INTERJÚ

Interjú Egy magyar lány, aki végigjárta az USA legbrutálisabb túraútvonalát

Egy magyar lány, aki végigjárta

USA legbrutálisabb túraútvonalát

Alberti-Hamlet Nóra szeptemberben első magyarként teljesítette

Szöveg: az Amerikai Egyesült Joó Annamária Fotók: Államok legvadabb, Alberti-Hamlet Nóra leglátványosabb és leghosszabb túráját, a Continental Divide Trailt, amely mintegy 5000 kilométeren keresztül kanyarog a mexikói határtól egészen Kanadáig.

Ennek kapcsán beszélgettünk vele az outdoor életmódról, a természetről, a világról. És persze néhány műhelytitokról is fellebbentjük a fátylat.

000 m szintkülönbség 148 nap, 5000 km, 280

Mikor kezdtél el túrázni? Hogyan lett az életed része a természetjárás?

Alberti-Hamlet Nóra: 16 évesen indultam először túrázni, egy középiskolai szünetben. Egynapos, könnyű kirándulást terveztem az Országos Kéktúra nyugati szakaszain, de annyira fantasztikusan éreztem magam, hogy csak 360 kilométer után mentem haza. Tisztán emlékszem, hogy – városi gyerekként – menynyire meglepett az erdőben engem körülvevő végtelen nyugalom és béke. A kék jelzés korábban sosem látott vidékeken és településeken kalauzolt át, rengeteg élménnyel gazdagodtam. Úgy éreztem, többet „éltem” az említett út során, mint azelőtt fél év alatt, és a hosszú távú túrázás szeretete azóta is, immár 9 éve kísér.

Elképesztő túrák vannak mögötted: az Országos Kéktúra 5-ször, az Országos Kékkör, 4300 kilométer az amerikai Pacific Crest Trailen, közel 200 kilométer az Oregon Coast Trailen, 800 kilométer az Israel National Trailen, na és ez a mostani 5000 kilométer. Hogyan találtál rá a hosszú távú túrázásra?

A.-H. N.: Tinédzserként hajtott a kalandvágy, a túrázás pedig izgalmasnak, kihívással telinek tűnt. Sokszor vettem részt szervezett, egynapos teljesítménytúrákon is, de ezek sosem töltöttek fel igazán. Persze, fantasztikus érzés könnyű hátizsákkal, sietős léptekkel haladni az erdőben, estére pedig hazatérni, zuhanyozni és ágyban aludni, de nekem egy nap mindig is kevés volt arra, hogy teljesen elmerüljek a természetjárás élményében.

Mi fogott meg ebben a túrázási formában?

A.-H. N.: Számomra a hosszú távú túrázás egyfajta létforma. Az általad említett túrákon lehetőségem nyílt hetekig, hónapokig gyalogolni a vadonban, ezt csak ritkán szakította meg egy-egy, a civilizációban töltött pihenőnap. Ezeken az ösvényeken néhány nap után természetessé válik, hogy körülvesz az erdő csendje és szépsége, lelassul minden, könnyebb jelen lenni, értékelni minden pillanatot. Az utóbbi években több mint 22 000 kilométert hagytam magam mögött, ennek köszönhetően ma már rutinosan pakolok a hátizsákomba, pontosan tudom, hogy mire lesz szükségem az adott 6-7 napos szakasz során, ez a tudás pedig lehetővé teszi, hogy magabiztosan haladjak az úton. Persze minden nap új kihívásokat tartogat, és adódnak váratlan helyzetek, sokszor nehéz, fájdalmas vagy magányos a gyaloglás, de nincs nagyobb jutalom annál, mint amikor egy fárasztó nap után a sátorból figyelem, ahogy a naplemente színesre festi a vidéket. Számomra ez jelenti a szabadságot, ez tesz igazán boldoggá.

Az Országos Kéktúra az örök kedvenc, ahol minden elkezdődött. A célt jelző OKTkilométerkőnél: megérkezés Hollóházára nehéz zsákkal, de könnyű lélekkel

Melyik volt az eddigi legnehezebb túrád, illetve a legkeményebb kalandod?

