7 minute read
PINTÉR-PÉNTEK IMRE, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELNÖKE
TUDÁSTRANSZFERREL IS TÁMOGATJA A MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA A CÉGEK HATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSÁT
Advertisement
A szakképzett munkaerő biztosítása a nyugat-magyarországi gazdaság jövőjének kulcskérdése. A régió közép- és felsőfokú oktatási intézményei kiváló képességű tanulókat bocsátanak a piacra, a következő feladat annak biztosítása, hogy az iskola elvégzését követően a vállalkozások képesek legyenek a fiatalokat itthon tartani. Így látja a pillanatnyi helyzetet Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az alapok tehát jók, erre lehet és kell építkezni a duális képzőhelyek megerősítésével, a cégek versenyképességének és hatékonyságának javításával.
– A megfelelő színvonalú humán erőforrás biztosítása a régió ipara számára a legfontosabb kérdés már ma is, és az lesz a következő néhány évtizedben is. A kamara egyik legfontosabb vállalása már évek óta, hogy a hatáskörébe rendelt képzési feladatok magas színvonalú ellátásán túl koordináló és közvetítő szerepet vállaljon a szakképző iskolák és a cégek között annak érdekében, hogy a vállalkozásoknál tapasztalható munkaerőhiányt közösen enyhíteni tudjuk –adott áttekintést a kiinduló helyzetről Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – A nyugat-magyarországi régió ezen a területen is lépéselőnyben van az ország más részeihez képest, mert az itt működő oktatási intézmények a hazai átlaghoz képest felkészültebb tanulókat képeznek a piac számára.
A kamarai elnök elmondta: az idei Szakma Sztár Fesztiválon szereplő, a megyét képviselő fiatalok olyan teljesítményt nyújtottak, mintha egy másik ligában játszanának versenyzőtársaikhoz képest. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hirdeti meg az MKIK-nak gondozásra átadott szakképesítésekben, az iskolai rendszerű, nappali oktatásban részt vevő végzős tanulók számára a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt. Az idei évben Győr-MosonSopron megyében 480 tanuló jelentkezett a megmérettetésre. A szakmai verseny fő célkitűzése a magyar szakképzés színvonalának további emelése, eredményeinek széles körű bemutatása, a szakképzésben részt vevő tehetséges tanulók számára a megmérettetés és a kiemelkedő eredmények elérési lehetőségének biztosítása. Életszerű, gyakorlatorientált feladatokkal mérik a versenyzők tudását.
A megmérettetés döntőibe megyénkből összesen harminckét diák került, ebből huszonnyolcan valamelyik Győri Szakképzési Centrum hatáskörébe tartozó oktatási intézményből érkeztek, ami azt jelenti, hogy a megyét – a lakosságarányhoz viszonyítva – a szakmai döntőkben jóval felülreprezentálták a régiót képviselő sikeres diákok. Ez alátámasztja azt az állítást, miszerint régiónkban kimagasló az iskolai szakképzés és a duális képzés színvonala.
PINTÉR-PÉNTEK IMRE a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
A „fészekeffektus” megteremtése – A jó alapokat, ezt a helyzeti előnyt a képzés és a gazdaság szereplőinek ki kell használniuk – folytatta Pintér-Péntek Imre. – Korábban a vállalatoknál elfogadott gyakorlat volt, hogy a szakmunkásvizsgák után dolgozni kezdő fiatalok két-három évig gyakorlatot, tapasztalatot szereztek, tulajdonképpen nem tekintették őket teljes értékű munkavállalóknak. Ez a duális képzési rendszer bevezetésével megváltozott. Lehetővé vált, hogy a diákok már az iskolai évek alatt, az elméleti képzéssel párhuzamosan elsajátítsák az adott szakma mesterfogásait, a cégek telephelyén, valós termelési körülmények között készüljenek fel. Így már megspórolható a két-három évnyi türelmi idő, a végzést követően egyik napról a másikra a munkagépek, a tapasztalt kollégák mellé állhatnak a fiatalok. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsák, persze a képzőhelyeknek komoly felkészültségre és erőfeszítésekre van szükségük, és még nem is minden cégnél működik ez zökkenőmentesen. Nekik a kamara tud szakmai támogatást adni, hogy felzárkózzanak. – A jó képzés után a legfontosabb, viszont a régió földrajzi helyzetéből adódóan az egyik legnehezebb feladat a már felkészített, jól képzett munkaerő megtartása – mutatott rá a kamara megyei elnöke. – Ehhez a versenyképes fizetésen túl más eszközök alkalmazására is szükség van, a cégeknek tudatosan törekedniük kell egyfajta „fészekeffektus” megteremtésére. Több iskolának, egyetemnek sikerült már kialakítani olyan szemléletet, mentalitást, hogy a hallgatóik a végzést követően is kötődjenek az intézményhez, úgy tekintsenek rá, mint arra a helyre, amely hasznos útravalót adott nekik a későbbi boldoguláshoz. Ha egy vállalkozásnak is sikerül hasonló szerepet betölteni azoknak a tanulóknak az életében, akik a szakmai ismereteiket az adott cégnél szerezték, nagyobb esélylyel tarthatják meg munkavállalóként is a diákokat. De ha a végzést követően nem is maradnak ott a fiatalok, a kialakult szorosabb érzelmi kötődés még visszahozhatja őket oda, ahonnan elindultak, vagy más módon támogathatják egykori képzőhelyüket.
Kisebb a nagytól tanulhat A sikeres cégek számára egyre nagyobb értéket képvisel a jól képzett, lojális munkavállaló, legyen szó multinacionális vállalatról vagy kisüzemről. A vonzó bérek mellett az egyéb juttatások, a megfelelő munkakörülmények, a tulajdonos hozzáállása, embersége is befolyásolja a dolgozók hangulatát. A kamara fontos feladatának tekinti, hogy támogatást nyújtson önkéntes tagjai számára azoknak a tapasztalatoknak és ismereteknek az átadásával, amelyek hozzásegítik a megye gazdaságának szereplőit a megfelelő eszközök alkalmazásához. Ennek egyik fontos eleme, az Audi Hungaria Zrt. és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudástranszferre épülő előadás-sorozata, amely nemrégiben indult a régió kis- és középvállalkozásai számára. A program iránt jelentős az érdeklődés a vállalkozások részéről, hiszen kiváló lehetőség a nagyobbtól, a hatékonyabban vagy szervezettebben működő vállalattól tanulni. A program fontos eleme, hogy a részt vevő kkv-vezetők nemcsak hallgatják az Audi Hungaria előadásait, hanem kérdezz-felelek módon konzultálnak, megosztják egymással kérdéseiket és egyedi tapasztalataikat.
Csökkenteni a bérkülönbséget – Ahhoz, hogy a megyei cégek versenyképes jövedelmet biztosítsanak és vonzó munkakörülményeket teremtsenek, megfelelő anyagi háttérre van szükség – hívta fel a figyelmet Pintér-Péntek Imre. – Ezért elengedhetetlen, hogy javuljon, a környező országok szintjéhez közelítsen a hazai vállalkozások hatékonysága és versenyképessége. Európán belül, ha a határterületeket nézzük, ma a magyarországi és az osztrák bérek között van a legnagyobb különbség. Amíg ezen nem tudunk változtatni, nem tudjuk itthon tartani a képzett munkaerőt. A felzárkóztatáshoz megfelelő pénzügyi támogatások szükségesek, melyek biztosítására számítunk az Európai Unió most induló pénzügyi ciklusában rendelkezésre álló forrásokra is. A magyar kormánynak törekednie kell arra, hogy a gazdaságfejlesztési programok keretében a vállalkozások munkaerő-megtartó képességének javítása megfelelő súllyal szerepeljen. Ha a nyugat-dunántúli régió helyzetét ebből a szempontból nézzük, látható, hogy a szakképző intézmények és a duális képzési rendszer együttműködése már elég jó alapokat teremt, a következő lépésben a cégek megerősítésére van szükség ahhoz, hogy a következő évtizedekben a fejlődést ne akadályozza a szakképzett munkaerő krónikus hiánya.
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
RÁBA MEDICAL CENTER – HA GYORSAN KELL A SEGÍTSÉG GYORS ÉS BIZTONSÁGOS A MAGÁN-MRI-VIZSGÁLAT
MRI-vizsgálat várakozás és beutaló nélkül, akár 24 órán belüli eredménnyel, biztonságos körülmények között – ezt kínálja a gy ri Rába Medical Center orvosdiagnosztikai MRI-központ, amelynek szolgáltatásai a járványhelyzet miatti bizonytalanságban különösen felértékel dtek.
