Eλληνισμός 2021/1

MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA 1054 Budapest, Vécsey u. 5.

Ελληνισμός Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας • Ιανουάριος – Φεβρουάριος 2021/1

Nemzetiségekért Díj görög nyertesei 2020

EΠΙΣΗΜΗ ΑΝΑΚΟΙΝΩΣΗ Εκ μέρους της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας με μεγάλη χαρά και περηφάνια ενημερώνω τους αγαπητούς Έλληνες και Ούγγρους φίλους μας, ότι για το έτος 2020, τρεις από τους συμπατριώτες μας έλαβαν το Βραβείο Εθνικοτήτων, το οποίο θεσμοθετείται από την Γραμματεία του Υφυπουργείου για τις Εκκλησιαστικές και τις Εθνοτικές σχέσεις, που ανήκει στο Γραφείο του Πρωθυπουργού. Ο Ιωάννης Ράπτης, ο Χαράλαμπος Βλάχος και ο Ζήσης Βλαχόπουλος για την εδώ και δεκαετίες άριστη δουλειά τους στους κόλπους της Ελληνικής Κοινότητάς μας, κέρδισαν την υψηλότερη αναγνώριση που υπάρχει στην Ουγγαρία στον χώρο των εθνικοτήτων.

2

Συγχαρητήρια εκ βάθους καρδίας στους βραβευθέντες και στα μέλη των οικογενειών τους. Κωνσταντίνος Χριστοδούλου Πρόεδρος Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας (α.οικ)

Μήνυμα της Προέδρου της Δημοκρατίας, Κατερίνας Σακελλαροπούλου προς τους Ελληνες του εξωτερικού με την ευκαιρία του Νέου Έ τους 2021 Αγαπητές Ελληνίδες, αγαπητοί Έλληνες Με ιδιαίτερη συγκίνηση και σεβασμό απευθύνομαι σήμερα σε όλους εσάς τους απόδημους συμπατριώτες μας, σε κάθε γωνιά της γης. Σε όλους εσάς που, μολονότι εγκατασταθήκατε σε χώρες και περιοχές εκτός των εθνικών μας συνόρων, εξακολουθείτε να διατηρείτε, ατομικά και συλλογικά, στέρεους πολιτιστικούς και συναισθηματικούς δεσμούς με την πατρίδα. Όλους εσάς που ξεκινήσατε το ταξίδι σας προς τον κόσμο έχοντας στις αποσκευές σας τις αξίες του ελληνικού πολιτισμού και τις αναδείξατε στις χώρες όπου επιλέξατε να ζήσετε. Εσάς, που σε μια διαδικασία συνεχούς και δυναμικής εξέλιξης, αντιμετωπίσατε την αποδημία σας σαν πρόκληση. Εργαστήκατε σκληρά, πετύχατε να επουλώσετε το τραύμα του εκπατρισμού με την υπόσχεση του μέλλοντος, κατορθώσατε να γεφυρώσετε τις αντιθέσεις και συμβάλατε στην πρόοδο και την ευημερία των κοινωνιών στις οποίες ενταχθήκατε, με την Ελλάδα πάντα στην καρδιά σας. Η χρονιά που απέρχεται ήταν ιδιαίτερα δύσκολη για όλο τον κόσμο και φυσικά για την πατρίδα μας. Η πανδημία του κορωνοϊού τραυμάτισε βαθιά τις κοινωνίες. Εκατοντάδες χιλιάδες άνθρωποι έφυγαν από τη ζωή μ’ έναν οικτρό, μοναχικό θάνατο. Αναρίθμητες οικογένειες ήρθαν αντιμέτωπες με το πένθος, με την οικονομική ανασφάλεια, με τον ψυχικό κλονισμό. Ξέρω ότι πολλοί από σας ένιωσαν, τον χρόνο που πέρασε, απογοήτευση και θυμό, καθώς δεν στάθηκε δυνατό να επισκεφθούν την Ελλάδα, να δουν τους οικείους τους, ίσως και να τους αποχαιρετήσουν. Ξέρω ότι αρκετοί από σας έζησαν από πρώτο χέρι τη δοκιμασία της ασθένειας και κάποιοι δεν τα κατάφεραν. Συγκινούμαι βαθιά κάθε φορά που διαβάζω ένα ελληνικό όνομα στους καταλόγους των θυμάτων του κόβιντ, τους οποίους δημοσιεύουν ξένες εφημερίδες. Αλλά παράλληλα αισθάνομαι μεγάλη περηφάνια, βλέποντας τόσους ομογενείς να συμμετέχουν ενεργά στην επιστημονική προσπάθεια για την αντιμετώπιση της πανδημίας. Χαίρομαι την εφευρετικότητα και τον δυναμισμό τους, την αυταπάρνηση, το αίσθημα κοινωνικής ευθύνης που τους διακατέχει. Στον αγώνα για την κατίσχυση του ανθρώπου έναντι του φονικού ιού, είναι οι ήρωες της πρώτης γραμμής. Η πανδημία, ωστόσο, δεν ήταν η μόνη αντιξοότητα που αντιμετώπισε η πατρίδα μας το 2020. Βρεθήκαμε αντιμέτωποι με την προκλητική και επιθετική συμπεριφορά της Τουρκίας, με την αμφισβήτηση των κυριαρχικών μας δικαιωμάτων και την υπονόμευση, από πλευράς της γείτονος χώρας, της ασφάλειας και σταθερότητας της περιοχής μας. Ζήσαμε μια περίοδο μεγάλης έντασης σε σχέση με το μεταναστευτικό πρόβλημα, το οποίο συχνά χρησιμοποιήθηκε απροκάλυπτα ως μοχλός διπλωματικής πίεσης για την επίτευξη άλλων σκοπών. Και, ασφαλώς, βιώνουμε τα αναπόφευκτα προβλήματα που προκαλεί στην οικονομία μας η πρωτοφανής σε έκταση και διάρκεια πανδημία. Αλλά δεν πτοούμαστε, δεν ορρωδούμε. Ανυποχώρητοι στα εθνικά μας θέματα, επιζητούμε έναν αμοιβαία ειλικρινή και εποικοδομητικό διάλογο με την Τουρκία στη βάση του διεθνούς δικαίου, γιατί μόνον έτσι θα προάγουμε την ειρήνη

και την σταθερότητα στην περιοχή μας. Προσηλωμένοι στην ανθρωπιστική μεταχείριση των προσφύγων και των αιτούντων άσυλο, ταυτόχρονα υπερασπιζόμαστε αποφασιστικά τα σύνορά μας από κάθε επιβουλή. Ταλαιπωρημένοι από μια μακρά περίοδο οικονομικής κρίσης, ανασυντασσόμαστε για να ανταποκριθούμε στο αίτημα της ανάταξης και της ανάπτυξης της οικονομίας μας, ενισχύοντας τις υγιείς παραγωγικές δυνάμεις και κτίζοντας πάνω στις θυσίες στις οποίες υποβλήθηκαν όλοι οι Έλληνες το προηγούμενο διάστημα. Αγαπητές Ελληνίδες, αγαπητοί Έλληνες Το 2021 ανατέλλει αναπτερώνοντας τις ελπίδες μας για την αποδρομή της πανδημίας και την σταδιακή επάνοδο στον ομαλό κοινωνικό βίο. Ταυτόχρονα για μας, τους απανταχού Έλληνες, είναι φορτισμένο με έναν επιπλέον ισχυρό ιστορικό συμβολισμό. Είναι μια βαθιά τομή στην ιστορία μας. Η ελληνική επανάσταση του 1821 άνοιξε το δρόμο για την απελευθέρωση από τον οθωμανικό ζυγό, αποτέλεσε την απαρχή της πολιτικής συγκρότησης της Ελλάδας ως ανεξάρτητου εθνικού κράτους και συνδέοντας το αίτημα της ελευθερίας με τις προοδευτικές ιδέες του διαφωτισμού δημιούργησε τις ηθικές και πολιτικές προϋποθέσεις για την κατάργηση της έννοιας κάθε ζυγού σε ολόκληρη την Ευρώπη, δίνοντας στον 19ο αιώνα το μεγάλο ιστορικό του νόημα. Σήμερα, η επέτειος των 200 χρόνων από την Ελληνική παλιγγενεσία μας δίνει την ευκαιρία για εθνική ενδοσκόπηση και δημιουργικό αναστοχασμό. Μας καλεί να αναλογιστούμε τι πετύχαμε ως έθνος αυτά τα διακόσια χρόνια, να καλλιεργήσουμε την συλλογική μας αυτογνωσία, να ανασυνταχθούμε εσωτερικά για να απαντήσουμε στις σύγχρονες προκλήσεις με γνώμονα τις ακατάλυτες αξίες που μας κληροδότησε ο αγώνας των προγόνων μας για την ελευθερία και τον αυτοπροσδιορισμό. Σ’ αυτήν την προσπάθεια, το γνωρίζω καλά, συνοδοιπόροι και ενεργοί συμπαραστάτες θα είστε όλοι εσείς, που με την εργατικότητά σας, τον δυναμισμό σας, τη δημιουργικότητά σας και την ευελιξία σας στην ενσωμάτωση στις χώρες όπου ζείτε, κατορθώσατε, όχι μόνον να ενταχθείτε ομαλά στον κοινωνικό ιστό, αλλά και να ξεχωρίσετε, ο καθένας στον τομέα του, πρωτοπορώντας και καταλαμβάνοντας υψηλές θέσεις ευθύνης στον τόπο όπου οικοδομήσατε τη νέα σας ζωή. Και ταυτόχρονα κρατήσατε ζωντανή την παράδοση της ελληνικότητας ως έννοιας που ταυτίζεται με τους ανοιχτούς ορίζοντες, την ανάγκη για επικοινωνία, τον πολιτισμικό διάλογο, την εξωστρέφεια. Ο δεσμός σας με την Ελλάδα, κράμα ιστορικού βιώματος, μνήμης και αισθήματος, εκφράστηκε και εκφράζεται έμπρακτα και πολυεπίπεδα και σας διαβεβαιώ ότι η πατρίδα αναγνωρίζει πάντοτε την προσφορά σας. Σας εύχομαι από καρδιάς, σε σας και στις οικογένειές σας μια νέα χρονιά αισιόδοξη, ανέφελη και δημιουργική. Η Πρόεδρος της Ελληνικής Δημοκρατίας Κατερίνα Σακελλαροπούλου

3

4

ΑΝΑΚΟΙΝΩΣΗ Αγαπητοί συμπατριώτες, Η Αυτοδιοίκηση Ελλήνων της Ουγγαρίας διοργάνωσε τέσσερις επισκέψεις στο κτίριο του «Οίκου τoυ Ελληνισμού» (1098 Βουδαπέστη, Börzsöny αρ. 2 / A) προκειμένου τα μέλη της κοινότητάς μας (πολίτες, τοπικοί και πανουγγρικοί εκπρόσωποι αυτοδιοικήσεων, αρχιτέκτονες, καλλιτέχνες) να διαμορφώσουν γνώμη για το κτίριο, σε σχέση με την ανακαίνιση και την ανακατασκευή του. Σας ευχαριστούμε και πάλι, για τις χρήσιμες προτάσεις σας, τις οποίες θα λάβουμε υπόψη στην συνέχεια. Το αρμόδιο Υφυπουργείο για τις εκκλησιαστικές και τις εθνοτικές σχέσεις που υπάγεται στο Γραφείο του Πρωθυπουργού, αποδίδει επίσης, ιδιαίτερη προσοχή στην υλοποίηση του έργου για τον «Οίκο του Ελληνισμού» και είναι αποφασισμένο, όπως η ανακαίνιση του κτιρίου ολοκληρωθεί το συντομότερο δυνατό. Η εμπιστοσύνη της κυβέρνησης, καθώς και οι ειδήσεις που είδαν πρόσφατα το φως της δημοσιότητας έχοντας ως βάση την Αρχή Δημοσίων Προμηθειών και την Κυβερνητική Υπηρεσία της Βουδαπέστης - που εποπτεύουν την νομιμότητα - εξέδωσαν σαφή τοποθέτηση σχετικά με την κανονικότητα των δημοσίων διαγωνισμών για προμήθεια. Ανοίγοντας με τον τρόπο αυτό το δρόμο για να συνεχίσουμε το έργο που έχουμε ξεκινήσει.

Ως αποτέλεσμα, η Αυτοδιοίκηση Ελλήνων της Ουγγαρίας ζήτησε από την νικήτρια εταιρεία στο πλαίσιο της ανοικτής διαδικασίας δημόσιων διαγωνισμών να προετοιμάσει τα εργολαβικά σχέδια για το κτίριο, για την περαιτέρω εξέλιξη των οποίων θα σας ενημερώσουμε. Με εκτίμηση, Κωνσταντίνος Χριστοδούλου Πρόεδρος Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας

(α.οικ)

5

6

Beloiannisz 70 éve Beloiannisz falu neve a mai Magyarországon szinte mindenki számára ismerően hangzik.

Az 1950-ben épült Görögfalva, két évvel későbbi nevén Beloiannisz sok felnőttnek és gyereknek jelentett új hazát, új lehetőségeket. A legtöbb, Magyarországon élő görög honfitársunk kötődik valamilyen formában a faluhoz, még akkor is, ha ez nem rokoni szálakhoz vezethető vissza.

A falu 70 éves történetét a közelmúltban megjelent két kiadványból is megismerhetjük. Az egyik, Vincze Xénia könyve, melynek címe „Az első 70 év: Beloiannisz falu története (19502020). A magyar-görög kétnyelvű kiadvány a Görög Intézet kiadásában jelent meg, Nakos Konstantinos fordításában.

A tartalmas és kivitelében is igényes könyv számos információt ad a görög falu létrejöttének körülményeiről és mindennapjairól. A történelmi kitekintést követően olvashatunk a névadóról, Nikosz Beloianniszról, az utcák elnevezéseiről, a foglalkoztatás lehetőségeiről, az ingázás jelenségéről. A szerző szót ejt a repatriálásokról, azok körülményeiről, a rendszerváltásról, valamint az anyaországi kapcsolatokról is.

Külön fejezetet kapott az oktatás, annak beindítása, illetve a jelenlegi helyzet elemzése. A kulturális élet kapcsán olvashatunk a könyvtári életről, a hazai folyóiratokról. Néprajzi kitekintést is kapunk a Beloianniszban élénken őrzött görög hagyományokról, melynek során a szerző részletezi a házasság, a névadás, a névnapok, az ételek, italok témakörét is. Az ünnepek és rendezvények központi szerepet játszottak és játszanak ma is a falu életében. A vallási élettel kapcsolatban sok érdekes részletet tudunk meg az 1996-ban felépült ortodox templomról, mely Beloiannisz egyik legfőbb nevezetességévé vált.

