Kitekintő

Keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot

A Tiesňavy éppen lecsillapodó vizének apró kanyarulatai

Írta és fotók: Dömsödi Áron

Ott jártunkkor nem éppen paradicsomi állapotok fogadtak minket az egyik leghíresebb szlovák nemzeti parkban: a szűk, sziklás völgyekben nagy zajjal és rémisztő erővel vágtattak végig a hóolvadástól és szokatlanul bőséges esőzésektől megáradt patakok. A cél ezúttal a legmagasabb vízesést rejtő Sólyom-völgy volt.

z elmúlt években felgyűlt „paradicsomi” tapasztalatok birtokában teljes magabiztossággal indultam neki a május elejére tervezett túrának, annak ellenére is, hogy a Fehér-patak völgye (Biely potok, Tomášovská Belá) és a Sólyom-völgy (Sokolia dolina) szurdoka még ismeretlen terep volt számomra. Végül nem is az útvonal újdonsága, hanem a tavaszi, megáradt patakok állítottak kisebb-nagyobb kihívások elé. Egy másik magyar csoporttól tudtuk meg, hogy a Suchá Belát le is kellett zárni egy életveszélyessé vált létra miatt. Bár nem tartom a Szlovák Paradicsomot veszélyes helynek, annyi bizonyos, hogy ezúttal nem volt nehéz összeszedni valamilyen végtagsérülést. A

ELHELYEZKEDÉS A Sólyom-völgy régóta piszkálta már a fantáziámat, hisz mégiscsak különleges vonzerővel bír a legmagasabb vízesést rejtő szurdok egy olyan területen, ahova éppen a vízesések miatt megy az ember. Megközelítése azonban nem olyan egyszerű, mint társaié: nem a nemzeti park szélén indul, hanem annak belsejében – egy hosszabb szurdok mellékvölgye. A keleti oldalon helyezkedik el, és mivel az öszszes többi szurdok a nyugati végről érhető el könnyebben, ezért célszerű a már bejáratott és logikus podlesoki kempingnél kevésbé vonzó, de közelebbi helyen, mondjuk Csingóban (Čingov) letáborozni. Ezért a nagy hátizsákos, vándorlós megoldást választottuk, és keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot északkelet–délnyugati irányban. A célpontválasztás amolyan B tervként, az utolsó pillanatban történt egyébként, és mivel nem volt más megoldás, a tömegközlekedésre bíztuk magunkat. Ami kifejezetten jó ötletnek bizonyult: Budapestről 6.30-kor indulva 11.15-kor Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) peronján álltunk, ami már-már az autós menetidővel vetekszik. A falunak van egyfajta kétarcúsága: látszólag nem hasznosítja hatékonyan turisztikai szerepkörét, legalábbis ránézésre nem egy vonzó üdülőfalu. Ami ugyanakkor elsőre feltűnik, hogy a faluszéli bódésort elbontották valamikor a közelmúltban, és a helyére szolid, földszintes szociális házsort húztak föl, illetve nagyon sok a frissen szigetelt, felújított ház. Amiért viszont a turista ideérkezik, az a faluszéli rétre kapaszkodó, zöld jelzésű turistaút. A legelőről tiszta időben a Magas-Tátrától a Lőcseihegységen keresztül Iglóig (Spišská Nová Ves) terjed a panoráma.

A vadon felé a Tamásfalvi-kilátóból

A PATAK PARTJÁN A faluszéltől fél óra alatt a Tamásfalvi-kilátó (Tomášovský výhľad) sziklateraszára jutunk. A méretes mészkőszikla tetejére a fák közül kilépve hirtelen egy másik világ tárul elénk: előttünk a Fehér-patak mély szurdoka vágja ketté a fennsíkot, és az erdő aljáról felhallatszik a Hernád-áttörés robaja. Sajnos a felhők mögé bújt Tátra ezúttal nem mutatta magát, és bár a panoráma így is kitűnő, a hegyoldalakat borító erdők és az alant rohanó patakok zúgása sürgette az indulást.

