Léleknaptár Január negyedik hete (január 19–25.)
Ebben a téli homályban A léleknek erős vágya Saját erejének kinyilvánítása: Hogy e sötétségben is vezessen, S hogy szíve melegével, sejtelmesen, Még érzékei előtt mindent megérezzen.
Vízkereszt után
Elgondolkodtunk-e már valaha kicsit waldorfos szempontból a háromkirályok látogatása kapcsán - merthogy Vízkereszt ugye a háromkirályok érkezésének ünnepe a hagyományos keresztény ünnepkörben. Igaz, hogy nem királyok voltak, hanem mágusok az eredeti szöveg alapján, de a lényeg az, hogy tekintélyes öreg bölcsek messzi napkeletről, feltehetően asztrológiai számításokban bízva felkeresnek egy újszülöttet és tiszteletüket teszik előtte. Micsoda bizalom - vagy esetleg naivitás? - kellett ehhez! Bizalom a számításaikban, bizalom az intuíciójukban, bizalom a hitükben, ami azt sugallta nekik, hogy a gyermekek a születésükkor már hoznak magukkal eleve valami értékeset, és bizalom a jövőben, amit az újszülött képvisel, a jövőben, amiben majd lesz valaki ebből az újszülöttből. Hát nem bizarr dolog leborulni egy csecsemő előtt? Természetesen a történet folytatása is nagyon tanulságos és elgondolkodtató waldorfos szempontból. A kisded nem maradhat a szülőföldjén, mert a másik pólus, a sötét oldal megneszelvén, hogy itt valami erő ébredt, ami veszélyezteti a hatalmát, eszeveszett csecsemőgyilkosságokat követ el, hogy gátat vessen az új betörésének, a változásnak, a friss erőnek. Ismerős ez a képlet? Nem kell hozzá
tébolyult diktátornak, egy Heródesnek lenni, hogy ez a reflex megmozdítson bárkit, amikor az ajtón kopogtat a jövő. Persze éppen az a csecsemő menekül meg, amelyik a legfőbb veszélyt jelenti a bebetonozott múltra, a megcsontosodott szabályokra, szokásokra, előítéletekre, és valahol külföldön, idegen eszmék erőterében felnevelkedik védve a közegtől, ami veszélyes rá, és amire ő is egyre nagyobb veszélyt jelent. Tapasztaltuk-e már, hogy mennyire mások a külföldről hazatelepült honfitársaink? A külföldön nevelkedett hazánkfiai mennyire mentesek azoktól a láthatatlan béklyóktól, amiket mi azért nem veszünk észre, mert mindenkin egytől-egyig ott van, mindenkit egytől-egyig korlátoz, megmérgez. Természetesen a reflexek, amiket a szüleinktől és a környezetünktől öröklünk a nevelkedésünk során, éltetnek is minket, ezek teszik gyorssá és hatékon�nyá a környezetre adott válaszainkat, de meg is ölnek minket, ha az öntudat felügyelete nélkül uralnak. A panaszkodás, a széthúzás, a kifogáskeresés, az irigység olyan reflexek, amiktől csak egy kívülről jött szabadító menthet meg minket. Kérdés, hogy hol van ez a "kívül"? Kovács Attila
Ásványtan epocha - 6. osztály Rudolf Steiner: Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből (7. előadás - részlet) ...Ha áttekintjük azt az időt, amelyen a fogváltás, illetve a nemi érés között megy keresztül az ember, akkor az megint csak három részre tagolódik, és erre a három szakaszra tekintettel kell lennünk, ha arról van szó, hogy átvezessük a gyermeket az elemi iskolán. Ott van először is az addig a pontig tartó életszakasz, amelyet jellemeztem, amelyben a gyermek elkezdi elkülöníteni önmagát a környezetétől, amikor különbséget tesz a szubjektum, önmaga, illetve a külvilág dolgai között, amelyek számára objektívek. Eddig az időpontig bizony úgy kell nevelnünk a gyermeket, hogy mindaz, ami a gyermekben van, és mindaz, ami a gyermeken kívül van, mind egységes jelleget viseljen. Leírtam önöknek, hogyan tehetjük ezt művészileg. Azután pedig, a növény- és az állatvilágra való utalásnál már láttuk, hogyan térünk rá a külvilág leírására. És azután, ha egészen elementárisán rendezzük ezeket a dolgokat, eljutunk úgy a 12. életév tájékára. A 12. életévtől a nemi érettségig tart a harmadik szakasz, és csak ekkor térhetünk rá az élettelen természetre, amikor is a gyermek alapjában véve elkezdi valóban felfogni az élettelen világot. Így azt mondhatjuk: a 7. életévtől úgy 9 éves koráig mindent lelki síkon vesz a gyermek. Nincs olyan, amit a gyermek ne lelkileg fogadna. A fákat, a csillagokat, a felhőket, a köveket, mindent lelkileg fogad. 9 és nagyjából 11 éves kora között azonban már észleli a gyermek a különbséget a lelki - amit önmagában talál - illetve a csupán eleven világ között. És ekkor beszélhetünk az élővilágról, az egész földről, mint élőlényről. Tehát: lelki világ, illetve élővilág. Azután 11 és úgy 14 éves kora között már léleklakta, eleven, és halott dolgokat különböztet meg a gyermek; vagyis mindazt, ami ok és okozatként összefügg. Egyáltalán nem szabadna élettelen dolgokról beszélnünk
