Napi Elemózsia IX - 2013/11 by Napi Elemózsia

TESTI-, LELKI- ÉS SZELLEMI TÁPLÁLÉK MINDENKINEK!

Kilencedik szám, 2013. november

ELŐSZÓ Sárguló levelek, megkésett vénasszonyok nyara, no és persze mindenszentek. Az Arvisurák szerint a november az Enyészet hava, a népi kalendárium pedig Szent András havának nevezi. A Nap október 23-án átlépett a mérleg zodiákusból a skorpió állatövi jegyébe, magával hozva ezzel az éves körciklusban a befelé fordulás idejét. Érdemes ilyenkor tudatosan időt hagyni magunknak az elmélyülésre, nyugodt gondolkodásra, mert ha önszántunkból nem fordulunk saját magunk felé, akkor az élet kényszerít rá erre minket. November első napján emlékezünk meg azokról, akik eltávoztak már közülünk, ebből a létsíkból. Vannak, akik úgy tartják, hogy Mindenszentek estéjén, Halottak napjára virradó éjjel a holt lelkek „hazatérhetnek” a túlvilágról, és találkozhatnak az élőkkel. Annyi bizonyos, hogy ez az a nap, ez az az éjszaka, mikor időt szakítunk az emlékezésre, az újbóli búcsúra, elköszönésre. A Mindenszentek hagyományairól és azok pogány előzményeiről olvashattok Csörgő Zoltán ’Az élő és elhunyt lelkek találkozása’ című írásában. Novemberi számunkban is törekedtünk arra, hogy minél szélesebb palettáról válogassuk nektek össze a legjobbakat. Ebben a számban olvashatjátok a Csakrák sorozatunk hetedik, befejező részét, valamint a Mágikus Számok cikksorozatunk harmadik részét, fókuszban a 3-as szám energiáival. Hasznos praktikákat, tudnivalókat olvashattok az Őszi házi patika második részében, illetve Gyógynövények rovatunkban ezúttal a Homoktövist vetjük górcső alá. Nagy félreértések tisztázására kerül sor a gyermekkori lázcsillapításról a Dr. Szijjártó László gyermekgyógyász szakorvossal készült interjúban, de olvashattok gondolatébresztő írást a Hagyományokról és az Őszinteségről, valamint a Házasság Szentségéről is. Halottaink méltó búcsúztatásának, róluk való megemlékezés témájában Csörgő Zoltán szimbólumkutató írásán kívül ’Akik szívünkben élnek’ címmel olvashattok érdekfeszítő értekezést. Tartalmas időtöltést, kellemes olvasást kíván, A Napi Elemózsia csapata

Vár Titeket a megújult

Napi Elemózsia portál!

http://napielemozsia.hu

TARTALOM Homoktövis – a természetes immunerősítő ......................... 6

Gyerekkori lázcsillapítás tényei és tévhitei ........................... 8

Akik szívünkben élnek .............................................................. 14

Csakrák VII. - Egészségünk, érzelmeink, világlátásunk ... 18

Milyen érzés?................................................................................ 22

Mágikus számok, számmisztikai alapok III. ....................... 24

Sebestyén Eszter üvegcséi ..................................................... 28

A házasság védőszentje .......................................................... 36

Az élő és elhunyt lelkek találkozása .................................... 40

Őszinteség – kulcs az élethez................................................. 44

Őszi házi patika 2. rész ............................................................. 48

A szeretet törvénye ................................................................... 52

Hagyomány ................................................................................. 54

6 gyógynövény

Homoktövis

fotók: HEN-Magonza

- a természetes immunerősítő

Hiába étkezünk változatosan, nem mindig sikerül a megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot bevinni szervezetünkbe. Az őszi, téli hónapokban érdemes pótolni ezeket. Mivel nem vagyok híve a szintetikus szereknek, ezért inkább megismertetlek benneteket olyan természetes növényekkel, amelyek rendkívül jó hatással vannak szervezetünkre, immunrendszerünket erősítik. Jöjjön az első ilyen bio növény!

A homoktövis – Hippohae rhamoides L - az Ezüstfa-félék családjába tartozik. Régen ezüst tövisnek hívták, levelei színe alapján. Emlékszem, nagyszüleim tanyája felé vezető út mentén hosszú sorban, az árok partján - szinte „világítottak”. Vadon is megéltek, folyópartokhoz közel eső területeken. A homoktövist ma már üzemszerűen termesztik és dolgozzák fel. A természetes homoktövis velőt már sokan használják, de nem elegen. Itt az ideje, hogy megismerkedjünk vele közelebbről. A homoktövis megtanítja szervezetünket az öngyógyításra és mikroelemekkel látja el. A, C, E, P, F, B1, B6 és K vitaminokat, karotinoidokat, bioflavonoidokat (likopin), szerves savakat (alma-, oxál, borostyánkő-, aszkorbinsav) triglicerideket, polifenolokat, glicerophospholideket tartalmaz.

Ásványi anyagai a K, Mg, Ca, Na, Fe, Mn, Cu, Co. A K vitamin a véralvadás egyik fontos szabályozója, de a máj méregtelenítő funkcióját is erősíti. A csontok felépítéséhez is szükséges ez a vitamin. Akkor beszélhetünk vitaminhiányról, ha valaki egyoldalúan táplálkozik, felszívódási zavarral járó bélgyulladása volt, illetve antibiotikummal kezelték, vitamintermelő baktériumai elpusztultak. Ilyen esetben jól jön a segítség: természetes anyagokkal – homoktövis velő -, élőflórás joghurt vagy kefir fogyasztásával. A homoktövis pajzsmirigy működés szabályozó valamint potencianövelő hatása is ismert. A homoktövisnek fontos szerepe van az érelmeszesedés kialakulásának folyamatában úgy, hogy az erekben és idegszövetekben csökkenti az oxigénhiány következményeit – a benne található antioxidánsok, vitaminok, borostyánsav, linolsav segítségével.

A homoktövis használatával megszűnik a hajhullás – erősíti a hajhagymákat, erősödnek körmeink. Homoktövis velőt rakhatunk langyos teánkba, de akár reggelente indíthatjuk a napot 2 dl vízbe 5 kanál homoktövis velőt keverve. Gyümölcs illetve zöldséglébe is keverhetünk velőt. Használhatjuk mézzel keverve: 3 kanál velő, 3 kanál méz – köhögés, megfázás és torokgyulladás esetén, magas C-vitamin tartalma miatt ideális meghűléses betegségekre. Műtétek után, legyengült szervezetre adott homoktövis velő fokozza a szervezet ellenálló képességét, erősíti immunrendszerünket. Használjátok egészséggel egészségetekért!

és

Tóth Rozália

8 baba-mama

Gyermekkori

lázcsillapítás tényei és tévhitei

Minden szülő kétségbeesik, mikor gyermeke beteg lesz. Mindenki szeretne megtenni mindent a gyors gyógyulásért. Kérdés, mi az a minden? Sok betegség kísérő tünete a láz, melynek csillapítása körül rengeteg a tévhit. Kell-e csillapítani valóban a lázat és ha igen, mekkora hőfoknál? Mikor kell orvoshoz vinni a lurkót, várhatunk-e az orvosi vizsgálattal és beavatkozással? Lehet-e akkora bizalmunk szülői kompetenciánk felé, és gyermekünk szervezete felé, hogy csak akkor avatkozzunk be, mikor feltétlenül szükséges? Megannyi kérdés, többségében elbizonytalanító, idejét múlt válaszok. Az alább olvasható interjúban tisztánlátásunkat Dr. Szijjártó László, gyermekgyógyász szakorvos, specialista segíti. Nagy örömömre szolgál, hogy erről a nagyon fontos témáról vele készíthettem interjút. A láz körül rengeteg tanács, ajánlás hangzik el orvosi körökben, leggyakoribb a láz minél hamarabbi csillapítása. Oltás beadását követően is automatikusan mondják a szülőknek,

hogy adjanak be egy kúpot a gyereknek, mert lehet, hogy felmegy a láza, előzzük meg a bajt. Tényleg olyan nagy baj a hő emelkedése, a láz? Mi történik ilyenkor a gyermek szervezetében? A láz önmagában nem veszélyes. Láznak az átlagosnál magasabb testhőmérsékletet nevezik, melyet szervezetünk fokozott hőtermeléssel es a hőleadás csökkentésével ér el. Oka az agy hőszabályozó központjában a kívánt testhőmérséklet magasabbra állítása. Ezt a betegségek során képződő lázkeltő anyagok (pirogének) végzik. A szobai termosztát felcsavarásához szokták hasonlítani. Ez azt is jelenti, hogy nem egy folyamatos véget nem érő hevülésről van szó, hanem egy magasabbra állított testhőmérsékletről. Ez normál esetben, ha nem akadályozzák a test hőleadását, sosem emelkedik 41,7 fok fölé. Kb. 30 éve tudhatjuk, kutatási eredményekből, hogy a láz a szervezetünk véde-

10 baba-mama kező reakciója es számos kedvező hatása van, melyek valószínűleg elősegítik a gyógyulást. Sok szülő nem csillapítja a lázat, mert ösztönei, benső hangja mást sugall, ám megkapják a felelőtlen minősítést. Ön mit gondol erről az anyai belső szóról? A lázat nem kötelező gyermekeknél csillapítani, így nemcsak, hogy udvariatlanság, de egyenesen butaság a lázat nem csillapító szülőt felelőtlennek tartani. Szép, ha valaki ezt ösztönösen megérzi. De az orvoslásban szerencsére mára már egyre nagyobb teret nyernek az és�szerű, bizonyítékokkal megalapozott ismeretek, praktikák. Azt gondolom, hogy a szülők is akkor járnak el a leghelyesebben, ha döntéseiket, ahol csak lehet, ésszerűen, jól alátámasztott bizonyítékok alapján formálják, s az ösztönöket, megérzéseket ott használják, ahol nem áll rendelkezésünkre még elég bizonyíték. Mi az az élethelyzet, hőfok, mikor szükségessé válhat a láz csillapítása? Más elbírálás alá esik a lázgörcs, mint egy „sima” lázas állapot? A lázat, hőemelkedést akkor ajánlott a korszerű orvosi ismeretek szerint csillapítani, ha rossz közérzettel, fájdalommal jár. Más szóval a lázcsillapítás célja a gyermek közérzetének javítása, komfortjának fokozása, nem a testhőmérséklet bizonyos szint alá csökkentése. Ezért nem akkor javasolt a csillapítás, ha mondjuk 38,5 vagy 39 fok fölé emelkedik a testhő, hanem akár már 37,5-nél is, ha a gyermek

azt rosszul viseli, nyűgös. De találkozunk gyakran magas lázas gyermekekkel, akár 40 fok feletti testhőmérséklettel is, akik jól kipirultan, talán kissé szolidabban, de békésen játszanak, és láthatóan nem szenvednek a láz miatt. Nekik nem érdemes lázat csillapítani. Persze vannak kivételek. Ritka betegségeknél, mint epilepszia bizonyos fajtái, anyagcsere betegségek, súlyos szívbetegségek, javasolt lehet a láz korai csillapítása. Ezen betegségeknél általában azt gondoljuk, hogy a láz rontja a gyermek helyzetét. Megjegyzem, hogy erre sem áll rendelkezésünkre zömében meggyőző bizonyíték, de óvatosságból ezen betegeknél még javasolt a láz csillapítása. Ellentétben a lázgörcsös gyermekeknél, ahol egyértelmű kutatási eredmények alapján már évek óta nem szerepel a kezelésükben a láz csillapítása. Bizonyítást nyert, hogy a láz csillapításával nem lehet a lázgörcsöt megelőzni. Ez a kötelezően ajánlott lázcsillapítás mellett leggyakrabban felhozott érvet cáfolta meg. Sokan félnek a (magas) láztól. Az agy károsodása, szívmegállás, maradandó sérülés a leggyakoribb ijesztő következményei a „nem kezelt” és időben nem csillapított láznak, melyet az orvosi rendelőben hallani lehet. Ezeknek mekkora a valóságtartalma? Semmi. Sajnos világszerte számos téves eszme kering a láz veszélyeiről, melyek közül felsorolt itt párat. Ezek teljesen megalapozatlanok. Még látszólag logi-

kusnak tűnő esetekben is sorra kiderül, hogy a láz nem okoz kárt, nem rontja a beteg helyzetét. Pl. Súlyos vérmérgezést okozó fertőzésben (szepszis), sokkos állapotban bevett gyakorlat volt a test hűtése, arra gondolva, hogy ezzel csökkentik az élethalál határán lebegő szervezet terhelését, csökkentik az oxigén igényt, energiafelhasználást. Először állatkísérletek, majd embereken végzett klinikai vizsgálatok igazolták, hogy ez az igen logikusnak tűnő gyakorlat nem segít, sőt rontja az életben maradás esélyét. Mi a véleménye a hűtőfürdőről, hideg vizes lepedőbe csavarásról? Gyermekkoromból emlékszem még erre az eljárásra, nem jó emlékeim kapcsolódnak ehhez. Ha elfogadjuk, hogy a láz önmagában nem veszélyes, s hogy a csillapítás indoka csupán a láz okozta kellemetlen közérzet, s célja ennek javítása, a láz okozta szenvedés enyhítése, akkor minden olyan lázcsillapító eljárás, bármennyire is hatásos vagy mellékhatástól mentes, mely a betegnek kellemetlen élményt jelent és szenvedését csak fokozza, kerülendő. Én is jól emlékszem, mennyire szenvedtem a törzs váltogatott vizesborogatásos hűtésétől (priznic), s ezzel a többség így van. Ám vannak, akik a test hűtését, főleg langyos vizes fürdést, zuhanyozást kellemesnek élik meg. Az ő esetükben ez elfogadható lázcsillapítási eljárás, hiszen a közérzetüket javítja a hűtés. De vizsgálataim szerint az ilyen betegek aránya kb. 20% körül van. S

11 korrekt dozírozás esetében igen ritkák. Kifejezetten negatív következménye lehet a kényszeres lázcsillapításnak, ha sikertelensége miatt orvoshoz fordulnak, mellyel mind magukat, mind az ellátó rendszert indokolatlanul terhelik, felesleges vizsgálatokat generálhatnak. Hazánkban is az ügyeleti időben orvoshoz fordulás vezető oka a láz vagy sikertelen lázcsillapítás. Ez országos szinten valószínűleg milliókban mérhető indokolatlan költséget jelent.

a fiatal, magatehetetlen csecsemők, kisgyermekek, nem tudják előre megmondani, hogy kellemesnek fogjak e találni a hűtési praktikát. Ezért a világ számos, fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országában (Kanada, Hollandia), már évtizedek óta nem javasolják, sőt kerülendőnek tartják a láz fizikai csillapítását. Gyakorlatilag a gyermekek túlnyomó többségénél a fizikai lázcsillapítás gyermekkínzásnak tekinthető, barbár eljárás. Járhat-e bármilyen negatív következménnyel, ha a szülő mindig csillapítja a lázat vagy akár hőemelkedést a legelső pillanattól kezdve? Mert ha jól sejtem, ebben az esetben a szervezet nem tudja megvívni a maga harcát, ami talán szükséges volna.

