Csalóás 1 20 by KIA

Csal贸d谩s Istenben

Csalódás Istenben Három kérdés, amelyeket senki sem mond ki hangosan

Philip Yancey

Originally published in the U.S.A. under the title: Disappointment with God Copyright © 1988 by Philip Yancey Published by permission of Zondervan, Grand Rapids, Michigan. All rights reserved. Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány 1135 Budapest, Béke utca 35/A A member of Entrust Felelős vezető: Monty Taylor Fordító: Kisházy Mária Lektorok: Jakó Rita, Ácsné Tolner Márta Tördelés és borítóterv: Janneke de Leeuw van Weenen A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

ISBN 978-963-9390-45-4 Budapest, 2007 Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány

Testvéremnek, aki még mindig csalódott

Tartalom Előszó

Első könyv: Isten az árnyak között Első rész – A hallható csend 1. Végzetes tévedés 2. Füstbe ment terv 3. Kérdések, melyeket senki sem mer hangosan kimondani 4. Mi lenne, ha 5. A forrás

31 39 47

Második rész – Kapcsolatfelvétel: az Atya 6. Kockázatos üzlet 7. A szülő 8. Szűretlen napfény 9. Egy tündöklő pillanat 10. A tűz és az Ige 11. A megsebzett szerelmes 12. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

53 59 65 71 77 83 91

Harmadik rész – Egyre közelebb: a Fiú 13. Krisztus földre jövetele 14. Szép remények

17 23

97 101 7

15. A félénk Isten 16. Az elhalasztott csoda 17. Haladás

107 113 117

Negyedik rész – Átadás:a Szentlélek 18. Az átvitel 19. Változó széljárás 20. A csúcspont

127 131 139

Második könyv: A sötétben is látni 21. Félbeszakítva 22. Az egyetlen probléma 23. Kozmikus szerep 24. Igazságtalan Isten? 25. Miért nem magyaráz megIsten semmit? 26. Isten hallgat? 27. Miért nem lép közbe Isten? 28. Isten elrejtőzött? 29. Miért halt meg Jóbboldog emberként? 30. Két fogadás, két példázat

149 155 161 171 183 199 211 227 235 243

Köszönetnyilvánítás

253

ELŐSZÓ

lig kezdtem hozzá a könyv megírásához, amikor néhányan felhívtak a gyülekezetemből, akik hallottak terveimről. − Igaz, hogy könyvet írsz az Istenben való csalódásról? – kérdezték a telefonálók. – Ha igaz, beszélni szeretnék veled. Eddig még senkinek sem mondtam el, de a keresztyén életemben voltak olyan időszakok, amikor nagyon nagy csalódás ért. Néhányukkal beszéltem, és történetük segített a könyv irányának meghatározásában. Felfedeztem, hogy sok embernél nagy szakadék tátong aközött, amit keresztyén hitüktől várnak, és aközött amit a valóságban tapasztalnak. Számtalan könyvből, igehirdetésből és bizonyságtételből, amelyek mind diadalt és sikert ígérnek, Isten munkálkodásának látványos bizonyítékát várják az életükben. Ha nem találnak ilyen bizonyítékot, csalódást, árulást és gyakran bűntudatot éreznek. – „Állandóan a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatról hallottam – mesélte egy as�szony. – Megdöbbenésemre azonban fel kellett fedeznem, hogy ez a kapcsolat nem hasonlít egyetlen más személyes kapcsolathoz sem. Sohasem láttam, hallottam vagy éreztem Istent, sőt nem tapasztaltam a kapcsolat legalapvetőbb elemeit sem. Vagy abban van hiba, amit mondtak nekem, vagy bennem.” Akkor ér csalódás, ha a tapasztalat a valóságban messze elmarad a várakozásunktól. A könyv első fele éppen ezért a Bibliát kutatja, és azt akarja felfedezni, mit várhatunk jogosan Istentől. Nem akartam ezzel kezdeni, mert tudom, hogy vannak, akik nem sokat tartanak a Bibliáról, különösen a csalódott emberek. Ám mi lenne alkalmasabb kezdet, minthogy hagyjuk Istent önmagáért beszélni? Megpróbáltam minden előfeltételezéstől megszabadulni, és igyekeztem úgy olvasni a

