MINDENKI JÓL JÁRT

KÖRÖND: ANDRÁSSY ÚT 83-85.

Építészet: NEDÁR FERENC, VIRÁG GERGELY | PHOENARCHITEKT KFT.

Belsőépítészet, koncepcióterv: VARRÓ ZOLTÁN | VARRÓ DESIGN

Szerző: GÖTZ ESZTER

Építészeti fotó: DARABOS GYÖRGY

A K Tv Lgyi Klinikai T Mb

HOMLOKZAT-REKONSTRUKCIÓJA

Eredeti építész tervező: CSÁNK ELEMÉR Eredeti szerkezettervező: SÁVOLY PÁL Rekonstrukció tervezői: LÁZÁR ANTAL DLA, STOCKER GYÖRGY DLA, BÁNSÁGI SZILVIA, LÁZÁR VERONIKA | A&D STÚDIÓ KFT. Szerző: SZÉCSI ZOLTÁN DLA

Építészeti fotó: BUJNOVSZKY TAMÁS

Egy bizonyos kor fölött különösen érzékennyé válunk az idő múlására, a velünk élő – mibennünk és körülöttünk lévő – változásokra. Szüleink elmennek, barátaink, családtagjaink itthagynak bennünket. Öröknek hitt értékeinken a szemünk láttára átlép az idő, emberi közreműködéssel csúfot űz belőlük. Hosszú, konszolidált időszak után egyszer csak világjárvány tör ránk, majd döbbenten állunk a szomszédunkban dúló, brutális és anakronisztikus háború(!) elborzasztó képei láttán. Gulyáskommunista diktatúra (huszonhét év), liberális demokrácia (húsz év) és hibrid illiberális valamicsoda (tizenkét év) keretei között élünk. Rájövünk, mert megéljük, hogy valójában mit is jelent, amit a régi görögök így fogalmaztak: panta rhei. És nem csak úgy általában mozog minden, hanem konkrétan, a szemünk előtt, és van immár megfelelő távlatunk is, hogy a dolgokat a maguk mélységében, időbeliségében lássuk, tapasztaljuk meg… Múltat és jelent, ezek folyamatos egybeolvadását. Panta rhei.

Harminc évvel ezelőtt ugyanitt álltam. A Kútvölgyi kórház főbejárata előtt. Vártam elsőszülöttünknek a világrajöttét. Tudtam, hogy hol vagyok. Tudtam, hogy a huszadik századi magyar épített örökség egy jeles darabja lesz most fontos epizódszereplője az én személyes élettörténetemnek is. Csodáltam feszes vonalait, szigorú és fegyelmezett tömegét. Lecsupaszítottságában is erőteljes főbejárati frontjának pilonszerű kiemelését, konzolos előtetőjével. Elegáns előcsarnokát. Nagyvonalú és szép épített részletekkel teli lépcsőházát. A folyosói szintek szárnyait fogadó-elosztó, centrális alaprajzi csuklópontban elhelyezkedő látogató-beteg találkozási pont szellősségét és világosságát és így tovább.

Ifjúkoromat Budapest hetedik kerületében töltöttem el. Kora eszmélődésemtől egészen fiatal felnőttkoromig a Péterfy Sándor utcai SZTK Rendelőintézet (Hüttl Dezső, 1931-32) és Kórház gondoskodott a magam és a szülői ház egyéb családtagjainak az ellátásáról (sőt, a napvilágot is benne láttam meg!). Még nem is tudhattam, hogy építész leszek, de biztosan mondhatom, hogy élénken belém ivódott a Rendelőintézet izgalmas, kétszintes-felülvilágított, körfolyosós belső terének erőteljes világa, kőburkolataival, padozatával, lépcsőivel. Szintén ebben az életszakaszomban megfordultam néhányszor a közeli Fiumei úti Központi Traumatológiai Intézet és Baleseti Kórház (Gerlóczy Gedeon, Körmendy Nándor, statikus: Várady-Szabó Lajos, 1937-38) főépületében is. Még az elszenvedett trauma ellenére is nagy hatással volt rám az épület erőteljes tömegének egyszerűsége, ugyanakkor nagyvonalúsága, sallangmentes őszintesége, valamint főbejárati frontjának nemes, finom és ízléses díszítettsége, üvegablakainak konszolidációt sugárzó eleganciája. A Kútvölgyiben járva ezek a képek újra felidéződtek bennem...

1988-ban volt alkalmam személyesen is bejárni Aalto 1929 és 1932 között megvalósult TBC Szanatórium épületét Paimióban. Éppen lakatlan volt, mert rekonstrukció alatt állt (a befejezéshez közel, és nagy szerencsénkre ebben az állapotában sikerült bejárnom). Lenyűgöző volt. És lenyűgöző volt az a gondoskodás is, ahogy a jó finnek a megújítás jegyében a régi szerkezetek kiváltásakor-megújításakor megőrizték az épületre oly jellemző részletképzés anyaghasználatát, részleteit, rész arányait. Nem volt ott tízszeres tokkeresztmetszet-növelést jelentő műanyagtok, ormótlanul lehőszigetelt homlokzat, robusztusra cserélt mellvéd – a legnagyobb műgonddal, nagy szakmai alázattal őrizték a részletek eredeti karakterét.

