97 és fél óra: Kolcsár Levente-Péter Szebeni-havasokban történt balesetéről és az ott töltött négy napról
A
mikor először hallottam a történtekről, hirtelen egy film ugrott be, majd azon gondolkodtam, hogy naivan mindig arra gondolunk, a híradásokban lehozott történetek főszereplői mi és családtagjaink vagy közeli, esetleg távolabbi ismerőseink nem igazán lehetnek. Kolcsár Levente-Péter története egy ezekhez hasonló, elképesztő szerencséről, lélekjelenlétről és kitartásról tanúskodó történet a balesetéről, és az azt követő néhány napról, amit egyedül töltött a Szebeni-havasokban. Ismerősei már olvashatták a történteket a facebookon megosztott bejegyzése alapján, ahol napról napra leírta, mi történt vele pontosan. Ezeket a bejegyzéseket és Péter kiegészítéseit felhasználva osztjuk meg mi is újságunk hasábjain ezt a történetet önökkel, mely mindenki számára tanulságos és hasznos lehet. „Kedves barátaim, ismerőseim és a többiek. Nos, az utóbbi egy hetem igen kalandos volt. Ezzel kapcsolatos információkat szeretnék megosztani veletek, illetve pontosítani, mivel a média lecsapott a hírre és számos pontban pontatlan híreket adtak le a tévében, illetve más írott sajtóban. Először is: ez egy munkahelyi baleset volt. Nekem ez a munkám, és igen, tisztában voltam a veszélyeivel, mint azzal is, hogy „hát egyedül megindulni a hegyre nem szabad”. Pontosan mi a végzettséged, szakmád? Végzettségemet tekintve ökológus vagyok, jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója és ideiglenes alkalmazottja mint segédkutató. Kutatásaim során rendszertannal foglalkozok, ami annyit tesz, hogy különböző fajokat gyűjtök be (lepkéket, legyeket és szúnyogokat), majd ezeket meghatározom. Általában ritka, a térségből/országból nem jelzett fajokat, tudomány számára új fajokat keresünk, amelyeket még senki nem írt le. Egy ilyen gyűjtőúton voltam, amikor a baleset is történt. „Részletek: 0.Vasárnap 11 órakor érkeztem Szebenjuharos (Păltiniș) telepre, ahol a kocsit hagytam, majd jó biológushoz méltón, jól felpakolva elindultam a Cânaia menedékházhoz, ahol az
éjszakát töltöttem. A menedékháznál nem volt senki. 1.Hétfőn (jún. 29.) elindultam lepkéket (gleccseraraszolókat) és kétszárnyúakat gyűjteni. (...) Délben értem el a Szebeni-havasok legmagasabb pontját, a Csindrelt (Cindrel). Mivel az időjárás nem kedvezett a lepkegyűjtésnek, ezért úgy gondoltam, leereszkedek az egyik gleccservölgybe, ahol kétszárnyúakat (legyeket, szúnyogokat) gyűjtök. Az ereszkedés közben egy meredek, még hóolvadéktól áztatott völgyben másztam lefele. Ekkor csúsztam meg, vagy csúszott ki a kő a lábam alól. Nem zuhantam, hanem inkább gurultam/pattogtam a patakvölgyben, úgy 10-20 méter távolságra álltam meg. Közben pár dolgot elhagytam, mint a bicskám. Miután megálltam, gyorsan rájöttem, hogy a csípőm törött el. Egyből próbáltam hívni a hegyimentőket és a 112-t, de egyik hálózatnak sem volt jele. Ekkor még a kezdeti igen magas adrenalinlökettől a fájdalmat nem éreztem, és elkezdtem bekúszni a völgyben. Száz métert ereszkedhettem, s majd megálltam újra telefonálni. Ismét nem volt jel. Ekkorra már elmúlt az adrenalin hatása, és a fájdalom miatt már nem tudtam tovább menni. Egy kőgörgeteges részen álltam meg. Hamar felfogtam, hogy egy éjszakát biztosan ott töltök, és ezért kövekből elkezdtem magam köré védőfalat rakni, mivel ekkorra teljesen eláztam, és elég hideg szél fújt. Próbáltam kiáltani, de senki nem reagált a dolgokra. Aznap még kétszer áztam el teljesen. Estére egy két méterre levő törpefenyőhöz kúsztam, mivel már nem bírtam a hideget, és arról ágakat törtem le, és azzal takartam be a lábam, hogy egy kicsit az esőt és a szelet felfogja. 2. Az éjszaka kimondottan kellemetlen volt, az órákon át tartó eső és hideg szél miatt. Aludni nem tudtam, csak azzal foglalkoztam, hogy melegen tartsam a testem, amit erős remegéssel tudtam csak elérni. Folytatás a 8. oldalon
Szórakozz, sportolj, versenyezz, kreatívkodj, táncolj: Légy-Ott!