A.-H. N.: Egyértelműen a Continental Divide Trail (CDT). Az út 5 USA-beli államon vezet át közel 5000 kilométer hosszan, összesen 280 000 méter szintkülönbséggel. Tisztában voltam vele, hogy több kihívást tartogat, mint

Gyönyörű naplemente Colorado államban a Continental Divide Trailen

a korábbi túráim, kint mégis arcul csapott egyegy szakasz brutalitása. Az időjárás nem volt túl emberbarát: sokszor kísértek olyan heves viharok, hogy bizonyos szakaszon járhatatlanná vált az út, néha pedig annyira lelassítottak, hogy egy adott településre való érkezésem előtt elfogyott minden élelmem. Utólag nagyon boldog vagyok, hogy ezt az útvonalat választottam, feltöltődve, rengeteg élménnyel gazdagodva tértem haza, de a túra teljesítése közben többször kerültem a feladás közelébe, ez korábban nem volt jellemző.

Rengeteg helyen túráztál. Van kedvenc vidéked, ahová visszamennél?

A.-H. N.: Legutóbbi túrám, a CDT sok lenyűgöző szakaszt foglal magában, ezeket bármikor, gondolkodás nélkül szívesen megismételném. Mind az 5 állam emlékezetes marad, de a kedvencem Wyoming. Ez az USA legritkábban lakott része, egy helyi cowboy a hegyvonulatokra mutatva félig viccelődve emlékeztetett is, hogy ne hangoztassam, mennyire gyönyörűek, mert „a végén még ezt az államot is elárasztják az emberek”. Észak felé haladva először a forró Vörös-sivatagon vezet át az ösvény, majd a sziklás Wind River-hegység következik, a szakaszt pedig a világ legelsőként alapított nemzeti parkja, a gejzíreiről híres Yellowstone zárja.

Coloradóba érkezve a túra megmutatta, miért hangzik így a CDT mottója: „Öleld át a brutalitást!”

Az átlagos földi halandók nem nagyon vállalkoznának arra, amit te bevállalsz ezekkel a túrákkal. Fel szoktad tenni magadnak a kérdést, hogy miért csinálod ezt?

A.-H. N.: Eleinte egyáltalán nem foglalkoztatott ez a kérdés. Túrázás közben már egész fiatalon is úgy éreztem, hogy megáll az idő, később az egyetemen tanultam meg, hogy ezt a tökéletes időtlenséget nevezik „flow”nak. Gimnazistaként szinte csak az érdekelt, hogy az iskolai szünetek túlnyomó többségét az erdőben töltsem, a túrázás fűszerezte meg az akkoriban unalmasnak vélt tárgyak tanulását, ez jelentette számomra a kikapcsolódást. A mintegy 4300 kilométer hosszú Pacific Crest Trailre készülve tettem fel magamnak először a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is akarok Mexikótól Kanadáig gyalogolni, a kérdést pedig a túraútvonal válaszolta meg helyettem lenyűgöző tájakkal, jellemépítő kihívásokkal és a vadállatokkal való emlékezetes

kalandokkal. A Continental Divide Trailen átélt megpróbáltatások hatására komolyan megkérdőjeleződött bennem, hogy megéri-e, de szerencsére ezek a megingások nem tartottak sokáig. A miértek racionális megválaszolása helyett hagyni szoktam, hogy a szívem vigyen előre, ezért vágok neki újra és újra a hosszú távú túráknak.

Szerinted a fizikai erőnlét vagy a mentális állóképesség segít inkább a nehézségek leküzdésében? A nehéz pillanatokban mi az, ami átlendít a holtponton? A mélypontokon mi visz tovább: a szív vagy a fej?

