humana_14

ingyenes

humana 14. szám | 2013. január

Nem én ettem meg a káposztát!

NEM

Már megint te!

humana magazin | 2013. január ISSN 2061-697X (nyomtatott) ISSN 2061-6988 (online) www.humanamagazin.eu Kiadó Humana Egyesület Alapító-főszerkesztő Kertész Anna kertesz.anna@humanamagazin.eu

N

em hiszem el, hogy állandóan veled van a baj.

Mindig te csinálod a cirkuszt. Mert azt hiszed, te megteheted, mert te jobb vagy, különb, mint mi, mert neked egyenlő esélyek kellenek! Persze tudjuk, hogy benne van a véredben, a te fajtád az ilyen.

Képtelen a társadalom szabályait betartani, nem akar beilleszkedni, talán jobb is lenne, ha csak a magadfélékkel barátkoznál, az való neked. Mindenkinek jobb lenne, hiszen akkor te is könnyebben haladnál előre, biztonságban éreznéd magad és senki nem nézne rád másképp. Ugye men�nyivel könnyebb lenne?

Mi az, hogy te ezt nem szeretnéd? Ragaszkodsz hozzá, hogy hozzánk tartozz? Azt mondod itt nekem, hogy jogod van ugyanolyan munkát végezni, mint nekünk, úgy élni, mint mi, esélyt kapni egy otthonra, biztonságra, szociális ellátásra, társadalmi tiszta lapra? Viccelsz velem? Milyen jogod? A magadfajta csak hallgasson! Élősködsz, igen, tudd meg, nap mint nap szívod el a levegőt a mi dolgos fajtánktól. Pátyolgatunk, szeretgetünk, be is fogadunk párat közületek, mert ők akarnak, és rájuk büszkék lehetünk, aztán meg már rögtön az kéne, hogy itt mindenkiről elhiggyük, hogy hozzánk hasonló gondolatokkal, félelmekkel, vágyakkal és élni akarással születik. Hát hová lesz a világ, ha már minden te-félédről egyenként kell majd eldönteni, hogy mire van szüksége? És hogy mi a bűnöd? Most miért kérded? Egyébként meg, mikor mi. Ne akadékoskodj, nem ez a fontos! Csak kelj fel úgy minden reggel, hogy emlékezz rá, és érezd, más vagy. Bűnös, mert mi így döntöttünk. Bűnös a biciklin, az autóban, a piros lámpánál, a sarki boltban, az elvonón, a kórházban, a padon ülve és a szülőszobán is. Bűnös.

Aztán meg lehet, hogy igazuk van, és a legegyszerűbb mégiscsak az lenne, ha összeírnánk, hogy kikre nincs szükség. És ha már mindenkit egyenként felvettünk a listára, az utolsó majd kapcsolja le a villanyt…

Felelős szerkesztő Zámbó Eszter zambo.eszter@humanamagazin.eu Olvasószerkesztő Erdős Zsuzsa Állandó szerzőink Csiki Ingrid, Csonka Anna, Farkas Bálint, Horváth Gabriella, Majsa Barbara, Zámbó Eszter Lapterv és tördelés Belák Balázs Nyomda Poremba Nyomda

Köszönet Támogatóinknak, partnereinknek, önkénteseinknek és olvasóinknak.

Valamint a Noé Állatotthon Alapítványnak, ahol Vistát, a bakkecskét fotóztuk.

Az Állatotthon az alábbi bankszámlaszámra várja a támogatásokat: 11710002–20083777

Kertész Anna főszerkesztő

♻ 2 | humana 14

Tartalom

ébresztő

04 05 08

Grecsó Krisztián: Egy estém otthon Farkas Bálint: A diszfunkció hajnalán – A modern állam köhécsel (és krákog is) Csonka Anna: Ostoba pinák vagy szent váteszek?

háttér Megtépázott szolidaritás – A hajléktalanpolitika tanulságai 13 Horváth Gabriella: Lehetőségek a lehetetlenben 17 Telepy Ágnes és Szilágyi Boglárka: „De maga fog szülni vagy én fogok szülni?”

20 Zámbó Eszter: M egtisztulástól a kirekesztésig 22 Csiki Ingrid: Vétkesek közt cinkos, aki néma – interjú Ferge Zsuzsával 25 Dr. Jean-Yves Feberey: Veszélyes pszichiátriai betegek?

09

szubjektív

27

Feri: A z Isten szerelmére, ne drogozzatok!

jog embere Pál Norbert: T iltsunk, vagy tűrjünk?

Farkas Bálint: A büntetőjog a legnagyobb erőszak – interjú Fleck Zoltánnal

28 31

kultúra Barta Edit: Süllyedő Kultúrautonómia?

Majsa Barbara: A nehézfiú, az üzletasszony és a gyerekek

35 37

ember Kertész Anna: „Nem te tehetsz róla, hanem a buzik” – interjú Ceglédi Zoltánnal

39

A borítón Váradi András fotója látható.

humana | 2013. január | www.humanamagazin.eu

Én soha Mert mi soha. Csak ők.

Vagy csak ő.

Mert miatta csúszom el a havas járdán, mert nem takarította el a havat. Mert miatta nem érek oda, mert nem tud vezetni.

Mert miatta kések el a munkából, mert nem találja a pénztárcáját reggel a péknél. És végtelenségig lehet folytatni a sort. Mindig miatta történik valami, én soha. Mert én mindig megteszem, megtalálom, elvégzem, elmondom. És ezt szépen lassan el is hisszük magunkról, ahogy egyre felnőttebbnek gondoljuk magunk. Mert én, különb vagyok, sokaknál. Mert mi egyre különbek vagyunk másoknál. MI igazán mindenkinél különbek vagyunk. Kevés olyan hely van, ahol annyi „különb” ember él, mint itt Magyarországon. És olyan fájdalmas látni, hogy ebből viszont semmi sem érződik. Mert csak az üvöltésünket lehet hallani, hogy kinél és hogyan vagyunk különbek és jobbak és magyarabbak, és ilyenebbek, meg olyanabbak. És mindent ők csinálnak rosszul. Érdekes, hogy nem tűnik fel nekünk, hogy ha mindannyian különbek vagyunk, akkor kik azok, akik aztán valahogy mégsem. Hisztériás gyerekként sivítunk, hogy ki a hibás mindenért, és odavágjuk magunkat a földhöz és azt várjuk el, hogy másokat büntessenek meg. Csak közben elfelejtjük, hogy felnőttünk. És ez már nem játék a homokozóban. Ez már vérre megy, és ezt akár ez lehet szó szerint is venni. A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri.

A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel.

Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel? Mikor mondjuk, hogy mi, az ők helyett?

Mikor merünk valóban egymásra nézni, és nem mutogatni?

Mikor leszünk valóban felnőttek, és mikor leszünk végre különbek önmagunknál?

Nem vagyok nagyon optimista… de ez a lap, a kis lépések egyike… és mint tudjuk, sok kicsi sokra megy.

Nekünk.

Alföldi Róbert Jászai-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett színész, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója

csak egy helykitรถltล oldal a pdf fรกjlban

ébresztő

Egy estém otthon

szerző: Grecsó Krisztián zendergett a robogás, talán három nap is volt, hogy nem hasadt tovább. Csak a kazánra kellett rakni fát, nálunk még akadt, de lassan elég körülöttünk a telep, a szomszédok betüzelték már a fészert, a garázsból az ablakot, az utcai, udvari fákat, az autógumit, a szemetet, műanyag lavórt, fateknőt.

Ilyen a vendégváró magyar vidék: mindent beborít, megzabál, átitat a fojtós, kénes bűz. Föladtam, behúzódtam, és ott jó volt, csoda nézni, ahogy fölösödik a kamrában a zsíros házi tej, anyám tejberizzsel tölti a csokis mézest, az öcsém így szereti, egész tepsi állt még, várta a falánk vendéget. Semmi sem mozdult.

Aztán mégis elindultam egy sétára, csak szokni kell a szagot, utána megy. Ember nem járt, zavartalanul végig lehetett nézni, mérni a szomorú, ázott határt. Álltam a Kurca-parton, a fóliabordák rozsdás íve úgy kanyarodott, mintha egy részeg óriás feküdne a tűzkövesi mezőn. Az üres föld most nem okozott fájdalmat senkinek. Szendergett a gyűlölet is, amit falunyi munkás érez a földesúr iránt. Csönd volt és hűvös, sehol sem voltak még a negyven-ötven fokok, amikor a bordákra sátor kerül, és a munkások, éhbérért, nyomorúságos háromszáz forintért úgy dolgozzák végig a nyolc órát, hogy fejüket ki nem dughatják levegőért. Hol van még a földesúr? Ezt kérdeztem magamtól, talán hangosan is, de nem feleltem, hogy bizonyosan részegen fekszik a falméretű, háromdimenziós tévéje előtt.

Nem gondol még a meredéllyel, ahová felhajtja majd a kvadot. Pedig néhány gyors nap, sietős hét és nem szendereg tovább a világ, ügyesen kitavaszodik a válság utáni első esztendő. Az új földesúr meg ül majd a fémparipán, távcsővel nézi a napszámosokat, amelyik inni mer vagy kijön levegőért, azt holnap nem kéri. Emeli a telefont, és vagy azonnal vereti meg a spannal vagy majd, ha lehajt közéjük, szent kezével ő pofozza föl. A szép új esztendő éppen olyan lesz, mint a szép régi volt ebben a csinos hazában, ebben a védő, ölelő kis országban, ahol a fővárosban visszaadták a munka becsületét. Azért majd, ha úgy adódik, nálunk megint taknyosra verik a férfiakat, az asszony odabent szedi tovább a paprikát a sátorban, nincs szeme, nincs füle, nem látszik

S

4 | humana 14

már a teste sem, nem néz őrá sem senki a sorból, megtanulták az asszonyok hamar, hogyan kell eltűnni a világból, ha a sátor előtt az uraságnak az ő férjüket van verni kedve.

Háromszáz forint az éppen háromszázzal több mint a semmi, ennyit ér az óra és a méltóság, az élet, ennyiért áll a részeg vállalkozó előtt a magyar paraszt, megtört férfiember, aki soha többet nem lesz már az, aki volt, akinek eltűnik a szemből a fény, az erő, az asszonyhoz hónapokig nem nyúl, amiért koszos háromszáz forintért most tűri, hogy nyilvánosan megverjék. Megpofozza a vállalkozó, akit gazdának hívnak, ő is egy magyar gazda, kint volt a fényképe valamelyik boltban, leradírozták az arcáról a borvirágot, és kedves kvadja sem látszott a képen, amin van oldalt rekesz a whiskynek meg a szivarnak. Pedig úgy kellett volna lefotózni: terepruhában, szivarral a szájában, bal kézben whisky, jobban a távcső, háttérben a szlovák rendszámos luxusautók. Miért kell ez az álságos képmutatás, ha azt csinál, amit akar, akkor miért nem csinálja? Erős ember, kemény ember, miért kellett népies gúnyában megalázni? Lassan az első éjszaka jogát is visszakapja, a munkásokat még akkor is be meri zavarni a sátorba vagy az üvegházba, ha a szemük láttára permetezték meg, alig néhány perce. Akit ötvenéves koráig nem visz el a rák, az nem járt eleget hozzá, élet-halál ura, szó szerint – és akkor a világ előtt alakoskodnia kell?

Aztán elindultam haza, nem figyeltem tovább a szendergő határt, ahol még nem kel a nyomor és az alázat – rémálom volt ez, nem volt kedvem tovább álmodni. A pislákoló, öreg faluba nem futottak a fények, nem láttam a feldíszített, ragyogó fenyőket, ahogy gyerekkoromban, betlehemesek se jártak, az üres házakból eladták az öregeket, a megcsonkított férfiakat a körúton kerülgetem, a nőket a nyugdíj miatt tartják hátul valami ólban idegenek.

Csak az illegális cigis előtt volt élet, fények, valódi vásárlói tér, pulttal, kiszolgálókkal, Viceroj-országban felparázslik az új év, mint a szerb dohány, de aztán azonnal ki is alszik.

S hogy itt voltunk, abból annyi látszik, mint a szúrós kék füstből – a lelakott ég alatt. • Másodközlés a szerző engedélyével. Az eredeti írás a Vasárnapi Hírek 2012. dec. 30-i számában jelent meg.

A diszfunkció hajnalán a modern állam köhécsel (és krákog is)

szerző Farkas Bálint „Tegyük fel, hogy van egy intoleráns, rasszista társadalom, ezért ez a társadalom csak egy intoleráns, rasszista államot tud működtetni.” – gondolta el Fleck Zoltán. Nem állítom, hogy van, de mégis fel kell tenni (a polcra, az ablakba, az I-re), mert többek között arról a fikcióról szeretnék cikket írni, hogy mi van, ha valami nem működik.

Ha baj van, mert az állam és polgára közötti viszony elromlott. Ha kihagy a jog, vagy ha csak nem csinál semmit. Ha zörög az államgépben valami (csavar, szekrényből hullott csontváz, sok pici drazsé). Államapánk megszületik A régi közhely meg nem kérdőjelezhető igazsága, hogy az együttélés nem könnyű. Ez nem csak párkapcsolatok, családok vagy lakóközösségek szintjén igaz, hanem az emberi közösségszervezés magasabb szintjein, társadalmak, államok esetében is. Nem könnyű, mert az embernek minden esetben saját szabadságából kell valamennyit feladnia.

Cserébe persze a közösség fenntarthatóvá válik. Ennek az együttélésnek a normái olyan konszenzusok, amelyek az emberi civilizáció fejlődése során egyre határozottabb, letisztultabb és számonkérhetőbb formát öltöttek.

Az ember, az első államok kialakításával, történetében először, szerződésben mondott le szuverenitásának egy részéről, és meghozta azt az áldozatot, hogy saját

biztonságáért cserébe mások biztonságát is garantálja. Az, hogy nem bunkóztatik le, egyúttal azt is jelentette, hogy ő maga sem bunkózhatja le a közösségben vele élő embertársait. Ezek a normákaz emberiséggel egyidősek, a közösségnek a működésükhez azonban kiszámíthatóságra és garanciákra volt szüksége. Ez a garancia volt a retorzió. Ha valaki szabályt szegett, azt egy közös akarattal létrehozott, és mindenki által elismert felettes hatalom – az állam – megbüntette. Az idő folyamán ez az állami hatalom kiszélesedett, és egyre több olyan jogot vont magához, amelyek szavatolása a közösség tagjainak érdekében állt. A begyűjtött javak újraosztásával pedig azóta is fenntartja polgárai biztonságát, élhető környezetet teremt számukra, igazságos adakozással segíti a hátrányos helyzetűek felzárkózását, mindeközben biztosítja tagjainak személyes szabadságát és kerüli a túlszabályozást. Mára a jog a társadalmi együttélés bonyolult keretrendszerévé vált, de az emberek elvesztették vele • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 5

ébresztő való közvetlen és kölcsönös kapcsolatukat. Az állam polgárai kivétel nélkül a jog alanyai, annak alakítására azonban nincsen direkt ráhatásuk. Véleményük kifejezésére képviselőket választanak, akik döntenek az ország irányításáról, és egy szakapparátus (azaz: jogászok) segítségével határozatok, rendeletek és törvények útján szervezik a társadalom életét. Egy ilyen finom szerkezet azonban értelemszerűen magában hordozza a hiba lehetőségét is. Történelmi és jelenkori példák sora tanúsítja, mennyire eltávolodhat egymástól a jog és a norma, mekkora hasadék keletkezhet az államszervezet működése és a valós társadalmi igények között.

Ez a hasadás Magyarországon is érzékelhető, ahol a jog előírásai, a politika céljai és a társadalom normái esetenként köszönőviszonyban sincsenek egymással. Írásom Filó Mihály büntetőjogász és Fleck Zoltán jogszociológus tapasztalatain alapul.

Bizalomtól nem gátolva Elmondásuk szerint társadalmunk rossz állapotban van, ami egyszerre oka és következménye a magyar államba vetett bizalom hiányának. Az állam és polgárai közötti rossz kommunikáció az egész rendszer széthullásához vezethet. Ilyenkor nem működik a kapitalizmus és a jogrendszer, ezért toleráns, befogadó, nyitott társadalmat sem lehet építeni. Magyarországon a jog nem normaadó iránymutatás, hanem távoli, idegen és ellenséges akarat, aminek muszáj magunkat alárendelni. Nem azért igazodunk hozzá, mert jónak találjuk, hanem mert máskülönben megbüntetnek.

a vele szorosan egybefonódó politikai élet szereplőinek, és sok olyan szervezetnek (rendőrség, bíróság), ami az emberek biztonságát hivatott szavatolni. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a társadalom a normák szintjén sem támaszt elvárásokat, csak a normaszegés hagyománya már nem a rendszer kijátszásával való előnyhöz jutást szolgálja (ha adócsalok, előnybe kerülök másokhoz képest), hanem a lemaradás elleni küzdelem kényszerévé vált (adócsalok, nehogy hátrányba kerüljek a többiekkel szemben). Ilyen környezetben nehéz megőrizni egy társadalom egészséges állapotát, hiszen az egyén szintjén egy olyan konfliktus játszódik le, amelyben a belső morális értékek elvi elismerése és gyakorlati feladása (sokszor nem tevőlegesen: a kikényszerítéséről való lemondás is elég) harcolnak egymással. Ez frusztrációhoz, stresszhez, rossz közérzethez, egy önmagával meghasonlott társadalomhoz vezet. Azért, hogy ez megváltozzon, a mindenkori politikai elit tehet a legtöbbet. Felelősségük, hogy ne éljenek vissza a joggal, politikai céljaikat – a szavazatmaximalizálást és az újraválasztást tekintve – rendeljék alá a közügyeknek, valamint törekedjenek a korrupció visszaszorítására. (Fleck Zoltán hozzátette: ez alatt nem a politikai ellenfél korrupciójának üldözését, hanem magának a jelenségnek az eltüntetését kellene érteni.) Az állam hatalmi eszközeinek használata, a büntetés lehetősége nem a mindenkori hatalmi elit, hanem egy működőképes rendszer fenntartásának eszköze kell, hogy legyen, elismertetve a jog fensőbbségét, és garantálva annak megfelelő alkalmazását.

A jó és a rossz Az állami kompetenciák hiánya, ...a rendszerváltás utáni évtizedek politikai elit- és a közszereplők norma- (és törje sem volt képes feloldani a válságot egy fel- vény-)sér téseinek elnéző megítélése ellenér e a hétköznapi világosult, hatékony és működőképes állami büntetőügyekben a társadalom igazságtételi igénye máig sértetapparátus kiépítésével. len. Az állampolgárok ezen a téren is az állami hatalomtól függnek, itt Ha a jog már nem képes normaadó szerepének be- azonban épp a túlzott elvárások, a jog preventív, és nem töltésére, akkor az államba vetett bizalom is leépül. büntető logikájának fel nem ismerése a jellemző. (A jog Magyarországon ennek oka egyfelől az a történelmi a büntetés kiszabásával az elkerülhetetlen következemlékezet, amely a diktatúrák sorozatának köszönhe- mény preventív hatására apellál, és nem a bűnhődést tően nem engedi az állampolgárokat szabadon ítélni és szolgálja.) A félreértés tehát kétoldalúvá válik. Az állam gondolkodni. A huszadik század antidemokratikus mili- képtelen a reális közösségi elvárásokhoz igazítani a jogője kiölte a magyar társadalom egészséges közösség- rendszert, másfelől a közösség gyakran tévesen értelszervező reflexeit. Bizalmatlanná váltunk. Másfelől a mezi a jog adta lehetőségeket, és irreális elvárásokat rendszerváltás utáni évtizedek politikai elitje sem volt fogalmaz meg vele szemben. Fleck Zoltán szerint a paképes feloldani a válságot egy felvilágosult, hatékony radox helyzet feloldása mégis elsősorban állami feladat, és működőképes állami apparátus kiépítésével. Magyar- hiszen az állam intézményei rendelkeznek a rendszerországon a mai napig nincs hitele az állami működésnek, építés eszközeivel: erőforrásokkal, hatalommal és az 6 | humana 14

ébresztő intézkedések kommunikálásának képességével. Az ál- büntetési tételek szigorítása jellemző, a megtorló ítéllamnak kell rámutatnia a jog túlszabályozó alkalmazásá- kezés felerősödése, aminek sem visszatartó ereje nincsen, nak veszélyeire, és arra, hogy a büntetés nem érzelmek sem a probléma kiváltó okának kezelésére nem alkalmas és frusztrációk levezetésére szolgál (lásd halálbüntetés), (még csak a felfedésére sem). Filó Mihály és Fleck Zoltán hanem a morális jó irányába tereli az embereket. is elmondta, hogy a történelmi igazságtétel is máig megA büntetőjog célja a szabadságjogok védelme, nem oldatlan, erősen átpolitizált problémaként jelenik meg, pedig a bosszúállás a bűnösökön. A jog logikája nem az, pedig a közösségnek szüksége van arra, hogy múltjával el hogy aki hibázott (ha tetszik: bűnt követett el), lehetőleg tudjon számolni. A diktatórikus rendszerek kiszolgálóinak alaposan meglakoljon tettéért, hanem, hogy a közösség felelősségre vonása megintcsak nem a bűnhődés miatt tagjai (az ő jogaik) sértetlenek maradjanak. A jog célja fontos, hanem, hogy helyreálljon a rend, hogy iránymuműködésben tartani a társadalmat, emlékeztetve azokra tatásul szolgáljon, és az elkövetés tilalma a társadalom a határokra, ameddig az egyén elmehet a közösség érde- identitásának szerves részéve váljon. kének megsértése nélkül. A közösség érdeke pedig tagjainak védelme, ezért Magyarországon, és sok más országban az egyén szabadsága addig nem korlátozandó, amíg tettével a másik szeis, gyakran a büntetési tételek szigorítása mélyes szabadságát nem sérti. Ennek jellemző, a megtorló ítélkezés felerősödéa logikának a felismerése és elfogadtatása, a társadalmak agressziójának se, aminek sem visszatartó ereje nincsen, csökkentése Fleck Zoltán szerint civisem a probléma kiváltó okának kezelésélizációs folyamat, melynek meghatározó ágense a mintaadó szerepű állam. re nem alkalmas.

Jellegéből fakadóan a mintaadó államnak a közösség konszenzusát kell megteremtenie, ugyanakkor övé a választás lehetősége, hogy A hétköznapok büntetőjoga sokkal agresszívebben milyen irányba fordítja a társadalmi diskurzust. Könnyű és avatkozik bele az állampolgárok mindennapi életébe, éppolitikailag jövedelmező megoldás teret adni egy fruszt- pen ezért nagyobb is az érdeklődés iránta, rendszeresen rált közösség intoleráns és kirekesztő (rasszista, idegen- kiemelt figyelem kíséri a rabló- és tömeggyilkosságokat, gyűlölő, homofób, stb.) attitűdjeinek, a jog eszközeivel híres emberek viszontagságos ügyeit, általában a kékfény-jellegű eseteket. Ezekben az ügyekben játssza a megtámogatva ez azonban végzetes is lehet. legfontosabb szerepet a jogi szándék kommunikálása, és Kit üssünk agyon?

Fleck Zoltán szerint fontos lenne úgy eljárni, hogy ezek az A társadalom tagjai elemi igényt éreznek az igazságté- esetek a médianyilvánosság segítségével megerősítsék telre, az őket ért vélt vagy valós sérelmek és hátrányok a közerkölcsöt, felhívják a figyelmet az arányos ítélkezés megtorlására, ugyanakkor hajlamosak frusztrációikat alapvető fontosságára, és lefektessék a toleráns, integmás, többnyire hátrányos helyzetű, a társadalomnak ratív társadalom létrehozásának sarokköveit. amúgyis peremén élő csoportokon levezetni. Az államnak éppen ezért feladata a moderáció, a büntetés normaadó, Ami marad kiszámítható és mindenkire nézve egyenlő alkalmazása.

Az első és talán legfontosabb lépés a jelenleg széttartó Ez igaz a hétköznapi értelemben vett, aktu­á­lis bűn- pályán futó állam és társadalom összeboronálására a esetekben ítélkező jogra éppúgy, mint a Kelet-Kö- kettejük közti kommunikáció helyreállítása. A médiának, zép-Európában, azon belül Magyarországon is különös közvetítő szerepének fontosságát felismerve, a közösjelentőséggel bíró történelmi igazságtételre. Ha a jog ség aktuális igényeihez igazodva kell tematizálnia az tiszta és objektív, akkor képes tisztázni bűn és bünte- állami működés legfontosabb kérdéseit. Az állam feltés viszonyát, és normaadó szintre emelni a nemzetkö- adata a konszenzus lehetőségének megteremtése, míg zi szerződések támasztotta igényeket. Elfogadtatja és a társadalom felelőssége abban rejlik, hogy akár alulról megérteti a halálbüntetés tiltásának fontosságát és a jövő kezdeményezések, civil szervezetek útján partnerbörtönkörülmények javításának indokoltságát, miköz- ként működik közre a közösség normáinak és az állam ben egyértelművé és átláthatóvá teszi a háborús bűn- jogrendjének összehangolásában. • cselekmények elévülhetetlenségének ügyét. Ehelyett Magyarországon, és sok más országban is, gyakran a 2013. január| www.humanamagazin.eu | 7

ébresztő

Ostoba pinák vagy szent váteszek? szerző: Csonka Anna arack Obama, a Clinton és a Gates házaspár, illetve Ang Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki politikus mellett az orosz Pussy Riot punkegyüttes tagjait is előkelő helyen válogatta be a Világ Legfontosabb Gondolkodóinak top 100-as listájába a Foreign Policy című befolyásos amerikai magazin. Vajon tényleg helye van a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban előadott Putyin-ellenes punk-imával hírnevet szerző lányoknak a világot jelenleg leginkább formáló egyéniségek listáján, vagy a Pussy Riot nem több egy csapat megfontolatlan lázadónál, akik az általánosan uralkodó „gonosz putyini diktatúra”-hangulatot meglovagolva, indokolatlanul nagy hírnévre tettek szert?