a gyereknek, amíg 12 éves nem lesz. Csak ekkor kell elkezdenünk ásványokról, fizikai jelenségekről, kémiai jelenségekről stb. beszélni. Csupán tisztában kell lennünk azzal, hogy valóban az a helyzet, hogy a fogváltás és a nemi érés között még túlnyomórészt nem az intellektus, hanem a fantázia működik a gyermekben, és mindenütt számolnunk kell a fantáziával. Ezért saját magunkban is, ahogy azt már többször említettem, különösképp ki kell fejlesztenünk a fantáziát. Ha nem így teszünk, ha idejekorán mindenféle értelemre apelláló dologgal kezdünk foglalkozni, akkor testi-fizikai szinten sem tud megfelelően fejlődni a gyermek. Egy s más, ami patológiásan megjelenik manapság, éppen abból ered, hogy a materialista korunkban a fogváltás és a nemi érés közötti gyerekeknél túl erősen vették igénybe az intellektust. Csak finoman szabad bevezetnünk az élettelen világról szóló ismereteket - hiszen az élettelen dolgokat éppenséggel az intellektussal kell felfogni - amikor a 12. életévhez közelednek. A gyermekhez az ásványokkal, fizikai, kémiai jelenségekkel stb. ekkor közeledhetünk. De akkor is lehetőleg mindenütt az élethez kell kapcsolódnunk; nem pedig egyszerűen, mondjuk, az ásványgyűjteményből indulunk ki, hanem a talajból, a hegységekből indulunk, tehát előbb a hegységet írjuk le, hogyan alakítja a föld; azután arról beszélünk, hogyan veszi körül a talaj odalent a hegyeket. Minél magasabbra hágunk, annál kopárabbá válik a hegy, annál kevesebb növényzetet találunk. Akkor elkezdünk a hegy kopárságáról beszélni, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy itt ásványiság van. A hegységből indulunk ki tehát, és így jutunk el az ásványvilághoz. Azután, ha igen szemléletesen leírtuk a hegységet, akkor fogunk valamilyen ásványt, megmutatjuk, és azt mondjuk: ezt találnánk tehát, ha ezen az úton felkapaszkodnánk arra a hegyre. Ott található ez. Ha egynéhány ásvánnyal megtettük ezt, akkor térhetünk rá arra, hogy magukkal az ásványokkal foglalkozzunk. De az első dolognak annak kell lennie, hogy itt is megint csak az egészből indulunk ki, nem pedig a részekből. Rendkívül fontos ez.
És ugyanilyen fontos a fizikai jelenségeknél is, hogy az életből induljunk ki. Nem egyszerűen úgy kezdünk fizikát tanítani, ahogy azt a mai tankönyvekben találjuk, hanem, mondjuk, abból indulunk ki, hogy egyszerűen meggyújtunk egy gyufát, és előbb megfigyeltetjük a gyermekkel, hogyan is kezd égni az a gyufa. Mindenféle részletre fel kell hívnunk a gyermek figyelmét, hogy is néz ki a láng, hogy néz ki a láng a külső részén, milyen a belsejében; hogy ha kioltjuk a lángot, akkor egy fekete folt marad vissza, egy fekete süveg; és csak ekkor kezdünk arról beszélni, hogyan is keletkezett a tűz a gyufán. A tűz úgy keletkezett a gyufán, hogy hőt fejlesztettünk, és így tovább. Mindenütt kapcsoljuk az élethez a dolgokat!
A lelkembe nézek én, mely a bensőmben él… Különös, amikor a gyermek felfedezi lelkének színvilágát, harmóniáit. Önmagába tekint. A 6. osztályban legutóbb az ásványokról és a kőzetekről tanultunk, sőt a Föld mélyebb bugyraiba is lemerészkedtünk a fantáziánk segítségével. A gyermek, aki birtokba veszi a Földet, ismeri, félti, óvja azt, és képes arra is, hogy elmélyültebben tanulmányozza. Lelkesedéssel kísérleteztünk, vulkánt készítettünk, kristályt teremtettünk, megfigyeléseket végeztünk, és tanulmányoztuk az ásvány- és kőzetvilágot. Krizsán Tímea - osztálytanító, 6. osztály
Történelem epochák képekben
9. o.
A 9.-es füzetek az Emberi jogok epocha füzetborítói, amelyeknél az volt a koncepció, hogy a liberalizmus/konzervativizmus vagy az emberi jogok képi megjelenítését tegyék a borítóra. A 12.-esnél nem volt konkrét koncepció, mindenkire rábíztam, hogy az Államvezetési modellek kapcsán (ahol sokat foglalkoztunk a vallás államra gyakorolt szerepével - ezért a reformáció és Luther is előkerült) lehetett választani valamit… Vatai Gábor történelem tanár
12. o.
