248 20170225 mozarttrio liszt academy leaflet

Összkiadás élőben // Complete Works Live Mozart összes zongorás triója // Complete Mozart Piano Trios 2017.02.18. 2017.02.25.

2017. február 18. (szombat) // Saturday 18 February 2017, 19.00 Solti Terem // Solti Hall Összkiadás élőben // Complete Works Live Mozart összes zongorás triója I. // Complete Mozart Piano Trios 1 Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr divertimento // Divertimento in B-flat major, K. 254 1. Allegro assai 2. Adagio 3. Rondo. Tempo di menuetto Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr zongoratrió // Piano Trio in G major, K. 496 1. Allegro 2. Andante 3. Allegretto Wolfgang Amadeus Mozart–Maximilian Stadler: d-moll zongoratrió // Piano Trio in D minor, K. 442 1. Allegro 2. Tempo di menuetto 3. Allegro Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr („Kegelstatt”) trió // Piano Trio in E-flat major (‘Kegelstatt’), K. 498 1. Andante 2. Menuetto 3. Allegretto SZABADI Vilmos (hegedű // violin) ONCZAY Csaba (cselló // cello) GULYÁS Márta (zongora // piano) Közreműködik // Featuring: LUDMÁNY Dénes (brácsa // viola)

2017. február 25. (szombat) // Saturday 25 February 2017, 19.00 Solti Terem // Solti Hall Összkiadás élőben // Complete Works Live Mozart összes zongorás triója II. // Complete Mozart Piano Trios 2 Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr zongoratrió // Piano Trio in B-flat major, K. 502 1. Allegro 2. Larghetto 3. Allegretto Wolfgang Amadeus Mozart: E-dúr zongoratrió // Piano Trio in E major, K. 542 1. Allegro 2. Andante grazioso 3. Allegro Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr zongoratrió // Piano Trio in C major, K. 548 1. Allegro 2. Andante cantabile 3. Andante Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr zongoratrió // Piano Trio in G major, K. 564 1. Allegro 2. Andante 3. Allegretto SZABADI Vilmos (hegedű // violin) ONCZAY Csaba (cselló // cello) GULYÁS Márta (zongora // piano)

A legnépszerűbb kamarazenei műfajnak évszázadok óta a vonós­ négyest tekintjük, ám a zongorás trió annak nyomában haladva mindig is komoly fontossággal bírt, s szólított meg minden nagy zeneszerzőt Haydntól Sosztakovicsig. A műfaj kialakulása, és főleg virágzása egy új hangszer megjelenéséhez köthető, amely nem más, mint a csembalót felváltó fortepiano, azaz a kalapácszongora.

Az egyre változó, fejlődő hangszer mind nagyobb teret hódított magának a 18. században, technikája tökéletesedett, s már külön zeneiséget igényelt, amire a zeneszerzők érzékenyen reagáltak.

Az 1760-as évek hangszerei azonban a maiaktól még erősen eltérő, egészen különleges hangzással rendelkeztek. Hangjuk sokkal karcsúbb volt, basszusuk szárazabb, fémesebb, hangerejük visszafogottabb, mint ami ma megszokott. Az új instrumentum egyedi adottságai viszont szinte vonzották a vonós hangszereket.

A komponisták hamar megérezték, hogy a cselló milyen szépen felerősíti, zengőbbé teszi a fortepiano basszusát, ahogyan észre­ vették azt is, hogy a bélhúrokat alkalmazó, kisebb hangú, de a modern változatnál felhangdúsabb korabeli hegedű milyen jó szolgálatokat tehet a zongoraszólam jobbkezének partnereként.

Kezdetben „ad libitum” jelzéssel csak lehetőséget kínáltak a vonós hangszerek számára a zongoraszonátákhoz való csatlakozáshoz, majd egyre kidolgozottabb hegedű- és csellószólamokkal látták el a triókat, elválaszthatatlanul összeforrasztva őket a zongora zenei anyagával.

A zongorás trió 1760 táján indult el hódító útjára Párizs híres szalonjaiból, palotáiból, ahol Johann Schobert honosította meg a hegedű-cselló kíséretes billentyűs szonátát. Kiművelt zongora­ technikájú műkedvelők kedvéért virágzott fel a kíséretes szonáta, mely egy időre népszerűbbé vált a szóló zongoraszonátánál is.

