UTAZÁSI MAGAZIN ÖN IS MEGÉRDEMEL EGY KIS PIHENÉST!
2015. ÉV / I. SZÁM
A HÓNAP DESZTINÁCIÓJA
SVÁJC
AZ APRÓ ÓRIÁS
365
NAP A PROKO KÖRÜL PROKO TRAVEL NAPTÁR
SVÁJC KANTONJAINAK SOKSZÍNŰ KONYHÁJA
A VILÁG
ÚJ CSODÁJA
7
A MEGVÁLTÓ KRISZTUS SZOBRA
6 VÍZPARTI ÉRDEKESSÉG
PROKO TÖRTÉNELEM 2014 2012 Kialakul a Proko Travel jelenlegi irodahálózata: Budapest, Szeged, Békéscsaba, Kiskunhalas és Makó után Siófokon is kirendeltséget nyitunk. Saját irodáink mellett mostanra félezer partneriroda árulja ajánlatainkat országszerte.
2009 Az európai piac után egzotikus utakkal bővítettük kínálatunkat Közép- és Dél- Amerikai körutazásokkal jelentünk meg.
A Proko Travel az országban első utazási irodaként nyerte el a Fogyasztóbarát Vállalkozás díjat. Ugyanebben az évben az Év Középvállalkozása kategórában a Presztizs Díjat is megkaptuk.
2010 Prónay Gyula ügyvezető igazgató elindította személyes hangvételű internetes naplóját, blogját. Így ezrek követhetik nyomon a Proko Travel mindennapjait az utazásszervezés kulisszatitkaitól kezdve az egzotikus utazások összeállítását megelőző útbejárásokról szóló beszámolókig.
2007 2005
Buszos útjainkhoz egyedülálló módon ingyenesen biztosítunk vidéki felszállási lehetőségeket. Közel 10 év távlatából is ez az egyik legkedveltebb szolgáltatásunk utasaink körében.
2001
Európában ekkor már igen nehéz volt turisztikai szempontból szinte érintetlen területet találni. A Proko Travelnek mégis sikerült, és új körutazással jelentünk meg: Ahol Még Ön Sem Járt: Albánia címmel.
2003 Az ekkor még újdonságnak számító internet világában a „Legjobb minőségű weboldal” díját nyertük el.
2002 Nyugat meghódítása után, az első keleti bástyákat is beveszi a Proko Travel: Baltikum – Szentpétervár – Helsinki körutazást szervezünk.
A dél-spanyol körutazás átmegy Marokkóba. Ez a hazánkban egyedülálló program a Mór Emlékek Nyomában címet viseli.
2000 Az új évezredet a Proko Travel egy piacot meghatározó innovációval köszönti: Éjféli Napsütés – körutazás Skandináviában egészen az Északifokig. Ez az utunk igazi zászlóshajóként 15 éve nagy sikerrel fut.
1999 A Proko Travel megvásárolja a nagy múltú Express Utazási Iroda szegedi és békéscsabai kirendeltségét, és áthelyezi székhelyét az új kétszintes szegedi irodába.
1998 A piacon elsőként a Proko Travel szervez buszos körutazást Portugáliába: Ahol a Földrész Véget Ér címmel.
1997 A Proko Travel megnyitja harmadik irodáját Kiskunhalason.
1994 A Proko Travel új irodát nyit Kaposváron.
1993 Prónay Gyula, az Ibusz egykori irodavezetője megalapítja a Proko Travelt Szegeden. 2 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
1995 Megjelenik a Proko Travel első, csak saját utakat tartalmazó nyári katalógusa, benne olyan utakkal, amelyek 19 év múltán, 2014-ben is sikeresek: Nyugat-Európai Körutazás-Spanyolországi Nyaralás, Tulipánvirágzáskor Hollandiában, Olaszország Gyöngyszemei.
KEDVES UTASUNK,
Ön
a Proko Travel utazási magazinjának 2. évfolyamának első számát tartja a kezében. Ez a magazin egy egyedülálló kezdeményezés a hazai körutazási piacon, mellyel a megszokott marketing kiadványok helyett szórakoztatni kívánjuk utasainkat az utazás során. A tavalyi évben kiadott Proko Magazinok nagy sikernek örvendtek utasaink körében, így az idei évben is folytatjuk programunkat és friss kiadványokkal várjuk utasainkat.
