Életesemények A fejlődéslélektan tükrében Gondolatok a kultúránkról A gyermek túlélése tehát attól függ, hogy szüleivel azonosítja magát – annál inkább, minél hidegebben, kevesebb szeretettel és kegyetlenebbül lépnek fel vele szemben. Ezért kell végrehajtania érzelmi életében ezt a végzetes váltást, ezt a radikális fordulatot – egyben önmagától való elfordulást. Szülei kedvéért árulja el önmagát. Minden kívánságát és szükségletét, amely szeretetre, melegségre és együttérzésre irányul, kizárja lelkéből, elfalazza, leválasztja, mint valami idegen testrészt, ami nem tartozhat hozzá. A sajátot idegennek, az idegent, a szülői elutasítást, a hidegséget, a közönyt, pedig sajátjának nyilvánítja, átvéve ezzel a szülők vele szemben tanúsított szeretetlen magatartását. Kínzói cinkostársává lesz, és innentől kezdi a világot a másik oldaláról nézi. Azt mondja magának, hogy „minden, amit én akarok, rossz és minden, amit a szüleim akarnak, jó. Én rossz vagyok, a szüleim pedig jók.” – „És ha az idegen mégis megmozdul bennünk, és melegségre vágyik, akkor – mondja Gruen – felerősödik bennünk a szégyen, hogy olyanok vagyunk, amilyenek, és erősödik a bűntudat is, mert rossz így érezni és ilyenek lenni.” Miközben az ember másokat elintéz, üldöz, kínoz és tönkretesz, megszabadul a piszkosság gyanújától. Az önértéket külső dolgokon mérik le, mint a siker, a pénz és a dicsősség. E homlokzat mögött azonban ott ólálkodik a páni félelem, hogy minden elvész: a munkahely, a pénz, a státusz. „Ahhoz, hogy a fájdalmat megélhessük, fel kell ismernünk eredetét, és ez nehéz lesz. Hisz kezdetektől fogva arra bírnak rá minket, hogy ne csak engedelmesek legyünk. A szüleink valóságát, hogy egyszerűen ők is emberek, hogy vannak jó és kevésbé jó tulajdonságaik, egyáltalán nem szabad felismernünk. Maguk követelik meg tőlünk, hogy idealizált embernek lássuk őket, nem olyanoknak, amilyenek valójában. Ez bizony megijeszt minket, ezért nem tudjuk felismerni saját fájdalmunkat. Ahhoz tehát, hogy ez megtörténhessen, szüleinket embereknek kellene látnunk, nem pedig ideáloknak.” Mindannyinkat lebilincsel a félelem, hogy a valóságot lássuk. Ezért annak idején úgy határoztunk, hogy a dolgokat nem fogjuk a szerint szemlélni, amilyenek. Már rég megadtuk magunkat, alkalmazkodtunk, engedelmesek vagyunk. Sokra tartjuk manapság, hogy racionálisak és realisztikusak legyünk. Normálisnak számít az is, hogy győz az erősebb ember, a hegyesebb könyök, a nagyobb hang, a gyorsabb fecsegő, a nagyobb autó, a szebb ház. Az élet maga a státusz. A forma ott válik tartalommá, ahol minden üres. Engedelmesség támasztja alá a hatalmat, és az engedelmesség teszi lehetetlenné azt is, hogy a felgyülemlett dühöt a felelősök ellen fordítsák. Ezek az emberek képtelenek leállni, mert ha nem tudnak folyvást a csúcson lenni, ha nincsen állandóan új nőjük, ha nem utazhatnak állandóan, ha nem foghatnak bele nagy ipari vállalkozásokba, akkor alacsonyabb értékűnek érzik magukat, bensejüket pedig üresnek, mert egyáltalán nem férnek hozzá ahhoz, ami a sajátjuk.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!