Számos zeneszerző alkotott jelentős művet a késő 18. században ebben a műfajban, többek között a Bach fiúk, Stamitz, Pleyel, Jospeh Haydn – és ide tartoznak Mozart korai triói is.

Ezen túlmenően persze hátra volt még a zongoratechnika kiak­ názása mellett a három hangszer hangzásának összecsiszolása is, amely egyben a zongora egyeduralmának megszüntetésével is járt. E három hangszer szintézisét még a köztudottan gyorsan és hibátlanul komponáló Mozartnak is körültekintő, javításokkal teli, hosszas érlelő munkával sikerült csak megalkotnia a kéziratok tanúsága szerint. Figyelemmel kísérve zongorás trióit csakugyan tanúi lehetünk annak, hogyan teljesedett ki Mozart műhelyében ez a bámulatos zenei világ. Ő ugyanis nem komponálta tömegével a zongorás triókat, a műfaj elsősorban élete utolsó szakaszában tett szert különös fontosságra zeneszerzői gondolkodásában.

Gyerek­kori darabjai, amelyeket erre az apparátusra írt, 1764-ben Londonban jelentek meg: a K. 10-15-ös szonáták az „ad libitum” korszak képviselői. Ezeket követte tizenkét évvel később a K. 254-es jelzésű B-dúr divertimento, majd további tíz év múlva kezdődött a hat „nagy” trió komponálása az 1786-tól 1788-ig terjedő időszakban.

A B-dúr divertimentónak (K. 254) nevezett, lényegében azonban zongorás triónak tekinthető mű zenei anyagában még eltér a tíz évvel későbbi alkotásoktól. Korai zongorás trióit egyébként Haydn is divertimentóként vagy partitaként tüntetette fel, s ezek a darabok hangvételben közel is állnak Mozart trió-divertimentójához. Ahogyan az 1770-es években más szerzőknél is a zongoráé az uralkodó szerep, úgy Mozart is világos hierarchiát teremt művében a hangszerek között. A nyitó Allegro lendülete, jókedve mintegy az egész mű hangvételét megalapozza, a Mozartnál később is oly gyakran megjelenő hemiolák metrikailag teszik izgalmassá a darabot. A középső, lassú tétel a hegedű és a zongora jobbkéz-szólamának varázslatos párbeszédére épül, melyet vidám, sziporkázó rondó követ népszerű menüett karakterben. (Ezt a táncot különösen szerették a Mozart testvérek, Wolfgang tucatjával küldte haza még itáliai utazásáról is Nannerlnek a játszani és táncolni való menüetteket.)

A bécsi évek zongorás trióit a K. 496-os G-dúr mű nyitja. Ezzel az alkotással a zongorás triók első igazi remekműve született meg

Mozart műhelyében, noha – mivel valószínűleg amatőr előadókra is számított – a zeneszerző nem támasztott benne olyan komoly technikai követelményeket a játékosokkal szemben, mint a későbbi triók komponálása során. A darab 1786 júliusában keletkezett, s a Mozartra kevéssé jellemzően különböző színű tintákkal, pirossal és feketével lejegyzett autográf kézirat számos javítás nyomát őrzi.

A komponista ezekben a hónapokban különösen elfoglalt volt, közelgett operájának, a Figaro házasságának premierje, mindez azonban nem gátolta meg abban, hogy (közel félórás játékidejével) megalkossa leghosszabb zongorás trióját. Az első tétel csillogó zongoraszólóval indul, melynek témája sokkal árnyaltabb, kidolgo­ zottabb, mint Mozart korábbi művéé. A vonós hangszerek csatla­ kozásával telt hangzással gördül tovább a tétel, amelyben már a csellónak is fontos szerep jut. A második tétel nyugodt, lírai, C-dúr Andante, a finálé pedig egy közkedvelt, franciás gavotte-témára épülő variációsorozat: az egyes változatok közül a negyedik megrázó drámai erejével vonja magára a figyelmet (g-mollban).

