Vállalkozni érdemes! KISOKOS - IV. MARKETING ISMERETEK

Page 7

I. Marketing menedzsment A marketing menedzsment definíció valahogy így hangzik: „Az a tervezési és végrehajtási folyamat, melynek során a szervezet termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztését, árainak kialakítását, értékesítésének megszervezését és eladásának ösztönzését a piaci környezettel és saját céljaival összhangba hozza.”1 I.1. Miért is fontos ez egy vállalkozás számára? Egy vállalkozást alapjaiban határoz meg a marketing stratégiája. Kellő mennyiségű ráfordított idő és energia nélkül kevésbé lesz piacképes egy vállalkozás, és ettől függetlenül a cég képe a vevők által. Éppen ezért a továbbiakban néhány olyan elemmel fogunk foglalkozni, ami kiemelten fontos a stratégia meghatározásánál.

I.2. Brand-, és termékmenedzsment

A fogalom összefoglalja általában egy termék – de lehet ez szervezet, vagy akár egy szolgáltatás – arculatát, szlogenjét, vizuális megjelenését és mindazt, amit egy vásárló, egy munkatárs vagy egyéb céggel kapcsolatba kerülők feltételeznek magáról a termékről, a szervezetről vagy a szolgáltatásról. Az Amerikai Marketing szövetség az alábbi definíciót alkalmazza: „Egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn, vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és megkülönböztesse a versenytársakétól.”2

A brand kifejezés az angol nyelvből átvett jövevény szó, magyar viszonylatban márkának fordítják a fogalmat. Definíciója képlékeny, azzal kapcsolatban, hogy konkrétan mit foglal magába.

1 2

Forrás: http://antiskola.eu/hu Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rka_ (marketing)

6


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.