T
avaly tízévesek voltunk, idén már tizenegy. A Légy-Ott Kupa ennyi éve tölti ki a fiatalok napjait Ditró ünnepén. Két éve vállalta át a Ditrói Ifjúsági Fórum ennek a rendezvénynek a szervezését, amit addig az akkori DISZ, majd utána lelkes önkéntesek valósítottak meg évről évre, hogy a ditrói fiatal nehogy unatkozni merjen falunapokon. Idén három csapat nevezett be, összesen hatvankét résztvevő volt a Légy-Ott Kupán, akik a három nap alatt három kategórián belül mérték össze tudásukat: voltak kulturális versenyek, szórakoztató versenyszámok és sport. A kulturális vetélkedőkön a fiatalok nem ártott, ha tudtak jó sok dolgot Ditróról, merthogy a vízkvízt szárazon megúszni csakis így lehetett: akkor volt igazán kvízkirály valaki, ha tudta, megközelítőleg hány utcája van Ditrónak, milyen magasan található Cengellér, és hogy hányadik alkalommal szervezték meg idén Ditróban a Lovasnapot stb. A logika és általános ismeretek is sokat segítettek, mert ki tudta volna megválaszolni, hogy hány állatot vitt Mózes a bárkájára. Más megmérettetéseken filmrészleteket kaptak a versenyzők vagy éppen a film DVD-borítójának egy részét, hogy elmondják, milyen filmről is van szó, de mémesített világhírű festmények is okoztak
kis fejtörést a játékosoknak. Írói és érvelői tudásukat is megcsillogtathatták, miközben amellett hoztak fel érveket, hogy miért jó részt venni a LégyOtt Kupán. Sportoknál két különböző kategória volt, az első napot a kocsmasportok töltötték ki, merthogy azok igen is sportok, így a csocsóban, a beerpongban, dartsban, székely gameboyban is összemérték erejüket a csapatok. A kézilabda, a teremfoci, a kosárlabda, a futás, és főleg a méta is kihagyhatatlan bármilyen ifjúsági versenyből. Igen, főleg a méta, mert ebben is nagyon jók vagyunk mi, ditrói fiatalok. Szórakoztató programokból sem volt hiány, ami nem azt jelenti, hogy ezeknek a programoknak a szórakoztató jellege bármit is enyhítene a megmérettetések nehézségén. A pénteki nap már így is indult: először egy flashdance-szel kedveskedtünk a ditrói falunapozó közönségnek, a csapatok megmutatták, milyen szuper koreográfiákat tudnak összehozni a Ketchup Songra. Majd folytattuk is egy kétórás táncmaratonnal, ahová legalább négy személy kellett jelentkezzen minden csapatból. Egy idő után azt sem lehetett tudni, kik a versenyzők és kik a szolidarizáló csapattársaik, olyan sokan voltunk a táncparketten. Igaz, maratonnak nem maraton, de a két óra így is megtelt és színes, érdekes volt, mert negyedóránként valamilyen próbát is ki kellett álljanak a versenyzők, hogy ezt a programpontot sikeresnek könyvelhessék el. 2
A Légy-Ott Kreatív versenyszám pedig kihozta a csapatok igazi szuperhős vagy hippi arcát, de azt is megtudhattuk, nem kevés példából, hogy mikor igazi ditrói a ditrói, illetve azon sem csodálkozott senki a faluban, amikor teljes sí- és snowboardfelszerelésben érdeklődtek a fiatalok, hogy van-e hó a Csacsán, vagy amikor tizenvalahányan 1310-es Daciákat kergettek, hogy bemásszanak egy videó erejéig, esetleg mikor nyári domboldalban motoros meghajtású szánkók siklottak, mert hát Légy-Ott Kupán semmi sem meglepő. A csapatok főzési tudásukat is megvillogtathatták a Vándor Fakanál főzőversenyen, énektudásukat a karaokén, tánctudásukat a Just Dance-en (ez a tánckaraoke), fotózási készségüket az élményvideójukban. De azért sokkal több tehetségük felszínre került a három nap alatt: hogyan lehet egész napos futás után, még éjjel minimum négyig bulizni, vagy semmi alvás nélkül másnap reggel a reggeli tornán aktiválni, s majd ügyességi játékokon kútfúrás után törpejárásban egy padon végiggyalogolni. De az is kiderült, a pontokért mindent: nem, itt a szemétszedés vagy kedves szavak, kedvesség, figyelmesség, segítségnyújtás nem ér plusz pontot, de nagyon örültünk ezeknek! Gratulálunk minden csapatnak, nagyon ott voltatok! Illetve köszönjük Ditró Község Önkormányzata támogatását és segítségét, nagyon köszönjük az Erika Kaffé és a Ferenczi Bár támogatását is, és hogy napokon keresztül a programok lebonyolításában olyan készségesen segítettek! Mi jövőre is készülünk, készüljetek ti is! Balázs Brigitta Ditrói Ifjúsági Fórum
Tízéves mazsorett-találkozó
Cseperedő
A
A
