HULLÁMOK

A MEGÚJULT ARANY JÁNOS UTCAI METRÓÁLLOMÁS

Építészet: CSAPÓ BALÁZS, GERMÁN TIBOR |

PARAGRAM STÚDIÓ KFT.

Szerző: BÁN DÁVID

Építészeti fotó: DANYI BALÁZS

Egy üde színvilágú, dinamikus grafikai elemekkel kísért állomásra futnak be szerelvények a belvárosi hivatali negyed alatt. A felszínre ugyanezek a motívumok kísérik fel az utazót, de a ligetes terecskére érve mindez kellőképpen megszelídül.

ABelváros mélyén megbújó metróállomások általában külön életet élnek, kevésbé állnak kapcsolatban a felszíni környezettel, arra legfeljebb csak direktebb vagy indirektebb építészeti, grafikai megoldásokkal utalnak. Az M2-es metró egyes állomásainak kábeltakaró falaira rávetülnek a felszíni világ képei, az M3 vonal esetében ezek az utalások lényegesen finomabbak, csendesebbek, nem egy esetben rejtőzködőek. Az Arany János utcai állomás azonban egy olyan ritka kivétel, ahol a mély közvetlenül összeér a felszínnel: a klasszicista belvárosi környezetben ízelítőt kapunk a felszín alatti építészeti és vizuális megfogalmazásból.

Amikor 1981-ben elkészült a Deák tértől északra induló metróvonal első szakasza, akkor az Arany János utcánál egy filigrán, letisztult, körben szinte végig üvegfalakkal határolt, ezáltal napfényjárta, acélvázas bejárati pavilon várta az utasokat. A maga egyszerűségében, semlegességében létező pavilon nem kívánt környezetére rátelepedni, amenynyire lehetett, próbált visszahúzódni. Nagy üvegtáblái elegáns transzparenciával teremtettek kapcsolatot a szomszédos, egyre nagyobb autóforgalommal bíró Bajcsy-Zsilinszky út és az akkor még nevesincs közlekedési terecske között. A pavilonra azonban az idők során, ahogy az sajnos lenni szokott, különböző oda nem illő, barkácsolt rétegek telepedtek rá. A mostani felújítás során az objekt szerű épületet megszabadították minden rárakódó kereskedelmi egységtől, hirdetéstől, hogy ismét egy napfényes, vonzó, jól átlátható építmény lehessen. A pavilon több irányú kapcsolatot teremt. Egyrészt ismét létrejött az eredeti vizuális kapocs a tér és a főút között. Másrészt meg kellett találnia a helyét az újonnan fával tarkított, gyalogosbarát módon megújult Podmaniczky téren, ami a troliforduló megszűnésével felszabadulhatott a masszív közlekedési funkciók alól és próbál egyfajta városi agoraként viselkedni. Ugyanakkor fontos kapcsolat jött létre a mélyben húzódó állomással is, hiszen annak építészeti világa megjelenik a felszínen is.

Atiszta architektúrájú, hasábot kirajzoló pavilonnak az építészeti képlete egyszerű, a hosszanti tengely két végében egy-egy tömörebb egység – egyikben üzemi, másikban kereskedelmi terület –, közöttük a metró üvegezett, teljesen transzparens bejárata, felette a szinte lebegő vékony tetősíkkal, mintegy két dobozra ráhelyezett asztallappal. Ahogy az eredeti építményen, a tető síkjából az egyedüli kiugrást most is a bejárat feletti, 45 fokban kilépő előtető jelenti. A pavilon tetejére, a térbe olvadva, pozsgás növényekkel beültetett zöld felület került.

A pavilon üvegfelületeinek játékát az utcaszintről elinduló ferdelift szintén üvegezett, keret nélküli aknája viszi tovább, amely egy újabb réteget és szöget hoz be a kompozícióba. A hatalmas üvegfelületeknek hála maga a lejtakna is egy adott pontig természetes benapozást kap, amire a különböző felszíni elemek, így például a tér fái vetnek állandóan változó árnyképet. A lejtakna, akárcsak a teljes mélyállomás építésekor igen szűkre, alacsony belmagasságúra sikerült, aminek optikai tágításán már az eredeti színvilág is igyekezett kellőképpen segíteni. A felújítás során ebben a szűk térben kellett elhelyezni a három mozgólépcső közé a ferdeliftet, amelyhez minden rendelkezésre álló centimétert ki kellett használni. Innen született meg az az elképzelés, amely a további mélyállomások egyik közös nevezőjét adta, hogy a lejtaknában nem, vagy csak egy adott magasságig alkalmazzanak burkolatot. Az akna nagyrészében a maga nyersességében, őszintén jelenik meg a bányászással kialakított oldalfal, valamint a zsaluzott betonfelület. A csupaszon maradt falakat sötétre festették, az alsó rétegbe pedig egy ezüstös fém burkolati sáv került, tetején a közlekedésben használatos sárga sávval.

Amélyállomásra leérve folytatódik a tér tágítására bevetett különböző, jól megválasztott eszközök használata. Maga a mennyezet, ahol lehet, megnyílik, így szintén láthatóvá válik az állomás alagútszerkezete, ezt csak egy könnyed, nyitott, pergolaszerű bordázott rendszer keretezi. Mindezt a vágányokhoz közelebb egy sűrűbb szövetű, apró négyzetekkel átlyuggatott álmennyezet váltja.

Azonban a legmarkánsabb és szintén a térhatást növelő elem az állomás színvilága. Ehhez az alapot a szürke két árnyalata, egy majdnem feketének ható sötét és egy fémes szürke adja meg. A két árnyalat egy elegáns, visszafogott, nem túl hivalkodó világot tud megalapozni, amihez viszont kerestek egy olyan markáns, rendszeresen felbukkanó társított színt, amely segíthet a térérzet növelésében, a dinamizmusban. A számos ponton megjelenő türkizzöld egy üde, meghökkentő világot hoz be az állomás és a pavilon terébe. Ez a karakterszín fut végig a hajókat tartó oszlopsorokon is, ezáltal már a begördülő szerelvényből is rögtön megérezhető a tér alaphangulata. A színvilágra rakódik még egy különleges grafikai réteg, egy motívum, amely szabályosan végigkíséri az egész mélyállomást és a felszíni pavilont is. A térben százszámra jelennek meg az elmozduló, folyamatosan sodródó kockák, amelyek dinamikusan áramlanak végig az állomás falainak egy részén, állnak össze egy többféleképp is értelmezhető organikus motívummá az utaselosztó csarnok végfalán, majd inverz színképzésben bukkan fel a felszínen is. A színek és a grafikai elemek jó arányú használata egy olyan, a mélyből a felszín felé törő és ott lecsendesedő hullámot indít el, amely egyszerű eszközökkel meghatározó kapcsolatot tud teremteni a pezsgő mélyállomás és a történelmi városmag között.

Az állomás építészeti alaprajza eredetileg is az egyszerűségre és átláthatóságra törekedett, ugyanakkor egy igen szűk teret kellett vizuálisan nagyobbítani

Az Arany János utcai állomás ritka kivételként közvetlen kapcsolatot teremt a felszínnel: noha környezetében megbújik, mégis markáns jelet hagy