ελληνισμός 2017/8

MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA 1054 BUDAPEST, Vécsey u. 5.

ελληνισμός

Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας • Ιούλιος - Αύγουστος – Σεπτέμβριος 2017

ΕΠΙΣΚΕΨΗ ΕΛΛΗΝΑ ΠΡΩΘΥΠΟΥΡΓΟΥ κ.ΑΛΕΞΗ ΤΣΙΠΡΑ ΣΤΗΝ ΟΥΓΓΑΡΙΑ

1

Επίσκεψη Ελληνα Πρωθυπουργού κ.Αλέξη Τσίπρα στην Ουγγαρία Συνάντηση με τον Ούγγρο Ομόλογό του κ.Βίκτορ Όρμπαν είχε την Τρίτη 12 Σεπτεμβρίου στη Βουδαπέστη ο Ελληνας Πρωθυπουργός κ.Αλέξης Τσίπρας. Όπως ανέφεραν δημοσιογραφικές πηγές η συνάντηση πραγματοποιήθηκε σε κλίμα σεβασμού στις διαφορετικές απόψεις και στο επίκεντρό της βρέθηκαν ζητήματα που αφορούσαν το μέλλον της Ευρώπης, τις σχέσεις της ΕΕ με τρίτες χώρες, τα ευρωτουρκικά αλλά και θέματα σχετικά με την ευρωπαϊκή ασφάλεια και άμυνα. Οι δύο ηγέτες συμφώνησαν στην καθιέρωση διαλόγου των βαλκανικών χωρών της ΕΕ με τις χώρες της ομάδας του Βίσενγκραντ (V4). Νωρίτερα ο Αλέξης Τσίπρας είχε παρευρεθεί στην 67η Σύνοδο του Παγκόσμιου Οργανισμού Υγείας. Στην ομιλία του από το βήμα της Συνόδου,

2

ο Έλληνας Πρωθυπουργός επικεντρώθηκε στις μεταρρυθμίσεις που έχουν γίνει στον χώρο της υγείας παρά την οικονομική και προσφυγική κρίση που βιώνει η Ελλάδα τα τελευταία χρόνια. Σημείωσε ότι «η Ελλάδα επέλεξε το μονοπάτι της αλληλεγγύης, του σεβασμού της ανθρώπινης αξιοπρέπειας και του διεθνές δικαίου, του μόνο δρόμου «που επιτρέπει στην Ευρώπη να έχει ένα μέλλον». Λίγο πριν αναχωρήσει για την Αθήνα, ο Ελληνας Πρωθυπουργός κ. Αλέξης Τσίπρας είχε συνάντηση στην Ελληνική Πρεσβεία της Βουδαπέστης με εκπροσώπους της ελληνικής ομογένειας στην Ουγγαρία. (α.οικ)

ΕΚΔΗΛΩΣΗ ΤΗΣ ΕΛΛΗΝΙΚΗΣ ΚΟΙΝΟΤΗΤΑΣ ΣΤΟ ΕΛΛΗΝΟ-ΚΥΠΡΙΑΚΟ ΜΝΗΜΕΙΟ Η Ενότητα αποτελεί και πρέπει να είναι το δίδαγμα της ιστορίας Μετά από πρωτοβουλία του Προέδρου της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας (ΑΕΟΥ) κ.Γιώργου Κουκουμτζή πραγματοποιήθηκε στις 26 Ιουλίου Τρισάγιο από τον Πρωτοσύγκελλο Αρχιμ. Παϊσιο Λαρεντζάκη και κατάθεση στεφάνων στο Ελληνο – Κυπριακό Μνημείο της Πλατείας Πέτοφι, προς τιμήν των πεσόντων κατά την διάρκεια του πραξικοπήματος και της τουρκικής εισβολής στις 15 και 20 Ιουλίου 1974, στην Κύπρο. Την εκδήλωση τίμησε με την παρουσιά του ο Πρέσβυς της Ελλάδας στη Βουδαπέστη κ.Δημήτρης Λέτσιος Στην ομιλία του ο Διευθυντής του Ινστιτούτου Ερευνών Ουγγαρίας κ.Αρχιμήδης Σιδηρόπουλος αναφέρθηκε στην 43η «μαύρη επέτειο» από το πραξικόπημα του 1974 στην Κύπρο, που οδήγησε στην τουρκική εισβολή. Όπως ο ίδιος τόνισε «Η Ελληνική Κοινότητα μας και φέτος καταδικάζει το πραξικόπημα και τιμά τους νεκρούς.Το κάλεσμα μας δεν μπορεί παρά να αποτελεί ένα ελπιδοφόρο μήνυμα για Ενότητα όλων των απανταχού Ελλήνων. Δεν είναι τυχαίο το γεγονός ότι το μνημόσυνο αυτό τελείται σήμερα στην ιστορική Πλατεία Πέτοφι, στο Ελληνο – Κυπριακό Μνημείο μπροστά από την παραδοσιακή Ελληνική Εκκλησία της Κοιμήσεως της Θεοτόκου που έκτισαν οι πρόγονοί μας».

στρατευμάτων, συνεχίζοντας στο δρόμο γιά ένα ομοσπονδιακό πολίτευμα πού θα στηρίζεται στη συναινετική δημοκρατία. Η θυσία των πεσόντων αποτελεί παρακαταθήκη για το μέλλον.Στο όνομα των αγωνιστών αλλά και των νεκρών της δημοκρατικής αντίστασης, τη μνήμη των οποίων τιμούμε σήμερα, όχι από υποχρέωση, αλλά για παραδειγματισμό και αναβάπτισμα στα ιδανικά και τους αγώνες τους, οφείλουμε να διατηρήσουμε και να ενισχύσουμε την Κυπριακή Δημοκρατία», ανέφερε ολοκληρώνοντας την ομιλία του ο Διευθυντής του Ινστιτούτου Ερευνών Ουγγαρίας. Στις μέρες μας λοιπόν πρέπει να επαναφέρουμε την αισιοδοξία και να πιστέψουμε ξανά στις δυνάμεις μας όσο ποτέ άλλοτε. Με φρέσκες ιδέες και πρωτοβουλίες πρέπει να αφήσουμε στο παρελθόν τις μεμψιμοιρίες και την ηττοπάθεια, αφού έχουμε καθήκον έναντι αυτών που θυσιάστηκαν, αλλά και των σημερινών νέων, να δημιουργήσουμε την Κύπρο πους τους αξίζει. Ανδρέας Οικονόμου

Ανέφερε επίσης ότι ο «πρωταρχικό στόχος μας δεν πρέπει να είναι άλλος από την ενότητα και μόνο όλοι μαζί ενωμένοι θα πρέπει να συνεχίσουμε να δίνουμε τους αγώνες μας με κοινό στόχο την απαλλαγή της Κύπρου από τα κατοχικά στρατεύματα, την επανένωση της, και την ειρηνική συμβίωση με τους Τουρκοκύπριους συμπατριώτες. Δυστυχώς παρά τις διαχρονικές παραχωρήσεις της ελληνοκυπριακής πλευράς και τα τελευταία βήματα του Προέδρου Αναστασιάδη δεν καταλήξαμε σε περίγραμμα λύσης. Η Άγκυρα συνεχίζει την υπόσκαψη της Κυπριακής Δημοκρατίας». Ο Αρχιμήδης Σιδηρόπουλος επέστησε την προσοχή των παρευρισκομένων στο κλίμα που δημιουργεί η Τουρκία το οποίο εγκυμονεί κινδύνους για το status quo. Όπως είπε, «το συγκεκριμένο βήμα προς την λύση του Κυπριακού προβλέπει την έναρξη αποχώρησης των ξένων

3

Επίσκεψη Οικουμενικού Πατριάρχη Κωνσταντινουπόλεως κ.κ. Βαρθολομαίου στην Ουγγαρία - επίσημη παράδοση στον Οικουμενικό Πατριάρχη μεγαλοπρεπούς κτιριακού συγκροτήματος Από 18 μέχρι 21 Αυγούστου η Α.Θ. Παναγιότης Οικουμενικός Πατριάρχης, ο Οικουμενικός Παταριάρχης Κωνσταντινουπόλεως κ.κ.Βαρθολομαίος επισκέφθηκε την ουγγρική πρωτεύουσα, την Βουδαπέστη μετά από πρόσκληση της ουγγρικής κυβέρνησης και του επιφυλάχθηκε λαμπρή υποδοχή με τιμές Αρχηγού Κράτους. Λίγες ημέρες πριν τα Χριστούγεννα (9.12) είχε υπογραφεί μεταξύ της Ιεράς Μητροπόλεως Αυστρίας και Εξαρχίας της Ουγγαρίας και της ουγγρικής κυβέρνησης Σύμφωνο Συνεργασίας με σκοπό την προώθηση της πνευματικής, κοινωνικής, αλλά και πολιτιστικής ανάπτυξης.

Η παράδοση του κτιρίου στον Οικουμενικό Πατριάρχη έγινε από τον Αναπληρωτή Πρωθυπουργό Δρ. Zsolt Semjén, που εκπροσώπησε τον απουσιάζοντα στο εξωτερικό Ούγγρο Πρωθυπουργό κ.Viktor Orbán. Ακολούθησε η τέλεση Θείας Λειτουργίας στην ειδικά διαμορφωμένη αίθουσα του κτιρίου χοροστατούντος του Πατριάρχη κ.κ Βαρθολομαίου. Ο ίδιος ευχαρίστησε θερμά την ουγγρική κυβέρνηση για την μεγάλη αυτή δωρεά και συνεχάρη τον Σεβασμιώτστο Μητροπολίτη Αυστρίας και Εξαρχο Ουγγαρίας και Μεσευρώπης κ.Αρσένιο για την «ένζηλον και καρποφόρον διακονία του».

Στο πλαίσιο αυτής της συνεργασίας η ουγγρική κυβέρνηση παραχώρησε, στην Εξαρχία του Οικουμενικού Θρόνου το κτίριο της οδού Múzeum αρ. 11, στo oποίο θα στεγαστούν οι εγκαταστάσεις της Εξαρχίας και θα διαμορφωθεί ανάλογος χώρος για τις ανάγκες των πιστών. Επίσης στο κτίριο αυτό προβλέπεται να στεγαστούν η Πατριαρχική Ακαδημία, το Ελληνικό Σχολείο, αλλά και το Μουσείο Εκκλησιαστικής Τέχνης. Τέλος, στο κτίριο αυτό θα λειτουργήσει και Ξενώνας Φιλοξενίας. Η νέα έδρα της Εξαρχίας φιλοδοξεί γενικότερα να αποτελέσει χώρο ανάπτυξης του διαλόγου και πολιτιστικό κέντρο συνάντησης όλων των ανθρώπων.

Ο Πατριάρχης κατά την παραμονή του στη Βουδαπέστη επισκέφθηκε τον Πρόεδρο της Ουγγαρίας κ. János Áder. Ο κ.

Semjén ξενάγησε τον Οικουμενικό Πατριάρχη στο επιβλητικό κτίριο του Κοινοβουλίου και παρέθεσε επίσημο γεύμα προς τιμήν του, παρουσία μελών του Υπουργικού Συμβουλίου.

Η επίσημη παράδοση στον Οικουμενικό Πατριάρχη του μεγαλοπρεπούς αυτού κτιριακού συγκροτήματος που βρίσκεται στο κέντρο της Βουδαπέστης και έχει έκταση 9.000 τ.μ πραγματοποιήθηκε το πρωϊ της Κυριακής 20 Αυγούστου ημέρα κατά την οποία η Ουγγαρία γιορτάζει πανηγυρικά την κατά το έτος 1000 μ.Χ. ίδρυση του Κράτους υπό τον Βασιλέα Στέφανο. Θα πρέπει να επισημάνουμε εδώ ότι η Εκκλησία μας το έτος 2000, στις εκδηλώσεις του Αυγούστου για την Χιλιετηρίδα που έλαβαν χώρα στη Βουδαπέστη παρουσία του Πατριάρχη Κωνσταντινουπόλεως κκ Βαρθολομαίου κατέταξε στο αγιολόγιο της τον Βασιλέα Στέφανο. Ταυτόχρονα επίσης είχαμε και την διακήρυξη της αγιότητας του Ιεροθέου που υπήρξε ο πρώτος Ορθόδοξος Επίσκοπος της Ουγγαρίας που στάλθηκε από την Κωνσταντινούπολη στις αρχές του 11ου μ.Χ αιώνα.

4

Ο Ελληνας Πρέσβυς στη Βουδαπέστη κ.Δημήτρης Λέτσιος παρέθεσε επίσημο γεύμα στον Πατριάρχη και την συνοδεία του. Η Α. Θ. Παναγιότης επισκέφθηκε επίσης τον Σεβασμιώτατο Καρδινάλιο Δρα Péter Erdö, Αρχιεπίσκοπο Estergom και Βουδαπέστης καθώς και τον Σεβασμιώτατο. Επίσκοπο της Μετερρυθμισμένης Ἐκκλησίας κ. István Szabó. Επιβλητική ήταν η λειτουργία του Καρδιναλίου και η εν συνεχείᾳ λιτάνευση της δεξιάς χειρός του Αγίου Στεφάνου ανά τας οδούς πέριξ της ομωνύμου Βασιλικής, με την συμμετοχή ανωτάτων κυβερνητικών παραγόντων και χιλιάδων πιστών. Ανδρέας Οικονόμου

 5

Magyarország sosem felejti el, mivel tartozik a keleti kereszténységnek Magyarország soha nem felejti el, hogy mivel tartozik a keleti kereszténységnek, sosem felejti el a kapcsolatot, amely a keleti kereszténységhez köti - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Budapesten, amikor átadta I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának a Múzeum utca 11. számú épület kulcsait.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország hálával tartozik I. Bartolomaiosz pátriárkának és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak, a most átadott épület pedig „szerény viszonzás”, amely lehetőséget ad arra, hogy az egyház a jövőben is be tudja tölteni szolgálatát Magyarországon.

Hozzátette: az épület tudományos műhellyé is válik, gazdagítva „kereszténységünket”, az egyházakat, minden magyart és embert.

Semjén Zsolt felidézte: Magyarország és a magyar nemzet „csodálatos ajándékot kapott” 2000-ben, amikor I. Bartolomaiosz kihirdette Szent István király szentként való tiszteletét az ortodox egyházban, így az államalapító a keleti és a nyugati kereszténység közötti kapcsolattá vált.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: egy kormánynak azok a maradandó döntései, amelyek az ország történelmében és kultúrájában gyökereznek. Ilyen döntés volt, hogy Magyarország újra felvette és megerősíti kapcsolatát a keleti kereszténységgel és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátussal, hiszen a magyar nemzet életében mindig jelen volt a Kelet és a Nyugat.

A miniszter kitért arra: egy maradandó döntéshez szükség van személyes elköteleződésre is, és kellett hozzá mindazok döntése, akik a kormánytöbbséget meghaladóan támogatták a Múzeum utcai épület átadását.

Szent István lelkületében ott volt a keleti kereszténység is. Hitből, hittel élt - mondta az uralkodóról Seszták Miklós.

Mint mondta, az egyházi központ átadási ünnepségen „elődjeink, nagyjaink példáját, tevékeny hitét kell látnunk, mert ebből meríthetünk erőt, bátorságot, és magunknak is hitből, hittel kell élnünk és munkálkodnunk”.

A miniszter az átadásról szóló országgyűlési döntést ismertetve közölte: az egyház oktatási, szociális közfeladatai és hitéleti feladatai segítésére adják át az ingatlant.

Balog Zoltán és Arszeniosz Kardamakisz ausztriai metropolita, magyarországi és közép-európai exarcha 2016 decemberében írt együttműködési megállapodást közfeladat ellátásáról, és arról, hogy a patriarchátus létrehoz egy pasztorális, kulturális, missziós központot Budapesten.

„elődjeink, nagyjaink példáját, tevékeny hitét kell látnunk, mert ebből meríthetünk erőt, bátorságot, és magunknak is hitből, hittel kell élnünk és munkálkodnunk”.

Hozzátette: ritka pillanat, amikor az ellenzék és a kormánypártok összefognak, így az ortodox egyház kérésével ahhoz is hozzájárult, hogy legyen példa ilyen összefogásra.

I. Bartolomaiosz megköszönte a felbecsülhetetlen értékű, történelmi épületkomplexumot”, amelyre - mint mondta - az egyháznak „égető szüksége van” „sokrétű pasztorációs, missziós és kulturális feladatai ellátásához”.

Kiemelte, az épület új fejezetet nyit a patriarchátushoz tartozó Magyarországi Ortodox Exarchátus történetében, és a találkozás, a párbeszéd, a kultúra és a misszió központja lesz. Úgy fogalmazott: a központ „új lendületet és erősebb hangot biztosíthat exarchátusunknak addig is, amíg folytatódik a görögök budapesti, Nagyboldogasszonyról nevezett templomának megszállása orosz ortodox testvéreink részéről”.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter emlékeztetett: ma államalapító Szent István ünnepe van, akit szentként tisztel a katolikus és a keleti ortodox egyház. Az egykori király államalapításával képes volt az összetartozást erősíteni, felülemelkedni a megosztottságon, és államot, országot, nemzetet, keresztény nemzetet alapított, amely Krisztust akarta követni és az evangé-

6

liumi értékek alapján élni, fejlődni - mutatott rá.

I. Bartolomaiosz Magyarország miniszterelnökének meghívására tartózkodik Budapesten. A pátriárka délután találkozik Áder János köztársasági elnökkel, majd részt vesz a Szent Jobb-körmeneten.

