Útmutató a hagyományos zöldségfajták megmentéséhez by Laszlo MIHALY

ÚTMUTATÓ A HAGYOMÁNYOS ZÖLDSÉGFAJTÁK MEGMENTÉSÉHEZ

SZERZŐ: SZŐCS-BORUSS MIKLÓS-ATTILA TÁRSSZERZŐ: CRISTIAN ALBU KIADÓ: Fundaţia Civitas pentru Societatea Civilă FELELŐS KIADÓ: Orbán Árpád (arpad.orban@civitas.ro) TÖRDELŐSZERKESZTÉS: Agrár Média Egyesület A kiadvány a “Hagyományos magok. A biodiverzitás megőrzésének kulcsa” elnevezésű projekt keretében készült, melyet a Civitas Alapítvány a Polgári társadalomért valósít meg. www.magvetok.ro, www.civitas.ro 2

Az EGT 2009–2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából ﬁnanszírozott projekt, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül. Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az EGT 2009-2014 hivatalos álláspontját. Az EGT és a Norvég támogatásokkal kapcsolatos hivatalos információk megtalálhatók a www.eeagrants.org honlapon. ÚTMUTATÓ a hagyományos

Légy te is magvető!

ilágszerte egyre gyakoribbá válnak azok a kezdeményezések, amelyek a hagyományos tájfajta magok megmentése érdekében jönnek létre. Sokan úgy érezzük, hogy az ipari mezőgazdaság térhódítása és a magok forgalmazását érintő jogszabályok veszélybe sodorták a tájfajtákat és ezáltal a természeti sokszínűséget is. Jelen kezdeményezés, amelyet a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért 2013-ban fogalmazott meg, ebbe a mozgalomba kíván bekapcsolódni. A Hagyományos magok mint a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt célja feltárni és összegyűjteni az Erdélyben még megtalálható tájfajtákat és két regionális kísérleti kertben szaporítani, majd tovább adni az érdekelteknek: kisgazdáknak, családoknak, biogazdáknak, közösségi kerteket működtetőknek és hasonló civil szervezeteknek. E kiadvány az Eco Ruralis partnerszervezet segítségével készült azzal a céllal, hogy a hagyományos zöldségtermesztés lépéseit azok is elsajátíthassák, akik most szeretnének bekapcsolódni a tájfajták megmentésében. Fontos számunkra, hogy minél többen részt vegyünk ennek a támogató, együttműködő hálónak a szövésében és vessük a magot azért, hogy szabadon rendelkezhessünk tájfajtáinkról, saját élelmiszerünkről és szorgalmazzuk a természeti sokszínűség fennmaradását.

Pakot Mónika projektvezető

zöldségfajták megmentéséhez

ÚTMUTATÓ a hagyományos

Előszó

kultúrnövények genetikai változatainak csökkenése gyakran oda vezethet, hogy részben vagy teljes egészében veszélybe kerül a mezőgazdasági termés, vagy akár fajokat is elveszíthetünk. A történelem során fennmaradt egyik példa az írországi burgonya esete (Solanum tuberosum), a XIX. századból. A csak két-három fajból álló állomány genetikai ellenállóképességét a burgonyavész egyik nagyon virulens fiziológiai változata tönkretette, ezért a burgonyatermés szinte teljesen elveszett. Ennek a genetikai gyengeségnek következményei lettek, hiszen másfél millió írországi ember halt meg és két-három millió más országokba kellett elvándoroljon, mivel a burgonya volt náluk az alapélelmiszer. Hasonló eset történt 1992-ben, szintén a burgonyával a volt Szovjetunióban, valamint Floridában a citromfélékkel 1984-ben. És a példákat lehetne folytatni... Azáltal lehet csökkenteni a mezőgazdasági termelési eredmények kockázatát, ha minél több fajt és fajtát használunk. A magas szintű egységesítés fokozott sérülékenységet eredményez. A helyi tájfajták gyakran tartalmaznak olyan egyedi géneket, amelyek által ellenállóak a betegségekre, kártevőkre, a szárazságra és egyéb biotikus és abiotikus tényezőkre. Az 1960-as években elindított zöldforradalom alkalmával a világ egyre több mezőgazdasági termelője el kezdte feladni a hagyományos mezőgazdaságot, a régi fajtákat, a helyi növények telepítését, a moderneket részesítve előnyben. Ezeknek a fajtáknak a termesztése lehetővé tette mind a termelékenység növelését, mind az intenzív és szuperintenzív termesztési technológiák előtérbe helyezését. Az iparosított mezőgazdaság viszont számos hagyományos faj és helyi tájfajta elveszítését is jelentette. A modern fajták nagyobb terméshozama rövid távon előnyös a termelők számára, viszont a mezőgazdaság fenntarthatósága a helyi fajtákban hordozott genetikai változatosság megőrzésétől függ. A szerves anyagokra alapuló mezőgazdaság elmúlt években történő elterjedése, valamint a fogyasztók által az ökotermékek iránt tanúsított egyre nagyobb érdeklődés megnövelte a mezőgazdászok érdeklődését is a régi és a helyi tájfajták iránt, hiszen ezek a legmefelőbbek a környezetbarát mezőgazdasági rendszerek számára. Románia még mindig sok és változatos régi és helyi tájfajtával rendelkezik, főleg azokon a vidékeken, amelyeket elkerülte az 1989 előtti kollektivizálás, illetve el vannak zárva, vagy a lakosság elöregedett. Viszont fennáll annak a veszélye, hogy végleg elveszítjük ezeket, ha nem tesszük meg a megfelelő lépéseket a beazonosításuk és megmentésük érdekében. Ilyen összefüggésben születtek Romániában is olyan különböző kezdeményezések, szervezetek, amelyek célja a hagyományos magok népszerűsítése. Ezek közül is kiemelkedik a kolozsvári székhelyű Eco Ruralis – olyan gazdák szövetsége, akik környezetvédelmi elveik alapján tudatosan végzik ha-

zöldségfajták megmentéséhez

gyományos öko-mezőgazdasági munkájukat. Az Eco Ruralis-t 2009-ben hozták létre és az ország minden részéből számlál tagokat. Az egyesület azért küzd, hogy a gazdáknak joguk legyen kisméretű, nem ipari jellegű mezőgazdaságot folytatni. A törekvés egyebek mellett magában foglalja a hagyományos magvak használatának, szaporításának és szétosztásának a jogát, a biobiztonság szigorú leszabályozását (hogy ne kerüljenek használatba genetikailag módosított szervezetek), hogy Románia megőrizze a szuverenitását az élelmiszereket illetően, valamint hogy megmaradjon a tisztelet a fogyasztó egészsége és a környezetünk iránt. Az Eco Ruralis sok más olyan szervezettel is együttműködik, amelyek szintén felkarolják ezt az ügyet. Az egyik leggyümölcsözőbb együttműködést a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért szervezettel alakította ki, a „Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa” elnevezésű projekt keretében. Ezt a projektet a norvégiai Norges Vel szervezettel közösen vitelezzük ki és az Eco Ruralis-nak abban van benne fontos szerepe, hogy megossza eddig felhalmozott tudását és gyakorlatilag is részt vegyen a hagyományos magok megmentésének folyamatában. Jelen Útmutató tehát ennek a projektnek a keretében készült. Mindazoknak szántuk, akiket érdekel az ökológiai és hagyományos technológiák alkalmazása által megvalósított falusi zöldségfajták termesztése. A kiadvány három részből áll. Az elsőbe a kultúrnövények fontosságával és fejlődésével kapcsolatos történeti áttekintést, valamint a tematikával kapcsolatos nemzetközi és európai szintű szabályzásokat foglaltuk bele. A második részben bemutatjuk az öko- és hagyományos zöldségtermesztésben alkalmazandó technológiákat. Az Útmutató utolsó részében pedig részletesen leírjuk a termesztési és magelőállítási technológiákat a paradicsom, paprika, tök, cukkini, paszuly, saláta és spenót esetében. Az a szándékunk, hogy e kiadvány legyen könnyen áttekinthető és gyakorlati hasznossággal bírjon azok részére, akik egészséges élelmiszereket kívánnak előállítani egy egészségesebb élet reményében. Ez a munka az első ilyen kezdeményezés ezen a területen és kétségkívül jobbításra érdemes. Hiszem viszont, hogy egyik jó hangadója lehet azon törekvéseinknek, hogy megmentsük a falusi magokat és teret adjunk a hagyományos mezőgazdaságnak Romániában. Dr. Aurel MAXIM docens

ÚTMUTATÓ a hagyományos

TARTALOM 1. A hagyományos mezőgazdasági növények jelentősége és jellemzői ..... 9 1.1. A tájfajták jellemzői és fontosságuk egy fenntartható mezőgazdaság érdekében ...................................................................................................... 11 1.2. A tájfajták megőrzése .................................................................................. 12 1.3. A romániai mezőgazdasági agrobiodiverzitás helyzete és a genetikai erózió veszélye az országban ................................................................... 13 2. A zöldségtermesztési technológiák általános aspektusai ..................... 15 2.1. A veteményeskert előkészítése és megszervezése .............................. 15 2.2. A zöldségek kiválasztása és társítása ...................................................... 20 2.3. 2.3 A talaj karbantartási munkálatai ......................................................... 29 2.4. A zöldségeskert trágyázása ....................................................................... 31 2.5. Járványvédelem és a kártevők elleni védekezés ................................... 39 2.5..1. A kert betegségei és kivédésük ..................................................... 39 2.5..2. A veteményeskert kártevői ............................................................. 41 2.5..3. Természetes gyomirtás ..................................................................... 57 3. Zöldség- és vetőmag-termesztési technológiák ...................................... 59 3.1. PARADICSOM ................................................................................................ 59 3.2. PAPRIKA – csemege, pritamin, kápia, csípős .......................................... 64 3.3. UBORKA ......................................................................................................... 69 3.4. Sütőtök, főzőtök ........................................................................................... 72 3.5. 3.5 BAB – zöldbab, futóbab és törpebab ................................................ 75 3.6. 3.6 Saláta ........................................................................................................ 79 3.7. SPENÓT .......................................................................................................... 82 3.8. HAGYMA ......................................................................................................... 84 Irodalomjegyzék .....................................................................................................

zöldségfajták megmentéséhez

ÚTMUTATÓ a hagyományos

1. FEJEZET A hagyományos mezőgazdasági növények jelentősége és jellemzői

étezése során az emberiség körülbelül 10 000 kultúrnövény-fajt vett igénybe a fennmaradásához. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) statisztikái alapján napjainkban az élelmiszer-előállítás 90%-át körülbelül 120 kultúrnövény-faj biztosítja. Az egyedi sokféleség drasztikus csökkenése mellett, az iparosított mezőgazdaság megjelenésével egy időben, megkezdődött egy erős genetikai eróziós folyamat is. A kultúrnövények régi és helyi fajtái kerültek és vannak a legnehezebb helyzetben a modern fajtákkal szemben. 1998-ban Anton C. Zeven holland kutató megadott egy meghatározást, miszerint a tájfajták: olyan fajták, amelyek nagymértékben toleránsak a biotikus és az abiotikus stresszel szemben, relatíve nagy hozam stabilitást mutatnak és az alacsony bemeneti (input) mezőgazdasági rendszerben a hozam szintje közepes. Az Európai Bizottság 2008/62/CE Irányelve a helyi vagy honos fajtákat (megőrzési fajtákat) úgy határozza meg, mint: olyan növényfaj populációi, illetve klónjai, amelyek természetes módon alkalmazkodtak régiójuk környezeti feltételeihez. A mezőgazdaság megjelenése óta – tehát több mint 10 000 éve – az ember genetikai változatok alkotója. Például az almának több mint 10 000 fajtája van, a rózsának 20 000, a baracknak 3000 és a szilvának is szintén 3000. Úgy becsülik, hogy az idők során nyert növény- és állatfajták száma közel 1 millió. A XX. század elejéig Európa népességének nagy része falun élt és a mezőgazdaság a hagyományos rendszerekre támaszkodott, amelyeknél a termelési tényezők nagyobbik része, beleértve a magokat is, a saját gazdaságokból került ki. Jelenleg Európa aktív lakosságának körülbelül 4%-a foglalkozik mezőgazdasággal, amely olyan iparosított rendszerré változott, ahol a termelési tényezők legnagyobb része a farmon kívülről származik: felszerelések, üzemanyag, műtrágya, növényvédő szerek, valamint a modern feljavítási technikák alkalmazásával nyert magok. Az iparosított mezőgazdasági rendszerekben modern fajták magjait használják, amelyek genetikailag egységesek és helyettesítették a hagyományos fajtákat – ezeket primitív vagy helyi fajtáknak, populációknak, illetve paraszti fajtáknak hívták. Szerencsére a hagyományos fajtákat nem irtották ki teljesen, létezésük és megőrzésük fontossága elismert. Az idők során a mezőgazdászok kiválasztották a magtermelő növényeket, különböző szükséges jellemzőket véve figyelembe: fagyellenálló-képesség, tárolhatóság, ellenállás a betegségekkel és kártevőkkel szemben, cukortartalom stb.

zöldségfajták megmentéséhez

Mindegyik helyi fajta keretében többféle, folyamatos fejlődés alatt álló genotípus létezik, a kiválasztódási, a természetes és mesterséges kényszerítő hatások miatt. A helyi fajtáknál viszont a kiválasztódás nem vezet a modern fajoknál fennálló genetikai egységességhez. A helyi populációk körében létező genetikai változatosság megfelel a gazdák különböző szükségleteinek és céljainak. A biotikus és abiotikus stressztől függetlenül (szárazság, túlzott nedvesség, betegségek és kártevők támadása stb.), amelyeknek ki lehet téve a kultúra, fognak létezni ellenálló genotípusok. A kultúrnövények helyi fajtái fontos genetikai alapot képeznek a modern fajták nyerésében is. Az első modern fajták a kukorica és a búza esetében jelentek meg, a XX. század elején, az Egyesült Államokban és Olaszországban. A feljavítási technikákat folyamatosan tökéletesítették, így egyre nagyobb mennyiségű genetikai egységességgel rendelkező fajtát és hibridet nyertek azért, hogy nagy hozamuk legyen, megfeleljenek az iparosított termelési rendszereknek (öntözés, a betegségek és kártevők vegyi anyagokkal történő felügyelete), valamint a betakarítási és gépesítési elvárásoknak. Az átlagos búzatermés így az 1990-es években 1,2 t/ha-ról a jelenlegi 10 t/ha-ra növekedett. Úgy értékelik, hogy ennek a növekedésnek a feléhez a létrehozott fajták genetikai potenciálja járult hozzá. A modern fajták egységessége helyettesíteni kezdte a helyi fajták változatosságát és ez veszélyt jelent a kultúrák számára, mivel csökken a növények azon képessége, hogy legyűrjék a különböző termelési kockázati tényezőket. Például ha egy parazita fejlődik és meghaladja a fajta genetikai ellenálló képességét, a termés teljesen veszélybe kerülhet. A legmeggyőzőbb példa az 1845–1849-es írországi burgonyavész példája (Phytophtora infestans). A szegényebb írországiak alapélelmiszere a burgonya volt. A jelzett időszakban az országban csupán 2-4 burgonyafajtáról tudunk, amelyeknek közös volt az örökségi hozományuk és mindegyik érzékeny volt a burgonyavészre. Az Amerikából származó betegség megjelenése következtében 5 egymás után következő esztendő burgonyatermése megsemmisült és a Nagy Írországi Éhínséghez vezetett 1845 és 1849 között. Írország történelmének egyik fájdalmas fejezete ez, éhezés, járványok és kivándorlások jellemezték, és teljesen megváltoztatta az ország sorsát. A Nagy Éhínség tehát fordulópontot jelentett Írország történelmében. Hatása következtében az ország demográfiája visszafordíthatatlanul megváltozott, ugyanígy a politikai és kulturális kép is. Körülbelül másfél millió ír halt meg, 2-3 millióan pedig Amerikába kényszerültek kivándorolni. A történelemben előfordultak egyéb esetek is, amelyek során az egyes fajok genetikai bázisának leszűkítése katasztrofális következményekkel járt a lakosságra nézve: • Az 1917-es búzaválság az Egyesült Államokban, a feketerozsda (Puccinia graminis) támadása következtében. • Az indiai Bengálban sújtó nagy éhínség 1943-ban, amelyet a rizsen való barnafoltosság (Cochiobolus victoriae) váltott ki. Másfél millió indiai halálát eredményezte. • Indonézia és a Fülöp-szigetek rizstermésének elpusztulása 1974 és 1976 között, a Nilaparvata lugens kártevő következtében. Ezekben a kultúrákban csupán néhány törpe rizsfajta létezett. • A Helminthosporium maydis által a kukoricatermésben okozott károk 1970-ben az Egyesült Államokban, stb. A modern mezőgazdaság nagy problémáját a termesztett fajok genetikai állományának leszűkítése jelenti. 1972 és 1991 között az Egyesült Államokban nyolc mezőÚTMUTATÓ a hagyományos

gazdasági alapfajhoz egyenként csupáncsak tíz fajta tartozott. 1982 után Ázsiában 11 millió hektáron termesztették ugyanazt a rizsfajtát (IR36). Kínában a rizs genetikai változatossága csak néhány, közös genetikai állománnyal rendelkező hibridre zsugorodott, mindez körülbelül 15 millió hektáron. A FAO figyelmeztetett azokra a reális veszélyekre, amelyek ebből a helyzetből adódhatnak. 1986-ban Bangladesben az összes termőföldeken csak egyféle búzát (Sanalika) termesztettek, ugyanakkor Indiában ugyanez a fajta a földek körülbelül 30%-án volt jelen. 1992-ben Hollandiában Renée Vellvé biodiverzitásért küzdő szakember arra a kockázatra figyelmeztetett, hogy csupán kilenc mezőgazdasági fajt termesztenek az ország mezőgazdasági területének közel 90%-án és hogy mindegyik fajnak csak három fajtája van. 1994 után, a genetikailag módosított növények kereskedelmi kultúráinak megjelenésével egy időben, a mezőgazdasági kultúrák sérülékenysége még inkább fokozódott. A magas genetikai egységességnek köszönhetően ezek a kultúrák nagyon sérülékenyek a stresszfaktorokkal szemben, amelyekhez még hozzáadódnak egyéb, a környezetet és az emberi egészséget érintő kockázatok is. A kultúrnövények szakmai és intenzív feljavítása csak a XIX. század felénél kezdődött el, tehát körülbelül 150 esztendeje. A mezőgazdasági kezdetleges (primitív) fajok fontosságát már 1890-ben hangsúlyozták, a bécsi Mezőgazdasági és Erdészeti Kongresszuson is, és 1908-ban sor került a helyi fajták első meghatározására is Kurt von Rümker német agrártudós által. Körülbelül két évtized múlva (1935-ben) Nikolai Ivanovich Vavilov orosz botanikus és génkutató kiemeli a helyi fajták fontosságát a modern fajták létrehozásának folyamatában. Az ipari mezőgazdasági rendszerek elterjedése a XX. században a termesztett növények genetikai változatosságának drasztikus csökkenéséhez vezetett – ezt genetikai eróziónak is nevezik. Habár nincsen tiszta kép az elveszített helyi fajták helyzetéről, mégis évente jelentenek a világ minden tájáról ilyen eltűnéseket. Etiópiában például az elterjedt 26 féle kukoricából manapság csupán hatot termesztenek (77%-os veszteség). Olaszország déli részén a helyi fajták genetikai eróziója 70%-os az utóbbi 30 esztendő leforgása alatt, ugyanakkor Valeria Negri egyetemi profes�szor 2003-ban ugyanilyen veszteséget talált a toscanai Mt. Amiata-ban, mindez négy esztendő alatt történt. 1976 és 1985 között Franciaországban a kukorica genetikai változatossága 10%-kal csökkent. Romániában például a rostos kender szinte teljesen kipusztult. 2008-ban bukkantak rá a máramarosi Tőkés (Groşii Ţibleşului) vidékén egy régi kenderfajta termesztésére. És a példákat lehetne folytatni.

1.1. A tájfajták jellemzői és fontosságuk egy fenntartható mezőgazdaság érdekében Ahogyan a meghatározás is sugallja, a helyi fajtaváltozatok nagyon heterogének. Az az előnyük, hogy jobban alkalmazkodtak a biotikus és abiotikus stressz feltételeihez (betegségek, kártevők, szárazság, alacsony tápanyagszint stb.), és ugyanakkor jobb ízűek, ami igazolja a magasabb piaci árukat, a kereskedelmi fajtákhoz viszonyítva. A tulajdonságaik miatt ezeknek a kultúráknak alacsony az inputjuk, ami megfelel a fenntartható fejlődés elméletének. Az ökotermékek iránti egyre nagyobb kereslet figyelemreméltó gazdasági potenciált kölcsönöz a helyi zöldségfajták megmentéséhez

fajtáknak – amelyek a legmegfelelőbbek az ökológiai rendszerekben történő termesztésre. Az újabb stressztényezők miatt a FAO olyan fajták termesztését ajánlja, amelyek hatékonyan használják fel a víztartalékokat és a tápanyagokat, valamint jól tűrik a meleget és a paraziták támadását. Ezeknek a fajtáknak a létrehozásához nem kedvező környezetből származó helyi fajtákat fognak felhasználni. A helyi fajták általában felbecsülhetetlen potenciált jelentenek az új növényfajták létrehozásában. Úgyszintén, az élelmiszerek előállításának hosszú távra történő biztosításáért, a globális felmelegedés körülményei között, gazdag genetikai változatosságra lesz szükség. Nem létezik egy tiszta felmérés azzal kapcsolatosan, hogy milyen hatása van a klímaváltozásnak a helyi fajtákra, de a potenciális veszélyekre következtetni lehet azokból a kutatásokból, amelyek szerint 2080-ig ki fog pusztulni a vadon élő növényfajok 27-42 százaléka. A helyi fajták fontos jövedelmekhez juttathatják a vidéki lakosságot és így serkenthetik a genetikai változatosság megőrzését on farm. A helyi fajták termesztése hozzájárulhat a helyi gazdaság fejlődéséhez, főleg ha az agroturizmussal van összekapcsolva. A helyi fajták nagyon fontosak az önfenntartó mezőgazdaság számára és továbbra is fontos szerepük van az úgynevezett réspiacon. A jellegzetes helyi fajták egyeztetése egyes zónákkal és helységekkel úgyszintén hozzájárulhat a helyi kulturális önazonosság megerősítéséhez is. Az Európai Unióban a helyi fajták felsőbbrendűségét el lehet érni, ha a különféle hagyományos mezőgazdasági termékeknek különleges státust adnak, ahogyan az állati eredetű élelmiszerek esetében is: • oltalom alatt álló eredet-megjelölés (OEM); • oltalom alatt álló földrajzi jelzésekkel rendelkező (OFJ); • hagyományos különleges termék (HKT). Az agrobiodiverzitás hozzájárul a tájak változatosságához és a különféle területtípusok értékesítéséhez.

1.2. A tájfajták megőrzése Európába a mezőgazdaság a Közel-Keletről került be (Görögországon keresztül), körülbelül 8000 évvel ezelőtt. Az első mezőgazdasági kultúrnövények a gabonafélék, a hüvelyesek és a len voltak. Később jelentek meg a zöldségfélék, a fűszernövények és a gyümölcsfélék. A kukorica, a paradicsom és a burgonya bevezetése csupán Amerika felfedezése után történt meg, úgy 500 évvel ezelőtt. A ’70-es évek elején egy sor, a növényi genetikai erőforrások megőrzésére vonatkozó tevékenységre került sor (ex situ-féle megőrzés). A helyi fajták in situ- vagy on farm-féle megőrzése nem volt annyira jól megszervezve, mint a génbankok esetében. A XX. század második felében Európában nagy eltérések voltak a helyi fajták farmokon belüli megőrzését illetően. Így Európa keleti részein a helyi fajták megtartása hatékonyabban valósult meg az elszigetelt és nem kollektivizált zónákban. Az in situ- és ex situ-féle megőrzés tehát az a két nagy stratégia, amelyet a növényi genetikai erőforrások megőrzésére használnak. E két stratégia között alapvető különbség létezik: az ex situ-féle mintavétellel és egy adott faj populációjának átvitelével ÚTMUTATÓ a hagyományos

és tárolásával jár, távol az eredeti helyétől, míg az in situ-féle megőrzés (a természetes élőhelyen) a szükséges fajok meghatározását feltételezi, kezelésük és nyomon követésük a származási helyükön történik, abban a közösségben, ahová tartoznak. Az 1992-es Biológia Sokféleség Egyezmény (CBD) 9. szakasza szerint a két stratégiát nem alternatívákként vagy szembenállókként kell tekinteni, hanem kiegészítő megközelítésekként kell kezelni. Egyértelmű, hogy csak a hagyományos technológiák alkalmazásával történő on farm-féle megőrzés teszi lehetővé a fajták fenntartható kezelését, ugyanis ezek a természetes eredeti élőhelyeiken tudnak megfelelően továbbfejlődni, a környezet, az ember és az alkalmazott technológiák hatása alatt. Az ex situ-féle megőrzés hátrányai abból fakadnak, hogy a fejlődési folyamat megszakad az által, hogy a genetikai anyagot kiemelik a természetes környezetéből, ugyanakkor az egyes megőrzési eljárások nagyon költségesek. Az egyetlen működő génbank Romániában Szucsáván (Suceava) van, de a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen belül véglegesítés alatt áll egy újabb génbank felépítésének terve.