A.-H. N.: Erre szívem szerint azt válaszolnám, hogy az éhség. Természetesen a megfelelő erőnlét sokat segít, de nem elengedhetetlen: ismerek olyan túrázót, aki túlsúlyosan és kifejezetten edzetlenül indult el a mexikói határtól kora tavasszal, majd késő ősszel sikeresen befejezte az utat. Fejben viszont muszáj végig jelen lenni. Az akaraterő, a megoldáskereső hozzáállás és egy kis makacsság elengedhetetlen összetevője az úgynevezett thru-hikingnak (az USA-ban így nevezik a hosszú távú túrázást – a szerk.). Tudtam, ha a tervezettnél lassabban sikerül teljesíteni egy-egy szakaszt, az utolsó napra már nem marad mit ennem, ez tagadhatatlanul nagy motivációt jelentett minden, átlagosan 5-6 napos szakaszon. Ezenkívül pedig rengeteg bátorító levelet és hozzászólást

A fotó Coloradóban, a Lake Annhágónál készült. Ezt a CDT-szakaszt többen is kihagyták, mert a hágót vastag hó lepte. Nem volt veszélytelen, féltem, remegett a lábam minden lépésnél, de végül csak végigjártam

kaptam a blogomon, ezekért rendkívül hálás vagyok (a blog Hamlet’s journey néven megtalálható Facebookon).

Egy ilyen több ezer kilométeres túra során biztosan többször is előfordultak fájdalmas, könnyekkel teli pillanatok. Mesélnél ezekről?

A.-H. N.: Egy thru-hike hamar megnyitja a vándor könnycsatornáit. Az úton töltött hosszú hetek, hónapok hatására leegyszerűsödik az érzelemkifejezés, így aztán sokkal könnyebben tör magának utat az önfeledt nevetés vagy éppen a sírás. Rengetegszer sírtam örömömben, és sokszor az örömkönnyekhez nem kellett több egy csendes naplementénél, egy meleg

Ez az az eset, amikor abból főzöl, ami van. Szomjúság és éhség ellen az olvasztott hó felhasználásával készített leves is tökéletesen megfelel

Continental Divide Trail

A mintegy 3500 kilométer hosszú Appalachian Trail és a már említett Pacific Crest Trail születését követően a CDT első kezdeménye Colorado államban jött létre 1962-ben. 1968-ban az USA kongresszusa elfogadta a nemzeti útvonalak rendszerét (National Trails System), a CDT pedig jelenlegi formájában 1978-tól létezik. A Wikipédia szerint 1994 óta csupán 525-en teljesítették a három nagy útvonal mindegyikét.

zuhanynál, egy bögre forró kávénál vagy egy finom, piros almánál. Colorado államban ezzel szemben főleg a szűnni nem akaró fájdalom miatt sírtam. Az időjárás is gondoskodott róla, hogy kellően jellemépítő legyen az út. A szűnni nem akaró esőzések hatására felázott a talpam, és hosszanti irányban felszakadt rajta a bőr, nyílt seb keletkezett, és így gyalogoltam mindennap. Nem volt hiány könnyekből…

Volt olyan, hogy feladtad a túrát?

A.-H. N.: A feladás sokszor kifejezetten csábítónak tűnt, főleg Colorado és Montana államban gondolkodtam el ezen, részben sérülések, részben pedig a barátságtalan időjárás miatt. Hálás vagyok magamnak, amiért sikerült végig kitartani, és a Continental Divide Trail által felkínált opciók közül a legnehezebb, piros színnel jelölt ösvényt követni.

Nagy boldogság két bőrig ázás között a South San Juan Wilderness területén, Coloradóban

„Emlékkönyv” hálás túrázók bejegyzéseivel. A CDTtúrázók ilyen füzetekbe írják bele, hogy ki mikor ér oda egyegy ponthoz. A füzetek lelőhelye előre nem ismert, és csak gyalog megközelíthető helyeken bukkanhatunk rájuk

Végig egyedül túráztál a CDT-n, vagy néha azért csatlakoztak hozzád mások is, esetleg te csatlakoztál más túrázókhoz?

