remeny_2013-11_marc-03

Page 1

„Az emberi kapcsolatok megszűnnek, ha akarod, ha nem. Krisztus azonban mindig veled van és gondoskodik rólad!” (Istenes Szent János levelezéséből)

11. szám

REMÉNY XXIV. évfolyam

2013. március 17. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Kibontakozás

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur

7 10 13

Még a nagyböjt kezdete előtt egy kedves fiatal pap ismerősömtől kaptam e-mailben egy nagyböjti programot. Minden napra szentírási idézetek, a hozzájuk kapcsolódó néhány soros tanítás a Katolikus Egyház Katekizmusából, valamelyik szenttől vagy zsinati dokumentumból és egy konkrét, néhány szóban összefoglalható feladat. Mi a böjt? Hogyan böjtölünk? Azt hiszem, a legtöbb ember rávágná e kérdésre, hogy nem eszünk húst… Megfigyelhető azonban, hogy ma Egyházunkban egyre inkább eltolódik a böjt mibenlétének hangsúlya. Számos lelkipásztor is kiemeli: nem csak az a böjt, ha – a mondjuk amúgy sem nagyon kedvelt ételről – lemondunk, hanem ha szívünk teljességével megpróbálunk odafordulni a másik emberhez. A kellemetlenkedő szomszédhoz szólva néhány szót, meghallgatva a tőlünk idegen gondolkodású és mentali-

Nagyböjti harc Női boldogságok Felkészülés

tású kollégát, ismerőst. Böjt, lemondás, áldozatvállalás lehet, ha a feleség a számára oly sokat jelentő sokadik lelki program helyett egyszer a lelki dolgok iránt kevésbé fogékony férjével való beszélgetést, sétát választja, ha a férj erőt véve magán, a haverokkal való találkozás helyett a családi program mellett dönt, ha a „kellemetlen, elviselhetetlen” betegben ápolója, hozzátartozója meglátja a szenvedő Jézus arcát… Hogy mint ahogy a tavaszi rügyek a kibontakozás reményében átadják magukat az éltető napfénynek, úgy mi is az isteni Fényt engedjük hatni szívünkre, és lelki kibontakozásunk során ne a Törvény betűje szerint, hanem egyre inkább a szellemében éljük életünket. Ahogy az említett programban áll: arra törekedve – és ez egész életünk programja, amelynek teljesítésére nem egy nagyböjti időszakra, hanem soksok negyven napra van szükségünk -, hogy tükrözzük Isten végtelen jóságát.

Március 12-től konklávé a Vatikánban

VII. Magyar Katolikus Nap Szentpéter, 2013. május 8.


VATIKÁN

Jóság-mozaik Múltunknak súlya van: a szép emlékek emelnek, a szenvedést okozóak lassan megkopva felejtődnek. Lelkünk e sajátossága képes állandó frissességet biztosítani, és semmilyen helyzetben sem hagy minket összeomlani. Sőt, a szenvedések okozta lelki „megizmosodásunk” által könnyedébben vesszük az akadályokat. A gyötrelmeket feldolgozzuk, így azok a jókor jövő napsugár módjára hosszú távra érlelik lelki gyümölcseinket. A holnapok rejtélyei egyenesen érdekessé teszik jövőnket. Hivatástudatunk éltet, Krisztus közele harmóniát hoz. Akkor is, ha már alig reméltünk, ha mégiscsak nyomot hagyott bennünk a sok-sok, lelki megújulásainkat fékező negatív élettapasztalat. „A régi dolgokat ne emlegessétek, mert én újat cselekszem” (Szent Patrik) – olvassuk a bölcsességet tükröző gondolatot. Pál apostol pedig egyik levelében az alábbi különleges tanácsot adja: „…felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé…” (vö. Fil 3,8-14) Vándorként kell tovább mennünk azon az úton, mely önmagunk s a lelkünkben elrejtett, Istentől elnyert értékek megismerése felé vezet. Csak ezen az úton érhetünk el keresztény célunkhoz, melyet maga az Úr tűzött ki elénk életünk végső állomásának színhelyéül, ahol ajtót nyit előttünk a Vég-

telen. Gyakran kérdezzük magunktól, hogy vajon miért fecséreljük az időt felesleges dolgokra, ahelyett, hogy a Lényegre fókuszálnánk? Csak lelki terheinket magunk mögött hagyva tudunk fiatalosan haladni, új-keresztény arccal, mindig csak előre nézve. Emberi módon azonban olykor meg-megállunk, holott – az apostol szavaival élve – „futnunk” kellene! Szél-könnyedén suhanni, míg mások útszélre hullott magvakhoz hasonlatosan vesztegelnek, s éppen ócska, terméketlen talajokba próbál-

Tanácskoztak a bíborosok Március 5-én, kedden délelőtt a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi először számolt be a konklávét előkészítő bíborosi megbeszélésekről, az ún. általános kongregációkról. Az első és a második általános kongregáció megbeszéléseit hétfőn dél-

előtt, illetve délután tartották. A bíborosoknak délután Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház prédikátora tartott elmélkedést. Kedden délelőtt került sor a harmadik kongregációra. A kongregációkon azok a bíborosok is je-

Tíz megbeszélést – kongregációt tartottak a bíborosok a konklávé előtt

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel, lapterjesztés: Blahóné Kamenár Gabriella e-mail: kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat Felelős kiadó: Mons. Szakál László

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

nak gyökeret verni. Nekünk Jézus földje legyen a cél, egy olyan élettér, ahol a jóság nem kirakatholmi, hanem a lelki mozaikok hatékony ragasztóanyaga. Ez a jóság szülte lelki mozaikkép a legszebb bizonyítvány Isten és embertársaink előtt. Ki ne szeretne „tiszta lappal” indulni? Ki ne akarna célba érni?! Kizárólag saját jóságunktól áll össze a kép: csupán a megélt szeretetünkkel érhetjük el, hogy mindent szemétnek tekintsünk, ami az Úrtól eddig elválasztott minket. len voltak, akik már elmúltak 80 évesek, és emiatt nem vehetnek részt az új pápát megválasztó konklávén. A megbeszélésen döntést hoztak arról, hogy táviratot küldenek Őszentsége XVI. Benedeknek: „A közelgő konklávé távlatában a Vatikánban általános kongregációkra összegyűlt bíborosok egyhangúlag küldik tiszteletteljes köszöntésüket, és újból kifejezik hálájukat Önnek egész ragyogó péteri szolgálatáért és lelkipásztori odaadásáért az egyház és a világ javára. A bíborosok hálája kifejezi az egész egyház tiszteletét azért a munkáért, amelyet Ön fáradtságot nem ismerve az Úr szőlejében végzett. A Bíborosi Kollégium tagjai bizakodnak abban, hogy imádkozik értük és az egész Anyaszentegyházért.” A harmadik kongregáción összesen 148 bíboros vett részt. A megbeszélésen 11 bíboros szólalt fel. P. Lombardi tájékoztatása szerint bárki szót kérhet, bármilyen témával foglalkozhat. A kedd délelőtt érintett témák ezek voltak: a Szentszék és a különböző dikasztériumok tevékenysége és kapcsolata a püspöki karokkal, az egyház megújulása a II. Vatikáni Zsinat szellemében, az egyház helyzete, az új evangelizáció követelményei a különböző kulturális környezetekben. A negyedik általános kongregáción, március 6án 153 bíboros vett részt. A választók közül 113an voltak jelen, hiányzott még Kazimierz Nycz lengyel és Jean-Baptist Pham Minh Mân vietnami bíboros. A délelőtt folyamán 18 felszólalás hangzott el, így összesen már 51 bíboros kapott szót addig a napig. A következő főbb témákkal foglalkozott a kongregáció: az új evangelizáció követelmé-

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava

Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.


VATIKÁN nyei, a Szentszék és dikasztériumai, kapcsolat a püspökségekkel, a világ elvárásai és az egyház jó kormányzása. A Rómában élő és a leendő pápát megválasztó konklávéra egybegyűlt bíborosok március 6-án, szerdán délután 5 órakor a Szent Péter-bazilikában közös imádságra gyűltek egybe. A katedra oltárnál tartott szertartásra meghívást kaptak a hívek is. A vesperást Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika főpapja vezette. A szertartás során latinul és olaszul imádkozták a rózsafüzér dicsőséges titkait, majd szentségimádást tartottak. A szertartás végén Comastri bíboros áldást adott a híveknek. A bíborosok, szerzetesek, világi hívek, fiatalok és idősek nagy áhítattal vettek részt a szertartáson, és kérték az Úr Jézus ke-

bejelentette, hogy estére várható a konklávé időpontjának kitűzése. A délelőtti kongregáción részt vevő 153 bíboros között már jelen volt mind a 115 választó bíboros. Az „Universi Dominici gregis” apostoli konstitúció értelmében először a bíborosok szavazást tartottak arról, hogy elfogadják-e a hiányzó bíborosok távolmaradásának okát. Két választó bíboros jelentette be távollétét: Julius Riyadi Darmaatmajda bíboros, Dzsakarta nyugalmazott érseke betegség miatt, valamint Keith O’Brien skót bíboros, személyes okokra hivatkozva. A Bíborosi Kollégium mindkét indoklást elfogadta. Pénteken délelőtt 18 beszéd hangzott el. Ezekben a napokban összesen több mint száz bíboros szólalt fel, mindössze néhányan kértek több ízben is szót. A hetedik általános kongregáció főbb témái a következők voltak: a kereszténység pozitív bemutatása, az örömteli szeretet, az irgalmasság hirdetése, különös tekintettel II. János Pál tanítására. A kollegialitás kérdése gyakran visszatérő téma volt, csakúgy, mint az egyház kormányzása és a nők részvétele az egyház életében. Federico Lombardi március 9-én, szombaton délután is találkozott az újságírókkal. A péntek délutáni kongregációs ülésről tájékoztatva elmondta, a bíboros dékán szavazásra bocsátotta a konklávé kezdőnapját. Mivel a Szent Márta Ház és a Sixtus-kápolna előkészítési munkálatai március 11-én, hétfőn még folyamatban lesznek, az első javaslat a március 12-i dátum volt, amelyet nagy többséggel el is fogadtak a bíborosok. Ezt követően folytatódtak a felszólalások, összesen 15 bíboros emelkedett szóra. Walter Kasper német és George Alencherry indiai bíboros a Szent Péter téren A kilencedik kongregációra szombaton délelőtt gyelmét az egyház életének ebben a sorsdöntő idősza- került sor. A bíboros dékán azt a javaslatot terjesztette kában. elő, hogy a konklávé kezdetének napján, reggel költözMárcius 7-én, csütörtökön délelőtt a Bíborosi Kol- zenek be a Szent Márta Házba, vagyis reggel 7 órától légium megtartotta az ötödik általános kongregációt, foglalhatják el szállásukat az épületben a bíborosok. amelyen 152 bíboros vett részt. Összesen 16 felszóla- Rövid vitát követően a bíborosok elfogadták a javaslalás hangzott el: az első három felszólaló Versaldi, Cal- tot. Az ülés során kisorsolták a szobák számát a vácagno és Bertello bíborosok voltak, akik a Szentszék lasztó bíborosok között, ahogy ezt az apostoli konstigazdasági és vagyoni helyzetéről számoltak be. A „Pas- túció előírja. tor Bonus” apostoli konstitúció 171. pontjának másoSzombaton délelőtt 17 bíboros szólalt fel, a témák dik paragrafusa ugyanis előírja: a kamerlengó bíboros között szerepeltek az új pápával kapcsolatos elvárások, a sede vacante idején intézkedjen, hogy a bíborosokat a Római Kúria munkájának javítása, az egyház különmegfelelő módon tájékoztassák a Szentszék vagyoni és böző területeire vonatkozó információk. gazdasági helyzetéről. A további fontos témák a köVasárnap a bíborosok szentmisét mutattak be római vetkezők voltak: evangelizáció, az egyház elkötelezett- címtemplomaikban. sége napjaink világában, a Római Kúria dikasztériuLapzártánk után, hétfőn délelőtt került sor az utolmai, kapcsolatok a helyi egyházak püspökségeivel, só általános kongregációra. ökumenikus párbeszéd, karitatív tevékenység, a szegéA „Pro Eligendo Romano Pontifice” szentmisét nyek megsegítése. A sajtótájékoztatón levetítették a március 12-én, kedden délelőtt 10 órakor mutatták be Vatikáni Televíziós Központ által készített videó felvé- Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánteleket, amelyek a Sixtus-kápolnában folyamatban lé- ja vezetésével. A bíborosok által meghatározott idővő munkákba nyújtanak betekintést: ezeken látható ben, délután fél 5-kor, került sor a konklávéra való bevolt többek között az üvegablakok besötétítése, vala- vonulásra és a pápaválasztáskor esedékes eskütételre, mint a kályhák csövének behelyezése. A kápolna pad- az Ordo Rituum Conclavis előírásai szerint. A Pál-kálózatát is új burkolattal fedték be a konklávé idejére. A polnából a választó bíborosok a Sixtus-kápolnába inkerek kályhában a szavazócédulákat, a négyszögletes- dultak, ahol a „Veni Creator” eléneklése után esküt tetben pedig a füstképző anyagokat égetik el. tek. Ezzel kezdetét vette a konklávé. P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő március 8-án, pénteken, a Bíborosi Kollégium hetedik áltaForrás: Vatikáni Rádió lános kongregációja után tartott sajtótájékoztatóján Fotó: AP