A kérdésre a válasz korántsem egyértelmű, hiába a nyugati sajtó osztatlan rajongása Nagyezsda Tolokonnyikova, Marija Aljohina és Jekatyerina Szamucsevics életműve iránt. Hiszen a lányok nem attól lettek híresek, amit csináltak – amikor március elején előadták az „imájukat”, a külföldi sajtó nem kapott rá a témára, ahogy korábbi akcióik sem ütötték meg a nemzetközi média ingerküszöbét –, hanem attól, ahogy később az orosz igazságszolgáltatás bánt velük. Az eljárás persze kétségkívül rendkívül képmutató, durva, és igazságtalan volt, hiszen a Pussy Riot politikai akcióját vallásellenes huliganizmusnak állította be a bíróság, s ezért is ítélte két év letöltendő börtönre Tolkonnyikovát és Aljohinát. Tény az is, hogy a lányok tulajdonképpen nézeteik miatt kerültek őrizetbe, akár csak egykor a már emlegetetett Ang Szan Szú Kji, de ez még nem emeli őket a mianmari ellenzéki vezetővel egy szintre, egyebek mellett azért sem, mert ezek a nézetek korántsem kiforrottak, és az eszközök, amelyekkel érvényesíteni szeretnék őket, nem feltétlenül a legcélravezetőbbek.

A Pussy Riot célja, hogy forradalmat robbantson ki Oroszországban – nyilatkozta az együttest vezető Tolkon�nyikova, a német Der Spiegel magazinnak. A forradalomhoz azonban nem az olyan rendkívül megosztó akciókon át vezet az út, mint a hírhedt punk ima, vagy a moszkvai Természettudományi Múzeumban tartott orgia, de nem is az olyan marginális performanszok fogják forradalomra

B

8 | humana 14

hergelni az oroszokat, mint amikor Tolokonnyikováék tollpárnákat téptek szét a járókelők feje fölött, hogy felhívják a figyelmet a parlamenti választások hiábavalóságára.

Ezekkel a megmozdulásokkal maximum a már amúgy is szervezkedő ellenzéki értelmiséget lehet egy kicsit tovább tüzelni, illetve a „megfelelő” pillanatban elsütött akciókkal a demokrácia védelmére mindig kész nyugati sajtót, és ennek a nyomán mindenféle híres színészt, zenészt, politikust és aktivistát elérni. A nyugati hátszél pedig az oroszországi viszonyokat tekintve nem feltétlenül előny, hiszen a szélesebb tömegek szívesebben határozzák meg magukat a Nyugattal szemben, vagy utasítják el legalábbis az orosz valóságot leegyszerűsítő nyugati paternalizmust, még akkor is, ha Puytin sem kifejezetten a kedvencük.

Nem szabad azonban elfeledkezni arról a lehetőségről sem – bár ezt ilyen formában sosem állították a Pussyk –, hogy akciójukkal tudatosan sétáltak bele a hatóságok karjaiba, éppen azért, hogy letartóztassák őket és így példát mutassanak, milyen kevéssé függetlenek az orosz bíróságok és mennyire veszélyesen összefonódik az egyház és az állam.

Perük valóban nagyon fontos jelenségeket hozott a felszínre.

Kiderült például, hogy a sokszor szinte omnipotensnek feltűntetett putyini rezsim akár a nevetségessé válás – már persze ha bárkinek is van kedve nevetni a történteken – és az irracionalitás határait súrolva is igyekszik takargatni gyengeségének bármilyen jelét. Ha Putyin valóban erős lenne, akkor „fel sem merülne benne, hogy így bánjon három fiatal ellenzéki aktivistával. (….) A rendszer képtelen magyarázatot adni arra, hogy miért szükséges három aktivistát börtönbe zárni, csak azért mert a Megváltó Krisztus Székesegyházat választották egy videó-performanszuk helyszínéül és durva szavakkal illették a rezsimet” – fejtette ki Tolokonnyikova.

Nehéz azonban megítélni, hogy a lányok csak később, például a médiaérdeklődés hatására kezdték megérteni a letartóztatásukban rejlő igazi potenciált, vagy eleve így tervezték, Ha a Pussy Riot tagjai ennyire tudatosan váltak tulajdonképpen mártírrá, az nem csak a katedrálisbeli akciójuk összes furcsaságát és visszásságát legitimálná, de az FP százas listájában elfoglalt tizenhatodik helyüket is. •

Megtépázott szolidaritás a hajléktalanpolitika tanulságai

fotó Jim

szerző: Humana A társadalmi „átlagtól” eltérő csoportokat gyakran bűnbakként kezeljük, a hajléktalan emberekről is legtöbbször negatív kép él a köztudatban.

Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével beszélgettünk a főváros rendészeti jelleget öltött, a hajléktalanokat érintő intézkedéseiről, és azok közgondolkodást formáló erejéről Mit gondol, a jelenlegi hajléktalanpolitikai intézkedések, a hangsúlyok rendészeti jellegűre tolódásával mennyiben formálják a társadalmi hozzáállást?

A legnagyobb problémának azt látom, hogy ez a hozzáállás bírót csinál a társból. Ítéletet mondunk a földön fekvő ember fölött, akiről pedig semmit nem tudunk. Egy balesetnél természetesnek vesszük, hogy mindenki segít, és nem azt kezdik vizsgálni, adott-e elsőbbséget a vérző sérült. Magától értetődő, hogy az emberek azon aggódnak, időben érkezik-e a mentő, és nem azt vizsgálgatják, betartotta-e a jobbkezes szabályt az illető, akit esetleg ma hiába várnak otthon. Az autósok tudomásul veszik, hogy lezárják az utcát, dugó lesz, és várni kell. Működik a társadalmi szolidaritás. A hajléktalan emberekre úgy is tekinthetünk, mint akik szociális balesetet szenvedtek. Fontos tudni, hogy ők az alapvető büntetésüket már

megkapták. Nincs családjuk, nincs ember, aki a nevükön szólítaná őket, ne gondoljuk, hogy ez az állapot bárkinek vonzó lehet. És hogyha tudomásul vennénk, hogy ők a büntetésüket már megkapták, talán másként tekintenénk rájuk. A földön fekvő és az álló ember között az a nagy különbség, hogy az álló le tud hajolni a fekvőhöz, de fordítva ez már nem igaz. Óriási veszélyeket rejt magában az, ha az ellenséges hangulat átjárja a társadalmat. Ráadásul a legtöbben nagyon keveset tudnak a hajléktalan emberekről. Amikor róluk beszélünk – beleértve a társadalom egészét, a politikusokat és a szociálpolitikusokat egyaránt – azokkal azonosítjuk őket, akiket az utcán, vagy az aluljáróban látunk, akár öntudatlan állapotban. Pedig ez csupán a jéghegy csúcsa. Néhány száz ember, akik a többség szemében a hajléktalan emberek tízezres táborát jelenítik meg. És közben észre sem vesszük azokat a hajléktalanokat, akik például egy foglalkoztatási programban vesznek részt, • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 9

háttér dolgozni járnak, és együtt utazunk velük a villamoson.

Róluk azonban nem veszünk tudomást, míg az alig kezelhető, nehéz esetek látványa félelmet generál a társadalomban. A rossz kommunikáció nagyban felelős azért, hogy a helyzet így elmérgesedett. Óriási felelőssége van mindenkinek, aki ebben a kérdésben állást foglal, hogy indulatoktól mentesen, felelősen szólaljon meg. Egy nagyon-nagyon higgadt konzultációra lenne szükség.

A kormányzat folyamatosan arra hivatkozik, hogy a rendészeti jellegű megközelítés egyik legfőbb célja, hogy senki ne fagyjon meg az utcán. Ez az átlagember számára biztos megnyugtatóan hat, de szakemberként Ön is biztosan érzi, hogy ezt más szociálpolitikai eszközökkel is el lehetne érni. Miért van szükség a rendészeti megoldásokra?

1989 óta látunk tömegeket az utcán, és Magyarországon azóta nincs sem hatékony lakáspolitika, sem bérlakás rendszer. A jelenlegi gazdasági helyzetben a halmozódó rezsi hátralékok, a lakhatási válság, a munkanélküliség vagy akár az építőipari válság miatt tömegek jelenhetnek meg a hajléktalanság előszobájában. De a vidéki nyomor elől is rengetegen indulnak a fővárosba. Az államnak erre nem lesz válasza mindaddig, amíg a gazdasági fellendülés meg nem kezdődik. Láthatóan szociálpolitikai választ nem tudunk adni, nem csak a hajléktalanságra, hanem összességében a magyarországi lakhatási krízisre, ugyanakkor a társadalmi felháborodás mégis kikényszerített bizonyos lépéseket. A tehetetlenséget mindenki látja. Én a rendészeti eszközt, ennek a tehetetlenségnek a következményeként érzem. Ez egy rossz reflex, és mivel a belügyminiszter akarja megoldani a kérdést, neki rendészeti eszközei vannak erre.

azt is értenék és látnák, hogy akár a halálát is okozhatjuk egy-egy embernek, ha a helyéről eltávolítjuk, mert oda kötik a kapcsolatai. Az elmúlt két évben tökéletesen együttműködtünk a rendőrséggel és a mentőszolgálattal, közösen eldöntöttük, hogy az adott szituációban melyikünknek van dolga. Mindig kézenfekvő volt, hogy nem akartuk egymás dolgát elvégezni.

Amikor a szabálysértési törvény rendelkezéseit módosították, és lehetőség nyílt a közterületen élő hajléktalan emberek megbüntetésére, már jeleztük, hogy ezt a kérdést indulatosan nem lehet kezelni. Hiszem, hogy jó volt a szándék, de az eszközt rosszul választották meg.

Sokan lendületből, olykor megfelelő tudás nélkül akarnak segíteni, és ezen nem változtatott az sem, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az említett rendelkezést. A döntést sokan ünnepelték, pedig nincs rá okuk. Rossz úton jár az, aki ebből azt olvassa ki, hogy akkor szabad az utcán élni. Ugyanakkor egyetértünk azzal, amit az Alkotmánybíróság illetve az ombudsman is mondott, hogy megfelelő mennyiségű eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a szociálpolitikai problémákat megoldjuk. A probléma hatékony kezelésére a tudásunk elegendő, más kérdés, hogy vajon mögötte az eszközrendszer megfelelő-e.

Nem érzi azt, hogy hosszú távon a társadalmi szolidaritás egyébként is megtépázott állapotán rombol még tovább a hajléktalanok kriminalizációja?

Szabálysértési törvényre egyébként szükség van. Nem baj, ha szabályozzák, hogy ne hangoskodjunk, ne szemeteljünk vagy ne igyunk az utcán. A problémát az okozza, ha a hajléktalan ember képe összekapcsolódik a szabálysértőével, a bűnelkövetőével, akkor a társadalom a bűnöző képét rögzíti magában és nem a töredezett életű, mindentől megfosztott Értem, hogy nem szeretnénk őket látni, ember képét látjuk. Jó példa erre a kukázás, ami az én szememben azt jelenti, hogy ez de szociálpolitikusként ezt semmiképaz ember az iszonyatosan mély nyomorában pen nem tudom elfogadni. is még küzd azért, hogy megteremtse magának az életben maradás esélyeit. Mások Emiatt van szükség rendé­szeti bea­v at­kozásra? pedig azt mondják, a kukázók szemetelik tele a várost.

Mi azt hangsúlyozzuk, hogy a hajléktalan ember rehabili- Persze tudjuk, hogy a szemetelésért korántsem csak ők tációja olyan, mint a beteg gyógyítása. Egyedi diagnózis a felelősek, és a szemetelés pedig olyan szabálysértés, alapján kell eldönteni, hogy kinek milyen terápiára van ami ma is büntethető. szüksége. Budapest utcáin szociális, rendészeti, egészA hajléktalankérdésben az üzenetek rosszak, és nagy ségügyi problémákkal egyaránt találkozunk. Természe- veszteség ebben a társadalmi szolidaritás töredezettsége. tesen vannak veszélyes, rendészeti beavatkozást igénylő Sokkal bonyolultabb a kérdés, mint azt gondoljuk, a nemesetek is. Ezt nem kell eltitkolni, az utcán élés során a zeti konzultációval is épp ezért kell vigyázni. legkülönbözőbb devianciák alakulhatnak ki. És az is érthető, ha nem szeretnénk látni, hogy egy iskolával szem- Miben látja a nemzeti konzultáció legnagyobb veszélyét? ben egy padon hajléktalan él. Ugyanakkor szeretném, ha Én nagyon félek attól, hogy az indulatok fogják diktálni

10 | humana 14

Vecsei Miklós

a következő lépéseket. Mindig veszélyes, ha a többséget arról kérdezzük, mi legyen a sorból kilógó emberekkel? Én nem állítom, hogy minden hajléktalan ember problémájára van válasz, hiszen gyakran még a kérdést sem tudjuk igazán jól feltenni, de tíz utcán élő emberből nyolcat egészen biztosan meg tudunk menteni. És ha már megmentettük azt a nyolcat, akkor még mindig beszélhetünk arról a kettőről, akit nem sikerült. A beteg emberek között is akadnak olyanok, akiket nem sikerül meggyógyítani, de attól még elfogadjuk, és az élete végéig ápoljuk őt. Azért félelmetes ez a kérdés, mert a hajléktalanokhoz hasonló körülmények között néhány százezren élnek ma Magyarországon. Van olyan város, ahol több száz ember lakik barakkban, tákolmányokban, bejelentett lakcím nélkül. Félek attól a pillanattól, amikor ezek a városok szeretnének ugyanilyen nemzeti konzultációt. Ha ezt meg lehet kérdezni ma Budapest kerületeiben, akkor joggal mondja majd egy kisváros, hogy ő meg szeretné szavaztatni, hogy akarnak-e lakcím nélküli cigány embereket. Ez egészen biztos, hogy nagyon súlyos helyzetet fog eredményezni.

Miért nem inkább a meglévő szociális rendszer javításába fektették a pénzt, energiát, szakmai potenciált, és miért ezt a rendpárti utat választották? Észre kell venni a döntések mögötti erős politikai

akaratot. Bár a főpolgármester úr egyes kijelentéseit többen vitatták, a hajléktalanság ügyében ilyen határozott utasításokat még senki nem adott eddig. De egyes, nagy port kavaró események, mint amilyen például Kocsis Máté irodájának elfoglalása volt, félreviszik az ügyet.

Háttérbe szorulnak az olyan lépések, mint a hajléktalan emberek számára létesített munkahelyek, vagy a 700 új férőhely létrehozása. Lehet persze vitatkozni azon, hogy jó helyen jött-e létre az új intézmény, de ekkora fejlesztés mindenképpen nagy lépésnek tekintendő. Ennek a politikai akaratnak a következménye a rendőrséggel és a közterület felügyelettel folytatott együttműködés és a jó kommunikáció is.

Más interjúban is említette, hogy jelenleg megfelelő számú férőhely áll a rendelkezésükre.

A hajléktalanságot általában nem lehet kezelni, az egyes emberek problémájára kell személyre szabott megoldást találni. Szociális diagnózist állítunk fel, és az alapján intézkedünk. Amikor arról beszélünk, hogy a 700 új férőhely elegendő, akkor mindig arra gondolunk, hogy elegendő lesz azoknak, akiket a diagnózis alapján el lehet itt helyezni. Van, aki egészségügyi ellátásra szorul, és van, akinek az addigi lakókörnyezetére van szüksége, mert oda kötik a kapcsolatai.

It t kiemelném, hog y Budapesten eg y hajlék talan a jelen ellátórendszernek köszönhetően nagyobb • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 11

háttér

kormányzat hajléktalankérdéshez való hozzáállását?

Ez bonyolult és összetett kérdés, ezért súlyos a mi felelősségünk is, mert egy hét alatt nagyon nehéz megtanítani 23 év tapasztalatát. Nem szerencsés, hogy a téli időszakra alakul ki egy ilyen feszült légkör, bár jelen pillanatban nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek halljuk. Folyamatosan próbálunk kommunikálni a politiA tömeges elszállásolás látszólag megoldást jelent. kusokkal, döntéshozókkal, akikkel eddig is kapcsolatban Mégis meddig lehet mindig újabb és újabb férőhelyek voltunk, és rossz szándékot sehol nem látok. Írtunk a miniszterelnök úrnak, írtunk az országgyűlési képvisenyitásával keresni a megoldást?

Ha folytatódik a lakhatási krízis, akkor továbbra is szükség lőknek is. Azokat a pontokat hangsúlyozzuk, amikben lesz ilyen szállásokra. Magyarországon jelenleg Európa egyik egyetértünk: nem jó ez az állapot, megoldást kell találni legjobb ellátórendszere működik. Ha a krízisben lévő ember a hajléktalanságra és a legmagasabb szinten is foglalkozni kell a kérdéssel. Nagy felelősség, hogy milyen mondatok hangoznak el ezen a szinten. Úgy gondoljuk, hogy az irány jelenleg Miután a hajléktalanság nem lakhatási nem megfelelő. Nagy előrelépés lenne, ha kérdés, lakásokkal nem is lehet felszá- konszenzusra tudnánk jutni, mert ennyi rossz kommunikáció után már csak a kemolni. A hajléktalan ember a kapcsolatait vésbé rosszat tudjuk elérni: egy kiépített veszíti el, és ezt a problémát sem lakással, társadalmi szolidaritás helyett egy kevésbé leromboltat. De ezért is érdemes még sem szállóval nem lehet megoldani. küzdeni.

biztonságban van, mint akárcsak 50 kilométerre Budapesttől egy cigánytelep szegényei, akik ugyan magukra tudják csukni az ajtót, de nem tudjuk őket megvédeni a hidegtől, és orvos sincs a közelükben. Az a probléma, hogy amikor az összefüggéseket nem látjuk, egy sokkal mélyebb krízis sem éri már el az ingerküszöböt.

lecsúszik, találkozhat szociális munkással, átbeszélhetik a problémákat, megtalálhatják a célt, mert egyedül a lecsúszás kérdésére nem tud választ adni, és az újrainduláshoz is hiányoznak a kapaszkodók. Jelenleg nem képes megvalósítani azt Magyarország, hogy minden hajléktalan kapjon egy lakást. Az viszont, hogy életet mentsünk, fontos. Tény, hogy a tömegellátás bizonyos diagnózisokra nem alkalmas, a kritikus téli időszakban jó azonban arra, hogy gyorsan, egyszerre sok embert tudjunk elhelyezni.

Ilyen viszonyok között ezért érintett mélyen, amikor a miniszterelnök úr a kitiltás szót használta. Mégis, hova?

Hova lehet kitiltani embereket? Értem, hogy nem szeretnénk őket látni, de szociálpolitikusként ezt semmiképpen nem tudom elfogadni.

Tehát megoldási javaslat felülről nincsen rá, ha jól értem.

Tulajdonképpen diagnosztizálnunk kell a problémát, közösségi illetve egyéni szinten is. Mondjuk ki, és ez alapján készüljön el egy hajléktalanügyi stratégia vagy koncepció, nyílván egy lakhatási stratégiának a részeként. Így kezdjük el felszámolni a hajléktalanságot. Ennek pedig egészen nyilvánvalóan lesznek rendészeti részei is. Ön, mint szakember, a többi hajléktalan ellátásban dolgozóval, szociális munkással, intézményvezetővel mennyire képes árnyalni a városvezetés, vagy éppen a 12 | humana 14

Hogyan látja, milyen szociálpolitikai intézkedésekkel lehetne megelőzni a hajléktalanságot?

Egyrészt azt hangsúlyozzuk évek óta, hogy az egyik kulcsprobléma a rezsi adósságok felhalmozása. Az adósságkezelés nem jó üzenet, hiszen ahhoz, hogy valaki segítséget kapjon, előbb alaposan el kell adósodni.

Erre jelenthet megoldást az előre fizetős mérőórák elterjesztése. Azzal lehet gazdálkodni, azt lehet kontrollálni. Véleményünk szerint a mostani technikai feltételek mellett már biztosítható lehetne az eladósodásra képtelen lakástípus kialakítása. Közben pedig arra törekszünk, hogy a lakás helyett a családokkal, az emberekkel kezdjünk el foglalkozni, és tárjuk fel az eladósodás okát.

Megszüntethető egyáltalán a haj­lék ­ta­lan­ság?

Nem szeretjük kimondani, de sosem tudjuk teljesen megszüntetni. A skandináv országokban tömegével vannak üres szociális bérlakások, ennek ellenére ott is élnek hajléktalan emberek. Miután a hajléktalanság nem lakhatási kérdés, lakásokkal nem is lehet felszámolni. A hajléktalan ember a kapcsolatait veszíti el, és ezt a problémát sem lakással, sem szállóval nem lehet megoldani. Ahhoz oda kell menni hozzá, meg kell ismerni, a nevén szólítani, és befogadni őt a közösségbe. •

Lehetőségek a lehetetlenben szerző: Horváth Gabriella Dr. Ámbédkar Iskola, Borsod-Abaúj Zemplén megye. Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében az érettségizett fiatalok aránya nem éri el az egy százalékot. Nem tudom, hogy a második esély gimnáziummal, négy telephellyel, komoly tanári karral működő intézmény rajta van-e bármiféle sikerranglistán, amit a világban készítenek a menő iskolákról. Nem hinném. Pedig hatalmas sikertörténetek vannak itt és mindennapos apró győzelmek olyan fiatalokkal, akik kapnak egy lehetőséget kitörni a szegénységből, kilépni a kilátástalanságból.

A

romatelep szélén működő sajókazai iskola a helyi roma közösség életének szerves része, Első ottjártamkor augusztus végén a helyiek tettek-vettek az iskola körül és nagy volt a készülődés a tanévkezdésre a tanárok között is. Ez volt a benyomásom annak ellenére is, hogy pár nappal az iskolakezdés előtt az sem volt világos, hogy októberben miből kerülnek majd kifizetésre a bérek.

Október elején Döme Zsuzsanna (Suzi), helyi pedagógus kísért el Ózdra és környékére, hogy olyan diákokkal találkozzak, akik az iskolához köthetően eredményeket, sikereket érnek el. Utunk szinte már giccsesen sokszínű erdőkön, meleg napsütésben, hegyen-völgyön vezetett Magyarország talán egyik legszebb vidékére a Bükk és a Mátra határára. Az út szélén

hatalmas puskát lóbáló vadász volt az első kép, ami belezavart az őszi romantikába, amikor is utastársam felnevetett: Na, közeledünk Borsodba.

Danival egy ózdi lakótelepen találkoztunk. 25 éves, tavaly érettségizett a Dr. Ámbédkar Iskolában. Most rendőrnek készül, Miskolcon tanul. Mialatt mi beszélgettünk, kislánya kíváncsian hallgatott minket egy nagy tál csokis keksszel az ölében, a szomszéd szobában nagyfia játszott, és felesége altatta az alig egy hónapos kisfiukat.

Hogyan kerültél a Dr. Ámbédkar Iskolába?

2006-ban Ózdon, a József Attila Gimnáziumban jártam ki a 9. és 10. osztályt egy év alatt, mert össze voltunk vonva, kevés volt a diák. Az iskola abbamaradt ott, mert a következő évben nem indult el a 11. évfolyam. Egy ismerősöm, • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 13

háttér Csipkés Irén javasolta, hogy van egy iskola Ózdon: a Dr. Ámbédkar Iskola, ott tudom folytatni a tanulást. Én hívő ember vagyok,19 éves voltam, amikor a gyülekezet lelkipásztorának segítségével megértettem azt, hogy ebben az életben csak azzal, hogy kétkezi munkát próbálok keresni, nem fogunk megélni. Így megkerestem a tanárokat az iskolában, felvettek és folytattam a tanulást.

Miért választottad a rendőri pályát?

Mindig vaciláltam, hogy mi lenne a jó nekem, belekezdtem több dologba, például az építőiparba, de valahogy nem találtam a helyemet. Gyerekkorom óta sportoltam, érdekelt az emberekkel való kapcsolatteremtés, a kommunikáció, az hogy segíteni kell embereknek. Voltak barátaim, akik rendőrök voltak, és megkérdezték tőlem: Dani, te miért nem mész rendőrnek? Úgyhogy elgondolkodtam, hogy ez a nekem való, és megpróbáltam. Az érettségi mellett volt fizikai, műveltségi felvételi, pszichológiai teszt is, de végül 1500-1700 jelentkezőből bekerültem a 235 ember közé, akit felvesznek.

