ελληνισμός 2018. Οκτώβριος – Νοέμβριος – Δεκέμβριος

MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA 1054 Budapest, Vécsey u. 5.

ελληνισμός Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας • Οκτώβριος – Νοέμβριος – Δεκέμβριος 2018

17 ΝΟΕΜΒΡΗ 1973–TO ΠΟΛΥΤΕΧΝΕΙΟ ΖΕΙ «ΨΩΜΙ - ΠΑΙ∆ΕΙΑ - ΕΛΕΥΘΕΡΙΑ» – «ΚΑΤΩ Η ΧΟΥΝΤΑ» «ΖΗΤΩ Η ∆ΗΜΟΚΡΑΤΙΑ»

Γιορτάζoντας και τιμώντας την 45η επέτειο του Πολυτεχνείου στον Οίκο του Ελληνισμού ΔΕΝ ΞΕΧΝΩ Ωραία παιδιά με τα μεγάλα μάτια σαν εκκλησίες χωρίς στασίδια ωραία παιδιά δικά μας με τη μεγάλη θλίψη των ανδρείων αψήφιστοι, όρθιοι στα Προπύλαια στον πέτρινο αέρα, έτοιμο χέρι, έτοιμο μάτι πως μεγαλώνει το μπόι, το βήμα κι η παλάμη του ανθρώπου (απόσπασμα από το ημερολόγιο του Γιάννη Ρίτσου)

2

H ομιλία του Προέδρου της Βουλής κ. Νίκου Βούτση για το ΠΟΛΥΤΕΧΝΕΙΟ «Σαρανταπέντε χρόνια μετά την εξέγερση του Νοέμβρη στο Πολυτεχνείο, είναι κοινή και στερεή μέσα στο χρόνο η συλλογική μνήμη και πεποίθηση για την ιστορική προσφορά αυτού του γεγονότος που είχε πανευρωπαϊκή και παγκόσμια απήχηση, όχι μόνο στην πτώση της Δικτατορίας, αλλά και για την διαμόρφωση της δημοκρατικής συνείδησης και τη δημοκρατική διαπαιδαγώγηση των μετέπειτα γενεών μέχρι σήμερα, αλλά βέβαια και για την ίδια την στερέωση της δημοκρατίας όλα αυτά τα χρόνια. Η απότιση φόρου τιμής στα θύματα της εξέγερσης, ενδεικτικά αναφέρω, τα νέα παιδιά τότε Μιχάλη Μυρογιαννη και Διομήδη Κομνηνό, όπως και για τα θύματα σε όλη τη διάρκεια της επτάχρονης τυραννίας, είναι η ελάχιστη υποχρέωση του Ελληνικού Κοινοβουλίου. Η νοηματοδότηση σε κάθε συγκυρία των συνθημάτων για «Ψωμί – Παιδεία- Ελευθερία», των δημοκρατικών αντιδικτατορικών, αντιφασιστικών αιτημάτων και βέβαια του ευρύτερου πλαισίου που στοχοποιούσε τον ιμπεριαλισμό, τους πολέμους και τις τεράστιες κοινωνικές ανισότητες, είναι στοιχεία μιας ιστορίας που γράφτηκε με αίμα, με αυτοθυσία και με ένα εξαιρετικά αυτόνομο μαζικό κίνημα που αγκάλιασε ο ελληνικός λαός και στο οποίο μέσα έπαιξαν σημαντικό, καθοριστικό ρόλο αντιστασιακές οργανώσεις, ιδιαίτερα από το χώρο της Αριστεράς. Η πραγματική νοηματοδότηση στην τιμή προς την εξέγερση του Νοέμβρη έχει σήμερα στην καρδιά της την ανάγκη να συστρατευθούν όλες οι δημοκρατικές δυνάμεις στην Ευρώπη και την Ελλάδα στον αγώνα εναντίον όσων απεργάζονται κεκαλυμμένα ή απροκάλυπτα, ομολογημένα ή ανομολόγητα, νέες φασιστικές εκτροπές, νέες επικίνδυνες περιχαρακώσεις και διχασμούς, νέες πολεμικές συγκρούσεις. Πρέπει να συνεγείρουμε και να συστρατευθούμε με όλους όσους βλέπουν ότι διαμορφώνονται ισχυρές δυνάμεις που στοχοποιούν τους πρόσφυγες και τους μετανάστες, για να οικοδομούν μια Ευρώπη φρούριο. Σε όσους με αυτό το πρόσχημα οικοδομούν εθνικές, εθνικιστικές, ξενοφοβικές αναδιπλώσεις και ορθώνουν καινούργια σύνορα που βαθαίνουν και τις κοινωνικοταξικές συγκρούσεις και επιχειρούν να αποδομήσουν τις αξίες της αλληλεγγύης, της δημοκρατίας, της συνύπαρξης ανάμεσα σε πολιτισμούς, σε λαούς, σε θρησκείες. Έχει σημασία επίσης να δυναμώνουμε τους αγώνες που φέρνουν στην επιφάνεια τη συστηματική προσπάθεια για εκφασισμό στην καθημερινότητα των κοινωνιών μας, τη θρασεία επανάκαμψη στο προσκήνιο νέων και παλαιότερων ταγμάτων εφόδου και βίας εναντίον κάθε διαφορετικού στο χρώμα, στην προέλευση, στις ιδιαίτερες προτιμήσεις ζωής, δηλαδή τον ρατσισμό στην πράξη ενάντια μάλιστα επιλεκτικά στις πιο αδύναμες και ευπαθείς ομάδες εγχώριων και ξένων συμπολιτών μας. Έχει μεγάλη σημασία για την ίδια τη Δημοκρατία μας και την ίδια τη δημοκρατική εξέλιξη σε όλες της τις πτυχές, με επίκεντρο και την κοινωνική δημοκρατία και ισονομία, να μην αφήνουμε ανοικτές πόρτες και παράθυρα στη συγκρότηση ή την αναβίωση επικίνδυνων αναθεωρητικών ιστορικών προπαγανδιστικών μηχανισμών που διοχετεύουν το δηλητήριο της λήθης και των ψεύτικων αφηγημάτων για την ηρωοποίηση δοσίλογων, χουντικών, φιλοναζιστών σε όλη την Ευρώπη και βεβαίως στη χώρα μας που έχει τη δικιά της εντελώς ιδιαίτερη ιστορική διαδρομή

και το δικό της, παγκόσμιας αναγνώρισης, πάνθεο, αγώνων, ηρωικών μορφών, εξεγέρσεων με εμβληματική κορυφαία στιγμή την ίδια την εξέγερση του Νοέμβρη. Η Βουλή των Ελλήνων έχει προχωρήσει στη δημοσιοποίηση και έκδοση, σε συνεργασία με τη Βουλή των Αντιπροσώπων της Κύπρου, όλων των πρακτικών του Φακέλου της Κύπρου. Θεωρώ ότι είναι μια ουσιαστική συνεισφορά από όλο το δημοκρατικό φάσμα των πολιτικών δυνάμεων του τόπου για να επικοινωνήσουν οι νέες γενιές, όχι μόνο με αυτή καθαυτή την τραγωδία της Κύπρου, που τελικά αποτέλεσε τη δραματική αφορμή για την πτώση της δικτατορίας το καλοκαίρι του ‘74, αλλά κυρίως για να δουν ανάγλυφα όλοι, τις ιστορικές εγκληματικές ευθύνες των χουντικών, των πραξικοπηματιών και γενικότερα των ανελεύθερων καθεστώτων που οδήγησαν στο να στρωθεί το έδαφος, να δώσουν ευκαιρία και πρόσχημα για την τουρκική επέμβαση και για τη συνεχιζόμενη επί 44 χρόνια τραγική κατάσταση στη Μεγαλόνησο. Γι’ αυτό αποτελεί απίστευτη θρασεία ενέργεια η με κάθε τρόπο και σε κάθε ευκαιρία υπεράσπιση από τους πολιτικούς νοσταλγούς και υποστηρικτές των τότε πραξικοπηματιών μέσα στην ίδια τη Βουλή, των πεπραγμένων και των εγκληματικών τους ευθυνών. Η έμπνευση που έδωσαν οι αγώνες του αντιδικτατορικού, μαζικού και φοιτητικού κινήματος και ιδιαίτερα η εξέγερση του Νοέμβρη, διεύρυνε σαφέστατα τα όρια των ίδιων των δημοκρατικών και κοινωνικών αγώνων. Προικοδότησε με το αναφαίρετο δικαίωμα κάθε πολίτη εργαζόμενο, νεολαίο αλλά και κάθε πολιτική συλλογικότητα για να εκδηλώνει σε οριακές στιγμές που θίγεται η ίδια η λαϊκή κυριαρχία και το κοινό συνταγματικό πλαίσιο, την αντίσταση, την απείθεια, τη μη υποταγή στη χειραγώγηση εξωθεσμικών και παραθεσμικών λειτουργιών και εξουσιών που απειλούν διαχρονικά τα ίδια τα δικαιώματα και την υπόσταση των πολιτών. Η παρακαταθήκη αυτή δεν περικλείεται σε στερεότυπα, δε μπαίνει σε μαυσωλείο, δεν έχει ιδιοκτήτες, δεν κλείνεται μέσα σε συγκυρίες και δεν επιδέχεται τους παντοειδείς εκφοβισμούς που προσδοκούν να την αφοπλίσουν ως μια κινητήρια δύναμη τελικά των κοινωνικών πολιτικών εξελίξεων και της ίδιας της ιστορίας. Η θωράκιση με τη νομοθεσία ή και στα πλαίσια του Συντάγματος και των διαδοχικών αναθεωρήσεών του, είναι ένα μέρος, είναι ένα σήμα ότι υπάρχουν δυνάμεις που εργάζονται ώστε να συμπυκνωθεί και σε θεσμικό επίπεδο η Δημοκρατία, η ελευθερίες, η αλληλεγγύη, ο σεβασμός στον άνθρωπο και ο σεβασμός στους αγώνες που προσδοκούν την ανατροπή των κοινωνικών ανισοτήτων και διαιρέσεων και που θέλουν να βάλουν φραγμό σε νέους πολέμους, αλλά και στην ενθάρρυνση όλων των δυνάμεων που συγκροτούν τις νεοφασιστικές εστίες, στην Ευρώπη και στη χώρα μας. Είναι αυτονόητο για όλους ότι το Πολυτεχνείο, όταν τιμάται η εξέγερση του Νοέμβρη, δεν μπορεί να έχει κλειστές πόρτες σε όσους έχουν αφήσει παρακαταθήκες και έχουν το δικαίωμα να προσέρχονται και να αποτίουν φόρο τιμής. Οι κλειστές πόρτες δείχνουν κλειστά αυτιά και κλειστούς ορίζοντες στις εξελίξεις και στο μέλλον. Αυτό σαν μια παρακαταθήκη από το Βήμα της Βουλής». Νίκος Βούτσης Πρόεδρος της Βουλής των Ελλήνων

3

Γιορτάζοντας την Εθνική Επέτειο της 28ης Οκτωβρίου 1940

Η 28η Οκτωβρίου 1940 είναι μια από τις δυο μεγάλες εθνικές επετείους της Ελλάδας, τις οποίες πάντα γιορτάζουμε και στην Ουγγαρία. Αγαπήθηκε πολύ από τον λαό μας επειδή συμβόλιζε τον αγώνα του για ελευθερία ενάντια στην φασιστική Ιταλία του Μουσολίνι και την ναζιστική Γερμανία του Χίτλερ. Έναν αγώνα άνισο, εναντίον ενός αντιπάλου που είχε πολύ περισσότερα μέσα, πολύ καλύτερο οπλισμό και πολύ μεγαλύτερο στρατό. Δεν το έβαλαν κάτω ακόμα και όταν άρχισε η ναζιστική κατοχή. Παρά τους χιλιάδες νεκρούς και τραυματίες του πολέμου, τους αμέτρητους θανάτους από την πείνα και την τρομο-

4

κρατία των κατακτητών, συνέχισαν να αντιστέκονται και να μάχονται. Αγνοώντας τα αντίποινα με τις μαζικές εκτελέσεις. Η Εθνική Αντίσταση προκάλεσε σημαντικά πλήγματα στον εχθρό και ανύψωσε το ηθικό του λαού. Ο Γοργοπόταμος αποτελεί αιώνιο σύμβολο του αγώνα αυτού και του τι μπορεί να επιτευχθεί όταν οι Έλληνες πολεμούν ενωμένοι. Τιμούμε τους ήρωες που πολέμησαν τον φασισμό, την γενιά του έπους του 40 και της Εθνικής Αντίστασης. Στην Ελλάδα και στην Ευρώπη πρέπει να πούμε ένα νέο ΟΧΙ. Όχι στην ακροδεξιά που κάνει ξανά την εμφάνιση της απειλητική. Η μάχη κατά του φασισμού παραμένει πάντα επίκαιρη. Αυτή την ανεκτίμητη Εθνική Κληρονομιά του «ΟΧΙ» πρέπει σήμερα ν’ αξιοποιήσουμε ενωμένοι, αποφασισμένοι και ανυποχώρητοι, για ν’ αντισταθούμε απέναντι στην βαθιά οικονομική και κοινωνική κρίση και στην συνακόλουθη παρακμή, αλλά και απέναντι σ’ εκείνους που επιβουλεύονται τα Εθνικά μας Δίκαια. Το «ΟΧΙ» είναι το μέγιστο κατόρθωμα της ενότητας και αποφασιστικότητας των Ελλήνων. Είναι σταθμός με βαθύ νόημα γιατί θα συμβολίζει αιώνια την πάλη του δίκαιου, με το άδικο, την πάλη για την αρετή και τα ανθρώπινα δικαιώματα Η 28η Οκτωβρίου θα παραμείνει πάντα μια ζωντανή δύναμη κι ένα μεγάλο κεφάλαιο στην ιστορία του ελληνικού έθνους. Είναι χρέος και καθήκον μας να θυμόμαστε τις θυσίες των προγόνων μας Aνδρέας Οικονόμου

5

6

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye Görögország nemzeti ünnepe, a „NEM napja” alkalmából Nemze ségi Ombudsmanhelye es· 2018. október 28., vasárnap Október 28-a nem csak Görögország polgárai, hanem az Európa más országaiban, így a hazánkban élő görög nemzetiségi közösség tagjainak életében is fontos ünnep, hiszen arra a 78 évvel ezelőtti napra emlékezünk, amelyen Ioannis Metaxas görög kormányfő nemet mondott Mussolini Görögország elfoglalásával egyenértékű katonai ultimátumára és ezzel a szövetségesek oldalán belépett a világháborúba. Bár a görögök határozott és bátor döntése, majd az ezt követő görög-olasz háborúban kivívott görög győzelem nem akadályozhatta meg az ország későbbi német megszállását, mégis jelentősen hozzájárult a szövetségesek második világháborús győzelméhez, és október 28-a azóta is jelképe a görög nemzeti öntudatnak, a bátorságnak és a kitartásnak.

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztoshelyettesként fontosnak tartom, hogy ezen a napon felidézzük a több mint ezeréves magyar-görög együttélés sarokpontjait. A honfoglalást megelőző bizánci kapcsolatok, a görög egyházi kultúra hatása, és a török hódítás elől menekülő görög népesség évszázadokon keresztül zajló magyarországi megtelepedése után a népeink közötti kapcsolat új szintre lépett azzal, hogy a 20. század közepén a görögországi katonai diktatúra elől menekülő családokat Magyarország befogadta. 70 éve, 1948-ban érkeztek az első menekültek, akiket ideiglenesen Budapesten helyeztek el, 1950-ben pedig megindult számukra a fejér megyei Iváncsa község szántóföldjein egy új település létesítése. A kezdetben Görögfalvának nevezett község 1952ben vette fel a Beloiannisz nevet. Itt, és Magyarország számos településén működnek olyan nemzetiségi hagyományőrző csoportok, amelyek fontosnak tartják görög identitásuk ápolását, hagyományaik továbbadását az új generációknak.

A magyarországi görögök erős identitásuknak és összetartásuknak köszönhetően széles körben képesek az Alaptörvényben és a nemzetiségi törvényben is rögzített oktatási és anyanyelvhasználati jogaikat gyakorolni és fejleszteni és anyanemzetükkel gyümölcsöző kapcsolatokat ápolni.

Görögország nemzeti ünnepéről megemlékezve gondoljunk mindazokra a hősökre, akik az évezredes közös történelmünk során népeink barátságát építve és az elnyomás elleni közös küzdelmet segítve harcoltak a szabadságért!

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes

7

Dr. Diószegi György Antal Mátyás király tudósainak görög kapcsolatrendszere a reneszánsz világában Az évezredeken átívelő filhellén magyar és hungarofil görög értékvilágban különleges értéket képvisel Mátyás király magyar tudósainak görög kapcsolatrendszere a reneszánsz idején. A művelt világ nagyszerű képviselői is immár 6 évszázada csodálattal adóznak azelőtt a művelődéstörténeti értékteremtés előtt, ami Mátyás király különleges kódexörökséget jelentő és görög műveket is tartalmazó könyvtára, valamint filhellén műveltségi látásmódja révén teremtődött meg. E tárgykörben kiemelendő, hogy Mátyás király és a XV. századi humanisták legkiválóbbjai, és legfőképpen a rendkívüli jelentőséggel bíró görög tudóskörök hatalmas, egész Európát átfogó erőfeszítéseket tettek a műveltségi diplomácia különböző szintjein, hogy a sorsközösség jegyében közös fellépés valósuljon meg a törökökkel szemben Európa megvédése érdekében.

575 esztendővel ezelőtt született meg a magyar Hunyadi-nemzetség sarja, Mátyás 1443. február 23-án. Királyi minősége egyetemes értéket jelent napjainkban is: igazságot és erkölcsöt felmutató államférfiúi magatartása révén a magyar népmesék, mondák, regék szakrális hőse lett. „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV”-et hirdetett a 2018. esztendőre a Nemzetpolitikai Államtitkárság magyar uralkodónk évfordulója kapcsán, ami külön is nagyra értékelendő, mert reneszánsz királyunk hazánkat és Európa kereszténységét védő eredményes hadászati teljesítménye, műveltségi öröksége és diplomáciai törekvései örök időkre szóló üzenetet jelentenek. A meghirdetett emlékév kapcsán kiemelendő, hogy 560 évvel ezelőtt, 1458-ban lett Magyarország királya, és 5 esztendőn át folytatott diplomáciai törekvései révén (23 év után) került vissza a Szent Korona Magyarországra 1463-ban, azaz 555 esztendővel ezelőtt. Ebben a nemzetközi diplomáciai sikerben a magyar püspöki kar és görög műveltségi kapcsolatai fontos szerepet játszottak. A XV. századi magyar-görög műveltségi kapcsolatok körében kiemelkedő jelentőséggel bír Antonio Bonfini krónikája, melyben kiemelte azt is, hogy Mátyás király és fia, Corvin János is tudott görögül. Fontos kiemelten hangsúlyoznom, hogy a XV. századi Európa legdicsőségesebb reneszánsz uralkodója, Hunyadi Mátyás bibliofil és filhellén magyar király volt; és ezzel a nyilvánvaló ténnyel a kor legkiválóbb görög tudóskörei, valamint Itália humanistái is tisztában voltak! E műveltségi látásmód jegyében indokolt Itália reneszánsz értékvilágát a magyar-görög kapcsolatokra tekintettel is meglátni és értelmezni. „Leonardo da Vinci ajándéka Mátyás király születésnapjára” címmel jelent meg az Aracs 2018 márciusi számában Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár írása, melyben a „nagy magyar uralkodó egyik születésnapi ünnepsége” azon „szereplőjének beszámolóját” ismertette, aki „nem kisebb személyiség volt, mint az ünnepeltet személyesen köszöntő” Leonardo da Vinci (1452-1519).

A „festészetről szóló traktusának 27. fejezetében”, majd az ezt követő 28. fejezetében Leonardo da Vinci által írottak kapcsán Prokopp Mária az alábbi megállapítást fogalmazta meg: „Leo-

8

nardo írásában” a „jelenet közvetlen élményt sugalló előadása” valójában „kétségtelenné teszi, hogy a Mátyás király születésnapján köszöntők között” e nagyszerű itáliai polihisztor, festőművész is ott volt, és „maga Leonardo da Vinci” az, aki a „Mátyás kedveséről készült képet adja ajándékba a királynak”. „Leonardo olyan közvetlen kapcsolatban állt Mátyás királlyal, még az uralkodónak a nápolyi királylánnyal, Aragóniai Beatrixszal kötött 1476. évi házassága előtt, hogy részt vehetett Budán, a királynak ajándékot adók sorában a születés- és népvnapi ünnepségen”. (1) Mátyás király és magyar műveltségi köre itáliai kapcsolatrendszerének kimagasló jelentőségére mutatott rá Prokopp Mária a fenti írásában, és e körben Leonardo da Vinci volt a legkiemelkedőbb reneszánsz ember! „A Firenzétől mintegy 30 kilométernyire fekvő Vinci városka szélén lévő Anchiano nevű tanyán 1452. április 15-én egy egyszerű parasztlánynak fiúgyermeke született, aki a keresztségben a Leonardo nevet kapta. Az előkelő apának eszébe sem jutott gyermeke anyját feleségül venni.”

Leonardo da Vinci apja, „Ser Piero da Vinci 1468-ban Firenzébe költözött”, és a „szépen rajzoló fiát pedig Andrea del Verrocchio mesterhez adta tanulásra”. (2) Verrocchio és Leonardo da Vinci kapcsán az alábbi adalékokra érdemes utalnom! „Andrea del Verrocchio (eredeti neve Andrea di Michele di Francesco de’ Cioni), (1435, Firenze – 1488, Velence) olasz szobrász, ötvös és festő.” „A művészeti ismeretekre Giuliano di Verrocchio firenzei ötvösmester tanította. Az ő nevét vette fel Andrea a mestere iránt érzett hálából.” (3) Leonardo da Vinci „nevét Mátyás királyéval többször együtt említik, mert a magyar uralkodó részére Lorenzo de Medici két bronz domborművet rendelt Verrocchiótól”. (4) Leonardo da Vinci polihisztor volta kapcsán indokolt utalni térképrajzolói tevékenységére is! „Alessandro Vezzosi professzor, a firenzei Museo Ideale igazgatója feltárta és dokumentálta Leonardo da Vinci életművének magyar vonatkozásait”: „részletesen elemezte Leonardónak a magyarországi gyűjteményekben lévő alkotásait”, majd bemutatta „azokat a dokumentumokat is, amelyek bizonyítják”, hogy „az itáliai reneszánsz festőfejedelem” alaposan „ismerte, számon tartotta országunkat”, Mátyás király Magyarországát. Fontos megemlíteni „azokat a térképeket, amelyeken Leonardo lerajzolta Magyarországot, a Kárpátok vonulatát, a Duna folyását”. (5) A fenti térképkészítés kapcsán indokolt a következő adalékokra is hivatkoznom, melyek a XV. századi Magyarország történelmi jelentőségére mutatnak rá a reneszánsz világ görög műveltségi alapjainak tükrében, és e körben legelsőként a görög Manuel Khrüszolorasz említendő meg! A középkori görög állam (3301453) egyedülálló művelődéstörténeti jelentősége kapcsán érdemes utalnom a konstantinápolyi görög tudós, Manuel Khrüszolorasz (1355-1415) tevékenységére, aki hatalmas műveltségi hatást ért el Itáliában a XIV. század végétől! Itáliában „Ptolemaiosz Geográfiájának újrafelfedezése” azzal kezdődött meg, hogy ezen „elfeledett kézirat egy bizánci tudós, Manu-

el Chrysoloras poggyászában Konstantinápolyból került Európába”. „Chrysoloras 1396-97-ben, görög tanárként érkezett Firenzébe, a Geográfia egy volt a magával hozott számos kézirat közül.” „Ptolemaiosz Geográfiájának” a jelentősége kapcsán kiemelendő, hogy e mű a „földrajzi helyek szélességi és hosszúsági adatait tartalmazó”, vagy „legalábbis annak tűnő adatsorai a rendteremtés ígéretét hordozták a különböző földrajzi szövegek ellentmondásaiba belefáradt humanisták számára”. „Ptolemaiosz Geográfiájának” az elterjedésében „nem kis szerepet játszott a lefordítását követő évtized világpolitikai jelentőségű eseménye, az 1414-1418 között lezajlott konstanzi zsinat”. „Az egyház megreformálásának, az egyházszakadás megszüntetésének céljából összehívott zsinatra összesereglettek Európa legképzettebb tudósai: több száz egyetemi grádussal, vagy doktori címmel rendelkező, tudására büszke személy, valamint a legbefolyásosabb egyháziak, a teljes hierarchia képviseletében: bíborosok, érsekek, püspökök, apátok és követeik.” A teológiai doktor „Pierre d’Ailly, a párizsi egyetem egykori kancellárja, cambrai-i püspök” hatvanévesen, 1411-ben lett bíboros, aki a Konstanzban zajló „zsinati tárgyalásokon fontos szerepet játszott”. A Pierre d’Ailly által „1410-ben összeállított Imago Mundi” a „kor leghíresebb művei közé tartozott”. „Az Imago Mundi tulajdonképpen nem volt több egy nagyszabású kompilációnál, a bíboros az ókor és a középkor klasszikus szerzőire alapozva, általában tartózkodva saját véleménye kinyilvánításától, egyszerűen számba vette kora földrajzi ismereteit.” D’Ailly „Európája változatlanul 10 részre oszlott: Alsó-Szkítiára, Germániára, Moesiára, Trákiára, Görögországra, Pannóniára, Isztriára, Itáliára, Galliára és Hispániára; Észak-Európa – amelyet egyébként természetesen ismert – mintha nem is létezett volna”. (6) Manuel Khrüszolorasz (1355-1415) görög tudós művelődéstörténeti jelentősége kapcsán fontos rögzítenem, hogy 1397-ben az ő Itáliába költözése jelentette a reneszánsz műveltségi világának megszületését. E tudósember diplomataként járt Zsigmond király udvarában: együttműködésük legfőbb célja a keresztény egység megteremtése, valamint az európai sorsközösség jegyében való közös fellépés volt Konstantinápoly megvédésében. A fenti összefüggések nyilvánvalóvá teszik, hogy a Konstantinápoly által 11 évszázadon át képviselt görög műveltségi értékvilág egyetemes jelentősége a XV. századi reneszánsz idején nyilvánvaló valóságot jelentett Itáliában és Magyarországon is! A fentebb ismertetett művelődéstörténeti adalékok okán indokolt szólnom a magyar Hunyadi-nemzetség dicsőséges uralkodója, Igazságos Mátyás király reneszánsz minőségének a nemzetközi színtéren való fellépésének jelentőségéről; és az ebben kiemelkedő tevékenységet végző XV. századi itáliai görög tudósok múlhatatlan szerepéről is. E körben alapvetésként indokolt kiemelten hangsúlyoznom, hogy Mátyás király egyetemes jelentőségű reneszánsz világát a hungarológia és a bizantinológia alapvetéseinek és a középkori magyar-görög művelődéstörténeti értéktár fényében is indokolt elemezni. E körben a Corvina-könyvtár görög adalékai és a Mátyás-kor magyar tudósainak görög kapcsolatrendszerei elsőrendű fontosságúak, melyeknek előzményei Zsigmond király uralkodásának első szakaszában, a XIV. század végén alapozódtak meg. A XV. századi itáliai görög tudóskör eszmetörténeti jelentősége leginkább abban a tekintetben közismert a filhellén műveltségi látásmóddal bíró kutatói körökben, hogy sikeres és látványos műveltségi tevékenységük révén az évezredeken átívelő hellén műveltség gyöngyszemei az alapot jelentették Európa reneszánsz csodáinak megteremtéséhez. A korabeli magyar-görög műveltségi kapcsolatok személyes összefüggései okán fontos utalnom arra, hogy Konstantinápolyban Khrüszolorasz tanítványa lett Guarino Veronese (1374-1460), aki aztán mestere volt Janus Pannoniusnak. Reneszánsz magyar költőnk itáliai görög kapcsolatrendszere jegyében fontos emlék az is, hogy Ioannész Argyropoulosz (1415-1487) versben köszöntötte magyar poétánkat. Janus Pannonius és Theodorosz Gazasz (1398-1478) kapcsolata pedig azért fontos adalék, mert e neoplatonista itá-

liai görög tudós unokatestvére, Andronikosz Kallisztosz (14001476) hatalmas görög kéziratgyűjteménnyel rendelkezett, aki Európa számos országába elutazott, és ezen műveltségi küldetésében Besszarion bíboros támogatását is élvezte. A fenti személyes kapcsolatok jelentősége okán fontos utalnom arra is, hogy a neoplatonista Gemisztosz Pléthon és tanítványa, Beszszarion (1403-1472) az uniós zsinatok során kimagasló műveltségi tevékenységet fejtettek ki még Zsigmond király időszakában. Mátyás király könyvtára kapcsán kiemelendő a Besszarion-kódex jelentősége is, hiszen e kötet a legnevezetesebb Besszarion bíboros munkáit tartalmazta, melyek az egyházi unió kérdéskörét ölelték föl. Besszarion évtizedeken át folytatott keresztény egységtörekvései jegyében fontos megemlítenem, hogy ezen unió előkészítése, elérése céljából 1434-ben Budán jártak Izidórosz, Demetriosz Palaiologosz és Ioannész Diszyphatosz, akik többek között tárgyalásokat folytattak Bothos András temesi gróffal. E körben indokolt arra is utalnom, hogy pár évvel később az uniós okmányt görög nyelven (Pléthón tanítványa) Besszarion (1403-1472) olvasta föl; majd ezt követően Giuliano Cesarini bíboros latinul is felolvasta ezen okiratot. Giuliano Cesarini volt az, aki elkísérte Hunyadi Jánost a várnai csatába, és a vereség következményeként végzett vele a török 1444 novemberében.