Az épületátadó ünnepségen részt vett mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus tiszteletbeli elsőséget élvez a tizenöt önálló ortodox egyház között. Területe sokkal kisebb, mint eredetileg volt, jelenleg Törökország, Észak-Görögország és néhány földközi-tengeri görög sziget tartozik hozzá.

A Görög Ortodox Egyház autokefállá válásakor lemondott a konstantinápolyi patriarchátus javára a diaszpórában élő görögök közösségeiről, így a Magyarországon élő görög egyházközösségek is a patriarchátus alá tartoznak. Emellett a konstantinápolyi pátriárka jogot formál minden olyan területre, amely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez, bár ezt az igényt a többi ortodox egyház nem fogadja el.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus élén Arszeniosz Kardamakisz ausztriai metropolita, magyarországi és közép-európai exarcha áll.

Magyarországon a 2011. évi népszámlálás alkalmával 1701 ember vallotta magát görög ortodox vallásúnak. (forrás : MTI)

 7

ÜNNEPI BESZÉD SZENT ISTVÁN NAPJÁN 2017. augusztus 19. – Tököl Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepe augusztus 20. Szent István ünnepe alkalmából főszerkesztőként fontosnak tartom, hogy lapunkban is közzétegyük a Magyarországi Görögök Kutatóintézete igazgatójának ünnepi beszédét, melyet Tökölön tartott a Vajk-emlékmű előtt, amelyet a kis település civiljei állítottak a nagy uralkodó emlékének. Írásának az is aktualitást ad, hogy Bartholomeosz egyetemes pátriárka éppen ezen a napon tesz látogatást Budapesten a magyar kormány meghívására (a.oik) Európa nagy uralkodói a hódításokkal, más népek meghódításával voltak elfoglalva, amikor a magyarok első, szent királya, a Vajkból lett István vendégeket, vagyis idegen népeket fogadott be országába. Tudatos szándékkal engedte be őket. Ők meg – ellentétben a mai bevándorlókkal – letelepedni és beilleszkedni jöttek a pannon földre. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak”. Minden magyar előtt ismertek ezek a Szent István-i intelmek.

Szent István úgy szervezte meg a magyarok államát, hogy közben nemcsak az új jövevényektől várta, hogy megkezdjék új életüket, hanem külkapcsolatait is alaposan végiggondolta.

Tudta, kik a jó szövetségesek, és kiktől kell távol tartania magát.

Mindenekelőtt bizánci, vagyis görög kapcsolatait kell kiemelni.

Ezek a kapcsolatok áthatották a családi viszonyokat, s még inkább Szent István keresztény gondolkodását és egyházi munkásságát. Már Etelközben 850 körül kapcsolatba került a magyar nép a bizánci állammal, vagyis a görögökkel. (Tudjuk, Etelközt nem tekintették a magyarok végleges területüknek.)

Vagyis a magyarok már Géza előtt is komoly kapcsolatba kerültek a kereszténységgel. Az Erdélyben uralkodó Gyula elment Konstantinápolyba, és ott megkeresztelkedett bizánci rítus szerint. Leányát, Saroltát, István király édesanyját is hasonló módon keresztelték meg. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy az államalapító a veszprémvölgyi apácamonostort görög szertartású szerzetesnőkre bízta. Sőt Gyula visszatértekor magával hozott hittérítő szerzeteseket: az egyik Hierotheosz volt, a térítő püspök, akit később szentté avattak. És később is, a török és Habsburg-veszély elől menekülő szomszédos népeket Magyarország – Szent István-i szellemben – befogadta és letelepítette. Védelmet nyújtott nekik, a szerbeket (akik valóban menekültek voltak) éppúgy, mint az oláhokat (akik viszont tömegesen és nem menekültként) leltek otthonra magyar földön. A nemzeti türelmetlenség nem volt jellemzője a magyaroknak.

Az agresszív liberalizmus ébresztette fel a vad nacionalizmust a magyarországi nemzetiségek körében, a szláv államokat látszólag egyesítette, legalább is addig, amíg Magyarország ellen kellett közösen fellépniük, s a magyarországi bolsevizmus is ennek a folyamatnak az eredménye.

Szent István királynak ez a politikája nem veszélyeztette, inkább gazdagította az új hont. Nem mások akarták reáerőszakolni az idegeneket, hanem ő maga hívta be őket.

Parancsa, meggyőződése, hite a kereszténység volt, népe a magyar, birodalma a Kárpát-medence és környéke, célja egy virágzó európai keresztény birodalom, s ebben a magyar nép megmaradása és megerősödése. Pártolt mindent, ami e célokat szolgálta. Ennek jegyében települtek, fogadtattak be utódai alatt a besenyők, kunok, jászok, szászok, cigányok, zsidók, szerbek,

8

németek, románok s mások. Így vált Magyarország később az autonómiák (székely szász, jász, kun önkormányzat, s számos egyházi önkormányzat) országává. írja egy még meg nem jelent írásában Zétényi Zsolt ügyvéd, az MDF volt országgyűlési képviselője.

Ez a politika különbözik a mai európai gyakorlattól, amikor is az idegeneket, a migránsokat beviszik országaikba, de fel se merül bennük, hogy elfogadják a befogadó ország törvényeit, azoknak eszük ágában nincs, hogy beilleszkedjenek az új viszonyokba. A mai „jövevények”, akik teljesen eltérő kultúrát és hagyományokat képviselnek, ellenséget látnak a fehér európaiakban és ellenségesen viselkednek velük szemben. S nem erősítik, inkább gyengítik, sőt végveszélybe sodorják Európát. És tehetik ezt, mert egy magasabb, agresszív globális erő irányítja őket.

Bizánc és a középkori Magyarország közötti dinasztikus kapcsolatokat testvéri együttműködésnek nevezhetjük.

Imre herceg bíborban született hercegnőt vett feleségül, a magyar hercegnőket meg szeretettel fogadták a birodalom új központjában, Bizáncban. II. Komnénosz bizánci császár Piroskát, Szent László király leányát vette nőül a 12. század elején. Piroska-Eiréné szimbóluma ennek a szoros és békére alapozott kapcsolatoknak, isteni csoda folytán mozaikképét a mai napig megtekinthetjük az Agia Szófia székesegyházban.

Az ortodox egyház egyik szentje. Ne feledkezzünk meg arról – miként Arseniosz Kardamakisz érsek-metropolita, Magyarország és Közép-Európa exarchája mondta a parlament felsőházi termében tartott konferencián: a magyar uralkodók jelentős támogatói voltak Konstantinápolynak, Szent István királyunk templomot és vendégházat építtetett ott, Piroska-Eiréné pedig karitatív kórházat alapított.

Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a Görög Ortodox Egyház Szent Szinódusa, melynek feje I. Bartolomaiosz egyetemes pátriárka 2000-ben Szent István királyt – az 1054-es egyházszakadás óta elsőként – a keleti egyház szentjei közé emelte. Ez a történelmi tett növelte Magyarország tekintélyét a világon, ugyanakkor összevarrta azt, ami valójában összetartozott: „Krisztus elszakított köpenyét”. v Kedves barátaim, engedjék meg, hogy egy kicsit tovább gondoljam Szent István király munkásságának jelentőségét.

Mert amit Ő és az Árpád-házi királyok cselekedtek, kihatott a további magyar évszázadokra is.

Az Árpád-ház kihalását követte még két virágzó évszázad, de Mohácsot követően Magyarország apátiába esett, s bár voltak biztató események is. Mindenesetre a magyar nemzet számára hosszú évszázadoknak kellett eltelniük, hogy egy erkölcsileg jobb kornak – a reformkornak – kellett eljönnie, hogy némi remény ébredjen a magyarokban. Mert Magyarország számára a társadalmi felemelkedés folyamata 1825-től feltartóztathatatlan.

Ezt a folyamatot Európa egyik nagyhatalma, a Habsburgok sem tudták megállítani. Ámbár a szabadságharcot nagy túlerővel, a cár segítségével leverték, a kiegyezést nem „úszhatták” meg, a magyarság újjászületését nem tudták meggátolni, mert az – Széchenyi István szerint – mindenekfelett etikai kérdés volt: a magyarság lelki és szellemi szubsztanciájának átalakulására, a magyar szellem megreformálására, a magyar nemzet erkölcsi megújhodására volt szükség. És ezt akkor szinte minden magyar akarta. Ez pedig csak békés korszakban képzelhető el. Hogy mennyire szüksége volt a nemzetnek erre a lelki és etikai emelkedettségre (s erre ma is nagy szüksége lenne), a kiegyezést követő évtizedek küzdelmei világítanak rá, arra tudniillik, hogy – az igen jelentős gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedés dacára – a nemzet elpocsékolta energiáit a közjogi csatározásokban, melyeknek súlyos következményei

származtak: a végletes nemzeti megosztottság, amely ma is szedi áldozatait, és elsősorban a nemzet érzi kárát. Szekfű Gyulával szólva a kiegyezés után „a nemzeti jellemnek az eddiginél is rohamosabb megzavarodása” következett be. Soha nem beszéltünk annyit magyarságunkról, mint ez önáltató korban… Így lett az önáltatás hiúságunk által úrrá gondolkodásunkon…”

Ezért Trianon ellen sem csak azért kell ma is harcolni, mert igazságtalan és becstelen szerződés volt. És a földbe taposott egy régi európai kultúrájú nemzetet. Trianon ugyanis az erőszakot, a nemzetek közötti gyűlölködést is konzerválta a mai napig. Azért is kell ellene harcolni, mert ez a harc nem jelent mást, mint az erőszak, a gyűlölködés és a nemzetek, a nemzetiségek szembeállításának politikája ellen felvenni a küzdelmet.

emlékműve előtt mondhattam el gondolataimat e szent ünnepen.

Azért tartom ezt jelentősnek, mert nem állami támogatásra várva, nem pályázatok segítségével sikerült e kis település civiljeinek szellemileg és érzelmileg egyaránt egyesíteni e kis közösséget, hanem kiállásukkal, a különböző nemzeti évfordulók jelentőségét felismerve emlékeznek, miképpen ma is, a nemzet egyik legnagyobb alakjának munkásságára.

Szidiropulosz Archimédesz a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének igazgatója

Felemelőnek és megtiszteltetésnek tartom, hogy itt, Tökölön, Vajk

9

«MΕΘΩΝΤΑΣ Μ’ΕΝΑ ΚΡΑΣΙ ΑΓΙΟΝΟΡΕΙΤΙΚΟ» ΤΟΝ ΔΕΚΑΠΕΝΤΑΥΓΟΥΣΤΟ Σ’όλη την Ρωμιοσύνη τον Δεκαπενταύγουστο εορτάζεται με μεγάλη ευλάβεια η Κοίμηση της Θεοτόκου, το «Πάσχα του καλοκαιριού»,η μεγαλύτερη εορτή της καλοκαιρινής περιόδου που φέρνει στην σκέψη μας το δροσερό και θαλασσοφίλητο περιβόλι της Παναγίας, το Άγιο Όρος. Στο περιβόλι της Παναγιάς, το Άγιο Όρος η Παναγία τιμάται και λατρεύεται μ’ένα ξεχωριστό τρόπο, όπως αξίζει σε μια «Υπέρμαχο Σρατηγό»…Για τους Έλληνες η Παναγία είναι η «Υπέρμαχος Στρατηγός» που μεσολαβεί σε κάθε δυσκολία. Στο πρόσφατα εκδοθέν βιβλίο μου με τίτλο: «Μεθώντας μ’ ένα κρασί αγιονορείτικο»1, κάνω λόγο για τους Έλληνες Λογοτέχνες -προσκυνητές που εμπνεύστηκαν από το Περιβόλι της Παναγίας και ταξίδεψαν εκεί, από τη δύση του 19ου αιώνα έως και τις μέρες μας. Με την ευκαιρία της εορτής της Κοιμήσεως της Θεοτόκου τον Δεκαπενταύγουστο, αναφέρομαι στις γραμμές που ακολουθούν στις αγιορείτικες εμπειρίες από την εορτή αυτή της Ορθοδοξίας . Η λατρεία του θηλυκού, της γυναίκας, της μάνας έχει αποδοθεί στις μορφές της Παναγίας που ποικίλουν από Μοναστήρι σε Μοναστήρι. Η Μαρία, η αγαπημένη των μοναχών του Αγίου Ορους έχει πολλά επίθετα και ονόματα που προέρχονται από διάφορες αιτίες: «Παντού τα ίδια μεγάλα αμυγδαλωτά λυπημένα μάτια, τα γεμάτα από την καλοσύνη της ψυχής αλλά και τη θλίψη από το όραμα, μπορεί, ενός σταυρού. Είναι σ’αυτή που έχουν προσφερθεί τα περισσότερα-αναρίθμητα –τάματα, ικεσίες πιστών […].Την έτυχα κάποτε αυτή την έκφραση ικεσίας αλλά και λατρείας μαζί μπροστά στην «Παναγία την Εσφιγμένη» στο Βατοπέδι», γράφει στο βιβλίο του Κομποσχοίνι στο Άγιο Όρος2, ο Αρμενικής καταγωγής Πατρινός λογοτέχνης και δημοσιογράφος του Ημερήσιου Κήρυκα της Πάτρας, Σταύρος Ιτζεγιάννης που οδοιπόρησε κάπου είκοσι φορές στο Αγιο Όρος. Είναι συγκλονιστική η «Κοίμηση της Θεοτόκου» στη βυζαντινή αγιογραφία, όπου φαίνεται να κοιμάται η Παναγία γαλήνια και σε απόλυτη εναρμόνιση με την ψυχική της ομορφιά.Η Μάνα είναι αναντικατάστατη για κάθε Άνθρωπο. Η κοίμηση της σημαδεύει τη ζωή του και την οριοθετεί με άλλο τρόπο, βαθύ, εσωτερικό, αλλάζοντάς τον ψυχικά. Ο πατήρ Γεώργιος Κονισπολιάτης γράφει: «Και να ο Δεκαπενταύγουστος ξεδιπλώνεται! Προσκαλεί όλους στη γιορτή της Μάνας και τρέχουμε στην «Παράκληση».Στους αναρίθμητους ύμνους που έχουν γραφτεί για την Παναγία Μητέρα ξεχωρίζουν οι Παρακλητικοί Κανόνες(Μικρή και Μεγάλη Παράκληση)που ψάλλονται εναλλάξ στους εσπερινούς στο πρώτο δεκαπενθήμερο του Αυγούστου. «Παράκληση» σημαίνει την παρηγοριά,που προσφέρει απλόχερα η Παναγιά σε όλους αδιακρίτως τους πιστούς.Τα τροπάρια του Μικρού Παρακλητικού Κανόνα είναι έργο αγνώστου υμνογράφου.Ορισμένοι θεωρούν συντάκτη του κάποιο Θεοστήρικτο ή Θεοφάνη. Αντίθετα ο Μεγάλος Κανόνας είναι έργο του Θεοδώρου του Β΄ του Δουκός, βασιλέως Νικαίας,του επονομαζόμενου και Λασκάρεως,που έζησε στα μέσα του 13ου αιώνα». 3 Στα τέλη του 19 ου αιώνα πολλοί λογοτέχνες εμπνεύστηκαν από το Περιβόλι της Παναγίας. Ενας απ’αυτούς ήταν και ο Αλέξανδρος Μωραιτίδης ,ο «άλλος Αλέξανδρος» της Σκιάθου που ξεκίνησε την ζωή του ως κοσμικός και κατέληξε μοναχός, ρεμβάζει με το δικό του τρόπο τον Δεκαπενταύγουστο στο Άγιο Όρος. Στο βιβλίο του Με του βορηά τα κύματα4,ανήκει και το διήγημα, Η Πορταίτισσα5,που αναφέρεται σ’ένα θαύμα της Παναγίας της Πορταίτισσας της Μονής των Ιβήρων και περιγράφει την εικόνα της ιστορίας της. Σύμφωνα με διηγήσεις, ο Ίβηρας ασκητής Γαβριήλ την ανακάλυψε και την ανέσυρε από τη θάλασσα. Η Παναγία κατά την παράδοση

