Tájkép születése

Becsüsképzés

Tájkép festészet (8.tétel, illetve adalék a 9., 10. tételhez)

Tájfestészet I. • A tájkép a festészet egyik műfaja.

• Az emberiség a legrégebbi időktől kezdve megfigyelte és ábrázolta természeti környezetét, sokáig azonban csupán egyegy kiragadott részlet szimbolikus rögzítésére szorítkozott.

• A hellénizmus óta a lakóházak tájképes falkép dekorációja is elterjedt.

Tájfestészet II. • Festmény háttereként a 14. században jelent meg először.

• A táblaképfestészetben a XV. század elején Hubert és Jan van Eyck figurális kompozícióin tűntek fel először olyan mély távlatú, pompás tájhátterek, amelyek folytatására csak néhány évszázad múlva került sor.

• 1500 körül főleg tanulmányok formájában festették és rajzolták az első önálló tájképi ábrázolásokat.

• A mai értelemben vett tájkép festészet 1600 táján alakult ki.

Az önálló tájkép • Az önálló tájkép műfaja csak a XVl. század legvégén alakult ki, – korábban a táj egyes motívumai gyakran szerepeltek arcképek, vallásos témák háttereként, azok hangulatát megteremtő dekoratív részletekként, de mindig kis felületen, másodlagos jelentőséggel.

• Viszonylag későn jelentkezett egyes németalföldi és velencei festők műveiben az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. Kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni.

• Első példa – Annibale Carracci (1560-1609) tájképei már e felfogást képviselték; bár bibliai ill. mitikus jeleneteket dolgoztak fel, mégis a műfaj önállóvá válásának fontos állomásai voltak.

• Ezek a képek még nem egységes természetélményből, hanem sok részletmegfigyelésből születtek. A művész a Róma melletti, campagnai vidék motívumait használta fel, de nem másolta annak egyetlen helyszínét sem.

Az első igazi példa • A német és németalföldi hagyományokat az itáliai festészet elveivel ötvöző Adam Elsheimer (1578-1610) a tájkép új típusát alakította ki.

• A "Menekülés Egyiptomba" című festményén (1609) ugyan a táj csak a figurális ábrázolás, a vallásos téma háttere, de szerepe nem pusztán a kép dekoratív kitöltésére szorítkozik.

• Már az is figyelemre méltó, hogy a bibliai témát tájkép formájában dolgozza fel • Ez a felfogás ezután olyan jeleneteken is érvényesült, amelyek ikonográfiailag nem kapcsolódtak szorosan a szabad térhez, a természethez.

Elterjedése • • • •

•

A XVII. századi Hollandiában kétségtelenül a tájkép a legnépszerűbb, a holland művészet legtöbb lényeges vonását magában foglaló festői műfaj.

Már a század elején egyre több jele van annak, hogy egy tájrészlet vagy egy adott vidék képe érdeklődést kelt a nézőben.

Rézkarcsorozatokon azt hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik.

A többi műfajban gondot fordítanak a helyszín kidolgozására: – minden eseményt tájban lejátszódó cselekményként mutatnak be.

– A szemléleti változást jól bizonyítják az emblémakönyvek is: a jelképes tartalmat, az allegorikus témát igen gyakran nem jelvényekkel vagy figurákkal, hanem tájrészlettel fejezik ki.

A holland tájképfestészet a művészek szemléletének viszonylagos azonossága ellenére sem egységes; – a két véglet, az idealizált és – A leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született.

Típusai • Ha antik mitológiai alakok találhatók rajta, heroikus tájnak nevezzük.

• A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is.

• Realisztikus tájkép a XVII. századi Hollandia szülötte • Az ideális tájfestészet a franciákhoz köthető (pl.: Claude Lorrain és Nicolas Poussin) – A rokokó idejében idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak.

• A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel.

• A 18. században tűntek fel a városi látképek (veduta) • Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. - plein air • Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

Vedutákról • • • •

A veduta olaszul látvány, látkép Részletes, tényszerű, realista festmény, rajz vagy metszet Várost, vagy egyéb helységet ábrázol.

Az első vedutát valószínűleg Itáliában alkotó észak-európai művészek készítették, mint például Paul Brill (1554 – 1626), aki olyan flandriai utcai tájképfestő volt, aki tengeri tájképeket és római utcajeleneteket festett a korabeli turisták keresletére számítva.

• A művészettörténet kiemelkedő jelentőségűnek tekinti Giovanni Battista Piranesi Rómáról és a korabeli jelentős itáliai épületekről készített vedutáit.