Pléthón tanítványa volt Nikolaosz/Laonikosz Khalkokondülész (Athén, 1420-as évek-1490) görög történetíró is, aki 1480 táján írta meg az „Apodeixis historión” (Történeti ábrázolás) címet viselő 10 kötetes történeti munkáját: Magyarországot, Erdélyt, Zsigmond magyar királyt, Hunyadi Jánost és fiát, Mátyás királyt is megemlíti könyvében. Testvére, Demetriosz Khalkokondülész mintegy 4 évtizeden át oktatott az itáliai egyetemeken: műveltségi életútjának legfőbb célkitűzése a keresztény egység megteremtése és Konstantinápoly felszabadítása volt. Demetriosz Khalkokondülész tanítványa volt Theodorosz Gazasz, aki kiváló kapcsolatban állt Janus Pannonius magyar humanistával. Demetriosz Khalkokondülész tanítványa volt Ioannész Laszkarisz, aki Argyropoulosz utódaként 1479-től Firenzében görög irodalmat oktatott. Ioannész Laszkarisz és a krétai tudósok, Demetriosz Damilasz és Mikhael Aposztolész műveltségi kapcsolatai külön is kutatandóak. A Khalkokondülész-testvérek tekintetében kiemelendő, hogy erősen élvezték Besszarion (1403-1472) támogatását. A XV. századi itáliai görög tudóskör legkiemelkedőbb központi személyisége, vezéralalakja volt Besszarion bíboros, aki évtizedeken átívelő műveltségi és közéleti tevékenysége révén valójában Európa első diplomáciai hatalmassága lett. Életművének magyar vonatkozásai kimagasló jelentőséggel bírnak a Hunyadiak idején! Különösen igaz ez Mátyás király korszakában, melynek magyar államhatalmi, diplomáciai és műveltségi értékvilága számos tekintetben mutaja föl a görög kapcsolatrendszer jelentőségét. A fentiek alapján indokolt rögzítenem, hogy valódi és igen erőteljes műveltségi és diplomáciai együttműködést felmutató személyes kapcsolatrendszer teremtődött Mátyás király magyar tudósai és a XV. századi itáliai görög tudóskör személyiségei között. A műveltségi eredmények terén a Corvina-könyvtárral összefüggő adalékok nyilvánvalóan a legfontosabbak; ám e mögött valójában azt a magyar-görög diplomáciai együttműködést indokolt meglátni, ami az egész Európát műveltségi szinten átszövő a XV. századi itáliai görög tudóskör tevékenysége révén teremtődött meg. E művelt görög kör számára Mátyás király korában a legfőbb közösségi célkitűzés a kereszténység egysége jegyében Konstantinápoly felszabadítása volt.

A fenti kitérő után térjünk vissza Leonardo da Vinci további magyar vonatkozásaira! A fentebb már említett „Alessandro Vezzosi professzor, a firenzei Museo Ideale igazgatója feltárta és dokumentálta Leonardo da Vinci életművének magyar vonatkozásait”, és (többek között) „feltárta a kutatás, hogy Leonardo motívumai jelennek meg egy farkashidai palota kerámiapadozatán”. (7) 1982ben „Fehérné Tóth Rózsa, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa” a következő nyilatkozatot

9

tette Mátyás király jelentőségéről: „Még Leonardo da Vinci is írt róla: „Ez olyan király, ami a művészetnek kell!”. (8) Ráadásul évtizedeken átnyúló, és a korabeli Itália és Magyarország kiemelkedő kapcsolatrendszerére rámutató személyes értékvilágról van szó, melyre az alábbiak is jó példával szolgálnak! „1450 körül az Este hercegnek udvarában dolgoztak Michele di Nicolo Ongaro és Giorgio Domenico Ongaro.” Ludovico il Moro „milánói fejedelem Mátyásnak megküldte Leonardo egy Mária képét”. „Mátyás behatóan foglalkozott a festészettel; amit bizonyít Leonardo Da Vinci, korának legnagyobb festőművésze, aki a festőművészeihez írt értekezésében közli Mátyás király egyik elmefuttatását, melyben bizonyítja”, hogy ,,a festőművészet magasabban áll, mint a költészet“. (9) Az alábbi híradás rámutat arra, hogy évszázadokon átívelő nemzetközi, hatalmas műveltségi diplomáciai jelentőséggel bír a XV. századi magyar reneszánsz értékvilága! „NÉPSZÖVETSÉGI MŰVÉSZETI IRODALMI BIZOTTSÁG. MEGBESZÉLÉSÉNEK MEGNYITÓ ÜLÉSE. Ma délelőtt fél tizenegy órakor nyílt meg ünnepélyes kereteik között a Nemzetek Szövetsége Szellemi Együttműködési Bizottságának kebelében működő művészeti és irodalmi bizottság budapesti megbeszélése, amelynek tárgya a következő lesz: A humanizmus szerepe a ma emberének kialakulásában.” „Ugo Ojetti, az olasz királyi akadémia tagja, Olaszország képviselője, a következő beszédet mondotta”: a „reneszánsz első képe, amely eljutott Budapestre, a monda szerint Leonardo da Vinci egyik festménye volt, amelyet a milánói herceg Korvin Mátyásnak ajándékozott”. (10) Leonardo da Vinci kapcsán fontos művészettörténeti emlék a „Mátyás király számára festett Madonna” (ám ez sajnos „nincs már meg”). (11) „Alessandro Vezzosi professzor, a firenzei Museo Ideale igazgatója” a kutatása révén rámutatott arra is, hogy a „barátai és tanítványai révén Leonardo kapcsolatban állt Mátyás udvarával, s hogy egy Madonna-képet is festett a királynak”. (12) Mátyás király és Leonardo da Vinci személyes kapcsolata azon adalékokban is tetten érhető, melyek e hírneves polihisztor baráti és tanítványi körével kapcsolatosak Attavante degli Attavanti „Mátyás királyunknak is dolgozott és legszebb korvináinknak díszítője” volt. (13) Leonardo da Vinci barátja, Attavante degli Attavanti (1452-1517) firenzei miniátor korának egyik legnagyszerűbb mestere volt a kódexkészítésnek. „Cod. Lat. 345. Damascenus, Iohannes: Sententiae - Anselmus Cantuariensis: Opera 1485-1490 között. Firenze, Pergamen. A kötet Damaszkuszi Szent János (+760 k.) és Canterbury Szent Anzelm (+1109) teológiai értekezéseit tartalmazza. Mind a tartalommutatóban, mind a jobb oldali címlap keretdíszében Mátyás emblémái (éggömb, kova és tapló, sárkánykígyó, hordó, méhkas, gyűrű) láthatók. Az iniciáléban ábrázolt alak a szerzőt hivatott megjeleníteni, a keretdíszben azonosítatlan portrékat látunk.

Az illuminátor, Attavante degli Attavanti (+1520/25) korának egyik legnevesebb firenzei mestere volt. Mátyás könyvtárából mintegy 30 kódex maradt fenn, amelyek tőle, illetve műhelyéből származnak. A Damascenus-corvina címlapján az Attavante által festett kódexek minden jellegzetessége fellelhető.” (14) A magyarországi reneszánsz könyvtárvilág kapcsán magyar főpapjaink itáliai kapcsolatrendszere külön is kiemelendő! Vitéz János görög köre okán fontos utalnom Geórgiosz Trapezountiosz és a ciprusi görög Podocataro-fivérek jelentőségére. Janus Pannoniust is baráti szálak fűztek e két ciprusi göröghöz, Lodovico és Filippo Podocatarohoz.

Geórgiosz Trapezountiosz tekintetében kiemelendő, hogy a leánya egy kiváló magyar humanista tudóshoz és diplomatához ment férjhez; és ekként veje, Kosztolányi György életművének jelentősége külön is kutatandó feladatot jelent az itáliai görögökkel való személyes kapcsolatok terén. Vitéz Jánossal kapcsolatban állt az itáliai göröggé lett konstantinápolyi Ioannész Argyropoulosz (1410-1487) is. A fentiek jegyében úgy látom, hogy Vitéz János híve, Hangácsi Albert görög kapcsolati körének a feltárása is fontos kutatási feladat.

A fenti adalékok alapján fontos, hogy „Vitéz János és Mátyás király könyveivel kezdődik nálunk a renaissance-kódexdíszítés kora”, ami napjainkban is „gyönyörködtet bennünket”, hiszen ez „tudatos, elegáns művészet”. „A duzzadó pompájú keretek is meg vannak tűzdelve alakos képecskékkel, és gyakoriak a nagyobb miniatú-

10

rák is. Ezeken természethűség, távlat van már, sőt majdnemhogy „levegő” is. A Corvinák díszítői között két egészen jelentős művészegyéniség is volt. Az egyik Florencben dolgozott Mátyásnak, ez Attavante degli Attavanti, Leonardo da Vinci tanulótársa és barátja, világviszonylatban is egyike a legelső illuminátoroknak.” „A megmaradt Corvin-kódexek közül mintegy 31, és éppen a legszebbek, került ki Attavante műhelyéből. Műhelyt mondtunk, mert a 31 közül kb. 18-at lehet Attavante kezemunkájának tartani, a többit az ő modorában vagy talán előrajzolása után tanítványai kivitelezték.

A másik művészegyéniség a király budai másoló-, illumináló- és kötőműhelyének főnöke, Johannes Antonius Cattaneo, milánói dominikánus volt, aki a királytól a madocsai apát címét és javadalmát kapta. A tőle származó miniatúrák közül talán legszebb a Cassianus Corvin-kódex első lapja. Gazdag renaissance-díszű, alul címeres, keretben négy, távlatosan egymásfölötti síkon Cassianusnak és szerzetestársainak életét mutatja be. A szöveg két oszlopban tízsornyi csak ezen a lapon, a többi helyet mind a kép foglalja el.” (15) Ezen XV. századi Cassianus-kódex neve okán és az évezredeken átívelő műveltségi kapcsolatok jegyében indokolt rögzítenem, hogy az egy évezreddel korábban élt, Kis-Szkítiából származó Kasszianoszt Konstantinápolyban szentelte diakónussá Aranyszájú Szent János püspök. A fenti, évszázadokon átívelő művelődéstörténeti összefüggések körében fontos kiemelten hangsúlyoznom, hogy az egyetemes kereszténység története szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy a szkíta Ioannész Kasszianosz (360 körül– 435) összegyűjtötte a keresztény egyházatyák iratait. Kasszianosz ókeresztény íróként is jelentős lett: „A keleti szerzetesek szabályai” („De Institutis coenobiorum”) címet viselő műve maradandó értéket képviselt minden későbbi szerzetesrend számára. A szkíta Kasszianosz a remeteéletmód értékeit hirdette Remete Szent Pál tisztelete jegyében. Ez éledt újjá a magyar pálos rend XIII. századi megalapítása révén. Mátyás királynak a pálos rend iránt érzett megbecsülése jegyében utalok arra, hogy a budaszentlőrinci pálos monostor legfőbb támogatója volt dicsőséges magyar uralkodónk! Mátyás király pálosai és az itáliai görög tudóskörök kapcsán kiemelendő, hogy Besszarion bíboros Rómában Akadémiát alapított, melyre tekintettel a magyar pálos rend Rómában lévő Collegium Hungaricum intézményének ebbéli személyes kapcsolatrendszere is fontos kutatási feladat. E körben fontos utalnom arra, hogy a Mátyás király által oly szeretett budaszentlőrinci pálos monostorban fordította le Báthory László az Újszövetséget magyar nyelvre. Fontos adalék, hogy az Újszövetség eredetileg görög nyelven került megfogalmazásra, ami a fordítást végző Báthory László magas szintű görög nyelvtudására utal. De most térjünk ismét vissza Leonardo da Vinci tanulótársa és barátja, Attavante degli Attavanti kimagasló értéket képviselő művelődéstörténeti jelentőségére! Attavante „Mátyás királyunknak is dolgozott és legszebb korvináinknak díszítője” volt. (17) „Üvegszekrényben, zöld lepel alatt fekszik kilenc Korvina a legszebb és legreprezentatívabb darabok, úgyhogy az érdeklődő látogató bármikor megtekintheti őket és elcsodálkozhatik azon a pompán és műizlésen, amellyel Mátyás könyveit ékesítette. A címlapjukra nyitott kötetek a kor legfejlettebb és legraffináltabb ízlését árulják el. A színeknek micsoda pompája ékeskedik ezeken a lapokon! Színek, amelyek annyi viszontagság után, csaknem ötszáz év múlva sem veszítettek semmit élénkségükből, tisztaságukból. A kor legnagyszerűbb könyvdíszítő müvészének, Attavanténak örökbecsű művészete ragyog ki az aranylemezkékkel borított első lapok gazdag ornamentikájából.” Meg kell említeni a Budán létező „másoló és könyvdíszítő műhelyt, amelyben korának leghíresebb mesterei dolgoznak, köztük is a legkiválóbb Attavante”. „Könyvtárosa a pármai Taddeo Ugoletto, az olasz reneszánsz egyik legnagyobb alakja, aki páratlan ügyességgel és hozzáértéssel lát hozzá a nagy király gyűjteményének gyarapításához.” (18) Mátyás király kora napjainkig ható egyetemes értékvilágot jelent, és ez a XX. század első felében még igen jelentős műveltségi diplomáciában is teret nyert!

Paul Valéry arról szólt, hogy „a magyar föld termékenysége szellemi téren is igen nagy és hogy a magyar föld gyermekei

igen értékes munkával gyarapították az egyetemes kultúrát olyan szellem termékeivel, amely semmilyen más nemzet szelleméhez nem hasonlít”. „Nincs még egy ország a világon, ahol az ókori művelődésnek kézzelfoghatóbb szerepe lett volna, mint Magyarországon”. (19) Mátyás király és Leonardo da Vinci kapcsolata körében indokolt utalnom e polihisztor egyik tanítványa, Giovanni Antonio Boltraffio (1466–1516) személyére is! A Pallas Nagylexikon a következőket rögzítette: „Boltraffio János Antal olasz festő gazdag milanói családból, született 1467. Miután Foppa és Civerchio régi milánói festőknél tanult, a 90-es évek kezdetén testtel-lélekkel Leonardo da Vinci tanítványa lett, kit legjobb műveiben a mintázás szabatosságában, fényhatások finomságában és a fölfogás nemességében meg is közelített. Valószínűleg tőle való a budapesti országos képtárban levő Madonna (52. sz.), mely költői felfogásával, gyöngéd színezésével és megható kedvességével e gyűjteménynek egyik legszebb gyöngye.” 1930-ból érdemes idézni a következő híradást: „Budapestre érkezett Paul G. Konody magyar származású műkritikus, aki Horthy Miklós kormányzó részére ajándékot hozott Rothermere lordtól. Az ajándék egy világhírű festmény, Giovanni Antoni Boltraffio Mátyás királyt ábrázoló képe. Boltraffio Mátyás király korában élt és Leonardo da Vinci követője volt. Magyarországon eddig csupán két képe volt. A jelenlegi kép magyar vonatkozásánál fogva felbecsülhetetlen, címe: „Corvinus“.” (20) „Leonardo da Vinci tanítványának”, Boltraffio „egykorú Mátyás király arcképét”, „remekművét” a „királyi palota egyik dísztermében” helyezték el. (21) 1982-ben „Fehérné Tóth Rózsa, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa” a következő nyilatkozatot tette Mátyás király jelentőségéről: a „saját korának átlagon felüli műveltségű, entellektüel uralkodója volt, aki széles körű érdeklődéssel fordult a világ felé, és akinek köszönhető volt a hazai reneszánsz műveltség meggyökeresedése”. „Fantasztikus, hogy egy uralkodó ennyire aktívan érdeklődjön a kultúra iránt. Mennyi mindent keljeit tudnia ahhoz, hogy iskolákat, egyetemet és kulturált épületeket teremthessen!” „A Mátyás-mítosz külföldön is elterjedt. „Ki a művelt király? Mathiasz!”.— így vélekedtek róla sokan a saját, korában, de - a későbbi korokban is.”

Mátyás király korában „gyökeresedett meg Magyarországon az összes európai országokat megelőzve a reneszánsz”. A reneszánsz a Kárpát-medencében „királyi akaratból született meg, és ezért is lett udvari művészet”. (22) Az „ifjú Mátyás minden bizonnyal otthonosan mozgott a váradi püspök tudós barátai körében, hallgathatta a görög földről, a török invázió elől menekült tudósok előadásait”. (23) A fenti megállapítások okán fontos hangsúlyoznom a váradi püspök, Vitéz János reneszánsz kapcsolatrendszereinek jelentőségét, hiszen a XV. századi magyar főpapok humanista tudós mivoltukban kimagasló személyiségei voltak a reneszánsznak. Hunyadi János kancellárja volt Vetési Albert veszprémi püspök, a később „szent aggastyán” néven emlegetett tudós, akinek görög és latin nyelveken verseket és remek szónoki beszédeket író (és ekként Janus Pannonius által is elismert) unokaöccse, Vetési László veszprémi nagyprépost Rómában Mátyás király követe volt. E körben indokolt utalnom arra, hogy az itáliai görög tudósok által megteremtett neoplatonista kör legfőbb magyar képviselői Janus Pannonius, Báthory Miklós váci püspök, Váradi Péter kalocsai érsek, Garázda Péter, Thelegdi János (Johannes Leontius) és Farkas Mihály voltak.

Az itáliai görög Besszarion bíboros neoplatonista körének legkiemelkedőbb tagjai a következő voltak: Mikhael Aposztolész (1422-1478) krétai görög tudós, Demetriosz Damilasz krétai görög tudós, a Mátyás király udvarában tartózkodó Giovanni Gatto (vagy Gatti), Umberto Puscolo (aki Hunyadi Jánosról emlékezett meg az egyik művében), Galeotto Marzio, Antonio Bonfini, Petrus Ranzanus, Taddeo Ugoletto, Nicolo Perotti, Bartolomeo Fonzio (Fontius), Angelo Poliziano (Politianus), Marsilio Ficino. A fenti személyek mind a reneszánsz nagy tudósai voltak, akiknek munkái ma is alapvetést jelentenek a XV. század kutatói számára.

A fenti megállapítás kapcsán indokolt kiemelten hangsúlyoznom a XV. századi itáliai görög tudósok és művészek egyetemes értékvilágának jelentőségét! „A klasszikus tudományok fellendülése a XV. sz. közepén következett be egész Európában, Tulajdonképpen Konstantinápoly elfoglalása 1453-ban adta meg erre az impulzust. Ugyanis a bizánci tudósok, művészek a török uralom elől javarészt az olasz fejedelmek udvaraiba menekültek. Magukkal vitték a görög eredetű kultúrát. A megindult tudományos és művészi élet kapcsán felfedezték a régi műemlékek közül a Laokoont, a belvederi Apollót, azonkívül Pheidias, Praxiteles és Skopas több remekművét. Ráterelődött a figyelem az ókori tudósok műveire és hogy azokat eredetiben olvashassák szükségessé vált a görög és latin nyelvek tanulása. Ilyen előzmények után nem volt véletlen, hogy Bramante, Leonardo da Vinci és más művészek meg tudósok is remekműveket alkottak.” (24) Mátyás király könyvtára „dicső emléke a humanista műveltségű uralkodónak, aki tudományszeretetén kívül igazságszeretetéről is híres volt, s nem véletlenül: a tudomány is az igazságot kutatja”. „A renaissance és a humanizmus igazi megteremtője Magyarországon Mátyás király. A korabeli uralkodók közül is messze kimagaslott a művészet iránti szeretetben és a humanizmus ápolásában. Ennek legszebb bizonyítéka könyvtára, a világhírű Korvina. Művészek, tudósok csodájára jártak a bőrbe, bársonyba, selyembe kötött kódexeknek, amelyek közül nem egyet a kor neves művészeinek (Attavante, Francesco del Chierico) pazar színpompájú díszítményei, iniciáléi ékesítettek. A korvinák nyelve görög és latin, anyaguk — négy papíron készültet kivéve — fiatal állatok bőréből készült fehér pergamen.” (25) Magyar királyunk 32 esztendős uralma egyetemes értéket jelent napjainkban is: a művelt világ nagyszerű képviselői is immár 6 évszázada csodálattal adóznak reneszánsz uralkodónk Európa kereszténységét védő eredményes hadászati teljesítménye előtt, és főként azelőtt a művelődéstörténeti értékteremtés előtt is, ami Mátyás királyunk könyvtára és különleges kódexörökséget jelentő műveltségi látásmódja révén teremtődött meg.

Magyar műveltségi dicsőségtárunk egyetemes jelentőségét mutatja az, hogy Hunyadi Mátyás király könyvtára 2005-ben felkerült az UNESCO „Világemlékezet” listájára! „Magyarország a kereszténység védőpajzsa”-eszményörökségünk jegyében indokolt utalnom arra, hogy 1480-ban a török hódítók elfoglalták Otrantót és térségét. A pápa és több fejedelem kérésére 1481-ben Hunyadi Mátyás király Magyar Balázs vezérletével kiválóan képzett haderőt küldött segítségül Otrantó visszafoglalása céljából. E magyar haderő hatékonysága komoly reményeket ébresztett a keresztény világ, és leginkább a kor görögsége számára, hogy a magyar haderő vezette egyesített európai keresztes sereg révén esély nyílhat a görög területek felszabadítására. Mátyás király korának magyar főpapjai és a XV. századi itáliai görög tudóskör hatalmas, egész Európát átfogó erőfeszítéseket tettek a műveltségi diplomácia különböző szintjein, hogy a keresztény sorsközösség jegyében közös fellépés valósuljon meg a törökökkel szemben. Konstantinápoly 1453-as eleste után nyilvánvalóvá vált, hogy egész Európa veszélyben van, és mindent meg kell tenni a törökök megállítására. Európa diplomáciatörténetének legkiemelkedőbb korszaka volt ez a kereszténység egysége érdekében való magyar-görög együttműködés Mátyás király korában, melynek legfőbb közös magyar-görög célkitűzése a kiváló magyar hadsereggel rendelkező magyar király által vezetett egyesített európai haderő felállítása révén Konstantinápoly visszafoglalása volt. Megítélésem szerint ez a közös magyar-görög távlati célkitűzés húzódott meg Bécs 1485-ös elfoglalása és az ennek révén nyert erősebb európai befolyás eredményeként kitűzött közbenső cél, azaz a német-római császári cím megszerzése érdekében folytatott magyar hatalmi és diplomáciai törekvések mögött. A fenti célkitűzések valóságát támasztják alá a kortárs Marsilio Ficino azon megállapításai, melyek a XV. századi itáliai görög tudóskörnek a magyar királyba, Hunyadi Mátyásba vetett mélységes hitéről tanúskodnak! Szörényi László írt arról, hogy Klaniczay

11

Tibor „először vázolja fel sikerrel azt a nemzetközi, az európai humanizmus eszközeivel kifejezett elvárás-rendszert, amely meghatározta Mátyás egész diplomáciai és politikai törekvését, vagyis a keresztény európai egységet kívülről fenyegető török veszély és belülről fenyegető huszita eretnekség kettős kihívása ellen föllépő speciális keresztes lovag szerepét”. „Elég a híres elveszett Mantegna-freskóra gondolnunk a Campo de’Fiorin, amely Mátyást egy olyan lovagként ábrázolja, aki egyszerre küzd egy szárnyas és egy földön tekergő kígyó vagy sárkány ellen.”

Klaniczay Tibor „felismerése a magyarországi egyetemek hiányából fakadó külföldi peregrináció jelentőségének felmérése, és ezen belül a kapcsolatrendszeri háló felrajzolása a közép-európai és nyugat-európai egyetemi központok között”. „Harmadik döntő felismerésének én azt tartom, hogy — noha sokszor direkt források híján, mégis hitelt érdemlően — bemutatja Bessarion bíboros és körének alapvető jelentőségét nem csupán a platonizmus és a görög tanulmányok magyarországi terjesztése szempontjából, hanem abban is, hogy ez a menekült görög főpap és humanista hogyan igyekezett Mátyás államának a görög területeket is felszabadító messiás szerepét tulajdonítani.” „A „messiás” kifejezés itt kicsit erősnek látszik, pedig Klaniczay nyomán tudok hivatkozni Ficino egy levelére, aki azt írja, hogy az ószövetségi atyák ültek úgy várván a Messiást”, mint „ahogy a görög szerzők ülnek a pokolban, vagyis a török uralom alatt, várván, hogy Mátyás majd megváltja őket”: miként „ama régi szentek a Messiást, úgy hívják” a XV. századi görög „bölcsek örökös hangos kiáltással Mátyást, mint Megváltó Mátyást, hogy őket a limbusból, vagy inkább a pokolból a fényre és életre visszavezesse”. (26) A fenti Ficino-levél kiválóan érzékelteti, hogy a XV. századi itáliai görög tudóskör mélyen hitt abban, hogy a magyar király, „Mátyás majd megváltja őket” a török hódítástól, és végső soron még Konstantinápoly visszafoglalása is megvalósul az ő életükben. Marsilio Ficino fentebb hivatkozott levele azért lényeges történeti emlék a kor görögségének valóságos Mátyás-képéről, mert e reneszánsz tudós az itáliai görög tudóskör számos tagjával állt kapcsolatban: mesterei közül fontos kiemelnem Argyropoulosz és Geórgiosz Trapezountiosz jelentőségét. A

fenti itáliai görög emlékek és Magyarországnak a „kereszténység védőpajzsa”-eszményörökség jegyében (évszázadokon át) felvállalt értékvilágára fontos utalnom azon, történelmi jelentőségű adalékra Mátyás királyunk életszentségére vonatkozóan, melyek a székesfehérvári temetési szertartásán hangoztak el! „Ranzano Péter lucerai püspöknek, a tudós férfiúnak, a nápolyi követnek adatott az a megbízatás, hogy a szertartás alatt a királyt magasztalja. Dicső tetteiről eléggé ékes és hosszú beszédet mondott. Az országtanács és az összes főpap helyeslése közben részletesen kifejtette, hogy Mátyás királyt, mint a keresztény világ védelmezőjét, a legyőzhetetlen fejedelmet, s aki a római egyházért mindig hatalmas érdemeket szerzett, joggal a szentek közé kellene iktatni. Hozzájárult ehhez az egész gyülekezet, s a tanács erről határozatot hozott.” (27) A magyarság egésze számára közös ünnepet jelentő idei „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV” okán fontos megemlékeznünk arról is, hogy 1490 Szent György havában temették el Hunyadi János fiát, Mátyás királyt, akit dicsőséges életútja révén rendkívüli tisztelet övezett a keresztény Európában! Remek alkalmat nyújt az idei emlékév arra, hogy életszentséget képviselő Mátyás királyunkról méltón megemlékezzünk, és ennek jegyében idén vagy az elkövetkező években egy emléktábla kerüljön fölállításra a korabeli temetési szertartáson elhangzott fenti mondatok feltüntetésével! A korabeli műveltségi összefüggések és Petrus Ranzanus jelentősége kapcsán kiemelendő az is, hogy nápolyi követként való ábrázolása megtalálható az egyik Corvina-kódexben.

Zárógondolatként indokolt kiemelten hangsúlyoznom, hogy a keresztény sorsközösség és Európa védelme Mátyás király és tudós magyar főpapjai reneszánsz világában alapvetést jelentett. E korszakban az egyetemes értékeket felvállaló magyar-görög kapcsolatok hatották át évtizedeken keresztül a műveltségi diplomácia világát, melynek a hungarológia és a bizantinológia alapvetéseinek, valamint az évszázadokon átívelő középkori magyar-görög művelődéstörténeti kapcsolatok keresztény értéktárainak fényében rendkívüli jelentőséget kell tulajdonítanunk a további kutatások szempontrendszereinek meghatározásakor.

Források: (1) (Prokopp Mária: Leonardo da Vinci ajándéka Mátyás király születésnapjára. In.: Aracs. A délvidéki magyarság közéleti folyóirata. XVIII. évfolyam. 1. szám. 2018. március 15. 64-65. o.; (2) Dr. Tóth István: Pécsi utcák — híres emberek. Leonardo da Vinci. In.: Dunántúli Napló. XLIV. évfolyam. 236. szám. 1987. augusztus 28. 6. o.; (3) Andrea del Verrocchio – Wikipédia. https://hu.wikipedia.org/wiki/Andrea_del_Verrocchio - letöltve 2018. április 15.; (4) Dr. Tóth István: Pécsi utcák — híres emberek. Leonardo da Vinci. In.: Dunántúli Napló. XLIV. évfolyam. 236. szám. 1987. augusztus 28. 6. o.; (5) Kádár: Leonardo mítosza és aktualitása. In.: Nógrád. II. évfolyam. 86. szám. 1991. április 13. 7. o.; (6) Csukovits Enikő: Magyarországról és a magyarokról. Nyugat-Európa magyar-képe a középkorban. Akadémiai doktori értekezés. Vác-Budapest, 2013. 58., 59-61. o.; (7) Kádár: Leonardo mítosza és aktualitása. In.: Nógrád. II. évfolyam. 86. szám. 1991. április 13. 7. o.; (8) Sz. B.: A király akaratából. Újabb kutatások a magyar reneszánszról, Mátyás koráról. In.: Dolgozók Lapja. XXXVII. évfolyam. 148. szám. 1982. június 21. 5. o.; (9) Dr. Hints Elek: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében. II. kötet. A középkori orvostudomány. Bp., 1939. 271. o.; (10) Magyar Országos Tudósító. 1936. június 8.; (11) Dr. Tóth István: Pécsi utcák — híres emberek. Leonardo da Vinci. In.: Dunántúli Napló. XLIV. évfolyam. 236. szám. 1987. augusztus 28. 6. o.; (12) Kádár: Leonardo mítosza és aktualitása. In.: Nógrád. II. évfolyam. 86. szám. 1991. április 13. 7. o.; (13) Dr. Szalai István: UTAZÁS. 3.) Évszázadok kincse. In: Dunántúli Napló. XXIII. évfolyam. 222. szám. 1968. szeptember 20. 2. o.; (14) Untitled Document. www.corvina.oszk.hu/corvinas-html/ hub1codlat345.htm - letöltve 2018. április 15.; (15) A kőszegi Szent Benedek-rendi katolikus Ferenc József Gimnázium évkönyve az 1942—43. tanévről. Szerkesztette Dr. Saly Arnulf igazgató. Kőszeg, 1943. 36. o.; (16) Cassiodorus – Wikipédia. https://hu.wikipedia.org/wiki/Cassiodorus– letöltve 2016. szeptember 17-én.; (17) Dr. Szalai István: UTAZÁS. 3.) Évszázadok kincse. In: Dunántúli Napló. XXIII. évfolyam. 222. szám. 1968. szeptember 20. 2. o.; (18) Vaticana, Laurenzia, Corvinia... Búvárkodás a Magyar Nemzeti Múzeum Korvinái között, amelyek sora egy nagybecsű és értékes darabbal gyarapodott. Mi a történeti becse a most beszerzett Bessarion-Korvinának? A Korvinák arról tanúskodnak, hogy a reneszánszban Magyarország vezető szerepet töltött be a világkultúra fejlesztése terén. In.: Prágai Magyar Hírlap. XV. évfolyam. 86. szám. (3935. szám.) 1936. április 12. 9. o.; (19) Magyar Országos Tudósító. 1936. június 8.; (20) Rothermere lord fejedelmi ajándéka Horthy Miklós kormányzónak. In.: Békés. LXII. évfolyam. 20. szám. Gyula, 1930. március 8. 2. o.; (21) Magyar Lapszemle. 1930. március 5. 9. o.; (22) Sz. B.: A király akaratából. Újabb kutatások a magyar reneszánszról, Mátyás koráról. In.: Dolgozók Lapja. XXXVII. évfolyam. 148. szám. 1982. június 21. 5. o.; (23) Prokopp Mária: Leonardo da Vinci ajándéka Mátyás király születésnapjára. In.: Aracs. A délvidéki magyarság közéleti folyóirata. XVIII. évfolyam. 1. szám. 2018. március 15. 67. o.; (24) Dr. Hints Elek: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében. II. kötet. A középkori orvostudomány. Bp., 1939. 270. o.; (25) Kis tudósok kis lexikona. A korvinákról. In.: Dunántúli Napló. XIII. évfolyam. 307. szám. 1956. december. 24. 4. o.; (26) Szörényi László: A magyarországi humanizmus-kutatás XX. századi fordulópontjai. In.: Omnis creatura significans. Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára. CentrArt Egyesület 2009. március 25. Szerkesztőbizottság tagjai Kerny Terézia és Tüskés Anna. Szerkesztette Tüskés Anna. Bp., 2009. 402., 404. o.; (27) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 165-166. o.

