„HOL SÍRJAINK DOMBORULNAK…” Megismerhető adatok Petőfi Sándor eltűnéséről A Petőfi Irodalmi Múzeum műhelykonferenciája 2015. május 7.
Tartalomjegyzék Mottó..........................................................................................................................2 Bevezető.....................................................................................................................3 A konferenciáról........................................................................................................4 A fehéregyházi múzeum megújítása.........................................................................5 A konferencia programja..........................................................................................7 Margócsy István: Kultusz, halál (a konferencia bevezető előadásának kivonata)......................................................8 Az előadásokról röviden........................................................................................10
„Nem, ne, csak így ne! Hogy nem látja senki, nem így akarom! Szembefordulni... Nem látnak, nem tudják... csak dobogás... Hisz nem is látják, senki sem látja, hogy szembefordulok! Így szúrnak belém - vive la republique - így szúrnak belém. Senki... lovak dobognak... Nem, ne így legyen - vive la...” Bereményi Géza- Cseh Tamás: Petőfi halála (Műcsarnok, 1981)
Gottfried Willewald: A fehéregyházi ütközet, az olajfestmény fekete-fehér fotója, 1939, Varsó
1
Mottó „Sírjával is úgy vagyunk, mint a Názáretivel. Valahol csak meg kell gyújtani a kegyelet gyertyáját, valahová csak le kell tenni a hódolat koszorúját. Ástam én is nyáron, kerestem a koponyáját, szerencsére nem találtuk meg. Pedig ott kellene lennie a fehéregyházi síkon. De hisz a székelykeresztúri temetőben ott van a sírja és a sírköve. S a sírt ápoló öreg tanító bácsi egyszer azt
mondta, leereszkedvén a szent hamvakhoz: azt, hogy itt nyugszik-e, nem tudom, de akkora költő volt, hogy akár minden faluban lehetne sírja. Talán nem is a földön, a földben, hanem valahol a magasban pihen s ez rajta a szemfödél: »Magasan szállj és hosszan énekelj, haldokló hattyúm, szép emlékezet.«” (Kányádi Sándor, Igaz Szó, 1969)
Nemes Mihály [?]: Petőfi halála, színes nyomat, 1900 körül 2
Bevezető A 2015 februárjában, egy májusra tervezett előadássorozat és beszélgetés szervezésekor a Petőfi Irodalmi Múzeum még nem sejtette, hogy falai között megjelenik majd egy előre nem várt szereplő. A váratlan látogató Morvai Ferenc volt, aki szívesen látta volna sajtótájékoztatója helyszínéül az intézményt. A sajtóban nagy nyilvánosságot kapott bejelentésére – hogy kínai szakértők azonosították Petőfi Sándor földi maradványait – végül is nem itt került sor, azonban az esemény természetes módon átrendezte a múzeumi tanácskozás tematikáját, akarva-akaratlanul is véleménynyilvánításra ösztönözve az előadókat. A konferencia apropója azonban eredetileg nem ez volt. Az intézmény évtizedek óta működik együtt a magyar irodalom erdélyi emlékhelyeit őrző, forrásait gondozó muzeológusokkal - irodalomtörténészekkel és helytörténészekkel -, e kapcsolatok révén számos új, élő, helyi közösségek hagyományaira építő irodalmi tárlat jött létre. E program keretében tervezzük a fehéregyházi Petőfi Múzeum, a kiállítóhely és a kegyeleti park, emlékmű együttesének rekonstrukcióját is. Fehéregyháza ma a Segesvár környéki szórványmagyarság, a régiós identitás és a magyar öntudat kiemelt helyszíne. A falu 1849. július 31-én, a Józef Bem és Lüders orosz tábornok csapatai között lefolyt ütközet után került fel a magyarság mentális térképére. Tudjuk róla, itt zajlott a „segesvári csata”, amelyben eltűnt a szabadságharc ikonikus alakja, a költő Petőfi. Ami a korban egysoros újsághír volt – „…koszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. hír szerint elveszett” – talán éppen a világosi fegyverletétel időbeli közelsége miatt, az idők során tragédiává nőtt: az egyszerű honvéd-tömegsírból nemzeti gyászhely lett. Az önkényuralom évtizedei után az akkor ismert hármas tömegsír fölé a terület birtokosai, a Haller-grófok hársfákat ültetnek, majd néhány évtized alatt kiterjedt országos gyűjtés eredmé-nyeként, a szabadságharc 50. évfordulójának ünnepségeire felavatják Köllő Miklós szobrát. Bár Alpár Ignác alapzatának kövei ma szétszórva hevernek a szobor körül, a fákkal, virág-ágyásokkal, padokkal és szobrokkal emlékparkká alakított kert azonban hangulatos, komfortos, minden komor emelkedettségtől mentes zarándokhellyé vált, a hála helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a segesvári RMDSZ támogatásának. 3
Orlai Petrics Soma: Petőfi Pesten 1848-ban, olaj, 1861.
