NEW technology 2021. IV. szám

Page 5

A nyitás határán… Ez is eljött végre. Egyre inkább nyitnak a cégek, fogadják vendégeiket, és izgalmas konferenciákon, eseményeken vesznek részt. Sajnos a nyári leállások és szabadságolások előtt már nem rendeznek nagy kiállítást, ahol kötetlen eszmecserét folytathattak volna a kiállítók és a látogatók. Azonban az őszi zsúfoltság már érezteti erejét, hiszen a rendezvénynaptárak tele vannak, egymás után jelentik be a kiállításokat. Bízunk benne, hogy az Electrosub elektronikai kiállítást, az Automotive autóipari kiállítást és a TECHference összipari és technológiai konferenciát is meg lehet majd tartani. Ez utóbbi egyszer már bizonyított, és elhivatottak vagyunk abban, hogy egy még izgalmasabb, pörgősebb, a B2B kapcsolatokra építő rendezvényt hozzunk létre.

A következő egy év aktivitásait saját részünkről nagyon izgalmas projektekkel támogatjuk:

• • • •

TECHference konferencia és kiállítás ‒ 2021. november 18-19. SignExpo kiállítás ‒ 2022. április. Print&Packtech csomagolástechnikai és nyomdai kiadvány (a Sign&Display magazinnal közös megjelenés). NEWtechtalk podcast és vlog az ipari szereplők tájékoztatásáért.

Maradjatok velünk, tájékozódjatok rajtunk keresztül, majd ősztől frissült, újult erővel lendüljünk neki az új évadnak! Czakó Miklós, főszerkesztő

TÁMOGATÓINK

PARTNEREINK:

NEW technology

5


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

TOP 5 3D NYOMTATÓ-GYÁRTÓ

2min
page 66

ÚJ HŐ- ÉS VEGYSZERÁLLÓ FILAMENTET JELENTETT BE A ZORTAX

1min
page 65

Nyomtassunk a jövőben jobb félvezetőket!

3min
pages 64-65

Anyagkezelési útmutatás additív gyártással foglalkozó cégeknek az Essentiumtól

4min
pages 62-63

Ipari 3D nyomtatás, nagy méretben, egyszerűen – itt az új Stratasys F770 3D nyomtató

1min
page 61

Három az egyben 3D szkennelés a Riventől

2min
page 60

CSÚCSKATEGÓRIÁS SZOFTVEREK KIEMELKEDŐ SZAKTUDÁSSAL

2min
page 58

Solid Edge - Középpontban a hálómodell

3min
pages 56-57

A fémnyomtatás fejlődésének újabb fejezete a Knorr-Bremse Rail Systems Budapestnél

5min
pages 52-54

INGYENES WEBAPPLIKÁCIÓ SZÁMOLJA KI A KÖLTSÉGEKET

1min
page 51

3D NYOMTATÁS FÁVAL

2min
page 50

Megérkezett a Fuse 1: Demokratizálódik az ipari SLS nyomtatás

2min
pages 48-49

MINŐSÉGELLENŐRZÉS AZ ADDITÍV GYÁRTÁSBAN

2min
page 47

AZ AUTOMATIZÁLÁS HIÁNYA TARTJA VISSZA AZ ADDITÍV GYÁRTÁST

2min
page 46

3D NYOMTATÁSSAL KÉSZÍT FUTÓMŰALKATRÉSZT AZ SLM

1min
page 45

3D PDF A CAD-ADATOK MEGOSZTÁSÁHOZ

2min
page 44

Paradigmaváltó gondolkodás a gyártásban

2min
page 43

AZ AUTOMATIZÁLÁS NEM EGYENLŐ A HATÉKONYSÁGNÖVELÉSSEL

2min
page 40

„AHHOZ, HOGY FELTALÁLJ VALAMIT, EGY JÓ ÖTLETRE, MEG EGY RAKÁS SELEJTRE VAN SZÜKSÉGED”

5min
pages 38-39

Az újrafelhasználható törlőkendők tökéletes tisztaságot biztosítanak az iparban és a műhelyekben egyaránt

2min
page 36

ROBOTOK JELENTHETIK A VÁLASZT A HEGESZTŐHIÁNYRA

2min
page 34

Electrosub Konferencia és Kiállítás, fizikai, offline rendezésben

1min
page 33

Anglia első európai országként lő fel űreszközt

1min
page 32

A Snap felvásárolta az okosnapszemüveg gyártóját

1min
page 32

MÁGNESES OKOSANYAGBÓL KÉSZÜL A MESTERSÉGES IZOM

1min
page 30

Hűtőventilátorok az Endrich kínálatában I.

4min
pages 26-28

Ma 52-féleképpen adózhatunk itthon! Ez sok vagy kevés?

1min
page 25

Ha él és mozog, akkor már alkalmas munkavállaló

3min
pages 24-25

A nyitás határán

11min
pages 18-23

ÚJ HULLÁMERŐMŰVET TELEPÍTENEK SKÓCIA PARTJAINÁL

1min
page 16

Diebold munkadarab megfogás

3min
pages 15-16

Produktivitás és hatékonyság a szerszám-előkészítésben

6min
pages 12-14

Lehet így is: 30 százalékra letornázott megmunkálási idő

4min
pages 8-9

SZERSZÁMGÉPGYÁRTÓ FEJLESZTŐKÖZPONT BUDAPESTEN

1min
page 7

HANGYAVÁRSZERŰ ÉPÍTMÉNYEKBEN LAKHATUNK A MARSON

1min
page 7

3D NYOMTATÓS „JÁTÉK” IPARI SZAKEMBEREKNEK

1min
page 7

CSUPÁN 450 KM MAGASSÁGBAN MOZOGHATNAK A JÖVŐ MŰHOLDJAI

1min
page 6

MÉG A SIKERTELEN IIOT-TESZT IS HASZNOS

1min
page 6

A nyitás határán…

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.