Annak ellenére, hogy számos vizsgálat mutat rá a láz kedvező hatására a védekező rendszerünk működésében, vagy a kórokozók szaporodásának gátlásában, klinikai vizsgálatok nem találtak a betegség hosszának változásával, vagy komplikációk jelentkezésével járó negatív hatást lázcsillapítás esetén. Az előzőekben említett súlyos szeptikus betegek s talán még pár más ritka eset kivételével valószínűleg teljesen mindegy a betegség lefolyása szempontjából, hogy csillapítjuk vagy sem a lázat. Viszont a lázcsillapításnak vannak más veszélyei. Az egyik leggyakoribb, sajnos néha halállal végződő mérgezés lázcsillapítók túladagolásából, dózistévesztésből fakad. Mellékhatások is jelentkezhetnek, bár ezek

Egy betegség kapcsán mindig felmerülő kérdés és bizonytalanság a gyerek ápolásának mibenléte. Nem akarja bevenni a gyógyszert, sikít-sír, ha hűtőfürdőbe akarják dugni, ellenáll a jó szándékú kezelésnek. A szülő pedig szintén sírva, tehetetlen dühöt érezve próbálja a gyereket ellátni, hisz csak jót akar neki, ha tetszik, ha nem, az előírást be kell tartani. Van-e helyes út ebben? Muszáj, hogy elkeseredett csatározás színtere legyen a gyógyító gondoskodás? Hogyan lehetséges a lehető legharmonikusabban pl. a láz csillapítása, amennyiben szükségessé válik? Szinte minden fejlettebb ország gyermekorvosi szervezete első helyen javasolja a lázas gyermek fokozott figyelését, szeretetteljes, toleráns gondozását, ápolását. A legtöbben a gyermek kívánsága szerinti kezelést, lázcsillapítást ajánlanak, persze és�szerű határok között. Biztos van helyes út, de nem mindig találjuk meg. Szerencsére gyermekeink ezt elég jól tolerálják, s hamar megbocsátják botlásainkat. Ahogy már azt a riport elején

12 baba-mama kifejtettem, gyermekeink elemi érdeke, hogy csak olyan vizsgálatokkal, kezelésekkel terheljük őket, melyeknek bizonyítottan van értelmük. Tudom, ez idegenül cseng, de az orvosok egy jelentős részét is egyre gyakrabban lepik meg napjaink új kutatási eredményei, melyek gyakran a lázcsillapításhoz hasonlóan megcáfolják a korábban kifejezetten ésszerűnek tűnő orvosi ténykedések létjogosultságát. A lázat, ha csillapítani akarjuk, a legkíméletesebb, de hatékony módon célszerű végezni. Erre legalkalmasabb a gyógyszeres lázcsillapítás. Paracetamol, Ibuprofen, Algopyrin, kamaszkor után aszpirin, mind alkalmas gyógyszer. A megfelelő testsúlyra szabott dózisban kell adni, s fontos, hogy az azonos hatóanyagú, de különböző fantázianevű készítményeket ne kombinálják. Azért javaslom ezt, mert ezen szerek hatásossága bizonyított, használatuk biztonságosságával együtt, mellékhatásaik jól ismertek, olcsók, különböző formákban adhatók, s a gyermekek is leginkább gyógyszert választanának (saját felmérésem szerint). Ön mit gondol a gyermekek betegségeinek lelki hátteréről? Lehet-e összefüggés a testi láz és az érzelmi túlterheltség közt? Számos betegségnél a lelki élet zavara, sérülése egyértelműen oki szerepet játszhat. Lelki állapotunk bizonyíthatóan kölcsönhatásban áll testünk működésével. Törekednünk kéne, hogy ezt ne tévesszük szem elöl. Ugyanak-

kor az elmúlt években többször bebizonyosodott, hogy kifejezetten lelki okoknak tulajdonított betegségekben mégis valamilyen fertőzés, vagy más egyértelműen anyagi elváltozás volt a valódi ok. Napjainkban ismét divat mindent lelki okokra visszavezetni. Ez szinte biztosan téves szélsőséges nézet. De újra csak azt tudom mondani, hogy ez esetben is a bizonyításra kell törekednünk. Amíg nincs bizonyíték, addig kételkednünk kell! Konkrétan a lázzal kapcsolatban lelki okot keresni az esetek túlnyomó többségében felesleges. Kellő mennyiségű bizonyíték igazolja a pirogének oki szerepét. Számomra nagyon szimpatikus az Ön munkássága és célja, hogy a régi beidegződéseket rendbe tegye! Mesélne egy kicsit magáról, munkájáról? Hogyan vált egyik fő céljává a lázcsillapítás tényeinek terjesztése? Úgy tudom, Ön Hollandiában is dolgozik. Ott és egyéb más országokban mi a (hivatalos) ajánlás a láz csillapítását illetően? Nagyon kedves, hogy munkámat ilyen pozitívan ítéli meg. 20 éve vagyok gyermekorvos. 8 évig hazánk különböző kórházaiban, klinikáin tanultam, dolgoztam. Számos kiváló mesterem volt, pl. Méhes Károly professzor a pécsi gyermekklinikán. 18 éve Hollandiában dolgozom egy kis kórház gyermekosztályán. Ez alapvető szemléletváltásra kényszerített, melyet eleinte nehezen viseltem, de be kellett látnom, hogy ez elengedhetetlen. A tudományosan megalapozott ismeretek és gyakorlat ötvözé-

se a hatékony, a beteg igényére szabott kommunikációval és a beteg ember tisztelete, egyenrangú partnernek tekintése, szeretete, professzionálisan alkalmazott együttérzéssel vezethet csak a legmagasabb szintű minőségi orvosláshoz. Erre kell törekednünk folyton, s a hollandiai munka ebben rengeteget segített nekem. Pl. lehetőségem nyílt a világ vezető orvosainak előadásait meghallgatnom, színvonalas, az egészségipartól független továbbképzéseket végeznem, megismerkednem a világ egyik legkiválóbb es leghatékonyabb, hierarchia mentes egészségügyi rendszerével. A lázcsillapítás terén kb. 25 - 30 éves lemaradásunk volt Magyarországon. Itt már nem vitatható tények álltak rendelkezésünkre. Gyermekek tömegét kínozták, kínozzuk jelenleg is a kötelezően előírt fizikai lázcsillapítással. A probléma jelentős költségekkel terheli a hazai egészségügyi ellátást. A láztól való indokolatlan félelemmel és annak következményeivel több országnak sikerült leszámolnia az elmúlt évtizedekben. Ezért választottam ezt a témát, naivan azt gondolva, hogy ezzel léket lehet ütni a megkövesedett, elavult hazai szemléleten, s talán megindul valami erjedés féle pozitív folyamat. Hollandiában a 80-as évektől már csak a szeretetteljes ápolást, s a komfort fokozása céljából lázcsillapító gyógyszert javasolnak. Az Egyesült Királyságban 2007től rendkívül magas minőségű ajánlás született hasonló tartalommal, mely az új hazai ajánlás

13 mintájául is szolgált, csak túl sokat kellett várni rá. Kanada, mely talán a világ legjobb egészségügyi rendszerével büszkélkedhet, szintén ugyanilyen szellemű gyakorlatot folytat már évtizedek óta. Az USA lassabban váltott. Ausztrália átfogó, jól szervezett országos kampánnyal próbálja megváltoztatni már évek óta a miénkhez hasonló láz fóbiás gyakorlatát. Honlapomon megpróbáltam ezen országok ajánlásait összegyűjteni, de az internet elterjedése ma már lehetővé teszi, hogy szinte mindenki hozzáférjen a legfrissebb ajánlásokhoz, megbízható, a világ élvonalában levő gyógyító intézményektől, szervezetektől, mint a Harvard egyetem klinikai, a világhírű Mayo klinika vagy akár a kanadai gyermekorvos társaság, illetve az angliai NICE irányelvek. Önnek szülőként a kezdetektől egyértelmű volt a gyermekei betegségéhez és lázához való hozzáállás? Kislányom 6 hónapos volt, mikor Hollandiába költöztünk, s fiaim már ott születtek. Mire jöttek a lázas betegségeik, már én is és feleségem is tisztában voltunk, hogy mit kell tenni. Persze a betegségekkel járó aggodalom újra meg újra próbára tesz bennünket, s bizony sokszor nehéz a szakmailag helyes utat választani. Mit gondol, hogyan tudják a szülők megerősíteni magukat ahhoz, hogy merjék engedni a gyermek szervezetét dolgozni - amennyiben lehetséges - és fittyet hányva az orvos kötelezőnek előírt lázcsillapítására,

magabiztosan „csak” figyelje a gyermek állapotát és akkor lépjen, mikor kell? Ez az egyik legfontosabb kérdés. Ha ezt egyértelműen tudnánk, akkor meg lenne a recept a gyors, hatékony szemléletváltáshoz mind a szülők, mind az orvos kollégák és egészségügyi dolgozók frontján. Hazánkban is az Ausztrálhoz hasonló komplex programra lenne szükség. Megérné! Jelenleg azt tudom javasolni, hogy a honlapomról is hozzáférhető legfrissebb hazai lázcsillapítási ajánlást olvassák el. Nézzék meg az előzőekben említett országok javaslatait. S gondoljak végig, hogy több mint 30 éve hazánknál sokkal népesebb országok gyermekei nem károsodtak, vagy haltak halomra a kötelező lázcsillapítás es hűtési praktikák nélkül. Nagyon fontos, hogy a lényeg nem a láz, hanem a láz oka! Ha súlyos betegségre van gyanú, azt időben fel kell ismerni es olyankor nem szabad késlekedni az orvoshoz fordulással. A láz mértéke sajnos ennek eldöntésében bizonyítottan nem segít. A veszélyt jelző tüneteket pl. a honlapomon is megtalálják (hollandiai ajánlás fordítása), de hazai ajánlás is van szülőknek az OGYI honlapján. Mit üzen a szülőknek: hogyan segítség gyermekeik immunerősödését? Ez egy egészen más téma, amit legalább ilyen kiterjedt módon lehetne csak jól bemutatni, hasonlóan az allergia megelőzéshez, kezeléshez. Röviden azt

üzenem: kételkedjenek, gondolkozzanak kritikusan, csak jól bizonyított ajánlásokat kövessenek. Jelenleg a védőoltásokon kívül nincs bizonyíthatóan az immunrendszert biztosan és biztonságosan erősítő szer vagy eljárás. Beleértve a vitaminokat, táplálék kiegészítőket és gyógynövényeket is. S lehet, hogy jobb is ez így. Az immunrendszer igen veszélyes hadsereg, nem lenne jó felszerelni atomfegyverekkel, ha nem tudjuk biztosan kontrollálni, hogy mit fog kezdeni velük. Gondoljanak csak bele, hogy az allergiák, de bizonyos daganatos es autoimmunbetegségek is az immunrendszer túlműködésére vezethetők vissza. Valószínűleg itt is az arany középút a legcélszerűbb: kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás, rendszeres sportolás, harmonikus, szeretetteljes család, kötelező oltások és tartózkodás a károsító környezettől, mint a dohányzás. Köszönöm a beszélgetést! Dobiné Olasz-Papp Nóra www.valaszkeszszulok.hu

14 földöntúli

Akik szívünkben élnek „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” (Reményik Sándor) Költőnek kellene lenni, hogy az eltávozottakról méltón nyilatkozzunk. A nekrológok, amelyek az elhunyt kiváló személyiség életét és munkásságát méltatják cikk vagy beszéd formájában, jobbára csak az élet eseményeit sorolhatják. Ahol ők tartózkodnak most – a hagyomány szerint az érzékfelettiben, az Öröklétben – oda nehezen ér fel a szó, jobban illik az emlékező csend, az ihletett szöveg, a zene, a rituálé. Hiszen annyira nehéz viselni a visszavonhatatlan veszteséget, hogy csak akkor könnyebbülhetünk meg, ha rábízzuk a teremtő energiákhoz közelebb álló rezgésekre ezt az érzést: emelkedett művekre. Polcz Alain, aki a tanatológia, a halállal foglalkozó tudomány, és a hospice mozgalom hazai úttörője volt, számos könyvet írt a haldoklásról, arról, hogyan kell halottainkat méltósággal elengedni. Legutolsó könyve, egy beszélgetés, akkor készült, amikor már tudta, hogy csak néhány hónapja van hátra. A címe az lett, hogy Partitúra. Visszaemlékezésében sokszor utal arra, hogy az élet is olyan, mint egy partitúra. Akár egy zenedarab kottája, sok kisebb dallamból összerakott, hol harmonikus, hol nem annyira, de összefüggő mű, amelynek ritmusa, szólamai vannak… Amikor már bizonyos

kor után rálátunk az életünkre, kirajzolódik a komponáltsága, az összefüggésrendszere. Ha tovább folytatjuk a gondolatot, akkor talán azzal, hogy születésünkkel a fő dallam megadatik, s életünk során majd abból bontakozik ki a teljes mű. Így a Teremtő munkatársaként mindenki alkotótársa zeneművének és mindenkiének alkotótársai vagyunk mindannyian. Memento Mori, emlékezz a halálra. „Kisgyerekkorunkban megmutatták, hogy MM van írva a tenyerünkbe, és az volt az esti imánk: Én lefekszem én ágyamba, minden esti koporsómba. Három angyal fejem felett, egyik megőriz engemet, másik befogja szememet, harmadik várja lelkemet.” – mesélte Polcz Alaine egy interjúban. Valójában egész életünkben készülünk a halálra, és az előttünk lévők is felkészítenek a példájukkal. Olyan lesz a halálunk, mint amilyen az életünk. Ahogyan élsz, és amit teszel, példamutatás, példaadás. Ahogy Reményik Sándortól idéztük írásunk elején azt a sort, amit sírkövébe véstek: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” A legmeggyőzőbb tanítás, amikor azt látod, hogy valaki egy nehéz, netán válságos helyzetet gyönyörűen meg tud oldani, és az élményszerű számodra. Gyerek-

16 földöntúli korunktól nézzük a halált, mesében, életben, ha hagyják. Ha hagyják, hogy a jó halált nézhessük. Az igazit. Az megigazulás. Mondják, halálunkkor utoljára lehetőséget kapunk a megvilágosodásra. A legtöbb spirituális hagyomány úgy tartja, hogy az életünk nem más, mint felkészülés a nagy határátlépésre. Ezért a sok bölcselet, spirituális elmélet és gyakorlat, a sok kis megvilágosodás. Az emlék szó értelme kitágul, ha németül mondjuk: Erinnerung – mert azt jelenti, belsővé válás. Igen, ami kint már nem létezik, az bent még létezhet. Belsővé vált. Emlékük szívünkben él? Az utókor feladata összerakni a szellemi mozaikkockákat, s megpróbálni meglátni, megfogalmazni, hogy voltaképpen ki is volt az az XY. De tudjuk, hogy a dokumentumok összeállása esetleges. Történelemszemlélet, irodalomtörténet változhat meg, ha évek múlva valahonnan előkerül egy lappangó dokumentum, vagy elővesznek valamit, ami titok volt. Aki archívumba, (levéltárba, irattárba) kerül, szó szerint őssé válik. Az archívumban szereplő emberek archaikus lények. Életük és műveik bedarálódnak egy közös humuszba, amiben az általuk elszórt magvak egyszer csak – valamikor a jövőben – kicsíráznak, kihajtanak és gyümölcsöt hoznak. A magvető nem mindig tudja meg, mivé fejlődik a mag, amit elvetett. De azt tudja, hogy a kultúra folyamatának része lesz, s ezért a földműves, az alkotó odaadása, bizalma. Minden magvető bízik a folyamatban.