1.3. A romániai mezőgazdasági agrobiodiverzitás helyzete és a genetikai erózió veszélye az országban Románia mezőgazdasági összterülete 14 741 200 hektár, ez az ország területének 61,8%-át teszi ki. Legnagyobb része szántóterület (9 472 000 hektáron, vagyis 64,1%ban), a többi legelő és kaszáló (4 864 600 ha, vagyis a mezőgazdasági összterület 33%a), illetve szőlős és gyümölcsös, beleértve a csemetekerteket is (2,9%-ban). A hagyományos mezőgazdasági ökoszisztémák a romániai mezőgazdaság jelentős részeit alkotják. Ezekben történik meg az intra- és interspecifikus mezőgazdasági sokféleség in situ-féle tárolása. Az ország vidéki lakossága jórészének az alacsony hozamú (input) mezőgazdaság jelenti a mindennapi élet biztonságát. A szucsávai génbank feltáró munkái azt mutatják, hogy számos hazai mezőgazdász vesz részt a különböző mezőgazdasági fajok on farm-féle megőrzésében, ők helyi gabonaféléket, hüvelyeseket, zöldségféléket, ipari és technikai növényeket, fűszernövényeket és gyógynövényeket termesztenek. A paraszti kertekben számos helyi faj és fajta lelhető fel, amelyek rendeltetése a termelő szükségleteinek és preferenciáinak a kielégítése. A termést mind a család étkeztetésére, gyógykészítmények biztosítására, mind a piaci értékesítésre vagy kulturális célokra használják. Ezért is van jelentős különbség a romániai városi és falusi környezetek között. A legfontosabb olyan hazai intézmény, amelyik az ex situ-féle megőrzés területén fejt ki fontos tevékenységet, a szucsávai génbank (BGS). Benne 403 féle kultúrnövény-fajt tárolnak, összesen 17 704 mintával. A BGS három olyan érdekzónát azonosított be Romániában, ahol a legtöbb helyi fajta van egy helyen: Erdélyi-középhegység, Bukovina és Máramaros – főleg azokban a falvakban, ahol nem történt meg a kollektivizálás a kommunizmus ideje alatt és ahová nem hatoltak be a modern termesztési technológiák, vagy a domborzati tényezők miatt nem lehet azokat alkalmazni (1. ábra). A BGS tevékenysége nem korlátozódik pusztán a fitogenetikai erőforrások ex situ-féle megőrzésére, az elmúlt időszakban kiterjesztették a régi és helyi fajták on farm-féle megőrzésének területére is. Az elvégzett tanulmányaik közöldségfajták megmentéséhez

vetkeztetései azt mutatják, hogy Máramarosban, Sucsáva térségében és az Erdélyi-középhegységben olyan térségeket lehet beazonosítani, ahol az on farm eljárás alkalmazásával őrzik meg a helyi fajtákat. Az ezen a módon megőrzött leggazdagabb genetikai sokféleséggel a paszulynál, a kukoricánál és a burgonyánál találkozunk. A zöldségek, a fűszer- és gyógynövények is számos helyi fajtát foglalnak magukba, de ezeket nagyon kis területeken termesztik, főleg családi fogyasztás céljából. Ezek az őshonos primitív fajták hangsúlyozott genetikai eróziónak vannak kitéve, mivel modern fajtákkal helyettesítik őket, amelyek genetikailag egységesek, de a mezőgazdaságban végbemenő változások, valamint az élőhelyek és az ökoszisztémák pusztulása és a munkaerő külföldre történő elvándorlása is negatívan hatnak ki rájuk. A legkritikusabb helyzet ebből a szempontból a rostnövényeknél (len és kender) áll fent, esetükben a helyi fajták szinte teljesen kivesztek. Ezt a helyzetet tapasztaljuk a Triticum monococcum L. nevű búzafajnál – ez egy olyan ereklye, amely 1984-ben még fellelhető volt az Erdélyi-középhegység számos falvában (Fehér, Kolozs és Hunyad megyékben), ahol takarmányként használták, de néha emberi fogyasztásra is (vegyítve a Triticum aestivum L. kenyérbúzával). Ennek a fajnak abban álltak az előnyei, hogy jól alkalmazkodott a szélsőséges környezeti feltételekhez, ugyanakkor ellenálló volt a búzarozsdával és a lisztharmattal szemben. 2007-ben csupán egy helyen termesztették a T. Monococcum-ot, és csak 0,5 hektáron, a Fehér megyei Nagyalmás (Almaşu Mare) településen. A hazai helyi gabonafajták a kipusztulás szélére kerültek, a modern hibridek és fajták térnyerése miatt. Mihai D. Cristea, a szucsávai génbank „atyja” 2004-ben rámutatott arra, hogy 2000-ig a kukoricának nyolc helyi fajtáját termesztették 399 nem szövetkezetesített településen, 800 métert meghaladó tengerszint feletti magasságban. A magas hozamú hibridek és fajták nyomása következtében Szucsáva megyében 2008-ban már csak három helyi fajtát találtak, amelyeket on farm módon termesztettek, hat faluban. Máramarosban és az Erdélyi-középhegységben csak egy helyi kukorica-populációt találtak (Optac românesc), amelyet kizárólag csak 600-900 m tengerszint feletti magasságban termesztettek, 0,05 hektárnál kisebb felületeken. A burgonyánál a genetikai erózió még súlyosabb, mint a gabonafélék esetében. Így Bukovinában és az Erdélyi-középhegységben már csak öt, illetve három helyi burgonyafajta létezik, ezeket adják át egymásnak a generációk. A jelenség nagyon kiélezett a lóbab (Vicia faba) esetében, ezt jelenleg csak a Dorna-medencében termesztik. A paszuly (Phaseolus vulgaris L.) leginkább Máramarosban lelhető fel, itt átlagosan tíz helyi fajtát találunk egy gazdaságban/farmon, még akkor is, ha a családi kertekben beültetett területek nagyon kicsik (0,05 ha alatt). Szucsáva megyében és az Erdélyi-középhegységben a Phaseolus coccineus L. nevű, fehér szemű karós paszullyal gyakran lehet találkozni, a kukoricával együtt termesztik. A mezőgazdasági genetikai örökség on farm-féle megőrzéséért Romániában különleges kormányzati és politikai intézkedéseket kell meghozni, valamint ki kell dolgozni egy országos megmentési és megőrzési tervet, amelybe bele kell vonni a gazdákat és a kistermelőket.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

2. FEJEZET A zöldségtermesztési technológiák általános aspektusai

2.1. A veteményeskert előkészítése és megszervezése A hely kiválasztása Egy organikus veteményeskertnek semmi keresnivalója nincs az ipari üzemek, a vegyi üzemek, kohók, finomítók és a modern civilizáció más „csodái” közelében. Az általuk kibocsátott füst, gőzök és por károsak a zöldségekre, hiszen kön�nyen felszívódnak a szöveteikbe. A „hagyományos” vagy „organikus” termés megőrzése érdekében az ilyen szomszédokat el kell tehát kerülnünk. Fa vagy sövény közelében sem ajánlott veteményeskertet létesíteni, mert bár védik a kertet a széltől és a fagytól, igen sok vízre van szükségük és mind magukba szívják a talaj erőforrásait. Ha sövényünk van, jelöljünk ki a mentén egy legalább egy méter széles ösvényt, amelyen kényelmesen tudunk közlekedni a szerszámok és termények ki-behordásakor. Ami a kert tájolását illeti, ideális a délnyugati fekvés. A veteményeskert terve Érdekünk, hogy a lehető legegyszerűbb tervet válasszuk a veteményeskert számára, mert így sok problémát elkerülhetünk; leegyszerűsíti a munkát a sorokban, ágyásokban és parcellákban történő zöldségtermesztés. Az utak kijelölése A terület kiválasztása után hozzáfoghatunk a kert körvonalazásához az általunk előnyben részesített formula alapján: teljes kert, négyzet alakú kert, „kolostori” kert… A műveletet egy jól kifeszített kötéllel végezzük, amelynek nyomán kapával könnyű barázdát húzunk a talajba. Ha teljes kertet akarunk, távolítsuk el először a földet (15-20 centiméternyi talajt) az utaknak kijelölt részekről és dobjuk a szomszédos ágyásokra. Az utak kijelöléséhez helyettesítsük az eltávolított földet kavicsokkal, majd fedjük be egyenletesen szétszórt, finom homokkal. Az utaknak 5-10 centiméterrel alacsonyabban kell feküdniük az ágyásoknál. A kert szélén kialakíthatunk egy sáncot a komposzt tárolására és egy fedett menedékhelyet is, amelyben a kertészkedéshez szükséges eszközöket tarthatjuk. zöldségfajták megmentéséhez

1. ábra – „Garden Planner” on-line program, az ideális asszisztens egy tökéletes kert megtervezésében

A terület előkészítése Miután az utak kijelölését befejeztük, készítsük el külön-külön az ágyásokat. Az első tennivalónk a talaj felületén található kavicsok és nagyobb kövek eltávolítása kézzel és gereblyével. Ne felejtsük el a gyökereket sem kitépni, főleg a tarackbúzáét, mert ha a földben maradnak, még több nő majd belőlük. A talaj munkálatai Lényeges, hogy a talaj alapvető munkálatait ősszel elvégezzük, hogy a tél nedvessége és a fagyok vissza tudják állítani a termőföld alapvető struktúráját. A talaj jó megmunkálása a biogazdálkodás és a hagyományos gazdálkodás sikerének egyik alapja. Ne végezzünk talaji munkálatokat, amikor a föld túl nedves vagy túl száraz! A következő alapelveket kell tiszteletben tartanunk: • Ne építsük be a friss szerves anyagokat (trágya, zöldtrágya vagy növényi maradványok) a talajba! Hagyjuk ezeket a felszínen, vagy építsük csak felületesen be, úgynevezett felszíni komposztálást végezve, amely ked-

2. ábra – Talaj-előkészítési munkálatok ÚTMUTATÓ a hagyományos

vezően hat az aerob bomlásra és a szóban forgó termékek korától és természetétől függően 3-4 hétig is eltart. • Ne túlozzuk el a szántást! A szántás, különösen a mélyszántás és a barázdaforgatás, kedvezőtlenül hat a talaj mikrobiális életére, mivel a föld felszíni rétege, amely az aerob mikroorganizmusok legaktívabb környezete, a mélyre kerül. A talaj alapvető munkálatait ősszel végezzük, az organikus trágyák és növényi hulladékok felszíni komposztálása után. A talaj lazítását talajlazító géppel vagy ásóval végezzük, 25-28 centiméterig. Altalajlazítást 5-7 évente ajánlatos végezni (a szántott rétegen túlmenő mélyművelés), különösen az agyagos mezőgazdasági területeken, amelyek nagyon nedvesek vagy tömörek. A komposzt készítése Nincs virágos- vagy veteményeskert komposzthalom nélkül. Ökológiai szempontból ennek csak előnyei vannak: leszámítva azt, hogy mindig van természetes trágyánk, kitűnő módszer a természetes hulladékok (amelyeknek egyharmada használható) újrahasznosítására és a szemetesvödrünk tartalmának jelentős csökkentésére. A sikeres komposzt három alapvető eleme: a megfelelő vízelvezetés és nedvességi szint, a jó szellőztetés és természetesen a helyesen kiválogatott hulladékok.

3. ábra – Komposzthalom

Mi kerülhet a komposztba? A komposztba építhető hulladékok két csoportba sorolhatók és egyenlően kell elosztanunk őket: barnaanyagok (száraz) és zöldanyagok. Annak, hogy a száraz anyag mennyisége elég-e vagy sem, holtbiztos jele van: ha a komposzt ammónia-szagú, akkor nincs benne elég száraz anyag. Íme, egy lista a használható összetevőkkel: • pázsiton kaszált megszáradt fű; zöldségfajták megmentéséhez

• • • • • • • • •

ibrikben főzött kávé zacca (ha nem tartalmaz klórt); fa hamuja; fűrészpor és faforgács; kukoricacsutka; tűlevelek (figyelem, ne tegyünk túl sokat!); bizonyos nem nyomtatott, vékony kartonok (tojás burkolatok, konyhatörlő vagy vécépapírtekercs); szalma; őszi lehullott levelek; virágcserepekből vett táptalaj és kerti föld.

A „zöld-” vagy nedves anyagok a komposzt felmelegedéséért felelnek: • zöldség- és gyümölcshulladék (kivéve akkor, ha rothadtak vagy betegek); • pázsiton kaszált friss fű; • elhervadt virágok; • algák; • száraz gyümölcsök héja (dió, mogyoró, mandula); • zöldségek héja (törje össze őket, vagy legalább vágja össze apróra); • friss trágya; • zúzott tojáshéj.

Hulladékok, amelyeket ne tegyünk a komposztba: • állati eredetű hulladékok (hús, csont, hal) és ezek származékai (állati zsírok, tejtermékek); • növényi zsírok; • citrusfélék héja, amely nem bomlik le; • szén hamuja, amely nehézfémeket tartalmazhat; • beteg növények és gyümölcsök; • gyökeres vagy magról kelő gyomok (a gyökeres növényeket akkor lehet, ha megszárítjuk őket a napon néhány nappal korábban); • gyomirtóval kezelt növények; • diófalevelek és rebarbara, mert mérgező hatással lehetnek az egyes, a talajban élő rovarokra. Hol tároljuk a komposztot? Mindenki azt hiszi magáról, hogy jól ért hozzá, az aranyszabály, amelyet be kell tartani azonban a következő: soha nem választjuk el a komposztot a talajtól. A férgeknek fel kell mászniuk a komposztrétegre, mert nélkülük a lebomlási folyamat nem tud megvalósulni. Ha ez a feltétel teljesül, tárolhatjuk a komposztot a kert sarkában, kis deszka- vagy téglafallal elkerítve, vagy egy hordóban, de akár egy kerek vagy szögletes rácson is. Ha más megoldást szeretnénk, találunk a kereskedelemben komposzttartályokat is, amelyek tulajdonképpen fa raklapból készített aljú silók. A halmot hagyhatjuk a szabadban is. Hogyan készítsünk tápanyagban gazdag komposztot? A komposzthalom szerkezete részben megengedi a nedvességi fok és a szellőztetés közti egyensúly megvalósítását. Először is a halomnak érintkeznie kell a ÚTMUTATÓ a hagyományos

talajjal – kezdésként használhatunk nyers faanyagokból tákolt szerkezetet, például néhány ágat, amelyet a halom aljára teszünk. Ez az első réteg megkönnyíti a szellőztetést és a vízelvezetést. Használhatunk gallyakat is, favágásból megmaradó aprítékot, stb. Ha jó komposztot szeretnénk készíteni, folyamatosan váltakoztatnunk kell a száraz hulladékok és a nedves hulladékok rétegét úgy, hogy mindegyik megközelítően 20 cm vastag legyen. Ha lehetőség van rá (például ha közel lakunk a tengerhez), adhatunk a komposzthoz még 10 cm vastagságú algarétegeket is. Például: teszünk egy réteg hamuval kevert konyhai hulladékot és füves törmeléket, majd rá egy réteg szalmával kevert ganét. A második réteg (20-30 centiméter vastag) általában apróra vágott vegyes organikus hulladékokból álljon. A komposzt mindegyik aktivátor rétegét megszórhatjuk a kereskedelemben megtalálható anyagokkal, de egyszerűen önthetünk rá csalánból készített folyékony trágyát is. A hatás ugyanaz lesz. Locsoljuk le az egészet négyzetméterenként 10 liter vízzel. Igényeink szerint, az előbb leírt módon, adhatunk még egy vagy több réteget a halomhoz, például amíg egyméteres lesz. A komposzt alakulása közben keletkezett hő megőrzéséért és a szellőztetés elősegítéséért fedjük be a rakást egy réteg levéllel, szalmával vagy kaszált gyeppel. Folyékony trágya csalánból: A csalánoldat elkészítéséhez bármilyen tartályt használhatunk, egy dologra azonban figyeljünk: az edény nem lehet fémből, mert akkor megváltoztatja az oldatot. Töltsük meg a tartályt a háromnegyedéig frissen vágott csalánnal. Vigyázzunk, hogy ne kerüljön az edénybe csalángyökér vagy -virág, mert nagyon élelmes növény és elárasztja majd a kertet. Tíz liter vízhez körülbelül egy kilogramm növényre van szükség. Miután az enyhén összezúzott csalánok a tartályba kerültek, töltsük fel esővízzel a szájától 5 vagy 10 centiméterig. Keverjük meg, hogy kijöjjön belőle a levegő és fedjük le, ha nem akarjuk érezni a szagát. Az erjedés időtartama körülbelül 15 nap. Ekkor leszűrjük az oldatot és zárt tartályokba töltjük, így hónapokig meg tudjuk őrizni. Használatkor hígítsuk fel vízzel 1 adag oldat 5 adag víz arányban. A hulladékok leőrlése: Ahogyan azt látni fogjuk, a férgek (kifejezetten a komposzti férgek, amelyeket ne tévesszük össze a földigilisztával) és a baktérium típusú mikroorganizmusok alapvető szerepet játszanak a komposztálásban. Emiatt fontos, hogy minden hulladék, ami a komposztba kerül, legyen jól leőrölve vagy összevágva. Minél apróbbra daraboljuk az anyagokat, annál könnyebb dolguk lesz a férgeknek és a baktériumoknak, és hamarabb elvégzik munkájukat. Áztatás előtt beletehetjük a csalánokat egy zsákba, megspórolva így a leszűrés kellemetlen pillanatait, hiszen nem kell majd mást tennünk, mint kivenni a zsákot a tartályból. A komposzthalmot rendszeresen meg kell forgatnunk, segítve ezzel a lebomlást, de nem rögtön az összerakása után. Két hónapot várnunk kell, mielőtt hozzáfognánk a „feldolgozásához”: ez a várakozási periódus a szerves anyag leromlásához, a lebomlás elindulásához szükséges. zöldségfajták megmentéséhez

A hulladékokban jelen levő mikroorganizmusok kifejtik a hatásukat, megnövelik a komposzthalom hőmérsékletét, amely által a komposzt valamilyen szinten „sterillé” válik. Ezután a hőmérséklet leesik és 20 fok körül stabilizálódik. Ekkor elkezdődik a komposzt életének második szakasza, amely kettőtől hat hónapig tart. Ettől a perctől kezdve kéthavonta egyszer megforgathatjuk. Tartsuk állandóan nedvesen, de ne ázzon át! Ha lusták vagyunk, hagyhatjuk inkább a természetet munkálkodni, ne avatkozzunk be egyáltalán. Így is minden rendben lesz, mindössze annyi különbséggel, hogy a komposzt elkészülésének folyamata tovább fog tartani. Ha márciusban kezdtünk el komposztot készíteni, júliusban tudjuk majd felhasználni. Ha ősszel fogtunk hozzá, meg kell várnunk vele a tavaszt. Honnan tudjuk, hogy készen van a komposzt? Elég, ha sok kis csomót találunk benne és érezzük, hogy földszagot áraszt. Az előítéletek ellenére a sikeres komposzt nem bűzlik! Olyan szaga van, mint az apró, erdei növényzetnek és hasonlít a táptalajra. Ha készen van, felapríthatjuk. Ilyen feltételek mellett egy kisebb komposzthalom már néhány hét után felhasználható a kertben. Ha nem, akkor várnunk kell egy évet. Látni fogjuk, hogyan változik a komposzt az idő múlásával.

A komposztálás négy alapvető szakasza: a. A sárga komposzt: a fiatal komposzt hőt bocsát ki. Az alkotóelemek még csak alig rongálódtak. Mindennek barna színe lesz. b. A közepes komposzt: ebben a szakaszban a komposzt térfogata érzékelhetően csökken. Sok a környéken a féreg, az anyagok nehezen felismerhetőek. c. Az érett komposzt: a férgek száma drasztikusan csökken, a komposzt táptalajhoz kezd hasonlítani. d. A régi komposzt: a férgek eltűnnek, a komposzt táptalajhoz hasonlít. Mennyi komposztot használjunk? Azokra a zöldségekre, amelyek jobban igénylik a trágyázást, 10 négyzetméteren 30-40 kg komposztot szórunk szét. A közepes igényű zöldségeknél 15 kg elégséges. A többi zöldségnek 10 négyzetméterenként 10 kg komposzt is elég, sőt az sem baj, ha nem teszünk semmit. Egyes növények, például az aromanövények, igen kevés trágyát igényelnek, sőt trágyázás nélkül is jól megvannak.

2.2. A zöldségek kiválasztása és társítása A vetésforgó Egy alapelv, amelyet minden amatőr kertész ismer, azt mondja, hogy ne ültessük ugyanazt a zöldségtípust évről évre ugyanarra a helyre. Ennek több magyarázata is van. Először is minden zöldségfajtának megvannak a saját talaji igényei, az éves vetésforgó pedig gondoskodik arról, hogy ne fogyjanak el a talajból egyes tápanyagok, és az egyensúly megtartásáról is. Másodszor: az egyes paraziták általában ugyanazokat a zöldségfajtákat szokták támadni. Következésképpen, ha egy adott helyen állandóan ugyanazt a zöldséget termesztjük, megkockáztatjuk, hogy az illető parcellát megfertőzik paraziták. Ha el akarjuk ÚTMUTATÓ a hagyományos

kerülni, hogy az összes fajt elárasszák a kártevők és meg akarjuk őrizni a talajban levő tápanyagokat, használjunk vetésforgót. Az ugaron hagyás Az ugaron hagyás terminussal azt az időszakot nevezzük meg, amikor egy adott zöldséget nem kell többé a parcellán, ahol korábban nőtt, termeszteni. A manőver célja az, hogy hagyjuk a talajt helyreállni, regenerálódni. Zöldségek: egy nagy család Az ernyős virágzatúak: édeskömény, sárgarépa, zeller. A tökfélék (kabakosok): uborka, tök, főzőtök, sütőtök, cukkini, sárgadinnye. A libatopfélék (Chenopodioideae): libatopok, cékla, spenót. A liliomfélék: fokhagyma, póréhagyma, hagyma. A fészkesek (őszirózsafélék): saláták. A burgonyafélék: burgonya, paradicsom, csemegepaprika. A keresztesvirágúak: káposzta, torma, tarlórépa. A hüvelyesek: bab, borsó. A különböző zöldségtípusok és termesztésük sorrendje A zöldségek trágyaigényük szempontjából különböző kategóriákba oszthatóak. Ha egy teljes kert megművelésére vállalkozunk, a területét három részre kell osztanunk, ahol mindegyik rész a termesztett zöldségek valamelyik csoportjának és azok trágyaigényének felel meg. Ha így járunk el, lényegesen leegyszerűsítjük a trágyázás folyamatát.

4. ábra – Hagyományos paradicsomfajták

Nagy trágyaigényű zöldségek: A burgonyafélék (paradicsom, padlizsán, csemegepaprika, burgonya), a kabakosok (uborka, sárgadinnye, csemegeuborka, főzőtök) és az olyan zöldségek, mint például a cékla, a káposzta vagy a póréhagyma „ínyenc” növények, amelyek a trágyában gazdag talajt keresik. zöldségfajták megmentéséhez

Közepes trágyaigényű zöldségek: A középkategóriában találhatóak: a sárgarépa, a petrezselyem, a gyökeres zöldségek, mint a retek, a tarlórépa vagy a cékla, amelyek gyökereik segítségével képesek a tápanyagokat a mélyből is felszívni. A trágyázást nélkülözni tudó zöldségek: Ezek a „visszafogottabb” zöldségek – amelyek ha úgy adódik, trágyázás nélkül is jól megvannak – a levelesek: a salátafélék (zsázsa, kerti saláta), a spenót, a turbolya. Általában azért ültetjük őket, hogy feljavítsák a parcellát. A kevésbé igényes növények csoportjához tartoznak még a gumós zöldségek (hagyma, édeskömény, mogyoróhagyma, fokhagyma) és az aromanövények is. A hüvelyesek mint trágya: Ezek a növények nitrogéntartalmú trágyaként is használhatók: lencse, lóbab és borsó. E hüvelyesek gyökerei olyan baktériumokat tartalmaznak, amelyek megkötik, majd a talajba juttatják a levegőben található nitrogént. Következésképpen arra használjuk őket, hogy a talajt nitrogénnel gazdagítsuk. Hogyan használjuk a vetésforgót?