• A leghíresebb vedutafestők (vedutisti) közé öt velencei művész tartozik: – id. Canaletto, eredeti nevén Giovanni Antonio Canal (1697 – 1768), – unokaöccse, Bernardo Bellotto, az ifj. Canaletto (1720 – 1780), – Guardi család három tagja, Giacomo (1678 – 1716), Giannantonio (1699 – 1760) és Francesco (1712 – 1793).

• A veduta egy másik formája a capriccio, melyben felismerhetőek ugyan a képelemek, de építészetileg átrendezett formában, különös kombinációkban jelennek meg.

Id. Canaletto: Velencei veduta

Birtok-veduták születése • Akárcsak a sorozattá rendezett főúri arcképeknek, a nemesi öntudat és a társadalmi rangból adódó jó értelemben vett büszkeség volt ösztönzője a 17. századtól gyakori birtoklátképeknek is.

• A nemes főurak szívesen örökíttették meg a birtoknak, szép parknak, s az azon fekvő kastélynak, gazdasági és kerti épületeknek a tulajdonost jóleső érzéssel eltöltő látványát .

Sajóörsi Melczer kastély vedutája (festője ismeretlen)

Magyar tájkép • A realisztikus ill. az ideális tájfestészeti irányzat magyar követői fontos szerepet játszottak a műfaj hazai megerősödésében, de csak a XIX. századtól kezdve, mert korábban nemigen beszélhetünk magyar tájfestészetről.

A magyar kezdetek • A XVIII-XIX. sz. fordulóján terjedő felvilágosodás a közvetlen tapasztalat, a megfigyelés elsődlegességét hirdette.

• A topográfiailag pontos tájleírás hűvös objektivitásával a természettudományok segítőjévé vált.

• A szinte érzelemmentes, részletező természetlátás sokáig továbbélt a veduta festők és a tájrajzolók között – Libay Károly Lajos életművének nagy része (pl. Regensburg, 1849), – id. Markó Károly 1820-30 közötti korai grafikái és festményei (pl.

Visegrád, 1826-30)

• A klasszicizmus másik kedvelt műfaja a barokkban elterjedt ideális tájkép, mely id. Markó Károly és követői révén Magyarországon még a XIX . sz. második harmadában is népszerű volt (pl. Markó Károly: Halászok, 1851).

Libay Károly Lajos – Regensburg: folyóparti látkép

Érett tájábrázolás • •

•

•

A klasszicizmus hideg észkultusza ellenében gyorsan megerősödő romantika eszmeáramlata majdnem az egész század folyamán befolyást gyakorolt a magyar művészetre.

Legkorábbi képviselője, Kisfaludy Károly már 1822-től, tehát a francia romantikával szinte egy időben festette szenvedélyes hatású, mozgalmas kompozícióit tengeri viharral (Tengeri vész, 1820-as évek), az elemek drámai összecsapásával.

A világításbeli ellentéteket kereső romantikus festő egyre érzékenyebbek lettek a légköri változások festői rögzítése iránt – Brodszky Sándor: Vihar a Balatonon – Lotz Károly: Ménes a zivatarban, ill. Alkonyat Ez magával hozta a tájfestészet átalakítását, melynek következtében a múlt század utolsó harmadára Magyarországon is megszületett a naturalizmus és a realizmus tájábrázolása.

– Előzményeire már a romantika fénykorában, az 1830-as évek közepén találunk példát a fiatal Barabás Miklós itáliai vízfestményein (Lago Maggiore).

Tájábrázolás megújulása • Az 1860-as évektől mindenütt terjedő világos festés az ún. galériatónus évszázados egyeduralmának megrendülését hozta magával. (másként szalontónus, sárgásbarna színhatás régi festményeken) • Az akadémikus szabályokkal gúzsba kötött idealizáló festésmód merevsége többé nem volt alkalmas a szabadabb felfogás kifejezésére.

• A művész már nem csak kívülről szemléli a tájat, az életet, ezért egyre nagyobb szerepet kap festményeiben saját élményvilága, személyes környezete.

• Nem a múltra, hanem a jelenre tekint.

• Ez vezet el a plein air-hez ill. az impresszionizmushoz.

• A művészeti műfajok hierarchiája fokozatosan átalakul és a tájkép főszereplővé válik.

Plein-air festészet • • •

• • •

Szó jelentése „nyílt levegő” A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából.

A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - (valeur) - rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett.

Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé.

A plein-air legfontosabb Közép-európai képviselője Szinyei Merse Pál (Léghajó, 1878, Virágzó almafák, 1902; Pipacs a mezőn, 1902).