Hidzsáb - avagy, kényszer vagy szabadság? (10.-es történelem epocha kapcsán született az alábbi írás)
Még az epocha előtt, amikor esett pár szó a Közel-Keletről, azzal kapcsolatban a térség vallásáról és kicsit politikájáról, találkoztam a muszlim nők - mondhatni - jellegzetes öltözékével. Mint egy Európában élő (elvileg keresztény vallású) fehér ember, furcsának találtam, hogy egy olyan meleg térségben élő hölgyek számára, ahol ők élnek, nem meleg ez a viselet? Meg egyáltalán mi ez? Miért nem veszik le? Google a barátom, és rákerestem a viselet nevére, és mint számomra kiderült, ennek több fajtája van és sokkal nagyobb jelentősége, mint ahogy azt én gondoltam. Később az interneten futottam össze egy képpel, ami jobban mondva egy karikatúra volt az “okos” európaiakról. A képen egy idősebb hölgy egy apácát ábrázoló kép előtt állva szólítja fel nem túl illedelmesen a mellette álló muszlim hölgyet, hogy vegye le a hidzsábját. Nyilván ez a téma elég komoly, és mit is tudhatnék én arról, hogy azok a nők, akik hidzsábot viselnek, hogy érzik magukat, vagy hogy őket az mennyire zavarja, épp ezért megpróbálom több forrásból összeállítani a saját véleményemet.
Mi is az a hidzsáb? A hidzsáb arab szó, jelentése: takaró. Így nevezik a nők haját elfedő fátylat, amit a muszlim nők és lányok hordanak kamaszkortól (általában az első menstruációs ciklustól kezdve hordják, ekkor válnak nővé), és csak nyílvános helyeken. Néhány arab és nyugati országban a hidzsáb szó elsősorban a muszlim nők fejét és testét takaró ruhát jelöli, de az iszlámban szélesebb jelentése van, többek között a szerénységet, a titoktartást és az erkölcsösséget is jelenti. Egyesek úgy gondolják, hogy a muszlim nők kötelesek eltakarni nemcsak a testüket és a hajukat, hanem arcukat és kezüket is, mások ezt nem tekintik elengedhetetlennek, inkább csak ajánlják. Két éve, amikor a Közel-Keletről megindult a nagy migrációs hullám, nagyon sok muszlim nőnek mondták/kérték, hogy vegye le a fejéről azt az "izét", mert nagyon meleg van, és itt amúgy se kell hordani. A nők válasza csak annyi volt, hogy "nem". Még ezek után is rengeteg cikk jelent meg arról, hogy a muszlim nők nem mernek szabadok lenni. Mert nem veszik le a hidzsábot? Jogos a kérdés, hogy miért viselik, ki vagy mi miatt viselik. A muszlim vallású nők önszántukból takarják el magukat. Nem a férfiak erőltetik rájuk a kendőt, a vallásuk miatt hordják. Vagyis attól, mert valaki egy másik országban van, attól még nem lesz más a vallása, meg amúgy is, megtanulhatnánk tisztelni más kultúrákat, nem csak a sajátunkat. Ezt most azért mondtam, mert még nem láttam egy európai embert sem, aki rászólt volna egy apácára nyáron, hogy öltözzön rendesen, pedig ha jobban megnézzük, mennyiben különbözik a két viselet egymástól? A muszlimok szent könyvében, a Koránban ugyanis az van leírva, hogy az a nő, aki erényes, az csak a férjének akar tetszeni, más férfinak nem, így csak a férje és Isten véleménye számít neki ( ez nem azt jelenti, hogy
a trágár és bántó beszólások az öltözékükre nem esik nekik rosszul...). Ott az áll, hogy a test formáját is eltakaró ruhában kell lenni, és nem látszódhat ki semmi, csak a kéz, a lábfej és az arc. Nekik a haj és a bőrfelület a szexuális csábítás jelei, épp ezért náluk a női prostituáltaknak (és a rabszolgáknak) tilos fátyolt viselni, szigorú büntetéseket rónak ki rájuk, ha mégis megszegik a szabályt. Így tesznek/tettek különbséget a tisztességes nők és azok között, akikhez nyilvánosan hozzá lehet férni. Ezt viszont a muszlimok annyiféleképpen értelmezik, ahány muszlim ország van. Iránban és Szaud-Arábiában nem is engedik a nyugati viseletet a nőknek (ott még az egyház és a politika szorosan egybefonódik), szemben Tunéziával és Marokkóval, ahol a nők úgy öltözhetnek ahogy akarnak. A legtöbbet hangoztatott tévhit, hogy a "bolond" arab férfiak kényszerítik a feleségeiket, lányaikat, hogy takarják el magukat, hogy más férfi ne lássa őket. Ez egy elég torzított képet ad nekünk a Közel-Keletről, szegények, nem csak