10

περπάτησε πάνω στη θάλασσα και ήρθε στο Αγιο Ορος από τα μέρη του Πόντου,των Λαζών,της Τραπεζούντας. Πολλοί οι προσκυνητές, οι δωρεές και τα τάματα στην χάρη της από τους Ίβηρες, τους Γεωργιανούς δηλαδή, αλλά και από τους Βυζαντινούς άρχοντες και απλούς λαικούς στο πέρασμα των αιώνων. Μέσα στην ελληνορθόδοξη θρησκευτική πρακτική υπάρχει μαζί με το προσκύνημα το τάμα. Το τάμα είναι μια διαδικασία κοινή στους περισσότερους πολιτισμούς από τα αρχαία χρόνια έως σήμερα. Είναι σαν μια μυστική σύμβαση μεταξύ του αφιερωτή και της θείας δύναμης και έκφραση της ανταπόδοσης σε μια υπόσχεση, σύμφωνα με τους κοινωνικούς ανθρωπολόγους. Ο ποιητής και τραγουδοποιός Παντελής Θαλασσινός, το εκφράζει με απλούς στίχους στο ποιήμα του «Αύγουστος είναι…»: …………………………………………………………. « Αύγουστος είναι ο ρεμβασμός του Σκιαθίτη κι οι αναμνήσεις απ’το φως του Πανορμίτη φλόγα κεριού σε ταπεινό προσκυνητάρι με το σπαθί του Αρχάγγελου στο θηκάρι» …………………………………………………………………. Οι αναφορές στον Αθωνα είναι συνεχείς στα διηγήματα του Αλ.Μωραιτίδη, είτε με τη μορφή ηρώων μοναχών ή επεισοδίων στη μοναστική πολιτεία. Βασικό εναλασσόμενο φόντο στο έργο του το Άγιο Ορος. Γράφει χαρακτηριστικά ο Αλ.Μωραιτίδης για την αγρυπνία της Κοιμήσεως της Θεοτόκου, της Πορταίτισσας στη Μονή των Ιβήρων που υπήρξε η «Μούσα του» κατά τον Κωστή Παλαμά6: «[…] Ήρχοντο ακόμη και παράδοξοι άλλοι προσκυνηταί,οδοιπόροι από τα βάθη της Μακεδονίας, τρείς και πέντε ημέρας πεζοπορήσαντες και τώρα τινές εξ’αυτών εξηπλωμένοι υπό την σκιάν του εγγύς δάσους και αναμένοντες την ώραν της αγρυπνίας να εισέλθουν»7. Για το μεγάλο πανηγύρι του Δεκαπενταύγουστου στην Ιβήρων γράφει: «[…]Η πανήγυρις των Ιβήρων αρχίζει δια του «Μικρού Εσπερινού» περί την τρίτην ώραν μμ.της παραμονής […]. Βαστάζων την αργυρόηλον πατερίτσαν του[…],είναι ο ησυχαστής Μυλοποτάμου Ιωακείμ ο Γ΄, περιστοιχισμένος υπό των Ιβηριτών κληρικών και ακολουθούντος πλήθους μοναχών και λαικών…»8 Ο ιερομόναχος Μάξιμος ο Καυσοκαλυβίτης διευκρινίζει στο βιβλίο του Ασκητικές Μορφές9: «Ο Οικουμενικός Πατριάρχης Ιωακείμ ο Γ΄ [ο οποίος παρευρίσκεται στην πανήγυρι του Δεκαπενταύγουστου στην Παναγία την Πορταίτισσα της Μονής των Ιβήρων],υπήρξε από τους διαπρεπέστερους Οικουμενικούς Πατριάρχες ο οποίος το 1889 απεσύρθη από την Κωνσταντινούπολη στο Άγιον Όρος και είχε μόνιμη κατοικία του τον Μυλοπόταμο». Ο Αλέξανδρος Μωραιτίδης θεωρούσε τα διηγηματά του για το Άγιο Όρος τραγούδια που μπορούν να δροσίσουν και τις πλέον κουρασμένες ψυχές. Ένας άλλος λογοτέχνης του 21ου αιώνα από τους πολλούς προσκυνητές του Περιβολιού της Παναγίας,ο Μικρασιάτης Βασίλης Λιόγκαρης πορεύεται προς τον Άθωνα ,τον καιρό του Δεκαπενταύγουστου και εμπνέεται απ’αυτόν: « Γιαλόγιαλό πηγαίνεις. Στραφτολογάει το άσπρο βότσαλο. Ήρεμη συνύπαρξη. Σχήματα, χρώματα, όγκοι. Πλάτυνε την καρδιά σου να χωρέσει.Γίνου μάτια γεμάτος κι αυτι΄΄α και δάχτυλα. Ασήκωτη η ομορφιά σε ξεσηκώνει.Λίγο παρέκει η Μονή Ξενοφώντος.Η χαρά του γέροντα ατελείωτη…[…] Πιο χαμηλά απ’το Δοχειάρι,έχει την άνεση στο μάκρος. Μπουκέτο από τρούλους το καθολικό. Γύρω τοιχία και πολεμίστρες και καμπαναριά. Μπαλκονάκια ξύλινα. Όλα πιο σεμνά, όλα πιο λιτά. Πίσω πευκιώνας και καστανιές και φλάμουρα. Δεν έχεις χρόνο να σταθείς. Ο καικτσής χρόνια τώρα κάνει τούτο το ταξίδι, κάθε μέρα

φορτώνει, ξεφορτώνει, χάνεται. Άφησε δυο γέροντες.Το καλημαύκι ανεμίζει. Οκαιρός είναι καλός. Κοντοζυγώνει Δεκαπενταύγουστο. Η πιο μεγάλη ,η πιο τρανή μέρα στο Ορος […] Ήρθαμε στο Όρος να προσκυνήσουμε την Παναγία την Πορταίτισσα, και για κει τραβούσαμε τώρα, στη Μονή Ιβήρων»10 Η ιερότητα της φύσης κι η ιερότητα των εικόνων του Ορους ταυτίζονται απόλυτα στον Β.Λιόγκαρη .Ο Θεός είναι η ομορφιά,η φύση και βρίσκεται παντού στο Περιβόλι της Παναγίας ,κι όχι μόνο στους ναούς: « […] Μίλησες για τη Μονή Ιβήρων .Για την

Παναγιά. Είναι ακόμα μακρύς ο δρόμος σου. Τη συνάντησες όμως, τη συνάντησες πολλές φορές στο Όρος μ’άλλη μορφή. Ήταν σταυρός-σημάδι δρόμων; Ήταν πουλί πετάμενο, για πέτρινο ακρογιάλι; Ήταν η αντηλιά κι η βόλτα στο κοιμισμένο μονοπάτι; Ολάνθιστος μπαξές; Παρεκκλήσι κάτασπρο στη ρεματιά; Κυπαρίσσι πανύψυλο; Κελί ταπεινό φρεσκοασπρισμένο; Την συνάντησες πολλές φορές στο Άγιον Όρος. Πότε σαν βρύση δροσερή, πότε σαν κληματαριά μ’ολόγλυκο σταφύλι. Πότε σαν ήχος αρμονικός. Πάντρεμα ανέμου και ρυακιού. Τιτίβισμα πουλιού[…]»11

11

Το μεγάλο προσκύνημα το Δεκαπενταύγουστο στο Περιβόλι της Παναγίας είναι στη Μονή των Ιβήρων, στην Παναγιά την Πορταίτισσα. Εκεί και το μεγάλο πανηγύρι: « Δεκαπενταύγουστο και πανηγύρι.Λειτουργία, κομποσκοίνι κι αγρυπνία. Μπροστά σου η ξακουστή Μονή των Ιβήρων.Η πόλη της Παναγιάς. Κοντά στο κύμα. Το’γραψε το ριζικό της, […]φύλακας και πορτάρισσα η αφεντιά της. Το παρεκκλήσι προστατεύει την παρουσία της.Κι είσαι έτοιμος να προσκυνήσεις το θαύμα. Η Παναγία η Ποταίτισσα ολόλαμπρη μπροστά σου[…]Εικόνα μεγαλόπρεπη, ασημωμένη. Γυμνό μονάχα το πρόσωπο της Θεοτόκου και του Χριστού. Γύρω χρυσαφένια κι ασημιά αφιερώματα και δεκατέσσερα ακοίμητα καντήλια. Αληθινή οικοδέσποινα. Δεκαπενταύγουστος. Εκατοντάδες οι προσκυνητές απ’όλα τα μέρη του κόσμου. Και θα σε τρατάρουν και θα σε κοιμίσουν και τιμή θα θεωρήσουν την παρουσία σου. Σιωπηλός και λογισμένος στη μεγάλη αγρύπνια»12 Ακολουθεί η γραφική λιτανεία της ιερής εικόνας της Παναγίας της Πορταίτισσας από το παρεκκλήσι ,άκρη-άκρη στο γιαλό και δίπλα στα δάση του Άγίου Όρους, από την ακολουθία του ηγουμένου,των μοναχών και του πλήθους των προσκυνητών μέχρι να φτάσουν την εικόνα στον καθολικό ναό για προσκύνημα. «Μετά την τελετή, στην «τράπεζα »θα ψαλεί ο μεγάλος πανηγυρικός και θα σε φιλέψουν τα πιο εκλεκτά που προστάζει η μέρα.Μεγάλη η γιορτή.Μεγάλη η χάρη της.Χαρμόσυνο το σημάδι της καντήλας,πάνω από τη χρυσαφένια λεμονιά,με τα κοντυλωτά λεμόνια που χάρισε ο Νικηφόρος Φωκάς για να τιμήσει την αγιοσύνη της.Μπροστά από την ωραία Πύλη κρεμάται ασημένια παμπάλαιη καντήλα.Η καντήλα αυτή παρουσιάζει ένα παράξενο φαινόμενο.Κατά τις άγιες μέρες και τις γιορτές κινείται από μόνη της ρυθμικά και οριζόντια.Σημάδι χαράς και ευφορίας της Θεοτόκου[…]»13 Στον πρόλογο του βιβλίου του Γιάννη Καραλή, Φέγγει…στο Άγιο Όρος, ο Μητροπολίτης Ηλείας κ.Γερμανός ,συνοδοιπόρος του συγγραφέα στο Περιβόλι της Παναγίας ,γράφει: «[…]Για να επισκεφθείς το Άγιο Όρος,[…] για να το ιδής, να το ζήσης και προπάντων να το περιγράψεις χρειάζεται […]να έχεις αγαθή διάθεση και καρδιά, καθαρά μάτια και ισχυρούς της πίστεως φακούς,εμπειρία της καθημερινότητας της ζωής,αλλά και ειδικήν ικανότητα περιγραφής και πολλά δείγματα γραφής»14 Το Άγιο Όρος αντιπροσωπεύει την παράδοση της Ρωμιοσύνης, την Οικουμενικότητα του Ελληνισμού και της Ορθοδοξίας. Το περιβόλι της Παναγίας είναι ένας κόσμος με δυναμισμό, ένας κόμβος «πνευματικής επιμειξίας» , επικοινωνίας και έμπνευσης, που πλέει στη θάλασσα της Οικουμενικότητας βασιζόμενο στην κοινωνία του προσώπου. Δρ. Ευαγγελία Δαμουλή-Φίλια

Ευχαριστούμε την κα Ευαγγελία Δαμουλή-Φίλια για την πολύτιμη συνεργασία της με το Περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ αναφέρουμε χαρακτηριστικά ότι πρόσφατα εκδόθηκε το νέο της βιβλίο με τίτλο „Μεθώντας μ’ένα κρασί αγιονορείτικο...” .Η εμπειρία του ταξιδιού στο Αγιο Ορος, στην νέα Ελληνική Λογοτεχνία, από τα τέλη του 19ου αιώνα έως τις μέρες μας. To ταξίδι στον Άθωνα παρήγε αξιομνημόνευτο ταξιδιωτικό λόγο προσφέροντας υπέροχα κείμενα στην Ελληνική ταξιδιωτική Γραμματεία. Τα λογοτεχνικά κείμενα Νεοελλήνων λογοτεχνών που ενδεικτικά επιλέχθηκαν και μελετήθηκαν, από τη δύση του 19ου έως την αυγή του 21ου αιώνα, εντάσσονται στους τρεις απαράβατους άξονες της θεωρίας της Γενικής και Συγκριτικής Γραμματολογίας: ιστορικός χρόνος, χωρικός και προσωπικός χρόνος του ταξιδιώτηαφηγητή. Tοποθετήθηκαν δηλαδή τα λογοτεχνικά ταξίδια μέσα στο ιστορικό πλαίσιο στο οποίο έλαβαν χώρα, εξετάζοντας συνάμα την ηλικία, τα κίνητρα που ώθησαν σε ένα τέτοιο ταξίδι, τις «αποσκευές σχετικών αναγνώσεων» του λογοτέχνη και γενικά όλες τις προϋποθέσεις του ταξιδιού.Υπό την έννοια αυτή, το ταξίδι στον Άθωνα είναι μια ξεχωριστή εμπειρία, ένα ξεχωριστό βίωμα για τον καθένα από τους Λογοτέχνες που συμπεριλαμβάνονται στη μονογραφία αυτή. Ο W. Dilthey βλέπει τη «συνάντηση» που φέρνει το ταξίδι στο επίπεδο του βιώματος του «Εγώ-Εσύ». Ως εκ τούτου, το ταξίδι μετατρέπεται σε «αφύπνιση», οδηγώντας, μερικές φορές, σε μια μεταστροφή και διαφοροποίηση και αποβαίνοντας καθοριστικής σημασίας για τη μετέπειτα πορεία της ζωής του ταξιδιώτη την οποία και νοηματοδοτεί. Η συγγραφέας του βιβλίου Ευαγγελία Δαμουλή-Φίλια γεννήθηκε και μεγάλωσε στην Αθήνα. Σπούδασε Γαλλική Φιλολογία στη Γαλλία στα Πανεπιστήμια της Προβηγκίας (Aix-Marseille I), Σορβόννης (Paris IV), και Νέας Σορβόννης (Paris III). Σπούδασε Ελληνική Φιλολογία στο Πανεπιστήμιο Αθηνών και διορίστηκε ως φιλόλογος στη Δημόσια Μέση Εκπαίδευση όπου δίδαξε, από το 1981 έως το 2010, σε πολλά σχολεία της περιφέρειας και της Αθήνας. Το 2008, αναγορεύτηκε με άριστα Διδάκτωρ Γενικής και Συγκριτικής Γραμματολογίας του Ιονίου Πανεπιστημίου (Κέρκυρα).Δίδαξε Νέα Ελληνική Λογοτεχνία και Γαλλική Γλώσσα στο Τμήμα Αρχειονομίας και Βιβλιοθηκονομίας του Ιονίου Πανεπιστημίου στην Κέρκυρα. Το πρώτο της βιβλίο, «Από την Ανάμνηση στην Ιστορία. Περιήγηση στη Γαστούνη και στην Ηλεία (1880-2000)», εκδόθηκε το 2004 (εκδόσεις Βιβλιοπανόραμα , Αμαλιάδα). Εχει συμμετάσχει σε επιστημονικά συνέδρια και έχει δημοσιεύσει μελέτες σχετικές με την Συγκριτική Γραμματολογία την τοπική και προφορική Ιστορία. Εχει τιμηθεί από πολιτιστικούς φορείς της χώρας για την έντονη πολιτιστική της δράση. (α.οικ)

Κόκκινο Λιθάρι Άγίων Θεοδώρων Κορινθίας 10 Αυγούστου 2017

ΠΑΡΑΠΟΜΠΕΣ 1.Ευαγγελία Δαμουλή-Φίλια, Μεθώντας μ’ένα κρασί αγιονορείτικο. Η ταξειδιωτική εμπειρία μέσα από τη Νέα ελληνική Λογοτεχνία από τη δύση του 19ου αιώνα έως τις μέρες μας. Εκδόσεις Γρηγόρη, Αθήνα, Μάιος 2017, σς 510 2. Σταύρος Ν.Ιτζεγιάννης ,Κομποσχοίνι στο Άγιο Όρος, εκδόσεις Περιτεχνών, Πάτρα 2003,σ.128 3. π.Γεώργιος Κονισπολιάτης, ΠΡΟΣΚΥΝΗΤΗΣ: « Ένα κεράκι στα δειλινά του Δεκαπενταύγουστου», Αναρτήθηκε στις 8/3/2013 4. Αλέξανδρος Μωραιτίδης, Με του βορηά τα κύματα, τόμοι 6,εκδ.Οίκος Ι.Ν.Σιδέρη 1922-1927.

5. Αλεξ.Μωραιτίδης, Τα Διηγήματα,τ.Β΄, Η Πορταίτισσα, Εκδόσεις « Γνώση και Στιγμή»,1991.

6. Κωστής Παλαμάς, «Το έργο του Αλ.Μωραιτίδη», περ.Ελληνική Δημιουργία. Αφιέρωμα στο Άγιο Όρος, 1954, σ.521.

7. Αλ. Μωραιτίδης, «Δυο λειτουργίαι» εις το Αγιο Όρος»: 1.Πατριαρχική λειτουργία, περ.Ελληνική Δημιουργία,τ.149-150, Αφιέρωμα στο Άγιο Όρος,1954,σ.510.

8. Αλ.Μωραιτίδης,αυτόθι,σ.512.

9.Ιερομονάχου Μαξίμου Καυσοκαλυβίτου, Ασκητικές Μορφές και διηγήσεις από τον Άθω, Άγιον Όρος 2001,σς.291-292.

