Hírlevél - Április (2014) - BME Formula Racing Team

Page 1

2014. Április

hírlevél


Tisztelt Olvasó! Csapatunkat a tavasz és a jó idő beköszönte sem tántorította el a munkától. A tagok márciusban mintegy 3870 órát dolgoztak azon, hogy elkészüljön az FRT idei autója, az FREC-004. Ebben a hónapban a gépészet részegység befejezte a váz hegesztését, és szponzoraink segítségével megkezdte számos más alkatrész gyártását is. Az akkumulátor, a futómű, a tesztpad elemeinek, illetve az uprightok elkészítésében a Frimo, a Büttner, az AVL, a Sandvik, valamint a Dendrit nyújt támogatást. A kompozit csoportban központi szerepet kapott a stack ház és a motorburkolat, valamint sor került a monocoque felújítására is. Az aerodinamika csoport az impact mérés problémamentes elvégzésével, és ezzel együtt az első szárny felfogatásának elhelyezésével foglalkozott.

2

Az impactunk megfelelt a törésteszten, így a versenyszerepléshez szükséges dokumentumokat feltöltöttük, amelyeket már el is fogadtak. Ezzel is egy lépéssel közelebb kerültünk a német versenyhez. A gépészet mellett az elektromos részegységben is volt bőven munka, elkészítettük például az elektronikát a hőmérsékletszenzorhoz, valamint végeztünk motorindító kísérleteket is, így lehetőségünk volt a motorvezérlő működésének megismerésére és a paraméterek kipróbálására. Sort

2014.


kerítettünk a CAN kommunikáció, valamint a motorvezérlő, és a gáz- és fékpedálokat szimuláló virtuális mérőműszerek megírására is LabVIEW-ban. A HV csoport összeállította a verseny szempontjából kritikus FMEA (Failure Mode and Effects Analysis) dokumentumot, az LV csoport pedig az elektronikát vezérlő mikrokontroller operációs rendszerében felbukkant hibákat javította ki. A kábelkorbács az LV gépészet csoporttal együtt az elmúlt időszakban minden erőforrását a kábelkorbács CAD modelljére és a gyártásához szükséges dokumentumok elkészítésére fordította. A Macher Kft. közreműködésével az első kábelkorbács már a gyártás utolsó fázisába lépett, a hátsóé pedig elkezdődött. Mindezek mellett megkezdtük a telemetriaépítést, elkészült a kormányba épített elektronika fejlesztése, amit teszteltünk is, illetve használatba vettük az SVN szervert. A gyártások mellett ebben a hónapban kiemelt szere-

Április

pet kaptak a megjelenések. A hónap talán egyik legfontosabb eseménye az volt, hogy csapatunk meghívást kapott az Autós Nagykoalíció elnökétől, Knezsik Istvántól az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) keretein belül megrendezett „Magyarok a világ járműgyártásában” kiállításra.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvény hivatalos megnyitójára péntek délután került sor, ahol csapatmenedzserünk, Katona Gellért képviseletével lehetőségünk volt bemutatni az FRT-t az ipar képviselőinek. Mellettünk a többi magyar Formula Student csapat, a KEFO Motorsport, a SZEngine és a

3


BME-motion, valamint a kecskeméti főiskola GAMF csapata is jelen volt, így együtt képviselhettük a jövő mérnökgenerációját. Az eseményen az utolsó benzines versenyautónkkal, Maulával és a monocoque vázzal állítottunk ki. Utóbbi tervezéséről és gyártásáról Székely Béla és Bruncsics Benjámin tartott egy rövid, de annál érdekesebb előadást.

4

Az AMTS mellett a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vettünk a Műegyetemi Állásbörzén, amelyet március 12-13. között rendeztek meg az egyetem központi épületében. A két napos rendezvényen Maulával állítottunk ki a főbejáratnál. Elsősorban olyan hallgatókkal beszéltünk, akik a csatlakozásról érdeklődtek, de meglepően sok külföldinek is bemutattuk az autót. Egy francia Formula Student csapat tagjaival is találkoztunk, akik még a 2012-es német futamról emlékeztek Maulára. Az esemény lehetőséget biztosított arra is, hogy a szponzorainkkal váltsunk pár szót, valamint hogy újabb támogatókat keressünk. Március 29-én rendezték meg az egész napos Bosch Vision Day-t a cég Gyömrői úti telephelyén. Az FRT Maulával vett részt a rendezvényen, és számos érdeklődővel hosszan beszélgettünk az autóinkról, a csapatról, a versenyekről, de még a munkavállalásról is. A menedzsment részegység

2014.


többi csoportja sem pihenhetett. Számos támogatóval egyeztettük az idei együttműködés formáját és részleteit, valamint további cégekkel vettük fel a kapcsolatot. A HR csoport márciusban is a csapattagság színvonalasabbá tételén dolgozott, a tervekről a csoport vezetője, Varga Zoltán tartott is egy előadást a BME Állásbörzén. A csapatélet fellendítése érdekében pedig szerveztünk egy csapatépítést, ahol egymás jobb megismerése mellett a kikapcsolódásra és pihenésre is volt lehetőségünk.

Annak érdekében, hogy az oktatások se szoruljanak a hát-

Április

térbe, a hónapban a graphIT Kft. jóvoltából sor került egy NX oktatásra, valamint részt vettünk egy mérésadatgyűjtési LabVIEW szemináriumon is a National Instruments-nél. Az Áramlástan Tanszék CFD laborjába pedig elkezdtünk Ansys Fluent oktatásokat szervezni, amelyek áprilisban indulnak majd. Az elkövetkezendő hetekben az autó összeszerelése a végső fázisba kerül, és a bemutatásának szervezése is sok munkát igényel majd. Bár a 2014-es Rollout időpontja még nem, helyszíne már biztosnak mondható, ugyanis a BME központi épületének aulájában kerül megrendezésre egy egész napos szakmai nappal összekötve. A részletekről a későbbiekben értesítjük Önöket! Köszönjük, hogy támogatásukkal segítik a csapat munkáját! Üdvözlettel, BME Formula Racing Team

5


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.