Az első év: burgonya Mindenekelőtt fel kell ásni a földet. Ha nehéz talajjal van dolgunk, ősszel szántunk, ha könnyű talajról van szó, akkor pedig tavasszal. Az első évet (különösen akkor, ha ez az első év, amikor ezt a növényt termesztjük) a burgonyának áldozzuk. E gumósok nagy érdeme, hogy egyszerre lazítja és tisztítja a talajt. Ültessük be tehát az egész kertet burgonyával. A második év: hüvelyesek A következő évben a burgonyát hüvelyesekkel helyettesítjük. Ezek a növények is tisztítják a területet és megkötik a talajban a nitrogént. Ültessünk hát borsót vagy lóbabot már nagyon kora tavasszal! Később, amint eljön a nyár, termeszthetünk babot, majd a szezon végén elvethetjük a téli spenótot, amely zöldtrágyaként funkcionál. A harmadik év: leveles zöldségek Ebben az évben ültessünk „frissen trágyázott” kertünkbe leveles zöldségeket, amelyek sok nitrogént igényelnek, a szükséges mennyiséget pedig a talaj felszíni rétegéből veszik fel. Negyedik év: gyökeresek Az utolsó év a gyökeres és gumós zöldségeké, amelyek a mélyből szívják fel a nitrogént. A káposzta termesztése jelentősen kimeríti a talajt, de ez igazából jótékony hatású: a liliomfélék és az ernyős virágúak annál mélyebbről fogják kivonni a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat. Ültessünk tehát a szezon elején sárgarépát, retket, hagymát és mogyoróhagymát! Később adhatunk hozzájuk még póréhagymát, céklát, endíviát és édesköményt. A szezon végén az üresen hagyott parcellákat ültessük be galambbegy salátával. ÚTMUTATÓ a hagyományos

Kivételek A paradicsom maradhat több egymást követő évben ugyanazon a helyen, azzal a feltétellel, hogy a földet évente megtrágyázzuk. Más növények is vannak még, amelyek nincsenek alávetve a vetésforgó elvének: az aromanövények, amelyek nem túl igényesek és a férgeket sem vonzzák, szintén termeszthetőek minden évben ugyanazon a helyen. Más fajok, mint például az eper, a spárga vagy az articsóka, több időt igényelnek az éretté válásra, amely tény kizárja a helyük egyik évről a másikra történő megváltoztatásának lehetőségét. Viszont abbahagyhatjuk a termesztésüket egy adott helyen, amint elérték az érett kort. Ilyen esetben az ugaron hagyás időtartamának legalább olyan hosszúnak kell lennie, mint a növény a földben töltött időszakának.

Állandó zöldségek

Első év: első termény

Második év: hüvelyesek

Harmadik év: le- Negyedik év: veles zöldségek gyökér-zöldségek

rebarbara, articsóka, spárga, paradicsom

burgonya

borsó, bab, lóbab

káposzta, hagyma, sárgarépóréhagyma, pa, fehérrépa, uborka, zeller gyöngyhagyma

A zöldségek társítása Mivel a kerti zöldségeknek különböző trágya- és vízigényük, valamint vegetálási módjuk van, egymás mellé kerülve egymást negatívan vagy kedvezően befolyásolhatják. Egyes növények olyan rovarokat vonzanak, amelyek parazitákkal táplálkoznak, ezért igazoltan jó őket azon növények mellé ültetni, amelyeket ezek a kártevők károsíthatnak. Zöldség Csípős paprika Sütőtök

Hova ültetjük a zöldséget? Melléje Borsó Kukorica, retek

Távol ettől Burgonya Uborka, sütőtök, málna, főzőtök, napraforgó, paradicsom

Burgonya

Fehér bab, káposzta, kukorica, padlizsán (mint csapda), borsó

Uborka

Fehér bab, káposzta, kukorica, saláta, borsó, retek, napraforgó

Burgonya

Eper

Fehér bab, saláta (a barázdákba), hagyma, borsó, spenót

Káposzta

Hagyma

Cékla, káposzta, sárgarépa, korai saláta (a földbe), póréhagyma, eper, paradicsom

zöldségfajták megmentéséhez

Cikória Főzőtök Futóbab

Fehér bab

Napraforgó Karalábé

Zöldség Borsó

Sárgarépa

Borsó Kukorica

Sárgarépa, kukorica, borsó Cékla, káposzta, hagyma A legtöbb zöldség, főleg a cékla, káposzta, sárgarépa, karalábé, kukorica, uborka, padlizsán, póréhagyma, borsó, burgonya, eper, retek Uborka Futóbab és burgonya Fehér bab, saláta, póréhagyma, karalábé, uborka, hagyma (a jó földbe), spenót, eper Hova ültetjük a zöldséget? Melléje Ettől távol Bab, sárgarépa, cikória, kukorica, uborka, korai burgonya, Késői burgonya, hagyma padlizsán, retek, spenót, eper, csípős paprika Saláta, fehér bab, póréhagyma, hagyma, borsó, futóbab, retek, paradicsom

Tarlórépa

Borsó

Kukorica

Cékla, fehér bab, főzőtök, korai burgonya, borsó

Póréhagyma

Retek Paradicsom

Saláta Cékla Spenót Spárga

Burgonya

Cékla, fehér bab, karalábé, zeller, hagyma A legtöbb zöldség, főleg a fehér bab, sárgarépa, főzőtök, fodros saláta, pasztinák, borsó, spenót, cékla Spárga, káposzta, zeller, ribizli, Sárgabarack, burgonya, hagyma karalábé Sárgarépa, retek (a sárgarépa, a retek és a saláta nagyon összeillenek), káposzta Fehér bab, káposzta, kukorica, Futóbab póréhagyma, hagyma, retek Saláta, borsó, retek, eper Paradicsom ÚTMUTATÓ a hagyományos

Zeller Padlizsán

Fehér bab, póréhagyma, káposzta, karfiol, paradicsom Fehér bab, borsó, burgonya

Káposzta (brokkoli, Cékla, fehér bab, zeller, uborkelbimbó, karfiol, kel- ka, saláta, hagyma, burgonya, káposzta, karalábé) paradicsom Málna

Futóbab, eper Szeder, burgonya

A vetés helye és ideje A vetés egy igencsak gazdaságos szaporítási mód, hiszen néha egyetlen virág fiatal növények ezreinek adhat életet. Mielőtt vetni kezdenénk, ne felejtsük el, hogy minden kis magból nagy növény lehet… vigyázzunk tehát, hogy elegendő helyet hagyjunk mindegyiknek! Útmutatásképpen: kis növények (vagyis azok, amelyek felnőtt korukban sem foglalnak el nagy helyet) a retek, sárgarépa, hagyma, spenót, cékla, saláta, petrezselyem, bab és a tarlórépa. Nagy növények a káposztafajták, a brokkoli, paprika, padlizsán, spárga és a tökök. Ezeknek megvan a minimális helyigényük. Futónövények, vagyis karóra van szükségük: a paradicsom, uborka és a futóbab. Azt is vegyük figyelembe, hogy az év melyik pillanatában, melyik évszakban terem az illető zöldség: egyes zöldségek az év elején termékenyebbek (tavasszal, amikor a hőmérséklet még alacsony), mások nyáron és ismét mások pedig ősszel.

5. ábra – Az első lépés? A vetés! zöldségfajták megmentéséhez

Tavaszi zöldségek: a saláta, sárgarépa, cékla, hagyma, metélőhagyma, rebarbara, tarlórépa. Ezek a növények a hűvöset kedvelik. Ráadásul olyan zöldségek, amelyeket egyenesen a földbe vethetünk, kihagyva így a palántálás szakaszát. A nyáron betakarítható zöldségek a paradicsom, a paprika és a bab. Ezek kedvelik a nap sugarait. Olyan növények, amelyeket áprilisban hajtattunk, majd júniusban elpalántáltunk. „Nagyon korai”, „korai” és „késői” növények A vásárolt vagy vetőmagtermesztőktől kapott magok tasakján láthatjuk a „nagyon korai”, „közép korai” és „késői” jelzéseket. Ez azt jelenti, hogy egy zöldség több változatban is megjelenhet: a koraiak például a későiek előtt fognak nőni. A korai fajták jobban bírják a hideget, míg a késői fajták a meleget tűrik jobban. Bár ez megállapított tény, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a dolgok nem ennyire egyszerűek és néha a késői fajta a koraiak előtt jelenik meg. Vethetjük magányosan, függetlenül attól, hogy üvegházi vagy szabadföldi veteményekről van szó. Egyes zöldségeket, például a sárgarépát, babot és retket vethetjük helyben, míg másokat, mint például a paprikát és a paradicsomot ajánlatos cserépbe vetni és bent tartani. A másik megoldás az, ha palántákat szerzünk, amelyeket elültethetünk egyből kint. Ha ez mellett döntünk, válasszuk mindig a rövid, zömök szárú, zöld levelű, egészséges kinézetű példányokat.

A palánták A hajtatás módszerének sok előnye van: a növények nyugodtan, fedél alatt növekedhetnek egy ideig, amely idő alatt ellenállóakká válnak, és ki lehet őket ültetni. Azon fajták esetében, amelyeknek a vegetatív ciklusuk túl hosszú a mi éghajlati viszonyainkhoz képest (például a paradicsom, padlizsán és paprika, a napos országokból származó növények), hajtatással gyorsabban tudunk bőségesebb termést kapni. Számos egynyári virág is van, például a petúnia és a begónia, amit bent kell elvetni.

6. ábra – Paradicsompalánták ÚTMUTATÓ a hagyományos

Az otthoni veteményezés sikerét több feltétel is befolyásolja: megfelelő fény, hőmérséklet, magas nedvességtartalom, könnyű és egészséges talaj. Mindezek nélkül még a világ legjobb vetőmagjai sem fogják megadni nekünk, amit várunk. A létfontosságú fény Egy ház belsejében általában nincs a palánták számára elegendő fény, mivel a fény erőssége 10–100-szor kevesebb, mint kint. A szükséges fényt egy 2-4 darab, egyenként 40 wattos fénycsőből álló berendezéssel tudjuk biztosítani, amelyet 20 cm-rel a palánták fölé helyezünk és napi 12-14 órát égetünk. Ha nem áll a rendelkezésünkre ilyen világító-berendezés, helyezzük a palántákat egy délre vagy nyugatra néző ablak közelébe, amint elkezdenek nőni. A hőmérséklet Kezdetben 21 és 24 °C-fok közötti hőmérséklet szükséges, hogy a magok megfelelően csírázzanak. Amint a hajtások nőni kezdenek, le kell csökkenteni a hőmérsékletet: nappal nem lehet nagyobb, mint 18 °C, éjszaka, mint 15 °C. A közhittel ellentétben, a túl magas hőmérséklet nem jó a hajtásoknak. A túl nagy hőség nem megfelelő világítással párosítva gyenge és esendő palántákat eredményez. Milyen cserepet válasszunk? Hajtásainkat a legkülönfélébb cserepekbe ültethetjük: a kertészeti termékeket áruló üzletekben találunk tőzegből, üvegszálból vagy műanyagból készült ládákat és cserepeket. A tőzegből készült cserepek (biológiailag lebomló) előnye, hogy kiültetéskor a növénnyel együtt a földbe tehetőek, így nem kell a növényt kivennünk és kockáztatnunk, hogy megrongáljuk a gyökerét. Függetlenül attól, hogy milyen cserepet választunk, használat előtt mindig gondosan meg kell tisztítanunk a gombák kifejlődésének megelőzése érdekében. Milyen földet használjunk? Léteznek speciális, tőzegmoha alapú keverékek kifejezetten a magtermesztésre. Ezek könnyű, porhanyós keverékek, amelyek jól őrzik a nedvességet. Trágyázásra nincs szükség, a hajtások nem igénylik, legalábbis az első pár héten. Használat előtt a földet meg kell nedvesíteni, a továbbiakban pedig nedvesen kell tartani, anélkül, hogy tocsogna a vízben. Ha hagymát vagy póréhagymát vetünk, használhatjuk ezt a keveréket kis mennyiségű trágya hozzáadásával. Az említett fajtákat nem kell hajtatni. Ha a hagyma- és a póréhagyma-hajtások túl magasra nőnek, vágjuk le ollóval az egyharmadukat. Hogyan válasszuk ki a vetőmagot? A termés vagy a virágok bősége és minősége jórészt a vetőmagok kiválasztásától függ. A tapasztalatok szerint, ha hibridek magját használjuk, minden évben újat kell majd vennünk. Jobban tesszük, ha saját magokat vetünk! Ha attól tartunk, hogy saját magjaink nem kelnek ki, vessünk el kétszer an�nyit, mint amennyi növényt szeretnénk majd kapni, de ne többet ennél. Jobb elvetni nyolc magot és csak négy egészséges növényt kapni, mint arra ébredni, hogy tizenkét növényünk van és nem szükségesek! zöldségfajták megmentéséhez

Ráadásul minél sűrűbben nőnek a fiatal növények, annál nagyobb a betegségek elterjedésének kockázata. Mikor vessünk? A lassan fejlődő növények, mint a muskátli, begónia vagy a kerti nebáncsvirág hajtatása már februárban elkezdődik. Általános szabály, hogy a zöldségeket és virágokat március elejétől április végéig el kell ültetnünk. Teljesen felesleges korábban ültetni, mert könnyen elhervadnak, majd túl öregek lesznek az újabb ültetéshez. Ráadásul több olyan növény is létezik, amelyiket nem lehet bentre vetni. Mit tegyünk? Töltsük meg a cserepet a speciális hajtatási keverékkel a peremtől egy centiméterig. Vetés előtt óvatosan egyengessük el a felszínét, jól megnyomkodva a földet. Ültessük el ezután egyenletesen a magokat, túlzások nélkül. Ha túl sűrűn vetünk, megkockáztatjuk, hogy a fiatal növények elhervadjanak és túl korán ki kell majd ültetnünk őket. Amint a magok a cserépbe kerülnek, szitáljunk egy kis keveréket a tetejükre, míg vékony réteg borítja be őket. Figyelem! Minél kényesebbek a hajtások, annál kevésbé kell betakarnunk őket. Egyes érzékeny magoknak, mint például a begónia-, a petúnia- vagy a lobéliamagok-

7. ábra – Hagyma ültetése a mezőn

nak, fényre van szükségük a csírázáshoz, nem szabad őket betemetni, pusztán egy üveglapot és egy újságpapírt kell a cserép tetejére tenni. Az ellenállóbb magú fajtákat (indiai szegfű, saláta) csak néhány milliméter vastagságú, elegyengetett táptalajjal kell betakarnunk. A palántáknak vízre van szükségük, de a túlzott öntözés kockázatos, mert agresszívan hathat a magokra: helyezzük inkább a cserepeket egy vízzel töltött tálcára és öntözzük őket alulról, áztatással. Hagyjuk őket így körülbelül 15 percig, majd fedjük le üveglappal vagy műanyag kupakokkal! Amint a hajtások megjelennek, takarjuk ki a cserepet és húzzuk le a fűtést néhány fokkal!

ÚTMUTATÓ a hagyományos

Átültetéskor védjük a gyökeret! A kabakosok családjába tartozó növényeknek, amilyen az uborka, a sárgadinnye, a sütőtök és a főzőtök nagyon kényes gyökerük van – vagyis nem szabad átültetni őket. Ültessük ezeket biológiailag lebomló tőzegcserepekbe. Egyes fajokat, például a paradicsomot, szintén ültethetünk egyből külön cserepekbe, így később nem kell átültetnünk őket. Az átültetés Az átültetés a fiatal hajtások egy másik, nagyobb edénybe ültetését és egymástól való elválasztását jelenti. Célja a növekedésükhöz szükséges tér biztosítása. Az átültetés kedvezően hat a másodlagos gyökerek kifejlődésére, amelyek jobb támogatást biztosítanak majd a növénynek. A felhasznált földet a növény szükségleteihez igazodó tápanyagokkal kell gazdagítanunk. Átültetni akkor kezdünk, amikor a hajtásoknak már legalább két levelük van. Ha túl sokáig várunk, a gyökerek összekeveredhetnek egymás között és nehezebb lesz sérülés nélkül átültetni őket. Átültetés előtt mindig gondoskodjunk arról, hogy a palánták jól meg legyenek locsolva! Lazítsuk fel finoman a földet egy pálcikával! Fogjuk meg a palántát egyik levelétől, ne a szárától, és óvatosan különítsük el társaitól! Ültessük át egy ládácskába vagy cserépbe, takarjuk be az első levelek magasságáig, végül finoman öntözzük meg! Két hét elteltével oldjunk fel a locsolóvízben szerves trágyát, és azzal öntözzük meg. Kiültetés a kertbe Ha hidegebb éghajlaton élünk, ne vigyük ki túl korán a palántákat a házból. Jó, ha betartunk egy úgynevezett akklimatizációs időszakot, ami egy héttől tíz napig terjed, és arra szolgál, hogy ezalatt a növények fokozatosan a kinti világ állapotaihoz edződjenek. Öntözzük ritkábban és tegyük ki a cserepeket egyre hosszabb időre a szabadba. Akkor tegyük be őket a házba, ha az éjszakai hőmérséklet túlságosan leesik. Végül ültessük ki őket a kertbe, biztosítva számukra a növekedésükhöz szükséges helyet. Jó, ha a kiültetés pillanatában felhős az ég és nem áll már fenn a fagy veszélye. Mindegyik átültetett zöldség köré alakítsunk ki egy kis mélyedést, amelyben az öntözővíz össze tud gyűlni. A palántákat kiültetés előtt és után is vízzel frissítsük fel. Szabadföldi vetés (helybevetés) Ha a magokat közvetlenül a földbe akarjuk vetni, szem előtt kell tartanunk néhány feltételt: a talajnak finomnak és nedvesnek kell lennie, de nem hidegnek. Ajánlatos tehát előkészíteni egy kicsit. Először eltávolítjuk a köveket, hiszen zavarhatják a magok csírázását, majd összemorzsoljuk a felszínen levő földréteget.

2.3. 2.3 A talaj karbantartási munkálatai A talaj karbantartásával a gyomok ellen is hatékonyan harcolhatunk. A vegetációs időszakban, megfelelő időben végzett kézi (kapálás) vagy mechanikus (kultivátor, marógép) lazító munkálatok megsemmisítik a gyomokat. A mechanikus munkálatokat nem kell túlzásba vinni, hiszen tudjuk, hogy a nehézgépek ismétlődő átjárása nemkívánatos nyomokat hagy maga után. A legzöldségfajták megmentéséhez

jobb talajmegmunkálási „eszközök” a növények gyökerei, a földigiliszták és a mikroorganizmusok, hiszen ezek éjt nappá téve azon dolgoznak, hogy a talajt az életnek megfelelő, jó állapotban tartsák. Nem szabad elhanyagolnunk a kézi kapálást, mert kevésbé brutális munkálat és jól illeszkedik a természetes faktorokhoz. Kisebb felületeken használhatunk késekkel vagy kultivátorokkal felszerelt kisebb gépeket is, ezek is enyhébben avatkoznak be a talaj életébe a nagy gépeknél. Az optimális talajviszonyok fenntartásában fontos szerepe van az évelő hüvelyesek, a gabonák és a mesterséges gyepfajok jelenlétének a vetésforgóban, mert ezek gyökérzete segíti a talaj fizikai tulajdonságainak javítását. Hatékony módszer a gyomok ellen és a talaj nedvességtartalmának megőrzésére a talaj betakarása, amelyet sokféleképpen végezhetünk. A talaj betakarása

Beborítás szalmával A szalmával való betakarás nem más, mint a termények egyfajta növényi takaróval történő beborítása. Csak akkor szabad takarni, amikor a növények körülbelül 5 centiméteresre nőttek. A technika előnye egyrészt az, hogy megakadályozza a gyomok növekedését, elvéve előlük a fényt, másrészt pedig, hogy megvédi az organikus kertet a párolgástól. Ugyanakkor a szalma táplálja a humuszréteget és védi a talaj felszínét az erős esőzésektől, amelyek következtében kemény, vízhatlan földdarabok alakulhatnak ki. Betakarás szalmával nyáron A nyár közepén hosszú és gyakori aszályok lehetnek, amelyek sok kárt okoznak (főleg, ha elutazunk nyaralni). Ilyen esetben helyezzünk a sorok közé, a növények gyökerére egy réteg szalmával kevert trágyát a meleg időszakok idejére, hogy a talaj vize ne párologjon el! Ilyenkor a talaj gyorsan kimeríti a vízkészleteit, sok növény pedig nagyon érzékeny a víz hiányára. Nagy nedvességigényük van az erős szelek hatásának kitett és a nagylevelű növényeknek. A szép zöldségek termelésének egyik alapfeltétele tehát az, hogy mindig biztosítsunk elegendő mennyiségű vizet a kertünk számára.

8. ábra – A zöldségek betakarása – egy előnyös praktika ÚTMUTATÓ a hagyományos

Mivel takarhatjuk be a talajt? Az organikus mezőgazdaságban többféle anyag közül is válogathatunk a talaj betakarására: levágott fű, száraz levelek, csalánlevelek, feketenadálytő-levelek, komposzt, vágott tövis vagy az éppen kitépett gyomok. Figyeljünk arra, hogy jól összevágjuk őket, nehogy a gyökereik megfoganjanak! Tanácsunk az, hogy ne használjunk semmi olyant, ami megfoganhat, újból nőni kezdhet. Ne használjunk olyan leveleket, amelyeken paraziták vannak vagy betegek! Ugyanakkor ne használjunk gyomirtóval kezelt füvet se! Aszály elleni védelemre használt anyagok Ne vásároljunk fenyőkéregből készült anyagokat, mert túl savasak a zöldségeskert számára! A védőréteges beborítás előtt ne felejtsük el a talajt bőségesen megöntözni! Az összes zöldség esetében használható, kivéve a hagymát.

2.4. A zöldségeskert trágyázása Ökologikus trágyák Az ökologikus zöldségeskertben nem szabad szintetikus termékeket használnunk, amilyen a műtrágya is. Léteznek szerves trágyák is. Ezek lehetnek állati, növényi (úgynevezett zöldtrágyák) vagy ásványi eredetűek. A talaj egyensúlya és a biodinamika Az utóbbi időben egyre többet hallunk a biodinamikus mezőgazdaságról. Ez az újra divatossá váló terminus két görög szóból ered: „bios” (élet) és „dynamis” (energia). Rudolf Steiner, az antropozófia atyja alkotta meg. Az alapgondolat az, hogy a környezet természetes egyensúlyát meg kell őrizni: minden faj megjelenésének oka volt, nem léteznek tehát abszolút káros rovarok és haszontalan gyomok. Mindegyik elem hatékonyan részt vesz a biológiai körforgásban. A kertészkedők örök ellenségeinek, a tetveknek például az az érdemük, hogy a katicabogarak táplálékai. A csalán, amely a gyomnövények szimbóluma, nagyon jó zöldtrágya, amely nitrogént szolgáltat a talajnak és növényvédő szerként is több módon felhasználható (zöldtrágya, rovarirtó szer, komposztaktivátor). Egyetlen fajt se számoljunk fel teljesen a zöldségeskertben, hiszen csak ártanánk a természetes egyensúlyának. Függetlenül attól, hogy ez nagy- vagy kisléptékben történik, a biodinamika szerint a természet összes elemét figyelembe kell vennünk, legyen szó akár a csillagokról vagy a talaj minőségéről. A biodinamikus módszer és trágyázás Ökológiai szempontból nézve trágyázni nem azt jelenti, hogy mindig ugyanúgy járunk el, függetlenül a talaj típusától, hanem azt, hogy mindig az illető terület igényei szerint adunk valamilyen elemet a talajhoz. A biodinamikus módszer tehát nem pusztán sajátos trágyázási módszer, hanem a talaj életét és egészségét meghatározó összes tényező kihasználására szólít fel. Példának okáért, a konvencionális mezőgazdaságban az oldható ásványokat műtrágya segítségével viszik be, majd a víz eljuttatja a növényekhez. Ez a jelentős hozzájárulás a talajok károsodásához vezet, általában a humusztartalom csökkenését váltja ki. A zöldségfajták megmentéséhez

biodinamikus módszer, amely az ilyen természetfelfogás és praktikák ellentétét hirdeti, inkább a talaj táplálását részesíti előnyben a növényekével szemben. Igazából a növény saját életképességének stimulálásáról van szó úgy, hogy a talajra gyakorolunk hatást, termékenyebbé téve azt. A növények szükségletei A növények élőlények. Az emberekhez hasonlóan, szükségük van levegőre, vízre és tápanyagokra. Utóbbit a gyökereik révén szerzik meg, a talajból kivonva. Innen is látszik miért annyira fontos, hogy jól gondozzuk a talajt. A növekedéshez a növényeknek három elemre van szükségük. A kereskedelemben árusítanak természetes trágyákat, amelyek tiszteletben tartják a talaj összetételét és a mikroorganizmusokat mint alkotórészeket. Olvassuk el a csomagoláson levő jelzéseket: nitrogén (amelyet N-nel jelölünk a kémiában), a foszfor (P) és a kálium (K)! Ez segíteni fog nekünk abban, hogy jobban megértsük a jelzéseket: három számot fogunk ott látni, amelyek mindegyike tulajdonképpen e három elem meglétének százalékban kifejezett értékét fogja mutatni, vagyis azt, hogy melyikből mennyit tartalmaz az illető trágya. A sorrend (a román) ábécé szerint van: az első szám a nitrogént mutatja, a második a foszfort, a harmadik pedig a káliumot.

