PIM programfüzet // július-augusztus by Petőfi Irodalmi Múzeum

#újranyitva #azirodalomösszeköt

pim program 2020. júliusaugusztus

www.pim.hu

[

Magánvaló

Immanuel Kant alkotta meg a Ding an sich fogalmát, amit magyarra magában való dologként vagy magánvalóként fordítanak. A dolog önmagában súlyos metafizikai kérdés. De a „magánvaló” többértelműsége már tágabb értelmezési teret nyit számunkra, muzeológusok számára is. Felteszem a főigazgatói szemüvegem, nézem az újranyitás utáni látogatószámokat, a járvány következő hullámának fenyegető árnyékában csöppet sem megnyugtató látvány. Egy kiállítás látogató nélkül olyan, mint egy vers olvasó nélkül. Vagy mint Isten ember nélkül. Olyan magánvaló, aminek ugyan van világa, csak éppen nekünk nincs közünk hozzá. És ha nem lépünk be a kiállítás/vers/ Isten világába, akkor bizony nem történik ott semmi. Ez a mi hozzáadott értékünk. Hogy történést viszünk be oda, ahol nélkülünk ez nem lenne. A mi történéseinkből, a mi történetünkből fonódik össze az, amit közönségesen életnek nevezünk. Ilyenkor kapaszkodik az ember a költőkbe: „Az Élet él és élni akar,/ Nem azért adott annyi szépet,/ Hogy átvádoljanak most rajta/ Véres s ostoba feneségek./ Oly szomorú embernek lenni/ S szörnyűek az állat-hős igék/ S a csillag-szóró éjszakák/ Ma sem engedik feledtetni/ Az ember Szépbe-szőtt hitét/ S akik még vagytok, őrzők, árván,/ Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” Vigyázunk.

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum Felelős kiadó: Demeter Szilárd főigazgató Főszerkesztő: Pádár Eszter Szerkesztők: Demeter Anna, Erlitz János, Tüzes Éva, Zöllner Anna Olvasószerkesztő: Sulyok Bernadett Kiadványtervezés: Graphasel Design Studio Tördelés: Rimanóczy Andrea Megjelenés: 2020. július-augusztus Megjelenik 2 havonta Szerkesztőség címe: 1053 Budapest, Károlyi u. 16. szerkesztoseg@pim.hu Címlapon: Kaffka Margit legyezője

Demeter Szilárd főigazgató 1

0708. Programok

PIM Esti Extrák PIM Estikék Séták a Margitszigeten Kapolcska Kiállítások

PIM Ady Emlékmúzeum Jókai Emlékszoba Kassák Múzeum OSZMI - Bajor Gizi Emlékmúzeum PIM Reflektor

Interjúk Filiálék Barangoló / vidéki múzeumok DIA Ajánló SZÉPIRODALOM

Háy János Majoros Sándor Sajó László Vörös István

PROGRAMOK

Petőfi Irodalmi Múzeum

#újranyitva #azirodalomösszeköt

2020. 07.01 — 08.31.

programok

PIM Esti Extra

Rendhagyó tárlatvezetések kiállításainkban

Július 29. szerda 18:00

Minden kiállítás 20 óráig látogatható. Belépő: 1000 Ft

18:00 Egy írónő modellt áll Kádár Erzsébet (1901–1946) Tönkő Vera irodalmi szerkesztő és Szilágyi Judit, a kiállítás kurátora vezet körbe az író és festő Kádár Erzsébet műveit bemutató tárlatban. A PIM gyűjteményébe – elsősorban Kádár Erzsébet unokájának jóvoltából – az elmúlt években több festménye is bekerült, így kiállításunkon egyszerre tudjuk bemutatni a kivételes tehetségű írónőt és képzőművészt, s talán beteljesedhet Vas István jóslata: „Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet.” 19:00 Isten homorú arcán Kiállítás Choli Daróczi József emlékére A PIM és a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium közös tárlatának anyagát nagyrészt azok a cigány témájú festmények adják, amelyeket Choli bácsi a kollégiumnak ajándékozott; Szentandrássy István, Péli Tamás és mások képei mellett a látogatók találkozhatnak a cigány irodalom kiemelkedő alkotásaival is. Kőszegi Edit, a KuglerArt Szalon és Galéria vezetője és Szuhay Péter néprajztudós tart rendhagyó tárlatvezetést.

pim

programok

18:00 Petőfi szobor Mi történt Segesváron 1849. július 31-én? A város melletti Fehéregyházán ezen a napon Bem tábornok és Lüders orosz tábornok csapatai között heves ütközetre került sor, amely nem volt végzetes vereség és nem befolyásolta a szabadságharc kimenetelét. A csata attól vált a nemzeti tudat sorseseményévé, hogy itt látták utoljára Petőfi Sándort, a költőt. A 171. évfordulón a múzeum kertjében álló Petőfi-szobor, Ferenczy Béni hányatott sorsú, kitűnő alkotása tövében beszélgetünk a személyes és közösségi veszteség feldolgozásának lehetőségeiről – egy történelmi példán. Arra keressük a választ, milyen alternatívák álltak a levert szabadságharc után az elhunytak, az elítéltek, az emigrációba kényszerültek családtagjai számára? Hogyan reagált a férje eltűnésére Szendrey Júlia, aki férfi ruhában, György álnéven kereste férjét a csatamezőn? A beszélgetés apropója két, ismét látogatható kiállításunk: a Bolyongó üstökös - A Petőfi-kultusz alakváltozatai és az 2018–2019-es csatatérrégészeti kutatás eredményeit bemutató tárlatunk. Beszélgetőpartnerek: Csorba László történész, egyetemi tanár, Gyimesi Emese irodalomtörténész, Szendrey-kutató, valamint a kiállítás kurátorai, Kalla Zsuzsa és E. Csorba Csilla

Augusztus 26. szerda 18:00

Minden kiállítás 20 óráig látogatható. Belépő: 1000 Ft

18:00 CSÁTH* A varázsló halála Rendhagyó tárlatvezetés Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal és Molnár Eszter Edinával, a kiállítás kurátorával. 18:00 Töredék Tandori Szilágyi Lenke képreflexiói A kiállításban Szöllősi Mátyás író és Szarka Klára, a kiállítás kurátora tartanak tárlatvezetést.

programok

PIM Estikék 20 órától a Múzeum kertjében

Irodalmi estek fűben ülve, a belváros szívében, a gesztenyefák tövében. A PIM Estikéken kortárs irodalommal, zenével és hideg fröccsel várja a múzeum árnyas kertje a látogatókat. Bemutatkoznak a Térey-ösztöndíjas alkotók, akik legfrissebb műveikből olvasnak fel és elhozzák zenész barátaikat is. Július 29. Majoros Sándor és Száraz Miklós György Augusztus 5. Győrffy Ákos, Lanczkor Gábor, Orcsik Roland és Végh Attila Augusztus 12. Czilli Aranka, László Noémi és Kollár Árpád Augusztus 26. Kürti László, Lázár Balázs és Zsille Gábor Szeptember 2. Falcsik Mari, Varró Dániel és Vörös István

A műsorváltozás jogát fenntartjuk, részletek a PIM facebook oldalán. 6

pim

programok

Séták a margitszigeten A Margitszigeti Színház és a Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt évek nagy sikerét folytatva 2020 nyarán is különleges irodalmi sétákat szervez a Margitszigeten. A víztoronytól induló tematikus séta során az érdeklődők bejárhatják a neves költőink, íróink által is kedvelt helyszíneket, amelyekhez ismert és kevésbé ismert irodalmi művek, anekdoták is kapcsolódnak. Utunk során irodalomtörténészek és művészettörténészek kalauzolnak bennünket, emellett társművészeket is vendégül hívunk, akik saját történeteikkel és alkotásaikkal hozzák közel a Margitszigethez kötődő írónagyságok szellemi örökségét. Arany és Krúdy művészetét az énekelt és mondott vers, a zene és a színház eszközeivel idézzük meg, egybekötve a Margitszigeti Szabadtéri Színpad környezetében található műemlékek és természeti kincsek megismerésével. A program jegyköteles! A séta időtartama min. 90 perc. Szakmai partner: Petőfi Irodalmi Múzeum Sétavezető-koordinátor: Nagyvári Ildikó programszervező (PIM) Gyülekezés, indulás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad jegypénztár (kerengő) A csoport limitált létszámmal (40 fő) indul. Kérjük, a jegyeket előre foglalják le telefonon (+36-1-301-0147) vagy vásárolják meg online a szabadter.hu oldalon.

A séták végén a kvízkérdésekre helyesen válaszoló vendégeink között PIM-es irodalmi ajándékcsomagokat sorsolunk ki. A séta napján a megváltott sétajeggyel a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásaira 20 % kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet. 8

pim

Különleges irodalmi séták a Margitszigeten 2020

pim

Arany János a Margitszigeten A tölgyek alatt Oly otthonos itten! (Arany János: A tölgyek alatt)

programok

Július 26. vasárnap és augusztus 16. vasárnap

Arany életének meghatározó helyszínén a tematikus séta során az érdeklődők bejárhatják a költő által is kedvelt helyszíneket, amelyekhez ismert és kevésbé ismert költemények és anekdoták kapcsolódnak: az Őszikék-ciklus verseiben megörökített tölgyektől kezdve a Margitszigetért rajongó írótársak és utódok – Jókai, Madách, Krúdy, Bródy Sándor, Babits, Szerb Antal – emlékezetén át egészen a Nagyszállóig, ahol Arany életének utolsó időszakában lakott és alkotott. Július 26. vasárnap, 15 óra Szakmai konzultáns: Sidó Anna művészettörténész Közreműködik: Biró Szabolcs Maszkura harmonika, ének és Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer

 Fotó: Szabados Gabriella

Augusztus 16. vasárnap, 15 óra Szakmai konzultáns: Asztalos Emese irodalomtörténész Közreműködik: Csörsz Rumen István lantművész és Szatmári Attila színművész

programok

Szépirodalom és szépművészet Szent Margit szigetén

pim

Augusztus 9. vasárnap, 15 óra

Vallott nekem a Nyulak-szigete Regék halk éjén. Ime, a titok: (Ady Endre: Szent Margit legendája) Szépirodalom, képzőművészet és zeneművészet különleges találkozásának lesznek tanúi a Szent Margit szigetét felfedezni vágyó érdeklődők. A séta során versek, novella- és regényrészletek – Ady, Arany, Gárdonyi, Jókai, Radnóti, Tóth Árpád – segítségével idézzük fel a Margitsziget-élményt, a szűz királylány alakját és fedezzük fel életének fontos helyszíneit: a sziget szakrális helyeit, melyek középkori hangulatát élőzenei kísérettel erősítjük. A romok és a művészsétány bejárása után Kondor Béla egy elfeledett alkotását is bemutatjuk a szerencséseknek, akik a másfél órás időutazáson velünk tartanak.

 Fotó: Szabados Gabriella

Szakmai konzultáns: Görbe Márk művészettörténész Közreműködik: Tóth Emese Gyöngyvér ének, pszaltérium és Ficza István színművész

pim

Krúdy Gyula a Margitszigeten Borongó esti sétáimban, ott a sziget lakatlan részén: egy-egy faderék mögül előlépnek régi írók. (Krúdy Gyula: A magyar Habsburg, egy régi udvarház utolsó gazdája)

programok

Augusztus 30. vasárnap, 15 óra

A Budapesti Nyári Fesztivál és a Petőfi Irodalmi Múzeum különleges irodalmi sétákat szervez a Margitszigeten. Krúdy Gyula 1918-tól 12 évig lakott családjával a Margitsziget több ismert épületében, többek között az egykori nádori nyaralóban. A séta során bejárunk olyan helyszíneket, amelyek csodás történeteit ihlették. Írt platánokról, tölgyekről, repkedő madarakról, a sziget vadregényes romjai sem hagyták hidegen képzeletét, megírta a Margitsziget minden rezdülését. A húszas években valódi disznóvágást tartott. Szó esik még az irodalmi világhoz tartozó szomszédjairól is. A szigeten tartózkodó bohém világ tagja volt többek között Bródy Sándor és Szép Ernő is. A társaság beszélgetéssel, közös főzésekkel és persze egymás ugratásával múlatta az időt. Sok-sok érdekes és vidám történet „az álmok ringatózó szigetén”.

 Fotó: Szabados Gabriella

Szakmai konzultáns: Kardeván-Lapis Gergely irodalomtörténész és Eplényi Anna tájépítész Közreműködik: Biró Szabolcs Maszkura harmonika, ének és Samu Zoltán hegedű

programok

kapolcska Augusztus 22-29. között

Kapolcska ösztöndíjas alkotótábor

Idén is vár minden írni-olvasni szerető, nyitott fiatalt a Kapolcska összművészeti tábor Történetek, érzések, drámai helyzetek - a mindennapi életünk részei, ami az elmúlt időszakban gyökeresen megváltozott és átalakult. Milyen hatást tett ez ránk? Hogyan tovább? Az irodalom egyszerre reagál a jelenségekre, és sok esetben formálja is azokat. A kreatív írás iránt érdeklődő 14-17 éves korosztály számára egy olyan alkotói workshoppal készülnek a szervezők, amelynek célja, hogy az írni vágyók kipróbálhassák magukat, akár több műfajban is, egy-egy hozott témát feldolgozzanak a vers, a próza vagy éppen a dráma eszközeivel. Jelentkezni július 1-ig lehetett, azonban a legjobb írások szerzőit július 15. után személyesen is várjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumba egy beszélgetésre. A kiválasztott jelentkezők ingyen vehetnek részt a Kapolcska Tábor és Kisfesztivál programjában, ami tartalmazza a workshop költségeit, a szállásköltséget, a napi négyszeri étkezést és a tábor, illetve fesztivál keretében megtartott egyéb programokon való részvételt. Írj, alkoss, mutasd meg! Várunk! Bővebb információ: http://kapolcska.hu/

pim

kiállítások

programok

Petőfi Irodalmi Múzeum Ady Emlékmúzeum Jókai Emlékszoba Kassák Múzeum OSZMI - Bajor Gizi Színészmúzeum

2020 13

PIM Isten homorú arcán

Megtekinthető: 2020. augusztus 16.

Kiállítás Choli Daróczi József emlékére

„Kétnyelvű vagyok! Az egyik nyelvet szeretem, mint anyámat, a másikat tisztelem, mint apámat. Mindkettőhöz úgy kötődöm, mint szüleimhez: alázatos tisztelettel és feltétel nélküli szeretettel. Mindkét kultúrámhoz és nyelvemhez ragaszkodom: a két nyelv és kultúra függésében élek és írok. Cigány–magyar vagyok. Múltamban, jelenemben és jövőmben is az akarok maradni. Cigány-magyar vagyok nyelvemben, kultúrámban, béketűrésemben, harcaimban, szerelmeimben, gyűlöleteimben, szeretteimben és ellenségeimben. Cigány–magyar költő és műfordító.” Choli Daróczi József Fotó: Gál Csaba (PIM) 

Choli Daróczi József (1939–2018) egyszerre volt költő, műfordító és népművelő pedagógus. Verseiben különösen a cigány–magyar identitás és a kisebbségi létből fakadó nehézségek foglalkoztatták. Műfordítóként a magyar irodalom nagyjait, többek között József Attilát és Petőfi Sándort fordította lovárira; pedagógusként a tudás iránti kíváncsiság felkeltése volt a legfontosabb célja. Készített cigány– magyar kisszótárt, lovári nyelvkönyvet, s elsőként fordította le az Újszövetséget lovári nyelvre. A PIM és a Roma Jezsuita Szakkollégium közös kiállításának anyagát azok a cigány témájú festmények adják, amelyeket Choli bácsi a kollégiumnak ajándékozott. Ez egészül ki a KuglerArt Szalon és Galéria egyedülálló gyűjteményének darabjaival, többek közt Balázs János, Oláh Jolán, Péli Tamás, Szentandrássy István képeivel. A kiállításban a cigány irodalom kiemelkedő alkotásaival is találkozhatnak a látogatók. Kurátor: Molnár Eszter Edina Látvány: Mezei Ildikó 14

pim

Egy írónő modellt áll Kádár Erzsébet (1901–1946)

Kiállítások

Megtekinthető: 2020. augusztus 16.

 Fotó: Birtalan Zsolt (PIM)

„A magyar irodalom egyik legnagyobb tehetségű novellaírója”; „Hibátlan író”; „A leggazdagabb, legtökéletesebb elbeszélőink közé tartozik” – Kádár Erzsébet írói teljesítményéről nyilatkozott így Illyés Gyula, Rónay György és Vas István. Mindenki elismeréssel, sokszor elragadtatással írt róla, s nemcsak fiatalon bekövetkezett tragikus halála után, hanem már életében is. Pedig valójában nem is írónak, hanem festőnek készült. Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Iványi-Grünwald Béla tanítványa volt; festményeivel több csoportos kiállításon is elismeréssel szerepelt. Szépírói pályájának indulása után végleg felhagyott a képzőművészettel, hogy csak az írásnak szentelhesse tehetségét. Ekkor választotta a Csernovics családi név helyett a Kádár írói nevet. A Nyugat avatta íróvá, de a korszak minden más jelentősebb lapjában is publikált. Témaválasztása, az erdélyi nemesi világ lírai és a dzsentri létforma józan ábrázolása népszerűvé tette a konzervatív irodalmi lapoknál, míg a finom érzékenységgel megragadott lelki jelenségek, a szabatos nyelvezet a feszesen komponált szerkezet kivételes összhangjára a modern irodalmi lapok voltak fogékonyak. Tíz évnyi festés után alig egy évtizednyi írói pályát hagyott maga mögött, amikor, mindössze 45 évesen, egy banális baleset folytán meghalt. A PIM gyűjteményébe – elsősorban Kádár Erzsébet unokájának jóvoltából – az elmúlt években több festménye is bekerült, így kiállításunkon egyszerre tudjuk bemutatni a kivételes tehetségű írónőt és képzőművészt, s talán beteljesedhet Vas István jóslata: „Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet.” Kurátor: Szilágyi Judit, Lukács Ágota Látvány: Mihalkov György 15

pim

Kiállítások

Töredék Tandori

Megtekinthető: 2020. szeptember 6.

Szilágyi Lenke képreflexiói

Irodalom és fotográfia ismét együtt a PIM és a Budapest FotóFesztivál együttműködésében. Az Arany Jánost fényképezők 2018-as bemutatása, illetve a tavalyi, Kányádi Sándorra emlékező fotókiállítás után újra szó és kép sajátos viszonyát helyezi fókuszába egy különleges kiállítás.

A Töredék Tandori nemcsak Tandori Dezső első verseskötetére, a Töredék Hamletnek című könyvre reflektál, de a vállalkozás szükségszerűen töredékes, nagyon is „tandoris”, mégis ambiciózus jellegére utal.

Kurátor: Szarka Klára Látvány: H. Kocsis Annamária 16



Ahogyan Tandori, úgy Szilágyi Lenke is besorolhatatlan alkotója a magyar művészetnek: hasonló kísérletező kedv és alkotóerő jellemzi mindkettőjüket. Tandori-rajzok inspirációjára született Szilágyi Lenke-fotográfiák? Az irodalom és a fotográfia párbeszéde nemcsak műfajokon ívelhet át, hanem az élők és eltávozottak közötti terra incognitán is.

 Fotók: Szilágyi Lenke

Ezúttal a tavaly elhunyt Tandori Dezső roppant életművének kis, de különleges szeletére reflektál a kortárs magyar fotográfia egyik legizgalmasabb alkotója, Szilágyi Lenke. A költő, író, műfordító képverseket és rajzokat is hagyott hátra szép számban. Ezek a különös, sokféle témájú és stílusú vizuális művek rokoníthatók Tandori irodalmi megnyilvánulásaival. Kísérletező kedvről, kifogyhatatlan ötletekről, sodró erejű fantáziáról, humorról és lenyűgöző alkotóerőről árulkodnak.

pim

Kiállítások

„Ki mondaná, hogy e hely csatatér?”

Megtekinthető: 2021. február

Régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018–2019 Segesvár neve az 1849. július 31-én, a Józef Bem és Lüders orosz tábornok csapatai között lefolyt ütközet után került fel a magyarok mentális térképére. Tudjuk róla, hogy itt zajlott a „segesvári csata”, amelyben eltűnt a szabadságharc ikonikus alakja, a költő Petőfi. Ami a korban egysoros újsághír volt – „…koszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. hír szerint elveszett” – talán éppen a világosi fegyverletétel időbeli közelsége miatt, az idők során tragédiává nőtt: az egyszerű honvéd tömegsírból nemzeti gyászhely lett. 2018–2019-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös projektjeként – a konfliktusrégészet módszertanát segítségül hívva – fémkeresős terepkutatás indult a csata lefolyásának megismerésére. Mintegy 400 lelet, többségében orosz, illetve magyar lövedék GPS-pontjait sikerült térképre vinni, ballisztikai számítások alapján meghatározni az ütközet gócpontját, és Bem vakmerő, a háromszoros túlerőben lévő, jól kiképzett orosz sereget megtévesztő, átkaroló hadműveletének lenyomatait a valós tereppontokon azonosítani. Számos hadászati, katonai viseleti emlék jelzi a hadműveletben részt vevő magyar és cári katonai alakulatok konkrét mozgását. Csaták múzeumi bemutatása általában akkor indokolt, ha azok a nemzeti történelem valamilyen fontos, jelentősnek tűnő fordulópontjához kötődnek. A Fehéregyháza–Segesvár közti hadi események nem ilyenek voltak, de kultikussá tette őket Petőfi eltűnése és összemosódtak az emlékezetben a hamarosan bekövetkező katonai összeomlással, a szabadságharc bukásával. Petőfi maradványainak felkutatása, személyének azonosítása, „megkeresése” tehát ebben az értelemben nem volt cél, bár az ütközet tömegsírjainak meghatározása és esetleges feltárása hosszabb távon illeszkedhet a magyar csatatérrégészet trendjeibe. Végső, méltó nyughelyükre kerülhetnének a segesvári csata ma ismeretlenül,

jeltelenül elföldelt áldozatai, a mintegy 1200 magyar halott. A kutatás segítségével rekonstruálhatóvá vált a csata lefolyása, olyan részletek, amelyeket eddig csak visszaemlékezésekből ismertünk. Több éves munka eredményeként olyan történeti emlékek kerültek elő és váltak bemutathatóvá – tüzérségi fegyverek maradványai, ágyúállások stb. –, amelyek fontos és látványos rekvizitumai lehetnek a múlthoz való kötődésnek. A számba vehető, csatatereket bemutató, kitűnő nemzetközi példák jelzik, hogy maga a helyszínrekonstrukció, a valamikori történeti táj megjelenítése értékké válhat. Fotó: Birtalan Zsolt (PIM) 

A kamaratárlat helyszíni felvételek, térképek, archív fotók, visszaemlékezések és képzőművészeti ábrázolások segítségével áttekinti a kutatástörténetet, a ma látható emlékhelyeket. Nem utolsósorban arra válaszol, hogyan alakították át az ütközetről szóló tudásunkat a térképre vitt leletekből származó információk, mit tehet hozzá a régészet a köztudatban elsősorban irodalomtörténeti problémaként élő kérdéshez: hol halt meg Petőfi? Kurátor: Kalla Zsuzsa (PIM), Polgár Balázs (HM-HIM) Látványterv, grafika: Széki András Szakértő: Kemény Krisztián (HM-HIM) 17

Kiállítások

Bolyongó üstökös

A Petőfi-kultusz alakváltozatai

pim

Megtekinthető: 2020. szeptember 30.

Kiállításunk centrumában annak a kérdésnek a megválaszolása áll, hogyan alakult, formálódott át újra meg újra „a költő” nemzeti emlékezetben megőrződő alakja a társadalom különböző rétegeiben, az irodalom, a képzőművészet, a politika által használt motívumokban, szólamokban, a hagyományőrzés retorikájában. A cím Az apostol önjellemzéséből való: „...alatta a sötét homloknak / Két fényes szem lobog, / Mint két bolyongó üstökös, / Mely nem fél senkitől / S melytől mindenki fél. Tekintete / Mindég messzebb, mindig magasbra száll. ” Egy-egy esemény mulandó, de maga az ünnep, az ünneplés örök, kihagyhatatlan, elpusztíthatatlan. A tárlat négy fókuszpont köré csoportosítva jelenít meg konkrét idővel, helyszínekkel egy-egy metszetet: az 1898–99-es, az 1923-as, az 1948–49-es és az 1973-as Petőfi-évforduló tárgyait, eseményeit, szövegeit vizsgáljuk meg, így téve karakteressé az „alakváltozat" fogalmát. A kiállításon néprajzi és hétköznapi tárgyak, fotók, filmek szerepelnek, markánsan jelezve, hogy mozognak az ünnephez kapcsolódó különböző tartalmak a populáris és a magaskultúra világa között. Hiszen a megemlékezés formái lehetnek közhelyesek, sőt bornírtak – ahogy Babits írja Petőfi születésének 100. évfordulóján: „...Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak / Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, / mint az olcsó gyertyák.” (Petőfi koszorúi) Mégis, mindig eljön az a pillanat, amikor egy évszám megünneplésének igazi tétje van. A történelmet megidéző, az évfordulókra készülő műalkotások gyakran saját koruk legégetőbb problémáival birkóznak, azokat közvetítik az utókornak. A műtárgyválogatásban ezért arra törekedtünk, hogy ritka, egyedi értékű példákat válasszunk. A tárlat feliratozása eltér a múzeumi terekben megszokottól: arra teszünk kísérletet, hogy a látogató modellezhesse, nyomon követhesse saját ítéletalkotásának folyamatát: azt, hogyan alakítja ki véleményét, milyen szöveges és képi információk szükségesek és relevánsak számára, hogyan formál véleményt egy-egy műalkotás által.  Fotó: Birtalan Zsolt (PIM)

Kurátor: E. Csorba Csilla, Kalla Zsuzsa Látvány: Mihalkov György 18

pim

Csáth* – A varázsló halála Kiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából

Kiállítások

Megtekinthető: 2020. október 31.

Motívumokról, a melódiákról, a ritmusról, szóval ezekről az úgynevezett formai, zenei alakulatokról nem lehet beszélni. Ki kell nyitnunk a fülünket, a szívünket, be kell állítanunk a lelki tükörrendszerünket, amellyel először a benyomásokat, másodszor saját magunkat a művészi élvezés pillanatában, és harmadszor a vizsgálódó énünket figyeljük meg, és akkor nem fog érdekelni semmi más bennünket, mint az, hogy kicsoda Strauss Richárd, és hogy kik vagyunk mi magunk, és hogy ami eközben esik, jó vagy rossz-e? Csáth Géza mindig az emberi lélek mélyeit kutatta. Akkor, amikor megírta az Anyagyilkosságot, és akkor is, amikor hosszú tanulmányban próbálta megfejteni „az elmebeteg nő”, Kohn Gizella paranoiás hisztériáját. Minden kísérlete közül azonban a tízéves korától egészen haláláig vezetett naplója volt a legkönyörtelenebb élveboncolás. Mindeközben pedig legfontosabb vágya az élet legteljesebb megélése volt. Csáth egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon. Írásművészetétől azonban aligha választható el az összművészeti látásmód, és az az összetett, szinesztéziaszerű világérzékelés, amelyen keresztül illatokban, színekben gondolkodott és zenével érzett. A kiállítás egyik végpontján a szenzibilitás és szecessziós hangulatok kapnak főszerepet, míg a másikon a mindezektől és az alkotás képességétől is megfosztott, már visszafordíthatatlanul lemeztelenített lélek. A novellákban is gyakran felbukkanó gyermekkori mesevilágot Brennerék családi fotóalbuma idézi meg, amelynek mintegy ellenpontjaként bontakozik ki az utolsó évek belső magánya az egyre töredékesebbé váló naplójegyzetek morfiumcseppes kéziratlapjain. A PIM egyedülállóan gazdag és eddig soha nem látott Csáth-gyűjteményén alapuló kiállításban mi is beállíthatjuk „lelki tükörrendszerünket”, amellyel a befogadás különféle útjai nyílnak meg előttünk. Naplóiban megfigyeljük az önmagát figyelő Csáthot. Zeneműveiben, novelláiban, egyetlen fennmaradt festményében és számtalan rajzában pedig először a benyomásokat, amelyeket keltenek bennünk, másodszor saját magunkat a művészi élvezés pillanatában, harmadszor vizsgálódó énünket figyeljük meg, és akkor nem fog érdekelni semmi más bennünket, mint az, hogy kicsoda Csáth Géza, és hogy kik vagyunk mi magunk, és hogy ami eközben esik, jó vagy rossz-e.  Fotó: Birtalan Zsolt (PIM)

Kurátor: Molnár Eszter Edina, Sidó Anna Látvány: Mihalkov György 19

Kiállítások

pim

 Fotó: Birtalan Zsolt (PIM)

„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” Petőfi választásai

Petőfi Sándor jóval többet jelent, mint egy valaha élt költő: a költészet megtestesülésének számít. Bár műveinek ismerete manapság visszaszorult, az alakja köré fonódó legendák szinte önálló életet élnek, ami nem is csoda, hiszen Petőfi már költői indulásától kezdve mitizálta életrajza bizonyos elemeit. Tudatosan utánozta öltözködésével, viselkedésével és témaválasztásával Csokonai Vitéz Mihályt, azonban túlnőtt a nagy elődön: időtlenné vált költői tekintély maradt. Portréi, allegorikus ábrázolásai nyomán

ikonná merevedett, különböző előjelű politikai ideológiák képviselői számára lett felülbírálhatatlan hivatkozási pont. Kiállításunk arra tesz kísérletet, hogy a kultuszt félretéve, ugyanakkor annak ismeretében mutassa be rövid, ám zsúfolt életútjának nyitottságát, választási lehetőségeinek dilemmáit, s az utóélet formálta, leegyszerűsített személyiség helyett bonyolult emberi, költői szerepeit vázolja fel. A kiállítás azt a folyamatot mutatja be, melynek során a Petrovics Sándor nevű gyer-

Kurátor: Kalla Zsuzsa, Gyimesi Emese Látvány: Mihalkov György 20

Állandó kiállítás mekből az lett, akit egy szóval jellemezhetünk: PETŐFI. Az eredeti koncepciót kibontva Petőfi származásának, rokonságának adataival ismerkedhet a látogató és a Pilvax nemzedéke, a márciusi ifjak alakjaival, majd a Petőfi-fordítástengerben barangolhat az érdeklődő. A kiállítás kiemelkedő új pontja Szendrey Júlia emberi alakjának és írói életművének bemutatása egy önálló kiállítási szobában. Az Év Kiállítása, 2011

pim

Kiállítások

ADY EMLÉKMÚZEUM „Nincsenek itt már farsangi hajnalok”

Állandó kiállítás

Ady és Csinszka pesti lakása

Ady és Csinszka lakásából 1977-ben lett kiállítóhely. A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai három szobában varázsolták vissza azt a miliőt, mely Ady idejében fogadta a vendégeket. Innen szállították be egyre súlyosbodó betegsége miatt a költőt a Liget Szanatóriumba, ahonnan már nem térhetett vissza otthonába.

Fotó: Gál Csaba (PIM) 

Kurátor: Benkő Andrea

Kiállítások

JÓKAI EMLÉKSZOBA Kedves Vendégeink!

Állandó kiállítás

Az idei tavasz sokunkhoz nem várt nehézségekkel érkezett. A Természet apró rezdüléseinek, ébredésének figyelése helyett kontinenseken végigzúduló eddig ismeretlen járvánnyal kellett szembenéznünk. A nyár remélhetőleg enyhíteni fogja a hosszú bezártság okozta sebeket és át tudjuk gondolni a velünk történteket. Az erdők, ligetek, városi parkok zöld fái, madarai segítenek majd ebben. A svábhegyi Jókai-kert ideális hely az ilyen kikapcsolódásra: közel a belvároshoz, ám mégis távol annyira, hogy a hegyről lenézve ne halljuk az újraéledt város zaját, ne lássuk a zsúfolt utcák forgalmát. Ahogy Jókai írta: „És aztán kóborolni emberhangot nem adó erdőkön keresztül, amikben az utat mésszel megjelölt fák mutatták, felmászni a János-hegy tetejére, ott leheveredni a fűbe s végigbámulni azon a csodálatos panorámán: előttünk a két főváros [Pest és Buda] s az alföldi róna képe”.  Fotó: Parragi Márta (PIM)

A múzeum kiállításában pedig – Jókai Mór egykori présházában – elolvashatják az alábbi idézet folytatását, hogyan látta Laborfalvi Róza unokája, a kis Róza az egykori svábhegyi Jókai-kertet: „Minden virul, díszlik. Békességben, barátságban él egymással. (Elgondolni, hogy ez a kis, vad, ősparadicsom egyórányira van a Váci utcától!) A fák tele mókussal, madárral. A mókusok pisszegnek, ugatnak, a madár énekel, szarvasbogár zúg. Méhek jönnek zümmögve a szomszédból. És ez... mind kap valami csodálatos, hihetetlen tulajdonságot Jókai portáján.” 22

Kurátor: Parragi Márta Látvány: Kemény Gyula Tipográfia: Gaál Réka

Kiállítások

KASSÁK MÚZEUM Mattis Teutsch

Megtekinthető: 2020. augusztus 30.