terroristák az öltözékük miatt, de egy sztereotip birtoklásmániás arab férfi feleségei. Lassan már az irodalomban is egyre jobban elterjed, hogy a Közel-Keleten játszódó történetekben a főhősnő úgy lesz "szabad", hogy szakít a hagyományokkal és a vallással, és nem visel hidzsábot. Viszont ezzel szemben azt kell, hogy mondjam, hogy az iszlám kimondja, hogy csak az számít "jó" muszlimnak, aki őszintén hiszi és betartja a vallási előírásokat, de csak ő maga számolhat el Allahhal/ Istennel. Tehát senkit sem lehet kötelezni a vallás gyakorlására, mert ha nem őszinte, akkor Isten szemében nem is számít (mint minden más vallásban, de persze nekünk alap, hogy azt gondoljuk, hogy aki hidzsábot hord, azt elnyomja a bunkó férje..). A nők a vallásosságukat, a tiszteletreméltóságukat és az erényességüket kívánják hangsúlyozni, és ezt a kendő segítségével tudják a legjobban mutatni a külvilág felé. Míg egy keresztény nőnek ma nem kell külsőleg
is megnyilvánulnia (elég ha nem hord túl kihívó ruhákat), rá van bízva, hogy milyen a viszonya Istennel, és ezt hogyan éli meg, nekik fontos a látszat. Egyszóval, a muszlim nők önszántukból és a vallásuk miatt hordanak hidzsábot, és jól érzik magukat, szabadok is, nem kell, hogy mutogassák magukat ahhoz, hogy "szabadnak" érezzék magukat. Az biztos, hogy sok a gondolkodásbeli különbség Nyugat és Kelet között, de ha egy nőnek joga van megmutatni a testét, akkor eltakarni miért nincs? Nem tudom, hogy ez a téma mennyire kulturális, de nagyon szerettem volna ennek utánajárni és írni róla, mert rengeteg tévhit terjeng a hidzsábról ( és a burkáról, a nikáról, a csadorról stb.), és szerettem volna ezek mögé nézni, hogy mi a valóságalapjuk, mennyire igazak. Úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy tévhitekre támaszkodva ítélnénk el/ csinálnánk viccet más kultúrákból, inkább fektethetnénk az időnket és energiánkat abba, hogy megismerjük és megértsük őket. Biztos vagyok benne, hogy az európai kultúrával kapcsolatban is vannak/ terjengenek tévhitek, amik nyilván nem igazak. Számomra érdekes volt ez a kis kutatómunka, mert így már másként tudom értelmezni az interneten lévő cikkeket, képeket a kendő viseléséről. Lassan ez is egy egész világot (vagy inkább több országot) érintő téma lesz, vagy már az is. Az, hogy a hidzsáb vagy más kendők viselése Amerikában, Európában vagy itt Magyarországon milyen hatással van a világra, az csak rajtunk múlik, attól függ, hogy értelmezzük és miként vélekedünk róla, negatívan vagy pozítivan. Szerintem semmi gond azzal, hogy a muszlim nők/lányok ennyire komolyan veszik a vallást, engem inkább elgondolkoztat az én kapcsolatomról a vallással, mintsem arról, hogy terroristák-e vagy sem. Sepsei Zsófi 10. osztály
Jézus öröksége a XXI. században Jézus Krisztus. Egy fiú, egy tanítómester, egy jelkép, egy egyszerű ember… Jézus Krisztus mindenki számára mást jelentett régen is, a XXI. században pedig talán még inkább. De hogyan határozhatjuk meg, mi Jézus öröksége? Gondolhatnánk a Szentírásra. Szigorúan véve nem egyenesen tőle származik, de nélküle egyértelműen nem jöhetett volna létre. Maga a hit, a keresztény vallás is tekinthető ennek az örökségnek. A világ vallásgyakorlóinak 30%-a keresztény. Ebből kifolyólag milliók élnek Jézus Krisztus közelségében, vagy tudván, ki ő, milyen volt az életútja. Azonban a XXI. században alapvető emberi jog a szabad vallásgyakorlás, és azt hiszem, e mellett a “nem gyakorlás” is. Ebben a rohanó világban, a sűrű hétköznapokban nem szokás templomba járni. Sőt, ahogy észrevettem, manapság divat ateistának mondani magad. Vagány, hogy van egy nézeted, amivel bizonyos tekintetben lázadsz. Van, akire ezt hagyta Jézus. A dolgok megkérdőjelezését, a szkepticizmust. Ezzel szemben van, akinek Ő a remény, egy jobb életé, a gyógyulásé, bármié. Ő és amit képvisel, jelenti azt, hogy nincs minden veszve. Sok ember lesz hívő, amikor közel kerül a halálhoz. Szerintem, ez teljesen logikus. Jézus maga a megbocsátás, az irgalom. Ez azért mégiscsak kecsegtetően hangzik.