falunapok keretén belül nem csak a felnőttek, de a babák is nagyon jól szórakozhattak, többek között a Cseperedő is egy ilyen program volt: babáknak és anyukáknak, de nagymamáknak is ideális volt! Mi, a Ditrói Ifjúsági Fórum önkéntesei is szakítottunk időt, hogy besegítsünk a Caritasnak a program lebonyolításában, mert rengeteg babát és anyukát érdekelt a kétórás foglalkozás. Nem csoda, hiszen a megszokott játékos, dalolós foglalkozáson kívül új játéklehetőségeket is kínált a piciknek és anyukáknak ezúttal a Cseperedő: a nagyobbaknak lehetett festeni hatalmas nagy fehér papírokra, hatalmas ecsetekkel, de papírsárkányt vagy színes frizbit is kreálhattak akár. A még kisebbek pedig virágos-pillangós füzért készítettek, hogy legyen, amit lobogtatniuk a szélben, és mindenféle izgalmas építményeken mászkálhattak, akadálypályákon, alagutakban vagy épp legoépítményeket gyárthattak maguknak. Gyerekek, anyukák, nagymamák, kistesók, mindenki bejött egy kis időre, hogy együtt énekeljenek, játszanak a falunapok alatt is. Hogy mennyire fontosnak tartjuk ezt a foglalkozást a falu, a gyermekek és szülők életében, azt egy előző számunkban már kifejtettük, úgyhogy ezúttal azt hangsúlyoznám ki, hogy egy ilyen ünnepen, mint a Ditrói Falunapok, mennyire fontos, hogy minden korosztálynak és rétegnek, fiataloknak, családoknak és időseknek egyaránt szóljanak a rendezvények. A Cseperedő egy ilyen rendezvény volt: igazi kikapcsolódás a kisgyerekeknek, babáknak, kis pihenés az anyukáknak, úgyhogy minden szempontból fontos színfoltja volt ez a XV. Ditrói Napoknak! Balázs Brigitta 3
XV. Falunapok keretén belül megrendezésre került az immár tíz éve működő mazsorettcsoport megünneplése. A műsort két, a kezdő csapatot erősítő mazsorett, Köllő Tünde és Hompoth Emese konferálta, akik 2005 áprilisától egészen mostanáig a mazsorettcsoport működésének, fellépéseinek színes palettáját tárták elénk. Természetesen a tánc sem maradhatott el. Minden fontos momentum, állomás bemutatása után a legkisebbektől a legnagyobbakig komolyan felépített, elegáns ruhákkal, gyönyörködtető koreográfiákkal bizonyították ügyességüket, pompon és botok váltakozásával. Megtekinthettük a jelenlegi ruhakészletet, amely az évek folyamán igen nagyot fejlődött, és óriási öröm volt a csinos, mosolygó lányok kavalkádját látni a színpadon. Az ünnepi műsor záróakkordjaként György Hajnal alapító és a mostani három csapatkoordinátor köszönetnyilvánítását hallhattuk, s megbizonyosodtunk, hogy biztosítva van a mazsorettcsoport jövője. Ezt követte a közös szülinapos tánc, majd a polgármester úr egy mazsorettes tortát nyújtott át a csapatnak. A színpadi műsor után a konferenciateremben egy koccintás és tortaevés kíséretében jelképes ajándékot adtak át a már nem aktív mazsoretteknek és támogatóknak. Újra csak megköszönni és elismerő szavakkal kifejezni lehet Hajni néni sokéves munkáját. Mint már nem aktív mazsorettnek, számomra igen kellemes élmény volt egy pár órát újra mazsorettes szemmel nézni a világot. Nagyon jó volt látni az utánpótlást, a „régiek” elismerő, elégedett tekintetét és az örömteli együttlétet. Talán jobban nem is lehetne befejezni e kis összefoglalót, mint a mazsorettcsoportban tanult jelszóval: „Mosolyogni, mosolyogni, mosolyogni”. Kiss Mónika
A vizsgastresszről a Ditrói Hírlap szerkesztőségével
A
stressz mindennapos része életünknek. Cikkünkben a vizsgastressz témáját próbáljuk meg kivesézni. A Ditrói Hírlap szerkesztősége arra vállalkozott, hogy összegyűjti tapasztalatait a vizsgahelyzetekben megjelenő stresszről, illetve technikákat javasol a stresszel való megküzdésre. A cikkben fiktív nevek szerepelnek. Milyen alkalomhoz kötődik a legintenzívebb stresszélményed? Emma: A 9-12-es román órákhoz. Ahogyan a tanárnő forgatja a naplót, mi pedig tűkön ülve várunk, hogy nehogy minket szólítson fel. A páros számokat nagyon szerette, én pedig a második voltam a naplóban, úgyhogy minden órán sanszos volt, hogy én fogok felelni. Károly: Vizsgák alkalmával a legnagyobb stressz nálam mindig egy félperces időszakhoz köthető, ez a tételhúzás. Tanulhatok akárhogy, akármennyit, mindig kerül olyan tétel, amelyik a kedvencem és mindig kerül olyan, amelyik döcög egy kicsit a fejemben. Ezalatt a fél perc alatt, amíg oda kell menni a katedrához és tételt húzni, mindig forog a gyomrom. Júlia: Egyértelműen a dolgozatvédésem, na meg előtte volt egy angol nyelvű prezentációm ugyancsak ebben az évben, ott inkább attól tartottam, hogy nevetségessé válhatok az erőteljes „hunglish” kiejtésemmel. Tapasztalsz-e fizikai tüneteket a stressz hatására? Ferenc: Vizsgákkal sűrített időszakaimban a gyomormenést sosem az ételre fogtam. Ez, és a vizsgák közbeni verejtékezés idővel elmúlt. Mindez a sok vizsgán való részvétel utáni rutin kialakulásának tudható be. Pont így a sportban is. Károly: Azon kívül, hogy ös�szeszűkül a gyomrom, nem. Az úgy elég is.
