Transhumana 01 by Humana Magazine

ingyenes ĂŞ

humana transhumana01 | 2013. jĂşnius

Egy törékeny kapcsolatról

humana magazin | transhumana01 2013. június ISSN 2061-697X (nyomtatott) ISSN 2061-6988 (online) www.humanamagazin.eu Kiadó Humana Egyesület

„L

égy lelkedben, szavaidban és tetteidben igaz, önzetlen, őszinte és egyenes, mert ez az igaz magyar jellem. Ne csak a másét ne kívánd, hanem a közvagyont is olyan érintetlen szentségnek tekintsd, amelyet nemcsak nem szabad csorbítanod, hanem munkás hozzájárulásoddal éppúgy tartozol növelni, mint saját magánvagyonodat, mert a közvagyon egyszersmind a tied is. Ne feledd egy pillanatra sem, hogy hazád Erdély, csak úgy maradhat magyar, bárkié is legyen benne a hatalom, ha nemcsak a benne lakó egyes magyarok, hanem magyar községei, városai is virágzók és gazdagok lesznek.” Erdélyi magyarok tízparancsolatának intelme, 1921

épszavazás a kettős állampolgárságról, a szavazati jogról. Alaptörvényben rögzített székely zászló kérdés, autonóm tartományi elszakadás-kísérletek. Sértettség, fájdalom, elhallgatott, elfojtott és mesterségesen a politika szintjére emelt konfliktusok. Ütközések érvek nélkül. Juhtúrós puliszka, birkapörkölt, Kós Károly emlékház, Kányádi versek, Csiga-dombi kirándulás, friss gondolatok, de legfőképp találkozás. Ahogyan mi szeretnénk, ahogy jónak látjuk, és ami ezen a szinten idővel önmagától válik működőképessé. A júniusi lapszám az értékekről szól, amit a kolozsvári és budapesti fiatalok fontosnak éreznek. Kicsit a stigmákról, egymás felfedezésének izgalmáról, a tétova első lépésekről, szem-lesütött kérdésekről, elharapott és büszke válaszokról. Önvallomás, társadalmi kör- és kórkép, látlelet egy generáció felelősségéről, vállalt értékrendjéről, tudatos útkereséséről és a törekeny kapcsolatról, ami mindannyiunkat Erdélyhez köt. Kertész Anna főszerkesztő

Alapító-főszerkesztő Kertész Anna kertesz.anna@humanamagazin.eu Felelős szerkesztő Zámbó Eszter zambo.eszter@humanamagazin.eu szerzőink | erdély Brînzan-Antal Cristina, Berekméri Gabriella, Kozma Csaba, Portik Ágota, Rusz Péter, Simó Helga, Szász Tünde-Csilla, Virágh Bernadett szerzőink | budapest Farkas Bálint, Horváth Gabriella, Zámbó Eszter Lapterv és tördelés Belák Balázs Nyomda Nyomtatja a Poremba Nyomda 2000-es példányszámban, újrahasznosított papírra Köszönet Támogatóinknak, partnereinknek, önkénteseinknek és olvasóinknak.

Ez a projekt Európai Bizottság Fiatalok Lendületben programja segítségével valósul meg.

A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a Magyar Nemzeti Iroda véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki.

♻ 2 | transhumana 01

Tartalom

ébresztő

Berekméri Gabriella: Veszélyben a nemzet! – román fiatalok szemével Portik Ágota: Hadd éljünk békében mi is itt! – magyar fiatalok szemével

háttér Kozma Csaba: A Fekete Kéz Horváth Gabriella: Tanulj cigány! De hogyan?

11 13

galéria Sztána

civil

Virágh Bernadett: Az agyam sztereotípiát használ – én meg előítéletes vagyok

szubjektív

22 24 26 28

Farkas Bálint: Apolitikus fiatalok? Egy francot! Zámbó Eszter: Közéleti blogkarrier –avagy a zsurnalizmus az élre tör Szász Tünde: G ondolatok és vélemények online Cristina Brinzan-Antal: A másik oldal –fiatal, vallásos és nagyon szubjektív

kultúra Simó Helga: A kor falára – társadalmi problémák a román újhullám / kortárs román filmek tükrében

ember Rusz Péter: A hazug és őszinte költő – interjú Jónás Tamással

A borítón Lépold Zsanett fotója látható.

Szerzőink Brînzan-Antal Cristina vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy törekszem minél több embert megismerni. A barátaim hiperaktívnak írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen ember vagyok. Ha éppen nem írok cikket akárhol találkozhatsz velem, amint figyelem a munkába igyekvő embereket, ha kedvem van olvasok vagy egy kocsmában a karaokéval vívok nagy csatákat. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: VIGYÁZZ, mert minden megváltoztat, még ha nem is figyelsz rá! Berekméri Gabi vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy bármilyen helyzetben nyugodt maradok. A barátaim diplomatikusnak írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen megértek és elfogadok másokat. Ha éppen nem írok cikket, valahol Kolozsváron találkozhatsz velem, amint szervezek, bulizok, mindenféle rendezvényen veszek részt. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: az önkéntesség jó buli, Kolozsváron pláne!

Farkas Bálint vagyok, és a legjobban azt bírom magamban, hogy gondolkodom. A barátaim toleránsnak írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen cinikus vagyok. Ha éppen nem írok cikket, egy pesti kocsmában találkozhatsz velem, amint hímzőkört szervezek sörözök. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: mondd el a véleményed, különben a többiek még elhiszik, hogy igazuk van!

Horváth Gabi vagyok, és a legjobban azt bírom magamban, hogy kíváncsi vagyok. A barátaim nem tudom, milyennek írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen olyan vagyok, amilyen vagyok. Ha éppen nem írok cikket, sokfelé találkozhatsz velem, amint sok minden mást csinálok. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: Mosolyogjatok!

4 | transhumana 01

Kozma Csaba vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy fel tudnak dobni az élet apró örömei. A barátaim vicces, segítőkész ember portréját formálnák meg rólam. Ha éppen nem írok cikket (a szerkesztőség nagy örömére ) akkor Kolozsváron találkozhatsz velem, amint éppen egy füstös kis kocsmában olvasgatok. Ez pedig az én jó tanácsom a Transhumana olvasóinak: „Boldog akarsz lenni? Légy boldog!

Portik Ágota vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy könnyen tudok ismerkedni. A barátaim kommunikatívnak írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen kíváncsi természet vagyok. Ha éppen nem írok cikket facebookon találkozhatsz velem, amint sporthíreket olvasok. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: Élj a mának!

Rusz Péter vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy tudok – és szeretek is – önmagamon nevetni. A barátaim … írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen érdeklődő vagyok. Ha éppen nem írok cikket, bárhol találkozhatsz velem, amint fotózom vagy olvasok. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: Góranga!

Simó Helga vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy bármikor újra tudom kezdeni. A barátaim meggondolatlannak írnának le engem, de szerintem én csak utálok tervezgetni. Ha éppen nem írok cikket az árnyékban találkozhatsz velem, amint megfigyelek és világuralomra török. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: ne becsüljétek alá a macskákat és a kimondott szavak erejét!

2013. június| www.humanamagazin.eu | 5

Szász Tünde-Csilla vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy mindig minden helyzetben képes vagyok mosolyogni, mindenben meglátom a szépet. A barátaim ambíciózusnak, céltudatosnak, komolynak írnának le engem,attól függetlenül, hogy szeretem a dolgokat az utolsó pillanatra hagyni, de szerintem én csak egyszerűen kitartó és optimista vagyok. Ha éppen nem írok cikket bármikor találkozhatsz velem, amint mindennapi dolgaimmal foglalkozok, tanulok,olvasok, szórakozok, pihenek. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: olvassanak minket, mert értük irunk, az olvasás pedig kincs!

Virágh Bernadett vagyok és a legjobban azt bírom magamban, hogy tudok nevetni akkor is, mikor más nem. A barátaim kedvesnek írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen önmagam vagyok. Ha éppen nem írok cikket találkozhatsz velem, amint filmet nézek, kosarazok, olvasok vagy lovagolok. Ez pedig az én jó tanácsom a Humana olvasóinak: ne tedd odébb, mert nem közismert sztárok néznek szembe veled a borítóképről, hanem értékeld azt is, amit más esetleg nem: olvass minket!

Zámbó Eszter vagyok, és a legjobban azt bírom magamban, hogy nyitott vagyok. A barátaim szétszórtnak írnának le engem, de szerintem én csak egyszerűen multifunkcionális vagyok. Ha éppen nem írok cikket, egy jógapózban találkozhatsz velem, amint próbálok befelé figyelni. Ez pedig az én (lopott) jó tanácsom a Humana olvasóinak: Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

6 | transhumana 01

ébresztő

Veszélyben a nemzet! román fiatalok szemével

szerző Berekméri Gabriella Tüntetések, zavargások, közvetett és közvetlen összecsapások, állandó csipkelődés, rágalmazások. Egy kívülállónak talán csak ennyi jön le, ha a romániai magyar-román viszonyt nézi, ennél azonban sokkal összetettebb ez az évszázados feszültség a két nemzet között. A média felfújja az egészet, a legszélsőségesebb eseteket emeli ki, amelyek egyszeri alkalomnak tekinthetőek, így mindenki meg van győződve egy idő után arról, hogy veszélyben a nemzete, ki akarják irtani a fél társadalmat, a kisebbségek meg el fognak veszni. A politikusok gerjesztik az indulatot, nagy tétre játszva.

családokban a kicsiket úgy nevelik, hogy a román gyerekekkel barátkozni kell, hiszen így tanulhatják meg legkönnyebben a nyelvet. Mégis meghallanak otthon egy-egy megjegyzést a „szőröstalpú” szomszédról, a diszkrimináló főnökről, a piszkálódó rendőrről, és máris kialakul bennük az előítélet a románokkal szemben. A fiatalok valamivel lazábban veszik a nyelvi, etnikai különbségeket, nyitottabbak, ismerkednek, közös órákra járnak, a bulikban pedig mindenki haver. A mentalitásuk is más, nem tesznek annyira különbséget, nem ítélik meg az embereket csupán a származásuk alapján. Persze ehhez a nyitottsághoz bizonyos fokú iskolázottság is szükséges. A román fiataloknak, akik Kolozsváron töltik az egyetemi éveiket, szinte kivétel nélkül akad magyar ismerősük, vagy akár közeli barátjuk is. „A suliban és az egyetemen volt néhány évfolyamtársam, akik nagyon jól beszéltek románul, de azokkal, akik egyáltalán nem ismerik a nyelvet szinte lehetetlennek tűnt a kapcsolatteremtés” – árulta el a szociológiát végző G.B. Cosmin. Szinte minden buliban magyarokkal lóg, rengeteg új ismerőst szerzett már, számára nem a nyelvi hovatartozás a lényeg. Diana így vélekedett a közös bulizásokról: „van egy magyar évfolyamtársnőm az egyetemen, aki nagyon jófej és intelligens, jól el tudok beszélgetni vele. Az, hogy jól érzed-e magad valaki társaságában nem a nemzetiségtől függ, hanem a személyiségétől, az értékeitől, a tanultságától.” Azok, akik magyar fiatalokkal barátkoznak, ellesnek néhány szófordulatot, könnyebb kifejezést. Általában kollégáktól, ismerősöktől hallanak ezt-azt, de sokszor ők maguk kérdeznek rá, vagy utánanéznek interneten. „Néhány alapvető szót ismerek, ami a kolozsvári szomszédoktól, a magyar haveroktól ragadt rám.

Viszont nagyon tetszik a nyelv, nagyon egyedinek és érdekesnek találom. Örülnék, ha adódna lehetőségem megtanulni valamennyire” – ecsetelte Adrian. Több román egyetemistától érdeklődtem, hogyan is látnak ők minket, erdélyi magyarokat. Van, aki teljesen átlagosnak talál, mint bármelyik embert, egyesek komolynak, pontosnak gondolnak, de olyan is akad, aki nagyon különlegesnek és megismerésre méltónak találja a kultúránkat. Diana észrevétele, hogy „a székelyek büszkék és függetlenek”, Mihai pedig elmesélte, hogy „azok, akikkel eddig találkoztam nagyon jófejek, remekül kijöttünk egymással.” Egy általános kép kialakítása egy bizonyos etnikumról leginkább a személyes tapasztalatokon alapszik, amelyet nagyban befolyásol az ismerkedés közege, a megismert fél kedélyállapota, nyitottsága. Cosmin nagyon pozitív véleményt alakított ki magában a magyarokról, kedvesnek, őszintének, intelligensnek tart minket, akárcsak Adrian, aki emellett megjegyezte, hogy mellőzné az általánosítást, mivel csak személyes kapcsolatokból tud ítélni. G.B. kitért a magyar diákok nyelvi képességeire is: „bánt, hogy a velem egyidős magyar diákok jobban tudnak angolul, mint románul”, valamint elmondta, hogy határozottan nacionalista beállítottságúnak találja a magyarokat, majd hozzátette, hogy „nem tudok egységes tömbként gondolni a magyarokra, mint ahogyan a románok sem tekinthetőek annak.” A pozitív vélemények és a többség általi békés együttélésre való törekvés sajnos nem szab határt annak, hogy napi szinten felbukkanjon valamilyen etnikai konfliktus a különböző nemzetiségűek között. Az egész országot megmozgató vitákat robbantott ki a román diáklány esete, aki egy trikolór szalagot viselt fejpántként március • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 7

fotó Katherine Evans

15-én az iskolában; a magyar zászló elégetése is merész húzás volt a román futballszurkolóktól, a kolozsvári világháborús emlékmű június 4-i megrongálásának híre pedig futótűzként terjedt, egy emberként szörnyülködött el az internetező közösség a képek megjelenésekor. Diana az összetűzéseket a történelem, a tudatlanság és a gyerekes gondolkodásmód eredményeinek tekinti, míg Mihai szerint „mindkét fél felelős értük. Az emberek tanultsági szintje az adott régió társadalmától és politikájától függ. A gyerekek azt tanulják a szülőktől, hogy gyűlölniük kell a más nemzetiségűeket, és ezen sem az iskola, sem a tanárok nem enyhítenek.” Adrian más szemszögből közelíti meg a kérdést: „szerintem a konfliktusokat politikailag gyártják román és magyar részről egyaránt, és egyértelműen gazdasági és geopolitikai érdekeken alapszanak. Sajnálatos, hogy ezeket kivetítik a lakosságra, amelynek többségét hidegen hagyja az összetűzések kirobbantása, szítása” – mondta, majd hozzátette: „úgy gondolom, hogy a románok és magyarok békében élhetnének együtt, viszont a mindenkinél előbb-utóbb előbukkanó ismeretlen tényezők iránt érzett félelem leküzdése helyett a politikai közeg inkább kiaknázza és felhasználja ezt.” Roxana pedig tipikus egyetemistaként bevallotta, hogy hidegen hagyja az ilyesmi, nem került konfliktusba senkivel, és a politikába se akarja beleártani magát. A románok és magyarok között azonban mindenképp érezhető a feszültség, amelynek feloldásához mindkét fél mentalitásának változnia kellene. Szintén a nagy vitatémák közé sorolhatjuk az autonómia és a kettős állampolgárság kérdését. A kettős állampolgárságot illetően a román fiatalok többsége tájékozatlan, vagy egyszerűen nem érdekli őket a dolog. Mihai úgy véli, hogy „Európa egyes országaiban hasznosnak 8 | transhumana 01

bizonyulhat, mivel könnyebben kaphatsz munkát a magyar állampolgársággal a románokról kialakított negatív kép miatt.” Az autonómiáról, regionalizációról eltérő véleményeket fogalmaztak meg a diákok. Adrian támogatná Románia decentralizálását, amely szerint a politikai előjogok megoszlanának a főváros és régió között aszerint, hogy mennyire hatékonyan és gyorsan tudják megoldani a problémákat. Mihai szerint előnyként szolgálna az ország többi részétől való elszakadás, G.B. támogatná a kulturális autonómiát, viszont attól tart, hogy a függetlenedés újabb zavargásokat okozna, Adela szerint pedig nem megalapozott az elképzelés. Diana egészen hevesen reagált a kérdésre: „Románia ilyen, egész, mindene megvan, ami kell: mezők a búzának és a mezőgazdaságnak, hegyek erdőkkel, faanyaggal, gázlelőhelyek az Erdélyi fennsíkon, tengerpart... Források szempontjából nagyon is kiegyensúlyozott. Székelyföld autonómiája is képtelenség, mert nem lenne praktikus. Milyen lenne államnak lenni az államban, hogy mindent adókkal és magas árakkal importálj? Miben segítene ez? Nem értem, miért nem jó a székelyeknek az ország, amelyben élnek. Senki sem akarja lerombolni a kulturális hagyatékokat, a szokásokat és az értékeket.” A KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) által szervezett diáknapokon szinte egy teljes héten át felélénkül a város, több ezer magyar diák nyüzsög egész nap színes pólókban mindenfele. Nem csoda hát, hogy a tömeghez külföldiek is hozzácsapódnak, és néhány programon, buliban román fiatalok is megjelennek. Marius elmondása szerint csodálja a kezdeményezést. „Úgy gondolom, hogy csak együttműködéssel tudjuk megértetni a kolozsváriakkal, mennyire fontos a diákság.” Adela szintén remek élményekkel gazdagodott a diáknapok alatt: „jó lenne részt venni, csak sajnos nem értenék semmit belőle. Szerintem ötletes módja az ismerkedésnek, kikapcsolódásnak. Én hálával tekintek a diáknapokra, mivel csodálatos embereket ismerhettem meg, akik nagyon könnyedén bevettek a csoportjukba.” Természetesen negatív kritikák, rosszindulatú megjegyzések is keringenek főként a neten, de aki részt vesz, és meglátja, miről is szól az egész, megérzi a rendezvény hangulatát, tudhatja, hogy alaptalanul szidják a rendezvényt. Annak ellenére, hogy érezhető a feszültség a levegőben, fiatalokként igyekszünk félretenni az előítéleteinket, így talán mi már azon generáció képviselői lehetünk, akik békés, konfliktusoktól és összetűzésektől mentes együttélésre neveljük a gyerekeinket. Ha hagyják... •