Olyan is van, akinek a félelem az öröksége. Van egy hatalmas kettősség, amelyről nem feltétlenül Jézus tehet. Mert őszintén, milyen megnyugtató lehet a tudat, hogy egy megkereszteltséggel és bűntelennek vélt élettel kikövezett utad van a mennyig! És ezzel szemben milyen lehet az, amikor valaki hisz mindebben és igyekszik a számára és Isten vagy Jézus számára is megfelelően élni, de esetlegesen egy apró dolog hibádzik, valami, amin nem tud változtatni. Milyen dolog lehet hívőként, hogy te kárhozatra lettél teremtve? XXI. századi emberként szerintem megengedhetjük magunknak, hogy sokféleképpen vélekedjünk Jézusról és az ő történetéről. Ez a szabadság nagyon elgondolkodtató, és különleges elképzeléseket szül. Mindenki azt hisz, amit akar, és ez így van rendjén. Modern korban született fiatalként, akit nem neveltek vallásosan, úgy gondolom, hogy az emberekben kezdettől fogva ösztön formájában van jelen a hit, a hinni akarás. Ezért lehet Jézus az a nagy név, az a jelentőségteljes egyéniség. Jézus öröksége számomra a róla való elmélkedés, egy vele kapcsolatban kialakított álláspont, amelyet nehezen vonatkoztatok el az egyháztól, a vallástól és Istentől. Nahóczky Eszter 11. osztály
Az iskolaépületünk újragondolása "A fejlődés olykor elődeink munkájának értelmezésében és tiszteletében rejlik…" Farkas Máté tavaly érettségizett iskolánkban. Tizenkettedikes éves munkájának témája iskolaépületünk belső tereinek újragondolása volt. Újragondolás az ő számára nem azt jelenti, hogy változtassunk gyökeresen az eredeti alkotók elgondolásain, hanem inkább azt, hogy fújjuk le a port egy értékes szellemi alkotásról, és vegyük észre az értékeit! A 2010-es évekre elérkeztünk odáig, hogy a XX. század építészetét teljes egészében látjuk, ezért számos stílusban ismét értéket látnak az építészek és az építészetet kedvelők. Kezdünk odafigyelni a Magyarországon megosztó 50-es, 60-as és 70es évek épületeire. Az sem mellékes tény, hogy a rendszerváltás után felnőtt/felnövő generációk már könnyebben elvonatkoztatják az épületek mivoltát a politikai háttértől. Iskolaépületünk művészettörténeti szempontból érdekes időszakban helyezkedik el: a szocialista-realista stílus után, a modernista és posztmodern átmenete környékén készült, ami annyit tesz, hogy az építész, Ulrich Ferenc igyekezett felülkerekedni az egyhangú ,,szocreál” stílusjegyeken, és ahogy akkoriban több társa is tette, visszanyúlt a modernizmus gyökeréül szolgáló bauhaus stílushoz. Mindez az épület geometrikusan egyszerű szerke-
zetében jelenik meg, valamint sok-sok részletben – hatalmas nyílászárók, bevilágító ablakok, stb. Azt hiszem, egy ilyen jegyekkel és stílusos burkolatokkal rendelkező épület nagyobb figyelmet és törődést érdemel. Az iskola minőségi terrazzo- és kerámiaburkolatokat kapott, a terrazzo nagyszerű tulajdonságai közé tartozik, hogy rendkívül strapabíró, továbbá újrapolírozással sokszor felújítható, egyszóval tartós burkolat. Többek között tervezéskor ez is inspirált a tartós megoldások keresésére, amivel legalább újabb 60 évet kibír az interior. Fontosnak tartom a designt, de részben a Waldorf-szellemiség, részben a fenntarthatóság, ill. energiatakarékosság elvét szem előtt tartva próbáltam kerülni az elektromos berendezéseket, pl. a hangulatvilágítást, továbbá az anyagi forrás bizonytalansága is közrejátszott mindebben. Az épület szigetelésekor befedett bevilágító üvegekkel szerettem volna valamit kezdeni, de egyelőre nem látom a természetes fény hasznosítását szolgáló lehetőséget, a külső feltárástól eltekintve, ami visszalopná az apró üvegeken keresztül a lépcsőfordulók érdekes megvilágítottságát.
Tervezőmunkám során a korábbiakban már említett 50-es évek izgalmas, bauhaus-ból merítő modernista stílusát szerettem volna átültetni a XXI. századba. Újraéleszteni a megkopott, hiányos designt. Az adottságok láttán nem volt kérdés, hogy a geometrikus vonások fognak dominálni a művésziesség és letisztultság mellett. Az pedig már csak hab a tortán, hogy manapság igen kedvelt a skandináv minimalista stílus és az ipari formavilág, amelyek tökéletesen passzolnak az épület karakteréhez. Színekben és felületekben a burkolatok igen karakteresek, ezért semlegesebb szín- és formavilágú berendezési tárgyak illeszkednek hozzájuk. Az épületben töltött immár 10 évünk alatt nyilvánvalóvá vált számos tény, melyekből felsorolásszerűen szeretnék szemezgetni. A markáns, anno gondosan átgondolt design mellé nyugodt felületek ideálisak, nem pedig a tarka-barka szőnyeg, géz, függöny, fal és plafonfestmények. A függönyök rontják a geometrikus letisztultságot és emellett fényt vesznek el. Az eddig haszontalannak vélt beépített szekrények valójában kiváló zárható tárolók, amelyek felválthatnák a folyosókon
tobzódó ezer és egy típusú tűzveszélyes szekrénykölteményeket, továbbá immár elegendő hely akad a pincében is, amely számos tárolásra alkalmas helyiséggel rendelkezik. Végül, de nem utolsósorban be kell látnunk, hogy az épület kora és állapota már egy nagyobb átfogó felújítást igényel, ám ez nem is meglepő, mivel a belső terek nem estek át komolyabb felújításon 1959 óta – ez egyben azt is jelenti, hogy még mindig az eredeti (egyre értékesebb) berendezés áll rendelkezésünkre. Tisztában vagyok azzal, hogy az épület stílusa kissé megosztó, és sokan nem tartják kellően a Waldorf-szellemiséggel egyezőnek, de bízom benne, hogy sokan lépnek majd be szívesen a minimalista térbe, amely harmonikus, egészséges hatást kelt a szerkezettel együttesen. Nagy örömmel tölt
el, hogy munkámban egyre többen támogatnak, amely kizárólag a közösségi terekre korlátozódik, a hagyományos ,,waldorfos” stílust az osztálytermeken belül nem szeretném átdolgozni, hiszen azok a tanulók számára legbefolyásosabb intim helyszínek. Ám az említett közösségi terek a maguk stílusában különlegesek és egyediek, amiket azt hiszem, kötelességünk megóvni, még akkor is, ha jelenleg mi csupán béreljük az épületegyüttest. Továbbá úgy gondolom, hogy a közelgő épületbővítés alapos tervezőmunka után nagyszerűen kivitelezhető lehetne. A mai építőipari termékeknek köszönhetően pedig stílusban teljes mértékben illeszkedő új épületrészek jöhetnének létre.