10. Βασίλη Λιόγκαρη, Οδοιπορικό στον Άθωνα, στο http//clubs.pathfinder.gr/seraphim 11.B.Λιόγκαρη, αυτόθι 12.Β.Λιόγκαρη,αυτόθι 13. Β.Λιόγκαρη, αυτόθι 14.Γιάννης Καραλής, Φέγγει …στο Άγιο Όρος, Οδοιπορία, Αναδρομή, Βίωση και Όραση. Έκδοση του περιοδικού «συλλογές», Άθήνα 1988, Πρόλογος, σ.7

12

Α. Θεοφάνους: Πρόταση για λύση μέσω εξελικτικής διαδικασίας Α. Θεοφάνους:Πρόταση για λύση μέσω εξελικτικής διαδικασίας Στην περίπτωση που δεν υπάρξει νέα πρωτοβουλία για επίλυση του Κυπριακού η Άγκυρα θα επιχειρήσει να αναβαθμίσει την οντότητα του ψευδοκράτους και παράλληλα θα συνεχίσει την υπόσκαψη της κρατικής υπόστασης της Κυπριακής Δημοκρατίας, εκτιμά ο καθηγητής Πολιτικής Οικονομίας Ανδρέας Θεοφάνους, πρόεδρος του Κέντρου Ευρωπαϊκών και Διεθνών Υποθέσεων του Πανεπιστημίου Λευκωσίας. Εισηγείται διαφοροποίηση της βάσης συζήτησης της επιδιωκόμενης λύσης μέσω εξελικτικής διαδικασίας, η οποία θα μπορεί να ενθαρρύνει την επιθυμία και την προοπτική της συμβίωσης. Ποιό σκηνικό διαμορφώνεται μετά την αποτυχία στο Κραν Μοντάνα; Εκ πρώτης όψεως το ναυάγιο στο Κραν Μοντάνα σηματοδοτεί ένα νέο σκηνικό στο Κυπριακό. Όμως, δεν θα απέκλεια νέα πρωτοβουλία για να υπάρξει κατάληξη. Υπογραμμίζω ταυτόχρονα ότι είναι δύσκολο έως αδύνατο να υπάρξει λύση που να βελτιώνει το status quo με την υφιστάμενη στάση της Τουρκίας. Και τούτο παρά τη συνεχή προσαρμογή των ελληνοκυπριακών θέσεων και η μετατόπιση προς τις τουρκικές θέσεις από το 1977 μέχρι σήμερα. Οι συνομιλίες στην Ελβετία διέψευσαν όσους προέβλεπαν κινήσεις από τουρκικής πλευράς. Ποιές είναι κατά τη γνώμη σας οι στρατηγικές βλέψεις της Άγκυρας για την Κύπρο και την ευρύτερη περιοχή; Παρά τις διαχρονικές παραχωρήσεις της ελληνοκυπριακής πλευράς και τα τελευταία τολμηρά βήματα του Προέδρου Αναστασιάδη δεν υπήρξε κατάληξη σε περίγραμμα λύσης και αναδείχθηκε για άλλη μια φορά η αδιαλλαξία της Άγκυρας στο μείζον θέμα της ασφάλειας και των εγγυήσεων. Η Τουρκία θα αποδεχόταν λύση η οποία θα εμβάθυνε και θα νομιμοποιούσε τον στρατηγικό έλεγχο της Κύπρου.

Ποιά θεωρείτε ως πιθανότερα σενάρια αντίδρασης από πλευράς Τουρκίας μετά το ναυάγιο στην Ελβετία; Στην περίπτωση που δεν υπάρξει νέα πρωτοβουλία για ολοκλήρωση μιας συμφωνίας, η Άγκυρα θα επιχειρήσει να αναβαθμίσει την οντότητα της «ΤΔΒΚ» και παράλληλα θα συνεχίσει την υπόσκαψη της κρατικής υπόστασης της Κυπριακής Δημοκρατίας. Στα πλαίσια αυτά δύο πιθανά σενάρια είναι τα εξής: Αφ’ ενός η προσπάθεια για την ταϊβανοποίηση του κατεχόμενου βόρειου τμήματος της Κύπρου και αφ’ ετέρου μια λύση δύο κρατών στα πλαίσια μιας συνομοσπονδίας. Προφανώς στην περίπτωση συνομοσπονδίας θα υπάρχει κοινή εκπροσώπηση των δύο κρατών στην ΕΕ και σε όλους τους διεθνείς οργανισμούς. Ούτως ή άλλως η Τουρκία έχει ως στόχο να διασφαλίσει την καθοριστική επιρροή της στην Κύπρο. Εδώ και χρόνια εκφράζετε σοβαρούς προβληματισμούς για τη λύση Διζωνικής Δικοινοτικής Ομοσπονδίας, υποστηρίζοντας ότι δεν μπορεί να λειτουργήσει. Ακόμα και εάν η Τουρκία αποδεχόταν την κατάργηση των εγγυήσεων και οδικό χάρτη για αποχώρηση όλων των στρατευμάτων κατοχής είναι αμφίβολο το κατά πόσον μια τέτοια συμφωνία θα εγκρινόταν σε ένα δημοψήφισμα. Το ζήτημα της παρθενογένεσης, η εκ περιτροπής προεδρία, οι τέσσερις βασικές ελευθερίες για Τούρκους πολίτες, το εδαφικό, το περιουσιακό είναι μεταξύ των ζητημάτων που δημιουργούν τεράστιο προβληματισμό αλλά και ανησυχίες στους Ελληνοκυπρίους. Επιπρόσθετα, εάν ληφθούν επίσης υπόψη και τα οικονομικά δεδομένα είναι αμφίβολο το κατά πόσον μια τέτοια διευθέτηση θα ήταν λειτουργική και βιώσιμη. Εν ολίγοις το νέο κράτος δεν θα ήταν φυσιολογικό. Την ίδια ώρα αναγνωρίζετε ότι ούτε το status quo είναι χωρίς κινδύνους. Ασφαλώς η υφιστάμενη κατάσταση εγκυμονεί κινδύνους και

13

το status quo δεν είναι στατικό. Για αυτό θα πρέπει να μην επαναπαυόμαστε. Η συζήτηση της διζωνικής δικοινοτικής ομοσπονδίας με τη μορφή που πήρε τα τελευταία χρόνια θα πρέπει να διαφοροποιηθεί. Με το ίδιο σκεπτικό είναι όχι μόνο αφελές αλλά εξίσου επικίνδυνο να γίνεται λόγος για ενιαίο κράτος σε όλη την επικράτεια της χώρας. Άλλωστε το σύνταγμα του 1960 δεν βασιζόταν σε ενιαίο κράτος. Ήταν ένα δικοινοτικό κράτος με δομές διοικητικής ομοσπονδίας. Πριν μερικούς μήνες είχατε καταθέσει στην πολιτική ηγεσία εισήγηση για αλλαγή πλαισίου αναζήτησης λύσης μέσω μιας εξελικτικής διαδικασίας. Τι ακριβώς περιλαμβάνει αυτή η πρόταση; Η πρόταση, η οποία επικαιροποιείται συνεχώς, στηρίζεται σε τρεις υποθέσεις εργασίας. Πρώτο, ότι η υπό συζήτηση λύση διζωνικής δικοινοτικής ομοσπονδίας συνεπάγεται επιδείνωση του status quo. Δεύτερο, ακόμα και με τις καλύτερες προϋποθέσεις, είναι αδύνατο σε 24 ώρες να πάμε από μια κατάσταση πραγμάτων σε άλλη. Τρίτο, είναι σημαντικό να προχωρήσουμε με σταθερά βήματα που να μην δημιουργούν αβεβαιότητα. Η προσέγγιση αυτή είναι πιο ασφαλής και υπό προϋποθέσεις μπορεί να οδηγήσει σε θετικά αποτελέσματα. Τι προβλέπει η εξελικτική προσέγγιση που προτείνετε; Η πρόταση, η οποία επικαιροποιείται συνεχώς, αποτελείται από διάφορους πυλώνες με πρώτο τη μετατροπή των κατεχομένων σε Περιφέρεια (Region) της ΕΕ με εφαρμογή του κοινοτικού κεκτημένου, δηλαδή με αναστολή του Πρωτοκόλλου 10, καθώς και πραγματική εμπλοκή της Ένωσης. Εισηγούμαστε επίσης τη σταδιακή επιστροφή εδαφών υπό ελληνοκυπριακή διοίκηση, σταδιακή εφαρμογή των τεσσάρων βασικών ελευθεριών για όλους τους νόμιμους πολίτες της χώρας καθώς και σταδιακή εφαρμογή των υποχρεώσεων της τουρκοκυπριακής κοινότητας. Άλλος πυλώνας είναι η συζήτηση ενεργειακών ζητημάτων και της προοπτικής πολυμερών συνεργασιών. Στα πλαίσια αυτά εκ των πραγμάτων θα πρέπει να τεθεί και το ζήτημα της ομαλοποίησης των σχέσεων της χώρας μας με την Τουρκία η οποία θα περιλαμβάνει την αναγνώριση της Κυπριακής Δημοκρατίας.

14

Όπως για παράδειγμα στο θέμα της δημιουργίας αγωγού από την κυπριακή ΑΟΖ για μεταφορά του ισραηλινού αερίου στην Τουρκία; Εάν το Ισραήλ και η Τουρκία αποφασίσουν να συνεργαστούν σε ενεργειακά ζητήματα, η Κύπρος δεν μπορεί να θέσει βέτο. Μπορεί όμως η Κυπριακή Δημοκρατία να ενεργήσει με τρόπο που να εξυπηρετηθούν και τα συμφέροντά της. Είναι δυνατόν να υπάρξει μια ευρύτερη πολυμερής συνεργασία καθώς και αναγνώριση της Κυπριακής Δημοκρατίας από την Τουρκία και οδικός χάρτης για ομαλοποίηση των σχέσεων. Με το θέμα της αποχώρησης των κατοχικών στρατευμάτων; Η πρόταση ασφαλώς περιλαμβάνει και αυτή την πτυχή. Συγκεκριμένα, προβλέπει την έναρξη αποχώρησης των στρατευμάτων κατοχής και τερματισμό του εποικισμού. Όσο προχωρεί η συνεργασία και μειώνεται η δυσπιστία θα διευκολυνθεί και η τελική συζήτηση για το θέμα των εγγυήσεων. Εισηγούμαστε επίσης την ενθάρρυνση και ενίσχυση της συνεργασίας μεταξύ των δύο κοινοτήτων σε διάφορα θέματα (οικονομίας, πολιτισμού, περιβάλλοντος κ.λπ.). Επιπρόσθετα, είναι σημαντική η δημιουργία οδικού χάρτη για τα επόμενα βήματα καθώς και κατευθυντήριων γραμμών για ένα ομοσπονδιακό πολίτευμα ως αποτέλεσμα σύνθεσης του συντάγματος του 1960 που στηρίζεται στη συναινετική δημοκρατία (consociational democracy) με στοιχεία ενός ενοποιητικού (integrationalist) ομοσπονδιακού μοντέλου Σημείωση : Μετά από συνεννόηση με τον κ. Ανδρέα Θεοφάνους το περιοδικό «ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ» τον ευχαριστεί για την περαιτέρω συνεργασία και αναδημοσιεύει την σημαντικής σημασίας συνέντευξη που παραχώρησε στον δημοσιογράφο Γιάννη Αντωνίου για λογαριασμό της κυπριακής εφημερίδας «Ο Φιλελεύθερος» (24.7.2017), με τίτλο «Πρόταση για λύση μέσω εξελικτικής διαδικασίας» (α.οικ)

2017 - έτος Νίκου Καζαντζάκη (1883 – 1957) Μια μέρα πήγα στο σπίτι σου στο Τολέδο, παππού, να δω κι εγώ τους αγίους σου, τους αποστόλους σου, τους αρχόντους που ζωγράφισες, πως τους αλάφρωσες από το βάρος της σάρκας και τους ετοίμασες να γίνουν φλόγες, φλόγες φλογερώτερες δεν είδα ποτέ μου, έτσι νικιέται η σάρκα, συλλογίστηκα, έτσι σώζονται από τη φθορά όχι τα πήλινα ετούτα πόδια μας και τα χέρια και τα ξανθά ή μαύρα μαλλιά μας, παρά η πολύτιμη ουσία που μάχεται στο δερμάτινο ετούτο ασκί και που άλλοι τη λεν ψυχή κι άλλοι τη λένε φλόγα. Αν φορούσες ακόμα τη σάρκα σου, θα σου ‘φερνα , παππού, αθότυρο, μέλι και πορτοκάλια, πεσκέσι από την Κρήτη, και τον καλό λυράρη Χαρίδημο, με το βασιλικό στο αυτί του, να σου τραγουδήσει τις τρεις μαντινάδες που αγαπούσες:

Όρτσα, διάλε την πίστη του κι όπου το βγάλει η βράση,

για πού θα σάσει μια δουλειά για πού θα σοχαλάσει!

Σαν τη λογιάσεις μια δουλειά, όρτσα και μη φοβάσαι,

αμόλα τη τη νιότη σου και μην τηνα λυπάσαι.

Εγώ ‘μια τσ’ αστραπής παιδί και τις βροντής αγγόνι,

και θέλω αστράφτω και βροντώ και θέλω ρίχνω χιόνι.

(Νίκου Καζαντζάκη: Αναφορά στον Γκρέκο, Αθήνα 1961)

Ο Νίκος Καζαντζάκης (Ηράκλειο Κρήτης, 18 Φεβρουαρίου (3 Μαρτίου 1883) –Φράιμπουργκ, 26 Οκτωβρίου 1957) ήταν Έλληνας συγγραφέας, δημοσιογράφος, πολιτικός, μουσικός, ποιητής και φιλόσοφος, με πλούσιο λογοτεχνικό, ποιητικό και μεταφραστικό έργο. Αναγνωρίζεται ως ένας από τους σημαντικότερους σύγχρονους Έλληνες λογοτέχνες και ως ο περισσότερο μεταφρασμένος παγκοσμίως. Έγινε ακόμα γνωστότερος μέσω της κινηματογραφικής απόδοσης των έργων του Ο Χριστός ξανασταυρώνεται, Βίος και Πολιτεία του Αλέξη Ζορμπά και Ο Τελευταίος Πειρασμός. Από το 1945 ως το 1948 ήταν πρόεδρος της Εταιρίας Ελλήνων Λογοτεχνών. Ο Καζαντζάκης κανονικά έπρεπε να είχε αρχίσει τη σταδιοδρομία του ως δικηγόρος και όχι ως συγγραφέας ή δημοσιογράφος. Για δικηγόρο τον προόριζε, άλλωστε, ο πατέρας του, ο καπετάν Μιχάλης, αφού πρώτα τον μύησε στην αγάπη και στο δέος της λευτεριάς. Στις σφαγές του 1889 τον πήρε από το χέρι κατά το ξημέρωμα της πρώτης αιματοβαμμένης νύχτας, τον πήγε στην Πλατεία με τα λιοντάρια και τον έβαλε να προσκυνήσει τα παγωμένα πόδια των παλικαριών των κρεμασμένων από τους Τούρκους στον θεόρατο πλάτανο. Ήταν τουρκοκρατούμενη τότε η Κρήτη και μαχόταν για λευτεριά. Εκείνη η εικόνα και η εμπειρία δεν έφυγαν ποτέ ούτε από τη σκέψη του ούτε από την καρδιά του. Τα μετουσίωσε σε πνοή ελευθερίας, εθνικής και ατομικής, και σε συνείδηση περηφάνειας και αξιοπρέπειας. Ο Νίκος Καζαντζάκης στις 9 Αυγούστου 1922 γράφει στην πρώτη σύζυγό του Γαλάτεια: «Βιάζομαι να τυπώσω ό,τι έχω γράψει ως τώρα για να μπορώ να δοθώ όλος σε ένα νέο έργο, καθαρά θεολογικό μου. Έχω ήδη διαγράψει το σκελετό του και θα’ ναι πολύ δύσκολο». Άρχισε να γράφει το έργο στη Βιέννη και το τελείωσε στο Βερολίνο κατά το τέλος του 1922, μέχρι το τέλος Μαρτίου 1923. Σε νέο του γράμμα στη Γαλάτεια, γραμμένο μεταξύ 4 Δεκεμβρίου 1922 και 20 Ιανουαρίου 1923, λέει: «Άρχισα τώρα ένα καινούργιο βιβλίο. Ασκητική. Μα

Ευαγγελία Τσαρούχα όταν αφήνω την πέννα, θλίψη, δε χωρώ σε όλα τούτα τα αλφαβητικά στοιχεία που αραδιάζω». Και συνεχίζει: «Γράφω τώρα την Ασκητική, ένα βιβλίο mytique, όπου διαγράφω τη μέθοδο ν’ ανέβει η ψυχή από κύκλο σε κύκλο ωσότου φτάσει στην ανώτατη Επαφή. Είναι πέντε κύκλοι: Εγώ, ανθρωπότητα, Γης, Σύμπαντο, Θεός. Πώς ν’ ανέβουμε όλα τούτα τα σκαλοπάτια κι όταν φτάσομε στο ανώτατο να ζήσομε όλους τους προηγούμενους κύκλους. Το γράφω επίτηδες χωρίς ποίηση, με στεγνή, επιταχτική φόρμα». (Ν. Καζαντζάκη: Επιστολές προς την Γαλάτεια. ΔΙΦΡΟΣ, 1958). Φέτος, που είναι << Έτος Νίκου Καζαντζάκη>>, από τις πολλές εκδηλώσεις εξαίρουμε δύο, οι οποίες αφορούν την ΑΣΚΗΤΙΚΗ.

1.Το Κρατικό Θέατρο Βορείου Ελλάδος παρουσιάζει την παραγωγή «Ασκητική» (Salvatores dei) του Νίκου Καζαντζάκη, σε σκηνοθεσία Aνδρέα Κουτσουρέλη. Πρόκειται για μια θεατροποιημένη εκδοχή του γνωστού έργου του Νίκου Καζαντζάκη, ενός συμπυκνωμένου κειμένου που εκφράζει τη μεταφυσική πίστη του μεγάλου Κρητικού συγγραφέα. Ο ίδιος υποστήριζε ότι η “Ασκητική” είναι μια Κραυγή και όλο το έργο του ένα σχόλιο που μεταφέρει την αγωνία του που έχει ξεπεράσει τα σύνορα του νου, τα φαινόμενα και να λύσει το μυστήριο της ύπαρξης.