A
2015-ös Proko Magazin első számának témája Svájc. A Proko Travel közel 20 éve utaztat ebbe az alpesi országba, mely hazánkban még mindig rejtelmesnek számít. Nem is csoda, hiszen a négy hivatalos nyelv, a kantoni közigazgatás, a közvetlen demokrácia, a megrögzött függetlenség mind-mind olyan sajátosságok, melyek kiemelik e parányi hegyi országot az európai államok közül. Svájc egyedi atmoszférája és festői panorámája mellett megannyi érdekességet, különlegességet tartogat, melyek közül jó néhányat bemutatunk magazinunk hasábjain azzal a nem titkolt szándékkal. hogy elcsábítsuk Önöket az utazás varázslatos világába, hiszen annyi csodálatos hely van, melyeket nem pusztán meglátogatni, hanem átélni kell. Az átéléshez pedig meg kell mártózni a hely atmoszférájában, fel kell fedezni rejtett szépségeit, meg kell ízlelni kulináris kincseit, és meg kell ismerni történelmét és kultúráját. Bízom benne, hogy ezzel a kiadvánnyal is hozzá tudunk járulni utazási élményükhöz! Kellemes utazást kívánok Önöknek!
PROKO TRAVEL SZEGED - KÖZPONTI IRODA 6720 Szeged, Kígyó u. 3. prokotravel.hu korutazas.hu Tel.: 62/543-385-től 62/543-388-ig Fax: 62/484-225 info@prokotravel.hu
TARTALOMJEGYZÉK 02
Proko Travel történelem
03
Ügyvezetői köszöntő
04
A hónap desztinációja Svájc
06
Miért válassza a Proko Travelt
07
Idegenvezetői interjú Prónay Ildikó
08
A világ 7 új csodája A megváltó Krisztus szobra
Prónay Gyula, ügyvezető igazgató
10
365 nap a Proko körül
12
Svájc kantonjainak sokszínű konyhája
14
6 vízparti érdekesség, melyeket a Proko Travel útjain is megtekinthet
18
Igazgatói blog Észak-Izland 1. nap
19
Játék
IMPRESSUM
Keresztrejtvény, sudoku
A kiadvány elkészítésében közreműködtek: Holecska Krisztián, Dr. Prónay Szabolcs, Prónay-Hörömpő Lilla, Prónay Ildikó | Dizájn, DTP: Papp Zoltán Szerkesztő: Prónay Bence | Felelős kiadó: Proko kft. • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 3
SVÁJC A HÓNAP DESZTINÁCIÓJA
Az apró óriás Mi jut általában eszünkbe, ha Svájcra gondolunk?
van a régi hagyomány tisztelete, a funkcionalitás
Óra, bank, csokoládé, sajt. Ezek meghatározó dolgok
és meghittség is. Kisvárosai, falvai bájosak, hangu-
Svájc életében, de ennél sokkal szélesebb a látni-
latosak, rendezettek. Általában nem a külcsín és a
valók palettája. Például több, mint 30 db 4000 m
felesleges sallang kapja a meghatározó szerepet.
feletti hegycsúcs, Európa kontinensének legmaga-
A közlekedése egyben könnyű és nehéz. Könnyű,
sabb összefüggő gleccsere, másfélezer tó, jelentős
mert világszínvonalú a vasúthálózata, kiváló a közu-
folyók eredése. Éghajlata sokszínű, mert a zord
tak minősége, olcsó az autópálya használata, három
hegyvidéki éghajlat mellett van kontinentális és
nagy légikikötője van (Zürich, Basel, Gent). Miért
mediterrán terület is. A földrajzi adottságai mellett
nehéz? Mert sok magas hegyi hágója csak nyáron
különlegesek a települései is. A világ három leggaz-
közlekedhető, többet utazik az ember sokszor füg-
dagabb városa közül kettő svájci (Zürich, Gent). Itt
gőlegesen, mint vízszintesen.
jól érezhető a pénz ereje, hatalma, de közben jelen
Alagútrendszere a világon egyedülálló, most épül
Ismerje meg Svájc magával ragadó tájait útjainkon: Jungfraujoch és a Rajan-vízesés Vonaton, vízen, levegőben Svájcabn Nagy svájci körút Alpok kincsei Csúcs napok Svájc bűvöletében és Világkiállítás Milánóban 4 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
a Földünk leghosszabb vasúti bázisalagútja. Szinte mindig mozgásban van az ország, mert éjjel-nappal utazhatunk vasúton, nappal többszáz felvonó és fogaskerekű eszköz biztosítja a biztonságos közlekedést hegyre fel és le, illetve a települések között. Vannak autómentes falvak, ahová csak vonattal juthatunk fel (vagy felvonóval), és a helyi közlekedést elektromos vonattal hajtott járművek biztosítják.