A fenti épületek személyes kötődéssel is megfűszerezett élményei jól példázzák az egészségügyi ellátó intézményeknek otthont adó épületeknek, épületegyütteseknek a társadalomra, és benne az egyes egyénekre gyakorolt hatását. És itt nem csupán az érzékeny építész szemekre gondolok…

Aharminc év nagy idő. Jó ideje elköltöztünk már a kerületből, a Kútvölgyi környékére is csak hébe-hóba vetültem, városi utazásaim során A-ból B-be. Ám ilyenkor, az utóbbi tíz évben, mindig szívszorongva láttam, hogy mivé lett ez a remek épület. A kő- burkolatától lefosztott, hőszigetelés nélküli, kopár homlokzati falak, a mellvédek rozsdaette fémszerkezetei, az ormótlan műanyag ablakok külön-külön és együtt is siralmas képet nyújtottak, és remény sem mutatkozott arra, hogy ez a helyzet érdemben valaha megváltozhatna. Mai szemmel (és tapasztalatokkal!) visszagondolva azokra az évekre, csoda, hogy nem bontották el ezt az épületet! És valóban, történetének ismeretében elmondható, hogy az évtizedek során erre igen komoly esély mutatkozott, és nem is egyszer! A hetvenes évek második felében derült fény arra, hogy több szintjénél is bauxitbetont alkalmaztak az acélváz köpenyezésére, és életveszélyesnek ítélték az épületet. Szerencsére a józan ész győzedelmeskedett, amikor az illetékesek a fölsőbb szintek teljes bontása helyett a kritikus tartószerkezeti pozíciók kiváltása, felújítása mellett döntöttek, és ezzel az utókornak megmentették ezt az épületet.

AKútvölgyi kórház nem csupán tömegének és homlokzatainak építészeti karakterében, hanem orvosszakmai-ellátó mivoltában, történeti-szociológiai értelemben is érdekes mérföldköve a magyar egészségügyi és kórházkultúrának. Érdemes röviden összevetni a tőszomszédságában elterülő János kórház építészeti-városépítészeti és „technológiai” karakterével. Két világ, két filozófia. Míg utóbbi egy korábbi szakmai trend, a jellemzően horizontális kiterjedésű pavilonos telepítés jegyében fogant, addig a mi alanyunk már egy új korszak korai hazai szakmai manifesztuma: egy tömbbe koncentrálva, vertikális módon építkezik, és egy rendkívül intenzív, nagyon racionális és jól szervezhető térbeliséget hoz létre, városépítészeti és építészeti értelemben egyaránt. Komoly építészeti, szakági, orvostechnológiai fejlődésnek, és egy újfajta, szakmák közötti interdiszciplináris gondolkodásnak kellett teret nyernie mindahhoz, hogy ez a forradalminak nevezhető változás bekövetkezhessék. Erre az idő Amerikában és Európában a huszadik század első harmadában érett meg, míg az újdonság Magyarországra rövid fáziskéséssel, a negyvenes évek elejére érkezett meg. Az új trend egyik első megvalósult hazai példája a Kútvölgyi kórház toronyépülete volt.

A Csánk Elemér építész által tervezett (statikus tervező: Sávoly Pál) állami egészségügyi nagyberuházás építése 1941-ben kezdődött meg, és 1943-ban Állami Alkalmazottak Horthy Miklós Gyógyintézete néven adták át a rendeltetésének. Megtervezése és műszaki megvalósítása az alapozástól a szerkezeti rendszerén át a homlokzatképzéséig bezárólag a kor legmagasabb műszaki színvonalát reprezentálja. Mindezen tények megemlítése mellett fontosnak tartok egy rövid gondolatsort szentelni az épület rövid esztétikai elemzésének is.

A Kútvölgyi kórház épülete a kultúrhistória érdekes határmezsgyéjén fekszik: a radikális modernizmus és a nemzeti romantikus jegyek, sőt egyfajta sajátos kései szecessziós jegyek használatára is törekvő eklektika közötti erőtérben próbálja megtalálni saját identitását. Ebbéli törekvésében kortársai közül rokonnak mondható vele állami és egyházi középületek egész sora. Példaként említhetjük Budapesten a fent röviden már érintett két egészségügyi intézményen túl a pasaréti (Rimanóczy Gyula, 1930-34) és a városmajori (Árkay Bertalan és Árkay Aladár, 1931-33), valamint a remetekertvárosi (Kismarty-Lechner Jenő, 1937-42) katolikus templomokat. A Református Egyház szépszámú korabeli épülete közül, egyebek mellett, az V. Szabadság tér 2. alatt épült úgynevezett Hazatérés temploma és Református Székház (dabasi Halász Jenő és Győry Sándor, 1938-40), a XIII. Pozsonyi út 58. alatti református templom (Tóth Imre és Halászy Jenő, 1936), a IX. Lónyai utca 33-35. alatti Református Központ, Gimnázium és Internátus tömbje (Padányi Gulyás Jenő és Tóth Imre, 1941-45), a VIII. Vas utca 2/c alatt álló protestáns helyőrségi templom és KIE székház (VáradySzabó Lajos, 1944 előttről) épületei-épületegyüttesei tartozhatnak ide. Vidéken a világi célokat is szolgáló szegedi Fogadalom tér téglaarchitektúrájú épületei is ebbe a sorba illeszkednek (Rerrich Béla, 1929-32).

A sort hosszan folytathatnánk még, ami arra világít rá, hogy a trianoni sokk, majd a nagy gazdasági világválság okozta mély depresszió hatását követő konszolidációs időszak alatt számos európai színvonalú épülettel gyarapodott a két világháború közötti király nélküli Magyar Királyság épületállománya. Olyan épületekkel, amik egytől egyig a

Az épülete a kultúrhistória érdekes határmezsgyéjén fekszik: a radikális modernizmus és a nemzeti romantikus jegyek, sőt egyfajta sajátos kései szecessziós jegyek használatára is törekvő eklektika közötti erőtérben próbálja megtalálni saját identitását