A nitrogén (N) Fő tevékenységét a növény föld feletti részeiben fejti ki, vagyis a szárban és a levelekben. Ezért nagyon jó a leveles zöldségek számára, amilyen a saláta, káposzta, spenót stb. A nitrogénhiány megnyilvánulása: sápadt levelek és a levelek alsó részének megfeketedése. Ha a növények nem jutnak elég nitrogénhez, lassan fejlődnek. Figyeljünk azonban arra, hogy ne vigyük túlzásba a nitrogént! Túl sok belőle törékenyekké, sebezhetőbbekké teszi a növényeket a kert különböző parazitáival szemben, sőt meg is állíthatja a növények kivirágzását és a gyümölcsök kiformálódását. A nitrogén még a felszívódás előtt nitráttá alakul. Ez a folyamat sokáig tart, ezért ajánlott egy jó adag trágyát hozni ősszel, a következő szezonra – ezt nevezzük alaptrágyázásnak. A foszfor (P) Gondoskodik a gyökerek fejlődéséről, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet és kedvez a megtermékenyítésnek. Elősegíti a magok és a virágok kialakulását. Ha saját vetőmagtermesztésre törekszünk, ez az elem létfontosságú szerepet kap. Paradicsomra, padlizsánra, paprikára, gyümölcsfákra és a virágos növényekre van kitűnő hatással. Foszforhiány esetén a növények levelei sötétzöld és kékeszöld színt vesznek föl. A tünetek később vörös, lilásvörös, barnásvörös színbe mennek át, ami a fonáki oldalon mindig jobban kivehető. A virágzás gyenge, a növények rosszul kötnek, gyakran termékenyülésre képtelenek és a termés beérése is hosszabb időt vesz föl. A kálium (K) Ez az elem segít a növényeknek a betegségek elleni harcban. Kedvezően hat a gyökerek, hagymák és gumók növekedésére, ízt ad a gyümölcsöknek, színt a ÚTMUTATÓ a hagyományos

virágoknak. Kedvez a nedvek keringésének és segít a növénynek a tápanyagok beépítésében. A káliumhiány következtében a köztes levelek csúcsának színe megsötétül. Ha nem kap a növény elegendő káliumot, a levelek csúcsain, szélén és a bordák között kávészínű elhalás jelenik meg és érzékenyebb lesz a betegségekre. A három ásványi anyag kiegészíti egymást és csak miután a mikroorganizmusok átalakították, építhetőek be a növénybe. Itt jön képbe újra a komposzt fontossága. Az állati eredetű szerves trágyák Guanó A baromfitrágya előnye, hogy nitrogénben és foszforban gazdag. Ezért a guanó úgy stimulál, hogy hatása könnyen megállapítható. Tartalmaz nyomelemeket is. Hogyan használjuk? A tél végén és a tavasz kezdetén szétszórhatunk egy adag guanót a talajon, körülbelül egy jó ökölnyit négyzetméterenként. Szerszám segítségével keverjük jól a földbe! Szárított baromfivér Megközelítően 12% nitrogént tartalmaz, kedvezően hat a fiatal növények növekedésére. Ültetés előtt szórjunk szét a földön száz négyzetméterenként 4-7 kilogrammot! Megőrölt vagy égetett állatszarvak Az őrölt lassúbb, de tartósabb hatása van. Mindkettő nitrogénban gazdag. Vetés előtt szórjunk el belőle száz négyzetméterenként 4-7 kilogrammot! Halszálka Ez a szerves trágya foszforban nagyon gazdag, 25%-ban ez az elem alkotja. Előnye, hogy univerzális trágya: bármilyen növényre alkalmazható. Progresszív hatású. Ősszel és télen használjuk úgy, hogy tíz centiméter mélyre beássuk a földbe. Négyzetméterenként 40 grammot kell tenni belőle. Növényi eredetű szerves trágyák A ház körül található trágyák Az alábbiakban azokat a növényeket mutatjuk be, amelyeket folyékony oldatként feltétlenül használhatunk trágyaként. Ezen nagyon hatékony oldatok hátránya az, hogy nagyon büdösek. Jól tesszük, ha a kert egyik sarkában, a szabad ég alatt készítjük el, egy műanyag tartályban, amelyet aztán később kön�nyen meg tudunk tisztítani. Szabjunk egy gyapotzsákot és áztatáskor tegyük ebbe a növényeket, így nem kell majd leszűrnünk az oldatot. Az esővíz előnyösebb a csapvíznél, de jobb híján csapvizet is használhatunk. A csalán A csalán nitrogénban, káliumban, mikroorganizmusokban és nyomelemekben gazdag, serkenti a növények növekedését és ellenállóbbá teszi a tetvek, a pókok, a ragya, a rozsda és a lisztharmat támadásával szemben. Elsárgulás ellen is használjuk. Kitűnő komposztaktivátor is.

zöldségfajták megmentéséhez

A csalánból készült folyékony trágya Vegyünk egy kilogramm még magtalan csalánt, vágjuk nagy darabokra, majd tegyük 9 liter vízbe két hétre ázni. Fedjük be a tartályt és kétnaponta keverjünk bele. A két hét elteltével, ha úgy látjuk, hogy már nincsenek benne buborékok, szűrjük le, majd hígítsuk 20%-osra – nem szabad hígítás nélkül használni, mert kiégeti a növényeket. Ahhoz, hogy 20%-ra hígítsuk, össze kell kevernünk 2 liter csalánoldatot 8 liter esővízzel. Az oldattal bepermetezhetjük a növényeket két hétből egy hétig minden nap, és ültetéskor is. Két héttel az elültetés után permetezzünk ismét, majd ismételjük meg a műveletet három hét múlva. Használata különösen ajánlott a burgonya, a káposztafélék, a spenót és a főzőtök esetében. Serkenti a paradicsom növekedését és segít a betegségek elleni harcban. Fekete nadálytő A fekete nadálytő nitrogénben és káliumban gazdag. Serkenti a növények növekedését és virágzását. Nagyon jó komposztaktivátor is. A belőle készült trágya nyomelemeket és hamuzsírt (kálium-karbonát) szolgáltat. Vegyünk egy kilogramm összevágott fekete nadálytőt és áztassuk két hétig 10 liter vízben. Fedjük be a tartályt és kétnaponta keverjünk bele. Két hét elteltével, ha úgy látjuk, hogy nincsenek már benne buborékok, szűrjük le, majd hígítsuk fel vízzel 15%-osra. Ne használjuk hígítás nélkül, mert kiégeti a növényeket!

9. ábra – A csalán

Ezzel az oldattal tíznaponta egyszer kell meglocsolni a növényeket, valamint az ültetés pillanatában. Ez a természetes trágya kimondottan jót tesz a burgonyának, a paradicsomnak, a zöldség- és gyümölcsféléknek, illetve a bogyós gyümölcsöknek. Nyugodtan társíthatjuk a csalánoldattal. A fekete nadálytő és a csalán keveréke sok nitrogént, vasat, nyomelemeket és hamuzsírt tartalmaz. Vegyünk egy kilogramm fekete nadálytőt és 500 gramm csalánt, tegyük őket ázni két liter vízbe két hétre. Fedjük be a tartályt és kétnaponta egyszer kavarjunk ÚTMUTATÓ a hagyományos

bele. Két hét elteltével, ha úgy látjuk, hogy nincsenek már benne buborékok, szűrjük le, majd hígítsuk fel vízzel 10%-osra. Ne használjuk hígítás nélkül, mert kiégeti a növényeket! Az oldatot használhatjuk minden második héten és ültetéskor. A zöldtrágyák Egy kert földjét több módon lehet gazdagítani. Láthattuk, hogy az úgynevezett „elhalt” anyagok, mint például a komposzt, kitűnőek erre a célra. Használhatunk azonban sajátos növényeket is, amelyek a talaj szerkezetére kedvezően ható organikus elemeket és szükséges tápanyagokat szolgáltatnak. Ezeket a növényeket zöldtrágyának nevezzük. Tulajdonságaikat a hajdani parasztok jól ismerték. A többiektől eltérően, a betakarítást követően a lehető leghamarabb el kell őket ültetni a parlagon maradt területre, és kivirágzásuk előtt bele kell dolgozni a talajba.

35 10. ábra – Fekete nadálytő

Előnyök Megakadályozzák a gyomok megjelenését. A gyökerek (gyakran nagyon hos�szú gyökérrel rendelkező növényről van szó) segítenek a talaj vízelvezetésében, gátolják az eróziót és szerepük van a föld felső rétegének megszilárdításában. A mélyre nyúló gyökerű növények felhozzák a tápanyagokat a mélyből a felszínre, elérhetővé téve így a csak felszíni gyökerekkel rendelkező növények számára is. A hüvelyesek éppen ennek a fordítottját teszik: megkötik a levegőben található nitrogént és a talajba juttatják azt, elérhetővé téve így a többi növény számára is. Hogy járjunk el? Korábban említettük már az ugaron hagyás és a vetésforgó technikáját, amelyekkel felszabadíthatunk egyes parcellákat a kertünkben néhány hónap erejéig. Ezt az időszakot használhatjuk zöldtrágya-ültetésre, figyelve arra, hogy a használt fajokat a növénycsaládok függvényében váltakoztassuk. Semmi haszna például egy parcellát bevetni lucernával vagy lóherével, ha olyan zöldséget akarunk majd oda tenni, amelynek nincs szüksége sok nitrogénre. A zöldtrágyát néhány centiméter mélyre ültetjük, megvárjuk, amíg kivirágzik, majd betemetjük. Ne várjuk, meg hogy magja legyen, mert elárasztja majd a kertet! zöldségfajták megmentéséhez

Betemetés előtt kaszáljuk le a növényeket és hagyjuk szétszórva a földön. Várjunk egy hetet –ennyi idő szükséges ahhoz, hogy megszáradjanak. Nem szükséges túl mélyre ásni, elég, ha 10 cm mélyre temetjük őket. Két legyet is foghatunk egy csapásra, ha komposztot is foglalunk bele. A zöldségek elültetésével két hónapot várnunk kell. A vetési konkoly Gyorsan növő növény, amely elég dinamikusnak bizonyul. Korán kell vetni, mindjárt a tavasz kezdetén. Jó betemetni, mielőtt kalásza lenne. Hajdina A hajdinaliszt jól ismert a piterajongók körében, maga a növény pedig (amelyet fekete búzának is nevezünk) erőteljes gyökereinek köszönhetően jótékony hatással van a savas talajokra. Júniusban kell vetni (négyzetméterenként 30-60 grammot) és ősszel betemetni. A hajdina vonzza a ragadozó tetveket és gyomot irt. Nem szabad olyankor kaszálni, amikor már magja van, mert elárasztja a terméseinket. Újabb növény ültetésével hat hetet várnunk kell.

Fekete nadálytő A fekete nadálytő trágya nitrogénben és ásványokban gazdag leveleinek köszönhető virtusait már említettük. Ugyanebből az okból kifolyólag a fekete nadálytő zöldtrágyának is kiváló. Évelő növény, amelyet folyamatosan egy, a virágoskerttől elkülönített helyen termesztünk, zölden szedünk le és betemetjük a zöldségsorok közé. A köles Jó zöldtrágya, amelyet a száraz és szegény fajtákra használunk. Tavasszal vetjük, májusban, és körülbelül három hónap múlva, mielőtt kalásza lenne, temetjük el. A mustár Minden szakértő kertész által ismert trágya, egyesek állítása szerint a maga nemében a legjobb. Sárga virágú növény, amely nagyon gyorsan nő és felszámolja a gyomokat. Az év bármely pillanatában el lehet ültetni, ám virágzása előtt be kell temetni. Ne ültessük olyan parcellába, ahol korábban tarlórépa, káposzta, retek (vagy bármilyen más növény a keresztesvirágúak családjából) volt, vagy ahová ilyesmit tervezünk majd ültetni. A citromfű Buja levelű, gyorsan növő növény. Bármilyen talajtípuson termeszthető. Kora tavasszal ültetjük és nyáron temetjük be, leveleivel együtt. 6-10 hét után virágzik. A lóbab Ez a növény nagyon jól bírja a hideget, gyökerei mélyen hatolnak a talajba. Ültethetjük zöldtrágya gabonákkal társítva, mint például a rozs vagy a zab. Kétharmad gabonához egyharmad lóbabot ültetünk. Tél idejére a mezőgazdasági területen hagyjuk, tavasszal temetjük el. ÚTMUTATÓ a hagyományos

11. ábra – Hajdinamagok

A rozs A rozs gyökerei mélyre hatolnak, levelei buják. Ősszel ültetjük, rá következő tavasszal temetjük be. Hüvelyesek: nitrogénmegkötő zöldtrágyák A lucerna Nagyon mélyre hatoló gyökerű növény, kedveli a száraz, meszes talajokat. Segít a talaj elrendezésében, ha egy teljes évig a helyén hagyjuk. Elültethetjük tavasszal vagy ősszel, majd a rá következő ősszel temetjük be. A vöröshere Jól megél a könnyű, savas talajban. Virágai élénkpirosak és nagyon szépek, innen származik az elnevezése is. Sajnos, ha zöldtrágyának használjuk, nem gyönyörködhetünk a virágaiban, mert még mielőtt kivirágozna, le kell kaszálnunk. Jó nitrogénmegkötő.

12. ábra – Mustárvirágok zöldségfajták megmentéséhez

A fehérhere A fehérhere rövid szára ellenére nagyon erős gyökerekkel rendelkezik. Figyelem: ne hagyjuk, hogy elárassza a kertünket, kivirágzása után temessük be! A csillagfürt Eltemetését megelőzően három hónappal kell termeszteni. A sárga csillagfürt a könnyű, savas talajt kedveli, a fehér csillagfürt pedig a nehéz talajt. A ricinusőrlemény A ricinusolaj származéka. Elég sok nitrogént, foszfort, káliumot tartalmaz és nyomelemekben is gazdag. Eléggé komplex trágya. Sajátossága az is, hogy elhárítja a vakondokat és a rágcsálókat. Tavasszal, nyáron és ősszel szét lehet szórni négyzetméterenként három ökölnyit belőle. A talajba bélyegzőkalapác�csal dolgozzuk bele (éles pengéjű szerszám, amelyet az erdei fák törzsének megjelölésére használnak a különböző erdészeti munkálatok végett). Végül enyhén megöntözzük.

13. ábra – A csillagfürt színes és hasznos virág

ÚTMUTATÓ a hagyományos

2.5. Járványvédelem és a kártevők elleni védekezés A lentiekben a termények legkártékonyabb állatait és a betegségeit, az általuk okozott károkat és a kivédésükre irányuló ökológiai intézkedéseket mutatjuk be.

2.5..1. A kert betegségei és kivédésük I. A főbb betegségek A lisztharmat (Oidium) A betegséget egy gomba okozza, amely megtámadja a levelek felületét: kicsi fehér foltok jelennek meg és gyorsan terjednek, míg végül egy széles, poros hártyát alkotnak, amelynek színe szürke. A levelek nagyon gyorsan elszáradnak. Az említett gomba a tavasz és ősz közötti időszakban legaktívabb. Figyelem: öntözéskor ne öntsünk vizet közvetlenül a növények leveleire! A ragya Szintén gombás megbetegedés, amely először sárga, majd világosbarna foltokban jelentkezik. A levelek hátát fehéres por lepi be. Elszáradnak, a növény pedig megszűnik nőni. A ragya aszály idején eltűnik. A szürke penészes rothadás Ez a parazita gomba a nagyon nedves időszakokban fejlődik ki. A fiatal növényeket támadja meg. A növényeken egyfajta szürke nemez jelenik meg, amely addig fejlődik, amíg végül sötét színű foltokat formál. A gyümölcsök meglágyulnak és rothadtaknak néznek ki. A rozsdabetegség A gombának fonalai vannak, amelyekkel rákapaszkodik a növényekre és kiszívja a nedvüket. A növény elgyengül és elpusztul. A rozsda által megtámadott növényt onnan lehet felismerni, hogy a levelei alatt sötét színű pattanások vannak. II. A gombaölő szerek Lisztharmat és ragya ellen A mezei zsurló Vegyünk egy kilogramm mezei zsurlót és vágjuk össze. Tegyük bele 10 liter vízbe, hagyjuk 24 órát ázni, majd főzzük fél órán át. Hagyjuk kihűlni, majd szűrjük le. Tormainfúzió Tegyünk 150 gramm tormalevelet 5 liter forrásban levő vízbe, és hagyjuk ott fél órát. Utána szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a növényt az így kapott oldattal.

zöldségfajták megmentéséhez

Metélőhagyma-infúzió Tegyünk 150 gramm metélőhagymát 5 liter forrásban levő vízbe, és hagyjuk ott fél órát. Utána szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a növényt az így kapott oldattal. Gombák, rozsda, ragya és szürkepenész által kiváltott betegségek ellen Fokhagyma-infúzió Tegyünk 150 gramm zúzott fokhagymát 5 liter forrásban levő vízbe, és hagyjuk állni fél órát. Szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a növényt az így kapott oldattal.

14. ábra – Mezei zsurló

15. ábra – Torma gyökerek

ÚTMUTATÓ a hagyományos

2.5..2. A veteményeskert kártevői I. A veteményeskert főbb kártevői A mezei nyúl

16. ábra – Metélőhagyma – finom és a kertben is hasznos

A mezei nyulak lerágják a fák és a cserjék kérgét. A frissen kikelt, törékenyebb növényeket is megtámadják. A nagyobb növényeket és a saláta-típusú zöldségeket teljesen tönkre is tehetik. Ha gyümölcsfacsemetéink vagy cserjéink vannak, állítsunk köréjük finom lyukú rácsot, hogy megvédjük. A csípős paprika elég jól távol tartja a nyulakat, ezért hinthetünk belőle a növényeinkre. A nyulak nem szeretik a közönséges magyalt (Ilex aquifolium), ha észrevettük a helyet, ahol szeretnek rágcsálni, lássuk el magyallal. Az is hatásos, ha bekenjük a fák törzsét lebomlott trágyával. A kutyaszőr és a naftalingolyók szaga is elűzi őket. A madarak Kétségtelen, hogy a madarak elpusztítják a kártevő rovarokat, de a hátrányuk az, hogy megtámadják a kis gyümölcsöket. A fecskék, a cinegék és a parti fecskék bár megcsipdesik a salátánkat és a gyümölcsöket, mégis a kertész méltó segítségei: fő táplálékuk a gyomnövénymagok és a különböző rovarok, például a zsizsik és a csupaszcsiga. Ha vannak a környezetünkben éjszakai ragadozók, védjük őket, hiszen példának okáért a kuvik imádja a rágcsálókat. Ha azt akarjuk, hogy ne csipegessék meg a gyümölcsöt, tegyünk számukra elérhetővé friss vizet. Alkalmazhatjuk a klasszikus módszereket is: egy madárijesztő, színes rongyok vagy a fák ágaira aggatott CD-k szintén jó eredményeket hozhatnak. Ezek a módszerek azonban csak rövid távon hatásosak, a madarak hamar rájönnek a csalásra. A rovarok A levéltetű Kétségtelenül a zöldségeskert első számú ellensége. Ki ne találkozott volna már ezekkel a kicsi, fekete rovarokkal, amelyek kolóniákat képeznek a növényeken és a nedvüket szívják. Ismertetőjegyeik: széles test, vékony, hosszú lábacskák és csápok, valamint két szarvszerű kinövés a testük végén. Télen a levéltetvek elrejtőznek, ám ahogy az első szép napok megérkeznek, már ki is kelnek a zöldségfajták megmentéséhez

tojásaik. A szárnytalan nőstények, az úgynevezett alapítók előjönnek és lerakják a lárvákat. Mindegyik nőstény 30–80 lárvának adhat életet, amelyek 8-10 napos korukban máris reprodukálódnak. A tetűkolóniák ezért kivételesen gyorsan nőnek és nagyon hamar elárasztják a termést. A tetvek szinte minden növényfajtát megtámadnak, legyen az saláta, lóbab, borsó, rózsa, alma, őszibarack, szőlő… A növények nedveivel táplálkoznak, amelyet a szárból, levelekből, rügyekből és a gyökerekből szívnak ki. Támadásaik következtében az érintett növényi részek eldeformálódnak. Csípésükkel vírusokat is átadhatnak a növényeknek. A kertészt leszámítva, a tetveknek természetes ellenségei is szép számmal akadnak. Legismertebbek a katicabogár, a közönséges fátyolka, az egyes legyek lárvái (Syrphus pyrastri), de vannak mások is. Mivel a tetvek kolóniákban élnek, a járványok gyorsan terjednek köztük, megtizedelve soraikat. Az egyes gombák megtörik a bőrüket, megrohamozzák a szervezetüket és végül megölik őket. Ezek a gombák

42 17. ábra – A levéltetű

spórákat termelnek, amelyek a környéken szétszóródva még több tetvet megfertőznek. Főleg meleg és nedves időben történik így. Ellenségei még a cinege és egyes más madarak is, de a kisméretű vagy szokványos pókok is fontos szerepet játszhatnak ellenük. Fő ellenségei azonban az egyes rovarok, mint például a kerti fülbemászó vagy az egyes poloskafajok. Tetvek és hangyák A levéltetvek hátoldalán két kis cső található, ezeken keresztül választják ki a megemésztett, cukorban igen gazdag nedvet, a mézharmatot. Amikor a mézharmat a fák leveleire kerül, egyes rovarok, többek között a hangyák, összegyűjtik. A hangyák nem elégednek meg pusztán azzal, hogy összegyűjtik a mézharmatot, hanem úgy kezelik a levéltetveket, ahogyan az emberek az állatokat: „megfejik” őket, vagyis lábacskáikkal vagy csápjaikkal megérintik a hasukat, hogy kiadják magukból a mézharmatot. Védik őket a különböző ragadozóktól: a katicabogaraktól, a légylárváktól és a közönséges fátyolkától, amelyek rájuk vadásznak. Jó testőrökként gondoskodnak számukra az élelemről is, kicserélve a növényt is, ha szükséges. Azzal, hogy a tetveket ilyen buzgó ellátásban részesítik, a hangyák elősegítik elterjedésüket a kertben és a termésben, nemkívánatos vendégekké téve ezáltal őket… ÚTMUTATÓ a hagyományos

Hogyan nézzünk szembe ezzel a rendhagyó kártevővel? Az ökologikus gazdálkodás módszereire hivatkozás már önmagában egy megelőző intézkedés. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a túlzottan gyors felszívódású trágya (főleg a műtrágyák) megváltoztatja a növényi nedvek összetételét, és így vonzóbbak lesznek az egyes rovarok, főleg a levéltetvek számára. Az ökológiai mód-

18. ábra – A levéltetű

szerekkel termesztett növények kevésbé látványosan fejlődhetnek, ám kisebb mértékben vannak kitéve a tetvek támadásainak. Védekezésül használhatunk áztatott csalán- vagy páfrányoldatot, ezeknek 12-24 órás rovarirtó hatásuk van. A páfrány Vegyünk 1 kg páfrányt, zúzzuk össze, és tegyük ázni 10 liter vízbe legalább egy hétre. Fedjük be a tartályt és kétnaponta egyszer keverjünk bele. Egy hét elteltével a kapott oldatot szűrjük le, majd használat előtt hígítsuk fel. Egy mértékegység páfrányoldathoz tíz mértékegységnyi vizet kell hozzáadnunk. Tavasszal a tetvekre érzékenyebb növények köré ültethetünk néhány csokor petrezselymet, mert e rovarok nem szeretik. Ugyanez jellemző a bodzára is: tehetünk belőle leveleket vagy leveles ágakat a növényeink gyökeréhez. Ha a termények nincsenek nagyon ellepve, helyezzünk tavasszal katicabogár-lárvákat a tetűkolóniák mellé. Nyáron használjuk a közönséges fátyolka lárváit. Ezek megtalálhatóak az ökológiai mezőgazdasági termékeket forgalmazó boltokban. Kipróbálható az áztatott dohány is. Tegyünk egy csomag dohányt tíz liter vízbe tíz napon át ázni, majd használjuk fel a kapott oldatot! Ismételjük meg a kezelést több alkalommal! A hangyák Önmagukban a hangyák nem lennének nagyon bosszantóak a növényeink számára, bosszantó azonban a hangyák azon tulajdonsága, hogy „tartják” a tetveket azért, hogy megízlelhessék az általuk kibocsátott mézharmatot. A gyümölcsfák esetében úgy védekezhetünk e kártevők ellen, hogy ragasztós papírcsíkokat ragasztunk rájuk, a földtől számítva körülbelül egy méter magasra. A kereskedelemben találunk ilyen ragasztószalagokat, hatékonyságuk elismert, ám már a tél végén fel kell őket tennünk. Ezzel megakadályozzuk a hangyákat a fára mászásban. Egy évszakban egyszer vagy kétszer kell így eljárnunk. Ami a kertet illeti, rá kell kényszerítenünk a hangyákat arra, hogy a megszokott útzöldségfajták megmentéséhez

juk helyett egy másikat válasszanak. A hangyák ki nem állhatnak bizonyos erős szagokat, mint például a menta, az indiai szegfű vagy a fokhagyma szagát. Ne habozzunk hát ezekből ültetni! Egy másik, kissé radikálisabb módszer, a nátrium-hipoklorit és a citromlé rovarirtóként történő használata, amely ugyanolyan jól eltávolítja őket. Szórhatunk a növények köré erős, taszító szagú leveleket is, például a varadicskórót (gilisztaűző varádics), ürmöt, bodzát, oregánót vagy diót. A kis drótféreg A kifejlett rovar kávébarna vagy fekete, repülés közben zümmög. Ha a hátára fordítjuk, meg tud egyedül fordulni. Élettartama majdnem egy év a földön vagy a föld alatt. Vigyázat, ne tévesszük össze a jótékony bogarakkal! A kis drótféreg egyetlen tojást rak le, nedves talajba, május- júniusban. A féregtojások néhány napon vagy héten belül kikelnek. A kis drótféreg lárvái a legtöbb talajtípusban egész évben megtalálhatók. Kettőtől öt évig élnek, ezalatt mindössze pár métert tesznek meg. Figyelem: ne fogjuk meg őket, megmarhatnak! A kis drótféreg nagyon kártékony rovar, mindenféle növényt megtámad: kukoricát, burgonyát, céklát, lóbabot, salátát, káposztaféléket, sárgarépát, hagymát, sőt még az aromatikus növényeket is. Megeszi a növények föld alatti részét és szárát is. A gyökereket és a magokat sem kíméli. A növények nem csíráznak ki, majd elpusztulnak vagy idővel elszáradnak.

