ZÖLDHULLÁM

Óvatos, de bizalmas Vörösbegy

Erdőségeink gyakori kakukkgazdája előszeretettel látogatja Írta: télen az etetőket, tollazatát Nagy Loránd István felfújva pedig egy pompás kis „gömbmadár” benyomását kelti. Hímjét és nőstényét egyaránt könnyű felismerni, a fiatalok beazonosítása ugyanakkor már próbára teheti a határozásban kevésbé jártasakat. Éneke egészen egyedi, amelyet esetenként utánzások is színesítenek.

Fotó: Adobe Stock

A

verébalakúak (Passeriformes) rendjének légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó vörösbegy (Erithacus rubecula) egy politipikus faj, amelynek nyolc (egyes szerzők szerint kilenc) alfaját különböztetjük meg. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy egészen a közelmúltig a rigófélék (Turdidae) családjába sorolta e madárfajt a tudomány, a modern taxonómiai kutatások eredményei ugyanakkor felülírták rendszertani hovatartozását. A vörösbegy elterjedési területe ÉszaknyugatAfrikától a vén kontinens legnagyobb részén át egészen Délnyugat-Szibériáig húzódik. Európa kontinentális területein a törzsalak (Erithacus rubecula rubecula) fészkel, amelynek areája egészen az Urálig és NyugatTörökországig tart. Részleges, rövid távú, éjszakai vonuló: az Európában költők többsége Nyugat-Európában és a Földközi-tenger partvidékén, míg az Uráltól keletre fészkelők a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában telelnek.

Kiemelt oltalom A vörösbegy (Erithacus rubecula) a védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 25 000 forint egyedenként. E pompás megjelenésű légykapóféle a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.

Madárdal

Ha kíváncsi vagy a vörösbegy énekére, hívóhangjára vagy riasztására, szkenneld be a QRkódot!

Az európai vörösbegyek tavasszal és ősszel vonulnak, a csúcsidőszak jellemzően március–áprilisra, illetve szeptember–októberre esik. Bár a Kárpát-medencei fészkelők zöme az ősz első hónapjában elhagyja költőterületét, enyhe időjárás esetén a hazai állomány egy része Magyarországon telel át. Decemberben és januárban jó eséllyel megpillanthatjuk az etetőket is előszeretettel látogató „maradókat”, mégpedig olyan észa- Fotó: Adobe Stock ki – nagyobb testű, hosszabb és közepétől foglalnak territóriumot, hegyesebb szárnyú – vörösbegyek a finom gyökerekkel, tollakkal és társaságában, amelyek nálunk vé- állati szőrzettel bélelt fészket – szelik át a hideg évszakot. amelyet az ismert fészekparazita (költésparazita), a kakukk (Cuculus A vörösbegy hazánkban domb- és canorus) gyakran szemel ki magának, hegyvidéki erdőségekben, alföldi liget- hogy saját tojásait ügyesen belecsemerdőkben, parkokban, arborétumokban péssze – a tojó építi gyökerek közé, fatörés nagyobb méretű, erdős területekhez közeli zsek alá, patakparti üregekben száraz növényi kertekben fészkel, de leginkább a gazdag alj- részek és moha felhasználásával. Csak a nősnövényzetű, kisebb vízfolyásokkal is rendelke- tény kotlik az 5–7 tojáson, amelyekből 13–14 ző, 200 méternél nagyobb tengerszint feletti nap múltán kelnek ki a fiókák. Az apróságok magasságban fekvő erdőket részesíti előnyben eleinte igen gyámoltalanok, önállósodásukig költése idején. Legjelentősebb állományai az az őket tápláló szüleik segítségére szorulnak. Északi-középhegységben élnek, előfordulási A vörösbegymenü elsősorban rovarokból és valószínűsége pedig a Kisalföldön és a Tiszán- pókokból, kisebb mennyiségben férgekből túlon a legkisebb. Évente kétszer, rendszerint és csigákból áll, ősz végén és télen azonban április–májusban és június–júliusban költ, megnő a növényi összetevők szerepe az étde pótköltése is előfordul. A hímek március rendben: madarunk ilyenkor különböző bogyóterméseket fogyaszt. Zsákmányát főként a talajon ugrándozva cserkészi be. Pár szökdécselés között meg-megáll, bókol egyet, farkát felcsapja, mozdulatlanná dermedve fürkészik, majd lecsap a finomnak ítélt falatra. Óvatos természetű, de nem félős: bizalmas tekintetét gyakran az emberre is rászegezi.

Fotó: Adobe Stock A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1996-ban Az Év Madara címmel tüntette ki a a 12–14 centiméter hosszú, 16–22 gramm tömegű, 20–22 centiméter szárnyfesztávolságú, kifejletten narancsvörös pofa- és mellfoltot viselő vörösbegyet, amelynek fiataljai barnás alapon sárgásan pettyezettek. 