Mit kaptál mindehhez a Dr. Ámbédkar Iskolában?

Sokat. Láttam, azt, ha el akarok érni dolgokat, akkor ahhoz erőfeszítéseket kell tenni. Tudtam eddig is, hogy ezt kell tenni, de itt az iskolában motiváltak erre. Rengeteg olyan emberrel találkoztam például, akiktől azt láttam, hogy úgy értek el dolgokat az életben, hogy tanultak, iskolába jártak, képezték magukat nap mint nap. Jó példák voltak előttem a tanárok is. És nagy segítség volt, hogy ezt nem csak az iskolában hallottam, hanem itthon is a feleségemtől, a gyülekezeti vezetőktől, édesanyáméktól is, és így persze én magam is rájöttem erre. Ahogy észrevettem ebben az iskolában sokkal több a türelem, az odafigyelés, a tanárok a problémák megoldásában is segítenek. Nem hagyják magukra a tanulókat, ösztönzik őket. Olyan helyekre jutnak el a diákok, ahova a családi körülmények, a hátterük miatt nem biztos, hogy eljutnának. Így meg tudnak ismerni különböző kultúrákat, más társadalmi rétegeket. Nekem, hívő embernek az is fontos volt, hogy bár buddhista közösséghez tartozik az iskola, soha nem kényszerítették ránk a buddhizmust, megmaradt a vallásszabadság.

A család mellett mekkora kihívás a tanulás?

Nagy kihívás, a rendészeti szakközépiskola színvonalas, nagyon magas a követelmény. De ha hazajön az ember az iskolából a gyerekekkel, a feleségével is kell foglalkoznia, és a tanulnivalóval, az iskolával is. Nem úgy van, mint egy fiatal, család nélküli embernek. Van segítségünk, mert bár a feleségem nagyon ügyes, megcsinál egyedül is mindent, de azért jó, hogy az édesanyám minden nap átjön és segít 14 | humana 14

neki. Nehézség persze az is, hogy nem mindig van meg a napi betevő. A számlákat szerencsére ki tudom fizetni, de a betevőre nem mindig marad. Amikor hazajövök például, akkor sokszor azon jár a fejem, hogy hova menjek pénzért, hogy meglegyen a családnak az, amire szüksége van. De ezt vállaltam előre, tudtam azt, hogy az iskolában nem fogok pénzt kapni, de édesanyám is bíztatott, hogy csináljam, mert amennyit tudnak, segítenek. Bár kapok ösztöndíjat is, de az nem olyan magas, ebből nem lehet megélni. Majd akkor változik a helyzetünk, ha idővel kineveznek minket próbaidős rendőrnek, akkor az iskolába járás mellett kaphatok pénzt is.

Hogy képzeled, milyen lesz az életed 10-15 év múlva?

Lesz egy nagy fiam, nagy lányom, a legkisebb is iskolás lesz már. Jól fognak tanulni a gyerekeim, a feleségemmel jól megleszünk, és szerintem egy nagyon jó pályát fogok befutni, elég magas beosztásig fogok eljutni, és sok jó dolgot fogok elérni a magyar társadalom számára, azzal, hogy rendőr leszek.

T

erával egy Ózd melletti kis faluban, Hangonyban találkoztunk. Ő 12. osztályos, eredményei kiválóak az iskolában, filmeket készít a filmszakkör keretében, táncol, nemzetközi versenyen ér el helyezéseket, a Beszélőben jelent meg verse.

Járőröző rendőrök húznak el mellettünk, miközben beszélgetünk. Ezt már Sajókazán is láttam korábban, feltűnő ezekben a kicsi falvakban a járőröző rendőrautó, de mint megtudtam, ehhez mindenki hozzászokott már. Csak az én gyomrom rándul görcsbe tőle...

Nagyon jók a jegyeid, szeretsz tanulni?

Szeretek tanulni, csak van, ami egyáltalán nem megy. De például történelmet szeretek tanulni. Szerintem fontos a tudás, mert azt senki nem tudja elvenni tőlünk.

Milyen lehetőségek vannak itt az iskolában a tanulás mellett?

Csináljuk a filmes szakkört. Nagyon vonzónak találtam, amikor Suzi bemutatatta ezt a lehetőséget, és úgy gondoltam, kipróbálom benne magam. Emellett táncolok is hip-hopot.

A versenycsoportban heten vagyunk, és most voltunk egy nemzetközi versenyen, ahol harmadik helyezettek lettünk.

Emellett verseket is írok. Voltak gyerekkoromban barátaim, de nem annyira bíztam meg bennük, hogy elmondjam nekik a dolgokat, amiket gondolok. A versírás úgy kezdődött, mintha magammal beszélném meg, ami történik velem, de aztán a tanáraim is felfigyeltek a verseimre.

Ebből a sok féle lehetőségből, amit it t kapsz az

háttér iskolában, hogy gondolod, mit tudsz majd a jövődben is kamatoztatni?

A táncot nagyon szeretném folytatni, ha kikerülök ebből az iskolából, a többit még nem döntöttem el. Szeretnék akár szakmát tanulni, de azt még nem tudom, hogy milyet. Szívem szerint színész vagy híres táncos lennék, de úgy vagyok ezzel, hogy ez csak egy álom. Mert tudom azt, hogy még ha az odáig vezető utat végig is tudnám csinálni, szerintem nem lenne türelmem, vagy valami nem lenne meg ahhoz, hogy elérjem ezt az álmot.

Mi a korosztályod legnagyobb problémája itt Hangonyban szerinted?

Két réteg van – nem a cigányok és a magyarok közötti különbségre gondolok - hanem arra, hogy vannak a normálisan felnevelt gyerekek, meg a hanyag szülők gyerekei. Ezek a szülők azt mondják: a gyerek menjen ahova akar, egyen amit akar, aludjon ott ahol akar, nem számít. A legnagyobb baj ezzel a hozzáállással van szerintem. Nem csak az iskolához, hanem az élethez. Iskolába például csak addig járnak általában a fiatalok itt, amíg kötelező, aztán otthagyják az iskolát. Ők úgy fogják fel, hogy majd lesz valahogy.

A szüleid hogyan képzelik el a jövődet?

Nem sokszor beszélgetünk a szüleimmel ilyesmiről, de szerintem nagyon büszkék rám. Ők azt gondolják, hogy a táncból, a tánccal úgysem jutok semmire, úgyhogy azt szeretnék, hogy csak hobbiszinten csináljam. És bár elfogadják, és mellém állnak, nem hiszem, hogy úgy gondolják, hogy én ezeket a dolgokat, amiket az iskolában csinálok, hosszú távon akarom folytatni. Ők azt szeretnék, hogy a tanulással haladjak, és azzal is tegyek le valamit az asztalra. A jó teljesítményemmel az iskolában nekik is szeretnék bizonyítani.

A

filmes szakkörben Zsolti is tevékenyen részt vesz. Nyáron Berlinbe jutottak el a filmezésnek köszönhetően, ahol egy szemináriumon vehettek részt. Zsolti is Ózd mellett, Farkaslyukon él.

Szeretsz itt élni?

Szeretek is meg nem is. Könnyen találhatsz itt ismerősöket, nem kell messzire menni például boltba. De vannak azért rossz dolgok is, mert az emberek nem olyan barátságosak, nem könnyű a megélhetés. És innen nehéz kitörni.

Mit ad neked ez az iskola?

Mivel jártam más iskolákba, össze tudom hasonlítani, és ez jobbnak tűnik. Nekem nagyon sokat segített ez az iskola.

Egyrészt nem annyira szigorúak velünk a tanárok, és másképp akarják megértetni velünk a dolgokat. Sokkal segítőkészebbek, mint máshol. Tudom azt is, hogy nekem ez az iskola az utolsó esélyem.

Hogyan indult a filmszakkör?

Egy pályázatra készítettünk korábban több filmet, és az egyikkel nyertünk. Azután indult el igazán a filmszakkör, és kezdtünk komolyabban filmeket készíteni. Engem igazán ez az egy dolog tud lekötni. Amíg a filmekkel foglalkozom, addig sem csinálok semmi rosszat. Nagyon tetszik a filmezésben az, hogy alkotunk, és új dolgokat ismerünk meg.

Milyen volt kijutni Berlinbe a filmetekkel?

Szerintem egy nagyon jó pályát fogok befutni, elég magas beosztásig fogok eljutni, és sok jó dolgot fogok elérni a magyar társadalom számára, azzal, hogy rendőr leszek.

Számunkra ez nagy dolog, mert innen nagyon nehéz a korosztályomnak eljutni külföldre, és sikerült forgatni is ott. Jó volt, ez az eddigi legnagyobb sikerünk a filmezéssel.

Elkezdtünk most forgatni egy filmet Ózdról, amiben bemutatjuk a város jó oldalát. Most ezt a filmet kéne befejezni, és aztán ezzel is fogunk majd pályázni.

Mit fogsz csinálni az iskola befejezése után?

Szeretnék szakmát tanulni: hegesztőnek, vagy kőművesnek tanulnék, de leginkább persze milliomos szeretnék lenni!

H

angonyból Ózdon keresztül juthatunk el egy kanyargós szerpentinen Borsodbóta fölé. Elhaladunk a magára hagyott hatalmas egykori gyártelep mellett is, és megállunk útközben Várkonyon, ahol van egy tanári szállás az Ámbédkaros tanárok számára. A vezetékes víz nélküli, de szépen felújított családi házban leteszünk néhány adományt, aztán megyünk tovább. Várkonyon furcsa romok düledeznek az utcákon, mintha bombatámadás érte volna a falut. Valamikor házak voltak ezek a torzók, amiket elhagytak a lakói, és egy-két meghagyott fallal, félig lerombolva, szétverve, üresen merednek az utcára az ép házak között. Talán itt szembesültünk először utunk során a rendszerváltás utáni elszegényedés, a bányák, gyárak bezárását követő nincstelenség legszembetűnőbb nyomaival. Megdöbbentő a látvány.

• 2013. január| www.humanamagazin.eu | 15

háttér Már kezd leszállni a köd a mély völgybe, amikor meglátjuk a szépen rendbe hozott, takaros kis kétablakos házat Borsodbóta közepén. Itt él Melinda. A mosolygós, fiatal anyuka 25 éves, az iskolában adminisztrátorként dolgozik, mellette tanul, harmadik osztályos kislányával együtt táncol, szeretné megszerezni az érettségit, és aztán továbbtanulni. Van egy óvodás kisfia is. A gyerekek szerelemből születtek, de nem ugyanattól az apától, és Melinda mindkétszer egyedül maradt, amikor a törődésre, gondoskodásra, felelősségvállalásra került a sor. Rendőrségi feljelentéssel, távoltartási végzéssel tudta otthagyni kisfia édesapját. Most egyedül él a házban a gyerekekkel.

négyig vagyok a munkahelyen, de legkorábban fél hétre érek haza a tanulás vagy az egyéb tennivalók miatt. De hiába idegeskedek, ez van. Felveszem őket, amikor hazajövök este. Főzni nem szoktam, mert mire hazajövök, az már fizikai képtelenség. De a gyerekek esznek meleget az oviban, és a nagynénéméknél is, és azért próbálok vacsorára is valami meleget csinálni nekik, melegszendvicset vagy sült krumplit. Nagyon szeretek így élni. Úgy fogom fel, minek ehhez egy pali? Még őt is szolgáljam ki, vagy kérjen számon? Bár nem nagyon hiszek benne, de persze találhatok egyszer egy normális társat is.

Milyen társat képzelsz magad mellé?

Soha nem az alapján ítéltem meg a fiúkat - pedig biztos lett volna olyan fiúm is -, hogy mennyire jómódú, hogy ne legyen roma, és nagyon okos legyen. Nekem fontosabb, hogy a gyerekek legyenek a középpontban, hasonló legyen a múltunk. Az ilyen lelkületű emberek megérintenek. És fontos, hogy a származására büszke legyen.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy ci- Én nagyon büszke vagyok arra, hogy cigány vagyok, mert azt gondolom, hogy a romákgány vagyok, mert azt gondolom, hogy nak igenis elég dögös a vérük. Úgy gondolom, hogy először is magyar állampolgár vagyok, a romáknak igenis elég dögös a vérük. de azon belül cigány vagyok, és ez számomra egy nagyon érdekes, színes világ. Szeretem abban, hogy abból valaha is meg tudok élni. Tehát erre például, hogy a cigányok a zenével, énekkel, saját magunem alapozhatok. Amire viszont igen, az a rendészeti is- kat szórakoztatják. Van persze közöttünk is depressziós, kola, mert az csak két év, nem úgy, mint a főiskola meg öngyilkos, de az biztos, hogy sokkal intenzívebben éljük az egyetem, és kevésbé is drága. Azzal biztos, hogy lesz át a dolgokat. Ebben az a jó, hogy ez egy érték, és ezt az állásom, még ha el is kell innen költözni, mert itt a kör- életben nem pénzért veszed, ez az életed! nyéken egyébként nincs munka. söndesebbek vagyunk hazafelé. Zsong a feVan, aki segít, motivál? jem a sok történettől. És attól, amit láttam. A Ha bajban voltam, a csládomhoz mindig tudtam fordulni. cigánysor az cigánysor. A szegénység az szeA tanulásban nagyon sokat köszönhetek az ózdi telepgénység. Nincs ezen mit tűnődni. Hidegből, helyvezetőnknek. Mikor gyerek voltam, akkor is mindig nincstelenségből, kényelmetlenségből eredményesnek mondta, hogy tanulni kell. Most meg hiába mondtam, lenni sokkal nagyobb teljesítmény, mint melegből, nyuhogy idős vagyok már a tanuláshoz, ő akkor is győzkö- godt környezetből, adott feltételekből. Ez is közhely talán. dött. És mivel felvettek dolgozni is, nagyon fontosnak De ha közhelyként tudomásul vesszük, vagy lerázzuk, akkor tartom, hogy bizonyítsak nekik. azzal el nem ismert teljesítménnyé is tesszük egyúttal azt a sok mindent, amit ez az iskola tesz, amit ezek a fiatalok Hogy néz ki egy napod? megéltek már, és amit letesznek az asztalra. Azért, hogy Reggel ötkor kelek. Megiszok egy kávét, zenét kapcso- az életükben lehetőséget teremtsenek az előrelépéshez lok be, mert attól magamhoz térek. A gyerekeket egy az akár önhibájukból, vagy hibájukon kívül kialakult nehéz kicsit később keltem. Reggel ők is énekelnek - táncol- helyzetükből. Pedig hatalmas dolog, hogy van ez az iskola, nak, mint én a tükör előtt. Átmegyünk a boltba, itt van hogy az ott dolgozók szinte lehetetlennek tűnő helyzeteka szomszédban. Nagy nehezen elkészülünk. Itt a busz- ből mégis lehetőségek felé terelik ezeket a fiatalokat, és megálló, de néha nehezen érem el a buszt. A gyerekek hatalmas elismerés jár azért a teljesítményért is, amiért ide mennek nagyon közel az egyik nagynénémhez, aki ezek a fiatalok nap, mint nap megküzdenek. • felajánlotta, hogy segít. Ott vannak nála 20 percig, utána elviszi őket iskolába, óvodába, ők háromig ott vannak. Én Miért döntöttél úgy, hogy folytatod a tanulást?

Csak a gyerekek miatt. Egyrészt azért, hogy ne azt a példát lássák, ami itt van, és ne úgy nőjenek fel, mint én.

Nem akarom, hogy fizikai munkát csináljanak, én már csináltam azt eleget. Az álmom a tánc lenne, de nem bízom

C

16 | humana 14

háttér

„De maga fog szülni vagy én fogok szülni?” szerző Telepy Ágnes és Szilágyi Boglárka Az előbbi idézet Palya Bea Szülésdal című számából származik, amiben egy leendő kismama és egy orvos a tanácsadás során arról mond meglehetősen ellentétes véleményt, hogy hogyan „működik” a szülés, ezzel rávilágítva arra a kérdésre, hogy kinek a kompetenciája eldönteni, az egészségügyé, tágabban az államé vagy az anyáé, hogy hogyan jöjjön a világra egy gyermek. Ki tudja jobban képviselni egy megszületésre váró kisbaba érdekeit: az anya vagy az állam?

M

a Magyarországon az emberek túlnyomó többsége azt válaszolná erre, hogy természetesen az állam, akinek feladata és kötelessége, hogy megvédje az újszülöttet, akár a saját anyjával szemben is. Ebbe a képbe rondított bele Geréb Ágnes, aki kiállt a természetes szülés, a várandósság és a szülés nem betegségként való kezelése, így az anyák döntési kompetenciája mellett.

G eréb Ágnes szülész-nőgyógyászról a médiából értesülve a legtöbben csak annyit tudunk, hogy kórházon kívüli, úgy nevezett otthonszüléseknél segédkezve több halálesetet, maradandó károsodást okozott a kisbabáknál, évek óta eljárások, perek folynak ellene, és bár már többször eltiltották hivatásának gyakorlásától, illetve két éve házi őrizetben van, még mindig nem ismeri el bűnösségét az őt illető vádakban. Arról már kevesebben tudnak, hogy ő volt az is, aki a hetvenes években a karrierje veszélyeztetése árán meghonosította a ma már természetesnek tartott apás szülés lehetőségét a kórházban, aki a háborítatlan szülés és az otthonszülés elismertetése és a bábai modell bevezetése mellett először szállt síkra, és aki külföldi és itthoni tapasztalatai, tanulmányai és kutatásai alapján a szülés egyik komoly szaktekintélye Magyarországon.

Az otthonszülés kifejezés hallatán a szó elsődleges jelentése jut először eszünkbe, tehát az, hogy a gyermek otthon születik meg. Ez teljesen értelmetlennek és veszélyesnek tűnik, hiszen miért hoznánk otthon, bizonytalan körülmények között világra a gyermekünket, ha a mai, modern kor vívmányai, a megfelelő higiéniás viszonyok és a szakemberek segítsége csak kórházban érhető el?

Vajna Virág mediátor, akinek minkét gyermeke otthon, Geréb Ágnes bábáskodása mellett született, már a beszélgetésünk elején leszögezi, hogy a ’háborítatlan szülés’ és az ’otthonszülés’ pártolóinak elsődleges célja nem a helyszín megválasztása, hanem a nő azon alapvető jogának elismerése, hogy maga dönthessen a szülésének körülményeiről, illetve, hogy ehhez a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapja meg. A várandós anyáknak szükségük lenne egy olyan szülésfelkészítésre, amely alapján mindenki el tudja dönteni, hogy hol és hogyan szeretne szülni. Ezek, természetesen, nem az otthonszülés népszerűsítéséről kell, hogy szóljanak, ahogy ez eddig sem volt a célja sem a bábáknak, sem a pártolóknak. A hangsúly a szabad döntésen van, hiszen maga az otthonszülés a 2011-es rendelet létrejötte előtt sem volt tilos, sőt, jelenleg - bizonyos feltételek mellett - engedélyezett is Magyarországon, mégis a szülő nők csupán egy-két százaléka választja azt, az európai átlagnak megfelelően. Sokan a kórházat tartják a legbiztonságosabb megoldásnak, hiszen az elmúlt évtizedek egészségügyi reformjai nyomán ez vált a szülés elfogadott helyszínévé. Mégis mindig akadtak olyan szülők, akiket egy kórházi rossz tapasztalat, a témába vágó könyvek olvasása vagy a várandósságuk alatti tájékozódás elvezetett Geréb Ágneshez, vagy a mellette tanult bábákhoz. „Mindenkinek az általa legbiztonságosabbnak ítélt megoldást kellene választania” - mondja Vajna Virág, hiszen„a szüléskor nemcsak egy gyermek születik meg, hanem egy anya is, mert a szülés és a születés kihat az anya-gyermek kapcsolat további alakulására, tágabban pedig a gyermek későbbi életére és személyiségfejlődésére is.”

Az otthonszülés rendszerint azt jelenti, hogy a várandós anya és a választott bába a terhesség alatti személyes kapcsolat során eltervezik a szülést és felkészülnek arra, az anya közben részt vesz a szokásos vizsgálatokon • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 17

háttér a választott orvosánál, végül pedig a bába egy vagy több dúlával kíséri, támogatja a szülést egy előre választott, a legközelebbi kórháztól maximum húsz percnyire található helyen, amely a nő otthona vagy akár egy „születésház” is lehet. Mindehhez az anyának különböző egészségügyi, míg a szülés helyszínének szigorú higiéniás feltételeknek kell megfelelnie, ezeket a bába, mint szülész szakember minden esetet egyedinek tekintve ellenőrzi, és támogatja vagy elutasítja az adott várandós anya otthonszülését. A vajúdás és a szülés alatt és után az anya úgy ehet, ihat, mozoghat, ahogy neki kényelmes; nem siettetik a természetes folyamat egyetlen szakakaszát sem, végig támogató, segítő légkör veszi körül, egészen addig, amíg minden komplikációmentesen zajlik. Ha a szülés során bármilyen rendellenességet tapasztalnak, esetleg nagyon legyengül az anya vagy a kisbaba, akkor haladéktalanul kórházba szállítják őket, ahol megkapják a szükséges ellátást. Az imént leírtak a szülés bábai modelljét tükrözik, ami leginkább abban különbözik a

a szülés papnőinek tartva, alapvető jogaikat hangsúlyozva, nemzetközi példákra, statisztikákra, elismert külföldi szakemberekre, WHO- és EU-állásfoglalásokra hivatkozva lépnek fel. A tizenhét évig intézményi környezetben szülész-nőgyógyászként, majd szülésznő, bába és pszichológiai képzést elvégezve huszonegy évig intézményen kívüli szüléseken közreműködő Geréb Ágnes és négy bábatársának perei ebben a közhangulatban zajlanak 2009től, A „boszorkányüldözés” a kétezres években kezdődött, amikor otthonszülések során a bábák elvesztettek három babát. Ezek közük két esetben, 2000-ben és 2007-ben Geréb Ágnes is jelen volt, ahogy egy 2003-as ikerszülésnél is, ahol az egyik, oxigénhiányosan született kisbaba pár hónapos korában meghalt. Ezek folyományaként 2007-ben Geréb Ágnest eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi hivatásának gyakorlásától, aki azonban a tiltást megkerülve, szülésznői egyetemi képesítésével szüléskísérőként, független bábaként vett részt a továbbiakban – alapvetően legálisan, tehát törvény által nem tiltott módon – otthonszüléseken és az általa Azt, hogy ki a bűnös és ki az áldozat, sokan alapított Napvilág Születésház munkánehezen döntik el a Geréb Ágnes ellen fo- jában. 2009-ben azonban a médiában futótűzként terjedő ügyek, főként az lyó eljárások és perek visszásságait látva utóbbi, 2007-es vállelakadásos eset által generált szakmai és civil indulatok szülést kockázatnak, így minden, a kórházban elérhető esz- nyomán Geréb Ágnes és bábatársának pereit egyesítetközzel és eljárással támogatandónak tartó orvosi modelltől, ték, őt magát 2010-ben egy, a Születésházban váratlanul hogy a szülést az élet normális folyamatának tekinti, így megindult szülés ürügyén őrizetbe vették, decemberig magát a természetes folyamatba való beavatkozást tartja előzetes letartóztatásban, majd 2011 elejétől házi őrizetkockázatosnak, mivel akár a legártatlanabb eljárás (például ben tartják. Még ebben az évben megszületett a két év egy fájdalomcsillapító injekció, vagy akár a kórházi hálóing fogházat kirovó ítélet ellene, foglalkozás körében elköveviselésének kötelezettsége) is magával vonja a következőt, tett maradandó fogyatékosságot és halált okozó veszéés növeli a komplikációk lehetőségét. A bábai modell nő- lyeztetés vádak alapján. A folyamatban lévő fellebbezések, és anyaközpontú, a bába és a szülő nő egyenrangúságára illetve az utóbbi két köztársasági elnökhöz intézett keépül, míg az orvosi modell szerint a hierarchia csúcsán álló gyelmi kérvények ellenére 2012-ben új pert indítottak elszülész-nőgyógyász szakorvos az, aki ellenőrzi és eldönti, lene, új vádakkal (például kuruzslás), és úgy tűnik, ennek hogy mi a jó a szülő nő számára. A két modell közötti spekt- lefutásáig Geréb Ágnes helyzete megkövült, szigorú házi rumon szerte a világon különböző szülészeti intézmények, őrizetben marad. Az otthonszülés ellenzői megnyugodva születésközpontok működnek, attól függően, hogy men�- vehették tudomásul, hogy az ügy „zászlóvivőjét” eltüntetnyire és milyen irányban szabályozott az intézményen kívüli ték az útból, csökkentve ezáltal a mozgalom túlélésének szülés. Ezekre magyarországi példák a baba-mama-barát és fejlődésének esélyeit. A bíróság látszólag a születendő kórházak, alternatív szülőszobák vagy a szülésznők által gyermek teljes körű védelmét és biztonságát, az orvosi vezetett szülések, amelyek már vettek át elemeket a gon- szakgondoskodás létjogosultságát ismerte el ezzel, rádoskodás bábai modelljéből, mégis, mivel kórházakban, adásul a perek során gyakran emlegették az ügyészek, kórházi protokoll alapján működnek, szellemiségükben és hogy nem az otthonszülés ül a vádlottak padján, hanem eredményeikben különböznek a bábai modelltől. egy, nem a foglalkozása szabályainak megfelelően eljáró Nehéz azonban egy olyan témában tiszta fejjel gon- szülészorvos, aki gyermekhalálokért felelős. Azt, hogy ki dolkozni, ahol az ellenzők Geréb Ágnesre mint gyermek- a bűnös és ki az áldozat, sokan nehezen döntik el a Geréb gyilkosra mutogatva ítélik el az otthonszülő nőket és Ágnes ellen folyó eljárások és perek visszásságait látva. felelőtlenségüket, az orvos-lobbi által mind politikailag, Esete a kettős mérce iskolapéldája, hiszen míg a kórhámind etikailag megtámogatva, míg a pártolók a bábákat zakban az orvosok hibáit polgári perek keretein belül, a 18 | humana 14

háttér kórház védelmében vizsgálják, ellene azonnal büntetőeljárás indult, három, nehezen kiszámítható, halállal végződő szülés esetében, melyeket valószínűleg kórházi környezetben sem tudtak volna megfelelően kezelni, ugyanakkor melyekkel még mindig jobb statisztikával rendelkezik (kb.