Intézkedések Megelőzésként alkalmazzuk a vetésforgót. Ne ültessünk kényes növényeket akkor, ha a kert helyén korábban pázsit volt! Tavasszal szántsuk fel a földet 20 cm mélyen, majd hagyjuk úgy néhány hétig. Készítsünk burgonyadarabokkal ellátott csalikat és tegyük őket a földbe a vágott oldalukkal lefelé, néhány centiméter mélyre. Ez vonzani fogja a drótférgeket, amelyeket aztán szappanos vízbe kirázunk. Gyűjtsük össze kézzel a drótférgeket, a deszkák alól is, ugyanis szívesen rakják oda a fészküket!

19. ábra – Egy agresszív kártevő: a kis drótféreg

A burgonyabogár A burgonyabogár támadja a paradicsomot, burgonyát, padlizsánt és több gyomnövényfajtát is. A növények elhullatják leveleiket és betegségeket is terÚTMUTATÓ a hagyományos

jeszt. Jelenléte könnyen észrevehető: amikor megeszi a leveleket, fekete nyomot hagy maga után. Intézkedések Összegyűjthetjük a bogarakat kézzel. Tehetünk a sorok közé fokhagymát, indiai szegfűt, csalánt és babot, mert ezek taszítják, vagy helyezhetünk a növények mellé vadtormával telerakott cserepet. Készíthetünk védőréteget is: 30 cm szénát vagy szalmát téve a növények gyökerére. A fülbemászó A kifejlett rovar teste sötét kávébarna, vékony, hosszúkás, egy pár ollóval a hátulján; a talajon közlekedik, de repülni is tud. A nőstény tojásait télen rakja le földalatti fészkekbe és betakarja őket. Tavasszal kelnek ki. A fülbemászó jóté-

45 20. ábra – Burgonyabogár

kony hatású is lehet, mivel szerves hulladékokkal, lárvákkal és csigákkal táplálkozik, de néha elárasztja a virágokat és az egyes növényeket, például a salátát, burgonyát, zellert, céklát vagy az epret. A bábok a magokat eszik meg és meglyuggatják a virágok és a zöldségek leveleit, míg a kifejlett rovarok a porzót, a virágszirmokat és a gyümölcsöskert érett gyümölcseit falják fel. Intézkedések Műveljük meg a kertet tavasszal, minél korábban, hogy felszínre kerüljenek és megsemmisüljenek a tojások! Tegyünk néhány kifejlett rovart a földre, hogy

21. ábra – Fülbemászó zöldségfajták megmentéséhez

odavonzzák a ragadozókat (főleg a madarakat). Helyezzünk WC-papír tekercsekből készített, mogyoróvajjal vagy növényi olajjal töltött csapdákat a kertbe. Minden reggel ütögessük meg enyhén a csapdákat, kiűzve így a fülbemászókat, és potyogtassuk őket szappanos vízbe, hogy elpusztuljanak. Ássunk be félig a földbe kukorica, olaj és víz vagy ecet egyenlő arányú keverékével megtöltött csapdákat! Állíthatjuk ezeket a kertbe a virágok és a zöldségek közé, de tehetjük fák és cserjék alá is, bármilyen olyan helyhez közel, ahol fülbemászók rejtőzködhetnek. Tegyünk a kertbe egy veder szappanos vizet: a fülbemászók fel fognak mászni és bele fognak fulladni. A káposztalégy A kifejlett rovar egy kisebb légyhez hasonlít. Áprilisban jelenik meg. A tojások a talajban vagy a növények tövénél vannak lerakva, és kevesebb mint egy hét alatt kikelnek. A káposztalégy a káposztafélék családját, a zellert és a céklát támadja. A lárvák kiássák vagy megeszik a gyökerek felszínét, barna csíkokat hagyva maguk után. A növények leromolnak, az alsó levelek elszíneződnek, elhervadnak a napon, majd elpusztulnak. A káposztalégy ugyanakkor bakteriális és gombás betegségeket is terjeszt.

Intézkedések Folyamodjunk a vetésforgóhoz: minden káposztaültetés között el kell telnie három évnek. Időközben termesszünk hüvelyeseket, mert ezek nem vonzzák a káposztalegyet. Töltsünk meg fából nyert hamuval néhány konzervdobozt és állítsuk a talajba, a szárak köré. Tegyünk egy réteg tölgyfalevelet a szár alapjához a növények kiültetésekor. Ültessünk június közepén, mert a káposzta kevésbé érzékeny a rovarokra ebben az időszakban. Káposztalepke A kifejlett rovar egy fehér pillangó, szárnyfesztávolsága öt centiméter, fekete pöttyök vannak rajta. A tojásokat a levelek alsó felére rakja és egy hét múlva kelnek ki. Amint azt a neve is elárulja, a fehér káposztalepke különösen a káposztafélék családját támadja, de a szereti a salátát és a kerti sarkantyúkát is. A leveleken nagy lyukakat hagy, kiássa a hagymákat, zöld ürüléket hagyva maga után. Intézkedések Amennyire lehet, összegyűjthetjük a lárvákat és a tojásokat kézzel, vagy szórhatunk reggelente a vizes növényekre hamut, sót (egy kiskanálnyi feloldva két liter vízben), rozslisztet, megsavanyodott tejet vagy fokhagyma-infúziót. Tisztítsuk meg a kertet! Bármiféle legyen a kertünket rohamozó kártevő, fogadjuk meg a következő kön�nyen követhető, minden helyzetre érvényes tanácsot: mindig gyűjtsük össze a kertünkben fekvő növényeket, mert számos rovar lárvája ott keres magának menedéket. Éjjeli lepke A kifejlett rovar szárnyfesztávolsága 5 centiméterig terjed. Sötétszürke pillangóról van szó. A tojásokat a szárra és a levelek hüvelyére rakja. A szürke pilÚTMUTATÓ a hagyományos

22. ábra – A fehér káposztalepke

langó szürkés-barnás lárvája, napközben a növények alján rejtőzködik, szinte a talajon. Éjjel szokott táplálkozni. A hideg időszakokban a talajban vagy a kertben hagyott növényi hulladékokban hibernál. A rovar lárvája leginkább a káposztafélék családjába tartozó növényeket támadja, de szereti a kukoricát, paradicsomot, babot, paprikát, főzőtököt stb. is. A növények talajhoz közel eső szárát nézi ki magának, míg egyes fajok felkapaszkodnak és megeszik a leveleket. A palánták növésével, ültetésével és kiültetésével az okozott kár egyre jelentősebb méreteket ölt. Éjszakánként a lárvák megrágják a gyökereket és a szár alsó részét, amelyek úgy néznek ki emiatt, mintha hirtelen elszáradtak volna. E lárvák, amelyeket szürke férgeknek is nevezünk, támadás észlelésekor összehúzódnak. Bármelyik növényt megtámadhatják, függetlenül attól, hogy az a zöldséges- vagy a virágoskertben van. Intézkedések A szezon kezdetén ássunk be a növényszálak körül, hogy felszínre kerüljenek a férgek, amelyeket mind a talajról, mind pedig a növényekről össze kell gyűjtenünk! Ősszel távolítsuk el a gyomokat és a növényi maradványokat, és szántsuk fel a földet. Az ültetés pillanatában tehetünk a növény szára köré egy konzervdobozt, műanyag tartályt vagy cső alakúra felcsavart kartonpapírt. Ezek a csapdák legalább 5 centiméterrel a talaj felszíne felé kell érjenek és legalább 3 cm mélyre be kell legyenek ásva a földbe. Készítsünk csapdát úgy, hogy összekeverünk korpát, melaszt és sört – ebbe a keverékbe bele fognak fulladni a rovarok. A kukoricamoly A kifejlett példány egy világossárga éjjeli lepke, majdnem két centiméteres szárnyfesztávolsággal. A szárnyakon hullámos vonalak találhatók. A hím kisebb és a színe sötétebb. A tojások fehéres-sárgák és a levelek aljára rakják őket, a növény alján, ahol egy héten belül kikelnek. A lárva a növényi rostokban hibernál (az alsó részen, közel a talajhoz) és károkat okoz. A pillangók május és augusztus között jelennek meg. A lárva támadja a kukoricát, paprikát, céklát, babot, burgonyát, paradicsomot és a különböző virágfajtákat, mint például a krizantémot, dáliát, kardvirágot, sőt zöldségfajták megmentéséhez

néhány fajta gyomnövényt is. Lyukakat hagy a száron, finom pornyomokat hagyva körülöttük, amelyek a megőrölt növény nyomai. Megfúrja a szárat, megtámadja a csutkát és a leveleket is. A növényeket több lárva is fertőzheti. Intézkedések Megelőzésképpen ültessünk ellenálló fajtákat és csináljunk vetésforgót hüvelyesekkel. Ősszel tehetjük a szárakat a földbe, vagy le is vághatjuk őket, és eltemethetjük a tavasz kezdetén. Ha lyukakat fedezünk fel a száron, széthúzhatjuk a körmünkkel és kiűzhetjük a lárvát. Egy másik lehetőség a fénycsapdák használata (elektromos rovarirtó), ezekkel el lehet fogni a kifejlett példányokat. A csupaszcsiga és a csigák A kifejlett csupaszcsiga akár 20 cm hosszú is lehet. Teste viszkózus, puha, nincsenek lábai, hasonlít a házas csigára és napközben ugyanúgy védett, nedves helyeken rejtőzik. Tojásait nedves helyekre rakja, egyfajta ragacsos anyag tartja össze őket. A csupaszcsiga és a házas csiga a káposztafélék családjába tartozó zöldségeket támadja meg, szereti a salátát, a burgonyát, a virágokat és a kisebb gyümölcsöket stb. Télen a csupaszcsiga gyökerekkel táplálkozik. Éjjel aktív, ilyenkor leveleket eszik, nyálkás csíkot hagyva maga után, ami ha megszárad, fényessé válik.

Intézkedések Ugyanúgy, ahogyan más kártevők esetében is, a probléma a lehetséges menedékhelyek eltávolításával megoldható: ne hagyjunk tehát semmiféle növényi maradványokból vagy gyomokból rakott halmot a kertben elrohadni! Ha akadnak békák a kertben, ne irtsuk ki őket, mert nagyon szeretik a csigákat. Ha nincs béka, magunk is rendszeresen eltávolíthatjuk a deszkák és salátalevelek alatt bujkáló csupaszcsigákat, vagy zseblámpa segítségével összegyűjthetjük őket éjszaka is. A kertben levő növények köré, a talajra hamut vagy finom homokot kell szórni, mert olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek irritálják a csigákat. Egy, a ker-

23. ábra – Csupaszcsiga és csiga

tészek által jól ismert csapda: tegyünk zamatát vesztett sört egy, a talajba kicsit belenyomott tányérba vagy a talaj szintjéig betemetett konzervdobozokba, ez odavonzza a csigákat, azok pedig belefulladnak a sörbe. Minden reggel ürítsük ki a csapdákat, majd ismételjük meg a műveletet. Ugyanakkor körbekeríthetjük a kertet apró szemű, legalább 15 cm magas hálóval, amelyet 5 cm mélyre a földbe nyomunk. A tetejét hajlítsuk kifelé. ÚTMUTATÓ a hagyományos

II. Természetes rovarirtók a paraziták irtására Természetes rovarirtók Természetes rovarirtót az ökologikus növényvédő szerekre szakosodott boltokban is vásárolhatunk. Léteznek piretrin és rotenon típusú természetes rovarirtók. Alapjukat általában a varádicsvirágból és a pillangósvirágúak gyökereiből kivont molekulák képezik. Megelőzésre nem használhatóak, a már bekövetkezett fertőzés legyőzésére kell őket bevetnünk. Elpusztítják a rovarok idegsejtjeit, így a rovarokat is. Otthon elkészíthető növény-egészségügyi oldatok A fent említett termékek mellett használhatunk saját készítésű rovarirtókat is, amelyek elkészítése egyszerű, áztatással, főzéssel vagy forrázással történik. Természetesen figyelnünk kell arra, hogy csak jó állapotban levő növényeket használjunk. Lehetőleg használjunk esővizet, mert a csapvíz klórt tartalmaz. Válasszunk olyan tartályt, amely nem fémből készült. Ha készen van az oldat, hígítsuk fel vízzel és mindig adjunk hozzá egy pohár tejet is, mielőtt elkezdenénk permetezni vele! A készítményeket gyorsan el kell használni, mert csak néhány hétig tárolhatók (a koncentrált oldat). A betakarítás előtt néhány nappal ne használjuk már őket! A kezelést legalább három ízben végezzük, az egyes permetezések között el kell telnie két-három napnak. A borsforrázat – minden rovar ellen Tegyünk 5 liter forrásban levő vízbe fél órára 150 gramm őrölt borsot, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük meg vele a növényeket. Az áztatott csípős paprika – minden rovar ellen Tegyünk ázni 250 mg csípős paprikát fél liter vízbe. Hagyjuk 24 órát ázni. Használat előtt hígítsuk fel: adjunk 15 ml készítményt 4 l vízhez. Figyeljünk oda, hogy ne permetezzük rá a fiatal növényekre, mert kárt tehetünk bennük! A szappanos víz – minden rovar ellen Nagyon jó rovarirtó szer. Oldjunk fel 30 ml folyékony szappant vagy mosogatószert 4 liter vízben. Adjunk hozzá egy negyed liter 70 fokos szeszt, majd azonnal használjuk el. Öblítsük le alaposan a növényeket, mielőtt a víz rájuk száradna! Az üröminfúzió – minden rovar ellen Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm friss, durvára vágott ürmöt. Hagyjuk tíz percet állni, majd szűrjük le. Hagyjuk kihűlni, majd permetezzük a kapott oldatot a növényekre. Alkalmazzuk a kezelést három felvonásban minden harmadik nap. Bazsalikom-infúzió Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm durvára vágott friss bazsalikomot. Hagyjuk fél órán át állni, szűrjük le, hagyjuk kihűlni, majd permetezzük egyenesen a növényekre.

zöldségfajták megmentéséhez

Legyek ellen Rebarbara-infúzió

24. ábra – Az üröm

Tegyünk 3 liter lobogó vízbe 150 gramm kicsit összezúzott friss rebarbara-levelet! Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket.

25. ábra – Bazsalikom

A spárgalégy ellen Muskátli-infúzió Tegyünk 3 liter lobogó vízbe 150 gramm összevágott friss muskátlilevelet! Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket. ÚTMUTATÓ a hagyományos

26. ábra – Rebarbara

27. ábra – Muskátli

Burgonyabogár ellen Koriander-infúzió Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm darabosra vágott friss koriandert. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket! Atkák ellen Bodzaforrázat Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm enyhén összezúzott bodzabogyót. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket!

zöldségfajták megmentéséhez

28. ábra – Korianderlevél

Sárgarépalégy és a húslegyek lárvái ellen A borostyán-forrázat Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm frissen darált borostyánt. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket.

29. ábra – Bodzabogyó

Burgonyabogár és hangyák ellen Petrezselyem-infúzió Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm friss, durvára vágott petrezselymet. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

30. ábra – Borostyánbogyók

Káposztalégy és a kukorica bagolylepke hernyója ellen Közönségesorbáncfű-forrázat Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm ledarált orbáncfüvet. Hagyjuk benne fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket.

31. ábra – Orbáncfűvirágok

Káposztahernyó ellen Citromfű-forrázat Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm durvára vágott citromfüvet. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket. zöldségfajták megmentéséhez

32. ábra – Citromfűlevelek

A kakukkfű-infúzió Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm enyhén összezúzott kakukkfüvet. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket. Paradicsomlevél-forrázat Tegyünk 5 liter lobogó vízbe 150 gramm összevágott paradicsomlevelet. Hagyjuk állni fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket.

33. ábra – Kakukkfűvirágok

ÚTMUTATÓ a hagyományos

Gombaölő rovarirtó szerek Segítségükkel felvehetjük a harcot a hernyókkal, a húslégy lárváival, pókokkal, csigákkal, a rozsdával és az egyes gombák által okozott betegségekkel. A fokhagyma A fokhagyma olyan növény, amelyet növény-egészségügyi termékként több módon is fel tudunk használni. • Forrázat (Infúzió) Zúzzunk szét 150 gramm fokhagymát és tegyük 5 liter lobogó vízbe. Főzzük fél órán át, majd szűrjük le. Várjuk meg, amíg kihűl, majd permetezzük be a kapott folyadékkal a növényeket. • Áztatás Tegyünk 80 gramm fokhagymát 5 liter vízbe, és hagyjuk ázni egy napig. Szűrjük le és adjunk hozzá 4 ml szeszt, mielőtt a növényekre permeteznénk. A csalán A csalán nagyon hasznos növény a kert karbantartásában. Segítségével felvehetjük a harcot a különböző parazitákkal, mint amilyenek például a tetvek, a sárgarépalégy és a ragya. • Áztatás Vágjunk össze 1 kg csalánt, és tegyük ázni három napra 9 liter vízbe. Fedjük le a tartályt. Három nap múlva szűrjük le a kapott oldatot. Permetezzük a növényekre minden héten.

III. Hasznos rovarok a kertben A biodinamika egyik alaptétele az, hogy a természetben mindennek megvan a maga létjogosultsága. Eszerint nem léteznek jó rovarok és rossz rovarok, mert mindegyik faj egy láncszem a biológiai láncban. Nézzük például a madarak esetét: megcsipkedik a gyümölcsöt, de ugyanakkor megeszik a rovarokat is. A vakondok például, amelyet sok kertész elűz, nagy mennyiségű lárvát fal fel, a lárvák pedig a kertet pusztítják, és így tovább... „Hasznosnak” nevezzük azokat a szervezeteket, amelyeknek hasznos szerepük van egy kertben (ami nem jelenti azt, hogy más szempontokból nézve nem lehetnek kártékonyak). A vegyi rovarirtókkal ellentétben, amelyeknek hátrányuk, hogy válogatás nélkül az összes rovart támadják, a felsorolt „segítségek” csak egy adott zsákmányra vadásznak.

A katicabogár A katicabogarak – mind a kifejlettek, mind a lárvák – imádják a tetűlárvákat, amelyből jelentős mennyiséget el is fogyasztanak. A katicalárvák jók tehát a tetvek ellen.

zöldségfajták megmentéséhez

A közönséges fátyolka A közönséges fátyolka lárvái szintén tetvek százait eszik meg. Felismerhetjük a nagy szárnyairól (néhány centiméter), amelyek sápadtak és a test vége fele irányulnak. Futrinkák A futrinkák olyan bogarak, amelyeket könnyen felismerhetünk zöldes színben játszó mészhéjukról. Nagyon hasznosak a kert számára, hiszen megeszik a csupaszcsigákat, hernyókat és a lárvákat. Ne űzzük el őket a kövek alól és a nedves helyekről, ahová szeretnek elrejtőzni! Csak éjszaka bújnak elő.

34. ábra – Közönséges fátyolka

A fülbemászó Egy rovar, amelyet már említettünk a kártevők bekezdésnél! A fülbemászó lehet azonban nagyszerű segítség is, mert szerves hulladékokkal, rovarokkal és csótányokkal táplálkozik. Az egyensúlyt nekünk kell megtalálnunk: tudnunk kell, mennyit engedjünk meg belőlük hasznosan tevékenykedni úgy, hogy közben elkerüljük az esetleges nem kívánt elszaporodásukat. Hogy számukat fel tudjuk mérni, készítsünk számukra menedékeket: állítsunk a kertbe fejjel lefelé növényi maradványokkal töltött edényeket. Ezzel a módszerrel megtaláljuk majd a fülbemászókat (itt fognak menedéket keresni), és elpusztíthatjuk őket, ha túl sokan vannak.

Irtószermentes csapdák Vannak ezenkívül a természetbarát rovarcsapdák is, amelyek mind ugyanazon az elven alapulnak: feromonok vagy élénk színek segítségével magukhoz vonzzák a repülő vagy mászó rovarokat, amelyek aztán beleragadnak a csapdában levő ragasztóba. A ragasztó régi módszer, amelyet napjainkban az ökologikus mezőgazdaság újra felkapott.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

35. ábra – Néha hasznos, máskor kártevő: a fülbemászó

2.5..3. Természetes gyomirtás Ki lehet irtani a gyomnövényeket szintetikus szerek használata nélkül is. Íme, néhány bizonyítottan hatékony trükk! Ne feledjük, hogy a gyomok is a kert természetes egyensúlyának részét képezik! Tudtuk, hogy a burgonya főzőleve 100%-os természetes gyomirtót tartalmaz? Tartsuk meg a főzőlevet és permetezzük be vele a növényeket! Egy másik módszer a növények aljának beborítása szalmával, a lekaszált gyep hulladékával vagy akár a kitépett füvekkel, amelyeket néhány napig a napon száradni hagytunk. Ezzel a módszerrel megakadályozhatjuk a gyomok fejlődését és csak néhány szálat kell majd kitépnünk, azokat, amelyeknek sikerült áttörni ezen a takarón. Amit kitépünk, tehetjük a szalmarétegre. Elözönlötték a kertet a gyomok? Tél végén takarjuk le fekete fóliával, rögzítsük a talajhoz földgolyókkal! Két hónappal később a fény hiánya miatt elhalnak a gyomok. Évszakok a kertben A tél a talaj számára a denudáció (átalakulás) és a pihenés időszaka. Minden évben, ennek az időszaknak a kezdetén, minden ágyást 20 cm mélyen fel kell ásnunk. Használjunk erre a célra ásóvillát. Az így felásott föld nagyobb darabokban fog maradni. Semmi szükség arra, hogy a földdarabokat szétmorzsoljuk, elvégzi a munkát helyettünk a fagy. A tavasz kezdetén újra ásnunk kell, ezúttal ásóval, de csak könnyedén, 10-15 centiméterig, anélkül, hogy mélyre mennénk. Ezután elvégezzük a talaj szintezését, még mielőtt a barázdákat és az utakat meghúznánk. Korábban már láthattuk, hogy a kert tervét minden évben újra el kell készítenünk a vetésforgó miatt. A hibernálási időszakban, márciustól-novemberig, ugyanaz a barázda legalább két egymásután következő vetést is képes felnevelni. Minden vetés között újból fel kell ásnunk a talajt, 30 cm mélyen, és tartanunk kell 15 nap szünetet. zöldségfajták megmentéséhez

Tél idején a földet nagyon tisztán és lazán kell tartanunk. Erre a célra használjunk kapát, ásót és bélyegzőkalapácsot. A gyomlálás, amit évente 2-4 alkalommal végzünk, a vetés és az évszak függvényében elpusztítja a gyomokat és szellőzteti a talajt. Ezen túlmenően, a föld egyszerű átforgatásával takarékoskodhatunk az öntözéshez használt vízzel.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

3. FEJEZET Zöldség- és vetőmagtermesztési technológiák

3.1. PARADICSOM Faj: Lycopersicon lycopersicon (syn. L. esculentum), L. pimpinellifolium Család: Burgonyafélék (Solanaceae) A „paradicsom” sokféle formában, méretben és színben megtalálható, mégis ha az üzletekben keressük, alig találunk belőle néhány fajtát. A termény színe változó: lehet standard piros, sárga, krémszínű, rózsaszín vagy sötétlila. A végső árnyalatot a hús és a héj színének társulása adja. Vannak csíkos termények, és olyanok is, amelyek érett korukban is zöldek.

