A RÉGI SZOBOR GYŰJTEMÉNY ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAINAK TÖRTÉNETE
A Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményének állandó kiállításait bemutató, fotókkal illusztrált kéziratos albumot Balogh Jolán (1900–1988), a gyűjtemény korábbi vezetője állította össze. Az album szövegét és néhány fotót felhasználva mutatjuk be a gyarapodó gyűjteményt, az állandó kiállítások történetét és a kiállítások koncepcióját. A gyűjtemény kialakulásának kezdete 1894–1895-re nyúlik vissza, amikor Pulszky Károly (1853–1899) Olaszországban 121, főként reneszánsz alkotást vásárolt. 95 darabot 1896-tól 1907-ig az Iparművészeti Múzeumban állítottak ki. Pulszky szerzeményezését követően a gyűjtemény, közel két évtizeden keresztül, kizárólag gipszmásolatokkal gyarapodott, és ezek kerültek a kiállítóterekbe is. 1914-ben a múzeum megvette az örökösöktől Ferenczy István (1792–1856) Itáliában vásárolt reneszánsz és barokk bronzszobrait. Az alkotások az I. világháború miatt csak 1917-ben kerültek a közönség elé: a szoborgyűjtemény akkori vezetője, Meller Simon (1875–1949) 46 kisbronzot állított ki a volt Restaurátorműhelyben, a múzeum első emeletén. Ez volt az első, a múzeum új épületében rendezett szobrászati kiállítás.
Az 1921 és 1935 között megrendezett, a gyűjtemény egészét bemutató, a Szépművészeti Múzeum épületében elhelyezett állandó kiállítás ugyancsak Meller Simon nevéhez fűződik – a tárlathoz kiállítási katalógus is készült. Az ekkor bemutatott 205 műtárgy az épület földszintjének délnyugati szárnyában foglalt el három termet és egy átjárót. Meller nemcsak a múzeum saját gyűjteményéből, hanem magángyűjtőktől is válogathatott. A korban számos gyűjtő (például Kohner Adolf, Herzog Mór Lipót, Wittmann Ernő, Delmár Emil stb.) ápolt a múzeumokkal szakmai kapcsolatot, jó néhány ajándékkal és letéttel gyarapítva a közgyűjteményeket, így a szoborgyűjteményt is. A kiállított anyag jól tükrözte a gyűjtemény profilját és erősségét: esztétizáló elrendezésben, iskolák szerint tagolta és mutatta be a műtárgyakat. A termekben és a folyosón itáliai reneszánsz szobrok és domborművek, valamint németalföldi, német, osztrák, francia és magyar alkotások sorakoztak, míg a lépcsőházat és az előteret velencei faragványok foglalták el.
1.
2/a.
2/b.
A fotón (1.) az I. terem látható, amelyben reneszánsz szobrászati alkotások kaptak helyet: Agostino di Duccio (1418–1481?) Gábriel arkangyala (ltsz. 1280), Jacopo Sansovino (1486–1570) Feszülete (ltsz. 1115) és Madonnája (cartapesta, ltsz. 4971). A terem közepén két üvegvitrint foglaltak el a Ferenczy-féle kisbronzok, a középső harmadikban pedig a Leonardónak tulajdonított Lovast (ltsz. 5362) ábrázoló bronzszobrot helyezték el. A Meller-féle kiállítás egy-egy részlete jól tükrözi a műtárgyak meghitt, enteriőrszerű, sűrűbb elrendezését, amely a korban oly népszerű volt. A felső fotón (2/a.) az I. terem néhány reneszánsz alkotása látható¬; a Robbia-műhelyből származó mázasterrakottatondó (ltsz. 1172), a korábban Giovanni della Robbiának (1469–1529/30), jelenleg Baccio da Montelupónak (1469–1535) tulajdonított Ülő Madonna (ltsz. 1227), valamint a Gregorio di Lorenzo (aktív 1455–1495) készítette Gyermekbüszt (ltsz. 1229). Az alsó fotón (2/b.) a kiállítás II. termének egy részlete látható, az Itálián kívüli művészet kiváló darabjaival: Jörg Lederer (1470–1550 körül) 1515 körül készült Szárnyasoltárával (ltsz. 76.9), a Dél-tiroli Mester 1430 körüli Kálvária csoportjával (ltsz. 5167, 5168, 5169), vagy Tilman Heysacker (aktív 1487–1515) 15. századi, Máriát ábrázoló gótikus faszobrával (ltsz. 4965). Ez utóbbit, párdarabjával együtt Meller Simon és Petrovics Elek (1873–1945), a múzeum akkori igazgatója vásárolta 1916-ban Münchenben, a Dreyműkereskedésben. 1936-ban nyílt meg a szoborgyűjtemény második állandó kiállítása, Balogh Jolán elképzelései szerint. Balogh 1924-től dolgozott a múzeumban, előbb a gyűjtemény kezelője lett, majd a vezetője egészen 1967-ig. Vezetése alatt a gyűjtemény jelentősen gyarapodott, és a háború alatti mentés, állagmegóvás, majd a háború után a műalkotások számbavétele és nagyarányú restaurálása is az ő nevéhez köthető, akárcsak a gyűjtemény nemzetközi szinten való megismertetése. 1936−1942 között a szoborgyűjtemény állandó kiállítása a második emelet jobb szárnyának termeibe költözött, ahol összesen hét kabinetet foglaltak el a szobrok, valamint a lépcsőház két „nyugtatóját” – itt vitrinekben plakettek és kisbronzok, valamint főként nagyobb kőszobrok kaptak helyet. Ahogy a Meller-féle kiállításban, úgy itt is egyrészt a múzeumi gyűjtemény, másrészt magángyűjtők letétei kaptak helyet, összesen 178 alkotás.
3.
A hosszú termeket válaszfalakkal tagolták és így nemcsak a falfelület növekedett meg, hanem „intim hatású helyiségeket” is nyertek, ahol a kisebb szobrok jobban érvényesültek és a „jelentős darabokat is hatásosan ki lehetett emelni”. „A rendezés alapelve az anyag kronológiai és iskolák szerinti csoportosítása volt”, azaz az alkotásokat stílustörténeti sorrendben mutatták be. A műtárgyak viszonylag szellősen voltak a térbe állítva, amely a korban újdonságként hatott. A fotón (3.) a II. kabinet látható 15. századi toszkán és északolasz szobrászati alkotásokkal: a Robbia-műhelyből származó már korábban is kiállított mázasterrakottatondó (ltsz. 1172), a jelenleg Baccio da Montelupónak tulajdonított Ülő Madonna (ltsz. 1227) és Neroccio di Bartolomeode’ Landi (1447–1500) életnagyságú Gábriel arkangyala (ltsz. 1190).
4.
A III. kabinetben (4.) a fal jobboldalán padovai és velencei szobrászok művei láthatók. Üvegvitrinben szerepel a Ferenczy-gyűjtemény több kisbronza: a Szatír és szatírnő (ltsz. 5354), a Térdelő szatír (ltsz. 5316), az Európa elrablása (ltsz. 5363), valamint plakettek és érmek. A fotó bal oldalán látható az eredetileg Pietro Lombardi (1435–1515) műhelyének tulajdonított terrakotta Dózseportré (ltsz. 1233), amelyet a jelenlegi kutatás 19. századi alkotásnak tart. A IV. kabinetben (5) 16−18. századi művek voltak, főként Firenzéből és Velencéből. A műtárgyak anyaga itt is vegyes, bronzból, fából vagy kőből készültek. A bal oldalon, a szélen látható Jacopo Sansovino Feszülete (ltsz. 1115). A terem közepén helyezték el, különálló vitrinben a Leonardo da Vincinek vagy követőjének tulajdonított ágaskodó Lovasszobrot (amely nem látható a képen). A fotó közepén bepillanthatunk a következő terembe, az V. kabinetbe és az ott látható fő műre, a Lederer-oltárra (ltsz. 76.9).
5.