3500 otthonszülésből 3 haláleset, tehát 1 ezrelékes halálozási arány), mint a kórházaké (itt ez a szám négy ezrelék).

Az őt a nyilvánosság előtt látványosan megszégyenítő akciókon kívül felmerült továbbá a tárgyalásain készült jegyzőkönyvek manipulálása, az a kórház- és magyar jogtörténeti kuriózum, hogy először vádoltak orvost olyan beavatkozás elvégzésével, amiről kvázi előre tudhatta, hogy halált okozhat (szándékos emberölés vádja). A bíró ítélete is szokatlannak számított, ami szigorúbb lett, mint ahogy az ügyész kérvényezte. A Geréb Ágnes ellen folyó perek, vádak és ítéletek jogosságát az is megkérdőjelezi, hogy a bábák a kilencvenes évektől jogszabályi vákuumban, minimális törvényi szabályozottság, de annál nagyobb számú feljelentés és hatósági zaklatás, diszkrimináció mellett működtek. A törvényhozók érdeklődését éppen a legnagyobb otthonszülési botrányok, illetve Geréb Ágnes pere váltotta ki, melynek nyomán a Fidesz első kormányzati idejének végén kijelölte az irányvonalat, de az intézményen kívüli szülést szabályozó kormányrendeletre mégis 2011-ig kellett várni. Sokan úgy vélik, hogy ha Geréb Ágnes leállt volna, akkor ma nem lenne jogszabály.

Egy mozgalom hátterében A szülés mai, intézményesített formája Magyarországon a szocializmus idején, a mindenki számára elérhető, ingyenes egészségügy eszméjének megvalósításával egy időben kezdett kialakulni. Az intézményesítés első lépéseként szülőotthonokba terelték az addig önállóan dolgozó, a körzeti orvos segítségét csak vészhelyzetben kérő bábákat,, s az egy bába-egy orvos modell keretében kisebb beavatkozásokkal, de kórházi háttér nélkül vezették a szüléseket.

Ebből sok komplikáció, rossz statisztikák adódtak, a kis intézmények veszélyesnek mutatkoztak, így alakult ki egy generációváltást követően az a nézet, hogy biztonságos szülés kizárólag kórházban lehetséges.

Az otthonszülés sosem volt tömegjelenség, a tendenciák azt mutatják, hogy nem is válik azzá, így az elmúlt két évtized évi körülbelül háromszáz, bábákkal kísért szülése miatt igazán nem kellene az orvosoknak és a kórházaknak az egzisztenciájukat félteni. Mindezek ellenére folyamatos meg nem értésnek, hatósági-, rendőri- és sajtózaklatásnak vannak kitéve, nemcsak a bábák és a dúlák, hanem az otthonszülés során kórházba került nők is.

Bár a kormány 35/2011. (III. 21.) rendelete az intézeten kívüli szülésről végre biztosítja a szülő nő Alkotmányból is levezethető jogait, az anya és az újszülött védelmében

jelen esetben túlszabályozza az otthonszülés feltételeit.

Ugyan számtalan fórum és egyeztetés előzte meg a szabályozás létrejöttét mindkét Fidesz-kormány idején, a rendelet mégis inkább „az otthonszülés lefejezéseként” értékelhető a szakmai kritikák szerint. Az otthonszülést választó anyának öt feltételnek kell megfelelnie, a mellékletben felsorolt huszonhét kizáró ok egyike sem állhat fenn vele szemben, harminc indikáció bármelyikének bekövetkezésea esetén pedig haladéktalanul be kell szállítani a háttérkórházba. A szülés helyére hat feltétel vonatkozik, a bába táskájában pedig minimum negyvenféle eszköz és gyógyszer kell, hogy helyet kapjon. A három mellékletben a bábák szerint olyan egészségügyi kikötések, tárgyi feltételek is találhatók, amelyek a tapasztalataik alapján nem szükségesek egy biztonságos otthonszüléshez. A bábáknak több olyan műszerrel is rendelkezniük kell, amelyek használatára nincs is képesítésük, ez pedig felkelti a gyanút egyfajta gyógyászati műszeripar-lobbi iránt is. S mivel a nő a rendelet szerint még a szülése előtt négy héttel is dönthet az otthonszülés mellett, elvész a várandósság alatti személyes jelenlét, és afféle „Hívjon, jövök! bábaszolgálat” körvonalazódik.

A szakmában dolgozó bábák szerint azonban az a legszomorúbb, hogy a pénz szerepe megnőtt ezen a területen is. Aki eddig nem tudott fizetni az otthoni szüléséért, az nem fizetett - ezt megtehették a bábák, hiszen nem voltak kiemelkedő költségeik. Ez a helyzet drasztikusan megváltozott, hiszen ma a rendelet megköveteli a bábáktól a cégalapítást, az ezzel járó könyvelést, a jogi képviselőt, a felelősségbiztosítás meglétét, egy újszülött-újraélesztési tanfolyami vizsgával rendelkező gyermekorvos biztosítását, engedély kiváltását, a terhesgondozást azonban továbbra is állami kézben tartja. A társadalombiztosítás ugyanakkor diszkrimináló módon továbbra sem biztosítja az intézeten kívüli szülést semmilyen mértékben, pedig annak ára nem több mint a szülés után az orvos zsebébe csúsztatott boríték tartalma, körülbelül százötvenezer forint. Mára mindössze három bába tudta kiváltani a szigorú feltételekhez kötött engedélyt, a meglévő cégek között nem jó az együttműködés, a bábák pedig túl későn jöttek rá, hogy egy nagy, átfogó cég alapítására lett volna szükség. És hogy miért éri meg mégis születéseket kísérni, ha már ennyi rossz történt ebben a szakmában? Ahogy egy bába fogalmazott,„azért a pillanatért, amikor az a baba először rám néz. Ez talán kevésnek tűnik külső szemmel, de azt gondolom, hogy azért csinálom, mert nem tudok hallgatni róla, hogy tudom, merre van az oázis ebben a sivatagban eltévedt civilizációban. Talán a válság, amit itt átélünk, nemcsak a gazdaság válsága, hanem ezé az életformáé is.” • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 19

háttér

Megtisztulástól a kirekesztésig szerző: Zámbó Eszter Gondolkodásmódunk sok mindenben változott az évszázadok során, de valahogy, akárhányszor nehezen mennek a dolgok, még mindig csak „mossuk kezeink”. Gazdasági válság és tragédiák idején vagy súlyos társadalompolitikai kérdésekben nagyon könnyű megtalálni azokat a „másokat”, akiknél „mi” különbek, jobbak vagyunk, és akiket okolhatunk, felelőssé tehetünk a bajainkért. A hétköznapi esetektől, a közösséget érintő kérdéseken át, az elfogadott történelmi ellenségekig találhatunk példákat a bűnbakképzésre.

Honnan ered és hova vezet a folytonos kibúvó és ujjal mutogatás?

Bűntudattól a közösségi kohézióig 2 „Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá, s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre…” 3 A fent idézett ószövetségi eredetű és napjaink bűnbakképzésének fontos különbségére hívja fel figyelmünket Pók Attila, történész. Előbbi egyfajta megtisztulás, közösségi mentálhigiénés rituálé és vezeklés volt a bűntudattal teli közösség részéről, melyhez jelképesen kiválasztottak egy ártatlan bakot, akire aztán átruházták vétkeiket; a modern társadalom már eleve úgy véli, a bűnbak jogosan bűnhődik. Nincs idő vagy megfelelő keret arra, hogy a valódi okokat és felelősöket megtaláljuk, a jól kiválasztott bűnbak leMinden megosztás, ami akár országon belül, egyszerűsíti a folyamatot, és segít a akár nemzetközileg szembeállít és sematizál, továbblépésben. Egy kisebb csoport esetében, mondjuk egy kézilabda az ártalmas és egy megállapodott demokrá- csapatnál, lehetőség van a kudarc (elvesztett mérkőzés) közös elemciában nem természetes zésére, az egyéni felelősségek megkeresésére és korrekciójára (hogy a pszichiáter szerint nem automatikus, hanem egy mély- következő rangadón már sikeresen szerepeljen a csapat). lélektani folyamatról van szó, amely szülői, nevelői minta Egy társadalomban nincs lehetőség mindenkit összehívni alapján irányított, de megjelenési formája függ az adott és elemezni, ki, hol és mit rontott el, ami a rossz helyzetért társadalom érdekviszonyaitól. A bűnbakképzés lelki hát- felelős. Egyszerűbb tehát kijelölni valakit, aki „elviszi a baltere mindig egy fajta szükségletből fakad, mondja a szak- hét”. A közös gyűlöletnek pedig csoportkohéziós hatása értő, és az alapja, hogy eltereljem magamról a figyelmet, is lehet. Kisebb-nagyobb közösségek és csoportok tagjai elkerüljem a büntetést, és valakire átruházzam – sokszor saját belső feszültségüket vetítik rá a bűnbakra, aki vaelőítélet alapján – a felelősséget. lójában vágyaikat, félelmeiket testesíti meg vagy olyan dolgokat, amiket önmagukban gyűlölnek.

Megtanuljuk, ki a hibás A kisgyermeknél is előfordul, hogy mást, akár kívülálló személyt okol valamilyen kárért vagy „csínyért”, amit ő követett el. Ennek alapja, hogy a benne munkálkodó bűntudatot és kellemetlen érzéseket kiváltó „szörnyet” kivetíti, fiktív alakokban megtestesítve. A projekció, melynek során a bennünk lévő hibát és/vagy hiányosságot negligáljuk, és másokra vetítjük, egy gyermek esetében természetes.

Nem mindegy azonban, hogyan kezeli ezt a szülő (például amikor „rendőrrel”, „cigánnyal” fenyegeti helytelenül viselkedő gyermekét) vagy az adott társadalmi kultúra, amely már kész sémákkal rendelkezik jót és rosszat illetően.1 A bűnbakképzés folyamatát ugyanis nem köthetjük ösztönös cselekvésekhez. Dr. Balázs János gyermek- és felnőtt

20 | humana 14

háttér Az ideális bűnbak Már eleve valamilyen szempontból más, mint a többség. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyet az egyén, csoport vagy a társadalmi hagyomány előítélettel kezel, vagy a normától eltérőnek ítél. De ennek nem kell feltétlenül negatív különbségnek lennie, egy erősebb személy (például hatalma vagy rangja miatt) is ugyanúgy céltáblává válhat, ha a bűnbakképző (csoport) valamiért bűnösnek találja.

Arra, hogy a bűnbakképzés mennyire illeszkedik a mindenkori társadalmi sémákhoz, amely William Holman Hunt: A bűnbak meghatározza a jót és rosszat, bélyegez meg abból a az egyik legjobb példa a fejlett országokban ma már el- célból, hogy utána uralkodhasson fölöttük. Magyarorszáképzelhetetlen boszorkányüldözés. Pedig (legnagyobb gon is „természetes” hogy a különböző elit csoportok más mértékben a nyugati kereszténység világában) a koholt csoportokat tesznek felelőssé a történelmi változásokért, vádak alapján kényszervallatott főleg női áldozatok száma a gazdasági nehézségekért, így próbálva saját pozíciójutöbb tízezerre tehető. Klaniczay Gábor Hogyan működik kat felerősíteni. A tragédia akkor következik be, amikor a a vádaskodás logikája? című előadásából4 kiderül, a bo- folyamat továbbhalad: megbélyegzés, kirekesztés, jogszorkányüldözések kialakulása szorosan összefügg a kora fosztottság, és végül megsemmisítés (lsd. zsidótörvények újkori társadalmi feszültséget okozó válságokkal, mint az a harmincas évekből vagy a kulákozás az örvenes években). aszályok, éhínség, járványok, de leginkább a háborúk utáA pszichiáter szerint minden megosztás, ami akár orni időszak. Az egymás gazdagodását irigykedve szemlélő szágon belül, akár nemzetközileg szembeállít és semati„rossz szomszédok”, a gyógyítók és bábák viszálya, a val- zál, az ártalmas és egy megállapodott demokráciában nem lási feszültségek, a nemesi udvar versengése (lsd. Bethlen természetes. Mindig káros, ha magunkat tisztára mossuk, Gábor boszorkánypere Báthory Anna ellen), egyáltalán a másokat pedig befeketítünk, mert ez torzítja az egésztársadalmi-emberi konfliktusok vádaskodásba torkolltak. séges társadalmi kommunikációt és rossz beidegződést Ha a szitkozódásnak foganatja lett (rossz termés, beteg- alakít ki. ség, balszerencse) akkor azt boszorkányrontásként érAhogy Pók Attila, történész fogalmazott: „a bűnbaktelmezték. „A megtalált „boszorkány” kényszerítésével keresés kritikus válsághelyzetekben elkerülhetetlen társaezután helyrehozzák, ami még helyrehozható, vagy el- dalomlélektani folyamat. Éppen ezért kell tudománynak és pusztításával megbosszulják az általa okozott kárt, halált, politikának közösen őrködnie azon, hogy egyetlen embers ez a szertartás egyúttal az egész közösség „megtisz- re vagy embercsoportra irányuló bűnbakkeresés se váljon títására”, az erkölcsi normák megerősítésére is szolgál.” végzetes tragédia forrásává.” • Politikai haszonszerzés Mivel a bűnbakképzés alapvetően mélylélektani folyamat, így leginkább megjelenésében mutatkozik különbség a különböző nemzeteknél. A recept ugyanaz: vagyunk „mi” különbek, és vannak „ők”, a rosszabbak, a felelősek, akik bajainkról tehetnek. Ha „ők” nem lennének, akkor minden jobban menne, ráadásul több jutna „nekünk”. Ez a „mi” és „ők” fajta retorika nagyon veszélyes Dr. Balázs János szerint. Számtalan történelmi példa van arra, hová fajul a társadalmi szinten irányított bűnbakképzés, mely során a hatalom politikailag, gazdaságilag rivális csoportokat

1. Erős Ferenc: Miért kellenek hősök és miért kellenek bűnbakok? http://www.tte.hu/_public/hos.doc 2. Pók Attila: Bűnbakkeresés és antiszemitizmus az első világ-háború utáni Magyarországon című tanulmányának felhasználásával. Mozgó Világ 29. évf. 7. sz.

(2003. július) 3. III. Mózes 16:21,22.

4. http://mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/135-boszorkányok-bűnbakok-hogyan-működik-a-vádaskodás-logikája?.html 2013. január| www.humanamagazin.eu | 21

Vétkesek közt cinkos, aki néma? fotó Randy Son Of Robert

szerző: Csiki Ingrid „Mire vagyok a legbüszkébb? A válaszom az, hogy semmire nem vagyok büszke, mert semminek nincs eredménye, vagy folytatása. Minden megy tönkre, minden, amiért dolgoztam, minden, amiből esetleg még lett is valami, az most mind összeomlik. Magyarán, amit csináltam, az nem látszik nagyon tartósnak. Hadd válaszolja meg ezt a kérdést az utókor, hogy ért-e valamit. Szerettem, nem tudnám nem csinálni, ugyanezt tenném továbbra is, de, hogy büszke lennék valamire… azt nem tudom. Ez egy nehéz kérdés.”

F

erge Zsuzsa szavai ezek, mikor életpályája sikeréről kérdeztem. Túl egy hosszú beszélgetésen, melyben arra kerestem a választ, ő miben látja a szegénység elleni küzdelem megoldását. Választ kerestem, mely talán célba ér, mely talán megmozgat valakiben valamit, mert hiába is mondja: nem büszke semmire, ebben mégsem tudok egyetérteni Vele.

A KSH adatai szerint a 20–59 éves korú népesség mintegy ötöde, azaz 1 millió fő tartósan nem dolgozik és az aktív korú népesség legalább 5-6 százaléka él mélyszegénységben.

gondoljon is erről, kb. 1970 és 1990 között volt az a 20 év, amikor az ezeréves magyarországi szegénység a relatív legkisebbre csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt szegénység, még azt sem jelenti, hogy a mélyszegénység nem létezett, de kutatásaink során nehezen találtunk olyan gyereket, aki éhes lett volna. Ezzel együtt természetesen jelentősek voltak a társadalmi egyenlőtlenségek.

Viszont akkor gyakorlatilag mindenkinek volt munkája, az árakat hozzáigazították a szükségletekhez, az élelmiszerés lakásárak relatíve alacsonyak voltak, szemben a mai árakkal, a mai munkaerő-piaci lehetőségekkel.

Mit mondhatunk el az adatok kapcsán a szegénységről, annak nagyságáról?

Kevés olyan fogalom van, amely ennyire egyértelműnek látszik. Viszont közelebbről megnézve kiderül, hogy a szegénység egyrészt rendkívül összetett probléma, másrészt semmilyen konszenzus nincs arra vonatkozóan, hogy ki a szegény és mit nevezünk szegénységnek. Magyarországon mindig is voltak rossz periódusok, de bárki bármit

Milyen a szegénység társadalmi, földrajzi összetétele?

Ebben az egész folyamatban a cigányok helyzete a különösen tragikus. Amikor összedőlt a mesterséges, teljes foglalkoztatottság által fenntartott világ, az első számú vesztesek ők voltak. Közel 90 százalékuk dolgozott, túlnyomó többségüket viszont első körben bocsájtották el és ezért van az, hogy nagy részük ma szegénységben él. Ugyanakkor a szegények többsége nem cigány. Mégis

22 | humana 14

háttér elkezdődött a szegregációjuk, igazi cigány-rezervátumok jöttek létre. Egy szegény, gyűlölt, diszkriminált, összefüggő területi egységekben lakó társadalmi réteg felemelése ma már sokkal nagyobb feladat, mint ha 20 évvel ezelőtt megakadályozták volna, hogy mindez így történjen. Nem azt mondom, hogy nem lehet visszafordítani a folyamatot, csak éppen ahhoz nem csak a forrásoknak kellene meglenniük, hanem a segítés kultúrájának is, ideértve például a tények ismeretét – hogy hol és hogyan kell segíteni –, és a jó színvonalú helyi segítő szolgáltatásokat.

Megfigyelhető, hogy a szegényekkel szembeni társadalmi ellenérzés növekvő tendenciát mutat. Mit lehet erről elmondani?

A szegényekkel szembeni társadalmi ellenérzés mindig akkor nő, amikor a szegénység maga is nő, mert a korábbinál is több terhet ró a társadalomra, hiszen többet kell beletenni a jóléti rendszerbe. Ez nem mindig felemelő, és nem elég erős a társadalmi szolidaritás ahhoz, hogy ennek a szükségessége világos legyen.

Miért utasítja el a társadalom a szegényeket, miért tartMely folyamatok hozzák létre és konzerválják a tartós ja őket bűnösnek, felelősnek a szegénységükért, miért szegénységet? csap át ez az elítélés egyfajta gyűlöletbe?

Az iskolarendszert sosem működtették úgy, hogy a gye- Ha a szegények túl nagy terhet jelentettek, akkor a tárrekek egy teljes élet teljes jogú tagjaivá válhassanak, vagy sadalom elkezdte őket üldözni, ez mindig így volt a törtélegalább esélyük legyen rá. Történtek ugyan erőfeszítések nelemben, erről szól a Koldus és királyfi története is. Az a az iskolák javítására, de végig megmaradt az alapvető probléma, hogy az iskola az „Szegények mindig vannak veletek. egyenlőtlenségekből sajnos alig-alig tud elvenni. Olyan iskolarendszer kellene, amely Akkor tehettek velük jót, amikor akartok.” az egyes gyerekekre szabott, azaz nem Márk 14,7 csak a gyereket illeszti az iskolához, hanem az iskolát is a gyerekhez, ami a munkaerőpiacon valamennyire értékelt végzettséget ad, az egyént helyzet, hogy ráeresztettük a szegényekre – mint árvizet pedig felkészíti arra, hogy a roppant gyorsan változó kö- – a munkanélküliséget, az áremelkedést, a munkajogok rülményekhez igazodni tudjon. gyengülését, az alacsony segélyt, és közben azt mondjuk nekik: ha nem pedáloztok rendesen, akkor megfulladtok, Ennek fényében a szegénység újratermelődésének oka azaz segély sem lesz. a rossz iskolarendszerben kereshető?

Egyrészt igen, másrészt abban, hogy a társadalmi egyen- Van megoldás? lőtlenségekből előnyt élvezők nem csak abban érdekeltek, A világban sok részmegoldással próbálkoznak több-kevehogy azok maradjanak, hanem, hogy a nagyobb jövedel- sebb sikerrel, és két átfogó megoldásról gondolkoznak, kimek nagyobb hatalmat is jelentsenek. A források végesek, sebb-nagyobb megvalósítási eséllyel. Egyik az ún. szociális és abban az esetben, ha ennyire egyenlőtlenül vannak el- minimum, vagyis: aki szegény az kap annyi pénzt, hogy osztva, és ráadásul nincs olyan ösztönzés, kényszer, vagy meg tudjon élni, a másik pedig a társadalmi alapjövedelem: erkölcs, amelyik a tőkéhez nem jutók számára valamilyen e szerint mindenki kap egy induló összeget, de attól kezdmódon megélhetést biztosítana, akkor és addig a sze- ve ő maga dönt arról, ezt hogyan akarja, vagy egyáltalán génység bizony újra fog termelődni. akarja-e növelni. Azt kevesen tagadják, hogy valamiből mindenkinek meg kell élnie és ez részben a köz felelősséHogyan, hol lehetne megtörni a szegénységet, annak át- ge. Az viszont már természetesen vita tárgya, hogy ez mit örökítési láncolatát? jelentsen és milyen szinten, mennyi és milyenfajta jogok Egy tényezővel ez lehetetlen. Kell tehát jövedelem: ha és kötelességek esetében. munkából nem megy, akkor kell valamilyen szociális minimum. Az újratermelés megszakítása és a foglalkoztatás A kormányzati oldalt nézve: mit hallanak meg ezekből csak akkor megy, ha biztosítva vannak a megfelelő kép- a szavakból? zés és felkészítés lehetőségei. Elengedhetetlen a meg- A kormányzat semmit nem hall meg abból, hogy men�felelő lakás- és lakásrezsi-politika, egészségügy, értő nyi pénzből lehet megélni. Lehet persze árnyalni ezt a szociális munka, gyermekvédelmi munka stb. Ezeknek a kérdést: mennyi pénzből lehet megélni, ha faluban, vagy feltételeknek mind együtt kell működniük ahhoz, hogy városban lakom, beteg vagyok, vagy sem, van gyerelegalább az esélye meg legyen a szegénység megtörésére kem, vagy sem, egyedül élek, vagy sem. Mégis mennyi irányuló próbálkozásoknak. pénz kell az élethez? Milyen élethez? A reménytelen • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 23

háttér része vagyok: ha mindenki kólát iszik, akkor igyon az én gyerekem is kólát. Meg lehet ezt érteni? Nagyon sok korlátoltság és érzéketlenség kell ahhoz, hogy valaki ne értse meg ennek a jelenségnek a történelmi, társadalmi beágyazottságát. Egy másik kérdés ennek kapcsán: vajon joga van-e az államnak azt mondani, hogy a segélyen te csak kenyeret és zsírt vehetsz? Amikor Erzsébet kártyával váltja ki az állam a pénz-segélyt és a boltos meg azt mondja, hogy erre kólát nem lehet kiszolgálni, akkor azt hiszem, hogy elemi emberi jogok sérülnek.

Mi az oka annak, hogy a magyar szociálpolitika nem hallatja a hangját sokkal erősebben, amikor a mélyszegénységre vonatkozó egyre tragikusabb adatok kerülnek napvilágra?