Végezetül szeretnék néhány fontos személyt és szakirodalmat megemlíteni, akiknek/amelyeknek nagyon sokat köszönhetek a témabeli jártasságommal kapcsolatban. Elsőként említeném a tervező, Ulrich Ferenc fiát, Ulrich Tamást, aki édesapja nyomdokaiba lépett és ma a Magyar Építész Kamara tagja. Ő látott el engem néhány személyes
információval, többek között azzal, hogy a tornaterem homlokzatát díszítő nonfiguratív ún. sgraffito egy az egyben Ulrich Ferenc kezének munkája. Az épület stílusbeli hátterével kapcsolatban pedig Petri Gergő és Pataki Mátyás volt a segítségemre. Bevallom, nem igazán lepődtem meg, amikor az éves munkámhoz folytatott kutatásaim során rátaláltam az épület fotójára és rövid jellemzésére a Magyar Építőművészet c. folyóirat 1959/7-8. számában. Éreztem, hogy egy ilyen épületnek kétségtelenül helye van benne. Farkas Máté
Kiss Julianna - Interjú régi-új angoltanárunkkal
Második éve dolgozol a sulinkban. Hogyan kerültél ide? 2002-ben diplomáztam angol nyelvtanárként a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán. Sok egyéb képzés, külföldi tartozkodás és különböző helyeken szerzett munkatapasztalat után kerültem a szegedi Waldorf-iskolába tavaly. Azért vezetett ide az utam, mert olyan helyet kerestem, ahol a diákok még kellőképpen kíváncsiak, szeretnének tanulni, és kiélvezhetem azt, ami a szakmám veleje, a tudás átadása. Külföldön milyen tapasztalatokat szereztél? Egy ideig lehetőségem volt az angliai Reading városában dolgozni, az ottani gyermekeket tanítottam számtanra és írásra. Ez volt az első olyan élményem, ami nagyban hasonlított arra a fajta oktatásra, amire én magam is vágytam. Az osztályterem kinézete, a hangulat, amit a tanár kreált, a gyerekek hozzáállása mind elősegítette a kellemes légkört, ami az oktatást és a tanulást is megkönnyítette. Később az Egyesült Államokban is sok olyan módszerrel találkoztam, ami nagyon inspiráló volt.
A nyelvoktatásban a zene, a vizualitás és a kreativitás nagy szerepet kap, ezt szeretném megvalósítani én is az óráimon. Neked mi a legnagyobb kihívás? Korábbi tapasztalataim szerint a diákok túlterheltek, sokszor érdektelenek vagy feszültek. Ez természetesen nagyban megnehezíti a tanár munkáját, legfőképpen akkor, ha ő szívvel-lélekkel teszi a dolgát. A Waldorf-pedagógiában szeretem azt, hogy szem előtt tarthatom a gyermekek egyéni igényeit, számukra megfelelő tempót diktálhatok. Emellett fontosnak tartom, hogy a NAT által megszabott kerettantervet is kövessük, azért, hogy a diákok hosszú távon is teljesíteni tudják a törvény által megszabott követelményeket, mint például a nyelvvizsga. Célom az, hogy szeressék a nyelvet a diákok, élvezzék az órákat és játékosan tanuljanak. Az általános iskolásokat szeretném megfelelően felkészíteni a gimnáziumi éveikre, a gimnazistákat pedig abban szeretném segíteni, hogy nyugodt szívvel várják az érettségit és az esetleges nyelvvizsgát. A saját gyerekeidet is a Waldorfba fogod iratni? Igen! Amiért a Waldorf-pedagógia mellett döntöttem, az az, hogy én is szülő vagyok, két kisfiú édesanyja. A nagyobbik fiam jövőre kezdi az iskolát, és szeretném, ha vidám gyermekkora lehetne, felszabadult légkörben élhetne, tanulhatna. Úgy gondolom, ezt itt nálunk megkaphatja. Egy kisgyereknek ebben az életkorban arra van szüksége, hogy biztonságban érezhesse magát azon a helyen, ahol a mindennapjait tölti, és ne versenyként éljen meg minden egyes, iskolában eltöltött napot
Berlin meghódítása Egy reggel Ági néni bejött a terembe és kijelentette, hogy két hét múlva Anna, Bence, Melasz és én megyünk Berlinbe, ezen azért meglepődtünk. Majd hozzátette, hogy egy ottani Waldorf-iskola minden évben rendez egy koncertet “Musik 4 Musik” címmel, aminek a bevételét egy másik Waldorfnak adják zenei fejlesztésre, és ezt idén mi kapjuk, így hát nagy lelkesedéssel november 30-án útnak indultunk. A 18 órás utazás vonatos részében megpróbáltuk rajongótáborunkat szélesíteni egy kis zenéléssel, de ennek a kalauz bácsi jogosan és sebesen véget vetett.