Júlia: Általában a gyomrom liftezik előtte, nehézzé válik, gyomoridegem van, és van, hogy beszéd közben remeg a lábam. Milyen mértékben befolyásolja a stressz a teljesítményed? Emma: Szerintem javítja. Sosem hagytam, hogy „hisztérikussá váljak” a stresszélményemtől. Sosem stresszeltem annyira, hogy az már káros legyen, szerintem meg kell tartanunk az egészséges stresszélményt, mert az segít a teljesítmény növelésében. Ferenc: Szerintem egészséges a stressz a vizsgák, felmérők előtt, hisz ez ösztönöz arra, hogy készüljünk rájuk, viszont itt az a nehéz, hogy ezt ne vigyük át a vizsgákra, mert nagyban ronthatja teljesítményünket. Károly: Minél nagyobb a tudáshiány nálam, annál nagyobb a tapasztalt stressz mértéke, úgyhogy nekem a stressz egy energetizáló tényező, ami arra késztet, hogy erőt vegyek magamon és leüljek a könyv mellé. Ha 10 perc múlva kezdődik a vizsga, és az eleinte tapasztalt stresszből még mindig van, az nyugtalansággal tölt el. Az ilyen típusú nyugtalanság rontani szokta a teljesítményem. Júlia: Általában nem befolyásolja. Attól függ a stresszes pillanat, nap előtt kialudtam-e magam, vagy még rátevődik egy nagy adag fáradtság is, mert olyankor vagy nagyon jól teljesítek vagy nagyon rosszul. De lényegében nem a stressz, inkább a kipihentség a döntő. Próbáltál-e már felülkerekedni a stresszen és, ha igen, sikerrel jártál-e? Vannak kiforrott technikáid a semlegesítésére? Emma: Igen, mindig megpróbálok, mivel minden nyilvános felszólalás előtt izgulok egy kicsit. Technikáim? Nem nevezném technikának. Egyszerűen csak próbálom tudatosítani magam4
ban, hogy ami most következik, az nem egy akkora nagy dolog, hogy megéri miatta ennyire feltúráznom magam, mert (ha egy államvizsga védésről is van szó) én készültem fel. Nem számít, hogy kiknek kell beszélnem, mert nem fognak megenni. Ferenc: Még nyolcadik osztályban volt egy „rituálé”, amit a képességvizsga minden napján végigcsináltam, és bevált. Azóta is előszeretettel használom ezt a technikát: vizsga előtt és vizsga közben egy-egy csokoládé megteszi a hatását. Károly: Egyrészről igyekszem kerülni minden olyan tényezőt, ami vizsga előtt bizonytalanná tehetne, például mindig van pár 4-5 fős csoport a terem előtt, amelyik a vizsga anyagáról diskurál és arról, hogy ki mit mennyire tud/ nem tud. Na én ezekkel az emberekkel nem tárgyalok vizsga előtt. Júlia: Egyértelműen. Amikor stresszelem magam, általában beszédekről vagy szóbeli vizsgákról van szó, és ha észreveszem, hogy még mindig stresszes vagyok, mindig megállok pár levegővételre, körbenézek a teremben és ismét belekezdek, ha például remeg a hangom. De általában, ahogy túl vagyok az első két mondaton, belelendülök és elfelejtem. Épp emiatt még ha nyolcvan százalékban spontán is a beszéd, az első 3-4 mondatot szó szerint megtanulom. Ilyenkor nem kell koncentrálnom, hogy jól épül-e fel a mondat, és ez fellazít. Régen még volt olyan, hogy egy kedvenc számomat hallgattam meg minden szóbeli vizsga előtt, s kikapcsoltam a környezetet. A legjobb recept például szóbeliken, hogy sosem kérdeztem az előttem vizsgázót, hogy mit kapott meg hasonlók. Ezek mind fölöslegesek. Összeállította: Mezei Lehel
Budapest-Bamako egy ditrói szemével
Ditrói cselgáncsosok az országos bajnokságon
K
2
015. június 17-én tartalmas, érdekfeszítő élménybeszámolón vehettek részt mindazok, akik eljöttek Varga Csaba előadására. Meghívottunk részt vett a 2015-ös Budapest-Bamako ralin. Átélt élményekről, kihívásról, kalandról kaptunk ízelítőt. A rali Budapestről indul és közel 9000 kilométer megtétele után Mali fővárosában, Bamakoban ér véget. A távot két hét alatt kell teljesíteni, izgalmas útvonalon, kemény szakaszokon. A csapatok Európából a Gibraltár szoros kapuján át Tangerbe, Marokkó kikötőjébe érkeznek. Csaba szépen felépített előadása révén végig kísérhettük őket Marokkó látványos hegyi útjain, berber falvakon át, sziklás földutakon. Marokkó történelmébe, kultúrájába is betekintést nyerhettünk. Mauritániában aranysárga dűnék, oázisok, sivatagi virágok, a