ébresztő

Hadd éljünk békében mi is itt! magyar fiatalok szemével

szerző Portik Ágota A magyar és a román fiatalokban is élnek előítéletek, aminek kialakulása egy összetett folyamat eredménye, függ a családi környezettől, barátok és ismerősök befolyásától és persze sok külső tényezőtől is. Kíváncsi voltam a legbutább általánosításokra, például hogy mi jut eszükbe a magyar fiataloknak, ha meghallják a román szót.

leggyakoribb válaszok a lopás, a kéregetés és a magyarellenesség voltak. Mint mondják: „Menj egy külföldi nagyvárosba, ha látsz kéregetőt, akkor szólj hozzá bátran románul, biztos megérti, és még vissza is válaszol.” A sztereotípia szerint a román férfiak általában világos színű farmert hordanak hegyes orrú körömlakk cipővel, és a barátnőjükkel, barátaikkal együtt a plázában mutogatják magukat. Az üzletekben drága ruhákat vásárolnak, függetlenül attól, hogy mennyire néznek ki jól benne, mert nekik csak a márka számit. Fitogtatni akarják, hogy rengeteg pénzük van, de nagyrészt a szegényes otthoni körülményeiket akarják ezzel leplezni. Amikor olyan fiatalokkal beszéltem, akik ki nem állhatják a románokat, leginkább azzal a véleménnyel találkoztam, hogy, „hagyjanak minket békén, mi sem bántottuk őket, hadd éljünk békében mi is itt.” A románok nagyképűek és lenézik a magyarokat, mert kevesen beszélnek helyesen az anyanyelvükön. Ráadásul nap, mint nap történnek Kolozsváron olyan esetek, amikor azért, mert egy magyar kilép a láthatóan magyar szórakozóhelyről vagy megszólal az anyanyelvén, néhány román csúnyán néz és megjegyzéseket tesz rá. Ritkán, de előfordult, hogy ittas állapotban levő románok durván bántak a magyar fiatalokkal. „Már két barátomat is megverték.” – jelenti ki az egyik lány. „A románok szeretnék elérni, hogy aki itt él, az csakis az anyanyelvüket használja. Szerintük ugyanis, ha valaki magyarul beszél, az költözzön ki Magyarországra.” – mondja az egyik fiú, aki egy évig románokkal lakott együtt, majd hozzáteszi, „Számtalan román úgy tartja, hogy mi betolakodók vagyunk az országukban, bizonyára a történelmi ismereteink különböznek.” És vajon az erdélyi magyarságság képe hogyan jelenik

meg a román híradóban? Mindig az adott hír kapcsán, függetlenül a nemzetiségtől, ugyanúgy foglalkoznak a témákkal, riportokat készítenek, amelyben – igaz, hogy románul, de megszólaltatnak magyarokat is. Míg a híradóban nem, addig a sportban viszont előfordul magyarellenes cselekedet, ilyen példa, amikor a Prosport, a román sportlap sportszerűtlen módon járt el. Az esemény az Oltchim Valcea – Győri ETO női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzése beharangozásáról szólt. A címlapon híres román sportolók eldobták, leöntötték és megtaposták a leendő ellenfél, Görbicz Anita mezét. Az eset miatt, az MSÚSZ elnöke, Pajor-Gyulai László barátságos hangvételű levélben fordult román kollégájához, Dimitru Graurhoz, aki teljesen egyetértett az általuk képviselt állásponttal: az újságírók helytelenül viselkedtek, hogy lehozták a fotóriportot, sértették a szakma alapelveit és komoly károkat okoztak a két ország együttműködésében. Dimitru Graur elnézést kért a munkatársai miatt. A román történelemoktatás a trianoni eseményeket vagy épp az 1956-os forradalmat a számukra legmegfelelőbben mutatja be. Ezt a szemléletet a magyar iskolákra is rákényszerítik, mert ugyanaz a tanterv vonatkozik rájuk, mint más román tanügyi intézményekre. Ugyan igaz, hogy általában románról fordított magyar tankönyvekből tanulunk, de a tanáraink próbálják a tananyagot több nézőpontból is ismertetni. A román tannyelvű intézményekben történelem órán a magyarokról csak a lényeges információkat tanítják meg a diákoknak, ellenben a magyar iskolákban tanítanak nemzetiségi történelmet is. Olyan román osztályon belül, ahol magyar nemzetiségű is tanul, folyamatos viták folynak, minthogy például Erdély eredetileg Magyarországhoz vagy Romániához tartozott-e. „Nálunk, ha valakinek csak magyarul jut eszébe egy szó, abban a percben kérdőre vonják, hogy mondja ki románul, hisz Romániában, román osztályban • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 9

fotó Belovodchenko Anton

vagyunk”– mesélte nekem egy első osztálytól románul tanuló fiatal, magyar nemzetiségű lány. És akkor ott vannak természetesen a „szerethető románok”, akik segítőkészek, rendesek, ha rosszul fogalmazol meg valamit, akkor nem kinevetnek, hanem megpróbálják kijavítani a hibádat. A románok viselkedése nagyban függ attól, hogy hány magyart ismernek, és róluk milyen benyomást szereznek. Ráadásul ideális esetben a nyelv közel sem a kirekesztés eszköze. „A barátnőm olyan, mint egy kisgyermek, ha néhány magyar szót megtanítasz neki, annak örül, és egyfolytában használja.” – meséli egy román egyetemen tanuló, magyar lány. Ha pedig a román és magyar barátok együtt mennek el bulizni, ugyan románul folyik a társalgás, de rendszerint készek akár csak pár gesztusértékű alapszót, mint a köszönöm és a szívesen, magyarul elsajátítani.

nagyban hozzájárult, hogy a magyarok hajlamosak románul beszélni, főleg, ha ismeretlen emberekhez kell, szóljanak. Ezzel a lehetőséggel az ügyes bajos dolgainkat, könnyebben, az anyanyelvünkön intézhetjük. Romániában léteznek tisztán magyarok lakta falvak, és olyan városok, ahol 80-90 százalékban magyarok élnek. Az ilyen településeken beszélhetünk magyarul, például a bankban, az orvosi rendelőben, az üzletben, vagy akár a vasútállomásnál jegyvásárlás közben a pénztárossal. A legtöbb ilyen település Székelyföldön található, ahol a magyar lakosság aránya 60 százalék körül mozog. Ezeken a vidékeken viszont a magyarok sokkal nehezebben tanulnak meg románul. Ha a hatályos jogszabályok tekintetében vizsgáljuk a helyzetet, akkor olyan településeken belül, ahol a nemzeti kisebbség részaránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbség nyelve a hivatalos szférában is használhatóvá válik. „A rendszerváltást követő változások tekintetében létezhagyjanak minket békén, mi sem bántottuk pozitív nek olyan értelmezések, amelyek szerint törvénysértő, ha a nyelvi jogokat őket, hadd éljünk békében mi is itt. azokban a területi-közigazgatási egységekben is biztosítják, ahol a nemzeti Jó hír számunkra, hogy Kolozsváron megalakult az kisebbség részaránya nem haladja meg a 20 százalékot. Az Igen, tessék! civil mozgalom, ami a magyar nyelv nyilvá- ilyen értelmezés azonban téves. Ami 20 százalék felett a nos helyeken való használatát kész elősegíteni különbö- közhatóságok számára kötelezettség, az 20 százalék alatt ző nagyvárosokban. Az Igen, tessék! partnerei matricákat lehetőség.” – véli Veress Emőd, jogász. A jog gyakorlása ragasztanak ki az üzletekben, ezzel jelezve, hogy magyar érdekében Vaslábon, Hargita megyében már képzést is nyelven is érvényesülhet a vásárló. Üzlettársaik között tartanak, hogy az ott dolgozó románok tanuljanak meg vannak kávézók, cukrászdák, fénymásolók, bankok, or- legalább alapszinten magyarul. • vosi rendelők, és ügyvédi irodák is. A kezdeményezéshez 10 | transhumana 01

háttér

A Fekete Kéz

szerző Kozma Csaba Az 1956-os magyar forradalom visszhangja futótűzként terjedt el Romániában, különösen a Magyar Autonóm Tartományban, amely nagyrészt a Székelyföldet ölelte fel. Az egykori tartományt 1952 augusztusában hozták létre, a történelmi Székelyföld mellett a terület része lett Szászrégen és Maroshévíz környéke is. Tartományon belül a magyar nyelvet bárhol lehetett használni, mind az igazságszolgáltatásban, mind a rendőrségeken. Két nyelven folyt a közigazgatás, és a magyarok által lakott területeken az oktatásban is a saját nyelvet használták. 1968-ban a közigazgatás átszervezésével megszüntették a magyar autonóm tartományt is.

bban az időben falun szinte mindenki gazdálkodott. Azokat, akik nem akartak beállni a kollektív gazdaságba, rögtön „mondvacsinált” kuláknak kiáltották ki. De ki akart beállni? Az 50-es években majdnem teljesen kézi erővel művelték a földeket, sarlóval arattak, az udvaron cséplőgéppel csépeltek, utána meg jöttek a kommunisták és mindent elvittek kvótába (részibe), nem hagytak semmit. A gyerekekben mély nyomot hagyott, saját bőrükön érezték (a gyerekek is szintúgy kivették a részüket a munkából), hogy keményen dolgoznak, és még sincs, mit egyenek. E kulákszülők gyerekei nem mehettek felsőbb iskolába sem. Ezek az igazságtalanságok, a „kollektív” nyomor vezette arra az útra Szilágyi A. Árpádot, hogy az agresszív államosítás ellen, röpcédulákat szórjon szét szülőfalujában, „Fekete Kéz” néven. A Fekete Kéz szervezetet Szilágyi A. Árpád hozta létre 1952-ben, és „beszervezte” Czimbalmos Balázst és Oláh Tamást is. A szervezet 1952-53-ban „több felszólítást szerkesztett és terjesztett Szárhegyen, amelyekben államellenes cselekedetek elkövetésére biztatta a lakosságot”. Névtelen, fenyegető leveleket írtak, melyeket „felelős tisztséget betöltő embereknek küldtek”. Oláh kilépett közülük 1953-ban, helyette Ilyés Alajost szervezték be. 1957-ig több összejövetelt tartottak, ahol Szilágyi fegyverszerzéssel bízta meg két társát, de még ez évben lelepleződtek és Szilágyit hazaárulás vádjával, húsz évre elítélték. A szervezetet ugyanazon a név alatt Czimbalmos Károly 1960-ban újjászervezte. Legaktívabb tagja és vezetője Gáspár Domokos lett, akinek a lakásában tartották meg a titkos találkozókat. Céljaikat az alábbiak szerint

fogalmazták meg: új tagok toborzása, a párt és állami szerveknél dolgozók ellen „terrorcselekmények elkövetése”, az „imperialista körökkel való kapcsolat felvétel”, a „lakosságnak a mezőgazdaság szocialista átalakítása elleni felbujtását célzó, ellenséges felhívások készítése”. A Fekete Kéz tagjai közül Kolcsár Géza volt a legfiatalabb, mindössze 17 éves. 1960-ban szerzett tudomást a szervezetről és már ősszel le is tartóztatták. A titkos�szolgálat már régóta figyelte a szervezetet, és mire annyian összegyűltek, hogy „érdemes volt ezt az egész társaságot letartóztatni”, akkor léptek és huszonnégy embert vittek el közülük. Ugyan többen akadtak, akik tudtak a szervezetről, de a befolyásosabb ember gyermekeit meghagyták tanúnak a tárgyalásra. Besúgók is dolgoztak közöttük, sőt olyan beszervezett is volt, aki maga vezette az összeesküvéseket. „Én nem tudtam felmérni, hogy mibe csöppentem bele.” – emlékezik vissza Kolcsár Géza. Elmondása szerint a letartóztatáskor, mint óvodáshoz úgy álltak elé: – Tudja-e, hogy miért jöttünk? Keresünk valamit! – és a levegőbe egy puskaformát rajzolt a csendőr. – Tessék megkeresni. – Hát persze, hogy nem kaptak semmit, semmi puskaformát, semmi izét. Házkutatást végeztek, nem találtak semmit, ennek ellenére elvitték a vásárhelyi Securitatéra, kihallgatásra. Géza bácsi akkor 17 éves gyerekként csak a moziban látott ilyet, mint a motorosokon levő szemüveg, bárhova mentek olyat kellett viseljenek, azzal a különbséggel, hogy ebben nem volt lencse, nem lehetett átlátni rajta. De hiába vezették, forgatták, egy hét után már szappannal lerajzolta a Securitate alaprajzát. • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 11