Halál után a dolgok a mennyiséget jelentő kronosz-időből átkerülnek a minőséget jelentő kairosz-időbe. Kairosz (καιρός) egy ősi görög szó, ami megfelelő, helyes, alkalmas pillanatot jelent. Az ó-görögök szóhasználatukban megkülönböztették az események egymás utáni történésének leírására szolgáló ‚folyó’ időt, amit krónosz (Χρόνος)-nak hívtak, és az események közötti azon meghatározatlan időpillanatot, amikor valami különleges történik, amit kairosz (καιρός)nak neveznek. Az Újszövetségben, mint azt Márk 1:15-ben is láthatjuk, kairosz „az Isten céljára kijelölt időpont”-ot jelent, melyben Isten végez. Ez az idő általános használatától jelentősen eltérő fogalom. Mint ahogy a Keleti Orthodox és a Keleti Katolikus egyházakban az Istentisztelet előtt a diakónus a paphoz szól fennhangon: „Kairos tou poiesai to Kyrio” (Eljött az Isten végzésének ideje) azt jelezve, hogy az Istentisztelet az Örökkélévővel való érintkezés pillanata. A sok emlékkép (belsővé vált kép), mint egy kaleidoszkópban, úgy rázódik össze, és mindig új arcot mutat. De már soha nem az ő arcát, úgy, mint amikor megpillantottam, akkor, meg akkor is, és na, hát igen, akkor! (das Gesicht, németül arcot jelent, meg azt is, hogy a megpillantott). A halál tanít, hogy nagyobb dimenzióból lássunk: és meglássuk, életünk, a generációk sora mit mutat: újra- és újra megszülető alkatok vetődnek bele az időbe, és abba a fura, illékony konglomerátumba, amit jelennek hívunk. G. Janouch: Beszél-

getések Kafkával című művében megfogott egy kősziklás mondat. Kafka arról beszél, hogy ő is és sokan, a zavaros családi körülmények, élethelyzetek közepette a művészetük gyakorlásában találnak menedéket, s így szól: „Flaubert írja egyik levelében: regénye szikla, amelyben megkapaszkodik, nehogy elsodorják a külvilág hullámai.” Számos spirituális út ajánlja, hogy foglalkozzunk az életrajzunkkal, mert akkor felfedezhetjük sorsunk vezetettségét, könnyebben elfogadhatjuk a tendenciákat, és lehetőségeink is kitágulnak. Az életrajzi munka fontossága az életművek feldolgozásánál is megmutatkozik, sőt főként ott, mert akkor már lezárt életutakról beszélhetünk. Az archívumok munkáját különös rezonancia övezi, mert benne összekötődik a múlt a jelennel, a jelenlét az örökléttel. Hogyan éljük át a múltat s a jelent? Valami különösként? A folyamatosság tovább hatásaként? Az archiválás foglalatossága érzékelhetően a múlt terepén játszódik. Azonban egy individuum intencióinak a megértése, felismerése és másokkal való összefonódása, az nagyon is a jelenben folyó munka. Ugyanis, amikor a kutató az individualitások szellemi gondolataival és akarati irányaival magát összeköti, amikor a kapcsolatot keresi velük, lényeges realitásokhoz jut. Rudolf Steiner mondta egyszer, hogy az ember híd a múlt és a jelen között, hogy a múltban tevékenykedő individuumok tovább élnek és hatást fejtenek ki, bár az ő Énjükben kétségtelenül

a földi és a földöntúli is benne van: így érezhető egyszerre folyamatosság és áttörés. Az archívum munka egy személyiség hátrahagyott nyomain alapul. Hol van azonban ma egy elhunyt személyisége? Nem kötjük túlságosan meg, amikor a hátrahagyott nyomai alapján tájékozódunk? Ez a veszély csak akkor állna fenn, ha az ember történelmi dokumentumokat abszolutizálna. Nem lenne igazságos az elhunyttal szemben, ha az életét csak a tettein keresztül mérnénk. A kortársak levelezései, naplói emlékezései mind adalékul szolgálnak egy személyiségkép kialakulásához; az ő szemükön keresztül is lehet látni az illetőt, más-más fénytörésben. Ki volt Ő? Újra és újra megválaszolandó kérdés. Lehetséges, hogy homályban maradnak olyan részletek, amelyek a személyes fejlődésének, vagy a

művei alkotófolyamatának a részletei. S meddig tart vajon az indiszkréció? Ez is érdekes kérdés. Peter Selg, aki néhány éve indította el az antropozófiai alapkutatás Ita Wegmanról elnevezett intézetét (Ita-WegmanInstitut für anthroposophische Grundlageforsung), úgy vélekedik erről, hogy az egyáltalán nem lehet indiszkrét kérdés, hogyan jelent meg a Földön az antropozófia szellemi áramlata, mint ahogyan az sem lehet indiszkrét kérdés, hogy mit jelentett a Jordán-esemény a belőle kifejlődött kereszténység számára, vagy egyáltalán kicsoda volt a Názáreti Jézus. Hogyan lehet megragadni egy személyiség lényegét? Legjobb egy élményen keresztül megközelíteni, azután tanulmányozni a munkásságát. Ez a kiindulópont azonban csak akkor lehetséges, ha elegendő mennyiségű nyo-

mot hagyott az élete, amelyek minőségiek, és lényegesek is. Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik alig, vagy egyáltalán nem hagynak maguk után nyomot? A névtelenül és nyomtalanul élő emberek történelmi emlékezete nehéz kérdés. Ezek az emberek azokban élnek tovább, akikkel barátkoztak, akikhez közel álltak. Ha nem állnának rendelkezésre naplók, levelek, egészen másképpen festenének egyes mozgalmak. A levelezéskultúra eltűnésével azonban az életek klasszikus nyomai nem maradnak meg tovább. Ám bizonyos szempontból a tettek maradnak meg, nem pedig a naplóban leírtak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jövőben tetteink, törekvéseink révén méretünk meg. És itt visszakanyarodtunk Reményik Sándor mondatához, amit mottóul választottam. Szepesi Dóra http://makronauta.hu

illusztráció: Soul Structures

18 csakrák

Csakrák

VII.

Egészségünk, érzelmeink, világlátásunk

19 E cikksorozatban a csakra rendszerről, az egyes csakrák és a hozzájuk kapcsolódó testtájakról, betegségekről, érzelmekről és gondolatokról lesz szó. Minden rész tartalmaz gyakorlatokat is, amelyek egy-egy csakra harmonikus működését segítik elő. Az előző részekben a test energetikai rendszeréről, az energia központok (csakrák) tudományos igazolásáról és az első 6 csakráról volt szó részletesen. Ez alkalommal a 7., azaz a korona csakráról szólunk.

A korona csakra – Sahashrara (ezer, a támasz nélküli lakóhely)

Központi témája a spiritualitás, magasabb világok tapasztalata, Isten (vagy a feljebbvaló) tapasztalása, megvilágosodás, önmegvalósítás, kozmikus tudatosság. Ez a belső Fény és Hang székhelye, mely az univerzális energiával való kapcsolat helyszíne. Nevének egyik jelentése az ezer, mely a beteljesítést és a tökéleteset jellemzi. A gyökér csakrában szunnyadó kundalini energia ide, a korona csakrába vándorol, hogy beteljesíthessük legmagasabb potenciálunkat és elérjük az univerzális tudatosságot. Azonban a többi csakrában lévő blokkok esetén ez az emelkedés mentális betegségeket okozhat, ezért nem szabad felébreszteni és felhúzni a kundalini energiát ad-

dig, amíg az összes többi nem működik magas aspektusban és biztos alapot nem ad számára. Jelmondata: vagyok. Jelző és személyiség nélkül, a puszta létezést jelöli. A korona csakra állapota határozza meg, hogy milyen mértékben engedjük meg a spiritualitásnak, hogy a fizikai/mindennapi életünk szerves része legyen, s vezesse döntéseinket, világlátásunkat, életstílusunkat. A korona csakra harmonikus működése esetén az anyag és a szellem eggyé válik, az üresség forma, a forma üresség. Az ember tudatával uralja az anyagot, saját testét is, nem merül fel benne zavaró érzelem vagy zavarodott gondolat.

20 csakrák Tudatunk tökéletesen lenyugszik és megnyílik, s ebben a nyugalomban és csendben saját életünket, mint örök érvényű tiszta létet éljük meg, amelyben a dolgok összességükben léteznek. Jellemző ránk a mély belső béke folyamatos megléte, s a szent egység a kozmosszal. Nem befolyásol minket semmilyen külső tényező.

A kapcsolódás intuitív érzése mozgat bennünket az egészség és betegség, a környezet és a bio diverzitás, a szociális, társadalmi igények, a szolgálat és segítség holisztikus megértésének irányába.

A halál természetes elfogadása, halálfélelem nélkül.

A korona csakra nem megfelelő működése Akkor akadályozott a működése, amikor valaki úgy dolgozik az energiájával, hogy az alsóbb csakrák még nem működnek harmonikusan. Ekkor mély depresszió, zavarodottság, mentális betegségek léphetnek fel, az ember elszakadhat teljesen a mindennapi világtól és a realitástól. Az anyagi világ üressége kiábrándítólag hathat rá, érthetetlen számára. Folyamatos elé-

gedetlenség, „valami hiányzik” érzés van jelen. Ok nélküli boldogtalanság, érzelmi dermedtség a jellemző érzelmi állapot. Blokkja esetén felmerülő betegségek: fejfájás, immunrendszer gyengesége, idegrendszeri problémák, paralízis, szklerózis multiplex, rák, mentális zavarodottság, memória zavarok, depresszió, alvási nehézségek, személyiség zavarok, Parkinsonkór, Alzheimer-kór, epilepszia, időskori elbutulás (dementia).

Gyakorlás Affirmáció

Írd le ezt a pár mondatot és minden nap olvasd el úgy, hogy közben megpróbálod minden porcikádban átérezni azt. „Teljesen tudatában vagyok a testemnek, gondolataimnak, érzéseimnek. Lényem esszenciája a fény és a béke. Megnyitom magam a Feljebbvaló végtelen hatalmának. Elengedek minden félelmet. Túllépek a dualitáson. Vagyok. Én a változatlan létezés, a kegyelem és áldás vagyok.”

Meditáció

Csukd be a szemed és képzeld el a saját közeped. Lásd üresnek, és tisztának, mint a teret. Engedd meg magadnak, hogy örömteljes légy, örülj magadnak és érezd, hogy megpihensz. Majd képzeld el, hogy ez az üres tér megtelik arany energiával, mely a Földből sugárzik fel és fehér fénnyel az Égből. Mosolyogj befelé és érezd, hogy a két energia megtölti a benned lévő üres teret. Lásd, ahogy sugárzik és érezd, hogy meleg, feltölt és

teljessé tesz egy teljesen új módon. Érezd minden szövetedben és sejtedben. Érezd, hogy meggyógyít mindent, megtisztít, könnyű. Érezd, ahogy emelkedik az energiaszinted, egyre örömteljesebb vagy. Érezd, ahogy a tudatod kitágul. Érezd a benned lévő spiritualitást. Érezd, hogy majdnem felemel téged a földről, csupán a gyökér csakrád tart vissza. Érezd, ahogy átalakulsz. Érezd, hogy elengedsz mindent, ami az egódhoz, az életedhez, a világhoz kötődik. Érezd, ahogy a tudatod tovább tágul, a világűr is belefér, korlátlan. Érezd, ahogy elhagyod a tested 5 érzékelését és tisztán a tudatod marad. Érezd az ebből fakadó hatalmas szabadságot és extázist. Érezd az ürességet. Csak legyél. Alig van szükséged légzésre. Majd tudatosítsd, hogy a földi világhoz tartozol most, ezért vis�sza kell térned, kapcsolatot kell újra találnod a fizikai testeddel. Érezd, ahogy visszatér a testtudatosságod. Érezd a súlyod, ahogy ülsz, légy teljesen tudatában a testednek. További elméleti és gyakorlati anyagot az önismereti-csakra kurzuson tudunk rendelkezésre bocsájtani. Berki Renáta és Dévai Varga István www.aranyhegy.com www.eljtudatosan.net Facebook: Arany Hegy Alapítvány, Élj Tudatosan

Maya

kézműves

termékei

A természet ajándéka nádcukorral és sok-sok szeretettel!

Megrendelhető: 06 70 673 44 05

22 1 kĂŠp - 1 vers

Aranyosi Ervin:

Milyen érzés? Milyen érzés, ha mosolyod arcodon szét terül, mikor a szíved, az öröm tavában elmerül? A szeretet, ha átölel, ha táncba kezd veled? S az idő nem múlik tovább, s a percet élvezed? Milyen érzés a szabadság, ha nem láncol le gond? Milyen, amikor kedvesed, átölel, s bókot mond? Milyen, ha végre elhiszed, hogy az vagy, aki vagy? Milyen, ha érzed ez a kincs, ettől vagy gazdagabb!

http://versek.aranyosiervin.com

24 szรกmmisztika

Mágikus számok,

számmisztikai

alapok

III.