A konferenciáról A konferencia konkrét célja volt, hogy megteremtse a különböző történészszakmák párbeszédét, hogy hatékony együttműködésük stabil tudományos háttérbázist, szaktudományos alapot adjon a kiállítás és az emlékhely tartalmi megújításához. A terepszemle során felmerült egy másik szempont is: lehetne-e ez a találkozó kovásza a csatatér 2004-ben már elindított régészeti felmérésének, kutatásának – ami a készülő autópálya miatt ismét aktuális kérdéssé vált. E műhelymunka újdonsága tehát, hogy a hadtörténeti, irodalomtörténeti források, a kultusz kutatói mellett megjelentek a régészet, a történeti antropológia képviselői. A régészet bevonásának másik indoka, hogy az utóbbi években egy új megközelítés ért el látványos sikereket, az ún. csataterek régészete – amely a korszerű geofizikai, térinformatikai módszerek segítségével célzottan, pontszerűen nyit ásatási felületeket, nem kíván hatalmas apparátust – és aminek a technikai, szellemi fedezete jelen van már hazai kutatásban. Kiváló, jól képzett régészek, antropológusok új generációja jelent meg. A konferencián Polgár Balázsnak, e szakterület képviselőjének előadása hangsúlyozta leginkább: a csatákról szóló beszámolók, feljegyzések és visszaemlékezések speciális élethelyzetben keletkeztek, maga a rögzítő sosem passzív szemlélődő, különleges kezelést kíván ez
Emlékmű az Ispán-kútnál Fehéregyháza és Héjjasfalva között
a forrástípus. A csataterek feltárása során szinte minden alkalommal kiderült, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok erős korrekcióra szorulnak – vagyis a „valóság” más volt, mint ami ebből az egyéni memóriákban megmaradt –, s ez talán nem is meglepő.
4
A fehéregyházi múzeum megújítása A múzeumi kiállítás szempontjából a csaták bemutatását általában az indokolja, ha azok a nemzeti történelem valamilyen fontos, jelentősnek tűnő fordulópontjához kötődnek. A Fehéregyháza-Segesvár közti hadi események nem ilyenek voltak, de kultikussá tette őket Petőfi eltűnése és összemosódtak az emlékezetben a hamarosan bekövetkező katonai összeomlással, a szabadságharc bukásával. Petőfi maradványainak felkutatása, személyének azonosítása, „megkeresése" tehát ebben az értelemben nem cél, de végső, méltó nyughelyükre kerülhetnének a segesvári csata ma ismeretlenül, jeltelenül elföldelt áldozatai, a mintegy 1200 magyar halott. Maga a helyszínrekonstrukció, a valami-
kori történeti táj megjelenítése is érték, de valószínűleg olyan műtárgyak válnának bemutathatóvá – tüzérségi fegyverek maradványai, ágyúállások stb. – amelyek fontos és látványos rekvizitumai lehetnek a múlthoz való kötődésnek. Megérthetővé válna Bem merész, megalapozott, de végül kudarcba fulladt vállalkozása, az ütközetnek a topográfiája, a hadviselő felek jellegzetességei. Az esetlegesen feltárt, anonim emberi maradványok, amelyekből a történeti antropológia, a tudományos vizsgálat „ír" személyes, egyéni történeteket – a valamikori eseményekkel, szereplőkkel való azonosulás, beleélés legerősebb eszközei lehetnek.
A harmincéves háború lützeni csataterének feltárása (2009-2011) 5
Alpár Ignác – Köllő Miklós: Petőfi-emlék (1888-1897), Fehéregyháza
A főúttól mintegy 3 kilométerre fekvő, Segesvár elővárosának tekinthető emlékhelyet nemcsak a környék lakói, diákjai látogatják, egyre gyakrabban belekerül az Erdélybe látogató magyarországi turisták és középiskolás csoportok programjába is. Bár a helyi sajtó évek óta ismételgeti, főként a segesvári középkori városmag világörökségi helyszínné nyilvánítása, fesztiválvárossá válása óta, hogy Fehéregyházában „van fantázia”, a falu erőfeszítéseinek ellenére a Petőfi Múzeum épülete,
kiállítása az elmúlt két évtized során kritikus helyzetbe került – nem méltó sem a hely szelleméhez, sem az örvendetesen növekvő látogatószámhoz. A konferencián elhangzottak minden bizonnyal hozzájárulnak majd, hogy korszerű, jól befogadható, látogatóbarát kiállítás jöjjön létre, amely a szabadságharc erdélyi eseményeit, a falu és az emlékhely történetét, a csata látványos rekonstrukcióját és természetesen Petőfi alakját állítaná középpontba. 6
A konferencia programja Margócsy István irodalomtörténész: Halál és kultusz Hermann Róbert (Hadtörténeti Intézet és Múzeum): Vittek vagy nem vittek? Az 1849 évi erdélyi hadjárat magyar hadifoglyai Rosonczy Ildikó (Magyar Napló): Orosz források a segesvári ütközetről és a hadifoglyokkal kapcsolatos eljárásról Gyimesi Emese (ELTE Irodalomtudomány Doktori Iskola) : „…azt állítják, hogy az ismert költő Petőffy még él…" Szendrey Júlia nyomkeresése és a hatóságok kutatása Petőfi után 1849-1854 között V. Szabó Gábor (ELTE Régészettudományi Intézet): Az események régészete. Újabb példák a fémkereső műszeres régészeti kutatások lehetőségeiről Polgár Balázs (Hadtörténeti Intézet és Múzeum): A háború régészete. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc régészeti kutatása Mende Balázs Gusztáv (MTA BTK Régészeti Intézet): Lehetőség és/vagy bizonyosság: mit tudhatunk meg a biológiai maradványokból? Kerekasztal beszélgetés Szilágyi Márton (ELTE Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézet) vezetésével, a résztvevők Csorba László (Magyar Nemzeti Múzeum), Kedves Gyula (Országgyűlési Múzeum) és Kovács László (MTA BTK Régészeti Intézet)
Ismeretlen Madarász Viktor Hazám című képe nyomán
7
Margócsy István:
Kultusz, halál A bevezető előadás kiváló keretet adott a Petőfi haláláról szóló narratívák megértéséhez azzal, hogy egyrészt sorra vette a tartós és sokarcú kultusz közegének jellemzőit – másrészt általában áttekintette „költőhalál”-helyzetből fakadó lehetséges következményeket. Izgalmas, személyes példákat elemezve hívta fel a figyelmet arra, hogy nemigen lehet elfogulatlanul szemügyre venni a Petőfi életsorsa körül kialakult szenvedélyeket, ha nem tartjuk szem előtt a Petőfikultusz különlegességét, azokat az sajátosságokat, amelyek miatt rendkívül mélyen él a magyar társadalom szövetében. Egy valaha élt alkotó ilyen fokú imádata,
tisztelete még a világirodalmat tekintve is példátlan, integrálódásához, begyökerezettség hozzájárult az oktatás, az állami ünnepségek, rituálék több évszázados gyakorlata. A mítosz, a népmesei homály fontos része, a kezdet és vég – honnan jött és hová lett kérdése, a születés és a halál rejtélye. Csak a tavalyi év során, 2014-ben két könyv jelent meg erről, felvetve a szabadszállási szülőhely illetve a csatában, kard által való halál gondolatát. Ezek a „titkok” folyamatosan életben tartják a tisztázás igényét a különböző tudományos, népszerű és populáris regiszterekben.
Lotz Károly: Petőfi halála, litográfia, 1863.
8
Minden tartós kultusz alapja a halál antikizáló értelmezése – egyedi jelentésének megfejtése, átstilizált, átesztétizált felfogása. Margócsy a Petőfit kevéssé éppen nem kedvelő Tompa Mihályt idézi: „Nem hiszem, hogy Petőfi élne, akármit beszélnek róla. Rendkívüli volt ennek az embernek támadása, élete - végének is olyannak kellett lennie.” Vagyis éppen halálának különössége igazolja a költő rendkívüliségét. Ugyanez a motívum rejtőzik Szilágyi Domonkos Héjjasfalva felé című versében: „Van út - kiút nincsen. - Ha már halni kell: Hát szemből, Halál!” - Petőfit a költészet logikája szerint nem lehet hátulról leszúrni! Petőfi esetében különös módon egymásra másolódtak nemzeti sors és egyéni sors életnarratívájában összefonódó, döntő események: mindez tápot ad mitikus képzeteinknek. A titokzatos, megfejthetetlen részleteket hordozó halál – akárcsak Zrínyi Miklósé, Széchenyié, Teleki Lászlóé vagy Teleki Pálé – meghatározó mozzanattá válik a személyiség megrajzolásában. Ugyanígy utólag, sokszor pontatlanul telepednek rá mitikus pillanatok közismert írókra a halál időpontjának felstilizálásával, Aranyé, Adyé, Móriczé például ilyenné lett – ezekhez később kötött a nemzeti emlékezet egy konkrét-szimbolikus eseményt. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a síremlékek kulturális jelentőségét. A valós sír hiánya égető, a hagyomány megkívánja, hogy az utódok leróhassák tiszteletüket. A főhajtás gesztusát akkor is meg akarják élni, amikor nincs temetendő holttest. Erre
9
példák Európa-szerte a monumentális kenotáfiumok. Ők „kötik helyhez” a mítosz, „közénk hozzák” az alapító atyákat, Petőfi esetében kifordítva Arany János gondolatát, bizonyítják: „közöttünk járt, közülünk való volt”. Csak a síremlék hozza létre a temetőlátogatóban a történeti folytonosság érzését. A halhatatlanság, a transzcendens apoteózisok és röghöz kötés feszültsége adja a halálra épülő kultuszok igazi feszültségét. Valószínűleg semmilyen megfontolás nem rendítheti meg a társadalomnak ezt alapállását. Erre példa Kányádi Sándor 1969-es vallomása, akik a köztudottan „téveshamis” Petőfi-sírnál, a székelykeresztúri temetőben tett látogatásáról írja: „Sírjával is úgy vagyunk, mint a Názáretivel. Valahol csak meg kell gyújtani a kegyelet gyertyáját, valahová csak le kell tenni a hódolat koszorúját. Ástam én is nyáron, kerestem a koponyáját, szerencsére nem találtuk meg. Pedig ott kellene lennie a fehéregyházi síkon. De hisz a székelykeresztúri temetőben ott van a sírja és a sírköve. S a sírt ápoló öreg tanító bácsi egyszer azt mondta, leereszkedvén a szent hamvakhoz, azt hogy itt nyugszik-e, nem tudom, de akkora költő volt, hogy akár minden faluban lehetne sírja. Talán nem is a földön, a földben, hanem valahol a magasban pihen s ez rajta a szemfödél: »Magasan szállj és hosszan énekelj, haldokló hattyúm, szép emlékezet.«”
Ismeretlen: a Petőfi Ház ereklyéi, tus
Az előadásokról röviden Hermann Róbert Vittek vagy nem vittek? Az 1849 évi erdélyi hadjárat magyar hadifoglyai című előadása sorra vette az szabadságharcban fogságba esett hadifoglyokkal kapcsolatos katonai eljárások szabályait, a magyar katonák további sorsáról szóló forrásokat, s megállapította, hogy az osztrák fél az orosz hadvezetéssel szemben szigorúan ragaszkodott kiadatásukhoz. Nincs semmilyen nyoma, hogy büntetésként bármikor deportálást alkalmaztak volna, a tiszteket haditörvényszék elé állították, a legénységet besorozták – „…amíg nincs adatunk akár egyetlen, az Orosz Birodalom területére kihurcolt magyarországi illetőségű hadifogolyról, addig teljesen értelmetlen Petőfi akár Szibériában, akár máshol keresgélni.” Rosonczy Ildikó előadása, Orosz források a segesvári ütközetről és a hadifoglyokkal kapcsolatos eljárásról egy egyedi, konkrét példán bizonyította a fentieket. Moszkvában, az Oroszországi Állami Hadtörténelmi Levéltár 1849-es magyar vonatkozású dokumentumainak feltárásakor bukkant rá egy lengyel származású tiszt perére, akit azonban, mivel osztrák alattvalónak vallotta magát, kiadtak a császári hatóságoknak. Gyimesi Emese előadása, „…azt állítják, hogy az ismert költő Petőffy még él…" Szendrey Júlia nyomkeresése és a hatóságok kutatása Petőfi után 1849-1854 között, szintén egy gyanú nyomába ered. Az osztrák titkosszolgálatban felmerült ugyanis, hogy a költő feleségének gyors házassága Horváth Árpád történésszel csupán a titokban bujkáló Petőfit védte. A kortárs vélemények izgalmas körképet rajzolnak arról, hogyan fogadták a hatóságok és a közvélemény Szendrey Júlia döntését.
V. Szabó Gábor Az események régészete. Újabb példák a fémkereső műszeres régészeti kutatások lehetőségeiről és Polgár Balázs A háború régészete. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc régészeti kutatása a csatatér- és konfliktusrégészet hazai, európai és amerikai példáiból adott széles áttekintést, bemutatva, hogyan választja ki a régész az alkalmazott módszereket a problémák, az egyedi esemény mind részletesebb megismeréséhez. A záróelőadás, Mende Balázs Gusztáv Lehetőség és/vagy bizonyosság: mit tudhatunk meg a biológiai maradványokból? világosan és közérthetően vezetett végig azon a logikai soron, ahogy a történeti antropológia a természettudományos adatokat összeveti az irodalomtörténet által feltárt tényekkel: a következtetések rendszerét, a bizonyosságok kritériumait. A kerekasztal beszélgetésben Szilágyi Márton a Petőfi halálát közvetlenül követő időszak kortárs véleményeit összefoglalva tette fel a kérdést: „ment-e azóta a világ elébb” vagyis gyarapodtak-e ismeretein a barát, Pákh Albertnek a Vasárnapi Ujságban, 1863-ban közzétett felhívása óta - egyáltalán várható-e bármilyen forrásból a források, tények bővülése. Kovács László, mint a barguzini ásatás történetét összefoglaló kötet szerzője tekintette át a legutóbbi évek történéseit. Csorba László az „Alexander Petrovics-sztori” újból és újbóli felbukkanását, meghökkentő fordulatait a társadalomlélektan, a kulturális antropológia nézőpontjából próbálta értelmezni, tudományos keretet találni a jelenségnek. Kedves Gyula a 2004-es ásatások előkészítésének tapasztalatait elevenítette fel: hadtörténészként milyen lehetőségeket és buktatókat lát, mire lenne jó, miért lenne hiábavaló a terepmunka.
Fehéregyháza térképe, második katonai felmérés (1806-1869)
10
Impresszum: Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest, Károlyi u. 16. 1364 Budapest, Pf. 71. Telefon: 317 3611, 317 3450 email: muzeuminf @ pim.hu honlap: www.pim.hu FB: facebook.com/petofiirodalmimuzeum Felelős kiadó: E. Csorba Csilla, főigazgató Szerkesztő: Kalla Zsuzsa, szerkesztő (PIM) Marketing: Brávácz Alexandra, kommunikációs referens (PIM) A borítón Orlai Petrics Soma: Petőfi Debrecenben A hátsó borítón: Reklámnyomtatvány a Petőfi Társaság anyagából Az előadások, hozzászólások szerkesztett szövegét a PIM honlapján (www.pim.hu) olvashatja, ahol a konferencia előadásainak videóanyagából is talál válogatást.