Napi Elemózsia XIV - 2014/04

Page 1

TESTI-, LELKI- ÉS SZELLEMI TÁPLÁLÉK MINDENKINEK!

Tizennegyedik szám, 2014. április



3

ELŐSZÓ Április a Szelek és Szent György Hava, az év negyedik hónapja. A feltámadás, újjáéledés időszaka ez. 2014 március 20-án elérte a Nap a Tavaszpontot, belépett a Kos állatövi jegybe, és ezzel megkezdődött a csillagászati újév, útjára indult újra az évkör. Áprilisban újra aktív, újra feltűnik az égen a kardinális jegyeket ös�szekapcsoló, négy bolygó által alkotott kvadrát, illetve szembeállás, mely újra elhozza az előző év végén megélt tapasztalásokat. (Jupiter szembenállás Plútóval, Uránusz szembenállás Marssal, miközben a négy bolygó kvadrátban áll egymással.) Sorsfordító idők ezek, új korszak indul útjára, ám ezeket a változásokat nem kívül, hanem magunkon belül kell keresnünk! A cél, mint mindig: a fejlődés. Ha nem zárkózunk el az asztrológia, az asztrozófia segítsége elől, akkor érdemes utánaolvasnunk az aktuális égi eseményeknek, mert azokkal összhangban könnyebben megérthetjük, tudatosíthatjuk életünk eseményeit, hiszen Szepes Mária is megmondta: „a bölcs uralkodik csillagain…” A Hamvazószerdán kezdődött testi, lelki, szellemi megtisztulási időszak a negyvennapos böjt végeztével Húsvétkor véget ér. A csapatunk által szervezett, idén második alkalommal megrendezésre kerülő Everness Fesztivál programpalettája napról napra színesedik, bővül. A tavalyi mintegy 250 program helyett idén több mint 600 programon vehetnek részt a fesztiválozók, ahol többek közt sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a hazai kultúra és a magyar hagyományok megismertetésére is. Részleteket és a legfrissebb információkat az Everness facebook oldalán és a honlapunkon találtok ( http://www.facebook.com/everness és http://everness.hu ). Április számunkban olvashattok szervmanókról, pszichológiai tévhitekről, tavaszi táplálkozásról, gyógynövényekről, sportról, elmélyülhettek irodalom vagy baba-mama rovatunkban is, de folytatódnak sorozataink is, így: számmisztika, színek, bozótkomposzt, valamint allergia Antal Vali tollából. Kellemes időtöltést, jó olvasgatást kíván, a Napi Elemózsia csapata.


Vár Titeket a megújult

NAPI ELEMÓZSIA PORTÁL!

http://napielemozsia.hu


5

TARTALOM ​Szervmanók ..................................................................................... 6

24

​Tények és tévhitek a pszichológusokról .............................. 10 Színek harmóniája 3. rész ......................................................... 18 ​Szeleskedés a konyhában ....................................................... 24 Jiaido .............................................................................................. 34 A színpad ...................................................................................... 38 Mi az Access Consciousness? ................................................ 40 Országh József - Bozótkomposzt 2. ..................................... 44

38

Fokhagyma .................................................................................. 50 Lényedben legyek védtelen, Ezeregy éjszaka ................. 54 A pénzügy is lehet más - Interjú ............................................ 56 Antal Vali: Allergia 3. - Gluténintolerancia 2. .................... 66 Mágikus számok, számmisztikai alapok VIII. ..................... 72 Elvárások tengerében ................................................................ 76 Mesék életről-halálról ............................................................... 80

76


6 EGÉSZSÉG


7

Az egészség benned van!

Egy kalandos utazás a testünkben a

Szervmanókkal Te szereted a szerveidet? Te gondoltál már valaha szeretettel a szerveidre? Mondjuk a májadra, a hasnyálmirigyedre? Ugye, milyen furcsa kérdések ezek? Igazából a többségünk nem szokott szeretettel, kedvesen gondolni a szerveire. Sőt, többnyire nem is gondolunk rájuk, kivéve akkor, ha valami gond, betegség adódik, és ilyenkor inkább aggodalommal, félelemmel képzeljük el, mi lehet odabenn.


8 EGÉSZSÉG De hogyan is tudnánk szeretettel gondolni a vékonybelünkre? Kell-e nekünk egyáltalán szeretettel gondolni rá? Amikor azt halljuk, ismerd meg önmagad, szeresd önmagad, ilyenkor leginkább arra gondolunk: Milyen vagyok? Szép? Határozott? Bátor, Szeretnivaló? Ám mi a helyzet a szerveinkkel? Ismerjük eléggé őket? Ha meg akarjuk ismerni magunkat, abba beletartozik a külsőnk és a belsőnk is. A belsőnkön pedig nem csak a lelkünket kell érteni, hiszen a lelkivilágunk és a testi (külső-belső) állapotunk szorosan összekapcsolódik. Ma már egyre elfogadottabb az a nézet, hogy az érzelmeink befolyásolni képesek a testi egészségünket. Néhány fontosabb szervünknek ismerjük a feladatát, amit el kell látnia ahhoz, hogy élhessünk. Például fontos feladata a tüdőnek a levegőcsere. De tudtátok, hogy a szerveink felelősek bizonyos érzelmekért is? Szerinted a tüdőhöz mely érzelmek kapcsolódnak? Megesett már veled, hogy megrémültél valamitől? Ilyenkor érezted, hogy elakadt a lélegzeted? Vagy lélegzetvisszafojtva vártad, hogy elmúljon a veszély? A félelem, rettegés hatására a tüdőnk egy pillanatra abbahagyja a levegővételt, ezzel segít túlélni a veszélyt. Az érzelmeinkkel képesek vagyunk hatást gyakorolni a szerveink funkcióira, állapotára. Képzeld el, mi lenne, ha mindezeket már gyerekkorod óta tudnád? Sokan felnőttként sem

tudjuk, melyik oldalon van a májunk vagy a vesénk. Mi lenne, ha a gyerekek ezeket már egészen pici koruktól megtanulnák? Mi lenne, ha ők már úgy nőnének fel, hogy tisztában lennének a testünk működésével, ismernék a szerveink feladatait, testünkben való helyüket, sőt,

ismernék a testünkre ható érzelmeket is? Ebben nyújtanak segítséget a Szervmanók! A Szervmanók azért születtek, hogy megtudhassuk, milyen kedves, aranyos, szeretni valók vagyunk odabent is! 2013 őszén jelent meg A Szervmanók titokzatos világa című könyvecske, amely újszerű megvilágításban tárja elénk a testünket, egészségünket. Mesés történeteken keresztül bepillantást nyerhetünk a szerveink, a Szervmanók életébe, mindennapjaiba. A Szervmanók egy boldog, vidám család, akik nagyon fontos feladatokat látnak el a testünkben, hogy mi egészségesen élhessünk. Ha minden jól megy körülöttük, akkor mi is vidámak, egészségesek vagyunk. De persze van úgy, hogy a Szervmanók napja sem tökéletes. Bizonyos érzelmek hatására ugyanis legyengülnek, elfárad-


9 nak. Ilyenkor mi is gyengének, betegnek érezzük magunkat. Viszont a könyvből megtudhatjuk, mik azok, amik erősítik őket, így tudunk nekik segíteni, hogy újra boldogak, vidámak legyenek, és ezáltal mi is visszaszerezhessük a hőn áhított egész-séget. Mindannyian különleges, szerethető személyiségek. Megtudhatjuk többek között, hogy mi a beceneve Agy Antalnak, mitől szikrázik Szív Emma, miért olyan rettenthetetlen a két szuperhős, Tüdő Jenő és Tüdő Benő, vagy miért sürög annyit Cuki Cili, a hasnyálmirigy. A Szervmanók azt is megmutatják Nekünk, hol élnek a testünkben, és olyan érdekességekre is fény derül, hogy melyik a ked-

venc állatuk, vagy mi a kedvenc ételük. A Szervmanókkal a gyerekek játszva megismerhetik a testüket és az egyes szervekhez tartozó érzelmeket, és szinte észrevétlenül tanulják meg, hogyan vegyék kézbe saját egészségüket. Ezt az akvarellel egyedileg illusztrált mesekönyvet óvodáskorúaknak és kisiskolásoknak ajánljuk elsősorban, de a kisebb és nagyobb testvérek és a szülők is élvezettel nézegethetik, olvasgathatják. És hogy a Szervmanók még szerethetőbbek legyenek, mostantól már plüss figurák formájában is kaphatók, melyek élethűen

igazodnak szerveink valódi formájához. Így a gyerekek akár egész nap szeretgethetik, ölelgethetik Őket. Ha kíváncsi vagy rá, mi a Szervmanók boldogságának titka, olvasd el a könyvet és tarts velük egy kalandos utazásra a testedben. Ezek után garantáltan más szemmel fogsz magadba nézni! A Szervmanók mottója, „Az egészség benned van!”, rávilágít arra, hogy az egészséget, a gyógyulást ne máshol keressük, hanem saját magunkban. Itt találkozhatsz velük: www.szervmanok.hu www.facebook.com/szervmanok

Szabó Edina


10 LÉLEK


11

Tények és tévhitek

a pszichológusokról A médiából szinte zúdul ránk a pszichológusok és a pszichiáterek és különféle alternatív gyógyítók áradata. Könyvek, előadások, tévészereplések árasztanak el minket tömve a fejünket mindenféle okossággal. Nem is beszélve a bulvárpszichológiáról (populáris, emellett felszínes, túl általános, egyszerűsített, sokszor félrevezető tartalmú, szenzációt hajszoló írásművek vagy szellemi termékek), ami nagyon divatos mostanában. A nagyközönség mégis bizonytalan elképzelésekkel rendelkezik arról, hogy mit is csinálnak ezek a különféle szakemberek. Manapság egyre több olyan cikk jelenik meg a világhálón, hogy itt az ideje, hogy a pszichológia egy kicsit megrázza magát, hiszen nagyon el van bújva a sok alternatív lehetőség mögött, valamint végre alakuljon egy pszichológusi kamara, ami által kiszűrhetőek lesznek a pszichológiai módszereket hirdető, de diplomával nem rendelkező „sarlatánok”.


12 LÉLEK Mielőtt bővebben kifejtem, mivel is foglalkozik egy pszichológia, fontosnak tartom, hogy magát a pszichológusokat (tapasztalataim alapján) 3 féle csoportba soroljam, valamint szemléltessem milyen is egy jó segítő. Az első csoportba azok a pszichológusok tartoznak, akik kizárólag a párszáz éve kialakult pszichológia tudománynak az elméleti és a gyakorlati aspektusával foglalkoznak, a pszichológiai kutatások eredményeire támaszkodnak, módszerei pedig pszichológusok által megalkotott eljárások, módszerek. Talán ezeket a szakembereket nevezzük szkeptikus pszichológusnak. A másik csoport nyitott az alternatív lehetőségekre, irányvonalakra, viszont ő is csak a pszichológia módszereivel dolgozik. A klienseinek a terápia mellett javasol más utakat is a gyógyulás, a fejlődés érdekében pl. természetgyógyászatot stb. Nevezhetjük őket alternatív utakat is támogató pszichológusoknak. A harmadik, és reményeim szerint egyre bővülő csoport az alternatív módszereket is beépítő pszichológusok csoportja. Az ilyen szakember a munkájában a mind a pszichológia mind más bölcseletek (pl. több ezer éves tanok) eszköztárát is felhasználja. Sőt a pszichológiai módszereit is ezekhez a tanokhoz vezeti vissza. Egy ilyen szakember nagyon fontosnak tartja az önmunkát, igyekszik saját életével mintát adni a klienseknek, azaz hiteles tanácsadóvá, tanítóvá válni.

Ennek a csoportnak a tagjai nagyon különbözhetnek egymástól abban a tekintetben, hogy milyen módszereket alkalmaznak munkájuk során. De abban nagyon hasonlítanak, hogy az eszköztár kiválasztásakor az intuíciójuk, egy magasabb rendű tudatosság nagy szerepet játszik. A klienset is egy tudatos, önmagát folyton alakítani képes lénynek tekinti. A pszichológián belül először a humanisztikus irányzat tekintette az embert tudatos lénynek, aki képes tenni önmagáért, céljai megvalósításáért, és nem kiszolgáltatott belső (pl. ösztönök, vágyak, félelmek, gének) vagy külső hatásoknak (pl. el nem fogadó környezet, hibás nevelés). A transzperszonális pszichológia is hasonló alapelveket vall, de kiterjeszti az egyén létezését, és egy nagyobb egész részének tekinti, az egyénen túlmutató jelenségekkel foglalkozik, melyeket fontosnak tart a kiteljesedéshez. Fontosnak tartja az egyik tudatos énrészünk (ego) meghaladását, a találkozást valódi önmagunkkal, az egység érzetét másokkal és a mindenséggel. A hiedelemrendszerek felismerését, és azok tisztítását. A parapszichológiát a legtöbb (szkeptikus) pszichológus nem ismeri el – a bizonyított, igazolt kutatások ellenére sem – a pszichológiához kapcsolódó tudománynak, így az egyetemen sem tanítják a pszichológia egyik ágazataként. A parapszichológia az emberi tapasztalással kapcsolatos szokatlan jelenségek természettudományos és

bölcseleti vizsgálatát jelenti. Ez speciális tudományág, illetve kutatási irányzat, ami az élőlény és környezete közötti olyan kölcsönhatásokkal foglalkozik, amelyeknek a fizikai hordozója, illetve a közvetítés oksági lánca a tudomány jelenlegi állása szerint ismeretlen. Egy egyszerű meghatározás szerint a parapszichológia olyan jelenségeket vizsgál, amiket (még) nem tudunk fizikailag megmagyarázni. A megmagyarázhatatlanság nem feltétlenül örök érvényű, hiszen a tudomány fejlődése eddig is nagyon sok látszólag megfejthetetlen dologra adott magyarázatot, így egyre több kutatás igazolódik nap mint nap ezen a területen is.

Feltehetjük a kérdést, hogy miben jobb egy pszichológus egy alternatív gyógyászhoz képest? Erre azt szoktam válaszolni, hogy semmivel sem több, de semmivel sem kevesebb. A módszerek és a segítő személyisége azok az eszközök, amelyek jobbá, vagyis hatékonyabbá tesznek egy közös munkát. Nekem nagyon sok barátom van, akik nem pszichológusok, mégis sok általam megítélt pszichológia nehézséggel küzdő embernek segítetek már. De ismerek olyan pszichológust is, akinek nem sikerült átvezetni a kliensét a problémáján. A pszichológus olyan segítő szakember, aki az emberi viselkedés, gondolkodás és érzelmi működés ismereteiben szaktudással rendelkezik, a lelki problé-


13 mák megoldásában segédkezik, és elsősorban értő odafigyeléssel, empátiával, érzelmi támogatással és elfogadással átszőtt segítő beszélgetések folyamatával segíti a hozzá fordulókat abban, hogy saját problémáikra megoldásokat találjanak.

jában halad. - Nem kérdez, hanem tanácsol. - Csodamódszereket kínál, nagyon magas árért. - Meghatározza, hogy hány kezelés jár garantált eredménnyel. - Ítélkezik, becsmérel, büntet, megaláz

Mindegy, hogy milyen úton indulsz el, lényeg az, hogy találd szimpatikusnak a segítődet, légy motivált a változásra, nyitott a módszerre, és figyeld meg, hogyan alakul az életed a segítés folyamata által.

Egy dologra nagyon fontos odafigyelni: legyünk nyitottak, de óvakodjuk az álsegítőktől, a kóklerektől, azoktól a „szakemberektől”, akik csak a pénztárcának rövidíti meg.

Hogyan lehet ezt kiszűrni?

Összeállítottam egy listát, amit érdemes szem előtt tartani. Ők azok a „segítők”, akiket érdemes jó messziről elkerülni, sőt tájékoztatni a megfelelő szervet a káros működésükről: - Klienseit vadássza, nem azok keresik meg, és kérik fel őt. - Annak is segíteni akar, aki nem kéri. - Saját nézeteit tartja az egyetlen igaznak. - Soha nem ajánl más szakembereket. - Nem akarja igazolni végzettségét és nem tud eseteket ismertetni. - A saját és nem a kliens tempó-

nem vallja be, ha valamire nem tudja a választ. - Hosszasan, dagályosan, zűrzavarosan beszél, hogy minél hosszabb ideig irányuljon rá a figyelem. - Sokszor agresszív, akaratos. - Pszichés zavarai is lehetnek, amelyeket jól kompenzál. - Életmódja semmiben nem különbözik a fogyasztói társadalom többi tagjától. - Káromkodik, és beszédében nem tükröződnek szellemi tartalmak. - Folyton szétszórt, ideges, ingerült, azaz a lelki szétesés jelei mutatkoznak rajta.

Akkor milyen egy jó segítő? - Párkapcsolati tanácsadás esetében az egyik fél pártját fogja. - Fanatikus, misszionárius vagy éppen önsanyargató. - Kinézete általában nagyon bizarr. - A hatalmi dráma számos formáját eljátssza. - Félelmet kelt az emberekben, vagy ellenkezőleg: azt hirdeti, hogy mindent könnyen, gyorsan és egyszerűen el lehet érni. - Kérkedik adottságaival, nagy gyógyítónak tartja és tartatja magát. - Élete nem példaértékű, ugyanolyan problémái vannak, mint a klienseinek. - Azt mondja, neki nincs egója vagy már rég meghaladta azt. - Álszent. - Akár évekre magához köti a klienseit, nem segíti elő az önállósodásukat. - Szexuális kapcsolatot is kezdeményez a kliensékkel. - Azt mondja, ő mindenhez ért,

- Tömören, egyszerűen, érthetően beszél és gondolkodik. - Soha nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesít alaptalanul. - A kliens tempójában halad a terápia, de segíthet növelni ezt a tempót. - Szakmailag felkészült, felelősségtudattal végzi feladatát. - Módszerei sokoldalúak, hatékonyak. - Vallja, hogy egy jó módszernél a kliens motivációja még fontosabb. - Hisz a szaktudásban, a módszeriben, a kliense gyógyulásában. - Saját munkáját becsüli, és ennek alapján, de racionális kereteken belül jelöli meg a szolgáltatásának az árát. - Klienseit nem utasítgatja, nem szabja meg, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Elmondja véleményét, tanácsot ad, de nem akarja minden áron megmenteni azt, aki még szenvedni akar.


14 LÉLEK Nem sértődik meg, ha nem fogadják el a tanácsát. - Klienseit önálló gondolkodásra és cselekvésre tanítja. - Kérdéseivel viszi előre a közös munkát. - Empatikus, kedves, szereti a klienseit, de nem sajnálja őket. - Meghatároz célokat, kereteket, de rugalmas. - Akkor segít és tanít, ha kérik, nem rohanja le embertársait esetleges természetfeletti képességeivel és tudásával. - Tartózkodik minden hatalmi drámától. - Viselkedése asszertív.

- Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, és nem becsmérli azt. - Jó humorérzéke van. - Kiegyensúlyozott, magabiztos. - Képes igazolni végzettségét, fel tud hozni előző eseteket. - Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hibái és tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja. - Nem köti magához tanítványait, hallgatóit. Igyekszik olyan módszereket átadni, amit nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni.

- Tudata, lelke és teste egészséges. - Szeme és arca tiszta, sugárzó. - Klienseivel való kapcsolataiban határokat jelöl meg, és ahhoz is tartja magát. - Nem hirdet olyat, amit bizonyos aspektusból nem tapasztalt meg. - Nem hirdeti, hogy aki ezoterikus gondolkodású, annak kötelező szegénynek lennie. - Nem dobálózik divatos szlogenekkel. - A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényével mutat ebben példát. - Nem hirdeti, hogy bárki, bármit meg tud tanulni, és bárki bármit meg tud gyógyítani, ha elvégzi az ő tanfolyamát, tréningjét. - Nem csinál showműsort a terápiája során. - Ha valamit tanít, átad, mindig felhívja a figyelmet a visszaélési lehetőségekre és az alapvető erkölcsi normákra. - Önzetlenül, olykor ingyen is segít a rászorulókon. - Szavai és cselekedetei összhangban vannak, azaz azt éli, amit tanít. - Egész életével példát mutat lelki tisztaságból, gerincességből, emberségből, szeretetből, szellemi emelkedésből.