2. ΘΕΑΤΡΟ ΤΖΕΝΗ ΚΑΡΕΖΗ 2017-2018 <<28 29 30 Σεπτεμβρίου 2011 ώρα 21:00 Ίδρυμα Μιχάλης Κακογιάννης, αίθουσα: Θέατρο <<ΑΣΚΗΤΙΚΗ>> Ν.Καζαντζάκη Φιλοσοφικό έργο σε θεατρική μορφή Σε θεατρική μορφή θα παρουσιαστεί για πρώτη φορά στην Ελλάδα και την παγκόσμια σκηνή. Είναι μια τολμηρή πρωτοποριακή απόπειρα να παρουσιαστεί ο φιλοσοφικός λόγος του συγγραφέα με δραματική μορφή, ώστε ο θεατής να έχει μια πρωτόγνωρη αλλά και πιο ουσιώδη και ξεκάθαρη επικοινωνία με τις μεγάλες αγωνίες και ιδανικά του Νίκου Καζαντζάκη. Ο σκηνοθέτης κ. Πάνος Αγγελόπουλος, αναφέρει ότι στην “ΑΣΚΗΤΙΚΗ” αποδεικνύεται ένα προφητικό έργο των καιρών μας, που μας παροτρύνει να σιωπήσουμε ώστε να αφήσουμε τον αληθινό εσωτερικό μας κόσμο να ακουστεί ενώ παράλληλα μάς εξοικειώνει με τις μεγάλες αγωνίες που μας οδηγούν στα λυτρωτικά συλλογικά οράματα.>> (Από την αφίσα του 2011) Η επιτυχημένη θεατρική παράσταση, σε σκηνοθεσία Πάνου Αγγελόπουλου και μουσική του Δημήτρη Παπαδημητρίου, θα ολοκληρώσει τον κύκλο της στο θέατρο Τζένη Καρέζη, στις 10 Απριλίου. Σημείωμα Σκηνοθέτη: Η δραματοποίηση φιλοσοφικών έργων, θέτουν μόνο μεγάλα ερωτήματα και δίνουν ερεθίσματα στους θεατές, να διεισδύσουν πιο βαθειά και πιο αληθινά στο κείμενο. Μέσα από αυτό το φιλοσοφικό έργο, εκείνο που αναζητάς ,είναι το φως και μέσα από την αναζήτηση αυτή βρίσκεις με ελεύθερη βούληση, το βασικό σου στόχο, την απόλυτη ελευθερία. Πάνος Αγγελόπουλος -σκηνοθέτης

15

Η «Ασκητική» έχει μεταφραστεί μέχρι σήμερα σε 26 γλώσσες. Ο Κάλμαν Σαμπό, ο οποίος ασχολείθηκε ιδιαίτερα με την πεζογραφική τέχνη του Καζαντζάκη (Kazandzakisz regényírói művészete. Akadémiai Kiadó, Budapest 1984), είχε αρχίσει την μετάφραση της <<Ασκητικής>> το 1970, αλλά για ιδεολογικούς λόγους, το 1973, απορρίπτεται από τον Εκδοτικό Οίκο Ευρώπη, και από τότε βρίσκεται στο συρτάρι, παρέα με άλλες μεταφράσεις του, - χειρόγραφα έργων Ελλήνων λογοτεχνών. Ακολουθούν αποσπάσματα από το έργο ΠΡΟΛΟΓΟΣ: Ερχόμαστε από μια σκοτεινή άβυσσο. Καταλήγουμε σε μια σκοτεινή άβυσσο. Το μεταξύ φωτεινό διάστημα το λέμε Ζωή. Ευτύς ως γεννηθούμε, αρχίζει κι η επιστροφή. Ταυτόχρονα με το ξεκίνημα κι ο γυρισμός. Κάθε στιγμή πεθαίνουμε. Γι’ αυτό πολλοί διαλάλησαν: Σκοπός της ζωής είναι ο θάνατος. Μα κι ευτύς ως γεννηθούμε, αρχίζει κι η προσπάθεια να δημιουργήσουμε, να συνθέσουμε, να κάμουμε την ύλη ζωή. Κάθε στιγμή γεννιούμαστε. Γι’ αυτό πολλοί διαλάλησαν: Σκοπός της εφήμερης ζωής είναι η αθανασία. Στα πρόσκαιρα ζωντανά σώματα τα δυο τούτα ρέματα παλεύο υν: α) ο ανήφορος, προς τη σύνθεση, προς τη ζωή, προς την αθα νασία. β) ο κατήφορος, προς την αποσύνθεση, προς την ύλη, προς το θάνατο. Και τα δυο ρέματα πηγάζουν από τα έγκατα της αρχέγονης ουσίας. Στην αρχή η ζωή ξαφνιάζει, σαν παράνομη φαίνεται, σαν παρά φύση, σαν εφήμερη αντίδραση στις σκοτεινές αιώνιες πηγές, μα βαθύτερα νιώθουμε: η Ζωή είναι κι αυτή άναρχη, ακατάλυτη φόρα του Σύμπαντου. Αλλιώς, πούθε η περανθρώπινη δύναμη που μας σφεντονίζει από το αγέννητο στο γεννητό και μας γκαρδιώνει· φυτά, ζώα, ανθρώπους, στον αγώνα; Και τα δυο αντίδρομα ρέματα είναι άγια. Χρέος μας λοιπόν να συλλάβουμε τ’ όραμα που χωράει κι

16

εναρμονίζει τις δυο τεράστιες τούτες άναρχες, ακατάλυτες Ορμές και με τ’ όραμα τούτο να ρυθμίσουμε το στοχασμό μας και την πράξη. ΔΕΥΤΕΡΟ ΧΡΕΟΣ (απόσπασμα): Πέρα! Πέρα! Πέρα! Πέρα από τον άνθρωπο ζητώ το αόρατο µαστίγι που τον βαράει και τόνε σπρώχνει στον αγώνα. Πέρα από τα ζώα ενεδρεύω να δω το πρόσωπο το αρχέγονο που µάχεται δηµιουργώντας, συντρίβοντας, ξαναχύνοντας τις αρίφνητες µάσκες να τυπωθεί στο ρεούµενο κρέας. Πέρα από τα φυτά αγωνίζουµαι να ξεχωρίσω τα πρώτα παραπατήµατα του Αόρατου µέσα στη λάσπη. Μια προσταγή µέσα µου: -Σκάψε! Τι βλέπεις; -Ανθρώπους και πουλιά, νερά και πέτρες!

-Σκάψε ακόµα! Τι βλέπεις; -Ιδέες κι ονείρατα, αστραπές και φαντάσµατα.

-Σκάψε ακόµα! Τι βλέπεις; -∆ε βλέπω τίποτα! Νύχτα βουβή, πηχτή σα θάνατος. Θα ‘ναι ο θάνατος.

-Σκάψε ακόµα!

-Αχ! ∆εν µπορώ να διαπεράσω το σκοτεινό µεσότοιχο! Φωνές γρικώ και κλάµατα, φτερά γρικώ στον άλλον όχτο!

-Μην κλαις! Μην κλαις! ∆εν είναι στον άλλον όχτο! Οι φωνές, τα κλάµατα και τα φτερά είναι η καρδιά σου! ΤΡΙΤΟ ΧΡΕΟΣ (απόσπασμα): Χρέος σου, ήσυχα, χωρίς ελπίδα, µε γενναιότητα, να βάνεις πλώρα κατά την άβυσσο. Και να λες: Τίποτα δεν υπάρχει! Τίποτα δεν υπάρχει! Μήτε ζωή, µήτε θάνατος. Κοιτάζω την ύλη και το νου σα δυο ανύπαρχτα ερωτικά φαντάσµατα να κυνηγιούνται, να σµίγουν, να γεννούν και ν’ αφανίζουνται, και λέω: «Αυτό θέλω!» Ξέρω τώρα· δεν ελπίζω τίποτα, δε φοβούµαι τίποτα, λυτρώθηκα από το νου κι από την καρδιά, ανέβηκα πιο πάνω, είµαι λεύτερος. Αυτό θέλω. ∆ε θέλω τίποτα άλλο. Ζητούσα ελευτερία.

Η ΠΡΑΞΗ Α΄ ΣΧΕΣΗ ΘΕΟΥ ΚΑΙ ΑΝΘΡΩΠΟΥ (απόσπασμα): Μα εµείς ξεπεράσαµε σήµερα τις ανάγκες τούτες, συντρίψαµε τη µάσκα τούτη της Αβυσσος, δε χωράει πια κάτω από το παλιό προσωπείο ο Θεός µας. Ξεχείλισε η καρδιά µας από νέες αγωνίες, από λάµψη και σιωπή καινούρια. Το µυστήριο αγρίεψε, πλήθυνε ο Θεός. Οι σκοτεινές δυνάµες ανεβαίνουν, πληθαίνουν κι αυτές, όλο το ανθρώπινο νησί σαλεύει. Ας σκύψουµε στην καρδιά µας κι ας αντικρίσουµε µε γενναιότητα την Άβυσσο. Ας επιχειρήσουµε να πλάσουµε πάλι το νέο σύγχρονο πρόσωπο του Θεού µας µε τη σάρκα και µε το αίµα µας! Γιατί ο Θεός µας δεν είναι ένας αφηρηµένος στοχασµός, µια λογική ανάγκη, ένα αρµονικό αψηλό οικοδόµηµα από συλλογισµούς και φαντασίες. ∆εν είναι ένα κατακάθαρο, ουδέτερο, µήτε αρσενικό µήτε θηλυκό, άοσµο, αποσταγµένο κατασκεύασµα του µυαλού µας. Είναι άντρας και γυναίκα, θνητός κι αθάνατος, κοπριά και πνέµα. Γεννάει, γονιµοποιεί και σκοτώνει, έρωτας µαζί και θάνατος, και πάλι ξαναγεννάει και σκοτώνει· απλόχωρα χορεύοντας πέρα από τα σύνορα της λογικής, που αυτή δεν µπορεί να χωρέσει αντινοµίες. Ο Θεός µου δεν είναι παντοδύναµος. Αγωνίζεται, κιντυνεύει κάθε στιγµή, τρέµει, παραπατάει σε κάθε ζωντανό, φωνάζει. Ακατάπαυτα νικιέται και πάλι ανασηκώνεται, γιοµάτος αίµα και χώµατα, και ξαναρχίζει τον αγώνα.

αρετές κι Ιδέες. Όλα ετούτα τ’ αγαπάει µια στιγµή, τα συντρίβει αιώνια και διαβαίνει. Είναι µια δύναµη που χωράει τα πάντα, που γεννάει τα πάντα. Τα γεννάει, τ’ αγαπάει, και τ’ αφανίζει. Κι αν πούµε: ο Θεός είναι ένας άνεµος ερωτικός που συντρίβει τα κορµιά για να περάσει, κι αναθυµηθούµε πώς πάντα µέσα στο αίµα και στα δάκρυα, ανήλεα εξαφανίζοντας τ’ άτοµα, δουλεύει ο έρωτας, τότε λίγο πιότερο προσεγγίζουµε το φοβερό του το πρόσωπο. Ο Θεός µου δεν είναι πάνσοφος. Το µυαλό του είναι ένα κουβάρι από φως και σκοτάδι και πολεµάει να το ξετυλίξει µέσα στο λαβύρινθο της σάρκας. Β΄ ΣΧΕΣΗ ΑΝΘΡΩΠΟΥ ΚΑΙ ΘΕΟΥ (απόσπασμα): Αγάπα τον άνθρωπο, γιατί είσαι συ. Αγάπα τα ζώα και τα φυτά, γιατί ήσουνα συ, και τώρα σε ακλουθούν πιστοί συνεργάτες και δούλοι. Αγάπα το σώµα σου· µονάχα µε αυτο στη γης ετούτη µπορείς να παλέψεις και να πνεµατώσεις την ύλη. Αγάπα την ύλη· απάνω της πιάνεται ο Θεός και πολεµάει. Πολέµα µαζί του. Να πεθαίνεις κάθε µέρα. Να γεννιέσαι κάθε µέρα. Ν’ αρνιέσαι ό,τι έχεις κάθε µέρα. Η ανώτατη αρετή δεν εϊναι να ‘σαι ελεύτερος, παρά να µάχεσαι για ελευτερία. Μην καταδέχεσαι να ρωτάς: «Θα νικήσουµε; Θα νικηθούµε;» Πολέμα!

Είναι όλος πληγές, τα µάτια του είναι γιοµάτα φόβο και πείσµα, τα σαγόνια και τα µελίγγια του είναι συντριµµένα. Μα δεν παραδίνεται, ανεβαίνει· µε τα πόδια, µε τα χέρια, δαγκάνοντας τα χείλια, ανεβαίνει ανένδοτος. Ο Θεός µου δεν είναι πανάγαθος. Είναι γιοµάτος σκληρότητα, άγρια δικαιοσύνη, και ξεδιαλέγει, ανήλεα, τον καλύτερο. ∆ε σπλαχνίζεται, δε νοιάζεται για ανθρώπους και ζώα, µήτε γι’

17

2017 - NIKOSZ KAZANDZAKISZ EMLÉKÉV (1883 – 1957)

Egyszer elmentem toledói házadba, hogy megnézem én is szentjeidet, apostolaidat, az urakat, akiket megfestettél, hogy lássam, mi módon szabadítottad meg őket testük súlyától, és tetted képessé arra, hogy lánggá változzanak. Világéletemben nem láttam még lángolóbb lángot! Lám, így, és csakis így lehet legyőzni a húst, tűnődtem; így menekedik meg a pusztulástól nemcsak a sárból lett lábunk, kezünk, szőke vagy fekete hajunk, hanem az az értékes, drága valami, ami ebben a bőrzsákban vergődik, s amit némelyek léleknek neveznek, mások pedig lángnak.

Ha még testbe volnál öltözve, Nagyatyám, hoztam volna neked Krétából ajándékot, tejszíntúrót, mézet és narancsot; és elhoztam volna Haridimoszt, a nagyszerű lantost, hogy tűzzön egy szál bazsalikomot a füle mögé, és énekelje el a három kedvenc mantinádádat: (Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak.

Szőllősy Klára fordítása. Gondolat- Budapest 1970) Rajta, próbáld ki hitelét, az élet bármit forral, akár sikert arat ügyed, akár bukás a sorsa!

Ha megfontoltad, mit teszel, hát rajta, nem habozhatsz!

Feszülj meg, ifjúságodat add bele, ne sirassad!

A villámlás fia vagyok, mennydörgés unokája, És villámlani akarok, dörögve, havat hányva. ( Szabó Kálmán fordítása) NIKOSZ KAZANDZAKISZ: ASZKÉZIS SALVADORES DEI PROLÓGUS Sötét szakadékból érkezünk, sötét szakadékba végezzük, a közbe eső világos időszakot Életnek nevezzük.

Mihelyt megszületünk, máris elkezdődik a visszafordulás, egyidejű az indulás és a visszatérés, minden pillanatban haldoklunk.

Azonban mihelyt megszülettünk, máris elkezdődik az erőfeszítés: alkotni, teremteni életet lehelni az anyagba. Emiatt sokan azt hirdették: pillanatnyi életünk célja a halhatatlanság.

Az időlegesen élő testekben két áramlat küzd egymással: a) a teremtéshez, az élethez, a halhatatlansághoz vezető koptató, b)

a széthulláshoz, az agyaghoz, a halálhoz vezető lejtő.

Mindkét áramlat az ősi lényeg mélyéből ered. Kezdetben az élet meglep: törvényszerűtlennek tűnik, természetellenesnek, a sötét örök forrásokkal szemben mintegy pillanatnyi reagálásnak, azonban mélyebben megérezzük, hogy az Élet is a Mindenség kezdettelen, feloldhatatlan lendülete. Másképp honnan is eredne az az emberfeletti erő, amely a meg nem születettből megszületettet teremt, s nekünk – növényeknek, állatoknak, embereknek – buzdítást ad a harcra? Mindkét ellentétes áramlat szent.

Kötelességünk tehát felfedni azt a látomást, amely elénk tárulva harmóniát alkot a két hatalmas, kezdettelen, feloldhatatlan mozgás között, és e látomás segítségével kell irányt szabnunk gondolkodásunknak és cselekvésünknel.

18

Caruha Vangelió irodalmi rovata

A FELKÉSZÜLÉS AZ ELSŐ KÖTELESSÉG

Nyugodtan, világosan szemlélem a világot s így szólok: mindaz, amit látok, hallok, szaglok, Ízlelek és érintek, értelem teremtménye.

A nap felkel és lenyugszik agyamban. Egyik halántékomon hajnalodik, a másikon alkonyodik.

Csillagok ragyognak agyvelőmben, eszmék, emberek és állatok sorjáznak kérészéletű fejemben, dalok és jajdulások töltik meg tekervényes hallójárataimat, s hullámzanak egy pillanatig a levegőben; agyvelőm kihuny, s minden, ég és föld, eltűnik. „Csak én létezem!”, kiáltja az értelem. „Mélységemben öt szövőnőm dolgozik, szövi és felfejti az időt és a teret, az örömöt és a bánatot, az anyagot és a szellemet. „Körülöttem minden úgy folyik, mint egy folyó, úgy táncol, kanyarog, arcok hullámzanak, akár a víz, a káosz mormolása hallatszik. „Én azonban, az Értelem, türelemmel, bátran, mértéket tartva a szédületben, haladok felfelé. Hogy el ne csússzak, és örvénybe ne zuhanjak, a szédületben jeleket rakok, hidakat verek, utakat nyitok, építkezem a szakadék felett. „Lassan, küzdelmesen mozgok a magam szülte jelenségek közepette, kellően megkülönböztetem őket, törvényekkel kötöm össze őket, s rendelem alá súlyos gyakorlati szükségleteimnek. „Rendet teremtek az anarchiában, arculatot adok a káosznak, a magam arculatát. „Nem tudom, létezik-e, mozdul-e a jelenségek mögött egy misztikus, nálam is magasabb rendű lényeg. Nem is teszem fel ezt a kérdést, nem érdekel. Világra hozom a jelenségeket, sokszínű, fantasztikus, gigászi függönyt rajzolok a szakadék elé.

