2. Luxusrabszolgaként Nagyanyám visszatérő intelme: „kisfiam becsüld meg magad”. Bár ő biztos másképp is értette, de olvasatában azt is jelentette, hogy „Járt utat járatlanért…” meg persze… Közhelyekkel tele a padlás. Világéletét alkalmazottként élte le, mint mindenki a környezetemben, s bár imádtam, de mindig visszatartott, óvott az egész család minden olyan változástól, amely nem kiszámítható, nem csinálta még más, ami új volt – számunkra.
Így egyenes út vezetett a közgáz után egy multihoz, amely stabil állást, stabil juttatásokkal, versenyképes csapattal és roppant elegáns irodai környezettel kínált. Bevettem. Aztán az itt töltött néhány év alatt cseppnyi önállóságom is szürke lett, mint a keddi öltönyöm, de egy idő után kerestem a nyulat, mint Neo a Mátrixban. Nagyon jó körülmények között,
8
teljesen kiszámíthatóan éltem ám időnként már a havi egy extrémsport sem adott több adrenalint. Aztán úgy éreztem, igazi luxusrabszolga vagyok, aki bár szabad, de mégsem az. Kötve van a szokásaihoz, a saját gyengeségéhez, aki fél önállóan dönteni, élni, belevágni. Egy életre szóló változás kellett. Néhány hete szakítottam a barátnőmmel is, akit az irodaházban ismertem meg, itt is dolgozott, tehát kellett a változás mindenben…