Mellette – – – –

Mészöly Géza (Lido, 1883), Spányi Béla (Kálvária Bodajkon, 1880-as évek), a szolnoki festők (pl. Aggházy Gyula: Tájkép, 1878), a nagybányai művésztelep festői, főként Ferenczy Károly (Márciusi est, 1902), Iványi Grünwald Béla (Völgyben, 1900; Ruhaszárítás, 1903), Hollósy Simon (Parasztudvar szekérrel, 1912), Glatz Oszkár (Est a havason, 1897), Csók István (Tél a tavaszban, 1913), Réti István (Tájkép figurával, 1906 körül), illetve Zemplényi Tivadar (Útban hazafelé, 1897-98), majd Szőnyi István (Tájkép lóval, 1920)

Expresszionizmus a magyar tájfestészetben • • •

•

Az expresszionizmus a kifejezés szubjektivitása, ellentétben a naturalizmus és realizmus objektivitásával, valóságtiszteletével.

Az expresszionista művész saját érzéseit vetíti a tárgyi világ motívumaiba, ezért lelki állapota a látványt tetszőlegesen átalakítja, sőt időnként torzítja.

Erős érzelmi töltete többnyire drámai színellentétekben, hangsúlyos kontrasztokban nyilvánul meg - hasonlóan egyik őséhez, a romantikához.

– Míg a romantika a XIX. sz. jellemző stílusa, az expresszionizmus a XX. sz. egészén végigvonul, bár iskolaszerűen a század első harmadában virágzott.

Magyarországon az alábbi művészek munkásságában mutatható ki - többek között szorosabb kötődés, legalább életük egy periódusában, az expresszionizmushoz.

– Mednyánszky László (Viharos táj, 1915 körül), – Csontváry Kosztka Tivadar (Magányos cédrus, 1907), – Koszta József (Ruhaszárítás 1920-as évek), – Vaszary János (Lovasok a parkban, 1919), – Ziffer Sándor (A Morgó völgye, 1923), – Tihanyi Lajos (Tájkép, 1908; Nagybányai utcarészlet, 1908), – Berény Róbert (Capri szigetéről, 1913), – Kernstok Károly (Őszi fény, 1922), – Nemes Lampérth József (Tájkép, 1917), – Mattis Teutsch János (Tájkép, 1910), – Perlrott-Csaba Vilmos (Párizsi utca, 1930 körül) – Továbbá Tornyai János, Pór Bertalan, Orbán Dezső

Ikonikus tรกjfestล ink

Kisfaludy Károly • (1788 - 1830) • A magyar irodalom neves alakja, emellett a magyar tájfestészet fontos figurája (az alábbiakban ez utóbbiról lesz szó) • A romantikus tájábrázolás legkorábbi képviselője • Már 1822-től, tehát a francia romantikával szinte egy időben festette szenvedélyes hatású, mozgalmas kompozícióit tengeri viharral (Tengeri vész, 1820-as évek), az elemek drámai összecsapásával.

• Felfogása inkább az északi népek heroikus, a természet fenyegető erejét hangsúlyozó tájfestészetével rokon, mintsem a későbbi magyar romantikus tájfestészet érzelmességével.

Kisfaludy Kรกroly (1788-1830) Viharos tengeri tรกj, 1810 utรกn

Markó Károly, id • • •

(1791, Lőcse - 1869, Villa Appeggi, Olaszország) Mérnöki tanulmányok után (Kolozsvár, Pest) Bécsben festeni tanult (1822-től).

1832-ben kikerült Itáliába, ahol csakhamar a római-campagnai művészcsoport jelentős tagja lett.

– Itt festette Claude Lorrain és Gaspard Dughet hatását tükröző, kicsiny méretű, aprólékosan kidolgozott klasszicista tájképeit, melyeknek idilli nyugalmát apró alakokkal, mitológiai és bibiai jelenetekkel élénkítette.

• • • • • • •

Betegsége miatt Rómát elhagyni kényszerült; évekig San Giulianóban, majd 1838-tól Pisában élt, ahol kiváló művek egész sorát alkotta.

1840-ben a firenzei festészeti akadémia tiszteletbeli tanára lett s királyi mecénások megbízatásokkal elhalmozott festője.

Fokozódó szembaja 1843-47 között többszöri kényszerpihenésre szorította.

1847-ben ismét munkához látott, ez évben készült Naplemente c. képe a bécsi udvari képtár részére, Olaszországi tájkép és Viharos tenger szivárvánnyal c. művei pedig V. Ferdinánd király ajándékképpen a Magyar Nemzeti Múzeum számára.

1848-tól haláláig a Cherardesca gróf által használatára átengedett villában, Appeggiben élt. Közben hazalátogatott, végleges letelepedésre azonban nem találta kedvezőnek az itthoni helyzetet.

Arcképe a firenzei Uffizi önarcképgyűjteményében, számos más műve pedig német, olasz, osztrák és hazai köz- és magángyűjtemény birtokában van.