36. ábra – Hagyományos paradicsomfajta

A legkisebb paradicsom akkora, mint a ribizli, a legnagyobb pedig az „ökörszív” paradicsom. E két szélsőség között találunk szilva vagy körte formájú, pöt�työs meg csíkos paradicsomokat is. A paradicsom húsa is többféle lehet: vannak folyékonyabb belű paradicsomok, amelyek inkább salátákba valók, és vannak szilárdabb belűek, amelyeket inkább szószok és levesek készítéséhez használunk. A tölteni való paradicsom erős héjú és belül szinte teljesen üres, akár egy paprika. Egy paradicsom íze a fajtájától függ, de befolyásolják a termesztés körülményei és az is, hogy mikor szedik le. zöldségfajták megmentéséhez

Besorolása A paradicsomok lehetnek „determinált” (bokor) vagy „folytonos” növekedésűek (hajtás). A folytonos növekedésű növényeknek egy fő hajtásuk van, amely addig nő, amíg az ember vagy a körülmények meg nem állítják. A determinált növekedésű paradicsom hajtásai előbb vagy utóbb maguktól állnak meg a növésben, mivel elkezdenek kivirágozni. Vannak egyes kevésbé nemesített régebbi fajták, amelyek egyik kategóriába sem illeszkednek túl jól. A paradicsomfajták különbözhetnek a gyümölcs érési időtartama, a hideggel szembeni tűrőképességük és a betegségekkel szembeni ellenálló képességük szempontjából (gondolunk itt főleg a vírusos betegségekre és a burgonyavészre). A tapasztalat azt mutatja, hogy a levelek formája és mérete befolyásolja azt, hogy a növény mennyire bírja a hideget; a „burgonyalevelű” típus, amelynek nagy, egy darabból álló levelei vannak, bírja legjobban a hideget. Rövid története

A XVII. században a paradicsomot csak kuriózumként, díszítő céllal termelték. Ekkortájt érkezett Európa déli részére Dél-Amerikából. Az 1800-as évek elején elkezdtek megjelenni a maglistákon, a zöldségek részen a nagy paradicsomok, a sárga paradicsomok, a cherry paradicsomok és a körte alakú paradicsomok, de sokan mégis gyanakodva tekintettek erre a gyümölcsre: azt tartották, hogy gyomorbajt, sőt rákot okoz. A XX. század elején a paradicsom népszerűsége egyre nőtt mint kereskedelmi termék, feldolgozni való termék vagy salátához való, ezért nagyobb termőképességre és egységességre volt szükség. Az 1940-es évek kezdetén a növénynemesítők leginkább arra összpontosítottak, hogy gépiesített, begyűjtésre alkalmas determinált fajtákat és nagyléptékű, védett begyűjtésre alkalmas, folytonnövő fajtákat fejlesszenek ki. Nemesítése A bokros fajtákkal szemben támasztott másik két fő elvárás az, hogy rövid idő alatt sokat teremjenek és az érett gyümölcs bírja a gépiesített feldolgozást. Ezek közül egyik sem hasznos a kertészek számára. Az üvegházakban és fóliaalagutakban nevelhető fajták kialakításának oka a más feltételek mellett széles körben elterjedt betegségekkel szembeni ellenállásuk. A nagyobb genetikai változatosság bevezetéséért folytatott nemesítési programok során mind a nagy terméshozamot, mind az egyes betegségekkel szembeni ellenálló képességet a Közép- és Dél-Amerikából hozott vad Lycopersicon fajta használatával érték el. A legtöbb új fajta most F1 hibrid – a paradicsom az egyik első termény volt, amelyiken ilyen típusú fajtákat kifejlesztettek.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

Vetőmag-előállítás A paradicsomot viszonylag könnyű megtartani magnak és néhány kivételtől eltekintve könnyű megőrizni a fajt is. A gazdálkodók körében olyan terményként

37. ábra – Paradicsommagok eltevése zöldségfajták megmentéséhez

ismert, amelynek magját elteszik és felhasználják a gazdaságban. A magvak csírázóképessége 4-5 évig tart. A megtermékenyítés előtt a paradicsomokat több organikus módszerrel is erősíthetjük: beletehetjük őket hamus vízbe vagy 1%-os hidrogén-peroxid oldatba, aloé vera lébe, bórsav- vagy szódaporos oldatba, vagy a következő infúziókba: csalán, csalán + mezei zsurló, vérehulló fecskefű, fekete nadálytő. Meg lehet őket edzeni úgy is, hogy pár napig kitesszük a magokat a tűző napra, néhány óra erejéig.

Nevelés és higiénia A vetés ideje 50-60 nappal korábban történik, mint a végső helyükre történő ültetés. Ebbe bele kell még számolni a kicsírázás idejét is, ami 5-7 nap. A palánta-fázisban, amikor elérték a 10-12 cm magasságot, a növényeket hetente bepermetezhetjük sovány tejes, savós vagy kefires oldattal, a következő formulát alkalmazva: 1 l sovány tej, savó vagy kefir 9 l vízhez + 20-30 csepp jódtinktúra. A jód harcolni fog a baktériumokkal, a tejsav pedig megakadályozza a gombák (mikózisok) terjedését. Immunizálási kezelésre jó a csalán és a mezei zsurló keverékéből áztatással készített oldat, amely erősíti a növényi szöveteit, mintegy pajzsot képezve a betegségekkel és kártevőkkel szemben. Sok más organikus növény-egészségügyi kezelést is alkalmazhatunk, az áztatott fokhagymától, fekete nadálytőtől vagy vérehulló fecskefűtől a fenyőrügyes kezelésig. Nincs éles választóvonal az „üvegházi” és a „mezei” paradicsom között. Azok a fajták, amelyek lassabban nőnek és fejlődnek ki, jobb, ha üvegházba vagy polietilén alagútba kerülnek. A robusztusabb, gyorsabban kifejlődő fajták kint is megnőnek, főleg a melegebb vidékeken, de bent is lehet őket termeszteni. A meleg mellett a növények védelmet is kapnak, amelyre szükségük van, és annak is kisebb a valószínűsége, hogy megfertőződjenek a burgonyavésszel, amely esetenként magok révén is terjedhet. A vegetációs időszak 110-140 nap között mozog, fajtától függően. A folytonnövő fajták megtámasztására használjunk zsineget vagy karót és távolítsuk el az oldalhajtásaikat! A bokros fajtákat hagyhatjuk elterülni, ám ha nagyon élénken nőnek, jó, ha megnyírjuk őket, megritkítjuk az oldalhajtásaikat, ugyanis a zsúfolt növényen a gyümölcsök megpenészedhetnek. Egyes régebbi paradicsomfajták egyszerre viselkednek folytonnövő és determinált fajtákként – ha folytonnövőkként neveljük őket, megtörténhet, hogy nem teremnek fürtöket, determináltként termesztve pedig megeshet, hogy nem bírjuk majd féken tartani őket. A magtermesztők közül egyesek hajtásokba osztva növelik ezeket a fajtákat, és csak korlátozott számú hajtást engednek kifejlődni rajtuk, azokat is egymástól távol tartva. A talajjal szembeni igényük szerény. Kifejlődhetnek savasabb talajon, és természetesen, mint bármely növény, szeretik a termékeny, gazdag talajt. Nem kedvelik a friss trágyát, sem a túlzásba vitt ásványi eredetű trágyát. A növekedés első fázisában ajánlott az áztatással készített csalánoldat használata. A paradicsom imádja a meleget. Növekedéséhez az optimális hőmérséklet 20-26 ºC. 16 ºC alatt, de 30 ºC felett is leáll a növése, vagy nem ad gyümölcsöt, 3 ºC alatt pedig elpusztul. A fényre is nagyon igényes: már mag korában szüksége van rá és ez kifejlett növény koráig így is marad. Fény hiányában, ha a felhős időÚTMUTATÓ a hagyományos

szak szokatlanul elhúzódik, a növény megszakítja a virágzását és a gyümölcsök termését. A gyümölcsök nehezen érnek meg, megváltozik az ízük és a színűk, érzékenyek lesznek a betegségekre és a kártevőkre, valamint barna foltok képződnek rajtuk. A paradicsomot ritkán kell locsolni, de bőséges vízzel. A túlzott nedvességtől alacsony hőmérséklettel párosítva megbetegedik. A nedvesség gyors változása a növények megrepedéséhez vezet. A termesztési ciklus néhány fontos lépése: a fattyazás, a régi levelek eltávolítása, a talaj kupacozása és a betakarás, valamint az időszakos talajlazítás. Beporzás és izoláció A legtöbb paradicsomfajta nem porzódik keresztbe, egyrészt azért, mert a virágok szerkezete nem teszi ezt lehetővé, másrészt azért, mert azok a rovartípusok, amelyek előszeretettel látogatnák a virágait, nincsenek jelen a környéken. Sok termesztő rádöbben arra, hogy lehetséges az egyes fajtákat egymástól mindössze néhány méter távolságra nevelni és mégis tiszta magokat kapni. Az egyes régi fajtáknál, a kevésbé nemesítettek estében,főleg az apró,ribizli nagyságú paradicsomoknál (L. pimpinellifolium) és a nagyméretű „ökörszív” paradicsomnál), a keresztbeporzás esélye nagyobb. Abban az esetben, ha egynél több ilyen típusú paradicsomfajtát nevelünk, a növényeket fizikailag el kell szigetelnünk egymástól, hálós menedéket használva, vagy a virágokat egyenként be kell csomagolnunk, hogy biztosak legyünk benne, hogy tiszta magokat kapunk. A virágok önmagukat beporozzák a háló alatt, így tehát a hollétük nem jelent problémát. Alternatívaként neveljük a fajtákat olyan távol egymástól, amennyire lehetőségeink engedik. A kereskedelmi vetőmagtermesztőknek ajánlott a paradicsomfajtákat egymástól legalább 30 m távolságra eltávolítani. A magok begyűjtése és megtisztítása Ha lehet, hagyjuk a gyümölcsöt leszedés előtt teljesen beérni a növényen. Ha nem lehet, vigyük a gyümölcsöket egy helyiségbe, és hagyjuk őket ott megérni ugyanúgy, mintha megevés céljából akarnánk őket megérlelni. Vágjuk ketté a paradicsomot hosszában, majd kaparjuk ki a közepéből a zselével együtt a magokat egy befőttesüveg vagy tál fölött. Ne feledjük, hogy egyes fajták gyümölcsönként több magot tartalmaznak, mint mások, és hogy a gyümölcs mérete nincs összefüggésben a magok mennyiségével. Például egyes nagyméretű paradicsomok nem adnak csak darabonként két-három magot. A gyümölcsöket, miután a magoktól megtisztítottuk, meg lehet enni. Ha nagy mennyiségű kicsi paradicsommal van dolgunk, mint a cherry vagy a ribizli méretű fajta, könnyebb, ha a gyümölcsöt teljesen összezúzzuk. A kicsi gyümölcsöket beletehetjük egy zárható műanyag zacskóba, kiszoríthatjuk belőle a levegőt, amennyire tudjuk, majd összezúzzuk egy sodrófával. Ezután néhány alkalommal szitán keresztül megmossuk, eltávolítva így a héjat és a húsát. Egyesek csak kis mennyiségű magot tartanak meg: kiszedik a gyümölcsből és egyenesen egy papírlapra vagy szalvétára teszik. Jobb a magokat teljesen megtisztítani, minden rostdarabkát és magát a zselét is – amiben a magok vannak zöldségfajták megmentéséhez

– eltávolítani (ez a csírázást lassító anyagot tartalmaz, amely megakadályozza a magot a paradicsom nedves rostjain keresztül történő terjedésben). A zselé eltávolításával nemcsak a magok odaragadását akadályozzuk meg, hanem bizonyos, a magok által terjesztett betegségek átadását is. A zselé úgy is eltávolítható, hogy hagyjuk a zselét és a magokat természetes módon megerjedni. A fermentációs módszer Tegyük a magokat és a zselét egy tálba (ha nem elég a zselé, adjunk hozzá kétszer annyi vizet, hogy a magok lebegni tudnak). Fedjük le a tálat valamilyen textilanyaggal vagy olyan fedővel, amelyen át szellőzni tud. A keverék fermentálódni kezd és csúnyán fog kinézni, ugyanakkor kellemetlen szagot is áraszt. Addig kell így tartanunk, amíg a zselé lebomlik, de nem tovább, különben a magok kicsírázhatnak. Ellenőrizzük a keveréket minden nap, hogy lássuk, hogy a zselés burok a magok körül fermentálódott-e. 20-25 ºC hőmérsékleten a folyamat körülbelül 10 napig, alacsonyabb hőmérsékleten tovább tart. Amikor a folyamat kiteljesedett, egy kanál segítségével vegyük ki a maradékokat és a készítmény felszínén képződött penészt. Öblítsük át vízzel, hogy a magok megtisztuljanak, majd öntsük le a vizet róla anélkül, hogy a magokat is elöntenénk. Ezt addig ismételjük, míg a víz tiszta marad és a magok az edény alján maradnak. Ekkor a magokat egy szitára öntjük, jól átmossuk, majd kiszedjük vagy szitán átnyomjuk az összes rostmaradékot, és lecsöpögtetjük. Terítsük szét a magokat vékony rétegben egy tálcán vagy tányéron, és tegyük meleg helyre, ahol jó a szellőztetés. Amíg száradnak, szórjuk őket szét, simítsuk el a csomókat, hogy egyenletesen száradjanak. Ne tartsuk a magokat hidegben! Amint jól megszáradtak, tegyük rongyzsákokba vagy papírtasakokba és tároljuk száraz, jól szellőző helyen.

3.2. PAPRIKA – csemege, pritamin, kápia, csípős Faj: Capsicum spp. Család: Burgonyafélék (Solanaceae) Elterjedt mondás, hogy a paprika a kertészek kedvenc zöldsége, talán azért is, mert nagyon keresett az őszi időszakban. A piacon látottakhoz képest, az általunk is megtermelhető paprikafajták palettája sokkal szélesebb. Több száz paprikafajta létezik, amelyek leginkább a termés alakjában és színében különböznek egymástól, vannak azonban olyan különbségek is, amelyek a növény és a levelek kinézetében, valamint a virágok színében érhetőek tetten. Létezik például lila virágú, finom levelű, törpe csípős paprikafajta, de van tarka, zöld és krémszínű is, amelyek ugyanolyan szépek, dekoratívak tudnak lenni, mint bármelyik más cserepes növény. A paprika nagyon keresett zöldség, mert fogyasztható frissen, tartósítva és más formában is: lásd például a kápiapaprika-szószt vagy az eltett ecetes sült paprikát. A legkeresettebb az a paprikafajta, amelyik kezdetben zöld, később piros színű. Olyanok is vannak, amelyek kezdetben fehérek, zöldes, sárgás vagy lilás beütéssel, majd világossárgára, narancssárgára vagy barnára érnek. Ízéküket a ÚTMUTATÓ a hagyományos

38. ábra – Hagyományos paprikafajta

pigmentek fajtái és a cukor különböző mértékű jelenléte befolyásolja. A piros paprikának például másabb az íze, édesebb, mint a zöldé. A termés mérete és alakja, valamint a héj vastagsága segítenek meghatározni azt, hogy hogyan használjuk fel az egyes fajtákat. A vastag, húsos rostú fajták leginkább salátákba valók, de ezek a legkésőbbi fajták és fűtetlen üvegházakban vagy fóliaalagutakban a legnehezebben termeszthetők. A kereskedelmi termelők és a szupermarketek általában ezeket kedvelik a leginkább, mert sokáig tárolhatóak a polcokon, de legtöbbször addig törekednek az egyre húsosabb fajták létrehozására, hogy éppen a fogyasztó által legkeresettebb tulajdonságuk, az ízük tűnik el. Besorolása A termesztett fajták kertészeti besorolása a világon különböző szempontok szerint változik. Romániában a paprikák következő kertészeti csoportjait ter mesztik: zöldségfajták megmentéséhez

• • • •

csemegepaprika: nagy gyümölcs, édes, prizma alakú, csonka gúla és szív alakú, kerek és erősen behorpadt; kápia paprika: nagy gyümölcs, édes, vékonyabb húsú, kúp alakú, hosszúkás, néha egyenes vagy ívelt hüvely alakú; csípős paprika: kis gyümölcs, vékony húsú, hosszúkás kúp vagy gömb alakú; fűszerpaprika: a kápia paprikához és a csípős paprikához hasonló gyümölcs, édes vagy csípős, sok színező pigmenttel.

Annak ellenére, hogy hosszúnak és pirosnak ismerjük, a csípős paprikának éppen annyi szín- és formaváltozata van, mint a többi paprikafajtának, sőt az is nagyon változó, hogy mennyire csípős. Lehet, hogy egzotikusabbnak tűnik, de termesztése nem nehezebb, mint az édes paprikáké, sőt sokkal jobban bírja az extrém hőmérsékletet és a kevésbé termékeny talajokat. A termesztési körülmények befolyásolhatják a termény csípősségi fokát, ez azonban elsősorban a fajtától függ. Létezik egy speciális tudományos mértékegység a csípősség mérésére, a neve Scoville-féle csípősségi egység (SHU). A legédesebb és legkevésbé fűszeres paprika csípőssége 300-660 SHU között mozog, a legcsípősebb paprikáé pedig – amely ártatlannak néz ki – 200 000 és 350 000 SHU. A csípős íz nagy része a magokban és a termés belső vénás idegeiben található, ezért amikor chilipaprikát készítünk elő fogyasztásra, vagy magot teszünk el, nagyon oda kell figyelnünk. Ahogyan az édes paprikák esetében, a termés falának vastagsága itt is fajtánként változik – jó tudni, ha a termést meg akarjuk szárítani, a vékony héjúak szárítása a legkönnyebb és a legsikeresebb. Rövid története A paprikát spanyol felfedezők hozták Európába Dél-Amerikából a XV. század végén és a XVI. század elején és rövid időn belül a dél- és kelet-európai kertek részévé vált, ugyanúgy, mint a világ más részein is, főként Indiában. A XVI. és XVII. századi szakértők leírtak ugyan különböző paprikafajtákat, ám ezek használata Európa északi részén és Nagy-Britanniában igen korlátozott volt. A chilipaprikát üvegházakban nevelték, néha dísznövényként, máskor pedig szárításra és megőrlésre, fűszernek. A nagy édes paprikák, amelyeket salátazöldségként használunk és számunkra manapság nagyon is ismerősek, akkortájt ismeretlenek voltak, csak az 1960-as évek során kezdték el nagyléptékben árusítani őket. Nemesítése A legutóbbi nemesítési munkálatok inkább az édes paprikákra összpontosítottak a csípős paprikák helyett és céljuk gyakran az olyan F1 típusú hibridek kifejlesztése volt, amelyek ellenállóak a betegségekkel szemben, különös tekintettel a vírusos betegségekre. Vetőmag-előállítás A paprikát és a chilit viszonylag könnyen meg lehet tartani magtermőnek, főleg akkor, ha csak egy fajtát nevelünk. Nagyon kis helyet foglalnak el és gyakran ÚTMUTATÓ a hagyományos

a magokat már a konyhai felhasználás során félre tudjuk tenni. De hadd írjunk egy kicsit a termesztésről: Ökológiai elvárások A paprika eléggé barátságos növény. A magok minimális csírázási hőmérséklete 15 °C, az optimális pedig 25-28 °C. Minimális hőmérsékleten a csírázás csak 18-20 vagy még több nap alatt valósul meg, míg optimális hőmérsékleten ehhez csak 9-11 nap szükséges. A leggazdagabb termést akkor kapjuk, amikor a talaj nedvességtartalmát 65%-on tudjuk tartani. A locsolóvíz hőmérséklete is nagyon fontos, főleg az üvegházas nevelésnél, ahol akkor a legnagyobb a terméshozam, amikor a locsolóvíz hőmérséklete 25-27 °C. A paprika levegővel szemben támasztott igényei igen nagyok, főleg az üvegházakban, a megtermékenyítés idején a növények kérik a friss levegőt. Érzékeny a hideg levegőáramlatokra. Nevelés és higiénia A négy paprikafajta termeszthető lucerna, here, borsó és bab után, de a gyökérzöldségek (cékla, zeller), a gumós zöldségek (hagyma, fokhagyma) és a tökfélék is jó elöljáróik lehetnek. A területet ősszel trágyázzuk, kétévente egyszer, négyzetméterenként 4-5 kg istállótrágyát használva. A paprikát előzetes hajtatással neveljük. A vetést február 15-e és március 1-je között kell elvégezni, a helyi éghajlat figyelembe vételével (az utolsó fagy ideje). A magokat kis faládákba vagy műanyag cserepekbe vetjük, amelyeket előzőleg táptalajjal töltünk meg (föld – 60%, homok – 10% és fermentált istállótrágya – 30%). Ha faládákba vagy műanyag cserepekbe ültetünk, a kikeléstől számított huszadik napon, amikor kialakult már az első két levél, 2-3 hajtást átültetünk egyhasználatú poharakba, amelyeket előzőleg táptalajjal töltöttünk meg és az aljukat kilyukasztottuk. Ha nem rendelkezünk fűtött, világos helyiségekkel, tegyük a palántákat az ablakba. A paprikapalánták kényesebbek, mint a paradicsompalánták, ha nem jutnak elég fényhez és meleghez, elsárgulnak és megbetegednek. A kis növényeket ahányszor csak szükség van rá, locsolóval meglocsoljuk. Az átültetés előtt néhány nappal a palántákat meg kell edzeni: napközben tegyük ki őket az erkélyre és mielőtt a cserépből kivennénk, locsoljuk meg bőségesen. Az ültetést akkor kell elkezdeni, amikor a talaj hőmérséklete 15 °C fölé emelkedik, április végétől május közepéig, a termesztési zónától függően. Nagyon fontos, hogy ne ültessük paradicsom vagy padlizsán helyére, mert közös betegségeik vannak. A paradicsompaprikához és a csemegepaprikához képest a kápiapaprika-palánta nevelése jelentősen nehezebb, mert növekedési ritmusa sokkal lassúbb. Kis gödrökbe ültessük (fészkek), amelyeknek mélysége 7-8 cm, a sorok közötti távolság 70 cm legyen, a növények közti távolság pedig 20-25 cm. Ültetés után rögtön locsolni kell, hogy megfoganjanak. Mindegyik növényre körülbelül 1 liter vizet kell önteni. Az elkövetkező 2-3 hétben ne locsoljuk, hogy a növények tudjanak jól megszilárdulni a földben. A locsolást a napi hőmérséklethez és az esők gyakoriságához kell igazítani. Miközben a palánták nőnek, a gyomtalanítási munkálatok mellett foglalkozhatunk a növények organikus kézöldségfajták megmentéséhez

szítményekkel történő karbantartásával is: használjunk üröm- vagy csalánoldatot, amelyet áztatással készítünk. Beporzás és izoláció A paprika olyan termény, amely a fajon belül kereszteződik, úgyhogy rövid ideig meg lehet őrizni egy fajtát akkor is, ha csak két-három növényt hagyunk meg magnak. Jobb, ha többet meghagyunk. Minden olyan növényt, amelyik másképp néz ki, nem tűnik egészségesnek, levelei formája vagy színe a többitől különbözik, el kell távolítanunk. A csípős paprika virágai önbeporzóak. Ha az idő csendes, segítsük a virágokat a beporzásban: rázzuk meg óvatosan a növényeket, hogy megmozduljon a pollen. A beporzás néha csődöt mondhat a rossz nevelési körülmények miatt, például ha a hőmérséklet túl alacsony vagy túl magas, vagy ha a levegő túl száraz. Bár önbeporzóak, a rovarok is szállíthatják a virágport a virágok és növények között. Emiatt létrejöhetnek nemkívánatos kereszteződések, ha egyszerre több fajtát nevelünk. Ezt megelőzni úgy tudjuk, hogy a növényeket hálóval borítjuk be, vagy a virágokat egyenként becsomagoljuk. Rovarokat juttatni a hálók alá vagy kézzel beporozni általában nem szükséges. Másik lehetőségként tartsuk a különböző fajtákat egymástól távol, az ajánlott izolációs távolság az ebben a könyvben bemutatott paprikafajták számára 30 és 200 méter között váltakozik. A különböző fajtájú növényeket az üvegházakban és a fóliaalagutakban nevelhetjük elválasztva.

A magok begyűjtése és megtisztítása A magokat akkor gyűjtsük be, amikor a termény megérett, vagyis elérte a végső színét. Csak a fajtára tipikusan jellemző formájú, színű és méretű magokat válasszuk ki. A nagy, édes paprikák esetében vágjuk fel a gyümölcs falát a szár környékén egy késsel, a paprika közepe általában a magokkal együtt kivehető. A vékonyabb héjú kisebb paprikák és a chilipaprikák esetében előfordul, hogy egyes magok felragadnak a gyümölcs oldalára és le kell onnan szednünk őket. Kaparjuk le a magokat egy tálcára vagy tányérra, és hagyjuk hűvös, jól szellőző helyen állni, míg teljesen meg nem száradnak. Másfajta tisztogatásra nincs szükség. A magok lekapargatását végezhetjük műanyag zacskó felett is – hogy ne ugráljanak szét –, majd a zacskóból áttesszük őket egy tálcára. A csípős paprikával óvatosan kell bánnunk, hiszen az idegekben és a magokban levő csípős anyag veszélyes lehet, főleg ha a szemünkbe kerül. Ha a bőrünkre került, nem lehet könnyen eltávolítani. Használjunk gumikesztyűt, amikor a magokat szedjük ki és ne érintsük meg a szemünket vagy az arcunkat! Dolgozzunk jól szellőztetett helyiségben, mert a szaguk is nagyon erős!

