5 minute read
Patobiokémiai elváltozások a nyálmirigyekben diabetes mellitusban
1. ábra: Candidiasis oris.
Dr. Várnai Gusztáv és dr. Hornyák István PATOBIOKÉMIAI ELVÁLTOZÁSOK A NYÁLMIRIGYEKBEN DIABETES MELLITUSBAN
Advertisement
Pontos hazai diabéteszregiszter híján csupán becsülni tudjuk az ismert diabetes mellitusban szenvedôk számát, amely 800 ezer körül mozoghat. Ez a szám sajnos naponta gyarapszik újabb esetek diagnosztizálásával.
Afel nem ismert cukorbetegségek gyakoriságát illetően, részben a hazai, részben a külföldi szűrővizsgálatok nyomán, a populáció további 2%-a tekinthető rejtett diabéteszesnek. Ehhez jön még az, hogy a populáció legalább 3%-a csökkent glükóztoleranciás, vagyis olyan egyén, akinél az éhgyomri vércukorszint még normális, de a szénhidrátfelvételt követően kóros tartományokba emelkedik. Közülük minden második esetben a következő 10 évben nagy valószínűség szerint kifejlődik a diabétesz. Így egyértelműen deklarálható, hogy a diabetes mellitus előfordulása világszerte, így hazánkban is rohamosan növekszik. A prevalencia ijesztő emelkedése mellett a betegség a 21. század kihívásai közé tartozik.
A cukorbetegségnek számos szövődményét ismerjük, melyek mindegyike az életminőséget befolyásoló elváltozás lehet. A kialakult tünetek súlyossága természetesen sok tényezőtől függ, így a diabétesz típusától, a betegség fennállásának időtartamától, a választott terápiától, a megfelelő kiegyenlített gondozás minőségétől, az egyén kooperatív képességétől, önfegyelmétől, valamint genetikai hajlamától, szociális helyzetétől.
A cukorbetegség sztomatológiai szövődményei igen változatosak, szinte a diszciplína öszszes szakterületén dolgozó fogorvosoknak komoly kihívást jelentenek a terápiás lehetőségek folyamatos fejlődése ellenére.
A kezeletlen vagy nem kellően gondozott cukorbetegeknél a parodontiumot érintő elváltozások szinte 100%-os manifesztációt mutatnak.
Ennek hátterében a mikrovaszkularizációs keringés romlása, számos fehérvérsejt-diszfunkció, csökkent nyálmennyiség és így csökkent mennyiségű szulkuszváladék kimosó hatása is állhat. A gingiva szöveteinek anyagtranszport-elégtelensége a kapillárisok bazális membránfehérjéinek megvastagodása – glikolizáció – miatt jön létre. A leukocitadiszfunkciók következményeként pedig a szájüregi baktériumflóra is változáson megy keresztül. Az említett okok mellett jelentős tényezőként említhető még a szervezet mikroorganizmusokkal szemben mutatott védekezőképessége, valamint a megváltozott baktériumflóra, amely hatással van a szájüreget bélelő nyálkahártyára is.
A diabetészes páciensek egyik leggyakoribb tünete a xerostomia, illetve az ezzel járó kellemetlenségek, mint például a nyelési, étkezési nehézségek, az erősödő halitosis, beszéd- és ízérzészavar, a glossodynia, továbbá az oropyrosis. A xerostomia fennállása esetén nagyobb a kárieszre, valamint az orális candidiasisra való hajlam is.
Szájszárazságban a fő oknak tartott dehidráción kívül cukorbetegség esetén figyelembe veendők az inzulin és receptorai is, amelyek kulcsszerepet játszanak az adott sejtek energetikai folyamataiban, egyes fehérjéiknek átírásában, illetve a sejtek túlélésében. Ezen hatások alól nem képeznek kivételt a nyálmirigyek sejtjei sem. A kutatások során kiderült, hogy a patkányok parotis mirigyében lévő acináris sejtekben a többek között inzulinindukált Akt (intracelluláris transzkripciót szabályozó fehérje) küszöbaktivitása szükséges ahhoz, hogy az apoptózist elnyomja, és így közreműködjön, a növekedési faktorokkal (EGF, IGF1) szabályozva a nyálmirigyeket alkotó sejtek homeosztázisát. A kísérletek arra az eredményre jutottak,hogy minél hosszabb ideje áll fenn a cukorbetegség, annál kevesebb IGF-1 receptor expresszálódik a nyálmirigyek sejtfelszínein.
2. ábra: Krónikus parodontitis cukorbetegnél.
3. ábra: Xerostomiás nyelv cukorbetegnél.