Ezen cikksorozatunkban az egyik legősibb önismereti eszköz, a numerológia alapjaival foglalkozunk. Cikkenként végigvesszük a számok jelentését, mozgatórugóikat, sorsfeladataikat, betegséghajlamaikat; áttekintjük a hozzájuk tartozó pozitívumokat és negatívumokat is. Minden rész elején röviden összefoglalom az első részben is leírt általános tudnivalókat, és pár kulcsmondatot részenként megismétlek, így a későn csatlakozók is be tudnak kapcsolódni; ez azonban közel sem pótolja az első, felvezető cikk elolvasását, melyben fontos alapszabályokat, törvényszerűségeket tisztázok. Célom a cikksorozattal nem teljeskörű jellemzés, leírás közlése, hiszen ehhez ez a pár oldal kevés volna, hanem az, hogy írásom találkozzon azokkal, akik éppen most érettek meg a számok üzenetének fogadására - mint ahogy anno én is találkoztam eme ősi tudomán�nyal - és e cikksorozat, mintegy katalizátorként működve, elindítsa őket a numerológia kalandos, meglepetésekkel és felismerésekkel teli útján.

26 számmisztika Számmisztikai alapfogalmak (ismétlés)

Pithagorasz. „A „Számok atyja”, csillagász, matematikus, filozófus, zenész; polihisztor. Eredményei nem csak a csillagászatban, matematikában hatnak egészen a mai napig, de a számmisztika alapjait is ő fektette le. Egyenlet: 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = Sors útja) = 6 (Sorsszám) Napszám: A személyiség, karakter. A Napszám a születésünk napja. Például, ha 1980. 01. 23.án születtünk, akkor a 23 a Napszámunk. Ha egyjegyű a Napszám, akkor tiszta karakterről beszélünk. Ha kétjegyű, akkor összetettről. Sorsszám: Ha 1980. 01. 23.-án születtünk, akkor 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = A Sors útja) = 6 (Sorsszám) Míg az egyenlet bal oldala az energiahalmaz, melyet születésünkkor kapunk, és melyből szabad akarattal ki így, ki úgy gazdálkodik, addig a Sors útja és a Sorsszám csak és kizárólag pozitív lehet. Míg a bal oldali energiák változtathatóak, addig a jobb oldali nem. A születési dátum számainak segítségével mátrixot, úgynevezett numeroszkópot készíthetünk. A numeroszkóp felrajzolása már összetettebb művelet, melyből múltra, jelenre, jövőre; fizikai-, lelki- és szellemi síkra vonatkozó információkat kapunk. A mátrix felrajzolása pedig új távlatokat nyit meg, hiszen készíthető például (pár)kapcsolati mátrix is, mely két ember kap-

csolatának mozgatórugóira, erőire, gyengeségeire derít fényt, ezáltal segítve annak fejlődését. Azoknak, akik mélyebben és teljességében kíváncsiak a numerológia rejtelmeire, melegen ajánlom Eschwigné Varga Zsuzsanna: Atlantisz mágikus négyzete című hiánypótló művét.

Bolygója a Jupiter, eleme tűz és a víz. A tökéletes egység száma. Hozzá tartozik a kommunikáció, írás, szónoki képesség, tehát a szavak mesteri használata; költészet, irodalom, tanulás, kreativitás, logikus gondolkodás, erkölcs, pozitív kisugárzás, színészi képesség - a „szerep” lényeges életében. Külső és belső, bal és jobb agyfélteke harmóniája jellemzi. Vagy nagyon racionális, vagy álomvilágban él. Kutatja az ok-okozat összefüggéseit. Pozitívumai: Ha a 3-as energiáit harmonikusan működteti, akkor őszinte, egyenes, kreatív, logikus, közösségi ember, jó kommunikációs képességekkel. Szeret társadalmi eseményekre járni, művelt, bölcs, egyenes, magával ragadó személyiség. Szeret tanulni, képezni magát, erős az igazságérzete. Gyengéi a szép könyvek. Negatívumai: Amennyiben a 3-as diszharmonikusan működik, úgy az előbb felsorolt tulajdonságok pontosan az ellenkezőjébe csapnak át, tehát erősen hajlamos lehet a hazudozásra, szavakkal történő agresszív bántó viselkedésre, kritikára, pletykára, kibeszélésre. Szószá-

tyár lehet, kétszínű, szavakkal manipulálhat, intrikus, taktikus. Pókerarcot vesz fel, ami arcüregproblémákat, légzési nehézségeket, orral kapcsolatos problémákat, elváltozásokat hozhat létre. Tanácsot ad akkor is, ha nem kérik. Hazudik önmagának és a világnak. Saját, hazugságokkal teli álomvilágába zárkózhat be. A 3-asok élete a „színpad” körül forog, átvitt, de néha szó szerinti értelemben is. Meggyőzően beszél, előad, prédikál, állást foglal; harmonikus esetben jó szónok, szeret a „kör közepén állni”. Számára az egyik legnagyobb konfliktusforrás (önmagával), ha élete „színpadán” nem ő tölti be a középponti szerepet. Diszharmónia esetén szerepet visel, álarcot hord. Betegséghajlamai:

• Fejfájás: migrén, a sok tépelő-

dés, őrlődés miatt. Alvászavar is jellemző lehet rá. • Májbetegségek: a diszharmonikusan működő 3-as a rengeteg dühtől, irigységtől, haragtól, kritizálástól, agressziótól, keserűségtől hajlamos lehet a májbetegségekre. • Kommunikációs szervek megbetegedései, például torokgyulladás, mandulagyulladások az elfojtott agresszió miatt. • Pánikbetegségek. • Ízületi problémák, ideggyulladások, köszvény, reuma, köszvény és csípőtáji fájdalmak az egyensúlyozás problémája miatt. (Készült: Eschwigné Varga Zsuzsanna előadásán tanultak alapján.)

Sorsfeladat

Születési dátumunk számjegyei segítségével életfeladatokra, velünk született lehetőségekre, ígéretekre, nehézségekre deríthetünk fényt. Dan Millman életfeladat meghatározása alapján a 3-as sorsszámmal rendelkező emberek legfőbb feladata a megfelelő önkifejezés és érzékenységük magas szinten való megélése. Mivel a sorsszám feladata a legmélyebbről jövő kihívás, legnagyobb életfeladat egyben, ezért könnyen előfordulhat, hogy élete első felében például az 3-es sorsszámú egyén pont e tulajdonságokban szenved leginkább hiányt, az az adott esetben például nagyon nehezen fejezi érzelmeit, erős önbizalomhiány-

ban szenved, fél az önkifejezéstől, stb. A 3-as sorsszámmal rendelkező egyénnek fontos a logikus gondolkodás, csak úgy, mint a fantázia világa. Ész és értelem találkozik benne. A 3-asnak törekednie kell arra, hogy élete végéig tanuljon. Legyen mindig kitüntetett figyelemmel a jogra, törvényre, erkölcsre. Beszéd és hallgatás egyensúlyát tartsa szem előtt, és kiemelten figyeljen arra, hogy mindig legyen őszinte. A leírt vagy kimondott szó erejéig tegye a 3-as jobbá a világot! Ismétlés: A sikeres sorsfeladathoz vezető utat a sors útja mutatja (példánkban a 24-es szám). Ez azt jelenti, hogy adott esetben a 2-es és a 4-es energiáit

kell megfelelően működtetnünk ahhoz, hogy utána az elsődleges sorsfeladat is beteljesedhessen. Mint azt az előző cikkben is leírtam, ezen sorok nem csak arra vonatkoznak, akiknek sorsszáma 3, de eltérő mértékben azokra is, akiknek születési dátumukban valamilyen formában mégis szerepel a szám. Ismétlés: Egyetlen számnak sincs kizárólagos jogosultsága az adott tulajdonságra, tehát, ha valakinek a sorsszáma nem 2, hanem 8, az nem jelenti azt, hogy ő nem lehet tökéletes diplomata, viszont azt jelenti, hogy arra érzi a legmélyebbről jövő ösztönző erőt, hogy a sorsszámának feladatát beteljesítse. Qeis Leila

28 művészet

Sebestyén Eszter üvegcséi

Sebestyén Eszter vagyok, üvegműves. Kisgyermek korom óta három alappillére van idealista világképemnek: a szabadság, a mozgás és az alkotás. Bármiből bármit... 2003 óta foglalkozom a tiffany technikával és kialakítottam az üvegcse.műhelyt, aki barátok közt műhelyke :) Idővel kiforrott a buckós.forrasztás, ez a saját forrasztási technikám amitől egyedi megjelenésűek és erősek lesznek az üvegcsék. Mára legfőbb motivációmmá vált a munkáiba integrált Energia és Szeretet átadása a Világnak. http://uvegcse.hu

30 művészet

32 művészet

34 művészet

36 pรกrkapcsolat

A házasság védőszentje ’egy darab papír’ a lelki kulisszák mögött A házasságnak külön védőszentje van. Vagy őrangyala, vagy univerzálisan kirendelt szellemi vezetője, esetleg kollektív hátszele.

A lány-asszonyt felhangolta a pimaszul valószínű megértés robbanásra kész töltése. Védőszent…? Persze, ezt eddig is sejtette, de mégis csak más a megtapasztalás, mint a sejtés. Milyen hihetetlen… hát így válik minden ezoterikus furcsaság eleven, nyilalló tapasztalássá? Ha ezt mindenki tudná… Hányszor, de hányszor hallotta a lány-asszony azt, hogy „Házasodni? Minek? Nekünk nincs szükségünk egy darab papírra, hogy szeressük egymást” ! De ezek a mondatok soha nem csengtek édes, nyugalmas bizonyossággal. Billegő, féllábú közhelyként zártak le egy kellemetlen dialógust, vagy méginkább heves önvédelemmel fortyantak elő a túlfürge önbizalom mögül. A kulcs mindig a döntés ereje. Igen, ez minden bizonnyal ott volt a levegőben aznap. Lehet, hogy van, akinek ez a hétköznapokban is megy, de az esküvői szerTartással és az arra való gondos készülődéssel automatikusan megidéz az ember valamit. Valami nagyobbat, ami nélkül előbb-utóbb széthull a Földön minden.

A házasságnak kollektív hátszele van. Amikor lépsz egy nagyot, egy igazit, fölfelé, akkor hirtelen alád kúszik egy varázslatos mozgólépcső, és egy darabig magától visz. Ez az a tétel, ami aha-élményként hasított belé a házassága első reggelén. Megint egy megértés. Mert olyan nincs, hogy egyetlen, érdemben nagyjából félórás szertartás a kerületi házasságkötőben ekkora változást hozzon. Mint valami elektromos túltöltés vagy túlizzás, vagy amikor úgy száll fel veled a repülőgép, hogy a szenvedélyesen kalandszerető pilóta jó nagy szögben dönti meg a gép testét, és te meg vigyorogva szédülsz, miközben az alattad zsugorodó szülővárosod törékenységén pillogsz… drága kis hétköznapok, sziasztok, én most elszállok… mert döntöttem. Jó hangosan. A szerelem ilyen, a kezdődő. Tényleg: pont ugyanez a lebegés… – gondolta. Mondhatná, hogy megint szerelmesek lettek egymásba, dehát ez nem a teljes igazság. („Kellett neked ilyen okosnak lenned, mi..? Ahelyett, hogy élveznéd a szenvedélyt, és

38 párkapcsolat végre nem értelmezgetnél…” – hallja máris vihogó elméjét. De a lány-asszony a megértésbe is szerelmes. Esze ágában sincs tiltakozni ellene, valahányszor rájön valamire, egyre jobban szédül a rálátás dőlésszögétől. Most is drágább a pengeéles, jó-

viselkedett, mindig is. Figyelmet kért a kapcsolat, igényei voltak, változó állapotai voltak, az állapotoknak meg értelmük és okuk volt. Rosszul volt a kapcsolat, amikor ők ketten épp jól voltak; vagy hirtelen minden közéjük gyűlt méreg elszállt, mert a Kap-

dete feljebb található, mellyel folyamatos kapcsolatban van. Ha tud róla, akkor imádkozik, sejtelmet tolmácsol, álmot indít el, szinkronicitást él; ha pedig nem tud róla, akkor az igazi, szeretetteljes pillanatokban vagy nagyobb sorscsomópontoknál önműködően bejelentkezik ez a felsőbb összeköttetés. Bejelentkezik az ég, és néhányan sorsnak hívják. Hogy kell-e egy közös sorshoz papír vagy nem kell, az sohasem derül ki előre… de a házasságlevél mögött álló döntés erejét és az univerzum erre adott válaszbónuszát kihagyni felelőtlen és kissé öntelt pazarlás. És értelmetlen is. Kinek ne lenne szüksége az ég bónuszára?

zanító igazság a puha érzelmek látszólagos dacára… A szív így még jobban dobog. De hát miért? Mert a szerelem annál erősebb és eksztatikusabb, minél több irányba képesek vagyunk kiterjeszteni. Ráadásul utána az összes szerelemerőt, ha az ember akarja, betessékeli csakis kettőjük közé.) A fiatalasszony felállt a felforrósodott szökőkútpadkáról. Tehát a házasságba is szerelmesek lettek hirtelen. Ez van. Ez is egy Nagy Találkozás. Ők ketten és a Házasság. Mert a Házasság egy szent Ügy. Amíg csak társkapcsolat volt, addig is fontos volt, hogy nemcsak ők ketten léteznek, hanem a kapcsolatuk is. A kapcsolatuk is önálló lényként

csolat olyan jól volt, szeretve volt és ők észrevették ezt… Az ember óvja és gondozza tehát a kapcsolatát, nemcsak önmagára figyel és nemcsak a társában vész el. Tisztelet jár a kapcsolatnak, mert ő is él. Az ember így növeli a kapcsolatának értelmét. Ez eddig is így volt, gondolta. De nagy munka ez sokszor… emberi erővel hosszútávon lemerítő lenne. Ha nem lenne hozzátartozó Kegyelem. Ha nem lenne valami magasabb. Valami magasabb mindig van, ha két vagy több ember JÓ OKKAL gyűlik össze. Az ember nem különálló, földre szakasztott és taszított élőlény, hanem ere-