Művészete évtizedeken át hatott a magyar tájképfestészetre, a klasszicizmus kiemelkedő képviselője volt.

id. Markó Károly (1791 – 1860): Csorsztin és Nedecz, 1820 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

id. Markó Károly (1791 – 1860): A pesti orgona, 1821 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Id. Markó Károly (1791-1860): Visegrád, 1826 Magyar Nemzeti Galéria

Id. Markó Károly (1791-1860): A Szent Hajdan Gyöngyeiből, 1833 Magyar Nemzeti Galéria

Id. Markó Károly (1791-1860): Tarantella (Szüret), 1835 magántulajdon

Id. Markรณ Kรกroly (1791-1860): Aquadukt szivรกrvรกnnyal, 1838 magรกntulajdon

Id. Markó Károly (1791-1860): Halászok, 1851 Magyar Nemzeti Galéria

Id. Markó Károly (1791-1860): Alföldi táj gémeskúttal, 1853 Magyar Nemzeti Galéria

id. Markรณ Kรกroly (1822-1891): Hylas elragadรกsa, 1853 magรกntulajdon

Markó Károly, ifj.

• • • • • • • • • • •

(1822, Pest - 1891, Moszkva) Id. Markó Károly legidősebb fia.

Bal szemére megvakult egy gyerekkori baleset következtében.

A bécsi Képzőművészeti Akadémia tájképfestészeti szakán tanult 1836-tól.

1838-ban édesanyjával és testvéreivel együtt Pisába költözött, ahol id.

Markó Károly élt.

Apja irányításával folytatta festészeti tanulmányait. Apja színvonalát azonban - jóllehet műveiket nemegyszer összetévesztik - sohasem érte el.

Klasszicista képei mind festői ábrázolás, mind felfogás tekintetében túlhaladottak voltak már a maguk korában is. Bécsi tárlatokon több alkalommal szerepelt.

1854-1885 között ismét Olaszországban élt.

Tiszteletbeli tanárává nevezte ki a firenzei, az urbinói és a peruggiai akadémia.

Több olasz városban rendszeresen kiállított.

Felesége halála után Moszkvába költözött, követve két tanítványát. Hazai közgyűjteményben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók művei, külföldön Firenzében és Milánóban.

Ifj. Markรณ Kรกroly (1822-1891): Szerelmesek olasz tรกjban, 1853 magรกntulajdon

Ifj. Markó Károly (1822-1891): Itáliai kirándulók tájban, 1862 magántulajdon

Ifj. Mark贸 K谩roly (1822-1891): Foly贸parti jelenet, 1867 mag谩ntulajdon

Ifj. Markรณ Kรกroly (1822-1891): Pisa melletti tรกj, 1878 magรกntulajdon

Markó András • Bécs, 1824 - Viareggio (Marti), 1895 • Id. Markó Károly másik fia.

• Festeni először apjától tanult, majd 1851-től Bécsben, Karl Rahlnál folytatta tanulmányait.

• Táj- és életképeket festett romantikus stílusban.

• Főként az osztrák fővárosban és Itáliában dolgozott, ahol elsősorban táj- és életképeket festett.

• A Magyar Nemzeti Galéria őrzi egy alkotását.

Markó András (1824-1895): Itáliai táj vágtató lovakkal, 1871 magántulajdon

Markó András (1824-1895): Itáliai táj pásztorlánnyal, 1875 magántulajdon

Markó András (1824-1895): Napsütötte olasz táj kecskékkel,1889 magántulajdon

Markó Ferenc • (1832, Kismarton - 1874, Budapest) • Tájképfestő • Markó Károly (1791 - 1860) fia, atyjának tanítványa és utánzója volt.

• 1853-tól Pesten élt.

• Számos tájképe van magántulajdonban és az MNG ben (Magyar táj, Eszményi táj, Cigány putri ).

• Műveit gyakran összetévesztik apja munkáival.

Markรณ Ferenc (1832-1874): Magyar tรกj, 1865 magรกntulajdon

Markó Ferenc (1832-1874): Nyári nap a mezőn, 1860-as évek magántulajdon

Markó Ferenc (1832-1874): Leány a kútnál, (Udvarlás) 1866 magántulajdon

Brodszky Sándor • 1819, Tóalmás - 1901, Budapest • Eredetileg orvosnak készült • 1841-ben beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, majd Münchenben fejezte be tanulmányait.

• Külföldi utazásai után, 1856-ban Pesten telepedett le.

• 1862-ben barátjával, Molnár József tájképfestővel együtt fényképészeti műtermet nyitott Győrött, mely azonban csak két évig működött.

• Brodszky Sándor a Markó-körhöz tartozó romantikus tájképfestők jellegzetes képviselője, sokat festette a Felvidék s a Dunántúl festői tájait.

• Tájképeit gyakran litografálták.