Kicsit olyan ez a könyv, mint egy emlékkönyv. Emléket állít sokaknak: a faluban letelepedett polgárháborús politikai menekülteknek, a táncosoknak és együtteseknek, azoknak a Görögországból érkezett vendégtanároknak, akik az iskolában

tanítottak, és mindazoknak, akik 1951 és 1960 közt hunytak el Beloianniszban. Külön kiemeli a falu elöljáróit, a polgármestereket, Vlahopulosz Zisziszt, Rizojannisz Kosztaszt, és a jelenlegi polgármestert, az immár harmadik ciklust töltő Papalexisz Kosztaszt, bemutatvaés elismerve tevékenységüket.

A könyv végén interjút olvashatunk Caruha Vangelióval, aki a falu egyik első lakója volt. Az interjúból sok mindent megtudunk Beloiannisz falu első éveiről, de természetesen sok, személyes élményt is olvashatunk, például arról, hogy a későbbiekben férjével, Szabó Kálmánnal együtt hogyan alapították meg az ELTE újgörög szakát, illetve Szkevisz Theodorosszal és Dzindzisz Jorgosszal hogyan szervezték meg és tették intézményessé a görög nyelvoktatást Budapesten és vidéken egyaránt.

Beloiannisz Község Önkormányzata „Beloiannisz 1950-2020.

70 év – 70 kérdés” címmel jubileumi kiadványt jelentetett meg, mely papír alapon és online is elérhető. Az összeállítás Boka Erika munkáját dicséri. A kiadvány elsősorban ismeretterjesztő jellegű és minden fontos kérdésre igyekszik választ adni, figyelemmel arra, hogy az itt élők is bőven találjanak benne új információkat. A falu alapításáról, a névadóról szóló rész után az utcanevekről, közterületekről részletes leírást kapunk. A falu szervezetéről, vezetőiről, testvérvárosairól, az egészségügyről, oktatásról, repatriálásról, munkahelyi lehetőségekről, a kulturális élet különböző területeiről és a hagyományokról szintén szó esik a kiadványban, mely képekkel gazdagon illusztrált, érdekes és élvezetes olvasmány, minden során érződik, hogy a faluhoz érzelmileg is kötődő személy állította össze és szinte kedvet kap az olvasó azonnal a helyszínre utazni.

Magam részéről gratulálok a szerzőknek, a szerkesztőknek és mindazoknak, akik támogatták a kiadványok megjelenését és szeretettel ajánlom azokat mindenkinek, aki szeretné jobban megismerni Beloiannisz falu, illetve a hazai görögség történetét.

Pancsosz Alexandra

7

A Görög Ifjúsági Egyesület új elnöke szerint a jövő a fiatalok kezében van, de az alapokat a mostaniak teremthetik meg nekik Cukalasz Márkosz lett a Görög Ifjúsági Egyesület újonnan megválasztott elnöke. A 29 éves vezető édesapja révén görög származású, s élete során végig részese volt a magyarországi görög kisebbségnek, táncolt a Helidonaki táncegyesületben, Zuglóban lett képviselő, s a szociális bizottságban is szerepet vállalt. Ezek utána érkezett a felkérés a Görög Ifjúsági Egyesülettől, amit gondolkodás nélkül elfogadott. Az új lelnök fontosnak tartja a fiatalok bevonását a hazai görög közösség életébe. Szeretné az egyesületet országos szinten működtetni, hogy minél több fiatal megismerhesse a görög nyelvet, hagyományokat és kultúrát.

– Mennyire változtatta meg életünket a koronavírus?

– Ha röviden kell válaszolnom, akkor nagyon. Pozitív tapasztalatom az volt, hogy a vírusidőszak alatt végre azt láttam az itthoni görögségen, hogy próbálunk összefogni. Aktívan próbáltam részt venni én is abban, hogy minél többet tudjunk azokon segíteni, akik rászorulnak. Jó volt látni, hogy mindenki úgy segített, ahogy csak tudott, valaki varrt, más kihordott, valaki felajánlott, mindegy, mit csináltunk együtt csináltuk, mint egy igazi közösség. Sajnos nagyon sok ember kapta el, és sajnos a mai napig kapja el a vírust. De valamikor ezen is túl leszünk, és remélem, hamarosan múlt időben tudunk majd beszélni erről az időszakról.

– A görög nyelvet illetően elégedett vagy a magyarországi fiatalok nyelvtudásának színvonalával?

– Szerintem a görög nyelv megtanulása elsősorban a szülőkön múlik. Azoknál a gyerekeknél sokkal jobban megmarad a görög identitás, akiknél a szülői háttér ezt támogatja. Hogy mit értek ezalatt? Azt, hogy a gyereket kiskorától fogva görög iskolába járatják, görögül beszélnek vele otthon, görög zenét hallgattatnak vele, görög közösségbe hordják, és ezáltal a gyerek életének meghatározó részét a görögség teszi ki. Ilyenkor sokkal könnyebb a görög nyelv elsajátítása. A mai fiatalok fele így nevelkedik, aminek örülök, hisz úgy gondolom, a mostani generáció már nagyobb segítséget kap arra, hogy anyanyelvként beszélhesse a görögöt. A gyerekeknek van lehetőségük görög közösségbe járni, görög barátokat szerezni, akikkel görögül kommunikálhatnak, és így fejlődhetnek. A másik felét viszont támogatni, segíteni kell abban, hogy elsajátíthassa a görög nyelvet. Erre nagyon jó lehetőségeket kínál az Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által évente indított iskolai oktatás, ahol anyanyelvi szinten oktathatják őket a tanárok.

– Ha a helyzet engedi, akkor terveztek a nyáron kirándulást Görögországba, hogy a gyerekek jobban megismerjék a görög kultúrát?

– Sajnos az idei évben a görögországi táborozást nem terveztük be. A pandémia miatt nagyon bizonytalan még minden.

De azért nem leszünk tétlenek. A Görög Ifjúsági Egyesület célja erre az évre egy magyarországi görög ifjúsági tábor, ahol szintén lesz lehetőségük az ide látogatóknak belekóstolni a görög kultúrába. Természetesen a következő években mindenképp lesznek kirándulások, táborok az anyaországba, de ehhez a vírushelyzetnek le kell csillapodnia, hogy biztonsággal utazhassunk. Terveink bőven vannak a következő évekre, reméljük, eze-

8

ket mind meg is tudjuk majd valósítani, és új lendületet tudunk majd hozni a fiatalok életébe.

– Úgy tudom, a működési támogatásra az idén nem kaptok forrást. Mi ennek az oka?

– Sajnos egy olyan hibát követtünk el a múltban, még 2015ben, ami miatt az idei működési támogatást megvonta tőlünk az Alapkezelő. Mi megcsináltuk a pályázatot, beadtuk, be is fogadták, majd amikor a határidő lejárt, felszólítást kaptunk, hogy törölték a pályázatot, mert hibák vannak, és azt ki kellene javítani. Ezt most megtettük, így a kulturális és a táborozási pályázatainkat befogadták. Egyelőre várjuk az eredményt. Természetesen bosszantó dolog, főleg, hogy az egész éves támogatástól estünk el, de azért tettünk más irányba lépéseket, hogy ne maradjunk erre az évre pénz nélkül. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Görög Települési és Kerületi Önkormányzatoknak, a Fővárosi Görög Önkormányzatnak, az Országos Görög Önkormányzatnak és a Szószólói kabinetnek, amiért biztosítottak arról minket, hogy számíthatunk rájuk, ha segítség kell.

– Mit gondolsz, miért tűnt el az ifjúság a táncklubokból, és szinte nincs fiú, még a kevés jelentkező között sem?

– Véleményem szerint a táncházak, táncklubok mostanság nem úgy épülnek fel, hogy a fiatalságot célozzák meg. Minden zenekarnak megvan a követő bázisa, ahol inkább a középkorúak vannak többségben. Sok fiatal unalmasnak tarthatja a körbe körbe táncot két-három órán keresztül, ezért inkább el se mennek ezekre az eseményekre. Éppen ezért a táncklubokon, táncházakon változtatni akarunk, megpróbálunk majd olyan táncházakat csinálni, ahol a hagyományos görög zenét modern görög zene, dj követi majd, és akkor talán újra menő lesz görög táncházba, buliba járni. Én úgy gondolom, haladni kell a korral és minden korosztálynak olyat kell nyújtani, ahol jól érzi magát.

Tervben van még a görögországi bouzoukiakhoz hasonló program létrehozása is, ehhez a Fővárosi Görög Önkormányzatnál dolgozó két fiatal tagunk már meg is kezdte az igényfelmérést.

Természetesen, amint lehetőségünk nyílik újra rendezvényeket rendezni, mi is segítségükre leszünk, hogy ezek a tervek meg is valósuljanak. Arra a kérdésre, hogy fiúk miért táncolnak kevesebben, azt mondanám, hogy sok fiú szégyenlős, ha táncról van szó. Én is így kezdtem, alig mertem beállni a körbe. Egyet tudok tanácsolni nekik, ki kell nézni a legszebb lányt a sorban és oda kell beállni, higgyétek el, hamar megtanuljátok a táncot.

– Hogyan látod a magyarországi görögség jövőjét?

– Ha ilyen irányba haladunk, mint amit az elmúlt években láthattuk, akkor nagyon nehéz lesz megtartani magát a görögséget, a görög identitást. Szerintem a megoldás ennél a pár ezres közösségnél az lenne, ha egy irányba tudnánk haladni, és ezt az irányt mindenki támogatná. A probléma ott kezdődik, hogy mindig vannak hataloméhes emberek, akik nem a közösség javait nézik, hanem a saját jólétüket. Amíg ez nem változik a fejekben, addig nincs értelme a jövőről beszélni. Ahogy a mondás is tartja: „egységben az erő”. Na most, ha ez az egység nincs meg, akkor sajnos szétesik az itteni görögség. A feladat az lenne, hogy ezt az egységet előteremtésük, és ha megvan, akkor el lehet kezdeni dolgozni, ami nem azt jelenti, hogy egyet kell érteni mindenben, de a lehető legjobb megoldást kell hozni a görögség számára. Én ebben bízom, hogy ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor egy virágzó közösségben fogunk élni. Ha üzenhetnék az itthoni görögségnek, akkor az az lenne, ha közös célokat állítunk, azokat közösen is valósítsuk meg.

Egy ilyen közösségben nincs helye az olyan megnyilvánulásoknak, amelyek hátráltatják a munkát. Biztosíthatok mindenkit, ha ez így fog történni, ismét megjelennek a fiatalok a közös munkában és lesz jövője a görögségnek. Hisz a jövő a fiatalság kezében van, de az alapokat mi teremtjük meg nekik.

Tsaroucha Christina

ΠΟΙΗΣΗ Η παρούσα στιγμή

Αυτή τη στιγμή χωρίς αναβολή Θα κτυπήσει το σφυρί Με παιδεία όπως ο κύκλος Που γυρίζει το λακάτιν Ο ήλιος φωτίζει τη μέρα Και η σκιά του βράχου είναι χάδι Η αύριον είναι το στίγμα Ενός άλλου χρόνου Ενός άλλου τόπου που Που ίσως δεν υπάρχει Τα γεγονότα

Ευλογημένος είναι αυτός Που φτάνει με φωνή και βιολί Το βαπόρι έδεσε στο λιμάνι Η παντιέρα θα σιγήσει Και ο ήλιος θα κρυφτεί Με τη στέρνα ύδωρ να γεμίσει Μετά ο θίασος από τρανούς Χιώτες Με τραγούδι και βιολί Θα σείρει το χορό Στο Ρωμαϊκό Θέατρο της Πάφου Θα τραγουδήσουν Και θα υποκριθούν Τα γεγονότα Που γεμίζουν τη ζωή Οι σταθερές αξίες Ως το ύδωρ και η φωτιά Νάκης Σκορδίλης (Φεβρουάριος 2021)

9

Egy égei-tengeri vitorlás körút Csomor Eszter vágya Már több mint tíz éve dolgozik Angliában Csomor Eszter.

A félig görög, félig magyar gyógyszerkutató életét is komolyan befolyásolta a koronavírus-járvány, már több mint egy éve nem jött haza a családjához. De nagyon hiányoznak neki a gyerekkori barátok, a görög társaság. Mindig nagy szeretettel gondol vissza a régi Helidonakis bulikra! Élete nagy vágya, hogy körbevitorlázza az Égei-tenger szigeteit, amikor a gyerekei nagyobbak lesznek, és szeretné az édesanyjával bejárni Ioannina vadregényes környékét, a nagyszülők származási helyét.

ládban nőttem fel, ahol mindenki nyitott volt a különböző kultúrák felé. Jó pár közeli családtagom jött és ment a kontinensek között, volt olyan időszak, amikor voltak rokonaim Angliában, Hollandiában, Görögországban, s még Új Zélandon is. Mindemellett a nemzetközi tudományos társadalom roppantul befogadó, ami biztos segített, hogy könnyen megtaláljam a helyem egy új országban. Szóval, jól elvagyok most Angliában.

– Tudomásom szerint, már több éve dolgozol egy Cambridge-i tudományos fejlesztési központban. Mi a pontos feladatod ott, mi a szakterületed?

– Már több mint tíz éve, még 2007 nyarán érkeztem Angliába és az első évben egy londoni egyetem, a King’s College London laborjában dolgoztam post doc kutatóként. Ezalatt az egy év alatt úgy éreztem, hogy a jövőben az egyetemi kutatómunka helyett gyógyszerfejlesztő cégeknél szeretném a tudásomat kamatoztatni. Első céges munkahelyem Londonban volt, ahol az influenza és egyéb, gyakran mutálódó vírusok ellen fejlesztettünk oltóanyagokat. Innen egy Cambridge-i ellenanyag terápiával foglalkozó céghez kerültem, ahol súlyos asztmával és egyéb komplex, krónikus légúti megbetegedésekkel kapcsolatos kutatással és biológiai terápiák fejlesztésével foglalkoztam.

Sose bántam meg, hogy váltottam. A céges munka lehetővé teszi, hogy kollaborációban dolgozzunk az egyetemi kutatókkal, akiknek a munkája nagyon fontos alapköve a betegségek megértésének. Ezeket az alapkutatásokból származó információkat felhasználva specifikus és hatékony terápiákat tudunk kifejleszteni olyan betegeknek, akik számára nincs megfelelő gyógyszer és gyakran kórházi ápolásra szorulnak. Jelenleg a GSK gyógyszercégnél dolgozom a transzlációs medicina területén, ez a szakterületem. Ez egy viszonylag új tudományág, ahol felhasználjuk a kezdeti számítógépes, majd laboratóriumi kutatásokból és a gyógyszer fejlesztésnek a preklinikai és klinikai, vagyis humán szakaszán át elért eredményeket, hogy megértsük, a gyógyszer pontosan milyen biológiai folyamatokon keresztül hat és kik azok a betegek, akiknél ezek a terápiák ténylegesen be fognak válni.