50 sor Lehet, mire a kedves olvasó kezébe veszi az újságot, már lesz új pápa. De legalábbis már folyik a konklávé. A mai, gyors tömegtájékoztatás ilyenformán háttérbe szorítja a hetilapokat. A hír oly gyorsan terjed, hogy alighogy megtörténik valami, a fél világ rögtön tudja. Meg sokszor azt is, ami meg sem történt. Sőt: egyesek azt is tudni vélik, ami sohasem fog megtörténni. Persze, ez utóbbi csoport – mármint a meg nem történt dolgok tudói – az elektronikus média elterjedése előtt is létezett… Érdekes nézegetni a különféle véleményeket az új pápával kapcsolatban. Mennyi elvárás… Valaki azt írta, hogy liberális konzervatívnak kellene lennie. De lehet, konzervatív liberálist mondott. Sőt, tán modern konzervatívot. Valahogy belekeveredtem. Nem egészen értem, bár én sem érthetek mindent. Még jó… A lényeg, akár van már pápa, akár nincs még: a pápa – és ebben az utóbbi pápák tényleg kitűnnek – Jézus Krisztus igaz követője kell, hogy legyen. És mert így van, nem lényeges sem a bőrszíne, sem az, mely nemzethez tartozik. Az sem elsődleges, hogy konzervatív vagy modern beállítottságú. Bár azt hiszem, ezek a kategóriák ebben az esetben nem is igazán alkalmazhatóak. A cél ugyanaz: elvezetni sokakat Istenhez. S természetesen a pápák is különféle módon igyekeznek ennek eleget tenni. Ahogyan a püspökök egyházmegyéjükben, illetve a plébánosok plébániájuk területén. Különféle utak – egy cél. És ez így van rendjén, ahogy mondani szoktuk, így kerek a világ. Őszentsége, XVI. Benedektől, Peter Seewald újságíró megkér-dezte, hogy nem jelent-e neki nehézséget az, hogy az előd, II. János Pál puszta fizikai jelenléte, hangja és gesztusai jelentős médiavisszhangot váltottak ki. Benedek pápa pedig nem ilyen alkat… XVI. Benedek így válaszolt: „Egyszerűen csak ezt kell mondanom magamnak: az vagyok, aki vagyok. Nem próbálkozom azzal, hogy másvalaki legyek. Azt adom, amit adhatok, és amit nem tudok adni, azt nem próbálom meg adni. Nem próbálkozom azzal, hogy olyasvalakit csináljak magamból, aki nem vagyok. Pápává választottak – ebben a bíborosok a hibásak -, és azt teszem, amit tudok.” Világos beszéd! Isten éltesse Őszentségét, XVI. Benedeket, s tartsa meg az új Szentatyát!

főszerkesztő

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Porta fidei 25. Folytatva a hit éve kapcsán említett zarándoklatokról szóló gondolatmenetünket, a Mária-kegyhelyek és búcsújáró helyek felkereséséről és fontosságáról olvashatunk az alábbi sorokban. A Hittani Kongregáció javaslatai szerint „bátorítani kell minden kezdeményezést, amely segíti a híveket Mária különleges üdvtörténeti szerepének fölfedezésében, gyermeki szeretetében s hite és erényei követésében. Ezért nagyon hasznos lesz zarándoklatokat és találkozókat, liturgikus ünnepeket és öszszejöveteleket szervezni a nagyobb Mária-kegyhelyeken.” Lourdes és Fatima szinte egész világon ismert Mária-jelenései által Égi Édesanyánk mindannyiunkat az imára, a bűnbánatra hív. Számos testi és még több lelki gyógyulás színhelyévé váltak a „kegyelem és segítség koldusaként“ oda zarándokló emberek számára. A környező országokban is vannak helyek, ahová nagyon szívesen viszik a Máriatisztelő hívek kéréseiket magukért és másokért, így

Czestochowába, Mariazellbe, a magyarországi Mátraverebély-Szentkútra, Márianosztrára, Máriaremetére, a győri Könnyező Szűzanyához és hasonlóképpen az erdélyi Csíksomlyóra. Több búcsújáró helyen fejezhetjük ki Mária iránti gyermeki szeretetünket saját egyházmegyéinkben is, mint például a bényi Szentkútnál, a bacsfa-szentantali kegyhelyen, Máriavölgyben, Kistapolcsányban, a nagyszombati Mária-kegyképnél, és még hosszasan sorolhatnánk a külföldi és hazai szent helyek listáját. Mindegyik esetben egyformán fontos azonban az a lelkület, amellyel a zarándoklatot, búcsújárást felajánljuk. Ismerve Mária rendkívüli közbenjárását, rajta keresztül terjeszthetjük dicsőítésünket, hálánkat, engesztelésünket és kérésünket Isten elé, felajánlva mindehhez a zarándoklat áldozatvállalással járó részeit. Valamint törekedni kell a búcsú elnyerésére, a lelki megújulásra, a lelki töltekezésre. Jó már előre készülődni, lélekben ráhangolódni, s aki csak teheti, a szentgyónásban megtisztulva, szentáldozáshoz járulva kapcsolódjon szorosabban Mária Fiához.

Huszadik századi Mária-jelenések a világban

Talán sokaknak megadatik a lehetőség ebben az évben felkeresni valamelyik Mária-kegyhelyet. S még többeknek módja lesz elzarándokolni egy-egy közeli búcsújárásra. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel. Keressük fel a hozzánk közeli szent helyeket, álljunk meg évközben is falunk, városunk Máriatiszteletet sugalló helyein, akár egy vasárnap délután, rózsafüzérrel kezünkben vagy a litánia sorairól gondolkodva vagy pusztán szavak nélküli csendben átérezve, hogy Mária gyermeke nem veszhet el...

Hidegháború avagy az Apostoli Szentszék keleti politikájának kezdetei Magyarországon

VI. rész

engesztelődjenek ki egymással. A Szűzanya egyik üzenete így szólt: „Neked adom a mennyország egy 1976 – részét... A venezuelai Betánia minden emberé, mert itt nincs különbBetánia, Venezuela ség a népek és a vallások között. Az Édesanya itt is úgy ajándékozza Ez a hely abban különbözik a magát nektek, mint Lourdes-ban, többi jelenés helyétől, hogy itt két- Fatimában, a saragossai El Pilarban, ezernél több ember láthatta a jele- Guanarében és más helyeken.” nést. Maria Esperanza - öt gyermek 1984. március 25-én drámai forédesanyja (aki magán viseli az Úr dulat következett be a jelenésekben: Szent Sebeit) -, 1976. március 25- Szűz Mária a magánkinyilatkozáén elsőként látta meg Betániában a sokból kezdett a nyilvánosság felé Boldogságos Szűz Máriát. Élete fordulni. Ezen a napon hétszer jekorábbi szakaszaiban is megjelent lent meg száznyolc embernek. Az már neki a Szűzanya és más szentek utolsó jelenés harminc percig taris. Rendszeresen kapott az Istena- tott. A szemtanúk e nap eseményenyától üzeneteket, melyek lényege, it írásba foglalták és átadták az illehogy: ideje már végre felébrednie az tékes püspöknek. 1987-ben a püsemberiségnek ebben az igen ínséges pök elismerte a jelenéseket, és a huidőszakban. Édesanyánk jelenése szadik században így Betánia lett a felszólítás minden népnek, hogy negyedik hitelesített jelenési hely. A megtéréseken kívül az ott történt Maria Esperanza csodálatos események is elmélyítették az emberek hitét. Szűz Mária üzenetei jelentősek. A katolikus hit helyreállítását és annak mélyebb átélését szorgalmazza, az egyházért, a papokért, a bűnösök megtéréséért és a világ békéjéért szóló imát kér. Arra kér, hogy gyakrabban fogadjuk a szentségeket, és tanúsítsunk nagyobb szolidaritást, felebaráti szeretetet és szociális igazságosságot a szegények és a rászorulók iránt. • NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

Babos Anikó Az 1964-es részleges megállapodás 2. rész Az Apostoli Szentszék nemzetközi jogban betöltött szerepének rövid ismertetését írásom elején azért érzem szükségesnek, mert az alapvető tényállásokkal és fogalmakkal tisztában kell lennie a mindenkori olvasónak, hogy megértse például, mi a különbség a Vatikánvárosi Állam és az Apostoli Szentszék kifejezés között, hogy tudja, mivel foglalkozik a Vatikáni Államtitkárság, s hogy mi is egy nuncius feladata. Fontos tudatosítani, hogy a Róma szívében elhelyezkedő monarchia ugyanolyan állam, mint a többi, az Apostoli Szentszék képviselői ugyanúgy részt vehetnek nemzetközi tárgyalásokon, köthetnek megállapodásokat, mint más államoké. Ahhoz, hogy az olvasó megértse, miért volt olyan nagy szó 1963-ban az, hogy az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság leült egymással tárgyalni, az eseménytörténet taglalását a hidegháború kezdetétől kell kísérni, amikor a két fél közötti kapcsolatok megromlottak. XXIII. János pápa a hidegháború enyhülési korszakában világosan látta, hogy gyökeresen új „stratégiát” kell választania, mint elődjének, a szocialista rendszerekkel nyílt szembeállást valló XII. Piusznak. Ez az új „stratégia” volt a keleti politika, az „Ostpolitik”, amely célul tűzte ki, hogy az állami vezetőkkel folytatott türelmes párbeszéd eszközének segítségével javít a KeletEurópában élő hívő katolikusok helyzetén. Munkám hipotézise az, hogy a párbeszéd útjának meghirdetése helyes volt a pápák részéről, ám maga a dialógus sokkal kisebb javulást hozott a magyar egyház és a magyar hívők életébe, mint ahogy azt várták, és sokkal kevesebb eredményt ért el a Szentszék a tárgyalásokkal és a részleges megállapodás megkötésével, mint a Magyar Népköztársaság. Feltételezésem alátámasztására elemeztem és értékeltem a tárgyalássorozatot és magát a részleges megállapodást. Megvizsgáltam, hogy itthon és külföldön milyen volt az egyezmény sajtóvisszhangja, és kikértem több neves egyházi személyiség és egy egyháztörténész véleményét is a témával kapcsolatban. Ahhoz, hogy a Szentszék keleti politikáját egészében lássa az olvasó, igyekeztem vázlatosan ismertetni az „Ostpolitik” 1964-et követő fontosabb állomásait is. Munkámat nehezítette, hogy egyes dokumentumok hozzáférhetősége korlátozott, hiszen nagyon sok iratot titkosított a két fél, vagy eltűnt az idők során.


FAGGATÓZÓ

Akinek nem csak a káplánjai köszönhetnek sokat … Február elején a Mária Rádió egyik vasárnap esti műsorában beszélgetés hangzott el mons. Barcsek Sándor pápai prelátussal. Az egykori somorjai esperesplébánost Lépes Lóránt atya, a felvidéki Mária Rádió igazgatója kérdezte. A műsor bevezetőjében elmondta, újmisésként Somorjára kerülve Sándor atya 29. káplánjaként működött az egyházközségben, amire szívesen gondol vissza. Jómagam is szívesen emlékezem vissza arra az időszakra, amelyet Barcsek esperes úr 42., utolsó káplánjaként töltöttem Somorján, akit azóta is a rendkívül értékes emberek egyikeként tisztelek. Sándor atya hivatásáról és működési helyeiről így beszélt: „Barton születtem, ahol több pap is nevelődött, köztük nagybátyám, Csókás Károly kanonok is, aki sokat segített papi hivatásomban. 1940-ben kerültem az elegáns, rendszerető komáromi Marianumba, ahol nagyon szerettem, s most is erre az intézetre emlékszem vissza legjobban. Sok nyarat Gútán töltöttem a nagybátyámnál, ahol három káplán is volt, jól éreztem magam köztük.“ Majd az esztergomi és pozsonyi tanulmányok következtek, amit a pappá szentelés követett 1952-ben. „A szentelés után Komáromba kerültem káplánnak, ahol nagy buzgósággal kezdtem, gondolva, mennyi mindent lehet tenni azon a helyen, ahol már ismerem a környezetet. Utána a pozsonyi koronázótemplom káplánja lettem, ahol rengeteg dolgunk volt. Az egyik virágvasárnap reggel héttől gyóntattunk, majd az egyórás ebédszünet után este kilencig folytattuk. Egy év után elhelyeztek Diószegre, majd egy évig Léván voltan. Hat év káplánkodás után kerültem Dénesdibe plébánosnak, ahol öt évet töltöttem. Ezután négy hónapot Perbetén, utána pedig 43 évet Somorján működtem.” „Amikor Somorjára kerültem, a városnak kb. 6000 lakosa volt, s több mint kilencven százaléka magyarul beszélt. Az első káplánom nálam tizenhat évvel idősebb professzor volt.“ Majd újabb és újabb káplánok váltották egymást az egyházközségben, akik Barcsek esperes úr műveltsége és gazdag tapasztalatai mellett atyai törődését, kedvességét is tapasztalták, és tapasztaljuk sokan ma is. Sándor atya 2009 július elején vonult nyugdíjba, azóta Dunaszerdahelyen lakik. A néhány évtizeddel ezelőtti és a modern lelkipásztori szolgálatot összehasonlítva Sándor atya elmondta: „Nagyon eltérőek. Régen a pasztoráció a templomra és az iskolára szorítkozott, ahol egy papnak 20-30 hittanórája volt. Csak a gyerekekkel lehetett foglalkozni, az ifjúsággal azonban nem. Hogy a híveket megtartsuk, lelkiismeretesen elő kellett készülni a prédikációkra. Ugyancsak lelkiismeretesen kellett készülni a hittanórákra, hogy a gyerekeket megtartsuk abban az időben is, amikor a környező falvakban és városokban egymás után elmaradt a hittan, mert a politikai nyomás miatt a szülők nem jelentették be gyermekeiket. Hogy Somorján mindig, még a legnehezebb időkben is volt hitoktatás, az annak is köszönhető, hogy csak azok járulhattak első szentáldozáshoz ünnepélyesen, akik vállalták a beiratkozást az iskolai hittanra. Akik csak a sekrestyében készültek magánúton, azok számára külön elsőáldozás volt. Szerintem sok helyen nem jó