Ben Amera monolit látványában gyönyörködhettünk. A versenyzőknek ez komoly kihívás, ahol csak az autóra és egymásra számíthatnak. Csaba szerint ezért fontos a jól megválasztott csapattárs. Mali a kőkemény, fekete afrikai rész, egyben a világ egyik legszegényebb országa. Az előadó szerint a legboldogabb emberekkel itt találkoztak. A versenynek van egy karitatív, humanitárius része is: a csapatok adományokat, ajándékokat visznek a helyieknek. A vizuális élményen túl történelmi, kulturális ismeretekkel gazdagodhattunk, betekintést nyerhettünk Afrika sokszínűségébe, az ott élők hétköznapjaiba. Meghívottunkról büszkén mondhatom el, hogy diákként a könyvtár rendszeres látogatója volt. Élmény volt őt most előadóként vendégül látni. Köllő Enikő
ivételes eredményeket produkáltak a ditrói cselgáncsozók korosztályukban az ország legrangosabb megmérettetésén. Az országos bajnokságig vezető út sok akadályt fektet a versenyzők elé, viszont annak sem garantált a siker, aki odáig eljut. Idén Mezei Rajmond tanítványai több éremmel tértek haza az országos bajnokságról. Annak érdekében, hogy egy cselgáncsozó az ország legjobbjaival megküzdhessen, bizonyítania kell, hogy a régiójában a legjobb sportoló a saját korosztályában. A helyi sportolók a régiós bajnokságon Brassó, Szeben, Maros és Kovászna megye legjobbjaival küzdhetnek. Az U10-es (2006-os születésűek) és U11-es (2005-ös születésűek) korosztályok régiós bajnokságát Csíkszeredában rendezték június 27-én. Mezei Rajmond edző 10 sportolót nevezett a versenyre. A 10 cselgáncsozóból 9 továbbjutott az országos bajnokságra, amelyet Marosvásárhelyen rendeztek június 4-5-én. U10-es korosztályban Csibi Noémi, az U11-es korosztályban Petki Szilvia országos bajnok. Július 5-én rendezték Kézdivásárhelyen
az U12-es (2004-es születésűek) és U13-as (2003-as születésűek) korosztály régiós bajnokságát, ahol négy helyi sportoló vett részt, és három jutott ki az országos bajnokságra. Az országos bajnokságot Aradon rendezték július 11-12-én, amelyen Csibi Gellért U13-as kategóriában második helyezett lett. Ez a három országos helyezés és az, hogy ekkora létszámban vannak ott évről-évre a helyi cselgáncsozók a nemzeti tornán, mindenképpen pozitívum a sportágra tekintve. A kitartó munkának megvan a gyümölcse, és a sok fáradozásnak érem a jutalma. Szőcs Hunor
5
XV. Ditrói Falunapok
A
háromnapos rendezvénysorozatnak több fénypontja is volt. A pénteki Jézus Szent Szíve búcsús szentmise után került sor a Szent Katalin Egészségház avató ünnepségére, melyen fellépett a ditrói fúvószenekar és a mazsorettcsoport. Ez alkalomból több meghívott vendég is megtisztelte községünket jelenlétével. A délutáni órákban Csíki Bernadett festménytárlatát tekinthették meg az érdeklődők, melyen tiszteletbeli vendégként üdvözölhettük Balázs József alfalvi festőművészt, aki szárnyai alá vette a ditrói tehetséget. Délután 6 órától kezdetét vette a Légy-Ott Kupás csapatok bemutatkozása és ezzel egyidejűleg a háromnapos megmérettetés. Este a Stramli Band, majd Oláh Ferencz és zenekara szórakoztatta a közönséget. Szombat délelőtt párhuzamosan több helyszínen folytak programok: a Caritas egészségügyi sátor alatt vérnyomást, vércukorszintet mértek, míg a Művelődési Házban több gyerekprogram, köztük kézműves foglalkozások, babafoglalkozások zajlottak. Délelőtt 10 órától megszervezésre került immár másodjára a Szent Gellért Cross terepfutó verseny, melynek az Erdős Panzió adott otthont. A 44 résztvevőből szép számban érkeztek más településekről. A szabadtéri színpad mellett 13 órától kezdetét vette a Vándor Fakanál főzőverseny, melyre nyolc csapat nevezett be. Az első helyen az Orotva Egyesület, második helyen a Kézimunkakör, míg a harmadik helyen a Siklódy Lőrinc Általános Iskola végzett. Az idei Mesterszakács oklevelet az Idősek Klubja kapta. A szombati nap egyik különleges színfoltja a Mátra Veterán Egyesület kiállítása volt, mely délelőtt 9 órától a délutáni felvonulásig a Művelődési Ház melletti parkban kapott helyet. A magyarországi Gyöngyösről érkezők veterán autókat és motorbicikliket mutattak be, a falun áthaladó felvonulásuk innen indult 16 órakor. A délután a zene és a tánc hangulatában folytatódott, fellépett a csíkszenttamási Csonkatorony néptáncegyüttes, ezt követően a ditrói mazsorettcsoport ünnepelte meg tízéves születésnapját, utánuk pedig a Pink & Brill moderntánc-csoportok szórakoztatták a szép számú közönséget. Az este to- 6