A Fehér-patak (Tomášovská Belá) völgye nem egy technikás hely

A Sólyom-völgy elején

Ereszkedés a Hernád mellé

A Hernád-áttöréshez leharántoló csúszós ösvény egy hídban ér véget, és ezzel kezdetét is veszi a túra első szurdokszakasza a Fehér-patak völgyében. Itt létrák nincsenek, többnyire ösvényen kísérjük a patakot. Nyáron alighanem a mederben is nyugodtan lehet sétálgatni, most azonban a megáradt patakból helyenként a sziklaoldalba rögzített fapallók is alig lógtak ki. Vízesések hiányában a nemzeti parkon belül nem számít különösebb látványosságnak, a legtöbben átjáróként használják a Sólyom-völgy felé. Aki a Sólyom-szurdok-túra után ugyanerre jönne vissza, az a völgy fölső szakaszán annak apró ékességét, a Klauzy víztározóját is érintheti.

Amikor dél felé fordulunk, elérjük a nemrégiben via ferratává alakított Kysel-völgy bejáratát. Sokak szerint a nemzeti park legszebb szurdoka ez, és aki még nem látta, az nem is járt a paradicsomban. Csak nyári szezonban és megfelelő védőfelszereléssel látogatható. Innentől hosszabb szakaszokon szegődünk közvetlenül a patak mellé, a szűkebbé váló völgy többnyire csak a dorongpallókon járható.

A PATAKBAN – SÓLYOM-VÖLGY Amikor már éppen kezdene kissé egyhangúvá válni a menetelés és a látvány, egy kisebb sziklán leereszkedve érjük el a Sólyom-völgy bejáratát. Megint hirtelen változik a táj, ahogy a sűrű, akadályokkal teli, sötét völgyaljba lépünk. Alacsonyabb vízállásnál alighanem tartható a térképen jelzett kétórás menetidő, de most helyenként egy helyben toporgásra kényszerültünk a természetes akadályok miatt. Látszik, hogy a szurdokút a nyári szezonra van optimalizálva. Eleinte még kerestük a szárazon tartó lehetőségeket, igyekeztünk a vízbe toccsanást elkerülni, de idővel be kellett látnunk, hogy lehetetlent kívánunk magunktól.

Itt-ott kénytelenek voltunk belegázolni a patakba, de ami sokkal nagyobb bosszúságot

A Sólyom-völgy szurdokának legrövidebb létrája is kétlépcsős vízesést hidal át

Közvetlenül a Fátyol-vízesés fölött

Tavaszi pihenő a nyáron nyüzsgő víztározó partján

A Tiesňavy legszűkebb szakaszát csak fölülről csodálhatjuk

okozott, az a fagerendák, biztosítóberendezések csúszóssága. Egy éppen csak rosszul sikerült mozdulat vagy a környezeténél sikamlósabb felület, és búcsút is mondhatunk az ép bokánknak vagy térdünknek. Meg is történt, amit igyekeztünk megelőzni: a víz által széthordott uszadék fák némelyikéről nehéz volt eldönteni, hogy az-e, aminek látszik, avagy szándékosan a mederbe helyezett segítő-biztosító eszköz. Túratársam egy ilyenről csúszott a patakba, tulajdonképpen még szerencsésen is érkezett, és bár az incidens után vízben tocsogó ruhájával volt elfoglalva (a hűvös, kb. 5-6 fokos időben), később megérezte, hogy az egyik térde megsérült.

Keservesen, de eljutottunk aznapi célpontunkig, de azért némi aggodalmat okozott, hogy amennyiben terhelésre fájó térddel kellene elbotorkálni az első faluig, az is legalább 2,5-3 órás menetelés lenne a szurdokból.