Mi a célja a pszichológusi munkának? Életünk során különböző életszerepekben, élethelyzetekben kell helyt állni, és az egyén akkor érzi magát jól a bőrében, ha ezek egyensúlyban vannak. Ha bármelyik életterületen nehézségeket tapasztal, az egyensúly felborul, és ez testi és lelki nehézségekhez vezet. Ilyen ese-


15 tekben a közvetlen környezet, a rokonok és a barátok támogatása gyakran kevésnek vagy nem megfelelőnek bizonyul. Ilyenkor célszerű szakemberhez fordulni és objektív, ugyanakkor személyre szabott segítséget kérni – a pszichológiai tanácsadás épp erre szolgál. Egy jó pszichológusi munka a test-lélek-szellem összhangját építi. A tanácsadás/terápia a kliens életében az egyensúly megteremtésére, illetve a saját magával, belső énjével való kapcsolat kialakítására irányul. Önismeretről, önmaga hosszútávú és folyamatos változtatásáról az egészséges énkép kialakításáról, személyiség fejlesztéséről szól.

• életvezetési nehézséggel küzdőkkel (párkapcsolati, gyermeknevelési…) • önismeret-, és személyiségfejlesztéssel • önértékelési problémák, szorongás kezelésével • énhatékonyság növeléssel • identitásproblémákkal • alvászavarokkal • tanulási zavarokkal • pályaválasztási kérdésekkel • stresszkezeléssel, indulati problémák kezelésével • konkrét problémák, krízisek kezelésével • mentális és viselkedési zavarok kezelésével • fejlődési zavarokkal • pszichoszomatikus betegségekkel • függőségek, kényszerek, fóbiák kezelésével • étkezési zavarokkal • szexuális problémákkal kapcsolatosan • a munka világával (csapatépítés, ergonómia…) • …

Kivel, mivel foglalkozik a pszichológus?

Mit csinál egy pszichológus?

Egy pszichológus foglalkozhat szakosodásának megfelelően: • felnőttekkel /férfiakkal és nőkkel egyaránt/ • serdülőkkel • gyerekekkel • idősekkel • párokkal • a családdal • csoportokkal • munkahelyi struktúrákkal :) A pszichológushoz bejelentkezik a fiatal mama. - Doktor úr! Azt hiszem, túl szigorúan neveltem a gyerekeket, és most nem tudom, mit csináljak. -Asszonyom, miből gondolja, hogy baj van a gyerekekkel? - Hát csak abból, hogy amikor mások a nevét kérdezik, az válaszolja: Pistike Nemszabad. :) Egy másik csoportosítás szerint (tágabb és szűkebb értelemben):

• meghatároz a klienssel célokat, kereteket, amiket betart • szaktudásának megfelelően vállal eseteket • felmér • feltár • kérdez • meghallgat • szembesít • összefüggéseket rak össze • javasol, irányt mutat, információt ad • támogat, segít • elfogad • segíti az elengedést • old • a személyiségét vonja be a munkába • eszköztárat, módszereket rugalmasan használ • gyakorlatokat ismertet és gyakoroltat • házi feladatot ad • tanít Mit nem csinál egy pszichológus • nem hágja át a szabályokat, kereteket • nem kutakodik • nem ad konkrét tanácsot • nem ír fel gyógyszereket, beutalót (mint a pszichiáter, aki orvos) • nem oldja meg a kliens helyett a problémát • nem vonódik be a kliens magánéletébe • nem vonja be ő sem a klienset az életébe • nem

tud segíteni mindenkin • nem ő akarja a gyógyulást, hanem a klienset motiválja erre • nem ragaszkodik módszerekhez, technikához • nem sajnál • nem bírál, ítélkezik • nem „varázsol”

Mik a pszichológus módszerei, eszköztára?

A pszichológiai módszerek segítenek felszínre hozni és ös�szegyűjteni a hiedelmeket, az emléktöredékeket, emóció-foszlányokat, szokásmaradványokat, amik az adott, jelenlegi viselkedésünket befolyásolják. Segítenek átéléssel felismerni és megérteni a múltunkból eredeztethető, jelenlegi viselkedésünket. A pszichológia nem csak feltárja, hanem oldja is ezeket a felszínre hozott tartalmakat, aminek következtében a jelen helyzet új megvilágításba kerül, feldolgozódik az eddigi működést akadályozó tartalom, helyet hagyva egy új működési struktúrának. Az egyén sokszor él át a terápia során AHA-élményt, ami elvezetheti élete változtatásához, a tudatos, teremtő életvezetéshez, a torzításmentes, örömteli társas kapcsolatokhoz. Ezek a módszerek mind azt a bölcsességhez vezető utat támogatják, amelynek célja életünk megértése és tudatos alakítása. Lépések: feltárás – elfogadás – elengedés, oldás – javítás – új módszerek, technikák bevezetése. 1. Kommunikációs technikák: pl. feltáró kérdések, konfrontáció, összegzés.


16 LÉLEK 2. Pszichológiai tesztek a személyiségstruktúrák feltárására, a tudattalan működésének megismerésére. 3. Megváltozott tudatállapotokat felhasználó technikák, amelyek segítik a mindennapos tapasztaláson túli, tudattalan tartalmak felszínre hozását: relaxáció, imagináció, meditációs technikák, hipnózis 4. Álomelemzés, álmaink megfigyelése és értelmezése, ami sajátos eszköze az önmegismerésnek, tudatalatti tartalmaink feltárásának. 5. Rajztesztek. 6. Pszichoanalitikus módszerek pl. szóasszociációs technikák. 6. (Család)állításos technikák, amelyben az egyén morfogenetikus mezejét tárja fel a szakember. 7. Pszichodráma módszerek 8. Viselkedést átalakító technikák pl. stresszkezelési, szorongáscsökkentő 9. Önismereti egyéb feladatok, gyakorlatok 10. Egyéb pszichológiai iskolákhoz kapcsolódó gyakorlatok

Mikor érdemes pszichológushoz fordulni? • Ha úgy érzed problémáidat, nehézségedet egyedül nem vagy képes hatékonyan megoldani. • Ha támogatásra van szükséged.

• Ha éppen egy krízisben vagy. • Ha nem tudod mit tegyél, hogyan dönts. • Ha nem találod a magaddal kapcsolatos kérdéseidre a válaszokat. • Ha úgy gondolod problémásak az emberi kapcsolataid. • Ha nem érted magadat, az érzelmi reakcióidat, a viselkedésedet. • Ha nem vagy kibékülve magaddal. • Ha szeretnéd magadat jobban megismerni. • Ha nem szeretnél már tovább szenvedni. • Ha szeretnél megelőzni valamilyen komolyabb problémát, betegséget. • Ha egy boldogabb életre vágysz. Tévhitek a pszichológussal és a pszichológushoz járással kapcsolatban: • „Csak a hülyék járnak oda, én nem vagyok hülye” (egy szakemberhez nem csak problémákkal fordulnak az emberek, hanem mert szeretnének alakítani az életükön). • „A pszichológus agymosást csinál” (semmi olyan nem történik, amiről a kliens ne tudna vagy nem egyezne bele). • „A pszichológus kitalálja a gondolataimat, belelát a lelkembe” (rossz is lenne, ha ez így lenne, a pszichológus csak képes elemezni a hallottakat, átlátja az összefüggéseket és jók a megérzései). • „A pszichológus megmondja, mit csináljak, nekem ne mondja meg senki” (a pszichológus csak javasol, a kliens dönti el, mit csinál).

• „Ez csak egy amerikai baromság” (a pszichológushoz járó embereknek jobbak a megküzdési stratégiái). • „Nem járok pszichológushoz, mert az ciki. Mit fognak rólam gondolni az emberek?” (a pszichológust köti a titoktartás, az egyén annak mondja el, akinek akarja, valamint masszázsra járni sem ciki, ha fáj az ember háta). • „A pszichológus orvos, én nem akarok gyógyszert szedni” (a pszichiáter írhat csak gyógyszert fel, hiszen ő orvos). • „Csak az jár oda, akinek nagy a baja, ami nekem van az semmi” (bármilyen probléma esetében kaphat az egyén segítséget). • „Nekem olyan nagy a problémám, hogy azon egy pszichológus sem fog segíteni” (adj egy esélyt, ne szenvedj tovább). • „Nekem vannak barátaim, majd megbeszélem velük” (egy barát érzelmileg érintett a probléma esetében, illetve nincsenek megfelelő eszközei, hogy hatékonyan segítsen, valamint a kapcsolat miatt akár te sem veszed őt komolyan). • „Voltam már más pszichológusnál, nekem nem vált be, nem használt, semmi értelme nem volt” (minden pszichológus más és más, neked ő nem volt a megfelelő). • „A filmekben, tévéműsorokban már láttam pár pszichológust, úgyhogy tudom, mire számíthatok” (A médiában sajnos torz, hamis kép van beállítva a pszichológiai kezelésekről, a valóságban teljesen máshogy működik). • „A pszichológus nem értheti a problémámat, hisz nem élte át,


17 nem próbálta ki, amit én” (lehetséges, hogy a pszichológus nem élte át ugyanazokat az élményeket, viszont pont ez segít abban, hogy a problémáit más szemszögből nézze a kliens). • „Nagyon félek, kotorászni fog bennem” (a pszichológus is csak ember, és szaktudásából kifolyólag ismeri az egyén határait, tudja meddig mehet el, hogy azzal csak segítsen) • „A pszichológusnak nincsenek problémái” (Mint minden embernek, neki is meg vannak a nehézségei, amit folyamatos önmunkával vagy más szakemberek segítségével ő is folyamatosan old) • „A pszichológus is beteg” (Egy pszichológus megtanulta védeni magát, hogy ne vegye át másemberek problémáit) • „Túl drága, majd csak megoldom” (sokkal nagyobb kár lehet

belőle a későbbiekben, ha egy nehézség nem oldódik meg).

Hogyan válasszunk szakembert?

Mindenféleképpen hagyatkozzunk a megérzéseinkre, de ellenőrizzük le a szakember hitelességét. A mai világban egy jó szakember rendelkezik saját honlappal, ami egy jó felület lehet a kiválasztáshoz. Az első találkozás alkalmával mérjük fel, hogy mennyire szimpatikus a szakember. Figyeljük meg, hogy természetesen viselkedik-e, összhangban van-e saját magával. Nyugodtan kérdezzünk tőle a szaktudását, eseteit illetően. Fontos tudnunk, ha elkezdünk vele egy munkát, és nem lesz jó a kapcsolat a pszichológus és a kliense között, bármikor kiléphetünk belőle. Nem az a fontos, hogy egy pszi-

chológus minél idősebb, tapasztaltabb legyen. Ennek lehetnek ugyan előnyei, de hátrányai is. Egy pszichológus a személyiségével gyógyít, ez az elsődleges szempont, amit érdemes figyelembe venni. Nekem, pszichológusként, így segítőként fő célom az – induljuk el bármilyen problémától – hogy az emberek hiedelemrendszerük átalakításával, a tudatosság lépcsőjén, az felismeréseken és az elengedéseken át, visszataláljanak önmaguk belső lényegéhez, átérezve a jelent, a boldogságot. Soha ne feledd: Jobb sírni a pszichológusnál, mint nevetni a pszichiátrián! :) Andrási Betty http://lelektanacs.hu


18 SZÍNEK VILÁGA


19

A SZÍNEK

HARMÓNIÁJA -3-

Évszaktípusok és jellemzőik A színeket többféle módon csoportosíthatjuk aszerint, hogy fizikai vagy hangulati hatásuk szerint vizsgáljuk őket. Hangulati hatás szerint megkülönböztetünk hideg, meleg és semleges színeket. A meleg színek kiemelnek, felhívják magukra a figyelmet, az otthonosság, barátságosság, védettség érzését keltik. Fizikai oldalról nézve ezek a nagy hullámhosszú színek, vagyis a meleg szín olyan színérzet, amelynek színességét a spektrum hosszú hullámhosszai határozzák meg. A meleg színnel ellentétben, a hideg színek – általában - háttérbe húzódnak, „elvonulnak”, mindemellett megnyugtatnak és pihentetnek. A hideg szín olyan színérzet, amelynek a színességét a spektrum rövidebb hullámhosszai határozzák meg, vagyis a fizikai oldalról nézve ezek a kis hullámhosszú színek.

A színezet szerinti színhőmérséklet minden esetben viszonylagos, azaz a hasonlítás az alapja. A semleges színhőmérséklet a szürke tengely környezetében található. Ezek a fehér (ami sterilitást, tisztaságot, ártatlanságot sugall), a fekete (amiről a haláltól az eleganciáig sok mindenre as�szociálhatunk) és a szürke (ami a köztudatban is a legsemlegesebb színként él). Bár néhány tanulmány, tanácsadó ennél sokkal több semleges színt sorol fel, de ezen megközelítések nem követik a ma elfogadott színrendszerek meghatározásait.

A színtípus meghatározása a bőr-, szem- és a hajszín alapján

Mint a korábbi cikkekben már utaltunk rá, a nyak, az arc, a szem, a haj egymásmellettisége a természetes és mesterséges pigmentek harmonikus összhangját követeli meg. Azaz a test pigmentjei határozzák meg, hogy ki melyik színtípusba tar-

tozik, elsősorban a szervezetben található karotin mennyisége, a vér hemoglobin-, illetve a test melanin tartalma. Annak megállapítása, hogy ki milyen színcsoportba tartozik, összehasonlítással történik. Ehhez – többnyire - laborban bemért, meghatározott sorrendbe állított kendőket használnak a szín- és stílustanácsadó szakemberek. Joggal merül fel a kérdés, hogy az évszakok színrendszere minden faji csoportra vonatkozik-e vagy sem? A kutatások és a mérések szerint igen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyes típusok minden országban azonos eloszlásban fordulnak elő. Például az ázsiai országok őshonos népeinél, Afrikában (mivel eredendően nincs szőke) nem találunk ’tavasz’ és ’nyár’ típust, de az ’ősz’ és a ’tél’ típus megtalálható. Északon viszont ritka az ’ősz’ típus. Ott a ’tavasz’, ’nyár’, esetleg a ’jeges tél’ típus fordul elő.


20 SZÍNEK VILÁGA

TAVASZ TÍPUS

Színei: tiszta, friss, meleg, általában nem túl sötét színek. Főbb személyiségjellemzői: élénk, tudnivágyó, barátságos és mindig kalandra éhes. Testmagasságától és súlyától függetlenül van valami gyengéd és törékeny ebben a típusban. Többnyire azt a benyomást kelti, mint aki teljes egészében élvezi az életet. Jól tud bánni a szavakkal, hamar felkelti mások érdeklődését. Többnyire a következményektől vissza nem riadva megmondja a véleményét, és ha ezzel meg is bánt valakit, hamar megbocsátanak neki. Leginkább egy ide-oda repkedő madárhoz hasonlít. Magában hordoz valamit az évszakra jellemző fiatalosságból, frissességből. Ehhez a típushoz tartoznak az ún. örökifjak. Kedveli a társaságot, de ennek ellenére inkább egyedülálló. Világszerte a legritkábban előforduló típus, Észak - Európában viszont gyakori.

Egyéb jellemzői: figyelmes, őszinte, kíváncsi, elbájoló, érzéki, nyílt, bizakodó, vidám, becsületes, élénk, éber, kapcsolatteremtő, rendszerető, vagy éppen túlságosan is kaotikus. Stílusa: klasszikus, fiús, időtlen. Kiegészítők és ékszerek: tanácsos az egyszerűségre, az eleganciára törekedni, a legegyszerűbb kidolgozású és formájú kiegészítők illenek hozzá. Fém: sárgaarany, sárgaréz, vörösréz. Korall-, elefántcsont, gyöngy színei: tojáshéj, barack, lazacrózsaszín, vízkék. Drága- és féldrágakő: opál, ónix, akvamarin, smaragd, türkiz, borostyán. Illatok: klasszikus, tiszta, friss, egyszerű illatok; kissé citromra, gyümölcsre vagy finom virágillatokra emlékeztetőek.


21 NYÁR TÍPUS

gáláns, kacér, felséges, romantikus, illemtudó, csendes, buja, álmodozó. szolgálatkész, sokatmondó vagy éppen szófukar.

Főbb személyiségjellemzői: változatos, sokoldalú; gyakran többféle dologgal foglalkozik egyszerre. Vonzódik az elvontabb dolgokhoz (a filozófia, a zene, a művészet), de elismert szakembereket találunk a tudományos kutatás területein is. A nyár típus képviselőinek többnyire kialakult, sajátos stílusuk és jó érzékük van mások analizálásához.

Stílusa: romantikus, klasszikus (idősebb korban), természetes (ritkább); részletekig megkomponált megjelenés és kiegészítők.

Színei: lágy, kevert, hideg, kissé fátyolos, tompa színek.

Szinte mindannyian gyűjtenek valamit, amelynek szépsége mellett anyagi értékét sem vetik meg. Társaságkedvelők, életre szóló barátok és mint házigazdák szinte felülmúlhatatlanok, amit nyugodt természetükkel, finom, kissé vibráló, de kellemes modorukkal érnek el. Kelet-Európában gyakori. Egyéb jellemzői: becsületes, szemlélődő, elragadó, megközelíthetetlen, impresszionista, békés,

Ékszere: finoman megmunkált, aprólékosan kidolgozott, bonyolult formájú ékszer vagy bizsu, ódon hatású, kissé matt színű kiegészítők. Fém: fehérarany, ezüst, titán, platina. Gyöngy: szürkés rózsaszín árnyalatok, vagy olyanok, amelyek tejszerűen zavarosak, alabástrom, üveg. Drága- és féldrágakövek: ametiszt, rózsakvarc, ónix, türkiz, opál, akvamarin, rubin. Illatok: egyszerű, lágy vagy kevert virágillatok (jázmin, narancs, rózsa, enyhe vaníliára vagy púderre emlékeztető).


22 SZÍNEK VILÁGA

ŐSZ TÍPUS

Stílusa: sportos, sportosan elegáns, természetes, klasszikus.

Főbb személyiségjellemzői: jó értelemben vett földhözragadt típus; természeténél fogva célirányosan, biztos kézzel lát neki a problémák megoldásának. Négy évszak közül ebbe a csoportba tartozó személyek a legenergikusabbak, legszínesebbek, egyszerűen észre kell őket venni. Vidám, hangos természetével szinte mindig a társaság középpontjába kerül (ha nem, tesz róla!). Kifejezetten kalandvágyó típus.

Ékszere: minden mennyiségű, természetes anyagú (fa, szaru, elefántcsont bőr, toll…), elnagyolt, egyenetlen felületű, kézi megmunkálású darabok. Fém: arany, sárga- vörösréz, bronz.

Színei: intenzív, meleg, telt, barátságos színek.

Egyéb jellemzői: nyílt, nagylelkű, szenvedélyes, pazarló, őszinte, különc, energikus, szabadelvű, sportos, nagyvonalú, vakmerő, hatékony.

Gyöngy: bőrrel kombinált sárgás tónusú gyöngyök, melegen színezett vagy natúr fa, elefántcsontból készült gyöngysor. Drága- és féldrágakövek: vörös korall, borostyán, tigrisszem, aranyló topáz, sárgászöld jade, türkiz. Illatok: nehéz, erőteljes, aromás, erotikus-, keleties hatású, összetett illatok.


23 TÉL TÍPUS

Színei: tiszta, körülhatárolt, kontrasztos, hideg színek. Főbb személyiségjellemzői: feltűnő, méltóságteljes, elegáns a Tél, amit elsősorban erősen kontrasztos színeinek köszönhet; szinte mindig képes uralkodni érzésein; megbízható, módszeres és precíz; biztos fellépése automatikusan tekintélyt biztosít a számára; szenvedéllyel vonzódik a különleges és drága dolgokhoz; kitartóan küzd az általa kitűzött célokért. A világon a leggyakrabban előforduló típus. Egyéb jellemzői: arisztokratikus, magabiztos, uralkodó, pontos, büszke, fáradhatatlan, merész, erős, egyenes jellem. Stílusa: elegáns, drámai, klasszikus. Ékszere: kevés, de feltűnő (méretében nagy) extravagáns modelleket viselhet; foglalat lehet egyszerű, formája geometrikus; felülete lehetőleg sima (finom, édeskés egyhangúvá teszi, a túldíszített pedig elnyomja). Fém: ezüst, fehérarany, platina, nikkel. Gyöngy: fehér, fekete, szürke, sötétkék, tiszta piros.