Mozart váratlan halála után nagy számmal kerültek elő vázlatokban maradt, befejezetlen kompozíciók. 1793-ban a nehéz anyagi helyzetben maradt Constanze segítségére sietett Maximilian Stadler abbé, és elvállalta, hogy összeállít egy új zongorás triót a töredékekből, melyet azután Mozart neve alatt jó áron értékesít­ hetnek majd. Erre a kegyes „csalásra” a 20. századi kutatások világítottak rá, s az addigra K. 442-es számmal ellátott d-moll triót ma már kettős szerzőséggel szokás feltüntetni. A művet három különböző időből származó és töredékesen maradt triórészletből állította össze Stadler abbé, felhasználva egyéb zeneműrészleteket is. Így született meg végül egy allegro nyitó tétel (d-mollban), egy G-dúr Tempo di menuetto s egy D-dúr hangnemű, 6/8-os metrumú, lendületes zárótétel. Stadler abbé szerkesztőmunkája a maga nemében megnyerő alkotás, szép példája a korszak közös zenei nyelvezetében rejlő erőnek.

A K. 498-as „Kegelstatt” trió nem a klasszikus értelemben vett zongorás trió, ugyanis hegedű és cselló helyett eredetileg klarinétra és brácsára született. A klarinét Mozart nagy felfedezettje, és épp az ebben az időben keletkezett zongoraversenyeiben szerepel először, különlegessé téve ezzel a K. 482-es Esz-dúr koncertet, amelyben a klarinétok már központi szerepet kapnak. Ami a triót illeti, annak elnevezése egy autográf megjegyzésből származik: „Wienn den 27. Jullius 1786 untern Kegelscheiben” – olvashatjuk, utalva a Mozart által nagyon kedvelt tekejátékra. A műnek ezen túlmenően más személyes vonatkozása is van: Mozartot szívélyes barátság fűzte a Jacquin családhoz, akiknek Franziska nevű leányát tanította is. A „Kegelstatt” trió bemutatóján ő zongorázott, Mozart brácsázott, a klarinét szólamát pedig Anton Stadler szólaltatta meg.

Annak ellenére azonban, hogy a premierről pontos információk állnak rendelkezésre, a darab előadásának több autentikus formája is lehetséges, mivel már egy 1788-as Artaria-kiadványban áthang­ szerelték a triót, klarinét helyett hegedűt alkalmazva, mégpedig valószínűleg Mozart beleegyezésével. Ez a változtatás számos hangszerelési lehetőséget szült az idők során. A mű első tétele a szokásostól eltérően Andante, a második menüett, majd egy franciás rondó fejezi be a kompozíciót.

1786. november 18-án fejezte be Mozart a K. 502-es B-dúr trióját.

A szonátaformájú első tétel egyfajta, inkább Haydnra jellemzően „monotematikus”, vagyis egytémás zenei anyagot képvisel.

A Larghetto differenciált ritmikájú, dalszerű elemekből építkezik, melyet harmadikként egy gavotte jellegű témára épülő szonáta­ rondó zár. A mű Mozart egyik legkiemelkedőbb alkotása a műfajban.

A K. 542-es zongorás trió már mintegy a Don Giovanni szomszéd­ ságában keletkezett 1788 nyarán. Ezekben az években fordulat következett be Mozart zenéjében, melyre a bécsiek is felfigyeltek: felfokozott, szubjektív hangvétel hatotta át a műveit. Az 1787-88-as időszakban hirtelen megszaporodtak a kamaraművek Mozart életművében: vonóskvintettek, hegedű-zongora szonáták,

koncertáriák és dalok fémjelzik ezeket az esztendőket. Az E-dúr triót 1788. június 22-én fejezte be a komponista saját műjegyzéke szerint.

A műnek különleges már a hangnemválasztása is, Mozartnak ugyanis ez az egyetlen hangszeres darabja ebben a hangnemben.

Kimagaslik a témák harmóniai gazdagsága, s még inkább a kroma­ tikus gondolkodás elevensége, amely a magasrendűen szervezett zenei folyamat virtuozitásával, mélységével és vágyakozásával a nagy Mozart-művek sorába emeli ezt a triót.

Az E-dúr darabot mindössze pár hetes eltéréssel követte a K. 548-as C-dúr trió, melyet a zeneszerző már utolsó nagy szimfóniáinak keletkezése idején komponált. Pénzügyi helyzete egyre romlott ekkoriban, művészi elveiből azonban sosem engedett. Ebben a trióban is csak technikai engedményeket tett, zeneieket véletlenül sem.

Az utolsó, K. 564-es G-dúr trió a legrövidebb Mozart zongorás triói között, eredetileg valójában zongoraszonátának készült.