ÚTMUTATÓ a hagyományos

3.3. UBORKA Faj: Cucumis sativus Család: Kabakosok (Cucurbitaceae)

39. ábra – Hagyományos uborkafajta

Az uborkákat általában mint üvegházi fajokat és mint szabadföldi fajokat csoportosítják. Az üvegházi uborkák termése hosszú, zöld és hengeres – ezeket azok a fajták, amelyeket a kolostori kertekben termesztettek nassolásra, és amelyeket időnként angol uborkának nevezünk. A saját vetőmagot termesztő parasztok és kertészek számára fontos tudnivaló, hogy az üvegházi uborka beporzás nélkül terem, vagyis magtalan. A hagyományos, bordázott uborkák rövidek, héjuk erősebb és vastagabb, tüskék vagy szőrszálak lehetnek rajtuk. Abban különböznek az üvegházas uborkától, hogy a terméshez beporzásra van szükségük. Ha el akarjuk fogyasztani őket, akkor idejében be kell takarítanunk, mielőtt a magok megkeményednek. A csemegeuborka, amely rendszerint még keményebb, nem kifejletlen uborka, hanem kis, bordázott és esetenként szárazabb héjú termést hozó faj, kiválóan használható savanyúságnak. Nemesítése A modern szelekció a hagyományos üvegházi uborkát nagyrészt F1 „kizárólag női virágú” hibridekkel helyettesítette, amelyek hosszú, egyenes uborkákat teremnek és ugyanúgy kell őket nevelni. A kereskedelmi termelőknek nagyon előnyösek, mivel nem teremnek hímnemű virágokat – mindegyik virág beporzás nélkül termést ad, így nem lesz az uborka keserű vagy deformálódott. A bordázott fajok szelekciójakor arra törekedtek, hogy a termés az üvegházas fajtákra hasonlítson, a növény kompaktabb és nagyobb terméshozamú legyen. Ismételten: sok ezek közül az F1 hibrid. A kertészkedők számára a hagyományos fajok, mind az üvegházi, mind a bordázott fajták, ugyanolyan jól teremhetnek, mint egyes hibridek és meg lehet őket hagyni magnak is. Ahogy vannak zöld, hengeres fajok, úgy léteznek fehér vagy sárga héjú bordázottak, illetve kerek vagy ovális és tüskés vagy ráncos fajok is. zöldségfajták megmentéséhez

Vetőmag-előállítás Nevelés és higiénia Neveljük a fajokat úgy, mintha élelmezésre használnák fel: hajtatni bent kell, az egyes hidegebb zónákban pedig jobb, ha még a bordázott uborkákat is bent neveljük, védelmet nyújtva számukra, hogy biztosan megérjék a kifejlett kort. Növekedési időszakban távolítsunk el minden olyan növényt, amelyik nem tűnik egészségesnek, deformálódott vagy sárga pecsétes levelei vannak, mert ez az uborka mozaikvírus jele, amely a magok révén terjeszthető.

40. ábra – Az uborkamagok eltevése

Az uborkák a jól lecsapolt, homokos, szerves anyagokban gazdag területeket szeretik. A területet már ősztől elő kell készíteni: mélyásás, trágyázás, lehetőleg istállótrágyával. A tavasz kezdetén az uborka előtt vethetünk retket és salátát, ősszel pedig hagymát. Az uborkát lehet vetni vagy hajtatni. Helybevetni április vége felé lehet. A palántákat május elején szabad kiültetni. Az uborkasorok közötti távolság minimum 80-100 cm, a soron belüli növények közti távolság pedig legalább 50 cm. Az uborka futónövény, ezért hálót vagy karót kell számára biztosítanunk, hogy felmászhasson. Két-három uborkanövényt kombinálhatunk salátával és őszi káposztával. Ültethetünk vele aromatikus növényeket, bazsalikomot, mentát és petrezselymet is. Az uborka szereti a vizet, de a túl sokat nem, víz hiányában az íze keserű lesz. Öntözéskor vigyázzunk, hogy ne vizezzük be a leveleket! Gyomirtás és a gyökerek szellőztetése végett kapálni kell. A száraz, főként a földre leérő leveleket el kell távolítani.

Beporzás és izoláció Természetes körülmények között az uborkának vannak külön nőnemű és hímnemű virágai, ezek pedig általában mindketten jelen vannak ugyanazon a növényen. Ne aggódjunk, ha kezdetben csak a hímnemű virágok jelennek meg, mert ez természetes. A rovarok, főként a méhek, a virágport a hímnemű virágoktól a nőneműekhez szállítják, akkor is, ha a virágok ugyanazon a növényen vannak és akkor is, ha nem. ÚTMUTATÓ a hagyományos

A hagyományos bordázott fajtáknál a terméshez beporzás szükséges. A hagyományos üvegházas fajtáknál beporzás nélkül jobb lesz a termés, ezért az ehető termés érdekében eltávolítják a hímnemű virágokat vagy kizárják a rovarokat az üvegházból. A nőnemű virágok így spontán módon teremnek, de termésük magtalan. Magtermesztésre meg kell hagynunk néhány hímnemű virágot, és vagy engednünk kell, hogy rovarok végezzék el a beporzást, vagy el kell izolálnunk a virágokat, majd kézzel beporoznunk a nőneműeket. Ha mi magunk vagy a szomszéd más fajtákat is termeszt, izolálni kell a növényeket, vagy kézzel történő beporzást végezni az esetleges kereszteződések elkerülése végett. A kereskedelmi magtermesztőknek azt ajánlják, hogy a különböző uborkafajokat egymástól legalább 1000 m távolságra izolálják. Habár az uborka más növényekkel is kereszteződő faj, a beltenyésztés általában nem veszélyezteti nagyon a fajok egészségét. Elég eltenni egy vagy két növény magjait. Mindazonáltal jobb, ha többet nevelünk – olyan hat körül, ha lehetőség van rá – és eljuttatjuk a virágport az egyik növénytől a másikhoz. A magok begyűjtése és megtisztítása Amikor a termény ehető állapotban van, válasszuk ki és címkézzük fel azokat, amelyeket meg akarunk hagyni magnak! Ezek legyenek az illető faj tipikus példányai méret, forma és szín szempontjából is! Hagyjuk őket a növényen teljesen megérni. Amikor meglágyulnak és a színűk megváltozik, levágjuk a terméseket a növényről és néhány hétig egy meleg, száraz helyen tároljuk, hogy érési folyamatuk befejeződjön. Az érett uborka színe a fajtától függ és különbözik az ehető állapotú termés színétől: egyes fajok sárgák lesznek, mások sötét narancssárgák. Ebben a stádiumban, ha kettébe vágjuk a termést, a magok és a zselés folyadék könnyen eltávolítható. Kaparjuk bele egy edénybe. Ha a termés érett, a zselé könnyen lejön a magokról, de általában a magokat csak akkor tudjuk megtisztítani, ha szűrőben megmossuk. A magtermesztő gazdák arra a következtetésre jutottak, hogy néha szükséges a magok és a lé keverékét megerjeszteni. Azonos mennyiségű vizet kell hozzáadni, a keveréket egy-két napig meleg helyen kell tárolni és időnként megkavarni. A tetején rossz szagú penészréteg fog kialakulni. Ekkor még több vizet adunk hozzá. A jó magok lemennek az edény aljára, így könnyen le tudjuk tölteni róluk a keveréket és megmoshatjuk a magokat. A tiszta magokat vékony rétegben egy tálcán vagy egy tányéron (akármin, aminek a felülete sima és csiszolt, hogy ne ragadjanak oda) fogjuk szétteríteni és meleg, jól szellőző helyen tároljuk. Száradás közben időnként ajánlott megmozgatni őket, hogy ne alakuljanak ki bogok és egyenletesen száradjanak. Akkor állnak készen az eltevésre, amikor kettőbe törhetőek, nem csak hajlíthatóak.

zöldségfajták megmentéséhez

3.4. Sütőtök, főzőtök Faj: Cucurbita pepo, C. maxima, C. moschata Család: Kabakosok (Cucurbitaceae)

41. ábra – Hagyományos sütőtökfajták

A sütőtök a késő ősz látványossága. Amikor azt hisszük, hogy a kertünk már megszűnt friss javakat adni számunkra, megjelenik a főnyeremény sütőtök vagy főzőtök képében, hogy vitaminbombát adjon számunkra és felkészítsen a fagyos télre. Története

A sütőtök Dél-Amerikából származik, ahol vadon is megterem. Európába a XVI. század végén került, néhány évtizeddel Kolumbusz utazásai után. Nagyon hamar ismertté vált, részben azért, mert sokkal nagyobb méretű, mint zöldség társai. Hazája Peru, innen exportálták a spanyol konkvisztádorok. Besorolása Vannak „nyári” és „téli” tökök. A nyári tökök azok, amelyeket frissen fogyasztunk, akkor, amikor a héj és a magok még gyengén fejlettek. Ilyen a cukkini és a hagyományos főzőtök, de más, változatos formájú és színű fajták is vannak. A nyári fajták közül soknak inkább bozótos a növénye, mintsem hosszú, kúszó hajtás. A téli tököket érett korukban fogyasztjuk, amikor a héjuk már nagyon megkeményedett és gyakran akár hat hónapig is lehet őket tárolni. A sütőtök elnevezést általában a nagy, kerek, narancssárga vagy kék tökökre használjuk. A téli tökök lehetnek különböző méretűek és formájúak. A színek változóak: sárgás krémszín, szürke, zöld, élénk narancssárga. A héj lehet sima vagy rücskös, egyes termények elég kicsik ahhoz, hogy kézben lehessen vinni őket, míg mások lehetnek akár több tíz kilogramm súlyúak is. Egyik legfontosabb tulajdonságuk a belük milyensége – ami lehet homogén vagy szálas, sűrű vagy vizes, édes vagy ízetlen. A belük állaga határozza meg azt, hogy hogyan lehet az illető fajtát a legjobban felhasználni a konyhában és az élelmezésben. A növény más részei is felhasználhatóak: a virágokat meg lehet tölteni, fel lehet csavarni palacsintának, de beletehetjük salátákba és levesekbe is. Ázsiában az indáit és a rügyeit zöldfűszernek gyűjtik. Olyan fajták is vannak, amelyek magjainak nincs héja és úgy ehetjük őket, ahogy a természet adta. ÚTMUTATÓ a hagyományos

Vetőmag-előállítás Nevelés és higiénia Vessük el a magokat éppen úgy, mintha fogyasztási célra vetnénk! A palántákat tegyük cserepekbe és lehetőleg fűtött palántakeltetőbe vagy üvegházba, hogy minél korábban készen legyenek, hiszen a terményeknek a megnövéshez, kifejlődéshez és az érett magok terméséhez néhány hónapra van szükségük. Ha a feltételek jók, vethetjük helybe is, a talajba vagy a trágyadombra. Fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten sok növényt neveljünk, hogy egymást beporozhassák és a higiénia miatt is. A szakképzett termesztők szerint egy fajta fenntartásához legalább hat növényre van szükség. Bár a tökök más fajtákkal is kereszteződnek, nem szenvednek nagyon a beltenyésztéstől. Magot eltevő földműves nem nevel többet két-három növénynél.

42. ábra – A sütőtökmagok eltevése

Amint a növények elkezdenek nőni, figyeljünk oda, és ha olyant látunk, amelyiknek a levele különbözik a többiekétől vagy betegnek látszik, azonnal távolítsuk el! A fonnyadt vagy sárga foltos levelek az uborka mozaikvírust is jelezhetik, amely a magokon keresztül is átadható. Ami az éghajlati tényezőket illeti, a tökök igényei hasonlóak az uborkákéhoz. A magok 15 nap alatt csíráznak ki, ha a hőmérséklet legalább 12-14 °C, és körülbelül 7 nap alatt, ha a hőmérséklet optimális, vagyis 20-25 °C. A töknövénynek sok fényre van szüksége és a nedvességigénye is nagy, mert nagy az izzadási együtthatója, de jól kifejlett gyökereinek köszönhetően a szárazságot is jól viseli. zöldségfajták megmentéséhez

Beporzás és izoláció

A tököknek ugyanazon a növényen hímnemű és nőnemű virágaik is vannak, és általában a méhek termékenyítik meg őket. A méhek szállítják a virágport az egy növényen levő kinyílt virágok között és a különböző növények között is. Ugyanez nem mondható el a más fajhoz tartozó fajtákról, de az általános nézet az, hogy az összes termesztett fajta kereszteződik egymással és a szomszéd által nevelt fajtákkal is. Ha izolált kertünk van és csak egy fajt termesztünk fogyasztási és magtermesztési céllal, nem kell aggódnunk a keresztbeporzás miatt. Mégis, ha a közelben más virágzó tökök is vannak, minden virágot be kell csomagolnunk és kézzel beporoznunk. Mivel a tökök nagy növények, nem nehéz ezt kivitelezni és elhibázni sem igen lehet. A kereskedelmi magtermesztőknek ajánlott minden egyes tökfajtát 1 km vagy még nagyobb távolságra izolálni. Amikor a termések elkezdenek kialakulni, ellenőrizzük, hogy kinézetük megfelel-e a fajnak. Fontos, hogy egyetlen furcsa kinézetű növény se járuljon hozzá a következő maggenerációhoz. Abban az esetben, ha a virágokat csomagoljuk és kézzel porozzuk be, az illető növény virágait ne használjuk fel. Ha nem, távolítsuk el a növényt azonnal. Megtörténhet, hogy a többi növény terméseinek már kifejlődött magjai megfertőződtek. A magnak meghagyott terméseket jelöljük meg és hagyjuk a növényen, amíg teljesen megérnek. Ha érettek, a héjuk megkeményedik és megváltozik a színük. Ebben a stádiumban szoktuk begyűjteni a téli tököket eltevés és fogyasztás céljából, ám jóval előrehaladottabb stádiumról van szó, mint amikor a nyári tököket (cukkini és mások) szedjük le étkezési vagy konzerválási szándékkal. Szedjük le a termést és tároljuk meleg, száraz, jól szellőző helyen, hogy a magok meg tudjanak érni. Ideálisak erre a célra az üvegház polcai, de akár egy napos ablakpárkány is megfelel. Általában a kinézetük alapján meg lehet állapítani, hogy megértek-e a magok. Legkevesebb három-négy hét elteltével a termés már biztosan eléggé érett ahhoz, hogy félbe vágjuk és kiszedjük a magokat. A téli tökök esetében várhatunk az elfogyasztás pillanatáig. Mossuk meg a magokat és szedjük le róluk a szálakat. Ha beletesszük egy tál vízbe és megdörzsöljük, a jó magok lemennek az edény aljára, az éretlenek és a használhatatlan maradványok pedig lebegnek a víz tetején és a vízzel együtt elönthetőek. Csepegtessük le a magokat egy szitán keresztül, majd terítsük szét egy tálcán vagy tányéron és tároljuk meleg, száraz, jól szellőző helyen, hogy meg tudjanak száradni!

ÚTMUTATÓ a hagyományos

3.5. 3.5 BAB – zöldbab, futóbab és törpebab Faj: Phasoleus vulgaris, coccineus Család: Hüvelyesek E nagyon tápláló növény meghonosítása Közép- és Dél-Amerikában kezdődött, a szülőhazában, ahol az indián törzsek fontos spirituális jelentőséget tulajdonítottak a termesztett fajtáknak. Ahogy Európába is megérkezett, sok saját vetőmagokkal dolgozó földművelő is hasonló emocionális kötödést mutat ma is iránta. A bab fajai nagy változatosságot mutatnak. A hüvelyek és a magok színe, mérete és alakja sokféle lehet és a virágok színe is nagyon változatos. A magok

43. ábra – Hagyományos babfajta

között akadnak fényesek, földszínűek, foltosak vagy élénkpirosak. A futófajták színt visznek a zöldségágyások közé és felfutnak mindenre, legyen az karó vagy egy másik növény, amellyel aztán együtt élnek. Létezik néhány törpefajta is és vannak más virágú fajták is: fehér vagy fehér és piros, vagy alkalmanként rózsaszínes narancssárga. Besorolása A zöldbab jellemvonásai fontosak a besorolás szempontjából, a növény típusától (törpe vagy futó), az érés időtartamától (korai vagy késői) és a hüvelyeken végigfutó szál erősségétől függnek. A gazdaságban megőrzött fajtáknál érdemes a bab hidegben növekedés képességére figyelni. Egyes régi leírásokban a zöld karós babot „futóbabnak” is nevezik, emiatt még inkább összetéveszthető az egyes kertészek által még ma is termesztett igazi futóbabbal (Phasoleus coccinus). Főleg azokról a futóbabfajokról van itt szó, amelyeket a kertészkedők adtak kézből kézbe egymásnak, nem a katalógusokból vásároltakról. A futóbab általában nagyobb szemű a zöldbabnál, a virágai pirosak vagy fehérek. Egy növénytani különbség kettőjük között, amelynek segítségével könnyen meg lehet őket különböztetni, a palánták megjelenésének módja. A zöldbabfajtákat néha a felhasználásuk alapján kategorizálják: a hüvelyek akkor minősülnek fogyasztható zöldségeknek, amikor frissek (leszedjük és megtisztítjuk őket). A szemeket megszárítjuk, majd áztatással megpuhítva télen is fogyaszthatjuk. Nem léteznek azonban külön kategóriák, mivel sok faj többféleképpen is felhasználható, főleg akkor, ha saját kertünkben neveljük őket, kereskedelmi nyomás nélkül. zöldségfajták megmentéséhez

A növény kinézete és a virágok színe két olyan jellemző, amely alapján a babot könnyen kategorizálni lehet. Egyébként a fajták nehezen különböztethetőek meg egymástól, hiszen sok esetben csak a hosszúk, a szélességük, a növekedési módjuk és a hüvelyek textúrája különböző. Ezek olyan tulajdonságok, amelyeket meg kell őriznünk a fajták folyamatos szelekciójakor, és amelyek néha a nevelés körülményeinek függvényében változhatnak. A meleg időjárás hatására például a hüvelyek elkezdhetnek gyorsabban fejlődni ahelyett, hogy hosszabbakra nőnének. A futóbab szemeinek színe is a fajták szerint változik. Az érett lisztes fehérbabnak fehér magja van és a legkedveltebb fajta azokban az országokban, ahol friss vagy szárított szemes babnak nevelik, nem zöldbabnak. A kétszínű virágú futóbab szemei világos kávészínűek barna foltokkal. A piros virágú fajták magja világoslila, fekete foltokkal, de a leggyakoribb a fekete szem. Sok kertész szelektálta ki ezt a fajtát az évek során saját fekete szemű futóbabfajtájuk megtermesztésére. A múltban, a kereskedelemben is létezett néhány fekete szemű fajta. A futóbab szinte minden esetben teljesen zöld hüvelyű, ám az egyes régebbi fajtáknak van egy kis piros vagy lila árnyalatuk is. Kereskedelmi szempontból ez a tulajdonságot kiszelektálták, mert úgy gondolták, hogy elrontja a bab kinézetét, néhány gazda megőrzött azonban egyes régi fajtákat és vannak közöttük erősen lila hüvelyűek is.

Rövid története A zöldbabot Amerikából hozták hozzánk, valamikor az 1500-as évek után. Az amerikai kereskedelembe bekerült fajok közül sok az indiánok által termesztett tájfajta volt. A futóbab széles körben elterjedt volt a XVII. században is, ám abban az időben dísznövényként termesztették. Az évek során folytatott szelekció gyorsabb kivirágzást és húsosabb hüvelyeket eredményezett, a XVIII. század közepén pedig a piros szemű futóbabot már zöldségterményként használták. Nemesítése A nemesítők célja a nagy terméshozam mellett folyamatosan az volt, hogy hosszabb, vékonyabb és húsosabb hüvelyű babfajtákat hozzanak létre. A régi fajoknak általában rövidebb hüvelyük van és ez nem is okoz gondot a legtöbb gazdálkodónak, sőt akár előny is lehet, hiszen a rövidebb hüvelyű fajták korábban virágoznak ki és teremnek. A modern fajok másik jellemvonása a hüvely oldalán húzódó szál hiánya, ezt a tulajdonságot a Desiree fajjal vezették be, az 1960-as évek végén. A bő termés és a hosszú hüvelyek mellett a nemesítők arra is törekednek, hogy a bab ellenálló legyen a betegségekkel szemben és dekoratív voltára is újra figyelnek. Vetőmag-gyűjtés A bab egyike a legnépszerűbb terményeknek a romániai gazdálkodói közösségek körében. A magokat begyűjthetjük az élelemnek termelt növényekről, és biztosan jó termést adnak majd a következő évben. A futóbab könnyen kereszteződik más fajokkal, ezért jelentős távolságra (200 m) kell tartanunk a többiektől. Szerencsére a zöldbab virágai majdnem mindig magukra porzódnak be. Az sem gond, ha az egyes fajokat egymás mellett ÚTMUTATÓ a hagyományos

neveljük, de azért ha van rá lehetőségünk, hagyjunk köztük néhány métert vagy ültessünk közéjük egy sor másfajta terményt. Ökológiai elvárások A bab szereti a meleget. A magok 8-10 °C-on csíráznak, a vegetáció idején pedig 20-25 °C-ra van szüksége. Az alacsony hőmérséklet késlelteti a növést és a fejlődést, a fagy pedig, még a 0 °C is, elpusztítja a terményt. A túl magas hőmérséklet (25 °C felett), főleg a virágzás idején, ugyancsak nem kedvez számára. A bab a kukoricatermesztés régióit kedveli, jobban bírja a talaj szárazságát a légkör szárazságánál. Éppen ezért a kukoricával való köztes termesztésben nagyon jól tud fejlődni. Nem ajánlott számára a tömör talaj és a vizes helyek. A zöldbabtól eltérően a futóbabot nem termesztik üvegházban vagy alagutakban két okból sem: a beporzó rovarok hiánya miatt és amiatt, hogy túl magas hőmérsékleten a növény hüvelyei nem fejlődnek ki, főleg akkor nem, ha éjszaka túl meleg van (14 °C fok felett). Kitűnő, ha a bab előtt kalászos gabonaféléket, kukoricát, cukorrépát, burgonyát ültetünk. Közepesen jó elöljárói a len, a repce és a ricinus. Nem ajánlatos előtte napraforgót, hüvelyeseket és különösen babot ültetni. Nevelés és higiénia Ha szeretnénk, hogy a bab magjai megérjenek, a lehető legkorábban el kell ültetnünk, mert gyökereinek nagyon mélyre kell a földbe hatolniuk. A hidegebb égtájakon nevelhetünk palántákat a házban vagy egy üvegházban. A faj genetikai diverzitásának és egészségének fenntartásáért, ha tehetjük, neveljünk legalább 20-30 növényt. Mivel a bab érzékeny növényfaj a betegségekre és a kártevők támadásaira, ajánlott az éves forgó alkalmazása. Jó elöljárók számára a paradicsom, paprika, padlizsán és a zeller. A sárgás körökkel szegélyezett sötét foltok a burgonyavész jelei, míg a szabálytalan sárga foltok megjelenése a mozaikvírust jelzik, mindkettő a magok gyakori betegsége. Egyes zöldbabfajok érzékenyebbek a vírusos betegségekre, mint mások. A betegségek elleni ökologikus küzdelem a következő megelőző intézkedéseket foglalja magában: • a bakteriális támadások kikerülése végett 4 év után a terménnyel ugyanarra a parcellára történő visszatérés; • a bab kukoricával váltakozva ültetése, az uralkodó szélirányra merőleges sorokba; május 15-e utáni vetés a csírázás idején esetlegesen bekövetkező hidegek elkerülése végett, amelyek érzékennyé teszik a növényt a levél főbb betegségeire; • a kézi vagy gépiesített munkálatok elkerülése nedves növények esetén (harmat, eső, öntözés után). Beporzás és izoláció A legtöbb vetőmagot is termesztő gazdálkodó, a növényeket zsinórra vagy karóra felfuttatva neveli, akkora távolságot hagyva meg köztük, mint a szokásos zöldségfajták megmentéséhez

termények között. Ha azonban nagyobb távolságot hagyunk köztük és korlátozzuk a hajtások számát, a legjobb növények szelekciója és higiéniája könnyebben megvalósítható. A kivirágzás előtt el kell távolítanunk minden olyan növényt, amelyik nem tűnik egészségesnek, vagy a levelei nagyon különböznek a többiétől, amikor pedig kinyílnak a virágok, ugyanígy kell eljárnunk, ha valamelyik virág nem felel meg a faj sajátosságainak. A futóbab virágai önbeporzók a rovaroknak köszönhetően. Jó keresztbeporzás az, amikor egyazon faj növényei között történik a keveredés. Ha el szeretnénk kerülni a más fajokkal való kereszteződést csak egy fajtát termeszthetünk. A kereskedelmi vetőmagtermesztők a különböző babfajokat egymástól legkevesebb 100 m távolságra izolálják, amikor a faj tisztasága létfontosságú, akkor az izolációs távolság akár 1000 m is lehet. A zöldbab esetében, amely egy beltenyésztett faj, csak kevés növényt lehet megtartani sikeres magtermőnek. Ajánlatos minél többet termeszteni mégis, hogy megvalósulhasson a kiválasztás és a higiénia.