vábbi részét kitöltötte a DNS együttes koncertje és a kimaradhatatlan kamionos felvonulás. Mindezt éjszakába nyúló szabadtéri buli követte. Vasárnap aki korán kelt, az már jelen is lehetett a sakkbajnokságon, vagy benevezhetett akár a minifoci-bajnokságba is. A fél egykor kezdődő Siklódy Lőrinc-kopjafa avatóünnepségére a Művelődési Ház melletti parkban került sor. A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével Budapest VIII. kerületének alpolgármester asszonya, Gombos Judit képviselő, valamint Dr. Láng Péter Siklódy Lőrinc egyenesági leszármazottja. A kopjafa avatóünnepségét a Siklódy Lőrinc Általános Iskola műsora zárta. Ezt az eseményt a dísztanácsülés követte, melyen díszpolgári címet adományoztak Bajkó Tibornak, valamint Pro Ditró díjat kapott Köllő Enikő könyvtáros. Vasárnap kora délután a harcművészet képviselői mutatták be tudásukat, köztük Simó Mihály, a csíkszeredai Főnix Sportklub vezetője, a fekete öves 5 dános mester és a ditrói taekwondos gyerekek. A délután ismét a néptánc körül forgott, a ditrói hagyományőrző csoport előadását követően Gál Imre és zenekara muzsikált. Ezzel egy időben az Erdő Házában Farkas Aladár és Farkas Lóránt társszerzők könyvének bemutatója zajlott. A táncos, népzenés műsorok után a jókedv és a humor lett úrrá a színpadon, hiszen vendégünk volt a Szomszédnéni Produkciós Iroda, őket követte fellépőként András Előd, az idei országos humorfesztivál győztese. Az esti program egyik színfoltja a Benedek & Mayer Duo előadása volt, akik táncdalokkal, népi dalokkal, könnyű zenei dallamokkal kedveskedtek nekünk. A háromnapos rendezvénysorozat záróakkordja a nagy sikert aratott Bagossy Brothers Company koncertje volt. A falunapok alkalmával nem csak ünnepeltünk. adományokat gyűjtöttünk két beteg kislány számára. A fejlődési rendellenességekkel született, az első évében járó Gál Dorka korrekciós műtétjéhez, illetve a nagyon ritka szindrómában szenvedő, tizenkét éves Lázár Anita kezeléséhez kértük a segítséget. Adakozásra minden program helyszínén lehetőség volt, erre a célra gyűjtődobozokat helyeztünk ki a két kislány fényképével. A vasárnapi záró koncert előtt szimbolikus összegért lampionokat, ill. pólókat is lehetett vásárolni. A gyűjtésbe kapcsolódtak be a gyergyói Vöröskereszt önkéntesei is, akik három napon keresztül, szimbolikus összeg fejében, vérnyomásmérést és vércukorszint-mérést vállaltak, ugyanitt lehetett kupakokat is leadni. Az önkénteseknek 3190 lejt sikerült összegyűjteni, így a két család külön-külön 1595 lejt kapott. A Polgármesteri Hivatal gyűjtése során pedig a családok külön-külön 1090 lejt kaptak.
A
A Gyergyói-medence és Székelyföld régészetének hajnala Beszélgetés Demjén Andrea régésszel és Csergő Tibor András múzeumigazgatóval
gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum működési területén 2007 óta dolgozik régész, korábban a Gyergyói-medencében egyáltalán nem folytak szakember által vezetett ásatások. A múzeum régészével és igazgatójával a Gyergyó-vidéken jelenleg is folyó három ásatásról, Both-vára, a Piricske-hegy tetején álló vesztegintézet és a gyergyószárhegyi Lázár-kastély környékén lévő vizigót épületek feltárásáról, valamint a székelyföldi régészet problémáiról, korai történeti kérdésekről, szürke foltokról beszélgettünk. Mit tudhatunk az úgynevezett Both váráról? D.A.: Szinte öt éven keresztül kutattuk, tervásatás keretében, ami azt jelenti, hogy évente 2-3 hetet tudtunk ásni. Írott forrásunk a Both-várról egyáltalán nincs, a későbbi források, így Orbán Balázs adatai (pl. miszerint Akton égette fel 1707-ben, vagy hogy a Both-család tulajdona) egyáltalán nem