NEW technology 2020. 5 szám

Page 16

megmunkálás

Érdemes beruházni egy ilyen modern gépbe A HSG legújabb fiberlézervágójának célcsoportja kifejezetten a kis- és közepes méretű fémipari vállalkozások. Számukra fejlesztették ki azt a technológiát, amely a leginkább a javukat szolgálja ár-érték viszonylatában. A modern technológia megfizethető áron érhető el mindazon cégek számára, amelyek korszerű berendezéssel kívánnak síklemezeket vágni. viszont, hogy az asztal több darabból épül fel, azok külön-külön kiemelhetők, így nem szükséges megállni a munkával, amikor egyes műveleteket végrehajtunk ezeken. Másik fontos tényező, hogy a hatékonyabb megmunkálás elősegítése érdekében megnövelt asztalváltás-sebességgel bír. Az eddigi HSG gépeknél szintén törekedtek az asztalcsere idejének csökkentésére, ami típustól függően elérte a 15 és 12 másodpercet – ami egyébként szintén jó időnek minősíthető. Ezzel szemben az új, G3015T berendezés esetében 8 másodperces váltásidőről beszélhetünk. A különbség a két szám között nem nevezhető jelentősnek első ránézésre, de több műszakos gyártás esetén, hosszú távon előnnyel kecsegtet.

A HSG gyár két újabb lézervágógép-sorozatot fejlesztett ki a 2019-es évben, amelyeket 2020-ban már értékesíteni is kezdtek. A GT és az X széria a kis- és közepes teljesítményt (1-4 kW) célozza meg, ennek megfelelően a kis- és közepes méretű vállalkozások számára ideális választás. Profi gép a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak is

Kiemelkedő a GT-sorozat legfrissebb gépe, az új Xlase G3015T fiberlézervágó, ami a G3015A modell továbbfejlesztett verziója. Az innovációnak köszönhetően javult a pontossága, ami 0,05 mm/1000 mm-ről 0,03mm/1000 mm-re módosult, emellett pedig a vezérlőszoftver is még korszerűbbé vált. Remote control lehetőséget kapott, valamint számos új funkcióval bővült, mint például a zéró hibalehetőség az asztal és origó rögzítésénél, a továbbfejlesztett elszívás, vagy az X3015 / X1510 típusoknál a motorikus asztalmozgatás, ami egyedülálló a fix asztallal rendelkező gépeknél. A gép felépítésénél a minőségre törekedett a gyártó, a fogasléchajtás fődarabjai német (Wittenstein Alpha), a szervomotorok japán gyártmányok (Panasonic). Emellett a gép gyártási ideje 45 nap, ami egyedülálló ezen a területen. Páratlan paraméterek

A szokványos munkaasztalok egyetlen darabból készültek, a salakanyag eltávolítása vagy a teljes csere esetén a gyártást le kellett állítani. A moduláris kialakítás előnye

16

NEW technology

Emellett a berendezés külsején is változtatott a gyártó, teljesen zárt ipari burkolatot kapott, amellyel a gép a vonatkozó EU-szabványokat mechanikai, elektronikai és lézergyártmány vonatkozásában is teljesíti. A munkavédelem továbbra is kiemelt figyelmet kap a HSG részéről, a kedvező ár mellett biztonságos berendezéssel gazdagodhatnak a használói. Ilyen egy felhasználóbarát gép

A gyártó nem feledkezett el a gépek kezelőiről sem: az új XLASE G3015T berendezést motorikusan kivitelezett, magasságállító kezelőpanellel szerelték fel. Ez nemcsak az ergonomikus kezelést teszi lehetővé, hanem a telepítéskor, mozgatás esetében igencsak hasznos szerepet tölt be. Az előző szériához képest a GT sorozat rendelkezik egy, a gép két oldalán elvezetett elszívó csatornával, melynek köszönhetően vágáskor nem áramlik bele más anyag. Az elszívó üzemeltetése ezáltal hosszú távon válik biztonságosabbá, hatékonyabbá és nem mellesleg tisztábbá. A GT széria három asztalméretben rendelhető: 3000×1500 mm, 4000×2000 mm és 6000×2500 mm. A vékony és vastag anyagok vágási munkáira a legjobb választás a precíz pontosságú fiberlézer-technológia, ami gyors sebességgel képes ellátni feladatát, a választott teljesítménytől függően 30 mm-ig. A GT sorozat IPG lézerforrással érkezik, és 2 kW-tól 6 kW-ig terjedő teljesítménnyel rendelhető. Némethi Botond, NEW technology magazin


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Tényleg az ember nélküli gyáraké a jövő?

