SZITAKÖTŐ 2021-53 [tavasz] by LIGET Műhely Alapítvány

Szitakötő Pikkelyek és csodák A vizek zöldje A kívánságfaló harcsa Nézzük együtt ... Vincent van Gogh képeit!

Mire jók a robothalak? Pezsdüljenek a vizek A tenger lányai Aranyhal a Kerekerdőben Az óceán feneke

a kíváncsi gyerekek folyóirata

Szi t aköt ő 2021–1 tavasz

ARANYHAL Hodgyai-Lőrincz Eszter > HALADÓ HALADÓ

Parapatics Andrea > AZ ÓCEÁN FENEKE

Janecskó Kata > Pikkelyek és csodák

Hőnyi E. Katalin > GÖMBÖLYŰ GONDOK

Makó Ágnes > A KIRÁLY ÉS A NYUGDÍJAS ARANYHAL

Victor András > AZ EBIHAL ÉS VÍZI TÁRSAI

Jámborné Balog Tünde > PEZSDÜLJENEK A VIZEK

Szabó Attila > VOLT EGYSZER EGY ARANYHAL

Vibók Ildi > HÓDÍTÓ VENDÉGEK

Fecske Csaba > ARANYKESZEG

Horgas Judit > A NEGYEDIK ÁSZ

Búth Emília > NAPSÜTÖTTE

Inczédy Tamás > A LEGUTOLSÓ KÍVÁNSÁG

Csongor Andrea > ZSUPSZ

Szigeti Zoltán > A VIZEK ZÖLDJE

Vörös István > MIT LÁT AZ ARANYHAL?

Z. Karvalics László > MIRE JÓK A ROBOTHALAK?

Pánti Irén > A TENGER LÁNYAI

Bene Zoltán > A TÜKÖR ELŐTT

Varga Zoltán Zsolt > ARANYHAL A KEREKERDŐBEN

Kapitány Máté > Három kívánság

Haász János > Papival a parton

borító3

Reszler Gábor > A PIROS SAPKÁSTÓL A LEGYEZŐFARKÚIG

A CSODA

borító4

Nézzük együtt… VINCENT VAN GOGH KÉPEIT!

Borsiczky-Fél Júlia > TENGERNYI CSODA

illusztrációk > Láng Anna, Macsinka Zsolt, Pap Kata Moldován Mária, Török Eszter, Benedek Virág

Kelemen Tamás > A KÍVÁNSÁGFALÓ HARCSA

Kovács Zoltán Tibor > A HOPPON MARADT BOSZORKÁNY

Szerkesztők > Horgas Judit, Levendel Júlia Graﬁkai tervezés > René Margit, Pákozdi Ferenc Főmunkatárs > Szirmai Panni Olvasószerkesztő > Bognár Anikó Kiadja > a Liget Műhely Alapítvány Szerkesztőség címe > 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4-6. E-mail > info@szitakoto.com Internet > ligetmuhely.com/szitakoto-folyoirat

A lapban olvasható mesék hangos meseként is elérhetők: soundcloud.com/liget

Nyomdai kivitelezés > Keskeny és Társai 2001 Kft. | ISSN 1789-4972 Terjeszti > a Lapker Zrt Előfizethető > közvetlenül a kiadónál, a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a HELIR-nél (1089 Budapest, Orczy tér 1.) Előfizetési díj egy évre > 3780 Ft | Megjelenik negyedévente Előfizetés > konyv.ligetmuhely.com

ARANYHAL

Haladó haladó A halak adója a haladó: a hal abból, amit kap, valakinek ad. Egyes haladó szellemű halak azt mondják, adni jobb, mint kapni, mert így az is kap, aki valamiért kevesebbet ad. A sokat adó halak adója segít a keveset adó halakon, hacsak a hal nem csal, vagy fizetés előtt ki nem hal. Kapni ugyan jó, de amikor az ember kap, a hal mégiscsak horogra akad. HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER

Pikkelyek és csodák

kis tengeri csillagnak minden erejét összeszedve elmagyarázta, merre van a nagy korallzátony. Vagy amikor planktonnal kínálta a vén bálnát, akiről mindenki tudta, hogy folyton éhes? Már nem emlékszik, csak annyi bizonyos, hogy az első ilyen alkalom után az egyik sötétszürke pikkelye aranyszínűvé változott. Kicsivel könnyebbnek érezte a mozgást a nyúlós masszában, elérhetőbbnek a felszíni fényt. Minden ilyen eset után ugyanez történt. Eltelt jó néhány év. Szürkehal mostanság, amikor úgy érzi, kezd csak icipicikét is nyúlósabbá válni a víz, teljes erejéből a felszínre úszik, és addig cikázik, keres, amíg nem talál egy pecabotot vagy hálót. Ha megvan, ráharap, beleúszik, és akárkivel találja szembe magát, nekiszegezi a kérdést: „hármat kívánhatsz, teljesítem, mit kívánsz?” Nem fél, hogy lehetetlent kérnek tőle. Már megtanulta, hogy csodatevésre is képes. És majd’ elfelejtettem: nem szürke már, még csak nem is világosszürke. Aki meglátja, hitetlenkedve felkiált: „nini, aranyhal!”.

Szürkehal a nagy tengerben élt, és ahogy az ár, az apály meg az áramlatok, változott a kedélye, és vele együtt a színe is. Jobb napokon világosszürke volt, csillogott, mikor a felszínhez közel úszott, és a napfény játszott a pikkelyein. De rosszabb napokon…, rosszabb napokon úgy érezte, a tenger amúgy könnyű, sós vize nyúlós masszává válik körülötte, a barátságos otthont adó korallok mogorván összezárnak a feje felett, csapdába ejtve őt és távol tartva a világosságot. Ilyenkor alig ismert rá a többi tengerlakó. Sötétszürkévé vált. Egy idő után azonban csodálkozni sem tudtak Szürkehal változandóságán, mert nem is mutatkozott. Abban az időben, amikor ez a mese kezdődik, nagyon régen tartottak a sötétszürke napok. Szürkehal szinte el is felejtette, milyen a fény és a hullámok fodrozódása a felszínen. Feküdt odalent a tengerfenék homokjában, beásta magát. Hogy kezdődött? Talán, amikor az arra botorkáló, eltévedt, pityergősen kérdezősködő

gazdagság? Vagy egy királylány keze? A legény csak a vállát vonogatta, sóhajtozott, és nézett a messzeségbe szép, szürke szemével. Még azt sem tudta megmondani, miért szomorú. Szürkehal ekkor gondolt egy merészet, és így szólt: – Ha nem kívánsz semmit, rám bíznád, milyen csodát teszek veled? – Miért ne? Végtére is mindegy. Minden mindegy – felelte tompán a vándorlegény. Szürkehal komolyan bólintott. Hirtelen sűrű füst borította be őket, és amikor felszállt: a tengerben két aranyhal ficánkolt. Az egyiknek arannyá változott az utolsó pikkelye is. A másik csodálkozva vizsgálgatta magát. – A szomorúságot még én sem tudom elfújni – magyarázta Szürkehal. – De tudok valami mást. Látod azt a halászcsónakot? Ússz oda, fogasd ki magad! Kérdezd meg, mit kívánnak, és teljesítsd! A folytatást majd meglátod magad.

Ez akkoriban is így volt, amikor egy apróság még hibádzott hozzá, hogy valóban csupa arany legyen. Már az összes többi pikkely ragyogó aranyszínben pompázott, de a legeslegutolsó csak nem akart átváltozni. Pedig Szürkehal a legkülönlegesebb kívánságokat is teljesítette. Világbajnok futó akart lenni a vízimolnár bicebóca kislánya? Gond egy szál se, már száguldhatott is. Kifogyhatatlan kincsesládikát kívánt a kopott gúnyában járó drótostót? A kezébe varázsolta menten. De bármilyen csodát tett, az utolsó pikkely bizony szürke maradt. Mígnem egy szép napon Szürkehal a világ legszomorúbb vándorlegényével találta magát szembe. A legény nem halat próbált fogni, csak a zsebkendőjét merítette a vízbe, hogy megtörölgesse vele a homlokát. Mikor kihúzta: ott ficánkolt a közepén az aranyló Szürkehal. De ilyen alakkal, mint ez a vándorlegény, Szürkehalnak még sosem volt dolga. Nem akart kívánni. Hiába faggatta Szürkehal, mire vágyik. Örök élet? Mesés

JANECSKÓ KATA

A király és a nyugdíjas aranyhal ... Így aztán a szegény ember legkisebb fia bátor küzdelemben legyőzte a sárkányt, és elnyerte az öreg királytól a lánya kezét és a fele királyságot. Volt nagy öröm, hat hétig tartott a lakodalom, utána a legkisebb fiút ünnepélyesen megkoronázták a Fele Királyság királyává. De hamar kiderült, hogy királyi címéhez nem jár pénz, sem egy teli szekér arany, sem havi fizetés, viszont a birodalom fenntartása sokba kerül. A néptől beszedett adók nem fedezték a kiadásokat, például a királyi postaszolgálatot, az utak és hidak karbantartását vagy a palotában megrendezett fényes bálokat. Az újdonsült király az udvari bölcsektől kért tanácsot. A bölcsek napokon át gondolkodtak, vitatkoztak, majd vezetőjük azt javasolta a királynak: – Menj el a kerek erdőbe a kívánságok tavához, fogd ki az aranyhalat, ő teljesíteni fogja a kívánságodat. A király megfogadta a tanácsot, hét napon és hét éjjelen át ment, míg a kerek erdőhöz nem ért. Bátran LÁNG ANNA rajzai

A király elgondolkodott. Ez rettentő sok idő, de talán felgyorsítaná a dolog menetét, ha nagyon okos lenne. Így aztán tovább horgászott. Egyszer csak kifogott egy hatalmas vízicsigát, aki megszólalt: – Kérlek, dobj vissza a vízbe, cserébe legjobb tudásom szerint teljesítem egy kívánságodat. – Visszadoblak, cserébe azt kérem, tegyél elképesztően okossá – mondta a király a vízi csigának. – Rendben, mindent megteszek, de neked is lesz vele dolgod – válaszolta a csiga. – Iratkozz be iskolába vagy tanfolyamra, tanulj szorgalmasan, mellette minden nap olvass és nézz ismeretterjesztő filmeket! Pár év, esetleg évtized múlva már okos és tájékozott leszel, én pedig addig is segíteni foglak tanáccsal, biztatással. A király lelombozódva dobta vissza a horgot a tóba, és a jövőn gondolkodott. Egyszer csak újra kifogta az aranyhalat, aki dühösnek tűnt. – Hé, a nyugágyamból rángattál ki! – kiabálta. – Bocsánat, véletlen volt – sóhajtott a király. – Tudom, nem teljesítesz már kívánságokat, nem is kérek semmit. Ki sem tudnék találni újabb kívánságot, annyira elfáradtam a sok gyaloglástól és horgászástól. Belegondolni is nehéz, mennyi munka vár rám. Az aranyhal megsajnálta. – Adok egy tanácsot, csak kérlek, utána dobj vissza a vízbe – mondta. – Mielőtt nekifognál a munkának, pihenj egyet! A nádason túl van egy szép, csendes partszakasz, úszkálhatsz kedvedre, csak vigyázz, nehogy kifogjon egy kívánság-turista!

átkelt a sötét erdőn, útbaigazításért még az erdő boszorkányának is segített tűzifát hordani. A boszorkány segítségével megtalálta a kívánságok tavát, arany horgászbotjának horgára csalit tűzött, és bedobta a tóba. Üldögélt és gondolkodott, mit kérjen az aranyhaltól, ha sikerrel jár. Vajon elég lesz, ha ezer aranyat kér? Kérjen inkább egymilliót, esetleg százmilliót? Vagy minden hónapban azonos összeget, amíg a világ világ? Amíg gondolkodott, horogra is akadt az aranyhal, a király kirántotta a vízből, a hal pedig megszólalt: – Ha jól sejtem, te is kívánságokkal érkeztél. Az utóbbi években elözönlötték a tó környékét a kívánság-turisták, szinte egymás sarkát tapossák. Amióta írt rólunk egy híres blogger, túlzottan népszerűvé váltunk, és soha nincs nyugtunk. Úgy elfáradtam a sok kívánság teljesítésében, hogy a múlt nyáron nyugdíjba mentem. De ne csüggedj, minden tudásomat átadtam a tó lakóinak, így most már mindegyikük tud kívánságot teljesíteni. Bátran horgássz tovább, csak kérlek, előbb dobj vissza a vízbe, éppen a délutáni pihenőmre készülök. A király így is tett, visszadobta az aranyhalat és horgászott tovább. Egyszer csak kifogta a tarisznyarákot, aki azt mondta neki: – Kérlek, dobj vissza a vízbe, cserébe legjobb tudásom szerint teljesítem egy kívánságodat. – Visszadoblak, cserébe azt kérem, tegyél mesésen gazdaggá – felelte az ifjú király. – Rendben, mindent megteszek, de neked is lesz vele dolgod – válaszolta a rák. – Szerezz munkát, dolgozz szorgalmasan, takarékoskodj, és a pénzedet okosan fektesd be! Pár év, esetleg évtized múlva már szép vagyonod lesz, én pedig addig is segíteni foglak tanáccsal, biztatással.

MAKÓ ÁGNES

Pezsdüljenek a vizek

Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől, szól Isten a legszebb régi magyar bibliafordításban, és az ötödik napon megteremti a vízi állatokat, hogy szaporodva és sokasodva betöltsék a tenger vizeit. Az óceánokban, a szárazföldek folyó- és állóvizeiben pedig pezsegni kezd az élet, hogy ellássa élelemmel az ősidők embereit szerte a földgolyón. A hal a bőség és a jólét jelképe lett nálunk a Kárpát-medencében is, hiszen akkor is volt a vizekben, ha elvándoroltak a vadak vagy rossz volt a termés. Újkőkori települések szemétgödreiben halcsontokból, pikkelyekből álló vastag rétegeket találtak a régészek. Fele víz, fele hal, mondták a régi öregek a Tiszáról, a Dunáról, a Dráváról még a 20. század elején is.

Az élelem megszerzése az ember fennmaradásának alapfeltétele volt. Ezért alakult ki az ősidőktől kezdve kultusz (vallásos tisztelet) a halak és a halfogás, sőt a halászok és eszközeik (hajó, háló, horgony) körül. Mítoszok, mágikus szokások, művészeti alkotások fontos elemei. Ausztrália bennszülöttei sziklarajzokon örökítették meg a földrész halait, köztük az óriás ausztrál sügér, a barramundi lenyűgöző, csontvázát is megmutató képét. Több ezer éves egyiptomi sírkamrák falán csodálhatjuk a Nílus élővilágát, a föld termékenységét biztosító folyam szimbólumát. Krétán és az Égei-tenger szigetein szépséges ókori falfestményeken delfinek és halrajok, tintahalak ficánkolnak; táncosok kecsességével visz dús halfüzéreket a halászfiú. A babiloni papok halformájú föveget viseltek istennőjük tiszteletére. A görög és római mitológiában is a termékenységet jelképezik a halak. A szerelem istennője a tenger habjaiból születik. Kísérői, a sellők és tritonok, félig hal-, félig emberalakú lények. Távol-Keleten különös kultusza alakult ki a koinak nevezett, aranyló színekben tenyésztett pontyféléknek. Eredete egy kínai legenda, amelyben a koik ár ellen úsznak felfelé a Sárga folyón, ám egy zuhatag

útjukat állja. Megpróbálnak felugorva átjutni, de sorra visszaesnek. Mégis újra és újra megkísérlik. Végül egyiküknek sikerül a feljutás, így lesznek a koik a bátorság és a kitartás jelképei Kínában. Japánban a rendíthetetlen hűségű szamurájokat példázzák. Eredeti (bőségre és termékenységre utaló) jelentésük azonban továbbra is megmarad: a festményeken, fametszeteken párban ábrázolt koik hagyományos esküvői ajándékok. Szerelemre utal a magyar népköltészet visszatérő motívumaként a hal, sőt a háló is. Kivetik a hálót, megfogják a márnát, próbálja rávenni egy vidám népballadában az anyja Görög Ilonát, hogy ne menjen el megnézni a magát halottnak tettető legényt. A Hej, halászok, halászok kezdetű népdalban a hálóba akadt keszegről éneklik, hogy nem eszik az egyebet, csak szerelemgyökeret. A vizek titokzatos mélyének képzelt vagy valós szörnyei a Gonosz és az Alvilág szimbólumai. Ilyen a hétfejű sárkány őse, a bibliai Leviatán és a Jónás prófétát elnyelő Cethal. Hajósok, halászok küzdelme a tengerrel és szörnyeivel ősrégi toposza (visszatérő vándortémája) az irodalomnak. Héraklész küzdelme a lernéi Hüdrával, Ahab kapitány harca a végzetet megszemélyesítő fehér bálnával, Moby Dickkel (ejtsd: mobi dik) vagy az öreg halász viaskodása a kardhallal az amerikai író, Hemingway (ejtsd: hemingvéj) híres regényében. Ebben Santiago (ejtsd: szantjágó) ugyan legyőzi a nagy halat, de csak csontvázát vontathatja partra: húsát a cápák útközben szétmarcangolják.

A Bibliában sokszor megjelenik a hal és a halászat. Jézus első tanítványai szegény halászok voltak. Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket, hívja őket, és azonnal hozzá szegődnek. Jézus csodatételeiben is ott vannak a halak. A kenyérszaporításkor több ezer embert lakat jól öt kenyérrel és két hallal. A csodálatos halfogásnál egy sikertelen halászat után Jézus szavára tanítványa újra kiveti a hálót, és két hajó telik meg a zsákmánnyal. Amikor a Római Birodalomban a keresztényüldözések idején a keresztet nem merték használni, a hal vált Krisztus jelképévé. Görögül ugyanis a hal IKHTÜSZ, betűit szókezdetként használva ez írható le: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A katakombák (titkos földalatti keresztény templomok) falain, sírköveken, edényeken, mozaikokon megjelenő halábrázolások Jézust jelentették. Három egybefonódó hal pedig a Szentháromságot: Atyát, Fiút és a Szentlelket. A hal ezért lett később kedvelt motívum nálunk is a népművészetben. Kapukra vésték, hímzésekbe rejtették, pálinkás butellákra írták, még mézesbábnak is megformázták. JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE

Az egész Joci aranyhalaival kezdődött, amiket a szülinapjára kapott. Rögtön hármat is, mert a boltos néni elmondta, hogy az aranyhalak társaságban élvezik az életet. De arról nem szólt, hogy cudar nagyra nőnek. Joci meg csak etette őket, meg szorgalmasan cserélte a vizüket, úgyhogy a halak nőttek, növekedtek, szóval félő volt, hogy beszorulnak az akváriumba. Akkor nagyi azt javasolta, zuttyintsák őket a Balatonba, de Joci ezt nem akarta, inkább átjött megkérdezni papát, mit lehetne tenni. No, akkor tudtuk meg, hogy Joci halait, meg a többi házi kedvencet nem lehet csak úgy szabadjára engedni. Vannak ugyanis olyan állatok, amik ha kikerülnek

Hódí t ó vendégek

a természetbe, veszélyt jelentenek az ott lakó őshonos fajok számára. A veszély pedig nagyon sokféle lehet. Itt vannak például az aranyhalak. Mivel nincs gyomruk, akármennyit képesek enni. És szinte akármit. Ha elszaporodnak egy tóban, kipusztítják a növényeket és kiszorítják a többi állatot azzal, hogy megesznek mindentt előlük. Ráadásul annyira bekoszolják a vizet a sok turkálással, hogy többet fürdeni sem lehet benne. Büdös, iszapos pocsolya lesz az egész. De nem csak a halak lehetnek veszélyesek. Az afrikai törpe karmosbékákat először a tudósok utaztatták ide, hogy kísérletezzenek rajtuk, de aztán bekerültek a hobbiállatok közé is, onnan pedig kijutottak a szabadba. Például a Városligeti-tó meleg vizébe, ami szuper lakóhely lett nekik télen is. Persze, mivel nálunk télen sokkal hidegebb van, mint az eredeti élőhelyükön, így nem nagyon költöztek el. A betegségeiket viszont átadták a hazai kétéltű kollégáknak, óriási pusztítást csapva közöttük. Aztán ott vannak a gyönyörű örvössándorpapagájok, akik a messzi Srí Lankáról kerültek az európai madárbarátok kalickáiba, onnan meg a környező parkok fáinak lombkoronájába. Fészket raktak, szaporodtak, és mostanára sok ezer fénylő tollú, egzotikus madár bombázza a levegőből a sétálgatókat. De a fő baj az, hogy a sándorpapagájok pont azt szeretik enni, amit például a rigók és társaik, és pont ott szeretnek költeni, ahol az őshonos madarak. És sokkal erősebbek,

keményebb a csőrük és furfangosabbak is, így szegény régi lakóknak esélye sincs. Az ember persze próbálkozik, hogy mentse, ami menthető, de ritkán van akkora mázlija, mint az ausztráloknak a nyuszikkal. A cuki nyuszikat a telepesek vitték be a kontinensre, hogy legyen mit enniük, aztán szabadon engedték őket, hogy legyen mire vadászni. De a nyuszik szaporák, és mire a telepesek észbe kaptak, már tízmilliárd nyúl rágta kopaszra a vidéket, és szórta a nyuszipestist. Háromszáz őshonos állat- és növényfajt sodortak a kipusztulás szélére. Sokáig semmi remény nem volt, aztán a tudósok találtak egy vírust a nyuszik ellen, és ezzel megmentették a többi élőlényt. Szóval megtudtuk, hogy a megunt házi kedvenceket kidobni a többi állattal szemben is felelőtlenség, és Joci halainak ástunk egy saját tavacskát a kertben. Amolyan igazi aranyhalparadicsomot. VIBÓK ILDI

A negyedik ász

Az aranyhal szomorkásan mosolygott, és kihörpintette poharából az utolsó korty mézsört. – Legalább lesz időm a gyerekekre. A kertet is rendbe kéne hozni... Nehézkesen feltápászkodott, és az ajtó felé bicegett. Ahogy visszafordult, a színe homokszürke volt, mint akármilyen közönséges halnak. – Mégis..., mihez kezdesz ezzel a sok holmival? – Khm..., anyaggyűjtés – krákogott az idegen, és még mélyebben a szemébe húzta a kalapját, mintha zavarban lenne. – Méghogy anyag? És gyűjtés? – hüledezett a vasorrú bába, aki a mézsört mérte. A sarokban kucorgó óriás fenyegetően előlépett és kihúzta magát. Az idegen nagyot sóhajtva levette kalapját, az asztalra dobta, és megdörzsölte kopaszodó fejét. – Mesékhez..., mert... végül is nem szégyen, elmondhatom, bárkivel előfordulhat..., szóval... nem volt új ötletem. Író vagyok, meseíró..., de... nem jutott eszembe semmi új. A Hét Holló vendégei még közelebb nyomakodtak. Az idegen most valahogy kisebbnek tűnt. Az aranyhal visszafordult az asztalhoz. – Talán..., ha mi..., ha elmesélnénk néhány megtörtént esetet..., nem lenne szükséged minderre..., vissza is adhatnád... Az idegen készségesen bólogatott. Az aranyhal, aki ismét narancspiros színben pompázott, a pultos felé fordult. – Boszorkány! Mézsört mindenkinek! Hosszú esténk lesz.

A félszemű unikornis remegve állt fel a kártyaasztaltól. Máskor hófehér szőre sárgás színt öltött, ahogy lassan lecsavarta szarvát, és az asztalon tornyosodó halom tetejére dobta. Volt ott minden: sárkányfog és szfinxköröm, sellőpilla és sziréntincs, boszorkányseprű és varázspálca. Egy homályos, bedugaszolt üvegben mérges dzsinn ugrándozott. A bűvös kardnak csak a markolata, a láthatatlanná tevő köpenynek csak a sarka látszott ki. A Hét Holló kocsmában komor volt a hangulat. Három nap, három éjjel megállás nélkül peregtek a kártyalapok, és a vendégek sorra elveszítették legértékesebb kincseiket. Az asztalnál már csak két játékos ült: az aranyhal és az idegen. A többi vendég hátrébb húzódott, és a poharába rejtette arcát. Oda suttogták, amit mindannyian gondoltak: – Hamiskártyás! Az idegen csak mosolygott, és mintha hallotta volna, mit gondolnak, széttárta a kezét: – Matematika... meg egy kis szerencse. Az aranyhal elgondolkodva nézte a lapjait. A kocsmában minden szem rászegeződött. – Tartom – döntött végül. Bal uszonya alól kirántott egy gyémántosan szikrázó pikkelyt, és az asztal közepére dobta. – A három kívánság. Az idegen érdeklődve forgatta a pikkelyt. – Hogy működik? – Megdörzsölöd, elmondod a kívánságot, aztán örülsz, hogy teljesült. Egyszerű. Az idegen bólintott. A negyedik ászt úgy tette le, mintha a tenyeréből ugrott volna elő. A Hét Holló közönsége egy emberként hördült fel.

HORGAS JUDIT

A legutolsó kívánság Az aranyhal egész nap keményen dolgozott, és estére úgy elfáradt, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Na jó, ez talán túlzás. Nyilván emlékezett rá, hogy lány, pontosabban asszony, sőt, ami azt illeti, már anyuka, ezért azt hiszem, jobb, ha elölről kezdjük a mesét. Tehát, az aranyhal estére úgy elfáradt, hogy azt sem tudta, hol lakik. Sokáig bolyongott a végestelen kékségben, míg végre hazatalált. Az egész napos munka és lótás-futás után semmire nem vágyott, csak egy jó forró fürdőre. De ekkor fékevesztett halraj rontott rá: száz kicsi aranyhal gyermeke tolongott körülötte. – De jó, hogy hazajöttél, mami! – kiabálták izgatottan a kis halak. – Tényleg jó – felelte az aranyhal anyuka, és uszonyával átölelte apró halacskáit. – Végre mehetünk a játékboltba! – trillázta a kishalak lelkes kórusa. – Jaj, gyerekek, ma biztos, hogy nem megyünk, majd holnap! – De mami, megígérted! – zsibongtak a kishalak. – Ha megígértem – sóhajtott az aranyhal anyuka –, akkor megyünk.

MACSINKA ZSOLT rajzai

– Szó sem lehet róla! Halfejenként csak egyet kaptok! – Hár-mat kí-vá-nunk, hár-mat kí-vá-nunk! – sikítoztak tovább a kishalak. Aranyhal anyuka felcsattant. – Tőlem mindenki elvárja, hogy teljesítsem a kívánságát, sőt nem is egyet, de rögtön hármat! Bezzeg engem soha senki nem kérdez meg, hogy én mit szeretnék! Hiába, a kishalak meg sem hallották, annyira belelovalták magukat a követelőzésbe, egyre csak kántáltak és sikítoztak. – Hár-mat kí-vá-nunk, hár-mat kí-vá-nunk! Ekkor ért oda a családhoz a segítőkész játékboltos, aki maga is aranyhal volt. – Jó estét! Mit kíván, asszonyom? És ekkor az aranyhal anyukával megtörtént, ami olykor mindenkivel megesik, vagyis kicsúszott a száján, amit abban a pillanatban leginkább szeretett volna, pedig nem biztos, hogy komolyan gondolta. Talán meg is bánta azóta, talán nem, de az biztos, hogy a halak attól a perctől kezdve nem tudnak beszélni. Az aranyhalak sem kérdezik többé senkitől, hogy mi a kívánsága. INCZÉDY TAMÁS

Útközben arra gondolt, mennyivel könnyebb volt az élete, amikor a gyerekei még ikrák voltak, vagy még korábban, amikor még ő maga is gondtalan kis aranyhal volt. Akkoriban még nem kellett napjában tucatszor kifogatnia magát mindenféle horgászokkal, felajánlani nekik, hogy hármat kívánhatnak, nem kellett hosszas vitákba bocsátkoznia, hogy miért nem lehet egyik kívánságuk sem az, hogy legyen még ötezer kívánságom, és azon szomorkodnia, hogy az emberek többsége elsősorban csak óriási gazdagságot kíván magának. Aranyhalnak született – tűnődött magában –, neki ez a sors jutott. Alig értek a játékbolthoz, a száz apró aranyhal máris sikoltozva lubickolt a csillogó-villogó játékok között, szerettek volna mindent hazavinni. – Gyerekek, mindenki csak egy játékot választhat! – De mami, te mindenkinek három kívánságát szoktad teljesíteni! – ellenkeztek a kishalak –, mi is hármat akarunk kívánni! A kishalak kórusa skandálni kezdett: – Hár-mat kí-vá-nunk, hár-mat kí-vá-nunk!

A vizek zöldje és színe is a megegyezik a moszatéval, a növény levélszerű telepeihez hasonló hosszú, fogazott úszói vannak, sőt még az orra is fogazott és levélre hasonlít. Nehéz észrevenni és felismerni, hogy nem maga a moszat, hanem egy hal. Együtt mozog az alga telepével, ikráit is erre az „úszó tutajra” rakja, és egész életét itt éli le. A tengeri algák közt találjuk a „leghosszabbak leghosszabbikát”, a Macrocystis (ejtsd: makrocisztisz) nevű, óriás méretű barnamoszatot, aminek hosszúsága 60 és 200 méter között változhat. A legmagasabb szárazföldi növénynél, a mamutfenyőnél is jóval nagyobb, mivel az csak körülbelül 120 méteres. Kisebb rokona a Nereocystis (ejtsd: nereocisztisz), ami a partokhoz viszonylag közel szinte moszaterdőt képez, és számos hal és gerinctelen állat, tengeri sün, tengeri csillag, illetve csigák és rákok számára nyújt menedéket. Szívesen járnak oda a tengeri vidrák is pihenni és a meghúzódó kisebb állatokra vadászni. Algák szép számmal vannak az édesvizekben is. Hallhattad hírét, hogy a tavakon, így a Balatonon is meleg

Az óceánokban a legnagyobb tömegben előforduló növények az algák, más néven moszatok, melyek lehetnek egysejtű parányok, alkothatnak fonalakat, telepeket vagy hasonlíthatnak szárazföldi növényekre is. Lehetnek zöldek, sárgásbarnák vagy vörösek, sőt életük során is megváltoztathatják színüket. Régi korok embereinek, különösen a hajósoknak rejtélyesnek tűntek. Szájról szájra szálltak a történetek, hogy nagy vitorláshajók belegabalyodtak az algák vastag, végeláthatatlan fonadékába. Különösen a Sargasso-tengeren (ejtsd: szargasszó) – az Észak-Atlantióceánban, három nagy áramlat által körülvett területen – hajózók meséltek ilyen rémtörténeteket. A Sargassum nevű barnamoszat a tenger felszínén és ahhoz közel vastag rétegben úszik, és tényleg nagyon sűrű lehet. Az úszást, a lebegést gázzal töltött, bogyószerű szerkezetei biztosítják. Szövedékében talál menedéket és élelmet a sargasso hal, aminek alakja

nyarakon algavirágzást tapasztaltak. Nem arról van szó, hogy az alga kivirágzott! Így nevezik, amikor a vízben bizonyos, számukra hasznos tápelemek feldúsulása miatt az algák nagymértékben elszaporodnak és elszínezik a vizet. A régebben kékalgáknak tartott lények (mai néven cianobaktériumok) által termelt anyagok közt mérgező hatásúak is vannak, ami kellemetlenné teszi a fürdőzést. De az algák az otthoni akváriumban is zavaróak lehetnek, mert zöld bevonatot képeznek mindenen, a növényeken és az üvegfalon. S ha nincs algaevő hal az akváriumban, ami leeszi az algát mindenről, neked kell gyakran algamentesíteni. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ami zöld és élő, csak növény lehet. Pedig van zöld gyík, zöld madár, a kaméleon is lehet zöld. Na de hogy egy csiga zöld legyen? Meglepőnek tűnik, de van ilyen. Olyan zöld, mint egy növény, sőt, attól zöld, amitől a növények: a klorofilltól. Erre a tengeri meztelencsiga fajra azt is lehetne mondani, hogy „napenergiával működik”, mert a megevett és megemésztett algák zöld színtesteit a beleit

belülről borító hámsejtekben is képes életben tartani. Az ilyen színtesteket kleptoplasztisznak, azaz lopott színtestnek is nevezik, utalva megszerzésük módjára. A fotoszintézist végző sejtszervecske a csigában sokáig működőképes, és biztosítja az állat energiaszükségletét. De nem minden, a normális működéshez szükséges fehérje marad meg a zöld színtestben, miután a csigába került. Ezeket idővel pótolni kell. A csiga az alga genetikai anyagának egyes részeit is átveszi, így a lopott színtestek működőképességét biztosító fehérjéket is meg tudja termelni. Így él teljes életet. SZIGETI ZOLTÁN

Mire jók a robothalak? Sokszor láthattuk filmeken, tévében, szerencsésebbek meg élőben, ahogy a kardszárnyú delfin karikán ugrik át, miközben a medence körül ülő nézők álmélkodnak és tapsolnak. Ma a világ különböző vízi szórakoztató központjaiban körülbelül háromezer delfint tartanak fogságban, hogy mutatványukkal termeljenek bevételt. Ám egyre többen ellenzik a vadállatok cirkuszi rabságban tartását, s már csaknem két tucat országban tiltják vagy korlátozzák is ezt.

Egy robotfejlesztésre szakosodott amerikai cég többek között ezért is fogott robotdelfin építésébe. Van már olyan 250 kilós és 2 és fél méter hosszú modelljük, amelyről kis távolságból is nehéz megmondani, hogy nem igazi tengerlakó, hanem gép. Ugyanis pontosan úgy úszik és ugrik, mint az állat, amiről másolták. A tervezők szerint az élményparkok mellett filmekben is lehetne ezeket használni, sőt biztonságosabbak lehetnének az „együtt úszós” programok. De vajon miként képesek a tudósok az úszó mozgást úgy modellezni, hogy a távolról irányítható, hal formájú gép minél jobban emlékeztessen az élőlényre?

Tudtad? Amikor kiderült, hogy a Szabadítsátok ki Willyt! című filmben szereplő kardszárnyú delfint, Keikót a valóságban is sanyarú körülmények között tartják, a rajongók és a filmstúdió létrehoztak egy alapítványt, és a filmsztár végre tényleg szabad lehetett. Már nem kellett trükköket mutogatnia betonmedencében. Előbb nagy akváriumba, majd vízi karámba, végül természetes öbölbe költözött. Egy alkalommal csatlakozott egy falkához is, de nemsokára visszatért, mert szívesebben élt már az emberek közelségében, mint a nyílt vízben. Tüdőgyulladásban halt meg, 26 évesen.

Régóta folynak kísérletek robothalakkal, és a legsikerültebb példányokat használják is a mindennapi életben. New York-i kutatók már 2012-ben olyan robothalat építettek, amely

a hatalmas, több százezres lazacfarmok hallakói szeretik, ha robotfelügyelők vigyázzák őket. Ausztráliában a robothalak testőrökként dolgoznak: megvédik az őshonos fajokat és a korallzátonyokat. Ma már egyre több robothal segíti, hogy az élőhelyek megzavarása nélkül lehessen környezeti adatokat gyűjteni, áramlásokat feltérképezni, vízminőséget és szennyezettséget vizsgálni. A mélytengerek rejtélyes világának felfedezésében is az egyre hatékonyabb mozgású mélytengeri robothalak használata ígér áttörést. Aki látott már milliónyi fényes, szikrázó, aprócska pontból álló hatalmas rajt, biztos feltette magának a kérdést: vajon honnan ered a csodálatos képesség, hogy az összevissza cikázó, állandóan irányt változtató, mégis együtt maradó halacskák soha nem ütköznek egymással? A robothalakkal előbb-utóbb erre is választ kaphatunk, és tudásunkat talán felhasználhatjuk az autóközlekedésben, hogy sikeresebben kerüljükk el a baleseteket. A robothalak r így robotsofőröknek, a robotso sofőröknek, az önvezető önveze ető autóknak is segítséget segítség get nyújthatnak. Z. KARVALICS LÁSZLÓ

alkalmazkodni tud a zebrahalakhoz, és saját mozgásával befolyásolja viselkedésüket. Készült olyan robothal, amelynek az a feladata, hogy elriasszon édesvízi halakat, amelyek idegenként veszélyesek az új környezetre. Az ilyen robotok formája és mozgása a kordában tartani kívánt halak természetes ellenségeire emlékeztet, ezért nagyon sikeresek. Észt és norvég kutatók bebizonyították, hogy

A tükör előtt

megtorpant, állapította meg magában Da-mil. Ha ez egyáltalán lehetséges vízen járó alkalmatosság esetében, vakarta a füle tövét. Tény, hogy a hajó állt. Holott egyikük sem dobta le a vasmacskát. Egyetlen hálójukba sem akadt jókora hal, amely lefékezhette volna a bárkát. Ho-rog kérdőn pillantott Da-milra. Da-mil a fejét csóválta, s előrecammogott az orrba. Ho-rog hamarosan fojtott káromkodást és csodálkozó hangokat hallott. Sietve mestere után loholt. Da-mil a hajóorrban állt, és tapogatta a levegőt. Amint Ho-rog közelebb ért, végigfutott hátán a hideg. Da-mil mellé sorolt, és megkocogtatta a semmit. Üveges hangot hallottak. − Ez egy tükör – nyögte Da-mil. A végeláthatatlan tenger nem végeláthatatlan, cikkant át az agyán a fölismerés. − Elaludtunk, és elértük a világ végét – dünnyögte. Ami egy hatalmas tükör, állapította meg magában Ho-rog.

Da-mil, a halász és cápavadász, valamint Horog, ifjú segédje minden reggel kihajóznak a tengerre, ha a végeláthatatlan víz csöndes. Nagyobb hullámverés esetén azonban inkább otthon maradnak a szigeten, Da-mil azért, hogy a növényeivel beszélgessen, tegyen-vegyen kicsike házában, magvakat szórjon az ég madarai elé, Horog pedig, hogy a karizmait erősítse. Me-nő ugyanis, Ho-rog szívének elrablója, a sziget legvonzóbb leánya többek füle hallatára kijelentette, hogy a karizmatikus férfiakhoz vonzódik. Hétfő reggel a végeláthatatlan tenger csöndesen nyújtózkodott. Da-mil és Ho-rog vízre taszajtották egyárbócos halászbárkájukat, s nekivágtak. Egy óra múlva kivetették hálóikat, beállították a jelzőszerkezetet, azzal elheveredtek a taton, bámulták a fejük fölött feszülő kékséget. Egy-két felhő vándorolt csupán az égen, azokat követték a tekintetükkel, s nagy ritkán egy-egy szót váltottak. Alighanem elszenderedhettek, mert egy koppanásra riadtak mind a ketten. A halászbárka

t t ő le rökü t A

− Azt az egyet nem lehet – komorodott el a hal. − Körbe-körbe az van? Tükör? – kérdezte Da-mil. A hal nem válaszolt. − Hallgatás, beleegyezés – szellemeskedett Ho-rog. Da-mil dühösen pillantott a segédjére. − Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! – förmedt rá. − Ha ezt szeretnéd – vonta meg vállát a hal (illetve vonta volna, ha lett volna válla). Da-mil már nyitotta a száját, hogy elmondja, ez nem kívánság volt, csak kifakadás, erre azonban nem maradt idő. Valami furcsát éreztek, mintha valaki megnyomta volna a visszatekerő gombot a filmlejátszó készüléken. Aztán egyszer csak eltűnt a hasadás Ho-rog polóingéről, a repülőhal pedig apró csobbanással a vízbe ugrott. − A karizmatikus valójában nem izmos karút jelent… − meredt maga elé a segéd, mint aki hirtelen megvilágosodott. Da-mil úgy bámult rá, mintha földönkívüli volna.

− Elértetek egy világvégét, inkább így fogalmaznék – hallottak egy hangot a szél felőli oldalról. A bárka korlátján aranyszínű repülőhal ült, ő beszélt hozzájuk. − Aranyhal? – kérdezte Ho-rog, s hol a korláton ücsörgő vízi lényre, hol a mesterére pislogott. − Olyasmi – nevetett a repülőhal. Erre Ho-rog odaugrott, s megpróbálta markába zárni a jövevényt, ám az minduntalan kicsusszant a keze közül. − Hagyd! – parancsolt a segédjére Da-mil. − Ha elkapom, kívánhatunk! – lihegte Ho-rog. A repülőhal fölkacagott. − Felőlem kívánhattok így is! Mindketten egyetegyet. Ho-rog azonnal abbahagyta a hal üldözését, s rögvest dagadó karizmokat kért. Nyomban el is hasadt a pólóinge. − Hát te? – nézett Da-milra az aranyszínű repülőhal. − Bekukkantanék a tükör mögé…

BENE ZOLTÁN

Három kívánság Pedig milyen kitartóan várakoztam, milyen türelmesen ücsörögtem ott a tó partján, mire észrevettem arany csillogását a víztükör alatt. És micsoda páratlan sebességgel, de komolyan, a Supermannél is gyorsabban vetődtem oda, és kaptam el. És hiába ficánkolt tenyeremben apró testéhez képest meglepő erővel, el nem engedtem volna a világ minden kincséért sem, nem, amíg nem teljesíti három kívánságomat. Mert az aranyhalak ezt teszik, ez köztudott, hármat lehet kívánni tőlük, és ők mindhármat teljesítik. De ez itt, az én aranyhalam, akiért olyan nagyon megküzdöttem, csak vonaglott és csapdosott, pedig már torkom szakadtából üvöltöztem a három kívánságot. Hogy tudni akarok repülni, mindig ötöst akarok matekból, és varázsló akarok lenni, mert akkor teljesíthetem magamnak, amit csak kigondolok. De a hal továbbra is tátogott, a szemében nem láttam mást, csak félelmet, vagy talán még azt sem, inkább valami buta ürességet. Rettenetesen csalódott voltam, és dühömben már-már kihajítottam a szárazfölre, hadd szenvedjen. Ám ekkor megszólalt. Halkan, alig kivehetően, de egyértelműen emberi szavakkal súgta: – Dobj vissza, kérlek…

PAP KATA rajzai

felélénkült a vízben. Már indultam volna, amikor kidugta fejét, és utánam szólt. – Köszönöm, hogy megkíméltél. Most arra kérlek, adj ennem, éhes vagyok. Benyúltam a táskámba. A szendvicsemből még maradt valamennyi. Lecsíptem belőle néhány falatot, és bedobtam a tóba. Jóízűen falatozott. Aztán újra megszólalt. – Ez jól esett, köszönöm. Már csak arra kérlek, segíts a testvéreimnek. Ott lentebb, a part mentén egy halász hálójába gabalyodtak. Nem akarom, hogy bántódásuk essék. Bólintottam, megkerestem a hálót, kiengedtem a beleakadt aranyhalakat. Mikor visszaértem a halamhoz, hogy elköszönjek tőle, mintha mosolygott volna, pedig haltól ilyet ritkán látni. – Azt hiszem, írni fogok egy mesét rólad. Az emberről, aki egy hal három kívánságát teljesítette. Azzal lebukott a felszín alá, és elvillant a semmibe. Jó ideig álltam még a parton, már sötétedett, mikor végre hazaindultam. Menet közben arra gondoltam, hogy csodatevőnek lenni sem olyan rossz dolog.

Szóval tud beszélni, de a kívánságaimat mégsem teljesíti? Hogyisne, én aztán nem dőlök be neki! – Előbb teljesítsd a három kívánságomat! – dörrentem rá. – Aztán majd beszélhetünk visszadobásról. Az aranyhal kétségbeesetten próbált újra szabadulni. Tekergett, pikkelyes testével igyekezett átsiklani markomon. – A három kívánságot! – kiáltottam. Éreztem, hogy fogytán az ereje, kopoltyúját billegteti, mint aki levegő után kapkod. – Nincs varázserőm – suttogta –, nincs semmi ilyesmim. Csak beszélni tudok, de látom, hogy ez is inkább átok, mint áldás. – Hazudsz – sziszegtem, de kezdtem érezni, hogy igazat mond. És mikor már alig mozgott, megrémültem. Mi ütött belém? Miféle kegyetlenség öntött el? Tényleg annyira fontos ez a három kívánság? Fontos, igen, hiszen tényleg nagyon akarok repülni, varázsolni és érteni a matekot. De ez a szegény hal kínlódik a szorításomban. – Ne haragudj! – szakadt ki belőlem, és már engedtem is vissza a tóba. Csobbant, alámerült, egy darabig csak hevert mozdulatlanul, de aztán szerencsére, evezni kezdett a farokúszóval,

KAPITÁNY MÁTÉ

A piros sapkástól a legyezőfarkúig Az aranyhalakban a korán kelő ember tud igazán gyönyörködni, mert a tavak lakói akkor a legszebbek, amikor a nap épp csak előbújik, a reggeli ködfátyol még nem oszlott el, és a forrásvíz tiszta cseppjei virágszirmokként peregnek. Alkalmas időpont lehet még a holdfényes éjszaka. Akkor sejtelmes árnyékok borulnak a hullámokra, melyek között időnként pikkelyes testek villannak. Legalább is így gondolta az ismert legrégibb, négyszázhúsz éve íródott akvarista kézikönyv, az Aranyhal-jegyzetek szerzője, Csang Csien-tö. Könyvében vette változatait, és ssorra so sorr orrrra ve ett tte aazz aranyhalak ara rany nyha halaak je jjellegzetes elllle eg gzze e értekezett minőségéről, fontosságáról, az ér é r tte ekke ezze e ettttt a vvíz ízz m iin inős nős őség őség égéről éről, ér ől, a ví ől vvízcsere íz iivadékok iv vad adékok éko ék okk gondozásáról. gon ondo dozzáásáró doz sáról. sá ró ól.l. A tudatos jóval régebbre tu uda dato tos haltartás haalt ltar arr táás kezdetei k zd ke zdet etei ei ennél e nyúlnak sumérok mesterséges tavai n ny yúl úlnak úlna naak vi vvissza. sssza ssza za. A su um mé é éro r ok m ro me estter e kifogott éss éléstárul szolgáltak. kki iffo o ogo gott go tt halaknak hal a akna akkna nak épültek, épül ép pül ü te tek,, é éllés é léss ókori Azz ó A kori ko ri Egyiptomban Eg gyyip ptomb t om to mb baan ban n aazz áhítattal áh hít ítattttaal tisztelt halakat ítat templommedencékben te emp plo lomm mm med eden nccé ékben kb be en n ttartották. arto ar tto otttták ák. Az ókori görögök a ák. halpiacra zsákmányt h ha aalp lp piaacr cra ra sz sszánt zán ánt zzs sáákkmány mán má nyyytt hálóval háló há óvvaa elkerített lagúnákban tárolták. medencékbe táro tá áro r lt l ák. ákk. A rómaiak ró óma maia i k a tengerparti tte eng ger erpa part arrtti halas h bonyolult a friss vizet, bo onyyol olult ult cs ul ccsatornarendszeren sat ator ator ornare nare na rend dsz sze szer erren en ááramoltatták ra ra hogy h ho ogy gy megelőzzék meg egel ge ellőz őzzé ék a halpusztulást. haalp halp puszt uszt us ztul ztul ulás ást. t.

Kedvtelésből a legvagyonosabb római előkelők tartottak először halakat. A medencéket villájuk kertjében egymással versengve csinosították. A kiváló szónok, filozófus és politikus, Cicero gúnyolódva halas medence imádóknak nevezte őket, és megmosolyogta politikai ellenfelét, amiért megsiratta kedvenc márnája pusztulását. A mai értelemben vett első akvaristák ezer–kétezer esztendővel ezelőtt Kínában éltek. A kerti tavak építését művészi szintre emelték, és nekik köszönhető az aranyhal, amelyet ezüstkárászból tenyésztettek ki. A legrégebbi díszhalnak számos szín- és formaváltozata jött létre az idők során. A gyors és fordulékony, ezüstfarkú vagy tarka testű fajták a tavakban 30–35 centire is megnőnek. A kisebb testű akváriumi aranyhalak között felfedezhetjük a piros sapkás, teleszkópszemű, oroszlánfejű és legyezőfarkú változatokat. Ezekről a díszhalakról az első hiteles feljegyzések a 12. századból maradtak fenn. Az uralkodó, Kao-cung azért kedvelte a halacskákat, mert azok színe harmonizált az őt megillető selyemmel. Más nem is tarthatott ilyen halakat. A császár halála után a tilalom megszűnt, és a díszhalak az egész kínai birodalomban kedveltté váltak. Az aranyhalak első példányai a 16. század elején kerültek Japánba, majd bő évszázaddal később Európába. A királyi udvarokban és az arisztokraták kastélyaiban a kínai vázák mellett kedveltté váltak a díszhalak rajzolataival ékesített porcelán gömbakváriumok, melyek elzárták a fényt a halaktól, és tulajdonosa is csak az akvárium fölé

hajolva láthatta kis kedvenceit. Az 1700-as évek derekán Angliában már üvegedényekben tartották az aranyhalakat, ám azok oxigént adó vízinövények hiányában rövid életűek voltak. Az első, tudományosan telepített akváriumok a 19. századtól várták az érdeklődőket. RESZLER GÁBOR

>> N É Z Z Ü K E G Y Ü T T. . .

Vincent van Gogh képeit! és tehetős műkereskedője volt. Európa-szerte sikeres galériákat nyitott. Vincent – Theo öccsével együtt – az ő párizsi üzletének alkalmazottja lett. Csakhogy az üzleti világ, a képek eladása csöppet sem vonzotta. Belgiumban művészeti egyetemre járt, megismerkedett az akkoriban népszerű festésmóddal, az impresszionista stílussal, mégis önerőből, önmagát képezve lett festő – nagy erejű és szerethető világú művész. Az impresszionisták a pillanatnyi látványt akarták megragadni. Nem törekedtek pontos, élethű ábrázolásra, inkább a látható világ keltette érzelmeket rögzítették. Van Gogh eleinte sötét színeket használt, aztán világosabb árnyalatokkal, derűsebb hangulatokkal kísérletezett. Vad sárgái és kékjei azonban a szüntelen belső nyugtalanságról tanúskodnak. Falura költözött, parasztok és nincstelen emberek közé. Theo testvére támogatásából élt, s csak vele tudott szeretetteljes kapcsolatot tartani. A Theónak

Vincent van Gogh (ejtsd: vinszent fan hoh) sokáig készülődött a döntésre, hogy festőművész lesz. A holland falusi iskola után különböző kollégiumokban tanult, és tizenhat évesen már dolgozott. A holland mellett jól beszélt angolul, franciául, németül, próbált nyelvtanárként megélni, de semmi se sikerült neki, és inkább csak hánykolódott a világban. Eltökélte például, hogy apját követve református lelkész lesz, ám igyekezete éppúgy kudarcba fulladt, mint a műkereskedés, pedig ahhoz minden adott volt. Nagybátyja ugyanis a korszak tekintélyes

írt több száz leveléből ismerjük mindennapjait és festői gondolkodásmódját. Theo lelkesítő figyelemmel kísérte testvére gyötrelmes életét – s ami talán a legritkább: törődéséért nem várt ellenszolgáltatást. Vincent van Gogh nehéz természetű ember volt. Betegsége miatt sokszor nem tudta fékezni dühkitörését, képtelen volt tartós kapcsolatban élni. Magányát rövid időre meg-megszakította egy asszony vagy egy szakmai barátság. A legviharosabb és leginkább végzetes Paul Gauguin (ejtsd: pól gogen) francia festőművészhez kötötte. Együtt béreltek műtermet egy Párizs melletti kisvárosban. A „Sárga ház”-nak nevezett épület lett az otthonuk és műtermük. Igazi művész-közösséget akartak létrehozni. Egy ideig jól is ment a közös munka, gyakran festettek egymásról portrét, és kidolgozták a színszimbolikára alapuló festésmódot. Van Gogh lelki zavarai azonban hirtelen felerősödtek. Egy veszekedés közben késsel támadt Gauguinre – majd levágta saját fülét. Vérvesztesége miatt kórházba vitték, ahol megnyugodott. A következő esztendő során festette életműve javát, számszerűen is rengeteg képet. De meg nem gyógyult, és harminchét évesen önkezével vetett véget életének. A zsebében talált, befejezetlen levélben megköszöni Theónak a küldött pénzt, és hogy műkereskedőként igyekszik – hasztalanul – segíteni képei eladásával. „... munkám a Tiéd. Az életemet adom érte, az eszem félig már ráment.” Senki sem sejthette, hogy alig néhány év múlva van Gogh festményei a világ legértékesebb és legkeresettebb művei lesznek. Egyik leghíresebb képe a poszteren látható

szobabelső. A Hálószoba című képen a Sárga házbeli szobáját festette meg. Az élénk színek mellett az impresszionisták hatására pasztell árnyalatokat használ. Öccsének beszámol róla, hogy a szobabelsőben a meleg nyári nap színvilágát akarta visszahozni. Az erőteljes vonalak, az égő színek feszültsége felkavaró. A Napraforgók című csendéleten is feltűnnek a jól ismert meleg színek, de a lehajtott fejű virágok borongósak. A bal oldali, tányérjával a néző felé forduló virág szinte segítségért kiált. El tudod olvasni a váza oldalára írt nevet? A harmadik képen különleges éjszakai látvány tárul elénk: az alvó város felett mozgalmas a csillagos ég. A csillagok körül gomolygó felhőzet, a hullámzó dombok és a tájból kiemelt, lángcsóvaként égbenyúló bokor jeleníti meg a festő zaklatott lelkiállapotát. Az örvénylő levegő sok-sok képének jellegzetes motívuma, de csak az egyik eszköz, amellyel érzékelteti a világmindenség mozgalmasságát. Nézd meg újra a képeket: a Hálószoba bútorai éppúgy mozognak, mint a napraforgók.

Tengernyi csoda Merüljünk együtt vizeink varázsos birodalmába s nézzük, milyen ámulatba ejtő élőlényekkel találkozunk! Vibráló kékség Az elektromos angolnák néhány milliméteres lárvái a Sargasso-tengerben (ejtsd: szargasszó) kelnek ki. Azonnal megkezdik útjukat a tengerből kisujjnyi az édesvízig, édesvízig g, s lassan kisujjny yi üvegpálcákká üve egpálcákká fejlődnek. dn nek. A bőrük átlátszó, a neonkék neon nkék fényt, amelyet magukból mag gukból árasztanak, árasztanaak, egy fluoreszkáló uoresszkáló fehérjének fehé érjének köszönhetik. kö öszönhetik.

A Nagy Öreg A Földközi-tenger mélyén hullámzik a világ legöregebb élőlénye, a neptunfű. A kutatók körülbelül 100 000 évre becsülik a korát. A neptunfű megtisztítja a vizet a szennyező anyagoktól, megfelelő élőhelyet kínál halak és csigák számára, védelmet nyújt a part földjének pusztulása ellen. A neptunfűvel borított terület kétszer annyi szén-dioxidot tárol, mint egy ugyanolyan méretű esőerdő, ezért a tengeri füves rétek természetvédelmi oltalom alatt állnak. Csípés, hangsebességgel A medúzának nincs agya, szinte teljes egészében vízből áll, de villámgyors: csalánsejtjei olyan sejtszervecskéket tartalmaznak, amelyekben kis kapszulák vannak, bennük apró szigonyokkal. Amikor egy medúza csíp, sejtszervecskék százait lövi ki magából egyszerre. A csípés csak 700 nanoszekundumig tart, amit elképzelni is nehéz, nano mert a nanoszekundum a másodperc egy milliárdod mer része. A csípés mégis olyan erős, hogy a rákfélék rész páncélját is átszúrja. Rendkívül fájdalmas és nagyon pánc veszélyes lehet, azonnali orvosi segítséget igényel. vesz Elkészülni... vigyázz... fény! Elké hal nagyon furcsa kinézetű, a A hordószemű ho mélytenger sötétjében él. Feje és farkuszonya mély végei teljesen átlátszóak. A tíz centiméteres hal vége nevét hatalmas, élénkzöld, rendkívül fényérzékeny nevé szeméről kapta, amely teleszkópszerűen mozog szem egy átlátszó, folyadékkal töltött pajzsban. A hal nagy szemével összegyűjti a lejutó kevés fényt, így érzékeli prédái, az apró halak és medúzák halvány körvonalát. h

A sárga, foltokkal tarkított hal Észak-Ausztrália és Indonézia partjainál él. Alacsony oxigéntartalmú A környezetben is életben marad: kö vízben vagy a parton a sekély se rákokra, halakra és kagylókra ráko vadászik. vadász Ilyenkor lecsökkenti szívverését szívveré és oxigénhasználatát, és akár egy órát is kibír. Mielőtt elfogyna a levegője, je lassan visszasétál a vízbe. Tündértu Tündértutaj A Dél-Amerikából Dél-Ame származó óriás tündérrózsa levelei elérik a 2–3 méter tündérrózs átmérőt, é és annyira szilárdak, hogy egy felnőtt ttet is megtartanak a vízen. A különö különös növény virágzása mindössze két napig ttart. Harminc centiméteres, ananász iillatú virága éjszaka nyílik ki. Az első é éjjel fehér színű, a második éjjel rózsaszínbő rózsaszín l fordul át mélyvörössé. rózsas

Sétáló cápa A szem szemfoltos emfoltos bambuszcápa bambuszc uszcápaa uszonyával uszony nemcsak úszni, de „járni” is tud.

Kicsik k között legkisebb A két cen centiméteres pigmeus csikóhal gyorsúszásban nem dönthet rekordot: gyorsúszá másfél métert tesz meg. óránként nt m növényre hurkolja, hogy Farkát egy közeli kö ö az áramlás lá ell ne ssodorja, és úgy beleolvad környezetébe, hogy alig a vehető észre. Rokona, a japán japá törpe csikóhal még m nála is kisebb: körülbelül rizsszemnyi nagyságúra nő. nagyság BORSICZKY-FÉL JÚLIA

A kívánságfaló harcsa

– Csak azét teljesítem, aki kifog. Azt pedig emberek szokták – felelte a hal, és undorodva arrébb úszott. – Egyszer kivételt tehetnél. – Soha! Mindennek van határa! A vitát egy gólya érkezése döntötte el, aki csőrébe kapta a békát. Az viszont még levegőbe emelkedés közben kétségbeesetten az aranyhal után nyúlt, és kirántotta a vízből. Így himbálóztak víz és csőr között. – Tulajdonképpen most kifogtalak – heherészett idegesen a béka. – Akár teljesíthetnéd is a kívánságom. – Engedj el! – Azt kívánom: legyek, aki voltam! – Ez a kívánságod? – sikoltott fel a hal. – Miért nem azt kívánod, hogy gebedjen meg a gólya? – Bízz bennem! – Hát legyen: jó tett helyébe, nem mintha ez jó tett lett volna… Egy pillanattal később a gólya rémült kelepeléssel elszállt. Sokszor kell még Afrikába repülnie, mire kiheveri, amit látott. Az aranyhal vízbe pottyant, majd mindjárt a felszínre úszott. Szétnézett. Egy csuromvizes ember vigyorgott rá a partról. – Na, mit mondtam? – Te vagy a béka? – Voltam. De megtört az átok. Igaz, egy királykisasszony csókja jobb lett volna. Sebaj, van még két kívánságom, nemde? – De-de – bólogatott szomorúan a hal, mert eszébe jutott a munkája. – Előtte azonban – mondta a fickó –, bevallom, megéheztem. Ennék valamit. Mondjuk, harcsapaprikást.

– Jó tett helyébe jót várj, kívánságod máris teljesült – mondta az aranyhal, azzal lebukott a víz alá, magára hagyva a szegény embert, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal. Ő maga kevésbé boldogan úszott lefelé, majd megpillantotta az alámerülő gyöngyöt. Gyorsan uszonya közé fogta, és a tó fenekére vitte. A harcsa már várta a mélyben. – Késtél – förmedt az aranyhalra. – Sokáig tanakodott a kívánságán, de itt van, meghoztam – nyújtotta felé a gyöngyöt a hal. A harcsa fitymálva nézte. – Csak ennyi? – A harmadik a héten. Három kívánság, minden kívánság teljesítésekor születik egy gyöngy. Amit te felfalsz – tette hozzá a hal csüggedten. – Fel ám – mondta a harcsa, és így is tett. – Csakhogy minél többet eszem belőlük, annál jobban kívánom. – Talán ne egyél többet – próbálkozott a hal. – Talán te teljesíts több kívánságot! – mordult rá a harcsa fenyegetően. – Hiszen már így is hármat teljesítek. Többet egy dzsinn se vállal! – Te majd fogsz, különben felfalom a családod. Az aranyhal nehéz szívvel visszaúszott a felszínre. Körülnézett, de sehol egy szegény ember. Mióta ennyi kívánságot teljesített, mindenki meggazdagodott a környéken. – Bárcsak megszabadítana valaki a harcsától! – kiáltotta, noha tudta, hogy saját kívánsága úgyse teljesül. Nem is termett ott senki, csak egy ronda béka a nádasból. – Ó, egy aranyhal! – brekegte. – Nem teljesítenéd a kívánságom?

KELEMEN TAMÁS

A hoppon maradt boszorkány

MOLDOVÁN MÁRIA rajzai

– Ezekből mind van a kamrámban! – kacagott örömében. – Ráadásul pont a recept kétszerese! Miért ne készíthetnék egyből két aranyhalat? – dörzsölte össze csontos, száraz kezét, majd hozzálátott. Szorgosan dobálta a szükséges alapanyagokat két egymás mellé tett rézüstbe, és míg az egyiket a jobb kezével balra kavarta, addig a másikat a bal kezével jobbra keverte. Néhány órával később el is készült mind a két kotyvalék, és az egyikben lány aranyhal, a másikban fiú aranyhal úszkált boldogan. A boszorkány – és fekete macskája – vágyakozva nézegette a két aranyhalat, aztán úgy döntött, összeönti őket, és szerencsét próbál. – Van néhány bibircsókom… – motyogta a boszorkány, majd megköszörülte a torkát és a rézüst fölé hajolt. – Mindegyik akkor keletkezett rajtam, amikor átkot szórtak rám. A bibircsókok rossz tulajdonsága, hogy csak akkor tűnnek el, ha az átkot visszavonják, és csak az vonhatja vissza, aki az átkot küldte. De az aranyhalak nem figyeltek a boszorkányra, mert éppen egymás kívánságait teljesítették, és mire a boszorkány felocsúdhatott volna, eltűntek. A boszorkány megfogadta, hogy többet nem rendel az internetről varázskönyvet, és nem készít két varázslatot egyszerre.

A boszorkány épp a legújabb varázskönyvét lapozgatta, amikor észrevette, hogy két oldal összeragadt. Óvatosan szétválasztotta a lapokat. – Ezt a két oldalt még nem is láttam! – motyogta horgas orra alatt. … A legenda szerinti kívánságokat teljesítő aranyhal lelőhelye… Halászleányok és halászlegények keresik időtlen idők óta… X jelöli a helyet, ahol az aranyhalat leled… A boszorkány a bibircsókjaihoz kapott, majd megragadta a varázsseprűjét, és az ablakon át egyenesen a könyvben jelölt helyre repült. De ott csak növényekkel sűrűn benőtt, mocsaras és lápos tavat látott. – Az a vacak varázskönyv biztosan régebbi kiadás lehet… – dünnyögte és visszarepült a házába. Útközben azonban támadt egy remek ötlete. Hazaérve odasietett a könyvespolcához, és némi keresgélés után leemelt egy varázskönyvet. Göcsörtös kezével lapozgatta: … Arany, aranyásó, aranyeső, aranyfog, ARANYHAL… – Aha, ez az! Lássuk a hozzávalókat: • Egy bokréta vízililiom a világ legtisztább vizéből • Három szikkadt szúnyoglárva • Hét piros szemű vízipók pirítva, sózva vagy ecetbe mártva • Valamint tizenkét kiskanál békanyál…

KOVÁCS ZOLTÁN TIBOR

Az óceán feneke

Így van ez a fenti példákban is. Emberként gondolunk a nagy vizekre, amikor a fenekükről beszélünk: ha ráülünk, alulra kerül, és a formája is olyan, mint amikor a tó vagy az óceán mélyén gödröket alakít ki a folytonos hullámzás. Mivel kicsi korunktól folyamatosan tapasztaljuk, milyen, amikor valakinek derűs vagy éppen mérges gondolatok tükröződnek az arcán, könnyebben megértjük a tenger viselkedését is, ha az emberek változatos arckifejezéséhez hasonlítjuk a nyugodt, napsütötte vagy éppen a nagy hullámokat verő, viharos vizet. Ugyanígy naponta többször átéljük, hogyan tűnik el az étel a szánkból, amikor lenyeljük, így

Vajon a tavaknak, tengereknek, óceánoknak is vannak testrészeik? Természetesen nincsenek. Akkor miért beszélünk a fenekükről? És hogyan mutatják ezerféle arcukat, ha nincs se orruk, se szájuk? Hogyan nyelik el a beledobott kavicsot torok nélkül? A kézzel nem fogható jelenségek kifejezésére sokszor olyan szavakat hívunk segítségül, amiket a mindennapokban is használunk, és akár meg is tudunk mutatni magunkon vagy a környezetünkben. Az egyik leggyakoribb módszer, hogy úgy teszünk, mintha a tárgyak, természeti jelenségek emberek lennének, és a velük kapcsolatban használt kifejezéseket vesszük elő ezek leírásakor is.

ezzel a szóval mindenki számára jól érzékeltethető, hogy valami örökre odaveszik egy folyóban vagy tóban. Ezt a nyelvi trükköt használjuk, amikor azt mondjuk, a dér megcsípte a leveleket, már csak néhány parázs pislog a kandallóban, vagy a tél után ébredezik a természet, és ezért lesz szeme a kukoricának és a szőlőnek, szája a zacskónak, füle a táskának, garatja a malomnak. A bemutatott példák hasonló folyamat kétféle típusához tartoznak. A dér csípése, a parázs pislogása, a tél ébredezése a megszemélyesítés példái: ekkor olyan cselekvéssel vagy tulajdonsággal ruházzuk fel a természeti jelenségeket és az élettelen tárgyakat, amelyek jellemzően emberiek. Amikor pedig testrészekkel azonosítottuk a jelenségeket közös tulajdonság alapján, metaforákat alkalmaztunk. A megszemélyesítést és a metaforát a költők is gyakran használják. Petőfi versében az óceán a költő szomorúságának határtalanságát és mélységét fejezi ki, amihez képest öröme csupán akkora, mint egy apró, nehezen megtalálható gyöngy a vízben.

„A bánat? egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm.”

A metafora és a megszemélyesítés fordítva is működik. Természeti jelenségeket és élettelen tárgyakat leíró szavakat is használhatunk emberi cselekedetek, érzések kifejezésére. Eleinte bimbózik, majd kivirágzik a szerelem, akárcsak egy szép virág. Aki gyengének érzi magát, az hervadt, mint a tápanyag nélküli növény. Valakinek elborul az arca bánatában vagy dühében, mint a vihar előtti égbolt, sőt villámokat szór a szeme, mások csak fortyognak magukban, mint a száz fokon lobogó víz a fazékban. Aki szeszélyesen viselkedik, az hullámzó kedélyű: hol jó a kedve, hol rossz, azaz a hangulata hol fent, hol lent van, mint a hullámzó víz. Te mindig szavakba tudod önteni az érzéseidet? Melyeket élted át a fentiek közül? PARAPATICS ANDREA

Gömbölyű gondok Az aranyhalakról legtöbbször a mesék kívánságteljesítő csodalényei jutnak eszünkbe, vagy a gömbakváriumban úszkáló valódi halacskák. Pedig manapság már nemigen láthatunk gömbakváriumot, mert komoly pénzbüntetésre számíthat, aki ilyenben tartja kopoltyús kedvenceit. Magyarországon 2010-ben megszigorították az állatvédelmi törvényt. Ez a törvény a kutyáktól a csirkéken, lovakon és majmokon át még a gilisztákkal is foglalkozik. Nem csoda, hogy kitér a haltartásra.

2010 óta tilos kerek kalitkába zárni a madarakat, és bármilyen gerinces állatot gömbakváriumban tartani. De vajon miért? Több oka is van. A gömbakváriumra nehéz a haltartáshoz szükséges kiegészítőket felszerelni, mint a fűtő- és szűrőberendezések, és rossz benne a vízáramlás. A hal ki is ugorhat belőle, hiszen nem fedett. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a gömbakvárium furcsán töri meg a fényt, ráadásul nincs benne szöglet, ahová el lehetne bújni. Ettől a halak idegessé válnak, és a tartós stressz rombolja az egészségüket. A gömbben a halak elvesztik tájékozódó képességüket, ebbe bele is bolondulhatnak. A szögletes akváriumban a sarkoknál és széleknél megtörik az egyenes, így ott találnak viszonyítási pontot. További probléma, hogy a gömbforma miatt a víz felszíne kis felületen érintkezik a levegővel, ezért az ilyen akvárium lakói túl kevés oxigénhez jutnak. Az aranyhalakról elterjedt, hogy rövid az emlékezetük. Ha ez így van, hogyan bolondulhatnának meg a gömbakváriumban, hiszen nem emlékeznek rá, hogy csak körbekörbe úszkálnak! A tudósok kiderítették, hogy a halak feledékenysége tévhit. Ugyanolyan jó a memóriájuk, mint a rágcsálóké vagy a madaraké. Egy angol kutató megállapította, hogy legalább három hónapig képesek emlékezni dolgokra. Ráadásul fejlett az időérzékük. Ezt kísérlettel bizonyította. A halak egy kapcsoló megnyomásával kaphattak enni, a kapcsoló viszont csak a nap bizonyos órájában működött. A halak hamarosan megtanulták, mikor kell a kapcsolóhoz

úszniuk, a nap többi részében pedig nem foglalkoztak vele. Egyesek szerint az aranyhalak feledékenységéről szóló tévhit éppen a gömbakváriumnak köszönhető, mert a halak úgy úszkálnak körbe-körbe, mintha folyton elfelejtenék, hogy korábban már jártak arra. HŐNYI E. KATALIN

Az ebihal és vízi társai

Neve szerint az ebihal kutya is meg hal is, pedig egyik sem, hanem a béka lárvája. A szó első két betűje – eb – a kutyára utal, s a szóösszetételekben általában lekicsinylést, megvetést fejez ki. Ebben az esetben azt, hogy hiába mutatja magát halnak – még az úszása is olyan –, nem igazi hal. Semmire sem jó. Se megenni, se fölnevelni nem lehet. A magyar nyelv más esetben is az eb (vagy kutya) szó odaragasztásával jelzi valaminek a hitványságát, értéktelenségét. A kutyatej fehér nedve nem igazi tej; az ebszőlő szép, piros bogyókat termő, de mérgező növény; az ebszékfű a kamillához) nagyon hasonló, székfűhöz (más néven ka növény. A történelmi de gyógyhatást yógyh st nem mutató m regényekben ényekbe a muszlimok muszlim néha néh kutyahitűnek mondják Rákóczi kurucai meg m dják a keresztényeket, eszténye Rák ebhitű labancokról énekeltek. e ű laba ek.

Van egy közmondásunk, amelyben kétszer is szerepel az eb szó, s arról szól, hogy a nem becsületes úton szerzett vagyon könnyen elvész. Melyik ez a közmondás?

Az ebihal tehát nem eb és nem hal, hanem a béka lárvája. Sokféle lárvával találkozunk az élővilágban. A pillangó lárvája hernyó, a szarvasbogáré pajor, a légyé nyű vagy kukac. A szitakötő vízben élő lárvájának nincs saját neve; egyszerűen szitakötő lárva. A „lárva” latin szó, azt jelenti, hogy ’kísértet, szellem, álarc’. A halaknak is van lárvája. A nőstény halak vízinövényekre rakják le a petéiket, és mivel a peteburok gyakran átlátszó, kívülről is követni

tudjuk, ahogy a pici embrió fejlődik. Néhány nap elteltével azt látjuk, hogy a lárva körbe-körbe úszkál a peteburkon belül. Amikor eléri a kellő fejlettséget, és a petében raktározott tápanyag is elfogyott, kipukkasztja a peteburkot, és kiúszik belőle. Innentől már halivadéknak nevezzük. A halivadékok és a felnőtt halak is kopoltyúval lélegeznek. A kopoltyút eltakarják a kopoltyúfedők, amelyek a fej két oldalán ritmikusan nyílnakzárnak. Lélegzéskor a hal száján beáramlik a víz, és körülmossa a kopoltyú vékony lemezkéit. Eközben az ott lévő milliónyi hajszálérben áramló vér fölveszi a vízből az oxigént, és leadja oda a széndioxidot. Majd végül a víz kiáramlik a szabadba a kopoltyúfedő nyílásán. Térjünk vissza az ebihalakhoz! A történetük ott kezdődik, hogy a felnőtt hím és nőstény békák vízközelbe vándorolnak, ott párzanak, és a nőstény lerakja a petéket. Ez a peterakás nem kis feladat! Egy-két óráig is eltart, amíg például a varangy a több méter hosszú – tízezernyi petét tartalmazó – petezsinórt rátekeri a vízi növényekre. Más békák (például a kecskebéka) nem hosszú zsinórban, hanem kocsonyás csomókban rakja le a petéit, de szintén több ezret egy helyre. Ezekből a

petékből bújnak ki az ebihalak. A kikelt ebihal vicces látvány. Hosszúkás-kerek teste van, amelyhez vékony, hosszú farkinca kapcsolódik. Általában nagy csapatokban úszkálnak a vízben,

és többségük nem éri meg a felnőttkort. Halak, vízimadarak, de még a szitakötő lárvái is vadásznak rájuk. Amelyik mégis életben marad, a napok teltével látványosan növekszik, erősödik. A farkuk azonban elvékonyodik, ugyanis nemcsak mozgásszerv, hanem tápanyagraktár is, amit (a vízi moszatok fogyasztása mellett) szép lassan felélnek. Az ebihalak is kopoltyúval lélegeznek. Csakhogy az egyáltalán nem olyan, mint a halaké. Fejlődése első napjaiban még látszik, hogy a fejéből kétoldalt picike, fürthöz hasonló kopoltyúk nyúlnak ki, de később azokat betakarja egy bőrlemezke; csak kicsi nyílás marad szabadon, amelyen ki-be áramlik a víz. A működése viszont hasonló a halakéhoz: sok-sok vékony érben áramlik a vér, és a vízzel oxigénre cseréli a szén-dioxidot. Az ebihal kopoltyúja kicsike, a víz sem áramlik át rajta úgy, mint a halakén, tehát elég gyenge kis légzőszerv. De nincs is szüksége ennél hatékonyabb kopoltyúra, mert a bőrén keresztül is lélegzik. A vékony bőrében lévő hajszálerek ugyanúgy működnek, mint a kopoltyú hajszálerei.

Ahogy a kis ebihal nő és erősödik, lassan kifejlődik először a hátsó, majd a mellső lába. A kopoltyúja fokozatosan elsorvad, viszont lassan erősödik a tüdeje. A nagyobbfajta

ebihalak fel is jönnek időnként a vízfelszínre levegőt venni. Ebben az életszakaszban tehát egyszerre háromféle légzésük van. A kopoltyújuk még, a tüdejük pedig már működik, s folyamatosan van bőrlégzésük. Később a kopoltyúnak még a nyoma is eltűnik, és a kifejlett békák már tüdővel lélegeznek akkor is, ha éppen a vízben vannak. Erős hátsó lábukkal nemcsak nagyokat ugranak, de kiválóan úsznak is. A békáknak felnőtt korukban is megmarad a bőrlégzésük, ezt vékony és állandóan nedves bőrükben a gazdag hajszálérhálózat teszi lehetővé. Ezért, ha a bőre olajjal szennyeződik, a béka elpusztul, mert megfullad. A békákat a kétéltűek közé soroljuk, a gőtével és a foltos szalamandrával együtt. Valóban kétéltűek, mint a katonai járművek, amelyek szárazföldön és vízben is tudnak haladni. De nem ez a kétéltűek meghatározó jellemzője, hanem hogy lárva korukban kopoltyúval lélegeznek, kifejlett állat korukban pedig tüdővel, akár erdőben élnek, akár vízparton. Szaporodni persze mindig vízhez mennek, hiszen a petéjüket vízbe kell elhelyezniük.

Talán a szúnyog is kétéltű? Hiszen a kifejlett rovar a szárazföldön él, a lárvája pedig a vízben! A szúnyoglárvák 5–6 mm hosszúak, tömzsi fejük van két szemfolttal, valamint szelvényekből álló, vékony farkuk. Kígyózó vagy hirtelen csapkodó testmozgással hol mélyebbre süllyednek, hol fölfelé úsznak a vízfelszínig. Amikor elérik a felszínt, nem a fejüket dugják ki a vízből, hanem a farkuk végével tapadnak alulról a vízfelszínhez. Ilyenkor levegőt lélegeznek. Vízben élnek tehát, mégis a kinti levegőt lélegzik be, mint kifejlett korukban, amikor éjszakánként zümmögnek a fejünk körül. Kopoltyújuk nincs, így nem kétéltűek.

VICTOR ANDRÁS

Volt egyszer egy aranyhal

Annyi szörnyűséget hallott már, oly sok kétségbeesett aranyhal meséjét hallgatta végig, akik mind arról panaszkodtak, hogy rossz horgot választottak, s olyanoknak kellett segíteniük, akik egyáltalán, de egyáltalán nem érdemelték meg! A hálátlanok kacsalábon forgó palotát építtettek velük, báltermet a Szaturnusz gyűrűjére. Az őrültebbje legyőzhetetlen hadsereget, mások halálát kérték, mintha bérgyilkosok lennénk, vagy hogy örökké éljenek, és annyit egyenek, amennyit csak akarnak. Csupa baromság, csóválták fejüket az aranyhalak, mikor a sekélyesben összegyűltek élménybeszámolóra. És ott vannak a szerencsétlenek, akik annyira izgulnak, hogy belezavarodnak a kívánságokba. – Az egyik ipse az ötös lottó nyerőszámait kérte tőlem – mesélte nevetve egy sokat élt aranyhal –, de hát én csak három számot tudtam elmondani

Ott úszkált a Nevekincs patakban évszázadok óta, kőszikla-morzsolódások óta, az álmok születése óta, fel- és alá, és várta a horgot. Horogra várni nem leányálom. Mondhatjuk úgy is: horogra várni örökös rettegés. Nem is a fájdalom a legkínzóbb, ami a horog bekapásával érkezik, hanem a bizonytalanság, hogy sikerül-e megtalálni a megfelelő horgot. Mert az aranyhalak hosszú életük során csupán egyszer teljesíthetik a három kívánságot. Egyetlen egyszer. És a mi aranyhalunk már rettenetesen hosszú ideje várta, hogy megtalálja a megfelelő horgot. Pedig ott lógnak, illegetik magukat a Nevekincs patak vízében, kínálják magukat kukaccal, kukoricaszemmel díszítve, ityegve-fityegve, fényesre hegyezve. Az aranyhal pedig csak néz és sóhajtozik. Egyszerűen nem érkezik a megfelelő horog! Csóválja uszonyát, meregeti nagy halszemét, és vár, vár, vár.

Ám egyszer, miközben épp hatalmasat ásított, hopp, fennakadt egy horgon. Nem akartam, ficánkolt észvesztve, szabadult volna, de érezte, a zsineg már feszes, és húzza maga után, ki egészen a partra. Ilyen ez? Hát megtörtént? De hát én ezt nem akartam, még nem választottam ki a megfelelőt! Ezeket dohogta, miközben óvatos kezek ragadták magukhoz, vékony ujjacskák nyúltak szájába, és vették ki a horgot. – Szép vagy! – egy kislány állt a bodzabotra kötött zsineg másik végén, kezében a kioperált horoggal. Az aranyhal vekengett a parton, és egyáltalán nem tudta, mit csináljon. A mondat, amit apró ikra korától naponta százszor elmondott, valahogy nem akart kijönni a torkán: Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat! Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat! Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat! – Visszadoblak, ne félj! – mosolygott a kislány, mintha hallotta volna. – Valójában nem is akartam halat fogni, csak kíváncsi voltam, mi történik, ha bedobom a horgot. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam! Szia, további szép életet! És visszadobta az aranyhalat. Csobbant, összezárt fölötte a víztükör, és csak lebegett az iszap fölött. – Vissza kell úszni, megkérdezni, teljesíteni! – nógatta az aranyhalat belülről az igyekvés, villogtak a pikkelyei. – Térj magadhoz! Megrázkódott, és a felszínre úszott. Életében másodszor látta a víz feletti világot. Az előbb, amikor kifogták, és most, amikor… A kislány már nem volt ott… A bokrok között épp akkor tűnt el a libegő sárga szoknya. Uccu utána, úszott az

neki, azzal pedig nem ment sokra. – Ne is mondd! – srófolt rá egy gülüszemű aranyponty. – Engem is kifogott egy horgász, de amikor megszólaltam, ijedtében visszadobott. Hiába úsztam ki hozzá, hogy mondja a három kívánságát, ő csak kiabált, hogy tűnjek el. Én meg eltűntem. Így a másik két kívánságát el sem tudta már mondani. Belém szorultak a kívánságteljesítések. Az aranyhalunk csak hallgatta a történeteket, és egyre bizonytalanabb lett. – Jól kell döntenem, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a kívánságok! – ezt suttogta egész álló nap, évszázadokon keresztül, hogy a sok suttogástól folyvást bugyborgott Nevekincs patak gyorssodrású vize. De mi alapján döntsön jól? A horog hossza, hajlási szöge, a horgon lógó csali színe, avagy a damil feszessége alapján? Ezek vajmi keveset árulnak el a horgászról. Ha kikukkantana, megnézné magának a zsineg végén ülő embert, hogy többet lásson, okosabban mérlegeljen… De hát, keseredett el benne az ötlet, ha meglesem a horgászt, akkor is csak azt látom, hogy miként öltözködik, milyen a szeme színe, a frizurája, de azt nem, hogy milyen kívánságot kér majd tőlem. Pedig ez a lényeg, a kívánság! Hogy az szép legyen, jó érzés legyen teljesíteni! Úgyhogy nem leskelődött, csak úszkált a zsinegek között. Hopp, egy társát épp kihúzták. Várt, nézte, ahogy a kis aranyszárnyú kecsege sürög-forog, izzad a homloka, próbálja teljesíteni a kérést, dohogva fújtatja ki kopoltyúján a vizet. Tőle is baromságot kértek, gondolja az aranyhalunk, fából vaskarikát vagy színváltós alsógatyát! Még jobban nekikeseredett. És csak úszkált szlalomban a csüggeteg horgok között.

– Fogalmam sincs, drágám! – Én tudom – vágta rá a betoppanó kislány. – Legalábbis sejtem. És már szaladt is a kádhoz. És tényleg ott pislogott az aranyhal. – Mi a második kívánságod? – kérdezte a kislánytól. – Mondtam már, hogy csak egy kívánságom van. A második kívánság a tiéd. Az aranyhal rövid gondolkodás után rávágta: – A második kívánság az, hogy maradj mindig ilyen jókedvű. A kislány először szörnyen komoly arcot vágott, majd kacagott egy hatalmasat. – Úgy látom, fogott a varázslat – tátogta az aranyhal. – De mi legyen a harmadik kívánsággal? – Nekem van egy ötletem! – suspitoltak, tanácskoztak komolyan. Végül egyszerre mondták ki: – Azt kívánjuk, hogy a harmadik kívánság a tiéd legyen! Igen, a tiéd, aki ezt most olvasod! Küldjük hozzád a varázserőt! És küldik azóta is szerte a világba a sok csiklandós varázserőt, aminél szebbet kívánni sem lehet. Csukd le a szemed, s ha hozzád is megérkezett, mosolyogj!

aranyhal szemben az árral, úszott teljes erejével. Ha kidugta a fejét, szinte repült a víz felett. Egyre közelebb látta lobogni a sárga szoknyát, már szinte csak a víz felszínén haladt, mint a vízipókok és a parafadugók, amikor a kislány hátrafordult. – Hát te? Hová igyekszel ennyire? – Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat! – hadarta az aranyhal. A kislány először csak kacagott, majd kezébe vette, és arca elé emelte a halat. – Három kívánságomat? Nekem nincs három kívánságom! De ha nagyon szeretnéd, kívánok egyet. Mondjuk… Mondjuk, azt kívánom, hogy… Az aranyhal izgult. Hát eljött az idő, kívánságot teljesíthet. – Azt kívánom, ha visszadobtalak, oda érkezz, ahol leginkább szeretnél lenni! Azzal másodszor is a vízbe dobta az aranyhalat. Szökellve szaladt hazáig. Énekelt is, mert azt mindig szokott. Dalt az erdőről, a folyóról, a tavaszi szélről. Amikor kinyitotta az ajtót, hangos sikoltást hallott: – Jesszumpepi! Hogy kerül ez ide? – Az anyukája hangja volt. – Péter, eléggé otromba vicceid vannak! – Én erről semmit sem tudok! – válaszolt az apukája. – Akkor hogy kerül a fürdőkádba egy hal?!

SZABÓ ATTILA

Aranykeszeg Kifogtam egy aranyhalat, úgy ragyogott, akár a Nap, vígan úszkált a végtelen, lustálkodó Óceánban. Ijedten sírt az iszákban, szegénykét meg is sajnáltam. Kicsi hal volt, aranykeszeg, kedve kissé szárnyaszegett, arra kért, hogy dobjam vissza, jóért jóval fizet vissza. „Jól van, halacska, nem bánom, íme, hát a kívánságom: mától olyan erős legyek, magam bírjak el egy hegyet, morzsoljam össze a sziklát, csodálkozzon a nép, mit lát!” Elsápadt az aranykeszeg: „Szomszédba ment tán az eszed? Sajnos, a szíved nem tiszta, inkább ne is dobjál vissza!”

Napsütötte Aranyvarangy, csücskös béka, leveli, békabőrét (varázsszóra) leveti. Három napra aranyhalak lehetnek. Hiszed vagy sem, ők is csodát tehetnek. Zsebtükör lesz a Kocka-tó: kerekül. Fűzfa ágán száz kis barkagyerek ül.

FECSKE CSABA

Vízre hajló napsütötte cifraság... Gondold csak el, mennyi, mennyi kívánság! BÚTH EMÍLIA

Zsupsz Mirával áttekertünk a Szigetre mert kívánságunk volt, és kellettek az aranyhalak. A tó zöld buggyot vetett, vízililiomok meg iszamós kövek között piros, bajszos halak úsztak.

Mit lát az aranyhal?

Titkot súgtam az aranyhalnak, de csak pikkelt, én meg belecsúsztam a tóba. A mélyben zavaros volt minden.

Ha volna három kívánságom, kérni mit volna jó? Hogyan lesz valóság az álom? Elgondolkodtató, hogy nem elég-e, ha megtartjuk magunknak, ami van? Ha vízről fölszállnak a hattyúk, s mind a légben rohan, a hal ott ne talpakat lásson, sárga hattyúhasat? Maradjon egy hely a világon, s legyen egy pillanat, mikor a vágyakat bevárom, mikor kérni szabad, és épp a kérés lesz az álom, az öröm-áradat.

Már fogyott a levegőm, amikor Mira felcibált, álltunk ott megfürödve, lógott ruhánkról a moszat. A víz térdig ért. Az aranyhal azért tette a dolgát, mert mindegy az, hogy tenger vagy pocsolya, Mira utánam ugrott. CSONGOR ANDREA

VÖRÖS ISTVÁN

A tenger lányai A tengereket, tavakat, folyókat benépesítő lények régóta foglalkoztatják az emberek képzeletét. A vizekben élő szépséges lányokat emlegették sellő, hableány, szirén, vízitündér, najád és nimfa néven is. Némelyiket gyengéd, jószívű teremtésnek gondolták, aki földi halandóba szerethet, és megmutathatja szerelmének a mélység csodálatos világát. De gonosz lényekről is szőttek történeteket, olyanokról, akik vízbe ölték az elcsábított férfiakat. Akár így, akár úgy, a tengerben lakókat általában természeti jelenségekhez és szerencsétlenségekhez kapcsolták: viharhoz, hajótöréshez.

A tenger lányai közül többen kíváncsiak. A sellők szélcsendben a hajó közelébe úsznak, a tengerészek pedig a hajó korlátjánál összegyűlve csodálják őket. Hosszú hajuk betakarja vállukat, arcuk bájos, vízből kiemelkedő testük karcsú és kecses, de nincs lábuk, testük halfarokban végződik. Az ókori görögök úgy tudták, a tenger lányainak apja Néreusz tengeristen, az anyjuk pedig Dorisz.

A sellőket olykor összetévesztették a szirénekkel, holott a szirének lányarcú, madártestű lények, és csodálatos hangjukról nevezetesek. Ők sirályok módjára repkednek a hajók és a tengerészek körül. A szirének csábításáról szól az Odüsszeia című eposz egyik éneke. A trójai háborúból hazafelé tartó Odüsszeusz különféle mitológiai alakokkal találkozik: emberalakot öltő istennel, egyszemű küklopsszal, nimfával – és szirénekkel is. Ezek a varázslatos, de gonosz lények az énekükkel bűvölik a hajósokat, hogy azok eszüket vesztve a tengerbe fulladjanak. Odüsszeusz viasszal betömte harcostársai fülét, hogy ne eshessenek kísértésbe, magát pedig erős kötelekkel az árbochoz köttette, így hallotta a csábító hangokat, mégis elkerülte a bajt. A szirénhang kifejezés erre a mitológiai történetre, a veszélyes bűbájra utal. Orpheusz (ejtsd: orfeusz), a legendás énekes úgy mentette meg társait, hogy még a sziréneknél is szebben énekelt. Dalait a hajósok olyan áhítattal hallgatták, hogy nem figyeltek a vízben leselkedő csábítók énekére. Ezzel a szirének sorsa betelt, mert átok ült rajtuk, hogy ha valaki megmenekül tőlük, az a pusztulásukat jelenti. Tengerbe vetették magukat, s ott sziklává változtak. A leghíresebb német sellő Lorelei, aki a Rajnában élt. Sok költőt megihletett, köztük a magyar Dsida Jenőt is:

Fésüli arany fürtjét, és úgy dalol, dalol – különös, édes dallam fáj, sajog valahol. A hajós szívét fogja, mit fájdalom facsart, csak néz, néz a magasba – ... Csattan a sziklapart. Csónakát hideg hullám nyeli a mélybe le. – Szép Lorelei a gyilkos, és bűvös éneke.

A hableányok, vagyis sellők szelídebb vízi tündérek, és újabb kori mesék szereplői. A legismertebb a dán Andersen kis hableányának története, mert számtalan változatban feldolgozták, több rajzfilm is készült belőle. A kis hableány szobra több mint száz éve üldögél a tengerparton, Koppenhága kikötőjében. Kelet-Európában a ruszalkák csábították a férfinépet. Ők a görög mitológia najádjaihoz hasonlók, folyókban és tavakban élnek. Mesélik, hogy vízbe fúlt fiatal lányok vagy kereszteletlenül meghalt gyerekek szellemei. Nincs madártestük-karmuk, mint a sziréneknek, halfarkuk se, mint a sellőknek. Gyönyörű fiatal nők, hosszú, hínárra emlékeztető zöld hajjal. Antonin Dvořák (ejtsd: dvorzsák) cseh zeneszerző Ruszalka című operájának főhőse melegszívű vízi lány, és teljesül is nagy álma: elnyeri egy földi ember, a herceg szerelmét. PÁNTI IRÉN

Aranyhal a Kerekerdőben

– Számtalan mesében szerepeltem már, de ilyen még sohasem esett meg velem! – csodálkozott az Aranyhal. – De, ha jól látom, egy borz közeledik a tóhoz. Valóban, Borzas, a bronzöntő borz rohant oda, hogy forró bronzöntvényét lehűtse. Pár nappal korábban indította be műhelyét, és nem jutott eszébe, hogy a kohó mellé egy hordó hideg vizet tegyen, ezért a tóra járt lehűteni a munkáit. A víz hatalmasat szisszent, ahogy messziről belehajította a szobrocskát. – Borz barátom, ha egyetlen kérdésemre megfelelsz, teljesítem három kívánságodat. – Várj egy cseppet, hadd nézzem meg, hogyan sikerült az öntvény. Borz előkotorta a tó mélyéről a lovat ábrázoló szobrot. – Juhé! Tökéletes! Na, most már felteheted a kérdést. – Melyik két fém ötvözete a bronz? – Viccelsz velem? Hiszen tudod, hogy bronzöntő vagyok. Vörösréz és ón keveréke. – Úgy van. Mondhatod a kívánságaidat. – Szeretném, ha borz lennék, lenne bronzöntő műhelyem, és a mai öntvényem hibátlanul sikerülne. – Viccelsz velem? Borz vagy, van bronzöntő műhelyed, és az öntvényed hibátlan lett. – Így van. Nincs is több kívánságom – jelentette ki Borzas, és eltűnt a fák között. Ám nem a műhelyébe ment, hanem jóbarátjához, Medvenchez, hogy beszámoljon neki a történtekről… Az Aranyhal csak tátogott. Talán a Négyszögletű vagy a Háromszögletű erdőben több szerencsém

Hajdanán, amikor Hétfő, a hétfejű sárkány árnya még nem vetült a Kerekerdő fáira, de már az ifjú Medvenc látta el a polgármesteri teendőket, egy Aranyhal jelent meg az aprócska erdei tóban. Hogy került oda? A természettudósok azt mondanák, bizonyára egy madár lábára tapadt véletlenül az Aranyhal ikrája egy másik tóban, és az szállította oda. Ám ez egy mesebeli tó, mesebeli hallal, aki ráadásul bárki három kívánságát teljesíti. Miért ne tudott volna egyszer csak ott teremni a kerekerdei tavacskában? Akárhogy is történt, az Aranyhal vidáman fickándozott a tó tükrén, és kíváncsian leste a partot. De hiába várta a horgászokat. Medvenc ekkorra már meghozta a kerekerdei törvényt: egyetlen állat sem bánthatja és eheti meg a másikat, így a vadászat mellett a halászatot is betiltotta. Az Aranyhal éppen azt fontolgatta, hogy másik tavat keres, amikor Vaddisznó csörtetett a tóba, hogy megfürödjön. – Vaddisznó! – kiáltott rá az Aranyhal. – Ha egyetlen kérdésemre tudsz válaszolni, teljesítem három kívánságodat. – Halljuk! – röfögte Vaddisznó. – Hogy hívják a tölgyfa termését? – Makknak. De ezt már óvodás koromban is tudtam… – Nem számít, teljesítem három kívánságodat. – Csakhogy nekem négy kívánságom van. Ahogy mi, vaddisznók mondjuk, „három az agyar igazság, meg egy a ráadás”. Ragaszkodom a ráadáshoz. – Sajnos, csak három kívánságodat tudom teljesíteni. A Vaddisznó erre mérgesen visszacsörtetett a fák közé.

fickándozó halat. – Medve, ha elengedsz, teljesítem három kívánságodat! Medvenc óvatosan kihúzta az Aranyhal szájából a horgot, és a csodatévőt visszadobta a vízbe. – Azonnal változtasd vissza a káposztaföldet erdővé, rajtam és Borzason kívül mindenki felejtse el, hogy itt jártál, és végül, örökre tűnj el a Kerekerdőből! Abban a pillanatban helyükre szökkentek a fák, Nyúl szájában megakadt az utolsó falat káposzta, és csak vakarta, vakarta a fejét, hogy mi történt vele. Aranyhal pedig eltűnt örökre. Pár év múlva, amikor Hétfő, a hétfejű sárkány először jelent meg az égen, hogy jussát követelje, Medvenc így szólt halkan Borzashoz: – Talán mégsem kellett volna örökre elküldeni az Aranyhalat. – Késő bánat, eb gondolat – válaszolta szomorúan Borzas.

lesz, gondolta, és már majdnem elsuttogta a megfelelő varázsigét, amikor a tóparton megjelent Nyúl. – Ugrifüles! Ha válaszolni tudsz egy kérdésemre, teljesítem három kívánságodat. – Hegyezem a fülemet – makogta a Nyúl. – Mit savanyítanak az emberek Vecsésen? – Káposztát. – Így van. Jöhet a három kívánság! – Először is, ne legyenek fák a Kerekerdőben, másodszor: helyette legyen egy hatalmas veteményes, harmadszor: abban csakis káposzta teremjen. – Holnap reggelre teljesül mindhárom kívánságod. Másnap reggel, amikor Medvenc kibotorkált a barlangjából, hatalmas káposztaföldet látott maga körül. Azonnal sejtette, mi történt. Előkotorta régi horgászbotját, és a tóhoz sietett. Egy szem kukoricát tűzött a horogra és bevetette a tó közepére. Az Aranyhal örömmel kapta be a csalit. Medvenc feltekerte az orsót, és mancsába kapta a

VARGA ZOLTÁN ZSOLT

Papival a parton BENEDEK VIRÁG rajzai

Papi elvitt horgászni, hátha fogunk egy aranyhalat, és minden kívánságunk teljesül. De csak a botokat fogtuk. Viszont megmutatta, milyen az aranyhíd, hogy szól a levélsíp, és faragott egy bábut is nekem. Meg mesélt a gyerekkoráról, és én is az enyémről, ami könnyű volt, mert az most van. Csak anyáékkal nem beszélgetünk róla. Amikor megkérdezte, mit kívánnék az aranyhaltól, csak az jutott eszembe, hogy egy csomó ilyen napot. HAÁSZ JÁNOS

A halász nézi a kis hal vergődését, s egyszerre megérti – bár kimondani nem tudná –, hogy ez a lény még nála is reménytelenebb helyzetben van, s hogy éppen őneki kiszolgáltatott. Képzelete egyszeriben megnagyítja, arany fénybe öltözteti és kívánságteljesítő, beszélő hallá változtatja. A hal csodát tesz vele, ő meg élni engedi a halat. És a beszélő, tehát gondolkodó hal hogyan vélekedik a csodáról? Vele csak megtörténik vagy ő is irányítja már kettejük sorsát? Engedd szabadjára képzeletedet, írd és rajzold le, vagy más módon ábrázold, mi és hogyan történt a vízpart közelében lebegő csónakban! Munkádat küldd el postán vagy elektronikusan a szerkesztőség címére 2021. április 5-ig! A legötletesebb, leggondosabb munkák készítőit megjutalmazzuk.

A mesékben a hősök legtitkosabb vágyai teljesülnek, méghozzá éppen azok, amelyekre a valóságos élet körülményei közt semmi esély sincs. A szegény ember legkisebb fia elnyeri a királylány szerelmét és a fele királyságot. A mindenéből kifosztott, gonosz mostohától szenvedő lányt megmenti és jólétbe viszi a herceg... és így tovább. A halász és a kívánságteljesítő aranyhal története is erről szól. A halász ugyanis a sok meseváltozatban mindig szegény, legtöbbször öreg, már alig van ereje a munkához, és olykor nagyravágyó, házsártos feleség is gyötri. A kétségbeesett ember korgó gyomorral mégiscsak elindul halászni, régi szerszámai ócskák, csónakja is javításra szorulna, minden annyira reménytelen, s valóban: egyetlen ujjnyi halacska akad csak a hálójába.

ISSN 1789-4972

Ára: 945 Ft

a csoda

SZITAKÖTŐ 2021-53 [tavasz]

Articles inside

Varga Zoltán Zsolt | ARANYHAL A KEREKERDŐBEN

Pánti Irén | A TENGER LÁNYAI

Szabó Attila | VOLT EGYSZER EGY ARANYHAL

Victor András | AZ EBIHAL ÉS VÍZI TÁRSAI

Hőnyi E. Katalin | GÖMBÖLYŰ GONDOK

Kovács Zoltán Tibor | A HOPPON MARADT BOSZORKÁNY

Nézzük együtt… VINCENT VAN GOGH KÉPEIT

Borsiczky-Fél Júlia | TENGERNYI CSODA

Kelemen Tamás | A KÍVÁNSÁGFALÓ HARCSA

Kapitány Máté | HÁROM KÍVÁNSÁG

Bene Zoltán | A TÜKÖR ELŐTT

Z. Karvalics László | MIRE JÓK A ROBOTHALAK

Inczédy Tamás | A LEGUTOLSÓ KÍVÁNSÁG

Jámborné Balog Tünde | PEZSDÜLJENEK A VIZEK

Szigeti Zoltán | A VIZEK ZÖLDJE

Horgas Judit | A NEGYEDIK ÁSZ

Vibók Ildi | HÓDÍTÓ VENDÉGEK

Janecskó Kata | PIKKELYEK ÉS CSODÁK

Makó Ágnes | A KIRÁLY ÉS A NYUGDÍJAS ARANYHAL

Hodgyai-Lőrincz Eszter | HALADÓ HALADÓ