TERMÉSZETJÁRÓKNAK KÉSZÜLT

Természetjáróknak Készült A természethez való

(újra)kapcsolódás vágya

Írta: Szigeti Ferenc Albert Azért kell berendezni a tájat padokkal és egyéb infrastrukturális elemekkel, mert a városi ember már elszokott a természettől. Ha valaki biztonságosan ismeri valamely mesterség fogásait, azt meg is fogja kedvelni. Ez így van a természetjárással is.

Madas Lászlónak, az 1969-ben létrejött Dr. Pilisi Állami Parkerdőgazdaság első, legendás hírű igazgatójának a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban elhangzott, fent összefoglalt szavai jutnak eszembe a Budakeszi Vadaspark közelében található Szilfa-tisztáson. Fővárosi természetjáró szülőként jó párszor megfordultam itt a gyerekeimmel én is, nyúztuk mi is rendesen az elmúlt években valóban meglehetősen elkopott eszközöket. A kedvelt kirándulóhelyen ma már új játszóvár, esőbeálló és pad-asztal garnitúra várja a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó családokat, de országszerte is rengeteg hasonló fejlesztést láthatunk. A Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi vezetésével, az erdőgazdaságok kivitelezésében ugyanis rengeteg erdei infrastrukturális

Fotó: Farkas Péter elem (pad, pihenőhely, tűzrakó hely, esőbeálló, védőház, információs táblák, forrásfoglalat, erdei játszótér, biciklitároló) újult meg az elmúlt időszakban két EU-s pályázatnak köszönhetően.

Itt, a főváros környéki erdőkben, az úgynevezett parkerdőkben hatványozottan vetődik fel a kérdés: miért is szükséges és érdemes hasonló tárgyakkal telerakni az erdőt, mi is ennek az üzenete? A kérdés megválaszolásához ismét a világszerte elismert erdészhez fordulok, aki nem mellesleg környezetvédő, az embert szolgáló munkájáért nemzetközi elismerésben részesült, és tevékenyen részt vett abban, hogy a Pilisi-parkerdő területe 1981-ben a világ egyik bioszféra-rezervátumává vált. Az elismerés mögött indokként szerepelt, hogy mintaszerű megoldások segítik a világváros tömegeinek kulturált üdülését a természetben, az ifjúság figyelmének a környezet felé való fordítását, miközben a természetközeli erdőgazdálkodás is teret nyert az általa irányított erdőkben.

Szóval a Pilisi-parkerdő valóban a legjobb hely arra, hogy feltegyük a kérdést, amelyet több mint 40 éve Rockenbauer Pál is feltett. „Mert ez egy nagy zöld gyógyszertár, és sokkal egyszerűbb így bevenni az orvosságot, mint pirulák formájában” – hangzott Madas László válasza a filmben. Fontos, hogy a természettől elszokott városi ember is kijöjjön a természetbe, ha csak pár órára

is, és feltöltődjön. Ő nem feltétlenül túrázni akar, hanem leülni. Ahhoz kell a pad, hogy legyen hova leülnie.

Ülhetne a földre is, persze, de talán ez az első lépcső ahhoz, hogy egyáltalán kijöjjön, élvezze, és egyúttal megtanulja a természetben tartózkodás szabályait. S ez bizony fokozottan igaz ma, 40 év elteltével is, amikor egyre nagyobb tömegek keresik fel a természetet. A szakember azt is mondta a filmben, hogy ha biztonságosan ismeri valaki valamely mesterség fogásait, azt meg is fogja kedvelni. Szerinte így van ez a természetjárással is: ha tud tájékozódni, sátrat verni és megismeri az erdei ökoszisztéma hihetetlen csodáit, akkor megkedveli a természetjárást is, megtanulja a kulturált természetjárás szabályait, megérti a természetvédelem fontosságát.

Ugyanakkor 2022-ben szerintem azt is lényeges rögzíteni, s ezzel reményeim szerint Madas László is egyetértene, hogy az erdő nem Disneyland. A pad és az asztal rendben van, mert ott kulturáltan lehet enni, s ha már ül a városi ember a természetben, talán hamarosan el is indul felfedezni azt. Továbbá megépülése nem okoz kárt a természetben. A tűzrakó hely már csak az erdő védelme miatt is fontos. Az esőbeálló kétségkívül hasznos lehet. Az információs tábla jó, csak legyen ügyesen megfogalmazva a tartalma, hogy végig is olvassák a kirándulók. És reményeim szerint egyre többet értik meg azt is ma már, hogy szemeteskukára viszont nincs szükség az erdőben, mert az óhatatlanul tele lesz, ami meg senkinek nem jó. Ha a pad az első lépés, akkor az alapszabály, miszerint a lábnyomunkon kívül mást nem hagyunk az erdőben, szintén rögzüljön a legelején.

A játszótér is rendben van, mert a gyaloglás önmagában egy kisgyereknek nem nagy móka, cserébe nagyon jót teszek a gyerekemmel, ha kiviszem az erdőbe. Ahogy a

Az MTSZ-szel együttműködve valósult meg

Több információ az aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztéséről itt érhető el:

http://projekt.mtsz.org

filmben is elhangzik: „Nagyon nehéz lenne forintban kifejezni, hogy egy játszótér megéri-e a belefektetett rengeteg pénzt. Egy biztos: a játék során, a nem korlátozott mozgás örömén kívül valami mással is gazdagodnak a gyerekek.”

Fotó: Farkas Péter

Disneyland az erdőben Ugyanakkor nem érdemes átesni a ló túloldalára sem, és értelmetlenül telerakni az erdőt mindenféle, a Szilfatisztáson látott eszközöknél jóval nagyobb léptékű „turisztikai attrakcióval”. Legyünk őszinték: egy manapság divatos lombkoronaösvény önmagában például semmit nem nyújt a városi embernek. Teljesen értelmetlen, hacsak nem áll fent velünk egy madarász, aki elmondja, mitől különleges a fákon lefelé csúszkáló csuszka vagy éppen a fatörzsön felfelé kúszó fakusz. Vagy egy környezeti nevelő, aki a szokatlan perspektívából mutatja meg az erdei ökoszisztémát. Vagy egy mesemondó, aki a mese eszközével varázsol el.

Mintha abban az illúzióban élnénk, hogy ezek a drága fejlesztések önmagukban is segítik a természethez való (újra)kapcsolódást. Pedig ahhoz ma sem kell más, mint régen: egy jó és lelkes tanár, aki elviszi a gyerekeket túrázni, vándortáborba, aki beavatja őket a természet titkaiba, segít megtapasztalni a csöndet, és ezzel egy belső figyelem felé is fordítja a fiatalságot. Sok környezeti nevelő, aki értelmes, a korosztálynak megfelelő tanösvényeket készít. És leginkább természetesen sok tudatos, természetjáró szülő, aki megérti, miért fontos a természethez való kapcsolódás és a természet védelme. 