Avantgárd és konstruktív realizmus

 Egy Mattis Teutsch kép letörölt részlete, staurálási dokumentáció, 2014, A MissionArt Galéria jóvoltából

Mattis Teutsch János a huszadik századi modernista művészet egyik legnagyobb alakjaként vonult be a művészettörténetbe. Festő, szobrász, grafikus volt. Az 1884-ben Brassóban született művészt Kassák Lajos fedezte fel a budapesti szcéna számára. Jellegzetes grafikái az 1910-es években meghatározták a budapesti MA című folyóirat arculatát, sőt Kassák önálló kiállításon is szerepeltette alkotásait. Mattis Teutsch nem csak a magyar, hanem a nemzetközi és a romániai avantgárd aktív szereplője is volt: nevét együtt emlegették a külföldön hírnevet szerzett Constantin Brâncușival és Tristan Tzarával. A modernista művészettörténet-írás fókuszába tehát csak egy rövid periódus, a tízes és húszas évek művészi termése került. A mostani kiállítás egy kortárs művész, Miklós Szilárd kutatása és koncepciója szerint új olvasatot kínál Mattis Teutsch művészetéhez. A korábbi leszűkítő nézettel szemben sokkal inkább azokra az időszakokra teszi a hangsúlyt, amelyek az 1930-as évektől elénk tárnak egy kelet-európai művészsorsot, annak minden megpróbáltatásával és történelmi összefüggéseivel együtt. Mattis Teutsch 23

Kiállítások

pim

a harmincas évektől átváltott egy figuratív, realista művészetre, amelynek azonban volt egy sajátos, a modernizmusból táplálkozó karaktere. Nem éles váltás volt tehát, hanem inkább annak a felismerése, hogy a realizmusnak konstruktív, társadalommal kapcsolatos szerepe van. Ötvenes évekbeli munkái sem nevezhetők tipikus szocreál műveknek. Különös, halk szavú realizmus ez, amely nem a sztálinista eszme kiszolgálójaként kívánt működni, hanem a művészi, szellemi kommunikáció lehetőségeit kereste a tágabb közösséggel. A modernista, absztrakt Mattis Teutsch-képet konokul őrző, „értékcentrikus” piaci és művészettörténeti szemlélet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a realista Mattis Teutsch-képet elfedje. Mattis Teutsch nem egy esetben a húszas évek végén készült alkotásaira festette rá a szocialista éra alatt készült műveit. Amikor erre fény derült, sok képét ledörzsölték, fizikailag is megsemmisítve a későbbi festményeket. Ez a jelenség áll a kiállítás középpontjában, amely számos új kérdést vet fel a modern művészet megítélésének szempontjaival kapcsolatban. A Kassák Múzeumban 2020 januárja és májusa között látható kiállítás anyagát 2019 őszén a bukaresti Rezidența BRD Scena9 mutatta be. A kiállítás romániai és magyarországi múzeumokból, magángyűjteményekből és családi hagyatékokból gyűjtött össze, főként olyan műveket, amelyeket a közönség eddig még nem látott. Miklós Szilárd kutatása során kiemelten támaszkodott Almási Tibor művészettörténész munkájára, valamint a művész közeli munkatársa, Lukász Irén kézirataira. A kiállításhoz kapcsolódóan megjelenő magyar, román és angol nyelvű katalógus tanulmányai Mattis Teutsch kései művészetének új értelmezését kezdeményezik. Kurátor: Miklós Szilárd Kurátorasszisztens: Bárdi Sára A kiállítás a bukaresti Fundația 9 együttműködésével valósult meg.

kassák!

Állandó kiállítás

Fotó: Gál Csaba (PIM) 

A Kassák Múzeum 2011 óta új állandó kiállítással várja látogatóit. A tárlat átfogó képet nyújt a magyar avantgárd nagy alakjának sokoldalú munkásságáról, szerkesztői, képzőművészeti és írói tevékenységéről, közéleti szerepeiről. A korabeli dokumentumok, kiadványok, képzőművészeti alkotások segítségével végigkövethetők Kassák munkásságának kiemelkedő állomásai és életútjának személyes vonatkozásai. Kassák szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerében és gazdag szépirodalmi, publicisztikai munkásságában szemléltető ábrák segítik eligazodni a látogatót. Az egyes témakörök még több illusztrációval és magyarázó szöveggel digitális formában is tanulmányozhatók. 24

kiállítások

Herceg a vasfüggöny mögül Róna Viktor-emlékkiállítás

 Fotó: Róna Viktor és Ugray Klotild a Margitszigeti Szabadtéri Színpad bejáratánál a Hattyúk tava jelmezeiben, 1960 Ismeretlen fényképész felvétele

OSZMI BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM Megtekinthető: 2020. június 24-től

Róna Viktor (1936–1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége. Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, részletes életrajzát sem írták meg eddig. A pesti kispolgári művész miliőből származó, s idővel a világ legrangosabb művészei, politikai vezetői közt is otthonosan mozgó Róna története, mint mondani szokás: „kész regény”. A kiállítás a táncos rendkívüli sorsát, a számára megadatott mindössze ötvenhét életév történetét beszéli el, értelmezve azt a maga korában, felvillantva fontos összefüggéseket. Róna halála után hagyatéka az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumába, Európa egyik legnagyobb tánctörténeti gyűjteményébe került. Rudolf Nurejev, Margot Fonteyn, Maurice Béjart, Alicia Alonso – csak néhány név a nemzetközi táncnagyságok közül, akikkel Róna együtt dolgozott, s akiknek személyes emlékeit őrzi hagyatéka. A névsor nem akármilyen nevekkel folytatódik, ha szélesebbre nyitunk: John F. Kennedy, Ho Si-Minh, Pablo Picasso, II. Erzsébet, Yehudi Menuhin… a magyarok közül Karády Katalin, Latabár Kálmán, Honthy Hanna, Juan Gyenes, Salamon Béla, Csortos Gyula – Róna lelkes, elismerő közönsége voltak mindahányan. Művészbarátai közé tartozott Keleti Éva, Kovács Margit, Féner Tamás, Psota Irén vagy Horváth Ádám. Táncművész alkotótársai, partnerei, növendékei sorából pedig csak tallózni lehet: Orosz Adél, Rácz Boriska, Lakatos Gabriella, Kun Zsuzsa, Ugray Klotild, Szarvas Janina, Pártay Lilla, Szumrák Vera, Kékesi Mária, Keveházi Gábor, Forgách József, Seregi László, Szakály György, Harangozó Gyula, Lőrinc György… A tárlat szinte teljes egészében az OSZMI gazdag gyűjteményéből válogat, referálva a személyes emlékezetre, művészi ön- és énképre is. A kurátorok partnerül hívták Róna életének fontos tanúit, kollégákat, barátokat: elsősorban az örök partnert, Orosz Adélt, s a közeli barátot, Keleti Éva fotóművészt, akik elvállalták a kiállítás megnyitását is. A Herceg a vasfüggöny mögül című kiállítás a művész élettörténetét, annak legfontosabb korszakait bemutatva idézi fel Róna gyerekkorát, tanulmányait, legfontosabb szerepeit, nemzetközi pályafutását gazdag fénykép- és dokumentumválogatás segítségével. A tárlat alkalmából Róna Viktor alakját megörökítő kötet is megjelenik. Kurátor: Halász Tamás Főmunkatárs: Bánóczy Varga Andrea Látvány: Csanádi Judit, a másik Kiss Gabriella Tipográfia: Czeizel Balázs 25

kiállítások

Bács Ferenc-emlékkiállítás (1936–2019)

Oszmi

Megtekinthető: 2020. június 24-től

Nyolcvanhárom éves korában, 2019. április 16-án elhunyt egyik legnépszerűbb színművészünk, Bács Ferenc. Halálának első évfordulóján kamarakiállítással idézzük meg szokatlan pályafutását. Tizenhét, Marosvásárhelyen töltött esztendő után érett színészként települt át Magyarországra és vált az ország egyik kedvencévé. A színpadon ő volt Csehov Ivanovja, a Fáklyaláng Görgeyje, a My Fair Lady Higgins professzora. Kellemes modora, megjelenése, kulturált viselkedése, szép orgánuma film- és szinkronszerepeiben is érvényesült, neve a fiatal generáció tagjai előtt sem cseng ismeretlenül. A tárlat sokoldalú művészetének állít emléket. Kurátor: Sipőcz Mariann Látvány: Juhász Tibor

Szép ház, nagy park közepén...

 Fotó: Bács Ferenc, Tóth József felvétele

Állandó kiállítás

Bajor Gizi 1933. július 7-én kötött házasságot Germán Tibor gégészorvossal, akivel új otthonba költözött a Németvölgyi útra, a későbbi Piłsudski, a mai Stromfeld Aurél utcába. A Beyer család eredetileg földszintes házát Országh Béla tervei szerint alakították át nagystílű villává. Bajor Giziék otthona csakhamar a budapesti művészvilág kedvelt találkozóhelyévé vált. Déryné Széppataki Róza azt írta naplójában, hogy „a színészek számára külön rezervátumot kellene létrehozni, talán egy szép házat, nagy park közepén – ott élnének együtt és egymással, amikor nincsenek színházban.” Gobbi Hilda, amikor több évtizedes munka után Bajor Gizi villájának minden szegletét színháztörténeti emlékhellyé alakította, így sóhajtott fel: „Szép nagy ház, park közepén – talán olyan, amilyennek Déryné megálmodta. Végre együtt vannak, egymás között – hisz már nincsenek a színházban. Remélem, boldogok.” A kiállítás Bajor Gizi és Gobbi Hilda pályáját, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum történetét mutatja be.

Kulisszák között

Állandó kiállítás

A tárlat a színházi alkotófolyamatot bemutatva vezeti végig a látogatót a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain, felidézve a színházművészet felejthetetlen alkotóit. Megismerhetünk minden kulisszatitkot a mű megszületésének pillanatától a próbákon át a premierig. A kiállítás záró része az előadás utáni színészéletbe enged bepillantást. Az emeleten kapott helyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumának kiállítása is. 26

PIM Reflektor // Címlapon interjúk FILIÁLÉK BARANGOLÓ / VIDÉKI MÚZEUMOK dia ajánló

Címlapon

pim

címlapon Kaffka Margit legyezője

Fotó: Gál Csaba (PIM) 

A háncslegyező feltehetően 1914 júliusában került Kaffka Margit birtokába, amikor későbbi férjével, Bauer Ervinnel beutazták Észak-Olaszországot. Az írónő elbeszélése szerint sokat aludtak, nagyokat reggeliztek, gyönyörködtek a toszkán és umbriai hullámzó dombvidékben, történelmi levegőjű városok szűk utcácskáin barangoltak. „Itt lettünk mi készen egymással; itt bomlott ki nekem végkép ez a lélek; itt váltódott hozzám és itt tapadtam hozzá örökre.” – vallotta az együtt töltött itáliai napokról. Perugiában érte őket a háború kitörésének híre, a hazajutás bonyodalmait Kaffka a Lírai jegyzetek egy évről című művében örökítette meg. A múzeum gyűjteményében őrzött háncslegyező filléres holmi, turistáknak kínált szuvenír, de a felirata „Ricordo · Firenze”, azaz szabad fordításban firenzei emlék, minden bizonnyal személyes húrokat pendített meg hajdani tulajdonosában. Nagy becsben tartották, hiszen a Márvány utcai lakásuk nappaliját díszítette, ahogy erről egy 1915-ös fényképfelvétel tanúskodik. Megelőlegezett nászútjukat, közös olasz élményeiket idézte fel számukra, valamint összetartozásukat, amit augusztusi esküvőjük pecsételt aztán meg. Az írónő életéről, műveiről, illetve más személyes tárgyairól több érdekesség található a Kaffka 100 című, a PIM gondozásában frissen megjelent tanulmánykötetben, ami szabadon elérhető és letölthető a múzeum honlapjáról. Mészáros Zsolt



Kaffka Margit Márvány utcai lakásában (1915), Ismeretlen fényképész felvétele

Fókuszban a digitális bölcsészeti akadémia

Fókuszban a Digitális Bölcsészeti Központ

Integráció és koordináció, támogatás és dinamizálás, informatikai alapokra támaszkodó korszerű bölcsészet és muzeológia

Hosszas előkészítő munka eredményeként, a PIM égisze alatt, 2020-ban létrejött és önálló útjára indul a Digitális Bölcsészeti Központ, melynek célja, hogy a hazai közgyűjteményekben zajló digitalizációt, tartalomfejlesztést támogassa, koordinálja és dinamizálja. A központ egyik megálmodójával és vezetőjével, Bánki Zsolttal beszélgetek. Hogyan tekinthetünk vissza a magyarországi közgyűjteményi digitalizáció történetére? Milyen intézményi próbálkozásokat említenél? Hogyan kapcsolódik ezekhez a kezdeményezésekhez a Digitális Bölcsészeti Központ? Milyen szerepet vindikál magának az újonnan megalakult intézmény? Amikor a Digitális Bölcsészeti Központ létrejöttéről beszélgetünk, akkor megkerülhetetlen annak a felvázolása, hogy Magyarországon, közgyűjteményi területen, milyen hasonló kezdeményezések és törekvések voltak a múltban. Én már több mint 30 éve vagyok ezen a pályán, és pályafutásom szorosan összefonódik a közgyűjteményi, először a könyvtári, majd a múzeumi digitalizációval, így szinte a kezdetektől figyelemmel kísértem az informatika közgyűjteményi térnyerését. Tulajdonképpen évtizedes projektek és tervek születtek már azzal a szándékkal, hogy a magyarországi kulturális örökséget digitális formában is megőrizzük és elérhetővé tegyük. Ezek a projektek többé-kevésbé csak félsikereket hoztak, némelyek meg azt sem. Ami nem azt jelenti, hogy ezek nem a legjobb szándékú vagy akár szakmailag nem jól megalapozott projektek lettek volna. Ilyen-olyan buktatókon nagyon sok kezdeményezés  elbukott: vagy a források hiányoztak Fotó: Gál Csaba (PIM) hozzá, vagy nem volt még meg a megfelelő szakmai felkészültség. Véleményem szerint, ami egy átütő erejű fejlődést jelentett volna, az tulajdonképpen a mai napig hiányzik a közgyűjteményi digitalizáció történetéből. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Digitális Bölcsészeti Központ, feladatának tekintve a teljes közgyűjteményi szféra számára érvényes szolgáltatások nyújtását. Voltak intézményi próbálkozások is, tehát létrejött Magyarországon néhány olyan szervezet, amely azt célozta meg, hogy a közgyűjteményekben létrejövő kulturális örökségi digitális tartalmakat összegyűjtse, ezekre szolgáltatásokat építsen, a tartalmakat archiválja, hosszú távon megőrizze, vagyis a kulturális örökségi adatvagyon részévé tegye őket. Ilyen volt például a 29

Fókuszban a digitális bölcsészeti akadémia

pim Reflektor – interjúk

Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum is, ami a Filmintézet bázisán jött létre, később az ebből kialakult Forum Hungaricum, és tulajdonképpen hasonló céllal jött létre a Digitális Bölcsészet Központ is. Mindegyiknek megvolt a maga története, a Neumann Könyvtár például a közgyűjteményektől függetlenül jött létre, önálló intézményként – sajnos nem integrálódott kellőképpen abba a hálózatba, amit a könyvtárak, levéltárak, múzeumok jelentettek. A MANDA már egy közgyűjtemény, a Filmintézet bázisán jött létre – ott pedig hiányzott a megfelelő szakmai hitel és a szakmai koncepció arra vonatkozóan, hogy valódi partnerként kezeljék egymást az intézmények, mármint azok, akiket úgy hívunk, hogy tartalomgazdák. Okulva a próbálkozások hibáiból és méltán szem előtt tartva ezek erényeit, amit most a PIM megpróbál, az egy olyan szerepvállalás, hogy a meglévő szolgáltatások és a meglévő jelentős intézmények között koordinatív funkciót töltsön be. Nem áll szándékunkban egyoldalúan magunkhoz ragadni olyan feladatokat, vagy olyan diszpozíciós jogokat, amiket korábban ezek az említett intézmények szerettek volna maguk megoldani. Viszont úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk olyan szaktudással, gyakorlattal, több sikeresen megvalósított projekt tapasztalatával, és némi hitellel is a többi intézmény között, amellyel hasznosan, katalizátor szerepet betöltve tudnánk erősíteni azokat a nagy feladatokat, amelyekben már benne vagyunk, és amelyek még előttünk állnak. Mióta foglalkoztatja a PIM muzeológusait és könyvtárosait a hangsúlyos digitális jelenlét megteremtése? Miben látod a PIM ez irányú szakmai törekvéseinek úttörő jellegét? Szerintem több mint 15 éve már a szakmai működés fókuszában van az informatika, és az informatikai eszközök használata a muzeológiai munkában. Már az elődeim is adatbázisokat építettek: gyűjteményi adatbázisokat és szakirodalmi, szakértői adatbázisokat is lexikon-számítógéppel. Elsőként a magyar múzeumok között a teljes múzeumra auditáltattunk gyűjteménykezelő rendszert, ami azt jelenti, hogy hivatalos nyilvántartásainkat, a szakleltárkönyvektől a gyarapodási naplóig számítógéppel állítjuk elő. A nagyon nagy megbecsültségnek örvendő PIM Névteret is már több mint húsz éve folyamatosan építjük. Elmondhatjuk, hogy az első magyar múzeum voltunk, amely részt vett és vesz az európai uniós Europeana (Európai Digitális Könyvtár) projektben, tehát hangsúlyos nemzetközi tapasztalattal is rendelkezünk. A kiállítási informatika terén szintén élen jár a PIM: olyan újdonságokat tudtunk a kiállításainkban kipróbálni, meghonosítani, amelyek a magyar múzeumi szcénában úttörőnek számítanak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a PIM-nek eddig is volt digitális bölcsészeti tevékenysége: részint az Irodalomtudományi Intézettel közösen a DigiPhil projekt, másrészt, mi magunk is készítünk forráskiadásokat a kézirattár gyűjteményéből. Ezekre a tapasztalatokra alapozva az a tervünk, hogy több intézmény bevonásával kifejlesztünk egy Digitális Bölcsészeti Platformot, kialakítunk egy olyan kutatói környezetet, amelyben kritikai kiadások, forráskiadványok készíthetők, és helyet kapnának benne a born digital, vagyis az eleve digitális hordozón létrejött anyagok is. Milyen az újonnan felálló intézmény struktúrája? Hogyan épül fel a Digitális Bölcsészeti Központ szakterületi modellje? A Digitális Bölcsészeti Központnak négy hangsúlyos területe van. Legelsőnek említem az országos kiemelt projektek koordinációját, módszertani támogatását és felügyeletét. Nevesítve: a Közgyűjteményi Digitalizációs Stratégia, 30

pim Reflektor – interjúk

Fókuszban a digitális bölcsészeti akadémia

Országos Könyvtári Rendszer, a Digitális Oktatási Stratégia és a Digitális Felsőoktatási, Kutatóintézeti, Közgyűjteményi (Hálózati) Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia közgyűjteményi területe. Második terület az országos nagy projektek (K + F projektek), a teljes közgyűjteményi szféra számára érvényes szolgáltatások működtetése, folyamatos fejlesztése. Kiemelten a Magyar Nemzeti Névtér konzorciumi keretek közötti koordinatív működtetése, a folyamatos fejlesztés és a szolgáltatás dinamizálása. Harmadik terület egy új digitális filológiai platform létrehozása a jelenlegi DigiPhil szolgáltatás alapjain. Ez a platform egységes irodalomtudományi és nyelvtechnológiai kutatói környezetet jelentene az irodalomtudomány és a nyelvtudomány számára: feladatunk digitális kritikai és forráskiadások, valamint elemzések publikálása. A negyedik terület a digitális tartalmak újrahasznosítása és társadalmi felhasználásuk módozataira üzleti modell kidolgozása, ezen belül kiemelten három szereplőre koncentrálva: az oktatás, a turisztika, idegenforgalom és a kreatív ipar mint alkalmazói kör kerül fókuszba. Mennyire számíthatunk ingyenesen hozzáférhető tartalomszolgáltatásra? Létezik Magyarországon egy úgynevezett közgyűjteményi digitalizálási stratégia, ami egy kormányhatározat szintű dokumentum, és meghatározza azt, hogy a magyar közgyűjteményeknek, beleértve a múzeumokat is, milyen műkincsállományt, milyen időbeosztásban kell digitalizálniuk és közzétenniük. Nagyon erős a közzétételi elvárás: ingyenesen mindenki számára elérhető tartalmakat kell szolgáltatnunk. Nyilvánvalóan úgy, hogy a szolgáltatási példányok más minőségűek, mint a nagyfelbontású master tartalmak, amelyek egyfajta trezorba kerülnek, és mint a magyar kulturális örökség részét őrizzük. Mind a két típusú tartalomnak létre kell jönni. A Digitális Bölcsészeti Központ szolgáltatásai is nyilvánosan hozzáférhetőek lesznek, szeretném hangsúlyozni, hogy nem gondolkodunk fizetős szolgáltatásban. Nagy fába vágtátok a fejszéteket, lépésről lépésre kell felépíteni egy olyan rendszert, amelybe már sok bicska beletört. Melyek a jelen és a közeljövő kihívásai? Idén szeretnénk, hogy felálljon a Digitális Bölcsészeti Központ csapata és elkezdjünk azokon a specifikációkon dolgozni, amelyek megalapozzák a konkrét fejlesztéseket. A közgyűjteményi digitalizálási stratégiának elkészítjük a 2021-es cselekvési tervét, ami tartalmazza, hogy az államháztartásnak milyen költségvetési forrásokat kell hozzárendelnie. Informatika és bölcsészet a mi világunkban erősen összefügg, nem egymástól elszakított területek. Ma már nem lehet korszerű bölcsészetet és muzeológiát informatika nélkül művelni. Az én korosztályom már sok kudarcot megért, óvatosság és bizonytalanság jellemző ránk. Nagyon sok remek szakember van, tele jó szándékkal, akik ha összedolgozunk, bízom benne, hogy venni tudjuk az akadályokat. Tüzes Éva 31

szöveggé alakítani mindent, ami élet

Szöveggé alakítani mindent, ami élet

Elkészült Móricz Zsigmond korai levelezésének digitális kritikai kiadása Móricz Zsigmond irodalmi öröksége közkincs, levelezésének közzététele hiánypótló. A Petőfi Irodalmi Múzeum mint a jelentős Móricz-hagyaték őrzője, kiemelkedő tudományos teljesítmény eredményeként, a közelmúltban digitális kritikai kiadás formájában feltárta Móricz Zsigmond 1892–1913 között keletkezett levelezését. A levelezés ingyenesen elérhető a magyar irodalomtudomány filológiai portálján, a DigiPhil weboldalon. A kutatási projektről dr. Cséve Anna főmuzeológussal, Móricz-szakértő irodalomtörténésszel beszélgettem. Mit tudunk a Móricz-hagyatékról, hogyan került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe? A PIM szimbolikus tőkéje saját gyűjteménye: a Móricz-különgyűjtemény egyike a múzeum legnagyobb terjedelmű és értékű anyagainak. 1979-ben érkezett az író tárgyi-szellemi „öröksége” a múzeumba. Csak a levelezést tekintve körülbelül tízezer kéziratot őrzünk. El lehet képzelni, hogy milyen hatalmas mennyiségű kutatnivaló áll a rendelkezésünkre. A múzeum kiadóként már 1984-ben, majd 1988-ban két tematikus levelezéskiadással megkezdte a kéziratok közreadását: megjelent a Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője és a Móricz Zsigmond, a Kelet Népe szerkesztője kötet. A Móricz-hagyatékban nagy mennyiségű kiadatlan napló is van, a forrásfeltáró munka ezzel folytatódott. 2010-től máig három kötet jelent meg az 1924-től írt naplófolyamból. Most készítjük elő kiadásra az összes 1935-ös feljegyzést tartalmazó negyedik kötetet. Móricz 1914–1916 között írt Tükör című első világháborús jegyzeteinek, kéziratos könyveinek kiadását a PIM sikeres NKA pályázata tette lehetővé. 2016-tól pedig az író teljes levelezéséből az 1913-ig tartó időszakban keletkezett, közel 1500 levelet publikáltuk. Így a Móricz-kutatás kapcsán három fő irányt is említhetünk, melyeknek a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye az alapja. Miért tartod fontosnak Móricz kéziratos naplóinak megismertetését az olvasókkal? Hogyan írt naplót Móricz? A naplót úgy kell elképzelnünk, mintha belepillantanánk egy magánbeszélgetésbe, melyet Móricz az írógépével, tulajdonképpen önmagával folytat. Ahogy „beszélget”, olvasói is úgy érezhetik, mintha az utókorral beszélgetne, velünk, és így – ismerősünkké válna. Töprengések, önelemzések szerepelnek benne, mindenfajta magánéleti és közéleti dráma. A kötetek egyik kritikusát idézve „egy ünnepelt író rettenetes pót élete” ez a napló. Felkavaró olvasmány, a stílusa is az. Móricz lejegyzi szerkesztőségi és családi beszélgetéseit, olvasmány- és egyéb befogadói élményeit. Fejtegeti írói terveit és visszaemlékszik pályakezdésének eseményeire. Érdekessége, hogy leveleket is beilleszt. Móricz naplófelfogása ráirányította figyelmemet az írói leveleknek mint műfajnak a fontosságára. A naplók mellett azért választottuk a levelezés feltárását és bemutatását, mert nyilvánvaló, hogy alulreprezentált a Móricz-kutatásban. Az 1892–1913 között keletkezett levelezés különös lenyomata az írói életmű eddig források hiányában alig kutatott korai szakaszának, amelyről tudjuk, hogy az életmű újraolvasásának egyik legizgalmasabb területe.

pim Reflektor – interjúk

szöveggé alakítani mindent, ami élet

A világháborús kéziratos könyvek kiadása hogyan jutott eszedbe? Ezek valójában Móricz haditudósítóként írt jegyzetei? Jegyzetek közlése nem szokványos dolog. De ez a kéziratos könyv igen feltűnő külsejű: aranyozott lapszéleivel és gerincén a Móricz-könyvtár monogramjával az írói szándék szerint is kitűnik a többi jegyzet közül. Eredetileg csak a IX. kötet volt meg a Kézirattár gyűjteményében. A számozásból nyilvánvaló volt, és Móricz nyilatkozatai megerősítették, hogy könyvsorozatot kell keresnünk. Az első világháború centenáriumán jutott eszembe, hogy ezeket a szövegeket közkinccsé kell tenni. Mint minden közlést megelőzően most is a forrásokat kellett számba venni. A PIM gyűjteményezési stratégiájának köszönhetően még öt kötetet sikerült azóta megvásárolnunk. Móricz haditudósítói útjai nagyon sok riportot eredményeztek, melyek megformálatlan nyersanyaga is megtalálható a könyvekben. A Tükör-sorozat széttartó és olykor összefüggéstelen szövegtöredékeinek halmazában felfedezhető megíratlan, félig kidolgozott, vagy akár megalkotott mű is, melyeket nem lehetett akkor még közölni. Kéziratossága miatt rejtve maradt a cenzúra előtt. Mintha Móricz a média napi hírközléseinek igazságát tesztelné, hogy a Monarchiabeli Magyarország területén utazva, tapasztalatai alapján rögzítse, az emberek hogyan élnek és mit gondolnak a háborúról. Gyűjti a háborús vicceket, trágár nótákat, katonadalokat is. Azokat, akikkel beszélget, szövegközlőknek is nevezhetjük, így elmondható, hogy ezek az országjárások a fiatal Móricz népköltési gyűjtőútjaihoz is hasonlíthatók. Ez az „archívum” értékes szociológiai megfigyeléseinek tárháza, de regénykezdemény is. „Ha valaha megírom a frontregényemet, száz oldal is lesz benne, ami szószerinti leírása az ott előttem elmondott szavaknak” – nyilatkozott Móricz e kéziratos könyveiről. A regény nem készült el, s bár a recepciótörténet utal ezekre a jegyzetekre, a szöveget mindeddig senki nem ismerte. Ma úgy olvashatjuk, mintha egy traumatikus időszak feldolgozási kísérlete lenne, és megkockáztatom a kijelentést, a túlélést segítő terapikus írás volt lejegyzője számára is. Hogyan jelenik meg az első világháború az írásokban? Mennyire volt Móricz pacifista? Ezekkel a jegyzetekkel Móricz célja az volt, hogy mindent szöveggé alakítson, amit átélt és rákérdezzen arra, mit jelent a háború személyesen az egyes embernek a történelem nagyelbeszélése „mögött”. A háború egyik legszélsőségesebb reflexióját hadd idézzem egy ismeretlentől: „Azt a kutyafáját, ha már van háboru, hát akkor miért nincsen?” Ez a megszólaló olyan elszigetelten él, hogy nincs háborús tapasztalata, csak a híre jut el hozzá. Ahogy egyébként a pandémia ideje alatt is, sokan csak a médián keresztül, másodkézből szereznek tapasztalatokat róla. A háború képe Móricz könyveiben sokaké és definiálhatatlan. Ha azonban össze tudjuk majd hasonlítani a Tükör-jegyzeteket a publikált művekkel, ráláthatunk majd, hogy a hétköznapi beszélt nyelv hogyan tűnik fel Móricz szépirodalmi alkotásaiban közös vagy „közösségi” alkotásként. Móricz saját víziója a háborúról különös és meglehetősen reménytelen. A VII. kötetben olvasható A jövő háboruja című jegyzet, ebből idézek: „Az emberiség gyűlölete nem oszlik, de tudása nő s eljutunk egykor arra a fokra, hogy egy ember egy várost teljesen meg tud majd semmisíteni. Repülőgépből ledob egy bombát, amely egy milliós város egész területén megöli a levegőt. Mindenki meghal a fuldoklásnak egy irtózatos fázissorozatán keresztül. Európa egészen kipusztul s a kultura átmenekül.” A Nobel-díjas Le Clézio A háború című válságregényének formaelve Móriczéhoz hasonló: az élet is háború, tehát a háború olyan, mint az élet. Móricz azt írja 1934-es naplóiban a háborúról gondolkodva: „az ember képtelen a békére. Még sokkal képtelenebb, mint a háborúra.” Az a vélekedés, hogy Móricz csak későn, 1916-ban válik háborúellenes íróvá, amikor publikálja a Szegény embereket, e kéziratok ismeretében jócskán árnyalódik, hiszen a jegyzetek írásának önként vállalt kötelességét a háború kiváltotta krízisre adott humanista válaszként is lehet olvasni.

szöveggé alakítani mindent, ami élet

pim Reflektor – interjúk

Térjünk vissza a levelezésre! Lehetőségetek nyílt magángyűjteményben való kutatásra is. A forrásgyűjtés és leletmentés során került fókuszba Móricz és első felesége, Holics Janka levelezése. A kétirányú levelezés Móricz íráskísérletei egyik leggazdagabb forrásának tekinthető. Hogyan jellemeznéd ezt az anyagot? Kettejük levelezésében felsejlenek azok a körülmények, amelyek között Móricz felnőtt, iskolái, később a megélhetési lehetőségek, irodalmi kapcsolatkeresések. Ezek a témák számunkra már elképzelhetetlen aprólékossággal, mikrotörténeti részletezettséggel szituálódnak a levelekben. Jól láthatók a szociokulturális adottságok, az íráskészség különbözőségei, a társadalmi státuszok rögzítettsége. Nem volt könnyű ez a pályakezdés. A dualizmus időszakában vagyunk, erről a korszakról is rengeteget elárul a levelezés. A levelezés feltárása nem lett volna teljes a magángyűjteményben végzett kutatások, e kéziratok digitalizálása nélkül, ezért a lehetőségért nagyon hálás vagyok az örökösöknek. Móricz Zsigmond és Holics Janka levélváltásai ennek a korpusznak igen jelentékeny része. Több volt e szerelmi levelezésből magántulajdonban, mint nálunk. Tulajdonképpen részben érthető, hogy a család a nagypapa, nagymama levelezését természetes módon meg akarta őrizni. Fontos megemlíteni, hogy a magángyűjteményben nem csak leveleket találtunk, hanem számos jegyzetfüzetet is. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a már említett világháborús jegyzetekben kiérlelt jegyzetelési mód, már az 1900-as évek elején kezdett formálódni. 1903-ban Móricz a statisztikai hivatalban dolgozott, és nem csak munkáját végzi, hanem arról írogat, munkatársai hogyan öltözködnek, hogyan viselkednek, miket mondanak, mit csinálnak – tehát megelevenedik Móricz jegyzetfüzetéből az egész hivatali élet. A kezdő író ezeken a kis lapokon szépírási gyakorlatot tart, elbeszéli például városligeti sétáját, Herczeg Ferencnél tett látogatását, és azt is, melyik művén dolgozott, sőt, néhol szerepelteti elküldött levelei címzettjeit is. Ezek a valójában szorosan összefüggő periférikus műfajú írások – napló, levél, jegyzet gyakran átveszik egymás funkcióit és a teljes életmű regisztereiként működnek. Így például Móricz városligeti sétája a jegyzetfüzetben és a levelezésben szó szerint megegyezik, csak a szöveg elé illesztett megszólítás alakítja át levéllé: „Édes Jankám!” . Érdekes megfigyelni azt a folyamatot, ahogy Móricz írásmódja az évtizedek során alakul. Móricz leveleinek egy része nem csak eseményközlés, inkább irodalmi próbálkozások sora. Maradjunk a szerelmi levelezésnél. A fiatalember láthatóan küzd legsajátabb érzései kifejezésével, és ezeket elfedve, inkább íróként szeretne megmutatkozni Janka előtt.

szöveggé alakítani mindent, ami élet

 Fotó: Gál Csaba (PIM)

pim Reflektor – interjúk

Szinte túl sok és kevésbé sikeres verses levelet küld, ha ironikusan akarnék fogalmazni. Előfordul, hogy Janka is versben válaszol, így 1902-ben ezzel a tréfás megszólítással fordult hozzá: „Kedves Móricz úr! / édes kedves (krumplileves)”. Miközben műfaji játékokban próbálták egymást megérezni, egymás vonásait megismerni, aközben távolodnak is a levél műfajától. Egy másik izgalmas példa Móricz levele „Édes Jancsikám!”-nak. Vajon tényleg Jankának szól? És elküldött levél-e egyáltalán? Ez az írás befejezetlen és formája is a fiktív levélre hasonlít. Megírásának helyszíne azonban nagyon is valóságos: a katonai szolgálatra besorozott Móricz vidám beszámolóját egy helyőrségi kórházban írja. Az írás kész novella, érdemes elolvasni. Móricz levelezésének filológiai közreadása hogyan formálódott, melyek e műhelymunka kiindulópontjai és eredményei? Fontos elmondanunk, hogy a kritikai kiadás digitálisan született, tehát nem egy nyomtatott könyv digitalizált változata. A filológusi szakma kivételesen új és ismeretlen területein jártunk. Kiindulópontunk a Kézirattár gyűjteménye volt, digitális kéziratfájlokkal dolgoztunk. A projektmunka közben készültek el a fejlesztések: innovatív eljárások sorával találkoztunk, irodalomtörténészek és a DigiPhil humán informatikusai végig együtt dolgoztak. Míg általában a könyvekben négy-ötszáz levelet adnak közre, a NKFIH (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal) által támogatott munkacsoport háromszor annyit, közel ezerötszáz levelet dolgozott fel. A szövegleírás, a jegyzetelés és a filológiai műhelymunka minden fázisa kezdettől fogva digitális környezetben folyt. A Digitális Bölcsészet című online folyóiratban publikált esettanulmányból több részlet megtudható erről a folyamatról. 2019 tavaszán a levelezés béta verziójának közreadásával a projekt kutatási és publikációs szakasza lezárult. Eredményeink között szerepel, hogy hatalmas mennyiségű hasznosítható adattal rendelkező, mindeddig ismeretlen forrás került a kutatók látókörébe, mely kondicionálhatja a Móricz-újraolvasás folyamatait. A kritikai kiadás közzétételének digitális formája kísérleti módszernek számít, nem csak

szöveggé alakítani mindent, ami élet

pim Reflektor – interjúk

a Móricz-kutatásban. A digitális kritikai kiadás munkafolyamatának a kutatási és publikációs szakaszon túl van egy harmadik, megkerülhetetlen fázisa is, a verziójavítás, melyet a PIM és az MTA BTK ITI konzorciális szerződése alapján, a DigiPhil munkatársaival együttműködve készítünk. Ezt a feladatot a PIM új főosztálya, a Digitális Bölcsészeti Központ (DBK) keretében látjuk el, fiatal kutatók részvételével. Célunk, hogy a levelezéskiadás a Textológiai Munkabizottság minősítő tanúsítványával egy digitális kritikai sorozat első „köteteként” legyen akkreditálható. A végleges verzió elkészítése után, milyen további terveket szeretnétek megvalósítani? A digitális kritikai kiadás nagyon komoly szakmai kihívások elé állította a PIM munkaközösségét. A szöveggondozás, jegyzetírás megváltozott mediális alaprendszeréből fakadóan új protokollok, új praxisok kialakítása vált szükségessé. E folyamat felgyorsítását, mely a levelezés és a világháborús jegyzetek alfa verziójának elkészítésére irányul, a most formálódó DBK humán informatikai csoportjának közreműködésével látom lehetségesnek. Alig zártuk le 2019-ben a levelezést, azonnal benyújtottam egy pályázatot a világháborús jegyzetkötetek béta verziójának javítására. Sajnos nem kaptunk támogatást. Úgy vélem, addig nem kezdhetünk bele újabb ezres nagyságrendű kézirat közzétételébe, amíg ezt a két megkezdett digitális korpuszt mintaszerűen be nem fejezzük és össze nem hangoljuk. Egységben szeretnénk látni a digitális Móricz-kiadványokat. Ezek textológiai alapelvei más, a múzeumban található hagyatékok digitális forráskiadását segíthetik, első digitális bölcsészeti mintaprojektje lehetne a múzeumnak. A hangsúly a PIM tudományos (illetve tudományos kiadói) profiljának erősítésén van. A digitális kiadványok terjedelme közel 200 nyomdai ívre számolható át. Nem kis munka lesz ezt a kivételes mennyiségű újdonságot bevezetni a nyilvánosságba, hogy láthatóvá váljon a szakmai munka és társadalmi hasznosulásainak távlatai. A PIM honlapján a Tanulás címszó alatt találhatunk jelenleg mintát arról, hogyan lehet a tanításban hasznosítani ezt a levelezést. Tettünk már kísérletet arra, hogy a Móricz Műhely bemutassa a PIM már említett három fő kutatási irányát, de ez az online felület is csak csapatmunkában fejleszthető tovább. További terv, hogy Móricz kapcsolati hálóját térképes adatvizualizáció segítségével jelenítsük meg és 2022-ben bemutassuk a szélesebb közönségnek egy kiállítás keretében, amely nagy százalékban digitális eszközöket használ majd. Tüzes Éva

Variációk egy témára

Variációk egy témára Lakner László festőművész Petőfi-olvasatai

A 2019 őszén megnyílt Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai című kiállításban két műtárgy is szerepel Lakner László festőművész életművéből. A magyar neoavantgárd egyik legjelentősebb alkotója, a szürrealizmus, pop-art, hiperrealizmus, konceptualizmus irányzatai mentén leírható művészetének egyik kiemelt szereplője – a mintegy hetven évet felölelő alkotói tevékenysége során – Petőfi, a költő konstans jelenléte ad támpontot a magyar nyelvhez, irodalomhoz való kötődéséhez.

Fotó: Gál Csaba (PIM) 

A kiállítás megnyitása előtt megkértük Fehér Dávid művészettörténészt, hogy készítsen interjút a Berlinben élő művésszel az évtizedek során változó Petőfi-élményéről. Az interjú meghallgatható a PIM Médiatárában. Ebben az írásban saját ismereteimet vegyítem a Lakner Lászlóval folytatott interjúban elhangzó emlékekkel. Lakner pályája kezdetétől szívesen emelt be betűket, szövegeket, irodalmi részleteket, kézírással írt vers- és levélrészleteket, névaláírásokat képei kompozícióiba. A kalligráfia, a nyomtatott és írott betű fontos képalkotó elem számára. „Olvasott” képzőművész, Goethe, Lessing, Hölderlin, Edgar Allan Poe, Oscar Wilde, de különös tekintettel Paul Celan költészete érintette meg, a Halálfúgához önálló sorozatot készített. A magyar költők közül Petőfi, József Attila, Radnóti Miklós költészetéből idéz a legtöbbször alkotásain. Az írással, a könyvvel és az irodalommal való szoros kapcsolatáról vallott a PIM-ben 2007-ben megrendezett Isa pur című kamarakiállítása, de nemzetközi kontextusban ugyanerről a vonzalomról szól egy 2009-ben, Berlinben megjelent kötet, a László Lakner Buchwerke 1969–2009 című is. A Petőfi-„élmény” gyermekkoráig vezethető vissza, a 2. világháború végóráiban találatot kapott szülői otthonához, s az abban megtalált, golyóval átlőtt Petőfi-kötethez, amelyet azóta relikviaként őriz. E könyv súlyos öröksége és az 1950-es évek Petőfikultusza is magyarázhatja, hogy az egyik első festménye, amelyet még gimnazistaként Bernáth Aurélnak megmutatott, egy Petőfiről készült „zöld” színű, monokróm festmény volt. A költő verseit mindmáig olvassa és kedveli, nem egyet kívülről is tud. 1958-ban, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású illusztrációs pályázatot hirdetett, a még főiskolás Lakner László neve is szerepelt a felkért művészek sorában, Kass János, Kondor Béla, Csernus Tibor, Szász Endre stb. neve mellett. A Magyar költészet – mai 37

Variációk egy témára

pim Reflektor – interjúk

magyar grafika című kiállításhoz több művet készített, Kosztolányi Hajnali részegség című költeménye mellett többek között a Reszket a bokor, mert című Petőfi-vers szerepelt. A kép bal oldalán hatalmas, virágzó, színes bokor körvonalai látszanak, a jobb oldalon pedig a versszakok soraiban a betűk helyett jelek, egymásra írt betűk láthatók. Bár szüleinek nem volt jelentős könyvtára, fiatal korától vonzódott az egyetemes kultúrát szimbolizáló könyvekhez. Az 1970-es évektől könyvobjektek egész sorát készíti, amelyek között a ready-made-ként működő, átlőtt Petőfi-kötetet is kiállítja. A könyvek lapjait átfesti, kollázst készít, a könyvtestet összekötözi, installációként, tárgyként, médiumként használja. Képei motívumaiként a nagy költők, filozófusok névaláírásait is használja, így megfesti többek között József Attila és Petőfi aláírását is. A kép és szöveg, a kép és írás egymást erősítik, átlépik egymás határait. Kiállításunk szempontjából jelentőséget nyernek az 1970-es években készített plakáttervei, amelyekre megrendelést gyakran baráti szálakon keresztül kapott. Egy korábbi fotója felhasználásával komponálja meg Jancsó Miklós Petőfi sorait idéző korszakos filmje, a Még kér a nép (1972) plakátját, amelyen egy fehér vászonruhába öltözött, megkötözött nő torzója látható. Petőfi születésének 150. évfordulója tiszteletére felbolydult az ország, a tudomány és a művészetek minden válfajában születtek emlék-művek: szobrok, grafika, festmény, színdarab, film stb. 1973 januárjában mutatták be Kardos Ferenc és Kardos István rendhagyó filmjét, a Petőfi ’73-at. Öt évvel a ’68-as diákmozgalmakat követően nagy érdeklődést váltott ki ez az alkotás, amely diákszereplőkkel játszatta újra, s értelmezte a jelenben az 1848-as eseményeket. E film plakátját, Lakner László művét akkoriban sokan gyűjtötték, rakták ki szobájuk falára, hiszen a kiváló kompozícióban egyszerre volt jelen a háttérből figyelő költő színes portréja és tőle kissé elcsúsztatva, a film főszereplőjének megnyerő, szembenéző alakja. A főszereplő, Kovács Mihály éppúgy lendíti karját a magasba, mint több mint száz év során számos Petőfi köztéri szobor, mégis lendülete nem a múltat, hanem a jelen kiútkeresését, a fiatalokban meglévő újat akarást hangsúlyozta. A plakát piros színnel írt betűi, s ugyanennek a forradalomra utaló színnek Petőfi portréján való tükröződése a régmúlt és a „ma” szabadság eszméjének összetartozását fejezte ki. A plakáton látható szúrós tekintetű, a dagerrotípiára emlékeztető Petőfi-arckép évtizedeken át kíséri, többször fog hozzá a téma újraértelmezéséhez. Fehér Dávid interjújából tudhatjuk, hogy Laknert 1974-ben a Nemzeti dal foglalkoztatta, kisméretű kinyomtatott felületét átfestette, felülfestette, majd az 1980-as években a nemzeti identitásunk részét képező, minden magyar ember számára ismerős Talpra magyar szövegének ékezeteiből plexi alapon állított össze konceptuális művet. (Nem véletlen, hogy éppen ennek a nemzeti himnuszként tisztelt költeménynek a sorai jelennek meg Maurer Dóra, Tót Endre, Bálint Endre 1972–73-ban készült művein is.) 1989-ben a Rainer Verlag jelentette meg Berlinben Petőfi Anyám tyúkja című versének oda-vissza leírt, kézzel nyomtatott, átfirkált, képpé formált grafikáit, amelyet a Victoria and Albert Museum könyvtára is megvásárolt. A 2000-es és a 2010-es években újra visszanyúlt az 1973-as plakáton látható, markáns Petőfi-portréhoz, a költő vonásainak átszellemített újrafestéséhez. A több mint tíz festményt számláló sorozat darabjai közül egy 2014-es évszámmal datált festmény a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményét gazdagítja, s kiemelt pontja a Bolyongó üstökös című tárlatnak is.

pim Reflektor – interjúk

Variációk egy témára

Ismereteink szerint az egyik legszebb magyar vers, a Szeptember végén sorai megfestéséhez is többször nekifogott, míg a közelmúltban, 2019-ben két nagyméretű vásznon jelenítette meg a két első versszak írott változatát rőtbarna színárnyalatban. E festmények közül az első a PIM legújabb szerzeményei között szerepel. Lakner László 84 évesen is vallja, hogy az emigrációban Petőfi jelentette a magyarságát, általa fejezte ki magyar identitását, s e szoros kötődés miatt nem engedte el, tért vissza hozzá, festette meg sokféle arcát, a forradalmár, a játékos s a lírikus alkotót egyaránt. E. Csorba Csilla

 Lakner László Petőfi' 73 filmplakát Fotó: Gál Csaba (PIM)

OSZMI

 Gobbi Hilda (Gertrudis) és Kállai Ferenc (Ottó) Katona József Bánk bán című drámájában. Nemzeti Színház, 1951. Rendező: Major Tamás. Fotó: Farkas Tamás

OSZMI BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM

Virtuális kiállítások a PIM–Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben 2020 májusában új virtuális kiállítás-sorozatot indított a PIM–Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A sorozat egyes darabjai egy-egy, kiállítóhelyén – a Bajor Gizi Színészmúzeumban – megrendezett, jelentős színházi egyéniségeket bemutató időszaki kiállítás anyagát teszik újra láthatóvá. Az OSZMI egyben a látogatók felvetéseinek, kéréseinek is eleget kíván tenni: a virtuális kiállítások – négy közönségszavazás alapján kiválasztott népszerű színművészről szóló virtuális válogatással kiegészülve – a múzeumi térben elhelyezett kioszkban is megtekinthetők lesznek a későbbiek során. 2020. július A sorozat júliusban soron következő darabjaival négy kiváló színésznőre emlékezünk virtuálisan. „Színész nem élhet lelkesedés nélkül. Hogy lelkesedik, az az ő erénye…” – Gobbi Hilda 100 2013. szeptember – 2014. február Kurátorok: Sipőcz Mariann és Somogyi Zsolt

 Gobbi Hilda (Aurélie) Jean Giraudoux Párizs bolondja című darabjában. József Attila Színház, Budapest, 1966. Rendező: Kazán István. Ismeretlen fényképész felvétele

pim Reflektor – filiálék

OSZMI

Díva, Színész, Nő – Lukács Margit, Mészáros Ági, Tolnay Klári 100 2014. március – 2014. augusztus / Kurátorok: Lakatosné Ircsik Teréz és Szebényi Ágnes)

 Lukács Margit (Jelena) és Bessenyei Ferenc (Asztrov) / Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi / Katona József Színház (Nemzeti Színház). Fotó: Várkonyi László / Magyar Fotó, 1952

 Mészáros Ági (Lizi) és Básti Lajos (Higgins) / George Bernard Shaw: Pygmalion / Katona József Színház (Nemzeti Színház), 1953. Fotó: Farkas Tamás / Magyar Fotó  Tolnay Klári (Júlia) és Ladányi Ferenc (Rómeó) / William Shakespeare: Rómeó és Júlia / Madách Színház, Budapest, 1953. Fotó: Várkonyi László / Magyar Fotó

OSZMI

pim Reflektor – filiálék

2020. augusztus

Háromszázezer magas Cé – Simándy 100

(2016. szeptember – 2017. március / Kurátorok: Simándi Katalin és Sipőcz Mariann)

 Simándy József (Canio) Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operájában. Erkel Színház (Magyar Állami Operaház), Budapest, 1967. Rendező: Békés András. Fotó: Mezey Béla

A sorozat augusztusban soron következő darabjaként a közelmúlt egyik legnépszerűbb, Simándy Józsefre emlékező kiállítása kerül bemutatásra.

pim Reflektor – filiálék

oszmi

KÖNYVAJÁNLÓ KÉT ÚT, EGY PÁLYA, 100 ÉV. BESSENYEI FERENC ÉS GÁBOR MIKLÓS EMLÉKÉRE A kötet a huszadik századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészének, a száz éve született Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket. Több mint fél évszázados pályájuk során mindketten hivatásuknak és szenvedélyüknek tekintették a színjátszást, de egyéniségük, művészeti hitvallásuk és nem utolsó sorban maga a történelem különböző utakra terelték őket. Sokan talán már csak a filmekből ismerik őket. Bessenyei magával ragadó temperamentumos játékával, ugyanakkor kidolgozott, átgondolt alakításaival még ma is ámulatba ejti a nézőket. Gábor Miklós pedig sokak számára „a” Mágnás Miska marad, ami azért is kivételes értékű, mert pályája során kevés alkalommal mutathatta meg elementáris komikusi vénáját. Vajon lehet-e egyszerre beszélni két ekkora színészóriásról, amikor pályájuk külön-külön is több könyvre való anyagot szolgáltatna? Kötetünkben arról próbáljuk meggyőzni az olvasókat, hogy nemcsak lehet, de érdemes is. Különböző utat jártak be, amíg mindketten elérkeztek pályájuk csúcsára, eltérő módon viszonyultak a kor politikai-társadalmi eseményeihez, másféle művészeti kérdések foglalkoztatták őket, de kortársak lévén megannyi kapcsolódási pont van közöttük. Albumunkban a két életutat több mint 200 fotóval mutatjuk be, melyeket Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérnek, de pályatársaik és kritikusok is szóhoz jutnak. A sokszólamú elbeszélésből kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, valamint a két művész magánélete.

Két út, egy pálya, 100 év. Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére, OSZMI 

OSZMI

pim Reflektor – filiálék

NAPKÖZIS TÁBOR A BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUMBAN Öt napra birtokba vesszük a legendás színésznő egykori otthonát és kertjét, hogy a színházi világ megannyi kulisszatitkával ismerkedjenek a gyerekek. KÍNÁLATUNK: Szerepjátékok, helyzetgyakorlatok, jelmezes öltözködés, múzeumi felfedező túra Bajor Gizi nyomában, a színháztörténeti múzeum gyűjteményéből származó érdekességek bemutatása IDŐPONT: 2020. augusztus 24-28. között HELYSZÍN: Bajor Gizi Színészmúzeum (Budapest, XII .ker. Stromfeld Aurél út 16.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Reggel 7.30 órától már ügyeletet tartunk, és 17.30 óráig vállaljuk a gyerekek felügyeletét. A foglalkozásokat 9.00 és 16.00 óra között tartjuk. Korosztály: 7–12 éves gyermekek, elvárás: az általános iskola első osztályának elvégzése Részvételi díj: 33. 000 Ft/fő (az összeg a programok és háromszori étkezés költségét tartalmazza) BEFIZETÉS HATÁRIDEJE: 2020. augusztus 7. A hét folyamán a szakmai közreműködőkön kívül az ügyeletet 1 fő táborvezető látja el, továbbá rendszeres segítőink lesznek középiskolás diákok az iskolai közösségi szolgálat keretében. A befizetéssel kapcsolatos tudnivalókról intézményünk honlapján tájékozódhatnak. (www.oszmi.hu) További információ és jelentkezés: Táborvezető: Szebényi Ágnes (tel.: 06 30 317 1671; e-mail: szebenyi.agnes@oszmi.hu)

 Fotó: OSZMI

Szeretettel várjuk a gyerekeket!

kassák múzeum

KASSÁK MÚZEUM A csőbútortól a szintézisig: avantgárd újságok az 1920-as években

Ha az avantgárd művészetről olyan, egyszerre megbotránkoztató, vicces és művészettörténeti fordulópontot jelentő események jutnak eszünkbe, mint az olasz futurista F. T. Marinetti telt házas előadásai a már eleve felháborodottan érkező firenzei (római, bolognai, velencei, milánói) közönségnek a múzeumok lerombolásáról, akkor valószínűleg kissé értetlenül állunk a háború utáni avantgárd folyóiratok előtt, amelyek egyre gyakoribb szereplői a huszadik századi művészettel foglalkozó kiállításoknak. Ezek az 1920-as években kiadott újságok ugyanis a modern szobabelsőkről közölt fotóikkal, kvázi-tudományos publikációkkal és infografikáikkal inkább hasonlítanak egy IKEA-katalógus, egy tudományos ismeretterjesztő és egy társadalomtudományi kiadvány ötvözetére, mint a megbotránkoztató avantgárd kiáltványokra. Az első világháború előtt és alatt az avantgárd irányzatok a múltat és a jelent ostorozó, provokatív hangnemével szemben az 1920-es évek „szintetikus” lapjai a jövőt igyekeztek elképzelni és megalkotni. A művészet és a művészeten kívüli területek – a tudomány, a technika és a társadalomtudományok – kortárs jelenségeiből akartak új konstrukciókat létrehozni. A szintetikus avantgárd lapok az első világháborúra úgy tekintettek, mint egy sok száz éven át tartó korszak – az európai civilizáció – lezárására, amely után tiszta lappal indulva építhetik fel az új társadalmakat és teremthetik meg a kortárs kultúrát.