Ne mondd: „lebbentsd fel a függönyt, hadd lássam a képet!” Ez a függöny maga a kép. „Emberi alkotás, ideiglenes, az én gyermekem ez a birodalom. Mégis szilárd, más szilárd nem létezik, s csak ebben a környezetben tudok termékenyen megállni, örülni és dolgozni. „A szakadék munkása vagyok. A szakadék szemlélője vagyok. Az elmélet és a gyakorlat vagyok. A törvény vagyok. Rajtam kívül semmi sem létezik.”

Hiábavaló lázongások nélkül látnod és elfogadnod az emberi értelem korlátait, s e szigorú korlátok között tiltakozás nélkül folyamatosan dolgoznod – ez az első kötelességed.

Bátran, keményen kell megszilárdítanod a mozgó káosz tetején értelmed kerek, fényes szérűjét, s csépelned, takarítanod, mint gazda, a világmindenséget.

Tisztán kell megkülönböztetned és hősiesen elfogadnod a következő keserű, termékeny, emberi, csont és bőr igazságokat: a)

az emberi értelem csak jelenségeket képes felfogni, sosem a lényeget;

b)

s nem is minden jelenséget, csupán az anyagi jelenségeket;

c)

még szűkebben nem is az anyagi jelenségeket, hanem csupán az azok közti összefüggéseket;

d)

ezek az összefüggések sem valóságosak, nem függetlenek az embertől, ezek is az ember teremtményei;

e)

s ezek nem is a lehetséges emberi összefüggések, csupán csak a gyakorlati és eszmei igényeknek a legkényelmesebben megfelelők.

E korlátok között az értelem jogos abszolút uralkodó. Birodalmában semmilyen más hatalom nem létezik.

Elismerem ezeket a korlátokat, kitartóan, nemeslelküen és szeretettel elfogadom őket, s e korlátokon belül kedvvel harcolok, mintha szabad volnék.

Leigázom az anyagot, arra kényszerítem, hogy agyvelőm jó iránymutatója legyen. Örvendek a növényeknek, az állatoknak, az embereknek, az isteneknek, akárcsak gyermekeimnek. érzem, hogy a Mindenség lebeg felettem, s egy testként követ engem.

Váratlanul szörnyű pillanatokban belém nyilall: „mindez kegyetlen és hiú játék, nincs kezdete, nincs vége, nincs értelme.”

De magamhoz térek, belekerülök ismét a szükség körforgásába és a Mindenség újra kezdi a körülöttem való repülést.

Fegyelmezettség, íme a legfőbb erény. Csak így maradhat egyensúlyban az erő a vággyal, s gyümölcsözik az ember igyekezete.

Látod, ilyen keményen, ilyen világosan kell meghatároznod az értelem mindenhatóságát a jelenségekben, s elégtelenségét a jelenségek mögött – mielőtt megindulsz a megváltásért. Másképp nem jut neked megváltás.

A MÁSODIK KÖTELESSÉG Nem fogadom el a korlátokat, nem elégszem meg a jelenségekkel, megfulladok! Ezt a nyugtalanságot mélyen, véresen átélned, ez a második kötelesség.

Az értelem jól érzi magát, türelmes, tetszik neki a játék; a szív azonban felhorkan, nem fogadja el a játékot, bolyong és nekirugaszkodik, hogy széttépje a kényszer hálóját.

Magam alá vetni a földet, a vizet, a levegőt, a teret és az időt, éreznem, miféle törvényszerűségek szerint jönnek s vis�szajönnek azok a tükröződések, amelyek az értelem forró pusztaságából erednek – mindez mit ér?

Csak egy dologra vágyom: felfogni, mi rejtőzik a jelenségek mögött, mi az a titok, amely megszül és megöl engem, vajon létezik-e a világ látható szüntelen folyása mögött egy láthatatlan lényeg.

Ha már az értelem nem teheti meg azt, nem lévén dolga megtalálni korlátain túl a hősies reménytelen kiutat, bárcsak megtenné ezt a szívem!

Tovább! Tovább! Tovább! Az emberen túl keresem azt a láthatatlan korbácsot, amely ösztökéli és harcra kényszeríti. Az állatokon túl kutatom, látni akarom azt az ősi arculatot, amely alkotva, szétzúzva, újra kiömölve, letéphetetlen álarcok mögé bújva küzd, hogy haladó hús-vér alakot öltsön. A növényeken túl megkísérlem megkülönböztetni a Láthatatlan első lépteit a sárban.

Parancsot hallok önmagamban: -

Áss! Mit látsz?

-

Embereket és madarakat, vizeket és köveket!

-

Áss még! Mit látsz?

- Eszméket és álmokat, villámcsapásokat és képzeletbeli lényeket.

-

Áss még! Mit látsz?

- Nem látok semmit! Halálosan néma, sűrű éjszakát. Ez a halál.

-

Áss még!

- Jaj! Nem tudok áthatolni a sötét közfalon!

Kiáltásokat és jajszavakat hallok a túlsó partról!

- Ne sírj! Ne sírj! nem a túlsó partról jönnek! A kiáltások, a jajszavak, a szárnycsattogások a szívedből erednek!

Túl az értelmen, a szív szent szakadékából reszketve kúszom kifelé. Egyik lábam alatt szilárd talaj, másik lábam a szakadék fölötti sötétségben.

Mindeme jelenségek mögött egy harcos lényeget sejtek.

Egyesülni akarok vele.

Sejtem, hogy a harcos lényeg is küzd a jelenségek mögött, hogy egyesüljön a szívemmel. A test azonban köztük áll és elválasztja őket egymástól. Az értelem is közénk áll, szétválaszt bennünket.

Mi a kötelességem? Szétzúznom a testet, hogy egyesülhessek a Láthatatlannal. Hallgasson el az értelem, hadd halljam meg a Láthatatlan kiáltását.

A szakadék szélén tántorgok és reszketek. Két hang küzd bennem.

Az értelem: „miért odavesznünk, hajszolva a lehetetlent? Öt érzékünk szent kötelékében kötelességünk elismerni az ember korlátait.”

Mégis bennem megszólal egy másik hang, mondjuk, hetedik érzék, mondjuk, a szívem, s ezt kiáltja: „Nem! Nem! Sohase ismerd el az ember korlátait! Tört szét a korlátokat! Tagadd meg, amit a szemed lát! Halj meg azt mondva: Halál pedig nem létezik!”

Az értelem: „Lassú és reménytelen dolog a szememnek mindent látni. Az élet játék, színjáték, amelyet testem öt színésze ad elő. „Meg nem unva, kimondhatatlan kíváncsisággal szemlélek, nincs meg bennem a falusi ember szórakozottsága, hogy hig�gyek és fellépjek a színpadra, beavatkozni a véres komédiába. „Csodatevő fakír vagyok, aki mozdulatlanul, érzékein törökülésben ülve nézi, hogyan születik és pusztul el a világ, látja a tömegeket mozogni és kiáltozni a hiábavalóság sokszínű ösvényein. „Szív, egyszerű szív, nyugodj meg, és engedelmeskedj!”

A szív azonban szembe szegül és így kiált: „Én vagyok az a falusi ember, aki felugrik a színpadra, és beleavatkozik a világ folyásába!” „Nem méricskélek, nem latolgatok, nem érzem jól magam!

Súlyos szívverésemet követem.”

Kérdem, újrakérdem, a káoszt érintve: ki ültet bennünket a földbe, anélkül, hogy engedélyt kért volna tőlünk? Ki tép ki bennünket a földből, anélkül, hogy engedélyt kért volna tőlünk?

Kérészéletű, erőtlen, sárból és álmokból gyúrt lény vagyok. magamban érzem azonban zúgni a Mindenség minden erejét.

Szeretném egy pillanatra, mielőtt szétzúznak, kinyitni a szemem, és látni őket. Más célt nem tűzök az élet elé.

Magyarázatot kell találnom, hogy éljek, és elviseljem a betegséget, a rútság, az igazságtalanság és a halál mindennapos látványát.

Sötét pontból, a Méhből indultam el, egy másik sötét pont, a Sir felé tartok. A sötét mélységben egy erő munkálkodik, egy másik erővel találkozom szüntelenül a sötét mélységben.

Nem vagyok az a halálra ítélt, akinek bort adtak, hogy el-

19

bódítsa az agyát, tiszta lélekkel, mértéktartóan lépegetek a két szakadék közti ösvényen.

ükapám küszködését. Patakokban ömlik magas, mámoros fejemről a verejték.

S küzdök azért, hogy miképp intsek sorstársaimnak, mielőtt meghalok, hogy miképp nyújtsam nekik a kezem, hogy megérjem és felfogjak valamit, s egy szuverén szót mondhassak nekik, hogy elmondhassam, minek képzelem el utunkat, és sejtelmem szerint hová megyünk, s hogy szükséges valamen�nyinknek együtt megszabni a léptünket és a szívünket.

Zsák vagyok, teli hússal és csonttal, vérrel, verejtékkel és könnyel, kívánságokkal és látomással.

Csak egy jelszót, mint az összeesküvők, egy egyszerű szót hadd mondhassak sorstársaimnak!

Igen, a Föld célja nem az élet, nem az ember. Megélt nélküle, meg is fog élni nélküle. Sietős keringései közt egy villanás az egész.

Hadd egyesüljünk, fogjuk meg egymás kezét, egyesítsük a szívünket, s alkossunk mi, amíg a Föld melege engedi, amíg nem jönnek földrengések, fagyok, meteorok bennünket kiirtani, hadd alkossunk meg egyetlen szívet a Földön, adjuk emberi értelmet az emberfeletti harcnak!

Ez a nyugtalanság a második kötelesség.

A HARMADIK KÖTELESSÉG Az értelem féken tartja magát. Nagy művekkel akarja börtönét, a koponyát megtölteni. Falaiba hősi jelmondatokat akar vésni, és láncaira a szabadság szárnyait akarja festeni.

Egy pillanatra a levegőben hullámzom, fellélegzem, ver a szívem, értelmem felragyog, majd hirtelen megnyílik a föld és elnyel.

Kérészéletű gerincoszlopomban két örök áramlat kering.

Bensőmben egy férfi és egy nő ölelkezik. Szeretik és gyűlölik egymást, harcolnak.

A tévelygő férfi így kiált fel: „Én vagyok a nyíl, amely szét akarja szakítani a láncot, hogy kiszabaduljon a szükség műhelyéből. „Hogy túllépjem a törvényt, szétmorzsoljam a testet, hogy legyőzzem a halált. Én vagyok a Mag!” S egy másik mélyen csábító hang, női hang felel rá, nyugodtan és biztosan: „Törökülésben kuporgok a földön, gyökereimet mélyen a sírokba fúrom; mozdulatlanul befogadom a magot és táplálom. „Vágyom arra, hogy visszaforduljak, hogy leszálljak az állatok közé, vagy még mélyebbre szálljak, a fába, a fa gyökerei közé, a föld alá, s meg se moccanjak. „Visszatartom, magamba fojtom a lélegzetemet, nem engedem ki; gyűlölöm a lángot, amely felfelé tör. Én vagyok a Méh.”

Figyelem a két hangot, mindkettő az enyém, mindkettőt szeretem és egyiket sem tagadom meg. Szívem az öt érzékem körtánca. Szívem az öt érzék tagadásának anti-körtánca.

A szív nem tartja féken magát.

Kezek kopogtatják meg börtönét, szerelmes suttogás hangja hallik a levegőben; a szív pedig, reménnyel telve, láncai csörgetésével felel – és egy pillanatra úgy tűnik, hogy láncai szárnyakká váltak.

Láthatatlan és látható erők törnek fel s kísérnek utamon, amikor szorongással telve, a mindenható áramlat ellen haladok felfelé.

Csakhamar azonban vis�szahull a szív, véresen, reményt vesztve és újra elfogja a Nagy Rettegés. Íme, itt a pillanat, vesd magad mögé az értelmet és a szívet, eredj tovább, tedd meg a harmadik lépést!

Szabadulj meg az értelem leegyszerűsítő nyugalmától, amely rendet kíván teremteni, azt remélve, hogy magának rendeli alá a jelenségeket.

Szabadulj meg a szív rémületétől, amely keresi és reménykedve várja a lényeg megtalálását.

Győzd le az utolsó, a legnagyobb kísértést, a reményt. Ez a harmadik kötelesség.

Harcolunk, mivel így tetszik nekünk, dalolunk akkor is, ha nincs fül, amely meghallja. Dolgozunk, akkor is, ha nincs gazda, aki esténként kifizeti napszámunkat. Nem cselédkedünk: mi vagyunk a gazdák; a Föld eme szőlőkertje a miénk, a mi húsunk, a mi vérünk.

Felássuk, megmetsszük, leszüreteljük, megtapossuk a szőlőnket, megisszuk a bort, énekelünk és sírunk, látomások és eszmék törnek elő agyunkban.

A szőlőművelésnek vajon melyik ágában adja a sors, hogy dolgozz? Az ásásban? A szüretelésben? A lakomában? Mindegy. Ások, s közben örvendezem a szőlőművelés körforgásának, szomjasan, küszködés közben dalolok, megrészegedve a jövő borától.

Teli poharat tartok a kezemben, és újra átélem nagyapám,

20

Láthatatlan és látható erők csillapodnak és nyugszanak meg, amikor lefelé haladva vis�szatérek a földbe.

Dobog a szívem. Nem keresem a világ kezdetét és végét.

Követem szörnyű ritmusát, úgy megyek előre.

Búcsúzz el mindentől minden percedben. Tekintetedet vesd mindenre, lassan és fájdalmasan, ami utadba esik, és mondd: Soha már!

Nézz körül: mindazok a testek, amelyeket látsz, elrothadnak.

Nincs menekvés.

Lásd: élnek, dolgoznak, szeretnek, remélnek. Lásd újra: Semmi sem létezik!

Nemzedékek törnek elő a földből és visszahullnak a földbe. te.

Sorjázik, gyarapodik, égig ér az ember erénye és igyekeze-

Hová megyünk? Ne kérdd! Emelkedj magasba, hullj vissza.

Nincs kezdet, nincs vég. Csak a jelen pillanata létezik, teli keserűséggel, teli édességgel, ennek örvendezem.

Szép az élet, szép a halál, a Föld gömbölyű és szűk, mint női mell tapasztalt kezemben.

Mindennek átengedem magamat. Szeretek, fájok, harcolok.

A világot szélesebbnek képzelem értelmemnél, a szívem titokzatos, mindenható sötétség.

Ha képes vagy rá, Lélek, emelkedj fel a morajló hullámok fölé, és fogd át a tengert egyetlen pillantással. Vigyázz, tartsd vissza értelmedet, nehogy megrendüljön. S utána egyszerre vesd magad vissza a tengerbe, s folytasd a harcot.

Bárka a testünk, amely mélykék vízben hajózik. Mi a célunk? A hajótörés!

EPILÓGUS

Mert az Atlanti Óceán vízesés, az Új Világ csak az ember szívében található, s hirtelen, némán megfordulva belezuhansz a vízesésben, a halál vízesésébe, te is és a világ bárkája is.

Hiszek egy Istenben, harcos és szenvedő, nagyhatalmú, de nem mindenható, határokat oltalmazó harcosban, a világosság minden erőinek, láthatóknak valamint láthatatlanoknak hadvezérében.

Kötelességed nyugodtan, reménytelenül, nemes lelkűen hajód orrát az örvény felé fordítanod, s ezt mondanod: Semmi sem létezik!

Hiszek a megszámlálhatatlan, mulandó álarcban, melyet az Isten a századok folyamán magára öltött, és felismerem a szüntelen változás mögött az oldhatatlan örök-egyet.

Semmi sem létezik! Sem az élet, sem a halál. Elnézem az anyagot és a szellemet, mint két erotikus, nem létező fantazmagóriát, amint kergetőznek, összeborulnak, teremtenek és eltűnnek, s azt mondom:

Hiszek az Ő éberen virrasztó, örök fáradozásában, mellyel megfékezi és megtermékenyíti az anyagot, növény, állat és emberélettel teljes forrását.

„Ezt akarom!”

Most már tudom: nem remélek semmit, nem félek semmitől, megszabadultam az értelemtől és a szívtől, magasabbra törtem, szabad vagyok.

Ezt akarom. Semmi mást nem akarok. A szabadságot kerestem.

(Szabó Kálmán fordítása)

Hiszek az ember szívében, a véráztatta csatatérben, ahol a hős éjjel és nappal küzd a halállal.

Segítség! kiáltod, Uram. Segítség! kiáltod, Uram, és én meghallom. És bennem az ősök és ivadékok, a földnek minden fajai és fajzatai reszketve és örvendezve halljuk, Uram, kiáltásodat.

Boldogok, akik hallják, és megmentésedre sietnek, Uram, és ezt mondják: én meg te, csak mi ketten létezünk.

Boldogok, akik megmentettek és eggyé váltak véled, Uram, és ezt mondják: én meg te, mi egyek vagyunk. És háromszorosan boldogok, akik vállukon hordozzák, és nem roskadnak össze alatta, vállukon hordozzák az iszonyatos, nagyszerű titkot: …ÉS EZ AZ EGY NEM LÉTEZIK!

Szőllősy Klára fordítása

21

Középpontban a görög-magyar kereskedelmi kapcsolatok további előmozdítása Alább közöljük azt az interjút, melyet Georgios G. Tosounis úr, a budapesti Görög Nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltségének vezetője adott Andreas Oikonomou-nak, az ELLINIZMOSZ folyóirat főszerkesztőjének: ELLINIZMOSZ (Andreas Oikonomou): Tosounis úr, beszélne arról, melyek voltak szakmai karrierjének főbb állomásai, mielőtt átvette a budapesti Görög Nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltségének vezetését?