Van, hogy meghozunk egy ilyen valódi döntést – egy ilyet, amelynél még a föntiek is tapsolnak örömükben –, és az univerzális tapsvihar mágneses erőteret von körénk. És akkor saját, különbejáratú tízmilliószoros napunk van. Lehet kívánni… és lehet belőle, hú, lehet hosszú ideig töltekezni még. Igen, a házasságnak külön védőszentje van. Most már megvan a megfejtés – gondolta a lány-asszony, és beszívta a friss avar aromáját. Hazasétált az őszi napfényben, benyúlt a fiókba az egyszer látott házasságlevélért, és jól megnézte a darab papírt, amin a fél világ valaha fárasztó és értelmetlen vitákat folyatott egy ódivatú, lecsengett korban. Deres Anita http://megertestablazata.hu

www.palacsko.hu

40 földöntúli

Az élő és elhunyT

lelkek találkozása

A kereszténység terjesztésekor azt a feladatot kapták a buzgó hittérítők, hogy lehetőség szerint igazítsák a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez azok betiltása helyett. Ez vagy egy szertartás, mítosz keresztény tartalommal való megtöltésével járt, vagy hasonlóképp, egy templom felépítésével egy olyan helyre, amely addig egy törzs vagy nép kultikus, szent vagy áldozati központja volt. Nem gondolnánk, de a nagyon – és persze joggal - katolikus hangzású Mindenszentek ünnepének is létezik pogány előzménye. Mégpedig olyan, amely alapján érthetővé válik, hogy függ ös�sze ez az ünnep a kelta évkezdő ünneppel, a Samhainnal, az alvilággal, a Skorpió jegyével, s még sorolhatnánk, hiszen éppen az a csoda, hogy az emberiség népeinek különböző szellemi hagyományai nagyon sok összefüggést mutatnak. A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Ilyen szentély minden házban létezett, de templomokat is építettek a különböző isteneknek. Sőt olyat is építettek, ahol az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. Összes isten, görögül Pantheon – így nevezték el azt a hatalmas templomot, amit Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett Rómában. Az eredetileg tehát a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont azután bő hat évszázaddal később, 610. (egyes források szerint 609.) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat a Mindenszentek

ünnepének bevezetésére, így ezen a napon IV. Bonifác pápa felszentelte a templomot az ös�szes vértanú tiszteletére. Ám mégsem ekkor született maga az ünnep, hiszen a 4. századból is maradtak fenn adatok róla. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként. Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. (Szent) Ger-

gely pápa (731-745), aki a 800-as évek elején a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak” hanem „minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává szentelte. A pápa a pogány szokások elleni küzdelemben elrendelte már azt is, hogy a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapja pontosan Samhain napjára, október 31-ére essen. Egyesek szerint talán azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét, Samhain ünnepét megszenteljék, kereszténnyé tegyék. Valószínűbb, hogy azért, mert nem a kelta, hanem egy annál is ősibb, a természeti és kozmikus

42 földöntúli folyamatokat figyelembe vevő egyetemes, de Európában valamilyen formában minden népnél őrzött szokást igyekeztek kereszténnyé tenni. A legtöbb nép a paraszti hagyományok között őrizhette annak tudását, hogy november 1-e azért is szólhat az elmúlásról és a holtak lelkeire való megemlékezésről, mert az elhunyt ősök felé, az alvilágba megnyílik a kapu, az átjáró. Az évkörben és az állatövben ez a Skorpió időszaka, ami megint csak az alámerülésről, a halállal való ismerkedésről szól. S valóban, a katolikusok számára az ünnep az élő és elhunyt lelkek találkozásának ideje, amikor az élőket jelentő „küzdő egyház” (Ecclesia militans) dicsőíti a mennybe jutott üdvözülteket jelentő „diadalmas egyházat” (Ecclesia triumphans). Mindszentek napján emlékezik meg az egyház mindazokról a megdicsőültekről, akikről sokaságuk miatt az évkörben nincs lehetőségük. A katolikus tradíció értelmében eredetileg minden szent kapott egy napot, amikor őt tisztelték. Mivel azonban egyszerűen elfogytak a napok, ki kellett jelölni egyet azoknak, akik kimaradtak: ez lett a Mindenszentek napja. Mára jelentősége lecsökkent és ünnepe Halottak napja előestéjévé vált, amikor a „szenvedő egyház” (Ecclesia patiens), vagyis a már meghalt és tisztítótűzbe került lelkek csoportja kerül a „küzdő egyház” figyelmének középpontjába, akiket szintén a „szentek egyezsége” köt egybe a földön élő lelkekkel. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely pápa engedélyével hiva-

talosan elismerte az új ünnepet és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum), a szentek dicsőségét hirdető katolikus ünnep ettől kezdve november 1-jére esik, az ortodox egyház pedig egy héttel később tartja. Mivel az ünnep a Halottak napját előzi meg, estéjét a halottak estéjének is nevezik. Ilyenkor sok helyen hosszan, akár egykét órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. Mindenszentek az utána következő Halottak napja miatt utóbb veszített is jelentőségéből, annak vigiliájává lett. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát is gyújtanak a sírokon, amelyek megtelnek őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. A Mindenszentekhez és a Halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják. A néphagyományban mindkét napot számos hiedelem övezi. Csíkdelnén, Kászonújfaluban kenyeret sütnek a szegényeknek, amit „Isten-lepényének” vagy „halottak lepényének” neveznek. Csíkszentdomokoson külön helyen gyertyát gyújtanak az elfelejtett lelkeknek. A bukovinai Andrásfalván mindenszentek délutánján indult ünnepélyes körmenet a pap vezetésével a templomból a temetőbe. A résztvevők közösen, kezükben kis gyertyát égetve imádkoztak

a temető négy sarkában. Göcsejben régen mindenki annyi verset harangozott, ahány halottja volt. Baranyában az asszonyok felöltöztették a feszületek tövében lévő Mária-szobrokat. A Kőszeg vidéki falvakban Mindenszentek estéjén hagyományosan sütik a gesztenyét, s ezzel ajándékozzák meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Szegeden „mindönszentök kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Sokfelé úgy tartották, hogy a Mindenszentek és Halottak napja közötti éjszakán a holtak miséznek a templomban és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy éjszakára a család halottainak is terítettek az asztalon, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Ezen a napon tilos volt a munka, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg. Egyes helyeken az egész „halottak hetére” vonatkozott a munkatilalom, ami azt jelentette, hogy nem volt szabad mosni, vasalni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozna a ház népére. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, a legényvásárt, amikor a gazdák egyezséget kötöttek a szolgálni menő legényekkel. Csörgő Zoltán

Ünnepek hídjai, szimbólumok kapui 10 alkalomból álló előadássorozat, szellemi műhely

Vezeti: Csörgő Zoltán szimbólumkutató, tanár, író Cél, tartalom: A szellemi műhely célja, hogy megismertesse a létezés, a valóság rejtett, szakrális, spirituális dimenziója, a benső út legnemesebb és legcélravezetőbb hagyományai iránt érdeklődőket az ünnepi hagyományokkal, az ünnepek mélyén rejlő, mára jórészt elfeledett értelmű szimbólumokkal, a szertartások mának is szóló üzeneteivel. Megtanulható, hogyan mentsünk át minél többet eleink bölcsességéből, s tegyük életünk alkotó részévé, erejévé, ami támaszt, pszichospirituális, olykor gyógyító útmutatást jelenthet a mindennapokban, s hogyan közvetítsünk mindebből minél többet családtagjainknak, munkahelyi, baráti közösségeinknek.

A 10 alkalom minden hónapban egyszer, szombat délután, 15-20 óra között zajlik: előadás, kérdések, válaszok, beszélgetés, ötletek összegyűjtése, tervezés, kézművesség, teázás, sütizés. Időpontok: 2013. szeptember 28., október 26., november 23., december 21. 2014. január 18., február 15., március 8., április 11., május 9., június 6. Helyszín: Budapest, Pesthidegkút Ára: alkalmanként 5000 Ft. A tíz alkalom együttes, kedvezményes bérletára: 40000 Ft

44 lĂŠlek

ŐSZINTESÉG - KULCS AZ ÉLETHEZ Mint oly sokszor, ehhez az információhoz is egy beszélgetés alkalmával jutottam hozzá. Szándékosan nem használom azt a kifejezést, hogy rájöttem. Valójában semmi szerepem sincs abban, hogy megjelent a fejemben, hacsak annyi nem, hogy kiürült az elmém egy pillanatra, helyet adva valaminek, ami villámcsapásként világította meg a sötétséget. A gondolat a következő volt: Minden szenvedésünk abból fakad, hogy nem vagyunk őszinték. De mit is jelent ez? Az életem minden alkotója, résztvevője és eseménye éppen olyan, amilyen szintű az őszinteség önmagammal szemben. Ha becsapom magam egy kapcsolatban, akkor hazug kapcsolatban élek. Ha utálom azt, amit csinálok, akkor utálatos lesz az eredmény. Ha nem ismerem be valós igényeimet, akkor igénytelen helyzetekben tépelődöm. Ha szerepet játszom, akkor hamis lesz az előadás. A sor végtelen, és ennyi úgy vélem épp elég. Őszintének lenni annyi, mint elfogadni azt amilyen valóban vagyok. Amíg ezt nem teszem meg, az élet sem lesz őszinte velem, és Én nem érezhetem jól magam benne. Nincsenek abszolút értékek. Minden igazság relatív, épp ezért egyenlő. Ha

mindenki a hegyet szereti, de Én a sivatagot, nem érezhetem jól magam a többség igazságában. Őszintének lenni annyi, mint levetkőzni meztelenre. A szégyen csak addig akadályoz ebben, amíg azt hiszem, van mit szégyellnem. És pontosan ezt kell tennem másokkal is. Hagynom kell meztelenre vetkőzni őket, anélkül, hogy megszégyenítsem őket. Őszintének lenni annyi, hogy mindenkivel az Ő-szintjén érintkezem. Velem is ezt teszik a bölcsebbek és ezt teszi velem az élet is. Hiszen Isten is így viselkedik, Róla pedig biztosan érdemes példát venni. Őszintének lenni annyi, hogy lehatolunk lelkünk mélyébe, mert ott van a kincs: mi magunk. Miközben éppen felfelé haladunk, finomodunk és tisztulunk. Minden nap lehetünk őszintébbek. Honnan tudhatjuk, hogy azok vagyunk? Ez egy könnyed érzés.

Tehertől, bűntudattól, eszességtől mentes és felszabadító. Az őszinteség rávezet a saját utunkra és mindegy merre visz, otthon leszünk rajta. Nincsenek szabványok. Mindenkinek a saját útja a boldogító, tűnjön más nézőpontból bármilyen nehéznek is. Talán nem azonnal történnek látható változások, de az élet erői rögvest beindulnak, és a segítségünkre sietnek. Hiszen mindig erre vártak. Dolgok szétesnek, de ha állhatatosak maradunk az őszinteségben azonnal tudni fogjuk: sosem volt, vagy már nincs rájuk szükségünk. Elveszik a helyet, szívják az energiát, fojtják a lelket. S ha ezeket tudjuk, már nem fáj elengedni őket. És mit nyerünk? Mindent! De elsősorban békét, ez Isten ajándéka. Strobl Krisztián

Müller Péter:

„AZ ELMÚLT ÉVEK LEGNAGYOBB KÖNYVÉLMÉNYE”

„Gyerekek - vagyis öreg gyerekek! Nagyon értékes könyvet írtatok. Bölcset, gazdagot, s különöset. Tanulni tudok belőle. Boldog vagyok, hogy van ez a könyv, hogy a kezembe került, és annak is, hogy vannak itt olyanok, akikben néhány gondolatom mélyebb visszhangot ver, s új fényt is kap tőletek. Szeretettel, M. Péter”

www.megertestablazata.hu

www.magnetbank.hu

Ez is csak egy bank,

NYERESÉGÜNK JELENTŐS RÉSZÉNEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL ÜGYFELEINK DÖNTENEK. Közösségi betétek Átláthatóság és hitelek

Becsületkasszás számlavezetési díj

Társadalmi ügyek támogatása

Felelős banki hitelezés

Meghatározhatom, hogy a betétben elhelyezett pénzem a bank milyen hitelcélra használja fel.

Havi számlavezetési díjam meghatározásával társadalmi ügyeket és a közösségi bank fejlesztését támogathatom.

Én dönthetem el, hogy a banki nyereség 10%-ából mely civil szervezeteket támogassa a bank.

Bankot már felelős hitelezési és befektetési szabályok (pozitív és negatív szűrők) mentén is választhatok.

A bankom kiszámítja és megosztja velem, hogy mekkora összeggel járultam hozzá az éves nyereségéhez.

Pénzügyekről másképp gondolkodóknak.

48 tรกplรกlkozรกs

Őszi házi patika 2. RÉSZ

A Napi Elemózsia magazin előző számában a föld elem uralma alá tartozó érett nyárral, a koraős�szel foglalkoztunk. Novemberben már mindenképpen megérkeznek az igazi őszi napok, sokszor ködös, hűvös, nyirkos az idő, fagyok, havazás is várható. Ez az időszak a fém elemhez tartozik.

A kínai filozófiában a föld (jin) és az ég (jang) erőinek mozgásában öt fázist különböztetünk meg, melyeket a fa, tűz, föld, fém, víz szimbólumokkal jelölnek. Ha ismerjük, mit is jelentenek, hogyan nyilvánulnak meg az emberi szervezet működésében, illetve a táplálékainkban, étkezésünkkel is elősegíthetjük optimális egyensúlyunkat. Az év körforgásában az őszhöz tartozó elem a fém, mely a föld gyermeke.

Ólomszürke ősz

A kifelé törekvő földenergiából születik a fém összehúzó mozgása. Ez az összes energiaforma közül a legsűrűbb, és a fogyó hold fázisának felel meg. A fém elemhez tartozik az ősz, az égtájak közül a nyugat, a színek közül a fehér, a szürke, az ezüstös. A fém íze csípős, illata érett, aromás. Szerve a tüdő, a vastagbél, az orr és a bőr. A fém elemhez tartozik még a testhőmérséklet, a vitalitás, a mozgékonyság, továbbá az igazságosság, a szomorúság és a sírás.

Mit fogyasszunk?

A fémhez tartozó szervek energiáját ebben az időszakban támogathatjuk a leghatékonyabban. Milyen érdekes, a megfázással járó betegségek az emésztő traktust is szinte mindig érintik, Ebben az időszakban a tüdő és a vastagbél energiakörét lehet leghatékonyabban támogatni, ezért fogyasszuk előszeretettel a következő élelmiszereket: barnarizs, árpa, zab, feketeretek, zeller, fehérkáposzta, karfiol, karalábé, póré, feketegyökér. Ilyentájt beiktatható a rizskúra, a ginzengkúra, használhatunk egy kicsit több gyömbért és más csípős fűszernövényt, mint a fokhagyma, a chili, a szerecsendió és a fahéj. Ajánlott a sült gesztenye és a szezámmag fogyasztása is. Lábadozó betegek erősítőszere a nyílgyökérből készült kuzuital. Melegíti és harmonizálja a szervezetet a levendula-, a zsálya-, a szurokfű-, az angyalgyökér-, az ibolya-, a fahéj- és gyömbértea. A jin-jang kiegyensúlyozását segíti elő a különböző gyógynövé-

50 táplálkozás nyekből összeállított Mu tea. Az állatok közül „fém” általában a vadhúsok, a fácán, a vaddisznó, a szarvas, a nyúl. Tejtermékei a roquefortsajt és a kecsketej. Tároljuk élelmiszereinket száraz és sötét helyen, tartósítsunk befőzéssel, vákuumban és alkoholban. Az őszi időszak főzőedényei vasból, öntöttvasból, rézből és acélból legyenek. Ételeinket leginkább sütőben vagy kuktában, nyomás alatt készítjük. A zöldségek akkor adják ki leginkább ízüket, ha ferdén, belülről kifelé vágjuk fel őket.

Aktuális az akupunktúra

Mivel a fém elem hatása feloldó, szétoszlató, nedvesítő, mozgásba hozó, az ezekkel harmonizáló terápiák illenek hozzá: például az izzasztó, a lerakódásokat szétoszlató és oldó kúrák. Kínai felfo-

gás szerint, míg nyáron a moxa terápia, késő nyáron a diéta, ebben az időszakban az akupunktúra az aktuális gyógymód.

Gyomorpanaszokra, reumára - burgonya

Nyirkos időben a megfázások mellett előjöhetnek a reumás panaszok is. Nem is gondolnánk, hogy van egy növény, a népi gyógyászatban számos gyógyhatása révén ismert burgonya gumója, aminek érdemes figyelmet szentelni akár gyomorpanaszokról, akár reumáról legyen szó. A világon a legnépszerűbb és leginkább használt zöldségféle. Dél-Amerikából származik, Európában csak a XVI. század után ismerték meg. Majdnem száz évig csupán mérgező gumónak tartották. Tápértékét csak 1771-ben ismerték föl, ami-

kor Franciaországban jutalmat ajánlottak annak, aki olyan új élelmiszert talál, amely éhínségben a gabonaféléket helyettesítheti. Amerika északi részén ír bevándorlók mutatták be az új, élelmi értékkel bíró növényt. Tápértéke magas, sok keményítőt tartalmaz, de figyelemreméltó a proteinmennyisége is. Találni benne alkalikus sókat, A, B, C vitamint, jelentős mennyiségű foszfort és kalciumot is. A burgonyát főzni, sütni, párolni is szokás magában, vagy más zöldségfélékkel. Az ásványi sókat, a proteint közvetlenül a héja alatt tartalmazza, ezért jobb héjában főzni, hiszen így lehet a legvékonyabban meghámozni. Mivel a leginkább lúgos hatású élelmiszer, előmozdítja a szervezet sav-lúg egyen-

51 sugárzást ad a bőrnek. Gyógyítja az ízületek és izmok duzzanatait is. A kipréselt krumpli levét forraljuk fel addig, amíg az eredeti mennyiségnek egyötöde nem lesz. Híg kenőcsöt kapunk, ezt meleg borogatás után az érintett részre kenjük. A műveletet háromóránként megismételjük, amíg a fájdalom és a dagadás nem enyhül.

Az antiszeptikus fokhagyma

súlyát. Lúgos hatásánál fogva oldja a húgysavat és a meszet is. Hízásra hajlamos egyéneknél és érbetegeknél azonban kerülendő a fogyasztása. Támogatja a bélflórát. Krumplidiétát tartanak például székrekedésben, béllel kapcsolatos és húgyúti betegségekben, vesekő, vízkór esetén. A hatás eléréséért hónapokig is folyhat a kúra. Skorbut betegségben kiváló hatású a burgonya. A krumplidiéta alapanyaga: sósvízben meghámozva főzött vagy héjában főtt krumpli és nem az olajban kisütött hasábburgonya!

széklettel eltávozik.) A reuma és egyéb savassággal kapcsolatos kórok esetében a krumpli héja is gyógyír. A héjakat megmossuk, és néhány percig forraljuk, majd leszűrjük, langyosan elkortyoljuk. Emésztőszervi panaszokra is javallt a burgonya fogyasztása. Gyomor és bélbántalmakra gyomorhurut, fekély -, étkezések előtt igyon meg a beteg naponta 2-3-szor félcsészényi nyers krumplilevet. A burgonyakeményítő meggátolja az emésztőszervek gyulladását és mérgeződését.

A nyers krumplilé a reuma gyógyszere. Fogyasszunk étkezések előtt l-2 teáskanállal. Nagy-Britannia egyes vidékein szokás, hogy a reumás emberek néhány szem burgonyát hordanak a zsebükben. Pár nap múlva újra cserélik, mert úgy tartják, abszorbeálja a savat a beteg testrészből. Népi gyógymód aranyér esetén: egy kis darabka, kúp alakúra faragott nyers krumplit kell a végbélbe helyezni, csökkenti a gyulladást. (Nem kell aggódni, a

A nyers krumplilé, kén-, foszforés klórtartalma révén kivilágosítja a különböző bőrfoltokat. Nyers, reszelt burgonyát tehetünk az öregedéssel jelentkező barna foltokra is. Simítja a ráncokat, gyógyítja a hegeket. Éjszakára bedörzsölhetjük vele az arcot vagy más, ráncos testrészt. A nyers krumplipép enzimjei, C vitaminja és természetes keményítője remek táplálék a kiéhezett bőrszövet számára. Az alkalikus lé antiszeptikus, és fiatalos

A bőr gyógyítója

Sokféleképpen írták már le a fokhagymát: élelmiszer, fűszer, gyógynövény, antiszeptikus szer, szerelmi serkentő vagy az ördögűzés mágikus kelléke. Hippokrátész, a modern medicina atyja, különböző fertőzőbetegségeknél alkalmazta. Magas a kalcium, a foszfor, a vas, a C és a komplex B vitamintartalma. Átható illatát kéntartalmától kapja, ettől étvágygerjesztő és ez adja csodálatos gyógyerejét, antiszeptikus hatását is. Kön�nyen beszívódik a mélyebb szövetekbe is, bármelyik szervhez eljut, legyen az bőr, csont, tüdő, mirigyek. A hagyomány nyomán az asztmától kezdve az érelmeszesedésen keresztül, máj és epehólyag problémákig szinte mindenre alkalmazzák. Az indiai ajurvédikus orvoslás szerint jótékony hatással bír a szívre, aranyérre, köhögésre is. A következő lapszámban a téli házi patikát fogjuk tárgyalni, bővebben lesz szó a hagymáról, fokhagymáról, hagymáról, retekről – addig is fogyasszuk minél többször ezeket, lehetőleg nyersen, de főve, párolva is nagyon hatásosak. Szepesi Dóra http://makronauta.hu

52 1 kĂŠp - 1 vers

Aranyosi Ervin:

A szeretet törvénye A szeretet erejével vértezd fel a szíved! Nem nagyon kell erőlködnöd, csak a jóban hinned. Hited szerint a jóság majd elnyeri jutalmát, rajtad áll, hogyan használod, lelkednek hatalmát. Szabad a Te akaratod, – így döntött az Isten. Tetteidnek akadálya, éppen ezért nincsen! Bárhogy lesz is, döntésednek van egy végső célja. Jót erősít, vagy rossz célt véd vágyaid acélja? Amit küldesz a világba, visszatér majd hozzád, tetteidnek megfelelő jót, vagy rosszat hoz rád. A választást reád bízták, pont úgy járj el másnál, mint amiképp magad felé, másoktól elvárnál. És, ha jót akarsz magadnak, jót küldj fűnek, fának, vidíts mást fel, így boldogulj, s elkerül a bánat. Ha a szeretet törvényét betartod, megéled, több örömmel ajándékoz meg téged az élet.

http://versek.aranyosiervin.com

54 hagyomรกny

Hagyomány 2011. augusztus 13-án, a 35. Javasünnepen elhangozott előadáson a tradíció fogalmát, történetét, illetve azt a dilemmát járták körül, amely elé minket a hagyomány állít napjainkban. Induljunk el onnan, hogy maga a hagyomány az emberiség egyik legbiztosabb pillére. Minden népnél megvan a hagyomány fogalma, maga a hagyomány, mint átadási módszer, értékőrző módszer. A latin tradíció szónak, amely hagyományt jelent, a görög megfelelője aparadószisz, szanszkrit megfelelője a parampará, szkíta megfelelője a paralatai, héber megfelelője pedig a kabbala. Mindegyik nyelvben szó szerint ugyanazt jelenti. A szanszkrit parampará kifejezés azt jelenti, hogy „apától a fiúnak”, azaz apáról fiúra szálló. Az apa átadja a fiúnak, a fiú pedig, amikor szintén apa lesz, továbbadja a saját fiának, stb. A kezdetektől a népcsoport vagy az egész emberiség tudásának az áthagyományozódását jelenti. Napjaink világában egy furcsa ellentmondást figyelhetünk meg. Egyfelől a keleti, kiváltképp a távol-keleti országokban szinte görcsösen próbálják a hagyományt megtartani. Máshol, a nyugati országokban, elsősorban az Egyesült Államokban vagy Európa nyugati részén a

hagyományt fokozatosan felváltotta a modernitás. Azt is mondhatjuk, hogy az Egyesült Államoknak nincs is hagyománya, hiszen mindössze pár száz éves ország. Nincs spirituális hagyománya, de tulajdonképpen még világi hagyománya is alig, hiszen egy teljesen új formációról van szó. S mintha nem is lenne szükségük a hagyományra. A modernitás megpróbálja felváltani, kipótolni a hagyományt. Ha Keletről Nyugat felé haladunk, úgy érezzük, mintha valami egyre inkább eltűnne a világból. Végső soron időben szemlélve is hasonló jelenséggel találkozunk. A múltba visszatekintve azt látjuk, hogy a hagyomány a társadalomnak nagyon meghatározó eleme volt. Ma a modern társadalmak azonban egészen más szempontokra épülnek. Továbbá, a hagyomány a boldogság megtalálásának, vagy legalábbis problémáink megoldásának egyetlen lehetősége volt. A modern társadalmak ezzel szemben kitermelték maguknak azt a fajta modernitást – az orvostudománnyal,

a technikával és egyebekkel–, amely a hagyomány helyére lép, és azt állítja, hogy majd megoldja mindazokat a problémákat, amelyeket hajdan csak a hagyomány tudott. Azt állítják, hogy az orvostudománynak, a technikának köszönhetően az ember előbb-utóbb boldog lesz, és orvosolni fogja tudni a betegségeket és minden egyebet. Tehát azt állítja a modernitás, hogy ki tudja váltani a hagyományt. Ebből a szempontból nagyon érdekes kettősség van jelenleg a világban. Az is nagyon érdekes, hogy a 19. században létrejött a tradíció egyetemes formája, és a metafizikai tradíció összeállt. Addig a különböző népcsoportok különböző hagyományokat őriztek, és végső soron ezek nem igazán találkoztak egymással. Tudtak egymásról, hiszen a tibeti szövegek is megemlítik például, hogy az időszámítás előtti időkben mi zajlott Görögországban vagy Egyiptomban, és pontosan tudták, mi zajlik a Földön. Mégis, inkább elszigetelődve működtek ezek a hagyományok, és egy-

56 hagyomány egy népcsoport a saját hagyományát őrizte, saját hagyományán belül adta át apa a fiúnak azt az ősi tudást, amely megoldást jelentett az ember életére. Ráadásul, tovább menve ezen a fonalon, azt látjuk, hogy az apáról fiúra szálló hagyomány, amikor egy dinasztikus családban tényleg az apa adja át gyermekének vagy utódjának a hagyományt, már i. e. 600-ban megszűnik. Gondoljunk csak a dinasztikus papi hagyományra, amilyet például a hinduknál a bráhmanák őriztek, vagy amilyet a médeknél azok a bizonyos moghuk, mágusok őriztek. De tulajdonképpen a Lao-ce és a Kungfu-ce által képviselt kétféle vonal is időszámításunk előtt szakadt ketté társadalompolitikává, illetve metafizikai hagyománnyá. Ebben az időszakban jelenik meg Buddha, aki szintén nem a korábbi értelemben követi a hagyományt, hiszen az apja király volt, semmit nem adott át neki. Még azt is lehet mondani, hogy tulajdonképpen mesterei sem voltak, akik átadták volna neki a hagyományt, hanem önmagából felszínre hozott egy – ahogy a buddhisták mondják – prevédikus, védizmus előtti hagyományt. Buddha harcos volt, akárcsak Mahávíra, aki szintén nem papi, hanem harcos kasztból származott. Miután ez az áthagyományozódás megszakadt, új történet kezdődött, és olyan tanítók jelentek meg, mint Buddha, Mahávira, Zarathusztra és a többiek.

Tovább gondolva ezt a fonalat, azt kell feltételeznünk, hogy a kezdetekben, amikor elkezdődött a története, lényegesen magasabb rendű lelki, spirituális tudással rendelkezett az emberiség, mint napjainkban, hiszen ha nem így lenne, akkor nem kellene a tudást átadni, hanem csak meg kellene tanulni az új dolgokat, és kész. Ám itt épp arról van szó, hogy kezdetben volt egy rendkívül magas spirituális állapot, amely fokoza-

gusok a médeknél, akiknek nem volt más dolguk, mint a hagyomány őrzése. Hérodotosznál lehet például olvasni, hogy hány birkát kaptak a mágusok azért, mert elvégeztek bizonyos szertartásokat, amelyekhez mások nem értettek. Nem beszélve arról, hogy igazán ők tanítottak, ők gyógyítottak, és oldották meg a lelki problémákat, azaz spirituális vezetők voltak, akiknek megvolt a maguk szerepe a társadalomban.

Gyakorlatilag állást kell foglalnunk újra és újra abban, hogy elhisszük-e, amit a modernitás állít magáról, és valóban meg fogja oldani a világ problémáit, az ember problémáit, vagy pedig forduljunk vissza a hagyomány felé, ahol a szellemi értékek vannak, és köteleződjünk el abba az irányba, amelyet a hagyomány tanít.

tosan süllyed, zuhan, a tanítók pedig egymásnak adják át azt a régi tudást, amely a legősibb és legmagasabb szintű állapotból megmaradt.

Ma a modernitás követeli magának ezt a helyet a társadalomban. Valójában hatalmas dilemmát jelent az, ami a hagyomány és a modernizmus között van.

A Kelet és Nyugat kapcsán felvázolt dualitás a hagyomány és a modernitás között gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a hagyomány fokozatosan elvész, egyre kevésbé tudja az ember megérteni az ősi tanításokat, és megszűnnek a régi társadalomban élő átadási formák. Gondoljunk csak bele, nemcsak Indiában volt parampará, hanem például adruidáknál, a kelták papjainál is apa-fiú közötti átadás történt. Maguk a druidák külön kasztot képviseltek, akár a bráhmanák Indiában, vagy a moghuk, a má-

Ha valahol, akkor itt, Közép-Európában, napjainkban minden egyes ember számára rendkívül izgalmas, érdekes, eldöntendő kérdés. Gyakorlatilag állást kell foglalnunk újra és újra abban, hogy elhisszük-e, amit a modernitás állít magáról, és valóban meg fogja oldani a világ problémáit, az ember problémáit, vagy pedig forduljunk vissza a hagyomány felé, ahol a szellemi értékek vannak, és köteleződjünk el abba az irányba, amelyet a hagyomány tanít.