Az állatkísérletek során megállapították, hogy mikroszkópos méretekben kimutatható az acinus sejtek térfogatának, makroszkóposan a parotis és a szubmandibuláris nyálmirigy térfogatának, tömegének a csökkenése, ezek mellett számos formai deformitást lehetett észlelni. Megfigyelték továbbá, hogy lipidek rakódtak le a nyálmirigyek acinus sejtjeiben, ezenkívül a nyálmirigyek sejtjeiben csökkent a szekrécióra kerülő granulumok száma, ezek mellett a sejtcsoportok között előforduló granuláris csatornák száma is csökkent. A parotisból vett szövettani minták festése hematoxilin-eozinnal (HE) történt, a vizsgálati eredmények atrófiás sejteket, a sejtmagok csökkenését, a sejtek között felszaporodott gyul-
ladásos sejteket és megnövekedett interacináris teret mutattak ki.
A nyálmirigyekben bekövetkező sejtszintű változásokat jól mutatja az is, hogy a cukorbetegek mintáiban a serosus sejtek statherint tartalmazó vesiculumai kevésbé kerülnek exocitózisra, továbbá a sejt felületéhez mérten jóval kevesebb helyezkedik el belőlük a luminális membrán közelében. Az egységnyi sejtfelszínre jutó vesiculumok száma 67%-kal csökkent a kontrollcsoporthoz képest, ami jelentős sejtaktivitás-csökkenésre hívja fel a figyelmet. Mint ismeretes a statherin egy kis tömegű foszfoprotein, amely jelentős funkciót tölt be a zománc felszínén található pellicula kialakulásában, az ily módon csökkent statherinszint szerepet játszhat a változó kalciumion-homeosztázisban, a re- és a demineralizáció irányításában, továbbá az apatogén, illetve patogén mikroflóra egyensúlyának felbomlásában.
A nyálmirigyek sejtjeiben bekövetkező patobiokémiai elváltozások további bizonyítékául szolgál az a megfigyelés, hogy az apikális plazmamebránban lévő Aquaporin-5 típusú (AQP-5) fehérjék csatornáinak mennyisége jelentősen csökken mesterségesen előidézett diabéteszes patkányok parotisában. Az AQP-5 funkciója a membránban elhelyezkedve a víz átjutásának meggyorsítása, mint egy facilitált transzport megvalósítása. Az Aquaporin-5 mRNS-ét ki lehetett mutatni a nagy nyálmirigyekben.
Az Aquaporin-5 fehérje mennyisége a kezeletlen cukorbetegek nyálmirigyeiből kinyert mintákban csökkent, ugyanakkor az Aquaporin-5 mRNS mennyisége az egészségesnek megfelelő értéket mutatta. Ez a vizsgálati eredmény – továbbá az a megfigyelés, hogy a muszkarinagonista hatására (pilocarpin, cevimelin) az AQP-5 mennyisége szignifikánsan megnő az acinus sejtekben egészséges egyedekben, míg ez a cukorbetegcsoportban csak inzulinterápiát alkalmazva történik meg – bizonyítja, hogy az inzulinhatás hiányában sérül a muszkarinreceptor útvonal, amely így indirekt módon nyálszekréció-csökkenéshez vezet.
Összességében elmondhatjuk, hogy az inzulinrezisztencia esetén vagy inzulin hiányában számos elváltozás jön létre a nyálmirigyekben is, ami az inzulin szerteágazó hatásának köszönhető. Számos membránt alkotó fehérje (SGLT-1, AQP-5) transzkripciós faktor, növekedési faktor receptor expressziója csökken, és mindezek mellett a magas glükózszint okozta dehidráció, fehérjeglikolizáció is kifejti hatását a sejtekre, így az adott szerkezeti egységek (például serosus mirigyek) működését megváltoztatva. Ennek mérhető eredménye például a nyálelválasztás, a nyál kalcium-, fluorid- és foszfátszintjének csökkenése a diabéteszben szenvedő betegeknél.
A fogászati ellátás során szinte napi gyakorisággal találkozhatunk diabéteszes betegekkel. A napi kezelések során természetesen nem primer kritérium, hogy az ellátást végzőnek pontos, elmélyült ismerettel kell rendelkeznie a nyálmirigyek sejtjeiben bekövetkező patobiokémiai folyamatokról, de a megfelelő anamnézist, szájvizsgálatot követően is sokat tudunk segíteni.
A cukorbetegek sztomatológiai gondozása személyi és tárgyi feltételeinek erősítése a Nemzeti Diabetes Programon belül a dolgozat prezentációja alapján is parancsoló szükségesség. A jelen gazdasági körülményeink között is alapjaiban megvalósítható elemeket kell beépíteni a rövid- és középtávú egészségpolitikai intézkedési tervekbe, hogy a népbetegségként számon tartott diabetes mellitust, illetve a fogászati szakterületünkre is kiterjedő elváltozásait, szövődményeit korszerűen, hatásosan és hatékonyan ellátva, időben történt gondozással szolgáljuk a prevenció elveit. n
A NEMKÍVÁNATOS „VENDÉG”
A NEMKÍVÁNATOS „VENDÉG”