háttér és három hét után megtört, kiverték belőle, amit akartak. Ezek a kihallgatások egy évig tartottak a marosvásárhelyi Securitatén, ami a román kommunista diktatúra titkosszolgálata, míg előkészítették a pert és mindenki dossziéját részletesen összeállították. Az éves kihallgatás után két hét alatt lezajlott a per a kolozsvári Katonai Bíróságon. Egy szabó legényből lett bíró volt az elnök, aki osztotta a halálbüntetéseket és az éveket, „körülbelül úgy, mint ahogy a zsebből kihúzott marék borsó, annyi évet adott, amennyit megszámolt”. Hatalmas, nyílt tárgyalást tartottak. A diákokat bevitték, hogy lássák, hogyan ítélik el őket, hány évet kapnak, precedenst, kirakatpert rendeztek. A huszonnégy vádlottat két csoportra osztották, mert egymás ellen kellett tanúskodjanak. A koronatanú, aki be volt szervezve közéjük, nem jelent meg. Előre meg volt írva, mit mondjanak, amit el kellett játsszanak. Az ítélethirdetésre átvitték őket a Vásárhelyi börtönbe, és ott az udvaron felolvasták, hogy „a nép nevében döntött a bíróság”, és megkapta mindenki a neki kirótt büntetését. Szótlanul egymásra néztek, nem tudták mit csináljanak, csak mosolyogtak. Úgy érezték, tíz, húsz évet a börtönben, nem bírnak ki. Közülük egy fiú így biztattak őket: „ne törődjetek, mert olyan hosszú cérnát nem csináltak még, aminek vége ne legyen”. Az ítélet rendkívül súlyos volt. A 24 személyt összesen 386 évi börtönbüntetésre ítélték. A Kolcsár Géza börtönben enyhült a kihallgatás során mindennapossá vált lelki és fizikai megaláztatás, de azért itt A kihallgatások során, nagy lelki nyomás okán pár hét sem voltak felhőtlenek a hétköznapok, hetente tartotután már nem számít, hogy mit kell bevallani, csak azt vár- tak ugyanis ellenőrzéseket. A kis zsákban ami cuccuk volt ják a fogvatartottak, hogy vége legyen. Reggel elvitték mind kivitették a folyosóra, őket pucérra levetkőztették, kihallgatni, délben vitték, éjszaka felköltötték és elhur- amíg a cellát és őket is tüzetesen átvizsgálták. Az ébcolták. A vallomás nem kellett, a vádak készen megvoltak, resztő öt órakor volt, ezt követően mosakodni vitték őket – „az anyád ilyen-olyan, supp!” – ha nem akartak beszél- cellánként külön-külön, hogy ne tudják, hogy kik vannak még ott. Ezt ennek ellenére is tudták, hiszen morzéztak. Az ágyakat, mint körülbelül úgy, mint ahogy a zsebből kihúzott a katonaságnál meg kellet vetni, nap marék borsó, annyi évet adott, amennyit közben nem volt szabad ráülni. Egy kis pad volt még a cellában, amire éppen megszámolt három ember tudott szűken ráülni, ezért egynek mindig sétálnia kellett. ni! Valamilyen formában mindig kényszer alatt vallottak, Egyszer kerültek sorra hetente, hogy kimehessenek az bokszolták, a nyakukat ütötték vagy a lábukat fel kellett udvarra, amely tíz méter volt széltében-hosszában, és ott tegyék az asztalra, és talpukat bikacsökkel kényeztették. tizenöt percig lehetett körbe-körbe menni, mint a molnár A kihallgatások, kínzások célja, hogy megtudják ki volt lovának. A reggeli: híg puliszka (kukoricalisztből készült benne a szervezetben, ki volt az, aki tudott róla. Géza étel) volt, amit a kutyának szoktak adni, és mellé árpából szerencsétlenségére, elmondta Asztrik atyának-páternek, főzött feketekávé. Délre, vacsorára „levest” kaptak, majd 12 | transhumana 01

háttér 10 órakor takarodó. A lámpákat sosem oltották le, a legkegyetlenebb átok, amit el tudtak képzelni, hogy „az örök világosság fényeskedjék neked”. A börtönbe Géza bácsi egy román vásárhelyi üg y véddel került egy cellába, aki nagy vadász, nőcsábász hírében állott, és mint az akkori ügyvédek, a szóból sosem fogyott ki. Egy csíki parasztember volt ott még, és egy unitárius lelkész, akit a fiával együtt tartóztattak le, ők az EMISZ-es (Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége) szervezetbe tartoztak. Az öreg lelkész, minden nap egy verset tanított Géza bácsinak, és a többiek is megosztották vele tudásukat, ezzel is okítva a fiatal és tapasztalatlan legényt. A következő állomás egy kényszermunkatábor volt a Duna-deltában. A szigor fokozott volt itt is, ha észrevették, hogy leültek vagy énekeltek, fogda járt, ahogy ott nevezték „izolare”. Az „izolare”-ban sem feküdni, sem állni nem lehetett, ablak nélküli sötét doboz volt, amiből nem lehetett kilátni, csak egy kis levegőző rés volt az oldalán. Három volt a legenyhébb, tizennégy nap pedig a legkeményebb büntetés. Minden második nap kaptak kenyeret és vizet. Ami kevés joga maradt még a rabnak,

például, hogy naponta mosakodhasson, ott azt is elvették. Bíró Károly bajtársuk nem bírta a fogságot, az őrséget kijátszv a, munka közben, egy társával megszökött. Szerencsétlenségükre esett az eső, és a nyomokat az őrök így könnyen követhették. Menekültek egész a Dunáig, de ott megszorultak és megadták magukat. Az őrparancsnok látva a szorult szerencsétleneket, odasétált hozzájuk, és egy egész sorozatot beléjük lőtt. Bírót többször mellkason találta, ő azonnal meghalt, míg társa a combjába kapta a lövedékeket. Egy ajtóra fektetve kellett hordozzák a szárhegyiek halott társukat, közszemlére téve a tábor előtt. 1964-ben a politikai foglyok amnesztiát kaptak. Őszre pedig hazaengedték őket. •

A Fekete Kéz tagjai voltak: Gáspár Domokos, Keresztes Ignác, Kovács Pál, Bara Lajos, Fülöp Ákos, Hadnagy István, Fülöp Antal, Ilyés Alajos, továbbá Bíró Károly és Szegedi József, utóbbi Csíkszenttamásról. Tudott még a szervezetről Vass Julianna, Dezső Katalin, továbbá a kivizsgálást végző szervek belekeverték Asztrik atyát, Papp Józsefet, akik ellen az volt a vád, hogy 1960 júliusában Kolcsár Gézától, volt tanítványuktól a Fekete Kézről „tudomást szereztek, de mégsem jelentették fel őket”.(forrás harmadik bekezdés: Pál-Antal Sándor, Áldozatok – 1956 Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006; MvKat. Ügysz. 83/1960. Lelt. 797. Sz.) A vád alá helyezés általában a BTK 209. cikkelyének értelmében történt, amelyet az utolsó pillanatban, 1961 májusában ugyanazon cikkely 1. pontjának első bekezdésére szűkítették, ami „rendszer ellenes szervezkedést” foglalt magában. Palotás András 23 évet, Szilágyi Árpád és Czimbalmos Balázs 22-t, Czimbalmos Károly 20-at, Ilyés Alajos 18-at, Simon Gyula, Kertész András, Páll László, Bara Lajos, Gáspár Domokos, Keresztes Ignác, 15-15-öt, Asztrik atya 12 évet, Kovács Pál, Kolcsár Géza, Bedő Gedeon, és Fülöp Ákos 10-et, Fülöp Antal, Hadnagy István, Bartis János 8-at, Bíró Károly és Szilágyi Lajos 6-ot, Ambrus Hedvig, Dezső Katalin, Vass Julianna 1 évet kaptak büntetésül.

2013. június| www.humanamagazin.eu | 13

Tanulj, cigány! De hogyan? szerző Horváth Gabriella Hogyan érvényesülhet egy cigány fiatal a magyar felsőoktatási rendszerben? Mik azok a támogató, vagy éppen visszahúzó hatások, amelyek az útját kísérik felsőfokú tanulmányai során? Mit mutatnak a számok, az elmélet, a gyakorlat? És miért fontos mindez?

Magyarországon eddig lefolytatott három országos reprezentatív cigánykutatás adatai szerint 1971-ben 270-370 ezer, 1993-ban 420-520 ezer, 2003-ban pedig már 520-650 fő volt a magyarországi cigány népesség. Tekintettel arra, hogy Magyarország összlakossága folyamatosan csökken 1981 óta, nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy a cigány lakosság aránya dinamikusan növekszik az ös�sznépességen belül. Polónyi István 2004-ben megjelent kutatásában úgy számolt, hogy a 18-21 évesek között a cigány népesség 2050-re meghaladja majd a 20 százalékot. Ehhez képest szomorú képet mutat a cigány fiatalok részvétele a felsőoktatásban, ami a 2003-as reprezentatív

14 | transhumana 01

cigánykutatás szerint mindössze 1,2 százalékot tesz ki. Ez az adat egyben azt is jelenti, hogy míg a magyar gyerekek 40 százaléka járt ekkor felsőoktatási intézménybe, addig a roma fiatalok esetében csak minden századik. Mi sem szemlélteti jobban a hátrányokat, mint Polónyi István 2009-es becslése, ami alapján 2020-ban maximum 2,5 százalék körül lesz majd a cigány fiatalok részvétele a felsőoktatásban, szemben a 18 éves korosztály átlagos részvételi arányától, amely a 2005-2050 közötti időszakban megközelítőleg 40-60 százalék közé becsülnek. A részvételi tendencia javul ugyan, távolról sem állíthatjuk azonban, hogy a cigány nemzetiségű fiatalok felsőoktatási integrációja kielégítő, vagy a fejlődés üteme megfelelő lenne. A cigány származásúak sokszor kortársaikhoz képest később érnek el a felsőoktatási

háttér intézmények kapujába, szociálisan hátrányos helyzetű környezetből, ahol a család támogatása legfeljebb az összetartás erejében tud megmutatkozni, de anyagi javakban nem. Nem ritka az sem, hogy a nagyobb anyagi biztonságot jelentő szakmát szerzik meg először, és aztán döntenek az érettségiről, majd a továbbtanulásról, akár már fiatalon vállalt gyermek vagy gyermekek mellett. A speciális helyzetre és a társadalmi-gazdasági szükségszerűségre reagálásként persze vannak szociálpolitikai intézkedések, Roma Évtized program nemes célkitűzésekkel, Nemzeti Felzárkózási Stratégia, másfelől pedig rémisztő gazdasági adatok és ijesztő társadalmi szakadékok is kísérik a fiatalok útját a tanulásban. De mi történik valójában a felsőoktatásban a cigány fiatalokkal?

keretmegállapodás, valamint a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia megvalósításával. Ez utóbbi pedig a 2020-ig tartó Európa 2020 Stratégiába illeszkedik. A Nemzeti Felzárkózási Stratégia 2014-ig szóló intézkedési terve tartalmazza például roma szakkollégiumok támogatását, a mentori, koordinátori, tanácsadói szolgáltatások kialakítását, nyelvi képzések támogatását az abszolutóriumot megszerzett hallgatók számára, illetve az Útravaló-Macika ösztöndíjrendszer számára források garantálását. Mivel a stratégia projektekre támaszkodik, amelyek szinte mind uniós pályázatok útján finanszírozottak, így azok utánkövetése megoldott projektalapon, azonban arra vonatkozóan, hogy az egyes intézkedések összefüggésükben milyen hatást váltanak ki, milyen eredményt érnek el, nem találunk előírást, csupán egy indikátorlista tervezeAz állam szerepvállalása tet. Sőt maga a stratégia Nem kell elvakult emberi is kiemeli, hogy a roma néKSH tízévenkénti népszámlása során magukat cigánynak jogi élharcosnak lennünk vallók és a három hullámos reprezentatív felmérés által becsült pesség helyzetét felmérő ahhoz, hogy elfogadjuk cigány népesség összehasonlítása; becsült adatok átlaggal kutatások hiányoznak Maazt a tény t, hogy egy jelölve; [Kemény, 1976], [Havas-Kemény, 1995], [Kemény-Janky, gyarországon. Akkor azongrafikon: Birtalan Gergő ilyen mértékben növek- 2003] ban adott a kérdés, hogyan vő, jól körülhatárolhalehetett koherens stratégiát tó társadalmi csoport, mint a cigányság felzárkózása, alkotni, és miként lehet jól mérhető változásokat elérni, integrációja elemi érdeke nem csak az adott társadal- hiányos adatok ismeretében? mi csoport tagjainak, de az egész társadalomnak és a gazdaságnak is. Ezt a szükségletet ismeri fel a Roma Cigány vagy hátrányos helyzetű? Integráció Évtizede Program és a Nemzeti Társadalmi 2003-tól létezik a magyar felvételi rendszerben a hátFelzárkózási Stratégia is. Előbbi országgyűlési határozat rányos helyzetűek kedvezményezése, amit a köznyelv formájában szentesítette stratégiáját. Ebben kettő, a egyszerűen csak pozitív diszkriminációnak nevez. Emberi felsőoktatás szempontjából fontos célkitűzés van: egy- jogi, kisebbségvédelmi szempontból megfontolandó kérrészt kiegyenlítő, hátránykompenzáló intézkedések beve- désként merül fel, hogy a hátrányos helyzet és a cigányság zetése és továbbfejlesztése a felsőoktatásban, másrészt integrációjának kérdése szerencsés-e, ha összemosódik, roma pedagógusok, pedagógiai asszisztensek, óvónők mint ahogy az történt a magyar soros elnökség ideje minél nagyobb számban történő képzése és alkalmazása. alatt elfogadott Roma integrációs programban is. JelenAz intézkedések eredményességének mérésére a fel- leg a magyar felsőoktatási rendszer állami szabályozásásőoktatásban résztvevő hátrányos helyzetű és halmo- nak több eleméből is az az álláspont rajzolódik ki, hogy zottan hátrányos helyzetű hallgatókat veszik számba. A a hátrányos helyzet a nagy halmaz, amelyben például a stratégiát kétéves időtartamra kialakított intézkedési cigányság helyzete kiemelten kezelendő. Két fő oka van tervekkel hajtották végre eredetileg. 2012-től azonban a ennek a megközelítésmódnak: egyrészt valóban igaz, Stratégia megvalósítása összeolvadt a jelenlegi kormány hogy a cigányságnak etnikai sajátosságai mellett a szociés az Országos Cigány Önkormányzat között létrejött álisan hátrányos helyzet kihívásaival is meg kell küzdenie. • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 15

háttér Másrészt, amíg az etnikai adatok gyűjtésének jogszabályi hathatós segítségnek, másfelől önmagában nyilván tilalma a legjobb szándék mellett is megakadályozza azt, ez a kedvezmény nem segít a közoktatási rendszerben hogy egyértelmű képet kapjunk a cigányság helyzetéről, felhalmozott szociális, anyagi, tudásbeli hiányossáaddig értelemszerűen szükséges támaszkodni a cigány- gok orvoslására, az egyetemen való bentmaradásban, ság hátrányos helyzetét adó másik tényezőre, a szociá- helytállásban. Nézzük meg a továbbiakban, hogy a malis nehézségekre, és azok könnyebb kimutathatóságára. gyarországi felsőoktatásban résztvevő cigány fiatalok Kisebbségvédelmi szempontból viszont fontos, hogy a a felsőoktatásban való sikeres érvényesüléshez milyen cigányság, mint nemzeti-etnikai kisebbségi csoport azon speciális segítséget kapnak, ha már bejutottak. igényeinek kielégítését, amelyek nem hátrányos szociális helyzetéből adódik – pl. nyelvhasználat, kultúra megőrzé- Ha már bejutottunk sének igénye ne „alacsonyítsa le” a mindenkori döntésho- A legismertebb ösztöndíjrendszer – amely a roma fiatazó a hátrányos szociális helyzetre adandó válaszok közé. lokat bátoríthatja a felvételire, és segíti a felsőoktatási A szakirodalom a pozitív diszkriminációt elfogadja, intézményben való bentmaradásban, a már hivatkozott mint a hátrányos helyzetű csoportok, és akár a nemze- Útravaló – MACIKA Program, illetve annak “Út a felsőokt i- e t nik ai k is ebbs é gi tatásba” című alprogcsoportok felzárkóztaramja, amely rendszeres tásának egy lehetséges ösztöndíj támogatást, eszközét, de csakis átmeilletve önköltség támoneti jelleggel, addig, amíg gatás t tesz lehető vé. Eg ykoron a Mag yaroraz elmaradott csopor t f elzár kózása meg törszági Cigányokért Közténik. Az etnikai alapon alapítvány adta ezt az biztosított pozitív diszkösztöndíjat, ma már az rimináció hatását viszont EMMI kezeli. A nny ir a meghatározó a szerepe, csak akkor lehet pontosan megmérni, ha az hogy jobb híján az Útraetnikai csoportra vonatvaló adja a támpontot a kozóan tudunk adatokat magyar felsőoktatásban gyűjteni. Mindenképpen tanuló cigány fiatalok nagy a felelősség azonszámának megbecsüléséban a pozitív diszkrimihez is. Annak ellenére így náció akármely formája van ez, hogy a program Cigányok aránya a teljes népességhez képest a magyar felsőoktatásban mellett való elkötelezőalapvetően esélyegyenreprezentatív felmérés szerint; 2020-as becsült adat (átlaga): [Polányi, dés esetén, hiszen annak 2009]; [Havas-Kemény, 1995], [Kemény-Janky, 2003] lőség teremtési céllal grafikon: Birtalan Gergő záros határidőn belül működik, ezért a szociáeredményesnek kell lenlisan hátrányos helyzetű nie. Nem lehet a végtelenségig alkalmazni, mert társa- fiatalok támogatását célozza, és csak a 2012/2013-as dalmi feszültségeket szül, bizonyos szempontból akár tanévtől előírás, hogy a támogatottak legalább fele romegalázó is lehet. A kedvezményes elbírálás alkalmazá- ma származású kell, hogy legyen. A roma származásról sa a felvétel során, kvótarendszer bevezetése bizonyos önkéntes nyilatkozatot tesz a fiatal, majd ezt követően szakmákban, iskolákban vagy az ún. fejlesztő főiskolák a helyi vagy területi cigány nemzetiségi önkormányzat, létrehozása klasszikus példái a pozitív diszkriminációnak. illetve az Országos Cigány Önkormányzat ad ajánlást az ösztöndíjhoz. Első lépcsőfok: a felvételi Természetesen ezen kívül léteznek még más támoga2013-ban a magyarországi felsőoktatási intézményekbe tások is, így például a Romaversitas Alapítvány szintén jelentkező, a felvételin 40 pontot kaphat azért például, biztosít ösztöndíjat, illetve szakmai szemináriumokkal, mert hátrányos helyzetű, vagy gyermeket gondoz. Ez nyári egyetemmel, nyelvi képzéssel is segíti a felsőoktaarányában annyi, mint egy felsőfokú szakmai nyelv- tásban résztvevő fiatalokat. Az Alapítvány egyik fő támovizsga. Nem kevés tehát. A megszerezhető 500 pont gatója a Roma Évtized Program keretében életre hívott csaknem egy tizedét érheti a szegénység, a szociá- „Roma Oktatási Alap”, ami 34 millió eurót áldoz 2005 és lisan hátrányos helyzet. A bejutáshoz tűnhet mindez 2015 között a stratégia végrehajtására. 16 | transhumana 01