Az V. kabinetben (6.) voltak a német, francia, németalföldi és angol művek a 14−16. századból. A termek anyaga jól tükrözi a szobrok területi eloszlásának arányát is: az itáliai alkotások túlsúlya minden korszakra jellemző, míg az északi iskolák többnyire néhány kiváló darabbal vannak jelen. A kabinet középpontjában Jörg Lederer gótikus Szárnyasoltára (ltsz. 76.9) kapott helyet, az oltárszekrényben Mária és Jézus-szobrával, kétoldalt szentekkel és a legendáik jeleneteivel. Az oltártól jobbra látható a Szent Sebestyént (ltsz. 1385) ábrázoló szobor az Alsó-rajnai Mestertől, a 15. század utolsó évtizedeiből. Mellette Szent Borbála szobra (ltsz. 5427), ugyancsak német mestertől a 15. század végéről, amelyet Enyedy Lukács (1845–1906) gyűjteményéből szerzett a múzeum. 1942-ben a teljes kiállítást és a többi műalkotást a világháború pusztításai elől a pincében helyezték el. A gyűjteményt kevés kár érte, csak néhány darab kallódott el vagy
6.
sérült meg. A bombázások alatt, 1944–1945 során viszont a kiállítóterek tönkrementek. Az épület helyrehozatala és a restaurálás után a gyűjtemény újabb állandó, átfogó kiállítása 1950-ben nyílt meg a látogatók előtt. A szoborgyűjtemény háború utáni első állandó kiállítása 150 műalkotással, 1950-től 1956-ig állt, a második emelet tizenegy termében. A gyűjtemény darabjai mellett számos olyan műtárgy is szerepelt, amelyet a magángyűjtők – például Delmár Emil, vagy Bedő Rudolf – még a háború előestéjén vagy nem sokkal később, emigrációjuk előtt hagytak letétben vagy őrzésre a múzeumban. A háború után a gyűjtemény közel száz műtárggyal gyarapodott vásárlás és múzeumok közötti csere útján. Így kerültek be alkotások Johann Bernhard Fischer von Erlachtól (1656–1723), Georg Raphael Donnertől (1693–1741), vagy Franz Xaver Messerschmidtől (1736–1783).
7.
8.
A kiállítást a gyűjtemény vezetője, Balogh Jolán rendezte. A 3. századtól egészen a 18. század végéig szerepeltek művek, iskolák és időrendi felosztás szerint. Hét kabinetet az itáliai alkotásoknak, egy kabinetet vegyesen a 14−15. századi francia, német, németalföldi és angol iskoláknak szántak, két kabinetben a német iskola, egyben pedig vegyesen német és osztrák művek voltak. A kevesebb kiállított műalkotás szellősebben fért el, átláthatóbb lett a tárlat, mely Balogh Jolán szerint „mind történeti, mind esztétikai szempontból harmonikus és megnyugtató” . Az állandó kiállítási terektől elkülönülve 1952-től állt fent az első és második emelet között a Balogh Jolán által többször is (1953, 1963, 1966) átrendezett lépcsőházi kőtár (7.-8.) vagy lapidárium, egészen a tárgyak 2012-ben történt végleges bevonásáig.
1953-tól napjainkig láthatók a múzeum Reneszánsz Csarnokában elhelyezett kutak és egyéb kőemlékek, amelyeknek koncepcióját ugyancsak Balogh Jolán dolgozta ki Erdey Dezső és Németh Kálmán restaurátor közreműködésével. Kezdetben csak öt alkotás volt a térben, 1966-ban pedig már tizennyolc. Jelenleg nyolc román, gótikus és reneszánsz kút áll a csarnok főterében, a falak mentén oszlopfők, reneszánsz erkélykorlát, lavabo és néhány szobor. A kép (9.) a Reneszánsz Csarnok 1960-as évekbeli elrendezését ábrázolja, tíz velencei kútkávával, amelyek közül több korábban egy-egy magyarországi vidéki kastély berendezéséül szolgált. Középen a Testa-család címerével díszített, velencei 15. századi kút (ltsz. 1320), jobb szélen a vépi Erdődy-kastélyból származó szintén velencei kútkáva körtáncosokkal (ltsz. 60.3), a háttérben, baloldalt a boltív alatt, a devecseri Esterházy grófi kastély kútja látható (ltsz. 59.5). A fotón (10.) a kútkávákkal berendezett Reneszánsz Csarnok egy másik nézetből látható.
9.
1956-ban, a múzeum fennállásának 50. évfordulójára készült el az új állandó kiállítás, amelynek átrendezése már 1955-ben elkezdődött, hogy az újonnan bekerült és a letéti szobrok is bemutatásra kerülhessenek a második emelet tizenegy kabinetjében. A lépcsőház és a Reneszánsz Csarnok lapidáriumát nem számítva, az összesen 141 műtárgy a 14−18. század közötti európai művészetet mutatta be. A korábbi korszakokat inkább csak szórványemlékekkel, egyes darabokkal, míg a gótikus, reneszánsz és barokk kor művészetét folyamatában, gazdag sorozatokkal, iskolákkal szemléltette, de továbbra is az itáliai alkotások voltak túlsúlyban. A gyűjtemény, gyarapodásának köszönhetően, nemzetközi rangra emelkedett, 1955-ben pedig véglegesen kivált a Grafikai Gyűjteményből.
10.
11.
12.
A második kabinetben itáliai alkotások szerepeltek a 14−15. századból. A fotón (11.) a bejárati fallal szemközti rész látható, bepillantást engedve a soron következő kabinetekbe. A jobb oldali posztamensen Andrea Pisano (1290–1348) alabástrom Madonnaszobrocskája (ltsz. 7167) áll, mely korábban a híres Jankovich-gyűjtemény része volt. A negyedik kabinetet a 15. század végi, Toszkán iskolába tartozó alkotások foglalták el (12.): Francesco di Giorgio Martini (1439–1502) terrakotta Madonnája a baloldali falon (ltsz. 1117), alatta Benedetto da Maiano (1442–1497) Krisztus és a szamáriai asszony (ltsz. 1172) című műve, a jobboldali posztamensen pedig Keresztelő Szent János a forrásnál (ltsz. 1173), ugyancsak terrakottából. Itt is, ahogy már a Meller-féle kiállításban, kiemelt helyet kapott a Robbia-műhelyből származó mázasterrakotta-tondó (ltsz. 1172).
13.
14.
A hetedik kabinetbe 16. századi velencei alkotásokat válogattak: a jobboldali falon (13.) Jacopo Sansovino Madonna a gyermek Jézussal (ltsz. 4971) színes cartapesta domborművét kétoldalt egy-egy tűzbak fogja közre, amelyeket akkor a velencei Tiziano Aspetti (1559–1606) alkotásainak gondoltak (ltsz. 51.938, 51.939) – ma már Itáliában járt északi művész munkájának tulajdonítják őket. A tizedik kabinet fotóján (14), a háttérben a kilencedik kabinet Hans Multscher [1400– 1467 körül] követőjének Holdsarlós Madonnájával, ltsz. 84.2) a német iskola alkotásai láthatók a 15−16. századból. Jobboldalt Leinhart Astl Andrássy Gyula (1823–1890) gyűjteményéből származó Krisztus siratása (ltsz. 52.968) színes, hársfa domborműve áll, felette és az ajtó felett a Delmár-gyűjteményből származó, akkor még letétben lévő két dombormű: egy Korpusz (ltsz. 84.7) és egy Angyal (ltsz. 84.4).
15.
16.
A korábbi állandó kiállítást Balogh Jolán 1961-ben, majd 1964-ben és végül 1967-ben teljesen átrendezte és nagymértékben bővítette. A Reneszánsz Csarnokban ekkor 18, a lépcsőházi kőtárban 60, míg a második emelet tizenöt helyiségében 201 és a másfél emeleten öt kabinetben 62 műtárgy kapott helyet, így összesen 341 szobor került kiállításra. A gyűjtemény vezetőjét Szmodisné Eszláry Éva, Jakubik Anna és több restaurátor segítette. Ez volt a szoborgyűjtemény addigi legátfogóbb és legtöbb műalkotást felvonultató állandó kiállítása, amely változatlanul, kronológiailag és stílustörténetileg mutatta be a szobrokat. A fotón (15.) a második emeleti második kabinetből látunk át az elsőbe, a Spoletói Mester 13. századi Korpuszára (ltsz. 51.930). Az ajtó mellett jobbra a Fabrianói Mester Madonna Gyermek Jézussal című szobra (ltsz. 1182) áll. Ugyancsak a második emeleten, az ötödik helyiségben helyezték el a 15. századi toszkán és közép-itáliai alkotásokat, például Andrea del Verrocchio (1435 körül–1488) Vir
17.