Ennek ellenére a három hangszer összjátéka olyan tökéletesen valósul meg benne, hogy az utólagos hangszertársítás gondolata fel sem merül a hallgatóban. A nyitó Allegro, a variációs formájú lassútétel s a már-már keringővé váló Allegretto méltó módon koronázzák meg e Mozart számára is oly kedves kamarazenei műfajt.

A műveket a Zeneakadémia neves oktatói szólaltatják meg.

A Liszt-díjas Szabadi Vilmos, a triók hegedűszólamának megfor­ málója 1984 óta tanára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek.

A művész hírnevét a Hungarotonnál, illetve többek közt a BBC, a Hamburgi Rádió (NDR), a Müncheni Rádió (BRD) és a Radio Classique által készített felvételei mellett a bécsi Konzerthausban, a stuttgarti Liederhalléban, a londoni Barbican Centerben és Wigmore Hallban adott hangversenyei öregbítik, amelyeken olyan nagynevű zenekarokkal és karmesterekkel játszott, mint a Londoni Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra,

a BBC Filharmonikus Zenekar, Sir Georg Solti, Fischer Iván, Fischer Ádám vagy éppen Lamberto Gardelli.

Csellón a Liszt-, Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjas Onczay Csaba játszik, aki már fiatalon nemzetközi hírnevet szerzett mint az 1973-as Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaverseny és az 1976-os Villa Lobos-verseny első helyezettje. A világ koncerttermeiben és jelentős zenei fesztiváljain otthonosan mozgó művész több éven át vendég­professzorként tevékenykedett az Indiana Universityn Bloomingtonban, és gyakran vállal szerepet versenyek zsűrijében is. Pedagógusi munkáját fémjelzi, hogy számos növendéke játszik jelentős zenekarokban (például a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistájaként).

A szintén Liszt-díjas zongoraművész, Gulyás Márta 1979 óta tanít a Zeneakadémián, ahol 2008-ig a Kamarazene Tanszék vezetője is volt. Emellett a kamarazene oktatója a Madridi Királyi Zeneakadémián is, aki Finnországtól Görögországig rendszeresen tart mesterkurzusokat Európa-szerte. A tantermek mellett a koncertpódiumokon is a kamarazene elhivatott tolmácsolója: olyan partnerekkel lép fel, mint Perényi Miklós, Gustav Rivinius vagy Frans Helmerson. A három oktatóhoz a „Kegelstatt” trió brácsa­ szólamának megszólaltatójaként Ludmány Dénes csatlakozik, aki szintén erős szálakkal kötődik a Zeneakadémiához.

The hugely popular Complete Works Live series now focuses our attention and aesthetics on Mozart’s trios for piano. Perhaps surprisingly, the double-concert trio programme opens with the 1776 Divertimento in B-flat major, although this work is often quite rightly termed Mozart’s first piano trio. The broadness of approach is indicated by the fact that on the first evening of the programme we hear the famous ‘Kegelstatt’ trio performed this time in a violinviola-piano orchestration, and the Trio in D minor left unfinished

by Mozart and completed by Maximilian Stadler is also performed.

The performers are the cream of the Liszt Academy: Vilmos Szabadi, Csaba Onczay, Márta Gulyás and Dénes Ludmány are closely tied to the university to this day. In fact, the Mozart concert parading his trios is also a chamber music workshop, with the only difference being that we amateurs can be witnesses to the artistic efforts made in the workshop.

Beside the fact that it is totally compelling to glimpse inside the creative workshop, to experience the continuous change, transformation, development, the varied means of exploiting the opportunities on offer, the realization of one brilliant idea after another, and to acquire a rounded picture of an artist’s world view, enjoyment of the works featuring on the programme also represents an exceptional intellectual challenge for the audience.

Entertainment and profundity: these are the essences of chamber music and they can only come about with the finest musicians and their deeply considered productions. All these are apparent in this second concert, too: the most significant representatives of the world-famous Hungarian chamber music tradition, currently professors of the Liszt Academy, have undertaken to perform four late masterpieces from Mozart’s trios for piano, dating from the time of Marriage of Figaro and Don Giovanni.

ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

ÉLESBEN

ALMA MATER KÓRUS Kocsis Krisztián (zongora) Mondok Yvette (szoprán) Vezényel: Erdei Péter és Somos Csaba

2017.03.02.

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: OSZIP Zsuzsanna Szöveg // Written by: GURMAI Éva Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2017. február 7. // Finalized: 7 February 2017 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper