7 minute read
REAGÁLNAK A GAZDASÁGI KÖRNYEZET VÁLTOZÁSAIRA
ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSEKKEL IS TÁMOGATJA A VÁLLALKOZÁSOKAT A GYŐR TÉRSÉGI ELNÖKSÉG REAGÁLNAK A GAZDASÁGI KÖRNYEZET VÁLTOZÁSAIRA
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legnagyobb és egyik legaktívabb szervezeti egysége a győri és Győr környéki önkéntes tagok közössége. A Győr térségi elnökség események, rendezvények és programok sokaságával segíti a régió vállalkozásait. Molnár Albert térségi elnöktől megtudtuk: eddigi sikeres aktivitásaikat ebben az évben is változatlan lendülettel folytatják, és új kezdeményezéseik elindítását, kiteljesítését is tervezik.
Advertisement
„Kamara a vállalkozásokért” az egyetemen – Évek óta futó programjaink közül az egyik legsikeresebb a Kamara a vállalkozásokért tantárgy oktatása a Széchenyi István Egyetemen. Ennek a kurzusnak a keretében évente mintegy ötven nappali tagozatos hallgató kap képet, szerez gyakorlati ismereteket a vállalkozói létről –vázolta a kamara egyik kiemelt projektjének lényegét Molnár Albert Győr térségi elnök. – Az egyik fontos feladatuk a diákoknak, hogy készítsenek el egy üzleti tervet. Ebben a munkában tizenöt cég mentorként segíti őket. Számunkra, gyakorló vállalkozók számára minden tanévben nagyon érdekes látni, de a mostani – a koronavírus-járvány és a szomszéd országban zajló háború miatt a szokásosnál is bizonytalanabbá vált – piaci környezetben különösen tanulságos, hogyan gondolkodnak a fiatalok a jövő lehetőségeiről. Hiszen a negyedik és ötödik ipari forradalom között felnövő generáció szinte biztosan másként látja az üzleti világot, mint az elődeik. Már tapasztaljuk, hogy hihetetlenül tájékozottak, számukra a digitalizáció nem lehetőségként, hanem kiindulópontként létezik, alapból elektronikus ügyintézésben és komplex ellátórendszerekben gondolkodnak. Az idei félév újdonsága, hogy a Duna vízszintjének szabályozása azonnal megmozgatta a hallgatók fantáziáját, új irányként jelent meg a tervekben ennek a változásnak a hasznosítása, felmerültek a vízhez kapcsolódó szolgáltatási ötletek, a szórakozás, kikapcsolódás mellett a logisztikai közlekedési potenciálra alapozó elképzelések. A Kamara a vállalkozásokért tantárgy sajátossága, hogy nemcsak a részt vevő diákoknak nyújt a gyakorlatban használható fontos ismereteket, hanem a kamarai tagok is tanulhatnak a fiataloktól, betekintést kaphatnak, hogyan gondolkodik az egyetemista korú generáció. Klub a védjegyeseknek A térségi elnök az ugyancsak hosszabb ideje futó, a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” védjegy programban rejlő további lehetőségekre is felhívta a figyelmet. Molnár Albert elmondta: a bizonytalan gazdasági környezetben még inkább szükség van a vállalkozók együttműködésére, összefogására, ezért szeretnének a programban részt vevők beszerzési közösséget létrehozni, hogy a nagyobb mennyiségű megren-
MOLNÁR ALBERT Győri térség elnöke
delések előnyösebb helyzetbe hozzák őket a beszállítók körében. Elsősorban a térségben keresnek ehhez partnereket, amennyiben itt nem találnak megfelelő beszerzési forrást, akkor nyitnának elsőként a hazai, majd az európai cégek felé. A májusban elindított védjegyklub lehetőséget teremt arra, hogy a vállalkozások kötetlen formában jobban megismerhessék egymást, együtt térképezzék fel a lehetőségeket és találjanak megoldást a beszerzési problémák enyhítésére. A kamarai védjegy programban 2022-ben már 104 vállalkozás szerepel, az érdeklődés töretlen, így további belépőkre is számítanak. A jelentkezők egy négylépcsős pályázati folyamat végén kerülhetnek az AJÁNLOTT vállalkozások közé.