Drága és féldrágakövek: gyémánt, smaragd, hegyikristály, zafír, rubin. Illatok: elegáns, hűvös, friss aromák; extravagáns, kissé fűszeres, esetenként, kesernyés illatok. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a körülöttünk lévő színvilág megismerése és alakítása életünk fontos eleme, ami sokrétű szimbolikus és érzelmi tartalmat rejt. Az ember nemcsak érzékszerveivel, hanem egész szervezetével, tudatával, hangulatával, testi-lelki folyamataival válaszol a környező világ színjelenségeire. Bár ez a legtöbb esetben nem válik tudatossá, mégis nap, mint nap alakítjuk a környezetünket a színek hatalmával. Elég a színek legkézenfekvőbb, leghétköznapibb jelentéseire gondolnunk, amelyek azonban korántsem véletlenek vagy esetlegesek. A színek az emberi tudatban sokszor rejtetten munkáló erők, hiedelmek, szimbólumok, archetípusok kifejeződései. A színek gazdag jelentésrétegeik révén lehetővé teszik, hogy érzelmeinket, gondolatainkat kifinomultan fejezzük ki. Sőt, alkalmasak az érzelmipszichikai hatáskeltésre, befolyásolásra is, ami a PhotoShoppal készített képek által kiváltott reakciókon egyértelműen mérhető.Nézzük külön-külön a képeket és figyeljük, hogy melyikről milyen érzéseket, gondolatokat vált ki belőlünk! Tarcsay Mária színdinamikai szakmérnök www.tarcsaymaria.hu


24 TÁPLÁLKOZÁS


25

Szeleskedés

a konyhában „Tavaszi szél vizet áraszt”… kezdődik a népdal, és valóban, ebben a hónapban megindulnak a szelek, a vizek. A gyökerekből a nedvek felfelé indulnak és rohamosan megindul a növények fejlődése. Ha folytatjuk a dalt, a madarakról kiderül, hogy társat választanak. Az emberekben is pezsdül az életöröm, ilyentájt fokozottan támad kedvük a fiúknak és a lányoknak ahhoz, hogy csapják a szelet egymásnak!


26 TÁPLÁLKOZÁS Az áprilist a szelek havának is nevezik, hadd tegyem közzé itt kedvenc verseimet: Weöres Sándor:

Kis versek a szélről Tekereg a szél, Kanyarog a szél, Didereg az eper-ág: Mit üzen a tél? Fúj a szél, fúj a szél, De morog a szél. Apró ez a szoba, Mégis belefér. Széles világba, Fut a szél magába, Nyakába a lába, Sosem érsz nyomába. Az a helyzet, hogy bármilyen kedves a szél, az egyik ablakot úgy becsapta, hogy kitört, újra kellett üvegeztetni. Persze nem törte volna ki, ha rendesen kitámasztom – ez arra is figyelmeztet, hogy minden apró mozzanatban jó, ha benne van a figyelmünk, és érezzük felelősségünket. Mindig örömmel tölt el, ha megjönnek a friss légtömegek, távoli világok üzeneteit sejtetik, szinte kiszellőztetik térségünket, aztán velük együtt leszakadnak a felhők is, hogy megtisztítsák, lemossák a tájakat, a házakat, megpuhítják a földeket. A szél és a víz új erőkkel gazdagítja a természetet, szinte látjuk és érezzük, hogy tágul a világ: nagy levegőt vesz, meglódul és beindul újra az élet. Lendületet érzünk mi magunk is, nekiveselkedünk a feladatainknak, tetterőt gyűjtünk az évben ránk váró tevékenységekhez és

elrugaszkodunk. Használjuk ki ezt a lendületet és készítsünk helyet az új dolgoknak életünkben, például ahogy ilyenkor takarítunk, szanálunk, rendezgetünk, kimosunk és lemosunk a lakásunkban mindent, rendezzük a kertet, tervezünk lelki-szellemi megújulást is, továbblépést mindenképpen.

Fa Ló!

A kínaiak naptár szerint nemrég kezdődött a Fa Ló éve, (ami nem azt jelenti, hogy „faló év”, bár így is értelmezhetnénk magyarul :), hiszen a ló iramának megfelelően indul be a növekedés és a változás életünk minden területén). De mit is jelent általában a tavasz a keleti gyógyászat szemlélete szerint? Ilyenkor a jin-jang erők mozgásának tavaszhoz tartozó fázisát a fa elem határozza meg. Innen hát a Ló évének vezetékneve. A ciklus kezdete ez, melyet aztán a tűz, a föld, a fém és a víz követ az év körforgásában. A fa az a fázis, amikor valami keletkezik, növekedni kezd. A növekvő hold, a szülés, a kikelet ereje ilyen – ha magunk elé képzelünk egy fát, ami a gyökeréből fölfelé növekszik és a koronájával minden irányban a magasba tör, akkor fogalmat alkothatunk erről a hatalmas erőről. A téli nyugalom után a nedvkeringés lendületet vesz és a növények erőteljesen fejlődésnek indulnak. A fa az energia körforgásában a víz gyermeke, megőrzi és átalakítja a vízenergia regenerációs képességét, belőle születik a növény kreatív kiterjedő energiája. Ebben az időszakban megújul az emberi

szervezet is – ezt segítjük a kikeletre időzített böjttel – a tavasz a kiválasztás, a méregtelenítés ideje, támogassuk legfőbb méregtelenítő szervünk, a máj munkáját! A fa elemhez tartozó szervek még az epehólyag, az izmok és a szem. Elősegíti a tisztulást mindaz a vadon és a kertben termő zöld növény, amit a természet sorban kínál nekünk: ezen időszak felszálló energiái a csírázásban, rügyezésben, virágzásban és növekedésben nyilvánulnak meg, és magas energiatartalmú tápanyagaikkal segítik a télen szinte megfagyott energiákat felolvasztani, felszínre hozni, egyúttal friss erővel telítenek. Ahogy a már idézett népdal is mondja: „Tavaszi szél vizet áraszt…” újra kezdődik az élet, indul a körforgás, a növekedés, a szaporodás.

Hajtások, rügyek

A konyhában is „szeleskedünk”, változtatunk, módosítunk, frissítünk étrendünkön, segítse, támogassa ez is az energia beindulását! Egyre több idényzöldség fogyasztására nyílik módunk, rövidül a főzési idő, több nyerset ehetünk, kevesebb sót és fűszert használunk – ezeket friss fűszernövények váltják fel. Eljött a csíráztatás ideje, fogyasszunk csírával készült ételeket, amikor a természet maga is csírázik. A tavasz gabonája a búza, a tönköly és ennek a zöld, aszalt változata, (Grünkern) valamint ezek törete, kásája, lisztje. Enyhébben fűszerezünk, a friss zöldeket is felhasználjuk, mint például a kapor, a citrom-


27 fű, a petrezselyem és a sárgarépa zöldje. Nagyon fontos, hogy minden nap legyen valami zöld levelű zöldség az asztalunkon, amely támogatja a máj munkáját, főként tavasszal, de az év során mindig, ha mást nem, kelkáposztát kapunk, melyet forrázással készítünk el úgy, hogy forró lobogó sós vízbe bemártjuk a leveleket és fedő nélkül 1-2 percig főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük. A zöld levelek és hajtások ként tartalmaznak, mely beszédesen naphozó, azaz sol ferro, mivel

latinul a kén neve sulfur. Szinte érezzük is, hogy a zöldekkel átjár minket a teremtő, éltető nap ereje. Ezeket nyersen fogyaszthatjuk salátának például, de gyenge májműködés esetén jobb, ha nem nyersen, hanem enyhén blansírozva fogyasztjuk a zöld leveleket, a fent leírtak szerint.

A tavasz alapanyagai

Eljött a gyógynövény terápiák ideje, tavaszi teát készíthetünk például nyírfalevélből, csipkebogyóból, petrezselyemből. A húsok közül a szárnyasok, a tej-

termékek közül a túró, a friss sajt, a joghurt tartozik a fa elemhez. Nagyon jó felszálló jin energiája van a tofunak, amely jól illik a tavaszhoz. A zöldségeket tejsavas erjesztéssel savanyítsuk vagy almaecettel, más növényi ecettel. Előnyös ilyenkor a konyhában a fa eszközök használata, és főzzünk, ha módunkban áll, fatüzelésű tűzhelyen, de a gáz is megfelelő. A zöldségeket, ha lehet, hagyjuk meg eredeti formájukban vagy nagyobb darabokra vágjuk. Végül nézzünk recepteket!


28 TÁPLÁLKOZÁS


29

CSALÁN ÉS SÓSKALEVES Hogyan készül zöld levelekből ízletes leves? Például így! Az sem mellékes, hogy megszeretjük ezt az erőt adó, emésztést karbantartó zöldség kombinációt. A csalánt kirándulások alkalmával szerezhetjük be, ügyeljünk arra, hogy tiszta helyen szedjük! Vigyünk magunkkal kesztyűt, ollót, és egy zacskót szedjünk tele a csúcshajtásokkal. Hozzávalók: 20 dkg fiatal csalánlevél, 5 dkg sóska, 1 újhagyma, 1 ek hidegen ütött napraforgóolaj, 1 liter zöldséglé, petrezselyem zöldje. Elkészítés: A zöldeket megmossuk, csíkokra vágjuk, olajban megpároljuk, hozzáadjuk a zöldséglét, puhára főzzük, pürésítjük. A csalánlevelek csúcsát, a petrezselyem zöldjét, a metélőhagymát apróra vágjuk, adunk hozzá egy kis tengeri sót, borsot, s ezzel meghintve tálaljuk. (A csalán szedéséhez, mosásához, tisztításához húzzunk kesztyűt!) Zöldségleves-sűrítmény elkészítése: A tartósítószert tartalmazó ízesítők helyett használjuk. Hozzávalók: 2 evőkanál növényi olaj, 1/2 vékony karikára vágott hagyma, 1/2 kg vékony szeletekre vágott sárgarépa, 1 fej lereszelt zeller a leveleivel együtt, kb. 2 liter víz, 6 szem bors, 1/2 teáskanál só. Körülbelül 1/2 liter, kevés zsírtartalmú, vegetáriánus ízesítőanyagot kapunk belőle. Elkészítése: Az olajat egy lábosban felforrósítjuk, a zöldségeket hozzáadjuk, és gyakori kevergetés mellett óvatosan puhára pároljuk. Nem szabad barnára színeződnie, mert ez a sűrítmény színét hátrányosan befolyásolná. Hozzá¬adjuk a vizet, beletesszük a további hozzávalókat, és lassan felforraljuk. Kis lángon főzzük, és így kanállal levesszük a habot a tetejéről. A lefedett fazékban 1-2 órán keresztül kis lángon tovább főzzük. Ha a víz kevés, tehetünk még hozzá. A fazék tartalmát ezután leszűrjük, szűrőn vagy finom gézen, lenvászon kendőn átpasszírozzuk, úgy, hogy amennyi folyadék csak lehetséges, kijöjjön belőle. Utána hagyjuk ezt a folyadékot lehűlni, és egy fedett edényben a hű¬tőszekrénybe tesszük. Öt napig eláll. Mielőtt felhasználjuk, még egyszer fel kell forralni. A megmaradt pürét ne dobjuk ki! Hozzákeverhetünk egy kis főtt lencsét, mustárt, sót, olajat, borsot, petrezselymet vagy snidlinget. Daráljuk le húsdarálón vagy géppel pépesítjük. Nagyon ízletes krémet kapunk, és kenyérre kenve fogyaszthatjuk.

RESZTELT TOFU Hozzávalók: 30 dkg tofu, 1 nagy fej hagyma, vagy 1 csomag újhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál majoránna, ízlés szerint só, szójaszósz, citromlé (esetleg pirospaprika, bors). Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk, forró olajon aranybarnára pirítjuk, majd a majoránnával tovább pároljuk. Belekeverjük a kockákra vagy csíkokra (1-2 cm) vágott tofut és megforgatjuk. Fedő alatt lassú tűzön kb. 5 percig pároljuk. Szójaszósszal, citromlével ízesítjük. Rizzsel, zöld salátával tálaljuk.


30 TÁPLÁLKOZÁS

SERPENYŐS KARFIOL ZÖLDBORSÓVAL, TOFUVAL Laktató egytál étel. Ünnepi asztalra is ajánljuk ezt a komplett ízletes és tetszetős fogást! Hozzávalók: 1 közepes karfiol, 15 dkg zöldborsó (1-2 maréknyi), 1 db piros színű paprika (kaliforniai vagy kápia), ½ csomag tofu, 2 gerezd fokhagyma, ½ citrom leve, szójaszósz, olívaolaj Elkészítés: A karfiolt megmosunk, rózsáira szedjük, párolókosárban puhára főzzük. A zöldborsót is mellé tehetjük, hadd párolódjanak együtt. A paprikát kisebb kockákra vágjuk és nyersen félretesszük. A tofut tetszés szerint felszeleteljük (kb. fél centiméter vastag 1X1 centis darabokra) és a következő pácban áztatjuk: 2 gerezd zúzott fokhagyma, fél citrom leve, két evőkanál szójaszósz. A tofukat időnként megfordítjuk és minimum fél órás áztatás után mindkét oldalukat egy serpenyőben, forró olajban kisütjük. A szeleteket egy tányérba félre tesszük. Ebben az olajban a tofu páclevét hozzákeverve megforgatjuk a párolt karfiolt és a borsót, meg a nyers paprikadarabokat is. A tányért egy csipet főtt arame algával díszíthetjük.


31

CSAPATI Indiai lapos kenyérke, kelesztő anyagok nélkül. Erősíti a szellemi tevékenységet, a logikus gondolkodást, a memóriát. Hozzávalók: 1,5 csésze frissen őrölt teljes kiőrlésű búzaliszt, 2/3 csésze víz, egy csipet tengeri só Elkészítés: az alapanyagokat összekeverjük, összegyúrjuk és belőle golyót formálunk. Két óráig állni hagyjuk, vizes konyharuhával letakarva. Ezután belisztezett gyúródeszkán golyócskákat szakítunk ki belőle, melyeket egy nyújtófával 2–3 milliméter vastag kerek lapokra nyújtunk ki úgy, hogy egy 25–30 centiméter átmérőjű öntöttvas serpenyőbe beleférjen. A serpenyőt olajjal kikenjük, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük a csapatit. Sütőben, tepsiben is kisüthetjük a lapos kenyérkéket. A tésztába keverhetünk pirított szezámmagot, napraforgómagot vagy lenmagot. A csapatit, akár a palacsintát felhasználhatjuk, különböző szendvicskrémeket tölthetünk bele, vagy csicseriborsóból készült meleg, szószos ételt, vagy lecsós, paradicsomos fűszeres rizst. Az indiaiaknak nincsenek evőeszközeik, és úgy eszik a szószos, zöldséges ételeiket, hogy a csapatiból egy-egy darabkát letépnek, és azzal mártogatják ki. Megjegyzés: Amikor a tésztából labdácskákat gyúrunk, a tenyér közepén lévő mellék napfonatcsakra finom energiájából is hozzáadunk a lepényhez, ezért értékes, ha egyéb tésztákat, süteményeket is dagasztó és más elektromos gépezetek helyett kézzel készítjük. A régi háziasszonyok ösztönösen tudták ezt, ezért ízlik jobban a hagyományosan házilag készült étel, mert a mama, nagymama lénye (szeretete) is benne van.


32 TÁPLÁLKOZÁS

ASZALT GYÜMÖLCSKOMPÓT Amikor még nincsenek idénygyümölcsök, jól esik egy kis édesség a tavalyi termésekből. Hozzávalók: 50-50 gramm aszalt alma, szilva, barack, körte és mazsola, 1/4 l grapefruitlé, 2 evőkanál rum, 1 evőkanál őrölt fahéj, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 1 csésze narancslé, 3 evőkanál méz, ízlés szerint karobpor, 50 gramm dióféle vegyesen (A narancslé helyett vörösborral is készülhet, akkor egy kicsit forraltboros hangulata lesz, de ez nem hátrány) Elkészítés: Az aszalt gyümölcsöket felaprítjuk, és a mazsolával együtt egy tálba tesszük. Ráöntjük a grapefruitlevet, a rumot, a fahéjat, a citromhéjat és a narancslét, letakarjuk és éjszaka állni hagyjuk. Másnap az egészet takaréklángon 10 percig főzzük. Mézzel édesítjük, ízlés szerinti mennyiségű karobport keverünk hozzá, ez egy kicsit megköti. Diógerezdekkel, mandulával díszítve melegen vagy hidegen tálaljuk.

Szepesi Dóra életmódtanácsadó http://makronauta.hu

Fotók: Aschenbrenner Sándor

Makrobiotikus főzőtanfolyamokra jelentkezni lehet: makronauta@gmail.com


33

ZAVAR A TÚLSÚLY? LEFOGYNÁL VÉGRE? >>>

FOGYÓKÚRA HELYETT Egy napos tanfolyamunkon megismerheted az elhízás lelkiés biológiai hátterét, mellyel könnyedebben lefogyhatsz. Egy tréning, kifejezetten súlyproblémákra.

>>> WWW.FOGYOKURAHELYETT.HU


34 MOZGÁS


35

Játék az elemekkel

JIAIDO

béke és nyugalom a gyakorlatban Hétköznapi életünk tele van kihívásokkal. Nem könnyű mindenhol helyt állni, maximumot nyújtani a munkahelyen, újabb és újabb feladatokat megoldani, folyamatosan alkalmazkodva a változásokhoz. Emellett a családban betöltött szerepünket is teljes bedobással kell ellátnunk, kellő figyelmet és időt szentelve a párunknak, a gyerekeknek, szüleinknek – és ha van még energiánk, a barátainknak is. Idővel csak azt vesszük észre, hogy ész nélkül rohanunk végig az életünkön, minden napot csak túlélve – és nem megélve. Mégis meddig szeretnénk még ezt így csinálni? Hol van a Stop gomb?

Mindenki ugyanazt keresi. Legyen végre Béke. Szeretet. Nyugalom. Csend. Ide vezet el a Jiaido. Egy mozgásmeditáció, ahol a légzés, a mozdulat, és a kettőhöz szorosan kapcsolódó figyelem elvezet a belső, mentális csendbe. Ez a hármas kombináció annyira leköti az embert, hogy végre nem jut kapacitás az agyalásra, a múlton rágódásra vagy a jövőn való aggódásra. Ehelyett a tiszta figyelem, a csend megnyilvánul, és idővel

egy nagyon természetes, ismerős állapotba jutunk, ahol nincs felesleges gondolkodás, nincs félelem, nincs bizonytalanság, sem kétely. Visszatérünk végre Saját Magunkhoz, nagybetűvel.

Az elemek szerinti válasz a mindennapokban

A jiaido négy féle gyakorlási módja híven tükrözi a mindennapi életben előforduló válaszlehetőségeket: lehet gyors, kirobbanóan tüzes; vagy puha, áramló, mint a hullámzó víz. Le-

het erőfeszítetten, föld-szilárdan nekiveselkedni és habkönnyű, légies lassúságban gyakorolni.

Mi értelme van ennek?

Mindenki máshogy reagál az Életre. Van, aki ezerrel pörög, pikk-pakk megoldja a feladatait, de képtelen lelassulni, és megpihenni a pillanatban. Az ilyen emberek sokszor vehemensen, akár agresszíven reagálnak akkor is, ha célravezetőbb lenne egy békésebb, megértőbb, megengedőbb válasz.


36 MOZGÁS Ott van a kitartóan küzdő, aki mindent erőből old meg, az élete folyamatos erőfeszítés, és a lágyság, a könnyed megengedés, a rugalmas változtatás nehezére esik. Gyakran szilárdítják meg magukat és stabilizálódnak egy olyan helyzetben, ami már nem szolgálja őket, mégis nehezen lépnek ki a rutinból. És épp ellenkezőleg, aki alapjáraton lassú, türelmes, az hajlamos az elfolyásra, nehezen mond nemet és a keményebb helyzetektől megijed vagy összeomlik. Az ilyen ember könnyen válik motiválatlanná, akár depres�szívvé, ahelyett, hogy felülemelkedne a problémán. A könnyed, üde, ötletgazdag típus pedig nehezen valósítja meg színes terveit, ha a gyakorlatiasság hiányzik, nehezen boldogul. A határozatlanság, döntésképtelenség, állandó bizonytalanság újra és újra blokkolja a kiteljesedésben. A négyféle gyakorlásmód rendszeres és arányos gyakorlata megtanítja, hogy ne csak úgy legyünk képesek reagálni, megoldani valamit, ahogy eddig tettük, hanem mind a négy minőséget képesek legyünk átélni és használni attól függően, hogy az adott helyzet melyik megoldást kívánja. Tehát eredeti karakterünk nem veszik el, hanem kiegészül egyéb eszközökkel, melyek segítségével magabiztosan nézhetünk szembe a kihívásokkal és teljesebben, szeretetteljesebben élhetjük meg kapcsolatainkat.

A hatás, ami nem marad el

Ami az együtt gyakorlás alatt megnyilvánul, az idővel megjelenik a hétköznapi cselekvésekben is. Letisztul a kommunikáció, a gondolkodás gyorssá és sallangmentessé válik, egész máshogy kezeljük a problémákat, mint korábban. Erősödik az összpontosítás képessége, hatékonyabban kezdünk dolgozni. Az új feladatokat, helyzeteket kísérő félelem, aggodalom idővel már elő sem jön, jóval gyorsabban és eredményesebben haladunk.


37 A kapcsolatok letisztulnak, a játszmázás helyett valódi kapcsolat jön létre szüleinkkel, párunkkal, barátainkkal, kollégáinkkal - környezetünkkel. Az önmarcangoló, elégedetlen gondolatok pedig addig-addig halványodnak, míg végül teljesen eltűnnek – önmagunk elfogadásával és szeretetével, teljesen más minőségben éljük az életünket.

A környezetünket, a világot nem változtathatjuk meg. Nem fog kevesebbet beszélni a szomszéd, nem lesz kevésbé kemény a főnök, nem lesz könnyebb a munka és nem lesznek halkabbak a gyerekek sem. De az, ahogy mi ebben részt veszünk, ahogy megéljük mindezt, ahogy viszonyulunk mindahhoz, ami körülvesz, az viszont megváltoztatható.

Ami korábban problémát jelentett, idővel már a maga természetességében folyik át rajtunk, anélkül, hogy fennakadnánk. Észrevesszük, hogy már nem idegesítenek, amik régebben minden egyes alkalommal kihoztak a sodrunkból és nem ejtenek zavarba már azok a dolgok, amik korábban megfutamodásra késztettek. Mintha elveszítenék az erejüket felettünk.

Figyelj magadra

Mindehhez az kell, hogy figyeljünk önmagunkra is végre. Persze, ezt annyiszor hallottuk már. Van, aki képes rá magától, mégis, a legtöbbünknek elkél a támogatás. A Jiaido segítséget nyújt nekünk ebben. Megteremti számunka a megfelelő környezetet, megadja a kellő útmutatást és lehetőséget arra, hogy elmélyedhessünk és felfedezhessünk a belső világunkat. Segít, hogy képessé váljunk a belső béke és csend átélésére és arra is megtanít, hogy hogyan találjuk meg a saját középpontunkat a hétköznapokban, bárhol is járjunk. A többi már csak rajtunk múlik.

Jiaido www.jiaido.org

http://www.facebook.com/JiaidoDojo


fot贸: earthtribe.co

38 IRODALOM ANTAL VALI


39

A SZÍNPAD Egy monumentális színpadot láttam. Olyan volt, mint maga a Föld, csak kicsiben. Óceánok választották el egymástól a földrészeket, és a színpad a napkelte színeiben fürdött. Monumentálisak voltak a díszletek, a közönség izgatottan pusmogott, és csodálkozva láttam, hogy csupa angyal ül a nézőtéren. Nem afféle hárfás, szárnyas lények voltak, csupán egyszerű férfiak és nők, de mégis volt körülöttük valami, ami semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy ők nem evilági lények. Halkan beszélgettek, majd egyszerre mindegyik elhallgatott, és fejüket kíváncsian a színpad felé fordították. Elsötétedett a terem, és elkezdődött a dráma. Minden nagyon gyorsan zajlott. Rengeteg szereplő tűnt fel a színpadon, a helyszínek, korok is gyorsan cserélődtek, láthatatlan asszisztensek váltogatták bámulatos sebességgel a díszleteket és a kellékeket. Éjt nappal, az évszakokat évszakok, az éveket újabb évek, majd évszázadok, ezredek követték, és a közönség lélegzetvisszafojtva figyelte az előadást. Volt, aki kezét tördelte az izgalomtól, mások ruhájuk szélét gyűrögették, arcukon néhol fájdalom suhant át, máskor öröm szépítette vonásaikat. Együtt éreztek, együtt éltek a színészekkel. Számomra a darab követhetetlenül gyors volt, de a szakadatlanul áramló energia magával ragadott, és azt vettem észre, hogy levegőt is elfelejtek venni közben. A szereplők egyre többen lettek, már alig fértek a színpadon, közeledett a finálé. Ott volt immáron mindenki, aki valaha is feltűnt az előadás alatt,

még ha nyúlfarknyi szerepre is, lökdösődtek, tülekedtek, és olybá tűnt, mintha elfelejtették volna a szerepüket, improvizációkkal próbálnák betölteni a szövegkönyv elfelejtett részeit. Aggódni kezdtem, óvatosan a közönségre sandítottam, hogy vajon ők észreveszik-e a színpadot eluraló káoszt, de ugyanazokkal a mohó, kíváncsi tekintetekkel találkoztam, mindvégig az előadás alatt. Az angyalok nem aggódtak, és akkor megértettem, hogy ők bíznak a rendezőben! Ha látják is a kibontakozó anarchiát, talán úgy gondolják, hogy mindez szándékos a rendező részéről, és csupán kíváncsiak a végkifejletre. De nagyon fontos: nem kérdőjelezik meg a szándékosságot. Értetlenül megcsóváltam a fejem, és elképedten bámultam a darabot, ami tényleg a végéhez közeledhetett immár. A szereplők fel-felbotlottak egymásban, egymást érték a gyilkosságok, fröcsögött a művér, nagyokat, ijesztőeket durrantak a vaktöltények, de az elesettek szinte rögtön visszatértek, hogy ezúttal ők vegyenek véráldozatot. Egymás után buktak el a hősök, újak jöttek be, szerepet cseréltek, és megint változott a díszlet, változott a kor. És amikor már minden jelmez szakadozottra használódott, minden töltény elfogyott, és a szereplők kipróbáltak minden lehetséges szerepet a drámán belül, akkor egyszerre fény borította be a színpadot, és nem voltak már díszletek. Mindenki ott állt a színpadon, és fejét az ég felé fordította. Lágy zene csendült fel és... Bernáth Zsolt


fotók: larawaldman.com, accessconsciousness.com

40 AJÁNLÓ

Mi lenne, ha az életed azon területeit, amik másképpen működnek, mint ahogyan szeretnéd, könnyedén és egyszerűen megváltoztathatnád?

Mi az Access Consciousness®? Az Access olyan eszközök és folyamatok összessége, melyet a nagyobb tudatosság előmozdítására fejlesztettek ki. A tudatosság mindent magában foglal, anélkül, hogy ítélkezne. A tudatosság az a képesség, amely folyamatosan ráébreszt a lehetőségekre, a több választásra és az örömtelibb életre. Képesség, ami által mindent el tudsz fogadni, semmit sem utasítasz el és mindent megalkotsz, amit kívánsz; nagyszerűbbet, mint amit egyáltalán el tudsz képzelni.


41 Az Access ahhoz nyújt segítséget, hogy (f)elismerd magad, aki valójában vagy és abban, hogy kezdd el az életedet alakítani, túl azon az énen, akinek eddig gondoltad magad.

felvállalsz! Mi lenne, ha a gondolatok, érzelmek, érzések, fájdalmak, előítéletek, hiedelmek, amelyeket az eddigi létezésed során elraktároztál, többé nem korlátoznák az életed?

Hajlamosak vagyunk arra, hogy gondolatok, érzések, érzelmek irányítsanak. Az Access Consciousness® segít megszabadulni a gondolatok, érzések és érzelmek okozta bezártságtól, beidegződésektől és rutinoktól. Emlékszel még arra, amikor teljesen laza voltál, törődést, táplálást kaptál? Vagy már túl régen volt az, amikor gyógyítást, kedvességet kaptál a tested és lényed elítélése nélkül?

Az életed mekkora részét töltöd cselekvéssel, ahelyett, hogy elfogadnál? Észrevetted, hogy a lázas cselekvés ellenére nem olyan az életed, amilyennek szeretnéd? Mindent megkaphatsz, ha szeretnéd, ha hajlandó vagy többet el/befogadni és kevesebbet buzgólkodni! Azzal, hogy megtanulod a Barst, megengeded magadnak végre ezt és még sok mást is!

Az első tanfolyam az Access-ben a Bars. Tudtad, hogy 32 pont van a fejeden, amit ha gyengéden megérintenek, erőfeszítés nélkül el tudod engedni mindazt, ami miatt képtelen vagy az el/ befogadásra? Ezek a pontok tartalmazzák mindazokat a gondolatokat, ötleteket, hiedelmeket, érzelmeket, tényezőket, amiket életek során eltároltál. Itt az alkalom, hogy elengedj mindent! Minden Bars kezelés 5-10 ezer évnyi korlátot tud feloldani arról az életterületről, amelynek a pontjait érintik. Ez egy nagyon tápláló és lazító folyamat, amely az életed bármely területről képes feloldani a korlátokat, amit

A Bars ezreknek segített, hogy megváltoztassák az életük és testük több aspektusát, többek között az alvási, egészségügyi, testsúllyal, szexszel, partnerkapcsolattal, stresszel kapcsolatosakat. Legrosszabb esetben egy jó masszázs élményét nyújtja. A legjobb esetben az egész életed megváltozik és könnyedén valami nagyszerűbbé válik! Mire jó ez neked? Az ACCESS BARS gyors, dinamikus, természetes és azonnal hasznosítható eszköze annak, hogy változtass az életeden. Az életed bármely területét megváltoztathatod, bárhol is tartasz most. Használhatod stressz csökkentésére, az összezavarodott gondolatok tisztítására, ha szeretnél a testednek több könnyedséget és örömet ajándékozni, ha szeretnél jobban aludni és kipihentebben ébredni, használhatod arra, hogy feloldj mentális, fizikai és energetikai blokkokat, amik beragadva

tartanak vagy ha nem olyan az életed, mint amilyennek szeretnéd és többre vágysz és még ettől is sokkal több! Mi az, amin változtatnál az életedben? Kapcsolatod másokkal? Vagy önmagaddal? Egészség? Pénz? Szex? Vagy valami egészen más? A tanfolyamon nemcsak a Bars energetikai kezelést sajátíthatod el, hanem szóbeli technikákat és egyszerű eszközöket kapsz arra, hogy éppen olyan mértékű változások történjenek az életedben, amelyeket szívesen választanál. A kurzus során 2 kezelést kapsz, 2 kezelés adsz. A kezelések után „kiürül” a fejed, eltűnnek a kavargó gondolatok és megújulsz. Mi van akkor, ha senkire nincs szükséged, aki válaszokat ad, hanem inkább néhány kérdésre, amelyek lehetővé teszik számodra, hogy tudd, hogy tudod? Mekkora lehetőségeket teremtene ez az életedben? Mi lenne, ha megnyitnál egy ajtót a változás felé? Milyen hozzájárulás lehet ez az életedhez? Most van itt az idő, hogy beindítsd a változásokat? Várlak szeretettel! Időpont: 2014. április 27. vasárnap 9-18-ig Helyszín: Budapest, központi helyen Befektetésed önmagadba: 35.000,- Ft (Gyerekeknek 15 éves korig ingyenes, 16-18 éves korig és ismétlőknek féláras) További információ és jelentkezés a www.aniola.hu weboldalon vagy a 30-977-6508 as telefonszámon!


42

EVERNESS FESZTIVÁL 2014 J Ú LI US 2- 6. BAL ATO NAK AR AT T YA

www.everness.hu


www.magnetbank.hu

Ez is csak egy bank,

43

NYERESÉGÜNK JELENTŐS RÉSZÉNEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL ÜGYFELEINK DÖNTENEK. Közösségi betétek Átláthatóság és hitelek

Becsületkasszás számlavezetési díj

Társadalmi ügyek támogatása

Felelős banki hitelezés

Meghatározhatom, hogy a betétben elhelyezett pénzem a bank milyen hitelcélra használja fel.

Havi számlavezetési díjam meghatározásával társadalmi ügyeket és a közösségi bank fejlesztését támogathatom.

Én dönthetem el, hogy a banki nyereség 10%-ából mely civil szervezeteket támogassa a bank.

Bankot már felelős hitelezési és befektetési szabályok (pozitív és negatív szűrők) mentén is választhatok.

A bankom kiszámítja és megosztja velem, hogy mekkora összeggel járultam hozzá az éves nyereségéhez.

Pénzügyekről másképp gondolkodóknak.


44 BOZÓTKOMPOSZT


45

Professzor Országh József:

A tudomány jövője - a jövő tudománya

BOZÓTKOMPOSZT 2. rész Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenesen erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány? Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében? Cikkünk második részében Országh József ezekre a kérdésekre keresi a választ. És aki keres - talál!


46 BOZÓTKOMPOSZT csökkel megrakott őszibarackfát. A fa egy sziklarepedésből nőtt ki, és minden öntözés nélkül szépen zöldellt.

Bad Land - rossz föld. Az ember által lepusztított növényzetű kiterjedt vidékek sci-fi- és westernfilmek hátteréül szolgáltak. A világ leghíresebb badlandjei Észak-Amerika középső területein találhatóak. Európában Spanyolország és Olaszország déli vidékein terpeszkednek/terjeszkednek badlandek. (fotó: Badlands National Park, DélDakota)

„Arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk!”

Paul Moray a favető ember

Paul Moray - Jean Painhez hasonlóan - véletlenül fedezte fel a nagyon lerombolt ökorendszerek újjáépítéséhez szükséges megoldások egyik kulcsát. Mint francia irodalomtanár, a fák neveinek ó-francia és kelta eredetű szófejtéseivel foglalkozott. A helyi hagyományok elmélyítésében megismerte a kelta druidák (a magyar táltosoknak megfelelő személyek) fákhoz kötött hiedelmeit a különböző varázslatok és gyógyítási eljárások tükrében. Tanulóival gyakran rótta a Dél-Franciaországi hegyvidéket, ahol a fákhoz kötődő legendák hangulatát idézte fel.

Egy völgyben, bőségesen öntözött gyümölcsöskertek mellett haladtak, ahol az egyik gazda a kis csoportnak elmagyarázta, hogy barack, őszibarack és szilvafák, az aszályos nyarat csak állandó öntözéssel élik túl. Ezután a csoport útja hegynek fel vezetett, ahol már csak a szárazságot jobban tűrő fenyő, cédrus és tölgyfák voltak, azok is egyre gyérebben. A rendszeresen vis�szatérő tüzek által elpusztított erdők helyén, magasabb vidékeken már csak szilarepedésekben növő gyér bokrokat lehetett látni. Ekkor pillantott meg az egyik tanuló, egy magas sziklafal tetején viruló, egészséges gyümöl-

A tanuló természetesen felvetette a kérdést: hogyan éli túl ez a fa az aszályos nyarat, minden öntözés nélkül akkor, amikor a völgyben ugyanolyan őszibarackfák öntözés nélkül elpusztulnak? Erre a fogas kérdésre Paul Moray nem tudott mit válaszolni, csak annyit, hogy a kérdéses fa feltehetően egy eldobott gyümölcsmagból kelt ki a sziklarepedésben. Ezután franciatanárunk egyre figyelmesebb lett ezekre a lehetetlen helyeken növő fákra. Gyümölcsökkel tele szilva- és barackfákkal találkozott középkori várromok bástyáinak a tetején, de látott kőerődítmény falrepedéséből magasan növő tölgyet, mandula és diófát is.

A csodálatos magoncok

Ezeket a fákat senki sem ültette. Mind magról kelt, un. „magonc” volt. Emberünk, minden erdőgazdasági tudás és képesítés nélkül elkezdett kísérletezni. Facsemetéket ültetett komposzttal teletömött sziklarepedésekbe. Egyetlen ültetett csemete nem vert gyökeret, még öntözés árán sem. Ekkor gyümölcsmagokat helyezett el nedves homokkal teli műanyag dobozokba. Megfigyelte, hogy a magok akkor csíráznak könnyebben, amikor a homokba az „egyenlítőjük” vízszintesen lett elhelyezve. Ekkor a mag, mint egy száj, kinyílik, s belőle nem egy, hanem két csíra bújik ki. Az egyik lefelé, a másik felfelé növekedik. Meglepetésére, először a lefelé növő csíra fejlődik ki, a másik


47 növekedése néhány milliméter után megáll. A néhány milliméteres csírával rendelkező magot Paul Moray egy néhány maroknyi komposzttal teli kis mélyedésbe helyezte (néhány cm mélyre), ügyelvén a kikelt csírák eredeti irányára. Ha a magot megfordította, a csírák egymást keresztezve vették fel eredeti irányukat. A pisztácia maggal gyors eredményre jutott. A lefelé növő csíra néhány hónap alatt több méter mélyre hatolt. Ezalatt a másik csíra meg sem mozdult. A másik csíra kikelésére néha két vagy három teljes évet kellett várnia. A kísérleteket Paul Moray földszakadék mentén végezte, ahol két – három éves magoncokat temetett ki. A hajszálvékony függőleges gyökér egy év után már több mint tíz méteres mély-

ségben volt. Szakkönyvekben kutatva megtudta, hogy az ilyen magoncok központi gyökerének a hossza a száz métert is elérheti. Ez a gyökér addig nő, amíg vízzel nem találkozik. Ekkor kel ki a fiatal magonc. Faiskolákat rendszerint olyan helyekre telepítik, ahol a talajvíz csak néhány méter mélyen van. Az elvetett magok így gyorsan kikelhetnek. Átültetéskor a csemete központi gyökerét az ásó elvágja. Átültetés után a fa ezt a központi gyökeret már nem tudja pótolni. A nem mélyre hatoló új gyökerek, száraz talajban csak öntözéssel tudják a fát életben tartani.

A magonc gyümölcsöskert

Hosszú kísérletezés folyamán Paul Moray a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját hozta létre. Tudását egyre nehe-

Magától kikelt nyírfa a téglafal tetején. Lehetetlen helyen felnőtt fák mutatják az élet erejét.

zebb kihívások elé állította. Egy sziklás, kopár hegyoldalon, még kecskelegelőnek is alkalmatlan földdarabot vásárolt (igaz, igen olcsón). Telkén a nyarakra egy esővíztároló fölé egy kis faházat épített. Amikor a néhány km-re eső faluban megtudták, hogy emberünk ott egy gyümölcsöskertet szándékozik telepíteni, mindenki „városi bolondnak” nézte és nyíltan kinevették. A sziklás alapot mezőgazdasági robbanószerrel (amit egyes vidékeken szőlőtelepítésre is használnak), kis robbantásokkal lazította fel. Néhány méter mélységig a sziklák megrepedtek. Az előre csíráztatott magokat csákánnyal kivájt, néhány literes, komposzttal megtöltött mélyedésekbe vetette. Minden elvetett mag fölé „üvegháznak”, aljzat és kupak nélküli két literes ásványvizes műanyagpalackot helyezett. Ebben várta a mag kikelését. Ismervén a gyenge kikelési arányt, sokkal több magot vetett el, mint amennyi fára szüksége lett volna. Az első évben a komposztból kikelő gyomnövények megjelenésén kívül semmi nem történt. A gyomnövényeket rendszeresen eltávolította. Az első őszibarackfa a harmadik év tavaszán kelt ki. Ezután a többi magonc is lassan kibújt a komposztból. Az elvetett magok alig egy harmada kelt csak ki. A kikeléshez a központi gyökérnek, feltehetően egy lefelé menő repedést kellett találnia. Ha ilyen nem volt, a mag belepusztult. Amikor a fiatal csemeték elérték a műanyagpalack nyakát, ez utóbbit el kellet távolítani és


48 BOZÓTKOMPOSZT az új fát szöges drótból készült ketreccel körülvenni. Ez a nyulak miatt volt szükséges. Ezután a fák egyre gyorsabban nőttek. A kikelést követő harmadik évben a magoncok egy részét Paul Moray beoltotta.

Nemi és nemtelen, vagy növényi szaporítás

Ezen a ponton van Paul Moray második felfedezése. Faiskolákban a gyümölcsfákat vad magoncokra oltják be. A kívánt gyümölcs pontos fajtáját és kü-

lönleges tulajdonságait az oltó ág határozza meg. Rózsafára lehet barackot vagy szilvát oltani. Paul Moray rájött arra a kézenfekvő tényre, hogy ezek az oltások olyanok, mint az élő testbe ültetett idegen szervek. Állatoknál és az embernél az ilyen átültetés csak az immunrendszer teljes leépítésével lehetséges. Ezzel szemben tudott dolog, hogy a saját szövet átültetése minden esetben jól működik: az arcukon megégett személyek bőrét a fenekükről, vagy hátukról levett bőrrel, minden immunreakció nélkül pótolni lehet. A fáknál, bizonyos mértékig, hasonló a helyzet.