pedagógia volt az, hogy 2-3 hónap alatt néhány templomi találkozás után megvolt az elsőáldozás, mert így aztán azok se iratták be gyermekeiket hittanra, akik beirathatták volna, inkább a könnyebb utat választották. Később aztán a káplán urak elkezdtek a fiatalokkal foglalkozni, 18-20 évesek kisebb csoportjaival, de ez mindig rizikóval járt.“ 1968-ban, amikor a papok és szerzetesnővérek az iskolán kívül taníthattak hittant, Sándor atya Garamszentkeresztről hívott szerzetesnővéreket Somorjára, ők reggeltől estig két osztályban tartottak órákat. Ám a Husák-rendszerben hamarosan újra csak a plébánosokra és káplánokra maradt a hitoktatás. Később nagy segítséget jelentett az ún. „földalatti egyház”-ként működő szalézi nővérek munkája, akik civilben tanítottak, illetve az idősek otthonában dolgozó három nővér is tanított. Barcsek esperes úrnak a lelkipásztori szolgálat mellett a templomok felújítása és szépítése terén is nagyon sok köszönhető. „A múlt rendszerben inkább csak kisebb javítások történtek – mondta –, majd a bársonyos forradalom után nekiláttunk. Úgy tűnt, mintha a hívek ebben még buzgóbbak lettek volna, mint a templomba járásban, ugyanis büszkék arra, hogy szép templomuk van. Mivel abban az időben Somorjához 12 egyházi épület tartozott, mindig akadt valahol valami javítanivaló. Csak a nagyobbakat említve, a gútori román kori templomot hét évig javíttattuk, a somorjai késő barokk templom külsejének felújítására a kolostorrésszel együtt 20 millió, a belső felújításra 10 millió koronára volt

szükség. Tehát nem kis gondot jelentett a templomjavítás.“ Jól ismerjük Barcsek esperes úr széles látókörűségét, áttekintését a világban folyó dolgokról és mindig megalapozott véleményét. Ezzel kapcsolatban megtudhattuk, hogy ismereteit főként vallási folyóiratokból, Esztergomból, Bécsből meríti, modern teológiát is olvasva. „Nagyon szeretem a Mérleget is. Tudom, hogy sokaknak túlságosan modern, de én mindig átrágom. Ez nem annyit jelent, hogy elsajátítok belőle mindent, és csak eszerint gondolkodom, de fontos, hogy ne csak a régi teológiát ismételgessük, hanem próbáljunk kicsit hozzászokni a teológia alkalmazásához a mai viszonyokra. Haladni kell a korral, tájékozódni, olvasni arról is, Nyugaton hogyan mennek a dolgok. Azt hiszem, akinek káplánjai vannak, nem történhet meg, hogy ne haladjon előre, hiszen a pasztoráció állandó beszéd tárgya az ebédnél, vacsoránál. Persze, különböző irányzatok vannak. Az arany középutat kéne megtalálni, ugyanis a konzervativizmus segít abban, hogy egyházhűek legyünk, de ahhoz is hozzásegít, hogy maradiak legyünk.“ Sándor atya arról is beszélt, mit jelent számára a papi közösség. „A papok között érzem magam a legjobban, abban a közösségben, ahol mindent meg lehet beszélni. Eljárok a papi gyűlésekre, ahol hozzászólok a következő vasárnap evangéliumához, ugyanis, mivel rendesen szoktam készülni a prédikációkra, eszemben vannak a példák.“ Az ökumenizmusról szólva a prelátus úr elmondta, baráti kapcsolatban állt különösképpen a somorjai evangélikus lelkésszel, Bándy Györggyel, aki egyúttal a pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Teológiai Karának dékánja is volt. „Édesapjával kezdődött a barátságunk“ – mondta, majd megdicsérte a fiatal református lelkészek foglalkozását a fiatalokkal. Sándor atya befejezésül mondott gondolatai buzdításul szolgálhatnak számunkra. „Ha a nagymamák nagy szeretettel, megértéssel tudnának viseltetni a fiatalok iránt, s nem csak unszolással, lehet, nagyobb bizalommal lennének.“ Fontos a templombajárás, de az is, hogy a családon belül elbeszélgessenek a templomban hallottakról. Egy élet a lelki gyümölcsök érleléséért - ez volt a címe a Remény 2009. március 15-i számában megjelent írásnak, amely a prelátus úrról szólt kerek születésnapja kapcsán. S ezt továbbra is állíthatjuk. Bár ereje fogytán van, de változatlan törődéssel és szeretettel figyeli munkájának lelki gyümölcseit. Barcsek Sándor atya márciusban ünnepli 84. születésnapját, valamint névnapját. A közelgő ünnepeihez szívből gratulálva, kívánjuk számára a Mindenható bőséges áldását, Szűz Mária oltalmazza életét! • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Nagyböjt 5. vasárnapja

VASÁRNAP ról ra

Zolcer György éhány valóságot, dolgot úgy megszoktunk már, hogy szinte semmilyen figyelmet nem szentelünk neki – többé-kevésbé észre sem vesszük. Paradox módon csak akkor vesszük észre, hogy vannak, hogy léteznek, mikor eltűnnek a szemünk elől. Így van ez talán minden emberrel – ha valaminek a jelenlétét jobban tudatosítani akarjuk, a legjobb módszer az, ha egy kis időre eltüntetjük. Akkor veszszük igazán észre, hogy valami hiányzik. Minden templomban minden szentmisén a szemünk előtt van a kereszt. Annyira természetes, mindennapi, hogy talán már el is kerüli a figyelmünket. Ettől a vasárnaptól kezdve azonban a kereszt el van takarva, le van fedve egy fekete (lila) lepellel, hogy szokatlanul szemet szúrjon, hogy szenteljünk neki több figyelmet s elgondolkozzunk, mit is jelent számunkra. A múlt heti vasárnapnak a Lætare, az öröm, vigasság vasárnapja volt a neve – ezt jelképezte a pap rózsaszín ruhája. A következőt, ezt a mait pedig népies nevén feketevasárnapnak nevezik – ez pedig a kereszt befödésével van hangsúlyozva. Ezzel a vasárnappal lépünk át a nagyböjt második, befejező részébe, melynek a tartalma és lényege Urunk, Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedése. A befedett kereszt – mint Krisztus befedett arca, a szomorúság, a megaláztatás és a szenvedés jelképe. Mintha Urunkat az emberi gonoszság felhői árnyékolnák be. A mai nappal kezdve egészen húsvét éjjeléig az evangéliumi részek dramatizálódnak, mígnem elérkezünk a csúcsponthoz – Krisztust elítélik és keresztre feszítik. Csak mától kezdjük el a liturgiában a Krisztus szenvedéséről és haláláról szóló énekeket énekelni. Eddig a bűnbánat volt a lényeg, a méltó előkészület szent eszköze. Remélhetőleg odafigyeltünk magunkra, bűnös szokásainkra, kordában tartottuk vágyainkat, elhagytuk mértéktelenségünket. Önmagunkkal fog-

N

lalkoztunk. A mai vasárnap azonban szemet szúróan Krisztusra, az ő keresztjére, kereszthalálára irányítja figyelmünket. Hogy mától mindenekfelett őrá figyeljünk. Még talán a hittanórákról emlékszünk arra, hogy mennyi és milyen súlyos következményei lettek Ádám bűnének. A legsúlyosabb a mennyország elvesztése volt. Az ember arra teremtetett, hogy meglássa az Istent, és hogy örökre boldog lehessen – és pontosan ezt veszítette el. Aztán tudjuk, hogy az ember értelme is elvesztette a tisztánlátást, az akarata pedig hajlamos a rosszra. Az embernek szenvednie kell, majd meg is kell halnia. Ezt mind az első bűn okozta. A fájdalom és a halál is a bűn gyümölcse. Az első bűn pillanatától kezdve mindannyiunknak meg kell egyszer halnia. Elvesztettük a kegyelem örök állapotát, a szentséget, a halhatatlanságot, a tudás ajándékát. Ezt az állapotot jött helyreállítani Jézus Krisztus. Eljött, hogy megnyissa nekünk a mennyet. Hogy elérhessük azt, amire teremtettünk: meglátni az Istent, amely örök boldogsággal tölt majd el. A bizonyosságot arról, hogy megszabadulhatunk az örök haláltól, maga Jézus Krisztus adja meg nekünk. Majd a következő vasárnap evangéliuma, „passiója” számol be arról, hogy éppen ez volt az ő elsődleges célja, amiért emberi testet öltött és lejött a földre. Jézus Krisztus mondja: „Ha majd fölemeltetem a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ez a mi egyetlen reményünk. Jézus az én reményem – énekeljük temetéseink alkalmával – s az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk ígér. Újítsuk meg nagyböjti fogadalmainkat, térjünk vissza jó elhatározásainkhoz, figyeljünk újra Krisztusunkra, aki ma értünk kezdi meg a kálváriát. Szedjük össze magunkat a nagyböjt finisére, végküzdelmére, s a szenvedő Krisztus képe, vagy mától inkább homálya hagyjuk, hadd furdalja lelkiismeretünket: én ezt tettem érted. Te mit teszel?

Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 43, 16-21) Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja: „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban. Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”

Válaszos zsoltár (Zsolt 125, 1-2ab. 2cd-3. 4-5. 6.) Válasz: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk.

már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem. Testvéreim, nem gondolom, hogy Szent Pál máris magamhoz raapostolnak gadtam, de azt igen, a filippiekhez hogy elfelejtem, ami írt leveléből mögöttem van, és (Fil 3, 8-14) nekilendülök annak, Testvéreim! ami előttem van. FuKrisztus Jézusnak tok a kitűzött cél fefönséges ismeretéhez lé, az égi hivatás jumérten mindent talmáért, amelyre Ishátránynak tartok. ten meghívott KriszÉrte mindent elve- tusban. tettem, sőt szemétEvangélium nek tekintek, csakSzent János hogy Krisztust elkönyvéből nyerhessem és hozzá ( Jn 8, 1-11) tartozzam. Hiszen Abban az időben: nem a törvény útján Jézus kiment az váltam igazzá, haOlajfák-hegyére. nem a Jézus KriszKora reggel újra tusba vetett hit révén. Isten ugyanis a megjelent a templomban. A nép köréhit által tett igazzá, hogy megismerjem je sereglett, ő pedig őt és feltámadásának leült, és tanította őket. erejét, de a szenveAz írástudók és a désben is vállaljam farizeusok egy hávele a közösséget. zasságtörésen ért Így hasonló akarok asszonyt vittek eléje. lenni hozzá halálában, hogy ezáltal el- Odaállították középre, és így szóltak jussak a halálból a hozzá: „Mester, ezt feltámadásra is. Nem mintha már az asszonyt házaselértem volna, vagy ságtörésen érték.

Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Liturgikus naptár Március 17. NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA Énekrend: H 57; 70-142; 63 ÉE 80; 84-168; 91 Március 18. Hétfő. Köznap (Jeruzsálemi Szent Cirill, Sándor, Ede) Miseolvasmányok: Dán 13,19.15-17.19-30.33-62; Zsolt 22,1-3a 3b-4. 5-6; Jn 8,12-20 Válaszos zsoltár: A halál sötét völgyében is bátran járok, nem érhet baj, mert ott vagy vélem. Énekrend: H 64; 135; 53 ÉE 87; 173; 71 Március 19. Kedd. Főünnep SZENT JÓZSEF (Bánk, Józsa) Miseolvasmányok: 2Sám 7,45a.12-14a.16; Zsolt 88,2-3. 45. 27 és 29; Róm 4,13.1618.22; Mt 1,16.18-21.24a Válaszos zsoltár: Dávid ivadéka fennmarad mindörökké. Énekrend: H 213; 132-113; 252f ÉE 264; 182

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

Március 20. Szerda. Köznap (Csáki Boldog Mór, Alexandra, Klaudia) Miseolvasmányok: Dán 3,14-20.91-92.95; Dán 3,52-56; Jn 8,31-42 Válaszos zsoltár: Dicséretre méltó és magasztos örökkönörökké. Énekrend: H 60; 136; 261 ÉE 81; 171; 362 Március 21. Csütörtök. Köznap (Szent Benedek, Flüei Szent Miklós, Benedek, Bence) Miseolvasmányok: Ter 17,3-9; Zsolt 104,4-9; Jn 8,51-59 Válaszos zsoltár: Sohasem felejti az Isten az ő szövetségét. Énekrend: H 59; 144; 71 ÉE 66; 184; 82 Március 22. Péntek. Köznap (Beáta, Svéd Katalin, Izolda) Miseolvasmányok: Jer 20,10-13; Zsolt 17,2-3a 3bc-4. 5-6. 7; Jn 10,31-42 Válaszos zsoltár: Az Urat szólí-

tottam a szenvedés idején, és ő meghallgatott engem. Énekrend: H 74; 145; 146 ÉE 85; 210; 206 Március 23. Szombat. Köznap (Mongrovejói Szent Turibiusz, Ottó, Kartal, Emőke) Miseolvasmányok: Ez 37,21-28; Jer 31,10. 1112ab 13; Jn 11,45-56 Válaszos zsoltár: Az Úr úgy őriz minket, miként nyáját a pásztor. Énekrend: H 67B; 152; 280B ÉE 95; 189; 187 Március 24. Vasárnap. VIRÁGVASÁRNAP (Gábor, Karina) Miseolvasmányok: Iz 50,4-7; Zsolt 21,8-9. 1718a 19-20. 23-24; Fil 2,6-11; Lk 22,14 - 23,56 Válaszos zsoltár: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Énekrend: H 77,63; 70-146; 74 ÉE 89,91; 84-206; 85


LELKI TÁPLÁLÉK

Nagyböjti harc

Ezt üzeni... Istenes Szent János Március 8.

Koller Gyula

C

iudad János egyszerű, vallásos szülők fiaként Portugáliában született 1495. március 8-án. Nyolcéves volt, amikor szülei szállást adtak egy papnak, aki Madridba igyekezett és lelkesedéssel beszélt a spanyolok vallásos életéről. A fiú meglepődve hallgatta, s amikor a pap eltávozott, megszökött otthonról; kalandvágyból Madridba akart menni, de hosszú ideig gyalogolva, kimerülten csak egy kis spanyol városig jutott el. Ott a pásztorok vezetője irgalomból házába fogadta. A juhokat kellett őriznie, ennek fejében pedig olyan nevelésben részesült, amelyet szüleinél aligha kapott volna meg. Megtanult írni, olvasni, számolni, és a gazdálkodásban is kiképezték. Derék fiatalemberré lett, és gazdája elhatározta, hogy lányát feleségül adja hozzá. János azonban elszökött a házasságkötés elől, és beállt katonának. A katonáskodás közben viszont elfelejtkezett a lelkéről, és egyre mélyebbre sülylyedt. Egy alkalommal leesett a lováról, és elvesztette eszméletét. Amikor magához tért, ellenséges területen találta magát. Ekkor a Szűzanyához fohászkodott, és épségben visszajutott a spanyol táborba. Többé az imát nem hagyta el, egy félreértésből fakadó büntetés miatt azonban el kellett hagynia a hadsereget. Ekkor visszatért régi gazdájához, aki örömmel fogadta, de újra házassági tervével szorongatta. Erre ismét megszökött. Beállt abba a hadseregbe, amely Bécsnél harcolt a törökök ellen. A hadjárat befejezése után János elzarándokolt Compostellába, és ott megvilágosításért imádkozott. Amikor kérésére nem kapott választ, viszszatért szülőhelyére, ahol szomorúan értesült édesanyja haláláról. Bűntudattól űzve elhatározta, hogy Afrikába megy, és segítségére lesz a fogoly keresztényeknek, s talán dicsőséges vértanúságot is szenvedhet. Elszegődött egy grófi családhoz és velük ment Afrikába. Ott megismerkedett egy ferences atyával, aki megmondta neki, hogy ne a vértanúság után vágyakozzék, hanem szerénységre törekedjék. János ekkor visszatért Gibraltárba, és szentképeket, kegytárgyakat árusított, és hamarosan egy kis boltot is tudott nyitni Granadában. Amikor Avilai János, a híres hitszónok a városba érkezett, szavai mélységesen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, bezárta a boltját, és kiabálva, a mellét verve szaladgált az utcákon. Őrültnek tartották és a bolondok házába csukták. Avilai János meglátogatta és megmagyarázta neki: elég a különcködésből, kezdjen már olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos. Jánosunk ekkor negyvenkét éves volt, és isteni megvilágosításért zarándoklatra indult. Ott világos lett előtte: Isten azt

akarja, hogy a rászoruló szegény betegeken segítsen. Kemény munkába fogott: éjszaka fát gyűjtött az erdőben, s nappal eladta. Árából élelmet és orvosságot vásárolt a vagyontalan betegeknek. Azonkívül minden este elment hazulról a hátán egy puttonynyal, a vállán két tálat lógatva hangosan kért Isten nevében segítséget. Kezdetben kevés gyűlt össze, de amikor megismerték szándékát, az adományok egyre gazdagabbak lettek. Ekkor házat bérelt, ahova betegeit összegyűjtötte, és önfeláldozóan ápolta. Önfeláldozó életének hírére az emberek odahozták neki a szükséges dolgokat. A granadai érsek is erőteljesen támogatta, egy nagyobb házat tudott bérelni a betegek számára. Mivel munkálkodása szemmel láthatóan Isten áldását élvezte, egyre több fiatal jelentkezett segítőtársnak. Püspöke jóváhagyta az „Istenes János” nevet, amelyet az emberek adtak neki. Készíttetett számára egy köntöst is, hogy megismerjék róla, és meghagyta, hogy segítőtársai is olyat viseljenek. A betegek szolgálatában töltött megfeszített munkája 13 év alatt meglehetősen felőrölte erejét. Egy alkalommal társa fagyűjtés közben a vízbe esett, és az áradat elsodorta. János utána ugrott, de nem tudta kihozni. Maga is kimerülve ért a partra. Ezt követően már nem tudott fölépülni. Érezve halálának közeledtét, buzgón fölkészült rá. 1550. március 8-án, ötvenötödik születésnapján Granadában meghalt. Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a katolikus kórházak védőszentjévé tette.

HÉT

ről re

földi pályán, vagyis az élet útján haladni nem rózsaszín felhőbe burkolt álomutazás. Nem. Vérrel-verítékkel vívott komoly csata, amelynek tétje van. Ez most tényleg nem babra megy. Senki sem hiteget azzal, hogy ez könnyű. De azt látjuk elődeinktől, hogy tisztességesen is meg lehet vívni. Talán nekünk is megadatik az, hogy úgy tudjuk végigküzdeni az előttünk lévő utat, hogy emelt fővel mondhatjuk ki mi is Szent Pál szavait: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja” (2Tim 4, 7-8). Számunkra az egész szinte nem is szól másról, mint hogy vívódások közepette mindvégig megmaradunk-e a hitben. Ez a küzdelem nem egy ideológiáért, nem egy eszméért folyik. Ez részünkről nem más, mint a jónak a harca.

De bármennyire törekszünk is erkölcsös küzdelemre, szüntelen emberi gyöngeségeinkbe ütközünk. Ismételten összeakadnak lábaink, megbotlunk és elesünk. Ám nem az számít, hogy hányszor esünk el (persze jó, ha minél kevesebbszer), hanem az számít igazán, hogy van-e elég elszántság bennünk, hogy fölálljunk, s akarunk-e tovább küzdeni. Sajnos vannak, akik nem állnak fel az elesésből. Inkább hemperegnek a salakban. Hiszen ez könnyebb. Könnyebb sajnáltatni magunkat, könnyebb hibásokat keresni, indokot találni, hogy miért nem csinálom tovább. Könnyebb, mintsem újra lendületet venni. Sokan nem állnak fel, meg se próbálják, inkább megfürödnek a salakban. „Ha lúd, legyen kövér” – alapon túl messzire mennek. Egy idő után már nem csak a térde, hanem az egész ember mocskossá, szennyessé vá-

A küzdelem azt jelenti, hogy megszűnik minden protokolláris udvariaskodás. Sallangmentes, letisztult vélemények vannak. Nincs se cicoma, se pompa. Mint a nagyböjt, hiszen ilyenkor tényleg a lényegre figyelünk. A versenyben, miként általában a sportban, nincs rideg etikett, de van szilárd etika. A küzdelemben nemes erkölcsiség van. Aki elveihez hű, a célért állhatatosan küzd, a jóban „mindvégig kitart”, azaz, aki erkölcsösen, vagyis sportszerűen küzd, annak öröm lesz a célba jutás.

lik. Ám ne feledjük, hogy az ilyen emberek is még felállhatnak és újrakezdhetik, folytathatják. Persze már mindig nehezebb, hiszen mások látták őket, talán az elesésüket is – ez teszi számukra nehézkessé a további küzdelmet. Számunkra a nagyböjt egészen sajátos küzdelmet jelent. Benne mi a „szeretetre és a jótettekre törekszünk” (Zsid , 24). Legyen a nagyböjti harcunk a szeretet küzdelme, amely megtermi számunkra az igazság győzelmi koszorúját!

A

* * * Szentünk a kereső ember mintaképe. Negyvenkét évi keresés után találta csak meg a helyét. A „csavargó” Jánosból Istenes János lett. Nemcsak azért, mert megtalálta hivatását a beteg, a szegény, a nincstelen fölkarolásában. Hivatása végzése közben is tovább kereste a jobbat, az Istennek tetszőbbet. Jézus a keresők Barátja, ő mondta: Keressetek és találtok. Keresni kell - anyagilag is, de elsősorban lelkileg - a jobbat, az értékesebbet. Aki keres, az talál, az jobb lesz, és másokat is jobbá tesz. Jánosunk kezdeményezését munkatársai továbbvitték. Harminchat évvel a halála után, műve pápai engedéllyel betegápoló Irgalmas Testvérek néven szerzetesrenddé lett és elterjedt az egész világon. 1980-as adatok szerint már 189 rendházban 1755 szerzetes tevékenykedett. Közelünkben is többfelé vannak jó nevű irgalmas rendi kórházak. Kérjük betegeink számára Istenes Szent János hathatós közbenjárását!