A legkülönbözőbb sérülések és mozgásszervi problémák pontos meghatározásától a rákdiagnosztikáig, számos területen jelent megoldást az MRI-vizsgálat, amely immár Győrben is elvégeztethető magánúton. Az ETO Parkban egy éve nyílt Rába Medical Center hiánypótló szolgáltatásai hamar népszerűvé váltak, a többi között a legmagasabb szintű kiszolgálásnak köszönhetően. Itt ismeretlen a várólista, akár már aznapra kaphatunk időpontot a szükséges vizsgálatra, amelyet várakozás nélkül vehetünk igénybe.
Gyorsabb út a gyógyuláshoz
A leletek kiértékelését – a jól bevált távleletezési módszerrel – közel tíz orvos végzi, különböző vizsgálandó területekre specializálódva, a kiértékelt leletet pedig 24–48 órán belül e-mailben kézhez kapja a páciens, természetesen a biztonságos adatkezelés szabályainak betartásával. Sőt, a leletek tajszám megadásával az EESZT-ben, azaz az elektronikus egészségügyi térben is megtalálhatók, lekérhetők. Ennek az egyedülálló gyorsaságnak köszönhetően – szemben az állami egészségügyben szokásos, gyakran több hónapos várakozási idővel – a lehető legkorábban megfelelő kezeléshez juthatunk, legyen szó krónikus hátfájdalomról vagy sportsérülésről.
A Rába Medical Center szolgáltatásai beutaló nélkül is igénybe vehetők térítés ellenében, de ha a páciensnek szakorvosra van szüksége, a központban igénybe veheti baleseti sebész (traumatológus), ortopéd sebész és idegsebész magánrendelését is, így egy helyen kaphatja meg a legjobb megoldást a problémájára, a diagnosztikától a kezelésig.
Biztos segítség a bizonytalanságban
A koronavírus-járvány miatti jelenlegi különleges helyzetben különösen felértékelődött a magánúton elvégeztethető MRI-vizsgálatok jelentősége, hiszen már a tavaszi járványhelyzet idején jelentősen korlátozottá vált az állami egészségügy keretein belül elvégzett vizsgálatok köre, csökkentett kapacitással működött a támogatott diagnosztika, feltorlódtak a vizsgálatok. Azt nem kell részletezni, mennyit számít a sok esetben sürgős, fájdalmas egészségügyi problémák esetében az akár néhány napos várakozás, késlekedés is, nem beszélve az esetleges több hónapos várakozási időről – a testünk ugyanis nincs tekintettel a vírushelyzetre… Nem csoda, hogy a Rába Medical Center forgalma is megnőtt, s most is hasonló a helyzet, hiszen nem tudni, hogy a koronavírus-járvány milyen változásokat hoz az egészségügyben a közeljövőben, eljuthatunk-e például időben a szükséges magánrendelésekre.
Kiemelten fontos az is, hogy az elengedhetetlen vizsgálatot biztonságos körülmények között végeztethessük el, ami a Rába Medical Centerben maximálisan adott. Az MRI-vizsgálat itt zsúfoltság és várakozás nélkül, higiénikus körülmények között, folyamatos fertőtlenítés mellett történik, minimális kontakttal, azaz legfeljebb egy személlyel tartózkodik egy légtérben a páciens. (x)
Mit tud az MRI-vizsgálat? Az MRI, azaz mágnesesmagrezonanciaképalkotás a szervezet folyadéktereinek mágneses térben történő megváltozott viselkedésén alapszik, s nyújt képet az egészségi állapotunkról.
A testünk természetes mágneses tényezőit használja fel egy erős külső mágneses erőtér segítségével: a testünkben a betegségek eltérést okoznak a szövetek és a sejtek víztartalmában, így válnak láthatóvá.
A fájdalommentes vizsgálattal – invazív beavatkozás nélkül – pontosan feltérképezhető a kívánt terület, s akár szűrővizsgálatként, preventív jelleggel is alkalmazható. Mivel nem jár sugárterheléssel, teljesen kockázatmentes, semmilyen egészségügyi káros hatással nincs a szervezetünkre.
9027 Gy r, Nagysándor József u. 31. Tel.: 06-96/800-100, 06-96/800-400 E-mail: hello@rabamedical.hu