Erdő a képzeletünkben…

…és a valóságban.

A magonc beoltásával az új fa nem a saját-, hanem az oltóanyagot adó egyed gyümölcsét fogja termelni. A mag genetikai tulajdonságait a gyümölcsöt adó virágnak a beporzása, tehát a „véletlen” határozza meg. Egy fa gyümölcseinek minden magja más öröklött tulajdonságokkal rendelkezik. Természetesen, vannak kivételek is. Pl. az elvetett dióból gyakorlatilag azonos gyümölcsöt hordó diófa kel ki. Alma esetében a nem beoltott magonc egészen más almát ad, mint az anya-fa. Paul Moray fáinak egy részét nem oltotta be. Ezeken a fákon a magot adó gyümölcstől eltérő gyümölcsök teremtek. A nemesítő szakemberek ezzel a módszerrel teremtenek új fajtákat. Ez az un. «nemi jellegű» szaporítás: a nőnemű virágot a hímnemű virágpor termékenyíti meg. A beoltással ezt a folyamatot kiiktatják.


49 A nem beoltott magoncok első termése a legtöbb esetben érdekes meglepetést tartogat. A kapott gyümölcs lehet nagyobb, vagy kisebb méretű, savanykás vagy mézédes, magba váló, vagy nem, stb. Ha pontosan azt a gyümölcsöt kívánjuk termelni, mint amelyik a magot adta, akkor az anya fáról kell egy ágat oltásra levágni. Ez az ág genetikailag a magonchoz igen közel áll. Oltásnál, mintha saját ágát ültetnénk át. Az ilyen oltásoknál vadhajtás soha nem nő. A nyert beoltott fa betegségekre sokkal kevésbé érzékeny, mint a vad alanyra beoltott csemete.

A magoncok gyümölcsei

Nyolc - tíz év után Paul gyümölcsösében megjelentek az első gyümölcsök. A fákat soha locsolni nem kellett, még akkor sem, amikor több mint három hónapig egy csepp eső nem esett. A gyümölcsök kisebb méretűek lettek, mint az anyafák gyümölcsei, de magasan ízletesebbek. A különbség főleg a gyümölcsök sokkal erősebb illatán és magasabb cukor tartalmán volt érezhető. A falu több lakója az eredmény láttán bocsánatot kért Paul Moray-tól. Az eredményen felbátorodva, Paul Moray elhatározta, hogy a magról keltetést a lehető legnagyobb nyilvánosság elé viszi. Ennek érdekében egyesületet alapított, amely főleg az elemi- és középiskolás tanulókat célozta meg. Munkatársai kirándulások szervezésével vitték a gyere-

keket a természetbe magokat gyűjteni, amiket azután az osztályban csíráztattak és egy másik kirándulás alkalmával a természetben elvetették. Olyan kopár hegyoldalakat keresett fel, amelyeken erdőt csak a vidék legöregebb emberei láttak valaha - néha még azok sem. Ilyen helyekre mentek ki az egyesület kirándulói, ahová főleg tölgyeseket telepítettek makkok elvetésével. Meggyőződve tevékenységük rendkívüli hasznosságáról mind a közösség, mint a környezet javára, nem sokat törődtek a bevetendő területek tulajdoni viszonyaival. Ez a hozzáállás végzetesnek bizonyult. Minden esetben évek óta teljesen elhagyott területeken dolgoztak. Magánterületek esetén a tulajdonosok visszajelzése mindig nagyon kedvező volt: a vetésekből kikelő erdő a terület értékét csak növelte... és ingyen munkával. Az állami tulajdonban lévő területek esetében az „Administration des Eaux et Forêts” (Viz- és Erdő Hivatal) hivatalnokai addig nem reagáltak, amíg az elvetett fák el nem kezdtek nőni. Kiderült ugyanis, hogy a vetett tölgyesekben a sugárba szökő egyedek aránya magasabb volt, mint a szakemberek által ültetett, hasonló területeken. Ha hozzáadjuk azt a tényt, hogy a faiskolai és átültetési költségek a favetés esetén eltűnnek, Paul Moray megoldása sokkal kedvezőbbnek bizonyult. Ehhez jön még a magonc fák sokkal nagyobb ellenálló képessége. Egy

osztálynyi iskolás gyerek játszva sokkal hatásosabban - és ingyen - telepített tölgyeseket, mint az államilag fizetett szakemberek. Viszont az állami hivatalnokok egészen más szemszögből nézték az egyesületet tevékenységét, köztulajdon rongálásával vádolták meg és pénzbüntetéssel sújtották. Az évekig elhúzódó pereskedés folyamán Paul Moray egészsége tönkrement. A per folyamán jutott tudomására, hogy az iskolásai által telepített, több tízezer, 2 - 4 méter magas sudár tölgyet, fizetett állami alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépették. Ezt a csapást az akkor már beteg Paul nem bírta ki. Paul Moray, a Favető ember a szakemberek közönye és ellenséges magatartás miatt önmagával meghasonulva, teljes elhagyatottságban és nyomorban halt meg. Az érdeklődőknek ajánljuk: http://www.eautarcie.org Prof. Országh József nyugalmazott egyetemi tanár MAG közösség


50 GYÓGYNÖVÉNY


51

Fokhagyma (Allium sativum) Elterjedése:

Az egész világon közismert, szinte mindenhol termeszthető fűszer- és gyógynövény. Őshazáját az ázsiai, illetve a mediterrán területekre teszik. Szereti a napos, közepesen nedves, tápanyagban dús, laza talajokat.

Gyűjtése-szaporítása:

Magról és hagymagerezdről egyaránt szaporítható. Kora tavasszal ültetendő. Gyűjtése az éghajlattól függően változó időszakban történik, és mivel föld alatti részét hasznosítjuk, lehetőleg újhold idején. Hűvös, jól szellőző helyen tároljuk, esetleg felfűzve.

Felhasználása:

A hagyma közvetlenül fogyasztható. Friss leve, olaja, kivonata, áztatmánya, szárítmánya ugyancsak használatos. Gasztronómiai és gyógyászati szempontból általánosan elfogadott, bár nem a társasági élet kedvence. Sok kultúrában démonűzőként, ártó szellemek, hatások távoltar-

tójaként, szent helyek, otthonok, szertartáshelyek „misztikus” tisztántartójaként ismert. A hétköznapi életben is bizonyítottan távol tartja az élősködőket.

Íze:

A savanyú íz kivételével minden ízt tartalmaz. Ezek aránya a növény különböző részeiben, illetve sokszor a termőhelytől függően változó. A hagymában megközelítőleg a következőképp alakul: csípős, erős, aromás (9), fanyar (3), édes (2), keserű (1), sós (1).

Energetikai hatása:

A szelet csökkenti, huzamos használata viszont szárít. A tüzet fokozza, a vizet csökkenti.

Általános hatása:

A fokhagyma hevítő vértisztító, izzasztó, vízhajtó, vérnyomásemelő, immunerősítő. Általános energizáló hatása révén élénkít és fiatalít, valamint helyet kap az afrodiziákumok között is. Szélhajtó, erjedést szüntető, emésztésjavító, méregtelenítő hatású.


52 GYÓGYNÖVÉNY Átható aromája általánosan fertőtleníti a belszerveket és a bőrt, ezért az élősködők ellen igen hatásos. A gennyedő folyamatokat kívül-belül szünteti. Hőfokozó tulajdonsága révén a dermedt, pangó hurutokat megolvasztja, és feldolgozásukat, kiürítésüket serkenti. A lerakódásokat, az emésztetlen tápanyagokat a hurutokhoz hasonlóan kipucolja. A burjánzó folyamatokat leállítja.

Lélektani hatása:

A fokhagyma az elcsigázottság, a nyomasztottság, a kényeskedés ellenszere. Perzselő tüze életet lehel a széteső, csüggedő lélekbe. Az érzelmeket, gondolatokat, indítékokat megtisztítja a szennyezett, ártalmas, fertőzött felhangoktól. Vigyázat, hevíti az indulatokat! Erőt ad azoknak a szennyeződéseknek a felszámolásához, amelyek fenntartják a lélek ama gennyedő sebeit, melyeken keresztül az életerő elszivárog. Ugyanezek a tulajdonságok misztikus szempontú értékelése alapján mondható, hogy alkalmas az ártás, rontás megelőzésére, megszüntetésére. Védelmet nyújt a boszorkányság, a démoni influenciák, a vérszívó lények ellen.

Részletes ismertetése:

A fokhagyma nagymértékben fokozza a tűz elemi energia pályájához tartozó szervek aktivitását, így emeli a szervezetben az átalakító folyamatok intenzitását és a test hőmérsékletét. Egyúttal gerjesztően hat az ezekhez kapcsolódó savak, enzimek termelődésére is.

Fokozza a gyomor emésztőaktivitását, s a szájüregi fertőzésekhez hasonlóan az emésztőcsatornában megjelenő erjedéses, gombás, gennyedő, burjánzó tünetek kezelésére is kiváló. Szélhajtó hatása az erjedés megszüntetése és a dermedt zsírok megolvasztása révén érvényesül. Főleg a vizes alkatú emberek alulműködő emésztés miatti problémáinak gyógyszere. Féregűző hatású, a reuma egyik ellenszere. A bélcsatornából a vérbe jutó aromái közvetlenül is hevítik a vért, ezért a vér baktériumos fertőzése (a lepra is ilyen, melynek hagyományos gyógyszereként

ismert) esetén javallt. A szervezet bomló, széteső folyamatainak kezelésére kiváló. A víz energia burjánzó folyamatait (például a daganatos betegségeket, a hízást) képes megállítani, szüntetni az általa képviselt, tisztító hatású tűz energia által. Elsősorban az emésztőrendszeri daganatokra (gyomor- és vastagbél-daganatokra) fejti ki közvetlen felperzselő hatását, de a véren keresztül e hatás más szervekben is érvényesül. Mivel az elfajult szöveteket kitisztítja, ilyen esetekben fogyasztása kúraszerűen, ám nagy elővigyázatossággal ajánlott. A hirtelen nagy mennyiség elfogyasztása a daganatos állapotokban rosszul-


53 Fertőtlenítő hatását külsőleg is hasznosíthatjuk. Nehezen gyógyuló, fertőzött sebek levével történő bedörzsölése, bekenése erősen tisztító hatású, bár kellemetlen. A gombás bőrfelületekre kenve is áldásos hatású. A régiek szerint levének fülbe csepegtetése oldja a süketséget, és semlegesíti a hallószerv fertőzöttségét. Az óvatosság természetesen ebben az esetben sem árt.

léthez vezethet. A kifekélyesedő, vérző rákos sebek kezelésére viszont ellenjavallt, míg a seb be nem gyógyult! Az antibiotikumokhoz hasonló hatású, azokat sok esetben helyettesítheti is. A vér koleszterintartalmát és a vércukor mennyiségét jelentősen csökkenti. Vérrögoldó képességű, ezért trombózishajlam estén fogyasztása javallt, de ezzel együtt a folyadékbevitelt is fokozni kell, mert túlhevülés esetén besűrűsödés okozta vérfogyottsághoz vezethet. A test eldugult csatornáiban besűrűsödött nedvek, lerakódások felolvasztásával könnyíti a kapilláris keringést, ezért áttételesen vérnyomáscsökkentő hatású. A renyhe, illetve a megkeményedett érfalak rugalmasságát segít helyreállítani és megtartani, ezért az ilyen típusú keringési problémákban szenvedő emberek számára az alkat figyelembevétele mellett rendszeres fogyasztása javallt. Alkalmas az

érfalak meszesedésének feloldására is.

Ajánlott kezelés:

20 dkg zúzott fokhagymát 2 dl 50%-os alkoholba, pálinkába áztatunk egy holdciklus idejére, és naponta felrázzuk. Az így kapott tinktúra alkalmazása: az 1. napon 1 csepp, a 2. napon két csepp, és így tovább 30 napig emelve, majd újabb 30 napig csökkentve az adagot. Próbált módszer az érszűkület kezelésére. A kúra ismételhető. A májat hevíti, aktivitását fokozza, így az epét fiatalítja, termelődését serkenti. Az elzsírosodott, túlterhelt, szennyezett májra kiváló, de gyulladása esetén nem ajánlatos fogyasztani. Légzőszervi megbetegedések, tuberkulózis, hörghurut, influenzás, meghűléses típusú betegségek esetén szintén javallt, még a lázas állapot ellenére is mint a láz kiváltó okát megszüntető „növényi antibiotikum”.

A veséket és a húgyutakat melegíti, fertőtleníti. Nagyfokú fertőtlenítő, erősítő hatása van a nemi szervek területén is. Nagy dózisú fogyasztása látványos javulást eredményez a folyásos, gennyes betegségeknél. Hatékonyan tisztítja a kismedence szerveit, keringésüket fokozza, energizálja azokat. Az ajzószereknek „erősítést” biztosít, sőt maga is izgató hatású afrodiziákum. Ez a hatása korianderrel együtt jól érvényesül. Túlzott fogyasztása viszont irritálja, gyullasztja a nemi szerveket.

Ellenjavallat:

Vérfogyottság, tűztúlsúly, pajzsmirigy-túlműködés, májgyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás, az emésztőcsatorna fekélyes sebei, szemkáprázás, kiszáradás, vérzékenység esetén nem ajánlott. Magas gyomorsavszint esetén fogyasztása kellemetlen, ezért ilyenkor megfelelő ételekkel és bőséges folyadékkal együtt adható. Dr. Kmeth Sándor Göncöl Szabadegyetem


54 VERS


55

Lényedben legyek védtelen Fogyó időben érlellek Gyümölcshozó boldog Asszony, Lényedben legyek védtelen, Szívedben megpihent régi Szellemem, vért adsz nekem A föld vérével. Istennek se volt elég önmaga, A mindenség semmije, Az Ő tükrében érek, érlellek, Soha nem voltunk kettesben, Most, hogy megöleltelek, megérted: Nincs végleges hely, állapot, Csak egy-egy lélegzet. Igen, üdvözülünk, üdvözöljük egymást, Ugyanolyan lesz és egészen más; Hatalmas béke vár ránk.

Ezeregy éjszaka

Alig hogy a nagy vörös labda a nappalt felmondta, ezeregy éjszakát teremt az este, csókos csendet, hársillatot a kertben, hol a gyönyör kereng, majd melleden pihen. Könnyű barangolás a percben, néhány lélegzet veled, holott időtlen-időkig nélkülöztelek. Hatalmasak a sejtek. és aprók a csillagok, ha mi szeretők úgy akarjuk. Van, aki összegyűri a varázst, majd eldobja, és fémesen didereg. Én öledbe térek ringani, sírni, kacagni, hogy magunkba növesszük egymást reggelre, mert így kívántuk ezer egy éjszaka. Dr. Dicsőfi Endre – Nyitnikék (részlet)


grafika: http://www.faragotibor.hu

56 INTERJÚ

A pénzügy is lehet más – Interjú a Sinus-Fair Cégcsoport alapítóival -

K I C S I T

M Á S K É P P

A pénzügy is lehet más. Ezt itthon talán már nehéz elképzelni, hiszen az utóbbi években a pénzügyi szektorban kialakult bizalmatlanság valós okokon alapszik. Pénzügyi kultúra azonban igenis létezik, és bár nehéz elhinni, de ezekben a berkekben is találkozhatunk példamutató értékteremtéssel,

megbízhatósággal,

és

tudatossággal,

mely

hazánkban talán még kuriózum, más országokban azonban, például Németországban, szimplán realizmus.


57 Több mint 20 éve ugyanabból a kis veszprémi utcából működő, dinamikusan növekvő pénzügyi tanácsadócég alapítóival, Horváth Józseffel és feleségével, Horváth Marikával beszélgettünk tudatosságról, felelősségvállalásról, bizalmatlanságról, a betegségtudat és az életbiztosítások összefüggéseiről, családról, takarékosságról. Gondosan kidolgozott kérdéssorral érkeztem, ám már a beszélgetés első perceiben kiderült, hogy sokkal több közös van bennünk, mint ahogyan azt eredetileg képzeltem. Betegségek kerülnek szóba, és Marika lelkesen meséli, hogy egy barátnője tavaly Kenesén eljutott egy fesztiválra, ahol „valamilyen Barna… Robert?” elképesztően érdekes megközelítéssel segíti a beteg emberek gyógyulását. Mosolygok. Everness Fesztivál. Mi szerveztük. Aztán hamarosan kiderül az is, hogy Jóska ugyanúgy képtelen elszakadni a csillagos ég látványától, mint én – itt aztán végleg megtörik a képzeletbeli jég.

Sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a tudatosság és a pénzügyek két külön dolog. Hogyan lehet szerintetek összeegyeztetni ezt a kettőt: a tudatosságot, a tudatos életmódot és a pénzügyeket?

Marika: A mi tevékenységünk is hozzájárul ehhez az életmódhoz, illetve magához a tudatos gondolkodáshoz. A mi feladatunk is az, hogy kialakítsunk az emberekben egy tudatosságot, amelyből fakadóan felelősségteljesen gondolkodnak a jövőjükről, az életükről, a mindennapokról, az ételeikről, és bizony még a kapcsolataikról is. Mindenről, tudatosan.

Azoknak, akik még nem hallottak a cégcsoportról, mondanátok pár szót magatokról és a cégről is? Hogyan kerültetek erre a pályára?

Jóska felnevet: Nem hiszed el, de véletlenül. Sok-sok évvel ezelőtt, egy esős napon jöttem hazafele a távolsági buszon, amikor felszállt a buszra egy régi ismerősöm, és kapva-kapott az alkalmon: bejelentkezett, hogy átjönne este hozzánk. Ez pont adóbevallási időszak kellős közepén volt, tehát Marika, aki akkortájt minden hónap 20-áig könyvelt, 20-ától következő hónap 10-éig pedig sajtos tallért sütött, épp nyakig ült a munkában. Megérkezett a barátunk, jól öltözve, ahogy azt illik, bőrkabát, aktatáska. Belépett, megállt az étkező közepén, és így nyitott: „Kezit csókolom, itt egy milliomost tetszik látni.” Marikának persze több se kellett, felnézett, és ennyit kérdezett: „És nekem ehhez mi közöm?” (Nevetünk.) No, hát innentől ugye megfagyott a légkör, de a barátunk azért folytatta, és elkezdett biztosításokról, életbiztosításokról beszélni. Azt tudni kell, hogy nekem pár évvel azelőtt egy man-

dulagyulladás és egy influenza szövődménye miatt volt egy nyitott szívműtétem – onnantól picit másképp szemléltem a dolgokat. Életbiztosítást is szerettem volna kötni, mert akkor már értettem én is, hogy miért jó, hogy mennyivel nyugodtabb az ember. Éreztem a súlyát, a biztosítók szemében azonban sokkal nagyobb kockázat voltam. Elkönyvelték, hogy a halálomon vagyok már, és lehetetlen volt értelmes életbiztosítást kötnöm. Ekkor tűnt fel a régi ismerősöm, és hát hogy, hogy nem, csak végigmondta, amiért jött. Próbált minket az üzlet részére is rábeszélni, de mondtam neki, hogy van főállásunk, másodállásunk, gyerekünk, Marika könyvelt és sajtos tallért sütött, én pedig az értékesítésével foglalkoztam, valamint a Balaton Touristnál dolgoztam - egészségügyi okok miatt ekkor már otthagytam a kutatóintézetet, szóval minket köszönjük, de nem érdekel. Azonban az életbiztosítás érdekelt. Átgondoltam, utánajártam, egy hét múlva pedig felhívtam, hogy akkor kössünk nekem egyet. „A kötvény kell, az üzlet nem; nem az embert vesszük meg, hanem a programot” – mondtam Marikának. Így kezdődött. Aztán folytatódott azzal, hogy elcsaltak egy kétnapos szemináriumra a céghez, amelyiknél dolgozott az ismerősöm. Az első előadásra be se mentem, a másodikra már kénytelen kelletlen beültem, de alig vártam, hogy hazajöhessek. Unatkoztam, összeírtam a teendőimet, bevásárlólistát készítettem,


58 INTERJÚ aztán amikor már nem tudtam mit tenni, akkor elkezdtem figyelni. És hirtelen az előadó mintha csak nekem beszélt volna, mintha kiszólt volna a közönségből, mintha a szavait egyenesen nekem szánta volna… megszűnt minden körülettem. No, hát ezek voltak a kezdetek. Marika: Elkezdtük ezzel foglalkozni, utánajárni, és idővel én is megpuhultam, mert láttam, hogy ez más, mint a többi. Ha csak a takarékoskodásból indulunk ki, akkor is belátható, átlátható. Egyszerűen láttuk, hogy jó. Szerencsénk volt egyébként, hogy egy olyan termékkel ke-

restek meg bennünket, amiben nem csalódtunk. Talán jókor, jó helyen voltunk.

