igen fontos antioxi-


75 dáns hatású anyagban: C- és E-vitaminban, valamint K-vitamin tartalma is számottevő. Majdnem kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, és annyi E-vitamint, mint az avokadó. A vízben oldódó C-vitamin és a zsírban oldódó E-vitamin egymás hatását kiegészítik. Kiemelkedő mennyiségű még a kálium tartalma. Egészségmegőrző jelentőségét több tudományos vizsgálat is igazolta. A kivi antioxidáns hatásáért az erős szabad gyökfogó tulajdonsággal rendelkező C-vitamin felelős elsősorban. Egy kivi elfogyasztásával lényegében biztosíthatjuk a napi C-vitamin szükségleteinket. Ugyanakkor azt is bebizonyították, hogy a kivi képes megvédeni az emberi sejtek örökítő anyagának, a DNS-nek az épségét a szabad gyökök károsító hatásával szemben. Ennek kapcsán feltételezik, hogy az anitoxidáns nem csak a C-vitamin-nak, hanem a gyümölcsben található egyéb hasznos vegyületeknek is köszönhető. A kivit a kínai népgyógyászat régóta alkalmazza a rákos betegségek megelőzésére. A gyümölcsből nyert kivonatanyagok elemzése alapján kiderült, hogy olyan vegyületeket tartalmaz, melyek képesek gátolni emberi rákos sejtek növekedését. Emellett gátolják még az AIDS kórokozóját, a HIV-vírust. A vizsgálatok alátámasztották a népi megfigyelést, miszerint a kivi rendszeres fogyasztásával nagy mértékben csökken a tumoros

betegségek kialakulásának esélye.

böző hólyagkövek kialakulását is gátolja.

A népgyógyászatban a kivit többféle betegségre alkalmazzák. Gyakran javasolják csonterősítőnek, vérnyomáscsökkentőnek, koleszterinszint csökkentőnek, izomerősítőnek valamint gyerekkori asztma tüneteinek csökkentésére.

Éberségnövelő, lecsökkenti az alvásszükségletet, kondícióban tartja az elmét. Látásjavító, megőrzi a szemgolyó nedvességtartalmát és fiatalságát. Kiválóan normalizálja az emésztést, rendezi a bélműködést. Kedvezően befolyásolja a magas vérnyomást, a koleszterin anyagcserét, ennek köszönheti infarktusellenes hatását, és ezért jó az agyvérzés és az érelmeszesedés megelőzésére.

ZÖLD TEA (Thea sinensis)

A zöld tea sokkal hatékonyabb antioxidáns, mint a fekete. Magas epigallo-katechin gallát (EGCG) tartalmának köszönhetően védi az agyat az oxidatív stressztől. A zöld tea tartalmaz egy, a polifenolok csoportjába tartozó, katekhin nevű vegyületet, amely antikarcinogén hatású, csökkenti a szív megbetegedésének lehetőségét, rákellenes, és visszaszorítja a fertőzésekre való hajlamot, távol tartja a meghűlést, a felfázást és az influenzát. A zöld teában igen nagy men�nyiségben találhatunk vitaminokat, antioxidánsokat és ásványi sókat. C-vitamint a citromhoz hasonló mennyiségben tartalmaz. Igen magas arányban tartalmazza a B-vitamin féléket is. Napi 1 liter (5 csésze) zöld tea fedezi a szervezet B-vitamin szükségletének 10%-át, a magnézium 5%-át, a kálium 25%-át, a mangán 45%-át. Igen számottevő a természetes fluorid tartalma is. Vizelethajtó, amelynek méregtelenítő tulajdonságait köszönheti, de vese-, epe-, és a külön-

AVOKÁDÓ (Persea americana)

Az avokádó amerikai eredetű fa. Aligátorkörtének is nevezett termésének olaja magas zsírsavtartalmú. Hatással van a koleszterin szintre: csökkenti az LDL (rossz) és növeli a HDL (jó) koleszterolt. Ami figyelemre méltó, hogy sok benne a kálium, valamint ideális a kalcium és magnézium megoszlása. Sok benne az A vitamin, és a B vitaminok. Több mint tíz féle vitamint és vagy húsz féle ásványt tartalmaz, köztük az említett A vitamin elővitaminját, a karotint tartalmazza. Van benne továbbá C vitamin, E és D vitamin. Jelentős mennyiségű kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, niancin stb. A nagymennyiségű kalóriáját az olajtartalmának köszönheti, ami azonban rendkívül jótékony hatású, különösen az arthritisz betegséggel szemben.Kiváló bőrmegújító, bőrápoló, de anorexiások roborálásához is használják. Antal Vali


76 1 KÉP - 1 VERS


77

Aranyosi Ervin:

Sóvárgó hóvárók Kacagó égről süt le a nap, Szunnyadó fákon kismadarak. Billegő ágon madáretető, benne magocska és ehető faggyú a télre, s mind, ami kell! Csak egy hiányzik, a téli lepel. Nem fedi tájunkat hótakaró. Bár várják a gyermekek: “hót” akaró álmokat szőve vár a “sereg”. Hógolyó nélkül mind kesereg. Talán már holnapra megjön a hó, ha megrázza párnáját Holle anyó…

http://versek.aranyosiervin.com


78


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.