Nem igaz, hogy az értelmiség nem hallatja a hangját, nagyon sok írás született azzal kapcsolatban, hogy elviselhetetlen a szegénység ilyenfajta kezelése. Sőt, ebben az évben a Szegénység Világnapján már sok fotó Csiki Ingrid Ferge Zsuzsa civil szervezet tüntetett a szegénység és lecsúszás ellen. Azt hiszem, egy olyan világban nincstelenséghez? A mindennapi túlélésért folytatott bé- élünk, ahol a szó akkor hallatszik, ha sok helyről, tömegek nító harchoz, amikor minden erőt kiszív az, hogy ne halj által hallgatott, olvasott médiumokból ömlik ugyanaz a doéhen? Sok „alsó határ” van. A KSH olyan létminimumot log. Borzasztóan el van rontva az emberek hallása és egyre számol, amibe belefér, hogy rendszeresen egyél, még ha inkább azt lehet csak meghallani, ami le van egyszerűsítve, sivár is az étlap, hogy néha vegyél magadnak egy cipőt, ami populista. Addig, amíg nincs igazi összefogás, addig nevagy, hogy legyen tévéd. Arra már nem jut, hogy örömöt héz ezeket a szavakat meghallani. Ezen kívül félelem van. vagy változatosságot is vehessél magadnak. Ez az összeg Mindenki félti a megélhetését és nem szól. Ez pedig felveti egy főre számítva nagyjából annyi, mint a minimumbér a legnehezebb erkölcsi kérdéseket, melyek azóta kérdések, és háromszor annyi, mint a segély. mióta világ a világ: hogy is van az, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma?

Bizonyos nézetek szerint a szegények nem tudnak okos döntéseket hozni. Erről mit lehet elmondani?

Mi az igazán felháborító a szegénység elleni küzdelemben?

Hogy mi annak az oka, hogy a szegények nem tudnak okos A szegénységgel kapcsolatban ennyi tudatos emberelledöntéseket hozni, eljátékgépezik a gyerekeik elől a pénzt és nességgel még nem találkoztam. A mindig is létező cigányezért meg kell őket fegyelmezni? Kutatótársaimmal együtt ellenesség, az idegenellenesség ma gonoszabb, mint volt. nagyon sokszor leírtuk és most is felelősségem tudatában Felháborító, hogy a szegényeket és erőtleneket olyan mércsak azt tudom mondani, hogy a legszegényebb családok tékben utasítja el a hatalom, hogy az sem érdekli, élnek-e 98 százalékában, ha van gyerek, akkor ott ő az első. Súlyos vagy halnak. Egy vizsgálatból most tudtuk meg, hogy a tévedés, hogy elhanyagolják a gyereket. A vádak másik ré- rokkantnyugdíjat mintegy húszezer főtől vonták meg, ötsze viszont, hogy rosszul költik el a pénzt és kólát vesznek venötezer főnél csökkentették radikálisan, de költségvetépéldául a gyereknek, igaz. De egyfelől nagyon kevés pénzt si megtakarítás szintjén meg sem lehetett érezni. Mindez nem lehet folyamatosan jól beosztani. Ekkora fegyelem- nagyon szomorú, de azért a legszomorúbb mégis az, hogy re szinte senki nem képes a nincstelenség közepén. Mire a döntéshozókat nem érdekli mi lesz a gyerekekkel, a gyebeosztanám a pénzt, már elfogyott. És másfelől, amikor rekeknek ama jó felével, akik rossz helyre születtek. • kólát vesznek, úgy érezhetik kicsit, hogy én is a társadalom 24 | humana 14

háttér

Veszélyes pszichiátriai betegek? szerző Dr. Jean-Yves Feberey (francia pszichiáter, a Pjotr Tchadajev Társaság elnöke) Mindig is jelen volt a félelem az emberekben a “beszámíthatatlan” pszichiátriai betegektől; attól, hogy a mentális állapotuk miatt a közösségre veszélyesek lehetnek - és jobb lenne bezárva tartani őket; sajnos, néha előfordul, hogy ez bizonyosságot is nyer. A veszélyességről szóló vitákban két tábor jellemző: az egyik a “naiv optimista” csoport, akik ellenzik ezt az állítást, és vannak a “törvény és rend” követői, akik nagyon is egyetértenek vele. Mindkét tábornak megvannak a saját statisztikái, véleményei, de nem lehet egyértelműen állást foglalni egyik oldal mellett sem.

A

pszichiátriai betegek jogai és a közösség védelme közötti egyensúly biztosítására született Franciaországban a 2011. július 5-i törvény, amelynek előzménye 2008 decemberére tehető. Egy, a Saint-Egreve-i Pszichiátriai Intézetből megszökött skizofrén beteg megkéselt egy huszonhat éves diákot, aki belehalt a sérüléseibe. Pár nappal később Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök ellátogatott a párizsi d’Antony pszichiátriai intézetbe, ahol egy olyan beszédet tartott, melyben egyértelműen megbélyegezte a mentális betegeket, és kijelentette, hogy nem szabadna hagyni, hogy ezek a közbiztonsági szempontból veszélyes emberek az utcán járkáljanak. Sajnos, ezt valószínűleg önnön előítéletei (esetleges félelmei) miatt és politikai haszonszerzésből tette, hiszen azt mondta, amit a meghökkent és ijedt lakosság hallani akart. A beszéd után nem csupán a pszichiátriai betegek lettek kiszolgáltatottak, hanem maga a szakma is gyanússá vált, miközben érdemi szakmai vitákra nem került sor a kérdésben. Ez nagy felháborodást keltett mind az orvosok, mind az ápolók körében.

Egy korábbi, 1990-ben elfogadott, a pszichiátriai betegfelvételt szabályozó törvény szerint a közigazgatás és a pszichiáterek között egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatnak kell lennie, de a hatályba lépése óta az egyébként csak kivételesen és közvetlen veszély esetén alkalmazható - sürgősségi beszállítások száma nagymértékben megnőtt, a fokozottan ellenőrzött szabadság és a gyakori kényszerkezelések pedig visszaélésre adnak gyanút. Alapvetően, ha a beteg a kényszerkezelése esetében

elhagyhatja a kórházat, az mindig szigorú orvosi ellenőrzés mellett zajlik, és a páciensnek tiszteletben kell tartania a szabályokat. Ha ezt nem teszi meg, azonnal visszaszállíthatják otthonról a kórházba. Több szakember, bíró és emberi jogi aktivista szerint ez a fajta otthoni kontroll durván sérti a magánéletüket. Ezzel szemben, egyre többen (még a pszichiátriai szakmán belül is) vélik úgy, hogy a betegeket bezárva kell tartani a lakosság védelme érdekében, pedig mindenki tisztában van azzal, hogy lényegesen több bűncselekményt követnek el „normális” emberek. A 2011 áprilisában elfogadott új törvénynek például egy pozitív oldala, hogy a korábbiakhoz képest, ha egy páciens kórházi kényszerkezelés alatt áll, még a benntartózkodás tizenödödik napja előtt látnia kell az elbírálónak, aki elbeszélget a beteggel, átnézi a tanúsítványokat, illetve ellenőrzi, hogy valóban indokolt-e a kezelés; ez alapján eldönti, a beteg jogosan van-e bent. A következő találkozó a kórházban töltött hat hónap előtt történik, de magának a betegnek vagy családjának joga van bármikor felkeresni a döntéshozót.

A francia pszichiátria egyik nehézsége a kórházi ágyak számának csökkentése: 78 400 ágyról (1994) 60 800 ágyra esett ez a szám (ez 22 százalékos csökkentés, 1980-hoz képest pedig 50 százalékos). Persze, jó cél lehet az intézményi ellátást kiegészítő modern ellátási formák térnyerése, de ehhez ezeket a lehetőségeket meg is kell teremtenünk a pácienseink részére. A legfontosabb, hogy megkapják a szükséges ellátást, legyen otthonuk és munkalehetőségük. Van azért szervezett támogatói rendszer, ilyen például az AAH (támogatás fogyatékkal élő felnőttek számára, 1975. óta), amely 776,59 eurót jelent havonta. Ezt napjainkban közel egymillió francia lakos kapja. A pszichiátriai gondozást és gyógyszereket • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 25

háttér az egészségbiztosítás állja, a betegeknek csak a kórházba kerüléskor kell fizetniük az ellátásért (ami hosszabb tartózkodás esetén igen magas összeg is lehet).

Jellemzően nagy probléma Franciaországban, hogy a pszichiátriai betegek nagy része vagy hajléktalanként az utcán él, vagy pedig börtönbe kerül (a rabok húsz-harminc százaléka mentálisan sérült). Dupla bűnbakképzést figyelhetünk meg ebben az esetben: először is azért, mert azzal, hogy pszichiátriai betegek, máris megnyilvánul egyfajta előítélet velük szemben, másodszor pedig olyan bűncselekményért kerülnek börtönbe, amit a megfelelő kezeléssel és ellátással el lehetett volna kerülni. A börtönben van valamennyi pszichiát-

tájékoztatása, a betegek számára munkalehetőségek, stb.) A szociális rehabilitáció terén nagy erősfeszítéseket kell tennünk, még ha meg is jelentek már olyan alternatívák, mint például az önsegítő csoportok.

Minden országban találhatunk a mentálisan sérültekkel foglalkozó stigmatizáció-ellenes (anti-stigma) kampányokat. A WHO (World Health Organization) is kiemelten foglalkozik a megbélyegzés témájával.2 Az Európai Uniónak és az Európa Tanácsnak is vannak speciális projektjei, de ezeket nem terjesztik kellő mértékben. Magyarországon az Ébredések Alapítvány 3 nagy figyelmet szentel a rehabilitációnak és az stigmatizáció-ellenes kampányoknak. Franciaországban pedig ott van, például, az 1972-ben létrehozott Groupe Information Asiles 4.

A témából (sajnos) nem hagyható ki maga a pszichiátria vádolása sem. Egy közelmúltban történt eset jól példázza, hogyan válhat maga a szakma is bűnbakká. 2012. december 18-án Dr. Danièle Canarelli, pszichiátert Marseille-ben egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mivel egy betege megölt valakit, nem sokkal azután, hogy megszökött a kórházból (ahol meg kellett volna állítani) és a rendőröknek nem sikerült időben megtalálniuk. A bírák azzal vádolták a pszichiátert, hogy nem volt megfelelő az elkövető gyógyszeres kezelése és terápiája, a vizsgálatba bevont szakértő – a doktornő egyik kollégája – pedig egyáltalán nem értett egyet a kezelési módszerekkel. Az eset után az egész szakma hevesen reagált, hiszen a „zéró kockázat” nem csupán a pszichiátriában, de sehol máshol sem garantált, fotó Julia Freeman ráadásul a probléma maga sokkal összetetriai gondozás, de az orvosok és ápolók alacsony száma és a tebb. Visszautalva a cikk elejére, újra átgondolva a betebörtönök túlzsúfoltsága miatt ez nem lehet elég hatékony. gek szabadsághoz való jogát és a lakosság biztonságát, Ma leginkább a közösségi pszichiátriát kell fejlesz- mi, pszichiáterek is ki vagyunk téve a bűnbakképzésnek, tenünk, amely az egyik legjobb útja lehet a mentális be- hiszen könnyen felelőssé tehetnek mások tetteiért (jogosan vagy jogtalanul). tegségekkel kapcsolatos előítéletek csökkentésének. A közösségi pszichiátria és rehabilitáció igyekszik elkerülni a Úgy tűnik, a gyakorlati pszichiátriának a betegeink és kirekesztettség minden formáját, és alapvető célja a bete- a munkatársaink iránti emberi szolidaritást is folyamatogek közösségi integrációjának fenntartása illetve elérése.1 san fejlesztenie kell. Egy demokratikusan működő társaMár egy 1960-as, a pszichiátriai szektort érintő rendelet is dalomban mindenki számára biztosítani kell az alapvető kimondja, hogy a cél az, hogy a betegeket az otthonukhoz emberi jogokat, és néha a pszichiáternek „mellékállásban” közel gyógyítsák. Sok újítás történt, de az ágyak drasztiemberi jogi aktivistaként is fel kell lépnie. • kus számú csökkentését nem követték elég gyorsan más ellátási formák. Egy kritikus ponthoz érkeztünk. A kollé1. http://ebredesek.hu/node/41 gám, Dr. Jean-Luc Roelandt (Lille) mindig hangsúlyozza, 2. http://ec.europa.eu/health/mental_health/eu_compass/ mennyire fontos együttműködnünk a pácienseink környepolicy_recommendations_declarations/stigma_guidezetével, családjával, és ugyanakkor az önkormányzatokkal book.pdf is, amelyek sok mindent tehetnek az előítéletek csökken- 3. http://ebredesek.hu/ téséért (új struktúrák kidolgozása, a lakosság megfelelő 4. http://www.groupeinfoasiles.org/ 26 | humana 14

szubjektív18+

Az Isten szerelmére, ne drogozzatok!

Mocskos gondolatok a mai magyar drogpolitikáról

szerző Feri gyébként az a ledühítőbb, hogy ezek gyökerek. Mármint nem úgy, hogy szararcok, hanem úgy, hogy szakmailag nagyon, de nagyon mélyen vannak és most mégis ők a kulcsoknak őrzői. Nincs bennük mindig és feltétlenül rosszindulat vagy utálat, inkább csak a szakmai tudás mélységes hiánya az, ami annyira idegesítővé teszi őket itt a drogszakmában. Mert amúgy az ember ebben a melóban hamar megismeri azt az érzést, hogy gyökerek mondják rá azt, hogy ő az árnyék, de ez most valahogy mélyebb. Persze ezt nem kell megszokni, illetve nem is szabad. Meg hát nem is nagyon szoktuk. Szerintem az, ami most megy kormányzati szinten drogpolitikában, az tényleg siralmas. A mai magyar kormányzati drogpolitika igazából egy nagy gyökérség.

Ha az anyagozásban nagyon elcsúsznak a dolgok, akkor van az a pont, amikor még nem vagy a tiszta döntésed pillanatában, de már érzed, hogy hamarosan valakinek pár dologról muszáj lesz majd beszélni és előbb vagy utóbb be kell majd látni komoly tévedéseket, súlyos hibákat és sajnos mocskos bűnöket is. Azt hiszem, hogy ez a pont most már nagyon közel van a magyar kormányzati drogpolitika számára is. Most, hogy az USA két államában is bólintottak a zöldre, az a vonat, ami a drogosokat vitte volna a börtönbe szerencsére végleg elment. Örök hála a jó istennek, a válságnak, a józan észnek, meg a készpénznek. A nemzetközi és a hazai drogpolitika most kétség kívül új irányt vesz majd és két hatalmas piacot tágít még hatalmasabbá. A kender piacát és az addikciók kezelésének piacát. Előbbit gondolom a medika butikosok és a kiugrott kocsmárosok tarolják majd le, utóbbit pedig majd azok a szakemberek, akik az elmúlt évtizedekben feltárták a kender-fogyasztás pszichés következményeinek pozitív és negatív dimenzióit és valóban működő terápiás technikákat dolgoztak ki a kender betegek kezelésére, valamint hatékony megelőző és önsegítő modelleket valósítottak meg rekreációs szívók számára. Mármint Amerikában. Nálunk ma ebből csak a civilek szakmai felkészültsége van meg.

Itthon egy évtizede még virágzott, öt éve már csak szédelgett, idén meg már csak a szaros kabaré szintjét hozta a magyar kormányzati drogpolitika. Az egész igazából nem is létezik, vagy ami létezik az nem drogpolitika.

E

Úgy mondom, hogy értsétek. Nincs leírva, pontokba szedve és papírformára rendezve az egész. Nincs egyáltalán átbeszélve, nincs ütemtervszerűen pár évre előre költségvetéssel eltervezve, meg monitorozással ellenőrizve.

Csak a meddő pofázás, a folyamatos pofára esés, meg az állandó fiatal ekézés, meg drograzzia Ozorán, az van.

Pedig amúgy menne ez a dolog, mert megvan rá a szaktudás is, meg ennek igazából kellene is mennie, mert azért vannak olyan társadalmi jelenségek amelyeket nem nehéz előre jelezni. Ha magasról teszünk a HIV problémára akkor annak az egyenes következménye a HIV robbanás.

Ha leszarjuk, hogy mi lesz a sok drogossal a Diószeghy utca végében, akkor annak az egyenes következménye a narkógettó a nyolcban. Ha nyakon öntjük az országot pálinkával az sok ember májába kerül majd.

Azt, hogy ez az egész rohadt drogrobbanás még nem szakadt az ország nyakába kizárólag annak köszönhető, hogy a magyar drogtörténelemnek furcsa módon volt egy korszaka az elmúlt évtizedben, amikor az állami drogpolitika és a civil szektor majdnem kéz a kézben, egymást támogatva dolgozott azon, hogy a probléma kialakulása lassuljon, viszont a probléma kezelésének üteme meg gyorsuljon. Ennek köszönhető az is, hogy ma nincsenek a nyugati előtt a nyílt placcon szúró üveges tekintetű dzsánkik. Szóval ez nem mese, ez már egyszer működött. Az, hogy ez az időszak éppen egybeesett a ma hatalmon lévők pártjának korábbi uralkodásával, jól mutatja azt, hogy ez nem a pártpolitikáról szólt eddig.

Van ebben a honi drogos civilségben valami végtelenül rebellis és megalkuvást nem tűrő mintázat, amit egyébkén én is magaménak érzek és amikor csak tehetem mélyebbre is vájom magamban a mintát. Fáj meg minden, de lassan muszáj lesz megint mélyebbre vágni, mert most valamiért visszatértünk a gyökerekhez és ez nem nagyon jó. Most úgy tűnik megint azt kell tisztázni, amit egyszer már egy évtizede egy életre tisztázottnak tekintettünk. Azt, hogy idióta kampánnyal, hangos fenyegetéssel, elrettentéssel, veréssel, megalázással és hazugságokkal nem lehet megregulázni az emberi vágyakat.

Még akkor sem, ha ehhez hazug és álszent módon az Isten szerelmét használjuk fel hivatkozási alapként. • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 27

jog embere

Tiltsunk vagy tűrjünk?

szerző Pál Norbert Gyöngyösi Márton, Bayer Zsolt, kurucinfó – csak néhány példa a közelmúlt közbeszédét felbolygató listázásra vagy éppen egy adott közösség elleni erőszakra felhívó gondolataiból, amik erős aggályokat vetettek fel a kifejezés szabadsága és a gyűlöletbeszéd kapcsolatának határairól.

Milyen jogi korlátja van Magyarországon a gyűlöletbeszédnek és miért alkalmazzák oly nehezen a jelenlegi szabályozást a bíróságok?

B

ár minden országnak diszkrecionális jogköre a szólásszabadság terjedelmének meghatározása, számos nemzetközi egyezmény hatással van arra, hogyan alakítják belső jogszabályaikat az egyes országok. A vélemény és a kifejezés szabadságát a nemzetközi színtéren először az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata deklarálta, 1948-ban. A nyilatkozat szokásjogot tükröző részei kötelezik az ENSZ tagállamait. A Nyilatkozat 19. cikke minden személy számára biztosítja a vélemény és a kifejezés szabadságát, ami “magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen [az egyén] zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.” A szintén az ENSZ keretein belül született, 1966ban aláírt Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJKNE) is ezt veszi alapul, és kötelező erővel bír.

Más dokumentumok, így például az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye, Az Ember és a Népek Jogainak Afrikai Chartája (ENJACh), de még a Római Egyezmény is rögzíti ezt a jogot.

Itthon a szólásszabadságot az állam legmagasabb szintű törvénye biztosítja, Magyarország Alaptörvénye.

A gyűlöletbeszéd sokkal később került be a nemzetközi közjogi zsargonba, mint a szólásszabadság, mely utóbbit az első kodifikációja idején még abszolút jognak tekintették. Hamar kiderült azonban, hogy a véleménynyilvánítási szabadságnak kiemelkedő jelentősége ellenére is muszáj korlátokat szabni, ugyanis korlátok nélkül aláássa azt a demokráciát, amelyet erősíteni hivatott.

Mikortól beszélhetünk gyűlöletbeszédről?

A gyűlöletbeszédnek nincs egy egyetemes meghatározása, de a doktrínában már számos szakember

28 | humana 14

összegyűjtötte a főbb elemeit. E cikkben Halmai Gábor definícióját használom: „[ide] Azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a beszélő – általában előítélettől, vagy éppen gyűlölettől vezérelve – a társadalom faji, etnikai, vagy nemi csoportjairól, vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel mond olyan véleményt, ami sértheti a csoport tagjait, és gyűlöletet kelthet a társadalomban a csoporttal szemben.”

A gyűlöletbeszéddel a fent említett két nemzetközi egyezmény (az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya) is foglalkozik, habár nem közvetlenül, ugyanis expressis verbis nem említik a „gyűlöletbeszéd” szót. Ezen szerződések garantálják az egyes emberek egyenlőségét és biztosítják diszkriminációmentességet a részes államok területén.

Az ENSZ égisze alatt fogadták el az első nemzetközi szerződést, amely közvetlen módon foglalkozik a gyűlöletbeszéd kérdésével. Az egyezmény a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szól és az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése 1965-ben fogadta el. A 4. cikk a) pontja így szól: „Törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, valamint bármely faj, illetve más színű, vagy más etnikai származású személyek csoportja ellen irányuló minden erőszakos cselekedetet vagy arra való izgatást, továbbá fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve.”

A gyűlöletbeszéd: szándék, izgatás, eredmény A gyűlöletbeszédet tiltó jogszabályok viszonylag későn jelentek meg. Ezen korlátozás hiányának katasztrofális következményeit a múltban is felfedezhetjük. Adolf Hitler bajor kocsmákban kezdte pályafutását, ahol zsidóellenes és kommunista-ellenes nézeteit terjesztette.

jog embere Szabadulása után ezen az ideológiai alapon építette újjá nemzetiszocialista pártját. Hitler zsidóellenes demagógiája termő talajra talált a legyőzött, megalázott és gazdaságilag válságban lévő Németországban. Érdekes megemlíteni, hogy Hitler volt az első diktátor, akit a saját népe demokratikus módon jutatott országa élére.1 Népszerűségében a gyűlöletbeszédeinek is része volt. Hitlert számtalanszor meg lehetett volna állítani a hatalomra jutásáig, hogyha léteztek volna egyezmények, amelyek tiltják az ilyesfajta beszédet. Az emberek csak a Hitler által elkezdett világkataklizma után ébredtek rá a gyűlöletkeltés veszélyére. A világ a saját bőrén tapasztalta, hogy a faji, nemzetiségi, etnikai es vallási alapon alsóbb- vagy felsőbbrendűséget hirdető nézetek az emberi civilizáció alapvető értékeit veszélyeztetik. Ezek a történések eredményezték később, hogy nagyon sokan felismerték, hogy a szélsőséges nézetek korlátlan terjesztése a legsúlyosabb esetben a társadalom egyes csoportjai közötti erőszakos összeütközésekhez vezethet.

Ugyanakkor a vélemény és a kifejezés szabadságának korlátozása kétélű fegyver. „A gondolatok szabad kifejezésének akadályozásával sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás es csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége.”2 De ki dönti el, hogy mi számít gyűlöletbeszédnek? Hol van a határ a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyűlöletbeszéd között? Mitől számít egy kijelentés gyűlöletbeszédnek?

A vélemény és a kifejezés szabadságáról szóló nemzetközi egyezmények nagy vonalakban meghatározzák, hogy mi tekintendő gyűlöletbeszédnek. Problémás azonban, hogy a vélemény és a kifejezés szabadságának jogát szentesítő nemzetközi okmányok nyelvezete nem mindig megegyező. Ezért fontos rámutatni arra, hogy milyen feltételek esetén tekintünk egy megnyilvánulást gyűlöletbeszédnek. Jelen kell lennie: a szándéknak, az izgatásnak és az eredménynek.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 20. cikk (2) bek. és az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye 13. cikk (5) bek. megköveteli a szándék jelenlétét. Ez úgy értendő, hogy csak olyan nyilatkozatot lehet gyűlöletbeszédnek nyilvánítani, amelynek kitűzött célja a gyűlöletre való uszítás. Ezt megerősítette a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság határozata a Jersild v. Dánia ügyben is. Ebben az esetben Jens Olaf Jersild újságírót elítélte a dán bíróság, mivel televíziós műsorában egy szélsőséges csoport tagjai rasszista megjegyzéseket tettek. Az európai bíróság ezzel szemben azt állapította meg, hogy a program célja valójában a dániai rasszizmus bemutatása volt, így Jersild részéről hiányzott a gyűlöletre uszítás szándéka, vagyis Dánia megsértette Jersild véleménynyilvánítási jogát.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 7. cikke, az Emberi Jogok Amerikai Egyezményének 13 cikk (5) bek. és a PPJKNE 20. cikk (2) bek. használja az izgatás terminológiáját. Valójában nagyon nehéz eldönteni, hogy mi is számít izgatásnak. Ilyen ügyekben két tényezőt kell szem előtt tartani: az oksági kapcsolatot és a kontextust. A Ross v. Kanada ügyben eltávolítottak egy tanárt munkahelyéről, mivel holokauszttagadó cikkeket jelentetett meg. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottság az oksági kapcsolattal érvelve megállapította, hogy valóban ésszerű volt azt feltételezni, hogy a tanár károsan befolyásolná a diákjait. A kontextusra alapozva két hasonló ügyben az Európai Emberi Jogi Bíróság különböző döntéseket hozott. Az elsőben, a Zana v. Törökországban, a Bíróság jogosnak találta, hogy a török hatóságok korlátozták az egyén szabad véleménynyilvánítását, mivel a felperes korábban egy nagy török város polgármestere volt, és a beszéde egybeesett ottani gyilkos támadásokkal. A másodikban, az Incal v. Törökországban, a Bíróság nem találta jogosnak a korlátozást, ugyanis Incalnak semmilyen befolyása sem volt a terrorizmus növekedésére Törökországban.