bizonyítottak, sőt. Orbán Balázs után pedig mindenki ugyanezt írja. Tarisznyás Márton és Székely Zoltán 1960 nyarán ásatásokat végzett a területen, és megállapították, hogy az ovális alaprajzú, 33×18 m átmérőjű vár területét a nyugati, valamint a keleti részen védőárok keríti, az északi és déli részt meredek szikla határolja. A kerítőfal 1,50 m vastag volt. A mi ásatásaink, 2009-től, már az első évben is valószínűvé tették, hogy egy kicsi toronyvárral állunk szemben. Ezek viszont Székelyföldön igen koraik, már a 13–14. században megjelentek. A korábban már kis mennyiségben előkerülő kerámialeletek sejtették, hogy a vár valamikor a 13. század végén, 14. elején állhatott, ezt az elmúlt évben a szénizotópos vizsgálat igazolta. Van, aki mentsvárként tekint rá, van, aki a határvédelmi gyepűrend-
szer erősségeként. A lényeg, hogy kezd körvonalazódni egy olyan magánföldesúri birtok, aminek a létezéséről eddig senki sem tudott. A következő fontos feltárásuk a Gyergyói-havasok legmagasabb pontján, az 1544 m-es Piricskén kutatott vesztegintézet. Mi volt ennek a funkciója? D.A.: Arról, hogy Moldvába a Piricske tetején át vezetett a kereskedelmi út, már a fejedelemség korabeli források is szólnak, kiegészítve azzal, hogy a hozzátartozó harmincadvám intézménye a városban, Gyergyószentmiklós területén volt. Magát a piricskei vesztegintézetet vagy karantént, 1732-ben kezdik el építeni. Gyakorlatilag 1806-1808ig működik, amikor elköltöztetik a határ eltolódásával Gyergyótölgyesre. A vesztegintézet funkciója volt, hogy a Moldvából érkező kereskedőket, utazókat itt megállították, megvizsgálták, és ha valamely kóros betegséget, járványt hordoztak magukkal, úgy itt tartották őket. Határon kimenni vizsgálat nélkül is lehetett, hiszen nem volt oly határvédelem mint manapság, a bejövőket viszont minden esetben megvizsgálták. A szárhegyi Lázár-kastély környezetében már korábban vizigót házakat tártak fel, ezek szerint e terület már az ókor végén is lakott lehetett. D.A.: Az elmúlt három évben feltártunk egy leégett házat, amiben minden kellék bennmaradt: edények, használati tárgyak, lándzsa, valamint egy hozzátartozó külső kemencét, ennek a keltezése azonban még kérdéses. Vizigót település lehetett e területen? D.A.: Igen, ugyanis Tarisznyás Márton már a 60-as években feltárt két gót házat, de mivel a környék ma is beépült, gazdasági épületek állnak ott, így hiába tudjuk, hogy 7
ott van, nehézkes a feltárás. A temető megtalálása lenne igazán érdekes... D.A.: Valóban, voltak információink, hogy az ettől 100-150 méterre lévő kőbánya alatt találtak sírokat, de manapság ezt szinte lehetetlen beazonosítani. Mint említettem, a keltezést nem tudjuk pontosan, így csak annyit állíthatunk a Kárpát-medencei gót történelmet ismerve, hogy a házak valamikor a 3-4. században épülhettek. Milyen eredményeket várnak ezektől a kutatásoktól? Cs.T.: Idővel kivilágosodhat nemcsak Gyergyó, de egész Székelyföld korai története, amit írott forrásokból nem lehet tisztességesen megírni, mert nem állnak rendelkezésünkre ilyenek. Ugyanis ezek többnyire késeiek, hiányosak és önismétlőek, egyszerűen hiteltelenek, a történész a régészet nélkül csak a szóbeszédre, mítoszokra, legendákra hivatkozhat Székelyföld korai történetét illetően. A Gyergyó-vidéken már ebben a korban is valószínűleg hadiutak vezettek, amiknek pontos vonalát természetesen nem tudjuk. A Piricske tetejéről származik egy olyan 14. század közepén készült másfélkezes lovagi kard, pallos, mely úgy tűnik, hogy egy passaui műhelyben készült fegyver. Hogy ez mit keres a Piricske 1544 m-es tetején? Na ez az a kérdés, amit érdemes megvizsgálni. A középkor során az átjárók, utak nem a folyóvölgyekben mentek, hanem a gerinceken, így a Piricske teteje ebből a szempontból egy megfelelő hely, járható, ezért építik ide később a vesztegintézetet is, Székelyföld e fontos, északi határátkelőhelyére. Kérdezett: Kalapos Gábor A szerző magyarországi újságíró, aki Gyergyószárhegyen önkénteskedve ajánlotta fel segítségét a Ditrói Hírlapnak.
97 és fél óra - Folytatás
M
ásnap továbbra se tudtam mozdulni, ugyanott feküdtem végig és segítségért kiáltoztam. Úgy 16 óra körül észrevett egy pásztor, aki elindult felém, de a nehéz terepviszonyok miatt feladta, s bár kiáltottam, hogy mi a bajom, és hogy hívja a mentőket, végül nem történt semmi. Ott hagyott. Az az éjszaka még kellemetlenebb volt, mint az azelőtti...” Biztosan mindenkit érdekel, honnan tudtad ezeket a dolgokat? Ösztönösen cselekedtél, vagy tudatosan figyeltél arra, nehogy kihűlj? Hogyan sikerült megőrizni ennyire a higgadtságod? Gyerekkorom óta jártam az erdőt, igyekeztem minél több dolgot megtudni róla, majd ahogy megjelentek a tévében a túlélő műsorok, mindig nagy figyelemmel követtem őket. Pár hónapja láttam a 127 óra című filmet, melyen elég sokat gondolkodtam, gondolkodtunk a barátnőmmel, hogy mi mit is tennénk hasonló helyzetben. Így nem mondhatom, hogy teljesen váratlanul ért volna a baleset. Eléggé tudatosan cselekedtem, félnapokra előre kigondoltam, hogy mit és hogyan teszek. „3. Másnap pirkadat előtt, már nem bírtam egy helyben lenni, és a fájdalom ellenére elkezdtem tovább fejleszteni a ’szálláshelyemet’, még nagyobb köveket odahordva, magamat körberakva. A mozgástól kimelegedtem, úgyhogy azt gondoltam, tudok aludni végre egy keveset. Sajnos tévedtem, mert pár percen belül újra hidegrázásra ébredtem. Ekkor határoztam el, hogy nem érdekel, akármennyire fáj, de ott nem maradok. Így hajnali 6-kor elkezdtem mászni abba az irányba, amerre volt az esztena, illetve a menedékház is. A terep nehéz volt, mivel törpefenyves, nehézszagú borókásokon kellett végig kússzak a hátamon (és nem hason, mint a médiában megjelent). Szerencsére a fájdalom alábbhagyott. Bár a bal lábamra állni nem tudtam, illetve kegyetlenül fájt, ha lógott a levegőben, de kitapasztaltam, hogy tudok rátámaszkodni, illetve elnyomni magamat (...). És így araszolva másztam aznap 20 órát, éjjel 2-ig. Bár az volt a tervem, hogy estére elérjem az esztenát, ez sajnos éjjel 2-ig nem sikerült. Bár addig telihold volt, és jól tudtam tájékozódni, ekkor az egész hegyet újra ellepte az esőfelhő, pár méteren belőlig még alakzatokat sem láttam. Ekkor egy hegygerincen voltam, ahol pár sziklát leszámítva nem volt más. Egy ilyen szikla tövében estem össze a fáradtságtól és aludtam el, de itt is pár perc múlva a hidegrázás miatt felébredtem, és ezen a ponton estem ’kétségbe’. Bár nem láttam semmit, újra elkezdtem mászni, mert nem bírtam a hideget. Pár tíz méter után találtam pár elszáradt borókaágat, amiket összeszedve magammal hurcolásztam egy következő szikláig. Itt ezeket a lábamra téve és az elérhető távolságban lévő növényzetet letépve újra ’paplant’ próbáltam a lábaimra készíteni. Hogy ért-e valamit,
nem tudom, de pszichológiailag jó hatással volt, mert legalább azt az érzetet keltette, hogy kevésbé ér az eső és a szél. Így aludtam egy keveset, de így is az éjszaka többségét didergéssel töltöttem...” Mitől féltél a legjobban? Magától a haláltól nem féltem, nem is igen jutott így eszembe. Igazából éjszakánként a kihűléstől féltem, mivel folyton át voltam ázva és a hőmérséklet néha 5-6 fok alá süllyedt. Vadállatoktól sem féltem, nem láttam őket valós fenyegetésnek abban a helyzetben. „4. Negyedik nap hajnalban, mikor újra kitisztult annyira, hogy tudjak tájékozódni, elindultam az esztena felé, és 7 órakor értem el azt. Szerencsém volt, mert akkor készültek a juhokkal elmenni. Egy férfi és 7 éves fia volt az esztenán, akik eleinte igen kétkedve közelítettek felém. Majd mikorra sikerült megértetnem magam, hogy mi is történt, és hogy mentőkre lenne szükségem, akkor eleinte vállvonogatva mondták, hogy itt nincs jel, és hogy ők a juhokkal kellene menjenek... De aztán sikerült kézfej nagyságú feketés-lila zúzódásaimmal meggyőznöm őket, hogy nem vagyok valami jól. Ekkor kértem tőlük ételt. A pásztor próbált féloldalra segíteni, hogy tudok-e menni, de nem voltam képes lépni, így ők elmentek a juhokkal telefonjelet keresni, én meg folytattam a kúszást a tisztás aljában lévő menedékház felé. Ekkor már eléggé fáradt voltam, és a viszonylag könnyű terep ellenére alig tudtam haladni. Többször elaludtam kúszás közben, mivel a nap is ki-kisütött. Délután 2-kor értek a pásztorok vissza hozzám, hogy sikerült a menedékház gondnokát értesíteni, aki hívta a hegyimentőket. Pár percen belül a hegyimentők is megérkeztek, akik egyből hívták a mentőhelikoptert, illetve elláttak valamennyire. Ők készítették a fotókat és a videókat is, amelyek végül eljutottak a médiához (...). Ami fontos: a barátaim tudtak arról, hogy hova megyek, tudták meddig megyek. Tudtam a veszélyeiről, és igen, nem először, és nem utoljára voltam ilyen helyen. Senki nem hibás semmiért, megtörtént, túléltem, mert túl akartam élni, nem hőstett volt, csak sima túlélési ösztön. Nem hibáztatok senkit, sem a pásztort, aki látott, s mégsem hívta a mentőket, se a hegyimentőt, aki pénzért vagy csak simán a hírverésért eladta a sztorit, sem a sajtósokat, akik engem zaklattak, sem az ismerőseimet, akik nem hívták egyből a hegyimentőket (...). Összefoglalva: kaland volt, nem rettenek ettől el, már alig várom a következő terepet, mert nekem ez az életem, munkám, hobbim és kikapcsolódásom egyben. Röviden ennyi. Köszönöm elsősorban Török Edinának (a barátnőmnek), hogy mindvégig mellettem volt, szüleimnek és mindenkinek, aki meglátogatott, írt.” Összeállította és kérdezett: Balázs Brigitta