– Mi a véleményed a Covid elleni oltás hasznoságáról?

– Hogy érzi magát egy külföldön dolgozó, külföldön élő magyarországi görög nő?

– Rengeteg kutató tölt pár évet külföldön, hogy a kutatási témájában szakértő csoportoktól tanuljon és hosszú távú kapcsolatokat alakítson ki a kollégákkal. Én is ilyen célból mentem ki Hollandiába egy évre, hogy a doktori kutató projektemen dolgozzam egy magas rangú professzor csoportjában. Az egy évből hirtelen kettő lett, és a doktori disszertációm megvédése után természetesnek tűnt Angliában munkát keresni, hiszen ez az immunológiai kutatások egyik központja a világban. Én nagyon könnyen beilleszkedtem a holland, majd az angliai életbe.

A magyar-görög családi köteléknek köszönhetően olyan csa-

10

– Szerintem nagyon fontos, hogy minél többen beolttassák magukat a koronavírus ellen. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy fiatal, egészséges emberként nem fontos az oltás, hisz ők nagy eséllyel úgy is legyőzik ezt a vírust, ha esetleg megfertőződnek.

Bár ez tényleg igaz lehet, de az embereknek nem csak azért kell beoltani magukat, hogy saját magukat megvédjék a vírus ellen, hanem azért is, hogy megakadályozzák a kórokozó továbbterjedését, és ezzel megvédjék az idősebb korosztályt és azokat, akik különféle krónikus betegségben szenvednek. Szerintem ez a társadalom együttes felelőssége, amihez mindenkinek hozzá kell járulnia. Persze előfordulhat, hogy emberek megbetegszenek a koronavírustól az oltás után is, de ez nem azt jelenti, hogy az oltóanyag nem hatékony. Az eddigi adatok alapján ezekben az esetekben a betegség lefolyása mindig enyhe volt és senki nem került kritikus állapotba, és nem szorult oxigénterápiára. Ez már önmagában nagy előrelépés. A gyerekkori oltásoknak köszönhető, hogy napjainkban szinte senki nem hal bele a torokgyíkba, a szamárköhögésbe, a tetanuszba és még sorolhatnám.

Miért nem akarnánk ugyanezt elérni a koronavírussal szemben?

Miért kockáztatná bárki a saját és a szerettei életét amikor van ellene oltóanyag?

– Gondolom, a családjának, a gyerekeknek is hiányzik az óhaza.

– Egy gyógyszerkutató munkáját, életét jobban vagy kevésbé befolyásolta a koronavírus?

– A párom James, angol származású, a munka kapcsán ismerkedtünk meg. Van három gyönyörű, csibész gyerekünk, Megan (15), Sam (9) és Hannah (7), ők már itt születtek. Tele vannak energiával, szeretnek utazni, Budapestre járni, egy adag szudzukakiáért, amit az édesanyám, jaja készít. Ezért és a nagymamáért bármikor felülnek a repülőre.

– Csakúgy, mint mindenki számára, a mi életünkbe és a munkámban is rengeteg változást hozott a koronavírus. Például már egy teljes éve kizárólag otthonról dolgozunk a párommal, és mindemellett a gyerekek is itthonról tanultak 2020 márciusától hat hónapon keresztül, és karácsony óta újra házi suli a program. Szerencsére a gyerekek hihetetlen pozitivitással indulnak neki minden egyes napnak és lelkesen tanulnak itthonról, de azért kell nekik a segítség, ami teljes munkaidő mellett nem mindig könnyű. És hát mindannyian nagyon társasági lények vagyunk, így hiányoznak a barátok a mindennapi életünkből. Ettől függetlenül mi nagyon szerencsésnek tartjuk magunkat, mert megmaradt a munkánk és egészségesek vagyunk. Az elmúlt év és ez a fránya vírus rávilágított, hogy rohanás nélkül is lehet előre haladni, hogy mennyire klassz több időt eltölteni családi körben. Rengeteget társasjátékozunk, futunk, biciklizünk, kártyázunk, filmeket nézünk és nyáron például körbeutaztuk Skóciát, végig sátrazva, mivel a szállodák zárva voltak. Persze borzasztóan hiányzik, hogy nem tudunk Budapestre utazni. Édesanyámat se láttuk már több mint egy éve! De ennek ellenére nem érzem úgy, hogy az elmúlt tizenkét hónap szörnyű lett volna. Minden helyzetben meg lehet találni az örömöt, csak alkalmazkodni kell.

– Mi az, ami leginkább hiányzik Magyarországról?

– Természtesen a családom és a gyerekkori barátaim. És a görög társaság. Mindig nagy szeretettel gondolok vissza a régi Helidonakis bulikra! De jó is lenne újra együtt mulatni egy görög étteremben!

– Szoktál járni nyaranként Görögországba? Melyik a kedvenc úti célod Görögországon belül?

– Próbálunk minden második évben eljutni Görögországba. Nincs kedvenc helyem, annyi sziget van, ahol még nem jártam, szeretek mindig új helyeket felfedezni. Két nagy álmunk van. Körbe szeretnénk vitorlázni az Égei-tenger szigeteit, amikor a gyerekek picit nagyobbak, és szeretnénk anyuval bejárni Ioannina vadregényes környékét, a nagyszülők származási helyét.

Andreas Oikonomou

11

Ο Νίκος Κιζάκης από το Σέκσαρντ, μπορεί να είναι το μεγάλο κέρδος για την Εθνική Ελλάδας Eίναι μόνο 13 χρονών αλλά παίζει με τους μεγάλους, στο ουγγρικό πρωτάθλημα Β΄κατηγορίας ανδρών. Ο Nίκος Κιζάκης αποτελεί έναν από τους πιο υποσχόμενους, ταλαντούχους παίκτες του πινγκ – πονγκ στην Ουγγαρία και θα μπορούσε να εξελιχθεί σε ένα πολύ μεγάλο παίκτη. Προς το παρόν δύο πράγματα τον απασχολούν οι σχολικές του υποχρεώσεις και το επιτραπέζιο τένις. Μελλοντικά, όπως μας αναφέρει και ο ίδιος επιθυμεί να αφοσιωθεί στο πινγκ – πονγκ. Ο μικρός αθλητής που ανήκει στην ομάδα της πόλης του Szekszárd, που φέρει το όνομα «Yorgos SE» δεν αποκλείει το γεγονός να φορέσει κάποια στιγμή, ακόμη και την φανέλα της Εθνικής Ελλάδας.

– Ο πατέρας σου ο Γιώργος Κιζάκης υπήρξε κι’ αυτός παίκτης του πινγκ – πονγκ. Είναι πλεονέκτημα ή μειονέκτημα το ότι είναι και προπονητής σου. Πως το βλέπεις εσύ αυτό ;

συναγωνίζεσαι τους μεγάλους. Δεν είναι λίγο νωρίς ;

– Νομίζω ότι έτσι μπορείς πραγματικά να εξελιχθείς και να προχωρήσεις. Βέβαια οι αντίπαλοι είναι πιο ψηλοί και δυσκολότερα μπορείς να τους κερδίσεις, αλλά αυτό ακριβώς χρειάζεται και είναι το κίνητρο για να τους συναγωνισθώ πιο έξυπνα. Στην αρχή βέβαια δεν με έπαιρναν στα σοβαρά. Κέρδισα όμως πολλούς γι’ αυτό ήδη με αναγνωρίζουν και με υπολογίζουν. Ελπίζω μερικοί να με φοβούνται. Ακόμη παίζω στην Β΄εθνική κατηγορία αλλά ελπίζω ότι δεν απέχω και τόσο από την μεγάλη κατηγορία.

– Σε ότι αφορά τα αποτελέσματα σου για ποια είσαι πιο περήφανος ;

– Στην Μαθητική Ολυμπιάδα του 2018 και του 2019 κέρδισα τον τίτλο του Παγκόσμιου Πρωταθλητή, ενώ την περσινή χρονιά κατέκτησα την δεύτερη θέση. Επίσης ήμουν πέντε φορές πρωταθλητής στις ανάλογες κατηγορίες.

– Κατά την γνώμη μου μονό πλεονέκτημα μπορεί να είναι. Με βοηθάει πάρα πολύ τόσο σωματικά όσο και ψυχικά να εξελιχθώ, ενώ αισθάνομαι πάρα πολύ καλά που είναι πάντα δίπλα μου στους αγώνες

– Μετά λοιπόν από αυτά τα άριστα αποτελέσματα τόσο την Ουγγαρία όσο και στις διεθνείς αναμετρήσεις στο εξωτερικό, ποιο είναι τώρα το επόμενο βήμα ;

– Τεχνικά αυτό δεν μπορεί να γίνει δεν έχουμε μεγάλο σπίτι. Δεν συνηθίζουμε να προπονούμαστε σπίτι, αλλά πολλές φορές το πινγκ – πονγκ είναι θέμα συζήτησης. Θα έλεγα λοιπόν ότι το άθλημα μετά την προπόνηση συνεχίζεται μεταξύ μας «στα λόγια».

– Πως αισθάνεσαι, σε ποιους τομείς πρέπει να βελτιωθείς;

– Συμβαίνει «να μεταφέρεται» το πινγκ – πονγκ στο σπίτι και να παίζεται αγώνες με τον πατέρα σου ;

– Μικρό παιδί έπαιζες μπάλα και στις ποδοσφαιρικές μονομαχίες δυο φορές έσπασες το χέρι σου. Οι τραυματισμοί σε οδήγησαν και σε έστρεψαν προς το πινγκ – πονγκ ;

– Όχι οπωσδήποτε… Μου άρεσε το ποδόσφαιρο αλλά δεν ήμουν όμως τόσο καλός για να συνεχίσω. Από την άλλη πλευρά λατρεύω το πινγκ – πονγκ. Την αγάπη μου για το άθλημα την εμφύσησε ο πατέρας μου από μικρή ηλικία. Το συναίσθημα λοιπόν ήταν έντονο και το πινγκ – πονγκ με κέρδισε. Ο πατέρας μου διαισθάνθηκε ότι έχω ταλέντο κάτι που άλλωστε φάνηκε και από τα επιτυχή αποτελέσματα μου, που συν τον χρόνο τον δικαίωσαν. Ήμουν ο πρώτος αθλητής του Σέκσαρντ στην κατηγορία παίδων που φόρεσα την φανέλα της Εθνικής στο επιτραπέζιο τένις. Πριν από πέντε χρόνια το 2016, ήμουν ακόμη μόνο 8 χρονών όταν έλαβα την πρώτη πρόσκληση για τις μικρές ουγγρικές εθνικές και έλαβα μέρος στις προπονήσεις και στην προετοιμασία που έγιναν στη Βουδαπέστη. Στην συνέχεια αναδείχτηκα πρωταθλητής παίδων του Νομού Τόλνα καθώς και πρωταθλητής Ουγγαρίας σε διάφορες ηλικίες παίδων.

– Τόσο καλά παίζεις και διακρίνεσαι και ήδη κατάφερες να συμμετέχεις σε πρωτάθλημα Ανδρών. 13 χρονών σε οποιοδήποτε άθλημα είναι λίγο ασυνήθιστο να

12

– Προπόνηση, προπόνηση, προπόνηση… μόνο έτσι μπορείς να πετύχεις, να εξελιχθείς και βέβαια συν τον χρόνο, πρέπει να δυναμώσω ακόμη περισσότερο.

– Εν συντομία θα έλεγα σε όλους τους τομείς. Πρέπει να βελτιώσω τα αδύνατα σημεία μου, ώστε να γίνω πιο δυνατός στο μυαλό και πιο συγκεντρωμένος στους αγώνες.

– Πόσο προπονείσαι καθημερινά ;

– Εξαρτάται, συνήθως δύο με τρείς ώρες σε καθημερινή βάση. Θα χρειαστούν ωστόσο περισσότερες ώρες αν θέλω να ασχοληθώ σε υψηλό επαγγελματικό επίπεδο.

– Ποια είναι τα πρότυπα παικτών που σου αρέσουν στην Ουγγαρία και στο Εξωτερικό ;

– Στη Κίνα υπάρχει ένας νεαρός πολύ ταλαντούχος παίκτης στο πινγκ – πονγκ, ο Γιάνγκ Λι. Το στυλ του παιχνιδιού του μου αρέσει πάρα πολύ. Ούγγρο παίκτη πρότυπο δεν έχω…

– Ποια είναι τα μελλοντικά σου σχέδια ;

– Επιθυμώ να πορευτώ προς τα πάνω σταδιακά. Αν πάνε όλα καλά τότε υπολογίζω γύρω στα 16 με 17 θα ήμουν σε θέση να παίξω στην Α’ Κατηγορία της Ουγγαρίας και εν συνεχεία στην Εθνική.

– Η ερώτηση λοιπόν δεν μπορεί να είναι άλλη. Εάν πρώτη θα σε καλούσε η ελληνική ομοσπονδία ¨έλα να παίξεις με στην δικιά μας ελληνική εθνική ομάδα¨, τι θα επέλεγες ;

– Θα έλεγα ναι. Θα αποδεχόμουνα ευχαρίστως την πρόσκληση. Βέβαια σε κάθε περίπτωση θα έπρεπε να το μιλήσω με τον πατέρα μου. Σίγουρα θα ήταν πολύ περήφανος για μένα, αν θα με έβλεπε να αγωνίζομαι με την φανέλα της Εθνικής Ελλάδας. Ανδρέας Οικονόμου

A szekszárdi Nikos Kizakis akár a görög válogatott nagy nyeresége is lehet Még csak 13 éves, de már a felnőttek között játszik. Nikos Kizakis az egyik legígéretesebb asztaliteniszező Magyarországon, nagy játékos válhat belőle. Egyelőre persze még két dolog foglalkoztatja, a tanulás és a pingpong. Később azonban azt szeretné, ha az utóbbi töltené ki az életét. A szekszárdi Yorgos SE versenyzője nem tartja kizártnak, hogy egyszer a görög válogatottban is bemutatkozzon.

– Az édesapád, Giorgios Kizakis is asztaliteniszező volt, ez csak előny vagy olykor hátrány is, hogy a papa egyben az edződ is?

– Nem, szerintem csak előny. Nagyon sokat segít testileg és lelkileg is. No és roppant jó érzés, hogy ott van velem a versenyeken is.

– Előfordul, hogy hazaviszitek a sportot a lakásba, a négy fel közé is?

– Fizikailag nem, nincs nagy házunk, sőt, elég kicsi a lakásunk. Szóval, edzeni nem szoktunk, de sokszor beszédtéma otthon is a pingpong. Tehát az edzéssekkel nem ér véget nálunk a sportolás.

– Gyerekként fociztál, de a heves játék közben kétszer is eltört a kezed, ezek a sérülések terelték a pingpong felé?