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LÉLEK ÉS ÉLET

Az első – halászból lett Krisztus helytartója

Vajon ki lesz a következő? XVI. Benedek pápa lemondását követően a világ csak az sem igazán fontos kérdés, vajon a Szenta- saját véleményével volna átitatva – jót, vagy rosszat katolikusai különös lelkiállapotban találhatták ma- tya európai lesz-e, vagy sem! Amikor az Egyház ítél. Mikor Szent Péter utódjának választására kégukat. Egy kicsit talán meghökkentek, eltöpreng- pápáért könyörög, akkor életszentségért és gon- szülünk, ki-ki saját tudása, képzelete, ismeretei tek, talán akadtak olyanok, akik engedtek a médi- doskodó pásztorért imádkozik. Jézus Krisztus szerint próbálja megalkotni az „ideális” pápa képét. umokból dőlő világvége hangulatnak és pánikba mindig aktuális, és Őt az Egyháznak a mai világ- Katolikus mivoltom azonban gátat vet a kifejezés estek. Az új Szentatya megtovábbi boncolgatásának, választása előtt azonban talán mint ahogyan a Szentháinkább a remény és a hit lesz romság titkainak feszegeúrrá rajtunk. Lehet, hogy az tésébe sem bocsátkozom. elmúlt hónapok eseményei, Mélyen hívő szüleimtől cikázó villámok és borús felmegtanultam, hogy hitlegek helyett inkább a friss igazságokban és hasonló tavaszi szellő hírnökei volkérdésekben kevés helye tak? van az emberi okoskodásSokan találgatják, ki lesz a nak. Véleményt formálni következő pápa. Hívőket és kardinális kérdésekben lehitetleneket, az Egyház baráhet elhamarkodottan és tait és népes ellenségeinek megfontoltan is, de a hit táborát egyaránt foglalkozpajzsa mögül azoktól vártatja, miféle ember kerül juk a jó döntést, akik erre a Szent Péter hivatalába. Vajon leginkább hivatottak. Mimiféle kihívásokkal kell majd vel a bíboros atyák méltón szembenéznie, és milyen tuképviselik népük hitét és lajdonságokkal kell felvértezigényeit, úgy gondolom, ők ve lennie, hogy az Egyházat azok, akik megtalálják az továbbvezesse a XXI. század ideális egyházfőt. Személy második évtizedében? Van-e szerint fontosnak tartom a ideális pápa? Szabad-e megszereteten alapuló szigort, formálnunk saját vélemémely megtartja az Egyház nyünket? Van-e elég bölcseskivívott tekintélyét, ezért ségünk és tudásunk, hogy A kályha a Sixtusi-kápolnában, amelyből a kéményeken keresztül felszáll majd a füst… kérem a Szentlelket: egyhámerjük-e? Körkérdésünkben zunk következő kormányoban kell képviselnie. A kor problémáira kell vála- sa is a bölcsesség, a türelem és az isteni igazság páerre keressük a választ. szokat találnunk. pája legyen! Aranyossy Teodóra, a dunaszerdahelyi Szent JáA bostoni püspök egyszer azt nyilatkozta, hogy Dr. Gábor Bertalan pápai káplán, szepsi espenos Egyházi Alapiskola igazgatója: az Egyház feladata a világgal való kommunikáció – - Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz válaszolni. A annak ellenére (vagy éppen azért,) mert az egyre ke- resplébános: - Az Egyház nem emberi mű. Krisztus hozta létkatolikus keresztények többsége egészen más szem- vésbé kapcsolódik hithez, lélekhez. Aki Jézust a viszögből látja az egyházat, mint annak vezetői. En- lágban hitelesen tudja képviselni, az életszentség és re, új szövetségként az Ő vérében, zsidókból és ponek tudatában nem vagyok benne biztos, hogy van gondoskodás dolgában is helyén van. Az életszent- gányokból, amely nem test szerint, hanem a Lélekegyfajta „ideális” Szentatya-kép. Én abból ítélhetek, ség nem más, mint a krisztusi üzenet értése és köve- ben alkot egységet (vö. KEK 781.) Jézus Krisztus amit a sajtóban olvasok, amit hallok. Persze a dol- tése: szóban, tettekben, hivatásban. Ezt kell az éle- kezdettől fogva részt adott életéből a tanítványokgom ennél nehezebb, hiszen nem minden forrás hi- tünkre lefordítanunk. Ezt kell a Szentatyának az nak, kinyilatkoztatta nekik Országának misztériumát, küldetésében, örömeiben és szenvedéseiben rételes és elfogulatlan. Egyház életére lefordítania. Számomra a Szentatya valóban szent, hiszen tuA pápaválasztásba természetesen beleszólásunk szesítette övéit (KEK 787.) Amikor látható jelenlédom, hogy kicsoda. Krisztus földi helytartója! nincsen. A bíborosok szabadon, kényszer nélkül vá- te megszűnt, nem hagyta őket árván. Megígérte, Nem tudom, hogy XVI. Benedek miért mondott lasztanak. Ennek ellenére biztos, hogy az egyház hogy velük marad az idők végezetéig. Ígéreteként le, mindenesetre sajnálom. Számos médiummal el- elöljárói értik a nép szavát, szükségleteit, melyeket a elküldte nekik a Lelkét (KEK 788). Így az Egyház lentétben azonban nem hiszem, hogy rosszul visel- kor diktál. Bár a Katolikus Egyház hierarchikus, nemcsak körülötte gyűlik össze, de benne is, ezért te volna a hivatalát. Azt sem sejtem, ki lehet majd mégsem személytelen hatalom. A bíborosok beszél- valljuk Szent Ágostonnal, Krisztus „értünk imádkoaz utóda, de én olyan pápáért imádkozom, aki mel- getnek, eszmét cserélnek, tanácskoznak. Közös böl- zik, mint papunk, bennünk imádkozik, mint fő, őt lett mindig győz az igazság. Az új egyházfőnek csességük eredménye, hogy ki áll majd az Egyház imádjuk, mint Istenünket. Ismerjük tehát fel benne meg kell majd újítania a környezetét. Talán egy fi- élén. Persze nem csak emberi szempontok léteznek! a mi hangunkat és az ő hangját mibennünk”. A fentiek értelmében nincs okunk csüggedésre és atalabb pápára van szükség, akinek nincsen oka A Szentlélek bárhová elkíséri a választottakat. Az félni a reformoktól, aki új emberekkel kezdené az ember sohasem marad egyedül a teherrel, gonddal, bizonytalanságra. „Amikor elhatalmasodik a bűn, egyház kormányzását. Talán eljött az ideje egy hivatással. Sem pápaként, sem püspökként, sem a túlárad a kegyelem.” (Róm 5, 20) Isten nem hagyja magára az Ő népét. Szerény véleményem, hogy az új olyan személynek, aki szent, erélyes és energikus is legkisebb falu plébánosaként! egyházfő a nemzetközi helyzetet kiválóan ismerő, egyben. Hiszen ahol emberek gyakorolják a hatalSzabó Mária, pedagógus: éles látású, sok utazásra képes, európai intellektusú, mat, ott mindig ébernek kell lenni az emberi gyen- Bízzunk a Szentlélekben. A Szentatya is ebben ismét sajátos karizmával felvértezett lesz, aki a meggeség miatt! a hitben hozta meg döntését, ezt én pozitívan fo- hirdetett új evangelizáció kihívásai pergőtüzében Nagy András, bényi esperesplébános: gadtam. Keresztény katolikusként hiszek abban, képes lesz hitelesen, közérthetően elmondani ko- A pápa személyét illetően mindenkinek meg- hogy életünket a Szentlélek gondviselése irányítja. runk emberének a megváltás és a megváltottság vannak az elvárásai. A konzervatívok konzervatí- Ha ezt rendületlen szívvel elfogadjuk, megértjük örömhírét. vat, a liberálisok liberális egyházfőt szeretnének. XVI. Benedek döntését is. A világ az igazságot véDe ezek nem a legfontosabb szempontok. Még li keresni, de manapság mintha mindinkább csak Fotó: Világháló • NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.


JUBILEUM

Az igazság szabaddá tesz titeket Március van, fékezránt. Az igazság szabadságot hetetlen erővel töri át teremtő ereje acélozta meg magát a megújuló élet azt az akaratot, amely előmindenen, ami visszaször megteremtette a fügfogta. Ez a nagy kirobgetlen magyar kormányzabanó természeti erő tot, majd képes volt megvéméltó kerete annak a deni a kivívott szabadságot szintén viharos nagy is. lelki emelkedésnek, Nekünk, magyaroknak soamely 1848 magyar ha nem volt kérdés, hogy márciusát jellemzi. nemzeti létünk alapja KriszMégis valami arra tus, ezért minden nagy, lékésztet, hogy a robajló nyeges kérdésre az Evangéliesemények mögé nézve umban kerestük és találtuk egy mély indítékot kemeg a választ. Bár a 20. száressünk, amelyből elinzad második felének bolsedul minden nagy akavista történelemoktatása egy rat. pusztán polgári, liberális Erre a választ a címmegmozdulásnak tüntette ben találhatjuk, amely fel az 1848-49-es forradalJézus Krisztus szavait mat és az azt követő szabadidézi Szent János aposságharcot, mi tudjuk, hogy tol evangéliumából. Stech Alajos: Erdősi Imre piarista a branyiszkói csatában (Kecskemét, piarista rendház) nem így volt. Melyik lángoló Miért érték a szabadPetőfi-versből hiányzik az ság, és miért nincs más forrása ennek az isteni adománynak, mint az igazság? Isten? Kossuth Lajos úgy biztatja az Országgyűlést a 200 ezer honvéd kiálMinden emberi érték attól érték, hogy Istenhez vezet. Az igazság pedig lításának megszavazása után, hogy „… Magyarországot a pokol kapui sem egyenes út oda, mert Üdvözítőnk maga mondja, hogy „én vagyok az út, az döntik meg”. Név szerint ismerjük a hazafias lelkületű katolikus papokat, igazság és az élet”. akik fegyverrel is szolgálták az igazságot. A bencés Rómer Flórist, aki a vá1848 márciusa egy igazságától, nemzeti életétől és a megmaradás útjától ci csatában, majd Buda visszafoglalásánál vitézkedett, Erdősi Imrét, a bramegfosztott magyarságot talált. A több mint nyolcszáz éves Magyar Ki- nyiszkói csata hős piarista honvédpapját vagy a politikus Horváth Mirályságot a Habsburgok besorolták az örökös tartományok közé, az ősi jo- hályt… A nemzet csalhatatlanul tudta, hogy mi teszi szabaddá. Ezért állt gokat, amelyeket szent királyaink adtak, semmibe vették. Az egykor nagy oda mellé az Egyház, lélekben és fegyverrel is. és erős nemzet Európa sereghajtójává vált, kulturálisan, gazdaságilag is leA dicsőségesen vívott csaták után mégis kihunyt a szabadság lángja, de az maradt a kontinens országai mögött. A híressé vált 12 pontban tették lát- eszme nem halhatott meg. Pontosan azért, mert gyökereit az Egyetlen Igazhatóvá a márciusi ifjak, melyek a nemzet legfájóbb sebei, amelyek azonna- ságba eresztette. Ha hatalmi harcról lett volna szó, a szabadságharc leveréséli orvoslásra szorulnak. Igazságot akartak, mert tudták, hogy csak az igaz- vel eltűnt volna az ereje, puszta történelmi tény maradt volna csupán. Így ság hozhat valódi szabadságot. Ez a nagy eszme vezérelte már évszázadok- azonban lelkesítő erő maradt, a jövőt is tápláló életforrás. Amikor 1848 márkal ezelőtt Bocskai Istvánt, Bethlen Gábort és II. Rákóczi Ferencet, a ciusának szívet dobogtató nagy eseményeire emlékezünk, jusson eszünkbe, Nagyságos Fejedelmet is. A nagy elődök példája lelkesítette a diákságot, az hogy minden cselekedetünket az igazságnak kell vezérelnie, mert csak ez teországgyűlési képviselőket, a katonákat, a polgárságot és parasztságot egya- het igazán szabaddá bennünket!

Búcsú elnyerésének lehetősége A hit évében a búcsú elnyerésének feltételeit Ján Orosch püspök, apostoli kormányzó a Nagyszombati főegyházmegye híveinek a következőképpen határozta meg. A hit évében, 2013. november 24-ig, teljes búcsút nyerhetnek a saját bűneik miatti időleges büntetés a1ól Isten irgalmából, amit az elhunyt lelkekért is felajánlhatnak mindazon hívek: l. akik valódi bűnbánatot tartottak; 2. kellőképpen meggyóntak; 3. szentáldozáshoz járultak; 4. imádkoztak a Szentatya szándékára; 5. és teljesítik az alábbi cselekedetek valamelyikét. Szükséges cselekedetek a teljes búcsú elnyeréséhez: Ha legalább három alkalommal részt vesznek az igehirdetésen a szent missziók alkalmával, vagy legalább három előadást meghallgatnak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól és a Kato-

likus Egyház Katekizmusának cikkelyeiről bármely templomban vagy alkalmas helyen. Ha zarándoklat alkalmából meglátogatnak egy pápai bazilikát, egy keresztény katakombát, egy székesegyházat, egy, az ordinárius által a hit évére kijelölt szent helyet, és itt részt vesznek valamilyen liturgikus imádságon, vagy legalább megfelelő időt töltenek ott összeszedetten, jámbor elmélkedéssel, amit a Miatyánk, a Hiszekegy, valamint a Szűzanyához, az apostolokhoz vagy a védőszentekhez szóló fohász elimádkozásával fejeznek be. Az ordinárius a következő kegyhelyeket jelölte ki: a nagyszombati Keresztelő Szent János-székesegyház, a nagyszombati Szent Miklósbazilika, a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony-plébániatemplom, a galántai Szent István király-plébániatemplom, a galgóci Szent Mihály arkangyal-plébániatemplom, az

ógyallai Szent László-plébániatemplom, a komáromi Szent András-plébániatemplom, a vágújhelyi Szűz Mária Születése-plébániatemplom, a pőstyéni Szent István király-plébániatemplom, a szmolenicei Szűz Mária Születése-plébániatemplom, a vágsellyei Szent Margitplébániatemplom, Mindenszentek ferences templom, a galánta-hodyi Hétfájdalmú Szűzanya-kápolna, a galgóci Mindenszentek-templom, a pőstyéni Hétfájdalmú Szűzanya-kápolna, a nagyszombati Segítő Szűz Mária-templom, a nagyszombati Szent Jakab-templom, a nagyszombati Szentháromság-templom, a nagyszombati Jézus Szentséges Szíve-templom. Teljes búcsú nyerhető az ordinárius által meghatározott napokon, ha bármely szent helyen részt vesznek egy ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán, s elimádkozzák a

Hiszekegyet: Az Úr ünnepein (Húsvétvasárnap - 2013. március 31., Krisztus mennybemenetele 2013. május 9., Pünkösd - 2013. május 19., Krisztus király ünnepe 2013. november 24.); Szűz Mária ünnepein (Sarlós Boldogasszony – 2013. július 2., Nagyboldogasszony - 2013. augusztus 15., Fájdalmas Szűzanya - 2013. szeptember 15.); szentek ünnepein (Szent Cirill és Metód – 2013. február 14., Szent Péter apostol székfoglalása - 2013. február 22., Szent József - 2013. március 19., Szent Metód halála2013. április 6., Keresztelő Szent János születése - 2013. június 24., Szent Péter és Pál apostolok - 2013. június 29., Szent Cirill és Metód 2013. július 5., Keresztelő Szent János vértanúsága - 2013. augusztus 29.). (R)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

GYEREKSZOBA

Női boldogságok

Amikor még nem jártam munkába, egy napsütéses júniusi délelőttön cseresznyét szedtünk a barátnőmmel, s közben arról beszélgettünk, mit és hogyan tervezünk befőzni a nyáron. Bár mindketten titulusokkal rendelkező, egyetemet végzett nők vagyunk, arra gondoltam akkor: boldogabbak vagyunk most, mint amikor munkába járva karriert építettünk. Kielégítenek a női boldogságok: eperlekvárt szeretek befőzni, pogácsát szaggatni, a diófa alatti kispadon babaruhát kötni, sámlin ülve borsót fejteni, piskótatésztát keverni, virágmagokat vetni és figyelni, hogyan növekednek, babakocsit ringatni, tipegő lépteket egyengetni, mindezt nagy családdal és barátokkal körülvéve. Soha nem vágytam más világi boldogságokra, csak ilyenre. De rövid manapság a női boldogságok ideje, és három-hat-tíz év elvonulás után mégiscsak vissza kell térni a világba. Nekem hat év adatott. Vonakodtam otthagyni puha-meleg életemet, és újra kilépni a világba, mert tudtam, hogy majd nem érti, kineveti és megveti mindazt, ami nekem a legfontosabb, és ami az elmúlt hat év alatt egyre jobban elmélyült a szívemben. Ám megértettem, hogy Isten küldetést ad az embernek, és igenis elküldi őt a világba, hogy tanúságot tegyen Róla. De mi lesz a női boldogságaimmal? Ha kevesebb is az időm rájuk, el nem veszítettem őket, mert ami fontos, arra mindig van idő. Nap mint nap megtapasztalom drága Istenem gondviselő szeretetét, aki megáld engem és családomat minden szükségessel, és

Levelet kaptunk Remény

Smuda Bálint esperes úrra emlékezve 2013. február 14-én helyezték örök nyugalomra szülőfalujában, Dobócán Smuda Bálint esperes urat. Életének 79., papságának 57. évében távozott a Mindenhatóhoz. Személyes élményem is fűződik a boldogult esperes úrhoz, amelyet szeretnék megosztani. A XX. század 70-es éveiben jártam alapiskolába. Hivatalosan nem volt ildomos első szentáldozáshoz járulnom. Nagyapám jóvoltából az esperes úrhoz jártam hetente egyszer felkészítésre a katolikus egyház katekizmusából. Nagy darab, tekintélyt parancsoló pap bácsi fogadott a plébániai hivatalban, aki előtt ijedtemben sírva fakadtam. Ő azonban kedvesen megnyugtatott, majd szép lassan, hétről hétre nagyon okos és szép

dolgokat beszélt nekem Jézus Krisztusról, Szűz Máriáról, a katolikus hitről. Máig is emlékszem, hogy amikor az Úrangyala imádságot mondtuk el együtt, az „És az ige testté lőn és miköztünk lakozék” résznél ő a jobb kezét a szíve fölé tette és meghajtotta a fejét. Elmagyarázta, hogy ezt így helyes tenni, mivel az Ige maga Jézus Krisztus. Amikor ezeket a szavakat mondjuk, a kezünkkel a szívünk fölött kifejezzük szívből való szeretetünket iránta, a főhajtással pedig elismerjük, hogy ő valóban Isten. Ezek után már mosolyogva és katolikus hitemre való nagy-nagy büszkeséggel távoztam mindig a hittanóráról. Mosolyogtam, mert nyilvánvaló volt az esperes úr szeretete a katolikus egyház iránt és ezt egy kisgyermek, mint én, is megérezhette. Másik nagyon fontos momentum, amit Smuda esperes úrtól tanultam és minden Evangélium felolvasásakor őt juttatja eszembe: keresztet rajzolunk a homlokunkra, a szánkra és a szívünk fölé. Az eszünkkel felfogjuk az örömhírt, amit Jézus Krisztus hirdetett, a szánkkal másoknak is elmondjuk, amit az evangéliumban hallottunk, a szívünkkel pedig kifejezzük szeretetünket a Szentháromság egy Isten és az Anyaszentegyház iránt. Az első szentáldozásra alaposan felké-

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

elegendő időt ad minden valóban fontos dologra. Ő nem vett el tőlem semmi olyasmit, ami igazán számít. És bizonyára női (és férfiúi) boldogság az is, hogy elvisszük a világba Isten szeretetét – még ha eleinte nehezünkre esett is lemondani megálmodott életünkről –, és engedjük, hogy kicsiny, gyönge és alkalmatlan lényünkön legalább egy kevéske átsugározzon az Ő fényességéből. A világnak szüksége van a tanúságtételre, mert olyan kevesen és olyan kevéssé szeretik Őt! Végül is, mi a boldogság? Úgy élni, ahogy elképzeltük? Nem inkább úgy élni, amit Isten képzelt el a számunkra? Én már tudom: bármilyen boldogságunk csak úgy lehet, ha az Ő akaratát teljesítjük. Illusztrációs felvétel: Világháló szültem, meggyóntam a bűneimet. Titokban, egy köznapi szentmisén vehettem magamhoz életemben először Krisztust. A családtagjaimon és rajtam kívül senki nem tudta, hogy ünnepelek. Köszönöm mindezt utólag is Smuda Bálint esperes úrnak, aki ezután a mennyben fog imádkozni a hívekért. Bali Mária

Évértékelő Makrancon Még februárban, a helyi szép művelődési házba meghívást kaptak a nyugdíjasok Zsupcsán Máriától, a klub elnökétől. A farsangi időszakban közel 80 nyugdíjas jött el a találkozóra, és megjelent Lacko Mária polgármester is. Az örömteljes találkozón a helyi óvodás és iskolás gyerekek kulturális műsorral köszöntötték a nagymamákat, nagyapákat, vendégeket. Ezután a Csemadok helyi szervezetének énekcsoportja kedveskedett az időseknek, szép dallamokkal, nótákkal. Az évi beszámolóban Zsupcsán Mária szívet melengető szavaival a hit, a remény és a szeretet értékéről beszélt. Hangsúlyozta, fogjuk meg egymás kezét, békés életünket kellő bölcsességgel éljük. A vezetőség jóvoltából gazdag programja volt tavaly a tagságnak.

Sportdélutánok, kirándulások, magyarországi termálfürdők felkeresése, versenyek, beteg nyugdíjasok látogatása és sok-sok más program. Az elnök asszony köszönetet mondott az önkormányzatnak, a nyugdíjasoknak, és hangsúlyozta: az eredmények azért is voltak sikeresek, mivel Isten áldása szüntelen jelen volt a munkájukon. A nyugdíjasok találkozóján megvendégelésre is sor került, majd Fekete László – egy nyugdíjas jó barát – megszólaltatta harmonikáját… Tóth János, 82 éves nyugdíjas

Imakilenced Kelenyén Lourdes-i imakilenced kezdődött február elején községünkben. Három helyen végezték: A templomi csoportban Konc Magda előimádkozó végezte 16-18 személlyel. A második csoport, Csáky Eszter vezetésével, édesanyjának házában gyűlt össze, mintegy 15-20 személy imádkozott itt. A harmadik csoport pedig nálunk imádkozott, mert itt is van egy beteges édesanya. Lánya és unokájuk és a szomszédok jöttek itt össze. A 3 éves kis dédunoka, Nikolett is szépen tud imádkozni. Örömmel végeztük a kilencedet, erőt kapva a nagyböjti keresztúti ájtatosságokra. Csáky József


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Amikor az is baj, ha nem fáj – a cukorbeteg lába Nos, ha a dolog nem lenne ilyen komoly, akár viccelődhetnénk is – hiszen Olvasónknak van humorérzéke –, mondván: van benne valami... Sajnos, a betegtársa által vázolt „forgatókönyv” még ma is gyakori kimenetele a cukorbetegségnek. A dolog komolyságát bizonyítja pl. az a tény, hogy 2011-ben már a 6. olyan nemzetközi orvoskongresszust rendezték, melynek egyetlen témája volt: a „diabéteszes láb”. Miért és hogyan alakul ki a cukorbetegségnek e veszélyes szövődménye? Rövidre zárva mondandónkat: a cukorbetegség megtámadja az idegeket is – idegbántalmat, „neuropátiát” okoz. Ennek következtében lábszárazság, az izzadás elmaradása és érzéketlenség alakul ki a talpon. Az érzéketlenség miatt a beteg nem érez fájdalmat, pl. ha apró kő kerül a zoknijába, vagy tüske karcolja meg talpát. Hát ez csak jó dolog, ha nincs fájdalom – mondhatnánk. Nos, a helyzet ennél bonyolultabb. A fájdalom ugyanis olyan, mint a műszerfalon kigyulladó piros lámpa - arra figyelmezteti a sofőrt, valahol valami baj van. A neuropátiában szenvedő cukorbetegnél nem villan fel a piros fény – így a cukorbeteg talpát akár egész nap nyomhatja a kő. Az eredmény kisebesedés lehet, kialakulhat egy nagyon makacs talpi fekély. Az ilyen seb viszont nyitott kaput jelent a baktériumoknak, a fekély begyullad, elgennyesedik – természetesen ilyenkor már nagy a fájdalom. A talpi fekély kialakulását megkönnyítik a már meglevő lábbajok – a levelében is említett lúdtalp vagy pl. egy gyermekkori lábtörés következtében a talp természetes nyomáspontjainak megváltozása. Mit tehet Olvasónk és a „hasonló cipőben” járó cukorbeteg? Rendkívül fontos a láb naponkénti megmosása, tisztán tartása. Különösen a lábujjak köze ellenőrizendő, hiszen az ott megbúvó gombafertőzés is előbb-utóbb kaput nyithat a baktériumoknak. Gondosan ügyeljen a körmeire is,

Agapé

Vargabéles

45 éves háziasszony vagyok, tíz éve van cukorbetegségem, két éve inzulint is kapok. Gyermekkoromban lúdtalpas voltam, egy darabig hordtam is a betétet, aztán meguntam. Legutóbb a cukorellenőrzésre várva, egyik betegtársam rám ijesztett. Azt mondta, hogy éppen az ilyeneknek – akiknek amúgy is van valami baja a lábával – szokott „rámenni a cukor a lábakra”. S ha időben ezt nem veszik észre, akkor akár láblevágás is lehet a nóta vége. Kérem, nyugtasson meg és tanácsoljon, hogyan kerülhetem el ezt a szomorú véget? Jelige: egy lábon nehéz az élet

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Március 24., vasárnap 9.00 Szentmise Budapestről 14.00 Perikópa - vasárnapi szentírás-magyarázat. Jelenits István piarista atya műsora

Duna TV Március 18., hétfő 9.30 Élő egyház 10.00 Isten kezében. XVI. Benedek pápa 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Armageddon, azaz Har Megiddo Március 23., szombat 8.25 Élő egyház 8.55 Isten kezében. Találkozás Jelenits István piarista szerzetessel Március 24., vasárnap 6.30 Szentföldi szent helyek üzenete. Idegenek szent helyei I. 9.05 Élő világegyház 10.30 Száműzött magyar irodalom

mind a benőtt, mind a rosszul vágott, beszakadt köröm melegágya lehet a fertőzésnek. A cukorbeteg hordjon kényelmes, nem szorító cipőt, és zoknija ne műszálas legyen. Ha valamilyen ortopédiai jellegű eltérés van jelen (lúdtalp, bütyök), azt érdemes minél előbb rendbe hozatni, mert a kialakuló bőrkeményedés (tyúkszem) a leggyakoribb helye az említett talpi fe-

Hozzávalók: 40 dkg finommetélt, 75 dkg túró, 3 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 30 dkg cukor, 1 citrom, 10 dkg mazsola, 1,5 dl tejföl,8 dkg vaj, 6 réteslap Elkészítés: A finommetéltet sós, forrásban lévő vízben kifőzzük, majd leöblítjük és leszűrjük. A túrót villával alaposan összetörjük. A tojásokat kettéválasztjuk, majd a sárgákat a vaníliás cukorral, a cukorral, a citrom héjával fehéredésig keverjük, és hozzáadjuk a mazsolát, a tejfölt és a tú-

kélynek. Természetesen igyekezni kell arra is, hogy a cukorbetegség jól kezelt legyen, nagyobb kilengések nélkül. A jó diabetológus minden alkalommal ellenőrzi betege lábainak állapotát is – legalább az érverés megtapintásával a lábfejen, ill. a belső boka alatt. Ma már számos, fájdalommentes vizsgálóeszköz létezik az idegbántalom korai felismerésére is.