véltem felfedezni, mint anno az osztálytársaimén elsőben, amikor egy gyapjúmadzag halomból kellett gombolyagot alkotnunk). Végül vettük az akadályt és megérkeztünk az iskolába, ami egy kisebb erdő közepén feküdt (ezt az prezentálja leginkább, hogy a kapukra ki volt írva: Kérjük zárni - a vaddisznók miatt)
Jeroen Moes zenetanár fogadott minket teli energiával, aminek hiányát rajtunk észrevéve a tanáriba vezetett minket, hogy a kávészükségletünket kielégítsük. Itt váltottunk pár szót a tanárokkal, és kiderült, hogy számos helyről érkeztek, volt köztük spanyol, francia és holland is, ez a sokszínűség a
Mikor megérkeztünk, jött a következő feladat: eljutni az iskolába, ahol aludni fogunk és fellépni, és ez Berlin tömegközlekedés hálóját nézve nem tűnt könnyűnek (a térképet böngésző Csilla néni arcán hasonló mértékű kétségbeesést és eltökéltséget
tanulókra is jellemző volt. Később összeismerkedtünk négy magyar diákkal, rajtuk kívül volt, aki Ausztráliából, mások Thaiföldről érkeztek. Ezután megmutatták a termet, ahol az elkövetkező
ságú, minden fából készült, a hatalmas ablakokon keresztül pedig jól be lehet látni az egész iskolát. Ebben az iskolában általános szabály, hogy nem lehet a kisgyerekek előtt telefont használni és dohányozni - a tanároknak se, és ezt mindenki komolyan vette. A következő dolog, amitől révületbe estem, az volt, hogy a menü vegetáriánus volt, méghozzá isteni!
Jeroennal beszélgetve kíváncsiak lettünk, hogy milyen lehet egy néptánc óra, és ő meg is hívott minket egyre, amit a 35 fős 7. osztálynak tartott.
napokban aludtunk, itt lelkesedve figyeltük meg, hogy minden alsós teremhez tartozik egy konyha, ahol az osztálytanítójukkal sütni/főzni szoktak a diákok, és hogy az összes terem hatalmas belmagas-
azt mondta, hogy rajtunk kívül techno fellépők lesznek (igazából egy techno fellépő se volt, úgyhogy ezt máig nem értem). A fellépés mindenesetre nagyon jól sikerült annak ellenére, hogy előtte sikerült beindítanunk egy riasztót, ami istennek se akart elhallgatni, hiába dobáltuk zoknikkal vagy fe-
A 35 fős és a 7. osztály egy mondatban szerintem mindenkiből félelmet vált ki, aki látott már 7. osztályt, de ez az óra, amin lényegében 4 különböző nemzet egy-egy körtáncát táncoltuk el, nagyon szórakoztató volt! Beszéltük is a többiekkel, hogy egy ilyen nekünk hetedikben nagyon hasznos lett volna, mert alkalmas az energiák levezetésére, és koncentrációt is igényel. A szombat esti koncert miatt rendesen izgultunk, mert ilyen nagy színpadon és ilyen technikával még a csapat nagy része nem lépett fel, illetve Jeroen
szegettük késsel Jeroennal karöltve (aki végül egy Jackie Chant idéző mozdulattal lerúgta az ajtóról, és elhelyezte a fafaragó teremben, mivel továbbra is szólt). Az idei Musik 4 Musik emiatt később kezdődött egy kicsit, de a közönség nyitott volt a népzenére és a poposabb dolgokra is, és utána is többen odajöttek gratulálni, amitől nagyon boldogok lettünk! A többi előadás is tök jó volt, sokféle stílusban szólaltak meg a fellépők a vaporwave-től a reggae-ig, és még sokáig táncoltunk a koncertek után is. Nekem személy szerint az egész nagyon inspiráló élmény volt zeneileg, nyelvtanulás terén, és a Waldorf szellemisége magasabb szinten is elkezdett érdekelni. Orosz Bori
Szükségszerűség és szabadság A tizenkettedikes fizikaepocha kapcsán született ez az írás. Sándor Eszter nagy gondolkodók véleményét gyűjtötte össze a szabadságról. Ez a téma azért kapcsolódik a fizikához, mert a fizikusok a XX. század elején kénytelenek voltak szembenézni azzal a ténnyel, hogy a részecskék világában nem teljesen a kiszámíthatóság uralkodik, hanem a véletlen. Nem is tudták, örüljenek-e neki, vagy sem, hiszen a kiszámíthatóság egyben a dolgok irányíthatóságát is jelenti, viszont ha magunkra vonatkoztatjuk, akkor a szabadság elvesztését is. Einstein például nem kért a véletlenből, erre vonatkozott híres gondolata: "Isten nem