57 Rendkívül izgalmas, belső lelkiismereti kérdés mindannyiunk számára. Természetesen ennek mentén pártok is alakulnak, némelyikük a hagyomány pártján áll, de valójában már maga sem a hagyományt követi, hanem pusztán csak a nevében van benne, vagy politikai programja érinti, ám eközben már maga is elköteleződött a modernizmusnak. A döntés minden ember számára lelki teher. Márpedig dönteni kell, mert vagy elfogadom azt, amit a 20. század megszült, vagy visszafordulok, és elfogadom azt, amit az ősök mondanak, és aszerint élek, de a kettő szerint egyszerre nem tudok. Vagy elmegyek az orvoshoz, és átadom magamat annak a rendszernek, amelyik vagy meggyógyít, vagy nem. Vagy nem megyek el az orvoshoz, és megpróbálom a hagyomány alapján valahogy helyrehozni az egészségügyi problémámat. Súlyos kérdés. Képzeljük el, amikor valaki súlyos beteg, és döntenie kell: kemoterápiára menjen, vagy más módszereket próbáljon meg? Az életével játszik az illető, hogy eldöntse ezt a tulajdonképpen teoretikus kérdést. Végül vagy így, vagy úgy, de döntenie kell, és vajon jól dönt-e? Nagyon nagy lelki felelősséggel, lelki feszültséggel jár, hogy az ember válas�szon, vajon a hagyomány vagy a modernitás mellett foglaljon-e állást. Vagy esetleg átadja magát a modernitásnak, és befekszik, mondván: tegyetek velem, amit akartok. És talán meggyógyul, anélkül, hogy végiggondolná, valójában honnan ered a prob-

lémája, és nem gondolkodik el azon, hogy régen milyen rendszerek voltak, és azok hogyan kezelték az övéhez hasonló eseteket. Mindenképpen nagyon súlyos dilemmáról van szó. Filozófiai szinten úgy fogalmazhatunk, hogy a hagyomány tulajdonképpen a szubjektív idealizmus filozófiai iskolájával leírható elméletet tartalmazza, míg ezzel ellentétben a modernitás a naiv realizmus, illetve a materializmus filozófiai iskolái mentén szerveződik. A szellemet előtérbe helyező, illetve az anyagot előtérbe helyező iskolák dualitásával állunk szemben. A tradíció sokféle szempontból, sokféle szinten és sokféle értelemben azt tanítja, hogy az emberi tudatban, az emberbelső világában, érzelmi életében, gondolkodásában olyan hatalmas és korlátlan lehetőségek rejlenek, amelyek a tradíció útján bejárhatók, megismerhetők, kiteljesíthetők. A materialista és a naiv realista iskolák pedig azt mondják, hogy nem a belső folyamatok a fontosak, hanem az objektív világ, hiszen ez az objektív világ a valóság, amely diktál, ez mondja meg, hogy az egyes ember mit tegyen, és ennek szellemében kell a dolgait vezetnie. Ha igaz, hogy a tradíció fokozatosan hanyatlik, és ennek folytán az ember egyre alacsonyabb és alacsonyabb létsíkokat, tudatsíkokat él meg, akkor ebből természetesen következik, hogy vissza kell fordulnunk a hagyomány felé, hiszen csak annak követése tudja megválaszolni a kérdéseinket. Igen ám, csak-

hogy időközben a modernitás rögtön kitalálta ennek az ellentettjét, és azt állítja, újabb oppozíciós pontként, hogy az ember az egysejtűekből származik, és gyakorlatilag nem más, mint a törzsfejlődés folyamán öntudatra ébredt anyag. Azt ugyan nem tudja megmondani, hogy azért, mert az agyatomok, az agyi molekulák száma elért egy bizonyos határt, miért ébredt öntudatra az ember. Erre nincs válasz. És mindennap találnak nekünk egy brontoszauruszcsontot, vagy hasonlót, és nemsokára meg fogják találni azt a nem tudom én, micsodát, amely végérvényesen bizonyítja, hogy már pedig az ember egy alacsony állapotból fejlődött ki, szemben a hagyomány tanításával, amely szerint egy magasabb állapotból zuhanunk lefelé. Ismét itt a kérdés: melyiknek higgyünk? Vagy egyiknek sem kell hinni, mert nem hit kérdése? Akkor milyen irányba induljunk, milyen irányban gondolkozzunk? De említhetnénk más különbségeket is: a modernitás azt mondja, hogy ez van, kaparj kurta, használd ki, amíg jó, egyél-igyál, hejehujázz, mert a halál után nincs semmi, vége az egésznek. A tradíció szerint ezzel szemben szó sincs erről. A hagyomány ciklikus világképben gondolkodik, azt tanítja, hogy mindaddig visszapörgünk és különböző létállapotokba kerülünk, amíg meg nem oldjuk a létezésünket. Szó sincs róla, hogy a halál után nincs semmi. Igenis, a bennünk lévő tendenciák, az értelmünk, az érzelmeink, az akaratunk a ha-

58 hagyomány lál után bizonyos formában testet keresnek maguknak, és ott folytatódik minden, ahol abbahagytuk, csak nem emlékszünk rá. Ez az egyetlen kitétel, hogy nincs emlékezetünk, mert olyan helyzeteken megyünk keresztül, ahol az emlékezet kialszik. Egyébként mindent viszünk magunkkal. Ott fogunk megszületni a következő életünkben, ahol most abbahagyjuk. A bennünk lévő tudati folyamatok, az úgynevezett halál utáni folyamatok, amelyeket punardzsanmannak nevez a hindu filozófia, a halált is túlélve új testbe költöznek, és pontosan ott folytatják létüket, ahol abbahagyták.

nek választania kell. Vagy a hagyomány mellett kell letennie a voksát, és akkor következetesen a hagyomány szellemében élnie, vagy a modernitás mellett teszi le a voksát, és akkor belefelejtkezhet abba a fajta életbe. Nyilván az sem olyan rossz, mert végső soron az olyan tudatlansággal jár, ahol az ember nem szembesül az említett problémákkal, egyszerűen bele sem gondol. Legfeljebb az foglalkoztatja, hogy mennyit tud éppen a munkahelyén kivenni a kasszából, vagy hová megy nyaralni, és nem az, hogy vajon mi történik vele a halálban. Mi lesz a halál után, és egyáltalán mi az élet?

nélkülözik a valóságot, tehát illúziók, és minden, amit látunk, hallunk, ízlelünk, szagolunk és tapintunk, nem valóság, hanem illúzió, akárcsak az álom. Éppen azért tud a buddhista megmaradni középen, mert elfogadja a dolgokat olyannak, amilyenek. Közben tisztában van azzal, hogy ezek ürességtermészetű dolgok, következésképpen a tudati mozgását nem határozza meg az objektivitás, az önmagában való objektív jelenségek sokasága, hanem tudatilag egy fejlődőképes és a szellemiség felé nyitott utat tud követni. Tehát a buddhizmusban különösen kiérlelt a középút filozófiája.

Tehát nem legyinthetünk rá életünk megoldatlanságaira, hogy úgyis meghalunk, és akkor vége. A hagyomány szerint ezért kell jelenlegi életünkben is erkölcsös és tisztességes életet élni, mert ha nem, akkor annak következményeit, ha nem ebben, akkor a következő vagy valamelyik azutáni életünkben kell viselnünk. Ez is egy megfontolandó szempont.

Nyilván ebből az értékítéletből már kisejlik, hogy én magam a tradíció mellett állok, és azt próbálom sugallni, hogy a tradíciónak van igazán szellemi hozadéka, olyan tanrendszere, amely az ember lelki-tudati világát ténylegesen feltárja, ténylegesen válaszokat ad a kérdésekre. És itt elkezdhetnénk sorolni a hinduizmust a maga védikus tanrendszerével, a három vagy négy védájával, vagy a buddhizmust, hihetetlen filozófiai rendszereivel, vagy a taoizmust, egy rendkívül izgalmas gyakorlatokból, rendszerekből felépülő hagyományt – utat.

Általában mégis azt mondhatjuk, hogy a tradíció a belső világunkról szól, a modernitás és a technicizmus pedig a külső világunkról. Ha elengedjük magunkat, akkor kifelé fordulunk, az érzékszerveink felé, és az érzékszervek által közvetített benyomásokat valóságnak tartjuk, azt gondoljuk, hogy a világ valóság, és akkor is létezik, ha mi nem vagyunk, ha nem látjuk, a világ akkor is megy tovább, ha mi meghalunk.

Hihetjük azt, hogy a halállal mindennek vége, bármit is teszünk, vagy gondolkodunk úgy is, hogy ennek a folyamatnak a halállal sem lesz vége, éppen ezért, ha nem akarunk újabb szenvedésteli állapotba születni, akkor már most meg kell tennünk a megfelelő lépéseket, már most úgy kell élnünk, hogy annak a következménye lehetőleg ne szenvedés legyen, hanem boldogság. Rendkívül fontos dilemma, és úgy gondolom, hogy az ember-

Mindezek fantasztikus értékeket hordoznak, elképesztő mélységeket közvetítenek. Bár most a választás szükségességét próbálom kiélezni, természetesen léteznek középutak is, például a buddhista középút, amely azért középút, mert a gyakorlat során az objektív jelenségek alapján a gyakorló átlátja, hogy azok

A tradíció ezzel szemben tudati aspektusból a világot nem tekinti valóságnak, a világ dolgairól kimondja, hogy illuzórikusak, pusztán csak a tévelygő tudat illúziói, és arra ösztönöz, hogy minél nagyobb erőket fordítsunk belső világunk megismerésére, mert belül legalább olyan gazdag és sokrétű valóság van, mint kívül. Sőt, valójában a belső gazdag, sokrétű tudati folyamataink következménye a külső világ.

59 Egészen addig elmennek a tanítások, hogy azt állítják: amilyenek a belső folyamataink, olyan külső jelenségekkel találjuk szembe magunkat, ezért ha belső lelki önismeretben fejlődünk, akkor ezáltal bizonyos értelemben a világ is változik, fejlődik körülöttünk, és a tudati fejlődés által kedvezőbb létállapotokba juthatunk. Vagyis a hagyomány egyértelműen a tudat prioritása mellett teszi le a voksot. Természetesen mi ezért jövünk itt össze rendszeresen, és nem csak mi, hiszen nagyon sokan foglalkoznak, spiritualitással, szellemiséggel, általában kis körökben. Illetve a nagy vallások, természetesen nagyobb körökben, szintén ezt az irányvonalat követik. Bár némelyikük határeset, nem tudni például, hogy a Vatikánnak mi inkább az érdeke: hogy a hívek találkozzanak Istennel, vagy a kassza lehetőleg akkora legyen, hogy politikai befolyást szerezzenek a világban... Nem tudom eldönteni, inkább rábízom arra, aki el tudja. Nem mondhatok semmi rosszat, de kétségtelen tény, hogy a nagy egyházak működését világi folyamatok is meghatározzák. Minél nagyobb lesz egy spirituális közösség, annál több világi meghatározottsággal kell szembenéznie, és így bizony könnyen szem elől vesztheti eredeti célját, és hogy aztán ennek milyen következményei lehetnek, nem is részletezem, annyira drámai. Az emberi élet rendkívül rövid, ezt, gondolom, mindannyian tudjuk, kiváltképp az idősebbek, a fiatalabbak kevésbé, de szerin-

tem hamar rá fognak jönni ők is. És ha ebbe belegondolunk, arra jutunk, mégiscsak kell, hogy legyen valami értelme. Mert ha nincs, akkor nyugodtan hagyhatjuk az egészet, átadhatjuk magunkat a világi folyamatoknak. Szabadjára engedhetjük az érzékszerveinket, hagy legelés�szenek az érzékelés mezején, és adózhatunk mindennek, ami látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás útján elérhető. Ha viszont úgy döntünk, hogy a hagyomány felé fordulunk, ha azt érezzük bizonyosságnak, hogy a hagyomány tud választ adni a kérdéseinkre, akkor bizony el kell indulni a belső úton. És ha csak egy picit is tudunk ezen a belső úton haladni, sokkal, de sokkal jobban jártunk – persze a tradíció szempontjából nézve. Hiszen ha elindult egy folyamat, amelyet lehet, hogy nem ebben az életben, hanem a következő életben, vagy azután, de folytatni tudunk, előbbutóbb elérjük az emberi élet értelmét, vagy célját. Hosszasan sorolhatnám a két felfogás közötti különbségeket, vegyünk ezek közül még egyet. A tradíció azt állítja, hogy van hierarchia, a modernitás pedig azt, hogy nincs, mert nincs rá szükség. S noha használja, mégis azt mondja, hogy nincs rá szüksége. A tradíció a tudatállapotokat, a létállapotokat és egyebeket hierarchikus viszonyba rendezi. A hagyomány szempontjából megállapíthatnánk például, hogy most milyen tudatállapotban vagyok. Tudom, hogy fejlődhetek, és tudom, hogy zuhan-

hatok. Bizonyos helyzetekben zuhanok, ám ha ezt nem szeretném, és inkább fejlődnék, megvannak hozzá a gyakorlatok, a technikák. A hagyomány szerint tehát mindig van jobb. Vannak kívánatos és nemkívánatos állapotok. A kívánatos a magasabb rendű. A modernitás szerint azonban mindenki egyenlő, aki berúgott, az ugyanolyan, mint aki nem rúgott be, és aki megöli valakijét, végső soron az is jó ember, kicsit lecsukjuk, és majd visszaengedjük a társadalomba, és ezzel el is intéztük. Tehát nincs hierarchia. Az emberi értékrendben is elvész ez a hierarchia. Teljesen mindegy, hogy leütöm-e a másik embert, vagy nem ütöm le. Nincs jelentősége. Nincs hierarchia, amelynek mentén az életünket rendezhetnénk. Sok ellentét feszül a hagyomány és a modernitás között, ám a legérdekesebb az egészben mégiscsak az a döntési kényszer, amelybe az ember kerül. Tudniillik a belső út lényege – nagyon egyszerűen összefoglalva, amit sokan egyébként is tudnak –, hogy nézzük meg, mi van a belső világunkban. Ismerjük meg a formai világot, amely minket alkot, a testünket stb. Ezután ismerjük meg az érzelmeinket. És ha el tudunk jutni egy olyan síkra, ahol nem az érzelmek, nem az emóciók vezérelnek bennünket, akkor szembenézhetünk a gondolkodásmódunkkal: miért úgy gondolkodunk, honnan jönnek a gondolatok stb., stb. Ha ez is sikerül, akkor rátalálhatunk arra a legbelső szférára, ahol az akarat működik, az indíttatások, a felhalmozott karmacsírák,

60 hagyomány

a korábbi tetteknek a bennünk megmaradt lenyomatai, amelyek alapján most cselekszünk. Ez az a pont tulajdonképpen, ahol döntésképesekké válunk. Itt tudjuk megfogalmazni, mit is akarunk tenni. Korábban ugyanis nem igazán tudtunk dönteni, hiszen nem ismertük gondolkodásunk mozgatórugóit, nem láttuk át azt a sok érzelmi impulzust, amely minket egy bizonyos irányba terel. A legtöbbször nem mi döntünk, hanem érzelmeink mozgatnak, visznek valahová. Dönteni akkor tudunk, ha ismerjük a magunkban működő akarati síkot. Ezen túl pedig ott trónol tulajdonképpen az, amit mi úgy nevezünk, hogy ÉN, az a kis semmiség, amelynek nincs is va-

lósága, csak összeállt ilyen-olyan részekből, amelyeknek az egész életünket áldozzuk. És itt következhet az egó megszüntetése, ahogy ezt a hétköznapi szinten meg szokták fogalmazni. Tulajdonképpen ahhoz, hogy ténylegesen dönteni tudjunk, be kell járnunk ezt az utat. Rá kell ébrednünk, hogy milyen emóciók milyen csapdákba csalnak. Emovere annyit tesz, mint kimozdulni, az emóció szó önmagában azt az állapotot jelenti, amikor kibillenünk, kimozdulunk, az érzékszervi tapasztalás kiránt minket a saját tudatunkból, és aszerint cselekszünk, amit látunk, hallunk, ízlelünk, tapintunk, vagyis nem döntések alapján vezetjük az életünket.

