![](https://assets.isu.pub/document-structure/220825095155-ae1d7a4a7c2dca328d68f03115d660d9/v1/dda979bd39dd4e9b39cd7b04a3682154.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
3 minute read
KÉKTÚRÁZÁS NAPJA
kéktúrázás napja Ilyen lesz a kéktúrá zás napja
Írta: Magyar Természetjáró Szövetség
Advertisement
Rigler Szilviával és Németh Ádámmal, a 2022. október 8‑án megrende‑ zésre kerülő esemény szer‑ vezőivel beszélgettünk.
Idén három éves lesz a kéktúrázás napja rendezvény. Mi volt az eddigi elvárás a túranappal kapcsolatban, illetve melyek a jövőbeni célok?
A hosszú távú cél az volt, hogy az Országos Kékkör teljes útvonalát egy nap alatt teljesítsék a túrázók csoportjai, ebből pedig hagyomány legyen. Most már azt szeretnénk elérni, hogy október második szombatja a természetjárók körében egyértelműen a kéktúrázás napját jelentse.
Az első évben az Országos Kéktúrán, tavaly már a teljes Országos Kékkörön lehetett túrázni. Idén hogy alakul a rendezvény?
Igen, tavaly magasra tettük a lécet, több mint 2500 kilométeren zajlott a rendezvény, egy időben 143 csoport indult útnak a Kéken. Szerencsére minden a lehető legjobban ment, még egy magyar rekordot is sikerült beállítani az eseménnyel. Így adta magát, hogy idén is mindhárom kéktúrára (Országos Kéktúra, Rockenbauer
Fotó: Tassy Márk Fotó: Burger Barna
![](https://assets.isu.pub/document-structure/220825095155-ae1d7a4a7c2dca328d68f03115d660d9/v1/a51acbf22559ba8334ce665942c89a7b.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
Pál Dél-dunántúli Kéktúra, Alföldi Kéktúra) hirdessük meg a túranapot.
A rendezvény lebonyolításában lesz bármi változás, újítás tavalyhoz képest?
Néhány túra esetében az irányt megváltoztattuk, illetve egy-két szakasznak a kiindulópontja módosult, de alapvetően minden maradt a szinte már megszokott mederben. Az Országos Kékkör apró, de rendszeres útvonalváltozásait és bélyegzőhely-áthelyezéseit természetesen a rendezvény is követi, ezért soha nem mondhatjuk, hogy teljesen ugyanaz az útvonal, mint az előző évben volt. A honlapon idén még egyszerűbb lesz a túrák közül válogatni, illetve a gyakori kérdésekre választ találni. A tematikus túrák intézménye szintén megmarad. Egyik-másik ugyan eltűnt, de jönnek helyettük új témák. A túrákat vezető 250-300 szakaszfelelős között is lesznek újak, de a legnagyobb örömünkre nagyon sok a „visszajáró”, az előző évekből ismerős szakaszfelelős, akik már rutinosan készülnek az októberi hétvégére. Továbbá olyan túravezetők is lesznek, akiket nagyon sokan ismerünk túrázós közösségekből vagy a médiából.
Kiket vártok a túrákra?
Az ingyenes programot széles körben, országosan hirdetjük meg, hogy bárki csatlakozhasson, aki szeretne egyet
kéktúrá zás napja 2022-ben
Fotó: Farkas Péter
![](https://assets.isu.pub/document-structure/220825095155-ae1d7a4a7c2dca328d68f03115d660d9/v1/057efdb2cdd5d43592763393207e8a25.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
túrázni, ismerkedni a kéktúrázással, a természetjárással vagy egy új közösséggel. A túranappal a hazai országjáró túrázást, a kéktúrázást, az egészséges és természetszerető életmódot szeretnénk népszerűsíteni. Várjuk azokat, akik esetleg egyedül még nem mernek elindulni, azokat, akik társaságra vágynak, avagy esetleg extra motivációra van szükségünk ahhoz, hogy egy hiányzó, távoli szakaszt teljesítsenek. Lényegében mindenkit, aki a természetben szeretne eltölteni egy csodás őszi napot.
Mit kell tudni a jelentkezésről?
Az ingyenes online regisztrációt és adott esetben a jelentkezés lemondását is a rendezvény honlapján kell megtenni. A jelentkező túrázók ingyenesen vesznek részt a rendezvényen, és az új tartalmakkal és funkciókkal bővített honlapon szeptember 1-jétől október 6-áig tudnak majd regisztrálni. Egy túrára maximum 50 fő jelentkezését várjuk, a létszámkeret elérését követően pedig várólistára lehet jelentkezni.
Ha kéktúrázás, akkor bélyegzés. Lehet a rendezvényen is pecsételni?
Természetesen azokat is várjuk, akik most tennék meg az első kéktúrázós lépéseiket, de azokat is, akik már jól állnak az igazolófüzetük megtöltésével. Akinek még nincs füzete és bélyegzőpárnája, az a www.turistashop.hu oldalon szerezheti be ezeket a nélkülözhetetlen dolgokat. Érdemes olyan túraszakaszt választani, ahol bélyegzőpont közelében indul és végződik a túra. Ezeket a túrák listájában külön jelöltük.
![](https://assets.isu.pub/document-structure/220825095155-ae1d7a4a7c2dca328d68f03115d660d9/v1/0b71f64f8879822b5264c2898b8f5c90.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
Az előző években a rendezvény különlegessége volt, hogy a túracsoportok mozgása napközben követhető volt egy online térképen. Ez idén is így lesz?
Igen, október 8-án a túracsoportok GPS-jeladóinak segítségével a teljes Országos Kékkör kirajzolódásának tanúi és alkotó részesei lehetünk, hiszen a túrák haladását a rendezvény honlapjának online térképén követhetjük nyomon.
A legfontosabb információk összefoglalva
A rendezvény időpontja október második szombatja, vagyis október 8-a, amikor 143 ingyenes és vezetett túra fog indulni az Országos Kékkör teljes nyomvonalán. A rendezvény ingyenes, de a jelentkezés regisztrációhoz kötött, amelyet a www.kekturazasnapja.hu honlapon lehet megtenni. A túrázókra 8–31 kilométeres szakaszon várnak, ezek közül tucatnyi tematikus túra lesz. Ezek valamilyen téma, helyi érdekesség köré szerveződnek, de lesz kifejezetten kutyás vagy éppen kisgyerekes túrázóknak szánt szakasz is. A regisztráció szeptember 1-jétől nyílik, egy túrára maximum 50 fő jelentkezését várjuk, a létszámkeret elérését követően pedig várólistára lehet jelentkezni.
Fotó: Farkas Péter