A világ leglassúbb expressze a Gleccser Expressz, a legmagasabb vasúti megálló a Jungfraujochon érhető el. Ezek páratlan helyi panorámában közlekednek. A természeti látnivalót még gazdagabbá teszik a szépen gondozott alpesi legelők, szőlősök, gyümülcsösök sora. A Genfi-tó közelében lévő szőlőültetvények még az Unesco Vilégörökségi Listájára is felkerültek. A gasztronómiája is különleges, hiszen három kultúra teszi igazán gazdaggá és változatossá a kulináris élményét (az olasz, a német, és a francia). A sajtból készült ételek a leghírsebbek, mint például a fondue vagy a racklet. A társalgás se egysíkú, hiszen 5-6 nyelven is beszélgethetünk: németül, svájci-németül, olaszul, franciául, rétorománul vagy angolul. A tej ízletes, a pékárú fantasztikus, a csokoládé mennyei, a bor gyümölcsös ízű. A emberek megbízhatóak, a vonat és az óra pontosan jár. Mindezek arról tanúskodnak, hogy ez a különleges természeti adottságokkal rendelkező, kultúrájában változatos kicsi ország óriási élmányeket nyújthat Európa közepén. • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 5
MIÉRT VÁLASSZA A P R O K O T R A V E LT 22 év tapasztalatában bízhat A Proko Travelnél 1993 óta szervezünk kulturális körutazásokat, ezzel az ország egyik legrégebbi körutazásokra specializálódott irodája vagyunk. Két évtized alatt több mint 100 fajta körutazásunkon közel 100.000 utasunk vett részt.
Az országban egyedüli utazási irodaként nyertük el a „Fogyasztóbarát Vállalkozás” díjat A Proko Travel számára mindig is elsődleges volt az utasközpontúság és a korrektség. Alapításunk óta kiemelt hangsúlyt fektetünk a panaszkezelésre, ezáltal a fogyasztói elégedettség növelésére. 2013-ban törekvéseinket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a „Fogyasztóbarát Vállalkozás” díjjal ismerte el.
A turizmus élvonalában utazhat
A pénzéért minőséget kap
A Proko Travel alapítása óta a leginnovatívabb hazai utazásszervezők közé tartozik: Az országban elsők közt szerveztünk buszos körutazást Portugáliába, Albániába, és Európa legészakibb pontjára a Nordkapp-ra. Hazánkban és Európában is az elsők között bővítettük autóbuszos körutazásainkat szervezett repülős csatlakozási lehetőséggel. Az országban elsőként és egyedüliként nyújtunk kedvezményt a 60 éven felüliek számára. Büszkék vagyunk arra, hogy ezen innovációink közül jó néhány általánosan elterjedté vált a hazai körutazási szakmán belül.
A Proko Travelnél hiszünk abban, hogy egy kulturális körutazásnál nem a legolcsóbb ajánlat a legkedvezőbb, hanem a legjobb ár-érték arányú. Körutazásaink minden elemében a magas minőségű szolgáltatásra törekszünk elérhető áron. Ezt bizonyítja, hogy kizárólag 3 és 4 csillagos szállodákkal és fiatal, nyugati típusú autóbuszokkal dolgozunk, idegenvezetőink a szakma élvonalába tartozó, az adott területen járatos szakemberek, programjaink összeállítását alapos, személyes útbejárás előzi meg.
A Proko Travel első utazási irodaként nyerte el a Presztízs Díjat az Év Középvállalkozása kategóriában. Ezt a kitüntetést 11 éve annak a vállalkozásnak ítéli oda a szakmai zsűri, amely kiemelkedően teljesít szakterületén, és példaértékű a helyi gazdasági életben.
Több száz utazási iroda ajánlása Önnek is garancia A Proko Travel a legnagyobb hálózattal rendelkező vidéki központú körutazásokra specializálódott utazási iroda hazánkban. Saját irodáink mellett több mint félezer partnerünk ajánlja útjainkat Magyarországon. Informálódjon partnereinknél országszerte!