Volt egy fordulópont, amikor minden kétségetek szertefoszlott, amikor minden fal leomlott?

Jóska: Volt. Két hónappal ezután történt: életbiztosítás kötöttünk egy hölgynek. Sosem felejtem el. Fordítva ültünk, mint most veled (rámmutat), életbiztosításról beszéltünk, és azt mondja a hölgy: „Jóska, mondd meg nekem, miért van erre szükségem?” Ránéztem, és ezt mondtam: „Nézd, józan paraszti ésszel végiggondolva én ezért kötöttem: amit

életbiztosításra félreteszek, azt a pénzt nem költöm el, tehát egyrészt egy felelősségteljes takarékosság. Másodsorban, ha az élet úgy hozza, akkor támogatom a családomat vele.” A shilling miatt pedig ugye egyértelmű volt, hogy ebből még árfolyamnyereség is jön hozzá, kevesebb semmiképp sem lehet, mint amit befizettünk. Ő egyébként egy elvált anyuka volt, egyedül nevelte két lányát. Dupla felelősség. Nyugdíjra, tanulásra, egészségre kell takarékoskodni – ezt vallottuk már akkor is. Átgondolta, befizette, létrejött az üzlet. Húsvét előtt pár nappal volt, még a kötvénye meg sem érkezett (a kötvény megérkezésével lép életbe a biztosítás), amikor kaptuk a hírt: az elvált, gyermekeit egyedül nevelő anyuka elment. Bent égett a szolgálati lakásában. A kisebbik lánya ekkor még nem volt egészen 18 éves sem. Iszonyatos tragédia, gondoljatok bele. Ezeket a dolgokat nem tudod kitörölni. A fájdalomhoz nem fogható semmi, de ha még az utcára is kerül e mellé az ember… szerencsére nem így történt. Pontosabban nem szerencse volt, hanem az anyuka felelősségteljes gondolkodása. Mert ekkor, az osztrák biztosító, akivel a mai napig is dolgozunk, minden huzavona, minden kötözködés, minden kekeckedés nélkül azonnal kifizette a lányának a biztosítási összeget, ami jár ilyenkor. Ami azért volt nagy szó, mert még a kötvény sem érkezett meg, az anyuka papírja bent égett vele a lakásban, tehát azon kívül, hogy Marika és állítottuk, hogy befizette az összeget, semmiféle


59 igazolással nem rendelkezett az ég egy adta világon. Mégsem volt egy percig sem kérdés, hogy kifizetik-e. Kimentünk, számfejtették, majd a bankban mosolyogtak és csak annyi kérdeztek: milyen címletekben kérjük? Ez akkora energiát szabadított fel bennünk, hogy el sem hiszitek.

Ez a fajta hozzáállás, amit itt láthatunk, azért elég hihetetlen. Az itthoni biztosítási piacon legalábbis per pillanat elég nehezen tudok elképzelni ilyen reakciót sajnos.

Marika: Igen, az. De mi átéltük. Így indultunk ezen a pályán, és ez akkora belső erőt adott, hogy el sem lehet mondani. Mert innentől kezdve akárki akármit mondhat nekünk, az, akivel mi dolgozunk, az mind tiszta, erkölcsös, normális értékrenddel rendelkező partner, akiket igen nagy gondossággal választunk meg. Jóska: 15 évvel ezután egyébként megadatott a lehetőség, hogy találkozzak a hölggyel. Felkerestem, felkutattam, mert ekkor újból járt neki a biztosítási összeg. Persze ő erre már rég nem emlékezett. Háromgyerekes anyuka lett, és el sem hitte, hogy még egyszer megkapja a teljes összeget, sőt, még a kamatokat is. Borzasztó szituációba került szegény lány, de ös�szehasonlíthatatlanul rosszabb lett volna neki, ha anyukája nem ennyire előrelátó. Ez volt az a sorsfordító esemény, aminél eldőlt, hogy mi ezt az értéket fogjuk közvetíteni. És sajnos nem csak ez az egy eset

volt. Olyan is történt, ahol a szülőknek háború előttről volt kötvénye, amit aztán később felnőtt gyermekük megtalált; nem évült el, nem veszett el a pénz, maradéktalanul ki lett fizetve. Sőt. Több ezer ügyfelet keres most is a biztosító, amelyikkel dolgozunk, akiknek jár pénz, és nem találják őket. Költözésnél, lakcímváltozás miatt elkavarodik a kötvény, vagy egy-két-három évet fizetnek be csak, és utána többet nem tudnak - ilyenkor az ügyfél jellemzően azt hiszi, hogy elveszett a pénzük, pedig nem. Az a pénz kamatokkal együtt jár neki a 15 év lejártával. Keresi őket a biztosítónk, és keressük őket mi is. No, hát ilyen pozitív élményeink vannak, és ezért harcolunk idézőjelben a világgal. A pénzügyi kultúrát mi igenis komolyan hisszük és valljuk.

Beszéljünk picit akkor az életbiztosításokról. Sok tudatos úton járó ember elutasítja az ezzel való foglalkozást, mondván, hogy minél többet foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy mi lesz, ha megbetegszem, vagy baleset ér, annál nagyobb esély van rá, hogy valóban így történik. Marika: Mi nem betegségtudatot építünk ki, amikor ajánlatot teszünk. Nem ez a cél. Az, hogy életbiztosítást kötünk, az nem azt jelenti, hogy félünk, rettegünk a betegségtől, hanem azt,

hogy felelősségteljesen felkészülünk az eshetőségre, hogy aztán majd ne kelljen vele többet foglalkozni. Persze ne legyen így, veled, velünk remélhetőleg nem, de azért általánosságban sajnos előfordulhat az ilyen. És ha előfordul, akkor gondolj bele, hogy mi lesz a saját költségeiddel, vagy ne adj isten a családdal. Ez egy biztonsági dolog ahhoz, hogy ha bekövetkezik egy komolyabb betegség, akkor ne kiszolgáltatott legyek, én, vagy a gyermekeim, hanem legyen mihez nyúlni anyagilag, ugyanis sokkal könnyebb minden lelki problémát megoldani, ha nem azon kell agyalni, hogy lesz-e mit ennem, vagy hogy ki tudom-e fizetni a felmerülő extra költségeimet, vagy a családomat ki tartja el, ha én már nem leszek. Fontos, hogy ezeket nem szabad magunkra vennünk, de az, hogy biztonságban tudjuk magunkat és családunkat egy ilyen esetre, az nagyon fontos dolog. Ez egy háttértámogatás, amelyre sose legyen szükség. Nem szabad a véletlenre bízni, és ha nem bízzuk a véletlenre, akkor az már tudatosság. Jóska: De meg is fordíthatjuk a kérdést. Sok ember nem foglalkozik ezzel, mert elutasítja, hogy „Ó, velem úgysem történik ilyen”. Tudod, hogy hány olyan emberrel történik meg mégis, akinek nincs életbiztosítása, mert nem akarta bevonzani, és mégis jön a baj? Nem gondolkodott előre, amikor pedig a probléma mégis felmerül, akkor bánja, mert milyen jól jött volna – de ekkor már késő, utólag sajnos hiába ismeri fel. Nagyon sok ilyennel találkozunk mind a mai napig.


60 INTERJÚ tevékenységet. Aztán volt egy időszak, amikor nem igazán foglalkoztak vele, most pedig már ott tartunk, hogy támogatják. Óriási utat járt be a tevékenység ennyi idő alatt. Például akkor, amikor mi elkezdtük, 5%-os hozamot tudtunk biztosan shillingben - ekkor a hazai bankokban a kamatok 20% felett voltak - sőt, volt olyan, amelyik 32%-ot ígért. Csak hát ugye nem vették figyelembe az inflációt, ami meg volt akár 30% is. Tehát a végére az ígért 32%-ból nem lett semmi, az általunk kínáltból pedig lett egy komoly tőke. Az árfolyamnyereség és a megbízható kamat 15 év alatt meghozta az eredményét. Azok az ügyfelek, akik egyszer az ügyfeleink voltak, visszakaptak mindent, kamatostul, becsületesen; így ők másodjára, harmadjára is az ügyfeleink lettek.

Tehát adja magát a kérdés: ha velem, mint családfenntartóval történik valami, akkor azokról az emberekről ki fog gondoskodni, akikről én megtehettem volna? Akkor hogyan számol el az ember önmagával? És akkor hol is van itt a tudatosság? És hát ugye mindezt aprópénzért, mert a megtakarított összeg aprópénz ahhoz képest, amit baj esetén kap az ember. És nem győzöm hangsúlyozni: ne legyen rá

szükség, legrosszabb esetben is egy takarékosság volt, amit a lejárati idő végén visszakap a biztosított.

Több mint 20 éve vagytok a szakmában. Milyen nehézségekkel kellett akkor szembenéznetek, és mikkel kell most? Marika: Nagy utat jártunk be. 23 év. Amikor elkezdtük, akkor még csak megtűrték ezt a

Sosem éreztük magunkat ügynöknek, hanem pénzügyi tanácsadónak, mert más vonatkozásban is adtunk tanácsokat, amiket meg is fogadnak. Tehát nem csak egy szálon kötődnek az ügyfelek hozzánk, hanem több szálon.

Említetted, hogy amikor elkezdtétek, akkor megtűrték, később nem foglalkoztak, majd most már


61 támogatják a pénzügyi tevékenységet - mindeközben az emberekben szerintem pont fordítva ment végbe ez a folyamat. Ahogy én látom, egyre szkeptikusabbak és gyanakvóbbak a sok csalódás és negatív tapasztalat miatt. Nagyon sok emberen ellenérzések, bizalmatlanság, ódzkodás lesz úrrá, ha a pénzügyek kerülnek szóba. Mennyire találkoztok ti ezzel a jelenséggel? Mennyire nehezíti ez meg a dolgotokat? Marika: Ha jó a cél, akkor nincsenek olyan falak, amiket nem lehet ledönteni.

Jóska: Nézd, én ezt szeretem csinálni. És ha valaki szereti, akkor ezt nem érzi fáradtságnak. Marikával pedig kiegészítjük egymást, Marika a szolidságával, én pedig egy kicsit vehemensebben, de ugyanazért dolgozunk, és együtt megtaláljuk az utat. Azt keressük mindig, az a célunk, hogy az ügyfél értse, hogy mivel van dolga, és akkor nincs probléma. Amit pedig kérdezel: hát sajnos igen, jelen pillanatban is érezzük mi is, hogy sokan nem a szolgáltatást helyezik előtérbe, hanem csak a jutalék után mennek - és az, hogy milyen termék van mögötte, vagy hogy az ügyfélnek jó legyen, az jobb esetben is csak másodlagos kérdés. A magas jutalékkal minket a huszon-pár év alatt egyszer sem tudtak elcsábítani. Ajánlottak már nagyon magas jutalékot is, azzal sem.

Marika: A jutalékban való gondolkodás ugye rövidtávú gondolkodás. Mi mindig is mondtuk, hogy aki megkeresi a pénzt, az ő joga, az ő döntése azt elkölteni. De felelősen kell gazdálkodni. Meg kell teremteni magának a holnapot. Hogy ne legyen kiszolgáltatott pénzügyileg sem, és más vonatkozásban sem. Ezt a pénzügyi kultúrát igyekszünk itthon megteremteni. Jóska: Sokan a pillanatnak éltek, és nem hosszútávon gondolkodtak, és ezzel lejáratták a piacot. És hogy a csalódott emberrel hogyan kell bánni? Sokkal több, nagyobb munka. Azt a falat, amit ő maga köré épített, le kell bontani. Sok munka kell hozzá, kitartás és a biztos pont, a következetes program és következetes módozat, és idővel ők is belátják, hogy szükségük van rá, és rájönnek, hogy amit kínálunk, az valóban azt a célt szolgálja, amit mondunk. A tanácsadó feladata pedig a tényleg jó terméket megkeresni.

Akkor azt kijelenthetjük, hogy amikor elkezdtétek, akkor nem volt jellemző ez a fajta bizalmatlanság? Marika: Ez a fajta nem, de bizonyos tekintetben még sokkal rosszabb volt. Akkor más miatt voltak bizalmatlanok az emberek. Órákat beszéltünk arról, hogy a vasfüggöny le lesz a húzva, vagy fel lesz engedve, és a többi… akkor más típusú kihívások voltak, más típusú kihívásokkal kellett az üzletkötés során szembenézni.

Egyrészt amivel megkellett küzdeni, az az, hogy a forint-shilling

milyen relációban van, és lesz, a másik dolog pedig, hogy a belső kamatok jóval magasabbak voltak, mint amit a mi kötvényünk kínált. Arról nem is beszélve, hogy akkor a fejekben még az állami gondoskodás élt, tehát akkor még mindenki abban gondolkodott, hogy ha végigdolgozta az aktív éveit, akkor az állam gondoskodik a nyugdíjáról. Mi akkor úttörők voltunk, mert mentünk, és mondtuk az embereknek, hogy figyelj, gondold át, mert nem lesz nyugdíjad. Akkor ezt sokan nem hitték el nekünk, mert nap mint nap azt tapasztalták, hogy aki nyugdíjba ment, annak van nyugdíja, és nem is elégedetlen. Tulajdonképpen szembementünk a pillanatnyi valósággal. És mindig mondtuk, hogy igen, ez a mostani állapot, a jövőben nem így lesz, mert fogy a népesség, kevés gyerek születik, stb., stb. Az, amit elértünk, az a folyamatos húszéves munkának az eredménye, meg a változásoknak, például annak, hogy valójában most már az, hogy nyugdíj-kérdés, az nem kérdés, hiszen a csapból is ez folyik.

Összefoglalva akkor, miben különböztök ti a többi pénzügyi cégtől?

Marika: Nekünk az ügyfél fontos és a minőségi termék, és utána jön minden más. Mi nem termékhez és társasághoz kötődünk, hanem az ügyfélhez és számára legkedvezőbb termékhez, az ő igénye szerint. Bár elcsépelődött ez a szó, ezek a kifejezések, de amikor valaki leül velünk beszélgetni, akkor rájön, hogy tartalommal töltjük meg ezt az esetlegesen elcsépelt szót.


62 INTERJÚ

Mi sosem ígértünk irreális hozamokat, sosem ígértünk triplázódást, hogy aztán még annyit sem kapjon vissza, mint amen�nyit félretettek. Mi olyat ígérünk, amit mindig be tudunk tartani, és ezért kezességet vállalunk.

Nálunk tőkegarantált biztosítások vannak, meghirdetetett hozamokkal, melyekhez maximum hozamon felüli kifizetések járnak, alatta lévők semmiképp sem.

Hogyan takarékoskodjon az ember, ha nincs miből, vagy ha csak nagyon kevés van?

Jóska: Rengeteg apró dolog van. Sokan kérdezik, hogy például a biztosításaink miért éves fizetésűek. Azért, mert, mint ahogy majdnem minden díjfizetésnél, az egy összegű befizetés díja kisebb. Ha negyedéves fizetést választanék, akkor negyedévet ma, a következő negyedévet pedig három hónap múlva fizethetem, tehát három hónap alatt így is, úgy is ki kell fizetnem a fél éves díjat. Akkor már jobban megéri félretenni előre, és egyben kifizetni az éves díjat, legyen szó bármiről. És ha egyszer elkezdek ezen a vonalon gondolkodni, ha takarékoskodsz egy tételen, aztán még egyen, akármilyen kis összegről is legyen szó, előbb-utóbb az a plusz meg fog jelenni valahol.

Az elv a lényeg. Nem nagy dolgokon múlik. Sok ember gondolja, hogy ő nem engedhet meg magának dolgokat. A takarékosságot. Az életbiztosítást. Szerintem nem ez a kérdés. Olyan apró fizetésekből képes az ember előrelátóan takarékoskodni, hogy hihetetlen. Apróságokkal kezdődik. Ne vedd meg a szénsavas üdítőt például. Cukros vizet otthon is ihatsz. Tíz liter szénsavas üdítő árán hány liternek való teát vehetsz? Finomat, minőségit? És azt olyanra ízesíted, amilyenre akarod, citrommal, mentával. Változatos ízeket kapsz, és ráadásul egészséges is lesz. És ha ezt elkezded, akkor már egy tételen takarékoskodtál, és csak ezen az egy tételen mennyit tudsz spórolni! És amit megspórolsz, azt mind az egészségedre, gyümölcsökre, zöldségekre költheted. És akkor lehet, hogy a gyógyszereken is spórolni fogsz emiatt. Mert fitt leszel, mert szellemileg kreatív leszel. Mert az embernek sok kincse van, de a legnagyobb kincs az egészsége, és a szellemi tőkéje. Minden embernek ugyanezek a lehetőségei vannak, csak van, aki él vele, és van, aki nem. Tehát ha egyszer elkezdesz takarékoskodni, akkor egyre kön�nyebb. Kezd el! Legyen célod! Az első lépést meglépni a legnehezebb. De ha már elkezdted, akkor ahhoz öröm lesz hozzátenni. És ez az a belső érzés, amit ha valaki megérez, ha valaki egyszer ráérez, akkor utána már könnyebb. Ezért mondom, hogy

én senkinek sem akarok sohasem eladni. Értse meg, hogy őérte van, nem ellene. Elindul egy belső motiváltság, és onnan már egyszerűbb… ezzel a mentalitással rendelkezik a német, az osztrák. Ők nem akarnak többet költeni, mint amennyit kell.

Mivel töltitek a szabadidőtöket, amikor nem dolgoztok?

Marika: Kreatív dolgokkal; kis ajándékokat, ünnepi díszeket készítek. Teljesen kikapcsol, minden más el van felejtve ilyenkor. Egész évben, mindig az ünnepeket várom. Még a kertészkedés érdekel nagyon, de abba még nem tudtam úgy beleásni magam, ahogy szeretném. Remélem majd most már több időm lesz. Jóska: Munkával. (nevet.) Nekem a kikapcsolódásom, a hobbim a barkácsolás. Unoka, család, barkácsolás. Segítkezek, ha kell építkezésben is, most éppen a fiam házánál, de volt már iroda, saját házunk, nyaraló felújítás, bővítés, tetőkert, télikert, üvegfal, stb. Amivel még kacérkodom sokszor, az az, hogy egy távcsövet veszek magamnak. No nem azért, hogy a szomszédot kukkoljam, hanem a csillagokat kémlelni. Mindig mikor sétálok este hazafele, nézem a csillagokat, nézem, ahogy napról-napra változik a helyzetük az égen. Lenyűgöző. Egyik nyári este vidéken voltunk, és elment a villany – képzelheted: az abszolúte tiszta levegő, semennyi szmog, és én csak néztem az eget és az a rengeteg csillagot… gyönyörű.


63 Csak feküdtem, és egyszerűen nem tudtam bemenni lefeküdni.

Mit gondoltok, mi a titka annak, hogy minél egészségesebb, teljesebb életet éljünk? Jóska: Mozgás és egészséges táplálkozás. Napi egy kávéra vagyok szorítva (nevet.) Szerintem egyébként addig élünk, amíg feladatunk van.

Mit jelent számodra a tudatosság?

Marika: Talán azt, hogy megtervezem, felépítem, összehangolom a dolgokat, az életet. Segíteni másokon, figyelni mindenre. Az életmódunkat illetően azért vannak még deficitjeink, de tudjuk már, hogy mi az, amiket nem csinálunk jól, és majd lassan eljutottunk oda is, hogy csináljuk őket… ez is fejben dől el.

Mennyire tartod magad spirituális, vagy racionális embernek? Marika: Is-is. Alapvetően racionális emberek vagyunk, de keressük azért az alternatív módokat. Ha lebetegszünk sem a gyógyszerekhez nyúlunk először, hanem megpróbáljuk másképpen megoldani, homeopátiás szerekkel, gyógynövényekkel.

Nem az orvos az első, annak ellenére, hogy nagyon sok orvos ismerősünk van, szeretjük is őket, elismerjük a tudományukat, de vannak helyzetek, amiket nem velük akarunk megoldani. Jóska: A spiritualitást is a racionális oldaláról közelítem meg. Én mérleg vagyok, mindent mindig mérlegelek.