 Fotó: Gál Csaba (PIM)

kassák múzeum

pim Reflektor – filiálék

Kassák Ma és Dokumentum című folyóiratainak a struktúrájában és arculatában is megjelentek a szintetikus gondolkodás elvei. A tematikus sokszínűség és a médiumok gazdag használata mellett a lap vizualitása szintén innovatív volt, ideértve a modern laptükröt és tipográfiát. Ezzel is jelezték, hogy az „új művészet” az, amely képes értelmezni és új jelentést adni a modern embert körülvevő kaotikus világnak. A szintézis egyszerre volt kritikus a fennálló viszonyokkal és nyújtott átfogó, innovatív programot azok megváltoztatására. A Kassák köréből induló, hamarosan az európai avantgárd fontos figurájává váló Moholy-Nagy László a Bauhaus professzoraként az elsők között volt, aki foglalkozott a szintézissel. 1925-ben a cseh Pásmo (Zóna) című lapban publikálta írását a szintetikus lapokról. A Pásmot Brnóban adták ki, ebben a közepes méretű, de a modernizmus szempontjából jelentős kelet-középeurópai városban, amely az 1920-as évek egyik lokális avantgárd központja lett. Moholy-Nagy szerint a szintetikus lapok jellegzetessége az „új életmód” hirdetése, felölelve a modernizmus szempontjából leginnovatívabb területeket, az építészettől a modern bútorokon keresztül a pedagógián át a tipográfiáig. A szintetikus lap karakteres vizuális megjelenésével kitűnt a korszak folyóiratainak kínálatából: a bátor tipográfiai megoldások, a speciális tördelés, a jellegzetes színkombinációk használata azonnal felismerhetővé tette e kiadványokat az újságosstandokon. A szövegek közé tördelt reprodukciók, fotók – amelyek akkoriban újdonságnak számítottak – nem egyszerűen csak illusztrálták a cikkeket, hanem önállóan is érvényesültek. A technikai újdonságokat vagy modern városképeket ábrázoló fotókat sokszor kommentár nélkül közölték, azt üzenve, hogy a modernitás korának ezek a fejleményei rajzolják meg a korszak igazi képét. A szintetikus lapok multimediálisak voltak: a szövegektől a filmforgatókönyveken és tervrajzokon át a kottákig teret kaptak benne a legkülönbözőbb kifejezésmódok. E lapok nemzetközi térben működtek, kapcsolatban álltak egymással, írásokat, képanyagokat vettek át egymástól, emiatt is jellemző volt rájuk a többnyelvűség, és a nemzeti nyelven született cikkek lefordítása a főbb európai nyelvekre. A szintetikus gondolkodás kultúrákat, irányzatokat és politikai nézeteket áthidaló közös szellemi alapja lett az egymástól sok tekintetben eltérő célokat megfogalmazó lapoknak. A szintetikus lapok határokon átívelő hálózata olyan újságokat hozott egy platformra, mint Kassák Ma és Dokumentum című folyóiratait, a futurista római Noit, Le Corbusier lapját, a párizsi L’Esprit nouveau-t vagy a soknyelvű lyoni Manomètre-t. A témáról bővebben ebben a tanulmányban és kötetben tájékozódhatnak az érdeklődők: Dobó Gábor: Nemzedékváltás, szintézis és az új társadalom programja: A Dokumentum Budapesten (1926–1927). In: Balázs, Eszter; Sasvári, Edit; Szeredi, Merse Pál (szerk.) Művészet akcióban: Kassák Lajos avantgárd folyóiratai A Tett-től a Dokumentumig (1915–1927), PIM, Budapest, 2017

Fotó: Gál Csaba (PIM) 

Dobó Gábor irodalomtörténész

mesemúzeum

MESEMÚZEUM A Döbrentei utca 9. jelenleg zárt kapuja mögött a munkálatok lázasan zajlanak, hogy szeptember 8-án, az Írás és az olvasás világnapján megnyílhasson a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely. Mielőtt a névadásról további részleteket árulnék el, arra kérem Önöket, hogy hunyják le szemüket és próbálják maguk elé képzelni ezt a szokatlan teremtményt. Milyen élete lehet egy háromcsőrű kacsának? Mit kezdhet a háromszor annyi csőrével? Hasznára válik-e vagy kellemetlensége származik belőle? Milyenné teszi őt e különlegesség? Visszahúzódóvá vagy nagymenővé? És milyen lehet a kapcsolata a többi kacsával? Társai vajon megvetik, vagy esetleg éppen hogy felnéznek rá? És miközben a háromcsőrű kacsáról gondolkozunk, máris egy történet kezd körvonalazódni bennünk. A gyermeki történetalkotás itáliai játékmestere, az idén száz éve született Gianni Rodari költő, író fantasztikus szópárnak (binomio fantastico) nevezte a kreativitást megmozgató, szokatlan szószerkezeteket, melyek értelmezése azonnal beindítja és intenzív működésre bírja a képzeletet. A Háromcsőrű Kacsa egyrészt tehát fantasztikus szópár, leleményesség. És miként az az invenciókra jellemző (a latin inveniō ige elsődleges jelentése: rátalálni vkire, vmire), erre a szópárra mi a ház története után kutatva bukkantunk rá. A Döbrentei utca 9. szám alatt álló úgynevezett Virág Benedek-házban az 1930-as években ugyanis fogadó működött. Méghozzá a korabeli írók, költők által is kedvelt kocsma, ahol József Attila, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc is megfordult. Ezt a kocsmát pedig Háromcsőrű Kacsának hívták. Egy, a nevéhez méltóan rendkívüli jelenség is megesett e helyen: 1937 tavaszán, a Pesti Napló húsvéti számába Szabó Lőrinc verset írt itteni emlékeiről. A versben oly érzékletesen mutatta be a kocsmabeli mulatozás hangulatát, hogy hatására tolongani kezdtek a vendégek a Háromcsőrű Kacsában. A költemény gazdaságélénkítő hatása mellett olvasásnépszerűsítő szerepe sem volt jelentéktelen. A váratlanul megnövekedett forgalmon ámuló tulajdonos ekként nyilatkozott az újságíróknak: „Én és családom husvét óta újból hiszünk a költészetben!” A Háromcsőrű Kacsa tehát saját történetében őrzi azt a lelkes irodalmi rajongást, amit mi is szeretnénk továbbörökíteni, mert hiszünk a történetek erejében. Miként hiszünk abban is, hogy ha a múzeumpedagógiai foglalkozások során sikerül megéreztetni a diákokkal ezt az erőt, akkor az lendületet

pim Reflektor – filiálék

mesemúzeum

ad nekik ahhoz, hogy elfogulatlanabbul álljanak az irodalmi alkotásokhoz, és a szépirodalom kínálta, összetettebb és sokszor fáradságosabb befogadói munkát igénylő történetekért is megküzdjenek. Mindehhez nálunk, az új múzeumi térben a saját történetek megalkotásának örömén keresztül vezet majd az út. Így a kacsánk három csőre utal a történetek klasszikus hármas tagolására is: minden történetnek van eleje, közepe és vége. Ez az univerzális szerkezet tükröződik a kiállításban is és vezeti a látogatót, aki e főbb csomópontok között barangolhat majd: játékos installációk segítségével gondolkodhat a kezdő mondatok jelentőségéről, a történetek elején bemutatott szereplők, helyszínek megalkotásáról, egy következő állomáson a kibontakozás és a fordulatok kapják a főszerepet, megint más kiállítási elemek pedig arra inspirálják, hogy megnyílhasson a képzelete a történet egyéni lezárásai előtt. A történetalkotás állomásait úgy alakítottuk ki, hogy az írásban önmagukat nehezebben kifejező látogatók is sikerrel hozzanak létre történetet, történetrészletet; lehetőségük legyen akár hangrögzítés, akár animációkészítés révén formát adni gondolataiknak. A Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely létrehozásával tehát az volt a célunk, hogy a látogatóink segítséget, inspirációt kapjanak ahhoz, hogy a bennük kavargó mindennapi élményeket, érzéseket, témákat történetté formálhassák, és olyan szerkezetbe komponálják, melyben könnyen követhetővé, megoszthatóvá válnak másokkal is. Egyszóval ide minden befér, ami a (három) csőrön kifér. Jakab Éva

Kazinczy Ferenc Múzeum

Kazinczy Ferenc Múzeum Nyári múzeumi élmények kint és bent

Csúcshódításra hívta a természet és a kultúra szerelmeseit a Kazinczy Ferenc Múzeum júniusban, ha már idén tavasszal a látogatószám nem érhetett a megszokott magasságokba a koronavírus miatt. A tíz kilométeres távra vállalkozók a Magas-hegyi kilátóból tekintettek le először a városra, majd megmászták a Szárhegyet a Magyar Kálváriáig, és útba

pim Reflektor – barangoló / vidéki múzeumok

Kazinczy Ferenc Múzeum

ejtve az újhelyi vár feltárását, a Boglyoskán fejezték be kirándulást. Az erdei séta pihenőpontjain az előadók érdekességeket meséltek a város történetéről, épített és természeti értékeiről. Ezek, az eddig kevésbé ismert vagy rejtett „kincsek”, pedig még vonzóbbá és izgalmasabbá tették a Zemplént és Sátoraljaújhelyt.

A feltárási munka során idén már felszínre került a keleti várfal jól rekonstruálható külső síkja, és nyugatinak a magja. Közben pedig egy újabb emberi vázmaradványra találtak a szakemberek. Sorban a hatodikra. A humuszréteg alól előkerült lelet is arra utal, hogy a 18-19. században vesztőhely működött a Várhegy tetején.

 Fotók: Kazinczy Ferenc Múzeum

Garantáltan sok meglepetésben volt része azoknak, akik megmászták a túra során a harmadik csúcsot, a Várhegyet. Itt a régészeti feltárás elmúlt hat hetében a 16. századi erődnek számos lelete és faltöredéke került elő. Bár az eredményekről folyamatosan tudósít Ringer István régész-múzeumigazgató a Kazinczy Ferenc Múzeum Régész karrierem romokban hever című vlogjában, mégis minden esetben nagyobb kaland egy személyesen vezetett túra során megtekinteni az ásatási helyszínt. Ezekből a bemutatókból pedig több alkalmat is tervez a nyárra a múzeum. Mutatni ugyanis mindig lesz mit: újabbnál újabb leletek rajzolják ki nemcsak a vár látképét, de a történetét is.

Kazinczy Ferenc Múzeum

pim Reflektor – barangoló / vidéki múzeumok

Az apróbb fémleletek – érmék, csatok, nyílhegyek, stb. – pedig a múzeumba kerülve gazdagítják a helytörténeti gyűjteményt. A szeszélyes időjárás ellenére sem marad erdei élmény nélkül az, aki a Zemplén szívébe, Sátoraljaújhelyre látogat idén nyáron. A Kazinczy Ferenc Múzeumba érkezőknek az Erdőjárók kalauza – A zempléni tájak természeti értékei című tárlat mutatja be a környező hegyek flóráját, faunáját. Merthogy immár nyitott kapu fogadja azokat is, akik a kalandokat mégis inkább a múzeumban szeretnék megélni. Újra látogató a Kazinczy Ferenc Múzeum valamennyi tárlata, köztük A handlétól a grand caféig. A vándortárlat – amely éppen a veszélyhelyzet kihirdetése előtt érkezett Sátoraljaújhelyre – a dualizmus boldog békeévtizedeinek világába repít, és bemutatja, hogyan járult hozzá a magyar zsidóság hazánk 1867 és 1918 közötti kiemelkedő gazdasági fejlődéséhez. A múzeum folyamatosan posztol közösségi oldalán és honlapján olyan informatív és új kutatásokra alapuló, közvetlen hangú tartalmakat, amelyekkel a veszélyhelyzet alatt és után is tartani tudja a kapcsolatot látogatóival. Így kint vagy bent, messziről vagy közelről, de érdemes megismerkedni a Kazinczy Ferenc Múzeum tárlataival és szakmai munkájával. Szathmáry-Király Ágnes

A Magyar nyelv múzeuma

A MAGYAR NYELV MÚZEUMA Nyelvi játékok, anyanyelvi otthonosságérzet

A Magyar Nyelv Múzeuma elmúlt tizenkét évében bebizonyosodott, hogy a nyelvi játék és nyelvi humor az anyanyelv-pedagógia egyik leghatékonyabb eszköze. Van egy fogalom, amelyet talán kevésszer hallunk és használunk: az anyanyelvi otthonosságérzet. Kiemelkedően fontos ugyanis az anyanyelv iránti kötődés és büszkeség, a nyelvi öntudat erősítése, az, hogy a fiatalok közel kerüljenek anyanyelvükhöz, hogy kedveljék, hogy otthonosan érezzék magukat a használatakor. A nyelvi játékok a fiatalok figyelmét nyelvünk színességére, játékosságára hívhatják fel. Ez a legfőbb cél, mert ez a kiindulópontja annak, hogy ezután rávegyük őket: éljenek is a nyelv csodálatos gazdagságával, bővítsék nyelvi eszközkészletüket. Az ember homo ludens is: alapvető igénye a játék, mely örömöt ad és gyógyít, viselkedési formákra nevel, erőt nyújt és ösztönöz, szórakoztat és közösséget teremt. A játék, az örömforrás keresése a kezdetektől, az ősidőktől fogva hozzátartozik az emberhez; a modellező, illetve megjelenítő szerep a játék alapvető sajátossága: cselekvési stratégiákra tanít, a szocializációt segíti, az élet tükre, azt modellezi. Gondoljunk a népmesékre: a rejtvényt megoldó hős folytatja útját, elnyeri jutalmát, ám ha hibázik, az az életébe, de legalábbis a küldetésébe kerülhet. A rejtvény megfejtése a népmesékben önmegismerő, lélekfeltáró és világmegismerő gesztus, a beavatás egyik mozzanata. Beavatás a nyelvi játék is – beavatás a nyelv titkaiba, varázslatos világába; a nyelv szabályainak megismerésében, a nyelvi cselekvések tudatosításában, tudatossá tételében segít. Ugyanakkor szóra-koztatva tanít: indirekt nyelvtantanítás a hangtantól a stilisztikáig. Szórakoztat, ez is nagyon fontos, ráadásul eszköztelensége (mindig kéznél-szájnál van) kiválóan alkalmassá teszi a nyelvet a játékra.

A Magyar nyelv múzeuma

pim Reflektor – barangoló / vidéki múzeumok

A nyelvi játék kiválóan alkalmas arra, hogy felszámoljuk a nyelvtantanításhoz kötődő negatív asszociációkat, segít a szókincs bővítésében, a különböző stílusok (regiszterek) megismertetésében, a műveltség gyarapításában, a nyelvi babonák felszámolásában. És tudatosítja a nyelv használati utasításait: a nyelvtant, a helyesírást és a szótárt. A magyar nyelvvel bámulatosan jól lehet játszani, szép és derűs példái vannak ennek a mindennapi és szépirodalmi nyelvhasználatban is. Ne feledkezzünk el az elmepallérozásról sem: arról, hogy a nyelvi játék (a játék megfejtése és kitalálása is) kiválóan fejleszti a logikai képességeket. Egy érdekes példát (jelenséget) említek most csak: a palindrómát, amely olyan szó vagy mondat, amely visszafelé olvasva is ugyanaz: pl. integetni; kereket tekerek. És utalhatunk az 1800-as évek végéről egy 185 szóból és 916 betűből álló szerelmeslevélre, amely oda-vissza olvasva is ugyanaz, és kitalálója egy sakknagymester, Breyer Gyula. Mert a nyelvhasználat is, miként a sakkjáték: kombináció, előregondolkodás, építkezés – többnyire persze ösztönösen. Bencze Imre kitalálta a szótagpalindrómát, amely szerinte nyelvi hungarikum, s nyelvünk agglutináló voltához van köze. Például a „Janó, ma rostába esett e batáros manója.” mondat szótagolva olvasva visszafelé is ugyanaz. A Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetségével együtt minden évben meghirdeti Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv című vetélkedőjét (a 2020-as már a hatodik volt): magyarországi, felvidéki és kárpátaljai magyar gyerekek (általános és középiskolások) játszanak közösen, csapatokban, örömmel és büszkén anyanyelvükkel – tudatosabb nyelvhasználók lesznek ezáltal, és erősödik nemzeti azonosságtudatuk is. Nyiri Péter

Fotó: A Magyar Nyelv Múzeuma 

dia

DIA AJÁNLÓ

A Digitális Irodalmi Akadémia könyvtára jelentős bővülés előtt áll: tagjainak létszáma megduplázódhat, így az online olvasható művek száma is megsokszorozódhat, köszönhetően annak, hogy 113 új posztumusz tag felvételéről született döntés a közelmúltban. Posztumusz akadémiai tag személyére a mindenkori főigazgató tesz javaslatot, a jelölt elfogadásáról pedig a DIA tagsága dönt, többségi szavazással. Jelen voksolást megelőzte egy széleskörű társadalmi felkérés: jelölteket állíthattak az élő DIA-tagok, illetve különböző irodalmi szervezetek, egyetemi tanszékek, folyóiratok szerkesztőségei, végül egy eseti bizottság által szűkített lista került a tagság elé szavazásra. Így született meg az alábbi jelöltlista: Albert Gábor, Bajor Andor, Balázs József, Bálint Tibor, Bánffy Miklós, Békés Pál, Beney Zsuzsa, Berda József, Bibó István, Bodor Béla, Bojtár Endre, Borbély Szilárd, Cs. Gyimesi Éva, Cs. Szabó László, Csalog Zsolt, Csanádi Imre, Csengey Dénes, Cseres Tibor, Csiki László, Csokits János, Csurka István, Daday Loránd, Devecseri Gábor, Domokos Mátyás, Dutka Ákos, Ember Mária, Eörsi István, Erdély Miklós, Erdélyi József, Fábry Zoltán, Féja Géza, Fekete István, Fodor András, Fülep Lajos, Galgóczi Erzsébet, Gérecz Attila, Gion Nándor, Grendel Lajos, Hajas Tibor, Hamvas Béla, Heltai Jenő, Herceg János, Herczeg Ferenc, Hernádi Gyula, Hervay Gizella, Horváth Elemér, Ignácz Rózsa, Illés Endre, Karátson Gábor, Karinthy Ferenc, Károlyi Amy, Kemenczky Judit, Képes Géza, Kerényi Károly, Keszthelyi Rezső, Kiss Tamás, Kodolányi János, Arthur Koestler, Kolozsvári Papp László, Kondor Béla, Kónya Lajos, Kós Károly, Kovács Vilmos, Lénárd Sándor, Lengyel József, Lengyel Menyhért, Lesznai Anna, Makkai Ádám, Márai Sándor, Mécs László, Mészöly Dezső, Mollináry Gizella, Molnár Ferenc, Monoszlóy M. Dezső, Nagy Lajos, Nyirő József, Páll Lajos, Papp Tibor, Polcz Alaine, Ratkó József, Remenyik Zsigmond, Réz Pál, Rónay György, Rubin Szilárd, Sarkadi Imre, Sík Sándor, Simon István, Sinka István, Sinkó Ervin, Sulyok Vince, Szabó István, Szabó Zoltán, Száraz György, Szathmári Sándor, Szécsi Margit, Székely János, Székely Magda, Szép Ernő, Szepes Mária, Szepesi Attila, Szilágyi Domokos, Sziveri János, Tamkó Sirató Károly, Tar Sándor, Tatay Sándor, Tollas Tibor, Tóth Bálint, Tűz Tamás, Várkonyi Nándor, Veres Péter, Wass Albert, Weöres Sándor, Zilahy Lajos. 55

dia

pim Reflektor – ajánló

Az elkövetkező három évben ütemezetten zajlanak majd a szerződéskötések a tagjelöltek jogutódjaival. Ezt követően kezdődhet el, a szerződéskötéssel tényleges taggá vált alkotók szerzői profiljának elkészítése, életművük feldolgozása és felkerülése a Digitális Irodalmi Akadémia oldalára. Posztumusz tagok választására az elmúlt évek gyakorlatában is volt lehetősége a tagságnak, általában évente egy-két alkotó kerülhetett posztumusz az akadémia szerzői közé. A tavaly őszi éves közgyűlésen Mózes Attila prózaíró, esszéista posztumusz beválasztásáról döntöttek. Mózes Attila (1952–2017) első írásaival a hetvenes évek második felében jelentkezett, az erdélyi folyóiratok prózai és kritikai rovatának rendszeres alkotójaként egyre inkább ismertté és elismertté vált. Kiemelkedő tehetségét az író-költő pályatárs Szász János így méltatta: "Mózes Attila mindent tud. Mindenekelőtt írni. A szó, a szókép, a jelző, a mondat, a párbeszéd, a leírás, a hangulatfestés, minden, ami egy szöveget fehérizzásba hoz, úgy buggyan ki a tolla hegyén, mintha öröktől fogva csak arra várt volna a világmindenség végtelen tintájában, hogy ő belemártsa tollát, és leírja egy darab papírra. Jó, ez a tehetség. De elképesztő, hogy ez a fiatalember mennyire ismeri a mai várost, falut, kisvárost, az egyetemi hallgatót és a sofőröket, a tisztviselőt és a melóst, a néniket és a csajokat, az öregeket és a srácokat, a tájak talányos szépségét, a szerelem tüneményeit és poklait, az ifjúság mulandó bájának hamuízű keserűségét, a földobott kedélyt és a szárnyszegett kiürültséget, mennyire ismeri önmagát és másokat, Erdélyt és az országot, a nagyvilágot is." Mózes Attila írásainak java része az 1990-es évek előtt, többségében Romániában jelent meg, napjainkban nehéz köteteihez hozzáférni, így különösen fontos, hogy életműve elérhetővé válik a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményében. Eddig feldolgozott műveiből ajánljuk olvasásra első, 1978-ban megjelent kötetének, az Átmenetek - Szövegek különböző hangulatokra egy írását. https://reader.dia.hu/document/Mozes_ Attila-Atmenetek-33170/Mozes_ Attila-Atmenetek-00060 https://reader.dia.hu/document/Mozes_ Attila-Atmenetek-33170/Mozes_ Attila-Atmenetek-00160

pim Reflektor – ajánló

dia

Mózes Attila Helyzetek (részlet)

(…) Csillapítani akartam őket, de melléfogtam: – Csak el ne aludjon a volán mellett!… A sofőr feje éppen a mellére kókadt volna, immár nem is tudom, hányadszor, de erre idegesen kapta föl állát. – Mondtam már, törődjenek a maguk bajával, amíg én vezetek! – Ember, maga még ittas is, nemcsak fáradt! – kiáltott fel Balázs. – Magával még beszélgetni sem lehet, hogy ébren tartsuk… – Ja vagy úgy! – hördült fel gúnyosan a sofőr. – Szóval beijedtek. Ééértem – húzta gúnyosan a szót, majd vadul a fékre lépett, hogy szinte belevertük fejünket a szélvédő üvegbe, s még ugyanabban a pillanatban felkattintotta a belső tetőlámpát. – Hát akkor tessék kiszállani! De azonnal! – vicsorított, s most jól lehetett látni, hogy a hirtelen jött düh felforralta benne az alkoholt, a szeme elborult, hörgött: – Tartsák ébren az édes mamájukat, de nekem itt ne parancsolgassanak, a saját kabinomban. Na, nyomás, kifelé! – Ne marhuljon, ember – próbálkozott Balázs –, nekem hajnalra… – Kifelé! – nyúlt át előttünk határozott mozdulattal, és megragadta a kilincset. Balázsnak megkeményedett az arca, amikor elkapta a sofőr csuklóját. Ismertem már ezt a merev arcot, tudtam, mindenre képes ilyenkor. Behízelgő, csöndes hangon duruzsolta, de jól ki lehetett érezni belőle a hideg dühöt és kegyetlenséget, ujjai időközben kifehéredtek a sofőr csuklóján: – Na barátom, na, ajánlom, hogy ne butáskodjon itt, mint egy sértett szűzleány, na nyomja be szépen azt a kuplungot – itt ellökte a sofőr kezét, aki riadtan engedelmeskedett –, na lépjen rá arra a gázra, na ne hülyéskedjen, mert nem áll jól magának, ilyen öreg este egy néptelen országúton két hapsival szemben komiszkodni, na, mert tudunk mi szépen is beszélni, na… A kocsi nagyot hördülve ugrott meg, a szerencsétlen fél szemmel még egyszer ránk pillantott; mindkét öklöm a térdemen, éreztem, ocsmányul vigyorgok, 57

dia

utáltam magam, ahogy fürdőztem a másik kettő izzadságában meg a magaméban, ahogy végigömlött az a strici, jelentőségteljes vigyor a képemen, egész ugrásra kész testem vigyorban lubickolt már, most mintha a régi kegyetlen kamasz lettem volna újra, megleltem azt a kültelki vigyoromat, amely annak idején még le sem hervadt arcomról, s máris beletapostam a szembenálló gyomrába, ágyékába, hogy lehetőleg az első mozdulatra összecsuklodjék. – Úgy látszik – fordultam Balázs felé azzal a félmozdulattal, melyet a háttal támasztott kerítés tövében szokott megkockáztatni az ember –, úgy látszik, szórakoztatni kell ezt a jóembert, nem igaz? – Nem beszédes fiú – vette át a régi stílust Balázs, olyan könnyedén, mintha csak tegnap lettek volna azok a véres kamaszverekedések. – Meg kell tanítani a jó szóra. Áthajolt előttem, úgy vicsorogta a sofőr fülébe: – Hallod, tata, meg kell tanulni beszélni, úgy ám! Most szépen elbeszélgetünk. Beszélgetünk, hallod? Pletyózunk. De közben tartsd ám a szemed a szerpentinen, mert mi veled akarunk beszélgetni, s nem a jóistennel odaát, a másvilágon, nem bizony! (…)

Fotó: Kántor László 

pim Reflektor – ajánló

szépirodalom Folytatjuk a karantén idején elindított sorozatot, újabb négy Térey-ösztöndíjas szerző tárcáját olvashatják.

Háy János / Majoros Sándor / Sajó László / Vörös István

Háy János

Háy János SEMMI (A koronavírus után) Eddigi életem során annyi korszakhatárt és korszakváltást éltem meg, hogy le lehetne velük írni az emberiség történetét a pattintott kőkorszaktól vagy akár a neandervölgyiektől napjainkig. Korszakhatár 2008, a pénzügyi válság, korszakhatár 2001, az ikertornyok elleni merénylet, korszakhatár 1989–90, a kétpólusú világrend bukása, korszakváltás 86, Csernobil és 73, az olajválság és 68 és 56, ja, akkor még nem éltem. De mi történt, mondjuk 2008-ban: kis időre népszerűbbek lettek a baloldali szerzők, nem volt gáz kimondani Marx Károly nevét, de az Occupy Wall Street csak egy lassan amortizálódó mozgalom maradt, ami épp a Wall Streetet nem tudta elfoglalni és semmit nem tudott változtatni a világ vagyoni megoszlásán (99%-1%). A pénzintézetek visszarendeződtek, néhány manifeszt gazembert lecsuktak, ők vitték el a balhét, a többi gazember azóta is ott tündököl a vezető bankok és befektetési alapok élcsapatában, nem is lehetne nélkülük, az ő szakértelmük nélkül elképzelni a pénzvilágot. És milyen változást hozott 2001, azon kívül, hogy ha egy repülőn utazik veled egy arab, önkéntelenül gyanúba kevered, hogy terrorista, azon kívül, hogy az amerikai kormányzat apropót talált arra, hogy lerohanja Irakot, és úgymond, a demokrácia exportjára hivatkozva teljesen szétzüllessze az amúgy is ingatag közel-keleti békét, azon kívül, hogy úton-útfélen terroristákra vadászunk, s hogy feljussunk egy repülőre, bejussunk egy múzeumba, minden vackunkat átvilágítják, és kidobatják velünk a vizesüvegünket, hogy ha szomjasak vagyunk, a benti váróban vegyünk másikat horror áron. Ezeken kívül tulajdonképpen semmit. Megszoktuk, hogy átvilágítanak, hogy a google pontosan ismeri az érdeklődésünket, a szokásainkat, a fogyasztásunkat. A koronavírus talán épp ezen a téren hozhat, ha nem is változást, de újdonságot, mert a jövőben már nem csak a táskád tartalmát fogják tudni, hanem a bélműködésedet is, olyan követőrendszerek lesznek, amelyek biológiailag figyelnek majd. Az állam, s ha az állam, akkor a nagy cégek is, pontosan tudják majd detektálni, hogy mire, hogy reagálsz, milyen ideológiai vagy kereskedelmi termékre lehet téged rábeszélni. Nem kellenek már bonyolult és időigényes szövegelemzések, elég lesz a testhőmérsékleted, a vérnyomásod, a pulzusod vagy a szívritmusod. Biztos új lendületet kap minden digitális fejlesztés, digitális és online térbe kerül a világ minden szegmense, végleg elvesznek, akik nem csatlakoztak rá erre a minden időnket felzabáló villanypásztorra. Néhány szerető dobja a szerelmét, mert a karanténidő bebizonyította, hogy az a nő vagy férfi nem vele él vírusközösségben, hanem a családjával. Néhány házasság idejekorán szétesik, mert a kényszerűen együtt töltött idő végleg bebizonyította, hogy valójában képtelenek, sőt, mindig is képtelenek voltak együtt élni. Más házasságok egy újabb gyerekkel erősödnek meg, mert a házastársak most egymásra szorultak szexuális téren, s csak néhány év múlva robban be egy felszabadító szerelem az életükbe, és ver szét egy immáron három- vagy négygyerekes családot. A gazdagok seperc alatt visszaharácsolják az elvesztett pénzüket, a világ szegényebb fele pedig a koronavírust jóval meghaladó véráldozattal fizet a gazdaság kormányzati irányítással való térdre kényszerítéséért. De nem számít, a szegény országok lakossága nem ér annyit, mint a jómódú országok állampolgárai, ahol szintén lesznek kárvallottak, de az állami segítség lassan visszaállítja őket a munkaerőpiacra. Megint azok húzzák a rövidebbet, akik eddig is. Az európai ember, akit majd szétvet az önteltség, aki nem győz nullahuszonnégyben pöffeszkedni, a lélegzetvételét is képes mobilvégre kapni, s felpakolni a közösségi portálokra, ez az úgymond integrált én talán most visszavesz az arcából, gondolhatnánk, talán szembesül megint a kicsinységével, az esendőségével, s újra divatba jön az alázat, és a puritán életmódok. Mindez logikus lenne, ám ha az ember egy pillanatra bekukkant 60

Szépirodalom

Háy János

az óvodai anyukákból álló facebook-csoport működésébe, rögvest látja, hogy ez a változás csak illúzió. Ezek az anyukák nem bírnak nem kérkedni a gyerekeik kreativitásával, az ő kiemelkedő anyai működésükkel, a családi harmóniával, hogy milyen marha jó, hogy egymást választották a férjükkel, mert úgy dolgoznak együtt ezen a harmónia nevű hangszeren, mint Kocsis Zoltán valaha a Steinwayen. Nap mint nap pakolják fel a közösen készített festményeket, szobrokat, süteményeket, tortákat, megosztják a világgal a családjuk titkos értékeit. Nem írják ki, de azt üzenik, hogy tulajdonképpen kis művészeket hoztak létre a férjükkel, az ő gyerekeik nem olyanok, mint más gyerekek, hanem kivételesek. Ideig-óráig talán divatos lesz a fogyasztás visszafogása, a szerénység és az esendőség felvállalása, mint amikor valakinek megroppan a házassága vagy a vagyoni helyzete, vagy az egészsége, amíg a baj fennáll, mindenki kicsit visszavesz magából. Az ismerősök el is csodálkoznak, mert újra emberi arca lesz. Ilyenkor kicsit jobban örülünk egymásnak, olyannal is szóba állunk, akit korábban észre se vettünk vagy épp megvetettünk. De amint elmúlik a veszély, visszaáll a régi rend, the small isn’t beautiful, ezt még a kamaszlányok is tudják. Letelik a kegyelmi idő vagy a büntetés, eltűnik a láthatatlan ellenség, s a lényegét tekintve nem változik semmi. év múlva idegenül fog csengeni a koronavírusra való utalás, az erre épülő utópiák teljességgel érdektelenek lesznek. Csak azok számára lesz ez a tavasz kivételes emlék, méghozzá kivételesen rossz emlék, sok év múlva is összefut majd a könny a szemükben, akiknek meghalt valakijük vagy a vírustól, vagy a vírus miatt elhanyagolt egyéb betegségtől, mert a járványkórházzá alakított osztályokon megszüntették a daganatos betegségük kezelését, vagy a haláluk utánra napolták azt a fontos műtétet, ami megmenthette volna az életüket. Hogy valójában mikor volt, ha volt korszakváltás és korszakhatár az életem során, majd száz év múlva megállapítják a történészek, akik szemben a ma kutatóival, nem rendelkeznek a közelség vakságával. Hogy ezek a leendő kutatók mikorra teszik a korszakhatárokat, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a korszakváltás történetében, ahol központi szerepet fog játszani a digitalizálás, mondhatni ő lesz a legjobban megfizetett sztár, ott a koronavírus, a pénzügyi válság, szeptember 11. vagy Csernobil legfeljebb mellékszerepet kaphat, ha kap, ha a kasztingot készítők egyáltalán beválogatják őket a stábba.

Háy János író, költő és festőművész 1960-ban született Vámosmikolán. 1982 óta publikál verseket és prózai írásokat. 2020-tól Térey-ösztöndíjas.  Fotó: Stekovics Gáspár

majoros Sándor

Majoros Sándor A röghöz kötöttség dicsérete A hatvanas évek vége felé divatba jöttek a piciny, propelleres alumíniumrepülők. Rideg és barátságtalan lakatosműhelyekben reszelgették őket azok az ügyes mesterek, akik ilyen módon próbáltak szert tenni egy kis mellékesre. Nem kellett hozzá más, csak egy darab alumínium, amit kellő türelemmel addig reszeltek és köszörültek, amíg repülőformát nem öltött. A propellerét külön gyártották, és valamilyen, számomra ismeretlen mesterfogással illesztették rá, hogy a legkisebb fuvallatra is pörögni kezdjen. Egyik délután apám ilyen miniatúrával jött haza. Úgy villogott a bicajának első sárhányóján, mint valami márkajelzés. Istenadta tehetség lehetett, aki gyártotta, mert nem az a darabos, otromba szerkezet volt, ami a munkások járgányait díszítette, hanem valódi kis Spitfire! Attól a naptól apám ezzel a piciny légi járattal keringett a saját birodalmában, ami a házunktól a munkahelyéig, a piactérig, a borbélyig és nem utolsósorban a focipályáig húzott légi folyosót. Ez egybevágott a számára ismert világ határával. Nem vágyott messzi, idegen tájak meghódítására, nem munkálkodott benne az a vágy, hogy mi lehet a távolban kéklő hegy mögött, mert nálunk, a Bácskában nem is voltak hegyek, a messzeség pedig egyet jelentett a végtelen kék éggel. Ha apám a repülős járgányán kigördült a határba, hogy megnézze, miként fejlődik a kukorica, úgy érezte, fölkapaszkodott a világ tetejére, mert bármerre forgott és nézelődött, csak a hatalmas kék burát látta maga körül. Ezt a szokást olyan zökkenőmentesen vettem át tőle, ahogy csak lehet. Igaz, hogy nekem nem volt bicajom, de ha megkaparintottam az apámét és váz alatt tekerve mentem vele egy utcahosszat, mintha az univerzum burkába ütköztem volna. Nekem a kertünk adta meg azt a teljességet, amit apámnak a bácskai határ. Ha egy útleírásban őserdőre vagy sivatagra bukkantam, azt ott alakítottam ki magam körül. A fejem fölé nőtt kórók és áthatolhatatlan bukszusok alatt vérszomjas kőrisbogarak és prédára leső éti csigák leselkedtek a fölfedezőre, aki minden esetben én voltam, egy szál magamban. Hónapok, évek múltak el úgy, hogy ki sem merészkedtem a faluból, és ez egyértelműen apám hatására történt. Miközben anyám a kapuban sóhajtozva arról ábrándozott, milyen jó lenne elutazni Szabadkára, a kirakatokat nézegetve sétálni egyet a korzón, mi, férfiak beértük azzal, amit ez a kis falu nekünk felkínált. Később, amikor a fejlődés meg a haladás egymást karonfogva hozzánk is megérkezett, apámat – aki ezzel szemben tökéletes immunitást mutatott – békén hagyta, engem viszont szinte kiráncigált ebből a kényelmes bölcsőből, ami miatt sokáig csak szenvedtem. Valóságos büntetésként éltem meg például azt, amikor másodikos koromban a tanév végén, mint valami mozgósítás, jött a hír, hogy az egész osztályunkat elviszik nyaralni a tengerre. Az Adria káprázatos szépsége, és az a hihetetlen változatosság, amit Dalmácia elénk tárt, nekem szemernyi örömöt sem okozott. Sértett arisztokratákat, a kölyök Monte Christo grófját idéző módon szenvedtem, bár ezt a többiek elől igyekeztem eltitkolni. Szó szerint megváltás volt, amikor egy hét múlva hosszú, kimerítő utazás végén hazaért velünk az autóbusz Bácskossuthfalvára. A nyaralások ezután rendszeressé váltak, és az is kiderült, hogy a szülőfalumban egyáltalán nincs meg minden, ami a modern élethez szükséges. Apám az utazásra csábító szirénhangokat ugyan elengedhette a füle mellett, de én nem úsztam meg az egyre gyakoribb topolyai, zombori és a szabadkai kiruccanásokat. A középiskola Szabadkára költöztetett, de én ott is ugyanaz az időn és téren kívül rekedt álmodozó voltam, aki a kertünkben pálcával csépelte a képzeletében létező egzotikus ragadozókat. Négy évig laktam Szabadkán, és bár ez a város akkoriban élte a fénykorát 62

Szépirodalom

Majoros Sándor

– még egy nemzetközi filmfesztiválnak is otthont adott –, egyetlenegyszer sem voltam olyan szórakozóhelyen, ahol a korombeli fiatalok gyülekeztek. Albérleti szobám biztonságos bunkerében ugyanazt a tevékenységet folytattam, amit klottgatyás koromban a kórók alatt: egyik könyvet a másik után olvasva azon fáradoztam, hogy a kinti, zsizsegő, riasztó világot valahogy összehozzam az enyémmel. Aztán, ahogy az lenni szokott, a nagyobb, erősebb hatalom bekebelezte a kisebbet, kiszolgáltatottabbat. A szocialista tömb országaiban okkal és joggal irigyelt jugoszláv világútlevél egyszerűen és gyorsan eljuttatott bennünket bárhová, így az a metódus, amit apám bicajra szerelt kis repülőgépe képviselt, tíz év leforgása alatt olyan elavult és nevetséges lett, mint a lánctalpas traktor után kötött faeke. Mi is egyre többet utaztunk, így az a misztikus vágyakozás, hogy mi lehet a horizont mögött, szép lassan elcsépelt közhely lett, mert a vonat, az autóbusz, vagy a saját gépkocsi – mondjuk egy fehér Zastava 750-es – egy szempillantás alatt odavihetett bennünket. A Föld elképzelhetetlenül hatalmas gömbje ekkor kezdett zsugorodni. Azokban az években, amikor az útleírásokat lapozgattam, az jelentette a legnagyobb izgalmat, hogy a bolygónkon léteznek olyan fehér területek, ahová nem járt sem a postás, sem az újságárus. Ezek a földerítetlen vidékek azzal kecsegtettek, hogy ha minden rosszra fordul, oda majd vissza tudunk vonulni. A jugoszláv útleveles utazások ugyanis mindazon túl, hogy elénk tárták a világ változatosságának fölfoghatatlan csodáját, azzal is szembesítettek bennünket, hogy mindezen rengeteg sokan osztozunk. Néhány évtized múlt csak el, és az a magányosság, ami a bácskai határban maga volt a végtelen tenger, nagyobb hiánycikk lett, mint ezekben a hetekben a videostream adapter. Ezzel a gyötrelmesen ambivalens érzéssel érkeztem meg a 21. század második dekádjának legvégére, és úgy tűnik, a kör bezárult: ugyanolyan izoláltan ücsörgök az otthonomban, ahogy a hatvanas évek közepén a kórók alatt. Azzal a különbséggel, hogy az ismert és biztonságos világ védőburkát most nem az egymásra rétegezett, fölfedezésre váró csodák gömbhalmazai veszik körül, hanem a fenyegetések hagymahéjai. Most nem az tart itthon, hogy fölösleges mászkálnom, mert a kicsiben is megvan a teljesség – az internet, vagyis az egész digitális-virtuális univerzum itt van a kezem ügyében –, ebből az egész konstellációból ugyanis hiányzik a jövő biztosságának eleme. Ha teszek egy lépést, ha csak egy madzaghossznyira is eltávolodom ettől a védőburoktól, azonnal a káosz ősrengetegében találom magam, ám ami ennél is riasztóbb, hogy a mindentudás és a mindent fölemésztés ördögi kényszerében élve, mi, emberek, ha muszáj lesz, már nem tudunk hová menekülni.

 Fotó: Majoros Sándor

Majoros Sándor író 1956-ban született Bácskossuthfalván. Első elbeszéléskötete 1989-ben jelent meg. 2020-tól Térey-ösztöndíjas.

Amikor apám azt a kis repülőgépet fölszerelte a kerékpárjára, lényegében erre az útra kanyarodott rá, de aztán szinte azonnal meg is állt. Hagyta, hogy mi, akik ettől a lehetőségtől, a képzelet utazása helyett a konkrét, úttaposós, környezetromboló kalandozásoktól megvadulva tönkretegyük ezt a csodálatos bolygót, elébe menjünk mostani, nagyon is szomorú sorsunknak. Röghöz kötött volt, józan belátással, önkéntesen, mérték- és aránytartóan. Bárcsak ne én egyedül irigyelném emiatt. 63

Sajó László

Sajó László Petőfi Sándor: Nemzeti (karantén)dal*

Arra, magyar, szia, haza! Szörnyű idő, most a szoba! Rabok legyünk vagy halottak? Ez a kérdés, meghallottad? A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Benn leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Irigyeljük ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Mentek keletnek, nyugatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Itt leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most nyugger, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mintsem játszadozzon vele. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Így leszünk! Fényesebb a láncnál a Nap, Mit mindenki látni akar! És mi mégis láncot hordunk! Napunk lemegy, jön a Holdunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Is leszünk! A szabad név megint szép lesz, Ehhez az kell, hogy te létezz, Mit rákentek e rossz napok, Mossuk kezünk, vedd szappanod!

szépirodalom

sajó László

A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, rabok tovább, de Ím, leszünk! Sírjaink nem domborulnak, Unokák le nem borulnak, Ételünk küszöbre hozzák, S ha vége lesz, jönnek hozzánk. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 2020. március 15.) Sajó László (64)

*Átirat a PIM „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” című állandó Petőfi-kiállításának „Ki vagyok (karant)én? Ha azt tudnám…” című kamarakiállítása számára.

Sajó László író és költő 1956-ban született Sátoraljaújhelyen. 1986 óta jelennek meg művei, 2020-tól Térey-ösztöndíjas.  Fotó: Sajó László

Vörös István

Vörös istván KARANTÉNPERSPEKTÍVA

Nem tudhatjuk, meddig tart a válság. És hogy a válság igazából a járvány-e egyáltalán? Vagy a járvány olyan, mint a cápa uszonya, megijedünk tőle, de ami igazán veszélyes, az a víz alatt van. Még nem látható. Az uszony előtt egy méterre halad a száj? Talán. Attól függ, mekkora a cápa. Attól függ, mekkora a baj. A baj nagyságát nem mérhetjük föl a jelenből, a vízpartról nézve. Be kell gázolnunk. Le is kell buknunk a vízfelszín alá. Mi van odalent? Honnan is tudhatnánk? Ami lent van, az a múlt? Az a kultúra? Itt már nem igazít el a metaforánk, mely láthatólag kimerült. Egyetlen kép nem magyarázhat meg mindent. Ehhez van szükség irodalomra. Nem igazán tudjuk, hogyan éltek a régi emberek, de megtudhatjuk, hogyan gondolkodtak, hogyan éreztek, ha olvasni kezdjük a munkáikat, írásaikat, gondolataikat. Ennél maradandóbb nyomot nem hagyhattak volna korukról. Ezért most olvasson mindenki kitartóan, hátha valahol le van írva, hogyan kell a cápa elől elmenekülni. (Nocsak, még maradt valami erő a metaforánkban?) Hogyan lehet ellenni a cápa mellett, hogyan kell etetni, hogyan kell viselkedni a társaságában, hogyan kell együtt élni vele. Ami most történik, még csak-csak megérthető magszokott gondolkodási sémáinkkal. Megértettnek ugyan vélhető, de nem látható át, és tanácstalanná tesz a megoldás kérdésében. Kultúrára van szükségünk, ez meggyőződésem, de a mai irodalmi és kulturális beszédmódok hatástalan irodalomról, nyelvvé vékonyodott gondolkodásról beszélnek. Az irodalom nem foglalhat állast, nem taníthat, nem vezethet, nem szabad irányt mutatnia. Praktikus és pragmatikus gondolatok. Csakhogy a cápát meg kéne állítani! Most valamiféle útmutatást, tanítást is keresünk. Legyen az akár az irodalomban! Nézzük meg, amikor az irodalom több és más is volt. A vers ima vagy zsoltár, a dráma

szépirodalom

Vörös István

a közélet része, mint egy népgyűlés. (Jó, a színház ma is képes ilyesmire. De szertartás már csak ritkán mer lenni.) A történetírás viszont még irodalom volt. Nem a régi utakat kell persze követni, előre kell menekülni, de ahhoz tudni kéne, merre van az előre. A költő nem lehet próféta, népvezér, lángoszlop, mondják. De egy olajkút mért lehet? Különben a sok „nem lehet” egy gyakorló művésznek eleve felhívás a lehetetlen kipróbálására. Ne lángoszlop, ne népvezér, de cápaszelídítő, sőt cápavédő azért hadd legyen. Sok irodalmi mű és olvasat veszít mostanság értékéből. Néhány klasszikus a korábbinál is jobban fölértékelődik. A bejáratlan utak olvasót, írót ismeretlen tájakra vihetnek. Vessük bele magunkat az olvasás karanténjába, a megértésért. Megírásért. Az újításért és régiesítésért.

Vörös István író, költő és műfordító 1964-ben született Budapesten. Első verseskötete 1988-ban jelent meg. 2020-tól Térey-ösztöndíjas.  Fotó: Vörös István

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A PIM és tagIntézményei Petőfi Irodalmi Múzeum

Kassák Múzeum

Mesemúzeum

1053 Budapest, Károlyi utca 16. Tel.: +36 1 317 3611 www.pim.hu muzeuminf@pim.hu

1033 Budapest, Fő tér 1. Tel.: +36 1 368 7021 www.kassakmuzeum.hu kassakmuzeum@pim.hu

1013 Budapest, Döbrentei utca 15. Tel: +36 1 202 4020 www.mesemuzeum.hu mesemuzeum@pim.hu

Nyitva: keddtől vasárnapig 10–18 óráig

Nyitva: szerdától vasárnapig 10–17 óráig

Nyitva: egyéni látogatóknak csütörtök, szombat 10–17 óráig, vasárnap 10–13 óráig

Ady Emlékmúzeum

Kazinczy Ferenc Múzeum

1053 Budapest, Veres Pálné u. 4-6. Tel.: +36 1 337 8563 Nyitva: szerdától vasárnapig 10-17 óráig

3980 Sátoraljaújhely, Dózsa György u. 11. Tel: +36 47 322 351 www.kazinczymuzeum.hu info@kazinczymuzeum.hu

csoportoknak előzetes bejelentkezéssel: hétfő, kedd, szerda és péntek 9–16 óráig

csoportoknak előzetes bejelentkezéssel: hétköznapokon 10–18 óráig

Nyitva: keddtől vasárnapig 9–17 óráig

Jókai Emlékszoba

A Magyar Nyelv Múzeuma

1121 Budapest, Költő u. 21.

3988 Sátoraljaújhely–Széphalom, Kazinczy utca 275. Tel.: +36 47 521 236 www.nyelvmuzeum.net info@nyelvmuzeum.hu

Nyitva: Március 15-től október 31-ig: szerda-vasárnap: 10-18 óráig

Nyitva: keddtől vasárnapig 8-16 óráig április 1-től 9-17 óráig

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 1013 Budapest, Krisztina krt. 57. Tel.: +36 1 375 1184 www.oszmi.hu oszmi@oszmi.hu

Bajor Gizi Színészmúzeum 1124 Budapest, Stromfeld Aurél u. 16. Tel.: +36 1 225 3161 bgm@oszmi.hu Nyitva: szerdától vasárnapig 14–18 óráig

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Töredék

Tandori

Szilágyi lenke képreflexiói

A kiállítás megtekinthetó´: 2020. szeptember 6-ig

Forgách utca

Pacsirtamező u .

y cz zin Ka

Árpád híd

MA RG ITS ZIG ET

ca ut

ÁRP ÁD HÍD

ú ár

Hat

a utc czi ó k Rá

SÁTORALJAÚJHELY yi

Széll Kálmán tér u.

út yi

a út yalj

Heg

Fővám tér

D HÍ

Szent Gellért tér

G SÁ AD AB SZ

BUDAPEST

D HÍ

út

Blaha Lujza tér

Ja ge l ló

Vörösmarty tér

E ÉB ZS ER

Né m

. út u

Alag

Deák Ferenc tér

ölg etv

n rk

t kr et

gyi u.

CHÍD LÁN

Istenh e

Tünd é r u.

éb zs Er

Kossuth Lajos tér

Batthyány tér Bor Friedrich

Nyugati Pályaudvar

József körú t

Ist en he g

HÍD

An dr ás sy

MA RG IT

út

Corvin Negyed

Petőfi Irodalmi Múzeum

A Magyar Nyelv Múzeuma

Ady Emlékmúzeum

Mesemúzeum

Jókai Emlékszoba

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Kassák Múzeum

Kazinczy Ferenc Múzeum

Bajor Gizi Színészmúzeum