Válasz (Georgios Tosounis): Első külföldi állomáshelyem Görögország Sydney-i Főkonzulátusának Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltsége volt (1998-2004).Ezt követően Egyiptomban, a kairói görög nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltségén dolgoztam (2004-2007).Rögtön ezután átvettem Tokióban a Görög Nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltségének vezetését.(2007-2011) Athénba visszatérve, a Külügyminisztériumban először a Görögország és Latin-Amerika valamint a szubszaharai Afrika országai közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatok osztályára helyeztek, majd a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár mellé osztottak be (2012.04. –2012.08.).Később az államtitkár Diplomáciai Irodáján (2012.08.-2015.01.), majd a miniszterhelyettes diplomáciai irodájában (2015.01.-2015.08.)szolgáltam, mint a gazdasági és kereskedelmi ügyek tanácsadója.

Ugyanazon év nyarán a Külügyminisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztályának vezetőjévé neveztek ki (2015.08-2016.06.).Végül, 2017 augusztusában történt kinevezésem óta, a Görög Köztársaság budapesti Nagykövetségének Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltségét vezetem.

ELLINIZMOSZ (Α.Oik.): Ön rámutatott bizonyos, a gazdaság szerkezetében a gazdaságpolitikák alkalmazásának módjaiban, sőt, a vállalkozói mentalitásban is kimutatható különbségekre eddigi állomáshelyei és Magyarország között.

Válasz (G.T.): Minden egyes ország, ahol szolgáltam, más-más földrészen található. Ennek következtében elkerülhetetlen, hogy mentalitásuk, gazdasági fejlettségük, államszervezetük és társadalmi szerkezetük között jelentős különbségek legyenek. Mindazonáltal, annak ellenére, hogy minden országnak megvannak a maga sajátos jellemzői és ismertetőjegyei, mutatis mutandis, jelentős hasonlóságok is mutatkoznak.

Engedjék meg, hogy itt csak a gazdasági, kereskedelmi, vállalkozói szektorról beszéljek, megjegyezve példának okáért, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a külkereskedelem-politika Ausztráliában éppúgy, mint Japánban, a Külügyminisztérium feladatkörébe tartozik – éppen úgy, ahogy Magyarországon. Így jobb összhang és forrásmegtakarítás érhető el, miközben elke-

22

rülhetővé válnak a nemkívánatos átfedések és a bürokratikus késlekedés.

Ausztrália és Egyiptom esetében közös – és Görögország nemzeti érdekei szempontjából igen jelentős – tényező a görög közösségek megléte. Az Ausztráliában (főleg Sydney és Melbourne vonzáskörzetében) különösen nagyszámú görögség mintegy katalizátorként működik, egyben ugródeszka a görög vállalkozók számára üzleti elképzeléseik megvalósítására. Ezzel párhuzamosan a görög közösségek, túl azon, hogy a helyi lakosság körében hozzájárulnak egy kedvező Görögország-kép kialakításához, hidat képeznek az eltérő vállalkozói észjárások és gyakorlatok között. Szintén jelentős, bár kedvezőtlenebb körülmények között érvényesül, az egyiptomi görög közösség szerepe. A görög közösség persze Magyarországon is jelentős és igen szervezett is.

Az üzleti észjárást, csakúgy, mint az üzleti szokásokat és gyakorlatot, természetesen, nagyon sokféle tényező befolyásolja, amelyek részben az egyes népek szokásaiból és hagyományaiból, részben mindegyikük sajátos jelleméből fakadnak. Úgyszintén, az egyes országok földrajzi elhelyezkedése, földtani jellemzői, ásványkincsei, politikai rendszere és társadalmi struktúrája jelentős mértékben meghatározzák gazdasági, kereskedelmi politikájukat, és vállalkozói szektoruk fejlesztésének prioritásait.

Ezzel magyarázható például a mi országunknak a hajózás területén betöltött uralkodó szerepe vagy Japán függősége a nemzetközi kereskedelemtől (konkrétan az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagok behozatalától és a bevételt biztosító exporttól). Ugyanígy, Ausztrália, kihasználva földrajzi adottságait, a mezőgazdasági tevékenységre és a bányászatra erősített rá. Magyarországon a nagymértékű energiafüggőség miatt a nemzetgazdaság fejlesztésének súlypontja az exportra helyeződik. A hatalmas népességgel rendelkező, alacsony életszínvonalon élő Egyiptomban a gazdasági tevékenységben alapvető tényező az olcsó munkaerő, az ország gazdagságának elsődleges forrása pedig a kőolaj és egyéb szénhidrogének exportja.

ELLINIZMOSZ (Α.Oik.): Milyen mértékben hatott ki országunk válsága kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainkra Magyarországgal? A gazdaság mely területein van lehetőség a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére?

Válasz (G. T.) : A 2008-ban kezdődött nemzetközi gazdasági válság, mint ismeretes, a mi országunkat is elérte, ahol „adósságválságként” jelentkezett. A hiány, és vele párhuzamosan az adósság, hirtelen, meredeken megnőtt, mivel a piacok bizalmatlanok voltak azzal kapcsolatban, képes-e az ország megbirkózni a gazdasági nehézségekkel. Az ország gazdasági, termelési, vállalkozói szövete azonnal reagált, és, miután a belső kereslet egyértelműen visszaesett, a külpiacok felé fordult. A következő években a görög export volumene megnőtt. Jól jellemzi ezt a

külső piacok felé fordulást az a rengeteg megkeresés, amellyel görög vállalkozások fordultak a görög követségek gazdasági és kereskedelmi kirendeltségeihez. E megkeresések száma a 2008-as 5000-ről 2013-ra 15.000-re nőtt. A 2007-2016 közötti időszakban, a görög vállalkozók kérelmeinek számát tekintve Magyarország a Görögország számára üzleti szempontból jelentős országok fontossági sorrendjében az első húsz között volt.

A Magyarország és Görögország közötti kereskedelmi forgalom volumene az utóbbi időben növekvő tendenciát mutat. Noha még komoly lehetőségek vannak a további javulásra, a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumenének és értékének növelésére, meg kell jegyeznünk, hogy a kereskedelmi mérleg igen kiegyensúlyozatlan, tartós deficitet mutat, mégpedig Görögország rovására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy országunk a Magyarország által hozzánk exportált javak értékénél sokkal nagyobb értékben importál javakat Magyarországról. Hogy ez tényleg így van, mutatja az a tény, hogy Görögország évente mintegy 360 millió euró értékben importál árut Magyarországról, míg Magyarországra csak 90 millió euró értékű árut tud exportálni.

Ily módon országunk csak a 45. helyet foglalja el Magyarország legfontosabb beszállítói sorában, ami a Magyarországra a világ összes országából behozott importcikkek mindössze 0,11%-át teszi ki.

Figyelembe véve azonban, hogy 2016-ban Magyarország az EU tagországaiból összesen 64,9 milliárd euró értékű árut hozott be (ez az összimport 78%-a), arra a következtetésre juthatunk, hogy Görögország, mint EU-tagállam számára számos komoly lehetőség kínálkozik Magyarországra irányuló exportja növelésére, és részesedésének növelésére a magyar piacon.

A legfontosabb görög termék Magyarországon az alumínium (pálcák, ill. lemezek formájában). A második legfontosabb a gyógyszer, utána a citrusfélék, a gyümölcskészítmények, a telefonkészülékek, a légkondicionáló berendezések, a rizs és különféle műanyagáruk következnek. Mindezen termékekből, és a hozzájuk kapcsolódókból, ill. hasonlókból, Görögország növelni tudná részesedését a magyar piacon.

ELLINIZMOSZ (Α.Οik.): A görög vállalkozói jelenlétet Magyarországon elsősorban a szolgáltató szektorban: - pl. kereskedelem, turizmus, ingatlanpiac - tevékenykedő cégek képviselik, az ipari termelés területén kevesebben vannak. Tekintettel arra, hogy Magyarországon erős külföldi gazdasági jelenlét figyelhető meg az elsődleges szektorban, mi akadályozza görög termelőegységek, ipari üzemek megjelenését Magyarországon?

genforgalom (utazási irodák) területén, de a kereskedelemben (élelmiszerek, ill. italok importja), másodsorban pedig az ipar, a közlekedés-szállítás és a szolgáltatások terén. Görögország, mint ahogy egyébként minden ország, főleg külföldi befektetők bevonzásában érdekelt, hogy kihasználhassa a tőkebeáramlásból, a know-how-ból és az új munkahelyek létrejöttéből származó előnyöket Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy vissza akarná fogni vagy éppen akadályozná a külföldön eszközölt görög beruházásokat. Ellenkezőleg, minden módon igyekszik megkönnyíteni az aktív és nyitott görög vállalkozóknak, hogy az országhatáron túlra is kiterjeszthessék termelő és vállalkozói tevékenységüket. Természetesen görög vállalatok termelési és vállalkozói tevékenységeinek teljes áttelepítése Görögországból külföldre elkerülendő, hiszen így országunk elveszíti termelési potenciáljának egy részét, munkahelyek szűnnek meg, csökken a GDP és, ennek következtében, Görögország polgárainak jövedelme is.

Magyarország a befektetések kézenfekvő célpontja lehet, lévén, hogy EU-tagállam, politikai rendszere stabil, a befektetői környezet is kedvező, fejlett közút- és vasúthálózata van, Európa szívében található, kormánya pedig a vállalkozói kedvet ösztönző intézkedések sorát hozza (pl. a társasági adó kulcsának csökkentése, a munkáltatói járulékok csökkentése stb.). Mindazonáltal bebizonyosodott, hogy a görög vállalkozók/befektetők számára befektetői döntéseik meghozatalánál fontos szempont a földrajzi közelség. Ennek következtében a görög befektetések legnagyobb része a Görögországgal szomszédos, ill. határos balkáni országokba irányul, mint Bulgária, Románia, a FYROM és Albánia.

Nagyon köszönöm az interjút az ELLINIZMOSZ olvasói és görög közösségünk nevében.

Kellemes itt tartózkodást, munkájához pedig sok sikert kívánunk.

Andreas Oikonomou

Válasz (G. T.): Magyarországon körülbelül 60-70 görög érdekeltségű (vegyes, ill. tisztán görög) vállalat működik, főleg az ide-

23

Στέγνωσαν τα δάκρυά μας Έλληνες πρόσφυγες στην Τσεχοσλοβακία Εχουμε την τιμή να φιλοξενούμε στο περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ τον Κώστα Τσίβο επίκουρο καθηγητή σύγχρονης ιστορίας και επικεφαλής του Τμήματος Νεοελληνικής Φιλολογίας στη Φιλοσοφική Σχολή του Πανεπιστημίου του Καρόλου της Πράγας. Ο Κώστας Τσίβος διδάσκει νεότερη ελληνική ιστορία και σύγχρονη ελληνική πραγματικότητα. Ασχολείται ερευνητικά με την ιστορία των πολιτικών προσφύγων, τον Εμφύλιο Πόλεμο και την σύγχρονη κρίση στην Ελλάδα. Σπούδασε δημοσιογραφία στην Πράγα (1987) και έκανε το διδακτορικό του στη Σχολή Κοινωνικών Επιστημών (2011). Άρθρα και βιβλία του εκδόθηκαν στα ελληνικά, στα αγγλικά και στα τσεχικά. Από το 1997 έως το 2010 διετέλεσε στέλεχος του Γραφείου Τύπου και Επικοινωνίας της Ελληνικής Πρεσβείας μας στην Πράγα. Το νέο βιβλίο του Κώστα Τσίβου έχει τον τίτλο : «Στέγνωσαν τα δάκρυά μας» - Έλληνες πρόσφυγες στην Τσεχοσλοβακία, πρόκειται για ένα συλλογικό έργο με μια ομάδα νεαρών φοιτητών-ερευνητών του Πανεπιστημίου της Πράγας να προσεγγίζει μέσα από τις προφορικές μαρτυρίες πενήντα περίπου αφηγητών-προσφύγων τριών διαφορετικών γενιών την ιστορία των πολιτικών προσφύγων της Τσεχοσλοβακίας. Παραθέτουμε την συνέντευξη που παραχώρησε ο Καθηγητής Πανεπιστημίου Κώστας Τσίβος στον Αρχισυντάκτη του περιοδικού ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ, Ανδρέα Οικονόμου. Πώς ξεκίνησε η πρωτοβουλία συγγραφή του βιβλίου σας;

για

τη

Το 2010 μαζί με τη συνάδελφο Κατερίνα Κράλοβα της Σχολής Κοινωνικών Επιστημών του Πανεπιστημίου του Καρόλου της Πράγας αποφασίσαμε να παρουσιάσουμε την ιστορία των ελλήνων πολιτικών προσφύγων στην πρώην Τσεχοσλοβακία με κάπως διαφορετικό τρόπο. Είπαμε να μην περιοριστούμε στην έρευνα του όντως πλούσιου αρχειακού υλικού που υπάρχει για τους Έλληνες πολιτικούς πρόσφυγες στην Τσεχοσλοβακία στο Εθνικό Αρχείο της Πράγας, αλλά να δοκιμάσουμε τις δυνάμεις μας στον τομέα της προφορικής ιστορίας. Συγκροτήσαμε μια ομάδα με δέκα μεταπτυχιακούς φοιτητές και μετά από μια περίοδο εκπαίδευσής μας στη μεθοδολογία και τη δεοντολογία της προφορικής ιστορίας, καθώς και στην ιστορία του ελληνικού Εμφυλίου Πολέμου, αποφασίσαμε να συλλέξουμε μαρτυρίες από 60 συνολικά πολιτικούς πρόσφυγες υπό τη μορφή μαγνητοφωνημένων συνεντεύξεων, οι οποίες σήμερα είναι δημόσια προσβάσιμες (στα τσεχικά) στο πρόγραμμα του τσεχικού ραδιοφώνου «Μνήμη του έθνους». Το βιβλίο μας κυκλοφόρησε το 2012 στην τσεχική γλώσσα, απέσπασε διακρίσεις και θετικές βιβλιοκριτικές, και στη συνέχεια το 2015 εκδόθηκε στα ελληνικά από τις εκδόσεις «Αλεξάνδρεια». Με τι κριτήρια επιλέξατε τους συνομιλητές σας; Οι περισσότεροι από τους συνομιλητές μας ήταν ανήλικοι όταν εγκαταστάθηκαν στην Τσεχία και υπό μια τέτοια έννοια το βιβλίο μας αποτελεί και μιαν ιστορία της παιδικής και της εφηβικής τους ηλικίας υπό εξαιρετικά δύσκολες περιστάσεις. Τα παιδιά και οι νεαροί αυτοί ανήκουν τώρα στην τρίτη ηλικία και οι ιστορίες τις οποίες ξεδιπλώνουν, είναι ιστορίες για τον τρόπο με τον οποίο διαμορφώθηκε τόσο η ελληνική τους ταυτότητα όσο

24

και τα χαρακτηριστικά της κοινωνικής, της οικονομικής και της επαγγελματικής τους φυσιογνωμίας. Υπάρχουν, όμως, και πολλά άλλα θέματα: η υποδοχή των προσφυγόπουλων στους παιδικούς σταθμούς και η κατοπινή τους ένταξη στο τσέχικο εκπαιδευτικό σύστημα, οι θέσεις εργασίας στις οποίες απασχολήθηκαν οι μανάδες και οι πατεράδες τους, αλλά και ο πολιτικός και ο ιδεολογικός έλεγχος που ασκούσαν σε ενηλίκους και παιδιά το ΚΚΕ και η τότε κυβέρνηση της Τσεχοσλοβακίας. Σημαντικό είναι και το ζήτημα της συνύπαρξης ελλήνων και σλαβομακεδόνων προσφύγων στην Τσεχία καθώς και οι εσωκομματικές διαμάχες που οδήγησαν στην κάθετη διάσπαση των προσφυγικών οργανώσεων τόσο το 1956, όσο και το 1968. Πότε έφτασαν οι πρώτοι πρόσφυγες στην Τσεχοσλοβακία; Οι πρώτοι πρόσφυγες που ήρθαν στην Τσεχοσλοβακία ήταν τα εκατοντάδες ταλαιπωρημένα παιδιά που προέρχονταν από περιοχές της Βόρειας Ελλάδας. Από τον Απρίλιο του 1948 και μέχρι το καλοκαίρι του 1949 έφτασαν στην Τσεχοσλοβακία περίπου 5.000 παιδιά, ηλικίας από ορισμένων μηνών μέχρις 16 ετών. Τα προσφυγόπουλα οδηγήθηκαν σε περίπου 50 διαφορετικούς παιδικούς σταθμούς που λειτούργησαν σε όλη την τσεχική επικράτεια. Μολονότι εκδηλώθηκε ενδιαφέρον φιλοξενίας ή και υιοθεσίας των παιδιών από τσεχικές οικογένειες, ακολουθήθηκαν αυστηρά οι οδηγίες του ελληνικού και του τσεχοσλοβάκικου κομμουνιστικού κόμματος για τη διαφύλαξη της εθνικής τους ταυτότητας και τη διαπαιδαγώγησή τους με τέτοιο τρόπο ώστε να αποτελέσουν την ελίτ της μελλοντικής «λαϊκοδημοκρατικής Ελλάδας». Μέσα στους παιδικούς σταθμούς ανδρώθηκε ο πυρήνας της δεύτερης γενιάς των πολιτικών προσφύγων, η οποία - χωρίς ιδιαίτερα προβλήματα - εντάχθηκε στην τσεχική κοινωνία. Υποθέτω ότι μετά την ήττα στο Γράμμο ακολούθησε το δεύτερο κύμα με τους ενήλικες πρόσφυγες... Οι πρώτες ομάδες ενηλίκων προσφύγων, που αποτελούνταν κυρίως από γυναικόπαιδα και τραυματισμένους αντάρτες, προέρχονταν από την κοινότητα του Μπούλκες. Από το Νοέμβριο του 1949 άρχισαν να φτάνουν και οι χιλιάδες πρόσφυγες που είχαν καταφύγει στην Αλβανία. Το ταξίδι τους θυμίζει Οδύσσεια. Πολωνικά καράβια τους παρέλαβαν από το λιμάνι του Δυρραχίου και μετά από ένα ταξίδι έξι εβδομάδων μέσω Γιβραλτάρ, έφτασαν εξαντλημένοι στο λιμάνι Γδύνια της Πολωνίας. Πάνω στα καράβια οι Έλληνες πρόσφυγες κατέγραψαν τους πρώτους νεκρούς αλλά και τις πρώτες γέννες της προσφυγικής περιόδου. Μαζί με τα προσφυγόπουλα οι έλληνες πολιτικοί πρόσφυγες της Τσεχοσλοβακίας ξεπέρασαν στις αρχές του 1950 τις 12.000 άτομα. Με άλλα λόγια η Τσεχοσλοβακία φιλοξένησε τη δεύτερη μεγαλύτερη προσφυγική κοινότητα μετά από αυτή της Τασκένδης. Σε ποιες περιοχές της Τσεχίας εγκαταστάθηκαν οι έλληνες πρόσφυγες; Επιλέχτηκαν τρεις παραμεθόριοι νομοί της βορειοανατολικής Τσεχίας, κοντά στα πολωνικά σύνορα, από τους οποίους νωρίτερα είχαν αποχωρήσει οι Γερμανοί (Σουδήτες) κάτοικοί τους. Σύντομα διαπιστώθηκε ότι οι πρόσφυγες, αγρότες και κτηνοτρόφοι στην πλειοψηφία τους, δεν αντιλαμβάνονταν τον τρόπο καλλιέργειας

