![](https://assets.isu.pub/document-structure/230217150746-4799c29b772bc6b11e9db3aa0a42e930/v1/f0b52c61cdd6a72a4a41072a3887f5c0.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
1 minute read
Az egykori Honvéd Főparancsnokság
Építészet: 3H ÉPÍTÉSZIRODA
Szöveg: VÁRKAPITÁNYSÁG
Advertisement
Fotók: BUJNOVSZKY TAMÁS
A Dísz tér déli részén 1894 és 1897 között felépült Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz épületét az egykori Honvédelmi Minisztérium, a Budai Vigadó és a budavári evangélikus templom, illetve a Szent Gellért szobor oszlopcsarnokának építésze, Kallina Mór tervezte.
A II. világháborús harcok során az épület tetőszerkezete megsérült, és bár sérülései nem voltak végzetesek, az 1947-től berendezkedő kommunista hatalom emberei rommá nyilvánították, majd fokozatosan visszabontották az első szint magasságáig. Azóta az épület háborús mementóként áll, 2012 és 2014 között csak részleges felújítása történt meg.
A Nemzeti Hauszmann Program részeként a Dísz téri palota Kallina Mór által megálmodott külsővel és eredeti magasságban épül vissza. Az építkezést régészeti feltárás előzte meg, amely során főleg kerámiakorsókból és poharakból álló leletek kerültek elő. A leletegyüttes legkorábbi darabjai a késő Árpád-korból származnak, de igazán nagy számban Zsigmond-kori és a 15. század első évtizedeiből származó tárgyakra bukkantak a régészek.
A fejlesztés 2021 őszén kezdődött, és egy év elteltével, 2022 novemberében az épület már elérte szerkezetének legmagasabb pontját. A munkálatok egyik leglátványosabb elemeként helyére emelték a kupolaszerkezetet, amely hosszú évtizedek után most újra látható. Az ünnepélyes alkalomból a hagyományokat követve az épület kupolájára díszes bokrétafát helyeztünk el. A bokrétafát a kupolát ékesítő laterna acélvázával együtt emelték fel a szakemberek a palota tetejére. A Várhegy egyik legnagyobb és legdíszesebb kupolájában, elkészülését követően kilátó