Utuku Ez egy nagyon rossz döntés volt – gondoltam a vezér távolodó alakját figyelvén, amint eltűnt a fák tengerén. Ő most a hegyekbe megy, hogy megkeresse az isteneket, akik ha méltónak találják rá, befogadják maguk közé. Nagyságos dicsőség, amit meg is érdemel, de sokkalta jobbság lett volna, ha velünk marad. – Ígérem, hogy nem lesz több háborúskodás! – hallottam Borma kiáltását, amint a sziklán ácsorogva, kezeit a magasba tartogatva szavalt a népnek, akik kurjongatva ünnepelték őt. Elhúztam a számat. Borma jó ember és idővel tényleges jó vezérré válhatott volna, de nem most. Újból az erdő felé akadt a tekintetem, ahol a vezér izmos termete már el is tűnt a fagyott fakérgek között. Felmordultam. Hatalmasságos ostobaság volt a legvészterhesebb időkben választani új vezért. ** A tábor szélén magányosságosan világító tűzhöz mentem. Mezítelen talpaim hangosan ropogtatták a fagyott fűszálakat, minekközben a csillagok fényénél odaléptem Marko tüzéhez. Nem csak az ő bőrsátora volt itt felállítva, hanem jó néhány nőé és férfié is. A vezér menesztésével – minthacsak a Borma elleni tiltakozás jeléül volna – mindenik ember, aki ellenezte e döntést, Marko mellé telepedett a tábor szélire. Marko, aki idegen volt nálunk, s aki miatt heves viták folytatódtak le Borma és az apja között a múltban, egyszerre a kitagadott vezér melletti kitartás jelképévé magaslott.
22 Jónás Dániel József: Utuku
– Tiszta este – köszöntöttem a medvetermetű férfit, és kezeimet a tüze lángjaihoz tartogattam. – Csillagos este – köszönt vissza, ám a hangjából komorság áradozott. – Nem esik bántódásod – szóltam a tűzbe bámulva. – Nem magam miatt aggódok – dörmögte Marko. – Befogadtatok engem. A véremmel tartozom ennek a törzsnek. Szeretlek benneteket, még ha néhányan nem is tűrnek meg jó szemmel engem. Marko sóhajtva tekintett át a folyó túlpartjára. Tudtam, mire gondol. A keskeny folyó két partján élt a két törzs: mink, és az Utuku. Egy fából készült hidacska ívelt át a jeges víz fölött, ami mindkét törzs táborának a szélin feküdt, így sosenem múló volt a veszély, mert az Utuku akármikorság támadhatott. – Nem gyújtanak tüzet – ráncolgatta a szemöldökét a férfi, és tekintetével próbálta meg áthajolni a sűrű sötétséget. – Sohaság nem gyújtanak tüzet. Marko láthatóan megborzongott, pedig a hatalmas tűzrakás még több lépésnyi körben is felolvasztgatta a vékonyka hóréteget. – Pihenned kell, barátom – tettem a vállára a kezemet, ami nekem jó fejmagasságomban volt. – Nyugodtan alhatsz, Borma a szavát adakozta az apjának, hogy nem küld el téged. Marko a fejét csóválta. – Ma nem alszunk – jelentette ki. – Az Utuku látta és hallotta, hogy vezér elment. Az Utuku tudja, hogy Borma gyenge. Az Utuku támadni fog, hacsak nem mink támadunk előbb.