A.-H. N.: Körülbelül 90%-ban egyedül túráztam, szerettem volna ezúttal társ nélkül járni az utat. Már korábban megfigyeltem, hogy számomra a túrázás élménye így többet ad, többet tanít, és többet tudok belőle profitálni azáltal, hogy az adódó nehézségeket egyedül kell megoldanom. Ennek ellenére néha kifejezetten jólesett találkozni másokkal, osztozni egy-egy örömteli pillanatban, közösen szemlélni a tájat, egy helyen sátrazni, beszélgetni egy jót.

Az 5000 kilométeres túra teljesítése 148 napig tartott. Hogyan osztottad be az idődet? Hány kilométert tettél meg átlagosan egy nap?

A.-H. N.: Nagy általánosságban minden reggel 7-kor indultam útnak, majd estig gyalogoltam kisebb megszakításokkal. A túraútvonal nem igazán érint települést, 5-6 napig halad a vadonban (a civilizációtól teljesen elszigetelve), mielőtt egy aszfaltozott úthoz ér, ahol be lehet stoppolni egy faluba. Ezeknél a megállóknál tartottam pihenőt, itt volt lehetőségem zuhanyozni, ellátmányt vásárolni a következő hosszú szakaszra. Coloradóban, ahol nehéz terep és rengeteg szintemelkedés várt, 25-30 kilométernél képtelen voltam többet megtenni naponta, míg a sivatagos részeken volt, hogy 50-60 kilométert is haladtam.

Hogyan képzeljük el egy átlagos napodat a CDT-n? Ha volt egyáltalán átlagos napod.

A.-H. N.: Kevés átlagos napom volt, részben azért is indulok útnak, mert az ösvényen az átlagos mint fogalom nem létezik, minden szakasz és minden egyes nap rengeteg új csodát és új kihívást tartogat. Néhány szokás azért állandósult: például igyekeztem korán kelni, illetve csak akkor pihenni, amikor főzni és enni álltam meg, este pedig lefekvés előtt nyújtottam egy kicsit.

Mit adott neked a Continental Divide Trail?

A.-H. N.: Röviden: megtanított arra, hogy igazán értékeljem és élvezzem az életet. Megmutatta, milyen fontos az alázat, a hála, a kitartás, a hit és az önbecsülés. Részben az út során váltam érzelmileg felnőtté.

A túrázás mellett űzöl más sportokat is, amelyekkel a kondidat szinten tartod?

A.-H. N.: Futni nagyon szeretek, és az utóbbi időben elkezdtem gyakrabban látogatni az egyetem melletti konditermet is, de főleg a rendszeres túrázás tart fitten.

Hogyan készülsz fel egy-egy ilyen ultrahosszú gyalogtúrára?

A.-H. N.: Rendszeresen túrázok Magyarországon, ez ad egy alapedzettséget, de a fizikai felkészülésre korántsem helyezek akkora hangsúlyt, mint a mentális alapok és a lelki állóképesség megszerzésére. Gyakran írok magamnak listát, amelyben pontokba szedve kifejtem, hogy miért indulok útnak, majd átolvasom, amikor a feladás közelébe kerülök. Ez sokszor segít higgadtnak maradni, megelőzni az elhamarkodott döntéseket.

Ilyen, amikor reggel arra ébredsz, hogy a lábad előtt hevernek a hegycsúcsok

Névjegy

Név: Alberti-Hamlet Nóra Született: 1997. 10. 09. Hivatása és/vagy tanulmányok: pszichológia Hobbija: szövés Túrák, expedíciók: 2016–2021: Országos Kéktúra 5-ször 2018: Dél-dunántúli Kéktúra 2019: 4270 kilométer az amerikai Pacific Crest Trailen 2019: 200 kilométer az Oregon Coast Trailen 2020: 800 kilométer az Israel National Trailen 2021: Országos Kéktúra egyben, 38 nap alatt, végig bivakolva 2021: Alföldi Kéktúra 2022: Continental Divide Trail, 5000 kilométer egyben

Ha még többet szeretnél olvasni Nóráról, a facebookos Hamlet’s journey blogon megteheted, valamint a hamletsjourney Instagram-oldalon is követheted.