háttér Az egyházak szerepe is egyre meghatározóbbá válik az egyetemi hallgatók anyagi-szellemi támogatásában. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011 szeptemberétől működik kormánytámogatással: a jezsuita rend Budapesten, a görög katolikus egyház Miskolcon, a református egyház Debrecenben, az evangélikus egyház pedig Nyíregyházán szervezi a szakkollégiumot. Az igényekhez képest a források szűkösségére jellemző, hogy a Romaversitas Alapítvány nyílt levelet fogalmazott meg Balog Zoltánnak, a szakkollégiumok támogatását célzó TÁMOP pályázatok kiírása kapcsán, tekintettel arra, hogy a kiírások meglátásuk szerint egyoldalúan az egyházak által működtetett szakkollégiumokat privilegizálják, míg

egyetemeken belül szerveződnek, önállóan. Így például a Wlislocki Henrik Szakkollégium a Pécsi Tudományegyetem BTK Romológia Tanszék vezetésével működik, az egyetem nappali vagy levelező tagozatos hallgatói alkotják közösségét. Ez a szervezet is biztosít ösztöndíjat pályázás útján, de ugyanakkor a hallgatók szakmai szervezése is feladata. Természetesen a felsőfokú intézménybe való eljutás, a sikeres diplomaszerzés a cigányság oktatási integrációjában talán tekinthető habnak a tortán, hiszen mindezek nyilvánvaló előfeltétele az eredményes közoktatási integráció. Ugyanakkor ez a hab nem csak dísz, hiszen a társadalmi érvényesülés, felzárkózás elengedhetetlen része a cigányok megfelelő arányú, sikeres részvétele a magasan kvalifikált szakmákban is, amely felsőfokú képzettség megszerAdott a kérdés: hogyan lehetett koherens zése nélkül elképzelhetetlen. Ahogy láthattuk, a felzárkóztatás módszeréstratégiát alkotni , és miként lehet jól nek körültekintő kiválasztása, célzott mérhető változásokat elérni, hiányos adatok ösztöndíjrendszerek működtetése, a speciális figyelem, szakmai segítség ismeretében? biztosítása egyaránt szükséges a felsőoktatásban. Való igaz azonban, hogy a felsőoktatás sikerességéhez a torta például a nagyobb hagyományokkal, tapasztalatokkal mű- többi, hab alatt lévő összetevőit is úgy kell összeválogatni ködő Romaversitas pályázási lehetőségét megnehezítik, és összegyúrni, hogy azok a korai fejlesztéstől a középisilletve ellehetetlenítik. Daróczi Gábor úgy fogalmaz, hogy kola befejezéséig képesek legyenek elvezetni a fiatalokat „Magyarországon soha nem látott összegek” kerülnek a felsőoktatás kapujáig, és arra, hogy ott belépve sikeremajd kiosztásra ebben a pályázatban, ugyanakkor pontos sen tudjanak érvényesülni. számítások híján azok várható hatékonysága bizonytalan. Ez nem csak a cigányság érdeke. Ez mindannyiunk közös És végül vannak olyan szakkollégiumok is, amelyek érdeke, ha megnézzük a fenti számokat még egyszer. •

Kányádi Sándor: Álmodó Várost álmodtam ide én; fölraktam, itt van: az enyém.

Megvan végre az ablakom, van szobám, ahol lakhatom,

Utat álmodtam, kész az út; fürkészem: milyen messze fut?

van alázatos szőnyegem, naponta többször ehetem.

Fényről álmodtam: fény ragyog. És álmodtam egy ablakot,

Mi kell még - kérdik -, nem elég? Örülök persze - szólanék,

ahonnan majd a végtelen tavaszi eget nézhetem.

de csak a fejem ingatom. Állok némán - és álmodom. 1965

2013. június| www.humanamagazin.eu | 17

Sztána

A TransHumana az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben programjának támogatásával valósul meg, erdélyi és budapesti fiatalokkal közösen. A 16 hónapig tartó közös munka során emberi jogi és újságírói képzésen vesznek részt a fiatalok, cikkeket írnak, szerkesztenek, rádióznak, riportokat készítenek, interjútechnikákat sajátítanak el, és a gyakorlatok során szemléletüket formálják a különféle emberi jogi kérdésekben. A képzésekre Sztánán kerül sor, a gyakorlatban pedig a júniusban, szeptemberben és decemberben megjelenő TransHumana magazin összegzi a felmerülő témákat, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak.

civil

Az agyam sztereotípiát használ én meg előítéletes vagyok

szerző Virágh Bernadett Amikor reggel elindulunk otthonról, valószínűleg a reggeli kávé hiányán, az aznapi teendők véget nem érő listáján és az esetleges délutáni randevú pontos menetén kívül nem igen gondolkodunk máson. Nem érdekel, hogy a szembejövő férfi miért olyan goromba, és taszít le a járdáról, nem kérdezzük meg magunktól, hogy neki mi a története, csupán a másodperc tört része alatt besoroljuk őt egy jól ismert sémába.

ztereotípiát használni, előítéletesnek lenni nem mindig saját döntésből eredő tulajdonsága az embereknek. Van, hogy rákényszerülünk, van úgy is, hogy szívesen tesszük. De mit nevezhetünk sztereotípiának? Mit jelent, ha megbélyegzek valakit? Mit jelent az, ha felcímkéznek egyes tulajdonságaim miatt? Ezekről a kérdésekről beszélgettem dr. Demeter Kármennel, aki tanársegédként dolgozik az Alkalmazott Pedagógiai és Pszichológiai Intézetben, és személyiség lélektant, illetve szociálpszichológiát tanít. A sztereotípia, az előítéletesség és a felcímkézések között van különbség. Leggyakrabban az előítéletességről szoktunk beszélni, mert ennek a következményei is súlyosabbak lehetnek. Alapvetően ebbe a kategóriába tartozik mindenféle negatív érzés vagy vélemény, amit egy személlyel vagy csoporttal szemben táplálunk, mielőtt még megismernénk azt. Általában téves vélemény kialakításon alapszik, amit hajlamosak vagyunk általánosítani. Pontosabban nem ismerjük az adott személyt, de a kategóriára – amibe őt is besoroltuk – jellemző tulajdonságokat rá is kivetítjük. A sztereotípiák annyiban különböznek az előítéletességtől, hogy a sztereotípia csupán egy séma, egy gondolati támasz, amelyet mindannyian használunk a mindennapi életben. A sztereotípiák abban segítenek, hogy hatékonyabban gondolkodjunk, időt és energiát spórolva. Amikor sztereotípiákat alkotunk, a releváns tulajdonságokat emeljük ki, és később, amikor vélekedünk az adott személyről, ezek a tulajdonságok aktiválódnak. Ha gyakran használunk sztereotípiákat különböző csoportokra vonatkozóan, és inkább negatív érzéseket táplálunk velük szemben, akkor alakul ki az előítélet.

20 | transhumana 01

Hogyan és miért jönnek létre a felcímkézések, a megbélyegzések? A z első dolog, az a gondolkodási folyamatnak a spórolási igénye: rengeteg információt mozgatunk folyamatosan az ag yunkban, és könnyebb ezekkel a sémákkal dolgozni, mintsem minden egyénre kíváncsinak lenni, mindenkit részletesen megismerni. A másik megközelítése a dolognak a frusztráció modellben nagyon jól kitűnik. Amikor frusztráltak vagyunk, és akadályba ütközik a szándékunknak a megvalósulása, akkor hajlamosabbak vagyunk ezt levezetni egy-egy személyen vagy csoporton, akivel eddig lehet csak előítéletes gondolataink voltak, de most már őket okoljuk, rajtuk vezetjük le a feszültségünket. Ami a világtörténelemben be is igazolódott, hogy nagyon szeretünk bűnbakokat keresni. Mindig, amikor gazdasági, politikai vagy társadalmi szempontból feszültség volt egy társadalomban, akkor gyakran felsőbb hatalmak kezdeményezésére találtunk egy csoportot, amelyre ráfoghattuk ezt a rossz társadalmi működést. A bűnbakképzés képes volt felerősíteni az előítéletességet.

Ez egy automatikus folyamat? Nincs kényszerítve az ember külső hatások által? Sematikusan, automatikusan gondolkodunk, az, hogy sztereotípiákat alkotunk, az egy sokkal természetesebb folyamat. Viszont előítéletesek nem automatikusan leszünk, a környezeti hatások, a társadalmi helyzet mindmind hozzájárul. Ha több a negatív tapasztalatunk, mint a pozitív, akkor hajlamosabbak vagyunk másokon levezetni a haragot, a dühöt, a frusztrációt. Ha olyan csoporthoz tartozunk, amely valamilyen szinten felsőbbrendűnek érezheti magát a többiekkel szemben, akkor hajlamosabbak vagyunk előítéletesnek lenni. Ez viszont fordítva is érvényes: azok a személyek vagy csoportok, akikkel szemben előítéletesek vagyunk, az őket megbélyegzőkkel szemben előítéletes

civil viselkedést tanúsítanak. Kölcsönösen megbélyegezzük egymást. Ha minden jel okot ad a megbélyegzésr e, akkor elkerülhe tő a felcímkézés? A személy vagy csoport, akit megbélyegeznek, kevésbé tudja ezt elkerülni. Inkább az tud ezen változtatni, aki gyakrabban előítéletes. Nagyfokú öntudatosságot igényel és azt, hogy tudatosan figyeljek oda arra, hogy ismerjem meg a személyt, mielőtt véleményt formálnék róla. Voltak olyan kezdeményezések, amikor különböző tréningekkel próbálták tudatosítani az előítéletes személyekben, hogy milyen, amikor vele szemben előítéletesek mások. Tapasztalat, hogy a szerepcsere, vagy a másik fél közelebbi megismerése csökkentheti az előítéle- fotó Andrew Beeston tességet. Akivel szemben előítéletesek, az mindig találkozik olyan személyekkel, akik egy-egy nem is kell elképzelésünk legyen arról, hogy milyen a másik tulajdonságáért kiemelik, és csupán annak alapján ítélik személy vagy csoport, csupán hasonlítson egy olyan néphez, meg. A társadalmi berendezkedés, és a politikai helyzet amely távol-keletinek, vagy eurázsiainak tűnik, és amelyhez változásával bizonyos sztereotípiák már nem olyan erő- olyan jellemzőket tudunk társítani, amelyek negatívak. Hogy sek. Bizonyos típusú sztereotípiák csökkennek, míg mások kivel szemben érzünk előítéletet, az helyi specifikum, mert felerősödnek. Most inkább a gazdasági, politikai élet adta egyértelmű, hogy kevésbé leszek előítéletes egy észak-ameelőítéletesség az, ami intenzívebb. rikai színes bőrűvel szemben, és inkább sztereotípiákban gondolkodom róla, viszont azzal, aki a közelemben él, valóAkkor elmondhatjuk, hogy az előítélet közegfüggő? színű, hogy inkább előítéletesebb leszek. Igen, közegfüggő, és ezt sajnos manipulálni is lehet. Politikai szinten ez sokszor nagyon nyilvánvaló: feldobunk egy Melyek a tipikus sztereotípiák társadalmi, nembeli és hírt, egy gondolatot, egy esetet, és akkor egyből ellentétek korosztálybeli szinten? születnek, ahol előítéletesen nyilvánulnak meg a csoportok Az általános kategóriák, amelyek mentén sokkal inkább egymással szemben. Másrészt maga a környezet vezet oda, előítéletesebbek vagyunk, azok a vallási hovatartozásra, hogy mindez kialakul bennünk. a gazdasági helyzetre, a nemi különbségekre vonatkoznak. Az előítéletesség világszinten jellemző. Tendenciánk, Megbélyegzünk másokat, mert nem olyan vallásúak, mint mi, mert nem olyan az anyagi helyzetük, mint nekünk, mert más nemhez Ha olyan csoporthoz tartozunk, amely tartoznak, mert nem vallunk egyforma valamilyen szinten felsőbb rendűnek érezheti nézeteket. Minél inkább próbálunk nem előímagát a többiekkel szemben téletesnek lenni, annál inkább azokká válhatunk, mert ez nem elhatározás hajlamunk van arra, hogy azt, amit nem ismerünk annyira, kérdése. Nem az előítéletet kell megszűntetni, hanem a azt előítéletesebben kezeljük, és valamilyen negatív csoport- bennem rejlő elfogadást kell megerősíteni, mert ha képes hoz társítsuk. Ezzel kapcsolatban kísérleteket is végeztek, vagyok elfogadni a körülöttem élőket olyannak, amilyenek, ahol nem létező csoportokat, etnikumokat neveztek meg, akkor képes vagyok leküzdeni azt is, ami eltaszítana tőlük. és megkérdezték a kísérletben résztvevőket, hogy mennyire Minden adott számomra: embertárs, előítélet, elfogadás. lennének hajlandóak velük kapcsolatba lépni. Kiderült, hogy A kérdés az, hogy melyiket választom. • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 21

Apolitikus fiatalok? Egy francot! szerző Farkas Bálint Nem indulunk Arisztotelésztől, elfelejtjük a zoon politicont, leszarjuk a tanulmányokat (bár olvastuk őket), és nem ejtjük ki a szánkon azt, hogy politikai szocializáció. Nem leszünk polkorrektek, mert nem szeretjük az álszemérmes píszít, és végül, nem mi írunk kútfőből cikket, mert vannak nálunk sokkal okosabbak, aktívabbak és elkötelezettebbek Kolozsváron és Budapesten is, akiket meg tudtunk kérdezni aktivizmusról, tanórai politizálásról, vitakultúráról és egy jobb országról. Világmegváltás.

gy budapesti kocsmát keresünk, ahol nincs hangzavar, és ami árban is megfelel. A két HaHás (Hallgatói Hálózat) aktivista mellettem lépdel, és tíz perc beszélgetés után már mögöttünk van egy lerobbant BKV járat, a világ legunalmasabb egyetemi tanára és Tatabánya kulturális élete: a magyar valóság címszavakban. A kocsma szinte üres, egy szál vendég, a kedves pultos lány és mi hárman. Még kedélyesen reklámozom a magazint, és a kisasszonyt próbálom egy rendelés erejéig levadászni, amikor rám szólnak: talán ha kezdenénk. Forradalmi öntudat. Rögtön az elején szóba kerül a politizálás családi körben, kommunista kiáltvány a polcon, a rendszeres hírolvasás fontossága és a civil élet szele. Tóth Fruzsi, aki egyébként szociológiát hallgat, és december óta vesz részt a HaHa munkájában, arról beszél, hogy „amióta nemcsak passzív nézői, hanem résztvevői is vagyunk a híreknek, nagyon átalakult a médiáról kialakított képem. Amúgy sem hittem el mindig, amit mondanak, de hatalmas csalódás volt látni, hogyan hazudnak. Pedig nem is baj, ha nem független, de színvonalas a médium, csakhogy az újságíróknak sokszor olyan erős a küldetéstudatuk, hogy teljesen