kockajátékos!" Osho szerint mindenki fél a szabadságtól. A szabadság nagyon kockázatos dolog. Az emberek beszélnek a szabadságról, de valójában senki nem akar szabad lenni. Mindenkinek függőség kell, mert azt akarja, hogy valaki másé legyen a felelősség. Az emberekben többrétegű szolgalelkűség lakozik. Minden ember többszörösen rabszolga, de ez a rabszolgaság láthatatlan. A szabadság magával hozza a felelősséget, a felelősség pedig segít, hogy szabadok legyünk. A szükségszerűség tulajdonképpen a dolgok, jelenségek lényegéből elkerülhetetlenül következik. Egyetlen jelenség sem képzelhető el belső szükségszerűség és külső véletlen nélkül. Minden jelenség egyszerre szükségszerűség is és véletlen is, mert a szükségszerűség a vé-
letlen formájában jelenik meg, de a véletlenek mögött a szükségszerűség áll. Ez a viszony teszi lehetővé a valóság jelenségeinek, azok mozgásának tudományos leírását, a törvényszerűségek feltárását. A szükségszerűség kapcsolatban áll a szabadság kategóriájával is, mert csak a felismert szükségszerűséggel összhangban álló cselekvés lehet igazán szabad. Ha a szabadság fogalmát nézzük, akkor általában idegen erőtől való függetlenséget értünk alatta. A szabadság többféleképpen értelmezhető: fizikai értelemben, erkölcsi értelemben, jogi értelemben, költői és politikai értelemben. A fizikai szabadság, lehetőség (képesség) valamit tenni vagy nem tenni. Az erkölcsi szabadság az ember akarat-elhatározási szabadságát jelenti. A jogi értelemben vett szabadság kiterjed mindarra, amit a jog szerint tenni lehet. Költői szabadság tulajdonképpen az alkotói szabadságot jelenti. Hegel, német filozófus definíciója szerint, a szabadság, nem más, mint a felismert szükségszerűség. A szabadság meglehetősen tág fogalom, amelyet az egyes filozófiai irányzatok különbözőképpen értelmeztek. A belső szabadság vagy a metafizikai értelemben vett szabadság inkább filozófiai – pszichológiai fogalom. A belső szabadság a filozófiában általában a szabad akarattal egyezik. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is a szabadságnak kétféle, pozitív és negatív értel-
mezését használja, amikor felsorolja az alapvető emberi jogokat, mint pl. „védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől” (negatív szabadság) és „a vélemény és kifejezése szabadsága” (pozitív szabadság). A szabadság másik értelmezése vagy megjelenési formája a belső autonómia, azaz a lelki szabadság állapota. Elsősorban a spirituális filozófusok tartották a szabadságot az emberi akarat eredményének, vívmányának és nem pedig az emberrel született állapotnak. Rudolf Steiner szabadságfilozófiája megkülönböztette a gondolati világban elérhető szabadságot a testi cselekedetekben működő szükségszerűségeknek való alávetettségtől, amelyekben az akarat egyelőre nem tud szabadon kibontakozni, mert ahhoz az egyén akaratának teljesen felül kellene emelkednie a test természetén. Van, aki sze-
rint a belső szabadságot a gondolataink és az érzékeink közötti rés áthidalása adja. Schelling a szabadságra vonatkozó állásfoglalásában az emberi cselekvés saját törvényszerűségének uralmára helyezi a fősúlyt, melyet önkénynek nevez. Ebben tulajdonképpen kifejezésre jut, hogy valamely saját törvényszerűség uralma nem feltétlenül, hanem csak viszonyítva szabadság. Hegelnél domborodik ki legerőteljesebben a szabadság pozitív fogalmazásának, az erkölcsi szabadságnak a jelentősége és egyedülvalósága. Végül Bergson felismerte az emberi lelkiségre vonatkoztatott szabadságnak a spontaneitással való szoros összefüggését. E megfogalmazásban a szabadság tulajdonképpen egyenlő a spontaneitással. Sándor Eszter - 12. osztály
A Kalendárium elkészítésében közreműködtek: Csetkovits Csilla, Farkas Máté, Kovács Attila, Krizsán Tímea, Nahóczky Eszter, Orosz Bori, Sándor Eszter, Sepsei Zsófi, Vatai Gábor szerkesztő: Kovács Attila, dizájner: Horváth Veronika, a szöveget gondozta: Csetkovits Csilla