– Nem feltétlenül. Szeretem a futballt, de annyira nem voltam jó benne, hogy folytassam fiatalon. A pingpongot azonban egyenesen imádom. Az édesapám már kisgyerekként megszerettetett ezzel a sportággal, és én is úgy éreztem, ez az, ami kell nekem. És apukám is meglátta bennem a tehetséget. Az idő és az eredmények aztán őt igazolták. Én lettem Szekszárd város első saját nevelésű válogatott asztaliteniszezője, igaz még csak gyerek szinten. Öt évvel ezelőtt, 2016-ban, nyolcévesen kaptam első meghívásomat a serdülő válogatott keretedzésre Budapestre.

Aztán pedig én lettem Tolna megye első fiú magyar bajnoka az ifjúságiak között. Ma már sokszoros magyar korosztályos bajnok vagyok.

– Olyannyira jól megy a játék, hogy már a nagyok között játszol. Tizehárom évesen bármely sportágban szokatlan, hogy valaki a felnőttek között szerepeljen, nem túl korai még ez neked?

– Szerintem így lehet igazán fejlődni. Persze sokkal magasabbak az ellenfelek, s jóval nehezebbek a meccsek, de pont ez kell, mert ez arra sarkall, hogy okosabban játsszak. Először persze nem vettek olyan komolyan, de többüket legyőztem, így már ismernek, s remélem, van olyan is, aki tart tőlem.

Amúgy most még csak az NB II-ben szerepelek, de bízom benne, nincs már messze az NB I sem.

– Az eredményeid közül mire vagy a legbüszkébb?

– Az asztalitenisz Diákolimpián világbajnok lettem 2018-ban és 2019-ben, tavaly pedig ezüstérmes. Na és ötszörös magyar bajnok voltam a korosztályomban.

– Az itthon és külföldi tornákon elért eredmények után mi most a következő lépés?

– Edzek, edzek, edzek, amivel elérhető a fejlődés, no és erősödnem is kell még.

– Hogyan érzed, miben kell még sokat fejlődned?

– Röviden, mindenben. A gyengeségeimen javítani kell, meg, hogy fejben erősebb, koncentráltabb legyek a meccseken.

– Mennyit edzel egy nap?

– Ez változó, de a két, három óra mindig meg szokott lenni.

Később valószínűleg már több kell majd, ha profi szintem akarom űzni a sportágat.

– Kik a példaképeid, itthon és külföldön?

– Kínában van egy nagyon tehetséges fiatal pingpongos, Yang Li, az ő játékstílusa tetszik a legjobban. Magyar ikonom annyira nincs.

– Mik a céljaid a jövőben?

– Fokozatosan akarok lépkedni felfelé. Ha minden jól megy, akkor, amint mondtam, 16-17 évesen jöhet az NB I, aztán pedig a felnőtt válogatottság.

– A kérdés már csak az, melyik. Ha előbb hívna a görög szövetség, játssz a mi nemzeti csapatunkba, akkor őket választanád?

– Igen, azt hiszem, szívesen elfogadnám a meghívót. Persze mindenképpen megbeszélném a kérdést az édesapámmal, de biztos, nagyon büszke lenne rám, ha görög mezben látna az asztal mellett.

Andreas Oikonomou

13

Όλα είναι καλά αν η αρχή είναι καλή! ή Αχ, αυτή η δεκαετία του 90! Όλα ξεκίνησαν στη μεγάλη αίθουσα του επάνω ορόφου του βουλγάρικου σχολείου τον Σεπτέμβρη του 1995. Εκεί καθόμασταν οι δυο μας μαζί με τον Erik Haupt, και υποδεχόμασταν τους υποψήφιους μαθητές, τους βάλαμε να γράψουν διαγώνισμα, και σύμφωνα με το επίπεδό τους τούς κατανέμαμε στις τάξεις του ελληνικού σχολείου, που ξεκινούσε και πάλι μετά από μερικές δεκαετίες διάλειμμα. Ο αριθμός των υποψήφιων που επιθυμούσαν να μάθουν ελληνικά, υπερέβαινε κάθε προσδοκία, γι’ αυτό η τότε επικεφαλής του σχολείου,κυρία Ευαγγελία Τσαρούχα, συγκέντρωσε πολύ καλό εκπαιδευτικό προσωπικό, του οποίου τα μέλη ήταν ο Παναγιώτης Βαλλιανάτος, ο Κωνσταντίνος Νάκος, η Αντιγόνη Σάμπο Νάγκυ, η Χριστίνα Μόλναρ, ο Ιωάννης Σουλίδης, αργότερα ήρθαν η Ηλέκτρα Αγκάρντι, η Άντρεα Μποσίλκοβ και η Ζίτα Γκέργκεϊ. Η Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας προσκόμισε αρκετά κομμάτια από το 1ο και 2ο τεύχος του βιβλίουγλώσσας «Ελληνικά τώρα», το οποίο θεωρούταν τότε το πιο μοντέρνο στο είδος του. Γράφτηκε κυρίως για τους μαθητές της δευτεροβάθμιας εκπαίδευσης και τους ενήλικες, αλλά αφού δεν είχαμε άλλα, αυτό χρησιμοποιήσαμε και με τους μαθητές των υψηλότερων τάξεων της πρωτοβάθμιας εκπαίδευσης. Εκείνη την εποχή εκπαιδευτικό βιβλίο για παιδιά δεν ήταν ακόμα διαθέσιμο, οπότε σ’ αυτήν την ηλικία στηριχτήκαμε μόνο στο δικό μας υλικό και τα πολλά παιχνίδια, κάρτες και οπτικά βοηθήματα που φέραμε από το σπίτι. Για τη διδασκαλία των ονομάτων, χρωμάτων, βασικών χαρακτηριστικών των ζώων, ετοίμασα από χαρτόκουτο ένα επιτραπέζιο παιχνίδι που παρουσίαζε έναν ζωολογικό κήπο, και οι μαθητές έπρεπε να απελευθερώσουν τα ζώα προχωρώντας από το ένα τετράγωνο στο άλλο. Έβγαλα από τη σοφίτα τον προβολέα της παιδικής μας ηλικίας, καθώς και τις ελληνόφωνες ταινίες της μαμάς μου από τα παιδικά της χρόνια, και με τη βοήθειά τους δίδαξα τα παραμύθια «Τρία γουρουνάκια» και «Κοκκινοσκουφίτσα». Και οι γονείς μάς βοηθούσαν ενθουσιασμένοι, έφερναν τα δικά τους ελληνικά εκπαιδευτικά βιβλία από τα παιδικά τους χρόνια, παραμύθια, και έβγαζαν φωτοτυπίες στον χώρο εργασίας τους. Η ομάδα των εκπαιδευτικών σε σύντομο διάστημα έγινε φιλική παρέα. Τις Παρασκευές τα βράδια και τα Σαββατοκύριακα μετά από τα μαθήματα συνεχίζαμε να σκεφτόμαστε μαζί, να διορθώνουμε τα γραπτά ή απλώς αναπτύσσαμε τις γλωσσικές ικανότητές μας με ελληνόφωνα παιχνίδια, όπως το Scrabbleή το Ταμπού σε καφετέριες ή στο σπίτι του καθενός μας. Ποτέ δεν λυπόμασταν να αφιερώσουμε τον ελεύθερο χρόνο μας στη δουλειά, είτε επρόκειτο για την επεξεργασία του ενιαίου συστήματος απαιτήσεων είτε για τη διοργάνωση πολιτιστικών ή παιδικών προγραμμάτων τα Σαββατοκύριακα. Για τη χριστουγεννιάτικη γιορτή των εθνοτήτων που διοργανώθηκε στο Εθνογραφικό Μουσείο, προετοιμάσαμε αρκετές φορές τους μαθητές μας που παρουσιάσανε θεατρικό με ελληνικά ήθη και έθιμα καθώς και ελληνικούς χορούς. Με αυτά κάθε χρόνο αποκτούσαμε μεγάλη επιτυχία. Ποτέ δεν θα ξεχάσω εκείνη την χειμωνιάτικη μέρα πριν τα Χριστούγεννα, όταν στο γεμάτο λεωφορείο κουβάλησα για

14

τα παιδιά που έπαιξαν τους καλικάντζαρους, το τεράστιο πριόνι που δανείστηκα από την αποθήκη του παππού μου, και στο δρόμο πετάχτηκα και στο πανεπιστήμιο να δώσω εξετάσεις. Οι μαθητές σχεδόν χωρίς εξαιρέσεις παρακολουθούσαν τακτικά τα μαθήματα, οι απουσίες ήταν σπάνιες, φαινόταν ότι όλοι εκτιμούσαν τη δυνατότητα να μάθουν ελληνικά δωρεάν. Ωστόσο, το ελληνικό σχολείο τότε δεν ήταν ακόμα δηλωμένο εκπαιδευτικό ίδρυμα – λειτουργούσε ως «κυριακάτικο σχολείο» – παρ’ όλ’ αυτά τη δουλειά μας την πήραμε σοβαρά, για τα παιδιά σχολικής ηλικίας δώσαμε βαθμούς, τα αξιολογήσαμε, και στο τέλος της σχολικής χρονιάς δώσανε γραπτές και προφορικές εξετάσεις μπροστά σε πολυμελή επιτροπή, και πήραν πιστοποιητικό για την ολοκλήρωση του σχολικού έτους. Και ως άξιος καρπός της δουλειάς μας, στο τέλος κάθε σχολικής χρονιάς φιλοξενούσα όλους τους μαθητές μου στον κήπο μου να ψήσουμε στη σχάρα και να κάνουμε πάρτι μαζί. Υπήρξε καλοκαίρι, όταν έστελνα ταχυδρομικώς,περίπου κάθε δύο εβδομάδες,ασκήσεις σε κάθε μαθητή μου, και αυτοί μου τις επέστρεφαν αμέσως λυμένες. Στην αρχή της πρώτης σχολικής χρονιάς οργανώσαμε την πρώτη ελληνόφωνη κατασκήνωση στην Ουγγαρία, στην πόλη Városlőd, στο βουνό Bakony. Εκεί ήταν μαζί μας οι Έλληνες μαθητές του Ζούγκλο με την πασίγνωστη δασκάλα τους, την κα. Ντόνκα. Τις πρωινές ώρες κάναμε ελληνικά μαθήματα στα παιδιά, και τα απογεύματα οργανώναμε εκδρομές, πολιτιστικά και αθλητικά προγράμματα, ενώ τα βράδια ανάβαμε φωτιά, καθόμασταν γύρω της και παίζαμε μουσική, τραγουδούσαμε και χορεύαμε. Όταν πηγαίναμε για ύπνο, στα δωμάτια των μικρών παιδιών λέγαμε παραμύθια και τραγουδούσαμε ελληνικά. Η κατασκήνωση στο Városlőd είχε τόση επιτυχία, ώστε, λόγω της μεγάλης ζήτησης, οργανώσαμε και το επόμενο καλοκαίρι μια παρόμοια κατασκήνωση, αυτή την φορά στο Fadd-Dombori, και στη συνέχεια ένα χρόνο αργότερα μια τριήμερη εκδρομή στην πόλη Eger, και μετά κλείσαμε τη χιλιετία πάλι με κατασκήνωση στο Mátraszentistván. Με την αναδιοργάνωση της ελληνικής εκπαίδευσης και των κατασκηνώσεων, κάναμε ένα πολύ μεγάλο βήμα μπροστά, όχι μόνο στο πεδίο της γλώσσας και της παράδοσης, αλλά και στην ανοικοδόμηση της κοινότητας. Ενώ οι Έλληνες της Ουγγαρίας της γενιάς των γονέων μας γνωρίζονταν μεταξύ τους πάρα πολύ καλά, δεν μπορούσαμε να πούμε το ίδιο πράγμα για τα παιδιά και τους νέους που γεννήθηκαν στη δεκαετία ’70 και ’80. Τα μέλη αυτής της γενιάς ξαναβρέθηκαν και γνωρίστηκαν μεταξύ τους στο ελληνικό σχολείο και στις ελληνικές κατασκηνώσεις. Από τις εφηβικές αγάπες που αναπτύχθηκαν εκεί, αρκετές κατέληξαν σε γάμο και σήμερα διδάσκουμε τα παιδιά τους στο Ελληνικό Σχολείο «Μανώλης Γλέζος».

Χριστίνα Πάρτιτς Κάκουκ

Minden jó, ha az eleje jó! avagy Ó, azok a 90-es évek!

Az egész a bolgár iskola legfelső szintjének egy nagy osztálytermében kezdődött ’95 szeptemberében. Ott ültünk ketten Haupt Erikkel és fogadtuk a jelentkező tanulókat, megírattuk a szintfelmérő teszteket és annak alapján osztottuk be őket a – több évtizedes kihagyás után újrainduló –görög iskola csoportjaiba. A görögül tanulni vágyók létszáma felülmúlta a várakozásainkat, így az iskola első vezetője, Caruha Vangelio – az akkor még csak heti két nap megtartásra kerülő órákhoz – kiváló kis oktatói csapatot verbuvált össze, melynek tagjai voltak Vallianatos Panagiotis, Nakos Konstantinos, Nagyné Szabó Antigoné, Molnár Krisztina, Soulidis Jannis, később pedig csatlakozott hozzánk Agárdi Ilektra, Boszilkov Andrea és Gergely Zita.

Az országos görög önkormányzat beszerzett jópár példányt az akkor legmodernebbnek számító „Ελληνικά τώρα” című nyelvkönyv első és második kötetéből, ami elsősorban a gimnazista és felnőtt korosztálynak íródott ugyan, de jobb híján ezt használtuk a felső tagozatos diákjainkkal is.

Gyerekeknek szóló görög nyelvkönyv akkor még nem volt, ezért ennél a korosztálynál csak a saját készítésű anyagainkra és a rengeteg, otthonról bevitt játékra, kártyára, szemléltető eszközre tudtunk támaszkodni. Az állatok nevének, színének, alaptulajdonságainak tanításához például kartondobozból készítettem egy állatkertet ábrázoló táblás játékot, amiben mezőről mezőre haladva kellett az állatokat kiszabadítani a játékosoknak. Előkotortam a padlásról a gyerekkori diavetítőnket és anyukám gyerekkori, görög nyelvű diafilmjeit és azok segítségével tanítottam a Három kismalac és a Piroska és a farkas meséjét. A szülők is lelkesen segítették a munkánkat, hozták a saját gyerekkori görög tankönyveiket, mesekönyveiket és a munkahelyükön szorgosan fénymásoltak.