rót. Összekeverjük, rálocsoljuk az olvasztott vaj felét, majd a túrókrémhez keverjük a kifőzött finommetéltet, és a kemény tojásfehérjehabbal lazítjuk. Ezután egy tepsit vajjal kikenünk, majd kibéleljük 3 réteslappal, meglocsoljuk olvasztott vajjal, és ráöntjük a tésztás tojáshabos masszát. A tetejére jön a másik 3 réteslap, majd ezt is meglocsoljuk vajjal, és megsütjük. Ha elkészült, 10 percet pihentetjük, és kockákra vágva tálaljuk. Megszórjuk porcukorral. Beküldte: Marácsek Éva, Zselíz

m1 Március 23., szombat 12.05 Nemzeti nagyvizit. Az egyházszervezet alapítása Március 24., vasárnap 5.55 Katolikus krónika 6.35 A sokszínű vallás

Kedves Olvasóink! Szeretnénk Önökkel együtt szerkeszteni rovatunkat. Ezért arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Ha az étel fényképét is mellékelik hozzá, azzal még jobban megörvendeztetnek bennünket, illetve olvasótársaikat. Vonják be az egész családot, kérjék meg gyermeküket, unokájukat, fényképezze le az elkészített ételt, s a képet (jpg formátumban) a recepttel együtt küldjék el szerkesztőségünk e-mail címére: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolunk egyet, aki ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Tél, tél, tél, tél, Honnan jöttél? Tereld el a szeleket ne fújjanak hideget! (Kiss Dénes)

Gyerektoll Bár a farsang már elmúlt, és benne járunk a nagyböjti időszakban, két olyan írást közlünk most a Kuckóban, amely még a vidámság, szórakozások napjait idézi. Hiszen a nagyböjtben sem kell szomorúan, fejünket lehorgasztva járnunk, bár mulatságokon ilyenkor nem veszünk részt. Még jobban figyelünk Jézusra, igyekszünk a kedvében járni: mosollyal, szeretettel, jósággal, türelemmel mások iránt.

Farsang az iskolában Farsangra készülődtünk az iskolában. A gyerekek sok szép jelmezt készítettek. Nyírtak, ragasztottak és festettek. Ez az elterjedt farsangi szokás nálunk is bevált. A jelmezek bemutatása után bolondozunk, vigadozunk és várjuk a tavasz eljöttét. Aztán eljön a nagyböjt ideje, mi is visszafogottabban viselkedünk. Antal Szabolcs, 3. a osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Farsangi versike Jancsik, Julik, Katikák, járjátok a jó táncot: Legyen dínom-dánom, Nincs most erre tilalom!

Szajkó Erzsébet, 3. c osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Készítette Lőrincz László

2. forduló – Irodalom II. 1. Mit kér a Halotti beszéd szerzője Istentől az elhunyt számára? Sorold fel azon személyneveket, amelyek előfordulnak legősibb teljesen magyar írásos emlékünkben. 2. Igaz-hamis a) Az Ómagyar Mária-siralom a Pray kódexben található b) Az Ómagyar Mária-siralom eredetileg magyar vers c) Mária kéri, hogy Isten vegye az ő életét fia helyett d) Mária visszaemlékezik Izajás próféta jövendölésére, hogy életében sokat fog szenvedni e) Mária azt kívánja, hogy fiával együtt halhasson meg 3. Röviden ismertess egy középkori legendát, amely magyar földön íródott és az itt élő szentek életét mutatja be.

Vigadjunk és örüljünk, nagy legyen az örömünk. Álarcosok, gyerekek, kergessék el a telet! Vajda Botond, 3. A osztály, Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

Rejtvény

„A kereszténység és a művészetek”

Vízszintes: 1. A rejtvény megfejtése (a nyilak irányában folytatva), 5. Spion, 8. Porrá tör, 9. Sándor, Benedek, 11. Kicsinyítő képző, 12. Izom fele, 13. Tény, 15. Liter, 16. Hasznos madár, 19. Zita, 20. Lötyögős, oldott, 21. Orsó közepe (!), 22. Tova, 24. Személyre kérdő szó, 25. Mesterkélt testtartás, 26. Labda a hálóban, Függőleges: 1. A kígyó hangot ad, 2. Törj, darabolj, 3. Mutató névmás, 4. Róbert, 5. Kelet, 6. Dísz, 7. Kegyelem régiesen, 10. Gyalogos katona (BAKA), 13. Forma, külső, 14. Állóvíz, 17. Rangjelző előtag, 18. Királyi szék, 23. Paripa, 25. Peru fele, 27. Római ötven, 28. Tonna.

4. Ki vagyok én? Édesanyám Borbála. Testvére Magyarország püspöke. Én Itália földjén tanultam, és számos versem e földön született. Hazatérve, az igazságos király Várad püspökévé nevezett ki. Reneszánsz eszméit hirdettem. Költészetem nemcsak hazámban, hanem Európaszerte nevessé tett, s ezáltal szülőföldem is híressé lett. 5. Kitől származik az idézet? Párosítsd össze az idézetet a szerzővel és alkotásával! 1) No azért elbágyadt lelkem, te ne búsulj, Buzgó imádsággal sõt Uradra burulj, Erõs reménséggel csak õhozzá szorulj, Tõle el ne fordulj! 2) Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg, A megfejtés a rejtvény vízszintes 1. sorában található, a nyilak irányában folytatva. Ha jól töltitek ki a rejtvényhálót, egy a hitünkkel kapcsolatos felszólító mondatot kaptok megfejtésül. A megfejtést nyílt levelezőlapon március 22ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava

Megfejtés A 8. számunkban található rejtvény megfejtése: nagyböjt. A nyertes: Keresztes Rebeka, Tesmag. Gratulálunk, az ajándékot postán küldjük!

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg! 3) Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét! 4) Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk: Fel hát az útra, társaim, siessünk! 5) Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek csupán tiszta szív és sok, sok szeretet. 6) mihelyt a verőfény elolvasztja a havat, mind rútsága s mind szépsége kitetszik annak, ami béfedett volt: úgy az ítéletkor kinyilatkoztatja Krisztus, amit most nem látunk. 7) Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom, Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legelet. a) Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett b) Szenczi Molnár Albert: XXIII. Hálaadása Dávidnak az Istennek reá gondviselésiért és táplálásáért c) Pázmány Péter: Az utolsó ítéletnek rettenetességérűl d) Balassi Bálint: Adj már csendességet... e) Janus Pannonius: Búcsúja Váradtól f ) Pázmány Péter g) Balassi Bálint 42. zsoltár A versenyfeladatok és a versennyel kapcsolatos egyéb információk letölthetők a polgári társulás honlapjáról: www.gabrieloz.sk A megfejtést a Gábriel Polgári Társulás levélcímére: Gábriel občianske združenie, Nám. priateľstva 2164/4, 929 01 Dunajská Streda vagy drótpostán az ajpek@real-net.sk címre várjuk legkésőbb március 31-ig. A borítékra írjátok rá: „A kereszténység hatásai” 1

2

3

4

8

E 9

12

5 10

13

6 11

14

15

16

17

18

19

20

21

22 26

23

24 27

25

S

28

7


LÉLEK ÉS ÉLET

Felkészülés lyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind-mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam A román államelnök világosan kimondja, hogy nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd szákölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk mon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görög- is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeméország, Írország, Portugália… De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztülment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félő, hogy mint minden, előbb-utóbb hozzánk is begyűrűzik. Elgondolkodtató! Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan, de Kenyérdagasztás a nagyszalontai gyermekotthonban biztosan itt, nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog ad- nyezés van a házainkban, de ennek ellenére azt ni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabkifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy ré- ban kellene mennünk. Őseink a földből, az erdőből szét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot látja. Ez ilyen egyszerű! Lehet, hogy ezt a kanyart is! Előrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de le- munka tarthatja fent a jövő családjait itt, Erdélyhet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egy- ben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a inket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az iskolák végtelen elméleti oktatása. élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre 2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani kell tudatosan felkészülni! az önfenntartásra. Csíksomlyóról Zsókáék elmenNekünk, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akar- tek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámjuk készíteni a holnapra – ezt jelentené a nevelés –, ként egy-egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészíte- tünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Minnünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önma- denik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemgukban bízó, a jég hátán is megélő, az életet válla- csak azért kell szépen a családok elmenjenek dolló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül gozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, szerveztük meg a „pusztai vándorlás hete" elneve- hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka zésű tábort Szovátán! És az „Ábel a rengetegben" által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lenevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg het, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adágyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az sa mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek iskolák vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire fenntartási költségeit? És főleg azt kérdezzétek partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot ne- meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élkünk, a Szent József-i értelemben vett szülőknek, hetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, becsülettel fel kell vállalnunk, és jó végre kell vin- százasával fogják majd őket bezárni? nünk. 3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erE célból fogalmaztam meg néhány javaslatot: dőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meg1. Minden napközi otthont, minden családot látni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel kértem, hogy a konyhakert művelését vegye komo- befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságo„… bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje."

san, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind-mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása vagy az iskolában tanított más tantárgyak. 4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni. A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a k e vés p énzü nk et népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak. 5. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsimosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott, ahol nem vagyunk, a fűtés, szellőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni írásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni. Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdsági összeroppanástól sem kell pánikolni senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap -, de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje. Az Isten adta holnapban bízva, Csaba testvér Fotó: erdelyinaplo.ro

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


GONDOLKODÓ

REJTVÉNY

(ék. hiba); 40. Földet forgat; 41. Pihentetett szántóföld; 42. Magnézium és jód; 43. Egyének, ill. közösségek közötti ka p cs ol a t; 4 6 . Nem teljesen léha (!); 48. (Színházi) idény; 50. Csont – latinul; 51. Vérszívó rovar, itt névelővel; 53. Szemeddel érzékeled; 55. Francia fizikus, az elektrodinamika megalapozója (André Marie, 1775-1839); 57. Fonetikus mássalhangzó; 58. Lett sakkozó volt, a sportág nyolcadik világbajnoka (19361992); 59. Az NCIS amerikai tévésorozat főszereplője, figuráját Mark Harmon alakítja; 60. Világszerte így (is) ismerik: A fekete gyöngyszem; 62. Mozogni kezd (!); 63. Kelet-ausztráliai város, a New England Range-hegység lábánál; 65. Angol szó, értelme: a fényképezőgép (kamera) lencséje fókuszának folyamatos állíthatósága; 67. Ismert japán nagyváros; 69. Az egyik fosztóképző; 71. Elektroencefalogram, rövidítve; 73. A panasz szava; 74. Német elöljáró, jelentése: -ból, -ből; 76. Keskeny folyóvíz; 78. 1915. október 28-án ebben a városban szentelte áldozópappá Franz Egger brixeni püspök; 79. Acél – angolul; Függőleges: 1. 1937. október 28-án – napra pontosan 22 évvel pappá szentelése után – Serédi Jusztinián hercegprímás püspökké szenteli. Itt rejtettük el püspöki jelszavának első részét (a másik része a függ. 37 alatt található); 2. Csupaer (!); 3. Pártfogás, védnökség; 4. Jelen nap; 5. Angol férfinév (Baldwin); 6. E közelebbi; 7. Ittrium és bór; 8. Irodalmi kifejezéssel: lakik (valahol); 9. Káin test-

Dr. Meszlényi Zoltán Lajos esztergomi segédpüspök halálának 62. évfordulójáról emlékeztünk meg március 4-én, aki a kistarcsai internáló táborban halt meg alig több, mint nyolc hónapos – per és ítélet nélküli – raboskodás után. Életével kapcsolatos néhány adatot rejtettünk el a vízsz. 6, 34, 78, valamint a függ. 1, 19 és 37 számú sorokban. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán március 22-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Német város magyaros neve; 6. Ennek a tudományágnak volt egyik legjártasabb ismerője; számos könyvet és kommentárt írt ebben a témában; 13. Könyörület, szánalom; 15. Róbert – angolul becézve; 16. A 3. betű pótlásával: Párizs egyik repülőtere; 17. Ramazúri (ék. hiba); 18. Tavaszi gyümölcs; 20. Kollégiumi pedagógus; 22. Ón és kalcium; 24. Búzavirágféle gyomnövény; 26. Argon; 27. Kissé hiányos lizéna (!); 29. Két verssorvég összecseng; 31. RTY; 33. Szlovák elöljáró, jelentése: -tól, -től; 34. Ebben a városban született 1892. január 2-án; 36. Szeretetlakoma; 38. Kitüntetés, érem – népiesen

