JOHNNY DEPP NEM KAPOTT ASZTALT

ARQUITECTO PITPIT

A látványos pult legyezőszerűen kitáruló, vasszerkezetű üvegteteje rímel az udvari lépcső üvegtetejére

Mindennapos eset, hogy világhírű színészek ebédelnek, vacsoráznak a pesti vendéglátóhelyeken, az ilyesmit ma már csak az elszánt bulvárfalók jegyzik meg, de az, hogy Jack Sparrow hoppon maradt és nem jutott be az Építészek Háza épületében működő Arquitecto Pitpitbe, a legjobb hírverés a tavaly nyílt bárnak.

A legfurább mégiscsak az, hogy itt tavaly nyílhatott egy étterem. A belváros egyik legszebb és leghangulatosabb belső udvarán járunk, amit nem vesznek körbe lakások, így tökéletesen alkalmas a vendéglátásra. Pár száz méteren belül rengeteg vendéglátóhely üzemel ennél sokkal kevésbé alkalmas helyeken. Budapestre igencsak jellemző abszurditás, hogy ez a gyönyörű udvar nagyjából kihasználatlan volt az elmúlt évtizedekben. Aki szeret a városban kószálni, annak már bizonyára volt szerencséje betévedni a repkénnyel befuttatott belső udvarba. Az Építészek Háza néven ismert épület szinte elbújik a környező nagyobb léptékű házak között, mintha szégyenlősen rejtegetné vidéki kúria-gúnyáját a sok törtető városi úriember közt. A század első felében még Széchenyi István üzente meg az ország arisztokráciájának, hogy tessenek városi palotákat építeni a fővárosban. Ifj. gróf Almásy Kálmán 1877-ben engedelmeskedett a felszólításnak és megvette a szóban forgó telket, de érezhetően nem készült fel teljesen a városi életre, és Gottgeb Antal építésztől nem egy tipikus grandiózus városi palotát rendelt, illetve nem egy 19. század végi városi palotát, hanem egy kedves kis városi kúriát, ami inkább illett az ásítozva zötyögő 18. századba vagy egy vidéki kisvárosba. Ám ez a szégyenlős, dísztelen kis palota kincset rejt az ölében. A díszkővel burkolt belső udvart egy kétszárnyú lépcsőfelépítmény és az azt fedő elegáns fémszerkezetű üvegtető uralja, melynek bővérű ívei a szecessziót idézik. A ház maga régies és szerény, ez a lépcsőzet viszont már inkább a huszadik század elejének ízlését tükrözi, és a nyugat-európai art decót, mintha csak Párizsban vagy Barcelonában járnánk. Az udvart három oldalról az épület határolja, az utca felől pedig tömör kőfal védi, amitől az kifejezetten otthonos, intim hangulatú terecskévé alakul. Ezt a már-már mediterrán hangulatú kis privát-piazzát koronázza meg az urbánus eleganciájú art deco lépcsősor, melynek üvegtetejéről szinte földig lóg a túlburjánzó futónövény. Az Építészek Háza udvara így olyan egyedi és szemet gyönyörködtető harmóniát sugároz, amit nem felejt el, aki egyszer járt ott.

És a jelek szerint nem csak nekem volt mindig nyilvánvaló, hogy ebbe az intim köztérbe egy vendéglátóhely kívánkozik. Ahogyan a pár fehér abroszos asztalkából álló trattoriák nyílnak egy olasz kisváros hasonlóan intim középkori sikátoraiban, ugyanolyan természetesen tudna itt a vendég üldögélni egy itallal merengve, fecsegve, mindenféle felhajtás nélkül élvezve az életet, a létezést magát.

A visszafogottan elegáns, de nagyon is praktikus lokális és általános fényt is adó lámpák a MINUSPLUS és a Lumoconcept munkái

Tavaly ugyanis Budapest legjobb spanyol tapasozóját, a Padront alapító és vezető Beck Márton régi és új társaival összefogva kibérelte az erről az udvarról nyíló régi Építészpincét és megnyitotta a vendéglátóhelyet, amit ez a páratlan lokáció már rég megérdemelt volna. A Beck család régóta elkötelezett híve volt a spanyol gasztronómiának, de a vendéglátás rázós pályájára csak azután léptek rá, hogy megszűnt a Malév és a stewardessként dolgozó „madre” munka nélkül maradt. Azóta viszont a Padron minden szempontból bejött: komoly közönség- és kritikai sikereket aratott a maga egyszerű, de hatásos koncepciójával: nem egyszerűen spanyol recepteket főznek, de spanyol alapanyagokból spanyolul főznek, és a helyet is olyan emberközeli átéléssel vezetik, ahogy azt egy spanyol helytől elvárnánk. Itt a tulaj nem nagy Mercivel jön este összegyűjteni a bevételt, hanem folyton ott van, családostul, és csinál mindent, amit kell, amikor meg nem, akkor éppen Spanyolországban kutatja a végigehetetlenül sokrétű spanyol konyhát.