Ezek a többhetes vagy akár hónapokig is eltartó túrák nyilván nem két fillérbe kerülnek. Miből tudod finanszírozni? És hogyan teremted meg rájuk az elegendő időt?

A.-H. N.: Nagyon örülök a kérdésnek, ezt az utóbbi hetekben rengetegszer nekem szegezték. Általános tévhit, hogy egy-egy extrém hosszú túra kötelező eleme a mértéktelen pénzköltés. Régóta járom a természetet, így a felszerelés nagy része (például: quilt, sátor, hátizsák, megfelelő ruházat) alapból rendelkezésemre áll. Ezenkívül nagyon figyelek rá, hogy okosan osszam be a megtakarításaimat itthon és túra közben egyaránt, ez is fontos az anyagi háttér stabilitásának szempontjából (a CDT-n például átlagosan 9 dollárt költöttem egy nap). A szabadidőm nappali tagozatos egyetemistaként főleg az oktatási szünetekre korlátozódik, ám idén szerencsére sikerült a szünetek nagy részét túraútvonalakon tölteni.

Mi az a három dolog, amelyeket semmiképpen sem hagysz otthon, ha túrázni indulsz?

A.-H. N.: Egyik kedvenc – és talán a legfontosabb – felszerelésem egy ultrakönnyű, magyar készítésű topquilt. Ez lényegében egy hálózsák kiváltására alkalmas, pehelytöltetű takaró zárt lábrésszel. Nagyon szeretem, mert mindöszsze 700 gramm, a felszerelés súlyára pedig egy hosszú túra során kiemelten fontos odafigyelni, ezenkívül melegen tartott a fagypont alatti éjszakákon is a magashegységekben. Túrabotot mindig viszek magammal, részben azért, mert a sátram felállításához elengedhetetlen, részben pedig azért, mert remekül segít egyensúlyozni, miközben sebes folyású patakon kelek át, avagy csúszós, sziklás szakaszon haladok, nem is beszélve arról a hatalmas segítségről, amelyet az emelkedők leküzdésében nyújt. Harmadikként a minőségi túrazoknit említeném. A lábaim épségére mindig odafigyelek (főleg a CDT-n kísérő különböző sérülések óta), ebben sokat segít néhány pár közepesen vastag, jó nedvszívó képességű túrazokni.

A sivatag egy olyan hely, ahol az ember szívből megtanulja értékelni a vizet, hiszen itt a víz egyet jelent az élettel

Ötször teljesítetted az OKT-t, volt, hogy egyben, 38 nap (!) alatt. Az Országos Kékkört is megcsináltad. Mi az, ami újra és újra kéktúrázásra sarkall?

A.-H. N.: Van egyfajta időtlen romantikája a kéktúrának. Thru-hike-os felfogással remek választás, hiszen az útvonal jól követhető és jól járható, változatos, szerencsére gyakran keresztez településeket, emiatt nem indokolt túl sok ételt vagy vizet cipelni. Rengeteg lehetőséget biztosít vadkempingezésre, de a kényelmet kedvelők számára sem teljesíthetetlen: szinte minden településen található 2-3 szálláshely. Nem utolsósorban pedig közel van: néhány óra stoppolás az egyetemtől, s ez lehetővé teszi, hogy hosszú tervezés nélkül útra keljek, aztán a kék jelzést követve néhány napig magam mögött hagyjam a nyüzsgő várost.

Milyen terveid vannak az elkövetkező évekre? Mi a következő cél? Van olyan hosszú távú túraútvonal, amelyet mindenképpen szeretnél bejárni?

A.-H. N.: Rengeteg izgalmas útvonalat szeretnék még végigjárni, például az Arizona Trailt. Rövidebb távon viszont pszichológushallgatóként a tanulmányaimra és a szakdolgozat befejezésére koncentrálok. Az pedig, hogy mit tartogatnak az elkövetkező évek, talán még számomra is rejtély, de lélekben már készen állok a következő thru-hike-ra. 

A topquilt (pehelytöltetű takaró zárt lábrésszel) csillagos ötösre vizsgázott az Országos Kéktúrán is