Tehát azt kell mondanunk, hogy a tradíció és a modernitás közötti dilemmát nem tudjuk eldönteni, hiszen nem ismerjük még a saját akaratunkat se, nincs elég önismeretünk. Ha valamit meg akarok tudni magamról, akkor el kell vinnem magam a pszichológushoz. Legalábbis Amerikában. Mindenkinek van pszichológusa, aki megmondja, hogy az ő lelkében mi lakik. Ez már önmagában is abszurditás. És meg kell kérdeznem: kedves doktor úr, ki vagyok én? És a pszichológus nem mond semmit, mert neki sincs fogalma semmiről. Tehát hagyja a beteget beszélni, hátha abból valamit ki tud kitalálni. Na jó, elég a tréfából, bár megérne egy viccet az is, ami ezen a téren zajlik.

61 Jelenleg az a helyzet, hogy bár ezt a kérdést nem a hit vagy egy elővételezett bizonyosság alapján kellene eldönteni, mármint a tradicionalitás vagy modernitás kérdését, hanem tapasztalás és megismerés alapján, ám a ma embere számára ez pusztán hit kérdése. Igazából nincs meg a képességünk a döntéshez, oly mértékben elidegenedtünk, eltávolodtunk önmagunktól, hogy nincs hozzá elég önismeretünk. Az egyistenhívő vallásokban, amelyek egy definiálatlan, megmagyarázhatatlan, megismerhetetlen istenben hisznek, az Isten fogalma tulajdonképpen hit kérdése. Az emberek elfogadják, elhiszik, és ennek alapján próbálnak meg tisztességesen, becsületesen élni. Aztán lehet, hogy felébred bennük az az elővételezett bizonyosság, amelynek alapján egyre mélyebben és mélyebben belátják, hogy igen, jó úton járnak, és további mélységek, vagy inkább magasságok vannak előttük, amelyeket még bizony bejárhatnak. A nagy egyházak, mind a három, az iszlám, a zsidó és a kereszténység, a hitre épülnek, ahol el kell fogadni a tantételeket, és annak alapján lehet döntést hozni. Magában a hagyományban is létezett a hit. Prapatti, bakti, dzsnyána, karma, tantra. Át kell menni a hiten, hiszen meg kell tanulni leborulni – a prapatti azt jelenti, leborulni emberek előtt, vagy akár egy szék előtt. Őszentsége a dalai láma, amikor odamegy a trónusához, háromszor leborul előtte. Nem

azért, mert mindjárt felmegy, nem maga előtt borul le, hanem a trónus előtt, mert abban a megtiszteltetésben van része, hogy felülhet rá. A legnagyobb tibeti főpapnak is ismernie kell a prapattit, és a baktit is, amely a tiszta érzelmek, a hit tisztaságának felébresztését szolgálja. Ezután következik a megismerés, azután a cselekvés, a karma, majd a tantra, végül a legmagasabb szint, a mágia. Így épülnek egymásra az utak. Az emberiség jelenleg a prapatti legalján van, ha az átlagot nézzük. Bár természetesen Keleten sok helyen nagyon mélyen őrzik a hagyományt. A magam részéről úgy látom, hogy a dilemma, amelyet el kellene döntenünk, sosem fog megoldódni. Sosem érjük el azt az állapot, hogy egyértelműen letettük volna a voksot a hagyomány mellett, és a modernizmusra már csak legyintünk. Nincs ilyen. A kérdés végig elkísér. Miért? Mert a modernitásnak is van valami szerepe az emberi tudatban. Annak is van szerepe, hogy a világ változik. Megreformálódik, átbucskázik, új arcokat vesz fel, új formákban jelenik meg. Nincs olyan pont, ahol a kérdés eldőlhetne. Lehet, hogy bizonyos emberekben eldőlt, hogy elköteleződtek a modernitás iránt... Például nem tudnám elképzelni, hogy egy űrhajós ne hinne abban a technikában, amely a feneke alatt van. Vagy akár egy repülőgépet vezető pilóta, sőt egy autóvezető is. A technicizmus az emberiség tulajdona, az emberi gondolkodásnak valamilyen értelemben

a gyümölcse, melyet mi a hermetikán belül csak „megszökött démonnak” nevezünk. De mégis, nem lehet a modernitásról nem tudomást venni. Ahogy a hagyományt sem lehet elfelejteni, mert az ember sajnos előbbutóbb találkozik a múlandósággal, a halállal, szembesül azzal, hogy az egész életét leélte, és nem csinált semmi értelmeset. Például egy gyárigazgató, akinek nem tudom én, hány autó állt a garázsában, öregségében magára marad a sok problémájával, betegségével, kiszolgáltatottságával. Onnan rálát a hagyomány fontosságára, és a hagyomány szemszögéből a világra. Hiszen a világ a hagyomány szerint mégiscsak az emberi tudathoz tartozó komponens, nem szakadhat le róla, nem történhet meg az, hogy a világ elmegy egy abszurd irányba, és közben a tudat boldog lesz. Ilyen nem fordulhat elő. A tudat akkor lehet boldog, ha át tudja hatni a világot azzal a spiritualitással, amelyet megvalósít. Nem történhet meg az, hogy az ember csak egyik vagy másik mellett foglal állást. Bizony nem döntési kényszer, hanem egyesítési kényszer alatt állunk. Ma még onnan szerzünk energiát, hogy az anyagot meghasítjuk. A meghasítás, az jól megy nekünk. Meghasítani embereket, a társadalmakat, a csoportokat, meghasítani mindent. De előbb-utóbb mindennek át kell fordulnia a fúziós energiába. Vagyis előbb-utóbb az egyesítésből kell energiát szereznünk, az egyesítés talaján kell tudni az életünket rendezni. Mégpedig

62 hagyomány olyan módon, hogy belátjuk, a tradicionalitás kezdeti formájában már elveszett, ugyanakkor mégis létezik azáltal, hogy minden, még a legalantasabb dolog is, tulajdonképpen kapcsolódik a tradicionalitáshoz. Még a legmodernebb modernitás is kapcsolódik a tanításhoz. Jó példa erre az, hogy az összes mikrofizikus, aki a 20. században az atomon belüli történéseket vizsgálta, kivétel nélkül vallásos lett. Látványosan. Visszakanyarodott a valláshoz, miután látta, hogy ott nincs semmi, az atomon belüli történések nem írhatók le, az atom tovább bontható, és még tovább, és még tovább, de az igazság nem abban az irányban keresendő. Nem ott dől el, mi lesz a világból, mi lesz az anyagból, vagy a modernitásból, hanem a tudatban. Tehát ezt a bizonyos feszültséget szerettem volna kicsit kiélezni. Nagyon sokszor állást kell foglalnunk. De tudnunk kell, hogy az állásfoglalás nem azt jelenti, hogy az egyik irányban elköteleződünk, hanem azt, hogy a kettőt össze kell hoznunk. Nincs más út. És tudnunk kell, hogy a modernitás azokat a szökött démonokat képviseli, amelyek mégiscsak az emberi gondolkodás, érzelmek, akarat elszakadt, önálló életre kelt aspektusait jelentik. Mindenképp ezt a fúziós folyamatot kell magunkban véghezvinni. Nem kell megtagadni sem ezt, sem azt. A hagyományt különösen nem, de a másik oldalt is el kell fogadni olyannak, amilyen. Látnunk kell az átjárókat,

a kapcsolódási pontokat. Létre kell hoznunk azt a bizonyos fúziós energiát, és nem abból kell nyerni az energiánkat, hogy újra és újra meghasadunk, meghasítjuk magunkat világi dolgokkal... Erre aztán rengeteg technika van, gondoljunk csak egy jó berúgásra, és a következményeire... Mindenképpen az egyesítésben kell gondolkodnunk, és valamilyen beláthatatlan időn belül az ember mégiscsak megtalálja az egyensúlyt, megtalálja a módját annak, hogy a hagyományt valahogy összeegyeztesse azzal, ahová az emberiség mára eljutott. Rálát majd arra a folyamatra, ahogy mindez kibontakozott és létrejött. Látja, hogy ebben a világban szükségszerűen így mennek a dolgok, minden zuhan, lefelé száll, hogy bármit elengedünk, az esik, értelemszerűen az emberiség is, az egyes ember is. És ezzel szemben el lehet indítani egy emelkedési folyamatot, el lehet kezdeni az önismeret útját, el lehet kezdeni gyakorolni, és ráláthatunk önmagunkra, a viselkedésünkre, az érzelmeinkre stb. És e tradicionális hozzáállás mentén fokozatosan beláthatjuk, hogy végső soron a világ sosem fog tudni teljesen elidegenedni a hagyománytól, mert az a halálát jelentené, akkor kész, megszűnne, hiszen önmagában a forma soha nem tud élni. Szellemi folyamatok nélkül nem létezik pusztán anyagi élet. Lehet, hogy a tárgyak előbb-utóbb majd fognak tudni mozogni, amilyen ütemben halad a technika, de egyelőre még nem tud-

nak. A szellem és az anyag csak együtt tud létezni. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nekünk is annak a lehetőségét kell keresnünk, hogy miként tudjuk e kettőt egyesíteni, miként tudunk a belső, szellemi haladás mellett nyitottnak maradni a modern világ felé is. Egyszóval bármiféleképpen úgy tűnik is, hogy dönteni kell, valójában nem dönteni kell, hanem egyesíteni, egységet teremteni. A javas útra végső soron ugyanaz vonatkozik, mint a hagyomány bármely más vonalára: tulajdonképpen az önismeretet próbálja érvényesíteni, mégpedig viszonylag stabil, hagyományos vonalon, a védikus tanítások mentén. Külön téma lehetne, hogy a magyarság hagyományával mi a helyzet, hol veszett el, mi maradt meg belőle, és hogyan lehet még életre kelteni. Tulajdonképpen a javas út megpróbál visszanyúlni, de mivel konkrétumokat aligha találhat, megpróbál egy hozzá közel álló kultúrához folyamodni. És ez a védikus filozófia, a hármassággal, a hármas egyensúllyal, az önismereten belül feltárulkozó egyensúlyi lehetőségekkel, amelyek a tudat számára ebben a hármasságban adódnak. Már sokszor beszéltünk arról, hogy a buddhizmus és a hinduizmus nagyon szépen kiegészíti egymást. Eredetileg azt kutattam, hogy a buddhizmusnak hol van kapcsolata a magyar hagyománnyal. Ilyenre nem bukkantam, viszont annál több közös elemet találtam a védikus körből. Az az érdekes, hogy a mágusok, akiktől mi elviekben

származtatjuk a magyarokat, ugyanolyan dinasztikus papság volt, mint a bráhmanák Indiában.

Indiában, ahol jött egy reformátor, aki az értékeket újra felszínre hozta, hanem elhalt valamilyen értelemben.

Szemben Buddhával, Zarathusztrával, Mahávirával, akik reformációt hajtottak végre, vagy tulajdonképpen ksátrialázadást a papok ellen. Buddha azt mondta: nem az a pap, aki tehenet áldoz, hanem az, aki önmagát feláldozza. És igaza van.

Az a formája, amikor egymásnak adták át a papok a tudást, elhalt. Ezt a 12. századig, vagy legfeljebb a 14. századig folytatták így, akkor már menekülőfélben, a Pilisben, Sárréten, sőt Borsodban voltak még utóvédek. Ma már csak rekonstrukció zajlik. Megpróbálunk rekonstruálni és ebből felépíteni egy olyan szellemi utat, amelyet a magyar nyelv elfogad, amelyet közvetíteni lehet általa, amely hozzásimul a nyelvhez, hátha egyszer bennünk is feléled, életre kel, mint parampará. Nincs ugyan, aki átadja, mégis elképzelhető, hogy életre kel, hiszen akárhogy is nézzük, a nyelv, amely a hordozója, szerencsére megvan.

Reformációjával megpróbálta helyére tenni a dinasztikus papi torzulásokat. Valószínűleg a méd mágusok körében is hasonló torzulások állhattak be az idők során. Mindenesetre a magyar hagyomány nagy valószínűséggel ehhez a dinasztikus papi kultúrához, szellemiséghez kapcsolódott, és nem ment végbe benne olyan változás, mint

Bár a szellemiség eltűnt mögüle, elképzelhető, hogy nyelv által életre kel. Nem lehet arról lemondani, hogy a magyarság hagyományát megtaláljuk. Még akkor sem, ha sokak szerint a magyarság akkor kezdődött, amikor felvette a kereszténységet. Nagyon jó szellemi gyakorlat, szellemi kihívás az, hogy megpróbáljuk rekonstruálni, s közben megvizsgálni, hogyan is működik ez a nyelv. Hátha valaki szintén arra jut, hogy bizony a mágusokhoz vezetnek a szálak, és a magyar nyelv mágikus természetű, és bizony ezen a nyelven meg kell gondolni, mit mondunk, mert lényegesen könnyebben válik valósággá, mint a nyelvek többségénél. Mireisz László