• A Magyar Nemzeti Galéria több festményét őrzi (Vihar a Balatonon, Kilátás a Balatonra).

Brodszky Sándor (1819-1901): Kilátás a Balatonra, (Vihar a Balatonon), 1851 Magyar Nemzeti Galéria

Brodszky Sándor (1819-1901): Esztergom és vidéke, 1875 körül Magyar Nemzeti Galéria

Brodszky Sándor (1819-1901): Balatoni táj , 1868 Magyar Nemzeti Galéria

Keleti Gusztáv • (1834, Pozsony - 1902, Budapest) • Festő és műkritikus, az MTA levelező tagja (1874), Keleti Károly öccse.

• Nagy szerepe volt a Képzőművészeti Társulat megalakításában.

• Előbb jogász és nevelő volt, majd Bécsben és Münchenben festeni tanult.

• 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1871-ben állami megbízás alapján megszervezte a Rajztanárképzőt, amelynek első igazgatója volt.

• Romantikus tájképei közül legjelentősebbek A száműzött parkja és Kilátás a Normafától c. művei.

• Szigorú, akadémikus szellemű műkritikai tevékenysége szemben állt az újabb művészi törekvésekkel.

– Az ő bírálata miatt vonult vissza egy ideig Szinyei Merse a művészeti életből és hagyta abba a rendszeres festést.

Keleti Gusztáv (1834-1902) Tátrai táj vízeséssel, 1860 körül Hermann Ottó Múzeum, Miskolc

Ligeti Antal • (1823, Nagykároly - 1890, Budapest) • Olaszországi tanulmányútja során Markó Károlynál tanult 1854-ben.

• Képein keleti utazásának motívumait és a hazai tájakat ábrázolta mester id. Markó Károly stílusában.

• A Magyar Nemzeti Múzeum képtárőre volt.

• A Magyar Nemzeti Galériában tucatnyi képét őrzik.

• Hátrahagyott műveiből a Műcsarnok 1890-ben emlékkiállítást rendezett.

Ligeti Antal (1823-1890) Libanon és Antilibanon, 1885-60 Püspökség, Vác

Ligeti Antal (1823-1890): PĂĄlma, 1847 Magyar Nemzeti GalĂŠria

Ligeti Antal (1823-1890): OĂĄzis a sivatagban, 1862 Magyar Nemzeti GalĂŠria

Ligeti Antal (1823-1890): Szob a Duna mellett, 1883, magรกntulajdon

Telepy Károly • (1828, Debrecen - 1906, Budapest) • Pesten Barabás Miklósnál, majd Münchenben, 1852-57 között pedig a velencei akadémián tanult. 1857-ben Rómába látogatott.

• Eleinte főként portrékat festett Barabás stílusában, de néhány oltárképet is készített (pl. a nagyoroszi templom számára).

• Későbbi akadémizálóan romantikus tájképeit részben – külföldi útiélményei (Svájci táj, Róma), – részben a hazai táj szépségei ihlették (Diósgyőri várrom, Dévény, A Balaton Aligánál, Mátraszentkereszt stb.).

• 1861-től haláláig a Képzőművészeti Társulat titkáraként működött, mely beosztásában fontos szerepet játszott a korszak képzőművészeti életének irányításában.

• Műveiből emlékkiállítást rendeztek 1966-ban a debreceni Déri Múzeumban.

Telepy Kรกroly (1828-1906): ร rva vรกra, 1880 magรกntulajdon

Telepy Károly (1828-1906): A kékkői Balassa-vár, 1890-es évek magántulajdon

Mészöly Géza • • • • • • •

•

(1844, Sárbogárd - 1887, Jobbágyi) Jogi tanulmányok után a bécsi és a müncheni akadémián tanult, majd Budapesten a Női Festőiskola vezetője lett.

Többnyire a balatoni tájat és lakóit festette, és a halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a balatoni életképek speciális műfaját.

Később inkább a Balaton-vidék, elsősorban az akarattyai partok szépségét örökítette meg, elhagyva az életképszerű motívumokat.

Képeinek finom, bensőséges hangulata és aprólékos kidolgozása nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy).

Mint a "paysage intime" legkiválóbb hazai művelőjének nem egy képe a barbizoni mesterek, elsősorban Corot műveként került külföldi műkereskedelemben forgalomba.

1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott.

Részlet a Balaton vidékéről c. képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták.

Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874)

Mészöly Géza (1844-1887): Tanya,1879 Magyar Nemzeti Galéria

Mészöly Géza (1844-1887): Táj szélmalommal (Részlet Szentivánról), 1877-1882 Magyar Nemzeti Galéria

Mészöly Géza (1844-1887): Szigetvár, 1871 Magyar Nemzeti Galéria

Mészöly Géza (1844-1887) Faluvége, 1877-82 Magyar Nemzeti Galéria

Mészöly Géza (1844-1887): A Lidó, 1883.

Magyar Nemzeti Galéria

Mészöly Géza (1844-1887) Fürdőház a Balatonon, 1885, Herman Ottó Múzeum, Miskolc

Mészöly Géza (1844-1887): A Balaton öble az akarattyai partokkal, 1885 Magyar Nemzeti Galéria

Barabás Miklós • • • • • •

• • • • • • •

(1810, Kézdimárkosfalva - 1898, Budapest) A nagyenyedi kollégiumban tanult, egészen fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni.

1829-ben kijutott Bécsbe, ahol rövid ideig J. Ender növendéke volt.

1830-ban Kolozsvárra visszatérve, Barra Gábortól a litográfia technikáját sajátította el, melyet magas művészi színvonalon egész életén át művelt.

1831-től két esztendőt Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett.

1834-35-i itáliai tanulmányútja igen termékeny hatással volt művészetére. W. L. Leitch angol festőtől a vízfestés technikáját s egy merőben újfajta természetábrázolást vett át. Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása c. képét, s e műve 1835-ben Pesten nagy sikert aratott.

Ettől kezdve kisebb megszakításokkal mindvégig Pesten élt.

Jelentős része volt abban, hogy Pest művészi központtá vált. Ő volt az első művészetéből megélni tudó festőnk, amit főként az tett lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte.

Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Petőfit, Bemet, Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét (1874) Tájképakvarelljei az alföldi táj szépségének megkapó ábrázolását adják (Alföldi táj gémeskúttal stb.).

Az abszolutizmus idején anyagi nehézségekkel küzdött, átmenetileg fényképezéssel, majd oltárképfestéssel foglalkozott.

1859-ben kiharcolta a Képzőművészeti Társulat megteremtését, melynek 1862-től haláláig igazgató elnöke volt.

Barabás Miklós (1810-1898): Vásárra menő román család, 1844 Magyar Nemzeti Galéria

Barabás Miklós (1810-898): A meny megérkezése, 1856 Magyar Nemzeti Galéria

Canzi Ágost Elek • (1808, Baden bei Wien - 1866, Pest) • Osztrák-magyar festő, eredeti neve Marin Kanz.

• Bécsben, majd Pesten működött.

• Népi életképei és képmásai jellegzetes biedermeier alkotások.

• Közismert a "Váci szüret" c. képe.

• Egyes műveit a Magyar Nemzeti Galéria, rajzait a Szépművészeti Múzeum őrzi.

Canzi Ágost (1808-1866): Szüret Vác vidékén, 1859 Magyar Nemzeti Galéria

Lotz Károly • • • • •

• • • • • •

(1833, Homburg vor der Höhe - 1904, Budapest) Német apjának korai halála után magyar származású anyja hazajött kisgyermekével szülőhazájába, Magyarországra.

Szobrásznak készült, majd festeni tanult Marastoni Jakabnál és Weber Henriknél.

1852-ben Bécsbe ment, ahol K. Rahl tanítványa, majd munkatársa lett. Mesterével együtt számos falképet festett főúri és nagypolgári palotákban.

Itthoni korai képeit az Alföld romantikája ihlette, később nagy falkép feladatokhoz jutott. 1864-ben a Vigadó lépcsőházának falfestményeivel nagy sikere volt. Ezután számos főúri, állami és egyházi megrendelést kapott. 1873-ban a Vigadó éttermének 28 medaillonját készítette.

1874-ben Than Mórral együtt készítette a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának festését.

1883-ban a Mintarajziskola tanára, 1896-tól pedig a második festészeti mesteriskola vezetője.

A királyi palota elpusztult Habsburg-termének mennyezetét 1903-ban már betegen festette.

A 19. század második felének egyik legismertebb magyar mestere. Falképei a velencei barokk freskófestészet hatását tükrözik, bravúrosak, könnyedén elegánsak.

Időtállóbbak finom vázlatai, vonzó arcképei és mitológiai tárgyú festményei.

– Ezeken gyakran nevelt leányai, Ilona és Kornélia voltak modelljei. Kornéliáról festette lányaktjait is.

Ismertebb alkotásai: Régi Műcsarnok (1877); Keleti pályaudvar (1884); Operaház nézőterének mennyezete (1884); Tihanyi apátsági templom (Székely Bertalannal és Deák Ébner Lajossal; 1889-90); budai Mátyás-templom (Székely Bertalannal, 189283); az Országház lépcsőháza (1896-97)

Lotz Károly (1833-1904) Táncoló parasztok (Arató ünnep), 1860 körül Magyar Nemzeti Galéria

Lotz KĂĄroly (1833-1904): Alkony, 1870 Magyar Nemzeti GalĂŠria

Lotz Károly (1833-1904): Fürdő nő 1901 Magyar Nemzeti Galéria

Munkácsy Mihály • • • • •

• •

(1844, Munkács - 1900, Endenich) Neve 1868-ig Lieb, 1880-ig Munkácsi.