Továbbhaladva átmenetileg javult a helyzet, amikor egy meredekebb kapaszkodón megérkeztünk a Sólyom-völgy első számú ékessége alá, a Fátyol-vízesés (Závojový vodopád) lábához. A 2,5 km-es szurdokban összesen 350 méteres szintkülönbséget küzdünk le, ebből hozzávetőleg 80 métert a vízesés oldalában létrázva. Ekkora vízhozamnál jóval előbb hallottuk a vadul leszakadó víz dübörgését, mint ahogy megláttuk. A szűk sziklakatlant víztől nehéz levegő járja be, és a félkörben elkanyarodó patak zúgói a szédítő vízeséssel szinte fenyegető hangulatot árasztanak. Felnézve jól látszik, hogy az impozáns sziklafalon két híd is átszeli az alábukó patakot, a közel 80 méteres létrarendszer pedig meredeken ível fölfelé. Az első, rozoga vaslétra nem a sziklafalra lapul, hanem ívben hajlik rá, hogy a tetején egy kis hídon keresztezzük a vízesést. A legfelső létra fokaiba már szédületes magasságban kapaszkodunk, tövénél, amely egyben az aláérkező létra teteje is, csak egy hajlott vastálca lóg ki félig a sziklafalból. A létrarendszer mindent összevetve a szurdoktúra legbiztonságosabb szakasza volt.

A szurdok felső, lezáró szakasza is tartogat még nagyobb vízeséseket és hajmeresztő létrákat: az egyik kellemes himbálózással lepett meg minket. A vízesések alatti üstökbe helyenként kénytelenek voltunk belelépni, így a szurdokzárlathoz nevetségesen ázott állapotban érkeztünk meg.

A FENNSÍKON Innen még kétórányi séta a Geravy turistaház. Az út elejét kissé levágva érintettük a Vel’ká Pol’ana (Nagy-rét) tisztását, majd lassan egyhangúvá váló ösvényen érkeztünk meg aznapi célunkhoz. A hangulatos turistaházról jó emlékeket őriztem, de elég baljósan indult az este: a turistarészlegre egy fiatal társaság érkezett, a miénken kívül az összes szobát ők vették ki, a bömbölő zene és a jelentős mennyiségű alkohol pedig nem egy pihentető éjszaka ígéretét hordozta magában. A személyzet azonnal és segítőkészen reagált: amikor elpantomimeztem nekik aggodalmamat, felár nélkül megkaptuk az épület másik felében lévő „hotel” egyik szobáját. Ennek folyosója egy meglehetősen sajátos építészeti megoldással a turistarészleg női vécéjében lévő fekete függöny mögül nyílik, a szoba pedig leszakadt (de működő) radiátorában

és franciaágyában különbözik a turistaosztály helyiségeitől. A nemzeti park déli részén ez az egyetlen fennsíki turistaház, és olcsósága (12 euró egy főre), valamint korrekt konyhája miatt bátran ajánlom azoknak, akik szerényebb körülményekkel is beérik.

LENT, A VÖLGYBEN A reggeli hóesésben elindulva a korábbi baleset okozta térdfájdalmak miatt lemondtunk a Holló-szikla (Havrania skala) megmászásáról, de az irányt tartottuk. A sárga, majd zöld jelzésen a Malé Zajfy erdőrezervátumának hangulatos, tisztásos völgyén botorkáltunk Sztracena (Stratená) felé. A Szlovák Paradicsomban először láttam medve nyomát az út mentén. Az Imrikfalvivíztároló felső, kanyonszerű szakasza igazából egy jól berendezett terepasztal az erdőszéli házikókkal és a vasúti alagutakkal. Ebből az idillből kb. 30 perc a betonúton Sztracena, ami két okból fontos: vasútállomásáról lehet Kassára jutni, illetve a faluközpontból indul a Tiesňavy szurdokvölgye.

A TIESŇAVY SZURDOKA Ez a délnyugat felé tartó szurdok a kevésbé ismertek egyike, ugyanis kiesik a nemzeti park magterületéből. A völgybejáratnál elváltunk egymástól, és egyedül indultam neki a szurdoknak, amitől őszintén szólva nem vártam sokat. Talán éppen ezért lepett meg annyira: látványosság tekintetében nem, maximum a völgyoldalak magasságában marad el sziklásabb „testvéreitől”. Sajnos azonban sokáig nem követhettem a vágtázó patakot, mert kb. féltávnál tömegesen feküdtek a mederben a télen kidőlt, egymást dominóként elsodró fenyőfák, így kénytelen-kelletlen visszafordultam a falu felé.

Az odaúthoz hasonlóan problémamentes hazautazás ismét bizonyította, hogy a Szlovák Paradicsom – a tömegközlekedést is latba vetve – tartalmas, egzotikus hétvégi program. 