Az előírt eredmény még nehezebb kérdés. Ha visszatérünk a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 4. cikkéhez, amely az „izgatás” szót használja, az elvárt büntethetőségi mércét nemcsak a tettlegességben materializálódó uszítás meríti ki, hanem már pusztán a társadalom egyes csoportjai elleni indulatkeltés is gyűlöletbeszédnek minősül.

Sok ország ezt a mai napig nem fogadja el, és csak azt tekintik gyűlöletbeszédnek, ami a köznyugalmat konkrétan és jelen valóan veszélyezteti. Ezen országok közé tartozik Magyarország is.

Ki ne legyen Magyarországon?

Sajnos, tőlünk, magyaroktól sem áll távol a gyűlöletbeszéd. Csak egy pár hónapja történt, hogy Gyöngyösi Márton a Jobbik színeiben, a zsidó származású képviselők listáját követelte a magyar parlamentben3, széles körű és negatív visszhangot keltve Európában. Többek között még Katrina Lantos, Tom Lantos lánya és egyben a Tom Lantos Alapítvány elnöke is sürgette a magyar kormányt, hogy ítélje el az “ehhez hasonló gyűlöletbeszédeket.”4 Sokan csak legyintenek a Jobbik hallatán és meg vannak győződve arról, hogy ezek csak populista intézkedések, mivel a Jobbiknak fent kell tartania a saját szavazóbázisát. Ahogyan egy barátom egyszer megjegyezte: „minél nagyobb a lavina, annál több havat igényel, hogy fenntartsa magát.” A populizmusra gondolva fején találta a szöget, viszont az ilyen megnyilvánulások még akkor is veszélyesek, hogyha csak puszta • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 29

jog embere populizmusból teszik. Ennek egyik oka, hogy a Jobbik egy politikai mozgalom, amelynek követői vannak. Ezen kívül azt sem szabad elfelednünk, hogy az efféle intézkedések mindig a rasszizmus és az idegengyűlölet által vezérelt erőszakos megnyilvánulásoknak az előszobáját jelentették. Hogyha valóban kikerült volna az a lista, akkor mi lett volna a következő lépés? Minden zsidó személy Dávid-csillagot kellett volna, hogy viseljen?

Magyarország Alaptörvényének IX. cikke garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot míg a gyűlöletbeszéddel a Btk. foglalkozik. A Btk. 269. paragrafusa a közösség elleni izgatás alatt az alábbiakat érti: „aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít.”

A szöveg elemzéséből kiderül, hogy a gyűlöletre uszítás közvetlen jogi tárgya a magyar nemzet, valamely nemzeti, valamely etnikai, vallási vagy faji csoport, vagy a lakosság egyes csoportjai. A bűncselekmény alanya elkövetőként bárki lehet, akár magyar, akár külföldi állampolgár. A jogszabály nyelvtani értelmezése alapján a bűncselekmény megvalósulásához sem célzat, sem motívum megléte nem szükséges,minősített esetet sem értékel a törvény.

Ennek a szabályozásnak két hiányossága van. Egyrészt: a bűncselekmény megvalósulásához a jogalkotó nem a „mások előtt” történő elkövetést kívánja meg, hanem az annál szigorúbb mércét jelentő és korábban minősítő körülményként értékelt „nagy nyilvánosság előtti”-t.

(A nagy nyilvánosság alatt a Btk. a bűncselekmény „a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell.”)

Másrészt: a Legfelsőbb Bíróság BH 1997.165 szám alatt közzétett eseti döntése alapján a gyűlöletkeltő beszéd csak abban az esetben büntethető, ha „olyan gyűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe megy át, azaz aktív, tevékeny gyűlöletre izgatást jelent”.

Bárándy Gergely álláspontja szerint ez a szűkítő értelmezés ellentétes az Alkotmánybíróság 30/1992 határozatával. Valki László még ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy az „AB nem volt tekintettel a magyar állam által vállalt nemzetközi kötelezettségekre”, amikor a saját - az akkori Alkotmányon alapuló és egyébként szintén megszorító - értelmezését kimunkálta, és amikor „hosszas... fejtegetések után azt a következtetést vonta le, hogy a gyűlöletbeszéd csak ’nyilvánvaló és közvetlen veszély’ esetén büntethető, akkor túllépte a hatáskörét”. A gyűlöletbeszéd ilyen értelmezése ellentétes azokkal a normákkal, amelyek magát a gyűlölködő „viselkedést”, „magatartást” is bűncselekménynek 30 | humana 14

tekintik, függetlenül attól, hogy tettlegességre szólítanak-e, vagy sem. Dr. Bárándy úgy véli, hogy a Magyarországon alkalmazott leszűkítő értelmezés „oly mértékben szűkíti az állami beavatkozás lehetőségeit, hogy gyakorlatilag ellehetetleníti a nemzetközi egyezményben [ti. a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény] előírtak teljesítését. Érthető az AB vonakodása a véleménynyilvánítás korlátozásával kapcsolatban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarorságon hosszú évtizedeken keresztül a velemenynyilvánítás szabadságát intézményes módon korlátozták. De, talán megérett az idő, figyelembe véve az utóbbi hónapokban elterjedő rasszista és antiszemita nézetek hangoztatását, hogy elismerjük, hogy a társadalom nem mindig képes kiszűrni a káros véleményeket és, hogy össze kell hangolnunk a magyar előírásokat a nemzetközi előírásokkal! •

1. Hitlert, pártjának többsége miatt, Németország kancellárává nevezték ki 1933-ban.

2. Dr. Merényi Péter, A véleménynyilvánítás szabadságának korlátai, 2012. február 29., http://www.jogiforum.hu/hirek/27295 3. Dunai Márton, „Anger as Hungary far-right leader demands lists of Jews,” Reuters, 2012 november 7. http://www.reuters.com/article/2012/11/27/ us-hungary-antisemitism-idUSBRE8AQ0L920121127 4. http://www.uscirf.gov/news-room/whats-new-at-uscirf/3884-press-release-uscirf-alarmed-by-anti-semitic-remarks-in-hungary.html Hivatkozott irodalom: • Halmai Gábor, Kommunikációs jogok (Budapest: Új Mandátum, 2002) • Dr. Bárándy Gergely: A gyűlöletbeszéd Magyarországon (Budapest: Scolar, 2009.)

Hivatkozott jogesetek: • Jersild v. Denmark, 1994 augusztus 22., Application No. 15890/89, 21. és 30. pont • Az Emberi Jogi Bizottság álláspontja a Ross v. Kanada ügyben, 736/1997, 11.6. pont • Zana v. Turkey, 1997 november 25., Application No. 18954/91, 26. pont • Incal v. Turkey, 1998 June 9., Application No. 22678/93, 44. pont

A büntetőjog a legnagyobb erőszak interjú Farkas Bálint Fleck Zoltánt kérdeztem jogról és morálról, államról és társadalomról, büntetésről, közösségi lélektanról: Magyarországról. Meg akartam tudni, honnan ered, és meddig gyűrűzik egy deficites lelkületű ország bizalmi válsága, mikor fáj a történelem, és mitől válik egy társadalom közösséggé. Pannon önértékelés.

M il y e n é r d e k l ő d é s k ís é r i M a g y a r o r s z á g o n a bün­tetőpereket?

A büntetőperek általában nagyobb érdeklődésre tartanak számot, mint más jogi eljárások, mert egyszerűen közelebb állnak az emberek hétköznapjaihoz, képesek táplálni azokat a félelmeket, amelyekkel együtt élünk minden nap. A politika ezt gyakran ki is használja, a populizmus a büntetőjogban is létezik, az emberek szívesen nézik a kékfény típusú műsorokat. Ez persze minden társadalom sajátja, például O. J. Simpson ügyének a közvetítését is milliók nézték. Ugyanakkor a jogrendszerre is hatással van, a közfelháborodással járó esetek és a nagy médiafigyelem nagyon sokszor rossz irányba befolyásolják a bírói döntéseket. Az ilyen esetekben nagy nyomás nehezedik a bírókra, hogy mutassák fel a bűnöst, és gyorsan zárják le az ügyet, mert a közvéleményt meg kell nyugtatni. A gyorsaság torzítja a nyomozóhatóságok intézkedését. Magyarországon például a móri és veszprémi gyilkosságok esetében is érezni lehetett a közvélemény nyomását.

Érzékelhető ugyanez a nyomás nagy időbeli távolság esetén is? Gondolok például a történelmi igazságtételre: Biszkura, Csatáryra.

Ez egy más jellegű dolog. Itt történelmi ügyekről van szó, ahol a közösségnek nincsen közvetlen érintettsége. Természetesen más a helyzet, ha valakinek hozzátartozója közvetlenül érintett egy ilyen ügyben, de ezek az esetek alapvetően inkább a történelmi szembenézést szolgálják, a történelmi igazsághoz kötődnek, ami nem a mindennapi bosszú, és az egyensúly helyreállításának terrénuma, hanem annál elvontabb jelenség. Ha feltenné nekem a kérdést, hogy melyikre figyelne jobban a közvélemény, a veszprémi kézilabdázó vagy Biszku Béla ügyére, akkor szerintem a hétköznapi gyilkosságok a hangsúlyosabbak.

A jog a bosszú eszköze?

Ez egy politikai játszma. Ha tisztán használják a jog adta lehetőségeket, akkor alkalmas is arra, hogy tisztázzon valamit. Képes például megjeleníteni azt az igényt, amit a nemzetközi egyezmények a háborús • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 31

jog embere bűncselekményekkel kapcsolatban kifejeznek. Az ilyen esetek nem évülnek el, és az elkövető mindig számíthat a felelősségre vonásra. Ennek az oka pedig nem az, hogy ezeket a bűnöket nem lehet büntetlenül hagyni, sokkal inkább, hogy a túlélőknek, a közösségnek szüksége van arra, hogy az identitásába beépülhessen a számonkérhetőség, hogy tudja, a történelmi igazság visszaáll. A tanulság, hogy ezeket a tetteket nem szabad elkövetni, a jövőre nézve is egy parancs.

Ha azonban a jog nem marad tiszta, és beengedi a politikai szempontokat, ha az állami hatalommal rendelkező politikai félnek a kezében stratégiai eszközzé válik, akkor többet árt, mint használ. A világháború bűnöseinek esetében a demokratikus világ egésze támogatta a jogi eljárást, és senki nem kérdezte meg, hogy a demokratikus erőknek

persze garanciákkal: csak bírósági eljárás keretében, minden tényt feltárva hozhatnak ilyen ítéletet. A bűncselekmény maga azonban nem évül el.

Mégis inkább érzelmi kérdéssé vált a történelmi igazságtétel, mintha az erkölcsi norma és a jogi rend elválna egymástól, például az ügynöklisták esetében.

Fontos tisztázni, hogy a besúgók nem követtek el háborús bűncselekményt, az ő esetük nem tartozik az el nem évülő, emberiség ellenes tettek közé. Egy eset megítélése ugyanakkor soha nem monolit, és gyakran még csak a jogi megítélésükben sincsen konszenzus. Háborús bűncselekményeknél a büntetőjog utólagos érvényesítése lehet megoldás, egyéb esetekben pedig az iratnyilvánosság, vagy az érintettek közéletből való kizárása valamilyen szabállyal.

Húsz évvel később ezek az eszközök általában nehezen aktivizálhatóak, bár az akták hozzáférésének engedélyezése máig politikai játszmák Ha azonban a jog nem marad tiszta, és tárgya. Eredményre pedig csak a múltunk megbeengedi a politikai szempontokat, ha ismerése vezethet. Mégpedig annak a nem túl távoli múltnak a megismerése, aminek részesei az állami hatalommal rendelkező poliaz előző generációk voltak, aminek máig ható tikai félnek a kezében stratégiai eszköztársadalmi, morális és politikai következménye van. Konszenzus, megnyugvás és béke akkor zé válik, akkor többet árt, mint használ. következhet be, ha minél tágabb körben megismerhetővé válnak a folyamatok, és képesek szükséges bizonyos kérdéseket tisztázni jogilag is. Mégis, vagyunk lezárni őket. Nem megoldás, hogy egy-két könyv az ilyen ügyekbe is belekeveredhetnek politikai szempon- véletlen módon szelektál ezekből az ügynökügyekből, hiszen tok, például az időzítés esetében. Biszku Béla ügye miért mindenki számára megismerhető, teljes képet kell kapnunk. a rendszerváltás után húsz évvel kerül elő?

Ráadásul nem az ügynökök személye érdekes, hanem a társadalom kiszolgáltatottsága és a mechanizmus, ami ezt a Korábban is foglalkoztak már a háborús bűnök elévül- rendszert működtette. Világos, hogy ilyen traumákon sok hetetlenségének kérdésével, a rendszerváltás után a társadalom ma sem tette túl magát. A Holokauszt-megZétényi-Takács-féle törvényjavaslat tisztázta volna emlékezésekkel kapcsolatban még mindig felvetődik a kérezt a kérdést. dés, hogy a nem zsidó túlélő társadalom hogyan viszonyult Próbálkozások voltak, de a múltfeldolgozást nem tették ehhez a tragédiához, mit tehetett volna, mit kellett volna tisztába. A nagyléptékű perek nem az egyetlen példa erre, tennie. Anélkül, hogy feltárnánk a múltat, a szembenézés idetartozik az egész ügynök ügy is, a szembenézésnek a megvalósíthatatlan. mindennapi elemei, amiket nem sikerült tisztázni az elmúlt két évtizedben. Ügynökvádakkal a mai napig lehet A jog mechanizmusait kellene jobban megértetni, megjátszani. Kár, hogy ilyen sokáig elhúzódott. Biszku ügyét ismertetni az emberekkel? illetően pedig nem vagyok biztos benne, hogy megvan Jó hatása lenne annak a tájékoztató munkának, ami beminden bizonyíték, és megáll a vád. mutatná egy konkrét ügyön keresztül, milyen szerepek, érdekek, jogosultságok vagy éppen korlátok vannak a rendSzimbolikus jelentősége van, de lehetséges ilyen tör- szerben. Nem lehet például az utcán megbüntetni valakit, vényt visszamenőlegesen alkalmazni? statáriálisan ítélkezni, embereket mindjárt kivégezni. EhIgen, a visszamenőleges hatályú ítélkezésnek valóban van hez tudni kell, mit jelent a bizonyíték, milyen jogokat lehet általános tilalma a jogállamokban, ami alól ritkán tesznek igénybe venni, és még sorolhatnám. Nem elég, ha a lapokkivételt, de a háborús és emberiség elleni bűncselekmé- ban csak egy hárommondatos hír és egy véres kép jelenik nyek kérdése ilyen. A jogrendszer egy magasabb rendű elv meg. Szükség van rá, hogy egy ilyen mechanizmusnak a érdekében megengedte ennek a szabálynak az áttörését, mélyebb rétegeit is a közönség elé tárjuk. Az emberekben 32 | humana 14

jog embere komolyabb érdeklődés is él a büntetőügyek iránt, ezt ki lehetne használni sok mindenre. Stohl András ügyénél éltek is ezzel a lehetőséggel. A médiában tematizálták az ittas vezetést, és azt, hogy milyen felelősséggel jár. Mivel az elkövető celeb, sok mindent elmondhatott, ami a normák szempontjából fontos egy társadalom számára. Nem menekült a nyilvánosság elől, nem állította, hogy nem követett el semmit. Ez az eset kicsit többről is szólt, és amikor Stohl András kiállt a képernyők elé, és elmondta, hogy többet ilyet nem tesz, az megerősítette a normákat. A tájékoztatásnak vitathatatlan a szerepe a normák megerősítésében.

A történelmi igazságtételnél is ez a logika működik. Milyen szabályokat sértünk meg, ha a tömegbe lövetünk? Ha egy diktatórikus államnak segítséget nyújtunk barátaink nehéz helyzetbe hozásával? Ez nem csak jogi kategória, hanem morális normák, együttélési szabályok kérdése is. Egy egészséges társadalomban ezeknek szocializációs szerepe lenne.

Az ittas vezetés kerülése és a diktatúráknak való ellenállás megtanulandó minta, a másik hibáiból való tanulás, ezért kell a jogrendszer működését nyilvánosan tartani.

A jelenség másik oldala ugyanakkor, hogy az állam túl gyengén ítélkezik, a közösség gyakran úgy érzi, nem képes kellő garanciákat nyújtani.

A társadalom erős büntetőhajlamából csak a tájékoztatással lehet kikeveredni. Meg kell mutatni, milyen veszélyei vannak a túlszabályozó jognak. A magyar történelemből lehet sejteni ezeket a súlyos következményeket. Be kell mutatni a szabadságvesztés következményeit is, és azt is, hogy a halálbüntetés és a tényleges életfogytiglani mennyire embertelen büntetési nem. Sokat kell beszélni arról, mi engedhető meg egy civilizált közösségben, hiszen egy civilizációs folyamat részesei vagyunk. Azokban az államokban és azokban a korszakokban, ahol együttélési problémák vannak, ott használnak megalázó, fájdalomokozó vagy életelvevő büntetéseket. Túlburjánzik az agresszió, mert az állam nem vállal szerepet az erőszak oldásában. Pedig valójában ennek az erőszaknak a csökkentése az a civilizációs folyamat, aminek egyik legfőbb ágense az állam. Meghatározza a szabályokat, övé az erőszakmonopólium. Megszabja az erőszak alkalmazásának határait, emiatt pedig óriási mintaadó szerepe van a hétköznapi erőszak alkalmazásban is. Ide tartozik, hogy például természetesnek vesszük-e, amikor a szülő veri a gyerekét. Látszólag távoli probléma, de nagyon is összefügg. Olyan országban, ahol ez természetes, ott nem elég újságcikkeket írni erről pedagógusoknak. Egy ilyen közösségben komoly civilizációs feladata lenne az államnak a büntetőjog, a médiapolitika, és a saját működése területén is. A történelmi szembenézéstől a gyereknevelési szokásokig ugyanarról szól a történet: hogyan használjuk az erőszakot, legitim célokra használjuk-e a büntetőjogot. Hiszen

a büntetőjog a legnagyobb fokú erőszak, és nem mindegy, hogy morális jót akarunk-e vele demonstrálni.

Igen, de ehhez el kell fogadni az államot legfelsőbb hatalomnak. Van ehhez elég bizalom a magyar társadalomban?

Igaza van, a magyar társadalom rossz állapotban van. Óriási bizalmi válsággal küzdünk, és ez megakadályozza a gazdasági válságból való kilábalást is. Ilyen környezetben nem működik a kapitalizmus, a jogrendszer, az állam-állampolgári viszony sem egészséges, és ami rosszabb, a társadalmi integráció is bajba kerül, mert a másikkal kapcsolatos bizalmi elvárások sem működnek. Nagy rákfenéje ez a jelenlegi állapotoknak. Olyan állami működés tudna csak bizalmat gerjeszteni, ami képes a közösség konszenzusát megjeleníteni, és tudna ezen a közösségi állapoton változtatni. Ez egy paradoxon, de feloldható. Tegyük fel, hogy van egy intoleráns, rasszista társadalom, ezért ez a konszenzus csak egy intoleráns, rasszista államot tudna működtetni. Mégse ez a helyzet, mert ez az állam a társadalom jó arcában látja magát megtestesülni, és abban keresi a konszenzust. Akkor azt kell erősíteni, és az a feladata, hogy ezt tágítsa ki, amennyire lehet. Ha a rossz oldal mellé áll, akkor könnyebb az útja, politikai szavazatokat tud nyerni, de egy válságba húzza vissza a társadalmat. Ez egy morális kérdés, aminek mindig van alternatívája. Mindig választhatunk jó és rossz között, az állami elit is mindig választhat. Dönthet, hogy olyan büntető eszközrendszert akar-e működtetni, amiben az ősi büntetőösztönök működnek. Szigorítani, megtorolni akar-e, telenyomni a börtönöket, leszállítani a büntethetőségi korhatárt. Ha az elit a társadalom csúnya arcát elégíti ki, az szavazatokat hoz, de mélyít a válságon, és a legrosszabb folyamatokat erősíti.

Meddig relativizálható a morális jó kérdése, és honnan tudom, hogy igazam van? Amikor egy pakisztáni kislány kukába dobott pár koránlapot, nem az állam akarta megbüntetni, hanem a felháborodott tömeg.

Mi az európai hagyománynak valamennyire mégiscsak a részesei vagyunk. Kulturális harc Közép-Európában is létezik, mi kompország vagyunk, kettős helyzetekkel, de azért mégsem annyira radikálisan, mint az iszlám kultúrában.

Ugyanakkor jelentős kérdés, hogy mennyire tud elszakadni a társadalmi normáktól a jogi norma. Ma Magyarországon a társadalom olyan normák szerint, szürkezónákban éli mindennapjait, amelyekkel értékek szintjén nem ért egyet. Ilyenek a korrupció, az agresszió, a civilizálatlan viselkedés. Ez a zavar posztkommunista jellemző. A társadalom nagy része elítéli a korrupciót, szeretne kevesebb agressziót és jól működő demokráciát, mégis a mindennapok ezen a normasértő szinten működnek. Az államnak, a mindenkori hatalomnak lenne lehetősége a társadalom jó oldalára támaszkodva • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 33

jog embere megváltoztatni a mindennapi normákat, például azzal, hogy ezeket saját működésében is erősíti. Az értékek elfogadása szintjén kapna erre támogatást, mert Magyarországon nem a fundalista államok szekularizációs harca folyik, itt a mindennapi normákban vannak ellentmondások. A konszenzushiány érezhető, de ezt mindannyian rossznak gondoljuk és elvetjük, egyszerűen rossz tőle a közérzetünk.

Mégis, én is ilyen kell legyek, ha a többséghez akarok igazodni.

Igen, mert balek vagyok különben. Versenyhátrányba kerülök, és élhetetlen fráternek néznek, ha nem fizetem le a portást. Persze közben a normák szintjén mindenki elítéli az ilyen viselkedést. Ilyenkor az állam mutathatna példát a jogrendszer működtetésével. Ez egy lassú folyamat, de húsz év alatt már lehetett volna előrébb jutni. Sokkal egészségesebb viszonyt láthatnánk állam és polgára között, ha tudatos politizálás folyna, ha csökkentenénk azt a kádárizmusból maradt zavart, hogy valakit ugyanazért büntethettek meg, amiért másvalaki kitüntetést kapott.

Ezeket a kérdéseket tisztába kell tenni, és konszenzussal, békésen, civilizáltan normatív viszonyokat teremteni. Ma Magyarországon mégis az a divatos álláspont, hogy mivel nő a bűnözés, emeljük a szankciókat. Egyébként ha valójában nincs is így, akkor is ezt csináljuk, mert a társadalom állandó érzete, hogy nő a bűnözés. Igazi alkalmatlan politikai elitünk volt, nem ismerte fel a valós feladatait.

A jogásztársadalomban konszenzus van? Á, dehogy. A magyar jogászok a jogot a maga egyszerű technikai valójában értelmezik, mintha egy olyan jelenség lenne, aminek semmi köze ahhoz, amiről eddig beszéltünk.

A büntető állami hatalmat lehetne az emberek közötti polgári viszonyokat kielégítő módon működtetni, de ez nálunk nem megy. A jognak semmi köze a társadalom állapotához, nincs szocializációs értéke, morális tartalma, ráadásul bármikor megváltoztatható a normatív szöveg, ami nem több mint a hatalom eszköze. Nem követi az emberi magatartások mintázatát. Az ilyesfajta jogfelfogás baj. Magyarországon a jogász csak hatalomtechnikus. Ha a nyolcéves gyerek felelősségre vonható, akkor felelősségre vonható. Ez alapvetően kontinentális hagyomány, de Kelet-Európában még inkább jellemző. Amilyen a hatalom, mi éppen olyan eszközt működtetünk.