Ha azt mondom: Napi Elemózsia - mi jut eszedbe?

vágyok - a gyerekekkel foglalkozni, az unokákkal, és jó lenne, ha kicsit többet tudnék foglalkozni magammal is, kreatívkodni.

Melyik az az egy könyv, amelyik a legtöbbet adta neked?

Tudatosságra törekszünk az élet minden területén, gondosan válogatjuk meg ételeinket, kozmetikumainkat, könyveinket, példaképeinket, figyelünk kifelé s befelé egyaránt. A tudatos pénzügyek, melyek kihatással vannak saját és gyerekeink életére, ugyanúgy a felelősségteljes gondolkodás része, mint az előbbiek. Bizalmatlanságainkon, negatív múltbéli tapasztalásainkon, előítéleteinken túllépve új ajtók, új lehetőségek tárulnak fel előttünk - mérlegeljünk, válas�szunk és döntsünk okosan.

A tudatos, egészség életmód. Tudatosság.

Marika: Mi könyvvel alszunk el, könyvvel ébredünk. Az éjjeliszekrényen mindig van odakészített könyv, amit olvasunk, de egyet nem tudnék kiemelni. Most utoljára például a Keresztapa volt ránk nagy hatással, nyilván nem a gyilkolászás, hanem a családcentrikusság, a családi tradíciók továbbvitele.

Ha egy embert lehetne megnevezni, akit példaképednek tekintesz, akkor ki lenne az? Jóska: Nincs egy konkrét példaképem, tulajdonságok vannak, amelyekre felnézek. Az a példakép, aki tudatosan épít magának, és nem mások rovására. Aki a céljaiért következetesen tesz, cselekszik. A folyamatosan mozgásban lévő ember, aki alkot az utolsó pillanatig. Marika: Konkrét személy nekem sincs, emberek vannak, akiknek a tevékenységei tetszenek, követendőnek érzem. De bálványozni nem bálványozok senkit.

Ezzel el is érkeztünk az utolsó kérdéshez: mi a célod az életben? Marika: A nyugodt öregkor.

Jóska: Öreg vagy te. :) Marika: Nem hajlandó tudomásul venni, hogy öregszünk. Én egyébként több szabadidőre

Qeis Leila Bővebb információ a Horváth József és Horváth Marika által alapított Sinus-Fair Cégcsoportról: http://www.sinus-fair.hu


64


65


66 ANTAL VALI


67

ANTAL VALI:

ALLERGIA 3. Valóban akkora mumus a glutén? Mennyire kell félni tőle?

Az ételintoleranciák kapcsán sokszor felvetődik a kérdés, hogy vajon mennyire kell félni a gluténtól, és vajon minden glutén árt-e? Vajon az alakor, a tönköly vagy a zab gluténja ugyanolyan veszélyes-e mint a búzáé? Kezdjük talán ott, hogy a glutént én elsősorban nem mumusnak és fő bűnösnek tartom, hanem bűnbaknak. Sok betegség esetén sajnos a glutén lett a vétlen bűnös. De lássuk, miért is merült fel ez bennem?


68 ANTAL VALI Mit nevezünk gluténnak?

A „glutén” nem más, mint különböző fehérjéket tartalmazó vegyületcsoportok összefoglaló neve. Azaz, ha egyszer egy Szabó vagy Kovács nevű ember gyilkosságot követ el, akkor onnantól az összes Szabó és Kovács gyilkos lenne? Ugye, nem? Akkor most vegyük csak górcső alá Szabóékat! Szabó Lacika rendes gyerek, jó tanuló, de bátyja, Géza egy tróger iskolakerülő. Ha Lacika külön van a nagy testvértől, akkor nincs vele semmi gond, de bátyjával összezárva ő is rendetlenkedik, és hajlamos a csínytevésre, mert Géza rossz hatással van rá. És ha jönnek a szüleik, akkor mindkettőt megpofozzák, hisz látszólag mind-

kettő rendetlenkedett. Valahogy így működnek a glutént alkotó egymástól független, különböző fehérje vegyületek is. A glutén főleg gliadinból és gluteninből áll. A gliadinból alfa, béta, gamma és omega változatot különítenek el, ezek közül leginkább az alfa-gliadin okoz immun és bélrendszeri tüneteket, a többi nem, vagy nem jellemző. A többi is csak akkor problémás, ha mellette ott az alfa gliadin! Sajnos a gabonák túlnemesítésének köszönhetően évről évre egyre több bennük az alfagliadin, és egyre kevesebb az egyéb fehérje típus. Az emberi emésztő rendszer pedig NEM

ekkora mennyiségű alfa-gliadin emésztésére lett kitalálva. Ráadásul ha túlnyomó részt alfagliadin van egy gabonában, akkor a túlérzékenyre felpiszkált szervezet a többi értékes fehérje vegyületet is ellenségnek nézi (dögöljön meg az összes Szabó), és képes túlreagálni azt is.

Miben található alfa-gliadin?

Nézzük, hogy milyen fehérjéket tartalmaznak a gabonák, amelyek problémát okozhatnak: • Búza: α-/β/ω-gliadin, C-Callergén, CBP2 • Árpa: IAM1 és CMb amilázinhibitorok • Zab: A-, E- és F-avenin • Rozs: Secalin


69 Mint látjuk, a fő bűnös gliadint, és abból is az alfa-gliadint a gabonák közül csak a búza félék tartalmazzák nagy mennyiségben. A zabban lévő avenin fehérjék csak 0,01%-ban okozhatnak érzékenységet és csak akkor, ha alfa-gliadinnal együtt kerülnek be a szervezetbe. Nos ezért tiltják a gluténérzékenyeknek a zabot is, (az árpát is és a rozsot is) - biztos ami biztos alapon - ugyanis búzával szennyeződhet, a vetés, aratás, feldolgozás során, és ebben az esetben az alfa-gliadin miatt már ugrik is rá az érzékeny szervezet. És ha egy lehelletnyi mennyiségben is ott az avenin mellett az alfa-gliadin, akkor tévesen kódolja az immunrendszer. Gliadinnak hiszi és riadót fúj. De ez a riadó nem jön létre, ha csak avenin érkezik be a szervezetbe. Csak azoknál lép fel érzékenység a tiszta zab esetében, akik az aveninre (is) érzékenyek.

A „D” genomú gabonák dúskálnak alfa-gliadinban Hadd idézzek pár érdekes mondatot a szakirodalomból: „A kenyérgabona (Triticum aestivum) három genomot tartalmazó, ún. hexaploid növény. A három genom három ősi búzafajtától ered. Az egyik, az „A” genom a Triticum monococcumból, a második, a „B” genom a Triticum speltoides-ból. Az „A” és „B” genomot a Triticum turgidum egyesítette magába. A harmadik, „D” genom a Triticum tauschii-ból származik (van Herpen és mtsi., 2006). A kenyérgabona kb. 8000 évvel ezelőtt

spontán hibridáció útján alakult ki, valószínűleg a Triticum turgidum és a Triticum tauschii összeolvadásából. A mai kenyérgabona őseit és leszármazottait évezredeken át termesztették és fogyasztották a Föld különböző tájain. Pl. a mediterrán országokban és Közép-Európában az „A” genomú T. monococcum-ot termesztették évezredeken át. A bronzkori Egyiptomban az „A+B” genomú T. turgidum spp. Dicoccum-t termesztették, és ez volt a rómaiak gabonája is (Vincentini és mtsi., 2007). A vizsgálatok többszörösen igazolták, hogy a mai kenyérgabona gluténérzékenységet okozó hatásáért a „D” genom a felelős, és az „A” és „B” genomot tartalmazó fajták nem, vagy sokkal kevésbé okoznak gluténérzékenységi tüneteket (van Herpen és mtsi., 2006; Salentijn és mtsi., 2009).” Ugyanis az „A” és „B” genomok nem, vagy csak alig tartalmaznak alfa-gliadint, viszont a glutén többi fehérje vegyületéből van bennük. A manapság felkapott és újra termesztett alakor (einkorn, Tricitum monococcum) nem véletlenül ilyen népszerű, ugyanis „A” genomú, és alfagliadint egyáltalán nem tartalmaz. Más „A+B” genomot tartalmazó búzafajták (pl. Triticum turgidum) sem tartalmaznak alfa-gliadint. A szintén reneszánszát élő tönköly viszont „A+B+D” genomú, ezért bármennyire is egészséges, gluténintolerancia és lisztérzékenység esetén tilos a fogyasztása. És épp emiatt

egészségeseknek sem javasoljuk a napi fogyasztását. Attól, hogy egy gabona csak „A” és „B” genomot tartalmaz, nem azt jelenti, hogy gluténérzékenyek is fogyaszthatják, hisz a szervezet a fent említettek miatt ezt is tévesen reagálhatja. Viszont ezek fogyasztása során kisebb a kockázata a gluténérzékenység kialakulásának.

Mi a megoldás? Ne együnk egyáltalán gabonákat? Egyes szakemberek szerint valóban ez a megoldás. De véleményem szerint csak egy szükségmegoldás.

Ugyanis tapasztalataim szerint bátran lehetne mértékkel fogyasztani „A” és „B” genomú alfa-gliadinban szegény, vagy mentes gabonákat, ha nem lenne tele ennyire a szervezetünk szintetikus vegyületekkel. Ugyanis az élelmiszeripar számtalan olyan adalékanyagot hozott létre, amelyek azon túl, hogy szerkezetileg kísértetiesen hasonlítanak az alfa-gliadinra, túl nagy mennyiségben kerülnek be a szervezetünkbe születésünktől fogva, és igen nehezen bomlanak le. Véleményem szerint, inkább ezek az alfagliadin szerű vegyületek indították el a valódi lavinát, amire csak rátett egy lapáttal a mértéktelen fehérliszt fogyasztás, és az egyoldalú táplálkozás. Gluténintoleranciás betegek speciális vértesztjeinek eredményei szerint, ha egy beteg átfogó nagy méregtelenítést végez, újratelepíti a bélflóráját megfe-


70 ANTAL VALI lelő szinbiotikumokkal, áttér az adalékanyag- és szintetikumoktól mentes, tiszta bionom étkezésre, akkor cca. fél-egy év teljes gluténmentesség után apránként visszatérhet eleinte a zabra, majd utána az „A” és „B” genomú gabonák mértékletes (heti 2-3 alkalom) fogyasztására. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ételintoleranciáktól mentes emberek esetében sem szabadna ennyi alfa-gliadinos, „D” genomú gabonafélét fogyasztani, ugyanis ezek nagymértékű fogyasztása előidézheti az intoleranciát. Sajnos az általános gyakorlat az, hogy a gluténérzékenyek teljesen elhagyják a gabonákat, és mivel nem ismerik a helyettesítő lehetőségeket, lényegesen nagyobb mennyiségben kezdenek el tejet és tejtermékeket fogyasztani, amelynek az lesz a következménye, hogy az egyébként is felhergelt szervezet a tejféléket is elkezdi rosszul reagál-

ni, és kialakul a laktóz- és/vagy a tejfehérje intolerancia. A megoldás minden esetben az, hogy ne kerüljön semmilyen élelmiszer sem túlsúlyba a táplálkozásunkon belül.

Akkor gabona helyett mit egyek? Sajnos a mai civilizált ember életében annyira fő központú a gabona, hogy alig van olyan bolti étel, amelyben ne szerepelne valamilyen gabonaszármazék, ami általában nem más, mint valamilyen magas alfa-gliadin tartalmú lisztféleség. Olyannyira „búza üzemmódra” állítottuk át az étkezésünket, hogy a szervezetünk besokallt, a nagy búzadömpingben pedig elfelejtkeztünk azokról a „gabonáinkról”, amelyek színesíthetnék a táplálkozásunkat. A mai háziasszonyok például szinte egyáltalán nem ismerik

a magliszteket és gyökérliszteket (len, tökmag, ribizlimag, gesztenye, kókusz, kendermag, rizs, törökmogyoró, mandula, földimandula, mák, csicsóka, nyílgyökér stb.), pedig felhasználhatóságuk tárháza igen széles és változatos. Felhasználhatjuk őket kenyér vagy lepénysütéshez, sűrítéshez, édességek és pástétomok készítéséhez. A hüvelyesek lisztjeiből (borsó, csicseri, bab, lencse) is értékes ételek készíthetők. A köles, a hajdina, az amarant és a quinoa pedig nem csak köretnek, főételnek, pástétomnak, édességnek szolgálhatnak alapanyagot, hanem lisztjeikből kenyérféle is készíthető. Ezek nem csak gluténmentesek, hanem lényegesen nagyobb táperővel, vitamin- és ásványianyag tartalommal bírnak, mint a kenyérgabonák. Antal Vali


M

E

G

J

E

L

E

N

T 71

KRYON: FORDULÓPONT

Ha eddig még nem találkoztál Kryon nevével, akkor érdemes ezzel a könyvvel kezdeni az ismerkedést. Mint ahogyan a hangok oktávja is 12 hangot ölel fel, Kryon előző 12 könyve is egy egységet alkot. Ez a 13. már úgymond eggyel magasabb oktávban beszél nekünk az Emberiség új korszakáról, amelybe most léptünk.

w w w . u n i o m s y t i c a . h u


72 SZÁMMISZTIKA

fotó: jelaga

8


73

Mágikus számok,

számmisztikai

alapok VIII.

Ezen cikksorozatunkban az egyik legősibb önismereti eszköz, a numerológia alapjaival foglalkozunk. Cikkenként végigvesszük a számok jelentését, mozgatórugóikat, sorsfeladataikat, betegséghajlamaikat; áttekintjük a hozzájuk tartozó pozitívumokat és negatívumokat is. Minden rész elején röviden összefoglalom az első részben is leírt általános tudnivalókat, és pár kulcsmondatot részenként megismétlek, így a későn csatlakozók is be tudnak kapcsolódni; ez azonban közel sem pótolja az első, felvezető cikk elolvasását, melyben fontos alapszabályokat, törvényszerűségeket tisztázok. Célom a cikksorozattal nem teljeskörű jellemzés, leírás közlése, hiszen ehhez ez a pár oldal kevés volna, hanem az, hogy írásom találkozzon azokkal, akik éppen most érettek meg a számok üzenetének fogadására - mint ahogy anno én is találkoztam eme ősi tudomán�nyal - és e cikksorozat, mintegy katalizátorként működve, elindítsa őket a numerológia kalandos, meglepetésekkel és felismerésekkel teli útján.


74 SZÁMMISZTIKA Számmisztikai alapfogalmak

(ismétlés) Pithagorasz. „A „Számok atyja”, csillagász, matematikus, filozófus, zenész; polihisztor. Eredményei nem csak a csillagászatban, matematikában hatnak egészen a mai napig, de a számmisztika alapjait is ő fektette le. Egyenlet: 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = Sors útja) = 6 (Sorsszám) Napszám, karakterszám: A személyiség, karakter. A Napszám a születésünk napja. Például, ha 1980. 01. 23.-án születtünk, akkor a 23 a Napszámunk. Ha egyjegyű a Napszám, akkor tiszta karakterről beszélünk. Ha kétjegyű, akkor összetettről.

Sorsszám: Ha 1980. 01. 23.-án születtünk, akkor 1+9+8+0+0+1+2+3=24 (24 = A Sors útja) = 6 (Sorsszám) Míg az egyenlet bal oldala az energiahalmaz, melyet születésünkkor kapunk, és melyből szabad akarattal ki így, ki úgy gazdálkodik, addig a Sors útja és a Sorsszám csak és kizárólag pozitív lehet. Míg a bal oldali energiák változtathatóak, addig a jobb oldali nem. A születési dátum számainak segítségével mátrixot, úgynevezett numeroszkópot készíthetünk. A numeroszkóp felrajzolása már összetettebb művelet, melyből múltra, jelenre, jövőre; fizikai-, lelki- és szellemi síkra vonatkozó információkat kapunk. A mátrix felrajzolása pedig új

távlatokat nyit meg, hiszen készíthető például (pár)kapcsolati mátrix is, mely két ember kapcsolatának mozgatórugóira, erőire, gyengeségeire derít fényt, ezáltal segítve annak fejlődését. Azoknak, akik mélyebben és teljességében kíváncsiak a numerológia rejtelmeire, melegen ajánlom Eschwigné Varga Zsuzsanna: Atlantisz mágikus négyzete című hiánypótló művét.

8

Uralkodó bolygója a Szaturnusz, eleme a (Bak) föld és a (Vízöntő) levegő. Ő, a Nap 1-es és Merkúri 5-ös mellett a harmadik vezetői szám. Ő maga a törvény.


75 A 8-asoknak minden tette mérlegre van téve. Ha jót, jól cselekszik, ha tiszteli a szabályokat, a törvényt, és ha az adok-kapok egyensúlyban van, akkor „alanyi” jogon jár neki a pénz, siker és a hatalom. Hatványozottan érvényes rájuk a karma törvénye, rendkívül fontos, hogy tisztelje a törvényt, tartsa be a szabályokat, tartsa távol magát a törvénytelenségtől. Kulcsszava: az igazság! Pozitívumai: Ha a 8-as harmonikusan működteti energiáit, akkor szorgalmas, becsületes, kitartó, felelősségteljes, lelkes, hatékonyan és szenvedéllyel végzi munkáját, jó pénzügyi érzékkel rendelkezik, született vezető, építő, teremtő, erőt sugároz, megbízható, következetes és kiválóan kezeli a problémákat. Hűséges, megbocsájtó és adakozó. A Vízöntő Levegője miatt szabad gondolkodó, forradalmár, mindeközben a Bak Földje miatt hagyományszerető is. Negatívumok: Ha a 8-as nem tiszteli törvényt, a határokat, nincs harmóniában önmagával, energiáit nem képes összehangoltan működtetni, akkor e tulajdonságok negatív aspektusai nyilvánulnak meg (csakúgy, mint ahogy az lehetséges az élet első felében is): hatalmával visszaél, zsarnok, törvényszegő, anyagias, hajcsár, átgázol másokon, labilis, megbízhatatlan, bosszúálló, pénzéhes, szélsőséges, kiszámíthatatlan, makacs. Zsugorivá, kicsinyessé válik, vagy épp ellenkezőleg, két kézzel szórja a pénzt.

Ahogyan azt már a cikksorozat előző részeiben is említettem, ha a 8-as sorsszám, tehát az egyenlet jobb oldalán szerepel, úgy ez nem életfeladat, hanem „adottság” – a negatív aspektusokat itt figyelmen kívül kell hagyni, hiszen Sorsszám csak pozitív lehet. Betegséghajlamai: A 8-as karakterszámú (Napszámú) emberek betegségeinek főbb kiváltó okai a túlterheltség, a túlzott keménység, az egyensúly hiánya és a határok, szabályok be nem tartása. Emiatt betegséghajlamai: • Térdfájdalom • Csontbetegségek • Bőrbetegségek • Kőképződés, krónikus betegségek (Készült: Eschwigné Varga Zsuzsanna előadásán tanultak alapján.)