22 | transhumana 01

elveszítik az objektivitásuk. A HÍR TV-t nem érdekli, hogy mit akarunk mondani, az ATV pedig már akkor hív minket, ha leülünk piknikezni valahova egy molinóval.” A rajtunk kívüli egyetlen vendég magától értetődő természetességgel kapcsolódik be, nagyban helyesel, a hírekből nem szabad tájékozódni. Már az AK-47-esek le nem fűrészelhető csövénél tart, amikor lelövöm. Pedig pont arról beszélünk, hogy csak ezt ne. Hogy ha egyszer végighallgatnánk a másikat, talán akkor. Hogy beszéljünk egymással, és beszéljünk a politikáról is, merjük szóba hozni az osztályfőnöki órán, kommenteljünk oda facebookon, szervezzünk tüntetést, legyen véleményünk, mondjuk el, mondjuk ki, vitatkozzunk. „Annyian akarják demokratikusabbá tenni ezt az országot, nem értem, hogy nem sikerült eddig.” – mondja Fruzsi – „Nagy kérdés számomra, miért nem történik semmi, gimnazistaként miért nem csináltam semmit. Vidéken miért nem történik a mai napig semmi. Nem értem, és nagyon zavar. Még decemberben, a hallgatói és diáktüntetések idején egyik reggel arra keltem, hogy gimnazisták hívnak, délután tüntetnének, kell hangosítás és egy felnőtt, aki rendőrségi összekötő lesz. Na, erről van szó, így kell ezt csinálni.” Lipusz Balázs gimnazista, nemrég csatlakozott a HaHához, és szerinte oktatni kéne a vitakultúrát az iskolákban, mert az emberben ott a késztetés, hogy elmondja a

szubjektív véleményét, csak sok a külső visszatartó erő. Ha valaki az iskolában előhozakodik egy politikai témával, lehurrogják: Jaj, ne, azt ne. Fruzsi szerint is fel lehet dolgozni az Antigonét törvényszéki tárgyalás formájában, de még ez se kell, csak beszélgessenek iskolai életről, egyetemről, ponthatárokról, hallgatói szerződésről, politikáról, mondják el a diákok a véleményüket. Rengeteg lehetőség lenne, egymás szavába vágva mondják ötleteiket, kérdeznem sem kell. Sőt, ha megszólalok, és hülyeséget beszélek, még helyre is raknak. Az apolitikusságot firtató kérdésemre mindketten letorkolnak. Dühösen magyarázzák, a politika alakítja és meghatározza a mindennapjainkat, hiba elhinni, hogy nincs közünk hozzá, és az sem igaz, hogy nem változtathatunk rajta. Fruzsi belemelegedve mondja: „Nem szabad azt hinni, hogy egyedül vagy, és ha fel akarsz szólalni valami ellen, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem te vagy az egyetlen az országban, akit mondjuk zavar a szegregált oktatás.” Balázs hozzáteszi: „Ha már demokrácia a neve annak, amiben élünk, akkor a társadalmi nyomás kell érvényesüljön. Az individuális vágyaimnak csak egy része teljesül, de összességében mégis többet kapok.” Csakhogy, ha nem elég nagy a nyomás, és a mindenkori, cinizmusának diszkrét bájában tündöklő hatalom nem félti a bőrét (úgy ismert: népszerűség), akkor az individuális vágyak beteljesítetlenek maradnak. „Soha nem volt meg a kritikus tömeg, és sajnos a HaHa is reaktívan működik. A történtek miatt sok embert meg tudtunk mozgatni, de amikor mi találunk ki egy projektet, már sokkal kisebb az érdeklődés. Tanulnunk kell ebből, és át kell értékelni a helyzetünket. Mi voltunk a katalizátor, komoly tüntetéshullámot indítottunk el. Ez jó, de máshogy is tudnunk kell működni.” – mondja Fruzsi, Balázs pedig rögtön megtoldja: „a folyamat nem lesz gyors, de talán sikerült minket gimnazistákat is felrázni, tartottunk például flashmobot, ahol én voltam a legidősebb, most HaHa tag vagyok.” Tizenhét éves. Figyelmeztetem, a szigorú közvélemény szerint semmi dolguk a politikával, tanuljanak, tegyenek le valamit az asztalra, vagy legalább vegyenek el onnan valamit, de valamit csináljanak az asztallal, mert ez a helyes politikai döntések és az érett felnőtté válás kulcsa. Tömény felháborodás, ahogy Fruzsi felkiált, még a pultos csaj is idesandít. Sajnálom, hogy a vendég már elment, és egyedül maradtunk a kocsmában. „Ezért passzívak a fiatalok, jaj, olyan apolitikusak, jaj, nem érdekli őket semmi. Egy francot, de ha elmondják, lehurrogják őket, hogy nem értenek hozzá. Már hogyne lehetne véleménye egy tizenöt éves gyereknek!” Ezt talán mindannyian érezzük, hogy sok a fal. Aki nem úgy gondolja, mint a másik, az hülye. Mintha ez az ország panelekből, gátakból, sablonokból, tabukból,

sztereotípiákból és Túró Rudiból épült volna föl. Fruzsi is elmondja, hogy „joggal lehet kritizálni ezt a kormányt, de könyörgöm, mikor lesz hajlandó a baloldal kiszabadulni a belvárosi liberális értelmiségi bűvkörből, és megfogalmazni azokat a problémákat, amiket a jobbik megfogalmaz, mint a cigányok helyzete, vagy mikor veszi észre, hogy a zsidóellenesség mennyire összefonódott a vidék-Budapest ellentéttel, ahol a zsidó tipikus rózsadombi gonoszként jelenik meg, sorvasztva a vidéket, vagy miért nem lehet a melegjogok támogatása mellett azt is elismerni, hogy a család, a haza vagy a kereszténység továbbra is fontos értékek? Ezek mintha minden pártnál kölcsönösen kizárnák egymást.” Egy másik történettel folytatja, mert szerinte nem is olyan nehéz kilépni ezekből a zárt világokból. „Egyetemfoglaláson az egyik fórumra bejött negyven hallgató, akik ki akartak minket tessékelni. Miután ez nem sikerült, néhányan visszajöttek fórumozni, az egyik buzizó társuk miatt elnézést kértek, és végül közös munkacsoportot is alakítottunk. Az egyetemisták nagy része képes vitatkozni, csak nincs hozzászokva, sokan a vitázás kézjeleit is nehezen vették át, mert szektás radikalizmusnak hitték. Egyikőjük aztán odajött hozzám, és elmondta, meglepődött, hogy mi normális egyetemisták vagyunk, nem pedig külföldi terroristák, akiket a Soros pénzel. Sok mindenben nem ért egyet velünk, például támogatja a hallgatói szerződést, de sajnálja, hogy ő ennek bedőlt.” Balázs szerint a sok híradásból, aki akart, összerakhatott egy kábé reális képet, ő is ezért jelentkezett, bár a HaHa működését mindketten kívülről is könnyen érthetővé tennék, hogy ne kelljen mindig magyarázni, itt mindenki csak saját magát képviseli. Már az interjú vége felé járunk, amikor észreveszik a papírom alján a felírt kérdéseket: hány sör után bízol Orbán Viktorban, és szavaznál-e részegen az ellenzékre? Nevetnek, csóválják a fejüket. Ehhez nem lehet eleget inni. Amúgyis végig erről beszéltek: össze kell nyitni a politikai törésvonalak mentén elzárkózó csoportokat, radikálisan új mentalitást kell építeni ahhoz, hogy Magyarország működhessen. Ez pedig csak nyitással lehetséges, beszélgetéssel és vitákkal, amikben mindenki részt vesz. Ők ezt kezdték el az oktatásban. Zárszóul álljon itt egy HaHás anekdota egy telefonos közvélemény-kutatásról: „– Ön kit látna szívesen Magyarország miniszterelnökeként: Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Vona Gábor… – Olyan nincs, hogy egyiket sem? – De, van.” •

Tudományos lelkületű olvasóknak a politikai szocializációról: http://www.hier.iif.hu/hu/educatio_reszletes.php?id=8 2013. június| www.humanamagazin.eu | 23

szubjektív

Közéleti blogkarrier avagy a magyar zsurnalizmus az élre tör

szerző Zámbó Eszter Amit a különböző médiumok anno és néha még most is lenéznek, mára sokak számára hiteles hírforrássá vált. A webnapló halálhírét cáfolni látszik, hogy mikro és közösségi társai, mint a Facebook vagy a Twitter nemhogy leváltják, hanem ellenkezőleg, kiegészíthetik, segíthetik a blogokat az olvasószerzésben. Tényleg egy tartalmas, általában független, véleményformáló újságírási forma nőtte ki magát a műfajban? Közösségi platform Az öncélú én-publikálás mellett a mai blogok kitűnően alkalmasak a közösségformálásra is. Nem csupán a bloggerek egymás webnaplójának keresztbe-kasul linkelése szövi a hálót, hanem az adott téma köré csoportosuló olvasók is. Az információátadás nem áll meg a civil vagy hivatásos blog-zsurnaliszta oldalán, hiszen a legtöbb esetben a látogatóknak lehetősége van kommentálni az adott írást, egymás közt megvitatni, vagy a bloggertől kérdezni. Nem véletlenül használják a vállalatok is ezt a csatornát potenciális vagy meglévő ügyfeleikkel való közvetlen párbeszédre – nem mellesleg marketing-, és hirdetési eszközként is. Szerencsés magyar bloggerek A korlátozottan interaktívnak mondható közéleti-, és hír-blogolás jelentősége csak fokozódik a tömegkommunikációban, hiszen a sokszínű és független írások iránt nem apad a közönségigény. Panyi Szabolcs (Véleményvezér) hvg.hu-n megjelent írásában 1 egyszerűen azt mondja, a közéleti blogok átvették a klasszikus műfaj, a véleményújságírás szerepét, és annak a közvéleményformálás feletti bizonyos hatalmát. Ezt elsősorban a nyomtatott újságírás szabadság-deficitjében látja. A hagyományos offline és online szerkesztőség (és az azzal járó kötelezettségek) valamint a szigorú retorzió hiánya igazán szabaddá teszi a blogot vezető önkéntes újságírókat, akik tulajdonképpen következmények nélkül reagálhatnak a közéleti történésekre. A Freedom House 47 országot érintő felmérésében2 Magyarország az online médiaszabadság tekintetében 5. helyezést ért el, míg például kínai vagy egyiptomi zsurnaliszták a bebörtönzést vagy akár életüket is kockáztatják írásaikkal. 24 | transhumana 01

A bloggerek és olvasóik egymásra találásában nagy szerepet játszott az Index újítása, az ún. blogketrecben futó –most már közös tulajdon alá tartozó- Blog.hu-s ajánlók főoldalra kerülése. Míg saját újságíróik blogpályára álltak, addig a szerkesztőségi cikkek közé is átszivárogtak a külső blogbejegyzések, ami nyilván megkönnyíti a tartalomgyártást, de a blogok szemszögéből óriási olvasottságot produkál az amatőr szerzőknek. Tulajdonképpen bárki, aki gyorsan reagál és hiteles vagy annak tűnik, címlapra kerülhet blogbejegyzésével.

Hagyományos vs amatőr hírgyártás De miért olyan népszerűek a hír-blogok? Az olvasók gyakran szkeptikusan fogadják a részrehajló sajtó híreit, és „a blogtól várják az újságírás új média által katalizált reformját, amely felülről irányított információközlés helyett a tömegek párbeszédét hozhatja”3. Ehhez szükség van olyan kötöttségektől mentes személyekre, akik leleplezik a hazugságokat és a titkokat, és betöltik az igazságos amatőr újságíró szerepét, valamint az is fontos, hogy a felmerülő vitákban mindenki részt vehessen. A szabad stílusban íródó szubjektív blogbejegyzések nem csupán a többoldalú és sokszínű információszerzést segítik, hanem a hozzászólások engedélyezésével a netpolgárok közt vitaindító is lehet. Azonban a „társadalmi nyilvánosság radikális demokratizálásához” az kellene, hogy az információ valóban eljusson tömegekhez, de ha ebből bizonyos csoportok kimaradnak, tehát az általános hozzáférés elve nem teljesül, akkor valójában nem beszélhetünk társadalmi nyilvánosságról4.Ezt nehezíti, hogy az információ tömkelegében másodpercenként frissülő tartalmak miatt ritka, hogy egy-egy bejegyzés mellett stabil olvasótábor horgonyozzon le. Ettől függetlenül itthon is találunk arra példát, hogyan segítettek az internetes közösségek és a hihetetlenül

szubjektív gyors tájékoztatás. A 2013. március 15-i hóhelyzetről nem csupán a Belügyminisztérium tanulságos SMS-e jut eszünkbe. Az internetes összefogás és a „civil média” pozitív példája az a megszámlálhatatlan cikk, bejegyzés, megosztás és fotó, ami a bajbajutottak megsegítéséért történt, és nem állt meg a világhálón.

egyre jelentősebb szerepre tesznek szert a véleményvezérek piacán, ahol ugyanakkor „a blogok megjelenésével jelentősen csökkent a tekintély szerepe, márpedig sokak számára fontos volt, hogy legyen egy-egy meghatározó szerző, akivel azonosulhatnak. A blogszféra sajnos ezt a szerepet képtelen betölteni.” Kerényi György, mint újságíró úgy látja, a „közéleti blogolás a korábbinál sokkal szélesebb „rekrutációs” bázisát adja a véleményújságírásnak: ezek a téma érintettjei, illetve azzal foglalkozó szakértők közvetlen megnyilvánulási formái, melyeknek módjuk van a mainstream média tartalmaivá is válni.” A vitaindító írások, és az olvasók közti párbeszéd azonban korántsem olyan egyszerű. A trollok, azaz a megnövekedett önbizalommal teli vagy feszültségét levezetni kívánó, esetleg unatkozó, gyakran vállalhatatlanul megnyilvánuló kommentelők próbára teszik a legtöbb bloggert, köztük a TASZ munkatársait is, akik a szólásszabadság pártján állva csak jogsértés esetén moderálnak. “Alapelvünk az, hogy az „agórán” maguk a kommentelők érveljenek (akár egymással szemben is), és mi ritkán szólunk bele, de természetesen egy-egy jogértelmezéssel, vagy akár jogfilozófiai háttér felvillantásával néha munkatársaink is beleszólnak a diskurzusba. Sajnos a szélsőjobbos, nagyon brutálisan sértegető és rasszista kommentelők rendszeres értékelői anyagainknak, és nem érezzük, hogy kristálytiszta érveink meggyengítenék meggyőződéseiket.” Török Gábor is megedződött az évek alatt. “Nem mondom, hogy nem érdekelnek a kommentek, de az kétségtelen, hogy ha valaki hosszú ideje ír blogot, akkor egy idő után már a hozzászólások többségét könnyen el tudja helyezni. Elég jól ismerem a velem és az írásaimmal kapcsolatos toposzokat, korábban nagy energiákat mozgósítottam, hogy megértessem magam egy-egy hozzászólóval, de azért az esetek jelentős része sajnos a süketek párbeszédére hasonlított.” •

Bloggerek, véleményformálás és troll-veszély A TASZ vagyis a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő civil szervezet blogjára bár a klasszikus értelemben vett véleményújságírás nem jellemző, de ahogy Kerényi György kommunikációs vezető fogalmaz, a blogpostok inkább elemzések, „tematikusan célzott, az alapjogokkal, illetve a társadalom sebezhető csoportjainak jogegyenlőségével kapcsolatos állásfoglalások”. Az alapjogi megközelítésű témákat úgy látszik, nagyon is kedvelik az olvasók, hiszen 2012-ben a TASZ jelenti a hvg.hu hagyományos versenyén a Golden Blogon hír-blog kategóriában Top 10-be került. Kerényi György úgy látja, a blog népszerűsége a két évtizede tartó színvonalas munka eredménye; tevékenységük pedig könnyebben és gyorsabban jut el az érdeklődőkhöz, mint a kilencvenes évek nyomtatott sajtóján keresztül. A fokozott érdeklődés okaként látja még, hogy „az elmúlt néhány év folyamatos hatalmi támadásai jogállami intézmények, illetve az alapjogok érvényesíthetősége ellen, biztosan felértékeli ezen tendenciák szakmai kritikusainak hangját.” Török Gábor elemez, a „józan ész pártján”. A politikai elemző, annak ellenére, hogy sokszor reménytelennek érzi, hogy megértesse magát, webnaplójával 2010-ben Goldenblog hír-blog kategória nyertes lett, leglátogatottabb napján pedig több, mint 188 ezren jártak az oldalán. Egy korábbi interjújában5 azt mondta, az ítélkezés nélküli véleményalkotás kevés ember egyetértésével találkozik; a többség azt várná, hogy (politikai) nézetét megerősítsék, nem pedig értelmezzék, ez pedig küzdelmes munka. 1. Panyi Szabolcs: A mi hatalmunk - bloggerek MagyarorSzerinte nincs biztos receptje annak, hogy mely bloggeszágon 2012-ben (2012. október 15.) hvg.hu rek válnak népszerűvé, illetve kiket tartanak hitelesnek. 2. Freedomhouse: Freedom on the Net Riport 2012 „Talán a következetesség a legfontosabb. Egy-egy írás- 3. Bokody Tamás: Támad a civilmédia: Minden ötödik Insal, akcióval könnyen lehet jelentős olvasottságra szert dex-olvasó blogol. (Médiakutató. 2008/2, nyár) tenni, de tartósan csak azok maradhatnak a blogok pia- 4. Pápay György: Blogkultúra és demokratikus nyilvánoscán, akik kitartóak.” ság (2010. szeptember 10.) e-nyelvmagazin.hu Török Gábor a vélemény(blog)újságírással kapcsolatban 5. Csabai Tünde: Török Gábor válaszol. Közgazdász. 2013. úgy gondolja, bár lassú a folyamat, de a közéleti blogok február.19. LIV/1.