2min
page 75

Száz év siker - a DURABLE hosszútávra tervez

2min
page 74

Az EPAL raklap rendszer, több mint egy egyszerű csererendszer

1min
page 73

A robotokkal végzett rakodás előnyei

2min
page 72

Targoncatrend

3min
pages 70-71

Páternoszter vs. lift rendszerek

3min
pages 68-69

Az nyer, akire most a partner számíthat!

4min
pages 66-67

Tegyük helyre az AGV-k működését!

7min
pages 62-64

4 raktárautomatizációs trend, amelyeket a jövőben is érdemes követni

2min
page 61

Környezetkímélő automatizálás

2min
page 60

Sok(k)hatás következtében átalakul az ipari ingatlanpiac

1min
page 59

Rajintelligens irányítású targonca

2min
page 58

Milyen a jó hőszabályozós raktár?

2min
page 57

5 lépés az ügyfelek elégedettsége felé, kiskereskedelmi beszállítók számára

2min
page 56

Lépjen be a világ legnagyobb raktáraiba!

1min
page 55

Hogyan lehet a raktárautomatizálás a növekedés kulcsa?

2min
pages 54-55

A megfelelő 4G kommunikáció a jövő logisztikai sikerének kulcsa

1min
page 53

Egyre több támogatója van a hangyakolóniák által inspirált Attabotics-nak

1min
page 53

Az Element Logic telepítette az AutoStore rendszert a Scandinavian Cosmetics-nél

1min
page 52

A JD Logistics külön raktárat nyit a nagy tárgyaknak

1min
page 52

Saját készülékelemek Siegmund hegesztőasztalon

1min
page 50

Egy jól bevált üzleti ötlet, amely kiállta az idők szavát

2min
page 48

Elektromotorok száraztisztítása a gépjárműiparban

4min
pages 46-47

Intelligens almérők az energiamérésben

1min
page 45

A láthatatlan hiba a gyártók rémálma, de van megoldás!

2min
page 44

„Nem biztos, hogy a kezünkben van a kontroll”

4min
pages 42-43

Megelőzhető a kényszerű gépleállás? A válasz: Igen!

3min
pages 40-41

Megkérdeztünk egy fejvadászt: Mi történik a feje tetejére állt munkaerőpiacon ?

2min
page 39

Új elvárások a hidraulikus tápegységekkel szemben

4min
pages 36-37

Onshape – professzionális CAD és PLM a felhőben

4min
pages 34-35

Új magyar szerszám a hatékonyabb megmunkálásért

2min
page 32

Mivel vágjunk? – A választás szabadsága

3min
pages 30-31

Maximális rugalmasság a legkülönfélébb követelményekhez

4min
pages 28-29

Nemzetközi elektronikai komponens disztribútor termékfejlesztő szerepkörben – Az Endrich IoT

8min
pages 24, 26-27

A Föld válaszol a globális felmelegedésre

3min
pages 22-23

Sikerrel zárult a ScanCut projekt

2min
page 20

Elfogulatlan vélemény lézervágó és élhajlító témában

3min
page 18

Érdemes beruházni egy ilyen modern gépbe

2min
page 16

Mikrotechnológiában erősít a Chiron

1min
page 15

Virágzik az egészségügyi gépek ipara és az orvostechnológia

4min
pages 12-13

Precíz mérés gyors tempóban

3min
pages 10-11

3 érdekesség a DMG MORI-ról, amit eddig biztos nem tudtál

2min
page 9

Ösztönzés a megmunkálásban

2min
page 8

„Robotszakértő az ön zsebében is” – Már elérhető a magyar gyártók számára

1min
page 7

Az üzleti szektor is támogatja a csoportos lélegeztetőgép fejlesztését

1min
page 7

Innováció a szélerőművek területén

1min
page 6

Az emberi szemnél is jobb bionikus szemet alkottak

1min
page 6

HybridLeg, avagy a technológia valóra váltja az álmokat

1min
page 6

Binder jetting: A jövő gyárainak forradalmasítója

1min
page 6

„Új hullámos” új technológiák

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.