Már 22 pénzügyi vállalkozásnál érhető el az MFB Krízis Hitel
röviden
Drónok bemérésére alkalmas eszköz fejlesztése a cél
A BHE Bonn Hungary Kft. és a BME konzorciumban fejlesztenek eszközt a „Rádióengedély nélkül működtethető rádió távirányítású eszközök és rádió berendezések sugárzása detektálására, valamint a sugárzás helyének meghatározására szolgáló iránymérő rendszer fejlesztése” című pályázat keretében. A mintegy 1,4 milliárd forint összköltségű projektre 843,6 millió forint támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). A cél olyan rendszer előállítása, amely a költséghatékonyság mellett megfelelő felderítési pontosságot, igény szerint flexibilis skálázhatóságot biztosít. NEW technology magazin / MTI
A program a mikro- és kisvállalkozásoknak egyszerre jelent mentőövet és lehetőséget, hiszen egyaránt felhasználható általános beruházási célokra és forgóeszköz finanszírozására, ideértve a likviditás finanszírozását is. Az MFB Krízis Hitel 2,5%-os éves ügyfélkamat mellett érhető el, maximum 150 millió forint hitelösszegig. A hitel közvetítésében részt vevő pénzügyi vállalkozások listája elérhető az MFB honlapján. Az MFB Krízis Hitel keretében a vállalkozások tehát 2,5%-os ügyfélkamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, melyet általános beruházási célokra (többek között tárgyi eszköz vásárlására, gépbeszerzésre, illetve telephelyfejlesztésre), illetve forgóeszköz- és likviditás-finanszírozásra fordíthat. Előbbi esetében maximum 10 év, utóbbi esetében maximum 3 év futamidővel. A program keretösszege 180 milliárd forint. Az MFB Csoport a világjárvány okozta gazdasági válság hatásainak ellensúlyozására a teljes finanszírozási eszköztárát és termékportfólióját érintő csomagot dolgozott ki. Az újonnan meghirdetett, illetve jelentősen átalakított három hitel-, kettő garancia- és négy tőkeprogram révén az MFB Csoport összesen 1500 milliárd forint összegű finanszírozási megoldást nyújt a vállalkozások számára.
Mit hozott a GDPR a cégek életébe?
Magyar Fejlesztési Bank
A Kingston legújabb tanulmánya szerint jelenleg mintegy 500.000 adatvédelmi tisztviselő dolgozik Európában. A versenyszférában működő cégek számára könnyebb volt megfelelni a rendeleteknek, de még mindig vannak olyan szektorok, ahol ez nehezebben megy, mint például az egészségügy, az oktatás és a jog. A nagyvállalatok elkezdtek visszatérni ahhoz a módszerhez, hogy saját adatközpontokat hoznak létre, így nyilvános felhőszolgáltatóknál már nem tárolnak érzékeny adatokat. A KKV-k és a nonprofit szervezetek körében a VPN (virtuális magánhálózat) és a kétlépcsős azonosítás alkalmazása a legnépszerűbb. NEW technology magazin / Kingston Szerintem…
Új, kétheti hírlevéllel jelentkezik a NEW technology magazin, amelyben szerkesztőink mutatják be, hogy mely hírek voltak az adott időszakban azok, amelyek megmozgatták őket. Egy kis vélemény, egy kis üzlet, egy kis érdekesség szerkesztőink tollából, a két hét híreiből. Kövesse, iratkozzon fel a NEW technology és az okosipar.hu hírlevélre, így első kézből értesülhet híreinkről, partnereink rendezvényeiről és innovációiról. NEW technology magazin
6
NEW technology