A romantikus realisták közé sorolják sötétbarna alapból előragyogtatott színekkel festett, feszültséggel s mély érzéssel telített művei alapján Korán árvaságra jutva, az akkori nehéz körülmények miatt gyámja asztalosinasnak adta, s innen küzdötte fel magát a vándorfestő.

Bécsben, majd Münchenben tanult, majd Párizsba került. Megigézte Courbert művészetének komolysága, ill. Leiblnek újszerű festésmódja.

Ennek hatására festette első jelentős művét, az Ásító inast, melyben kamaszéveinek nyomorúságára emlékezett. Siralomház c. képével díja nyert 1870-ben a párizsi Szalonban. Néhány éven át a magyar parasztok és a külvárosi proletárok életéből vett jeleneteket festett.

Házassága és a párizsi művészeti viszonyok egyaránt részesek abban, hogy elfordult a romantikus szenvedéllyel gyakorolt kritikai realista festésmódtól. Világsikert ért el a Milton c. festményével, majd a Krisztus-trilógiával.

Munkácsy sok tájképet festett, melyeken nemegyszer impresszionista látásmódhoz érkezett el, máskor szenvedélyes színfeszültségekkel expresszív hatású látomásokká alakította a tájképi motívumokat.

Híres nagyméretű pannója, a Honfoglalás a magyar Parlamentet díszíti.

Munkácsy Tájkép Worcester

Paál László • • • • • • • •

•

(1846, Zám - 1879, Charenton) A 19. századi magyar művészet egyik legjelentősebb alakja.

Középiskolai tanulmányait Aradon végezte. Itt ismerkedett meg 1862-ben Munkácsy Mihállyal és részben az ő hatására kezdett festeni. Első mestere Böhm Pál volt.

1864-ben a bécsi akadémián Albert Zimmermann növendéke lett. Korai munkái az akadémizmus szellemében készült részletező formatanulmányok.

1869-ben állami ösztöndíjjal Münchenbe, majd 1870-ben Hollandiába ment. A régi holland mesterek tanulmányozása felszabadító hatással volt művészetére.

Munkácsy hívására Düsseldorfba ment, majd 1871-ben rövid időt Londonban töltött. Itt ismerkedett meg Constable képeivel, amelyek hatására színei világosodtak.

Munkácsy segítségével 1872-ben Franciaországba utazott és Barbizonban telepedett le.

Festészetének kizárólagos témája a táj. Kedvelt motívumai az erdei utak, csöndes, kicsit misztikus hangulatú erdőbelsők. Képeit a szabadban festette. Ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel fejlesztette.

Hosszú, súlyos betegség után a Párizs melletti charentoni elmegyógyintézetben fejezte be életét.

Út a fontainebleau-i erdőben

Szinyei Merse Pál • • • • •

• • •

• •

(1845, Szinyeújfalu - 1920, Jernye) 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett.

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága.

Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában A következő években festett első jelentős művét, lírai Szerelmespárját s ekkor kezdett foglalkozni fő műve, a Majális vázlataival – Az európai festészetben is igen fontos helyet elfoglaló ragyogó koloritú, életvidám plein air képe azonban nem érte el a megérdemelt sikert, s alkotója kedvét veszítve abbahagyta a rendszeres munkát. Hazajött jernyei birtokára, megházasodott és inkább csak kedvtelésből festegetett.

1882-ben Bécsbe utazott és ismét nekilátott a komolyabb festéshez.

Végre az 1896-os kiállításon a Majális átütő sikert aratott, a fiatal nagybányai művészek törekvéseik előfutárát ismerték fel benne.

A magyar plein air festészet megteremtője, a modern magyar piktúra első nagy képviselője a nyugat-európai kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának problémáját s teremtette meg gazdag színvilágú, realista táj- és portréművészetét.

1907-ben részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) megalapításában, 1919 tavaszán betegsége miatt visszavonult Jernyére.

Capri

Mednyánszky László • • • • • • • • • • • •

(1852, Beckó - 1919, Bécs) 1870-ben a zürichi Technische Hochschule, 1872-től a müncheni festészeti akadémia növendéke volt.

1873-75 között a párizsi École des Beaux Arts-ban I. Pils-nél tanult.

Ekkortájt festett tájképein a barbizoniak, főleg Corot hatása érezhető.

1877-ben kiállították egyik képét a párizsi Salonban.