dolorumját (ltsz. 51.937) és a Tóbiás az angyallal (ltsz. 2047) című szobrot – mindkettőt Pulszky Ferenc vásárolta Olaszországban, a 19. század végén. A fotón (16.) a terem baloldali fala és a bejárati oldala, ahol ugyancsak látható szemben, a posztamensen, a Keresztelő Szent János a forrásnál (ltsz. 1173) című festett terrakotta dombormű és a jobboldali, legszélső alkotás, a volt Delmár-gyűjtemény egyik Madonna-domborműve Benedetto da Maiano után (ltsz. 84.22). A második emelet két kiállítóterében kaptak helyet a francia, spanyol, osztrák, német, németalföldi és angol 13−18. század közötti alkotások. A második, hatalmas teremben (17.) német 14−16. századi gótikus és késő gótikus, sokszor életnagyságú faés kőszobrok sorakoztak a fal mellett. A sötét drapéria előtt egy német vagy prágai mester Szép Madonnája állt (ltsz. 4967), a sarokban pedig Kassai Jakab műhelyének egyik alkotása: egy Női szent büsztje (ltsz. 7176).
18.
A fotón (18.) bal oldalon, a második terem, hátsó, paravánnal elválasztott részében látható egy Maas-vidéki szobrász Fájdalmas Madonnája (ltsz. 4975) és Hans Multscher követőjének Holdsarlón álló Madonnája (ltsz. 84.2), sötét drapéria előtt. Korabeli fotók alapján tudjuk, hogy a korábban Delmár Emil tulajdonában lévő Madonnát a gyűjtő is sötét háttér elé állította az otthonában. A másfél emelet teremsoraiban változatosan szerepeltek az itáliai és északi iskolák alkotásai, főként a kisebb darabok. Az első kabinetben voltak a 15. századi itáliai, francia és spanyol szobrok. A terem jobboldali falánál (19.) állt baloldalt a római Alessandro Algardi (1598–1654) bronz Herkules és Iolaus a lernai Hydrával-szobra (ltsz. 5358), középen a Sevillai szobrász ereklyetartó szent nő büsztje, az úgynevezett Tizenegyezer szűz egyike (ltsz. 65.2), felette pedig, a már említett Delmár-gyűjteményből származó márvány dombormű, a Pietà angyalokkal (ltsz. 84.20).
19.
20.
A fotón (20.) a másfél emelet első öt kabinetje látható, a második közepén Georg Schweigger (1613–1690) Delfinen lovagló puttójával (ltsz. 57.3), amely ugyancsak a Delmárgyűjteményből származik. Ugyanitt, bal oldalon Leonhard Kern (1588–1662) Három grácia (ltsz. 6145) szoborcsoportja tűnik fel, a teremsor legvégén pedig Franz Xaver Messerschmidtnek a történész Kovachich Márton Györgyöt (ltsz. 8336) ábrázoló büsztje. A kiállítás egészen 1976-ig megbontatlanul állt, ekkor a másfél emeleten, majd 1978ban, a tetőtéri munkák miatt, a második emeleten is bezárták. Időszakosan, a második emeleten 1985−1987 között újra megnyitották a kiállítást. A lépcsőházban kialakított kőtárat véglegesen 2012-ben bontották le, míg a Reneszánsz Csarnokot és az ott elhelyezett kutakat és egyéb alkotásokat is átrendezték.
21.
A jelenlegi új állandó kiállítást (21.) az előző több mint huszonöt éve történt bezárása után rendezték meg. A múzeum másfél emeleti teremsorában a gyűjtemény 109 legfontosabb művét mutatja be. A kiállítást több mint hároméves előkészítő munka előzte meg, amely során tizenkilenc műtárgyat restauráltak, hatvannégyet pedig konzerváltak. A kiállítás nemcsak a mesterműveket sorakoztatja fel, hanem a szobrok készítésének műhelytitkaiba is betekintést enged. A restaurátorok korabeli anyagokat és technikákat használva készítettek olyan mintadarabokat, amelyeken nyomon követhető a művek létrejöttének folyamata.
Az új állandó kiállítás kurátora: Szőcs Miriam Az összeállítást írta: Rózsavölgyi Andrea Grafikai tervezés: Megyeri Ágnes Reprodukciók: Szesztay Csanád