A tanárcsapat rövid időn belül baráti társasággá kovácsolódott össze. Péntek esténként és hétvégenként, a tanórák végeztével kávézókban vagy valamelyikünk otthonában folytattuk az együttgondolkodást, időnként a dolgozatjavítást vagy egyszerűen csak – görög nyelvű Scrabble-lel és Tabu-val – a nyelvi készségeink fejlesztését. Soha nem sajnáltuk a szabadidőnket munkára fordítani, akár az egységes követelményrendszer kidolgozásáról volt szó, akár hétvégi kulturális- vagy gyerekprogramok szervezéséről.

A Néprajzi Múzeumban megrendezett nemzetiségek karácsonyára több ízben is felkészítettük diákjainkat, népszokásokat bemutató színdarabbal és görög néptáncokkal léptek fel, mel�lyel minden évben nagy sikert arattunk. Sose fogom elfelejteni azt a téli napot, amikor a kalikantzaroszokat alakító gyerekeknek cipeltem a karácsony előtti zsúfolt buszokon – útközben lezavarva egy gyors vizsgát az egyetemen is –, a nagypapám sufnijából kölcsönvett óriásfűrészt.

A tanulók szinte kivétel nélkül rendszeresen jártak az órákra, ritka volt a hiányzás, úgy tűnt mindenki értékeli a görög nyelvtanulás ingyenes lehetőségét. Jóllehet, a görög iskola akkor

még nem volt bejegyzett közoktatási intézmény – ún. „vasárnapi” iskola címen futott –, ennek ellenére komolyan vettük magunkat, az iskolás korosztálynak volt számonkérés, értékelés, év végi írásbeli és szóbeli vizsga többfős bizottság előtt, továbbá tanúsítvány az adott tanév elvégzéséről. Az egész éves munka megérdemelt gyümölcseként pedig minden tanév végén vendégül láttam az összes tanítványomat egy hatalmas sütögetős, kerti party keretében. Volt olyan nyár, amikor kb. kétheti rendszerességgel küldtem postán gyakorló feladatokat minden egyes tanítványomnak, ők pedig postafordultával a megoldásokat.

Az első tanév végén megszerveztük az első, magyarországi görög nyelvi tábort, Városlődön, a Bakonyban. Ott voltak velünk a zuglói görög diákok is tanítójukkal, a mindenki által ismert Donka nénivel. Délelőttönként nyelvi foglalkozást tartottunk a gyerekeknek, a délutánok a kirándulásokról, a kulturális és sportprogramokról szóltak, esténként pedig a tábortűz melletti zenélésé és táncolásé volt a főszerep. Takarodó után a kisebbek szobájában görögül mondtunk mesét és énekeltünk.

A városlődi tábornak akkora sikere volt, hogy közkívánatra szerveztünk egyet a következő nyáron is, akkor Fadd-Domboriba, majd egy évvel később egy háromnapos tanulmányi kirándulást Egerbe, az évezred zárásaként pedig ismét egy nyári tábort Mátraszentistvánra.

A görög oktatás újjászervezésével és a táborozással nagyon nagy lépést tettünk nem csak a nyelv- és hagyományőrzés terén, de a közösségépítés útján is. Míg a szüleink generációjának magyarországi görögjei jól ismerték egymást, a 70-es, 80-as években született gyerekekről, fiatalokról ez a fővárosban már nem volt elmondható. Ennek a korosztálynak a tagjai a görög iskolában és táborokban találtak újra egymásra. Az ott kibontakozó kamaszkori szerelmekből nem egy házassággal végződött és ma már az ő gyerekeiket tanítjuk, neveljük a Manolisz Glezosz Görög Iskolában.

Kakukné dr. Partics Krisztina

15

ΣΧΟΛΕΙΟ ΜΑΝΩΛΗΣ ΓΛΕΖΟΣ ΤΑ ΝΕΑ ΤΟΥ ΣΧΟΛΕΙΟΥ ΜΑΣ Εξετάσεις Ελληνομάθειας Το σχολείο μας, ως εξεταστικό κέντρο στην Ουγγαρία, φιλοξένησε με επιτυχία τη διεξαγωγή των εξετάσεων για την πιστοποίηση της Ελληνομάθειας τον περασμένο Οκτώβρη. Με επιτυχία πέρασαν τις εξετάσεις οι μαθητές/μαθήτριες: Λακάκη Αμίρα, Σέντες Γιουλιάννα, Αργυρόπουλος Μιχάλης, Χριστοφοράτου Δάφνη, Χριστοφοράτου Άννα, Σπίνου Έλενα, Ανδρικοπούλου Νίκη Συγχαρητήρια σε όλα τα παιδιά! Και εις ανώτερα! Απολυτήριες Εξετάσεις

από τους εκπαιδευτικούς του σχολείου μας. Ακούστηκαν και φέτος αρκετές ωραίες ιδέες για τη διδασκαλία των ξένων γλωσσών στα σχολεία, ενώ δόθηκε λίγο μεγαλύτερο βάρος στην τηλεκπαίδευση και πιο συγκεκριμένα στις μεθόδους και τα εργαλεία που μπορούν να χρησιμοποιηθούν σε αυτού του είδους τη διδασκαλία η οποία εξελίσσεται ταχύτατα λόγω των συνθηκών που έχουν προκύψει από την πανδημία τον τελευταίο χρόνο. Επετειακό Λεύκωμα

Το φθινόπωρο του 2020 έδωσαν από το σχολείο μας τρεις μαθήτριες απολυτήριες εξετάσεις στην ελληνική γλώσσα, η Σπίνου Έλενα και η Άρβαϊ Αλεξάνδρα στο μεσαίο επίπεδο και η Δωρίτη Κατερίνα στο υψηλό επίπεδο. Και οι τρεις μαθήτριες πέρασαν με επιτυχία τις εξετάσεις. Συγχαρητήρια!

Εκδόθηκε το Επετειακό Λεύκωμα για τα 25 έτη από τη λειτουργία του σχολείου μας το οποίο περιλαμβάνει πολλά άρθρα που έγραψαν εκπαιδευτικοί που εργάστηκαν/ εργάζονται σε μας αλλά και πλούσιο φωτογραφικό υλικό που συλλέξαμε από την πορεία όλων αυτών των χρόνων. Από τον Φεβρουάριο ξεκινάμε να το μοιράζουμε στους μαθητές μας, η κάθε οικογένεια θα λάβει από ένα τεμάχιο δωρεάν.

Σεμινάρια Ιδρύματος Βάσης

Αξιολόγηση εκπαιδευτικών

Το σχολείο μας, στο πλαίσιο του τίτλου Ίδρυμα Βάσης που κατέκτησε την περασμένη άνοιξη, διοργάνωσε τα πρώτα δύο σεμινάρια λίγο μετά το ξεκίνημα της φετινής σχολικής χρονιάς υπό την καθοδήγηση των συναδέλφων Αντιγόνη Σάμπο Νάγκι, Πηνελόπη Μόκκα και Σταυρούλα Ντερτσένυι. Το θέμα ήταν «Η διδασκαλία της Λαογνωσίας μέσω της Ψηφιακής Αφήγησης Ιστορίας» και πραγματοποιήθηκαν εν μέρει εξ αποστάσεως, διαδικτυακά στα ουγγρικά, και δια ζώσης στα ελληνικά για τους συναδέλφους από το χωριό Μπελογιάννης και τους εκπαιδευτικούς του σχολείου μας. Τα σεμινάρια είχαν το χαρακτήρα εργαστηρίων, περιλάμβαναν ένα σύντομο θεωρητικό κομμάτι και την εκπόνηση μιας ψηφιακής ιστορίας από κάθε συνάδελφο που συμμετείχε. Στόχος ήταν η εξοικείωση των συναδέλφων με τη μέθοδο της Ψηφιακής Αφήγησης και τις δυνατότητες που προσφέρει στη διδασκαλία της Λαογνωσίας. Συμμετείχαν συνολικά 14 εκπαιδευτικοί, Ούγγροι και Έλληνες και στην πλειοψηφία τους έφτιαξαν τη δική τους ιστορία. Οι εργασίες, διάρκειας δύο τρίωρων συναντήσεων στην κάθε γλώσσα, έλαβαν χώρα σε φιλικό περιβάλλον, ενώ οι συμμετέχοντες δραστηριοποιήθηκαν με ενθουσιασμό κι εφευρετικότητα, γεγονός που φάνηκε και από τις ιστορίες που δημιούργησαν.

Τον τελευταίο χρόνο, τρεις εκπαιδευτικοί μας πέρασαν με επιτυχίατη διαδικασία αξιολόγησης από το Υπουργείο Ανθρώπινου Δυναμικού και ανέβηκαν στην επόμενη βαθμίδα της παιδαγωγικής τους καριέρας. Πιο συγκεκριμένα, η ΈντιτΒένγκρινιακ έγινε Παιδαγωγός Β’, η Πηνελόπη Μόκκα Παιδαγωγός Β’ και η Παναγιώτα Ουλή Παιδαγωγός Α’. Συγχαρητήρια και στις τρεις συναδέλφους!

Σεμινάριο Παιδαγωγικού Εκπαιδευτικού Κέντρου Στις 17 Νοεμβρίου 2020, υπό την οργάνωση του Παιδαγωγικού Εκπαιδευτικού Κέντρου, πραγματοποιήθηκε το σεμινάριο «Η διδασκαλία της γλώσσας σε ολιγομελή, ετερογενή τμήματα» από τη δρ.Χριστίνα Πάρτιτς Κάκουκ σε online μορφή με τη συμμετοχή 11 εκπαιδευτικών από διάφορα σχολεία της Ουγγαρίας. Πλούσιες ιδέες και παιχνίδια γέμισαν την τετράωρη επιμόρφωση που έγινε σε ζεστό κλίμα συνεργασίας μεταξύ των συναδέλφων. Αναμένουμε τη συνέχεια με τα υπόλοιπα σεμινάρια που θα ακολουθήσουν αυτή τη χρονιά! Επιμορφωτικά Σεμινάρια NYESZE Στις 7 Νοεμβρίου 2020 πραγματοποιήθηκαν, αποκλειστικά online φέτος, τα επιμορφωτικά σεμινάρια που διοργανώνει το NYESZE κάθε χρόνο τα οποία παρακολούθησαν και μερικοί

16

Ηχογράφηση ακουστικού υλικού Τον Δεκέμβρη πραγματοποιήθηκε η ηχογράφηση του ακουστικού υλικού για το βιβλίο«Πέντε, πέντε, έξι…ανεβαίνω τα σκαλιά» της δρ. Χριστίνας ΠάρτιτςΚάκουκ από εκπαιδευτικούς του σχολείου μας σε επαγγελματικό στούντιο. Πρόκειται για τους διαλόγους και τα κείμενα που αντιστοιχούν στη διδασκαλία της κατανόησης του προφορικού λόγου για μαθητές 6ης και 7ης τάξης του δημοτικού, που μαθαίνουν τα ελληνικά ως δεύτερη/ξένη γλώσσα. Πανουγγρικοί διαγωνισμοί Γλώσσας και Λαογνωσίας Εθνικοτήτων 7ης και 8ης τάξης Στις 4 και 11 Φεβρουαρίου 2021 θα πραγματοποιηθούν αντίστοιχα οι γραπτές δοκιμασίες των Διαγωνισμών Ελληνικής Γλώσσας και Λογοτεχνίας και Ελληνικής Λαογνωσίας για τους μαθητές 7ης και 8ης τάξης που διοργανώνονται κάθε χρόνο από το Εκπαιδευτικό Κέντρο Εθνικοτήτων Ουγγαρίας. Οι προφορικές δοκιμασίες θα λάβουν χώρα τον Απρίλιο, ενώ φέτος παίρνουν μέρος 11 μαθητές από το σχολείο μας. Καλή επιτυχία! Παγκόσμια Ημέρα Ελληνικής Γλώσσας Στο πλαίσιο της Παγκόσμιας Ημέρας Ελληνικής Γλώσσας και με τη συνεργασία της Ελληνικής Πρεσβείας στην Ουγγαρίας, το σχολείο μας παίρνει μέρος στη δημιουργία βίντεο με τη συμμετοχή μαθητών και μαθητριών όπου εξηγούν για ποιο λόγο μαθαίνουν ελληνικά. Η πρωτοβουλία είναι μέρος ενός ευρύτερου πρότζεκττου ελληνικού Υπουργείου Εξωτερικών που περιλαμβάνει διάφορα ελληνικά σχολεία από όλο τον κόσμο. Βoύλα Αυγουροπούλου

Γιάννης Μούρτζος (1962-2020) Ο Γιάννης Μούρτζος γεννήθηκε στη Λαμία το 1962 σπούδασε στην Ουγγαρία με υποτροφία. Ηρθε στη Βουδαπέστη το 1984. Μετά την εκμάθηση της ουγγρικής γλώσσας στο Διεθνές Προπαρασκευαστικό Ινστιτούτο της Βουδαπέστης (ΝΕΙ) και τις επιτυχείς εξετάσεις συνέχισε τις σπουδές του στην Ιατρική Σχολή της Βουδαπέστης (SOTE) από την οποία αποφοίτησε το 1993. Αφού εκπλήρωσε τις στρατιωτικές του υποχρεώσεις στην Ελλάδα εργάσθηκε σε νοσοκομεία της Αθήνας και της γενέτειρας του Λαμίας, ενώ πραγματοποίησε την πρακτική του εξάσκηση στο όμορφο νησί της Σαντορίνης, πράγμα για το οποίο ήταν ιδιαίτερα περήφανος, διηγούμενος διάφορες γλαφυρές ιστορίες στους φίλους του και στους οικείους του για τα χρόνια που πέρασε στο κυκλαδίτικο νησί. Επιστρέφοντας στη Βουδαπέστη στις αρχές της δεκαετίας του 2000 ολοκλήρωσε με επιτυχία τις διαδικασίες της ειδικότητας του, και έλαβε επισήμως τον τίτλο του ειδικού ιατρού παθολόγου, αποφασίζοντας να συνεχίσει την καριέρα του στην Ουγγαρία. Όπου και αν υπηρέτησε (Eger, Salgótarján, Pásztó) πρόσφερε πολλά με την απαράμιλλη εργατικότητα του, την γνώση, εμπειρία, αντίληψη και το ταλέντο που διέθετε αφήνοντας τελικά το θετικό του αποτύπωμα, κάτι που δεν είναι τυχαίο. Στην Ουγγαρία όπου πέρασε το μεγαλύτερο μέρος της ζωής του διαμόρφωσε με τον δικό του τρόπο τις συνθήκες για την αξιοποίηση της δουλειάς του και σε αρκετές περιπτώσεις προχώρησε με επιτυχία σε πλήρη αναβάθμιση των ιατρικών μονάδων όπου υπηρέτησε. Ο Δήμος της μικρής κωμόπολης Bátonyterenye στην οποία εργάζονταν ο Γιάννης από το 2011 ως γενικός – παθολόγος εξέδωσε μια συγκινητική ανακοίνωση εκφράζοντας τα θερμά συλλυπητήρια προς την οικογένειά του. Όπως αναφέρεται, ο γιατρός Γιάννης Μούρτζος αντιμετώπιζε τους ασθενείς του με ευσυνειδησία, με μεγάλη προ-