Adóügyi Kerekasztal A Győr Térség elnökségének égisze alatt nemrégiben kezdte meg munkáját az Adóügyi Kerekasztal is. A társaság olyan vállalkozásokat fog össze, amelyek az adózás, a számvitel területén működnek, és tagjai között van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatósága is. A kerekasztal az adózással kapcsolatos jogszabályokat, törvényi értelmezéseket a gyakorlat szempontjából közelíti meg, és így igyekszik segítséget nyújtani a piaci szereplőknek. Az Adóügyi Kerekasztal menedzseli az adóügyi szakértői testület felállítását. Ennek létrehozása jól illeszkedik a szolgáltató kamara koncepciójához, hiszen egyik feladata az lesz, hogy a hozzá forduló tagoknak tanácsot adjon bérügyi, adózási, számviteli kérdésekben. Amennyiben a felmerülő problémákra egyértelmű jogszabályi válasz adható, a szakértők arra hivatkozva tájékoztatják az érdeklődőket, amennyiben viszont bizonytalan a szabályozás, az adóhatóság képviselőivel együttműködve javaslatot tesznek a jogszabály módosítására, pontosítására, s ebben az irányban viszik tovább az adott ügyet. A szakértői testület tagjait pályázat útján választják ki, tényleges működését szeptembertől kezdheti meg.
Segítség a generációváltásban Aktuális kérdéssel foglalkozik a Generációváltók Klubja is. A program célja, hogy a generációváltás előtt álló vállalkozások olyan szakmai és működésüket támogató információkhoz jussanak, melyek hozzájárulnak a vállalkozások hosszú távú, eredményes működéséhez és a generációváltásra történő sikeres felkészüléshez. A tapasztalatok szerint a sikeres generációváltás egyik kulcskérdése, hogy a megfelelő időben elkezdődjön a felkészülés, amely akár egy évtizedes folyamat is lehet. Elméleti ismeretek átadásával és a generációváltásban élenjáró vállalkozások jó példáinak bemutatásával nyújtanak segítséget a klubtagoknak. – Folyamatosan törekszünk arra, hogy reagáljunk az üzleti környezet változásaira, az új irányok megjelenésére – vezette fel a térségi elnök azt az új kezdeményezést, melynek célja, hogy a cégeknek az online térben történő eligazodását támogassa. – A mikro, kis- és középvállalkozások némelyikének még ma is gondot jelent az internet adta lehetőségek hatékony használata. Ezért azt gondoltuk, szükség van arra, hogy nekik lépésről lépésre bemutassuk ezt a világot, kézen fogva végigvezessük őket azon az úton, amelynek végén hasznukra fordíthatják az új platformokat. Egészen az alapoktól indulva képzéseket kívánunk biztosítani az online értékesítés folyamatairól, a döntéseket segítő, vezetői információkat nyújtó rendszerekről, hogy a vállalkozók ezekkel kapcsolatos, még meglévő előítéletei, fenntartásai megszűnhessenek. Szeretnénk rádöbbenteni a legkisebb létszámmal működő cégeket is, hogy az internet intenzívebb használatát nem csak a koronavírus-járvány kényszeríti ki, és nem csak átmeneti jelenség. A fogyasztók döntő többsége – és egyre többen – valamilyen formában aktívan használja az online teret, és lemarad az, akit itt nem találnak meg.
Tovább a gazdaságfejlesztés útján – Az idei évben új szakaszához érkezik a 2021 januárjában megalakított gazdaságfejlesztési munkacsoport tevékenysége is. A munka első felében mintegy száz vállalkozó bevonásával, tíz témakörben harminc lehetséges kitörési pontot határoztunk meg, melyek a térség lehetséges fejlődési irányait meghatározzák – ismertette a kamara egyik legátfogóbb projektjének eddigi eredményeit Molnár Albert. – Az elkészített dokumentumot a kamara gazdasági évnyitó rendezvényén bemutattuk, azzal a szándékkal, hogy a megvalósítás módjának kidolgozásába a környező önkormányzatokat is bevonjuk. A települések nyitottak voltak a kezdeményezésre, így megállapodást írt alá Győr, Tét, Pannonhalma, Gönyű, Győrújbarát, Kunsziget és Vámosszabadi polgármestere, valamint Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és Pintér-Péntek Imre, a kamara megyei elnöke az együttműködésről. A települések képviselőivel közösen már két bizottsági ülést tartottunk, aktívan megkezdődött a második fázis, amelynek végén – terveink szerint valamikor szeptemberben –javaslatokat szeretnénk letenni az asztalra a konkrét gazdaságfejlesztési tervek megvalósításáról – zárta gondolatait Molnár Albert Győr térségi elnök.
