VW depo 105

Page 1

898 Ft


DEPÓL US

M

ost rögtön, első felindulásból, még frissiben kiöntöm a lelkem. Az az igazság, hogy ezek a modern autók egyre inkább kezdik elszakítani bennem azt a bizonyos cérnát. Minden elektromos, minden másoktól függ, szerelhetetlen kompjúterkatyvasz az egész. A tulajdonosnak csupán annyit enged, hogy a bicskakulccsal kinyissa az ajtókat és beindítsa, amit persze azonnal visszajelez a fedélzeti „comppal”. Meg azt is, hogy hékás, szerviz! Még mindig nem vagy hajlandó elvinni, vagy nincs bezárva a jobb hátsó, esetleg tankolj már végre, meg egyfolytában csönget, hogy kössem már be magam. Na jó, nyilván számos érvet fel lehet sorakoztatni az ilyen-olyan jeladók egyre kifinomultabb rendszere mellett. De miért kell az összes adatot egy központi „agyban” betárolni? Persze én ehhez nem érthetek… Azt még lenyeltem, hogy egy 2,5 éves autóban miért romlik el a hátsó ajtó zár, amiért szét kell bontani az egész hóbelevancot és negyvenbe került (nagyon kedvezményesen), és azon is túl tettem magam, hogy eddig minden autónk szélvédőjére kaptunk egy követ – persze keresztbe repedéssel végződőt (lehet egyszerű pech-széria). Viszont az a tény, hogy minden hibajelzés nélkül, valamilyen elektronikus vacakság folytán leáll a gép és nem hajlandó tovább menni, már keserű szájízt hagy maga után. A lényeg, hogy azért invesztál az ember minél fiatalabb, megkíméltebb autóba pénzt, hogy nyugodt legyen: elég a szervizt megadni neki és kész. Nem annyira érdekel, hogy ötszáznál több állítási lehetőséget kínálnak az utastérben, meg választhatok, hogy az arcomba fújatom a 22 fokot, vagy a lábamra. Menjen megbízhatóan és kész. Ezeknél a műanyagba csomagolt, motorral rendelkező, „kerekekre szerelt elektronikáknál” már a fene se tudja, hogy hova nyúljon, ha megállnak. Nincs mese, hívhatjuk az autómentőt. Indítózni, bikázni nem ajánlatos. – Mennyi hibakód lesz abból…! No, és sérülhet a kompjúter, arra pedig vigyázni kell, mert arany árban mérik (még akkor is, ha ma egy komplett PC-t kapni 100 ezer alatt monitorral. Nem kell a Bogárig visszamenni, hogy tudjuk, ha ilyen és ilyen hangot ad, ez és ez lehet a hiba, ezt és ezt kell kicserélni. Az ügyesebb kezű, tapasztalattal rendelkező férfiember képes volt az autóját akár otthon, a garázsban megszerelni. Most lehet fizetni a trélert, a 6-8, vagy ki tudja mennyi ezres óradíjat, plusz az alkatrészt (Egy szalonos ismerősöm mondta, hogy a szerviz tartja el őket). Hát igen, a megbízható autónk ma megadta magát. Az előnyösre fogyasztott, csinos kisbusznak titulált VW, vagyis a Touranunk úgy gondolta, úgy is lapzárta van, nem kell nekünk menni sehová sem. – Majd holnap kiderül, hogy mi okozta a hibát – mondták a szervizben, az „EKG” bekötése után. Aztán másnap rendeltek hozzá egy oda nem illő jeladót… „Valszeg, valami hiba lehetett a programmal, mert sajnos rossz cikkszámot adott ki.” …Már megint ezek a kompjúterek. Lehet, hogy már rég megszületett a mesterséges intelligencia, és készülnek átvenni a hatalmat felettünk? Molnár Rita

Autoersatzteile


S O G Ó Á Z Z O S R O AL ÁLK T A Á RK

. 9

V

P E D W V

M W

Y T R A P O

INDEX

2010. JÚLIUS 23-24. BÁTONYTERENYE KASTÉLYKERT

60 DEPOROND

DEPORTYA

14 VOLKSWORLD SHOW

22 TUNING SHOW

06 EMMA A RENGETEGBEN Yvonne Mosandl neve sok németajkú VW-s számára ismerős, itt az ideje, hogy mi is megismerjük

Gyürky-Solymossy kastély (Salgótarjántól 5 km-re)

16 CSALÁDI NASZÁD Apa nem tud kibújni a bőréből – A G60-as Golf után a családi igavonót is szépíteni kezdte

18 LEON, A PROFI Minden lehetséges extrát belezsúfoltak, akár céges demó autó is lehetne, holott privát tulajdonú

46 ÉLETEM ELSŐ AUTÓJA

ROVATOK

11 INFO

31 POSZTEREK

24 GROSSGLOCKNER TÚRA 44 SZERVIZ

A gyerekkori ladás álmokat egy Bogár tépte szét – a 03-as egyre jobban megkedvelteti magát

48 KILENC ÉS FÉL T4 Főállásban hot-rodokat épít ennek a Transporternek a tulajdonosa, hát csoda, hogy ilyen lett…?

Pénteken csúcsrajárás az ország egyik legszebb hegyi útvonalán lepcsánka-party-val, szombaton a megszokott programokkal várjuk minden VW konszernhez tartozó márkájú gépkocsi tulajdonosát. További részletek hamarosan: vwdepo.hu

52 WIESER CUSTOM COUPÉ Íme az utóbbi idők egyik legkidolgozottabb Custom Bogara a ’70-es évek hot-rod divatja szerint

56 EGY FEKETÉT KÉREK, ERŐSET… 27 VW BÖRZE

65 ARCHÍV

A „jó közérzeti manager” legújabb szerelme már nem harsányságával hívja fel magára a figyelmet

V W d e p o 2010/5

5


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.