σοχή και διακρίνονταν για την υψηλές επαγγελματικές γνώσεις στον τομέα της ιατρικής επιστήμης. Με απόφαση του Δημάρχου Bátonyterenye στον Γιάννη Μούρτζο αποδόθηκε ιδιαίτερος φόρο τιμής και θεωρήθηκε «αποθανών του Δήμου». Κανένας δεν αμφισβητεί ότι επρόκειτο για μια χαρισματική προσωπικότητα με πετυχημένη πορεία, ενώ ήταν ιδιαίτερα αγαπητός σε συναδέλφους, και στους «δικούς του αρρώστους», όπως χαρακτηριστικά έλεγε . Ο Γιάννης Μούρτζος από σεμνότητα δεν θα αποδεχόταν χαρακτηρισμούς. Όμως μόνο έτσι πρέπει και μπορώ να διατυπώσω όσο πιο λιτά γίνεται, συναισθήματα και σκέψεις που αυτές τις μέρες διακατέχουν όλους εμάς που είχαμε τη χαρά να είμαστε φίλοι του. Θα στερηθούμε εκτός από τη φυσική του παρουσία, τη στεντόρεια φωνή του, το πληθωρικό του γέλιο, το πηγαίο χιούμορ του αλλά και την οπτική, την σκέψη και την άποψή του για τη ζωή, τον αισιόδοξο τρόπο και την θυμοσοφία με την οποία έβλεπε τα πράγματα. Ο Γιάννης από τον πρώτο του γάμο είχε δύο μεγάλες κόρες που τις υπεραγαπούσε ενώ η Νοέμη ήταν η σύντροφος της ζωής του, είχαν παντρευτεί πρόσφατα στην Κρήτη και εκτός από γυναίκα του ήταν και συνάδελφος του στο ιατρείο. Ο Γιάννης Μούρτζος υπήρξε ένας από τους συνεκτικούς κρίκους της «πάλαι ποτέ» μικρής δικής μας παρέας στην Ουγγαρία του Σάββα, του Φάνη, του Τριαντάφυλλου, του Κώστα, του Κώστα, του Αγγελου, του Ανδρέα, του Νίκου, της Ελένης, της Χριστίνας, της Παναγιώτας, του Χρόνη, του Αποστόλη, του Δημήτρη, του Στέλιου, του Μανώλη, του Θανάση … Το βέβαιο είναι ότι θα μας λείψει η συντροφιά του…

Kαλό ταξίδι Γιάννη!

(α.οικ)

Marjulasz Józsefné – Zbisko Katalin (1954–2020) Marjulasz Józsefné született: Zbisko Katalin 1954. augusztus 2-án Létavértesen, ahol 1968-ig élt családjával. 1968ban került Budapestre.

A Lőrinci fonóban kezdett dolgozni, ahol munkáját megbecsülték és két alkalommal is jutalmazták, mint kiváló dolgozó.

Beiskolázták, esti iskolában végezte el a Pestszentlőrinci Technikumot, ahol pénzügyi végzettséget kapott.

1973-ban ismerkedett meg a férjével, Takisszal, akivel 1975-ben házasodtak össze. 45 évig éltek jóban-rosszban.

Szívesensegített másokon, ha tehette. Tanácsait, tapasztalatait igyekezett továbbadni a következő nemzedéknek.

Jó kapcsolatot tartott fent ismerőseivel, barátaival. Mindig vidám természete sokszor átsegítette a mindennapok nehézségein.

Betegségét türelemmel tűrte, de 2020. december 8-án feladta szervezete a küzdelmet.

Drága emlékét megőrizzük.

17

Bakirtzi (Szkevi) Areti 1934. április 15–2020. december 4. Édesanyánk a sok megpróbáltatás, nehézség és veszteség ellenére mindig optimista, életvidám és elveihez ragaszkodó ember volt.

Görögországban született, az Ipirosz megyei Lia faluban, nagyon közel az albán határhoz.

Szülei, Jorgosz és Kalliopi, főleg állattartással foglalkoztak, abból nevelték 5 gyereküket.

Nővére Xantho, öccsei Theodorosz, Kosztasz és Grigorisz voltak.

Már hat éves korától, 1940-től bevonták a munkába, mivel a férfiak a fronton harcoltak.

Keményen kellett dolgoznia és gyakran felügyelt az öccseire is. Sokszor panaszkodott, hogy emiatt nem tud rendszeresen iskolába járni. Xantho nővére ezért egyszer azt kívánta neki, hogy egész életében iskolába járjon. 10 éves korától, 1944-től kezdve veszélyes feladatokat is ellátott. Üzeneteket kézbesített a partizánokhoz. Ekkor jó hasznát vette kiváló fütyülési technikáinak, amivel jelzett a felnőtteknek.

Areti megélte az olasz és a német megszállás szörnyűségeit, a jobboldali terrort, és végigélte a polgárháború borzalmait is. Édesanyánk a kertészkedéssel, főzéssel és gyógyítással kapcsolatos tudását Szkevisz Theodorosztól, az apai nagyapjától tanulta és örökölte, akit rajongásig szeretett. Mivel nem volt orvos a faluban, ő volt a falu gyógyítója. Amikor eltörte a jobb karját, a nagypapája volt az, aki gipszbe rakta és meggyógyította.

Sok-sok évvel később a röntgen sem tudta kimutatni a törés helyét, olyan jól összeforrt.

14 évesen, 1948. április 1-én nagyapja, édesanyja, és három öccse kíséretében menekült el Albániába a polgárháború elől.

Menekülés közben folyamatosan lőtték őket az amerikai repülőgépek, miközben ő Grigorisz öccsét vitte a vállán és kapaszkodtak felfelé a hegyen, hogy elérjék az albán határt. Édesapja 1944 vége óta száműzetésben volt, nővére pedig akkor már a Demokratikus Hadsereg soraiban harcolt. Imádott nagybátyjai, Szkevisz Prokopisz és Szkevisz Szpirosz, tisztek voltak a partizán seregben és fontos politikai és katonai szerepet töltöttek be a polgárháborúban.

Areti az Albániában töltött 8 hónap alatt háromszor is megpróbált visszaszökni Görögországba, hogy partizánnak álljon.

A nagyapja, hogy megelőzze a további szökési kísérleteit beiskoláztatta. Elvégezte az első alkalommal szervezett pedagógiai tanfolyamot Avlonában és óvónői kiképzést kapott.

Mivel megbízható baloldali családból származott, 42 óvodáskorú gyerek felügyeletét bízták rá. Albániából Jugoszlávián keresztül 1948 decemberében érkezett meg Magyarországra a gyerekekkel, egyedüli „felnőttként”mert a csoporthoz beosztott dadus lebetegedett. Még nem volt 15 éves. Nagyon kimerült és legyengült állapotba került. Hála egy orvosnak, aki lelkiismeretesen, több mint egy évig kezelte, megerősödött és teljesen rendbe jött.

A családja szanaszét szóródott a menekülés káoszában. Édesanyja, Grigorisz öccse és a Theodorosz nagyapja Csehszlovákiába kerültek, Theodorosz és Kosztasz öccse Nagyváradra, Romániába, nővére pedig Taskentbe. Életének egyik legnagyobb vesztesége volt, mikor megtudta, hogy két szeretett nagybátyját megölték a polgárháborúban.

Mindig szeretett iskolába járni és tanulni. Nagy álma volt, hogy szülész-nőgyógyász orvos legyen. Az élet, a történelem és a politika közbeszólt, végül is pedagógus lett (a két szeretett nagybátyja is az volt). Sikeresen elvégezte az EVOP által szer-

18

vezett pedagógiai tanfolyamokat és görög tanítói oklevelet kapott. Ezzel már taníthatta a görög gyerekeket a Balatonlellei és Fehérvárcsurgói Gyermekotthonokban. 1960-ban a Kecskeméti Főiskolán megszerezte az óvónői oklevelet. Ezzel már magyar óvodában is taníthatott. A 35 év alatt több magyar óvodában dolgozott, a VIII. kerületben és a XII. kerületben is, és dolgozott a Dohánygyári a „görög kolónia” óvodájában. Mind a gyerekek, mind a szülők rajongott, kedvenc Ari nénije lett. Pedagógusi hivatását nagyon szerette és teljes szívvel végezte.

Fiatal lányként hamar megtanult magyarul.

Sokszor tolmácsolt másoknak. Szinte már előrevetítve későbbi második hivatását, amit nyugdíjazása után folytatott, a tolmácsolást és idegenvezetést, amit teljes szívvel és lelkesedéssel végzett még 80 éves korában is. Ebben a szakmában is nagyra tartották és szerették kollégái és a turisták.

Az első években sok helyen megfordult Magyarországon, Balatonlellén, Balatonkenesén, Fehérvárcsurgón és Budapesten.

Sokféle munkahelyen dolgozott: fémbútorgyárban, kötődében, és sok óvodában. Mindenhol tisztelték és becsülték szorgalmáért, kitartásáért és önzetlenségéért. A munkája és családja mellett is talált időt a politikai aktivitásra és társadalmi munkavégzésre. Vagy az Eranosz-nak gyűjtött pénzt a családokat látogatva, a Görögországban bebörtönzött politikai foglyoknak, vagy éppen az amatőr színtársulatban próbált és szerepelt. Építette Beloiannisz falut is társadalmi munkában Nagy munkabírású és energikus ember volt.

17 évesen, 1951-ben, Fehérvárcsurgón ment férjhez Bakirdzisz Hrisztoszhoz a trákiai Didimotihosz városból. Édesapánk részt vett a német ellenállásban és a görög polgárháborúban, ahol megsérült és elvesztette a bal lábát. Mindketten menekültek voltak, elvesztették hazájukat, korábbi életformájukat, rokonaikat és barátaikat. Együtt új életet próbáltak kialakítani a befogadó hazájukban. Szerény esküvő volt az övék a gyermekotthonban, ahol a kb. 200 gyerek mind kapott egy-egy cukorkát ajándékba az alkalom kapcsán.

1951-ben tagja lett a kommunista pártnak, aminek tagja maradt élete végéig.

Fiatalasszonyként próbálkozott először a főzéssel, tanácsot kérve idősebb asszonyoktól és emlékezve nagyapja ételeire.

Addig próbálkozott, míg rá nem talált a régmúlt ismerős ízeire. A makacssága és kitartása már itt is megmutatkozott.

19 évesen, 1953-ban megszületett első lánya, Kiriaki, majd 25 évesen 1959-ben Kalliopé.

Először a Dohánygyárban éltek, egy 12 m2-es szobában. A konyha és fürdő közös volt további 40 családdal. Ez sok konfliktus forrása volt és szükség volt Areti kiváló diplomáciai készségére, türelmére és jó humorára.

1954-ben hosszas próbálkozások után, a Vöröskereszt Családegyesítési Programján belül sikerült Theodorosz és Kosztasz öccseit áthozatnia Budapestre. Így a három testvér végre együtt lehetett. Ő volt az édesanyjuk és a nővérük is egyben.

Ugyanebben az évben az édesanyja, Kalliopi, a legkisebbik gyerekkel, Grigorisszal visszatelepült a faluba, Görögországba.

Imádott Theodorosz nagyapja Csehszlovákiában halt meg és ott lett eltemetve. 1960-ban édesapja száműzetése véget ért, és visszatérhetett a falujába a feleségéhez.

1959-től 1965-ig a zuglói Szobránc utcában lakott, ahol már volt fürdőszoba és nagyobb is volt. Kellemesebb és könnyebb lett az élete.

1965-től 1998-ig a Róbert Károly körúton lakott, ez már egy saját pénzen vett lakás volt, ami még kényelmesebb és tágasabb volt. Nagyon szerette és ragaszkodott ehhez a lakáshoz, amit még férjével Hrisztosszal együtt vettek.

A családnak két nyaralásban volt része, ahol még mindenki megvolt: 1964-ben Solton, 1967-ben Bulgáriában jártunk. Gyerekkorunk örök emlékei ezek az utak, különösen, hogy Szfilengrad faluban kőhajításnyira megközelítettük a görög-bolgár határt és vágyakozva néztük a túloldalt, Trákiát, ahol apánk született.

Szüleink nagy baráti társaság tagjai voltak, gyakran rendeztek zenés-táncos összejöveteleket egymás lakásaiban. Ilyenkor mutatkozott meg igazán édesanyánk főzési és sütési tehetsége. A tálalásról és dekorációról nem beszélve, amit a játékosság és a kreativitás jellemzett.

Areti óvónői munkája mellett is képezte magát. 1969-ben elvégezte a Marxista-Leninista Esti Egyetem filozófia szakát. Ez már nehezen ment apánk hosszas betegsége mellett, de Hrisztosz megígértette vele, hogy el fogja végezni, és így is történt.

1969 májusában, 35 évesen vesztette el férjét Hrisztoszt, akivel 18 évi boldog házasságban élt. Nagyon sokáig gyászolta, régi görög szokás szerint tiszta feketében. Nem is ment férjhez másodszorra. Nem mintha nem akadtak volna kérői, de Areti a lányainak szentelte életét, és megpróbált mindent megadni nekik, ezzel enyhítve az apjuk hiányát. Sok nehézséget élt át a férje halála utáni időszakban: közeli barátok maradtak el, elsőszülött lánya sorozatos, súlyos betegségeket szenvedett el. Xantho nővére, aki két fiával eljött Taskentből, két hónapig maradt itt vele. Nagy érzelmi és lelki segítsége és támasza volt ezekben a nehéz napokban.

1969. és 1974. között tolmácsként dolgozott az akkor még illegalitásban lévő Görög Kommunista Párt Központi Bizottságában, amely Magyarországon működött ekkoriban.

1975 nyarán, miután előző nyáron a görög fasiszta junta elbukott, végre újra láthatta szüleit és kedves faluját 27 évi várakozás és távollét után. Nagy izgalommal készült az utazásra. Állandóan attól félt, hogy „de tha prolavume” – le fogjuk késni.

1977-ben még óvónői munkája mellett elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot. Nyugdíjazása után még 25 évig dolgozott idegenvezetőként mind Magyarországon, mind Görögországban.

Több ezer magyar utas emlékszik szeretettel Arira és hálásak neki, hogy megismertette és megszeretette velük hazáját. Több ezer görög utas is hálával emlékszik rá és lebilincselő idegenvezetéseire Budapesten, a Dunakanyarban, Balatonon és a Hortobágyon.

Munkája során eljutott Ausztriába, Ciprusra és Izraelbe is.

1978-ban elvesztette édesapját, ami nagyon megviselte.

1983-ban a családja másodszorra is szétszóródott, elsőszülött lánya kiment Amerikába. Ezt nehezen dolgozta fel.

1989-ben visszatelepedett Görögországba, hogy az édesanyjával lehessen, de sajnos édesanyja röviddel ezután meghalt.

Míg ott élt, éveken át dolgozott azon, hogy megszerezze nekünk apai örökségünket. Sok pénze, ideje és energiája ráment erre, de nem sikerült. 1992-ben visszajött Magyarországra, de mindig hiányzott neki Görögország.

Areti világutazó volt. Sokat utazott magánemberként a kisebbik lányával. Érdeklődő és nyitott volt a világra. Több országban is megfordult: Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Angliában, Tunéziában és Egyiptomban.

1991-ben eljutott Kaliforniába is, ahol az idősebbik lánya élt hosszú ideig.

2008-ig hatszor járt ott, összesen 3 és fél évet töltött Los Angelesben. Amerikában is sokat utazott, még Hawaii-ra is eljutott.

Ott is képezte magát. Szerette a nyelveket, iskolába járt és megtanult angolul. Sok barátra tett szert a világ több országából. Itt is megmutatkozott mérhetetlen emberszeretete, toleranciája és humanizmusa.

Areti közösségi, segítő és adakozó ember volt. Tagja volt a Syllogosnak. Idősebb korában rendszeresen látogatta a rászoruló, egyedül élő görög nyugdíjasokat.

2008-ban a görög nyelv és kultúra terjesztésében és megőrzésében betöltött szerepéért az emigráció évei alatt megkapta az MGOÖ „Elli Alexiou” emlékplakettjét. Élete volt a tánc, a zene és a nevetés. Minden görög rendezvényen ott volt, ha tehette, és ő maradt a legkésőbb. Végigtáncolta az estét a fiatalabbakkal, amiben rengeteg örömét lelte. Hosszú évekig tagja volt a Kariatidák kórusának. Még Los Angelesben is eljárt a „Kypseli” görög táncházba a lányával.

Areti egy gyors észjárású, független és erős akaratú asszony volt. Igazságszeretete hatalmas volt, amit sikeresen nevelt a lányaiba is.

Sokoldalú volt, pulóvert kötött, terítőt és függönyt horgolt és hímzett. Az 50-es 60-as években házilag készítette a joghurtot és a trahana-t, a lekvárokat és a savanyúságokat pedig az élete végéig. A kamrája mindig tele volt, vendéglátásra felkészülve.

Az utóbbi évek magyarországi politikai helyzete elszomorította, mert azok az ideák, amikben ő felnőtt, amikben annyira hitt, nem valósultak meg.

Az utolsó éveiben sokat írt az élményeiről és emlékeiről. Szeretett volna egy önéletrajzi könyvet kiadni. De nem tudta befejezni az írását a romló látása miatt. Gyakran hozta fel a második világháború és a görög polgárháború miatt soha meg nem élt gyerekkorát és serdülőkorát. Kérdése mindig ugyanaz volt: „Ki fogja nekem visszaadni ezeket az elveszett éveket?”

Az egyik legnagyobb öröme a rendszeres családi összejövetelek voltak. Ilyenkor aztán kitett magáért. Sokfélét főzött, mindenkinek kedvében akart járni. Mindig ott volt a menüben a híres pitája, amit ő maga kézzel nyújtott a levegőben akrobatikus kézügyességgel. Ezek az összejövetelek 2000-es évek eleje után már elmaradtak, és ez nagy szomorúságot okozott neki.

Megviselte Grigorisz öccse hirtelen elvesztése 2006-ban, és Xantho nővére halála 2013-ban.

2011-től sok betegségen ment át, de hősiesen megbirkózott velük és megint jól lett. Rendszeresen tornázott, diétázott. Továbbra is aktívan részt vett minden görög közösségi eseményen. A 2019es év azonban nagyon nehéz volt számára. 4 hónapon belül hirtelen elvesztette mindkét öccsét, Kosztaszt és Theodoroszt. Haláluk lelkileg és fizikailag is nagyon megviselte. 2020-ban pedig bejött a Covid vírus, ami korlátozta mozgását, nem mehetett énekkari próbákra sem, és vendégek sem jöhettek hozzá látogatni. Kisebbik lánya betegségével együtt, ez már sok lehetett neki.

Soha nem panaszkodott, csak aggódott. 2020. december 2-án szerdán du. rosszul lett, éjjel mentővel bevitték a kórházba, december 4-én pénteken reggel pedig lelke örökre elhagyta ezt a földi létet. Rövid ideig szenvedett.

Areti élete végéig hitt a még gyermekkorában a nagybátyjai által megismert baloldali eszmékben.

A magyarországi görög közösség egyik legismertebb, aktív tagja volt, és ő is ismert mindenkit.

Sok szeretettel búcsúztatják lányai, Kiriaki és Kalliopé, sógornői Margit és Aranka, testvérei lányai Aphrodité, Euridiké és Athina, és testvérei unokái Viktor, Marcell, Meliton és Arisz.

Anyu! Imádunk! Fantasztikusan szerencsések voltunk, hogy te voltál az édesanyánk! Hálásan köszönünk mindent, amit értünk tettél. Most már ki fog nekünk pitát készíteni?

Bakirdzi Kiriaki és Bakirdzi Kalliopé

19

ΙΩΑΝΝΑ ΓΚΑΜΠΡΑΝΗ (1926–2020)

Αγαπητή οικογένεια, αγαπητοί παρευρισκόμενοι, Η Ιωάννα Γκαμπράνη, το γένος Βλάχου γεννήθηκε στις 3 Μαρτίου του 1926 σε μία αγροτική οικογένεια στο χωριό Κατάκαλη Γρεβενών, ως τρίτο παιδί από τα 5 του Γεωργίου Βλάχου και της Μαρίας Τζιόβα. Ο πατέρας της συμμετείχε στο αλβανικό μέτωπο και έδωσε τη ζωή του για την πατρίδα. Το χάσιμο του επικεφαλής της οικογένειας ήταν μεγάλο τραύμα για όλους τους υπόλοιπους. Η μητέρα τους και ο μεγαλύτερος αδερφός, ο Ηλίας, αναπλήρωσαν το κενό που άφησε ο πατέρας τους. Ο Ηλίας ήδη στον 2ο Παγκόσμιο Πόλεμο εντάχτηκε στην αντίσταση εναντίον των Γερμανών κατακτητών. Μετά την απελευθέρωση στην Ελλάδα σχηματίστηκε κατάσταση αδελφοκτόνου πολέμου μεταξύ της αριστεράς και της αγγλόφιλης δεξιάς. Στον Εμφύλιο που επικρατούσε από το 1946 μέχρι το 1949 η Ελλάδα είχε περισσότερα θύματα από ότι στον παγκόσμιο πόλεμο. Με τη βοήθεια της Αγγλίας και των Ηνωμένων Πολιτείων της Αμερικής τον Εμφύλιο κέρδισε η δεξιά, που υποστήριζε τον Βασιλιά, και η δημοκρατική αριστερά αναγκάστηκε σε πολιτική προσφυγιά στις λεγόμενες λαϊκές δημοκρατίες της Κεντρικής και Ανατολικής Ευρώπης. Ο Ηλίας και στον Εμφύλιο αγωνίστηκε στην πλευρά της αριστεράς, όπως και ο αδερφός του ο Κώστας που πήρε μέρος στον αγώνα. Η 20χρονη Ιωάννα μαζί με μία άλλη κοπέλα βοηθούσαν με τρόφιμα τους αντάρτες, όταν τις συνάντησε ένα στρατιωτικό τάγμα . Μετά την ανάκριση που ακολούθησε η Ιωάννα δεν είχε ασφάλεια στο χωριό και έπρεπε να φύγει στα βουνά στους αντάρτες. Φρόντιζε τους τραυματισμένους και τους ασθενείς, και συμμετείχε στην μεταφορά τροφίμων και όπλων. Μετά τον Εμφύλιο η οικογένεια σκορπίστηκε σε διάφορες χώρες της Ευρώπης και της Ασίας. Ο Ηλίας βρέθηκε στην Σοβιετική Ένωση, στην Τασκένδη, όπου μετά πολλά χρόνια πολιτικής προσφυγιάς απεβίωσε σε άθλιες, φτωχές συνθήκες. Τα άλλα αδέρφια της Ιωάννας, ο Κώστας, η Αρετή και η Ευαγγελία βρέθηκαν στην Ρουμανία. Ο Ηλίας και η Αρετή στο Βουκουρέστι, η Ευαγγελία, η οποία ήταν μόνο 9 χρονών, μεγάλωσε σε παιδικό σταθμό της Οραντέας. Αργότερα παντρεύτηκε Ρουμάνο και μετακόμισε στην πόλη Κραϊοβα, όπου ζει και σήμερα με την οικογένειά της. Στο χωριό στην Ελλάδα έμεινε μόνο η μάνα τους. Η Ιωάννα πρώτα βρέθηκε στην Αλβανία, και μετά μαζί με άλλους πρόσφυγες έκανε το μεγάλο ταξίδι γύρο της Ευρώπης, μέσω του Γιβλαντάρ και της Μάγχης έφτασαν με ένα φορτηγό πλοίο στο λιμάνι της Πολωνίας. Από ‘κει τους μοίρασαν σε διάφορες χώρες του ανατολικού μπλοκ. Με τρένο έφτασε στην Ουγγαρία, όπου τους φιλοξενήσανε στο Μπαλατονκένεσε. Αργότερα μετακόμισε στην ελληνική συνοικία του Dohánygyár της Βουδαπέστης. Στην Ελλάδα τελείωσε τις έξι τάξεις του δημοτικού, στην Ουγγαρία δούλευε σαν μα-

20

θητευόμενη εργάτρια πρώτα στη Βιομηχανία Φωτιστικων, αργότερα σαν μοδίστρα στη κρατική εταιρεία Budapesti Kötő. Τέλος βρήκε δουλειά στο 10 ο διαμέρισμα σε ένα σουπερμάρκετ, όπου δούλεψε μέχρι να συνταξιοδοτηθεί, αλλά και μετά. Στην ελληνική συνοικία Dohánygyár γνώρισε τον επίσης πολιτικό πρόσφυγα, Δημήτριο Γκαμπράνη, με τον οποίον παντρεύτηκαν στις 3 Μαρτίου το 1953 στο 8 ο διαμέρισμα Βουδαπέστης. Ο άνδρας της πολέμησε στο Β΄ Παγκόσμιο Πόλεμο στο αλβανικό μέτωπο. Στον Εμφύλιο τραυματήστηκε και βρέθηκε πρώτα στην Αλβανία, μετά για εγχείρηση στην Βουδαπέστη. Θεραπεύτηκε στο λεγομένο Λίποτ νοσοκομείο. Οι νιόπαντροι ζούσανε την σεμνή ζωή των πολιτικών προσφύγων του Dohánygyár, μερικά τετραγωνικά μέτρα ήτανε το σπίτι τους με κοινόχρηστη κουζίνα και τουαλέτα στον διάδρομο. Εδώ μεγάλωσαν τα δύο παιδιά τους. Ένα χρόνο μετά τον γάμο τους γεννήθηκε η Αναστασία, την 1 Ιανουαρίου το 1954, και ένα χρόνο αργότερα, στις 4 Ιουνίου του 1955 ο Γεώργιος. Οι μεγάλες οικοδομές πολυκατοικίων στην Βουδαπέστη, έφεραν και στη ζωή των πολιτικών προσφύγων μεγάλη αλλαγή. Μετά 14 χρόνια στην ελληνική συνοικία, η οικογένεια πήρε ένα διαμέρισμα με 2 δωμάτια, με κεντρική θέρμανση και ζεστό νερό στο 10 ο διαμέρισμα Βουδαπέστης. Αυτό ήτανε σημαντικό βήμα στην βελτίωση του επιπέδου ζωής της οικογένειας. Τα παιδιά τους τα εκπαίδευσαν αξιοπρεπώς, και με τον άνδρα της ζούσανε μαζί ολή τη ζωή τους στο μικρό διαμέρισμα τους στο Kőbánya. Το 2007 η Ιωάννα έμεινε μόνη της, αφού ο σύζυγός της στα 86 του χρόνια απεβίωσσε. Στην υπόλοιπη της ζωή η χαρά της ήτανε τα εγγόνια και τα δυσέγγονά της. Από την Αναστασία γεννήθηκαν δύο εγγονές, η Βικτώρια και η Ιωάννα, από τον Γεώργιο δύο εγγονοί, ο Δημήτρης και ο Ηλίας. Τα εγγόνια της της χάρισαν 4 δισέγγονα. Τον τελευταίο χρόνο της ζωής της θεραπεύτηκε σε νοσοκομείο ώσπου τις τελευταίες μέρες του 2020, στις 29 Δεκεμβρίου τελικά απεβίωσε. Πένθουν τα παιδιά της, Αναστασία και Γεώργιος, η νύφη της Εύα και η συμπεθέρα της, Εrzsébet, τα εγγόνια της – Βικτώρια, Ιωάννα, Δημήτρης και Ήλιας -, οι σύζυγοι των εγγονών της, τα δισέγγονά της – Νόρα, Αναστασία, Διονύσιος και Σοφία, όπως και η αδελφή της στην Ρουμανία, η Ευαγγελία κμε την οικογένειά της . Η ελληνική κοινότητα της Ουγγαρίας συμμερίζεται το πένθος. Ευχόμαστε στην οικογένια κουράγιο και δύναμη στο πένθος, να θυμουνται τις ωραίες αναμνήσεις που ζούσανε μαζι της. Αιώνια η μνήμη της! Ας είναι ελαφρύ το χώμα που θα την σκεπάσει! Σπύρος Μπ. Αγκάρντι

Bekiarisz Mihalisz (1939–2020) Mihalisz 1939. december 25-én, Görögországban, Neromilofaluban látta meg a napvilágot. Négy gyermekes családban nevelkedett; jó testvérek voltak, felnőttként is jó kapcsolatot ápoltak, habár Thanasist és Malamát sajnos elvesztették az évek során. Ma már csak legkisebb testvére, Dimitrisz idézheti a régi közös emlékeket.

Annak idején, a görög polgárháború után, 1948-ban menekültként érkeztek Magyarországra. Édesapjukat a háborúban elvesztették,így édesanyjuk egyedül nevelte fel gyermekeit. Mihalis magyar nevelőszülőkhöz került Tótkomlósra, s ott nevelkedett. Mindig szeretettel emlékezett rájuk, és később is gyakran látogatta őket, míg éltek. A ’60-as ’70-es években a Dohánygyár területén éltek, a görög kolóniában. Ezt követően került a család Zuglóba.

Mihalisz a Telefongyárban kezdte a munkát, később kereskedelmi iskolát végzett, és az Óbudai TSZ egyik üzletében, egy faáruboltban üzletvezetőként dolgozott, egészen nyugdíjba vonulásáig.

Jó humorú, szeretetreméltó embernek ismerhették; ugyanakkor keveseket engedett csak igazán közel magához. Az élet úgy hozta, hogy házassága is válással végződött. Testvérei és az ő családtagjaik jelentették számára az igazi családot.

Szabadidejében szívesen járt sétálni, testvéreivel Dimitrisszel és Thanasisszal rendszeresen részt vett a Zuglói Görög Önkormányzat rendezvényein és programjain.

Görögországban is több alkalommal is szívesen visszajártak az évek során. Örömét és szórakozását az olvasásban, rejtvényfejtésbenlelte. Ezzel tudott igazán kikapcsolódni.

Ennek ellenére igyekezett aktív, tevékeny maradni, ameddig egészsége is engedte. Sajnos nem volt egészséges. Ő mégis megtanult együtt élni ezzel. Sohasem hagyta el magát, és mindig figyelt az egészségére. Igyekezett betartani az orvosi utasításokat, ha kellett, eljárt a vizsgálatokra is.

A halála előtti hónapokban azonban már folyamatos ápolásra, felügyeletre szorult, mígnem szeptember 28-án eltávozott a béke és nyugalom birodalmába.

Fájdalommal és kegyelettel búcsúzik tőle testvére Dimitrisz, sógornője Rina, unokaöccse Koszti és családja, másik unokaöccse Feri és családja. Egyaránt búcsúznak unokahúgai, Kati, Anita, Fotini és családjaik. Emellett búcsúznakszerető barátai, ismerősei, kedves szomszédai, akár csaka zuglói és a magyarországi görög közösség nevében Koranisz Laokratisz, valamint mindazok, akik valaha ismerték és szerették őt.

Burulitisz Aposztolisz (1952–2020) Burulitisz Aposztolisz, vagy ahogy sokan nevezték Spartacus 1952. augusztus 2-án született Budapesten görög politikai menekült szülők második gyermekeként. Szülei az Evros megyei Soufliból származtak, Láki mindig is büszke volt trák származására. Szülei elváltak, édesanyjával, nővérével és öc�csével élt és nevelkedett, ahogy a többi görög a dohánygyári kolóniában, majd Lőrincre költöztek a Lakatos úti lakótelepre.

Villanyszerelőnek tanult, de a tánc nagy szerepet töltött be az életében. Öccsével és a görög fiatalokkal tánccsoportot alapítottak és számtalan fellépéssel végig járták az országot, szerepeltek Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című filmjében is. A 70-es évek végén Németországba költözött párjával, Alexandrával, ahol összeházasodtak és egy lányuk született, Afroditi. Neussban is fontos volt neki a származása, összetartott a görög közösséggel és egy görög kultúrházat vezetett. 2005 után több időt töltött Budapesten, majd haláláig életvitelszerűen itt élt. Az itteni görög közösség életének résztvevője, színes színfoltja volt mindig vidám, vicces természetével és örök táncszeretetével. 2020. december 12-én életének 68. évében rövid lefolyású súlyos betegség következtében hunyt el. Gyászolják őt családja, barátai és ismerősei.

21

Popotasz Dimitrisz (1930–2020) 1930. március 15-én született a thessaliai Sofades településen.

1949-ben hadirokkant partizánként került Magyarországra, ahol nem tudták kezelni, ezért Romániába küldték további kezelésekre, a sikeres gyógyulás után visszakerült Magyarországra, a Dohánygyárba. Majdani feleségével a Dohánygyárban ismerkedett meg, akivel 1954. augusztus 18-án kötötte össze életét. Később autószerelőnek tanult, ezután Beloiannisz faluba költöztek és a Csepel Műveknél autószerelőként dolgozott 1990-es nyugdíjazásáig, munkájáért többször elismerésben részesült. 1969 augusztusában a felségével és gyermekeivel, Hriszulával és Vaszilisszel Csepelre költöztek, 1981-

ben pedig Kispestre. Nyugdíjas éveiben egy közeli óvodában dolgozott gondnokként hetvennégy éves koráig.

Popotasz Dimitrisz 2018. április 7-én rövid de méltón viselt betegeskedés után örökre itthagyta szeretett feleségét, Athinát gyermekeit, Hriszulát és Vasziliszt és három unokáját, Anurénát, Doriszt és Nikoszt.

Popota Athina, Született: Dimitriadou Athina (1930–2020) Született: 1933. október 10. Mikrolimni, Makedónia Szülőfalujában elvégzi az első hat osztályt, majd 1947. április 27-én gyermekként érkezik Budapestre, ahonnan Balatonkenesére kerül és itt fejezi be az általános iskolát, később kitűnő eredménnyel elvégzi a tanítóképző szakiskolát és sikeres érettségit tesz. A Szegedi Tanárképző Főiskolán görög-orosz szakos tanári diplomát szerez. Az itteni tanára javasolja neki, hogy helyezkedjen el a belo­ ianniszi általános iskolában. Itt tanított 15 évig görög nyelvet, történelmet, irodalmat, és földrajzot görög nyelven. Külön öröm volt számára, hogy a gyermekekkel együtt fedezhette fel a görögországi tájegységek sajátosságait. Fontosnak tartotta a görög hagyományok ápolását, azok továbbadását a fiatalabb generációnak.

22

1954 auguszusában feleségül megy Popotasz Dimitriszhez, házasságából két gyermek születik, Hriszula és Vaszilisz. „Hálás vagyok a beloianniszi iskolának, mert ott alapoztam meg pedagógusi pályámat.”

1969-ben családjával Csepelre költöznek és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kezd el dolgozni, ahol munkájáért több elismerésben részesül. Hét évig dolgozott görög szakfelügyelőként.

55 éves korában nyugdíjazták, ezután idegenvezetői képesítést szerez görög nyelven és hetvenkét éves koráig idegenvezetőként dolgozik.

Hosszantartó gyógyíthatatlan betegségével szemben 2020. december 27. napján adta fel a harcot.

Τα Αγια Θεοφάνεια Τα Άγια Θεοφάνεια ή Επιφάνεια εορτάζουμε την Βάπτιση του Ιησού Χριστού στον Ιορδάνη ποταμό από τον Πρόδρομο και Βαπτιστή Ιωάννη. Και ονομάζεται Θεοφάνεια αυτό το γεγονός για δύο λόγους. Πρώτον, διότι φανερώνεται στον κόσμο ο Τριαδικός Θεός. Και δεύτερον γιατί εμφανίζεται ο Χριστός στην γη, με σκοπό την σωτηρία των ανθρώπων. Με τη Γέννηση του Χριστού έχουμε την απαρχή της παρουσίας του Θεού επί της γης, με τα Θεοφάνια όμως γίνεται η φανέρωση της παρουσίας Του και μετά τη Βάπτιση αρχίζει ουσιαστικά το σωτήριο έργο και η διδασκαλία του Χριστού. Έρχεται ο Ιησούς Χριστός στον Ιορδάνη, εκεί που ο Άγιος Ιωάννης ο Πρόδρομος κήρυττε μετάνοια και βάπτιζε το λαό, και του ζητά να βαπτίσει και τον Ίδιο. Εκείνος όμως τον εμπόδιζε, λέγοντάς Του ότι ο ίδιος είχε ανάγκη από το βάπτισμα του Θεανθρώπου. Τότε ο Ιησούς του απάντησε ότι έτσι πρέπει να γίνει, και να μη φέρει αντιρρήσεις. Κι αυτό έγινε για να φανερωθεί στη συνέχεια η θεότητα του Ιησού Χριστού. Υποχώρησε ο Πρόδρομος Ιωάννης, και μόλις ο Χριστός βαπτίστηκε, «ευθύς ανέβη από του ύδατος», και ο Ιορδάνης «εστράφη εις τα οπίσω», δείχνοντας με το θαύμα αυτό ότι όντως ο Χριστός ως μόνος αναμάρτητος δεν είχε ανάγκη το βάπτισμα της μετανοίας, ούτε τον συμβολικό εξαγνισμό του ύδατος. Παράλληλα, άνοιξαν οι ουρανοί και το Πνεύμα του Θεού, «εν είδει περιστεράς», ήλθε επάνω από τον Χριστό, και ακούστηκε φωνή από τον ουρανό που έλεγε «ούτος εστίν ο Υιός μου ο αγαπητός, εν ώ ηυδόκησα». Αυτή η φωνή του Θεού, έχει διπλό περιεχόμενο. Δηλώνει καταρχήν ότι όντως ο Χριστός είναι ο Υιός και Λόγος του Θεού, Θεός αληθινός εκ Θεού αληθινού, που σαρκώθηκε, δίδαξε, έπαθε, σταυρώθηκε και αναστήθηκε, «υπέρ της του κόσμου σωτηρίας». Είναι ο Υιός του Θεού, στον οποίο το Πνεύμα του Θεού αναπαύεται, το Πνεύμα της αληθείας και της ειρήνης. Και δεύτερον ότι είναι ο Υιός του Θεού, στον οποίο ο Πατέρας «ευδόκησε», δηλαδή συγκατατέθηκε με χαρά στο να πραγματώσει το έργο της σωτηρίας. Ας δούμε όμως λίγα στοιχεία σχετικά με το ιστορικό υπόβαθρο της μεγάλης αυτής Δεσποτικής εορτής. Την 6η Ιανουαρίου οι Εθνικοί της Αιγύπτου και Αραβίας γιόρταζαν το χειμερινό ηλιοστάσιο, το όποιο κατά τους αρχαίους υπολογισμούς συνέπιπτε με την 6η Ιανουαρίου και την αρχόμενη με την αύξηση της ημέρας νίκη του φωτός κατά του σκότους. Μετά

ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας Εκδότης: Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας Υπεύθυνος Έκδοσης: Χριστοδούλου Κωνσταντίνος Αρχισυντάκτης: Οικονόμου Ανδρέας Καλλιτεχνική Διεύθυνση: Πήτερ Ολντερ Συντακτική Επιτροπή : Αυγουροπούλου Βούλα, Πάντσιου Αλεξάνδρα, Τσαρουχά Χριστίνα Ρεπορτάζ νεολαίας: Σπύρος Σ. Κλείτσας Διεύθυνση Σύνταξης: 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Τηλέφωνα: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Φαξ: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Τυπογραφείο: Pannonia Nyomda Kft. ISSN: 1786-0989 φωτογραφίες : Μαρία Καραγιώργη

τα μέσα του γ΄ αιώνα η Ορθόδοξη Εκκλησία καθόρισε την 6η Ιανουαρίου ως ήμερα γιορτής των Επιφανειών ή Θεοφανείων. Έτσι στην επιφάνεια των ψευδών θεών και αυτοκρατόρων η Ορθόδοξη Εκκλησία αντέταξε την επιφάνεια του αληθινού Θεού και Βασιλέως Χριστού, τα αληθινά Θεοφάνεια. Επίσης στη λατρεία του ηλίου, πού νικάει κατά το χειμερινό ηλιοστάσιο το σκοτάδι της νύχτας, αντιπαρέθεσε τη λατρεία του αληθινού ήλιου, του Χριστού, πού κατά τον Ησαΐα ανέτειλε στον εν σκότει και σκιά θανάτου καθήμενο κόσμο. Επί πλέον η βάπτιση του Χριστού και τα Θεοφάνεια σημαίνουν την ανάδειξη του Χριστού στον κόσμο ως Μεσσία και Λυτρωτή. Η φωνή του Πατέρα πού ακούγεται κατά τη βάπτιση του Χριστού υποδηλώνει την ενθρόνιση Του ως του μόνου και αληθινού Βασιλέως και Κυρίου της ανθρωπότητας. Η βάπτιση του Χριστού εισάγει στον κόσμο ένα νέο είδος εξουσίας, την εξουσία και δύναμη που πηγάζουν από την αγάπη και τα παθήματα χάρη των άλλων. Η Δεσποτική εορτή των Θεοφανείων αποτελεί και την απαρχή τον χριστιανικού βαπτίσματος και τον αγιασμού του κόσμου. Στον Ιορδάνη ο Χριστός αγίασε τα ύδατα ώστε να γίνουν «αγιασμού δώρον, αμαρτημάτων λυτήριον, νοσημάτων αλεξιτήριον, δαίμοσινολέθριον, ταιςεναντίαιςδυνάμεσιναπρόσιτον». Στους πρώτους μάλιστα χριστιανικούς αιώνες την ημέρα των Θεοφανείων γινόταν και ο φωτισμός δηλαδή το βάπτισμα των κατηχουμένων, από το όποιο η γιορτή των Θεοφανείων ονομάσθηκε και γιορτή των Φώτων. Το βαθύτερο νόημα της γιορτής των Θεοφανείων φανερώνεται σε εκείνους, πού θα λουσθούν στα νάματα τον Ιορδανού και θα καθαρίσουν με τον αγιασμό τις αισθήσεις τους από το σκοτασμό της καθημερινότητας. Σε εκείνους πού θα προσεγγίσουν το μεγάλο μυστήριο της σωτηρίας όχι με το νου τους, αλλά βιωματικά. Τότε θα δουν με έκπληξη και δέος ότι τα γεγονότα αυτά είναι τόσο κοντά μας και έχουν να μας δώσουν ένα μήνυμα σύγχρονο και επίκαιρο. Ένα μήνυμα ελευθερίας και σωτηρίας. Το μήνυμα του σωσμένου, του ακέραιου και αυθεντικού ανθρώπου. Ένα μήνυμα πού διαφυλάσσεται πάνω από δύο χιλιάδες χρόνια τώρα στο χώρο της Ορθόδοξης Εκκλησίας, πού είναι ο παρατεινόμενος στους αιώνες Χριστός και αποτελεί το χώρο της λυτρώσεως και καταφάσεως της ανθρώπινης αξίας. Μόνο μέσα στην Ορθόδοξη Εκκλησία διασώζεται η αρχέγονη κληρονομιά για την σωτηρία του ανθρώπου. Επισκόπου Απαμείας κ. Παϊσίου

ELLINIZMOSZ Az MGOÖ kiadványa Kiadó: az MGOÖ Testülete Felelős kiadó: Hristodoulou Konstantinos Főszerkesztő: Οikonomou Andreas Grafika: www.kornetas.hu Szerkesztőségi bizottság: Avgouropoulou Voula, Pancsosz Alexandra, Tsaroucha Christina Ifjúsági rovat: ifj. Klicasz Szpirosz 1054 Budapest, Vécsey u. 5.

Telefon: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Fax: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Nyomda: Pannónia Nyomda Kft. ISSN: 1786-0989 Fotók: Karajorgis Maria

A lap megjelenését támogatta a:

23

Με λαμπρότητα γιορτάσθηκαν και φέτος τα Άγια Θεοφάνεια στη Βουδαπέστη