A magok begyűjtése és megtisztítása Mihelyt a hüvelyek fogyasztásra alkalmasakká válnak, szelektálhatjuk a tipikusan a fajra jellemző hosszúságú, alakú és színű példányokat vetőmag-előállítás céljából. Ezeket meg kell jelölni. Fontos, hogy csak egészséges, jól termő növényeket válasszunk. A hüvelyeket a növényen hagyjuk, ameddig csak lehet, ideális esetben, amíg megszáradnak és pergamen-szerű kinézetük lesz. Ekkor leszedjük. Amikor elkezdenek színt váltani és a feszességükből veszíteni, kivágjuk a növényt, majd egy száraz, jól szellőző, fagytól védett helyre tesszük száradni. Kis mennyiségért kibontjuk kézzel a hüvelyt és eltávolítunk belőle minden szemet, amely túl száraz, pecsétes vagy a fajnak nem megfelelő színe van. A futófajták magjai hosszabb érési idejűek és általában néhány héten át kell őket gyűjteni. A gyökerek eltevése télire Annak ellenére, hogy a futóbabot félig rezisztens, egynyári növényként neveljük, igazából évelő növény, amelynek gumós gyökerei télen is megtarthatók. Legjobb, ha úgy bánunk velük, mint a dáliagumókkal: kiszedjük, és nedves levelek, homok és rostok keverékéből készült táptalajba tesszük, egy ládába, hideg, de fagytól védett helyre, majd tavasszal újra elültetjük. Ha bőségesen teremnek, ha nem, mindenképpen hasznosak a talaj karbantartásában. A gyökerek fajilag tiszta növényeket fognak növelni akkor is, ha a közelben más fajú vagy keveréknövények is voltak az előző évben. Egyik évben kiszelektáljuk tehát a legjobb növényeket, megtartjuk a gyökerüket, hogy a következő évben magtermő növényt neveljünk belőlük. Egy gyökeret két-három évig lehet megtartani, utána terméketlenné válik.

ÚTMUTATÓ a hagyományos

3.6. 3.6 Saláta Faj: Lactuca sativa Család: Compositae John Evelyn brit író és kertész a XVI. Században, a Saláták Naptárban a saláta leírására a „káposzta” és a „római saláta” terminusokat használta, azóta is a „levelek”, a „fejes” és a „dugvány” kategóriák mellett ezek a mai salátatermények besorolásának legfontosabb terminusai. Egy saláta állaga, kinézete és íze legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen típusú feje van. A kerek formájú saláták sokfélék: vannak a puha levelű zöldek és a fodros és törékeny levelű iceberg típusúak. A római salátának hosszú, fodros, függőlegesen növő levelei vannak, amelyek gyakran túl gyenge közepet képeznek. Ez különösen a régi fajoknál van így,

44. ábra – Hagyományos salátafajta

amelyeket néha hánccsal össze szoktak kötni, hogy a belső levelek védve legyenek. A római saláta ízéről híres. A könnyen széttéphető, színes, ráncos és fodrokkal díszített levelű salátákat a leggyakrabban dekoratív célokra használják, az ízük azonban nem mindig olyan jó, mint a kinézetük. Sok saláta az év egy adott periódusában tud a legjobban fejlődni. Ez attól függ, hogy teljesülnek-e azok a feltételek, amelyek a közepe kifejlődéséhez szükségesek, milyen gyorsan nőnek és mennyire ellenállóak. A legjobb eredmények eléréséért használjunk megfelelő fajokat a megfelelő szezonban. Nemesítése Meglepő, ha egy olyan zöldség, mint a saláta, amely nem tartozik a fő tápláléktermények közé, kimagasló szerepet kap az első vetőmag-katalógusok egyikében. A modern szelektálás arra törekedett, hogy növelje a fajok egységességét és standardizálja a begyűjtési idejüket. Olyan fajokat hozott még létre, amelyek tudnak alkalmazkodni a specifikus körülményekhez és a specifikus felhasználási időszakhoz – főként a téli, üvegházi termesztésre alkalmas fajták zöldségfajták megmentéséhez

esetében, amelyek a kereskedelmi termelőknél helyettesítették a keményebb, ellenállóbb, ám valószínűleg ízletesebb fajokat. Ha azt szeretnénk, hogy téli saláta növekedjen a kertünkben, biztosan megéri kipróbálni néhányat a régebbi fajok közül. A modern fajok szelektálásakor arra is figyeltek, hogy ellenállóak legyenek a betegségekkel szemben (szürkepenész, peronoszpóra), de egyes régi fajok is ellenállóaknak bizonyultak. Vetőmag-gyűjtés Ha az időjárás kedvező, a salátát könnyű meghagyni magtermőnek. Egynyári növény és nagyrészt önbeporzó. Nevelés és higiénia

Az egyik fő probléma a magok kialakulásához és megéréséhez szükséges idő, főleg a tömött fejű, iceberg típusú fajok esetében. Néhány nedves őszi nap könnyen a magok megpenészesedését okozhatja. Ha a nyár meleg, a magok begyűjtése semmiség, ám a hidegebb nyarakon a magtermés nagyon kicsi, sőt semennyi is lehet. Ezen a problémán több módon is segíthetünk: a fagyot jól bíró fajokat ültessük el kora ősszel, és télire tegyük be a növényeket üvegházba, magkeltetőbe vagy üvegbura alá. Ennek előnye az lesz, hogy a növények kivirágoznak és a nyár elejére már magokat is teremnek. A nyári salátát a lehető leghamarabb, a tavasz kezdetén el kell ültetni sorokba, vagy fészkekbe és modulokba, üvegházba. Ha van elég helyünk, tegyük üvegházba vagy fóliaalagútba, hogy ne legyen gondunk az esős idővel. Nevelhetjük nagy cserepekben is egy belső udvaron, így könnyen áttehetjük egyik helyről a másikra, hogy több napfényt, jobb menedéket kapjanak. Akár a szabadban, akár üvegházban neveljük a növényeinket, ültessük őket egymástól körülbelül 45 cm-re sorokba vagy fészkekbe – a nagy hely segít a penész által okozott problémák elkerülésében és a magok megszáradásában. Mivel a saláta önbeporzó, a faj mindössze egy vagy két növény magjainak eltevésével is fenntartható, azonban a több jobb. Ha 10 növénnyel indítunk, tudunk foglalkozni a higiéniával, a hervadással vagy egyéb sérülésekkel, amelyek gátolhatják a növényeket a magtermő stádium elérésében. Néhány növény több magot terem, mind amennyire szükségünk van. A növés ideje alatt locsoljuk a növényeket rendszeresen a száraz időszakokban. Távolítsunk el minden olyan példányt, amelyik különbözik a többitől a levelek alakjában vagy színében, vagy a fej szerkezetében. Ha vannak köztük elsatnyult, összezsugorodott növények és/vagy a leveleken világoszöld penész látható, vagy abnormálisan fodrosak, azonnal el kell őket távolítani, mert a saláta mozaikvírus tüneteit mutatják, amely a magok által terjeszthető betegség. Ugyanakkor tépjük ki azokat is, amelyek társaiknál hamarabb kikelnek, mert ha ezek magjait eltes�szük, az elkövetkező növénynemzedékek kikelési hajlama megnő. Amint az élelemként felhasználás stádiumát meghaladta, a saláta virághajtásokat kezd kialakítani. A fejes saláták esetében nehezebben bújnak ki ezek a hajtások, úgyhogy segítenünk kell őket. Óvatosan törjük le a körülölelő leveleket, hogy látható legyen, ha megjelenik a hajtás. Mivel levelei nagyon közel vannak ÚTMUTATÓ a hagyományos

egymáshoz, ez a fajta hajlamos a penészre, főleg az esős időszakokban. Ajánlott tehát a szár körüli nedves vagy rothadt leveleket eltávolítani. Vigyázzunk azonban a virágrügyekre, nehogy letörjük őket. Megtörténhet, hogy a növényeknek támaszra lesz szükségük, ha túl magasra nőnek. Beporzás és izoláció Bár kicsi virágai általában önmagukat beporozzák, egyes esetekben történik kisszámú keresztbeporzás is. Ha egyszerre több fajtát nevelünk mageltevési szándékkal, legyünk óvatosak és tartsuk a növényeket egymástól legalább kéthárom méter távolságra, vagy válasszuk el őket egy közéjük ültetett, magasabbra növő másik növényfajtával. A magok begyűjtése és megtisztítása A salátanövények magja néhány hét alatt megérik, és fehér pihéket képez. Az ideális magokat két-három naponta gyűjtjük be úgy, hogy papírzacskókba rázzuk bele. Rövid nevelési szezonban és esős időben jobb, ha a növényt mindenestől leszedjük. Megvárjuk, amíg minden növényen, a magoknak legalább felén megjelennek a fehér pihék. Óvatosan kihúzzuk a növényt a földből, és fejjel lefelé fordítva egy papírtasakba állítjuk, majd meleg, száraz, jól szellőző helyre tesszük, ahol a magok tovább érhetnek. Amikor az eltett növények szára törékeny tapintású és az összes mag fehér pihés, készen állnak a megtisztításra. Ha a magokat tartalmazó tokok szárazak és nyitva vannak, a magok könnyen leválnak. Ha szükséges, a tokban levő pihéket és a maradványokat eltávolíthatjuk, ha óvatosan átdörzsöljük a magokat egy szitán. Ezzel a módszerrel a nagyobb törmelékdaraboktól is meg tudunk szabadulni. A kisebb darabkáknál rostát használunk, de óvatosan, mert a salátamagok viszonylag könnyűek.

45. ábra – A salátamagok megmentése

zöldségfajták megmentéséhez

3.7. SPENÓT Faj: Spinacea oleracea Család: Chenopodiaceae Romániában több zöld, nagy levelű növényt is „spenótnak” hívnak, de az igazi spenót a Spinacea oleracea nevű zöldség. E Távol-Keletről származó növény arról ismert, hogy érzékeny arra, hány órát van kitéve a fény hatásának: a hosszú napokon hamar elhervadnak, különösen

46. ábra – Hagyományos spenótfajták

akkor, ha meleg és száraz a levegő. A legjobban ősszel és a tavasz kezdetén terem. Sorozatosan vetjük, hogy nyár elejéig teremjen. Egyes gazdák a spenótot hajtásokban nevelik, amelyeket le lehet vágni és újból kinőnek, apró, fiatal leveleiket pedig megfőzik vagy salátákba teszik. Mivel gyorsan nő és évente terem, a spenót törékeny, lédús leveleivel igen vonzó zöldség. Besorolása Az egyes spenótfajták kinézete leginkább a növény és a levelek alakja, mérete és állaga szempontjából változó. A fajták megkülönböztetésének egy másik módja a magok szerint történt: vannak „tüskés” magú fajták, olyan sok tüskével, hogy beleakaszkodik a kezünkbe vagy a ruhánkba, és vannak „sima” magúak. A tüskés magú változatok ellenállóságukról ismertek, ezért őszi és téli vetésre használták. A kerek magúak szélesebb és kerekebb levelekkel nyári veteményként szolgáltak. Nemesítése A spenót fontos feldolgozási termény. A növénynemesítők a nagy, kövér, húsos és soklevelű, valamint kevésbé fonnyadó fajták kialakítására összpontosítottak. A spenótváltozatokban egyfajta rezisztenciát is kifejlesztettek a peronoszpóra ellen. A „nyári” és a „téli” spenót közti választóvonal egyre inkább elmosódott, a legtöbb modern faj keverék. Habár a tüskés magú fajokat kiválaszÚTMUTATÓ a hagyományos

tási programokhoz használják, az 1960-as évektől nagyon sok, szinte az összes termesztett faj kerek magú. Sok faj F1 hibrid. Magok eltevése Nagyon sok kertész hagyja meggondolatlanul a spenótot kivirágozni, ám kevés az, aki magokat tesz el, habár a zsenge korban levágható, újra kinövő fajták sorozatos vetése által támasztott nagy mennyiségű vetőmagszükséglet megérné a fáradságot.

47. ábra – A spenótmagok eltevése

A spenót hálás termény, vetőmagját viszonylag gyorsan elő lehet állítani már az év kezdetén, de problémát jelenthet a keresztbeporzás. Nevelés és higiénia A magokat a talajnak megfelelő pillanatban kell elvetni. Ez általában a tavasz kezdete, hideget jól bíró növényeket azonban őszi vetéssel kaphatunk. Ha nagyon hideg van, a termést télen üvegburával védjük Egy reprezentatív növénypopulációért a magokat úgy kell vetni, hogy ne kelljen később gyéríteni. Minél több növényre van szükségünk, legalább harmincra. Szerencsére nem foglalnak túl nagy helyet és viszonylag rövid ideig vannak a földben. Amikor nőnek, távolítsunk el közülük minden olyan példányt, amelyik nem tűnik fajtabelinek vagy egészségesnek. A levelek felszínén megjelenő sárgás vagy barnás foltok lehetnek a peronoszpóra tünetei, amely a magok útján terjedő betegség. Létfontosságú, hogy kiszedjük azokat a növényeket, amelyek nem formálnak rozettát a leveleikkel és hamarabb elfonnyadnak, mert így elkerülhetjük, hogy a jövőben sok, túl korán fonnyadó növényünk legyen. Beporzás és izoláció A spenót rendhagyó zöldségfajta, hiszen egyes példányoknak lehetnek kizárólag hímnemű, míg másoknak csak nőnemű virágaik, de vannak hermafrodita egyedek is (mindkét nem virágaival rendelkező), ezek megoszlása a fajtától és a nevelési körülményektől függ. A virágok nem látszanak nagyon, de figyelmesen megnézve a különbség észrevehető: a nőneműek a levél aljánál, a hímneműek pedig kis fürtökön nőnek; a hímnemű növények virágai kisebbek és kevesebb zöldségfajták megmentéséhez

van belőlük. Az új fajok növényei szinte mindig hermafroditák. A virágpor egyik növénytől a másikhoz a szél segítségével jut el. A szél a virágport nagy távolságokra elviszi, ezért legegyszerűbb, ha csak egyetlen fajt tartunk meg magtermőnek. Mindazonáltal a szomszéd kertek fonnyadó növényei továbbra is problémát jelenthetnek. A vetőmagtermesztőknek ajánlott a különböző spenótfajtákat egymástól 50-100 m távolságra izolálni. Mivel a virágpor nagyon finom állagú, ahogyan a cékláé is, nem elég rovarhálóval borított ládákkal izolálni, bár így is csökkenthető a levegőáramlás és a megfertőződés lehetősége, főleg akkor, ha a többi termény nagy távolságra található. Mikroporózus fóliával a virágpor bejutása sokkal jobban meggátolható, ám ebben az esetben a nedvességgel lehetnek gondjaink. A spenót izolálására a növénynemesítők speciális hálót használnak, amelyen a virágpor nem tud átjutni.

A magok begyűjtése és megtisztítása Várjuk meg, amíg a magok a növényen megérnek (megsárgulnak és megszáradnak). Szükség esetén a növény egészét egy száraz, jól szellőző helyre tesszük, amint a legfiatalabb magjai is elkezdenek megérni és megsárgulni. A magtermőket állíthatjuk papírtasakba, vagy szétszórhatjuk őket lapokon. Ha így járunk el, megelőzzük a magok kihullását és elveszését, vagy esős idő miatti megromlását is. Amikor megszáradtak, a magokat leszedjük kézzel, ha szúrósak, kesztyűt húzunk.

3.8. HAGYMA Faj: Allium cepa Család: Alliaceae Ha a hagymára gondolunk, egy nagy vörös gumó képe ötlik az eszünkbe. Miért? Azért, mert mostanában mind a nagy áruházak polcait, mind a (nemesített) vetőmag-katalógusok oldalait a barna héjú kerek hagymák uralják. Tudnunk kell azonban, hogy nagyon sok hagymafajta létezik: világosvörös héjú, makulátlan fehér, lapított vagy torpedó formájú. Fogyasztásra használható a hagyma zöld levele, a friss hagymateste vagy a teljesen kifejlődött hagymateste. Besorolás A hagymát gyakran a színe és a formája alapján kategorizáljuk. Felhasználásakor azonban a mérete és a csípőssége a legfontosabb mérvadó. Ezek a tulajdonságok befolyásolhatók nagyrészt a termelési feltételekkel, de függnek a fajtától is. A nagyméretű fajták, amelyeknek termesztése „presztízskérdés” volt, a leggyengébb ízűek, tölteléknek és főzésre valók. A kisméretű, kemény hagymákból jó savanyúság készíthető, de egészben téve a levesekbe is kitűnőek. ÚTMUTATÓ a hagyományos

48. ábra – Hagyományos hagymafajta

Művelési módszer szerint vannak „nyári hagymák” és „téli hagymák”. A nyári hagymát kora tavasszal vetjük el, augusztusban és szeptemberben takarítjuk be. A következő év márciusáig tárolható. A téli hagymát, amely lédúsabb és kevésbé csípős, augusztusban ültetjük és csak következő tavaszra fejlődik ki; júniusban szedjük le, hosszú ideig nem tárolható. A gazdálkodóknak, akik pincében vagy kamrában tárolták a hagymát, olyan fajtákra volt szükségük, amelyek télen sokáig elállnak, ezért kézműves módon ezeket a fajtákat nemesítették. Történelem E kétéves, azaz kétnyári növény Közép-Ázsiából ered, legnagyobb valószínűséggel Türkmenisztán és Afganisztán környékéről, ahol a spontán flóra része. Feltételezik, hogy a hagymát már több mint 5000 éve termesztik, használatának első írásos említése azonban a sumér Mezopotámiához kötődik, a rómaiak termesztették és terjesztették. Az ókori Egyiptomban a hagyma az örök élet szimbóluma volt kerek formája és koncentrikus körei miatt, az isteneknek ajánlották áldozatul, de ez volt a fizetési valuta a mennyországba jutáshoz és ezzel fizették ki a piramisokat építő munkásokat is. Ezekre az állításokra bizonyíték is van: Tutankhamon sírjának felfedezésekor hagymamaradványokat is találtak. Nemesítése A legtöbb modern hagymafaj F1 hibrid, amelyeket a nagybani termelők számára azért nemesítettek, hogy növeljék a terméshozamot, egyformábbak legyenek méretükben, formájukban és színükben, valamint jobban egybeessen a betakarítási idejük. Ezek a fajták gyorsan megjelennek, majd eltűnnek a katalógusokból, ezért is nehéz a kertészek számára a megkülönböztetésük. Az új, ősszel ültethető típusok az elmúlt 20-30 évben jelentek meg és különböznek a hagyományos, télen sokáig tárolható fajtáktól: tavasszal gyorsan nőnek, a gumójuk hamarabb kiformálódik és hamarabb meg is érnek, nincs szükségük a hosszú nyári napokra. Ezek a fajták száraz, nyárihagyma-gumókat teremnek, amelyeket a fő terményhagymához hasonlóan árusítani lehet. zöldségfajták megmentéséhez

A magok megmentése A hagyma kétéves növény, gumóit ki kell szedni és eltenni télire, mielőtt magokat gyűjthetnénk tőle a következő nyáron. A más fajtájú hagymákkal és a mogyoróhagyma-féle hagymákkal kereszteződik. A keresztbeporzás nem okoz azonban minden esetben problémát, a gumókból kinövő magszárak pedig kompenzálhatnak a tárolásért tett erőfeszítésekért. A magok szögletesek, átmérőjük 3-4 mm, feketék és kemény bevonatúak. Nevelés és higiénia A hagyma többféle módon termeszthető: helybevetéssel, dughagymaültetéssel, palántálással (zöldhagyma). Helybevetni csak laza, öntözött és természetesen termékeny talajba lehet. Ajánlott elöljáró növényei a kapálást igénylő fajok, amelyek gyommentesen hagyják maguk után a talajt. Ilyenek a kabakosok, a káposztafélék családjába tartozó növények stb.

49. ábra – A hagymamagok eltevése

Ha tavasszal vetünk, a hagymának szánt szántóföldet télire darabosan hagyjuk. Ha őszi ültetvényt hozunk létre, a szántóföldet minél hamarabb apróra kell dolgozni, azután pedig magasított ágyásokba modellálni. 2-3 nap múlva vetünk, hogy legyen ideje a talajnak elrendeződni. Őszi ültetvényeket szelídebb telű vidékeken hoznak létre. A magok elvetése november 15-30. között történik, hogy ne legyen idő kicsírázni a fagy eljövetele előtt. Hektáronként 8-10 kg mag szükséges. A tavaszi terményt a lehető legkorábban el kell vetni, március 1. és április 15. között. A vetéshez hektáronként 6-10 kg vetőmagra van szükség. Az őszi ültetvény védő hóréteg alatt áll, ezért védeni kell a hófúvásoktól. Ha a föld kihajtás előtt kérgesedik, 1-2 könnyű locsolással meg lehet oldani. A növények kihajtása után a sorokat ki kell gyéríteni. Kifizetődő munkálatról van szó, hiszen a kitépett szálak zöldhagymaként felhasználhatók, a megmaradt nöÚTMUTATÓ a hagyományos

vények pedig nagy hagymatesteket növelnek majd. A kérgesedést a gyomirtó kapálások során fel lehet számolni. Szükség szerint 4-5 alkalommal is megkapálhatjuk. A begyűjtés augusztus végén, szeptember elején történik, amikor a levelek már sárgák és egyik oldalra dőlnek. A paraszti mezőgazdaságban gyakori a dughagymás szárazhagyma-termesztés. Egy hektárnyi dughagyma-ültetvény 10 hektáros hagymaültetvényhez elegendő anyagot termel. A zöldhagymatermesztés védett terekben folyik (szoláriumokban vagy üvegházakban), legalább 2 cm átmérőjű dughagyma-gumókkal. Nagyon sűrűn kell dugványozni, dughagymákat lehet teljesen egymás mellé is tenni. Mivel a hektáronkénti terméshozam nagyon magas, a kereslet pedig nem annyira, és az elültetendő anyag is nagy mennyiségű, viszonylag kicsi felületekre szoktak ilyen ültetvényeket létesíteni. Értékesíteni kilogrammonként vagy kötésenként lehet. Magtermesztéskor ugyanúgy kell eljárnunk, mint a fogyasztásra termesztett zöldségek esetén. Nyár végén kiszedjük a hagymatesteket, megszárítjuk és gondosan kiválogatjuk őket. Mivel a hagyma nagyon könnyen kereszteződik más fajtákkal, ajánlott legalább 16 növényt megtartani magtermőnek a faj diverzitásának és tisztaságának megőrzése érdekében. Távolítsunk el minden deformálódott, repedéses, túl vastag szárú vagy betegnek tűnő növényt! Csak azokat a példányokat tartsuk meg, amelyek színe, formája és mérete megfelel a faj jellemzőinek. Tároljuk ezeket egy darab vászonba begöngyölve vagy tálcán, hideg, száraz, jól szellőző és fagytól védett helyen, ahogyan ezt a téli fogyasztásra szánt készlettel is szoktuk tenni. Címkézzük fel őket. A következő év tavaszán ellenőrizzük, hogy a hagymatestek még mindig egészségesek-e, majd a hagymapalánták elültetésének ideje körül elültetjük a még mindig jókat. A sorok vagy fészkek között hagyjunk 30 cm távolságot. Nem sok idővel ezután erősen ki szoktak hajtani és magas virágszárakat növelnek, amelyek belül üresek. A virágzás és növekedés idején általában támaszra van szükségük. Beporzás és izoláció A hagyma gömbvirágzatát sok kis fehér virág alkotja. Az egyes virágok általában nem porozzák be önmagukat. A rovarok, különösen a méhek szállítják a virágport a virágok, virágzatok és növények között. Ha megfigyeljük, láthatjuk, hogyan lakmároznak a poszméhek hol az egyik, hol a másik virágon. A másfajta virágporral történő megfertőzés elkerülése végett tartsuk a kivirágzott hagymákat az egyéb kivirágzott hagymafajtáktól (fogyasztásra nevelt) és a mogyoróhagymáktól távol. Ha több mint egy hagymafajt tartottunk meg magtermőnek, vagy ha a közelben más kivirágzott hagymák is vannak, izolálnunk kell. Arra is gondot kell fordítani, hogy meg legyenek termékenyítve. Egyes kertészek kézzel porozzák be a virágokat, vagy becsomagolják őket, de sokkal könnyebb, ha a növényeket hálós ketrecbe tesszük és húslegyeket juttatunk be hozzájuk. zöldségfajták megmentéséhez

A magok begyűjtése és megtisztítása A magok érési ideje alatt minden egyes virágzaton a bibe világosbarnára változik. Az érett magok feketék, a köztük és az őket tartalmazó ezüstös tokok közötti kontraszt könnyen megfigyelhető. Ezeket enyhén össze kell majd zúzni, ezért a legjobb minden egyes tokot külön-külön leszedni, mihelyt észrevesszük benne az első kiesni készülő, megfeketedett magot. Vágjuk le a fejeket a magokat tartalmazó résztől körülbelül 20 cm-re és tegyük azonnal papírtasakba. Akasszuk fel a tasakokat egy horogra, vagy terítsük szét a tokokat lapokon, száraz, meleg, jól szellőző helyen, ahol a magok teljesen meg tudnak érni. Akárcsak a póréhagyma esetében, a magok nagy része már száradás közben kiesik a tokból, de ki is rázhatjuk vagy nyomkodhatjuk. A tisztítást is ugyanúgy kell elvégezni.

Irodalomjegyzék Gedda, A (2007): Grădina de legume ecologice – Ghid practic. Polirom Kiadó, Bukarest Stoian, L. (2005): Ghid practic pentru cultura biologică a legumelor. Tipoactiv Kiadó, Bákó Maxim, A. – coordonator (2010): Agrobiodiversitate şi bioconservare. Risoprint Kiadó, Kolozsvár

ÚTMUTATÓ a hagyományos

zöldségfajták megmentéséhez

ÚTMUTATÓ a hagyományos