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Keresztények és ateisták a Facebookon Ray Comfort keresztény filmrendező és hithirdető keresztényeket toboroz segítségül, mert nem győzi megválaszolni a Facebook-oldalán kapott sok száz kérdést és hozzászólást. A több milliós nézettségű 180 fok című film rendezője elmondta, hogy Facebook-oldala valóságos csatatérré vált, ahol hívők és nemhívők reagálnak sokszor provokatív bejegyzéseire. Nem ritka, hogy egy-egy posztjára több mint ezer válasz érkezik. „Rájöttem, hogy a Facebook fantasztikus csatornája az evangéliumnak. Volt egy bejegyzé-

vére; 10. Becézett angol férfinév; 11. .....-Petrich Soma – Petőfi és Jókai ifjúkori barátja, romantikus festő (az előbbinek rokona volt és arcképét többször megfestette); 12. Dunántúli megyeszékhely; 14. XX. szd.-i művészeti irányzat; 19. Itt kezdte gimnáziumi tanulmányait, mielőtt a család Budapestre költözött; 21. Lábbelit készítő iparos – régi népies szóval; 23. Nagyon ritkán; 25. Vissza: tagadószó; 28. Az érzékelés sejtjéből kifutó szál; 30. A halak szaporodási tevékenységének időszaka; 32. Orosz történész, író ( Jevgenyij, 18751955); 35. A vér igéje, ha levegővel érintkezik; 36. Emlősállat kiálló szemfoga; 37. A püspöki jelszó befejezése (a függ. 1 folytatása); 39. Régen így nevezték az országgyűlést; 41. Az ENSZ angol megfelelője; 44. Római 499; 45. Ozmium és ólom; 47. Élelem; 49. Európa leghosszabb folyója; 52. Tellúr és

sem, amit 1,2 millióan olvastak, sokan nem keresztények. Mibe kerülne egy 1,2 milliós hallgatóságú evangelizációs rendezvény! Itt ugyanennyi embert ingyen, egyetlen gombnyomással elérhetünk. Az interneten bárki – egy rövid szünetben a

gyermekeivel otthon lévő anyuka vagy a munkahelyen dolgozó is – megszólíthatja a tévelygőket.” Comfort szerint a Facebook-oldalára látogató hitetlenek egyszerűen „unják az Isten nélküli éle-

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

polónium; 54. Lopakodva átmegy; 55. ... mail; 56. Félfedeles gazdasági faépület – ha pótoljuk az első betűt; 59. Török szempontból nézve: nem mohamedán személy; 61. Régi magyar női név; 62. Filmszínház; 64. Vissza: Azerbajdzsán fővárosa; 66. Oxigén nitrogén és einsteinium; 68. Zokni egyneműi; 70. Albán pénznem; 72. Gépesített ásó; 75. Kén és urán; 77. Komputertomográf – rövidítve.

Megfejtés A 8. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Puksa Magdolna, Léva. Gratulálunk!

tet. Az ateisták nem az intellektus képviselői, aminek hiszik magukat. Úgy vélik, nincs rá bizonyíték, hogy van Isten. Olyanok, mint az óceánban a hal, amelyik azt mondja, nem bizonyítható, hogy van víz. Értelmetlen kijelentéseket tesznek, például hogy nincs rá bizonyíték, hogy Jézus Krisztus tényleg élt. Talán nem tudják, milyen évet írunk.” Comfort Élő vizek elnevezésű szolgálata dokumentumfilmekkel, tévés kommentárokkal, internetes videókkal segíti az evangelizációban tevékenykedőket. Az abortuszról szóló filmjét közel négymillióan látták az interneten. Legnagyobb figyelemmel mégis az ateisták kísérik. „Az ateizmus futótűzként terjed, és sokan kemény harcot vívnak azért, hogy Istent kitöröljék a történelemből, kiirtsák az iskolákból, az igazságszolgáltatásból, de még a karácsonyból is. Mindez halálosan komoly, és ha mi is komolyan gondoljuk, akkor meg kell ismertetnünk őket az evangéliummal.” Magyar Kurír


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Névnapja alkalmából őszinte szeretettel köszöntjük kedves jó lelkiatyánkat,

„Világunk fölött áll a kereszt... Ne ereszd el, hanem örökre szeresd, és szeresd... Csak ez a dicsőség, és csak ez a haszon. Csak az egyért élj, és vezessen minden utadon.”

MARKOVIČ JÓZSEF plébánost. Szívből kívánunk erőt, egészséget, kitartást, a Szentlélek erejét és a Szűzanya oltalmát. Kérjük az Úr Jézust, nagyon sokáig tartsa meg közöttünk.

Születés- és névnapja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük kedves lelkiatyánkat, MACHO JÓZSEF esperesplébánost. Nehéz az út, amit járnia kell, de útra kel szüntelen. Kérjük a jó Istent és a Szűzanyát, hogy ezt az utat még nagyon sokáig járhassa hívei közösségében. Imádkozunk érte, hogy kifogyhatatlan testi és lelki erő övezze egész élete folyamán, nemes hivatása gyakorlása során. Egyúttal születésnapja alkalmából lelkiatyánk édesanyját,

Hálás szívvel a koloni hívek

„Az út tiszta és szent, melyet választottál, rajta haladni, soha el ne fáradjál!” Névnapja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, BÍRÓ SÁNDOR plébánost. Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy a Mennyei Atya adjon számára erőt, egészséget lelkipásztori munkájának végzéséhez. Isten éltesse lelkiatyánkat! A bakai, a dercsikai, a nádasdi rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek „A legszebb hivatás a világon, Istent szolgálni a szent oltáron.” Sok szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából lelkiatyánkat, BOZAY KRISZTIÁN esperesplébánost. A jó Isten árassza el kegyelmével, és a Szűzanya oltalmazza gondviselő szeretetével élete minden napján.

LABUDA LAJOSRA, halálának 24. évfordulóján, LABUDA KLÁRÁRA és LABUDA ISTVÁNRA, haláluknak 5. évfordulóján.

Tisztelettel köszöntjük születés- és névnapja alkalmából

Szerető családjuk ISMERKEDÉS

PARÁK JÓZSEF lelkiatyát. Kérjük a jó Istent, áldja meg testi-lelki erővel, egészséggel. A Szűzanya oltalmazza odaadó lelki42 éves, nőtlen férfi komoly kapcsolatot szeretpásztori tevékenységét. ne kötni házasság céljából olyan hölggyel 30-tól Ezt kívánják szeretettel 40 éves korig, aki hozzá költözne. a kőkeszi egyházközség hívei Jelige: Szeretet és remény Telefonszám: 0905984713 „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi Nálad vannak.” ( Jn 6,68) SZOLGÁLTATÁS

MACHO TERÉZT is köszöntjük, aki március 7-én töltötte be 85. életévét. Kívánjuk, hogy a Gondviselő őrizze meg Nagy szeretettel köszöntjük névnapja alkalmámég sokáig egészségét, hogy továbbra is élvezhes- ból lelkiatyánkat, se családja önzetlen szeretetét. MAHULÁNYI JÓZSEF helynök urat. Ezt kérik hálás szívvel a zsérei hívek Köszönjük áldozatos munkáját, melyet egyházközségünk híveiért tesz. Áldja meg a jó Isten és Tisztelettel köszöntjük névnapja alkalmából őrizze a Szűzanya gondviselő szeretete. lelkiatyánkat, Az ipolysági és a gyerki hívek LENGYEL SÁNDOR plébánost. Adjon neki az Úr erőt, egészséget, hogy az „Szeretni tudni, mint Jézus – ez a mi a hivatáevangélium hirdetésében soha el ne fáradjon. sunk. Ez a tökéletesség.” Hálával és szeretettel a vágai hívek és a rózsafüzér-társulat tagjai

Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, többéves jótállás. Tel: 0911 130949, 0905 234902, www.umar.sk Albák – miseruhák. www.gabrielbolt.eu

Szívünk szeretetével és hálával köszöntjük lelkiatyánkat, KASSA SÁNDOR plébánost névnapja alkalmából. Köszönjük lelkiatyánk áldozatos munkáját, felénk áradó szeretetét, amellyel vezeti nyáját az Istenhez vezető úton. Imáinkban kérjük a jó Isten áldását és a Szűzanya oltalmát szeretett lelkiatyánk életére. Sok szeretettel és hálával a kürti, a csúzi, a fűri hívek és a gyermekek Tisztelettel és szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából lelkiatyánkat, NASZVADI SÁNDOR esperesplébánost. A jó Isten árassza el bőséges áldásával, adjon neki erőt, egészséget és kegyelmet lelkipásztori munkájához. A Szűzanya védő szeretete kísérje élete minden napján. Gratulálnak a nagymagyari egyházközség hívei MEGEMLÉKEZÉS

Őrizzük emlékét, kit nagyon szerettünk. Tíz éve annak, hogy nem lehet közöttünk. Fájó szívvel emlékezünk SÁMSON IGNÁCRA.

Tisztelettel és szeretettel a medvei rózsafüzér-társulat tagjai és a hívek

Szerető felesége és gyermekei családjukkal • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Kiss Róbert „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston) Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ima a hívő ember „anyanyelve”. S egész biztosan igaz a mottóban idézett Szent Ágoston-i mondás is: „…aki énekel, az kétszeresen imádkozik.”. Ismerjük vajon „énekes anyanyelvünket”? Elgondolkoztatnak olykor az ismerős templomi dallamok s énekeink szavai? Tamás József plébános írta egy helyen: „A magyar nép éneklő nép. Énekben mondja el örömét és bánatát, és ezzel vigasztalódik. A mai nyugtalan világban nagyon is szükség van erre, főleg a templom meghittségében.”

Értesítés A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola dunaszerdahelyi kihelyezett tagozata értesíti az érdeklődőket, hogy a 2013/14-es tanévben, a Boldog BatthyányStrattmann László Intézetben a következő tanulási lehetőségeket kínálja az első évfolyamban: 1. Szociális munka (Bc.) képzés – nappali tagozat (magyar nyelven) 2. Szociális munka (Bc.) képzés – nappali tagozat (szlovák nyelven) 3. Szociális munka (Bc.) képzés – részidős – esti tagozat (magyar nyelven) 4. Szociális munka (Bc.) képzés – részidős – esti tagozat (szlovák nyelven) A képzés Dunaszerdahelyen történik. Ezen kívül az ipolysági Boldog Apor Vilmos Konzultációs Központban a következő képzések indulnak: 1. Szociális munka (Bc.) képzés – részidős – esti tagozat (magyar nyelven) 2. Szociális munka (Bc.) képzés – részidős – esti tagozat (szlovák nyelven) A képzés Ipolyságon történik. Bővebb információ a főiskola honlapján: www.vssvalzbety.sk és www.uni.katolikus.sk

„Szent az Isten, szent az Isten, Égnek-földnek Istene. Fölségének énekével Ég és föld és szív tele.” (Glória, 59., 6. versszak) A távozó XVI. Benedek pápa a hívekkel való utolsó találkozóin köszönetet mondott Istennek, munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek, paptestvéreknek és „Isten egész népének”, a szolgálata évei alatt tőlük kapott segítségért. „Köszönöm nektek a szeretetet és a támogatást. Kívánom, hogy mindig tapasztaljátok meg az örömöt, amely abból fakad, hogy Krisztust az életetek középpontjába helyezitek” - írta utolsó Twitter-üzenetében. Az utolsó általános audienciáján szintén a hála szavaival kezdte beszédét: „Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek! Érzem az egyház életerejét! Köszönöm az Úrnak azt is, hogy szép időben búcsúzhatom!” Hát igen, ilyen a hálás ember, aki felfigyel a részletekre is. A sok egyéb mellett azt is észreveszi, hogy szép az idő, ezt is meg tudja köszönni, ezzel is példát mutat, még most is tanít. Hála érte Istenünk! Igen, mindenkinek oka van arra, hogy hálás legyen, hiszen minden Isten ajándéka. Hálát adunk azért, hogy keresztények vagyunk, hálát adunk családtagjaink, rokonaink, barátaink, ismerőseink, felebarátaink emberségéért, a barátságos környezetért, a segítségért, jó szándékért, a velünk való törődésért, gondoskodásért, figyelmességért, szeretetért. Most, nagyböjtben, különösen hálát adunk Jézusnak, mert feláldozta magát értünk a kereszten. A szívünk Isten fölségének énekével van tele. Köszönet és hála a megtérés kegyelméért, hála a sebzett kapcsolatok gyógyulásáért és a hívek szeretetközösségéért.

Értesítés Az Isteni Irgalmasság V. országos konferenciáját április 6-án, szombaton rendezik meg az egri bazilikában. Közelebbi tájékoztatás: Belvárosi Plébánia, 3300 Eger, Telekessy út 6. Tel.: 00 36/36/515-725 Jézusom, bízom benned!

2013-as naptár Remény egylapos falinaptár Ára: 0,20 Eur Megrendelhető: 0948/057508 vagy office@remeny.sk

• NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA • 2013. MÁRCIUS 17.

A Sixtus-kápolnában folyó előkészületek a konklávé előtt...


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.