Ez év őszén Szolnokra látogatott, ahol Pettenkofen hatására képeinek tónusa levegősebbé és világosabbá vált. 1878-ban itáliai tanulmányúton járt.

1884-ben Budapesten bérelt műtermet, és ettől kezdve rendszeresen részt vett a Műcsarnok tárlatain.

1889-től 1892-ig ismét Franciaországban tartózkodott, s az ott megismert impresszionizmus hatására műveinek szürkén borongós alaptónusát lassan levegős, közvetlen festésmód váltotta fel.

1901-ben az Adria vidékén, majd négy évig Bécsben dolgozott. Ez idő tájt készült képeit ismét sötét színárnyalatok, sűrű fényárnyék-hangulatok jellemzik, melyek csak 1909 körül oldódnak újra világosabb tónusúvá.

1905-től 1911-ig Budapesten élt, ezután visszatért Bécsbe.

A háború kitörése idején ismét Budapesten tartózkodott, s harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és D-Tirolt Tájképfestészete mellett műveinek másik nagy csoportját az ún. csavargóképei alkotják, melyek mintegy előkészítői későbbi katonaábrázolásainak. A kritikai realizmus legjobb magyar képviselői közé tartozott.

Vaskapu

Szolnoki festők • • • • • •

•

•

A szolnoki művésztelep August von Pettenkofen osztrák festő 1851-től kezdődő szolnoki látogatásaival számlálhatja első, spontán szerveződésű korszakát.

A sokat utazó művész összekötő kapocs volt Párizs és Közép-Európa között.

Számos osztrák és magyar festő figyelmét ő terelte először Szolnok felé konvenciómentes, érzéssel teli ábrázolásmódjával.

A pontos, illetve a folyók partján párás síkvidéki táj sajátos levegője miatt egy szürkésen összefogott alapkarakter jellemezte apró képeit, melyek jól érzékeltetik a napfény és a meleg árnyékok jelenlétét.

Ez a nagybányai festők előkészületi, hamarosan kifejlődött a színesebb látásmód, mely a visszaverődő fények plein-air ábrázolásával gazdagította a képek összhatását.

A Párizsban Munkácsy M. környezetében dolgozó Deák-Ébner Lajost és Aggházy Gyulát annyira fellelkesítette Pettenkofen Szolnok-élménye, hogy az előbbi 1875-től 1887-ig minden nyarát Szolnokon töltötte és csak télen ment vissza Párizsba, az utóbbi pedig 1876-ban egy egész évet töltött ott.

Szolnok harmadik korszaka a művésztelep 1899-1902 közötti hivatalos beindításához köthető. Ekkori legjelentékenyebb mestere Fényes Adolf és Bihari Sándor volt., sajátos "szolnoki iskolát" nem fejlesztettek ki, ez nem is tartozott célkitűzései közé.

Jelentőségük sem éri el a náluk egységesebben, következetesebben fellépő nagybányai mesterekét.

Agghรกzi Gyula - Fasor

Nagybányaiak • • • • • •

• • • •

A nagybányai művésztelep gondolata Hollósy Simon müncheni magániskolájában született a magyar művészélet modernizálásáért Festő és tanítványai 1896 tavaszán együtt utaztak Nagybányára és útközben a budapesti millenniumi kiállításon látott Szinyei Merse-művek nagy hatást gyakoroltak rájuk.

Fokozatosan fejlesztették ki plein-air indíttatású művészetüket.

Az azonos iskolázottság, a hasonló művészeti nézetek összekovácsolták a festőket és a hozzájuk csatlakozókat A nagybányai tapasztalatok stílusuk bizonyos egységesedését vonta magával.

A vezető szerep a legértettebb, legkövetkezetesebb mesteré, Ferenczy Károlyé volt, akihez Iványi Grünwald Béla állott legközelebb.

– Ő 1906 után a Párizsból Nagybányára utazó fiatal művészek, a "neósok" újító mozgalmának szimpatizánsa lett, A nagybányai mozgalom teoretikusa Réti István volt.

Velük együtt dolgozott még rövidebb-hosszabb ideig Glatz Oszkár, Csók István, Zemplényi Tivadar.

Ferenczy halála után a festőiskolát Thorma János és Réti István vezették.

A fiatalabb nemzedékből Mikola András, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint a későbbi Nyolcak néven jelentkező festők többsége kapcsolódott még időlegesen, vagy életre szólóan Nagybányához.. A mesterek munkássága olyan szilárd alapot nyújtott az új magyar művészet kibontakozásához, , tehát a nagybányai művésztelepről kisugárzó művészet rendkívüli módon befolyásolta az egész XX. sz. -i magyar művészetet.

Ferenczy Károly – Márciusi est, 1902

Szőnyi István – Viadukt (Zebegényben)

Kรถszรถnรถm a figyelmet!