4 minute read

4.2. A hitellel rendelkező háztartások 5–10 százaléka tekinthető sérülékenynek

Az online kérdőíves felmérés eredményei alapján a moratórium jelentős segítséget jelentett a résztvevő vállalatok-

nak átmeneti likviditási problémáik kezelésében. A moratóriummal élő vállalkozások 70 százaléka ugyanis saját elmondása alapján egyáltalán nem, vagy csak részlegesen tudta volna törleszteni hitelét. Emellett a felszabaduló összeget a moratóriumba belépők közel kétharmada likviditáshiányos helyzetük orvoslására fordította. Jelentős különbség mutatkozik meg a moratóriumban résztvevő és abból kimaradó vállalatok árbevétel-változásra vonatkozó várakozásaiban: míg a moratóriummal élők 24 százaléka számít idei bevételeinek a tavalyihoz képest legalább 30 százalékos visszaesésére, addig a törlesztést folytató vállalatok esetében ez az arány csupán 12 százalék.

Összességében a koronavírus-járvány hatására bevezetett fizetési moratórium segítette a banki portfólióminőség fenntartását. Az elemzés eredményei alapján a kedvezőtlenebb gazdasági-pénzügyi helyzetben lévő hiteladósok vették igénybe nagyobb arányban a moratóriumot: a résztvevő háztartások szociodemográfiai helyzete, anyagi körülményei ugyanis kedvezőtlenebbek a törlesztést folytatókhoz képest, a vállalati adósok körében pedig a sérülékeny ágazatban tevékenykedő, devizában eladósodott, kisebb méretű vállalatok éltek nagyobb arányban a lehetőséggel. Az MNB a moratóriumban lévő hitelportfóliók jellemzőit pénzügyi stabilitási szempontok alapján a jövőben is kiemelt figyelemmel fogja kísérni.

53. ábra: A hitelintézetek nemteljesítő háztartási hitelállományának aránya szerződésenként

Megjegyzés: A nemteljesítő hitelek aránya 2015 I. negyedév előtt a 90 napon túl késedelmes hitelek arányát mutatja. Forrás: MNB.

Mrd FtA nagyobb ágazatokban a moratórium igénybevétele devizanem szerinti megbontásban

%

25,0 22,50 10 20 30 40 50 60 70 80

4.2. A hitellel rendelkező háztartások 5–10 százaléka tekinthető sérülékenynek

2020-ban a nemteljesítő háztartási hitelek aránya 4 százalék alá süllyedt, főként a továbbra is aktív portfóliótisztításoknak köszönhetően. A hitelintézeti szektor 90 napon túl késedelmes háztartási hitelállománya 2019. év végéhez képest 21 milliárd forinttal csökkent, ezzel a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya (NPL-ráta) 2,3 százalékot tett ki 2020 júniusában (53. ábra). A hitelintézeti szektor nemteljesítő háztartási hiteleinek aránya június végén 3,6 százalék volt, ami 2019 végéhez képest 0,6 százalékpontos csökkenést jelent. A nemteljesítő háztartási hitelek állománya 277 milliárd forintot tett ki a vizsgált időszak végén, melynek 63 százalékát, mintegy 176 milliárd forintot a 90 napot meghaladó késedelmes hitelek adják. Minden lakossági hiteltermék esetében csökkent a 90 napon túli késedelemmel rendelkező nemteljesítő hitelek aránya, legnagyobb mértékben a szabadfelhasználású jelzáloghiteleké, amelyeknek éves összevetésben 35 milliárd forintos (3,2 százalékpontos) csökkenése az NPL-ráta 7 százalékra sülylyedését eredményezte. Az NPL-ráta csökkenését hasonló mértékben támogatta a háztartási hitelállomány dinamikus bővülése, illetve a bankok portfóliótisztítási aktivitása.