Csalódás Istenben Bibliát, mint egy történetet, „cselekményt”. Meglepett, amit találtam, mert nagyon különbözött attól a történettől, amelyet egész életemben hallottam. Tulajdonképpen két különböző könyvet akartam írni, sőt meg is tettem; végül mégis egy borító közé tettem mindkettőt. A II. könyv a gyakorlatiasabb, egzisztenciális kérdéseket ecseteli, és azokat a gondolatokat alkalmazza, amelyeket valós helyzetekre fogalmaztam meg – olyan helyzetekre, amelyek tápot adnak az Istenben való csalódásra. Végül azt a következtetést vontam le, hogy a két módszer egy könyvbe tartozik; magában egyik sem lenne teljes. Amikor tervemet elmagyaráztam egy barátomnak, összevonta a szemöldökét és a fejét rázta: − Azt hiszem, eddig még sohasem próbáltam pszichoanalizálni Istent – mondta. Remélem, nem erre teszek kísérletet! Szeretném azonban jobban megérteni az Urat, megtudni miért cselekszik időnként olyan titokzatosan, vagy miért tűnik úgy, hogy egyáltalán nem tesz semmit. Azért álljon itt néhány figyelmeztető szó is! Ez nem hitvédő könyv, ezért nem járom azt az utat, amelyben bizonyítékokat sorakoztatok fel Isten létezése mellett. Mások ezt már sikerrel megtették, és különben is olyan kétségekkel foglalkozom, amelyek inkább érzelmiek, mint értelmiek. A csalódás egy olyan remélt kapcsolatra utal, amely nem valósult meg. Abba a kérdésbe sem szeretnék belemenni, hogy tesz-e Isten egyáltalán csodákat. Magától értetődőnek tekintem, hogy természetfölötti hatalommal rendelkezik és ezt fel is használja. Igen, Isten közbe tud lépni; de miért nem bizonyítja ezt gyakrabban? Miért korlátozza magát őszinte kételkedők között, akik szeretnének hinni, ha látnának valamilyen jelet? Miért engedi meg az igazságtalanság és a szenvedés elburjánzását a földön? Isten beavatkozásai miért csodák és miért nem tartoznak a hétköznapok megszokott eseményei közé? Egy utolsó figyelmeztetés: amit közreadok, semmiképp nem kiegyensúlyozott kép a keresztyén hitről. Hiszen olyan embereknek írok, akiknek valamikor Isten hallgatását kellett hallaniuk. Ha a hit példájaként olyan embert tanulmányozunk, mint Jób, az kicsit olyan, mintha a civilizációt csak a háborúk vizsgálatával tanulmányoznánk. Másrészt

Előszó azonban sok olyan keresztyén könyvet olvashatunk, amelyek említést sem tesznek a háborúkról, hanem csak győzelmet ígérnek. Ez a könyv a hitről szól, de a hitet a kételkedők szemével vizsgálja. Végül meg kell magyaráznom, hogyan bánok az igehelyekkel. Ellenálltam a kísértésnek, hogy lábjegyzetekben vagy zárójelben adjam meg őket a szövegben: ettől akadozva megy a könyv olvasása, szinte úgy, mintha dadogó embert hallgatnánk. Az idézetek forrását inkább minden egyes fejezet végén adom meg. Az igazi detektívek ki fogják nyomozni a megfelelő igeszakaszt.

Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat? — Zsolt 44,24–25

— Első könyv —

Isten az árnyak között Nem kell kint ülnöd a sötétben. Ha azonban fel akarsz nézni a csillagokra, meglátod, sötétségre van szükséged. A csillagoknak nincs szükségük rá, és nem is követelik meg. — Annie Dillard

— Első rész —

A hallható csend

— 1. fejezet —

Végzetes tévedés

Hol van Isten, amikor fáj? című könyvem megjelenése óta számos levelet kaptam olyan emberektől, akik csalódtak Istenben. Egy fiatal anya arról írt, hogy öröme keserűségre és szomorúságra fordult, amikor nyitott gerinccel, súlyos születési rendellenességgel hozta világra kislányát. Apró, szarkalábas írással több oldalon át számolt be arról, hogyan emésztették fel az orvosi számlák a család megtakarított pénzét, és hogy hullott szét a házassága, mert férje neheztelt minden percért, amelyet felesége a beteg gyereknek szentelt. Összeomlott élete romjai között kételkedni kezdett abban, amit egykor a szeretet Istenéről hitt. Tudnék-e neki tanácsot adni? Egy homoszexuális fokozatosan, több levélváltás során panaszolta el történetét. Több mint egy évtizede keresett „gyógyulást” szexuális irányultságára, miközben karizmatikus gyógyító szolgálatokkal, keresztyén lelkisegély csoportokkal és kémiai kezeléssel próbálkozott. Még egyfajta sokkterápiát is vállalt, amelyben pszichológusok elektrosokkot alkalmaztak a nemi szervein, amikor férfiak erotikus képeire reagált. Semmi sem használt. Végül megadta magát a homoszexuális szabadosságnak. Időnként még mindig írogat. Az állítja, hogy Istent akarja követni, de sajátos vonzalma miatt nem érzi magát képesnek rá. Egy fiatalasszony némi szégyenkezéssel állandó depressziójáról számolt be. Semmi oka rá – írja. Egészséges, jól keres, és szilárd családi háttérrel rendelkezik. Általában azonban többnyire már reggel úgy éb-

Csalódás Istenben red, hogy semmi értelmét sem látja az életének. Már nem törődik sem az élettel, sem Istennel, és amikor imádkozik, nem tudja, hogy hallgatja-e egyáltalán valaki. Ilyen és ehhez hasonló leveleket kapok évek óta, amelyek ugyanazt az alapkérdést vetik fel, bár a megfogalmazásban akadnak eltérések. Összefoglalva így hangzik: „Könyve a testi szenvedésről szól. De mit szól ahhoz a fájdalomhoz, amelyet én érzek? Hol van Isten, amikor gyötrő érzelmek kínoznak? Mit mond erről a Biblia?” Amennyire tőlem telik, válaszolok a levelekre, miközben szomorúan kell tudomásul vennem, mennyire elégtelenek a papírra vetett szavak. Képes-e egy szó, bármilyen szó, begyógyítani a sebeket? Be kell vallanom, hogy ezeknek a gyötrelmes beszámolóknak az elolvasása után én is ugyanazokat a kérdéseket teszem fel. Hol van Isten érzelmi fájdalmunkban? Miért okoz nekünk olyan gyakran csalódást? Istenben nemcsak drámai körülmények között csalódunk. A csalódás a mindennapi élet világiasságában, egyhangúságában is váratlanul felüti a fejét. Egy tavaly téli estére gondolok: hideg, szeles chicagói éjszakára. A szél süvöltött, ömlött az ólmos eső, és sötéten csillogó jéggel borította be az utcákat. Azon az estén a kocsim lerobbant egy meglehetősen rossz hírű környéken. Amikor felemeltem a motorház tetejét és a motor fölé hajoltam, miközben a jeges dara parányi kavicsokként csapódott a hátamba, újra és újra így imádkoztam: Kérlek, segíts, hogy beinduljon a motor. Bármennyit nyűglődtem a vezetékekkel, a csövekkel és a kábelekkel, az autó csak nem akart elindulni, úgyhogy a következő órát egy düledező étkezdében töltöttem, és vártam a vontatóra. Egy műanyag széken ültem, miközben átázott ruháim egyre szélesedő víztócsát alkottak körülöttem, és azon gondolkoztam, Isten vajon mit gondol a bajomról. Nem jutok el az aznap estére megbeszélt összejövetelre, amelyet nekem kellene tartanom, és a következő napokban valószínűleg nem kevés órát töltök azzal, hogy méltányos, becsületes munkát préseljek ki egy javítóműhelyből, amelyet csak azért nyitottak, hogy lecsapjon a zátonyra futott autósokra. Vajon Isten törődik egy-

1. Végzetes tévedés általán a bosszankodásommal, vagy azzal az energiával és pénzzel, amelyet kidobok az ablakon? Csakúgy, mint a depresszióját szégyenlő asszony, még említeni is szégyellem az ilyen meg nem válaszolt imádságot. Kicsinyesnek és önzőnek, sőt talán még butának is tűnik azért imádkozni, hogy egy autó elinduljon. Ám úgy találom, hogy a kis csalódások idővel felhalmozódnak, és a kétség lávafolyamával aknázzák alá hitemet. Azon kezdem törni a fejem, vajon Isten törődik-e a mindennapi élet részleteivel – velem. Kísértést érzek arra, hogy ritkábban imádkozzam, mert már előre eldöntöttem, hogy úgysem számít. Vagy mégis? Érzelmeim hullámzanak, hitem ingadozik. Ha ezek a kétségek egyszer a tudatomba hatolnak, még kevésbé tudok felkészülni a nagy válságokra. Egyik szomszédom rákban haldoklik; szorgalmasan imádkozom érte. Ám még imádkozás közben is kétségeim támadnak. Megbízhatom-e Istenben? Ha olyan sok kis imádságomra nem válaszol, mit lesz a nagyokkal? Egy reggel a motelszobámban bekapcsoltam a televíziót és egy jól ismert evangélista becsületes, joviális arca töltötte be a képernyőt. – Haragszom Istenre! – mondta dühösen. Nem mindennapi vallomás ez egy olyan ember szájából, aki egész pályafutását a „mustármagnyi hit” fogalmára és Isten személyes gondviselésébe vetett tökéletes bizalomra építette. Isten azonban cserbenhagyta, mondta, és rögtön magyarázattal is szolgált. Az Úr azt parancsolta neki, hogy építsen a szolgálatához egy nagy központot; a vállalkozás mégis anyagi csődnek bizonyult, sőt több ingatlan eladására és műsorai megkurtítására kényszerítette. Az alku ráeső részét betartotta, Isten azonban nem tartott be semmit. Az evangélista néhány héttel később újra megjelent a televízióban, ekkor azonban áradt belőle a hit és az optimizmus. A kamera felé hajolt, markáns arcán széles mosoly terült szét, miközben ujjal mutogatott a nézők milliói felé. „Ezen a héten valami jó fog történni veled!” – mondta, és a jó szót úgy elnyújtotta, hogy három szótagot csalt ki belőle. Ügynöki oldalának a legjavát adta, kimondottan meggyőző volt. Néhány nappal később azonban azt halottam a hírekben, hogy fia öngyilkos lett. Önkéntelenül is azon kezdtem gondolkozni, vajon mit mondhatott Istennek imádságaiban azon a végzetes héten.

Csalódás Istenben Az ilyen küzdelmek mintha egyenesen kigúnyolnák az Isten szeretetéről és gondoskodásáról hallható diadalmas jelszavakat, amelyeknek olyan sokszor lehetek fültanúja keresztyén gyülekezetekben. A csalódás lefelé húzó örvényétől azonban senkit sem véd meg semmi. Megtörténik az olyan emberrel is, mint a televíziós evangélista, és olyanokkal is, mint a levélírók, ám megtörténik a hétköznapi keresztyénnel is: először csalódás fogja el, majd a kétely magja, aztán harag vagy árulás következik. Végül kétségbe vonjuk Isten szavahihetőségét. Vajon tényleg rá építhetjük-e az életünket? Sokáig gondolkoztam az Istenben való csalódás kérdésén, ám két okból vonakodtam írni róla. Először is tudtam, hogy olyan kérdésekkel kell szembenéznem, amelyekre nem könnyű választ adni, sőt tulajdonképpen lehet, hogy nem is létezik válasz. Másodszor pedig nem akartam olyan könyvet írni, amely a kudarcokra összpontosítva hibák kiemelésével kisebbíti valakinek a hitét. Tudom, vannak keresztyének, akik rögtön elutasítják a „Istenben való csalódás” fogalmát. Szerintük az ilyen felfogás teljesen helytelen. Jézus azt ígérte, hogy a mustármagnyi hit hegyeket mozdíthat el; és bármi megtörténhet, ha ketten vagy hárman összegyűlnek imádkozni. A keresztyén élet győzelmes, diadalmas élet. Isten azt akarja, hogy boldogok, egészségesek és sikeresek legyünk, és minden más állapot csupán csak a hit hiányának a jele. Amikor olyan emberekkel találkoztam, akik pontosan így gondolkoznak, arra az elhatározásra jutottam, hogy megírom a könyvet. Egy folyóirat megbízásából a testi gyógyítás témáját kutattam, és munkám egy elég hírhedt gyülekezet központjába vezetett Indiana mezőgazdasági vidékén. A Chicago Tribune egy cikksorozatából és az ABC televízió Éjszakai vonal című műsorából szereztem tudomást a gyülekezetről. Tagjai azt tartották, hogy az egyszerű hit bármely betegséget meggyógyít, és ha valaki máshol – például orvosoknál – keres segítséget, az az Istenbe vetett hit hiányát mutatja. A Tribune cikkei olyan szülőkről írtak, akik tehetetlenül nézték végig, amint gyermekeik vesztes csatát vívtak az agyhártyagyulladással, a tüdőgyulladással, vagy a közönsé-