A jog nem normaadó, hanem távoli, idegen és ellenséges, amit valahogy meg kell kerülni. Nálunk a jog hagyományosan külső tényező. Normális esetben az államot és az állam által alkotott szabályokat a saját szabályrendszeremnek gondolom, hiszen kifejezi a közösség érdekét (tehát a saját érdekemet is). Például rossz néven veszem, hogy valaki mozgássérült helyen parkol, mert ezt a szabályt 34 | humana 14

a magaménak érzem, és ezért szólni fogok egy rossz pillantással, odavetett szóval, hogy állj arrébb. Ha a szabály nem az emberek sajátja, akkor aki megsérti, az deviáns. Akinek szólok, az fog kiugrani az autóból, és ver meg engem, a közösség pedig nem fog megvédeni. Amikor egy társadalom így működik, akkor borzasztó baj van a normákkal. Egy korrupt politikusról azt gondolom, hogy nem csak ő, hanem mindegyik olyan, sőt, mi mind ilyenek vagyunk. Utálom a politikusokat, és ezzel el is intéztem magamban, mert az a szabály, ami a korrupciót tiltja, mögöttes többség nélküli.

Az a tapasztalatom, de legalábbis azt feltételezem, hogy mindenki normasértő. Természetesnek veszem, hogy senki nem adózik. Bizonyos államokban, ahol magas az adózási fegyelem, az adó közösségi jószág, amit befizetek, mert az én érdekem nem áll szemben a közösség érdekével.

Magyarországon senki nem hiszi el, hogy a befizetett pénzem visszakapom, hogy az állam rám fordítja a bevételeit.

Ez még mindig a bizalom problémája. Nem gondolom az államról, hogy én működtetem, nem gondolom, hogy számon kérhetem. A bizalom persze sosem teljes, mert mindig vannak csalódások, de a rendszerváltás utáni társadalmak bizalmi válsága rendkívül mély. Hosszútávon ez nagyon romboló, mert nincs normális gazdálkodási folyamat, kiszámítható állami működés, civilizált állampolgári integráció. Az egész közös pontja pedig a tág értelemben vett bizalom. Nem várhatjuk el, hogy „kedves társadalom, legyél nagyobb bizalommal”. Az állam tartja kezében a normaalkotó eszközöket, az állam szolgálhat olyan reprezentatív példákkal, amikkel a hatalom működését megjelenítheti. A labda tehát az állam oldalán van. Ez nem etatista álláspont, mert ezzel éppen azt is mondom: mindent nem intézhet el az állam. Megmutatja viszont, hogyan lehet civilizált, szabálykövető módon viselkedni. Ezért rombolóbb hatású a fehérgalléros bűnözés bármilyen súlyos bűncselekménynél. Az utóbbinál beindul a morális felháborodás, hiszen erőszak vagy gyilkosság esetén él a norma, nem kérdőjelezik meg a tartalmát. Egy autópálya megépítésénél felmerülő sikkasztás sokkal bizonytalanabb értékítéletű. Azt gondoljuk, hogy mindenki így csinálja, egyébként meg enélkül nem is lenne autópályánk. Itt a büntetésnek nincs mintaadó szerepe, mert hatalomra kerül az egyik fél, és a másikat megbünteti, de saját magát soha. Észre kell venni, hogy nem a korrupcióval számolunk le, hanem a másik fél korrupciójával. Ez rosszabb, mintha nem csinálnánk semmit.

Lehet ilyen elvárásokat támasztani egy társadalommal szemben, amikor az utolsó két évtizedünket leszámítva esélyünk sem volt megtanulni a normális állami működést?

Valóban, ez egy tanulási folyamat, de húsz év éppen elég lett volna, hogy legalább elkezdjük. Persze soha nem késő, de kár ezért az elvesztegetett húsz évért. •

kultúra

Süllyedő kultúrautonómia? szerző Barta Edit A minap körkérdést intéztem barátaimhoz, ismerőseimhez: arra voltam kíváncsi, mit tartanak az utóbbi évek legemlékezetesebb kultúrpolitikai történésének. Sorban érkeztek a válaszok, művészeti ágaktól függetlenül, a színházasok a Trafó-botrányt, az Új Színház és az Operaház ügyét emlegették, a független színházak támogatásának évek óta tartó, folyamatos visszatartását, és egy éppen aktuális eseményt, Vidnyánszky Attila pályázatának nyert ügyét a Nemzeti Színházban.

A

z építészek a Kossuth tér 1944 előtti arculatának visszaállítását, Károlyi Mihály szobrának elszállítatását, az utcák, terek tömeges átnevezését, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetését. A képzőművészek a Magyar Nemzeti Galéria „Kerényi-kiállítását”, a Múzeum Negyed hirtelen jött ötletét és annak ugyanolyan hirtelen eltűnését, a legfrissebb és méltán leghangosabb ügyeket, a Műcsarnok igazgatójának távozását, az intézmény átadását a Magyar Művészeti Akadémiának, a szervezet túlpozicionálását és valószínűsíthető korlátlan hatalmát az NKA felett. Az irodalmároknak a Nyírő-kultusz, a filmeseknek a hazai filmgyártás megszűnése fáj. A területről elvont milliárdok pedig azt mutatják, manapság nem fontos a kultúra.

Vagyis fontos, de nem az a kultúra – mert úgy tűnik, manapság több is van belőle – az utóbbi években egy újfajta kultúrafogalom van kirajzolódóban Magyarországon. A kulturális kánonok változása alapvetően egy természetes, a politikától független folyamat, melyet a kultúrát megalkotó és azt befogadó/fogyasztó társadalmi csoportok alakítanak. A kulturális kánonok tehát az alkotók és a befogadók párbeszédéből teremtődnek meg újra és újra, a hagyományos és az innovatív, progresszív elemek életbentartásával, felhasználásával, fogyasztásával. A kulturális kánonoktól némiképp különböznek a nemzeti kánonok: ez az a pont, ahol a politika „beleszól” a kultúra alakításába. A nemzeti kánonok létrejöttét a 19. század közepéig vezethetjük vissza, az önálló nemzetállamok születésének időszakában azok létét két dolog

támasztotta alá: a saját nyelv és a saját nemzeti kultúra. Cseppet sem véletlen tehát, hogy saját irodalmi kánonunk például a Petőfi-Ady-Mikszáth-Jókai-József Attila-Móricz vonal mentén alakult ki, ahogy sokat elárul arról is, hogy milyen szerepet tölt be a kultúra egy olyan állam „identitásában”, ahol a haza ügyeit fontosnak tartó, arról gondolkodó irodalmi alkotók válnak kulcsfontosságú figurává.

Persze, a kultúra a miénknél régebbi, s jobbfajta demokráciákban is előszeretettel válik a politikai reprezentáció színterévé – mindez elsősorban a politika és nem a kultúra működési mechanizmusára mutat rá.

Nem új elem a második Orbán-kormány kultúrpolitikai gyakorlatában a magyar kultúra emblematikus figuráinak „bekebelezése”, és az általuk megtestesített eszmék kisajátítása sem – gondoljunk csak az 1998 és 2002 között tomboló Márai- vagy Széchenyi-kultuszra!

Egy jelentős különbség azonban felfedezhető a korábbi és a jelenlegi időszak kultúrgyakorlata között: a kiválasztott alakok, ikonok emblematikusságának vitathatósága (vö. Horthy személyének ellentmondásossága, Nyírő, Wass Albert műveinek szakmai, ideológiai kérdésessége). A mesterségesen generált kultúrafogalmat tetézi az a jelenség, hogy a politika a kultúra minden egyes hatalmi pozíciójában átvette a szerepet. Így alakult ki az a helyzet, hogy a legnagyobb intézmények irányításában (például Nemzeti Színház, Műcsarnok) elsődleges szemponttá a politikai pozíciók megszerzése vagy megtartása vált, szemben a szakmaisággal, a minőséggel, a fenntarthatósággal. A gazdaságosság hiánya csak tovább sújtja az amúgy is logikátlanul – és mindezekből következően felelőtlenül – irányított területet.

Hogy milyen következményei lehetnek a megfelelő szakmai irányítás hiányának, arra, sajnos, igen jó példa az egykori Új Színház. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházat 2012. február elseje óta a köztudottan • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 35

kultúra

MIÉP-es kötődésű Dörner György vezeti – a színház vezetésére beérkező pályázatok méltatlan elbírálásától hónapokon át hangos volt a hazai sajtó. (Dörner nyertes pályázata valójában nem volt más, mint egy működtetési stratégiákat nélkülöző, a saját ideológiai kötődését reprezentáló írás). A Magyar Narancs két újságírója tavaly ősszel utána járt annak, mi történt az elmúlt egy évben az immár „egybeírt nevű” Újszínházban. A színház „látogatottsága kínosan alacsony, az előadások sorra maradnak el, a bemutatók dátuma és címe képlékeny.” ( Iványi Zsófia, Kovács Bálint: A tátongó ház – az Újszínház útja a csőd felé, magyarnarancs.hu 2012. október 18.)

A Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyében is már-már úgy tűnt, hogy a főváros inkább veszni hagyja a kortárs magyar kulturális szcéna talán legnagyobb brandjének és exportcikkének számító intézményt, ha már a „saját választottját” nem ültetheti a vezetői székbe. A pályáztatás körüli kálvária az ügy minden résztvevőjéhez méltatlan volt: a korábbi igazgató, az intézményt életre hívó Szabó György menesztését követően a nyertes pályázó, Bozsik Yvette az őt ért szakmai és személyes támadások után lemondott a pozícióról, amit eredetileg 2012. július elsejétől töltött volna be. Ezt követően az igazgatói posztra május elején írtak ki újabb pályázatot – ami már eleve későinek számított, hiszen az intézmény vezetését július elsejétől kellett volna átvennie az új vezetőnek. Ráadásul a Fővárosi Önkormányzat júniusban ezt a pályázatot – melyet egyébként Nagy József, a jelenlegi igazgató 36 | humana 14

nyert – is érvénytelennek nyilvánította, és a megismételt eljárásban csak 2012 augusztusának végén hirdetett eredményt. Csak remélni lehet, hogy a kultúrpolitika végül „megbékél” a nemzetközileg elismert, Franciaországban alkotó táncos-koreográfus, Nagy József személyével, és a Trafó a sok vargabetű és kálvária után folytatni tudja az évek óta folytatott színvonalas munkát.

Nem ígér sok jót viszont a Műcsarnok ügye, és akkor még igencsak óvatosan fogalmaztam. 2012. november 22-én jelent meg az az MTI-hír, mely szerint a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén. Az Alaptörvénybe is beleírt – Makovecz Imre elnöksége idején még csak egyesületnek számífotó Bakonyi Zsuzsa tó – köztestületnek ezután szerepe lesz államilag fenntartott intézmények vezetőinek kiválasztásában, az intézmények működtetéséhez szükséges összegek és a hazai kulturális kánont társadalmi szinten reprezentáló állami díjak elosztásában. Nem mellesleg az MMA-nak 2013. október 31-ig át kell vizsgálnia a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, így sok egyéb szervezet mellett az NKA működését és pályázati forrásait. A hír óta független szakmai szerveződések alakultak – mint a több szakterületet is átfogó Humán Platform, vagy a kifejezetten a képzőművészet területén aktív Szabad Művészek csoport. Az MMA túlpozícionálása már önmagában is aggályos, amit csak tetéznek a szervezet elnökének, Fekete György ideologikus, kirekesztő hangulatú kijelentései, melyek arra utalnak, hogy a szabad művészet időszakának Magyarországon befellegzett.

Csak találgatni lehet, hogy miért vált a kultúra marginálisan támogatott, megtűrt területté. Egyesek szerint tudatos háttérbe szorítás folyik, aránytalanul sújtják a területet a költségvetési megszorítások, a HVG egyik munkatársa cikkében azt írja: „bennfentes vélekedések szerint Orbán Viktor csalódott a kultúra szavazatszerző képességében, s ezért hagyja elsorvadni a területet” (Hamvay Péter: Körmagyar, HVG, 2013. január 5.). Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy a jelenlegi vezetésnek nem fontos a kultúra – még az általa megteremteni kívánt „másik kultúra” sem. Ami egy dolgot jelent: a hazai kulturális kánon kiírja magát a világ kulturális kánonjainak sorából. És ez a legfájóbb. •

kultúra

A nehézfiú, az üzletasszony és a gyerekek

Bűnbakok az amerikai és a magyar filmművészetben

szerző: Majsa Barbara A mozgókép realista művészetként indult és megszületése óta rengeteget fejlődött, egy valami azonban megőrizte központi helyét a Girard szavaival élve, például Jézus filmek univerzumában: a nézők azonosulását segítő szereplők. A –, akire emlékezve a közösség tagjai bűnbak alakjának filmbeli megjelenése nem véletlen, a legtöbb eset- helyreállítják a békét. ben – szerepkörtől függetlenül – az ártatlanul megvádolt személy A hetedik művészet esetében együttérzésre sarkallja a nézőket. főként a klasszikus hollywoodi elbeszéléssel készült alkotások kapcsán bűnbak jelentése a Magyar Értelmező Kézi- beszélhetünk bűnbakról, mivel alakja és története egy szótár szerint, „Akire – noha ártatlan – rá- cselekménybe – fiktív vagy non-fiktív – ágyazva, kaufogják a mások bűnét.” helytálló, viszont zális események láncolataként jöhet létre, ami megfelel nem feltételezi azokat a társadalmi mecha- a Girard által elmondottaknak. Fikciók esetében a filmnizmusokat, amelyek a bűnbakképzés hátterében áll- készítő vagy a stúdió dönt a befejezésről – bűnös vagy nak. Soósné Dr. Faragó Magdolna a folyamatot így írja le: áldozattá válás –, míg az életrajzi ihletésű mozgóképek „olyan attribúciós (oktulajdonítási) folyamat (többnyire többnyire ragaszkodnak a történelmi hűséghez. frusztráció, félelem hatására), amelyben a csoport valaA bűnbak elsődlegesen ember – egyes műfajok felvonulmely személyt (magánál tehetetlenebbet, alábecsülteb- tathatnak robotokat vagy más emberi tulajdonsággal felbet) vagy csoportot (pl. kisebbségeket) okol problémáiért, ruházott élőlényeket –, akinek életébe a nézők betekintést arra vetíti ki negatív érzelmeit. A bűnbak elleni közös ag- nyerhetnek. A bűnbak a mozgóképen belül egy olyan utat jár resszív fellépés, ellenséges viszony a többieknek össze- be, amely földrajzi helytől, műfajtól és stílustól független; a tartozás-érzést, biztonságérzés kölcsönöz.” megfelelő filmnyelvi eszközök alkalmazásával, a cselekmény René Girard munkássága alapköveinek a bűnbak me- drámaiságától függően egyaránt remekül funkcionálhat vígchanizmus (scapegoat mechanism), a mimetikus vágy játékokban, thrillerekben és gengszterfilmekben. Bárdos (mimetic desire) és a mimetikus vetélkedés (mimetic Csaba, filmesztéta-tanár szerint „A bűnbak legtöbb esetben rivalry) tekinthető. A professzor híres háromszöge – a főhős vagy olyan szereplő, akivel együtt érezhet a néző.” alany, tárgy és modell, mediátor hármasa – egyszerűen Általánosságban az egyén, vagy egy csoport kiemelése és vázolja fel a konfliktus kialakulását, amely végül egy szembesítése történik egy generalizált problémán keresztül, bűnbak kiválasztásához vezet; a résztvevők egymás azok mikro- és vagy makro környezetében. Mivel a probléma utánzásával lerombolják a társadalmi különbségeiket, szerteágazó, és a megoldás egy kifinomult rendszer objekeltörlik az addig fennálló rendet, és nem engedik, hogy tív vizsgálódását igényelné az adott helyzetben, magukat, bármely felsőbb hatalom vezesse őket. Girard szerint a vagy magát vezetőként aposztrofáló oldalnak tartó erő lefolyamat során a pánik és a zűrzavar folytatódik, mert egyszerűsítve, hibásnak nevezi meg a rendszerint ártatlan, elvesztették azt a viselkedési mintát, amellyel definiál- a körülmények áldozataként megjelenő karaktert.” ni tudnák magukat. Ezért riválisuk iránt érzett utálatuk Paul E. Graham III disszertációjában 1967-1999 között által tulajdonképpen a saját sötét oldalukat gyűlölik. készült mozgóképek szűkebb, hasonló attribútumokat maA közösség a társadalom pereméről áldozatot választ, gukon hordozó filmek csoportját vizsgálja. Dolgozata azért akit felelősségre vonnak a kialakult helyzetért, együt- is figyelemre méltó, mert a Hays-kódex (Amerikai Mozgótesen bűnösnek nyilvánítják, így a közösség tagjai újra képgyártók és Forgalmazók Szövetségének filmgyártási egyesülni tudnak. Idővel pedig a társadalom felmenti a szabályzata) eltörlése utáni időszakot tanulmányozza. bűnbakot – helyettes-áldozattá (surrogate-victim) lesz Analízisében sok egyéb alkotás mellett részletekbe menően •

A

2013. január| www.humanamagazin.eu | 37

kultúra foglalkozik a Keresztapa-trilógia, a Taxisofőr, a Végzetes vonzerő és az Amerikai história X zsánerfilmekkel, az amerikai álomhoz való hozzáállásukat nevezve meg viszonyítási alapként. Ronald Austin esszéjében (Sacrificing Images: Violence and the Movies) kitűnően összefoglalja a bűnbak alakjának módosulását az amerikai filmekben. A korai évek Hollywoodja a lázadó vagy elnyomott karaktereket tüntette fel áldozatként, akik illeszkednek a Girard által megfogalmazott modellbe, így szépen lassan üldözésük csodálattá változott. Ilyen például Spencer Tracy karaktere Fritz Lang Téboly című filmjében, ahol Joe Wilsont, aki átutazóban van a kisvárosban, egy gyermek meggyilkolásával vádolják meg, s vetik börtönbe, amely a feldühödött lakosság erőszakos cselekvéseinek köszönhetően a tűz martalékává válik. Később megjelentek a nehézfiúk (heavies), mint például Al Pacino Michael Corleone szerepében, akik felváltották a szerethető karaktereket, és a nézők katarzist élhettek át akkor, amikor azok a nehézfiúk, akiket a társadalmat sújtó rendellenességekért felelősségre vontak, meghaltak a filmvásznon. Austin könnyelműnek tartja az effajta helyettes áldozatiságot (surrogate victimage) a kortárs (’90-es évek) mozgóképek esetében.

A ’80-as évek aztán új bűnbak-típust teremtettek, ezúttal a nő személyében. A háttérben az egyre több változást elérő női mozgalmak és a Ronald Reagan által vezetett konzervatív politikai irányzat állt, ami a régi családmodellt – kenyérkereső apa és háziasszony feleség – népszerűsítette. A Glenn Close és Micheal Douglas főszereplésével készült Végzetes vonzerőben a férfias üzletasszony, Alex bűnbak, aki veszélyezteti a konvencionális családmodellt. A szüzsé engedelmeskedik az adott kor követelményeinek: a mozgókép Alex halálával zárul, akire Graham az egyedülálló nők mártírjaként tekint. Mert, ahogy Graham fogalmaz, „A rend fenntartása érdekében, a liberális összeesküvés és a női haladás szimbólumát meg kell semmisíteni.”

A magyar filmművészet az amerikaihoz hasonlóan igazodott az adott kor körülményeihez – az első világháború és a rendszerváltás közötti időszak politikai rendszerei bőven szolgáltak alapanyaggal a filmesek számára –, viszont a hazai alkotások jelentős része hosszabb-rövidebb ideig tartó betiltást követően kerülhetett csak a mozikba.

Filmtörténetünk néhány bűnbakját Radványi Géza Valahol Európában, Bacsó Péter A tanú és a Balekok és banditák filmjeiben lehet felismerni, akik nem feltétlenül illenek Girard koncepciójába.

Bárdos Csaba szerint a háborút követő időszakban az elzüllött, magukra maradt gyermekek azok, akiket a felnőttek az áldatlan állapotokért okolnak. Somlay Artúr gondolatain keresztül megérthetjük, hogy valójában: »Ki is a hibás mindezért« Ezzel a kérdéssel korszakokat 38 | humana 14

átívelő gondolkodásra késztet minden nézőt, és mérföldkövet jelent mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából, legyen szó akár széleskörű társadalmi konfliktusról, akár individuális krízisről. Az általa kimondott »Nem a Te hibád!« leveszi a bűntudat terhét a bűnbakká vált áldozatokról, és átértelmezi azt, így nyújtva feloldást a nézőkben.”

Bacsó szatirikus hangvételű A tanú című alkotásának bűnbakja Dániel Zoltán, akit koholt vádak alapján, barátja Pelikán elvtárs tanúvallomása miatt ítélnének el. Mivel utóbbi képtelen a bíróságon elismételné vallomását, halálra ítélik őt is, végül azonban mindketten megmenekülnek, bár azt mindannyian tudjuk, hogy a valóságban az akasztások nem maradtak el. Dániel alakja Girard bűnbak mechanizmusával nem magyarázható, mivel annak alapkitétele – miszerint a bűnbak a társadalom pereméről való – nem teljesül, azonban ettől függetlenül mégiscsak bűnbak, hiszen olyasmiért akarják elíténi, amit nem követett el. A Balekok és banditák főszereplője Dr. Bűnbak szakadt értelmiségi, akit egész életében csak kihasználtak.

Mikor ő maga is ráébred erre, elhatározza, hogy hivatásos bűnbakként fog dolgozni. Megnyitja bűnbakirodáját, de egyik napról a másikra újra bajba majd börtönbe kerül, ahonnan egy maffiózó segítségével szabadul, aki később szintén becsapja. A fiatal férfi hiába értelmiségi, mégis a társadalom szélén tengődik, a kezdeti naivitását hátrahagyva előnyt akar kovácsolni megbélyegzett sorsából, de kevés sikerrel. A nézők minden bizonnyal rajta és nem vele együtt nevetnek, de egyúttal azonosulni is képesek vele.

Bűnbak bárki, bármilyen indokkal lehet a filmvásznon nemtől és kortól függetlenül. Ahogy az egyes példákon láthattuk a mozgókép és általa a film készítői mindig kommunikáltak a befogadóval. A bűnbak útját követve a nézők így vagy úgy, de elégtételt nyerhetnek – leginkább a filmkészítők által sugallt reakciót produkálva. Hányattatott sors a bűnbakoké, akikről amennyiben a film boldog véggel zárul, kiderül ártatlanságuk, az ellenük fellépők önvizsgálata pedig egy új kezdetet jelenthet. •

Austin, Ronald. “Sacrificing Images: Violence and the Movies.” Image 20 (1998): 23-28.

Girard, René Violence and the Sacred. Trans. Patrick Gregory.

Baltimore: Johns Hopkins UP, 1977.

Graham III, Paul E. Violence and the Scapegoat in American Film (2002) Grande, Per Bjørnar Mimesis and Desire An Analysis of the Religious Nature of Mimesis and Desire in the Work of René Girard (2009) Balogh György, Gyürei Vera és Honffy Pál, A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig (2004)

„Nem te tehetsz róla, hanem a buzik”

interjú Kertész Anna Amikor a közösséget ért kudarc kibeszélése valamiért elmarad, szükségessé válik a bűnbakképzés, ami mindenki számára érthető és elfogadható magyarázattal szolgálhat a történtekre és segíti feldolgozni a tömegek számára, akár a jóléti állam válságát is. Ceglédi Zoltán a Republikon Intézet politikai elemzője szerint a politika a bűnbakképzés katalizátora. Szalonrasszizmusról, leegyszerűsített válaszokról, öndefiníciós mankókról és a boldogabb Magyarország irányába tett lépésekről is beszélgettünk.

A bűnbakképzés pszichológiai megközelítése és hatásmechanizmusa közismert. Miben tér el ettől a politikai szereplők eszközkészlete, célja?

A politikában a bűnbakképzés szintén a kudarcokhoz elfedéséhez kapcsolódik. A rendszerváltás utáni Magyarország politikájának fontos jellemzője a megosztásra való törekvés, hogy legyünk mi és legyenek ők. Nagyon könnyű kijelölni kellőképpen gátlástalan politikusként olyan csoportokat, akik ugyan nincsenek közvetlen kapcsolatban a te személyes problémáiddal, mégis rájuk tolhatók a bűnök.

Ez a folyamat erősebben érezhető, amikor romlik a társadalom közérzete. 2010 óta a megszorító csomagokat, elvonásokat, a társadalmi igazságtalanság növekedését mind-mind meg kell magyarázni.

Vegyük az egész mechanizmus egyik legeklatánsabb példáját erre, a segélyplafon ötletét. Mindössze 10 milliárd forintos megtakarítás jelent, vagyis racionálisan nézve aprópénz az államháztartás szempontjából. Ugyanakkor a lecsúszó alsó középosztály számára bűnbakot kellett keresni, aki-ami miatt egyre nehezebb

az életük. Erre alkalmas „a segélyezettek” alacsony érdekérvényesítő képességű, alacsony társadalmi státuszú csoportja, és az a teljesen hamis legenda, hogy ma Magyarországon jól meg lehet élni a segélyből.

Ezt már nagyon régóta és sok helyen cáfolják.

Igen, de ez picit olyan, hogy léteznek a magyar közvéleményben olyan meggyőződések vagy hitek, amit hiába cáfol szinte mindenki nyilvánosan, mégis továbbélnek. Ma például nincs a Jobbikon kívül olyan politikai párt Magyarországon, amelyik egyértelműen a halálbüntetés visszaállítása mellett érvelne, még ha elvétve a KDNP kacérkodik is ezzel. Mégis, ha népszavazáson kellene dönteni a kérdésről, akkor a többség a megtorlás és büntetés mellé állna.

A magyar társadalomban nagyon sok a kibeszéletlen probléma, olyan, mint egy görcsökkel teli hát, amit még nem sikerült kimasszírozni.

A segélyplafon ötlete mindezt szépen megmutatja: a politika arra lő, ahol a legkevesebb ellenkezéssel találkozik.

Mert attól nem kell tartanunk, hogy egy segélyezett majd nyomást gyakorol a politikára.

Külön érdekesek a jobboldalra tolódó politikai origó kapcsán felbuzgott jelenségek, mint például a melegfelvonulást övező csaták. Ha jól megnézzük, nem találunk közvetlen sérelmet, nem volt konkrét „bűn”, amit • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 39

ember a melegek elkövettek a magyar társadalom ellen, nem kötődik a melegekhez komolyabb bűncselekmény, vagy társadalmi teher. Viszont pusztán azt a tényt érzékelve, hogy Magyarországon egyre nehezebb a gyerekvállalás, egyre nehezebb a családok helyzete, nagyon könnyű azt mondani egy frusztrált magyar polgárnak, hogy nem te tehetsz róla, hanem a buzik. Ha felelősnek teheti meg azt a körülbelül 800 ezer magyar embert azért, hogy nem születnek gyerekek, hogy fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer, akkor rögtön kap egy tömeget maga alá, hiszen önmagában csak azáltal, hogy ő heteroszexuális, jobb ember, mint „ezek”. Mert ők tehetnek arról, hogy fogy a magyar, hogy bajban vannak a családok… Ha valakinek ezt tudom mondani, és ő kellőképpen frusztrált és buta, elég lesz neki ennyi érv, és hinni fog benne.

tud új öndefiníciót adni Magyarországnak, vagy a magyaroknak. Ez a kisközösségeken múlik, az ő feladatuk. Csak, hogy hazabeszéljek: ebben az újságban is sokkal több és fontosabb dolog van az öndefinícióról, önszervezésről, egy „boldogabb Magyarország” felé tett lépésekről, mint akár a Magyar Nemzetben vagy a Népszabadságban. Egész egyszerűen azért, mert ami ebben az újságban van, az önazonos, spontán, erős kezdeményezés, ami többletet ad, míg az előzőek pedig inkább elvesznek azokból az értékekből, amik még megmaradtak Magyarországnak, és amiknek megőrzésére nagy szükségünk lenne.

Ha jól értem, az öndefiníciós krízis társadalmi szintű betegség nálunk. Akkor mindez honnan kezdődik? A politikusoknál fent, vagy éppen mi generáljuk, és emiatt választunk „téves” példaképeket?

Az elmúlt két év komoly illúziója, hogy majd mi „lent” beindítjuk a változást. Van egy nagyon komoly vízzáró réteg a civil társadalom és a politika között. A választásokon politikai pártok indulnak és utána a politikusok azok, akik a parlamentben döntéseket hoznak. Aki ma civil volt, de holnap bekerül a parlamentbe, az holnaptól politikus lesz.

Azt gondolom azonban, hogy a saját közösségek létrehozása és megművelése nagyon fontos. Nem hiszem, hogy egy párt kitalálhatja, hogy milyenek legyünk; nem

A bűnbakképzés, ahogy te is említetted, arra jó, hogy elkendőzze a kudarcokat. Ha egy bármilyen társadalmi státuszban lévő személy kiállna, és azt mondaná, hogy ezért a döntésért én vagyok felelős, és vállalom is érte a saját, személyes felelősségemet, nem ébredne fel az igény a választókban is, hogy hasonló döntésekre és lépésekre számítsanak a politikusoktól?

Nagyon kevés politikus volt Magyarországon, aki vállalta a felelősséget a döntéseiért. A hatalmi logika előbb-utóbb minden nagyon szépen induló alakulatot valamennyire bedarál és megköti a maga kompromisszumait. Amiről te álmodozol, az több évtizedes feladat, és sajnos nem efelé haladunk.

E z eg y ol y an or szág, ahol nem tudsz pozití v

Ugyanazzal a retorikával, ahogy a bűnbakképzés működik és stigmatizál egy-egy csoportot, elképzelhető, hogy ezt megfordítva, pozitív példákat felmutatva, ellenkező változás érhető el?

Amit te most említesz, egyfajta identitáskeresésnek, Amikor kampányt vagy kommunikációs stratégiát kéidentitásképző erőnek is betudható, nem? Hogy én va- szít egy politikai párt, akkor nem már létező csoportokat lamivel szemben határozom meg önmagam, a helyem a akar kiemelni, hanem ideáltípusokat rajzol. 1998-ban a Fivilágban? desz kampányában a polgár meghatározása kellőképpen Magyarországon a rendszerváltás előtti 40 évben mindenki absztrakt volt ahhoz, hogy bárki beleképzelhesse magát, tudta, hogy merre van az előre, nem kellett semmiről sem remek öndefiníciós mankóként működött. Nagyon konkgondolkodnunk. Volt egy olyan biztonság a szocializmusban, rétan kiemelve társadalmi csoportokat mindig csak leamit a felülről és alulról egyaránt sűrűn szövött háló adott, szűkíted a mozgásteredet, hiszen mindenki ehhez képest így nem tudtál nagyon kiemelkedni, de lesüllyedni sem. Ez a fogja meghatározni magát.

A politika hatalmi logikájából az következik, hogy egy minél tágabb, egyszerre karakNem hiszem, hogy egy párt kitalálhatja, teres, de mégis befogadó keretet ad. Amikor hogy milyenek legyünk; nem tud új ön- ma az ellenzék a demokratákról beszél, szinte mindenkit beleért a csoportba, azokat definíciót adni Magyarországnak, vagy is, akiknek esetenként teljesen különböző elképzelésük van arról, milyen közjogi bea magyaroknak. rendezkedés, milyen demokráciatípus lenne kívánatos. Van, aki az abszolút liberális jogálrendszerváltással megszűnt. Azóta a magyar politika abból lamban hisz, van, aki baloldalról támogatná meg mindezt, él, hogy az emberek öndefiníciós mankókat keresnek, egy- a kicsi állam-nagy állam teóriája vetekszik. Egy a lényeg, értelmű címkét, és ő ezt megadja nekik. hogy mindet be lehessen szuszakolni a demokraták körébe.

40 | humana 14

ember diszkriminációt érvényesíteni, holott vannak olyan helyzetek és területek, ahol erre mindenképpen szükség lenne.

Ez egy olyan ország, ahol az irigység, a szomszéd tehene is dögöljön meg effektus sokszor jóval erősebb, mint mondjuk a jóság, ami az alapja mindannak a berendezkedésnek, és annak az idealizmusnak, amiről te beszélsz.

Valószínűleg nekem már ősz lesz a szakállam, mire eljön az a Magyarország, amit te látni szeretnél. Azzal együtt mondom mindezt, hogy politikai elemzőként sem merném azt „megjósolni”, mi következhet 2014 után.

nagykorúvá. Bajnai meg egy olyan politikai polipot talált ki a jobbközéptől a baloldalig, aminek teljesen ki vannak feszülve a lábai, hogy mindent elérjen. Eközben sok szereplő hiányzik a magyar politika színpadáról. Nincs egy rendes liberális pártunk, nincs a vidéknek egy normális pártja, nincs az ipari dolgozóknak, a munkásoknak pártja, és nincs egy rendes kapitalista pártunk sem. Jól látható, hogy a politikai pártoknak is van öndefiníciós problémája, ezért szokták ezt azzal megoldani, hogy nem magukról beszélnek, hanem arról, kit utálnak és ki a bűnbak.

Azzal fogunk választásokat nyerni, hogy ki az aktuális bűnbak éppen? Mert mintha a jelenlegi ellenzéki összefogás is azon alapulna, hogy minden rossz ősforrása Orbán Viktor…

Erre a legegyszerűbb politikai kampányt felépíteni, mert ez az a szőnyeg, ami alá mindent be lehet söpörni. Ha megnézed a Bajnai nevével fémjelzett Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány programját, megnézed, mit mond a Milla, mi a Szolidaritás álláspontja a társadalmi- gazdasági-politikai kérdésekben, bizony találunk árkokat, szakadékokat az elképzelések között. Az egyetlen összekötő kapocs, hogy mind Orbánnal szemben definiálják magukat. Ez egy kormányzáshoz még igencsak kevéske. Egy jó programra épülő, de technokrata kormányzás talán rendbe rakhatja a költségvetést, de ennél többről mégsem szól.

A politikának olyan társadalomformáló szerepe is kellene, hogy legyen, olyan ügyekben is kellene döntést hoznia, építkeznie, alapokat leraknia, ami nem csak arról szól, hogy ki tudja-e számolni a februári többletet vagy költségvetési hiányt. Kell, hogy legyen egy világos víziója arról, milyen Magyarországot szeretne, ami mögött egyfajta társadalmi konszenzus is áll. Képesnek kell lennie olyan döntéseket hozni, amit hosszabb távon a többség támogat, attól elkezdve, hogy mit tanítunk az iskolában, egészen odáig, hogy milyen kultúrpolitikát folytatunk. Ehhez az én olvasatomban olyasvalaki kell, akit egyébként is a magaménak érzek, akivel akkor is azonosulni tudok, ha nem csupán a költségvetési kérdésekről gondolkodom.

Mennyire lehet előre kiszámíthatóan belőni egy-egy bűnbaknak kikiáltott csoport kirekesztéséből adódó politikai profitot? Például a Fidesz a cigánybűnözés kvázi elismerésével mennyire láthatja előre ennek a hozadékát, és vajon érezheti-e azt a határt, hogy meddig nyer még maga számára szavazatokat és mikortól hajtja a vizet a Jobbik malmára?

A Fidesz azt érzékelte 2010-től, hogy a centrumban folyamatosan fogy az ereje, elvesztette a szavazóit, összességében felére csökkent a tábora – ugyanakkor a Jobbik a történetének legnagyobb válságát éli, a pártban óriási feszültségek vannak, elvesztette magyarországi legerősebb bázisait, vannak „szabad vegyértékek” a jobbszélen.

Az egy naponta változó eredményű meccs, hogy a Jobbik jelszavait felmondó Fidesz szimpatikusabb-e az erre fogékony választóknak vagy pedig a radikálisabb Jobbik mellé állnak. Ma úgy látszik, hogy a Fidesz ezt a csatát megnyeri, mert képes volt belőni azt a mezsgyét, ahol kormánypártként mondhat olyanokat, amit egyébként egy, a radikális szélsőjobbal kacérkodó párt mondana. Ehhez kellett a Jobbik meggyengülése, a Szegedi Csanád-ügy, a belső ellentétek, az, hogy egyszerre próbált meg konszolidálódni és néppártosodni és ugyanakkor a nagyon buta kopasz maghoz is beszélni a Jobbik vezetése.

De tény, hogy nem végtelen az útja a Fidesz jobbszélre törésének. Ezt egy idő után a saját centrista vagy mérsékelt-konzervatív támogatói, fontos arcai sem tudják majd vállalni. Pokorni Zoltánnak már most kínos a Fideszes oktatáspolitika, Járai Zsigmond pedig teljesen lehasadt a fideszes gazdaságpolitikától. Jelzésértékű, hogy azt az Urbán Lászlót, aki az első Fidesz kormány miniszterjelöltje volt, most Bajnai Gordon embereként emlegetik. És nem Urbán László volt, aki ekkorát vándorolt, a Fidesz tolódott ennyire a jobbszél irányába.

Neked van ilyen azonosulási pontod?

Nincs. De nézd, még csak 2012 őszén tartunk, a választások pedig elméletileg 2014 tavaszán lesznek. A kérdés inkább az, hogy az adott politikai pártok kiről-miről szólnak.

Bármilyen identitásprobléma létezik a társadalomban, az megjelenik a politika szintjén is. A Fideszről nagyon régóta mondjuk, hogy nem úgy jobboldali párt, ahogy azt a tankönyvek megírják. Az MSZP most próbálkozik azzal, hogy a Gyurcsány utáni időszakban megrajzolja egy baloldali párt kontúrjait. Az LMP-t a Bajnai-szövetséghez átpártoló civilek hiánya teheti végre politikai értelemben

Szerinted kiket kell megnyerni a következő választásokig? Mert még mindig él a mítosz, hogy a nyugdíjasok döntik majd el a választásokat. Valóban?

Tartósan 50 százalék körül van azoknak az aránya, akik biztos pártválasztók, a maradék 3,5-4 millió ember nagyon • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 41

ember heterogén csoport. Többen elkövetik azt a hibát, hogy arra számítanak, hogy ezt a bázist csak be kell majd vonni a szavazásokig. A Republikon Intézetnél megvizsgáltuk az adatokat és az a helyzet, hogy csak 1 milliós nagyságúra tehető azoknak a száma, akik potenciálisan elérhetők. A többiek egy jó része vagy nem mobilizálható, mert már senkire nem akar szavazni, vagy soha nem is szavazott.

A politika mindig arra törekszik, hogy egy blokkban, viszonylag könnyen megszólítható tömeget érjen el. A nyugdíjasok még mindig a politika szent tehenei, pont ezért. A szavazási hajlandóság az életkorral együtt növekszik, a nyugdíjasok nagy arányban mennek el voksolni – az LMP meg nem véletlenül van bajban, mert a fiatalok körében mindössze 40 százalékra tehető a politikai tekintetben aktívak száma.

Miért?

Van egy általános politika-, politikus- és elit-ellenes hangulat Magyarországon, ezt lovagolta meg az LMP is, amikor bekerült a Parlamentbe. Másrészt a politika elképesztően koravén, azok a fiatalok, akik tegnap még normálisan öltöztek és biciklivel közlekedtek, amint bekerülnek a Parlamentbe, már öltönyben járnak, autóba ülnek, és pillanatok alatt izolálódnak a fiatal választóktól. Másrészt a fiatalokat az elmúlt időszakban sokat csapkodták. Az, ahogy a felsőoktatást leépítik, a társadalmi mobilitást csökkentik, és erősödik egy tekintélyelvű, a fiatalok szabadságát korlátozó kormányunk, az azzal jár, hogy a fiatalokhoz nincs kapcsolódási pontja a pártoknak.

A fiatalok körében az LMP és a Jobbik támogatottságának aránya jelentősen magasabb, mert a nagy pártok nem tudnak a lázadásra, a szabálytalanságra, a különcségre, bármire, ami korspecifikus, reális és hiteles válaszokat adni. És nem veszélyes, hogy éppen a két nagyon markánsan a középtől eltérő politikai erő tudja őket eredményesen megszólítani?

Nézd, ezek a gyerekek felnőnek, és ami nagyon szimpatikus tizenévesen, az a harmincas éveidben, családos emberként talán kevésbé vállalható. Idővel átalakulnak ezek a preferenciák. Érvényes ez a Jobbik ideológiáját alapjaiban meghatározó cigányellenességre is?

Biztosan te is láttál már elfűrészelt fát, amin ott vannak az évgyűrűk és pontosan látni, hogy 8 évvel ezelőtt hol sérült meg a fa: volt egy seb a felszínén, amit az egyik évgyűrű örökre megőriz. Picit a cigányellenesség is hasonló Magyarországon. Jó pár éve felerősödött és valóban generációkat fertőzött meg, és ezek a csoportok mindig is 42 | humana 14

cigányellenesebbek lesznek, mint az előttük lévők, vagy az utánuk következő – reményeim szerint – szebb generációk. Ez van. Ami nem mindegy, az a környezet. Hogy ez csak egy sebes körgyűrű marad, ami nekünk nem tetszik, vagy onnantól rohadni kezd a fa.

A szebb generáció eljövetelének alapfeltétele lenne, hogy ne hordozzunk társadalmi tabukat, mint a mélyszegénység társadalmi szerepe és a helyzetükből fakadó devianciák kezelése. Ugyanakkor ennek irányába nem látok lépéseket, ha arról beszélsz, hogy bizonyos társadalmi csoportok eltérő viselkedése, szokásai mögötti okok ismerete szükséges ahhoz, hogy a társadalmi integráció vagy együttélés szabályait megalkossuk, rád sütik, hogy rasszista vagy. Emiatt érzékelhetően erősödött a szerintem sokkal veszélyesebb szalonrasszizmus, az összekacsintó, „mi tudjuk, hogy ők a hibásak, de nem mondjuk ki, hogy kik az ők”. Te is tapasztalod ezt a munkád során?

Engem is neveztek már nácinak. Ez megint a hangosabb és egyszerűbb megoldás, és valahol ez a túlpörgetett jogvédői attitűd is egyfajta bűnbakképzés. Abban teljesen igazuk van a jogvédőknek, hogy az a fiatal, aki kiskorától szegénységben nőtt fel, 12 évesen követte el az első bűntettét és huszonévesen került először börtönbe, nem maga választotta ezt a pályát. De ettől még a jelenség létezik és kötelességünk szankcionálni, természetesen amellett, hogy törekszünk a kiváltó okok megszűntetésére.

A nagy pártok nem tudnak a lázadásra, a szabálytalanságra, a különcségre, bármire, ami korspecifikus, reális és hiteles válaszokat adni. Érzem a szalonrasszizmust és azt gondolom, hogy ez is a politika leegyszerűsítő játékának eszköze. Akad nem egy olyan kormányzati döntés, ahol nem mondták ki, hogy a cigányokat akarják büntetni, de rajtuk csapódik le a változtatás. De hiszek abban, hogy ezek a problémák kezelhetők.

Hogyan?

Ha ciki az, hogy rasszista vagy. Ha vannak egyértelmű válaszai a kormánynak, és ha megszavazza azt a minimum 10 évet magának és az utódainak, hogy a szociális döntések mögött visszajöhessenek azok az eredmények, amik valamire is vezethetnek. Mondok egy példát, amin minden oldal felháborodna, pedig ez talán egy járható út. Egy óriásplakátot látok magam előtt, amin csak egy kérdés áll: „Önnek lopta már el diplomás cigány a táskáját?”

ember Mert egy cigány könyvelő nem fog a boltban ellopni egy csokit, mert ő nem az a sztereotip figura lesz, akivel mindig azonosítják a cigányokat. De ehhez az kell, hogy ma elindítsunk valamit. A társadalomnak pedig el kell jutnia arra a szintre, hogy nem a könnyebb utat választja, nem csinál bűnbakot a cigányokból vagy éppen azokból, akik rámutatnak a problémára.

De ettől még nem látom, hogy hosszú távú stratégiai döntések születnének, maximum 4 évben gondolkodik mindenki. Vagy te látod annak esélyét, hogy még egyszer kétharmaddal kerül valaki korlátlan döntéshelyzetbe?

Ma a regisztrációs procedúra miatt még kevésbé tűnik valószínűnek a kétharmados győzelem. Sok kérdést nem lehet a kirakatba kitenni, mert egyik vagy másik pártnak nem érdeke, hogy kiegyezést mutassanak a nyilvánosság felé. Ugyanakkor sokszor a szakemberek és a szakpolitikusok véleménye nincs olyan messze egymástól. Ha a Gripen-ügyet leszámítom, akkor a honvédelem is sokáig konszenzusos téma volt, akárcsak a mezőgazdaság, ami most a korrupciós és nemzetvédő felhang miatt vált ütközőfelületté. Vagy ha 2010-ben Pokorni lett volna az oktatásügyi miniszter, az ő elképzelései sem voltak olyan messze attól, amit a liberális pártok elképzeltek.

A konfliktuskereső és bűnbakképző Fidesz kormányzásra jellemző inkább, hogy a szakmai helyett a konfliktusos megoldásokba ment szívesebben bele.

Miért választotta a Fidesz a konfliktus vonalat, ha más irány is lehetett volna? Elhivatottság?

Ellenzékben a konfliktus mindig jó. Kormányzó erőként pedig egyrészt beszorult a saját korábbi politikája keretei közé, másfelől a kétharmados felhatalmazás azt az illúziót keltette bennük, hogy teljesen más úton is lehet járni, mint ami ortodox. Orbán Viktornak pedig lételeme a harc. Képzeljünk el egy embert, aki 2010-ben megnyerte a választást kétharmados többséggel és azt veszi észre, hogy elért a csúcsra. Neki innen már csak lefelé vezethet az útja, nincs nagyobb támogatottság vagy poszt, amit még elérhet.

Megválthatta volna a világot a kétharmaddal…

Nagyon sok mindent tehetett volna, de erre meg nem készült fel. Mint amikor a kisgyerek nagyon szeretne valamilyen játékot, aminek látta a reklámját a tévében. Megkapja karácsonyra, kibontja és rájön, hogy nem tudja kezelni, és rögtön

fotó Kertész Anna

félre is dobja. Utána pedig kifejezetten frusztrálja, hogy ott van és kezdenie kellene vele valamit. Orbán Viktornak igazi sikerei nincsenek, kormánya sorra intézi a megszorításokat, támogatottsága a felére csökkent, mindenkivel összeveszett.

Le lehet küzdeni az egyszer ránk aggatott stigmákat?

Elfelejtik az emberek, létezik közéleti „tiszta lap”?

Igen, a magyar közvélemény memóriája megdöbbentően rövid. Egyrészt az idő megszépíti az emlékeket, másrészt kell az öndefiníciós mankó. 2006-ban, még Őszöd előtt volt egy nagyon érdekes Kósa Lajos interjú, amiben arról kérdezték, hogy mivel Orbán megint elbukta a választást, mit akarnak még ezzel az emberrel. Ő pedig azt válaszolta, hogy szerinte Orbán sámán még lehet, de törzsfőnök már biztosan nem.

Ha akkor nincs az őszödi beszéd, Orbán politikai pályafutása véget ér. Ezzel kapott egy tiszta lapot.

De ha Gyurcsány tényleg visszavonult volna, amikor lemondott a közéleti tisztségéről, akkor ma ő lenne Bajnai helyén. Ha nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy neki azonnal és rögtön kell valamit csinálnia, akkor ma neki lenne tiszta lapja. Vagy nézzük Bokros Lajost, akit a 90-es években a legjobban utáltak, de képes volt úgy visszatérni, hogy mindenki a racionális közgazdasági elméleteket, a régmúlt egy érdekes figuráját látta benne. Kapott egy tiszta lapot.

Ami nagyon fontos, hogy szükséges változni, dolgozni azon, hogy valaki ezt a tiszta lapot megkapja. Egy időre vissza kell vonulni, és persze nem árt, ha a másik oldal is hibázik. Illetve dehogynem árt: nekünk, mindannyiunknak, akik ezeket a hibákat a bőrünkön érezzük. • 2013. január| www.humanamagazin.eu | 43

A Humana emberi jogi magazin 2009-ben jelent meg elő- 2010-ben indítottuk el filmklubunkat, ahol hónapról-hónapra ször nyomtatásban, azzal a céllal, hogy a mai világban kényes, a társadalmat megosztó és egyben nagyon is foglalkoztató témákat széles körűen járhassuk körül, egy a fiataloktól a fiataloknak szóló lap keretein belül.

2010 óta online vagyunk elérhetőek a www.humanamagazin.eu címen. A Humana szerkesztőségének alapelvei közé a demokratikus jog- és értékrend védelme, a kulturális sokszínűség képviselete, valamint a kisebbségi jogok tiszteletben tartása tartozik.

Függetlenek vagyunk minden politikai és vallási szervezettől. A magazint önkéntes fiatalok írják, szerkesztik, tördelik és terjesztik.

olyan dokumentum- és játékfilmeket mutatunk be, amelyek egy-egy fontos és aktuális emberi jogi és társadalmi problémára világítanak rá, és emellett párbeszédre késztetnek. A Humana Filmklub, csakúgy, mint a többi programunk, ingyenesen látogatható, minden hónap harmadik csütörtökén, a Bálint házban.

2011. áprilisában indult a Tilos Rádióban Kontúr című társadalomkritikai műsorunk, amelyben minden hétfőn 16:30-18:30 óra között az aktuális közéleti témákról beszélgetünk a stúdióban szakértők segítségével. Egy műsor neked, ha már fárasztanak a felületes vélemények, ha kíváncsi vagy az összefüggésekre, ha csillog a szemed, valahányszor izgalmas társadalmi kérdésekről beszélgetnek a mikrofon előtt.

Tilos rádió: 90.3 vagy www.tilos.hu

Komplex emberi jogi és újságírói képzés: évente kétszer, ős�szel és tavasszal, kiscsoportosan, folyamatos mentorálással, szerkesztéssel, írással, vizsgafeladattal, önálló magazinnal és rádióműsorral.

Ha kedvet érzel részt venni a Humana életében, újság szerkesztésében, képzésen, rendezvényszervezésben, bármilyen ötleted, javaslatod merül fel, örömmel fogadjuk észrevételeidet az info@humanamagazin.eu címen.

humana