54. ábra: A hitelintézeti szektor háztartási hitelportfóliójának értékvesztés-állománya és annak változása 2020 első félévében

Megjegyzés: Stage 1: olyan pénzügyi eszközökre képzett értékvesztés, amelyek hitelkockázata nem nőtt jelentősen a kezdeti megjelenítés óta. Stage 2: olyan pénzügyi eszközökre képzett értékvesztés, amelyek hitelkockázata jelentősen nőtt a kezdeti megjelenítés óta, de nem értékvesztettek. Stage 3: nemteljesítő pénzügyi eszközökre képzett értékvesztés.Forrás: MNB.

55. ábra: A banki ügyfelek eloszlása a bankszámlájukra érkező átlagos havi munkabér jóváírás összegének 2020 első és második negyedéve közötti változása alapján

Megjegyzés: A 2019 decemberében munkabér jóváírással rendelkező banki ügyfelek jövedelmi adatai alapján készült becslés. Elemszám: 1,1 millió banki ügyfél. Forrás: MNB.

0 50 100 150 200 250 300%

30 Mrd Ft A hitelintézetek 22 milliárd forint bruttó összegben adtak el vagy írtak le nemteljesítő követeléseket.

2020 első félévében érdemben emelkedett a megnövekedett kockázatúként azonosított háztartási hitelek állomá-

nya. A háztartási hitelportfólió értékvesztés-állománya ugyanezen időszak alatt 28 milliárd forinttal emelkedett. A megnövekvő hitelkockázatokra 40 milliárd forintos értékvesztést képzett a hitelintézeti szektor, ami legfőképp a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatásoknak tudható be. Az állománybővülés kapcsán megképzett értékvesztés 15 milliárd forintot tett ki, melynek 80 százaléka a Stage 1 kategóriára képződött, míg a tisztítások szektorszinten 28 milliárd forinttal csökkentették az értékvesztésállományt (54. ábra). 2019 decemberéhez képest a Stage 1 kategória 35 százalékkal nőtt, a Stage 2 kategória esetében pedig jelentős mértékű, mintegy 78 százalékos emelkedés volt megfigyelhető. Az értékvesztéssel való fedezettség a Stage 1 és Stage 2 kategóriákban nőtt 2019 vége óta, míg a Stage 3 kategória esetében nagyjából stagnált. Összességében a háztartási nemteljesítő hitelállomány értékvesztéssel való fedezettsége a hitelintézeti szektorban 56 százalék volt 2020 júniusában, a 90 napon túl késedelmes nemteljesítő portfólió esetében pedig 67 százalék.

A háztartási ügyfelek 13 százalékának jelentősen csök-

kent a jövedelme 2020 második negyedévében. A rendelkezésre álló banki adatok alapján a hazai lakossági ügyfelek 43 százalékának csökkent a jövedelme 2020. március és június vége között (55. ábra). A jövedelemcsökkenés mértéke a banki ügyfelek 13 százaléka, mintegy 360 ezer adós esetén meghaladta a 30 százalékot, ami a hiteltörlesztési képesség jelentős romlásával járhat. Ezen ügyfelek kétharmada (240 ezer adós) jelenleg részt vesz a fizetési moratóriumban. Összességében tehát a lakossági adósok mintegy 9 százaléka moratóriummal élő és jelentős jövedelemcsökkenést elszenvedett ügyfél.

A hitellel rendelkező háztartások 5–10 százaléka lehet sé-

rülékeny. Az MNB kérdőíves felmérésének eredményei alapján a moratóriumban résztvevők 17 százaléka jelezte, hogy jövedelme érdemben csökkent, és a moratórium nélkül fizetési nehézségekkel küzdene (56. ábra). Közülük közel 65 százalék, 180 ezer ügyfél legfeljebb egy hónapig tudná fenntartani jelenlegi életszínvonalát, amennyiben a háztartás minden kereső tagja elveszítené az állását. Öszszesen ez a csoport a lakossági ügyfelek mintegy 7 százalékát teszi ki. Szintén a hitellel rendelkező háztartások körülbelül 7 százaléka tekinthető sérülékenynek munkaerőpiaci státuszuk változása alapján: a moratóriumos ügyfelek 11 százaléka (180 ezer adós) saját bevallása szerint 2020

This article is from: