Van-e szükség újságírásra az iparban? Sokszor felmerül a kérdés bennem, hogy vajon milyen irányba tart a hazai ipari sajtó? Mi a célja, és melyek az olvasói igények? Gyakran maguk a partnerek fogalmazzák meg, hogy az ő céljuk: jelen lenni. De mit gondolnak minderről az olvasók? Szükség van-e valódi újságírásra ezen a területen, vagy elég a PR-cikkek megjelentetése és továbbítása a hirdetőkhöz? Ha csak az utóbbira van igény, az rossz fényt vethet a sajtóra, hiszen egy magazinnak ennél többet kell nyújtania. Megállapíthatjuk, hogy igenis újságírásra van szükség, nem „alákérdezésre”. A különféle területek szakértői valóban szakértőként nyilvánuljanak meg, merjék kimondani azt, hogy az adott szegmensben mi a jó, mi a követendő, és mi az, ami nem. Mostani interjúalanyainknak kifejezetten köszönöm, hogy ki mertek állni iparágaik mellett, vállalva azok erősségeit és gyengeségeit is. Ehhez kell az igazi erő, nem a self brandinghez.
Az információözön közepette többnyire úgy érezzük, hogy az az újságírás, ami a nagy portálokon valósul meg, de szerintem ez felületes megközelítés. Ugyanis számos témának mélységeiben kell utánajárni. Ugyanakkor az ipari témákkal foglalkozó újságírók számára hálás téma például az őrült-zseni, Elon Musk pályafutása, akinek nem mindig jó a lapjárása, de világhírű találmányaival egymaga újítja meg számos alkalommal az ipart. Tudták, hogy a Teslán túl is van élet? A NEW technology magazin a következő célokat tűzte ki: új ismereteket akar átadni az olvasók számára, és szórakoztatva tanítani őket. Az érdekességek mellett olyan technológiai híreket közlünk, amelyek segítenek közelebb hozni egymáshoz a legkülönfélébb iparágakat, cégeket és azok képviselőit. Írjunk tehát újságot, állítsunk elő jó tartalmat és olvassanak bennünket. És persze adják tovább magazinunkat barátaiknak, kollégáiknak is! Czakó Miklós, főszerkesztő
Támogatóink
Partnereink: NEW technology
5