2013. június| www.humanamagazin.eu | 25

Gondolatok és vélemények online szerző Szász Tünde Mikor jó egy blog, mitől lesz hiteles a blogíró, befolyásolják-e a blogok az erdélyi fiatalok véleményét? Egyáltalán hogyan kell okosan blogot vezetni?

Floridai Nemzetközi Egyetem felméréséből, amiben 552 bloggert és olvasót kérdeztek, kiderült, hogy a blogszféra növekszik és 2014-ig az internet felhasználók több mint 70 százaléka fog blogokat olvasni és írni. A tanulmány nyomon követte a véleményformálást a bloggerek és az olvasók között, az eredmények pedig azt sugallják, hogy a bloggerek általában véleményformálók az olvasók körében. Erdélyi fiatalok a blogolásról Bár az erdélyi fiatalok körében eddig még nem készült átfogó kutatás a blogolvasás illetve írás témakörében, személyes kutatásom során sikerült egy kis szeletét megismernem szokásaiknak. Véleményük szerint egy blog akkor kezd el létezni, és online naplóvá válni, hogyha olvassák, nem csak létezik valahol az interneten. Kiderült, többségük az interneten szörfözve véletlenszerűen bukkan rá a blogokra. Másokat bizonyos témák érdekelnek,

26 | transhumana 01

és azért használják ezt a csatornát, mert itt könnyebb kérdéseket feltenni a cikk írójának. Sokan, mivel ismerősük blogger, kíváncsiak az írásaira, néhányan pedig szeretnek mások személyes tapasztalatairól olvasni. A megkérdezettek számára akkor lesz a blogger hiteles, ha egy nagyobb portál blogfelületét használja, megjelöli a felhasznált forrásokat, van tényleges szakmai tudása arról, amiről ír, rendszeresen ír bejegyzéseket, aktuális témákat dolgoz fel, illetve nem hagyja figyelmen kívül az olvasókkal való kapcsolattartást. Kutatásom során megtudtam, hogy a legkedveltebb témák a művészeti, divat, zenei és utazási blogok, ellenben a politika és jogi blogok sokszor háttérbe szorulnak. Forma és tartalom szempontjából a tematikus blog a legkedveltebb, ezt követi a személyes, a hír, a közösségi, az elmélkedő és legvégül a tanács blog. Kevéssé olvasott a jogi és politikai, illetve a címtár blog, ami linkgyűjteményeket tartalmaz. A legtöbb fiatal az olyan formátumú blogot szereti, amely szöveget, fotót és videót egyaránt

szubjektív tartalmaz. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mennyire fontos az adott blog grafikai kidolgozottsága, hiszen a válaszadók többsége azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben meghatározó tényező a kinézet számára . Arról is kérdeztem a fiatalokat, hogy pontosan melyik blogos oldalakat követik rendszeresen, és meglepő módon a nevek nem ismétlődtek. Azonban a legtöbben a Blogger.com és a Wordpress.com oldalakon regisztrált hazai bloggereket figyelik. Jellemzően a külföldi blogokat olvassák, és sokszor elhangzott, hogy kedvelik az Index.hu keretén belül működő blogokat. Az erdélyi fiatalok körében nem sikerült egy rendszert találni ezen a téren, csak általánosítani lehet, és azt mondhatjuk el, legtöbbször azért olvasnak el bizonyos blogokat, mert felkelti a figyelmüket a cím, vagy véletlenül oda tévednek. Természetesen akadnak olyanok is, akik felnéznek a bloggerekre, akik inspirálják őket.. Ez főleg a divattal, sporttal, zenével, egészséggel foglalkozó és különböző hobbikat tárgyaló bloggereket érinti. Ilyen például Takács Nóra (Hogyan legyek jó nő?), Gerle Éva (Csak

az olvassa), Tucsi a Toochee, Ördög Nóra (Angyalműhely), vagy Andy a Proguitarshop szerkesztője. Ezek a bloggerek elnyerték a fiatalok bizalmát, motiválják őket, és hatással vannak stílusukra, életvitelükre. Bővülő erdélyi blogszféra Következtetésem szerint egyre inkább bővül az erdélyi fiatalok blogszférája. Egyre többen készítenek saját blogot, de legtöbben csak a baráti körükben terjesztik el. Egyelőre sokkal több külföldi blogot olvasnak, és odafigyelnek arra, hogy az hiteles legyen. Azt állítják, hogy véleményükre nincsenek túl nagy hatással a bloggerek, de a különböző nézőpontok segítik őket a kritikusabb gondolkodásban. Véleményem szerint, a blogok olvasása és írása hasznos, amíg képesek vagyunk megszűrni őket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a legfontosabb tényezőt, a hitelességet. Továbbá a blogolás talán hozzásegíthet minket ahhoz is, hogy az író felszabadultabb legyen, arról írjon, amit kedvel. Egyúttal okulhat a hozzászólásokból, és hasznos véleménycserét folytathat olvasóival. •

Egy igaz(i)gyöngy(szem) a társadalmi kérdésekkel foglalkozó

Körülbelül mekkora olvasottsága van a blognak?

blogok között. Az őszinte, leplezetlen, néha örömteli, néha

Az analitika szerint naponta 300-2000 fő olvassa, általában

keserves történéseket bemutató írásokból ismerte meg má-

hétfőn a legtöbben, hetente teszek fel új írást. A legtöbb azt

ra mindenki Berettyóújfalut és az Igazgyöngy Alapítványt. L.

hiszem 4500 fő volt egy nap, de ez kiemelkedő volt, több

Ritók Nóra és történeteinek hatása nem csupán a díjakban

helyen megosztották, ez vitte fel.

mérhető, hanem a pedagógus és szociális szakmától érkező pozitív visszejalzésekből is. Beszéltünk már az esélyegyenlőségi munkájáról, az írásait összefogó könyvről, láttuk Pálos György Ali Ahogy te akarod című, az Igazgyöngy Alapítványról szóló dokumentumfilmjét, most pedig, mint a Nyomor Széle blog bloggerét kérdeztük.

Mit gondol, írásaival hatással van az olvasóira? Mindenképp. Sok visszajelzést, megerősítést kapok, és sok segítséget is az esélyteremtő munkához a blog olvasói közül, magánemberektől, cégektől. Mennyire vannak hatással Önre az olvasói kommentek? Elolvasom mind, hiszen én moderálom a kommenteket. Saj-

Hogy érzi, miben segített a Nyomor Széle blog Önnek és

nos néha beesik egy-egy szélsőséges, rasszista kommentelő,

másoknak?

„troll”, akivel nagy vitákat folytatnak a többiek, sikertelenül.

Nekem egyrészt feszültségoldó a blogírás, mivel eléggé

Ebben a témában, amiről én írok nehéz ma demokratikus pár-

konfliktusokkal terhelt a Nyomor Széle blog terepén végzett

beszédet kialakítani. Engem ma már nem befolyásolnak a kom-

munka. Másrészt furcsa módon hatást gyakorló is, hiszen

mentek. Az elején még nem tudtam kezelni magamban; volt,

azok is olvassák, akikről szól, mind a mélyszegénységben

hogy amikor még az fn.hu-n volt a blog, le is tiltottuk a kom-

élők, mind az intézményrendszer munkatársai; a kistele-

menteket, mert annyira uszítóak és fenyegetőek voltak, de ma

pülésektől magasabb szintekig. Nem egy eset, probléma

már tudom, melyiknek hol a helye, és nem befolyásol. Még nem

megoldásában segített már a névtelen, de beazonosítható

tartottam vissza egyet sem, kiengedem mindegyiket. Ha meg-

írásom. Aztán segít azoknak is megérteni ezt az egészet,

osztják a blogot máshol, ott is kommentelik, de azokat nem

akik messze vannak ettől, és talán segít a sztereotípiák le-

nagyon követem. A gyűlölettel teli kommentek nem tudnak

bontásában. A blog segítség lett a szakemberképzésben,

már újat mutatni; mióta blogot írok, már minden mélységét

több egyetemen használják a szociális munkás, szociálpe-

kimerítették a kirekesztő, gyűlölködő reagálásoknak. Inkább a

dagógus, és pedagógusképzésben. Ezekről folyamatos vis�-

többi hozzászólóra figyelek, akik más szempontok szerint né-

szajelzéseket kapok a tanároktól.

zik a munkámat, vagy ötleteik vannak. Az sokkal érdekesebb.

2013. június| www.humanamagazin.eu | 27

A másik oldal fiatal, vallásos és nagyon szubjektív

szerző Cristina Brinzan-Antal allást gyakorló és fiatal egyetemistaként fontosnak tartom átgondolni a vallásgyakorlást elmarasztaló, vagy éppen az azt megerősítő okokat Erdélyben. A Kolozsváron élő fiataloknak a templomba járás nem „divatos”. Ez az érzés függ a fiatal környezetétől, a családjától és a globalizálódó világ „normáitól” is. Századunk társadalmi, technikai változásai során egyre jobban megváltozik, és más szerepet tölt be a fiatalok életében a vallás. Bár a mindennapokban talán nem olyan szembetűnő módon mutatkozik meg a fiatalok elfordulása a vallástól, mégis az internet révén, számtalan módon kerülhetnek kapcsolatba a vallást teljes mértékben elutasító gondolatokkal. Vajon milyen mértékben befolyásolja a kamaszodó életét a vallás? Mennyire vannak tisztában a vallás szerepével, mikor és minek hatására gyakorolják hitüket, és tevékenyen részt vesznek-e egyházközösségük életében? Csata Zsombor és Kárpát Dániel 2007-es kutatásából kiderül, hogy a vallás fontos szerepet tölt be Erdélyben, a középkorú és az idősebb korosztályban. Ezt támasztja alá, hogy szinte teljes konszenzus övezi körükben az egyházi szertartások szükségességét az élet nagyobb fordulópontjain: az egyházi temetési szertartás a kérdezettek 97,2 százaléka szerint fontos, az egyházi esküvő pedig 96,7 százalékuk szerint. Az egyházi keresztelő

28 | transhumana 01

fontosságával ért egyet a népesség legkisebb mértékben, de ez esetben is 93 százalékuk szerint fontos. A vallásosság magas fokát a templomba járás mellett a vallásgyakorlás egy másik mutatója, az imádkozás gyakorisága is jelzi, a soha nem imádkozók aránya mindössze 2,3 százalék, ezzel szemben a válaszadók 94,8 százaléka hetente imádkozik, ebből 20,1 százalék minden nap, 61,8 százalék bár nem mindennap, de hetente többször is.“ „Valószínűleg nincs Isten.” Ezzel érvelnek az ateisták, akik szerint a vallásos hit nélküli élet is lehet teljes. Szerintem meg a vallás igenis nagy szerepet tölt be az ember és környezete kapcsolatában. És bizony sokszor bánt, ha az Isten létezését tagadó kijelentések mögött megérzem a vallásról alkotott beszéd során egy eltávolító, néha talán kérkedő magatartást. Ez elsősorban a korban egymáshoz közelálló társak, diákok magatartásán érződik. Ilyenkor előfordulhat, hogy a fiatal vallásos érzéseit háttérben hagyja, elhallgatja vagy másokét figurázza ki. Véleményem szerint a diktatúrák arra irányuló kísérletei, hogy betiltsák vagy felszámolják a vallást, nagy károkat okoztak a társadalomban. A laicista elképzelés, amely a vallásról alkotott nézetét rá akarja kényszeríteni a társadalomra, azt állítva, hogy a vallásnak a magánszférában kell maradnia, szintén nem tartja tiszteletben a szabadság •

szubjektív közösségi jellegét, s ezért valami olyasmit tagad, ami lényeges alkotóeleme magának a vallásnak. „Egy vallásos közösségben való részvételre lehetőségként tekintünk, csak olyan közösséget választunk, ami megadja nekünk azt, amit a vallástól elvárunk. Néhányan érzelmi beteljesedést kereshetnek. Néhányan társadalmi kapcsolatokat. Néhányan pedig életük speciális problémáira találhatnak erkölcsi iránymutatást és segítséget. Így válnak a vallásos intézmények a kényelem, a nyugalom, a szellemiség és az erkölcsi gondolkodás piacává.”- tartja Barry Schwartz. Erdélyben a gyerekek, fiatalok beavatási szertartások során találkoznak először vallási témákkal. A beavatás mindig egy kiválasztott, szakrális helyzetet jelent, amelyben az egyén kiszakad addigi csoportjából és egy új státusba kerül, amik legtöbbször az életfordulók átmeneti korszakához kötődnek. Ide tartozik az első áldozás- és a bérmálás szentsége. Ilyenkor járnak a fiatalok a legtöbbet szentmisékre és vallásórára, de ezt követően a legtöbben eltávolodnak a szakrális terektől, templomoktól és a vallástól is. Talán közhelynek számit, de a mai fiatal az élet minden területén válságot él át. Dániel Ernő, lelkész szerint nagyon fontosak azok a kisebb közösségek, akár egy hittanos vagy cserkész csoport, amelyek magatartásukkal valamilyen formában megszólítják a fiatalokat, értik és érzékelik a problémájukat, és megpróbálnak segíteni rajtuk. Ezek azok a pontok, ahol véleménye szerint egy fiatalt el lehet érni. „Én választom meg a módszert, - meséli - hogy hogyan próbálok ezeknek a fiataloknak új utakat mutatni. Rá kell ébresztenem őket arra, hogy hű partneremmé válnak azzal, hogy megszólítottam őket, és elfogadtam olyannak, amilyenek.”

Ki, miben és miért (nem) hisz? Megkérdeztem majdnem 100 diákot a kolozsvári egyetemen, hogy megtudjam, milyen gyakran látogatnak templomba és milyen céllal, éreznek-e bűntudatot, ha nem gyakorolják vallásukat, és érte-e őket hátrányos megkülönböztetés csak azért, mert hisznek Istenben? A kérdőívből kiderül, hogy a megkérdezettek negyede egyáltalán nem jár templomba. Majdnem a csoport fele családjukkal és a barátokkal, húszan a csoporttársakkal, tizenhárman pedig egyedül vesznek részt a szentmiséken. Legtöbbjük lelki érzés és nevelés céljából (47), jóval kevesebben közösségi célokból (17) és a saját boldogságuk érdekében (19) jár templomba. A távolmaradottak nagy részének van ugyan bűntudata, de ennek ellenére csak kevesen válaszoltak a „Nézel- e vallásos műsorokat?” kérdésre igennel. A nagyszülőkkel való kapcsolatukat többen jónak mondják. Viszont meglepően sokan tapasztalták, hogy sokan lenézik a vallásos diákokat. Láthatjuk tehát, hogy a hívők életében vallásuk meghatározó jelentőségű, még ha eltérő indíttatásból is gyakorolják azt. Érdekes kérdés, hogy vajon annak az Y generációnak, aki Facebookon ismerkedik, chatszobában beszélget, és a gondolatait rövid posztokban közli, vajon mit jelent majd Isten és a vallás az életében? Az a tendencia, amit én vallásgyakorlóként látok, hogy a fiatalok körében egyre kevésbé népszerű a templomba járás - vajon ebben az elektronizált, kevéssé személyes világban kaphat- e majd új lendületet, megtalálhatja-e majd új szerepét, helyét a fiatalok életében a lelki épülés, vagy a közösségépítés szempontjából. •

Az ifjúság valláshoz fűződő viszonyának vizsgálata során is fontos mérföldkő a rendszerváltás. A felnőttek korcsoportjait érintő változásokon, a vallás szabad gyakorlásának helyreállításán, a vallásukat gyakorlók diszkriminációjának megszűnésén túl a legifjabb korcsoportokat mindenekelőtt a vallási nevelés intézményesült formáinak megjelenése és széles körű elterjedése érintette leginkább. A fiatalok vallásossága sok szempontból valóban individualizált arcot ölt. Az egyházias vallásosság fogalmával több mutató alapján is eleve csak a korosztály egy kisebb csoportja volt jellemezhető, s a vizsgált évtized során ennek zsugorodása volt megfigyelhető. Az egyház intézményétől kisebb-nagyobb távolságot tartó „maguk módján” vallásosak továbbra is a fiatalok mintegy felét teszik ki, bár e téren is egy igen enyhe csökkenést lehetett tapasztalni. Az egyházias vallásosság csökkenésének több mögöttes társadalmi oka is kimutatható: csökken az egymást követő évfolyamok esetében a vallásos nevelésben részesülők aránya, gyengül a vallási szocializáció hatásfoka, s emellett a felnőtté válás folyamata során is sokan eltávolodnak az egyházaktól. Hámori Ádám – Rosta Gergely: Vallás és ifjúság, in: Arctalan (?) Nemzedék, Ifjúság 2000-2010, NCSSZI 2011.

2013. június| www.humanamagazin.eu | 29

kultúra

A kor falára

Társadalmi problémák a román újhullám/kortárs román filmek tükrében

szerző Simó Helga Húsbavágóan realisztikusak, életszaguk majdhogynem ott terjeng a közönség sötét soraiban. A nyomasztó érzés eluralkodik rajtunk, végignézve a remegő képkockákat, ugyanakkor, ha rátalálunk arra, amelyikkel igazán azonosulni tudunk, a vetítés végéhez közeledve felszabadít bennünk valamit. Egyet biztosan tudunk a román újhullámos filmekről: a külföldi elismertség ellenére sem kapnak szülőhazájukban elég figyelmet. A mostohagyerek meg vándorol filmfesztiválról filmfesztiválra, és tarol, ahol csak tud, mialatt a hazai mozik termei szinte üresen tátongnak a vetítések alatt.

többi posztkommunista országhoz hasonlóan Romániában is hátra maradt a sajátságos légkör, amely körülvesz, és nem ereszt. Ott van nem csak a politikában, a gazdaságban, az általános mentalitásban, hanem a hétköznapokra is rányomja hangulatát. Hordozója maga az ember, aki felkel, létezik, aztán ahogy az este leszállt, lefekszik, s egy jobb világról álmodik, de nem veszi észre, hogy az már rég az ajtaján kopogtat. Ez az ember alakítja saját képére a kortárs filmművészetet is. Mi, a rendszerváltás után született fiatalok, vagy akik csak első pár évüket élték a diktatúra alatt, hézagos ismeretekkel rendelkezhetünk csak e korszakról. A családi ebédeknél szinte mindig szóba kerül apáink és nagyapáink fiatalkora, a kora esti takarodók, az ételjegyek, a boltok előtti végtelenül kígyózó sorok, a katonaság, a gyárak, a futószalag, a számtalan betiltott árucikk illegális beszerzése, a tiltott dolgok öröme, a május egyek, a pionír évek, a munka, a kollektív, de direkt és a felszín alatt megbúvó megaláztatás is. Mindig zavarba ejtő ezeket a történeteket végighallgatni. Sosem tudjuk eldönteni, jók voltak-e azok az idők vagy sem. Néha nosztalgia cseng ki a szülők hangjából, máskor keserű szavak, minden, csak éppen közönyösség nem. Mert senki sem közönyös. Senki sem tud érzések nélkül

30 | transhumana 01

visszatekinteni. Meglehet, ezért képezi az említett légkör olyan fontos, szinte nélkülözhetetlen alapját a román újhullám filmjeinek. Vita tárgyát képezi éppen ebben a pillanatban is, hogy létezik-e egyáltalán a román újhullám, s ha igen, mi a receptje, milyen sémára épül. Nem lehet általánosítani, nem lehet kategorizálni, és talán fölösleges is. Közös bennük, hogy szinte kivétel nélkül a kommunizmus, vagy éppen a rendszerváltás idején játszódnak, de ha nem, a szereplők akkor is a ‚89 előtti világ árnyékában élnek. Az utóbbi tizenhárom év legsikeresebb új román filmjei, a Moartea domnului Lăzărescu (Lăzărescu úr halála, 2005), a 4 luni, 3 săptămâni, 2 zile (4 hónap, 3 hét, 2 nap, 2007) , de az elmúlt év filmjei, a Poziţia copilului(szabadford.: A gyerek fekvése) és a După dealuri (Dombokon túl) is az előbbiekben taglalt háttérbe ágyazódnak, de más-más társadalmi problémákat dolgoznak fel. Legnagyobb erősségük a rendezés, a minimalista stílus, a valóságos helyszínek, a szokatlan perspektívák és elbeszélői módok mellett a színészi játék, amely sokszor húzóerőnek számít egy-egy klisébe könnyen átcsapó jelenetben. Mindegy, hogy hol játszódik, mélyen az ember tudatában vagy tudatalattijában, a négy fal között, a várostól elzárva egy kis faluban, vagy a közrendészet zűrös hálójában, de ott vannak a problémák, amelyek áthatják a szereplők és bizony a nézők életét is.

kultúra Cristi Puiu 2005-ös filmje megjelenése évében csaknem harminc filmfesztivált járt be világszerte, és sorra nyerte a díjakat nem csak Cannes-ban, hanem Európa más országaiban is, mint például Magyarországon, Dániában és Horvátországban. A Lăzărescu úr halála egyszerre világít rá a romániai orvosi rendszer visszásságaira, és mutatja be az emberi lét végóráit a tehetetlenség lépcsőfokain végigjárva. Egy beteg ember meghurcolásának története, aki halálához közeledve is egyre csak a visszautasítással és a mellőzéssel szembesül. Titka azonban mégsem a történetben rejlik. Nem a korrajz és a szereplő tragédiájának bemutatása a kiemelkedő, hanem sokkal inkább annak módja: a forgatókönyv felépítése, a kézi kamerás filmezés, és a sablonosság elkerülése. A kommunista diktatúra ma is tabunak számító problémái kapcsán érdemes beszélni Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap című filmjéről. Hátborzongatóan hideg és kemény alkotás, egyenesen a feszültségekkel telített 80-as évekből. A törté- Filmplakátok net fókuszában két etgyetemista lány áll, és az akkor törvénybeütközőnek számító abortusz, amely a film középpontban álló erkölcsi kérdése. A képkockák egy embert próbáló, könyörtelen, steril világot tárnak elénk. Pár évvel később, ugyancsak ez a rendező filmre viszi az igencsak határozott társadalom, vallás és rendszerkritikának számító filmjét a Dombokon túl-t, melyben nemcsak a vallást, de az igazságügyi és az egészségügyi rendszert is komolyan bírálja, ugyanakkor előtérbe kerül a hit és a kétely harca, illetve az elszigetelt közösség és a külvilág egymással szembeni ellentétei is. A film egy hét évvel ezelőtt történt valós eseményt dolgoz fel, egy ördögűzését, melynek egy moldvai kis falu adott otthont. Az újhullám elszánt filmesei elől azonban a felsőközéposztálybeli réteg sem menekülhetett. Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon igen népszerűnek bizonyuló Poziţia copilului (rendező: Călin Peter Netzer) egyszerre ábrázol társadalomkritikát és pszichológiai esettanulmányt: anya és fia közti sajátos kapcsolatot, az anya túlzott, kétségbeesett ragaszkodását egyre távolodó, felnőtt

fiához, illetve a korrupció hiteles bemutatását, amely egy roma fiú cserbenhagyásos elgázolásával kezdődik. Ha egyáltalán beszélhetünk újhullámról, csakis az ezredforduló utáni időszakot vehetjük számításba. Az elmúlt évtizedben születtek a filmek, olyan rendezők révén, akik mindhárom említett korszakot megélték, majd a vászonra álmodták. Ezek a filmek mind különböző társadalmi témákra fókuszálnak, de közös bennük, hogy a kisembert, a családot, vagy egy kisebb közösséget ábrázolnak, akik közvetlenül érzik az elnyomást. Ők nem a rendszer ellenségei, vagy mások ellenségei, legfeljebb csak önmaguké, de ami fontosabb, csendes elszenvedői szűk világuk eseményeinek. Végigkövetjük a történetüket, velük együtt éljük meg létük egyetlen tragédiáját, amely nem más, mint hogy rossz helyre születtek, rossz időben. De az arcok képlékenyek, a testek gazdátlanok, bárki eljátszhatná a szerepüket, nekünk úgyis életszerűnek tűnne. Egyetlen szereplőn keresztül bepillantást nyerhetünk több száz ember életébe és lelkivilágába. Mert ugyanazon ingerszegény világ lakói, s ugyanazon sors cipelői. • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 31

A hazug és őszinte költő

szerző Rusz Péter „…tulajdonképpen nem tudom elmondani, hogy ki vagyok. De amit kezdesz velem, az leszek én. Lehetőség vagyok számodra.” – Jónás Tamással beszélgettem identitásról, elfogadásról, és arról, hogyan lehet megállítani a zuhanást. „Elmondom, Kolozsvár engem,\ ahogy magát meg Budapest, befogadott.” – írtad a Jékely centenáriumra a Székelyföld folyóiratban. Milyen képed volt Erdélyről, mielőtt ideérkeztél? Találtál-e itt új családot? Családot nem, szellemi közeget igen – erre utal ez a befogadás. Családra, társra, vagy „asszisztensre” mindenkinek szüksége van, és ezek nekem most nincsenek meg, csetlek-botlok. Barátokra lelni viszonylag könnyen ment. Különösebb Erdély-képem, Erdélyről való elméleteim nem voltak, nincsenek. Irredenta vágyak, vagy ilyesmik. Miben látod a magyarországi és az erdélyi emberek különbségét, hasonlóságát? Kultúraorientáltságukban mindenképpen hasonlítanak. A magyar nyelv köré szerveződő kultúra mindkettőt érdekli, de mégis nagy a differencia. Budapestet romlottabbnak érzem. Nagyobb a nyüzsgés, mégis kisebb csoportok alakulnak ki, és ezeknek az érdekharcaiból aztán többnyire rosszízű eredmények születnek. Erdélyben 32 | transhumana 01

talán tisztább a kultúra dolga, ugyanakkor ambíciótalanabb is: túlságosan Magyarország- vagy Budapest-orientált. Mintha elfogadná neki szánt, másodlagos szerepét, s elhiszi, hogy itt csak olyan dolgok születhetnek, amelyek a budapestiekhez képest nyerik el értéküket, létjogosultságukat. A csoportok itt is, természetesen egy-két ember köré szerveződnek. Ezekhez a szellemi központokhoz csatlakozva pozícionálhatod magad. De én ezt soha nem csináltam, otthon se. Outsider akarok maradni mindig, mindenhol. Persze nem mindig sikerül, ahhoz már túlságosan jól ismernek. Első kolozsvári élményem: belépek az Insomnia kávéházba, az első ember, kicsit spiccesen rám szólt: te vagy a nemtetszik-es csávó, ugye?

Mesélj kicsit a Jónás-estekről. Én úgy látom, az itteniek viszonylag nehezen nyílnak meg az ilyen rendezvényeken. Neked mi a tapasztalatod? A Bulgakov kávéházban minden szerdán ment egy darabig, s bár rengeteg érdeklődő lehetett volna, valószínűleg miattam nem működhetett ez a kör úgy, ahogy illett volna. Egy jó ideje a személyes kapcsolatban hiszek, a bármilyen •

ember értelemben vett vezér szerepében nem. Mindenről meg lehet a saját véleményem, mindenhez hozzátehetek valamit, tehát megmaradt ez a szabadságom, ami mindig teher. Elrabosítani magam nem sikerült, maradtam sajnos szabad. De minden, ami Pest miatt bennem zűrzavaros volt, és azt éreztem, hogy szubkulturális, nem lehet belőle kitörni, az lerendeződött. Néha fájdalmasan. Dolgozom, írok. Lelkileg, történetileg nyüzsgés van, fáradtnak érzem magam.

esélyt, hogy belépjen az életedbe. Ilyesmi a vallásos hit, valahogy úgy Isten közelében maradni, hogy azt se tudod, van-e egyáltalán. Folyamatos készenléti állapot, mindenre nyitva kell lenned. Ott van a tudatodban, hogy talán vége mindennek, vagy talán most kezdődik el. Az írás lehet a múlt jelenvalóvá tétele. Nálad az emlékezetnek egyfajta „mentés másképp-je” vagy egyszerűen menekülés a valóságból? Én egyáltalán nem így gondolkodom erről. Azt gondolom, hogy csak a jelen van, és a jelennek a kiterjesztődése, amit mi úgy hívunk, hogy múlt, az is csak a jelenben van. Mert hol létezik a múlt? A képzeteidben. Azok meg a jelen időben vannak. Amikor az ember emlékezik, akkor nem más történik, mint a jelenben meglévő emléknyomok habozni kezdenek, mint amikor valamilyen mosószert öntenek a vízbe. A jelennek a kiterjesztései, elnevezett részei a jövő, meg a múlt. Amikor a múltról írok – és ez nagyon fontossá vált a készülő regényem kapcsán –, az nem kutakodás az úgynevezett múltban, hanem annak az emléktárnak az újrateremtése. Teremtési folyamat, nem reprodukció. Emlékezni nem tudok pontosan, éppen ezért nem is bízom meg abban, hogy mire emlékszem. Az élmény vagy nyomai, éppen akkor alakulnak át, amikor rájuk gondolsz és ilyenkor írhatod fölül a sajátw emlékeidet. A kérdés az, hogy mit kezdesz az emlékeiddel?

„A költészet a mocsok vallomása. A tisztaság a megvallott mocsok – írja Esterházy. Te azt írod a Cigányidőkben: „Nem semmi dolog ez. Egy kurva a családban. Én meg költő leszek.” Azt mondod, szégyen költőnek lenni, de hasznos. Mi a hasznod neked ebben? Az alacsony energiaszint. Elengedsz a hegytetőn egy golyót, az magától legurul a mélybe, a legalacsonyabb energiaszintre törekszik. Ha valódi költői életet élsz, ezt nyered. De éppen tegnap fogalmazódott meg bennem, hogy költőnek lenni talán nem több mint tudatállapot. Amely egyébként közel van az inkább a normák által bolondnak nevezett állapothoz. Azt jelenti, tisztában vagy a lelkeddel, még akkor is, ha nem értenek, vagy ami ros�szabb: érteni vélnek. Olyanfajta ernyedtség, mit a tengerparton feküdni. Nem kell küzdened magaddal, nincsenek ilyen pszeudó- vagy másodlagos problémáid, nem kell odafigyelned, hogy a mondataid, a viselkedésed, a természeted mögött milyen tartalmak vannak vagy látszódnak. Ennek a létezésnek mintegy mellékhatása a versek írása. Lehet valaki úgy is költő, hogy nem ír verset. Csak ebben a létállapotban lebeg. Elrabosítani magam nem sikerült, De mindenképpen köze van a katarzishoz. Kön�maradtam sajnos szabad. nyebben találod meg magadban azokat a lelki tartalmakat, amelyeket egyébként a mindennapi rutinok igyekeznek előled elrejteni. Most például a kolozsvári színházban egy középkori moralitás Írsz verset, és bár eleinte nem akartad prózaírásra adszínpadra állításán dolgozunk, és nekem nem jelent külö- ni a fejed, ma már három prózaköteted is van, emellett nösebb problémát, hogy a halállal foglalkozunk, mert én színdarabot is írsz. Hogyan kell elképzelni a különböző egyébként is sokat foglalkozom vele. Folyamatos irritáció. típusú munkák összehangolását? Folyton megújulsz vagy kvázi ugyanazt a könyvet írod, más-más formában? Új magyar költészeti antológia jelenik meg májusban, Nem az van, hogy egy könyvet írok, de az sincs, hogy több Lengyelországban, leginkább a családról szóló kor- könyvet írnék. Valami olyasmi van, hogy írok. És az íráshoz társ versekből, köztük a tieid is. Mit jelent számodra a való viszonyom változik, meg esetleg az erre való reflekcsalád? tálásom. Hogy írok? Miről írok? Mit írok meg? Mit nem írok A család nagyon fontos, már csak azért is, mert én elvesz- meg? Nagyon fontosnak tartom az ezekről való döntést. tettem az enyémet, először a nagyobbik családomat, az- Itt látom az emberi szabadság origóját. Ha hitünk és hűtán válás után a kisebbiket is. És hogyha az ember elveszti ségünk van, akkor kitartunk a döntésünk mellett. Az meg a családját, akkor nincs más választása, mint új után ku- az első pillanatokban kiderül, hogy próza szövődik, vagy tatni. Ami egyébként biztosan nem sikerül, mert ha direkt vers, vagy bármi. Engedsz a szövegnek, hagyod, amit ő módon keresel valamit, azt nem találod meg. Találni kell akar. A drámánál más a helyzet, ott azért sok mindenre valami olyan létállapotot, ahol folyamatosan érzed a hi- oda kell figyelned, rengeteg előzetes elhatározás kell és ányát, de nem bánt annyira, hogy beledögölj. Adsz neki kell a közeg, mert hiába akarsz drámát írni, ha nem látod, • 2013. június| www.humanamagazin.eu | 33

ember hogy kinek írod. A prózánál, a versnél sokkal elvontabb a közönségképzeted. Kiknek írok? Pontosan nem tudom, de van egy nem jól körülírható sejtésem, hogy mégis célzottan írok valakiknek. Hogyan tudod folyamatosan fenntartani ezt a „gerjesztett állapotot”? Azt a szerelemhez hasonló érzést, amitől ilyen termékeny vagy? Nem hagyod magad pihenni. Jól adagolt mennyiségben, tartósan történik veled valami jó. Nem túl erős jó. Mert az is bántó, mint a sok fény. Megengeded a munkának, hogy ő dolgozzon rajtad, és ne fordítva. És ettől valamiféle gyermeki viszony jön létre köztetek. Termékeny, sérülékeny.

ahogy veled beszélgetek, mint az előbb, amikor Visky Andrással. Én nem létezem önmagamban, mindenképpen kell egy viszonyítási pont. Mondjuk, egy nem-író emberhez képest én költő vagyok, de egy költőhöz képest nem vagyok költő. Mert másfajta differenciák, másfajta tájékozódási pontok a fontosak. Egy koordinátarendszerre mindenképp szükségem van, egy értelmezésre, amire vagy rábólintok, vagy hallgatok róla.

Említetted, hogy sokak szemében cigány költő vagy. Mit gondolsz, hol tart a cigány kultúra integrációja Magyarországon? Sehol nem tart. Arról megy a vita, az aljas egyezkedés, hogy hogyan ne. Hogyan ne engedje meg a többségi tárZavarnak a címkék, amit rád és a munkásságod- sadalom. Mindazok a látszólag diplomatikus, politikus ra ragasztgatnak? Hogyan viszonyulsz ezekhez a szempontból engedékeny gesztusok, arról szólnak igazászerepekhez? ból, hogyan utasíthatják el elegánsan, nem kifogásolhaA címkékkel semmi baj, csak legyen belőlük nagyon sok. tó módon a cigány kultúrát. Nincs megértés. Azt várják, Lehetőleg megszámlálhatatlanul sok. Azt nem tudjuk el- hogy asszimilálódjanak a cigányok, de az akkomodációt kerülni, hogy ne címkézzenek fel. De hogyha fölcímkéznek elutasítják. Mondjuk, azt mondom, kramli. (Ezt a szót azzal, hogy hazug költő vagyok, meg azzal, hogy őszin- most találtam ki.) Ebből nem kérünk, nekünk van saját te költő vagyok, az már nekem jó. Mert így érvényüket szavunk rá (ha jelent is egyáltalán valamit). Igazodj ahvesztik a magukban talán hihetően viselkedő állítások. A hoz! Hogy én befogadjak egy teljesen új dolgot? Mondd címkézés talán csak arról szól, hogy valahogy le akarjuk ezt a kramlit úgy, hogy értsem. Újat tanulni nem akarok! Teljesen reménytelennek és feleslegesnek is látom azt, hogy a cigány kultúra beépüljön. Költőnek lenni talán nem több mint Kulturális autonómia kellene. Legyen egy tudatállapot.” ha kell még hozzá, folytatódik: jól elhatárolható (nem szegregált, csak birtokhatárokkal bíró) terület, ahol az ott élő Amely egyébként közel van inkább a cigányoknak saját törvényeik vannak, és normák által bolondnak nevezett állapothoz. csak akkor fordulnak a többségi társadalom intézményei felé, – rendőrség, bíróság képezni azt, amit nem tudunk leképezni. Így lesznek aztán –, amikor ők maguk nem tudják már eldönteni a saját kultúszámtalan sikertelen értelmezési próbálkozás nyomai a rájukban, mi a teendő. Mint ahogy Magyarország is kifelé, címkék, amit az emberek félelemből használnak. Európa felé fordul, ha nem tud valamit eldönteni, ilyenHiányzik belőlünk (talán, mert száműztük) az újat be- olyan jogorvoslatokat, értelmezéseket kérve. Ugyanerfogadás képessége. A látásunk is ilyen, körbenézünk és re lenne szüksége a cigányságnak is. De nincs különzárt elkezdjük keresni az ismerős formákat. Az ízlésünk is ilyen, területünk. Milyen jó lenne, ha az Atlantisz felemelkedne az tetszik, amiről tudjuk, hogy hasonlít valamire. Amikor az egy nap nagy robajjal, fényesen, és azt mondhatnánk, na, emberek találkoznak valami újjal – és én valamilyen szem- jó, legyen ez a régi-új földrész a cigányoké... pontból új vagyok a magyar többségi társadalomnak –, akkor nem hajlandók minden kiterjedésemben látni engem, Szerepelsz tévében, rádióban, „nagyközönség” előtt. hanem megnyugszanak attól, hogy azt mondják, hogy a Hogyan éled meg, hogy egyre több helyre hívnak? Jónás Tamás olyan, mint egy háromszög, vagy József Atti- Sokszor bajom van ezzekkel a „hívásokkal.” A számtala, vagy ő egy cigány költő. Mindegyik maradjon érvényben, lan mellékkörülmény miatt például. De magát az aktust, és akkor talán már közelebb vagyunk a valósághoz. amikor megtörténik akár az előadás, a tévében szereplés, a felolvasás – nagyon szeretem. Nincs félelmem a Te miképp határozod meg önmagad? Ezt újra szoktad-e közönségtől. Nagyon szeretek beszélgetni két emberrel időről-időre értelmezni? ugyanúgy, mint kétezerrel. Ez hozzátartozik a költői létFolyamatosan újraértelmezem. Saját magamat nem tudom hez. Abban érzek azért némi fásultságot, félelmet vagy meghatározni. Most is egészen más öndefinícióm vannak, arroganciát, amikor az ember megtagadja az olvasóit, nem 34 | transhumana 01

ember szól hozzájuk, mondván, legyen elég az, amit ír. Dehogy elég. Nekem is vannak olyan periódusaim, hogy azt mondom, ne zaklassatok a hétköznapokban, és el szeretnék bújni. De akkor ezt jelzem. Mindenképpen részévé válik bármilyen alkotói magatartásnak, hogy hogyan viszonyulsz az alkotásodhoz, illetve annak a fogadtatásához. Nem viszonyulni nem tudsz hozzá. Én inkább azt választom, amelyikben több az interakció. Lehet-e ma akkora befolyása egy költőnek, mint Petőfiék idejében? Hogyan viszonyulsz a vátesz szerephez? Van. Én nem tudom, hogy erről mások miért hallgatnak, lehet, hogy szégyellik. Sokan felhívtak már, amikor halálközeli élményük volt, vagy éppen szültek. Az életmentő szereptől elkezdve, az orvoson át, mindent betölthet egy költő. Nem divatos azt mondani, hogy vátesz vagy, de az is lehetsz, iszonyatosan könnyen. Nagyon sok szubkultúrában megfordultam: újgazdagok, goások, buddhisták, sámánok, ateisták, hívők, vagy a falusi egyszerű emberek körében, a verseim mindenhol érvényesek voltak. Mindenhol elő tudtam legalább egy olyan verset szedni, amit, hogyha meghallgattak, elindult közöttünk valamilyen kommunikáció, és kialakult a fejükben, hogy igen, létezik olyan, hogy költő. Még idegen nyelvű környezetben is! Volt egy horvátországi élményem. Beszélgettem valakivel, angolul, mert horvátul nem tudok, és kérte, hogy mondjam el egy versem. Én elmondtam Ady vagy József Attila egy hosszabb versét, nem volt szükséges, hogy sajátot mondjak, így is megérezték a magyar nyelv intonáltságát. A vers egy kocsmától vastapsot kapott. Jónás. És Tamás. Nomen est omen. Predesztinál-e a név? Igen. És elég korán. Meg lehet tőle szabadulni, de egy idő után rájössz, hogy minek. Valamilyen sors úgyis kell. Én kíváncsi vagyok arra, hogy eredendően mit akart az Isten. Nem az érdekel, hogy én mit akarok, hanem, hogy mit akar a másik. Tényleg baromi fontosnak tartom a Bibliában azt a részt, hogy Mózes megkérdezi a csipkebokortól, ki vagy te? És a csipke-Isten nem kezd el magyarázkodni. Vagyok, aki vagyok, leszek, aki leszek. Kettős jelentésű, amit válaszol. Arról szól, hogy tulajdonképpen nem tudom elmondani, hogy ki vagyok. De amit kezdesz velem, az leszek én. Lehetőség vagyok számodra. És hogyha képesek lennénk az új dolgokat lehetőségként felfogni, akár a nehézséget, akár a cigányságot, akár az érthetetlenséget, hogy mit jelent költőnek lenni, akkor mi, befogadók lennénk tőle a gazdagabbak. Azt mondtad egy interjúban, hogy harminc valahány évesen érkeztél a starthoz, a nullához. Még mindig a nullánál vagy?

Frappánsan azt lehetne válaszolni, hogy igen, és hogy mindig nulla van, de nem, ehhez azért már sok minden eldőlt. Már biológiai okai is vannak. Az, hogy 40 éves az ember, 21 éves koráig nő a lába, 28-ig strukturálódik a fejében a szinoptikus rendszer – sorolhatnám a tudományos tényeket. Már vagyok valami. Arra törekszem, hogy ne csak az maradjak, ami vagyok, hanem ahhoz mindig hozzá tegyek valamit. Azon, azt hiszem, túl vagyok már, hogy legalább egyszer alaposan megismertem magam. Azt a részemet, ami már nem fog változni soha. De még sikerül meglepnem magam. Sőt, állandó törekvésem. Nemsokára megjelenik legújabb köteted Lassuló zuhanás címmel, a Magvető gondozásában. Miben különbözik az eddigiektől? Mit jelent számodra? Azt a tendenciát sikerült rögzítenem az elég sok versben – ugye 220 oldalas –, amit a cím sugall: megállítani a zuhanást. 32 éves koromban elhagyott a feleségem. Ennyi idős volt József Attila, amikor meghalt. Tagadhatatlan, hogy közöm van hozzá. Aggódtam, aggódtunk, vajon én is arra a sorsra jutok-e, amire ő. A kötet, azt hiszem, arról ad hírt, hogy igen, túléltem a klisésorsot. Miben különbözik a többi kötettől? Ezt még most nem tudom. Ez később fog kiderülni. Van valami sejtésem, talán gazdagabb, átjárhatóbb, szabadabb könyv, mint amiket eddig csináltam. Sok szempontból szabálytalan. Azzal például, hogy egy – tulajdonképpen avítt formával – egy szonett koszorúval zárul. Van benne még egy másik szonett-ciklus, ami egy lírai kísérletem eredménye. Olvastam valahol, hogy felvették egy szekér nyikorgását, majd lelassítva lejátszották, és a lassú lejátszásban a zörgések tiszta zenei hangokként csendültek fel. Egy rövid novellámat akartam ilyen módon lassítani, túlnagyítani. Azt gondoltam, hogyha ezt a prózai zörgést én versekké lassítom, akkor lírai, tiszta hangok fognak megszólalni. Ez meg is történt. Nagyjából harminc szonett lett a másfél flekkes Sátán című írásból. Lírává nagyítottam, és így már nem lehet ráismerni. • „Tamás vagyok. Jónás vagyok. Cigány vagyok... Provokatív vagyok, kerek arcú, szenvedélyes vagyok, fekete hajú vagyok, idegösszeomlásra, önzésre, elkeseredésre hajlamos vagyok. Őszinte vagyok, bántóan, mint a vakítóan ragyogó nap „

2013. június| www.humanamagazin.eu | 35

A Humana emberi jogi magazin 200 2009

2010

-ben indítottuk el filmklubunkat, ahol hónapról-hónapra -ben jelent meg először nyomtatásban, azzal a cél- olyan dokumentum- és játékfilmeket mutatunk be, amelyek egy-egy lal, hogy a mai világban kényes, fontos és aktuális emberi jogi és társadalmi problémára világítanak rá, a társadalmat megosztó és és emellett párbeszédre késztetnek. A Humana Filmklub, csakúgy, egyben nagyon is foglalkoztató mint a többi programunk, ingyenesen látogatható, minden hónap témákat széles körűen járhassuk harmadik csütörtökén, a Bálint házban. körül, egy a fiataloktól a fiatalokáprilisában indult a Tilos Rádióban Kontúr című társanak szóló lap keretein belül. 2010 óta online vagyunk elérhetőek a dalomkritikai műsorunk, amelyben minden hétfőn 16:30-18:30 óra www.humanamagazin.eu címen. között az aktuális közéleti témákról beszélgetünk a stúdióban szakA Humana szerkesztőségének értők segítségével. Egy műsor neked, ha már fárasztanak a felületes alapelvei közé a demokratikus vélemények, ha kíváncsi vagy az összefüggésekre, ha csillog a szemed, jog- és értékrend védelme, a valahányszor izgalmas társadalmi kérdésekről beszélgetnek a mikrokulturális sokszínűség képvise- fon előtt. Tilos rádió: 90.3 vagy www.tilos.hu lete, valamint a kisebbségi jogok -ban elindul a Transhumana: erdélyi és budapesti fiatalok tiszteletben tartása tartozik. Függetlenek vagyunk minden közös projektje. Emberi jogi és újságírói képzés, szemléletformálás politikai és vallási szervezettől. A határon innen és túl. magazint önkéntes fiatalok írják, szerkesztik, tördelik és terjesztik.

2011

2013

Ha kedvet érzel részt venni a Humana életében, újság szerkesztésében, képzésen, rendezvényszervezésben, bármilyen ötleted, javaslatod merül fel, örömmel fogadjuk észrevételeidet az info@humanamagazin.eu címen.

humana