12

Közép-Európa sorsa a térség kis államainak összefogásán múlik

Egész Közép-Európa sorsa azon múlik, hogy összefognak-e a térséget alkotó kis államok – emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európai sorsközösség a kereszténység védelmében – a Hunyadiaktól napjainkig című konferencián november 14-én a Parlamentben.

Semjén Zsolt rámutatott: e téren a visegrádi négyek örvendetes együttműködése reménységre ad okot.

A miniszterelnök-helyettes előadásában felidézte a Hunyadiak korát, az akkori történelmi eseményeket, és áttekintette, hogyan lettek a Hunyadiak a keresztény Európa védői. Kitért a nándorfehérvári diadalra, aminek eredményeként hetven évre elvették a törökök kedvét Magyarország megtámadásától. Felidézte Mátyás király trónra lépését, azt, hogy az uralkodó levélben biztosította a pápát, a törökkel szemben apja örökségét kívánja folytatni. Kiemelte: Hunyadi Mátyással összefüggésben a több mint ötszáz évvel ezelőtti eseményeket a történettudomány feldolgozta, a nagy király szerepének és jelentőségének megítélése az évszázadok során szinte semmit sem változott, különböző politikai szándékok nem relativizálták és nem tudták kisajátítani.

Mátyás király alakja irodalmi és néprajzi szempontból is különleges rangot vívott ki magának. Soha senkiről ennyi népmese, monda, anekdota nem született, mint róla az évszázadok során – jegyezte meg Semjén Zsolt, aki úgy fogalmazott: Mátyás legfőbb történelmi jelentősége a keresztény Magyarország és Európa megvédése az Oszmán Birodalom terjeszkedésével szemben.

Hozzátette: már a XIV. század elejétől megvolt a törekvés a környező országok uralkodóiban, hogy kialakítsanak egy Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot – és esetleg Ausztriát is – magában foglaló szövetséget. Kisebb-nagyobb mértékben mindenkit fenyegetett az akkor már a Balkán nagy részét is uraló Oszmán Birodalom. A hosszú csatározások után 1478-ban Mátyás békét kötött Ulászlóval, megegyezve Csehor-

S

Z

(D

P K

E O

, M L M

P

E

), E

- H O .

F - .

szágon, majd nem sokkal később IV. Kázmér lengyel királlyal is.

Későbbi kutatások kimutatták, hogy Mátyás leveleiben, a német birodalommal és az Itáliával folytatott tárgyalásaiban minduntalan felmerült egy nagy, török elleni támadó hadjárat terve. Hiába azonban a közép-európai béke, erre egymagában Mátyás már nem lehetett képes - mutatott rá.

Semjén Zsolt megállapította: a történelem gyakran ismétli önmagát, ezért a múlt tanulságokkal szolgál a jelenre és a jövőre. Európa mai helyzetét látva szembeötlő, hogy ma is veszélyben Európa keresztény civilizációja, ha nem is az Oszmán Birodalom, hanem az iszlamizáció fenyegetésétől - rögzítette.

A miniszterelnök-helyettes Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő Szellembeszéd című versét idézte: „Magyarjaim, ha felemlegettek úgy négyszázötven esztendők múltán,legyetek résen. Új áfiummal: kolduló haddal vonul fel a szultán.” „Legyünk résen, és a Hunyadiak példája, öröksége legyen vezércsillagunk!” – zárta előadását Semjén Zsolt.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök beszédet mond az Európai sorsközösség a kereszténység védelmében – a Hunyadiaktól napjainkig című konferencián az Országház Felsőházi üléstermében 2018. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd Gaal Gergely, a Mátyás király emlékév tanácsadó testületének elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a budapesti tanácskozással egyidejűleg Bécsben kiállítás nyílik. Hozzátette: a budapesti rendezvényen képviseltetik magukat a magyarországi kisebbségek, a Hunyadiak iránti tisztelet körükben is jelen van. Gaal Gergely párhuzamot vont a Hunyadiak korával és rámutatott: akkor is meg kellett védeni Magyarországot, és népeink komoly áldozatot hoztak Nyugat-Európáért.

Forrás: MTI

13

14

Semjén Zsolt beszéde

Boldog az a nemzet, melynek az Úr az istene – olvassuk a 33. zsoltárban. És boldog az a nemzet – tehetjük hozzá –, melynek heroikus, küldetéses, ezeréves történelme van. A kettő összefügg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

A Mátyás-emlékév kapcsán jöttünk össze, hogy emlékezzünk nagy királyunkra. Gyakran halljuk, hogy felesleges a múlttal foglalkozni, inkább tekintsünk a jövőbe. Sokan a magyar kormánynak is felróják, miért tartjuk fontosnak a múltunkat. Az idő azonban a múlt–jelen–jövő egységében alkot egészet – akár személyes életétünk, akár a nemzetünk tekintetében.

Miért is szükséges visszatekintenünk? Néhány napja hajtottunk fejet mártír miniszterelnökünk, Tisza István halálának, pontosabban meggyilkolásának századik évfordulóján. Tiszával szemben különösen hálátlan volt az utókor, a korabeli országgyűlés néhány nappal a halála után még arra sem volt képes, hogy megemlékezzen róla. Hosszú évtizedeken keresztül elhallgatták, illetve kizárólag negatív kontextusban szóltak róla.

Most azonban végre eljött a pillanat, a kormány évszázados sebet gyógyított be, amikor visszahelyezte a magyarság történelmi Pantheonjába.

Ez a példa is azt bizonyítja, mennyire fontos egy nemzet múltja, főleg akkor, ha helyre kell állítani a történelmi igazságot.

Hunyadi Mátyás esetében azonban semmiféle „átértékelés” sem szükséges, hiszen a több mint ötszáz évvel ezelőtti eseményeket a történettudomány feldolgozta, nagy királyunk szerepének és jelentőségének megítélése az évszázadok során szinte semmit sem változott, különböző politikai szándékok nem relativizálták és nem tudták kisajátítani.

Mátyás király alakja irodalmi és néprajzi szempontból is különleges rangot vívott ki magának. Soha senkiről ennyi népmese, monda, anekdota nem született, mint róla az évszázadok során: ő az álruhában a nép közé ereszkedő, a jókat és a szegényeket megsegítő és felemelő, a kapzsikat és gonoszokat megbüntető király. A XVI. századi krónikások, Benczédi Székely István vagy Heltai Gáspár – megszépítő messzeségből – dicsőítik: igazságos, jó, okos, nemzeti uralkodó. Benczédi négysorosa így fogalmaz: Mátyást mostan választotta mind ez ország királyságra, Mert ezt atta Isten nekünk menyországból oltalmunkra Mátyás tehát az Ég ajándéka, aki a nemzet védelmére rendeltetett. És ezzel elérkeztünk a lényeghez: Mátyás legfőbb történelmi jelentősége a keresztény Magyarország és Európa megvédése az Oszmán Birodalom terjeszkedésével szemben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hogyan lettek a Hunyadiak a keresztény Európa védői?

A várnai csatavesztést követően Vitéz János levelet ír IV. Jenő pápának, amiben Hunyadi János véleményét is közvetítve kifejti, hogy a török fenyegetés veszélye mindaddig fennáll, míg nem aratunk végső győzelmet a mohamedán hadak felett. Itt rögtön összekapcsolja hazánk sorsát az egész keresztény Európáéval.

Keserűen írja le, hogy bár egyetemes európai ügyről van szó, a magyarok csak ígéretek tömegét kapták, segítséget viszont semmit. „Ám arra kérem Istent, ítéljen azok felett, akik ily csúf játékot űztek egy keresztény néppel! Ahány szomszédos fejedelem lakozik körülöttünk: a két moldvai, sőt bulgáriai, jó néhány albán, még a konstantinápolyiak is mindenfelől fegyveres segítséget

ígérgettek, és invitáltak: repüljünk úgymond szélnél sebesebben, ők gondoskodnak majd minden egyébről… Megtapasztaltuk a dolgokat úgy, amint nem vártuk, milyen sötét háló az említett fejedelmek barátsága.”

Hunyadit azonban nem rendítette meg a csatavesztés. A püspök a levél végén barátja szavait így tolmácsolja: „Úgy vélem csak bele kell fogni újra, mert ha elmulasztjuk tovább terjeszteni a kereszténység határait, eddigi határainkat is elveszíthetjük…

Végre is szilárdan eltökéltem, hogy ennek az ügynek szentelem életemet, ha kell a halálomat is… ha velem marad az ég malasztja, nem nyugszom, míg hazámról le nem mosom a vereség gyalázatát!”

1453 májusában elesik Konstantinápoly, mecsetté alakítják a Hagia Szófiát, és az utolsó kelet-római császár holttestén tiporva a mohamedán hatalom megjelenik Európában.

Rá közel két évre Frigyes császár birodalmi gyűlést hívott öszsze Bécsújhelyen. A hazánkat képviselő Vitéz János nem győzte hangoztatni, hogy a török nem csupán Magyarországot akarja elpusztítani, hanem egész Európát fenyegeti. „Miután leigázta a keleti birodalmat, célba vette a te római királyságod koronáit, megszállta Európa vidékeit egészen a Duna határvonaláig, a már régóta ostromlott Magyarország elpusztítására készül, ezután pedig téged próbál majd lerohanni… Hidd el bizton, ő nem csupán a kereszténység egy részének próbál ártani, hanem a katolikus vallást alapjaiban akarja megrendíteni…”

Frigyes persze korántsem érezte annyira drámainak a helyzetet, ami Magyarország számára fél évszázad elmúltával, Mohács után következett be. A bécsújhelyi találkozónak volt egy jelentős eredménye: a magyar követség itt találkozott Kapisztrán Szent Jánossal, itt hallották izzó szónoklatát, és hívták meg Magyarországra.

Nándorfehérvár alá 150.000 főnyi sereggel, 200 hajóval, és 300 ágyúval vonult fel II. Mohamed szultán. A legalább háromszoros túlerővel szembeni győzelem emberileg szinte megmagyarázhatatlan, sajátos események szerencsés összjátéka.

Kapisztrán Szent János lelkesítő szónoklatai, sugárzó, szuggesztív hite, ahogy a keresztet felmutatva rohant előre a legnagyobb tűzben, és Hunyadi János vitézsége, személyes bátorsággal párosuló zseniális stratégiai érzéke meghozta a sikert.

Csak a csata utolsó pillanatait szeretném felidézni. Már minden lőszer elfogyott, és a várvédők végső elkeseredésükben égő venyigéket dobáltak a törökök közé, akik megrémültek lángra kapott ruhájuktól, és vad futásnak eredtek. A kereszteseket nem lehetett visszatartani, rázúdultak a túlerőben lévő törökökre, akik még az ágyúikat is hátrahagyva menekültek. Ekkor már Hunyadi is ott állt a hetvenéves ferences szerzetes mellett,

15

aki rendíthetetlenül emelte a magasba a keresztet. Rendtársa visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a végső küzdelem előtt így buzdította a katonákat: „Ó magyarok szegény fiaim, hozzátok helyre a kereszténység hibáját, álljatok ellene ellenségeiteknek!”

Megfordították a török ágyukat, s azok tüzével verték vissza a janicsárjaival új rohamot indító szultánt. A konstantinápolyi templomok harangjaiból öntött török ágyúk végkép eldöntötték a csatát. A török futott, a szultán csak Szófiánál tért magához.

Néhány hét múlva Hunyadi János pestis áldozat lett. Kapisztrán még ott állt az ágyánál, ő még értesült Callixtus pápa öröméről, de nemsokára, éppen október 23-án ő is visszaadta lelkét a Teremtőnek. Mindenesetre hetven évre elvették a törökök kedvét Magyarország megtámadásától.

Callixtus pápa, aki komolyan vette a török elleni küzdelmet, sokat várt Hunyadi János fiának trónra lépésétől. Mátyás levélben biztosította a pápát, hogy a törökkel szemben apja örökségét kívánja folytatni. Folytatta is volna, ha nem ütközik komoly belső ellenállásba. Összeesküvő főurak gyűltek össze Frigyes német császár udvarában, aki természetesen minden támogatást megadott nekik, hiszen szeme előtt csak egy cél lebegett: a jogtalanul eltulajdonított Szent Korona mellé megszerezni a tényleges hatalmat is Magyarországon.

Mátyás váratlan támogatóra lelt a pápai trónon III. Callixtust követő II. Pius pápa személyben, aki megválasztása előtt Frigyes császár titkára volt. A szentatya követe, Carvajal bíboros hosszasan győzködte a császárt: „Kérem Felségedet, hogy ne bántsa ezt a királyt, akit Őszentsége a pápa, ha a szükség kívánná, fegyver hatalmával is kénytelen volna megvédeni, mert elmozdítása a kereszténységre hátrányos következményeket vonna maga után.”

Frigyessel egy időre úgy-ahogy helyre állt a béke, ha borsos áron is, de visszakerült a Szent Korona magyar földre, és 1464 márciusában Székesfehérváron Mátyás koronázását is meg lehetett tartani. Előtte azonban még hadjáratot vezetett a török által elfoglalt Boszniába, és karácsonykor visszafoglalta Jajca várat, kiszabadítva keresztény foglyok ezreit.

Mátyás népszerűsége egyre nőtt Európában. A neves olasz költő, Antonio Coctanzi dicsőítő költeményt írt a két Hunyadiról, Jánosról és Mátyásról, a régi, harcos hagyomány folytatóiról.

Mátyás nevében a versre Janus Pannonius pécsi püspök válaszolt. Leírja a boszniai hadjáratot, keserűen sorolja fel Európa országainak közömbösségét, majd Mátyás nevében ígéretet tesz a török elleni háború folytatására: „…És amit elkezdtem, mindaddig nem hagyom abba, mígnem a tengeren át űzöm a vad törököt.

Már nem csak népünk hulltát kívánja, az összes Krisztus-hívőkét szerte a föld kerekén.”

16

A magyar király keserűen tapasztalja, hogy hiába a lánglelkű II. Pius buzdítása Konstantinápoly visszafoglalására, a török ellenében a nyugati Európában nincs szövetségese. Míg Mátyás Szerbiában a törökkel hadakozott, azalatt egy török hajóhad szállt partra az olasz félsziget déli részén, és elfoglalta Otranto városát, ahol hatalmas vérengzést követett el. Mátyás apósa, Ferdinánd nápolyi király nem bírt a törökkel, és Itáliát rettegés kerítette hatalmába.

Mátyás Magyar Balázs kapitányt küldte segítségül a bajba jutottaknak. A magyarok jó taktikával, heves küzdelemben elfoglalták azt az erődítményt, amely a várost vízzel látta el. A törökök kénytelenek voltak átadni a települést a magyar csapatoknak, és elhajóztak. Magyar Balázs katonáinak több mint a fele elesett a harcokban, de a törökök nem tudták a lábukat megvetni Itáliában.

Az, hogy III. Frigyes már a cseh királyság megszerzése kapcsán is állandó viszályt szított a magyarok és a lengyelek között – gyengítve ezzel a keresztény összefogás lehetőségét – közrejátszott abban, hogy Magyarország a török veszedelemmel szemben magára hagyott volt, sőt nyugat felől állandó veszélynek volt kitéve. E fenyegetettség határait igyekezett Mátyás mind messzebbre tolni hazánk határaitól, amikor bevonult Bécsbe.

Már a XIV. század elejétől megvolt a törekvés a környező országok uralkodóiban, hogy Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot – és esetleg Ausztriát is – egyesítsék. Kisebb-nagyobb mértékben mindenkit fenyegetett az akkor már a Balkán nagy részét is uraló Oszmán Birodalom. A hosszú csatározások után 1478-ban Mátyás békét kötött Ulászlóval, megegyezve Csehországon, majd nem sokkal később IV. Kázmér lengyel királlyal is.

Későbbi kutatások kimutatták, hogy Mátyás leveleiben, a német birodalommal és az Itáliával folytatott tárgyalásaiban minduntalan felmerült egy nagy, török elleni támadó hadjárat terve. De hiába a közép-európai béke, erre egymagában Mátyás már nem lehetett képes.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelem gyakran ismétli önmagát, ezért a múlt tanulságokkal szolgál a jelenre és a jövőre. Európa mai helyzetét látva két momentum szembeötlő: egyrészt ma is veszélyben Európa keresztény civilizációja, ha nem is az Oszmán Birodalom, hanem az iszlamizáció fenyegetésétől. Másrészt egész Közép-Európa sorsa azon múlik, hogy összefognak-e a térséget alkotó kis államok. A visegrádi négyek örvendetes együttműködése reménységre ad okot.

Idézzük újra Kapisztrán Szent János szavait: „Ó magyarok szegény fiaim, hozzátok helyre a kereszténység hibáját, álljatok ellene ellenségeiteknek!” Úgy tűnik, ma is ez a feladat vár ránk, de most már nem vagyunk egyedül!

Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő Szellembeszéd (Csontváry Zrínyi kirohanása című festményéhez) című versében így fogalmaz: „Magyarjaim, ha felemlegettek úgy négyszázötven esztendők múltán, legyetek résen. Új áfiummal: kolduló haddal vonul fel a szultán.”

Legyünk résen, és a Hunyadiak példája, öröksége legyen vezércsillagunk!

Forrás: MTI

17

Οι συναντήσεις της αντιπροσωπείας της ΑΕΟΥ στην Αθήνα Στα μέσα Οκτωβρίου (11-16.10) αντιπροσωπεία της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας πραγματοποίησε επίσκεψη στην Αθήνα όπου είχε συναντήσεις και επαφές ενημερωτικού χαρακτήρα με πολιτικούς, δημοτικούς και οικονομικούς φορείς. Η αντιπροσωπεία της ΑΕΟΥ έγινε δεκτή από τον Αλέξη Χαρίτση Υπουργό Εσωτερικών της κυβέρνησης Τσίπρα καθώς και τον γενικό γραμματέα του ΥΠΕΣ Κώστα Πουλάκη. Οι συναντήσεις έγιναν σε εγκάρδιο και φιλικό κλίμα υπό το πνεύμα της αμοιβαίας συνεργασίας. Η αντιπροσωπεία της ΑΕΟΥ είχε επίσης φιλική και εποικοδομητική συνάντηση με τον Γιάννη Μπράχο , γενικό γραμματέα Διεθνών Οικονομικών Σχέσεων και Αναπτυξιακής Συνεργασίας του υπουργείου Εξωτερικών. Η Αντιπροσωπεία της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας απαρτίζονταν από τον Πρόεδρο Γιώργο Κουκουμτζή, τον Εκπρόσωπο της ΑΕΟΥ Δημήτρη Τοπουζίδη, τον εκ των Αντιπροέδρων Χρήστο Χατζηγιάννη και τον Αρχισυντάκτη του Περιοδικού ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ, Ανδρέα Οικονόμου. (α.οικ)

18

19

Etele Kiss TO ΙΕΡΟ ΣΤΕΜΜΑ ΤΗΣ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ ΚΑΙ ΤΟ ΒΥΖΑΝΤΙΟ «Και όπως εφορέσαμεν τα ιδιώματα του χωματένιου, έτσι θα φορέσωμε τα ιδιώματα του επουρανίου» (Α’ Κορ. 15, 49) Ήδη από το 1659, την μετά θάνατον δημοσίευση του έργου „De Monarchia et Sacra Corona regni” του Péter Révay, μέλους της Φρουράς του «Αγίου Στέμματος» της Ουγγαρίας – στο οποίο περιγράφεται η απεικόνιση του Αγίου Κωνσταντίνου με ελληνική επιγραφή – οι βυζαντινές πτυχές του βασιλικού κειμηλίου αυτού είναι αδιαμφισβήτητες, είναι και εξαιρετικά δύσκολο να μιλήσει κανείς γι’ αυτές. Αφενός, το 1791, μετά από εκτενή ανάλυση των σμάλτων της στεφάνης (του κάτω μέρους του Στέμματος) και τις ελληνικές επιγραφές – που πραγματοποιήθηκε με την συμμετοχή των σημαντικότερων εκπροσώπων της ουγγρικής ορθόδοξης εκκλησίας – έγινε φανερό ότι τα σμάλτινα πλακίδια υπήρξαν δώρα της αυτοκρατορικής αυλής του Βυζαντίου από το 1074-1077. Αποτελούν τα μοναδικά μέρη του στέμματος η χρονολογία των οποίων προσδιορίζεται με απόλυτη σαφήνεια, και για τον λόγο αυτό έχουν εμπνεύσει τεράστια βιβλιογραφία, που είναι αδύνατο να καλύψουμε στα πλαίσια του σημερινού συνεδρίου. Αφετέρου δε, η χρονολογία και ο τόπος προέλευσης που προέκυψαν έρχονται σε πλήρη αντίθεση με το «Δόγμα του Αγίου Στέμματος», το οποίο αποτελούσε το βασικότερο στοιχείο της ουγγρικής εθνικής ταυτότητας για αιώνες. Για τον λόγο αυτό η διχοτομία της σχετικής βιβλιογραφίας υφίσταται έως και σήμερα, και παρά τις διάφορες και ευφυέστατες προσπάθειες συνδυασμού των δύο πλευρών, κανένα μέρος του στέμματος δεν μπορεί να σχετιστεί αναμφισβήτητα με το αρχικό στέμμα του Αγίου Στεφάνου. Όμως, η μοναδική σχέση ανάμεσα στο συγκεκριμένο κόσμημα του πρώτου Ούγγρου βασιλέα και τον ευρύτερα γνωστό θρύλο περί ουγγρικού στέμματος, του υπερανθρώπινου συνωνύμου του κράτους, ο οποίος εντοπίζεται αρχικά στις «Παραινέσεις» του βασιλιά Στεφάνου, αργότερα μεταμορφώνει το «Ιερό Στέμμα» στο κυριότερο αντικείμενο της τελετής της στέψης. Είναι αδύνατο να λυθεί το θεμελιώδες πρόβλημα αυτό στα πλαίσια αυτής της μικρής εισήγησης, ούτε κατέχω την κατάλληλη απάντηση. Αντιθέτως, θα ήθελα να δούμε για λίγο τα στοιχεία που διαθέτουμε έως τώρα σχετικά με το Ιερό Στέμμα των Ούγγρων, που μας προβάλλουν το οικουμενικό ιδεώδες του Βυζαντίου, το οποίο συνδέει την πνευματική κληρονομιά της αρχαίας Ρώμης με τις ιδέες των βασιλέων της Παλαιάς Διαθήκης και τα χριστιανικά δόγματα, και που εκφράστηκε από την Αυτοκρατορική Αυλή δια μέσου αυτού του σημαντικότατου αντικειμένου. Για τον λόγο αυτό δεν θεωρώ κατάλληλη την διάσπαση του στέμματος σε στεφάνη με τα εξαρτήματα («corona graeca») και τα διασταυρούμενα ελάσματα («corona latina»), προσέγγιση η οποία επικρατεί ήδη από το 1791. Αν και η ορολογία είναι σωστή όσον αφορά τις γλώσσες των επιγραφών, το οικουμενικό ιδεώδες όμως – εκδηλώνεται από την παράλληλη χρήση των δύο γλωσσών – το οποίο ασπάστηκαν τόσο η Βυζαντινή Αυλή, όσο η καθολική εκκλησία αλλά και

20

η ουγγρική βασιλική αυλή κατά τον 11ο-12ο αιώνα, προβάλλει κυρίως τον ρωμαϊκό χαρακτήρα του στέμματος. Από ποια στοιχεία αποτελείται λοιπόν; Ποιο άυλο περιεχόμενο μπορούμε να εντοπίσουμε θέτοντάς τα στο σωστό πλαίσιο; Βάση του Ιερού Στέμματος αποτελεί ένα περίβλημα, με δύο αντιδιαμετρικές τοξωτές απολήξεις μπροστά και πίσω κι εννιά πρεπενδούλια. Διακοσμήθηκε εναλλάξ με πολύτιμους λίθους και σμάλτινα πλακίδια, και πλαισιώνεται από σειρά μαργαριταριών από πάνω κι από κάτω. Οι τοξωτές απολήξεις φέρουν επίσης πολύτιμους λίθους και ειδικά σμάλτα a-jour. Στα μπροστινά χρυσά πλακίδια, κάτω από την κεντρική μορφή του Παντοκράτορα εικονίζονται οι Αρχάγγελοι Μιχαήλ και Γαβριήλ με αριστοκρατικές στολές, οι στρατιωτικοί Άγιοι Γεώργιος και Δημήτριος, οι δημοφιλείς ιαματικοί Άγιοι Κοσμάς και Δαμιανός. Στην πίσω απόληξη της στεφάνης παρίσταται σε θολωτό πλακίδιο ο αυτοκράτορας Μιχαήλ Ζ’ Δούκας. Κάτω από τον Μιχαήλ Ζ’ εικονίζονται ο Άγιος Κωνσταντίνος ο Πορφυρογέννητος και ο «Κράλης Τουρκίας Γεοβίτζας» δηλαδή ο βασιλιάς Γκέζα των Ούγγρων. Παράλληλα με τη βασιλεία του δεύτερου ηγεμόνας της Κωνσταντινούπολης ήταν ο προαναφερόμενος Μιχαήλ Ζ’, ο οποίος απόκτησε τον γιο του Κωνσταντίνο την ίδια χρονιά που στέφθηκε ο Γκέζα Α’. Οι δύο Βυζαντινοί αυτοκράτορες φέρουν φωτοστέφανα, τονίζοντας έτσι την εκπόρευση της εξουσίας τους από το θείο. Κρατούν λάβαρο, ενώ τα ονόματά τους γράφτηκαν με το αυτοκρατορικό πορφυρένιο χρώμα, φορούν όμοια, αυτοκρατορικά στέμματα με πλήρη εξάρτηση. Ο Μιχαήλ και ο Γκέζα απεικονίζονται με σπαθί στο αριστερό χέρι και την λέξη ΠΙΣΤΟΣ, που αναφέρεται στην κοινή τους ορθόδοξη πίστη. Ας μην ξεχάσουμε ότι πρόκειται για την εποχή μετά του 1054. Παρά τις μικρές διαφορές τους, τα σμάλτα αποτελούν μια σειρά, και σύμφωνα με τους περισσότερους ερευνητές πρόκειται για έργα των καλύτερων κατασκευαστών της Μέσης Βυζαντινής Περιόδου. Χαρακτηριστικά τους γνωρίσματα είναι η μεγαλειώδης παρουσίαση των προσώπων με αρχαίες αναλογίες, ενώ είναι αισθητή η χρήση πολλαπλών πλακιδίων τονίζοντας την αρμονία των εξωτερικών γραμμών. Παρατηρούνται και αφηρημένα βυζαντινά στοιχεία της εποχής – τα οποία απαντώνται σε Δυτικοευρωπαϊκά έργα ζωγραφικής και γλυπτικής επίσης – που προσδίδουν μια ξεχωριστή ατμόσφαιρα στο Άγιο Στέμμα. Τα σμάλτινα πλακίδια έχουν διάφορα διαφανή και μη χρώματα, και πρέπει να τονίσουμε το εξαιρετικό λευκό φόντο του μονογράμματος του Ιησού Χριστού. Αντιθέτως, στο εσωτερικό των διαφόρων εναλλασσόμενων τοξωτών και τρίγωνων απολήξεων του περιβλήματος η διακόσμηση είναι πιο χονδρικά φτιαγμένη με μια μοναδική τεχνοτροπία. Ο ερευνητής της British Museum, David Buckton βρήκε μερικά μικρά αντικείμενα που ετοιμάστηκαν παρομοίως· λαμβάνοντας υπόψη αφενός, ότι χρησιμοποιούνταν αποκλειστικά για την διακόσμηση συγκεκριμένου τύπου στεμμάτων με απολήξεις, που δεν σώζονται κάπου αλλού, κι αφετέρου