16 ÉVES ADÓSZAKÉRTŐI TAPASZTALATTAL SEGÍTI A VÁLLALKOZÁSOKAT
A mai online adatszolgáltatás, az Ipar 4.0 térhódítása elengedhetetlen követelmény a kisés nagyvállalkozók részére, az, hogy fejlett helyi infrastruktúrával rendelkezzenek, és ezek működtetése értő kezekben hasznosuljon a vállalkozás számára. Nagy bizalommal fordulhat dr. Horváth Gyulához, akinél cégügyeimunkaügyei stabil, pontos kezekben vannak, és vállalkozása jövőbeni üzleti modelljének kialakításában is jelentős szerepet tud vállalni.
A technológiai haladás a jövőben sem áll meg, a robotika lehetőségeinek további kihasználása mellett várható a bio- és nanotechnológia, az űrkutatás és az elektronikus adatfeldolgozás további fejlődése is, amely újabb és újabb kihívásokat és lehetőségeket teremt a globalizált világgazdaság szereplői számára, melyhez a vállalkozói és a munkaerőpiaci szereplőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell.
Senki sem szereti, de előfordulhat, hogy valamelyik hatóság ellenőriz minket, ma már úgy is teheti ezt, hogy nem tudunk róla, köszönhető a fejlett infokommunikációs hálózatuknak. Ilyenkor pánikba esve, a könyvelőhöz fordulunk, pedig létezik ennél egy jobb megoldás: egy NAV-tapasztalattal rendelkező adótanácsadó, adószakértő is képviselhet bennünket, aki ismeri az eljárást és a NAV keresztkérdéseit. Önt nem érheti meglepetés egy ilyen NAV-találkozó során. Amennyiben a képviselet mellett dönt, úgy a hatósággal folytatott egyeztetésekről csak a képviselője útján értesül, mindeközben Ön a cége folyamatban lévő ügyeit intézheti. Ettől függetlenül a könyvelő nagyon fontos szerepet játszik az ellenőrzés során az adatok és az anyagok megfelelő biztosításában, összeállításában. Viszont a felkészülést és képviseletet érdemes egy napi szinten az adóellenőrzésben jártas szakemberre bízni. 1. Ha az adótartozásával kapcsolatosan méltányosságot szeretne kérni (részletfizetés, fizetési halasztás, elengedés), hibátlanul kell a kérelmet elkészíteni, és személyesen kell egyeztetni, hogy elérjük, amit szeretnénk. Itt is érdemes olyan szakértőhöz fordulni, aki napi szinten ér el eredményeket méltányossági ügyekben. 2. Ha már a vállalkozás helyzete nem menthető, akkor is van megoldás: vagyonfelügyeleti specialistaként a fizetésképtelenségi eljárások számos lehetőségére kap kézzelfogható tanácsot, a felszámolás vagy végrehajtási eljárás során is kényelmesebb, az amúgy sem kellemes helyzetben fontos ennek a területnek a szakértőjéhez fordulni, aki tapasztalatával fogja Önt képviselni az ügyében.
Még a legnagyobb és legrégebbi nemzetközi cégek életében is volt már krízishelyzet. Bár sok esetben a külvilág nem is tudott róla. Ez nem szégyen, nem valami különleges esemény. A válsághelyzet kezelése az a terület, ahol a tanácsadás és az interim menedzsment leginkább összefonódik, legkevésbé sem lehet külön kezelni a két területet. Egy kívülről jött gyakorlott válságmenedzser józanul és hideg fejjel hoz erőteljes és gyors intézkedéseket a helyzet stabilizálására, illetve a válságból való kilábalásra. A válságmenedzselés az operatív beavatkozásokon túl minden esetben egyben stratégiai tanácsadás is.
A szakértő elhivatottan dolgozik azon, hogy az adóellenőrzés során mind magánszemélyként, mind vállalkozóként megálljuk a helyünket, elkerüljük a felszámolást és a családi pénzügyi veszteségeket. Napjainkra az ellenőrzésekhez kapcsolódó módszerek és követelmények teljesen megváltoztak, összetettebbek lettek, így jobb, ha nem halogatjuk a szakértő felkeresését. (x)
Keresse bizalommal dr. Horváth Gyulát az alábbi elérhetőségeken! Tel.: +36-70/636-0919 E-mail: imszakerto@gmail.com
MOBIL: +36-20/945-2531 MOBIL: +36 20/945 2531 bausped@gmail.com www.bau-sped98bt.hu Bau-Sped 98 Bt. • Ömlesztettáru-szállítás
billenős autókkal (homok, kavics, beton, szikla, murva...) • Gépi földmunkavégzés (alapásás, tereprendezés, pincetömb- kiemelés, bontás, betontörés) • Fuvarszervezés • Építőanyag-rendelés (cement, tégla, térkő…)