Sorsfeladat

Születési dátumunk számjegyei segítségével életfeladatokra, velünk született lehetőségekre, ígéretekre, nehézségekre deríthetünk fényt. Dan Millman életfeladat-meghatározása, összhangban az Eschwigné Varga Zsuzsánál tanultakkal, a 8-as sorsszámmal rendelkező emberek életfeladatának a jólétet és a hatalmat jelöli meg. Mivel a sorsszám feladata a legmélyebbről jövő kihívás, legnagyobb életfeladat egyben, ezért könnyen előfordulhat, hogy élete első felében például a 8-as sorsszámú egyén pont e tulajdonságokban szenved leginkább hiányt, tehát szűkölködhet anyagiakban, úgy érzi, nincs

érzéke a pénzügyekhez, nem érdemli meg a jólétet, fél a pénztől, az ismeretségtől, a hírnévtől, stb. Ismétlés: A sikeres sorsfeladathoz vezető utat a sors útja mutatja (példánkban a 24-es szám). Ez azt jelenti, hogy adott esetben a 2-es és a 4-es energiáit kell megfelelően működtetnünk ahhoz, hogy utána az elsődleges sorsfeladat is beteljesedhessen. Mint azt az előző cikkeimben is írtam, e sorok nem csak arra vonatkoznak, akiknek Sorsszáma 8, de eltérő mértékben azokra is, akiknek születési dátumukban valamilyen formában mégis szerepel a szám. Ismétlés: Egyetlen számnak sincs kizárólagos jogosultsága az adott tulajdonságra, tehát, ha valakinek a sorsszáma nem 2, hanem 8, az nem jelenti azt, hogy ő nem lehet tökéletes diplomata, viszont azt jelenti, hogy arra érzi a legmélyebbről jövő ösztönző erőt, hogy a sorsszámának feladatát beteljesítse. Tanácsok 8-asoknak: Lehetőséget kap az élettől a pénz, siker, hatalom elérésére. Ehhez feltétlen szükséges, hogy mindig a törvényes utat válassza, tisztelje a határokat, szem előtt tartsa az adok-kapok egyensúlyát, és mindig fair legyen. A Szaturnuszt biztosítja számukra a szükséges erőt, kitartást, energiát. Ha kap, mindig adjon, és akármilyen magasra is tör, soha ne feledkezzen meg hálásnak lenni azért, amije van. Qeis Leila


fot贸: hotblack, hortongrou

76 BABA-MAMA


77

Elvárások tengerében ÍZLELGESD EGY KICSIT EZT A SZÓT: ELVÁRÁS! MIT MOND NEKED? MILYEN HATÁSSAL VAN RÁD? SZÁMODRA MILYEN KICSENGÉSE VAN? MOTIVÁL, ÖSZTÖNÖZ? MEGNYOMORÍT, KUDARCAID HÍRVIVŐJE? HASZNÁLOD EZT A SZÓT, EZT A KIFEJEZÉST? ÉSZREVETTED MÁR, TE MENNYIRE ÉLSZ AZ ELVÁRÁSOK TENGERÉBEN? MIKOR TETTÉL VAGY GONDOLTÁL LEGUTÓBB BÁRMIT/BÁRMIRE ÚGY, HOGY TE MAGAD ÁLLTÁL A TETT VAGY GONDOLAT MÖGÖTT? MIKOR EGÉSZEN BIZONYOS VOLTÁL ABBAN, HOGY A TETT VAGY DÖNTÉS BELŐLED, A TE BELSŐ MAGODBÓL FAKADT ÉS NEM EGY ELVÁRÁS SZÜLTE AZT MEG. NEHÉZ RÁ VÁLASZOLNI?


78 BABA-MAMA Az elvárások minden élethelyzetben, minden életkorban jelen vannak. Yehuda Berg szerint: „Az elvárás olyan elképzelés, ami meghatározza, hogy valaminek hogyan kell történnie, vagy olyan, ami szerint jogunk van valamire. Ez a „jogosultság-érzés” a lehető legkorlátozóbb, pusztító és reaktív viselkedés. De a legrosszabb benne az, hogy amikor úgy érezzük jogunk van valamire, akkor egyszerűen lemondunk a boldogságunkról. A boldog emberek cselekednek, alkotnak valamit, lesznek valakik....a frusztrált és csalódott emberek pedig azok, akik vesztegetik az idejüket és elvárásokra fordítják az energiájukat.

Az életed mely területein érzed úgy, hogy jogosult vagy bizonyos dolgokra? Fordíts meg azt a dolgot és töltsd meg pozitív energiával. A cselekvés az elvárás ellentéte!” Saját anyaságom állapotában és más kismamák, gyakorló szülők tapasztalatai meghallgatása alatt nagyon sűrűn találkoztam a gyötrő elvárásokkal. Miért minősítettem ezt a tényt, ráadásul negatívan? Mert a leendő és gyakorló szülők sokszor érzik nyomasztónak a kívülről jövő elvárás áradatokat. Azért nyomasztó, mert ezek az elvárások gyakran mást állítanak, mint amit az ösztönök diktálnak. Az ösztönöket felülírni, elnyomni, kiiktatni nagyon nehéz. Ilyenkor jön az elbizonytalanodás, rosszabb esetben az ösztönös

gondolatok kiiktatásának megpróbálása. Már a várandósság idején kezdődhet a „támadás”, és nem csak a kismama érezheti, hogy meg kell felelnie, hanem már a magzat is! • X gesztációs héten x mérettel kell rendelkeznie a magzatnak • A szülés időpontját az ultrahangos vizsgálat eredménye erősebben befolyásolja, mint a nő tudása saját teste működéséről (bizony, nem minden nőnek vannak fixen 28 napos ciklusai és a 14.nap körül peteérése, és ha a természet másképp diktálta az ütemet, esetleg a ciklus végén egy rendkívüli peteérés következtében fogant meg a csöpp élet, az orvos és gépek uralta világban puszta eltérést, lemaradást fog mutatni a rendszer) • A várandósság alatt mennyit kell/szabad hízni, mekkora legyen/ne legyen a pocak • Ha várandós vagy, ragyogj, örülj, szárnyalj! • Szülést x idő alatt teljesítsd, időben tágulj, úgy nyomj, ahogy a többiek körülötted mondják! Szülés után folytatódik: • Külön ágyban altasd a babát, különben melléd szokik örökre! • Három óránként szoptasd, különben evészavara lesz és hozzászokik, hogy evéssel nyugtatja meg magát! • Ne kapkodd fel állandóan, hozzászokik, egyedül sosem fogja magát megnyugtatni!


79 • Hadd sírjon, erősödik a tüdeje és legalább egy kis rendet is tanul! • Ekkora gyereknek már szobatisztának kell lennie! • X évesen már vissza kell köszönnie a gyereknek! • Legyen a gyerek kedves, illemtudó, jól nevelt, bűbájos, ne vitázzon, ne engedetlenkedjen! Ne acsarogjon, ne veszekedjen a testvérével, osztozkodjon otthon is, játszótéren is! Lehetne folytatni a sort vég nélkül. Elvárások, előírások, tanácsok? Érzel jelentésükben fokozati különbséget? Ezek olyan kijelentések, melyek orvostól, egészségügyi dolgozótól, és/vagy tapasztalt rokontól, szomszédasszonytól, stb. érkeznek. Ők csak jót akarnak, de akkor mi ezzel a baj? A probléma ott van, hogy ezek külső irányítottságú elképzelések, akár követelmények és nincs benne a gyermek, s a szülő maga. A gyermek saját egyedisége, saját tempójú fejlődése és valódi működése, ösztönei, ahogy a szülőben rejlő ösztönök sem. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy baba, vagy egy kisgyermek adott fejlődési szintnek megfelelően működhet-e vagy olyan irreális dolgokat várnak el tőle, melyek egy következő fejlődési szakasz sajátossága lenne. Nem kell az alvást tanítani, hisz érés kérdése, mikor alussza át az éjszakát és az evési ritmus-

ba sem kell kívülről belenyúlni (nyilván lehetnek kivételek, de most optimális esettel gondolkodjunk), hisz nem mindig ugyanabban az időben éhezik, szomjazik meg egy baba és eltérő mennyiségeket fog magához venni. A szoptatás pedig sok más funkcióval bír az etetésen kívül is, tehát jóval összetettebb a folyamat, mintsem fekete-fehérre lehetne lefesteni a gondoskodás mikéntjét.

Önismeret, kongruencia, tudatosság, törekvés a változásra, ha szükséges, jó partnerek, míg nem elhanyagolandó egy támogató közösség ereje sem.

Nem árt szót ejteni az anyák saját maguk felé támasztott elvárásairól! Mindenki szeretne jó anya lenni, talán túlzottan is. Olyan, aki türelmes, nem veszekszik, nem jön ki a sodrából, szuper szerető, ragyog a tisztaságtól a lakás, férjet meleg vacsorával haza váró, munkát sem elhanyagoló. Vagy ez mind egyszerre vagy részleteiben fennálló elképzelés, vágy, ami felé próbál sok anya törekedni.

Hidd el, nem egy általad tekintélyszemélynek hitt ember rábólintása, engedélye szükséges ahhoz, hogy gyermeked megfelelően tudd ellátni! A tudás benned van, képes vagy rá! Ha el is bizonytalanodsz, kérdezz, kérj segítséget, de ne felhatalmazást!

A külvilág okozta nyomás is lehet ebben ludas (hisz röviden összefoglalva: az a „jó” anya, akinek „jó” gyereke van; a „jó” gyerek pedig hagyja szüleit aludni, csendes, nem zavar sok vizet, stb.), de ne felejtsük el az otthonról hozott mintákat sem! Vagy szeretnénk minimum olyanok lenni, mint anyánk volt, vagy mindent megteszünk azért, hogy olyanok végképp ne legyünk, mint ő volt. A gyermekkel való lét remek lehetőség arra, hogy ezek a minták, önkéntelennek tűnő megnyilvánulások, esetleg néha túlzó és irreális törtetések felszínre kerüljenek és dolgozhassunk velük.

Nagy élmény, mikor a feszítő nyomást felváltja egy megkön�nyebbülés: elég jó anyának lenni bőven elég! Szabad hibázni, szabad újra próbálkozni, a gyermekem vágyja a jelenlétem és úgy vagyok jó neki, ahogy vagyok.

Téged is átjárt már az érzés, hogy a gyermeked milyen őszinte ragyogással a szemében néz rád? Akkor is, mikor feszült vagy és frusztrált, sírástól homályos a szemed és azt hiszed, vége a világnak, megbuktál, rossz anya vagy. Ő akkor is hisz benned, elfogad, feltételek nélkül. Tegyünk mi is így: feltétel nélküli, pozitív elfogadással legyünk gyermekeink felé! Az elvárás sem romboló, ha nem túlzó és irreális. Elvárhatjuk azt, amire koránál és érettségénél fogva képes. De ne kérjünk tőle olyat, amire nem! Ítélkezés- és minősítésmentesen is próbálhatjuk élni a mindennapokat, egy próbát megér! Dobiné Olasz-Papp Nóra www.valaszkeszszulok.hu


80 FÖLDÖNTÚLI


81

Mesék életről, halálról és újjászületésről „Csak ámulok, hogy elmúlok” József Attila

„vagy vedd példának a piciny füszálat: miért nő a fű, ha úgyis elszárad? miért szárad el, hogyha újra nő?” Babits Mihály Az ész megáll ezektől a kérdésektől! Gondolom, nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. Tanulmányozzunk vallásokat, tudományokat, művészeteket, a kérdések kérdésébe újra és újra beleütközünk: hogyhogy meghalunk? Miért? Hogyan? Kapjunk akár racionális, akár spirituális megközelítéseket, józan ésszel szinte lehetetlenség belegondolni. Úgy vagyok vele, hogy húsvét táján még súlyosabbnak érzem ezt a súlyt. Húsvét a keresztény hagyományban a Megváltó Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, a természet újjászületésével egy időben ünnepeljük. Ami ezzel kapcsolatban érzelmeinkben, a lelkünk mélyén lejátszódik, az a természetben látható formában történik meg. A kertészek jól tudják, hogy tavasszal megéled a föld és az elhalt hulladékokon sarjadni kezd az új élet. A mag szétrohad, hogy új növény lehessen. Ez a legnagyobb változás az év körforgásában: A szunnyadó anyag aktív lesz és új életre kel. Nem lehet véletlen, hogy kikeletnek hívják ezt a csodás időszakot! De azt is érezhetjük, hogy amennyire szép, annyira küzdelmes! Hát nem fájdalmas a semmi kis magból egyszerre itt teremni, aztán az életciklus végén ismét belesimulni az anyaföldbe?


82 FÖLDÖNTÚLI Van, lehetséges

Mit ad Isten? Éppen húsvét előtt került a kezembe a Mesék életről, halálról és újjászületésről című mesegyűjtemény. Olyan népmeséket találtam benne, amelyek hamuban sült pogácsaként az élet-halál-újjászületés témakörében szolgálnak útravalóul. Minden nép hagyományában, mese és mondakincsében a legtitokzatosabbak a teremtésmítoszok, azok a szövegek, amik az emberiség születéséről mesélnek, meg arról, hogy mi van a születés előtt és mi van a halál után. A kettőt tekinthetjük ugyanannak a térnek, ahonnan jövünk, és ahová visszatérünk. A materialisták ezt nem bonyolítják ennyire. De mennyire jólesik bonyolítani! Azt hiszem, a „vanság” világánál tágasabb a „lehetségesség” világa, ezért ez utóbbiban sokkal szívesebben lubickolunk. (Az külön tetszik, hogy a lehetségesben még az is benne van, hogy nincs így:)!) A mesékben a különböző fordulatok után minden a helyére kerül, beáll egy bizonyos egyensúly. Az se riaszt minket, hogy olyan sok horrorisztikus kalandba keverednek a hősök, mert a végére tündéri vagy boszorkányos segítséggel „rém” egyszerűen rendeződik minden. Rájöttem arra is, hogy szerintem a mese emberi szempontból nézi az élet dolgait, nem pedig szellemi sugallatokat közvetít, mint a szent iratok.

zó teremtésmítoszok, élet-és haláltörténetek többek között azért őrződtek meg számunkra, hogy felelősséggel lássuk s éljük mindennapjainkat, és újra meg újra szembenézzünk az élet végességével, közben tudatára ébredjünk teremtő erőnknek. Az ember teremtő erejének tudatában formálni és alakítani tudja azt a világot, amelyben él, legyen ez a világ benne vagy rajta kívül. A klasszikus népmesék az ősi tudatban gyökereznek. Az archaikus tudat számára pedig élet és halál dialektikusan összefügg, a halál összekapcsolódik a létezés utáni léttel. Megállapítja, hogy a tündérmese ezzel szoros összefüggésben dolgozta ki a maga halálellenes alternatíváit. „Az egyik az újjászületés, a másik a reinkarnáció mesei formája: a természeti képződményben való továbbélés, a harmadik pedig a halhatatlanság. A hős nemcsak feltámadhat, hanem állat vagy különleges növény formájában tovább élhet. A magyar népmesék életről és halálról szóló tanításai megegyeznek az egyetemes szellemi tanítások tételeivel, azaz bekapcsolják a magyar népmeséket egy olyan gondolkodási rendszerbe, amely univerzális igazságaival igyekszik érthetőbbé és élhetőbbé tenni az ember számára a létezést.”

Az emberi szempont úgy tűnik, valami totális egyenlőségi alapon áll, egyszerűen azon okból, hogy mindannyian meghalunk. A mese testesebb, emberi útravaló, mint az a bizonyos hamuban sült pogácsa. A szent szövegeket pedig inkább mannának vagy nektárnak tekinteném, ami nagyon fontos és szükséges is, a továbbiakban most mégis a mesékről mesélek. Kalauzom ehhez Boldizsár Ildikó mesekutató és meseterapeuta, aki az említett köteten kívül több tematikus mesegyűjteményt állított össze, (Mesék nőkről – férfiaknak, Mesék férfiakról – nőknek, Mesék anyákról, Mesék apákról, Mesék testvérekről, Életfordulók meséi).

A különböző népek hagyományaiban nincs két egyforma teremtéstörténet. Viszont a teremtés módját illetően a történetek nagyon hasonlítanak egymáshoz: „A világ vagy a határtalan semmiből, káoszból, ködből, sötétségből fejlődött ki lassan, fokozatosan, vagy egy demiurgosz („titokzatos világszellem”) működésének – csettintésének, tapsának, intésének stb. – köszönhetően lett a semmiből „valami”. Az élet vizéről szóló mesékből kiderül, sem élni, sem meghalni nem könnyű. „Az a hős, aki az élet vizéért indul, paradox módon a halálba indul, és csak a holtak birodalmának megismerése után juthat hozzá az örök ifjúság vizéhez.”

Egyszer volt, hol nem volt

Az élet vize

Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban a mesekezdő formulát: „Egyszer volt, hol nem volt...” Vajon belegondoltunk-e valaha, mit jelent egyszer lenni, másszor meg nem? Boldizsár Ildikó felhívja figyelmünket, hogy a réges-régi időkből szárma-

A poklok poklából visszatérve azonban már nincs előtte akadály, mágikus fegyverzettsége teszi bátorrá, attól lesz hős, hogy birtokolja az élet vizét, ami nem más, mint saját teremtő ereje. „A mese lehetővé teszi az ember számára, ha csak átmene-


83 tileg is, hogy győzelmet arathasson a halál felett. A tündérmesék nagy részében a halál nem az élet ellentéte és nem a vége, hanem folytatása, még inkább az ellentétek egybeesése. A mese egyrészt egybemossa az élet és a halál határait azáltal, hogy a halottak és az élők egyszerre lehetnek jelen a földön és a szellemek világában, másrészt nagyon is konkrét formában szerepelteti a megszemélyesített Halált. A hős találkozhat vele, beszélhet, alkudozhat vele, megismerheti és legyőzheti a halálfélelmet. A mese nem tartja véglegesnek, visszavonhatatlannak a halált, épp ezért általában sem megrendítőnek, sem borzalmasnak nem ábrázolja, inkább fenyegető veszélyként kezeli, és felszínre hozza, sőt néven nevezi a halállal kapcsolatos félelmeket, szorongásokat. A túlvilágjáró és újjászülető hősök is olyan tudás birtokosai, amelyet csak a „pokolra ment dudások” ismerhetnek. Folyók, hidak, tengerek, csónakok, fák, barlangok, szakadékok, démonok és kapuőrök – íme a holtak birodalmának rendkívül gazdag és komplex leírása. Az alvilágban éppúgy süt a Nap, mint a Földön, s a tárgyak is épp olyanok.” – írja, majd idéz egy meséből, amiben a túlvilágra vitt három királykisasszony megszabadításához le kell ereszkedni a föld köldökén. Milyen érdekes, mintha konkrét helyszínek lennének ezek! Az élet vizét a főhős a magyar népmesében Tündér Ilona hálószobájában találja meg. Azt már képzeljük el, hogy odáig is rettentő viszontagságos úton jut el, de hogy mi van a szobában, – mielőtt bármit gondolnánk erről, ideírom a meséből: „Az ő ágya nincs sem égen, sem földön, ég s föld között lebeg. Viráglajtorja van hozzá támasztva, azon kell felmenni. Az ágy fölött van egy aranypintyőke kalitkában, annak a száját be kell kötni egy arany hajszállal, hogy föl ne ébressze Tündér Ilonát. A szobának a két sarkában van két forrás, az egyikben a halál vize, a másikban az örök ifjúság vize buzog...”

Belesimulni a Mindenségbe

Az tetszik még a mesékben, hogy valamennyien egyenlő eséllyel indulunk: nincs megkülönböztetés, kirekesztés és hasonlók, hiszen valamennyien halandók vagyunk. Tetszik, hogy nagyon hasonlóak a mesék, mindegy, hogy milyen nemzettől származik: lehet brazil, magyar, szlovák, afrikai, lett, német, szamojéd, indián, breton vagy tadzsik…

A szintén nagyon figyelemre méltó Életfordulók meséi című kötetben korábban azt olvastam, hogy a mesék az egyik életszakaszból a másikba való átlépésben is segítik az olvasót. Nemcsak az átlépés módját mutatják meg, hanem azt is, hogy az archaikus ember hogyan próbálta a lehető legjobban kiaknázni és működtetni az egyes életszakaszok adta lehetőségeket. A mesehősök egész életükben készülnek a halálra, ezért nem az öregek kiváltsága ez. Az öregkorral kapcsolatos mesék azt hangsúlyozzák, hogy a hősök a külső és belső idejük múlásával egyre könnyebben rakják le terheiket és simulnak bele a Mindenségbe. Szót értenek már mindennel és mindenkivel…

Mi járatban vagyunk?

Boldizsár Ildikó egy interjúban elmondta nekem, hogy mindennap olvas mesét, és ez olyasmi, mint valami gyógyszer vagy egy kis meditáció. Így utólag megértem a nagymamámat is, miért szeretett nekünk annyira mesélni, és miért olvasgatta idős korában is oly nagy élvezettel a mesekönyveket. Így vagyok ezzel magam is! Végül hadd osszam meg a mesekutató gondolatát, amelyet az Életfordulók meséi válogatása kapcsán írt: „Ahány élet, annyi mese. Reményeim szerint ez az út bebizonyította, hogy életünk nem magától értetődően halad egyik ponttól a másikig, hanem minden pillanatban – akár tudatosan, akár nem – mi választjuk meg az irányát és a minőségét. A legfontosabb – halálunkat is meghatározó – döntést arról hozzuk, hogy mennyi fényt engedünk önmagunkba. A mesehősök között voltak olyanok, akik a sötétséget választották, s olyanok is, akik legyőzték azt. Az emberi méltóság csak az értelem világosságában tud kiteljesedni, de – miként a mesékből is láthattuk – mindig újabb és újabb próbák elé kerülünk. Megingathatatlanul és szilárdan kell hinnünk, hogy nem kényszerből születtünk erre a világra, hanem tudjuk, „mi járatban vagyunk”. Nos, ha pontos választ nem is kaptunk a cikkünk elején feltett miért és hogyan kérdésekre – remélem, legalább egy fűszálnyival közelebb kerültünk hozzá. Szepesi Dóra www.makronauta.hu


84


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.