Velünk együtt tehet a környezetért Mi a Proko Travelnél hiszünk abban, hogy a természet szépségeit nemcsak látni kell, hanem meg is kell őrizni. Hiszünk abban, hogy ezért mindenki tehet. Amit mi teszünk a környezetért: o Adminisztrációnkat elektronikussá alakítottuk o Újrahasznosított papírral dolgozunk o Autóbuszaink EURO III-IV-es motorúak o Kiemelten kezeljük a világörökségeket o A megmaradt prospektusokat újrahasznosítjuk
6 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
Amit Ön tehet a környezetért: o Ügyintézését folytassa elektronikusan o Útja során gyűjtse hulladékát o Kevesebb csomag: kisebb környezetterhelés o Utazzon környezettudatos irodával o Kérje elektronikusan részvételi jegyét
IDEGENVEZETŐI INTERJÚ
Prónay Ildikóval
TUDOM RÓLAD, HOGY SVÁJC A KEDVENC ORSZÁGOD. MI ILYEN VONZÓ SZÁMODRA BENNE?
E
lsősorban a festői tájak és az égbeszökő hegyek. Európában nincs még egy ilyen lenyűgöző hegyi panorámával megáldott ország. Emellett szeretem a hangulatos kis településeit is. A végtelen nyugalom és harmónia országa számomra Svájc. A nagyvárosok helyett engem mindig jobban vonz a vidéki élet, de tagadhatatlan, hogy Zürich és Genf is gyönyörű. Nem véletlen, hiszen a világ leggazdagabb városainak rangsorában előkelő helyen van mindkettő. Én azért mégis szívesebben andalgok Luzernben vagy a mesés Gruyere-ben. MITŐL OLYAN KÜLÖNLEGES SVÁJC? GONDOLHATNÁNK AZT, HOGY NEM SOKBAN KÜLÖNBÖZIK AUSZTRIÁTÓL.
E
z igaz lehet abból a szempontból, hogy mindkettő alpesi ország, de azért jelentős a különbség. Ausztriában feszesebb a rend, ott jobban érződik az egykori birodalmi fegyelmezettség és szigorúság. Svájc sokkal fesztelenebb, funkcionálisabb. Svájcban az egykori paraszti-pásztori természet közeliség, egyszerű és hatékony megoldásokra törekvés jellemző az emberekre. Kerülik a pompát, a látszat fenntartását, ehelyett erősen ragaszkodnak hagyományaikhoz, gyökereikhez, ez által a természethez. Nem véletlen, hogy a reformáció puritán eszméi kiváló talajra találtak az országban.
HA AZT MONDOM „SVÁJCI UTAZÁS”, MILYEN EMLÉKEK JUTNAK ESZEDBE?
1
996. augusztus 11. – még ma is pontosan emlékszem a napra –, ekkor kezdtem idegenvezetői munkámat az Alpok Kincsei úttal, mely Ausztria mellett Svájcot járta be. Meghatározó élmény volt számomra, mert előtte ugyan „civilben” már bejártam az országot néhányszor, de 45 embernek megmutatni…nos, az azért hatalmas izgalommal töltött el. Megjegyzem, ez ma sincs másként. Ehhez nem lehet hozzászokni, hiába van már mögöttem közel száz svájci csoport. Kellemes emlék még, hogy Szabolcs fiam 2002-ben a Nagy Svájci körúton elkísért és ott látott először munka közben. De a sort lehetne folytatni végtelenségig, hiszen közel 20 év alatt, immáron 7000 utason túl, rengeteg élmény fűz az alpesi lejtőkhöz és kis városkákhoz. ud. Persze, hogy tud, hiszen én nem egyedül térek viszENNYI ÉLMÉNY UTÁN, TUD MÉG ÚJAT NYÚJTANI SZÁMODRA EZ AZ ORSZÁG?
T
sza ide, hanem olyan törzsutasokkal, akikkel számos utazáson voltunk együtt és – úgy gondolom, nem túlzás, ha azt mondom – szívélyes baráti viszony fűz sokukhoz. Mivel számukra újdonságot jelent, és számos új élményt tudunk együtt átélni, így kijelenthetem: rengeteg újdonságot tartogat még Svájc. Az interjút Czinege Edit újságíró készítette Prónay Ildikóval a Proko Travel idegenvezetőjével
• Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 7
A világ 7 új csodája A MEGVÁLTÓ KRISZTUS SZOBRA RIO DE JANEIRO, BRAZÍLIA
A
világ egyik legismertebb látnivalója, a Megváltó Krisztus szobra az egykori brazil fővárost, Rio de
Janeiro-t ékesíti. A műemlék 30 m magas, és teljes súlya több mint 1100 tonna. A trópusi Tijuca Erdei Nemzeti Parkban található 709 m magas Corcovado hegyről figyeli a város mindennapjait. A szobor elkészítésének ötlete az 1800-as évek közepére vezethető vissza, melynek megvalósításához a rio-i katolikus pap anyagi segítséget kért Izabella hercegnőtől, aki nem látott fantáziát a megvalósításban, így nem támogatta a kivitelezést. A műemlék megépítése 1921-ben, Brazília 100. évfordulójának alkalmából került ismét a figyelem középpontjába. A szobrot 1926-ban Párizsban kezdték el készíteni. A fej és kézfejek megformálása PaulMaximilian Landowski francia szobrászművész, a törzs és a karok tervezése pedig Heitor da Silva Costa építészmérnök nevéhez fűződik. A szoborhoz felhasznált köveket a svédországi Malmőből szerezték be. A hatalmas emlékmű art deco stílusban készült. A legnagyobb kihívást a szobor hegycsúcsra való feljuttatása, illetve olyan statikai megoldás megtervezése jelentette, amely ellenáll az időjárás viszontagsá-
Krisztus
gainak is. A Jézust ábrázoló szobrot elemeire bontva szállították Párizsból Rio de Janeiro-ba, majd egy külön erre a célra kialakított kisvasúttal szállították fel a Corcovado hegyre. Az 5 évig tartó munkálatok után 1931. október 12-én került sor az emlékmű ünnepélyes felavatására.
1985-ben a hegycsúcshoz kötélvasutat építettek, melynek végállomásától 222 lépcsőfokon juthatunk el
a szobor alatt található kilátóteraszhoz. Az elénk táruló látvány páratlan. A hegy alatt elterülő városkép a világ egyik legszebb panorámája. Fentről jól kivehetők Rio de Janeiro legismertebb pontjai, mint a Copacabana, az Ipanema Beach, a Maracana Stadion, illetve a Cukorsüveg-hegy is. 2000-ben felújították és megtisztították a szobrot, illetve a világítási rendszerét is korszerűsítették. 2006-ban, az emlékmű 75. születésnapján Rio de Janeiro püspöke egy kápolnát szentelt fel a szobor tövében, ahol keresztelőket és menyegzőket is tartanak. A Megváltó Krisztus szobra a 2007. július 7-én Lisszabonban tartott nemzetközi szavazás eredményeként, az egyetlen olyan 20. századi építmény, amely bekerült a világ hét új csodája közé.
8 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
Ajánlatunk: Keresztül Dél-Amerikán 5 ország érintésével
Peru-Bolívia / Brazília - Argentína-Paraguay
Az utazás részletei:
s szobor
Inka kincsek az Andokban: Machu Picchu, Cuzco Krisztus szobor Rioban Fürdőzés a Copacabananán Repülés a rejtélyes Nazca-vonalak felett Iguacu: Földünk legszebb vízesése és Paraguay Az utazás idöpontja: 2015. november 11 - 22. (hosszabbítás esetén 27-ig) Utazás: repülővel + légkondicionált autóbusszal Szállás: ***-**** szálloda, 1 éj repülőn Ellátás: reggeli (fakultatív vacsora)
Ár: 498.000+repj.+ill./ fö-től
• Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 9
10 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
• Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 11
SVÁJC KANTONJAINAK SOKSZÍNŰ KONYHÁJA
S
vájc gasztronómiája éppoly sokszínű, mint maga az ország, köszönhető ez az egyes nyelvterületek erőteljes hatásának. Svájcban tehát ehetünk franciául, németül, olaszul és még egy kicsit svájciul is. A francia régióban egyértelműen a póréhagyma krumplival (papet vaudois) számít a legjellemzőbb ételnek, de erről a területről származik a fondue és a raclette is. A fondue ma már általánosan ismert étkezésfajta, mely során egy forró, sűrű folyadékba villára tűzött falatokat mártogatnak. Eredeti recept szerint borban és egy kevés pálinkában sajtot olvasztanak, kis bográcsszerű edényben tálalják, amit az asztalon továbbra is melegen tartanak, s az ínycsiklandó, forró masszába kenyérdarabokat mártogatnak. Az elmúlt évtizedekben a fondue repertoárja tovább bővült, manapság már létezik hús, zöldség, sőt csokoládé fondue is. Az olasz területek tipikus fogása a polenta, más néven kukoricakása, mely az egészséges élet felértékelődésével vált a szegények eledeléből a tudatos táplálkozás sokféleképpen variálható ételévé. Ugyancsak a déli szomszéd gasztronómiai hagyományai élnek tovább a dél-svájciak étlapján a különböző rizottók formájában. A rétoromán területekről származik Svájc egyik leghíresebb desszertje, a Bündner Nusstorte, ami egy klasszikus omlós tészta karamellizált diótöltelékkel. A német területeken sokféle pékárut sütnek, vasár-
almát reszelnek hozzá és joghurtokkal, gyümölcsök-
nap az asztalra fonott kalács kerül, a másnapos
kel gazdagítva eszik. A német régió másik nemzet-
kenyérből pedig édes bundás kenyér elkészül. A
közi hírű fogása a röszti, mely eredeti recept szerint
reggeli müzli is erről a vidékről származik, amit a
kizárólag reszelt krumplit tartalmaz minden további
zürichi Maximilian Oscar Bircher-Benner táplálko-
kötőanyag nélkül, tehát nincs benne se tojás, se liszt.
záskutató orvos fejlesztett ki. Az eredeti Bircher-
Ízesíteni lehet hagymával, szalonnával, ehető önálló
müzlit éjszakára vízbe vagy gyümölcslébe áztatják,
ételként is salátával, vagy húsétel mellé köretnek.
12 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
Svájc azonban mégsem a fent felsorolt ínyencségekkel vívta ki népszerűségét nemzetközi porondon, hanem legfőbb exportcikkével, a csokoládéval. Annak ellenére, hogy a svájciak csak igen későn kapcsolódtak be a csokoládégyártásba, mégis a világ egyik legnagyobb csokoládégyártó nemzetévé tudtak válni. A Suchard, Nestlé és Lindt édességbirodalmak nevei ma az egész világon ismerősen csengenek. Elsősorban a tejcsokoládé, az étcsokoládé és a kakaóvajból, cukorból és pörkölt mogyoróból készült nugát lett népszerű.
RECEPT
SVÁJCI FONDUE 20 dkg 10 dkg 20 dkg 2,25 dl 3 kk 1 cl 1 csipet 50 dkg 2 gerezd
emmentáli ilmici trappista száraz fehérbor keményítő cseresznyepálinka szódabikarbóna fehérkenyér fokhagyma szerecsendió frissen őrölt bors
ELKÉSZÍTÉS Az Alpok zöld lejtőin legelő szarvasmarhák tejét nemcsak csokoládé készítésére használják a helyiek, hanem csodálatos sajtok érlelésére is. Az ementáli, a gruyére, az appenzeller, a tilsiti és vacherin a leghíresebb svájci fajták. Külön említésre méltó a Tête de Moine, mely henger alakú, egy fatál közepén lévő fémtengelyen áll, és egy késsel ellátott kurblit tekerve hajszálvékonyan szeletelik. A szerzetesek középen kopasz fejére emlékeztet, erre utal az elnevezés is.
Svájc ízeibe az alábbi útjainkon kóstolhat bele: Nagy Svájci körút Csúcs napok
Kockázzuk apróra a sajtot és tegyük félre. A kenyeret szeleteljük fel, majd vágjuk kisebb darabokra. A fokhagymával dörzsöljük be a fondue-edényt, majd zúzzuk össze és tegyük az edénybe. Adjuk hozzá a bort és a keményítőt, gyújtsunk alá és kezdjük el melegíteni. Ezután tegyük bele a sajtokat, és folyamatosan kevergetve addig melegítsük, amíg homogén nem lesz. Öntsük bele a cseresznyepálinkát, adjuk hozzá a szódabikarbónát, borsozzuk, fűszerezzük a szerecsendióval. Állítsuk az asztal közepére, s alulról folyamatosan melegítsük. A kenyérkockákat mártogassuk a sajtfondue-be, savanyúságot, uborkát, gyöngyhagymát és olajbogyót kínálhatunk mellé.
Alpok kincsei Jungfraujoch és a Rajna-vízesés Vonaton, vízen, levegőben Svájcban Svájc bűvöletében és Világkiállítás Milánóban • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 13
6 VÍZPARTI ÉRDEKESSÉG, MELYEKET A PROKO TRAVEL ÚTJAIN IS MEGTEKINTHET Bon ifacio - Kor z ik a f e s t ői vá r os a Korzika egyik legszebb és legkülönlegesebb települése Bonifacio, mely a sziget legdélebbi városa. A település mai nevét a város régi uráról, Bonifac grófról kapta. Az óvárosba a 187 fokú Aragon-lépcsőn juthatunk fel a tengerpartról. A várost meredek és szűk utcák keresztezik. A pazar, fehér mészkőfalra épült erőd elől lélegzetelállító panoráma nyílik a kikötőnegyeddel övezett tengerre. Bonifacio legfontosabb műemléke a román stílusú Szűz Mária templom, amely a XIII. században épült. A templommal szemben található a régi Városháza, amely jelenleg a Művészeti és Történeti Múzeumnak ad otthont. A varázslatos Elba - Korzika - Szardínia körutazásunkon Ön is megcsodálhatja.
Is o la B el l a , a ki csin y mesesz iget Isola Bella szigete Olaszország északi részén, a Lago Maggiore tavon található. A szigetet eredetileg halászok lakták, majd a 17. század elején a Borromini család kezdetett építkezni rajta. Az itt található csodálatos barokk stílusú palota szintén az ő nevüket viseli. A hófehér pávák által lakott teraszos kastélykertben szobrok és virágok egészítik ki egymást, felejthetetlen élményt nyújtva az ide látogatónak. A palota ablakából varázslatos kilátás nyílik a tóra és a sziget gyönyörű parkjaira. A z e l b ű v ö l ő é s za k- o l a s z tó v i d é k e l n e v e z é s ű u t u n k e g y i k c s ú c s p o n t j a .
Tür k iz k ék gyógyvíz a f e k e t e lá va k öve k k öz öt t A Kék Lagúna geotermikus fürdő Izland egyik fő turistalátványossága. Az itt található tengervíz ásványi anyagokban gazdag, így jótékony hatása többféle problémára is gyógyír, sőt egyesek szerint fiatalító hatása is van. A lagúna vize egész évben 37-39 fokos. A víz tisztításához nincsen szükség vegyszerre, hiszen kétnaponta kicserélődik. A víz jellegzetes kék színét egyedi összetevőinek, a revitalizációs és mélytisztító hatású ásványi anyagoknak is köszönheti. Az Izland, a tűz, jég és gejzírek földje c. utunkon ide is ellátogathat.
14 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
M o n a c o, a m i ni l u xusállam Monaco a világ legsűrűbben lakott állama, ahol csapadék szinte csak ősszel és télen fordul elő. A monacoi öböl fantasztikus látvány nyújt, ahol egymást követik a luxus jachtok és a toronyházak. A miniállam a luxus igazi színtere, ahol drága autókat, csodálatos építészeti alkotásokat és egyedülálló modern megoldásokat figyelhetünk meg. Mindezek mellett Monaco természeti adottságai is lélegzetelállítóak. Aki teheti, látogasson el ide egyszer! A S pa n y o l o r s zá g i s z i e s z ta u t u n ko n M o n a co va l i s m eg i s m e r ke d h et .
L och Ness t it o k z a t os le g e ndá ja A Loch Ness, Skócia első számú látnivalója, ahol természeti kincsek és egy több száz éves legenda várja a látogatókat. A Loch Ness-i szörny, becenevén Nessie, Skócia egyik legfőbb turisztikai „látványossága”. A tó, amelyben állítólag a dinoszauruszhoz hasonló lény él, a világ minden tájáról vonzza a kíváncsi turistákat. Az óriási érdeklődés 1933ban vette kezdetét. Egyes teóriák szerint Nessie egy dinoszaurusz, s a tó mélyén lévő alagúton keresztül kedve szerint közlekedhet a tó és az óceán között. Ha Skóciában járunk és a Loch Ness nyújtotta szépségekben gyönyörködünk, mindenképpen legyen nálunk fényképezőgép, hiszen jutalom jár annak, aki lefotózza a szörnyet! A rettenthetetlenek földjén - Körutazás Skóciában című utunkon Ön is megpróbálhatja meglesni Nessie-t.
G ib r a ltá r l e g e nd á ja Sokan ismerjük Gibraltár földrajzi fekvését, azonban történetét és látnivalóit már kevesebben. Nevét Tarikról, a hódító mór vezérről kapta. Maga a város egy 425 méter magas szikla körül fekszik. Gibraltár Nagy-Britannia gyarmata, így a városba látogatva találkozhatunk brit motívumokkal is. A város érdekessége, hogy Európában kizárólag itt találhatók vadon élő majmok, melyeket szintén legenda övez. A mítosz szerint a majmok a szoros és a szikla alatt húzódó titkos alagúton Marokkóból érkeztek és csak addig maradnak, míg a britek is jelen vannak. Minden esetre ma már elképzelhetetlen lenne Gibraltár a szikla majmai nélkül. A Mór emlékek Andalúziában utunkon Gibraltárt is megismerheti.
• Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 15
ajándék utalvány
16 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
Nemzetközi hívások, hazai áron A HÍVÓKÁRTYA SEGÍTSÉGÉVEL: • külföldi nyaralásról is hazatelefonálhat, és máris elmesélheti élményeit • olcsón telefonálhat akár az interneten keresztül is • rendkívül kedvező áron telefonálhat külföldre Kiemelt országok (vezetékes hálózat)1
4
,50 Ft/perc Eurocent/perc Eurocent/p
1,5
5
,90 Ft/perc Eurocent/perc Eurocent/pe
1,97
7
,90
Ft/perc Eurocent/perc
2,63
USA, Németország Olaszország, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztria, Franciaország, Románia, Kanada
Ausztrália, Svájc
Viszonteladó partnereink : Töltse fel kártyája egyenlegét az alábbi helyeken: OTP bankautomaták • OTPdirekt internetes szolgáltatás • Relay és Inmedio hírlapárusok • NeoPhone matricával ellátott viszonteladók
A feltüntetett percdíjak a NeoPhone behívószám hívásdíján felül2 értendők és tartalmazzák az áfát. 1 Nem minden hívásirány és/vagy hívókörzet értendő bele a felsorolt országokba. Részletek a www.neophone.hu oldalon található árlistában. 2 A behívószám hívásdíja annak a hívásnak a díja, amellyel a NeoPhone szolgáltatás rendszerébe bekapcsolódik. A hívás díja a behívószám típusától (kék, zöld, helyi), valamint a hívó hálózattól (vezetékes, mobil) függ. Felhívjuk figyelmét, hogy a NeoPhone hívókártyán keresztüli telefonáláskor minden esetben az Ön által tárcsázott behívószám típusától függően, a meghirdetett percdíjakon felül az alábbi pluszköltségekkel kell számolnia a beszélgetés teljes időtartama alatt. Ha vezetékes telefonszámról vagy fülkéből tárcsázza a NeoPhone Zöld behívószámot (06-80), akkor NeoPhone kártyája egyenlegéről percenként +10 Ft, ha mobiltelefonról, akkor percenként +45 Ft kerül levonásra. A telefonszolgáltatója felé a behívás díjtalan. Ha vezetékes vagy mobiltelefonról, valamint fülkéből hívja a helyi hívószámot, akkor a behívás díját a telefonszolgáltatója felé kell megfizetnie, melynek mértéke telefonszolgáltatóktól függően eltérő. 1 Euro = 300 Ft – Tájékoztató adat, amely az árfolyam függvényében változhat. A NeoPhone Hívókártya az Invitel Távközlési Zrt. terméke.
www.neophone.hu • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 17
blog
18 • Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin •
• Proko Magazin • www.prokotravel.hu/magazin • 19
A PROKO TRAVELNÉL UTASAINK FOTÓIBÓL VÁLOGATUNK KATALÓGUSUNKBAN ÉS HONLAPUNKON IS. VEGYEN RÉSZT A KÖZÖSSÉGI FOTÓMEGOSZTÁS ÉLMÉNYÉBEN, KÜLDJE EL LEGJOBB KÉPEIT NEKÜNK, SŐT NYERJEN AKÁR 30.000 FT-OT VELÜK.
A 2014- ES FOTÓPÁLYÁZAT I.HELYEZET TJE NAGY TIBOR - OBERALPPASS KANYARGÓS ÚTJAI