αποσυναρμολογώντας τα δεν χρησιμεύουν για κανέναν άλλο σκοπό, η σπανιότητά τους δεν πρέπει να μας εκπλήσσει. Τέτοια διακοσμητικά αρχιτεκτονικά στοιχεία απαντώνται ήδη από την όψιμη αρχαιότητα, ακόμα και με την εναλλασσόμενη εκδοχή. Την καλύτερη αναλογία πάντως παρουσιάζουν τα στέμματα των ηττημένων ηγεμόνων της Πρώιμης Βυζαντινής Περιόδου, που παρουσιάζονται στον ψηφιδωτό διάκοσμο του 7ου αιώνα από τον Ιερό Ναό του Σπηλαίου του Ιερουσαλήμ, με τους μοναδικούς υπαινιγμούς του Παραδείσου, έργο Βυζαντινών τεχνητών σε παραγγελία του χαλίφη Αμπντ Αλ Μαλίκ. Τα σχέδια απαντώνται άλλωστε και σε διάφορα δυτικά κοσμήματα με βυζαντινή επίδραση. Στους πολύτιμους λίθους κυριαρχούν οι σάπφειροι και οι γρανάτες, που συμπληρώνουν αμέθυστοι, σπινέλιοι και κορούνδια· τα υάλινα στοιχεία αλλά και ο σάπφειρος στο πίσω μέρος σίγουρα έχουν αντικατασταθεί. Αμφισβητείται έως και σήμερα εάν η στεφάνη και τα σμάλτινα πλακίδια αποτελούσαν ποτέ ενιαίο σύνολο. Πολλοί υποστηρίζουν ότι το περίβλημα και η διακόσμησή του είναι μεταγενέστερα, ή ότι τα πρεπενδούλια και το σμάλτο φιλοτεχνήθηκαν σε διαφορετικά μέρη. Άλλοι υποθέτουν ότι τα τρία πλακίδια με τους ηγεμόνες προστέθηκαν αργότερα, σε αντίθεση για παράδειγμα με την απεικόνιση της Παναγίας. Είναι γεγονός ότι το πλακίδιο με τον Μιχαήλ Ζ’ έχει αντικατασταθεί, έχει διαφορά στο μέγεθος. Για τα δύο υπόλοιπα δεν είμαστε βέβαιοι, πάντως η παράσταση του Γκέζα χωράει καλά στο πλαίσιό του. Αν αμφιβάλλαμε ότι αποτελούν ενιαίο σύνολο, αρκεί απλώς να δούμε την μεγαλύτερη συλλογή βυζαντινών σμάλτων της Γεωργίας, το τρίπτυχο «Παναγιά του Χάχουλι». Τα μετέφερε στην πατρίδα του η Γεωργιανή πριγκίπισσα Μαρία – σύζυγος του Μιχαήλ Δούκα – το 1072 για τον ετοιμοθάνατο πατέρα της. Από τις διάφορες εικόνες που παριστάνουν το ζεύγος ξεχωρίζει η κεντρική, με θέμα την στέψη τους από τον Χριστό, όπως μαρτυρεί και η επιγραφή. Παρά την εμφανέστατη σχέση τους με τα πλακίδια του Αγίου Στέμματος, το επίπεδό τους είναι χαμηλότερο – αρκεί να δούμε το δεξί χέρι του Αυτοκράτορα ή τις άλλες εικόνες. Εάν λοιπόν υπάρχουν τόσο μεγάλες διαφορές ανάμεσα σε έργα που υποτίθεται ότι φιλοτεχνήθηκαν στα Αυτοκρατορικά εργαστήρια, δεν είναι λογικό να πούμε ότι τα ελληνικά σμάλτα του Αγίου Στέμματος έχουν διαφορετική προέλευση. Είναι όμως διαφορετικό ζήτημα η σχέση τους με το περίβλημα. Αποτελεί σχεδόν κλισέ, αλλά πρέπει να τονίσουμε, ότι στο Βυζάντιο οι απολήξεις απαντούν στα γυναικεία στέμματα, ήδη από την Ύστερη Αρχαιότητα, αρκεί να δούμε την αυτοκράτειρα Θεοδώρα στα ψηφιδωτά της Ραβέννας, ή τις παραστάσεις ηγεμόνων στα βυζαντινά κέρματα· επίσης, στις παραστάσεις της συζύγου του Μιχαήλ Δούκα παρατηρούνται στέμματα που έχουν παρόμοια διαμόρφωση με το ουγγρικό. Εάν λοιπόν η στεφάνη είναι όντως βυζαντινή, θα πρέπει να είναι γυναικεία. Αυτό αμφισβητήθηκε από πολλούς, όπως μ.ά. και τον József Deér, βασιζόμενος στις μοναδικές διαφορές που δεν απαντώνται στο Βυζάντιο, δείχνουν όμως κάποιες ομοιότητες με ένα δαχτυλίδι του βασιλιά Μπέλα από τον τάφο του στο Fehérvár. Επιπλέον υπάρχει και η ενοχλητική, εμφανής ασυμμετρία ανάμεσα στα ελάσματα, τις απολήξεις και την διακόσμηση της στεφάνης. Υπάρχουν μερικά στοιχεία όμως που υποστηρίζουν τη βυζαντινή προέλευση. Πρώτον, η αντικατάσταση της πίσω εικόνας. Η χαρακτηριστική ρωμαϊκή παράδοση αυτή του «Damnatio memoriae» εφαρμοζόταν και στην Βυζαντινή Αυλή σε υπερβολικά μεγάλο βαθμό, όπως στο ψηφιδωτό του Κωνσταντίνου Θ’ και της Ζωής στην Αγία Σοφία, όπου εκτός από του αυτοκράτορα αντικαταστάθηκε και η εικόνα της συζύγου, αλλά ακόμη και του Χριστού, με βαρβαρικό τρόπο, παρόμοια με το Άγιο μας Στέμμα. Αν και τα περισσότερα βυζαντινά χειρόγραφα που δεν καταστράφηκαν φέρουν εικόνες του Μιχαήλ Ζ’, μετά την πτώση του αυτοκράτορα το 1078 όμως σβήστηκαν ή αντικαταστάθηκαν. Κατά συνέπεια, τέτοιου είδους παραστάσεις – όπως το Τρίπτυχο

του Χάχουλι και το Ουγγρικό Στέμμα – θα έπρεπε να διασωθούν μόνο στο εξωτερικό, μακριά από την βυζαντινή επιρροή. Η αντικατάστασή τους εκεί θα ήταν εντελώς παράλογο και ανέφικτο, εκτός αν γινόταν με αντικείμενο από την ίδια συλλογή. Είναι αυτονόητο, αν η στεφάνη είχε κατασκευαστεί στην Ουγγαρία, οι εικόνες θα προσαρμόζονταν ανάλογα με το μέγεθος των πλαισίων. Στους λόγους της αντικατάστασης θα πρέπει να επανέλθουμε αργότερα. Δεύτερον, το ζήτημα των πρεπενδούλιων, που ανήκαν μόνο στον αυτοκράτορα και την οικογένειά του, όπως μαρτυρούν τα σμάλτα του Αγίου Στέμματος και οι περιγραφές του Κωνσταντίνου Πορφυρογέννητου· στο βασιλικό κόσμημα του Γκέζα δεν υπήρχαν. Το αρχικό στέμμα έφερε τέσσερα πρεπενδούλια συνολικά, αργότερα όμως προστέθηκαν και άλλα πέντε. Τα δακτύλια από τα οποία κρέμονταν, ήταν συσσωματωμένα στην αρχική στεφάνη, μαζί με τα υπόλοιπα διακοσμητικά στοιχεία, τις ακίδες και τα σύρματα των μαργαριταριών, αλλά και τα πλαίσια των σμάλτων. Επομένως, αυτά ενισχύουν την άποψη ότι αρχικά ήταν γυναικείο στέμμα. Πριν την αποστολή του από το Βυζάντιο τα πρεπενδούλια αφαιρέθηκαν, στην Ουγγαρία όμως ξαναπροστέθηκαν και καινούρια επίσης. Η τρίτη απόδειξη δεν έχει αναφερθεί ακόμη, και είναι η μοναδική διαμόρφωση της εικόνας του Χριστού. Είναι λοξή, καθώς η κλίση και η θέση της ανταποκρίνεται πλήρως με την ενοχλητική ασυμμετρία της στεφάνης. Αξίζει να συγκριθεί η γραμμή βάσης των κυπαρισσιών δίπλα στον Χριστό με εκείνη του θρόνου. Είναι αδύνατο να είχε κοπεί με λάθος τρόπο, πρόκειται για ευσυνείδητο σχεδιασμό, είτε υποθέτουμε ότι ο κατασκευαστής έκανε λοξή κοπή, στην οποία προσάρμοσε μετά την κλίση της στεφάνης , είτε έγινε το αντίθετο. Η πρώτη εκδοχή είναι εντελώς παράλογη και άνευ προηγουμένου, ειδικά στην περίπτωση ενός τόσο σπουδαίου μάστορα, ενώ η δεύτερη φαίνεται απόλυτα λογική, δηλαδή την κλίση του σμάλτου προσάρμοσε στην ήδη υφιστάμενη στεφάνη, πράγμα που υποθέτει την ύπαρξή του την ώρα που συναρμολογήθηκε. Εάν όντως ισχύει αυτό, τίνος ήταν; Μήπως στην Ουγγαρία στάλθηκε αλλοιωμένο το στέμμα της Μαρίας της Αλανίας όπως το είδαμε στην εικόνα; Οι αγαπημένοι της μάστορες έκαναν και σφάλματα κάπου κάπου· παρόμοια κλίση παρατηρείται στην παράσταση του Χριστού ενός στέμματος, ή ακόμη και στο Τρίπτυχο του Χάχουλι, που οφείλονται στην αδεξιότητα του κατασκευαστή. Αυτό θα σήμαινε ότι η αυτοκράτειρα Μαρία είχε κάπως επαρχιακά γούστα, και στην βυζαντινή αυλή θα έφερε μάστορες από την πατρίδα της, οι οποίοι δεν είχαν καμία σχέση με την κατασκευή του Αγίου Στέμματος. Πιθανώς ανήκε στην Ευδοκία Μακρεμβολίτισσα, μητέρα του Μιχαήλ Δούκα. Ο πρώτος σύζυγός της ο Κωνσταντίνος Ι’ της εξασφάλιζε ενεργό ρόλο στην διακυβέρνηση, μετά τον θάνατο του οποίου ως κηδεμόνας του Μιχαήλ η ίδια κυβερνούσε την αυ-

21

τοκρατορία. Ξαναπαντρεύτηκε τον Ρωμανό Διογένη, ο οποίος ήταν φυλακισμένος για την επανάσταση που επιχείρησε με τους Ούγγρους, μέχρι που τον απελευθέρωσε και τον ανέβασε στον θρόνο. Το 1071 όμως ο αυτοκράτορας Ρωμανός κατά την Μάχη του Μαντζικέρτ αιχμαλωτίστηκε, και με βάση την απόφαση του Ιωάννη Δούκα, θείο του Μιχαήλ έχασε τον θρόνο. Για λίγους μήνες τότε – πριν αναγκαστεί να μπει σε μοναστήρι – η Ευδοκία συγκυβερνούσε με τον γιο της. Ο ανδρικός της χαρακτήρας παριστάνεται σε διάφορα έργα τέχνης, όπως στην κειμηλιοθήκη του Αγίου Δημητρίου στο Κρεμλίνο όπου απεικονίζεται μαζί με τον Κωνσταντίνο Ι’· κρατούν από μια σφαίρα και παραδόξως ο καθένας τους φορά ανδρικό στέμμα. Επίσης σε μια σφραγίδα από την περίοδο της συγκυβέρνησης παριστάνεται μπροστά από τον γιο της, πράγμα πρωτόγνωρο στην ιστορία του Βυζαντίου. Αυτό θα εξηγούσε και την αντικατάσταση των εικόνων. Πιθανόν στην κυρίαρχη θέση αρχικά να βρισκόταν ο σύζυγος Κωνσταντίνος Ι΄, δίπλα του οι συναυτοκράτορες Μιχαήλ Δούκας και Κωνσταντίνος· ο δεύτερος δεν ήταν ο γιος του, αλλά ο Πορφυρογέννητος αδελφός του, ο οποίος παριστάνεται με μαύρα μαλλιά και μάτια, ενώ ο μικρός Κωνσταντίνος ήταν ξανθός και ηλικίας 1 με 3 ετών. Ο χαρακτηρισμός «Πορφυρογέννητος» ήταν τόσο σημαντικός, που στέφθηκε πριν από τον μεγάλο αδελφό του Μιχαήλ. Η στέψη του μεσαίου αδελφού έλαβε χώρα μόνο επί Ρωμανού, τότε ίσως και η δική του εικόνα να προστέθηκε στο ουγγρικό στέμμα, όπως παριστάνεται στην άλλη όψη των κερμάτων του Ρωμανού και της Ευδοκίας. Η εμφάνιση του Πορφυρογέννητου σήμαινε την απαρχή μιας ανεπίσημης αλλά πολυπόθητης δυναστείας. Σ’ αυτό αναφέρεται ίσως και η παράσταση της ακακίας στο αριστερό χέρι του νέου αυτοκράτορα, αναφορά στoν φόβο του γνωστού εξευτελισμού των παίδων-ηγεμόνων στην Ρωμαϊκή Αυτοκρατορία. Το μόνο πρόβλημα – όπως υποστηρίζουν πολλοί – είναι η έλλειψη γυναικείων μορφών σε τέτοιου είδους στέμματος. Αυτό εξηγείται πραγματικά δύσκολα, είναι πιθανό όμως η Ευδοκία με αυτόν τον τρόπο να τόνιζε συμβολικά τον ρόλο της ως συναυτοκράτειρα. Μετά την πτώση της αυτοκράτειρας όμως, όταν το στέμμα στάλθηκε στην Ουγγαρία, ο Γκέζα ήταν ήδη βασιλιάς, κι αυτό σημαίνει ότι βρισκόμαστε σίγουρα μετά το 1074· ο νεαρός Κωνσταντίνος ο Πορφυρογέννητος, γιος του Μιχαήλ και της Μαρίας της Αλανίας βρισκόταν επίσης στην εξουσία. Ποιος το φορούσε άραγε; Από τα βυζαντινά χρονικά του Σκυλίτζη γνωρίζουμε ότι ο διάδοχος του Μιχαήλ, ο Νικηφόρος Γ’ Βοτανειάτης είχε παντρέψει την ανιψιά του από το γένος των Συνοδινών στον Ούγγρο βασιλιά· εκείνη, μετά τον θάνατο του συζύγου της επέστρεψε στην Κωνσταντινούπολη, όπου συγκυβερνούσαν πλέον οι θείοι της, κι έτσι η απεικόνιση του Κωνσταντίνου στο στέμμα αντικαθίσταται. Μετά από λίγη σκέψη έγινε φανερό, ότι η Βυζαντινή βασίλισσα των Ούγγρων, η οποία υποτίθεται ότι ονομαζόταν Αρετή θα ήταν σύζυγος του Γκέζα Α’, ο οποίος απεβίωσε το 1077. Καθίσταται επίσης δυνατό, ότι μητέρα του δεύτερου γιου του Άλμος υπήρξε η ίδια. Το γεγονός ότι η βασίλισσα φορά τις εικόνες του συζύγου της και του αυτοκράτορα δεν σήμαινε ότι ο Γκέζα υποτάχθηκε στο Βυζάντιο. Το στέμμα αυτό δεν θα ήταν λογικό να επιστραφεί, ή να το εμπιστευτεί στον κουνιάδο του Λάσλο για να περάσει τελικά στον Άλμος. Αυτό μπορεί να αποτελεί το πρώτο σημάδι μιας μετάβασης, διότι στο εξής τα τέτοιου είδους στέμματα εμφανίζονται και ως ανδρικά, και σε μη βυζαντινές περιοχές με βυζαντινή επιρροή, όπως για παράδειγμα στην Βενετία στο μωσαϊκό της Ανάστασης ή την παράσταση του Δαυίδ και του Σολομώντος, κλπ., ή με την μορφή στέμματος με απολήξεις και διασταυρούμενα ελάσματα, όπως στην σαρκοφάγο του Φρειδερίκου και του πατέρα του στο Παλέρμο. Από τα διάφορα στοιχεία θα πρέπει να αναφερθούμε οπωσδήποτε στην παράσταση του Χριστού στην κεντρική τοξωτή απόληξη. Αναφέρθηκε από πολλούς η αποκλειστικό-

22

τητα της σύνθεσης με τα κυπαρίσσια, που απαντάται επίσης στην κορυφή του Ιερού Στέμματος. Ας μην παρεξηγηθούμε, κυπαρίσσια που κλίνουν προς το κέντρο απεικονίζονται συχνά π.χ. δίπλα σε αγίους, σκεύη, τον σταυρό, πιάτα της Ευχαριστίας αλλά και στον Χριστό εμφανιζόμενο μπροστά στις Μαρίες. Σε τέτοιες περιπτώσεις τα κυπαρίσσια συμβολίζουν τον κλειστό κήπο του Παραδείσου, όπως παρατηρείται και στο τρίπτυχο σταυρό του Harbaville, όπου το λιοντάρι παίζει με το πρόβατο. Τι σημαίνουν λοιπόν όλα αυτά; Πρόκειται για σαφής αναφορά στην έντονη αντίληψη του αποστόλου Παύλου, ότι ο Χριστός είναι δεύτερος Αδάμ. Αρκεί να αναφερθούν μερικά μωσαϊκά από εκκλησίες της Συρίας του 5-6 αιώνα, όπου ο Αδάμ κάνει σαν να κάθεται στον θρόνο, ντυμένος στην φορεσιά της δόξας, όπως στο Huarte. Να προστεθεί, ότι στα πρώιμα κείμενα της Συρίας η ενδυμασία της δόξας και το στέμμα είναι συχνά εναλλάξιμα. Αφετέρου, βασικό στοιχείο του ηγετικού δόγματος είναι η αποκατάσταση της δόξας – ή με την ειδωλολατρική Ρωμαϊκή ορολογία: της «χρυσής εποχής του Κρόνου»· Το αυτοκρατορικό μεγαλείο στην εκκλησιαστική λογοτεχνία της εποχής συχνά αναφέρεται ως σύμβολο της αρχέγονης δόξας, αντίληψη που ήταν ιδιαίτερα διαδεδομένη στο Βυζάντιο κατά τα μέσα του 11ου αιώνα. Παρ’ όλα αυτά αυτό εκδηλώνεται στα όσα συμβαίνουν κατά την Καθαρά Δευτέρα, με την έναρξη της νηστείας. Είναι η μοναδική ημέρα όταν ο αυτοκράτορας ασκεί καθήκοντα αρχιερέα στην Αυλή· σύμφωνα με το θέμα των θείων λειτουργιών της ημέρας αυτής μιλά για την ανανέωση της Αδαμικής φύσης, διότι όλη η αυτοκρατορία, στερούμενη τα τρόφιμα μπαίνει στον Παράδεισο δίπλα στον Χριστό. Ο Μιχαήλ Ψελλός – κορυφαίος επιστήμων της εποχής και διδάσκαλος του Μιχαήλ Δούκα – είχε συντάξει παρόμοιες ομιλίες στο όνομα διαφόρων αυτοκρατόρων. Η ίδια σκέψη φαίνεται πως επικρατούσε και στην Ουγγαρία, όπου ακόμη και στον «Σύνοδο του Szabolcs» εκφράστηκε έντονη επιμονή στην Δευτέρα ως η πρώτη μέρα της νηστείας της Σαρακοστής, παρά τις συνήθειες της Καθολικής εκκλησίας, και δύσκολα επέτρεψαν στους Δυτικούς να κάνουν διαφορετικά. Αυτό φυσικά υποθέτει την κορπορατική αντίληψη του έθνους, και φορέας αυτού του ιδανικού υπήρξε το κάτω μέρος του Αγίου μας Στέμμα, υπό οποιαδήποτε μορφή κι αν έφτασε στην Ουγγαρία. Ίσως σ’ αυτό βρήκαμε μια άγνωστη πτυχή του μεταγενέστερου Δόγματος του ουγγρικού Αγίου Στέμματος, τονίζοντας τον δυναμικό και πνευματικό χαρακτήρα του έθνους, των κοινοτήτων. Τέλος θα πρέπει να τονίσω λοιπόν, ότι αναπαριστώντας την ιστορία, το κάτω μέρος του Ιερού μας Στέμματος είναι ένα, ή και το μοναδικό απομεινάρι της πραγματικής νόμιμης Ρωμαϊκής Αυτοκρατορίας, και ανακατασκευασμένο μεταμορφώθηκε σε φορέα της εθνικής ενότητας και της ελευθερίας του ουγγρικού λαού. Το Βυζάντιο υπερέβη τα όριά της μόνο εν ώρα έσχατης ανάγκης, το κειμήλιο αυτό το έδωσε για αντάλλαγμα της βοήθειας και της συμμαχίας, τονίζοντας κυρίως τις τρεις πτυχές της εξουσίας, όπως αυτό παριστάνεται στην απεικόνιση των τριών ηγεμόνων στο πίσω μέρος. Λόγο έλλειψης χρόνου δεν μπορώ να αναφερθώ στο γεγονός ότι το τελευταίο στοιχείο συμβολίζει την τήρηση, ή και την «αποκατάσταση» του ιδεώδους του βασιλιά Αγίου Στεφάνου, από την άποψη του ρωμαϊκού δικαίου, πράγμα στο οποίο προέβησαν και οι Ούγγροι ηγεμόνες μόνο εν ώρα ανάγκης. Αν και δεν έχουμε αναλύσει το πάνω μέρος, το «Αποστολικό», ίσως δεν είναι υπερβολή να πούμε ότι δεν υπάρχει ύψιστο σύμβολο της Ευρώπης – ή κάποιας μορφής ευρωπαϊκής ιδιότητας – από το Ιερό Στέμμα. Μετάφραση: Βασίλης Στεφόπουλος (Το ανωτέρω κείμενο είχε αρχικά παρουσιασθεί, υπό την παρούσα δημοσιευμένη μορφή στο Συνέδριο «Χίλια χρόνια ελληνο-ουγγρικών σχέσεων» που έλαβε χώρα στο Ουγγρικό Κοινοβούλιο (19.10.2016). Αποτελεί ιδιαίτερη τιμή η επαναδημοσίευση, του στο Περιοδικό «Ελληνισμός». Ευχαριστούμε τον κ.Kiss για την συνεργασία με το Περιοδικό μας) – α.οικ

Kiss Etele A SZENT KORONA ÉS BIZÁNC

„És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is” (1Kor 15, 49) Amióta Révay Péter koronaőr „De Monarchia et Sacra Corona regni” című műve posztumusz megjelent 1659-ben, s e műben a szerző leírja a korona hátán lévő Konstantint ábrázoló görög feliratos képet, azóta nem lehet megkerülni a Szent Korona bizánci vonatkozásait, de beszélni róluk kétszeresen is nehéz feladat.

Egyrészt a Szent Korona abroncsán szereplő görög feliratos zománcok 1791-es alaposabb megismerése és elemzése után – amelyben az akkori Magyarország legfontosabb ortodox egyházi méltóságai is részt vettek – világossá vált, hogy ezek a zománclemezek a konstantinápolyi császári udvarból érkeztek ajándékképp, méghozzá az ábrázolt személyek azonosítása alapján 1074 és 1077 között, s egyúttal ezek Szent Koronánk egyedül egyértelműen datálható részei, ennél fogva különösen is hatalmas méretűvé duzzadt a róluk szóló irodalom, amit átfogni ilyen szűk keretek közöt lehetetlen. Másrészt viszont az így nyújtott datálás és keletkezési hely éles ellentétben áll azzal az eredetlegendával, amit a Szent Koronával kapcsolatban évszázadok óta ismerünk, s ami a magyar nemzettudat legfontosabb alapelemét is alkotta.

Ennél fogva a Szent Korona könyvtárnyi irodalmán belül ez a dichotómia mindmáig meghatározó maradt, és számos rendkívül ötletes összeegyeztetési kísérlet ellenére sem lehet mindmáig egy részt sem egyértelműen Szent István eredeti koronájához kötni. Márpedig az az egyedülálló kapcsolat, ami a középkorban Európa-szerte ismert elvont koronaeszme, mint a királyság, azaz „ország” személyeken túli ideájának szinonímája, valamint az alapító király konkrét insigniája között fennáll Magyarországon, s ami már csírájában Szent István Intelmeiben is nyomon követhető, később pedig a királyavatási szertartás legfontosabb kellékévé is változtatta „Szent István koronáját” vagy a „Szent Koronát”, feltételezi ezt a kapcsolatot. Ennek az alapproblémának a megoldása nem lehet e rövid előadás témája, és egyébként sincs erre megfelelő válaszom. Ezzel szemben szeretnék betekinteni abba a jelentésbe, amit a Szent Korona rendelkezésünkre álló elemei közölnek a számunkra és feltételezhetően eredeti címzettjei számára abból az egyetemes császári ideából, amelyet a Konstantinápolyban székelő, de az ókori Róma örökségét hordozó, s azt az ószövetségi uralkodói eszmével és keresztény doktrínával ötvöző császár, a rómaiak császára és udvara egy ilyen fontos tárgyon keresztül ki tudott fejezni. Ennek megfelelően a szakirodalomban 1791-től fogva elterjedt kettéosztást „corona graecára” az abroncsra és a hozzátartozó elemekre, és a „corona latina”, a keresztpántra, nem tartom teljesen adekvátnak. Bár a képeken szereplő feliratok nyelvét illetően pontos a megnevezés, a két nyelv használatában megnyilvánuló egyetemes szándék, ami úgy a császári udvarnak, mint a római egyháznak, de még a magyar udvarnak is különböző mértékben sajátja volt a 11–12. század során, elsősorban a korona egészének eszmei római voltát akarta kifejezni saját népén keresztül is. Mégis milyen elemekből áll? És ezek milyen eszmei mondanivalót hordoznak, amit megfelelő kontextusba helyezésükkel fel tudunk tárni?

A Szent Korona alapját egyértelműen egy abroncs alkotja, pártadíszekkel elöl és hátul, kilenc függővel, pendíliával vagy görögül kataszeiszthával, s az abroncsot drágakövek és rekeszzománcok díszítik felváltva, melyeket gyöngyök sora keretel alulról és felülről,

a pártára pedig további drágaköveket helyeztek, a pártát pedig nagyon sajátos áttört, ún. a-jour zománcok díszítik. Az aranyhátterű rekeszzománcokon elöl kiemelt helyen, a párták közepén trónoló Krisztussal kezdve jelen vannak a mennyei és földi hatalom képviselői. A mennyei erők vezérei: Mihály és Gábriel arkangyal császári ruhában, a harcos szentek párja: György és Demeter, a közkedvelt gyógyító szent testvérpár: Kozma és Damján, valamint három világi uralkodó, ketten a rómaiak császárai: Dukász Mihály, aki Krisztushoz hasonlóan ki van emelve hátul, és képmása Krisztuséhoz hasonlóan félköríves, valamint az abroncson a szentek sorában Bíborbanszületett Konstantin, illetve Turkia királya, králésza, Geobitzasz, aki egyértelműen I. Géza magyar királlyal azonosítható, akinek uralmi évei alatt (1074–77) az ábrázolt Dukász Mihály uralkodott főcsászárként Konstantinápolyban (1071 és 1078 között), s akinek épp 1074-ben született Konstantin nevű fia.

Mihály és Konstantin egyaránt uralkodói glóriával mutatkozik meg, ami hatalmuk isteni szentesítésére és egyedülálló szerepére utal, jobbukban mindketten a konstantini uralkodói jelvényt, a labarumot tartják, és feliratuk piros színű a császári bíbornak megfelelően. Koronájuk is hasonló, sapkaszerű, középső kiemelkedéssel és függőkkel. Mihályt és Gézát viszont a baljukban tartott kard és a feliratukban szereplő pistos (=hívő) jelző kapcsolja össze, amely közös ortodox hitükre utal, ne felejtsük el, egy olyan korszakban, ami már 1054 után volt. Ezek a zománcok apró belső variációik ellenére egy sorozatot alkotnak, és szinte minden zománckutató megegyezik abban, hogy az adott időszak, az ún. közép-bizánci kor közepe legjelesebb udvari mesterei egyikének alkotása. Jellemző rájuk a monumentális alakfelfogás antik arányokkal, miközben a kiegyensúlyozott rekeszvezetésen belül is érzékelhető az alakok fő vonalait erősebb rekeszekkel kiemelő harmonikus rajzolat, de ezt olyan elvont elemek is tarkítják, mint a helyenként megjelenő forgók, aminek lenyomata a korabeli zománcokon, de egyúttal a bizánci hatások nyomait őrző nyugat-európai román festészet és kőfaragás emlékein is megtalálható, különleges dinamikát kölcsönözve eme alkotásoknak. A zománcok színeiben a különféle transzlucid és opak színek egyaránt jelen vannak, s külön kiemelendő az, hogy a Krisztus szent nevét jelölő négybetűs monogramot (IC XC) fehér háttérű medalionnal emelik ki. Ehhez képest a váltakozva félköríves és háromszögű, közép felé emelkedő magasságú pártadíszeken belül a pikkelyszerű pártadísz rajzolata sokkal durvább, bizonytalan, s technikájukkal eléggé egyedülállóak. David Bucktonnak, a British Museum kutatójának sikerült néhány apró, hasonló technikájú bizánci tárgyat találnia, s tekintettel e tárgyak

23

korlátozott felhasználására, miszerint szinte csakis egy sajátos típusú, pártás koronához alkalmazhatók, s ilyenek nem maradtak fenn másutt, szétszerelve pedig nem igen használhatók fel már más kontextusban, ezért ritkaságuk már nem olyan meglepő. Ilyen pikkely, vagy pávatolldísz a kései antivitástól fogva számos építészeti elemen, pl. áttört mellvéden is megtalálható, még váltakozó félköríves és háromszögű elrendezésben is, de legjobb analógiáit mégis inkább kora-bizánci eredetű koronák ábrázolásán találjuk, mint amilyen a feltehetően legyőzött uralkodók koronáit ábrázoló, sajátos paradicsomi konnotációjú mozaikdísz a jeruzsálemi Szikladómban a 7. század legvégéről, amely bizánci mesterek alkotása volt az Omajjád Abd-al-Malik kalifa megrendelésére. Másrészt korabeli nyugati, bizánci hatású zománcos ékszerekről is ismerjük, így sasos fibulákon. Az ékkövek között a zafírok, almandingránátok dominálnak, amit kiegészítenek a csúcsokon és a függőkön amethisztek, spinell és korund(?), de az abroncs hátsó felén elhelyezett üvegek feltehetően, a leghátul lévő zafír pedig biztosan kicserélt.

Ennek az alsó résznek és a díszítésüket alkotó zománcoknak az eredeti összetartozása nagy vitákat váltott ki, ma sincs egyértelmű megoldás. Sokan úgy tartották és tartják, hogy az abroncs maga, avagy egyes részei, mint például a pártadíszek, későbbiek, vagy a függők nem a bizánci udvarban készültek, ott, ahonnan a zománcok származnak. Mások pedig a datálást meghatározó hátsó uralkodói hármast tekintik későbbi hozzátételnek, pl. a Révaynál említett Szűz Mária képe helyett. Tény az, hogy a hátsó császári képmás, Dukász Mihály, egyértelműen cserére utal, nagyobb a kereténél. A másik kettő képmás esetében is szó lehet cseréről, de ott ez nem egyértelmű, a keretükbe elég jól beleillenek, különösen Géza képmása. Ha kétségeink lennének ezek összetartozásáról, elég csak egy szempillantást vetni a bizánci zománcok legnagyobb grúziai/georgiai gyűjteményére, az ún. Chachuli istenszülő-ikon triptichon formájú keretébe foglalt egyes zománcokra, melyeket Dukász Mihály felesége, a grúz hercegnő, Alániai Mária/Márta császárné vitt haza 1072-ben, amikor haldokló atyját, IV. Bagratot meglátogatta. Ezek között több kép ábrázolja a párt, a leghíresebb az ikon fő tengelyében elhelyezett zománckép, mely közös koronáztatásukat ábrázolja Krisztus kezéből, ahogy a felirat is tanúskodik róla. A zománckép elég egyértelműen mutatja a stílusközösséget a Szent Korona zománcaival, de színvonala messze áll tőle.

Elég csak a császár jobb karjának elrajzolt vonalát nézni. További zománcok is ugyanezt a benyomást keltik. Tehát ha a császári udvarban is ekkora eltérések lehettek, feltehetőleg azonos vagy közeli műhelyből származó zománcok esetén, akkor nehéz elszakítani egymástól a Szent Korona görög zománcait.

Más kérdés azonban a kapcsolatuk a hordozó abronccsal. Elöljáróban le kell szögezni, ami szinte közhely az irodalomban, hogy a bizánci udvari ábrázolásokon oromdísszel csak női koronák jelennek meg, s ez már a késői-antikvitástól így van, elég csak egy pillantást vetni Teodóra császárné ravennai mozaikjára, vagy bizánci pénzek sorára, összehasonlítva azt bizánci császárábrázolásokkal. Felhozható még Dukász Mihály feleségének néhány portréja, közülük egy ólombulláé, ahol a koronánk abroncsához igen közeli elrendezést láthatunk, egy soros koronával. Amennyiben tehát az abroncs is bizánci, akkor női korona lehetett. Sokan megkérdőjelezték azonban ezt, többek között Deér József is. Tették ezt a nagy üres felületek, illetve a sajátos kőfoglalatok miatt, melyeknek nincs párja Bizáncban, viszont távoli párhuzamát al-

24

kotja a III. Béla fehérvári sírjában talált gyűrű. Emellett még felmerült a zavaró aszimmetria is, ami az oromdíszek és az ahhoz igazodó pántok és az abroncs dísze között fennáll, ami leginkább szemből látszik. Néhány jel azonban elég erősen amellett szól, hogy valóban egy eredeti bizánci koronával van dolgunk. Az egyik ilyen jegy éppen a hátsó kép kicserélése. A Damnatio memoriae jellegzetes római szokás, amit a 11. századi konstantinápolyi udvar előszeretettel gyakorolt, néha egészen érthetetlen mértékben, mint IX. Konstantin és Zoé mozaikján a konstantinápolyi Hagia Sophiában, ahol nem csak a bukott császár helyére került új kép, hanem feleségéét, a hatalomban maradt Zoéét, sőt Krisztusét is kicserélték, méghozzá a Szent Korona zománcához hasonlóan eléggé barbár módon, nem törődve a kinézettel. Bár talán a legtöbb bizánci császárábrázolás kéziratokban épp az ábrázolt uralkodóról, Dukász Mihályról maradt fenn, és sok meg is semmisült, mégis ezeket a portrékat a császár 1078-as bukása után gondosan kivakarták, vagy kicserélték, ahogy a képeken láthatjuk. Ennélfogva csak külföldön maradhattak meg ilyenek, mint a Chachuli triptichonon vagy a magyar koronán, melyek 1078 után már távol kellett, hogy essenek a bizánci befolyás alól. Ezeknek a távoli területen való későbbi kicserélése teljesen értelmetlen és megoldhatatlan lett volna, hacsak nem egy másik, azonos együttesből való tárgyról származó zománccal pótolják azt. Nyilvánvaló viszont, hogyha például Magyarországon állítják össze a korona abroncsát, akkor a meglévő képhez méretezik a keretet. A lecserélés okára vissza kell még térni.

A másik fontos elem a függők kérdése. Ilyenek Konstantinápolyban csak a császárt, megkoronázott utódját, társcsászárát és feleségét illették, ahogy azt VII. Bíborbanszületett Konstantin leírásából tudjuk, illetve a Szent Korona zománcain is láthatjuk, Gézáén nem. Ilyen függőket tartó karikákból az eredeti koronán négy volt (egy letört belőle), később kiegészítették egyszerű átfúrással kilencre a számukat. A tartó gyűrűk az eredeti abroncs részei voltak, arra hidegforrasztással rögzítették őket, a többi dísszel, gyöngydróttal, gyöngytartó csapokkal és a zománcok kereteivel együtt. Ez tehát arra utal, hogy eredetileg császárnői korona volt. Magyarországra küldéskor ezt levették, nálunk viszont újakat tettek rá, sőt ki is egészítették azt.

A harmadik, talán legfontosabb, de eddig ebben az összefüggésben nem említett bizonyíték a Krisztus kép sajátos felépítése.

A kép ugyanis ferde, és elhelyezkedése, dőlésszöge teljesen megegyezik a korona abroncsának bántó aszimmetriájával. Érdemes összehasonlítani a Krisztus oldalán álló ciprusok alapvonalát, vízszintesét a közöttük álló trónus alapvonalával. Ezt elszabni vagy leszabni így nem lehetett, csak tudatosan tervezni. Vagy azt feltételezzük, hogy a zománckészítő mester ferdére szabta, és esetleg ehhez igazította a korona ferdeségét, vagy fordítva. Az első megoldás nyilvánvalóan teljesen logikátlan és példa nélküli, különösen egy ilyen jelentős mester esetében, a másik eset viszont teljesen elképzelhető az ő érzékenységének megfelelően, azaz hogy a meglévő abroncshoz igazította a zománc ferdeségét. Ez pedig feltételezi annak meglétét, amikor összeszerelték. Ha ez így van, kié is lehetett? Esetleg Alániai Mária egy rontott(?) koronáját küldték volna el a magyar udvarba, ahogy láttuk a bullaképén? Kedvenc mesterei bizony elkövettek hibákat. Még egy hasonló, feltehetőleg korona orommezőjéről származó Krisztus ábrázoláson, szintén a Chachuli triptychonon is láthatunk sajátos ferdeségét, de ez csak nehezen tűnik fel a mester hiányos kézügyességéből kifolyólag.

Ezek szerint Mária császárnének kissé provinciális volt az ízlése, és feltehetőleg a császári udvarban is inkább hazájabéli mesterekkel vetette körül magát, akiknek a szent korona zománcaihoz kevés közük lehetett. Valószínűbb tulajdonos Dukász Mihály anyja, Eudokia Makrembolitissza lehetett, az egyik legnagyszerűbb császárné a krónikák szerint, akinek már eredeti férje, X. Konstantin is fontos szerepet nyújtott a kormányzásban, és annak halála után VII. Mihály gyámjaként ő vezette a birodalmat újabb házasságáig, amit Romanosz Diogenész hadvezérrel kötött, akit egyébként a magyarokkal együtt végrehajtott lázadásért börtönben tartottak, mielőtt kihozatta volna onnan és trónra nem ültette. 1071-ben viszont a mantzikerti csatában Romanosz császár a törökök fogságába került, s ekkor Joannész Doukasz, Mihály nagybátyja határozatára Romanoszt megfosztották a császári címtől, sőt útban hazafelé szeme világától is. Ekkor néhány hónapra Eudokia még együtt uralkodott a fiával, mielőtt kolostorba nem kényszerítették még 1071-ben. Ez a férfias szerepe több ábrázoláson is megnyilvánul, mint a X. Konstantinnal együtt megjelenő képén a moszkvai Kremlben őrzött Szent Demeter ereklyetartón, ahol mindketten glóbuszt tartanak és paradox módon mindekettőjüket férfikoronával ábrázolják, majd amikor 1067-ben, az egyébként már felnőtt fia helyett régensként uralkodott, egyik bullájukon őt ábrázolták a fő helyen fia előtt, ami egészen egyedülálló a bizánci uralkodóábrázolásokon. Ez megmagyarázná a képek – akár többszöri – cseréjét is. Az eredeti elrendezésben így a fő helyen a férje, X. Konstantin állhatott, a két mellékhelyen az akkor társcsászári tisztséget viselő Dukász Mihályt és Konstantint, aki akkor még nem Dukász Mihály fiát, hanem Bíborbanszületett öccsét, Konstantint vagy Constantinust jelentette, akire egyébként is jobban ráillik az ábrázolás haj- és szemszíne, mint a köztudomásúlag szőke kis Konstantinra, aki a korona elküldésekor 1 és 3 év között lehetett. Épp az öccs esetében a Bíborbanszületett tiszt olyan fontos volt, hogy előbb koronázták meg, mint idősebb bátyját, Mihályt, s középső testvérük, Andronikosz megkoronázására is csupán Romanosz idején került sor, amikor esetleg az ő képe is odakerülhetett a koronára, ahogy azt Romanosz és Eudokia pénzeinek túloldalán is láthatjuk. A Bíborbanszületett tisztség a dinasztiaalapítás Bizáncban soha nem hivatalosított, mégis nagyon várt folyamatának az ígéretét nyújtotta. Talán erre utal mintegy ellensúlyképp az akakia is az ifjú császár kezében, egy szalaggal átkötött szalag, benne porral a fiú baljában, ami egy Memento mori jelkép, és az uralkodógyermekeknek a római birodalomból oly jól ismert gyakori elfajzására, illetve az attól való félelemre utalt. A gond ezzel az, amit sokan megjegyeztek már, hogy egy ilyen koronán elvárnánk női szenteket, aminek nyoma sincs. Ezt valóban nehéz megmagyarázni, de lehet, hogy az egyébként „superwomannak” tekinthető császárnő a társcsászári szerepét ezzel is kiemelhette szimbolikusan.

Amikor viszont a császárnő megbukott, és Magyarországra küldték a koronát, akkorra már Géza királyi címet viselt, tehát erre 1074 után került sor, s ekkor az öccsöt kiütötte a nyeregből az újonnan Bíborban született Konstantin, Mihály és Alániai Mária fia. Ki lehetett a viselője? Skylitzes continuatus bizánci krónikájából tudjuk, hogy a Mihályra következő császár III. Niképhoros Botaneiates, unokahúgát, egy Szünadénosz családból származó leányt feleségül adta, de még korábban(!) a magyar királyhoz, aki férje halála után visszatért Konstantinápolyba, ahol addigra már nagybátyja volt a császár, és feltehetőleg testvére társcsászár is lett, ezzel túllépve a koronán ábrázolt Konstantinon. Ebből némi sakkozás nyomán kiderült, hogy a magyar krónikákban sajnos ismeretlenül maradt, de egyesek szerint Areté nevet viselt bizánci királynénk I. Géza felesége lehetett, s így 1077-es halála után visszatérhetett Bizáncba. Emellett elképzelhető, hogy Géza második fia, Álmos már tőle származott.

Királynőként viselve a császár és férje képmását, ez nem jelent Géza számára behódolást Bizáncnak. Egy ilyen koronát nyilván nem volt értelme visszavinnie, esetleg sógorára, Lászlóra hagyta, hogy idővel fiának, Álmosnak adja tovább. Ez egy sajátos hangsúlyeltolódás első tanúja is lehet, hiszen bizánci hatású, de nem bizánci területeken ekkortól fogva meg-megjelenik férfiko-

ronaként is a nyitott pántos korona, mint pl. Velencében, a Feltámadás mozaikján Dávid és Salamon ábrázolásán stb., illetve egybeépített formában, pántos korona is oromdíszekkel, mint II. Frigyes és apja szarkofágján Palermóban.

A számos még tárgyalatlan elem közül, mint amilyen a kövek szimbolikája, a függők vagy a pártadísz jelentése, egyet kell feltétlenül kiemelni: a Krisztus ábrázolást. Sokan elmondták már, hogy a trónoló Krisztus ciprusokkal a kétoldalán mennyire egyedülálló, egyedül itt és a Szent Korona tetején található meg. Ne értsük félre, középre hajló ciprusok gyakran előfordulnak, pl. erények, szent alakok, avagy a kereszt mellett, de még álló Krisztus mellett is, amikor pl. a feltámadás után megjelenik a Máriáknak vagy egy eucharisztikus tálon. Ilyenkor a ciprusok egyértelműen a zárt kertet, illetve a Paradicsomot jelképezik, ahogy azt a Harbaville triptychon keresztje alatt megfigyelhetjük: oroszlán játszadozik báránnyal a fák tövében. Mi tehát ennek a paradicsomi Krisztusnak a jelentése?

Nyilvánvaló az utalás Krisztus mint második Ádám Pál apostolnál erőteljesen jelenlévő doktrinájára. Elég csak néhány 5–6. századi szír templomi padlómozaikot említeni, ahol ugyanilyen trónoló pozícióban jelenik meg a dicsőség öltözetét viselő Ádám a Paradicsomban (pl. Huarte). Hozzá kell tenni, hogy a dicsőség öltözete és a korona már a korai szír szövegekben is gyakran felcserélhető.

Másrészt az uralkodói doktrina egyik konstans eleme a paradicsomi dicsőség – vagy pogány római kontextusban a saturnusi aranykor – helyreállítása. A császári pompa maga is gyakran ennek az őseredeti dicsőségnek a jelképeként jelenik meg a kortárs lelki irodalomban. Ez a paradicsomi tematika a bizánci uralkodói ideológián belül s különösen a 11. század közepén rendkívül el volt terjedve. Mégis a legsajátosabb megvalósulását a nagyböjt első hétfőjének, a tiszta hétfőnek az eseményei mutatják, amikor mindenki böjtölt. Ez az egyedüli nap, amikor a császár főpapi funkciót gyakorolva prédikál az udvarnak, s ennek tematikája a nap liturgiai tartalmának megfelelően az ádámi természet megújulásáról szól, hiszen az egész birodalom egy testként fosztja meg magát ilyenkor az ételtől, s ezzel lép be – a császár vezetésével – a Paradicsomba Krisztushoz. Ilyen beszédek fennmaradtak épp a kor vezető tudósától, filozófusától és államférfiától, Michael Pszellosztól, Dukász Mihály nevelőjétől, melyeket több császár, többek között tanítványa, Mihály nevében is írt, hasonló tematikával. Ugyanez a tematika releváns lehetett Magyarországon is, ahol még a szabolcsi zsinaton is ragaszkodtak a magyarok a tiszta hétfői böjtkezdéshez a latin egyház szokásaival szemben, és csak nehezen engedték meg a beköltöző nyugatiaknak, hogy ők ne így tegyenek.

Ez nyilván feltételezi a nép korporatív felfogását, s e gondolat hordozója volt Szent Koronánk alsó része, akármilyen formában is érkezett Magyarországra. A későbbi Szent Korona tan egyik nem sejtett csíráját taláhatjuk meg talán benne, kiemelve a közösség, a nép dinamikus és spirituális jellegét.

Végezetül ki kell hangsúlyoznom, hogy Szent Koronánk alsó része tehát így rekonstruálva a valódi, jog szerinti Római Birodalom egy, sőt talán egyetlen megmaradt darabkája, amely átépítve a magyar szabadság és a nép, illetve a nemzet egysége hordozójává vált. A Birodalom csak végszükségében lépett túl saját korlátain, s a szövetségért és segítségért cserébe adta át ezt a tárgyat, ahol a hatalomgyakorlás korporatív jellegén túl a hatalom hármas jellegét is kiemelték, ahogy azt hátul, az uralkodók portréin is láthatjuk. Idő híján nem mehetek bele abba, hogy ez az utóbbi elem mennyire a Szent István-i gondolat követése, sőt „kijavítása” is egyúttal a római jog szempontjából, amibe természetesen a magyar uralkodók is csak nagy szükségükben mentek bele. S talán nem túlzás azt állítani, mégha a felső, „apostoli” részt nem is elemeztük, hogy nincs Európának, legalábbis egyfajta európai létnek jelenleg ennél magasabb szimbóluma.

– Jelen előadás elhangzott a Magyar Országgyűlés felsőházi termében 2016. október 19-én az „Ezeréves magyar–görög kapcsolatok” című konferencián. Az Elinismos folyóirat számára megtiszteltetés, hogy helyet adhatunk Kiss Etele úr nagyszerű előadásának. Köszönjük együttműködését folyóiratunkkal. a.oik

25

Κάλμαν Σάμπο Μέσα στη θλίψη της απέραντης μετριότητας, που μας πνίγει από παντού, παρηγοριέμαι ότι κάπου, σε κάποιο καμαράκι, κάποιοι πεισματάρηδες αγωνίζονται να εξουδετερώσουν τη φθορά. Οδυσσέας Ελύτης: Εν λευκώ (1992), «Μικρά έψιλον» Η Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας το 2000 είχε εκδώσει το βιβλίο «Αφιέρωμα στον Κάλμαν Σάμπο», το οποίο προλογίζεται με ένα λυρικό Αυτοβιογραφικό σημείωμα του αείμνηστου νεοελληνιστή, όπου τελειώνει με την εξομολόγηση: … «Τα ελαττώματα, οι ατέλειές μου είναι χιλιάδες, όπως όλων εκείνων που ζουν. Δεν ήμουν παράδειγμα προς μίμηση, άλλωστε η ζωή μου δεν ήταν τυπική, αλλά πιστεύω ότι προδίδει πολλά για την εποχή στην οποία «δεν έχουμε άλλη ανάπαυση παρά μόνο στον κόλπο της Μητέρας Γης». Για την εποχή στην οποία δεν ταίριαζε η ψυχοσύνθεσή μου, όπως εκφράζεται από το σύνθημα μου: «δύναμίς μου η τρυφερότης». Για την εποχή στον κύριο ρου της οποίας έζησα πα’ όλα αυτά, και στη διαμόρφωση της οποίας πήρα ενεργό μέρος. Πριν από ένδεκα χρόνια ετοίμασα την παρακάτω κάρτα για τον εαυτό μου: Αναπόσπαστο μέρος της Ύλης άνθρωπος Ούγγρος πατέρας δύο κοριτσιών, ταίρι μιας γυναίκας καθηγητής ελληνικής γλώσσας και λογοτεχνίας κάτοικος Βουδαπέστης ψύχραιμος και ανήσυχος σύμφωνα με την ιατρική γνώμη υγιής στο νου – από το 1940 αστοχώντας πολλές φορές και όμως καταφέρνοντας κάποτε να αποσπάσω απαντήσεις από τα πράγματα οικοδομώ τον εαυτό μου και οικοδομούμαι για να γίνω κάτι και να διαμορφώσω μία τρίχα στο πρόσωπο του κόσμου. Και σήμερα δεν έχω λόγο να ντρέπομαι για όσα έγραψα τότε διότι εκφράζουν τελείως εκείνο που είμαι. Τα λοιπά είναι άχρηστα κοσμήματα. Τα ξεσκίζει ο χρόνος. Συνέχισα κάτι που έμαθα από τους δασκάλους μου, και άρχισα κάτι που συνεχίζουν οι μαθητές μου τους βρίσκει κανείς στις πέντε ηπείρους -, τα αγαπημένα μου πρόσωπα και οι σύντροφοί μου. Το διαστημόπλοιο πετάει, ακόμα εξακολουθώ να κάνω τη δουλειά μου, όσο θα μπορώ να εκτείνω το χέρι μου ως το πληκτρολόγιο της μηχανής, όσο θα έχω δύναμη να κινήσω τα πράγματα, να αρθρώνω τις λέξεις. Μετά θα αντικρίσω ήσυχα το βλέμμα σας και τις ερχόμενες χιλιετίες Βουδαπέστη, 15 Σεπτεμβρίου 1982 Κάλμαν Σάμπο (Απόδοση στα ελληνικά από τον Tamás Glaser) Αποσπάσματα από το άρθρο «Πρόωρα έφυγε ο Κάλμαν Σάμπο» του Νίκου Καρρά: …Αν σήμερα στην Ουγγαρία γνωρίζουν και αγαπούν τον Σολωμό, τον Καζαντζάκη, τον Ρίτσο και πολλούς άλλους Έλληνες ποιητές και λογοτέχνες, αυτό το χρωστούν σε μεγάλο βαθμό

26

σ’ έναν από τους μεγαλύτερους φιλολόγους – φιλέλληνες της κεντροευρωπαϊκής χώρας των Μαγυάρων. Στον Κάλμαν Σάμπο, που πρόσφατα μας αποχαιρέτησε αθόρυβα πριν προλάβει να συμπληρώσει το πεντηκοστό έτος της ηλικίας του. … Το 1963 αποφοίτησε από τη Φιλοσοφική Σχολή του Πανεπιστημίου ELTE της Βουδαπέστης. Πέρασε όλες τις επιστημονικές βαθμίδες και το 1979 κατέκτησε τον τίτλο του υφηγητή και έγινε επικεφαλής του Τμήματος Νεοελληνικής Γλώσσας και Φιλολογίας, θέση που κατείχε μέχρι τον πρόωρο χαμό του. …»Αν στο κρεβάτι του πόνου, εκεί στο νοσοκομείο, του δόθηκε μια στιγμή να κάνει έναν απολογισμό της ζωής του, πιστεύουμε ο Κάλμαν Σάμπο με ικανοποίηση να είδε τη σταδιοδρομία του, παρά την αχαριστία των ουράνιων δυνάμεων, που δεν του έδωσαν και πολλά περιθώρια», είπε πάνω από τον τάφο του ο συνάδελφός του Τίμπορ Σέπεσι. …Άφησε πίσω του μια σημαντική κληρονομία. Πάνω από διακόσια δημοσιεύματα και εκδόσεις (συγγράμματα, μελέτες δοκίμια, μεταφράσεις, μονογραφίες, ανακοινώσεις επιστημονικές και άρθρα) φέρουν την υπογραφή του. …Τα κυριότερα τεκμήρια αναγνώρισής του στην Ουγγαρία, αλλά και στο εξωτερικό: ήταν μέλος της Επιτροπής Κλασσικής Φιλολογίας της Ουγγρικής Ακαδημίας Επιστημών και της Διοίκησης Επιστημονικής Εταιρίας Αρχαίων Χρόνων, ενώ η Σύγχρονη Φιλολογική Εταιρία τον εξέλεξε γενικό γραμματέα. Ήταν επίσης, μέλος της συντακτικής επιτροπής του διεθνούς νεοελληνικού περιοδικού «Μαντατοφόρος», της διοίκησης της Διεθνούς Εταιρίας Καζαντζάκη, επίτιμο μέλος της Επιστημονικής Εταιρίας του Παλέρμου Σοσιετέ κ.α. Και κάτι ακόμα για το οποίο ένιωθε περήφανος, ήταν ένας από τους λίγους Ούγγρους, που ανακηρύχθηκε επίτιμος δημότης Αθηνών. Ήταν δικός μας άνθρωπος, που πρωτοστάτησε στη δημιουργία της Ούγγρο-ελληνικής Φιλικής Εταιρίας (το 1988) και εκλέχτηκε γενικός γραμματέας της, με πρόεδρο το μεγάλο γλύπτη Μέμο Μακρή. Συνέλαβε αποφασιστικά στην πραγματοποίηση (το 1989) της διεθνούς διάσκεψης για τις ουγγροελληνικές σχέσεις. Και όπως χαρακτηριστικά ανέφερε ο καθηγητής Τίμπορ Σέπεσι: «Δεν ήταν μόνο καθηγητής, ερευνητής και μεταφραστής, αλλά και ένας διπλωμάτης, που με ενθουσιασμό προσπάθησε να στρατολογήσει στην Ελλάδα ένθερμους οπαδούς και μεταφραστές της ουγγρικής λογοτεχνίας. Να συσφίξει και να ζωντανέψει τις ουγγροελληνικές σχέσεις». Μάιος 1990. (α.οικ – αρχείο)

Βιογραφία του Dr. Kálmán Szabó Ο Kálmán Szabó γεννήθηκε στην πόλη Kassa (Κόσιτσε), μετά τον πόλεμο όμως με την ανταλλαγή πληθυσμών εγκαταστάθηκε στο Tamási της Ουγγαρίας με την μητέρα του, στην γερμανικής καταγωγής γιαγιά του. Ο πατέρας του επειδή απελευθερώθηκε από την γερμανική αιχμαλωσία το 1947, έγινε πολίτης Β’ κατηγορίας. Δεν του επιτράπηκε να εργαστεί παρά μόνο το 1954, όταν – όντας νομικός και υπεύθυνος ταχυδρομείου – του εμπιστεύτηκε η ίδρυση και διεύθυνση του τοπικού καταστήματος του κρατικού ταμιευτηρίου ΟΤΡ. Το 1958 εισάχτηκε στο Πανεπιστήμιο ELTE ενώ το 1963 αποφοίτησε με άριστα τα τμήματα της ουγγρικής, λατινικής και της ελληνικής φιλολογίας. Φοιτητής ακόμη το 1962 παντρεύτηκε την Ευαγγελία Τσαρούχα. Μαζί με τον αρχαιολόγο Miklós Szabó υπήρξαν οι πρώτοι μεταπολεμικοί απόφοιτοι, οι οποίοι κέρδισαν υποτροφία στην Ελλάδα το 1963. Από τότε και στο εξής επισκεπτόταν διάφορα διεθνή συνέδρια στην Ελλάδα· την τελευταία φορά το 1989 μίλησε με αφορμή την επέτειο της Γαλλικής Επανάστασης, καθώς παρέλαβε προσωπικά και το βραβείο της Εταιρείας Ελλήνων Συγγραφέων για την μετάφραση της «Γυναίκας της Ζάκυθος» του Δ. Σολωμού. Υπήρξε ιδρυτικό μέλος της Διεθνούς Εταιρείας Νεοελληνιστών (1976 Θεσσαλονίκη). Ως φοιτητής ασχολήθηκε με την αρχαιοελληνική και τη λατινική ποίηση, κερδίζοντας τον διαγωνισμό λογοτεχνικής μετάφρασης της Ουγγρικής Αρχαιολογικής Εταιρείας με το έργο «Culex» του Βεργιλίου. Η πρώτη του μετάφραση από τα νέα ελληνικά που δημοσιεύτηκε ήταν η «Αντίσταση» του Σικελιανού. Από τότε, παράλληλα με τα κλασικά έργα άρχισε να ασχολείται και με την νεοελληνική λογοτεχνία, δημοσιεύοντας συνεχώς μεταφράσεις και μελέτες σε διάφορα περιοδικά και ανθολογίες. Σε μια μελέτη του ο καθηγητής László Havas γράφει τα εξής: «Σημείο καμπής στην σταδιοδρομία του κ. Kálmán Szabó αποτέλεσε το «Μικρό κάτοπτρο της νεοελληνικής λογοτεχνίας» (εκδώσεις Európa, 1971), σε επιμέλεια το Δημητρίου Χατζή, στο οποίο ήταν αισθητή και

η συνεργασία με την σύζυγο και μόνιμη συνεργάτριά του κα. Ευαγγελία Τσαρούχα. Διεθνές ενδιαφέρον προσέλκυσε πλέον το «Μικρό κάτοπτρο της βυζαντινής λογοτεχνίας» (Európa, 1974) που επίσης υπέγραφε ο κ. Χατζής, σε συνεργασία και με τον κ. Kapitánffy, που περιλαμβάνει λαμπερές μεταφράσεις του κ. Szabó. Μεγάλης κλήμακας επισκόπιση αποτελεί το έργο με τίτλο «Ιστορία της βυζαντινής και νεοελληνικής λογοτεχνίας» (εκδ. Gondolat, 1989, σε συνεργασία με τους Ι. Kapitánffy και Ε. Τσαρούχα). Πάνω στο ίδιο αντικείμενο δημοσίευσε διάφορα εύχρηστα λήμματα στο Λεξικό Παγκόσμιας Λογοτεχνίας. Για τo αριστούργημά του «Η συγγραφική τέχνη του Καζαντζάκη» (εκδ. Akadémiai 1984) που απαίτησε μεγάλες προσπάθειες, του απονεμήθηκε και ο τίτλος του υποψηφίου καθηγητή. (…) Όπως αναφέρουν και οι αρχαίες ρωμαϊκές ταφικές επιγραφές: VALE· μέσα από τα έργα και την δράση τους οι δημιουργοί ζούν για πάντα, όπως και η μνήμη της μουσικού και ποιήτριας Aelia Sabina «ζει» ανάμεσά μας, έτσι κι Εσύ, Φίλε μου θα μείνεις συνοδοιπόρος μου μέχρι και να πεθάνω.» Ο καθηγητής Kálmán Szabó υπήρξε επικεφαλής του Νεοελληνικού Τμήματος του Πανεπιστημίου ELTE, μέλος της Επιτροπής Κλασικής Φιλολογίας της Ουγγρικής Ακαδημίας Επιστημών, διοικητικό στέλεχος της Αρχαιολογικής Εταιρείας, γενικός γραμματέας της Εταιρείας Σύγχρονης Φιλολογίας, συντάκτης του διεθνή περιοδικού «Μαντατοφόρου», διοικητικό στέλεχος της Διεθνούς Εταιρείας Φίλων Ν. Καζαντζάκη, και επίτιμο μέλος της Επιστημονικής Εταιρείας του Πανεπιστημίου του Παλέρμο. Ήταν επίτιμος δημότης Αθηνών (1977) και Γ.Γ. της Εταιρείας Ελληνο-Ουγγρικής Φιλίας, πρόεδρος της οποίας ήταν ο Αγαμέμνονας Μακρής. Η βιβλιογραφία του κ. Szabó αποτελείται πάνω από 250 έργα, τα μισά εκ των οποίων είναι νεοελληνικές μεταφράσεις και επιστημονικές μελέτες. (α.οικ – αρχείο)

Szabó Kálmán (Kassa, 1940. július 6.–Bp., 1990. március 14.)

Klasszika-filológus, irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa (1978). A középisk.-t Tamásiban, a Déri Balogh Ádám Gimn.-ban végezte 1958-ban. Utána az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) hallgatója lett, 1959-től Eötvös-kollégista volt. 1961-től a görög filológiai tanszék demonstrátora. 1963-ban szerezte meg m.-latin-görög szakos tanári oklevelét. Ugyanaz év júl.-ától az egy. latin filológiai tanszékének gyakornoka; gyakornoki évét áll. ösztöndíjjal Görögo.-ban töltötte. 1964-től a latin filológiai tanszék, majd jogutódja, a latin-görög filológia tanszék tanársegédje, 1970-ben adjunktusa. 1966-ban bölcsészdoktori címet szerzett. 19701972 között a Művelődési Min.-ban főelőadó, egyidejűleg az ELTE adjunktusa. 1972. jún. 1-jétől az ELTE görög nyelvi és irodalmi tanszékének adjunktusa. 1976. szept. 1-jétől az MTA Klasszika-Filológiai Bizottságának volt a tagja; az Európai Neogrecisztikai Társ. alapító tagja (1976. aug. 1.). Görög regényeket, novellákat fordított, görög antológiákat szerk. – Fordításai: Appendix Vergiliana (Bp., 1967); Nikosz Kazantzakisz:

Zorbász a görög (társfordító Papp Árpád, Bp., 1967); Jakovosz Kambanellisz: Mauthausen (társfordító Papp Árpád, Bp., 1969); Vaszilisz Vaszilikosz: Angyalképző (Bp., 1970); Jannisz Ritszosz: Mérosz pusztulása (Bp., 1974); Andreasz Frangiasz: A vasrácsos kapu (társfordító Caruha Vangelió, Bp., 1977). – F. m. Szemelvények Ovidius műveiből (Bp., 1968); Ein Philetas-Fragment in der Tradition des Streites mit Mimnermos (Bp., 1968); Kazantzakisz-kutatások: problémák és távlatok az első szintézis tükrében (Fil. Közl., 1974); Új hullám az újgörög irodalomtörténet-írásban (Bp., 1975); Az első magyar nyelvű újgörög nyelvkönyv (Bp., 1977); Kazantzakisz regényírói művészete (Bp., 1984); A költészet forradalma – a forradalom költészete (Bp., 1984); Két adalék az újkori görögség és a magyar irodalom kapcsolatainak történetéhez (MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl., 1982. 1-4. sz.); Görög költők. Előleg egy költészet jövőjéről (Mozgó Világ, 1983. 2. sz.); Pannátosz Andreasz: A tűz titka. Ciprusi görög elbeszélések (antológia, vál., utószó és életrajzi jegyzetek, Bp., 1985).

27

Szabó Kálmán “Kérészéletű, erőtlen, sárból és álmokból gyúrt fény vagyok.

Magamban érzem a mindenség minden erejét.”

N. Kazandzakisz: Aszkézis A Görög Országos Önkormányzat Szabó Kálmán halálának 10. évfordulója alkalmából 2000-ben „Szabó Kálmán Emlékkönyvet” jelentetett meg. Folyóiratunk ebből az Emlékkönyvből idéz részleteket Szabó Kálmán egyik írásából. „…A magyarországi ókortudomány a XIX. század utolsó évtizedeiben zárkózott fel a nemzetközi klasszika-filológia élvonalához, s ebben úttörő szerepet töltött be tanszékünk professzora, a pályája rövidségében és gazdagságában egyaránt Szikutriszra emlékeztető Ábel Jenő, Pindarosz scholionjainak kiadója. …A kutatás területének kiszélesítése aránylag korán felvetődött a tanszék életében. Télfy Iván professzor már az 1848-as szabadságharc idején együtt oktatta hallgatóinak az ókori és az újgörög nyelvet, s írt meg az első magyar nyelvű újgörög grammatikát. Munkássága megoszlik a klasszikus és a középés újgörög stúdiumok között. Tanítványa Pecz Vilmos az első, aki szisztematikus alapra helyezte hazánkban a bizantinológiai stúdiumokat. Pecz szemináriumából került ki a középkori és újkori görögség két legkiválóbb magyar kutatója: Moravcsik Gyula és Horváth Endre. Moravcsik Gyula, aki 1936 és 1967 között állt a tanszék élén, az ókortól máig eleven folytonosságú görög kultúra elvét hirdetve, nevelt olyan szakembereket a görög filológia valamennyi nagy területére, mint Gyóni Mátyás, a középkori magyar-görög nyelvi és történeti kapcsolatok kiváló kutatója.

….Mind az oktatásban, mind a kutatásban már több évtizede folyamatosak a bizantinológiai stúdiumok. Míg azonban Moravcsik Gyula munkásságának középpontjában Bizánc és a középkori Magyarország széleskörű kapcsolatai álltak, újabban, e hagyományt folytatva is a kutatás súlypontja tanszékünkön a késő antik - kora bizánci történetírás tanulmányozására tolódott át. Fontos vonása az oktatógárda felkészültségének, hogy mindhárom részterületen, klasszika-filológia stúdiumokon nevelkedett kutatók dolgoznak. Így lehetséges, hogy bizantinologiai főkollégiumainkat tartó munkatársunk, Kapitánffy István, egyidejűleg az ógörög-magyar szótár egyik szerkesztője, s a középkori latinság szótárának is munkatársa. A tudománynépszerűsítés és műfordítás munkájába e területen is csaknem az egész kollektíva bekapcsolódott. Ennek bizonysága az a két vaskos, hatalmas antológia, amelyet a bizánci, ill. az újgörög irodalom anyagából Görögországba nemrég hazatért kollégánk, Dimitriosz Hadzisz szerkesztett, valamint a több szerző tollából most készülő bizánci művelődéstörténet. ….Mindezek eredményeképpen 1975-ben tanszékünkön megindult az újgörög nyelv és irodalom szakjellegű oktatása – a nyelv lektorátusi jellegű oktatása évtizedek óta folyamatos volt…

A sokrétű oktató munkába több külső szakembert is bevontunk, köztük Füves Ödönt, a magyarországi görögség történetének ismert kutatóját, Mohay András nyelvtörténészt, aki az első újgörög-magyar, ill. magyar – újgörög szótár készítésén dolgozik, Sz. Caruha Vangeliót, aki egy korszerű újgörög nyelvkönyvet készít.”

A.OIK.

Γιορτάζοντας και τιμώντας το “Dohánygyár” Όπως κάθε χρόνο έτσι και φέτος το τελευταίο Σάββατο του Σεπτεμβρίου (29.09) οι Ελληνες της Ουγγαρίας τίμησαν και γιόρτασαν το Ντόχανγκιαρ, καταθέτοντας στεφάνια και τιμώντας την μνήμη των άξιων προγόνων τους , στην αναμνηστική πλάκα που βρίσκεται στον τοίχο του μνημειώδους αυτού κτιρίου. Με τον συμβολικό αυτό τρόπο παρέχεται η ευκαιρία και στις επόμενες γενιές να θυμούνται ότι από εδώ ξεκίνησε, εδώ “γεννήθηκε” κάποτε η δεύτερη ελληνική διασπορά της Ουγγαρίας.

28

Ακολούθησε η “Βραδιά Μνήμης του Dohánygyár” στο διπλανό - και εξίσου μνημειώδες - πολιτιστικό κέντρο „Törekvés”. Όπως κάθε χρόνο οι βραδιές αυτές πραγματοποιούνται σε οικογενειακή ατμόσφαιρα με πλούσιο πολιτιστικό και καλλιτεχνικό πρόγραμμα , τραγούδια και χορούς, που εκφράζουν το κοινό αίσθημα του ανήκειν. Ο θεσμός των Βραδιών Μνήμης του Dohánygyár έγινε ένα κοινό σημείο στη ζωή όλων μας, και αποτελεί μια νοητή σκυτάλη μέσω της οποίας θα παραδίδεται στα παιδιά μας η ταυτότητά μας, οι παραδόσεις και ο ελληνικός πολιτισμός. (α.οικ)

ΤΟ ΚΥΠΡΙΑΚΟ ΚΑΙ Ο ΕΝΕΡΓΕΙΑΚΟΣ ΠΛΟΥΤΟΣ

Δεν αποτελεί έκπληξη ότι η συντριπτική πλειοψηφία των πολιτών δεν αναμένει εξελίξεις που να οδηγούν σε μια βιώσιμη λύση του Κυπριακού. Αντίθετα υπάρχουν ανησυχίες ότι θα ασκηθούν σοβαρές πιέσεις για κλείσιμο του Κυπριακού στη βάση του υφιστάμενου πλαισίου διαπραγμάτευσης. Ας μην τρέφουμε αυταπάτες. Μπορεί οι διαπραγματεύσεις στον Μοντ Πελεράν να κατέρρευσαν εξ αιτίας της επιμονής της Τουρκίας για τα θέματα εγγυήσεων και των στρατευμάτων αλλά δεν μας διαφεύγει ότι υπάρχει ένα μεγάλο χάσμα και στα άλλα σοβαρά ζητήματα: διακυβέρνηση, εδαφικό, προσφυγικό, περιουσιακό, οικονομία και έποικοι. Ο Πρόεδρος Αναστασιάδης κατανοώντας τις δυσκολίες αυτές κατέθεσε ως εισήγηση την προοπτική μιας χαλαρής ομοσπονδίας. Για τη θέση του αυτή ο Πρόεδρος κατηγορήθηκε ότι κατ’ ουσίαν προκρίνει συνομοσπονδία ή ακόμα και λύση δύο κρατών. Ούτως ή άλλως ακόμα και η χαλαρή ομοσπονδία εμπίπτει μέσα στο πλαίσιο της διζωνικής δικοινοτικής ομοσπονδίας. Το πρόβλημα για τη λειτουργία του κράτους θα υφίσταται, είτε η συμφωνία θα προβλέπει ισχυρή είτε χαλαρή διζωνική δικοινοτική ομοσπονδία, ενόσω η τουρκοκυπριακή ηγεσία δεν θα δρα ανεξάρτητα από την Άγκυρα. Επιπρόσθετα, θα πρέπει να αναλογισθούμε τις συνέπειες του συνεχιζόμενου εποικισμού καθώς οι Τουρκοκύπριοι ήδη αποτελούν μειοψηφία στην κατεχόμενη Κύπρο. Αξιοσημείωτες είναι και οι θέσεις του λεγόμενου «Υπουργού Εξωτερικών» Κουτρέτ Οζερσάι και του τέως Τουρκοκύπριου ηγέτη Μεχμέτ Αλί Ταλάτ – ότι «δεν αποδέχονται τη χαλαρή ομοσπονδία». Θα ήταν ευχής έργον εάν η έγνοια της τουρκοκυπριακής ηγεσίας ήταν πράγματι μια ανεξάρτητη ομοσπονδιακή Κύπρος. Η συντριπτική πλειοψηφία των Ελληνοκυπρίων θεωρεί, και όχι άδικα, ότι η τουρκοκυπριακή ηγεσία προσφέρει οικειοθελώς τις υπηρεσίες της στην Τουρκία προκειμένου να επιβάλει την επικυριαρχία της σε ολόκληρη την Κύπρο. Είναι προφανές ότι η φιλοσοφία της διζωνικής δικοινοτικής ομοσπονδίας όπως έχει εξελιχθεί είναι επικίνδυνη τόσο για τον Κυπριακό Ελληνισμό όσο και για την Κυπριακή Δημοκρατία. Στη σημερινή συγκυρία ενώ καταβάλλονται προσπάθειες επανέναρξης των συνομιλιών πάνω στην ίδια βάση περιπλέκονται και τα ενεργειακά ζητήματα. Στην πρόσφατη έκθεση του προς το Συμβούλιο Ασφαλείας ο Γενικός Γραμματέας του ΟΗΕ ανάφερε ότι τυχόν ερευνητικές ενέργειες στην Ανατολική Μεσόγειο είναι δυνατό να δημιουργήσουν επιπλοκές στις προσπάθειες επανέναρξης των διακοινοτικών συνομιλιών για οριστική διευθέτηση του Κυπριακού. Τα ενεργειακά ζητήματα έχουν διασυνδεθεί με το Κυπριακό προ πολλού. Δεν πρέπει να μας διαφεύγει ότι η Τουρκία αμφισβητεί το μέγεθος της Κυπριακής ΑΟΖ και επιπρόσθετα απαιτεί την κοινή εκμετάλλευση του ενεργειακού πλούτου με τους Τουρκοκύπριους στα τεμάχια της Κυπριακής Δημοκρατίας που δεν αμφισβητεί. Είναι εκπληκτικό το ότι τόσο η Τουρκία όσο και η τουρκοκυπριακή ηγεσία διεκδικούν κατά το δοκούν τα δικαιώματα που πηγάζουν από την Κυπριακή Δημοκρατία και το Σύνταγμα του 1960 ενώ ταυτόχρονα αγνοούν τις υποχρεώσεις που προκύπτουν από το ίδιο Σύ-

νταγμα. Ενώ η Άγκυρα κατέκτησε διά της βίας το 37% της Κύπρου, δημιούργησε πάνω στην κλεμμένη γη των Ελληνοκυπρίων την «ΤΔΒΚ» και θεωρεί την Κυπριακή Δημοκρατία ως εκλιπούσα, διεκδικεί δικαιώματα που πηγάζουν από αυτή. Αλλά και η τουρκοκυπριακή ηγεσία δεν διαφοροποιείται από την Άγκυρα. Παρακολουθώντας τους περισσότερους Τουρκοκύπριους αξιωματούχους εύλογα δημιουργείται η εντύπωση ότι λειτουργούν ως ενδολόχοι της Τουρκίας στην Κύπρο. Οι συνεργασίες που η Κύπρος και η Ελλάδα έχουν δημιουργήσει στην Ανατολική Μεσόγειο με τη συμμετοχή του Ισραήλ και της Αιγύπτου αποτελούν θετικές εξελίξεις. Δεν συνιστούν όμως στρατιωτικές συνεργασίες οι οποίες να εξισορροπούν την τουρκική στρατιωτική ισχύ. Από την πλευρά της η Τουρκία διακηρύττει ότι θα προασπίσει τα συμφέροντά της στο Αιγαίο και στην Ανατολική Μεσόγειο ενώ επίσης χρησιμοποιεί την απειλή χρήσης βίας για να εφαρμόσει την πολιτική της. Εξ ορισμού δεν μπορούν να αγνοηθούν οι τουρκικές κινήσεις και προειδοποιήσεις. Η ουσία είναι να υπάρξει μια ολοκληρωμένη πολιτική η οποία θα αποτρέψει δυσάρεστες εκπλήξεις τόσο στο Κυπριακό όσο και στα ενεργειακά ζητήματα. Απαιτούνται, μεταξύ άλλων, ένα πειστικό αφήγημα, ευρύτερες συνεργασίες, ακόμα και συνεργασία με την Τουρκία στα πλαίσια όμως της ομαλοποίησης των σχέσεων της με την Κυπριακή Δημοκρατία και του σεβασμού της ανεξαρτησίας, κυριαρχίας και εδαφικής της ακεραιότητας. Ανδρέας Θεοφάνους*

* Ο Ανδρέας Θεοφάνους είναι Καθηγητής Πολιτικής Οικονομίας και Πρόεδρος του Κέντρου Ευρωπαϊκών και Διεθνών Υποθέσεων του Πανεπιστημίου Λευκωσίας, τον ευχαριστούμε θερμά για την συνεργασία με το Περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ

29

A kecskeméti görögség és krónikása

Közismert, hogy a XVIII. században, a Balkánról több hullámban érkezező görögség jelentős értékekkel járult hozzá a magyar reformkor a nemzeti épülést, megújulást elősegítő folyamataihoz.

Ez érvényes volt a politika, a gazdaság, de a kultúra és a művészet vonatkozásában egyaránt.

Lényegében a XVIII. század kezdetétől, majd a reformkor időszakában szinte már az egész Magyarország, de szűkebben vizsgálva az Alföld majd mindegyik városában éltek hellén közösségek. E közösségek bár megtartották saját vallási-kulturális identitásukat, rendkívül jó kapcsolatot építettek ki a többségi, főként a nemesi, polgári csoportok által vezetett magyar nemzeti társadalommal. Úgy is fogalmazhatunk, hogy alkotó és megbecsült részévé váltak.

Ki is volt a kecskeméti görögség történetét összefoglaló mű szerzője? Dr. Hajnóczy Iván eredetileg a Felvidéken élt, a Szepességben kezdte tanári pályafutását. Számos mű szerzője volt, foglalkozott Szentjóbi Szabó László, Katona József irodalmi munkásságával, alakjával, a gyorsírás kérdéseivel. Testvére volt Hajnóczy Rózsa, a korszak népszerű írója, a Szavannatűz című népszerű regény szerzője.

Hajnóczy Iván 1910-ben került a Felvidékről, a Szepességből Kecskemétre. Elnyerte az 1910-ben a Kada Elek polgármester és Kossuth Ferenc m. kir. ipari és kereskedelmi miniszter támogatásával létrejött Kecskemét Th. Jogú város Felsőkereskedelmi Iskola igazgatói tisztségét, melyet nyugdíjba vonulásáig, vagyis 1941-ig töltött be. A városban elismert, nagy tudású szigorú, népszerű pedagógus, intézményvezető volt.

Az I. világháború alatt közreműködött azokban a feladatokban, melyek alapján a hátország, a diákság a nemzeti-társadalmi kötelezettségek teljesítésében végzett el.

Az 1918-19-es forradalmak alatt egy-két pillanatra az aktuális politikai hangulatok és áramlatok befolyása alá került, a pályafutása további folytatása minden bizonnyal a Kecskeméten nagy befolyással rendelkező Héjjas családdal való rokonságának volt betudható, egyik Héjjas lány, Szeréna volt HAJNÓCZY IVÁN, a felesége.

A KECSKEMÉTI GÖRÖGSÉG Az ország megcsonkítása TÖRTÉNETE ÖSSZEGZŐJE elleni küzdelemhez annyiban hozzájárult ő is, hogy iskolája diákjait elengedte a Nyugat-Magyarország megvédéséért 1921-ben vívott harcokba. E diákokat az iskola diákja, Héjjas Jenő vezette. Az osztrák karhatalom elleni harcokban csak a már végzett, vagy a nagykorú diákok vehettek részt, a fiatalabbakat a hátsó területeken a veszélytelen járőrszolgálatra osztotta be Héjjas Iván.

Pedagógusi, intézményvezetői kvalitásai az 1920-as évek nyugodt periódusától bontakozhattak ki. 1941-ben vonult nyugdíjba. Munkásságáért 1942-ben megkapta Horthy Miklós kormányzó elismerését és 1939-ben a görög Phoenix-rend kitüntetését

30

1944 őszén elhagyta Kecskemétet, Argentínában Buenos Airesben, majd az USÁ-ban, Kaliforniában, San Franciscóban élt, az 1978-ban bekövetkezett haláláig.

Kiindulópontként érdemes pár szót ejteni magáról a könyvről. Tehát Hajnóczy Iván: A kecskeméti görögség története című művét 1939-ben adta ki a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Görög Filológiai Intézete. A kiadást támogatta a Klasszikus műveltség barátai egyesülete(Parthenon).

A kiadvány a Magyar-Görög Tanulmányok sorozat 29 füzete részeként jelent meg. E sorozat szerkesztője az akkoriban igen ismert, kiemelkedő bizantológus professzor, Moravcsik Gyula volt. Az ő álláspontja egyébként az volt, hogy nem választhatóak szét az ó- és az újgörög kutatások, hanem egységet képeznek.

Bevezetőjében Moravcsik Gyula hangsúlyozta: e mű fontosságát aláhúzza, hogy Magyarországon talán a kecskeméti volt a legrégebbi görög közösség. A professzor kifejezte háláját Sp. Lambrosz, a kitűnő görög tudós felé a tudományos munka kezdeményezéséért, az ötlet elindításáért.

A hasonmás kiadványt a Horeftosz Kristóf vezette kecskeméti Szent Miklós Alapítvány adta ki ismételten 1993-ban. A hasonmás kiadványt bevezető gondolataiban Glaser Tamás méltatta a hajdani Magyar-Görög Tanulmányok értékeit és Moravcsik Gyula professzor munkásságát.

A mintegy hatvan oldalas kis könyv két részre osztható. Az első rész áttekinti a kecskeméti görögség történetét, a második rész pedig függelék, mely tartalmazza a fellelhető forrásokat(bibliográfia, kéziratok, nyomtatványok), de rögzít néhány görög nyelvű sírfeliratot is.

A kiadvány kétnyelvű, görög nyelvű összefoglalót is ad, eredeti forrásokat közöl, így a Hellaszban élő, a téma iránt érdeklődő olvasók és kutatók is használhatják. Érdemes áttekinteni a kecskeméti görögség története a könyvben felvázolt ívét.

A görögség megjelenése Magyarországon és Kecskeméten az 1690-es évtizedre tehető. A törökök kiűzése, a visszaszerző háborúk befejezésével esett egybe. Magyarországra költözésük elsősorban a balkáni keresztényüldözések, valamint a kereskedelem új lehetőségei megnyílásával magyarázhatóak.

A város tanácsának korabeli helyesírással írt jegyzőkönyvében először 1698 augusztus 17-én találkozhatunk a görögség jelenlétével: „…és ha akarnak itten árulni, Sártorban árullyanak két vagi három napigh.”

Egy 1705-ös bejegyzés szerint a kecskeméti görög kereskedők már Szegedre jártak árusítani, ez viszont azt igazolja, hogy ekkor már városunkban éltek.

Megszerveződésük első lépésének azt tekinthetjük, hogy 1708 május 12-én 26 kecskeméti görög kereskedő kompániát-társaságot alakított egymás kölcsönös támogatására. E szerződést eredetben közli a mű.

Közel egy hónap múlva, 1708 június 8-án II. Rákóczi Ferenc védőlevelet bocsátott ki a kecskeméti görög kereskedők számára:”..hogy hűségünk alatt lévő helyekben az Szabad kereskedést folytathassák…javaikban meg károsítani… az adásban és vevésben meg gátolni vagy meg akadályoztatni semmiképen ne merészellyenek.”

A kecskeméti görög-ortodox egyházközség könyvtárában megtalálható Szenczi Molnár Albert 1708-ban, Nürnbergben kiadott magyar-latin-német-görög szótára. Ez azt igazolja, hogy a helyi görög kereskedők új hazájuk jó polgárai akartak lenni, nyelvét el akarták sajátítani.

Az első hullámban csak férfiak érkeztek Kecskemétre és te-

lepedtek le. A jövevények főképp fűszer- és gyarmatárúval, déligyümölccsel, bőr- és szövetárúval kereskedtek, bejárták szinte az egész országot. Példaként Pacsu Szofron Eperjesre, Bártfára, Késmárkra, Egerbe, Pestre, Temesvárra, Debrecenbe vitte árúit az 1790-es években.

Kezdetben csak férfiak éltek Kecskeméten, az egyházközség anyakönyve 1715-től regisztrálja a halálozásokat, a születések bejegyzései azonban csak 1754-ben, a házasságoké pedig 1764-ben kezdődtek. Egyébként 1774-ben mondtak le a Török Birodalom alattvalói státusáról, az 1791-ben a Diéta által alkotott XXVII. törvénycikk eredményeképp lettek magyar honosok.

1710-től a városi tanács adófizetésre kötelezte őket. Bajtay István, Koháry István földesúr jószágigazgatója rendelete 1721 augusztusában a helyi görögöket társaságba szervezte, melynek élén bíró és esküdtek álltak, akik feladata a bíráskodás, a rendtartás, az adószedés, az új tagok felvétele volt. A szerződés előírta a jó erkölcsöt, az elöljárók tiszteletét, valamint egymás támogatását. A helyi görög kereskedők összesen húsz boltban árulhattak, ami az akkori viszonyok között jelentős számnak bizonyult. Jelentős összegű adóikat a városnak, a megyének, a királynak és az egyháznak is pontosan fizették.

A kecskeméti görögség száma folyamatosan növekedett a XVIII. század folyamán. Létszámuk alakulása: 1706-ban 26 férfi, 1725-ben 6 főnök 18 segéd 18 boltban, 18 lóval,1750-ben 30 férfi, 1755-ben 42 férfi, 1764-ben 22 boltban 83 fő, 1788-ban 15 boltban 67 fő, 1782-ben 28 boltban 78 fő, 1812-ben 28 háztartásban 136 fő, 1825-ben 22 családban már 114 fő.

Itt csak mellékesen említjük, mivel a kezdetben csak férfiak alkották a kecskeméti görög közösséget, természetes volt, hogy igyekeztek maguknak társat találni. Szenti Tibor az ismert helytörténész a XVIII. és a XIX. században a korabeli, a törvények által szankcionált legkülönfélébb szexuális törvénysértések között említi, hogy görög kereskedőknek házasságon kívüli gyermekeik születtek magyar nőktől. Minden bizonnyal ez nemcsak a görögök, hanem bármely más korabeli etnikumhoz tartozó férfi esetében bekövetkezhetett.

Az eredetileg férfiak mellett a feleségek csak 1772-től jelentek meg, ez évben az 55 férfi közül csak 4 rendelkezett feleséggel, 1782-ben 30 férfi közül 7, 1812-ben 29 férfi mellett már 24 aszszony volt, 1825-ös számítások szerint pedig már 65 férfi és fiú mellett már 49 volt az asszony és a leány. A feleségek túlnyomórészt görögök voltak, minimális volt közöttük a magyarok száma. A gyermekeket először 1772-től regisztrálták, számuk folyamosan emelkedett.

1829, vagyis a független Görögország létrejöttét követően már nem növekedett a bevándorlás, a kecskeméti görögség száma azonban emelkedett. Ennek fő oka a belső demográfiai növekedés volt, mely általánosságban az egész országot jellemezte a XVIII. és a XIX. században.

A kecskeméti görögség hitét, vallási elkötelezettségét jelzi, hogy már a legrégebbi időktől, tehát szinte a Rákóczi szabadságharctól kezdve volt időnkét papjuk, külön temetőt használtak. A papokat főként az észak-görögországi monostorok szerzetesei közül hozták. Egy 1744-es püspöki helynöki határozat szerint csak április, augusztus, december hónapokban tarthattak papot, és csak az esti órákban, harangszó nélkül temethettek. Papjuk távollétében temetéseiket a helyi ferencesek végezték. A következő évektől a karlócai metropolita közbenjárására már tartattak önálló papot.

Azonban a budai görög püspökség nem mindig tudott papot biztosítani. Pedig ez azért is indokolt volt, mert az egész Duna-Tisza közén csak a kecskeméti görögök rendelkeztek imaházzal, melyről a papot igénylő kérésükben következőképp írtak 1777 február 9-én a metropolitának:” Ide járnak Isteni tiszteletre Kőrösrül, Czeglédrül, Szelérül, Berinybül, Abonyrul, Szolnokbul, Csongrádrul, Sáribul, Ágasegyházárul, Isákrul, Félegyházárul, Majsárul, Halasrul, Fülöpszállásrul, Szabadszállásrul, Szt. Miklósrul, Tasrul, Dömsödrül, Szt. Mártonyrul, Kisújszállásáról, és az Tiszántúl való helységbeliek.”

A korabeli helyesírással megfogalmazott instancia nemcsak azért érdekes, mert rámutat a kecskeméti hitélet központi sze-

repére, hanem azért is, mert jelzi, és az ország korabeli térképén elénk vázolja a korabeli, kisebb-nagyobb, e korban virágzásnak indult hellén közösségek földrajzi elhelyezkedését. Ha magunk elé képzeljük az említett mezővárosokat és községeket, láthatjuk, hogy lefedik szinte az egész Dél-Alföldet, Pest-Pilis-Solt, Szolnok, Békés vármegyéket.

Csongrád megye települései talán azért nincsenek említve, mert ők már a Kecskeméthez legközelebbi templomhoz, egyházi közösséghez, Szegedhez tartozhattak.

A század utolsó harmada, a felvilágosult abszolutizmus, Mária Terézia és II. József intézkedései új helyzetet teremtettek a magyarországi görögök számára is.

Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis a népoktatást szabályozta, az 1782-es Türelmi rendelet pedig bővítette a nem katolikus felekezetek a vallásgyakorláshoz fűződő jogait.

A kecskeméti hellén közösség a király rendeletére hivatkozva kérelmezte az állandó pap szolgálatba állítását. II. József a Helytartótanácson keresztül kiadott 7026./1782 számú engedélye végül is lehetővé tette, hogy a kecskeméti görögök:”…papot állandóan tarthassanak, de csak a magán vallásgyakorlat módjára és értelme szerint.” Ez azt jelentette, hogy díszes templomot, tornyot nem lehetett építeni, úgyszintén nem szabadott harangot és körmeneteket tartani. Ez öt év múlva úgy módosult, hogy a Helytartótanács 1787 július 10-én engedélyezte a torony építését és a harang beszerzését.

Itt nem sorolhatjuk fel az összes Kecskeméten szolgált görög papot, szerzetest, akik mint említettük, igen sűrűn, egy-két évente váltották egymást. Az első pap 1710 körül Avakkum elasszónai szerzetes volt. Az 1780-as évek közepén a budai ortodox püspökségnek való alárendeltség a pap vonatkozásában nyelvi problémákat okozott:”Mi Rácz nyelven nem tudván, igen kevés hasznát vesszük, mindnyájan Görög nyelvűek lévén…”

Végül a püspökség Popovics Naum személyében görög nyelvű papot küldött a kecskeméti hívek számára. Ő 1833-ig szolgált Kecskeméten, rendkívül jelentős szerepet betöltve a helyi ortodox, hangsúlyozottan inkább görög egyházi és oktatási élet kialakításában.

Még az ő működése előtt, 1792 szeptember 28-án megszületett a helyi görögkeletiek szerződése, mely templom, iskola, pap- és tanítólak építéséről döntött. Mindezt a már említett 1791/XXVII. Tc. tette lehetővé, mely teljes iskolai és vallási szabadságot biztosított a hazai görögkeleti közösségek számára.

Kezdetben imaházként Muraközy Sámuel városi jegyző piaci házacskáját bérelték, mely 1731-ben leéget. A görög közösség áldozatvállalására jellemző volt, hogy az épületet felújították, megvették, majd a hívő nők és férfiak adományaival(ikonok és kegytárgyak) megtöltötték.

Bár már 1792 szeptemberében szerződés született a templom építéséről, a Habsburg-birodalom a Francia Köztársaság, majd a Francia Császárság ellen vívott háborúi a templom építését levették a napirendről. Így az ismert helyi építőmester, Fischer Ágoston 1792-ben elkészített tervei csak az azonos nevű fia kivitelezésében valósulhattak meg 37 év múlva. 1824 májusában templomépítő gondnokoknak megválasztották Pacsu Triandafilt és Pap Apostolt, rájuk bízva a templomépítés feladatát. Ők kötötték meg tehát a szerződést Fischer Ágoston építőmesterrel.

1824 augusztus 25-én(szeptember 6-án) került sor az ünnepélyes alapkőletételre Balásfalvi Kiss Mihály Kecskemét főbírója és a képviselőtestület jelenlétében.

A lényegében nagyrészt kecskeméti építőanyagokból, kecskeméti iparosok által felépített templomot 1829 augusztus 22-én(szeptember 3-án) szentelte fel a Szentháromság nevére Malesevics Mánuel budai esperes. 1843-ban az egyház megvásárolta a Gyenes-téri telek egy részét, ahol az 1870-es évekig kórházat és szegényházat is működtetett.

Az egyre épülő közösségi élet egyik legfontosabb intézménye az iskola volt. Minden bizonnyal iskola már a XVIII. század közepén is működhetett alkalmanként.

31

A már említett, 1792-es templomalapító szerződés rendelkezett az iskola megszervezéséről. Az arányokra jellemző, hogy 1793-ban első lépésben egy asztalt, két padot és egy táblát szereztek be összesen 13 forintért. Az iskola a templom udvarán lévő épületben rendezkedett be. A tanulói létszám lassan bővült. 1817 januárjában 7 fiú és 14 leány szerepelt a kimutatásban. A tanítói javadalmazás ekkor évi 300 ft. fizetés, egy öl tűzifa, 3 szekér szalma és egy szoba-konyhás lakás használata voltak.

Bár a város 1856-tól községi népiskolákat állított fel, a görög iskola még 1872 szeptemberéig működött. Azonban Kallona György kántortanító haláláig, 1881-ig folytatta a görög nyelvi oktatást. Az eddigi kántortanítók főként görögök voltak, ezt kövezően azonban főként szerb kántorok érkeztek.

Az egyházközség két temetővel is rendelkezett: a régi Sörház-laktanya(ma a Népi Iparművészeti Múzeum mellett), illetőleg a Kápolna utca végén.

Talán ezen összegezhető szempontok is hozzájárultak, hogy Kecskemétet némi eufémizmussal a reformkorban a hazai görögség metropoliszaként emlegették.

SZENTEKET ÁBRÁZOLÓ IKONOSZTÁZ ÉS A TEMPLOM A görög könyvtár anyagát a már említett Kallona György gyűjtötte össze az 1870-es években. E könyvanyag túlnyomórészt görög nyelvű Bibliák, szertartási könyvek, de van közöttük világi irodalom is.

E könyvanyagot 1927-ben katalogizálta Hajnóczy Iván. Hasonlóképpen 1927-re befejezte az egyházi iratanyag(népesség-összeírások, anyakönyvek, számadások, körlevelek, jegyzőkönyvek) katalogizálását is. A könyvek és az iratanyag az egyház tanácstermében kerültek elhelyezésre. Az érdekesebbek ma a múzeumban vannak kiállítva.

A könyvek- köztük érdekes XVI-XVII. századi régiségek- és az iratanyag katalógusát a függelék görög nyelven közli.

Egy rövid említést érdemes tenni a nagykőrösi görög közösségre. Első nyomát 1702-ben találjuk, értékeiket 1865-ben vette át a kecskeméti egyház. Gyors megszűnésük egyik oka talán az is lehetett, hogy papjaik szerbek voltak.

A szabadságharc után az egyház 509 forint, Kossuth bankóból álló készpénzét semmisítették meg a császári hatóságok. A kecskeméti görögök magyar elkötelezettségét jelzi, hogy a Magyar Hírlap 1851 július 13-i számában nyilvánosan tiltakoztak az ellen, hogy a hivatalos statisztika szerbként minősítette őket, hiszen ők görög vallású magyarok. E megnyilvánulás az akkori helyzet figyelembevételével páratlanul hazafias megnyilvánulás volt.

Annak ellenére, hogy a pesti, kecskeméti és szentesi görög egyházközségek kérésére 1868-ban báró Eötvös József vallás- és kultuszminiszter önállósította a hazai görög ortodox egyházat, a következő fél évszázadban bizonyos hanyatlás következett. A görög hívek visszavonultak, helyüket a szerb papok, és a Kecskeméten tanuló szerb és román diákok foglalták el,

32

a vasárnapi liturgiát kivéve az istentiszteletek is szláv nyelven hangzottak el.

Az ellenforradalom győzelme, tehát 1919-1920 után, bizonyára politikai okok miatt is a szerb és román ortodoxia gyengült meg, a görög ortodoxia pedig megerősödött, Papp György ny. főkapitány, törvényhatósági tag, főgondnok nagy erőfeszítéssel és akaraterővel szervezte újjá az egyházi életet. 1925-ben áthelyezték a temetőt, 1926-ban helyreállították a templomot, énekkart szerveztek, 1927-ben helyreállították a görög nyelvű liturgiát, rendszerezték a könyvtárat és a levéltárat. 1929-ben megünnepelték a templom felszentelése 100. évfordulóját.

1933-ban a kecskeméti egyházközség is a konstantinápolyi partiarcha fennhatósága alá került.

A XIX. század folyamán számos Kecskeméten is élt görög család(Agorasztó, Haris, Chistofori, Konstantin, Monaszterli, Páris, Sacelláry, Teodózi, Rozáni, Miskolci, Papp, Pacsu, Juhász, Kozma) tagjai jelentős szerepet töltöttek be a közéletben mint ügyvédek, bírák, közigazgatási vezetők. A Mertse és a Kozma család 1832 óta a kecskeméti nemesek között szerepeltek. A jogi, közigazgatási területen jelentős szintre emelkedő Papp családnak egyébkén Sziasztiában 1600 körül két püspök őse is volt.

Sajnos a hidegháború a kis közösségek életére is rányomta a bélyegét. Mint említettük a kecskeméti görögség a XX. század elejéig megtartotta a Thesszaloniki, és a környékén lévő Sziatiszta és Kozáni városkában élő rokonokkal a kapcsolatot, a levelezést.

Az Alföld görögsége a XIX. század második felétől folyamatosan elmagyarosodott. Azonban a számos Görög, Pap, Sándor, Kozma és más családnevek mögött esetleg kereshetünk XVIII. századi hellén ősöket is.

A rendszerváltást követően a Szent Miklós Alapítvány és az egyházközség részben megújította a templomot, rendszeresek a szent liturgiák. Istenre és Krisztusra tekintő lelkiséggel működtetik közösségük, ápolják a kapcsolatokat a többi történelmi egyházzal. Létrejött a nagyszerű kulturális, egyházművészeti, bibliográfiai értékeket bemutató ortodox egyházművészeti múzeum. Talán az sem mellékes, hogy ebben az épületben működik a városban igen népszerű görög étterem. A templom melletti, részben a görög kereskedők által is alapított, 1895-re felépült bazársor is a múlt munkáját, szorgalmát idézi.

A MÚZEUM ÉS AZ ÉTTEREM BEJÁRATA A hajdani görög közösség az 1990-es évektől felújított intézményei ma kis hellén és ortodox szigetet képeznek a Duna-Tisza köze dinamikusan fejlődő, közel 120000 lakosú nagyvárosában.

E gondolatokban foglalhatjuk össze Hajnóczy Iván a kecskeméti görögség történetét megörökítő művét. Attól függetlenül, hogy inkább a kutatók számára javasolható, de a kérdés iránt mélyebben érdeklődő olvasóközönség számára is érdekes lehet.

A Magyar Elektronikus Könyvtárban, a szerző és a cím megjelölésével bármely érdeklődő megtalálhatja.

Károlyfalvi József

ΕΛΛΗΝΕΣ ΠΟΛΙΤΙΚΟΙ ΠΡΟΣΦΥΓΕΣ – ΜΙΑ ΚΟΙΝΟΤΗΤΑ ΣΕ ΔΙΑΡΚΗ ΚΙΝΗΣΗ γράφει από την Πράγα ο Κώστας Τσίβος

Την περίοδο 1948-49 σχεδόν εκατό χιλιάδες πολιτικοί πρόσφυγες υποχρεώθηκαν να εγκαταλείψουν την Ελλάδα αναζητώντας καταφύγιο στις πρώην κομμουνιστικές χώρες. Συγκρινόμενη με τα περίπου 50 εκατομμύρια προσφύγων που προκάλεσε λίγα χρόνια νωρίτερα ο Β΄ Παγκόσμιος Πόλεμος, η μετακίνηση αυτή θα μπορούσε να χαρακτηριστεί «σταγόνα στον ωκεανό». Άρα μια από τις ιδιαιτερότητες της ελληνικής πολιτικής προσφυγιάς έγκειται στο ότι προκλήθηκε τη στιγμή που στην υπόλοιπη Ευρώπη είχαν ήδη ολοκληρωθεί οι μεγάλες μετακινήσεις πληθυσμών. Την ίδια περίοδο στην Ευρώπη παγιονόταν ένα στατικό - ψυχροπολεμικό status quo, το οποίο επέβαλε αυστηρούς περιορισμούς στις μετακινήσεις ατόμων. Η «παραφωνία» της υποδοχής των Ελλήνων πολιτικών προσφύγων κρίθηκε ωστόσο επιβεβλημένη προκειμένου να διακηρυχθεί η αρχή της προλεταριακής αλληλεγγύης της ΕΣΣΔ και των νεοπαγών κομμουνιστικών καθεστώτων προς τους κατατρεγμένους Έλληνες συντρόφους. Το παρόν άρθρο είναι αφιερωμένο στην περίπτωση των 13.000 περίπου πολιτικών προσφύγων της Τσεχοσλοβακίας, της δεύτερης μεγαλύτερης προσφυγικής κοινότητας μετά από αυτή της Τασκένδης. Αντλώντας από τσεχικά αρχεία επιχειρεί να αναδείξει τις πορείες που ακολούθησαν οι Έλληνες πρόσφυγες προς την υπερορία, την εθνοτική τους σύνθεση και τις στρατηγικές εγκατάστασής τους στις περιοχές που

προηγουμένως είχαν εκκενωθεί από το γηγενή γερμανικό πληθυσμό. Οι πρώτοι Έλληνες αποστολές έφτασαν στην Τσεχοσλοβακία τον Απρίλιο του 1948 και αποτελούνταν από εκατοντάδες ταλαιπωρημένα προσφυγόπουλα. Τα παιδιά πρόσφυγες προέρχονταν κυρίως από περιοχές της βορειοδυτικής Ελλάδας, στις οποίες εκείνη την εποχή είχε μεταφερθεί το κύριο μέτωπο της εμφύλιας αντιπαράθεσης. Από τον Απρίλιο του 1948 έως το καλοκαίρι του 1949 έφτασαν, μέσω Γιουγκοσλαβίας και Ουγγαρίας, στην Τσεχοσλοβακία επτά σιδηροδρομικές αποστολές με τις οποίες μεταφέρθηκαν σχεδόν 4.000 παιδιά. Τα προσφυγόπουλα οδηγήθηκαν σε περίπου 50 διαφορετικούς παιδικούς σταθμούς που λειτούργησαν σε όλη την τσεχική επικράτεια. Η υποδοχή που επιφυλάχτηκε στα παιδιά των «Ελλήνων αγωνιστών», σύμφωνα με τα άρθρα των τσεχικών εφημερίδων εκείνης της εποχής, ήταν θριαμβευτική. Μολονότι εκδηλώθηκε ενδιαφέρον φιλοξενίας ή και υιοθέτησης των παιδιών από τσεχικές οικογένειες, ακολουθήθηκαν αυστηρά οι οδηγίες του ελληνικού κόμματος για διαφύλαξη της εθνικής τους ταυτότητας και διαπαιδαγώγηση βάσει της κομμουνιστικής ιδεολογίας, έτσι ώστε να αποτελέσουν μελλοντικά την ελίτ «λαϊκοδημοκρατικής Ελλάδας». Σύμφωνα με μαρτυρίες των ίδιων των παιδιών, οι συνθήκες φιλοξενίας τους στην Τσεχοσλοβακία ήταν σαφώς καλύτερες σε σύγκριση με τις συνθήκες που επικρατούσαν στα χωριά καταγωγής τους.

33

Άφιξη, σύνθεση και εγκατάσταση των ενηλίκων προσφύγων Το θέμα της φιλοξενίας μεγαλύτερου αριθμού ενηλίκων προσφύγων στην Τσεχοσλοβακία και σε άλλα νεοπαγή σοσιαλιστικά καθεστώτα προέκυψε λίγο μετά τη ρήξη Τίτο – Στάλιν, οπότε αυξήθηκαν οι γιουγκοσλαβικές πιέσεις προς την ηγεσία του ΚΚΕ για εκκένωση της προσφυγικής κοινότητας του Μπούλκες, η οποία αριθμούσε περί τις 6.000 πρόσφυγες. Κατόποιν συνεννόησης της ηγεσίας του ΚΚΕ με την ηγεσία του ΚΚ Τσεχοσλοβακίας τις τελευταίες ημέρες του Αυγούστου του 1949, ταυτόχρονα δηλαδή με την πτώση του Γράμμου, έφτασαν από το Μπούλκες περίπου 4.000 πρόσφυγες με τέσσερις σιδηροδρομικές αποστολές. Στη συνέχεια έφτασε στην Τσεχοσλοβακία και δεύτερη ομάδα προσφύγων αποτελούμενη από 3.500 άτομα. Πολωνικά πλοία παρέλαβαν αυτή την ομάδα από το αλβανικό Δυρράχιο και μετά από ένα 15ημερο ταξίδι μέσω Γιβραλτάρ και Μάγχης τους οδήγησαν στο πολωνικό λιμάνι της Γδύνιας. Από εκεί με τρένα οδηγήθηκαν κι αυτοί αρχικά στα στρατόπεδα απολύμανσης. Μια τρίτη, μικρότερη, ομάδα προσφύγων αποτελούμενη από 444 άτομα έφτασε τον Ιανουάριο του 1950 προερχόμενη από τη Βουλγαρία. Μικρότερες ομάδες προσφύγων (περίπου 100 άτομα) έφτασαν προερχόμενοι από τη Γαλλία ή άλλες χώρες και ενσωματώθηκαν στα τρία προαναφερθέντα στρατόπεδα υποδοχής. Συνολικά στις αρχές του 1950 έφτασαν στην Τσεχοσλοβακία περίπου 8.200 ως επί το πλείστον ενήλικες πρόσφυγες. Οι πρόσφυγες καταγόταν κυρίως από περιοχές της Βόρειας Ελλάδας (Φλώρινα, Καστοριά, Πέλλα). Το ¼ των προσφύγων ήταν σλαβομακεδονικής καταγωγής. Στη συντριπτική τους πλειονότητα ήταν αγρότες ή κτηνοτρόφοι, λίγοι τεχνίτες και ελάχιστοι πτυχιούχοι τριτοβάθμιας εκπαίδευσης. Εξαιρουμένων των τραυματιών επρόκειτο συνήθως για άτομα που δεν συμμετείχαν σε μάχιμες μονάδες του ΔΣΕ, καθώς τα μάχιμα τμήματα είχαν αναχωρήσει συντεταγμένα από το Δυρράχιο με κατεύθυνση την Τασκένδη. Για την εγκατάσταση των Ελλήνων προσφύγων επιλέχτηκαν οι νομοί Ζάμπερκ, Γιέσενικ και Κρνοφ, από τους οποίους νωρίτερα εκδιώχτηκαν οι Γερμανοί (Σουδήτες) κάτοικοι. Επρόκειτο για 24 χωριά ή οικισμούς ημιορεινών περιοχών, κοντά στα πολωνικά σύνορα, μακριά από τα κύρια αστικά κέντρα και τις βασικές οδικές αρτηρίες της χώρας. Μετά το στάδιο αρχικής εγκατάστασης τα στελέχη του τσεχοσλοβάκικου αλλά και του ελληνικού κόμματος κατάλαβαν ότι αυτές οι περιοχές δεν είναι οι πλέον κατάλληλες για μακροπρόθεσμη παραμονή και απασχόληση των προσφύγων. Μολονότι στις εκθέσεις των αρμοδίων για τη φιλοξενία των προσφύγων επισημαινόταν η ικανοποίηση των Ελλήνων από τη διαδικασία εγκατάστασης, παράλληλα γίνεται λόγος για μια σειρά προβλημάτων. Π.χ. σε ορισμένους οικισμούς δεν υπήρχε ηλεκτρικό, οι περισσότεροι Έλληνες δεν διέθεταν επαρκή ρουχισμό και υπόδηση κλπ. Προβλήματα εμφανίζονταν και στη διατροφή καθώς οι πρόσφυγες αγνοούσαν τον τρόπο παρασκευής φαγητών αλά τσεχικά, όπου κύριο ρόλο

34

έπαιζε το αλεύρι και οι πατάτες με διάφορα παράγωγά τους συνοδευμένα από παχιές σάλτσες. Οι Έλληνες επέμειναν στον εφοδιασμό τους με όσπρια, τα οποία όμως οι Τσέχοι διέθεταν σε μικρές ποσότητες που δεν επαρκούσαν για την καθημερινή τους διατροφή. Οι δυσκολίες προσαρμογής σε μεγάλο βαθμό είχαν σχέση με την άγνοια της γλώσσας και με το χαμηλό μορφωτικό επίπεδο των ενηλίκων προσφύγων, αρκετοί από τους οποίους (16%) ήταν εντελώς αναλφάβητοι. Οι ευκαιρίες συναναστροφής με Τσέχους ήταν περιορισμένες και όταν Τσέχοι και Έλληνες έρχονταν σε επαφή, αντιμετωπίζαν ο ένας τον άλλο με καχυποψία. Ο Τόμας Κόστα, υπεύθυνος του Τσεχοσλοβάκικου Ερυθρού Σταυρού για την υποδοχή των Ελλήνων προσφύγων, στις εκθέσεις του έκανε λόγο για εμφάνιση φαινομένων ξενοφοβίας σημειώνοντας ότι πολλά στελέχη τσεχικών επιχειρήσεων αντιμετωπίζουν τους Έλληνες με τον ίδιο τρόπο όπως και τους Τσιγγάνους.

Aπό το 1952 η ηγεσία του ΚΚΕ συνειδητοποίησε πλέον ότι η παραμονή των προσφύγων στις χώρες της Ανατολικής και Κεντρικής Ευρώπης δεν θα έχει προσωρινό χαρακτήρα. Για αυτό το λόγο ο Ζαχαριάδης, που νωρίτερα ζητούσε να μείνουν οι πρόσφυγες συγκεντρωμένοι με το «όπλο παρά πόδα», άρχισε να απαιτεί από τα αδελφά κόμματα την τοποθέτηση των προσφύγων στη βαριά βιομηχανία. Από τα μέσα της δεκαετίας του ΄50 σε κύριο κέντρο της ελληνικής προσφυγιάς αναδεικνύεται η περιφέρεια της Οστράβας (4.500 άτομα). Στην περιφέρεια του Όλομοουτς εγκαθίστανται 3.200 άτομα, στο Χράντετς Κράλοβε 1.500 και στο Μπρνο 800. Η τελευταία μαζική αποστολή Ελλήνων προσφύγων έφτασε στην Τσεχοσλοβακία το 1956. Πρόκειται για 800 πρόσφυγες που μετά τα αιματηρά γεγονότα του της Ουγγαρίας μεταφέρθηκαν στην Τσεχοσλοβακία. Οι περισσότεροι από αυτούς εγκαταστάθηκαν στο Γιάμπλονετς και στο Λίμπερετς της Βόρειας Τσεχίας. Συνένωση οικογενειών – ένταξη παιδιών στο τσεχικό εκπαιδευτικό σύστημα Από το 1952 καταγράφονται αρκετές περιπτώσεις αμφισβήτησης της πολιτικής του «όπλου παρά πόδα» και χαλάρωσης του στρατιωτικού τρόπου οργάνωσης των προσφύγων. Η κοινότητα παύει να βρίσκεται στο επίκεντρο της ζωής τους, το κέντρο βάρος μετατοπίζεται πλέον στην προσφυγική οικογένεια. Μετά το 1949 πολλές οικογένειες βρέθηκαν διαλυμένες σε αρκετές χώρες του Ανατολικού Μπλοκ. Οι γονείς ζητούσαν να ξαναβρούν τα παιδιά τους, οι άνδρες τις γυναίκες τους κλπ. Με πρωτοβουλία του ΚΚΕ τέθηκε σε εφαρμογή το «σχέδιο επανένωσης οικογενειών». Από το 1952 έως το 1955 αναχώρησαν από την Τσεχοσλοβακία για τις υπόλοιπες «λαϊκοδημοκρατικές χώρες» συνολικά 2.330 άτομα, ενώ στην Τσεχοσλοβακία ήρθαν από άλλες χώρες 2.210 άτομα. Οι παραπάνω ανταλλαγές δεν επέφεραν σημαντικές αριθμητικές αλλαγές, συνέβαλαν ωστόσο σημαντικά στην επούλωση πολλών ανθρώπινων πληγών και στην ομαλοποίηση της λειτουργίας των προσφυγικών οικογενειών. Δύσκολα εκτιμούνται οι ψυχολογικές συνέπειες αυτού του μακρόχρονου αποχωρισμού, ιδιαίτερα για τα παιδιά, τα οποία πέρασαν την παιδική τους ηλικία χώρια από τους γονείς τους, πολλές φορές σε εντελώς διαφορετικό περιβάλλον από αυτό που ζούσαν οι δικοί τους. Υπάρχουν αρκετές περιπτώσεις παιδιών που ερχόμενα από τους παιδικούς σταθμούς άλλων χωρών, ιδίως αυτών που δεν μιλούσαν σλαβική γλώσσα, (Ρουμανία ή Ουγγαρία), δεν ήταν σε θέση να συνεννοηθούν με τους γονείς τους και χρειάστηκε να περάσουν αρκετοί μήνες προκειμένου να προσαρμαστούν στο νέο περιβάλλον. Από την άλλη, εκατοντάδες οικογένειες δεν κατόρθωσαν να ξανασμίξουν ποτέ. Στις σελίδες της προσφυγικής εφημερίδας «Αγωνιστής», αναφέρονται δεκάδες μαρτυρίες για πρόσφυγες που πέθαναν χωρίς να ξαναδούν τις γυναίκες, τα παιδιά ή άλλους συγγενείς τους, οι οποίοι παρέμειναν στην Ελλάδα.

Επαναπατρισμός Σχεδόν σε όλους τους πρόσφυγες ήταν διάχυτο το αίσθημα της προσωρινότητας στην προσφυγιά, ενώ το ίδιο αίσθημα καλλιέργησαν και στις νεώτερες γενιές. Μετά το θάνατο του Στάλιν και του Γκότβαλντ (Μάρτιος 1953), σε συνεννόηση με τον Διεθνή Ερυθρό Σταυρό, συμφωνήθηκε ο πρώτος μαζικός επαναπατρισμός προσφύγων από την Τσεχοσλοβακία. Η σχετική ανακοίνωση δημοσιεύτηκε στην προσφυγική εφημερίδα «Αγωνιστής» και η αρμόδια επιτροπή συνέλεξε 1.000 περίπου αιτήσεις επαναπατρισμού. Η τελετή αποχωρισμού με τους επαναπατρισθέντες έλαβε χώρα τον Δεκέμβριο του 1954 σε μια συναισθηματικά φορτισμένη ατμόσφαιρα. Μια ιδιαίτερη δυσάρεστη έκπληξη περίμενε τους επαναπατρισθέντες στα σύνορα με την Ελλάδα, καθώς σε 300 από αυτούς απαγορεύτηκε η είσοδος με τη δικαιολογία ότι δεν ήταν δυνατή η ταυτοποίησή τους. Επρόκειτο κυρίως για άτομα σλαβομακεδονικής καταγωγής. Στο εξής οι ελληνικές Αρχές απαγόρευσαν τις μαζικές αποστολές επαναπατρισμού και οι σχετικές αιτήσεις κρίνονταν αποκλειστικά σε ατομική βάση. Οι αιτήσεις επαναπατρισμού γινόταν στις Πρεσβείες και τα στοιχεία των αιτούντων διασταυρώνονταν σε συνεργασία με τις κατά τόπους αρχές Ασφαλείας. Συχνά οι αρμόδιοι υπάλληλοι των Πρεσβειών ζητούσαν από τους αιτούντες υπογραφή δηλώσεων μετανοίας ή αποκήρυξης της ιδεολογίας τους. Το αίτημα για χορήγηση γενικής αμνηστίας και επαναπατρισμό προβλήθηκαν εκ μέρους του ΚΚΕ μετά την αποκαθήλωση του Ζαχαριάδη (1956), ιδιαίτερα μετά την εκλογική επιτυχία της ΕΔΑ το 1958. Επανήλθε στην επικαιρότητα αμέσως μετά την πτώση της χούντας και τη σταδιακή άρση των σημαντικότερων εμφυλιοπολεμικών νόμων. Σύμφωνα με στοιχεία του Τσεχοσλοβάκικου Ερυθρού Σταυρού, το 1974 εξακολουθούσαν να ζουν στην Τσεχοσλοβακία 12.013 πολιτικοί πρόσφυγες. Ο επαναπατρισμός τα πρώτα χρόνια της μεταπολίτευσης γινόταν αυθόρμητα, ορισμένες φορές χωρίς καν να έχει επιτραπεί από τις επίσημες ελληνικές αρχές. Θεσμικά το πρόβλημα του επαναπατρισμού λύθηκε οριστικά με την απόφαση της κυβέρνησης του ΠΑΣΟΚ να επιτρέψει τον ελεύθερο επαναπατρισμό των «Ελλήνων το γένος» πολιτικών προσφύγων.

Η πλειονότητα των προσφύγων δεν περίμενε τη θεσμική τακτοποίηση και επαναπατρίστηκε νωρίτερα. Είναι χαρακτηριστικό ότι την περίοδο 1979-1985 κάθε χρόνο επαναπατρίζονταν στην Ελλάδα περί τους 500 πρόσφυγες ετησίως, ενώ από το 1985 έως το 1989 οι αριθμοί των επαναπατρισθέντων ακολουθούν καθοδική τάση (κυμαίνονται μεταξύ 150 έως 350 ατόμων ετησίως). Συνολικά επαναπατρίστηκαν ή μετακινήθηκαν σε τρίτες χώρες σχεδόν 10.000 Έλληνες πρόσφυγες. Η πρώτη απογραφή της μετακομμουνιστικής Τσεχοσλοβακίας το 1991 κατέγραψε 3.379 Έλληνες πολίτες. Με τον επαναπατρισμό των προσφύγων δεν έληξε το θέμα των μετακινήσεων. Σημαντικός αριθμός προσφύγων, ειδικά της δεύτερης γενιάς, δεν άντεξε την επάνοδο στην πατρίδα και οι δυσκολίες προσαρμογής τους οδήγησαν σε νέους δρόμους. Ορισμένοι επέστραψαν στην Τσεχία, άλλοι οδηγήθηκαν σε νέους προορισμούς, συνήθως σε χώρες όπου ζούσαν συγγενείς τους, όπως η Αυστραλία, η Γερμανία, ο Καναδάς κλπ. Θα λέγαμε ότι η γενιά των παιδικών σταθμών χαρακτηρίζεται από μια ιδιαίτερη υψηλή κινητικότητα η οποία όμως είναι αδύνατον να καταμετρηθεί. Εμπειρικές παρατηρήσεις μας οδηγούν επίσης στη διαπίστωση ότι το τελευταίο διάστημα λόγω της κρίσης στην Ελλάδα ένα υψηλό ποσοστό επαναπατρισθέντων αναζητεί και πάλι τρόπους εγκατάστασης και εργασίας στην Τσεχία. Συμπερασματικά, τα περισσότερα μέλη της μικρής σχετικά κοινότητας των πολιτικών προσφύγων στη διάρκεια περίπου μισού αιώνα βρέθηκαν αντιμέτωπα με υποχρεωτικές μετακινήσεις σε εντελώς διαφορετικά πολιτιστικά και γλωσσικά περιβάλλοντα από αυτά που είχαν συνηθίσει να ζουν. Επέδειξαν μεγάλη ζωτικότητα και προσαρμοστικότητα, αρκετοί από αυτούς όμως στερήθηκαν τη δυνατότητα να ριζώσουν σε ένα συγκεκριμένο τόπο και η διαρκής μετακίνηση τους έγινε δεύτερη φύση. Κώστας Τσίβος (Σημ.Περιοδικού: O κ. Τσίβος είναι επίκουρος καθηγητή σύγχρονης ιστορίας και επικεφαλής του Τμήματος Νεοελληνικής Φιλολογίας στη Φιλοσοφική Σχολή του Πανεπιστημίου του Καρόλου της Πράγας. Τον ευχαριστούμε για την συνεργασία με το Περιοδικό Ελληνισμός).

35

KIRÁNDULÁS GYŐRBE zónak ad munkát. A város óriási fejlődésnek indult gazdasági, kulturális és sport vonalon. Éva - az idegenvezető - kimerítően tájékoztatott a város műemlékeiről, nevezetességeiről, - így a Vastuskó-házról, Aranyhajó-cégérről, Jedlik-csobogóról, Kreszta-házról, Zsinagógáról, Győri Nemzeti Színházról, a Győr Balettről, Széchenyi István Egyetemről, Xantus János Állatkertről, az AUDI Hungária Központjáról, sport létesítményeiről, uszodáiról, Győri ETO labdarúgóiról és női kézilabda csapatáról – mindenről, amire büszke a város. A városi séta végén megköszöntük a nagyon érdekes és bőséges tájékoztatást, majd átvette az irányítást Dimitriu Achilleasz felesége Éva, aki a Szerb Ortodox Templomhoz kísérte a csoportot, ahol a templom gondnoka vezette végig csoportunkat. A látogatást követően érkeztünk az egyedülálló hangulatú ACHILLESPARK-hoz, ahol Dimitriu Achilleasz és családja, éttermükben várt ebédre. Az étterem személyzete tálalta a finom ebédet, közben Szokalopulosz Jannisz, Raptisz Ioannisz közreműködésével szolgáltatta a görög zenét – a jó hangulatban sokan táncra is perdültek. Közben számos információt kaptunk az ACHILLES-PARK-ról, a családi vállalkozásról. Megtudtuk, hogy a Győrtől 5 km-re fekvő ökoturisztikai parkot 1994-től fejleszti a család vállalkozásként - a 22 hektáros területén erdő és tó található. A park közepén helyezkednek el az egyedi hangulatú nádfedeles házikók. A tó nyáron közkedvelt strand, és egész évben kitűnő hely az üdülőházakban megszálló horgászok számára. A vendégek kényelmét szolgálja a kajak és csónakkölcsönző, a tóparti ételbárban pedig hideg csapolt sör, grillezett húsok, friss saláták mellett több ételkülönlegességet próbálhatnak ki az ide látogatók. Javasoljuk mindenkinek, aki

A XIV. kerületi Zuglói Görög Önkormányzat 2018. szeptember 23-án nagysikerű egynapos buszkirándulást szervezett Győrbe, melyen negyvennégy felnőtt és nyolc kiskorú gyermek vett részt. A kirándulás fő szervezői Bekiarisz Dimitrisz - az Önkormányzat elnöke - és Mitsopoulou Katina voltak. Az elnök az indulás előtt köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a napi programot, majd felkérte Szkevisz Theodoroszt tartson egy rövid ismertetőt Győr városáról, annak történelméről. Győrbe érkezve, Dimitriu Achilleas felesége, Éva várt bennünket és a helyi idegenvezető, aki rövid bemutatkozás után, elmesélte röviden Győr történelmét. A város a Kisalföldön a Mosoni-Duna, a Rába és Rábca találkozásánál fekszik. A városnak több elnevezése volt a múltban, így a rómaiak Arabonának, a németek Raabnak, a szerbek Girnek stb. nevezték. 1594ben török uralom alá került a város, ám 1598-ban a városvédő Pálffy Miklós hadai kiűzték őket. 1743-ban Mária Terézia szabad királyi városi kiváltságlevelet adományozott. A XVIII. században a virágzó dunai kereskedelemnek köszönhetően fejlődött, komoly barokk épületek épültek a városban. Baross Gábor miniszter a magyar vasút fejlődésére tett áldásos tevékenysége után, megindult a város iparosodása, 1896-ban létrehozták a Vagongyárat, az első világháború előtt telepítették az Ágyúgyárat, amit a 20-as években - a magyar kormány és haderő gyengesége miatt - a románok kirabolták és áttelepítették Romániába. A két világháború között hanyatlásnak indult, de 1949-től ismét fejlődésnek indult, iparvárossá nőtte ki magát. Működött a Rába Vagon-és Gépgyár, a Győri Kekszgyár, Szeszgyár és sok más ipari létesítmény. A rendszerváltás után a hagyományos ipari üzemek hanyatlásnak indultak, és helyettük több multinacionális cég telepedett le – így pl. az Audi, amely a külső bedolgozókkal együtt, harmincezer dolgo-

36

még nem járt itt és jól akarja érezni magát, látogassa meg ezt a csodálatos parkot! Miközben a kirándulók vidáman táncoltak, kettőnket Papasz Vaszilisz mesterfodrásszal, Éva kocsival elvitt a közelben lakó, 89 éves, egykori tanárnőnkhöz, Kontra Józsefné - Aranka nénihez, aki 1950 és 1954 között Dégen a görög gyermekotthonban tanított. Aranka néni 1949-ben,

Tiszadobon, friss diplomás pedagógusként kezdte tanítani a menekült görög gyerekeket, de amikor a gyerekek Balatonalmádiba költöztek, ő helyben maradt a szülei akarata miatt. Ekkor Ikonomu Mihalisz, a görög gyerekek tanfelügyelője utána ment Tiszadobra azzal, hogy „sírnak a gyerekek az új otthonban, mert hiányzik nekik a tanárnő”. „Barba Mihálisz” elkérte a tanárnőt szüleitől és kocsival elvitte Almádiba, a gyerekek legnagyobb örömére. Aranka néni nagyon szerette a gyerekeket – kedves férjével, Kontra Józseffel Dégre kerültek és igazi pedagógusként tanították és nevelték a görög gyerekeket.

Nekünk Aranka néni osztályfőnökünk volt, magyar irodalmat és történelmet tanított. A találkozáson visszaemlékeztünk régi szép iskolaéveinkre. A tanárnő elmondta, hogy nagyon büszke volt görög tanítványaira – a Dégen eltöltött évek felejthetetlenek a számára! Mi pedig hálásak vagyunk, hogy ilyen jó tanáraink voltak! A rövid, de nagyon megható beszélgetésünk végén adtuk át ajándékunkat az „IDŐFONAL (Hét évtized) Képek a magyarországi görögök életéből” c. nemrég megjelent könyvet, majd azzal váltunk el, hogy ameddig csak lehet, továbbra is tartani fogjuk a kapcsolatot, és lehetőség szerint, látogatást teszünk máskor is.

A találkozó létrejöttéért rendkívül hálásak vagyunk, külön köszönjük ezt Dimitriu Achilleasz családjának!

A jól sikerült kirándulás este hat órakor ért véget, vidáman, rengeteg élménnyel gazdagon a késő esti órákban értünk vissza Budapestre.

Köszönjük a XIV. kerületi Zuglói Görög Önkormányzatnak, és annak elnökének, Bekiarisz Dimitrisznek a jól szervezett, gazdag kirándulást. Köszönjük a Dimitriu család minden tagjának a baráti fogadtatást és a programban való szíves közreműködést!

Budapest, 2018.09.25 Vlahosz Haralambosz

37

Θρακιώτικη βραδιά Με επιτυχία διοργανώθηκε στις 24 Νοεμβρίου απ την Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Βουδαπέστης η Θρακιώτικη βραδιά στο Πολιτιστικό Κέντρο Φέρεντσβαρος με την συμμετοχή της χορωδίας Καρυάτιδες , του χορευτικού συγκροτήματος Ελληνισμός και πολλών Ελλήνων μουσικών από

38

την Ουγγαρία. Την μουσική επιμέλεια είχε η Γιαννούλα Στεφανίδου, ενώ υπεύθυνος για τις χορογραφίες ήταν ο Γιώργος Αντωνόπουλος. Οικοδέσποινα της βραδιάς ήταν η κα Καλλιόπη Μπακιρτζή. (α.οικ)

Η συνάντηση της Αθήνας

Επιτυχία σημείωσε και φέτος η συνάντηση των Ελλήνων της Ουγγαρίας στην Αθήνα που πραγματοποιήθηκε το πρώτο Σαββατοκύριακο του Νοεμβρίου , αρχές Νοεμβρίου (3/11 -4/11). Την εκδήλωση τίμησε με την παρουσία του ο Ούγγρος Πρέσβυς στην Αθήνα κ. Ερικ Χάουπτ. Ωραίες και ανθρώπινες στιγμές έζησαν όσοι είχαν την ευκαιρία να συναντηθούν στην εκδήλωση του Σαββάτου (03.11) στο παραδοσιακό εστιατόριο «Ο Χρήστος» που βρίσκεται σε ένα ειδυλλιακό περιβάλλον στην περιοχή του Χαλανδρίου και φημίζεται για τα πολύ ωραία σπεσιαλιτέ του και την καλή μουσική του. Συνομιλώντας για τα παλιά, χορεύ-

οντας και διασκεδάζοντας μέχρι τις πρωϊνές ώρες, οι Ελληνες της Ουγγαρίας ανταλλάξανε απόψεις για πολλά θέματα φέρνοντας στο μυαλό τους τα κοινά βιώματα που τους συνδέουν γεφυρώνοντας τις χιλιομετρικές αποστάσεις που τους χωρίζουν. Θα πρέπει επίσης να αναφερθούμε και να επαινέσουμε τις προσπάθειες και την βοήθεια όλων – και των αφανών ηρώων – όσων συμμετείχαν από την Ουγγαρία και την Ελλάδα στην άρτια οργάνωση της επιτυχούς αυτής εκδήλωσης, τους αξίζουν θερμά συγχαρητήρια. Εδώ θα πρέπει να τονίσουμε επίσης και την μεγάλη συμβολή της κας Σταματούλας Αρβανιτίδου Προέδρου της Αυτοδιοίκησης Βουδαπέστης. Οι παρευρισκόμενοι ανανέωσαν το ραντεβού τους για του χρόνου κρατώντας ως παρακαταθήκη τις ωραίες στιγμές που έζησαν διατηρώντας ζωντανή στην μνήμη μας, την μεγάλη σημασία της αξέχαστης αυτής γιορτής. (α.οικ)

39

Országos Idegennyelvű Könyvtár pályázata Pancsosz Alexandra rovata

Leonidasz Purosz nyerte az Országos Idegennyelvű Könyvtár 13. Műfordítás pályázatát. Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2018-ban is meghirdette műfordítás pályázatát a Nyelvek Európai Napja alkalmából, műfordításkötettel nem rendelkező műfordítók számára. 2006 óta minden évben különböző nyelvekből választjuk ki egy-egy kortárs költő versét fordításra. Az idén a kiválasztott nyelv a görög volt, és Sofia Kolotourou görög költőnő „Η ΤΡΙΤΗ ΓΕΝΙΑ” című versének magyar műfordítását várta a zsűri: Lator László költő, műfordító, a zsűri tiszteletbeli örökös elnöke, Vörös István költő, műfordító, a zsűri elnöke, Patak Márta író, műfordító és Egeres Ágnes, az Országos Idegenynyelvű Könyvtár munkatársa.

Az eredeti verset és a nyersfordítást segítségképpen közzétettük a könyvtár honlapján (www.oik.hu).

Sofia Kolotourou 2016-ban Állami Költészet Díjat nyert a 2015-ben megjelent „A harmadik generáció” című verseskötetével, melynek címadó versét választottuk a műfordítás pályázathoz.

A pályázat díjazottjai könyvutalványban részesültek. A legjobb pályaművek megjelentek a Napút folyóirat Káva Téka mellékletében.

40

A téma kapcsán a kiadvány megjelenését görög nemzetiségi önkormányzatok is támogatták: a II. Kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, a Fővárosi Görög Önkormányzat, az Újpesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Terézvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat. Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatásukat.

A pályázat eredményhirdetése, értékelése és az ünnepélyes díjátadó 2018. szeptember 28-án zajlott le az Országos Idegennyelvű Könyvtár Olvasótermében. A Műfordítás pályázat díjátadójáról készült felvétel megtekinthető a könyvtár Youtube csatornáján. „A vizsga egyik eleme abban állt, mennyire kötődik a fordító a saját tágabban értelmezett, azaz európai kultúrájához. Nem egyszerűen az intellektuális sport kedvéért kellett kibetűzni az eredetit, hanem hogy a formát fölmérje a fordító. Ugyanis ekkor derül ki, hogy refrénes versről van szó, villioni balladaformáról, hogy ritmusa jambikus és hogy két rímpár vonul végig az egész versen. Ember és költőpróbáló vállalkozás. Profiknak is nehéz feladat. […] A formát lényegében és pontosan szinte csak az első helyezettünk oldotta meg.” (Vörös István, a zsűri elnöke) Nagy örömünkre szolgált, hogy idén az első díjat a görög származású Purosz Leonidasz nyerte el.

Η γιορτή του ιστορικού ΟΧΙ στο σχολείο μας Τo Σχολείο Μανώλης Γλέζος γιόρτασε στις 26 Οκτωβρίου την Εθνική επέτειο της 28ης Οκτωβρίου 1940 στην έδρα του σχολείου μας. Στο εορταστικό πρόγραμμα συμμετείχαν οι μαθητές του σχολείου, από τους πιο μικρούς ως τους πιο μεγάλους. Οι μαθητές μας παρουσίασαν το χρονικό του πολέμου απαγγέλοντας ποιήματα και διαβάζοντας πεζά των συγγραφέων της εποχής. Τα αποσπάσματα περιέγραψαν την προσπάθεια των Ελλήνων να αντισταθούν στις φασιστικές δυνάμεις, να πολεμήσουν για την ελευθερία της πατρίδας, όπως παρουσιάζονται μέσα από γραπτές μαρτυρίες. Στο εορταστικό πρό-

γραμμα έδωσε ιδιαίτερη απόχρωση η χορωδία των μεγάλων μαθητών, στην οποία οι συμμετέχοντες ήρθαν σχεδόν απ’ όλα τα μέρη της χώρας, για να ενώσουν τις φωνές τους και να μας ανεβάσουν την ατμόσφαιρα της γιορτής με ωραία τραγούδια για τους ηρωικούς αγώνες του Ελληνικού λαού. Τους ευχαριστούμε όλους πολύ για την συνεργασία, την προσπάθεια και τον προσωπικό χρόνο που αφιέρωσαν για να γίνει η συγκεκριμένη εκδήλωση. Οι Εκπαιδευτικοί του Σχολείου Μανώλης Γλέζος

A történelmi NEM ünnepe iskolánkban A Manolisz Glezosz Iskola október 26-án ünnepelte az 1940. október 28-ai nemzeti ünnepet az iskola székhelyén.

Az ünnepi műsorban részt vettek az iskolánk tanulói, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Tanulóink előadták a háború eseményeit kronológiai sorrendben a korabeli írók és költők verseit szavalva és prózáit olvasva. Az idézetek bemutatták, hogy a görög nép hogyan próbált ellenállni a fasiszta erőknek. Az ünnepi műsor különleges színfoltja volt a gimnazista korú diákokból álló kórus, amelybe szinte az ország összes részéről érkeztek tanulók, hogy egyesítsék hangjukat és emeljék az ünnep hangulatát a görög nép hősies harcairól szóló énekekkel.

Mindenkinek köszönjük szépen a részvételüket, igyekezetüket és azt az időt, amit a szabadidejükből áldoztak azért, hogy ez az ünnepség létrejöjjön.

A Manolisz Glezosz Görög Nyelvoktató Iskola pedagógusai

41

ΑΓΩΝΙΣΤΕΣ ΠΟΥ ΕΦΥΓΑΝ γράφει ο Τάκης Χριστοδουλάκης ΠΑΠΑΒΡΑΜΙΔΟΥ ΑΘΗΝΑ (1926-2018) Γεννήθηκε στις 25 Μαρτίου 1926 στο χωριό Αγιος Χριστόφορος Πτολεμαϊδας του Νομού Κοζάνης από γονείς πρόσφυγες Καυκάσου. Ήταν τρία αδέρφια. Από μικρή μπαίνει στην βιοπάλη της ζωής. Τα χρόνια της τριπλής κατοχής η οικογένεια της λαμβάνει δραστήριό μέρος στην Εθνική Αντίσταση. Η Αθηνά εμπνευσμένη από την μακρόχρονη δράση του πατέρα της στο προοδευτικό κίνημα εντάσσεται στις γραμμές της ΟΚΝΕ και στην συνέχεια στο ΚΚΕ (1942) και διατελεί στέλεχος της οργάνωσης νέων της ΕΠΟΝ (Φεβρουάριος 1942). Ο πατέρας της Χριστόφορος (μπάρμπα Φόρος) είναι ενεργό μέλος του ΚΚΕ από το 1922. Το 1936 με την δικτατορία του Μεταξά συλλαμβάνεται και φυλακίζεται. Από την Ανοιξη του 1941 είναι οργανωτής της Εθνικής Αντίστασης και από τους πρώτους πολεμά τους κατακτητές μέσα από τις ένοπλες δυνάμεις του ΕΛΑΣ. Την μεταβαρκιζιανή περίοδο καταδιώκεται από τα παρακρατικό ακροδεξιά όργανα και κρύβεται στις βουνοπλαγιές του Βερμίου, όπου συγκροτούνται οι πρώτες ανταρτο-ομάδες της Εθνικής Αντίστασης. Σε μια σύγκρουση με τους ταγματασφαλίτες πιάνεται αιχμάλωτος και τον περνούν στρατοδικείο. Η μητέρα της Ολγα προσφέρει τις υπηρεσίες της στις ΕΑΜΙΚΕΣ οργανώσεις, όπου δουλεύει παράνομα στην Επιτροπή Αλληλεγγύης και προστασίας ανταρτών του ΕΛΑΣ. Τα τέλη του 1947 η Αθηνά προσχωρεί στα αντάρτικα τμήματα ΔΣΕ Βερμίου του καπετάν Λευτεριά. Το καλοκαίρι του 1948 τραυματίζεται στην μάχη της Σιάτιστας, στο χέρι και μεταφέρεται στην Λ.Δ.Αλβανίας. Μετά την ανάρρωσή της επιστρέφει και εντάσσεται στα τμήματα της 18ης Ταξιαρχίας στο Βίτσι και πολεμά τα εχθρικά στρατεύματα. Για την ηρωϊκή της δραστηριότητα προβιβάζεται σε Επιλοχία Πεζικού ΔΣΕ και της απονέμεται το παράσημο «ΗΛΕΚΤΡΑ». Ο μεσαίος αδερφός της Παναγιώτης ακολουθεί τα ίχνη της αδερφής του και στα 16 εντάσσεται στα αντάρτικα τμήματα Βερμίου. Την Ανοιξη του 1949 η μητέρα της για να αποφύγει τις επανειλημμένες και τον κίνδυνο σύλληψης παίρνει τον γιό της, Τάκη και καταφεύγει στο Βέρμιο. Το σπίτι τους έκλεισε. Ο πατέρας της παραμένει κρατούμενος και βασανίζεται στα κολαστήρια και στα ξερονήσια πάνω από 20 χρόνια. Η Αθηνά το καλοκαίρι του 1949 δίνει το παρόν στις μεγαλύτερες κορυφαίες μάχες του ΔΣΕ, στο Γράμμο. Στην τιτανομαχία αυτή οι αντάρτες αντιμετωπίζονται με δεκαπλάσια στρατεύματα πολεμώντας με ηρωϊσμό και αυτοθυσία. Σε αυτό τον άνισο αγώνα ο Γράμμος έπεσε (29 Αυγούστου 1949). Οι μαχητές του ΔΣΕ υποχώρησαν στην Λ.Δ.Αλβανίας όπου και συγκεντρώθηκαν. Η κατάσταση τους είναι ευαίσθητη, χιλιάδες ταλαιπωρημένα παιδιά, τραυματίες και σακάτηδες τραβούν τον δρόμο της αναγκαστικής πολιτικής προσφυγιάς. Τους βάζουν σε μεγάλα σοβιετικά πλοία όπου

42

τους τακτοποιούν στα αμπάρια για να μην γίνουν αντιληπτοί από τα ελληνοαμερικανικά καράβια που περιπολούν στη Μεσόγειο Θάλασσα. Φτάνουν στις ακτές της Μαύρης Θάλασσας και συνεχίζουν το ¨ταξίδι¨ με αμαξοστοιχίες για να περάσουν τις απέραντες στέπες για να φτάσουν στον προορισμό τους στην μακρινή Τασκένδη του Ουζμπεκιστάν της Σοβιετικής Ενωσης. Το 1950 παντρεύεται τον συναγωνιστή Κώστα Παπαβραμίδη με τον οποίο απέκτησαν δύο κοριτσάκια, τα οποία έπειτα από μια σοβαρή αρρώστια, της εποχής εκείνης, έφυγαν μωρά ακόμη από την ζωή. Το 1954 αποκτούν τον μονοχογιό τους τον Γιώργο. Το 1956 μετακομίζουν στην Λ.Δ. Ουγγαρίας όπου ανταμώνουν με την μητέρα της και τα δυό αδέρφια της, Τάκη και Παναγιώτη. Μένουν στον Συνοικισμό Βιομηχανίας Ελλήνων Προσφύγων, στο Ντόχανιγιαρ και από τις αρχές της δεκαετίας του 1960 στον καινούργιο οικισμό του 10ου Διαμερίσματος , στην οδό Χάρματ. Αρχικά δουλεύει σε κομμωτήριο και στη συνέχεια σε ζαχαροπλαστείο κοντά στην γειτονιά τους. Για την συνειδητή και υποδειγματική δουλειά της παρασημοφορήθηκε επανειλημμένα με το μετάλλιο «Αριστος Εργαζόμενος». Όταν πέρασε στην σύνταξη αφοσιώθηκε και ασχολήθηκε με την λογοτεχνία που της στερήθηκε στα δύσκολα παιδικά της χρόνια. Εγραψε αρκετά ποιήματα με τον δικό της σεμνό, απλό και ερασιτεχνικό τρόπο , στα οποία ήθελε να εκφράσει τον πόθο της, την νοσταλγία της για την γενέτειρά της όπως και τον πόθο της και τον καημό της προς τα αγαπητά της πρόσωπα. Έγραψε ποιήματα επίσης και για τον τιτάνιο, σκληρό, απελευθερωτικού αγώνα του Λαού μας αλλά και για την αναγκαστική, μακρόχρονη πολιτική προσφυγιά. Τον τελευταίο καιρό η υγεία της κλονίσθηκε σοβαρά. Το κουρασμένο κορμί της δεν άντεξε άλλο πια και την 1η Οκτωβρίου 2018, στα 92 της χρόνια – έφυγε για μακρινό και αγύριστο ταξίδι. Η επικήδεια τελετή έγινε στο Νεκροταφείο «Τέρμα τραμ 28» Την αποχαιρέτησαν ο γιός της ο Γιώργος, η νύφη της Χρυσούλα και ο εγγονός της Κωστάκης, ο αδερφός της Τάκης με την σύζυγό του Σοφία και η κόρη τους Ανθούλα. Παραβρέθηκαν επίσης συγγενείς και χωριανοί της οικογενειακώς, όπως και πολλοί φίλοι και συνάδελφοι του γιού της. Εθεσαν στεφάνι εκ μέρους της Λέσχης και φίλων του ΚΚΕ ο Βασίλης Χαχόπουλος, όπως και ο επίτιμός Πρόεδρος της ΑΕΟΥ Θεόδωρος Σκεύης. Καλό ταξίδι Αθηνά. Αιωνία σου η μνήμη Νοέμβρης 2018 Τάκης Χριστοδουλάκης (Το Περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ ευχαριστεί τον κ. Τάκη Χριστοδουλάκη για την πολύτιμη συνεργασία μέσα από την δική του στήλη ¨Αυτοί που έφυγαν¨).

MΠΑΧΤΣΕΒΑΝΗΣ ΑΠΟΣΤΟΛΟΣ (1927-2018) ¨Γεννήθηκε στις 25 Νοεμβρίου 1927 στον οικισμό Αλεποχώρι Διδυμοτείχου του Νομού Εβρου. Ηταν τέσσερα αδέρφια και από αυτούς δεύτερος ο Αποστόλης. Τα χρόνια της κατοχής το σπίτι τους γίνεται γιάφκα. Ο αδερφός του Θανάσης (1925-1948) είναι πρωτοπόρος οργανωτής της ΕΑΜικης οργάνωσης Νέων και μέσα απ΄τις γραμμές του 81ου Συντάγματος του ΕΛΑΣ πολεμά τους ναζί και τους Βούλγαρους κατακτητές. Στην μεταβαρκιζιανή περίοδο καταδιώκεται και ξεφεύγει στο Μπούλκες της Γιουγκοσλαβίας. Αρχές 1947 γυρίζει στην Ελλάδα και συνδέεται με τις πρώτες ανταρτο-ομάδες ΔΣΕ της περιοχής του. Επεσε ηρωϊκά πολεμώντας τα αστικά στρατεύματα. Ο Αποστόλης εμπνευσμένος από τον αδερφό του Θανάση στις αρχές του 1947 εντάσσεται στα τμήματα του ΔΣΕ με το ψευδώνυμο ¨Φλέσσας¨ και υπηρετεί στην 7η Μεραρχία ¨Χειμάρρου¨ στην 132η Ταξιαρχία του Αλέκου Πολίτη. Στην πορεία του αγώνα αναδεικνύεται σε Ομαδάρχης και στη συνέχεια σε Διμοιρίτης. Τον Οκτώβριο της ίδιας χρονιάς εκπαιδεύεται στην ειδική σχολή Αξιωματικών Γενικού Αρχηγείου ΔΣΕ στο χωριό Λεμός Πρεσπών. Ήταν 650 νεολαίοι 18 έως 28 χρονών, οι οποίοι έφτασαν εκεί με φορτηγά αυτοκίνητα μέσω Βουλγαρίας και Γιουγκοσλαβίας. Επιστρέφουν τον Φεβρουάριο μήνα 1949 στη Θράκη στην περιοχή Χαϊντους. Τον Ιούλη 1949 τραυματίζεται βαριά στην ωμοπλάτη. Παίρνει πρώτη βοήθεια στο βουνό και από εκεί με σαραβοξύλινο φορείο τον μεταφέρουν σε διάφορα νοσοκομεία της Βουλγαρίας. Τελικά τον Απρίλιο του 1950 από την Μπερκοβίτσα με μια αποστολή 80 ανταρτών του ΔΣΕ ταξιδεύουν έξι μερόνυχτα με αμαξοστοιχία για να φτάσουν στο Στρατόπεδο Βαλτικής στο Ζγκόρζελετς Πολωνίας πρώην βάση Γερμανών ες – ες. Εκεί δημιουργείται η Σχολή Μετεκπαίδευσης στρατιωτικών στελεχών των ¨500¨. Τον Ιούνη του 1951 φτάνει στον Σιδηροδρομικό Σταθμό της Βουδαπέστης ΚΕΛΕΤΙ και από εκεί τους μεταφέρουν στην πόλη ΟΖΝΤ και μετά στην πόλη Μίσκολτς. Αρχές 1952 φτάνει στην Βουδαπέστη, όπου τακτοποιείται στον συνοικισμό Ελλήνων προσφύγων στην Κοινότητα Βιομηχανίας, στο Ντόχανγκιαρ. Πιάνει δουλειά στην επιχείρηση VILESZ ηλεκτρονικής παραγωγής. Το 1962 παίρνει το πτυχίο του ηλεκτρολόγου και γίνεται ένας άριστος, συνειδητός , επιμελής και παραδειγματικός τεχνίτης. Με την πάροδο του χρόνου μεσολαβεί και εργάζεται σε τοποθέτηση ηλεκτρονικών πινάκων σταδίων σε 22 χώρες του Πλανήτη Γή, όπως και στο Στάδιο Ειρήνης και Φιλίας της Αθήνας. Εκανε 27,5 μήνες περιοδεία σε 17 πόλεις της Σοβιετικής Ενωσης, όπου κατέχοντας την ρωσική γλώσσα –αρκετές φορές –βοηθούσε και στις μεταφράσεις με τους αρμοδίους φορείς. Το 1955 τιμήθηκε με το παράσημο

ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας Εκδότης: Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας Υπεύθυνος Έκδοσης: Κουκουμτζής Γεώργιος Αρχισυντάκτης : Οικονόμου Ανδρέας Καλλιτεχνική ∆ιεύθυνση: Πήτερ Ολντερ ∆ιεύθυνση Σύνταξης: 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Τηλέφωνα: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Φαξ: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Τυπογραφείο: Pannonia Nyomda Kft. ISSN: 1786-0989 φωτογραφίες : Μαρία Καραγιώργη

– δίπλωμα «Σταχανόφικου» και τα επόμενα χρόνια έλαβε 4 φορες την τιμητική διάκριση ¨Αριστος Εργαζόμενος¨. Το 1965 μετακομίζει οικογενειακώς στο 18Ο Διαμέρισμα Βουδαπέστης σε νεόκτιστη συνοικία όπου τακτοποιήθηκαν και άλλες οικογένειες Ελλήνων πολιτικών προσφύγων από τον οικισμό του Ντόχανγκιαρ. Από τον Ιούνη 1989 επαναπατρίζεται και μένει στο Κορδελιό Θεσσαλονίκης. Η ελληνική πολιτεία αναγνώρισε την Εθνική Αντίσταση (1982) και του απένειμε 3 φορές το μετάλλιο ¨Εθνικής Αντίστασης¨ Για τις θυσίες που προσέφερε στον σκληρό ένοπλο αγώνα (1946-1949) το Γενικό Αρχηγείο ΔΣΕ τον είχε παρασημοφορήσει τρεις φορές με το «Αριστείο Ανδρείας». 205 γυναικόπαιδα του χωριού τους αναγκάστηκαν να περάσουν τα σύνορα για να βρούν άσυλο στην Λ.Δ.Βουλγαρίας για να γλυτώσουν από τις απειλές τους κατατρεγμούς και την τρομοκρατία –από τους εθνοπροδότες- που κυριαρχούσε στην περίοδο (1946 - 1949) του Εμφυλίου Πολέμου. Το 1950 στο στρατόπεδο Μπερκοβίτσα Βουλγαρίας παντρεύεται την συναγωνίστρια Αποστολία Πατσιόρα (1931-2008) από το χωριό Παλιούρι Έβρου. Η Αποστολία , μόλις 17 χρονών τον Μάρτιο του 1948 κατατάσσεται στον ΔΣΕ στο Αρχηγείο Δράμας της 132ης Ταξιαρχίας όπου υπηρετεί ως νοσοκόμα στις περιοχές Δράμας, Χαϊντους, Τσαλτάχ και Μπέλες. Το 1949 γίνεται μέλος του ΚΚΕ. Μετά την λήξη του εμφυλίου περνά στην Βουλγαρία στο στρατόπεδο Μπερκοβίτσα, όπου και παντρεύεται τον Απόστολο Μπαχτσεβάνη. Μετά από πολλές ταλαιπωρίες (ΠΟΛΩΝΙΑ-ΟΖΝΤ – ΜΙΣΚΟΛΤΣ) το 1952 μαζί με τον σύντροφό της Αποστόλη εγκαθίστανται στον συνοικισμό Ντόχανγκιαρ της Βουδαπέστης και εργάσθηκαν μαζί στην επιχείρηση VILESZ, ενώ συνάμα θρέψανε και μεγαλώσανε τρία παιδιά τον Θανάση, την Χρυσούλα και την Λαμπρινή. Η Αποστολία έφυγε από κοντά τους στις 2.11.2008. Ο Αποστόλης έκλεισε τα μάτια του στις 2 Ιούλη 2018 στα χέρια της κόρης του Χρυσούλας αποχαιρέτησε με τα τέσσερα δάχτυλα του με τον δικό του παιδικό, σεμνό, παιχνιδιάρικο, χαμογελαστό υφος που χαρακτηριστικά τον διέκρινε.¨Εμείς πεθαίναμε όπως πολλοί πέθαναν μπροστά στα εκτελεστικά αποσπάσματα που η τελευταία τους λέξη ήταν : Ζήτω το ΚΚΕ. Ζήτω ο Ζαχαριάδης¨, γράφει στο βιβλίο του: ¨Αναμνήσεις από την ζωή και τους αγώνες¨ (2004). Ο Αποστόλης ήταν ένας από τις δεκάδες χιλιάδες αγωνιστών της Εθνικής Αντίστασης και του ΔΣΕ οι οποίοι δεν τρόμαξαν, δεν φοβήθηκαν τον χάρο, αλλά τον πάλεψαν. Αιωνία τους η μνήμη¨. Οκτώβριος 2018 Τάκης Χριστοδουλάκης

ELLINIZMOSZ Az MGOÖ kiadványa Kiadó: az MGOÖ Testülete Felelős kiadó: Kukumzisz Jorgosz Főszerkesztő: Οikonomou Andreas Grafika: www.kornetas.hu 1054 Budapest, Vécsey u. 5.

Telefon: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Fax: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Nyomda: Pannonia Nyomda Kft. ISSN: 1786-0989 Fotók: Karajorgis Maria

A lap megjelenését támogatta a:

43

Évzáró rendezvény meghívó Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2018. december 29-én 13 órára az Actor Hotelbe.

Αποχαιρετώντας το 2018 - Πρόσκληση Σας προσκαλούμε από κοινού με την οικογένεια σας στην εορταστική εκδήλωση που θα πραγματοποιηθεί στο Ξενοδοχείο Actor στις 29 Δεκεμβρίου στις 1 το μεσημέρι.

ΚΑΛEΣ ΓΙΟΡΤΕΣ KAI ΕΥΤΥΧΙΣΜΕΝΟ ΤΟ 2019 ΤΟ ΠΡΟΕΔΡΕΙΟ ΤΗΣ ΑΥΤΟΔΙΟΙΚΗΣΗΣ ΕΛΛΗΝΩΝ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ ΕΥΧΕΤΑΙ ΧΡΟΝΙΑ ΠΟΛΛΑ ΜΕ ΥΓΕΙΑ ΚΑΙ ΧΑΡΑ ΚΑΛΕΣ ΓΙΟΡΤΕΣ ΚΑΙ ΕΥΤΥΧΙΣΜΕΝΟ ΤΟ 2019 Ο ΠΡΟΕΔΡΟΣ ΤΗΣ ΑΕΟΥ ΓΙΩΡΓΟΣ ΚΟΥΚΟΥΜΤΖΗΣ