Right to repair
- Küzdelem a szabad szerelésért
Megvennél egy kerékpárt, ha nem tehetnéd rá vissza a leeső láncot? Vagy egy autót, ha nem cserélhetnél rajta kereket? Ha igazi gépész vagy, akkor biztosan nem! Mégis bevett gyakorlat számtalan techcégnél termékeik felhasználói javításának ellehetetlenítése. Marci
Régen egyértelmű volt, hogy ha valamilyen használati tárgyunk elromlott, akkor azt megjavítottuk, vagy elvittük egy erre specializálódott szakemberhez. Ma viszont már elég bajosan találni például susztert, órást vagy háztartásigép-szerelőt. A régi dolgok javítgatása egy szűkebb társadalmi réteg úri huncutságává vált, a legtöbben az információhiány vagy a cserealkatrészek hozzáférhetetlensége miatt hozzá sem tudnának kezdeni ilyesmihez, még ha anyagi érdekük is fűződne hozzá. Így meghibásodott eszközeink legtöbbször igen rövid idő után a szeméttelepen végzik, és rossz szájízzel bár, de újat veszünk helyettük. De miért problémás ez a gyakorlat? Hogyan jutottunk eddig, és mit lehet tenni ezen káros jelenség ellen? Írásomban ezt kísérlem meg bemutatni.
Pénz beszél
Első olvasatra azt gondolhatnánk, hogy a vázolt trend közvetlenül a fogyasztói társadalom logikájából következik, és elkerülhetetlen részét képezi gazdasági berendezkedésünknek. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnénk, hiszen ha a jelenség nem is újkeletű, későbbről eredeztethető, és az utóbbi évtizedekben vált igazán égető problémává. Korábban is ismert tény volt, hogy sokféle termék – legyen szó járműről, háztartási gépről vagy szórakoztatóelektronikai eszközökről – gyártója számára egy lehetséges profitmaximalizálási stratégia, ha kézben tartja a produktumai javításának lehetőségét, s üzleti modelljének megfelelően él vele. Gondoljunk az eredeti utángyártott alkatrészek piacára, gyártói márkaszervizekre vagy akár ezek hiányában az új termék vásárlására való kényszerítésre. Az utóbbi modell közelmúltbeli elterjedését véleményem szerint a technológiai fejlődés irányának és a szabályozási környezetnek a nem feltétlenül pozitív értelemben vett szinergiája tette lehetővé.
Okoseszközök mindenhol
A számítástechnikai eszközök rohamos fejlődésével magától értetődővé vált, hogy rengeteg használati
tárgyunkban megjelentek a mikrochipek, digitális eszközök, illetve rajtuk futó szoftverek, melyek a működést hivatottak optimalizálni, adott teljesítmény mellett az eszközt minél kompaktabbá tenni. Sajnos kellemetlen hozadékként azt is eredményezték, hogy egy csapásra sokszorosára nőtt számtalan termék komplexitása, valamint könnyedén megvalósíthatóvá vált azok szoftveres korlátozása és védelme – mindez a szabadalmi és szerzői jogokra hivatkozva, teljesen törvényesen. Míg egy mechanikát, esetleg analóg elektronikát felvonultató termék működése aránylag könnyen feltérképezhető, és kevesebb információ birtokában is orvosolhatók az esetleges hibái, egy nagyobb fokú digitális integráció esetén ez szükségszerű módon elképesztő mértékben megnehezedik. Különösképpen igaz ez akkor, ha a gyártója is mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így legyen, és a lehetőségeket kihasználva még szoftveres védelemmel is ellátja, mely sokkal effektívebb bármiféle mechanikus korlátozásnál.
A tiéd, de mégsem?
A gondolatmenetben ezzel el is jutottunk a probléma lényegéig: hiába vásárolunk meg egy eszközt, ha annak a gyártója úgy akarja – és gyakran bizony úgy akarja – nem tudunk „belenyúlni”, legyen szó akár átalakításról, tuningról, kókányolásról, személyre szabásról, vagy ami talán a legégetőbb kérdés: meghibásodás esetén a javításról. A gyakorlatban széles eszköztár áll rendelkezésükre. A leginkább XX. századi megoldás a cserealkatrészek korlátozott biztosítása, némileg kifinomultabb a javítási útmutatók szerzői jogi védelme és elzárása a nyilvánosság elől, de a non plus ultra a szoftveres védelem, aminek kulcsát csak a gyártóval szerződött szervizeknek bocsátják rendelkezésére, mert a végfelhasználói licencszerződés értelmében legtöbb esetben a termék megvásárlása ellenére a rajta futó programkód a gyártó
