HA A BABA JÁTSZIK AZ ÉTELLEL

A felnőttek számára bosszantó lehet az, amikor a kicsi nem rendeltetésszerűen használja az ételt, hanem „játszik” vele, és eközben mindent összeken, összemaszatol. Emiatt ráadásul többet kell takarítani, és a kicsi mosdatására, akár átöltöztetésére is gyakrabban kell sort keríteni. De bármilyen meglepő is: a játék az étellel a fejlődés természetes része.

Akicsik az ennivalóval folytatott tevés-vevés közben is felfedezéseket tesznek az őket körülvevő világban. Megértenek bizonyos ok-okozati összefüggéseket, fejlődik gondolkodásuk, megtapasztalják a tárgyállandóságot. „Ha eldobom az ételt, leesik”, hiszen létezik a gravitáció, amiről ugyan majd csak később hallanak, de a működését már érzékelik. A dobálózás gyakran önszórakoztatás is, hiszen nagyon mókás, hogy amit ők leejtenek, azt anya felveszi és visszaadja.

Hogy A J T Kb L Ne Legyen J Tszma

A gyermek kíváncsisága és kísérletező kedve, amely az étellel játszásra motiválja őt, a táplálkozással kapcsolatos tapasztalatok gyarapítása mellett az érzékeket is fejleszti. A hozzátáplálás kezdetén a szülő általában meg is engedi, hogy a baba megérintse az ételt, kenegesse, összetörje és kiköpje, esetleg eldobja. Az utóbbiakról azért talán érdemes leszoktatni, hiszen hosszú távon az is a cél, hogy megtanítsuk a kulturált étkezést. Eleinte elég annyi, hogy nem erősítjük meg a rossz szokást (nem szidjuk érte a gyermeket, és nem nevetünk azon, hogy milyen mulatságos). Érdemes ugyanis odafigyelni arra, hogy az étellel való játék ne váljon játszmává! Jó dolog úsztatni, dobálózni, maszatolni, hisz ez egy ideig a fejlődést szolgálja – ne fojtsuk el, de ne is reagáljuk túl. Engedjük, hogy a gyermek felfedezze az ételek textúráját, az ok-okozati viszonyokat, de ne pattanjunk fel minden lepottyant falat miatt. Ha van kutya, a baba etetésekor tartsuk távol, mert ő is intenzíven fog reagálni, ha folyton az orra elé esik valami ígéretes falat, és ezzel önkéntelenül is támogatja a dobálódzókedvet. Ha nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a köpködésnek, dobálózásnak, akkor izgalom és megerősítés hiányában a kicsi hamarosan új tanulnivalót keres majd. Maradjunk tehát mindig higgadtak, érdektelenek, lehetőleg vágjunk pókerarcot.

LEHET, HOGY UNATKOZIK A BABA?

Ha a baba túlzásba viszi a játékot evés közben, akkor inkább fejezzük be az étkezést. Annak reményében, hogy legalább egyen valamit, nem érdemes fenntartani a helyzetet, hiszen ezáltal soha véget nem érő ördögi kör alakulhat ki. Ő játszik, mi azt reméljük, hogy valamit majd csak enni fog – aztán kiderül, hogy nem, és így tovább. Ha kilépünk a szituációból, legközelebb kicsit már éhesebb lesz a baba, és talán inkább az evést választja. Azért is játszhat az étellel, mert maga az evés nem érdekli eléggé, unatkozik. Próbáljuk meg lekötni a figyelmét, de semmiképp ne kapcsoljuk be neki a tévét evésidőben, ne toljunk tabletet az orra elé! Inkább bírjuk ki, hogy például egy picit „dobol” az előtte lévő kanállal. Beválhat, ha beszélgetünk vele evés közben. Mesélhetünk neki az aktuális ételekről is, történetbe szőve. Nagy sikere lehet a bébiételes üvegen szereplő mesefigurákról szóló sztoriknak. Az étellel való játék oka lehet az is, ha a pici már nem éhes. Mivel ezt még nem tudja megfelelően kommunikálni, így is kifejezheti, hogy köszöni szépen, eleget evett.

Mint látható, az étkezés megtanulása nem pusztán annyiból áll, hogy jön a kanál, nyisd ki a szád, én pedig beleteszek valamit, amit meg kell enned… Az egész egy igazán nagy kaland, a színek, illatok, ízek, hőmérsékletek, textúrák izgalmas parádéja – mindezek élményszerű átéléséhez, megszerettetéséhez pedig szülőként mi is nagyban hozzájárulhatunk.