που εφαρμοζόταν στις άγονες περιοχές της Τσεχίας. Οι προτάσεις ορισμένων στελεχών του ΚΚΕ, π.χ. για καλλιέργεια καπνού στις κλιματολογικές συνθήκες της Τσεχίας ήταν πραγματικά εκτός τόπου. Μετά το αρχικό στάδιο εγκατάστασης ακολούθησαν νέες μαζικές μετακινήσεις προς τις βαριές βιομηχανίες της Βόρειας Μοραβίας, ιδιαίτερα προς την περιοχή της Οστράβας. Προσαρμόστηκαν εύκολα οι πρόσφυγες με τις συνθήκες ζωής της τσεχικής κοινωνίας; Στην ομαλή λειτουργία των προσφυγικών οικογενειών και ιδιαίτερα στην ένταξή τους στο τσεχικό περιβάλλον, καθοριστικό ρόλο διαδραμάτισαν δύο παράγοντες: η φοίτηση των παιδιών σε τσεχικά εκπαιδευτικά ιδρύματα και η σταδιακή παύση της λειτουργίας των παιδικών σταθμών. Σταδιακά, άρχισαν να βγαίνουν στην παραγωγή τα παιδιά που είχαν φτάσει στην Τσεχοσλοβακία σε σχετικά μεγάλη ηλικία. Οι νέοι αυτοί αποδέχτηκαν τον τσεχικό τρόπο ζωής, άρχισαν να ιδρύουν δικές τους οικογένειες, σε ορισμένες περιπτώσεις μικτές. Το φαινόμενο του χάσματος των γενεών παρατηρήθηκε πιο έντονα τις επόμενες δεκαετίες. Αρκετά προσφυγόπουλα βίωσαν μια σχιζοειδή κατάσταση, καθώς στο στενό οικογενειακό και παροικιακό κύκλο μεγάλωναν σε μια ατμόσφαιρα παρωχημένων στερεοτύπων σε σχέση με αυτά που κυριαρχούσαν στην ευρύτερο τσεχικό περιβάλλον. Οι πρόσφυγες γονείς ανέτρεφαν τα παιδιά με την προοπτική της επιστροφής σε μια πατρίδα ιδανική, την οποία όμως, τα ίδια δεν είχαν ποτέ γνωρίσει ή είχαν από αυτή μόνο θολές αναμνήσεις. Ποιοι παράγοντες βοήθησαν στη διατήρηση της εθνικής ταυτότητας των προσφύγων; Αυτό που βοήθησε στη συνοχή των προσφυγικών οικογενειών στα σχεδόν 40 χρόνια υπερορίας ήταν ο διακαής πόθος του επαναπατρισμού. Η ευχή που ακούγονταν πιο συχνά στις οικογενειακές ή τις κοινωνικές εκδηλώσεις τους ήταν το γνωστό «...και του χρόνου στην πατρίδα». Όσοι πρόσφυγες επιθυμούσαν να επαναπατριστούν έπρεπε να υποβάλουν ατομικές αιτήσεις, οι οποίες συνήθως συνοδεύονταν από πιέσεις που τους ασκούσαν οι ελληνικές πρεσβευτικές αρχές για υπογραφή δηλώσεων μετανοίας. Στα μέσα της δεκαετίας του

΄60 περίπου χίλιοι πρόσφυγες επαναπατρίστηκαν σε ατομική βάση. Το κύμα αυτό σταμάτησε με την επιβολή της δικτατορίας των συνταγματαρχών. Το αίτημα του επαναπατρισμού έγινε πάλι επίκαιρο μετά το 1974, όταν εκατοντάδες πρόσφυγες άρχισαν αυθόρμητα να επιστρέφουν στις πατρογονικές τους εστίες, μολονότι δεν είχαν ρυθμιστεί νομοθετικά σημαντικές πλευρές της ζωής τους (αμνηστία, απόδοση ιθαγένειας, συνταξιοδοτικά και περιουσιακά ζητήματα). Τα θέματα αυτά επιλύθηκαν το 1985 με τη διακρατική συμφωνία Ελλάδας – Τσεχοσλοβακίας. Μέχρι το 1989 επέστρεψαν στην Ελλάδα τα ¾ των Ελλήνων πολιτικών προσφύγων της Τσεχοσλοβακίας. Σήμερα στην Τσεχία ζουν περίπου 4.000 Έλληνες. Πρόκειται κυρίως για πρώην πρόσφυγες και τους απογόνους τους. Οι Έλληνες της Τσεχίας είναι οργανωμένοι σε 10 κοινότητες και καταβάλουν προσπάθειες για να διατηρήσουν τη γλώσσα και την εθνική τους ταυτότητα. Πώς προέκυψε ο τίτλος του βιβλίου; Διαβάζεται το ίδιο εύκολα; Ο τίτλος του βιβλίου, όπως και οι τίτλοι των δέκα κεφαλαίων του, αποτελούν αποσπάσματα από τις αφηγήσεις των ίδιων των προσφύγων.Το προτέρημα του βιβλίου, όπως πιστεύω, είναι ακριβώς ο ζωντανός λόγος των ομιλητών. Αποστασιοποιημένος και μετριοπαθής, χωρίς να ταυτίζεται με καμιά κομματική αλήθεια, αλλά και χωρίς να βιάζεται να καταγγείλει το πολιτικό καθεστώς της χώρας που προσέφερε καταφύγιο. Σε κάθε περίπτωση, πρόκειται για ένα ιστοριογραφικό βιβλίο που μπορεί να διαβαστεί σαν μυθιστόρημα. Αγαπητέ κ.Τσίβο, εκ μέρους των αναγνωστών του ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΎ αλλά και της Ελληνικής Κοινότητας μας στην Ουγγαρία, σας ευχαριστούμε για την τόσο ενδιαφέρουσα συνέντευξη αλλά και για την εποικοδομητική συνεργασία με το Περιοδικό μας. Και εγώ σας ευχαριστώ πολύ και σας εύχομαι τα καλλίτερα.

Ανδρέας Οικονόμου

25

Η ΣΥΝΑNΤΗΣΗ ΤΗΣ ΜΕΤΑΒΥΖΑΝΤΙΝΗΣ ΤΕΧΝΗΣ ΜΕ ΤΟ ΜΠΑΡΟΚ. Η περίπτωση των Ορθοδόξων εκκλησιών της Ουγγαρίας Γεώργιος Χρ. Τσιγάρας Επίκουρος Καθηγητής – Δημοκρίτειο Πανεπιστήμιο Θράκης Είναι πλέον κοινός τόπος στην έρευνα της ιστορίας της μεταβυζαντινής τέχνης ότι στις περιοχές της Οθωμανικής Αυτοκρατορίας όπου κατοικούσαν Ορθόδοξοι διαμορφώθηκε μια κοινή εικαστική αντίληψη που αποτελεί συνέχεια της βυζαντινής τέχνης. Το Οικουμενικό Πατριαρχείο και η μοναστική πολιτεία του Αγίου Όρους με τη σπουδαία πνευματική και πολιτιστική τους ακτινοβολία συνετέλεσαν στη διάδοση της βυζαντινής πολιτιστικής παράδοσης σε περιοχές, όχι μόνο μέσα στα όρια του κράτους των Οθωμανών, αλλά και έξω από αυτό, κυρίως στην κεντρική και ανατολική Ευρώπη. Μέσω του Οικουμενικού Πατριαρχείου και του δικτύου των μητροπόλεων, των αρχιεπισκοπών και των επισκοπών που υπάγονταν σ’ αυτό, διαμορφώθηκε το πολιτικό, εκκλησιαστικό και πολιτιστικό πλαίσιο για τη διαφύλαξη της βυζαντινής παράδοσης στην τέχνη αλλά και στην καθόλου ζωή των λαών της ΝΑ. Ευρώπης. Στα χρόνια της Οθωμανοκρατίας το κύρος και η επιρροή του Οικουμενικού Πατριαρχείου απλώνεται και έξω από τον σημερινό καθαυτό ελλαδικό γεωγραφικό χώρο και καλύπτει τις ανάγκες των Ελλήνων της Διασποράς, αλλά και των άλλων ορθοδόξων λαών της βαλκανικής χερσονήσου. Στην παρούσα εισήγηση το ερευνητικό ενδιαφέρον επικεντρώνεται γεωγραφικά και καλλιτεχνικά στις περιοχές της Μεσευρώπης και ιδίως σε περιοχές της Αυστροουγγαρίας στις οποίες είχαν εγκατασταθεί Ορθόδοξοι έμποροι. Είναι γνωστό ότι στην κεντρική Ευρώπη έχει καταγραφεί ιδιαίτερη δραστηριότητα ορθοδόξων εμπόρων που κατάγονταν από τη δυτική Μακεδονία και τη Θεσσαλία. Είναι επίσης γεγονός ότι οι ορθόδοξοι έμποροι, οι εκτός των συνόρων της Οθωμανικής Αυτοκρατορίας, και ιδιαίτερα αυτοί που δραστηριοποιούνταν στην κεντρική Ευρώπη ενστερνίστηκαν τις ιδέες του Διαφωτισμού και βοήθησαν στη διαμόρφωση της πνευματικής και εθνικής συνείδησης των ορθοδόξων Ελλήνων υπηκόων των Οθωμανών. Ταυτόχρονα, μετέφεραν στη νέα τους πατρίδα νοοτροπίες, ιδέες και καλλιτεχνικά στοιχεία από τον τόπο της καταγωγής τους, ενώ από την άλλη πλευρά η μεταφορά στοιχείων από τη νέα τους πατρίδα στον τόπο καταγωγής τους επέδρασε στην εξέλιξη της όψιμης μεταβυζαντινής τέχνης. Την περίοδο αυτή η εξακτίνωση της εικαστικής γλώσσας του Βυζαντίου, εκτός από τη διατήρηση της καλλιτεχνικής αυτής παράδοσης, δημιούργησε τις προϋποθέσεις για την καθιέρωση μιας κοινής εικαστικής γλώσσας στους ορθοδόξους λαούς της Ανατολής με κέντρο βέβαια την Κωνσταντινούπολη. Σταθμό στη συζήτηση για τη διακίνηση των έργων τέχνης και την καλλιτεχνική ενοποίηση του βαλκανικού χώρου και της Μεσευρώπης αποτελεί η υπογραφή των συνθηκών του Κάρλοβιτς (1699), του Πασσάροβιτς (1718) και αργότερα του Κιουτσούκ Καϊναρτζή (1774) με τις οποίες προσφέρεται στους Ορθοδόξους το απαραίτητο πολιτικό πλαίσιο για την ανάπτυξη του εμπορίου και των κάθε λογής ανταλλαγών της Οθωμανικής Αυτοκρατορίας με τα ευρωπαϊκά χριστιανικά κράτη. Τα πολιτικά αυτά γεγονότα ομαλοποιούν τη ζωή των Ορθοδόξων, ευνοούν το εμπόριο και την οικονομική τους ανάκαμψη και παράλληλα διαπιστώνονται ευεργετικές συνέπειες στην ανάπτυξη της τέχνης. Στην καλλιτεχνική ενοποίηση συνέβαλαν οι ζωγράφοι που περιφερόμενοι διέδωσαν τη μεταβυζαντινή ζωγραφική και έξω από τα όρια του κράτους των Οθωμανών. Οι δρόμοι που ακολουθούσαν οι ζωγράφοι για την Μεσευρώπη κατευθύνονταν

26

βόρεια και ανατολικά και η δεύτερη ήταν θαλάσσια και κατευθύνονταν στα δυτικά και κατέληγαν στις ελληνικές κοινότητες της Μεσευρώπης. Τα καραβάνια, ακολουθώντας τους δρόμους του βαμβακιού, διακινούσαν εμπορεύματα και έργα τέχνης, ταυτόχρονα δε μετέφεραν πλήθος πληροφοριών, νέες ιδέες, νοοτροπίες και καλλιτεχνικές αντιλήψεις, συχνά μάλιστα μετέφεραν και τα ίδια τα εργαστήρια των ζωγράφων. Είναι αναγκαίο να επισημανθεί ότι στις παραδουνάβιες περιοχές της Μεσευρώπης η καλλιτεχνική ενοποίηση των Ορθοδόξων κινείται επάνω σε δύο άξονες: Στον πρώτο άξονα εντοπίζεται η διάδοση της εικαστικής γλώσσας των κρητικών ζωγράφων του 16ου και 17ου αιώνα, καθώς και ζωγράφων της βορειοδυτικής Ελλάδας στις περιοχές αυτές, λόγω βεβαίως της εγκατάστασης εκεί Ορθοδόξων, κυρίως των Ελλήνων βλαχικής καταγωγής, εμπόρων. Στον δεύτερο άξονα ανιχνεύεται μια κοινή εικαστική γλώσσα μεταξύ των Ορθοδόξων υπηκόων κυρίως της Αυστροουγγαρίας, η οποία προσδιορίζεται από τη συνάντηση της μεταβυζαντινής τέχνης με το μπαρόκ και απαντά από το β΄ μισό του 18ου μέχρι και τον 19ο αιώνα στο σύνολο σχεδόν των Ορθοδόξων ναών της Αυστρίας και της Ουγγαρίας αλλά και άλλων περιοχών. Είναι σημαντικό να επισημανθεί πως την επιτυχημένη δραστηριότητα των Ορθοδόξων εμπόρων στις περιοχές της Αυστροουγγαρίας, και ιδιαίτερα αυτών από την Ήπειρο και τη δυτική Μακεδονία, δηλώνουν οι τοιχογραφίες και οι φορητές εικόνες, αλλά και τα έργα αργυροχρυσοχοΐας που καταγράφονται στους ναούς των Κοινοτήτων στην Αυστροουγγαρία. Οι έμποροι και τα έργα τέχνης ακολουθούν τη βόρεια διαδρομή, μέσω της Μακεδονίας. Χάρη στις μελέτες Ούγγρων ιστορικών και ιστορικών της τέχνης γνωρίζουμε σήμερα ότι εικόνες κρητικής τέχνης που χρονολογούνται τον 17ο αιώνα φυλάσσονται σε ναούς Ελληνικών Κοινοτήτων της Ουγγαρίας, ενώ έργα Μοσχοπολιτών ζωγράφων εντοπίζονται στην Ουγγαρία, όπως οι τοιχογραφίες του παρεκκλησίου του Τιμίου Προδρόμου (1771) στο Ráckeve, οι φορητές εικόνες στον μονόκλιτο μπαρόκ τεχνοτροπίας ναό του Αγίου Γεωργίου (1780) στο Karcag, στον ναό της Γέννησης της Θεοτόκου στο Hódmezövásárhely, στον ναό του Αγίου Νικολάου στο Vác (β΄ μισό του 18ου αι.) και στον ναό του Αγίου Ναούμ στο Gyöngyös. Από τον τελευταίο ναό αναφέρεται η πιθανώς αγιορείτικης προέλευσης εικόνα του Χριστού παντοκράτορα και η εικόνα της Έγερσης του Λαζάρου (17800, έργο του ζωγράφου Μητροφάνη από την Αχρίδα. Η διάθεση των αποδήμων της Μεσευρώπης να ενσωματωθούν στην κοινωνία των Αψβούργων και η προσαρμοστικότητά τους στα ήθη, τις νοοτροπίες και τα καλλιτεχνικά και ιδεολογικά ρεύματα που επικρατούσαν τον 18ο και 19ο αιώνα στις Καισαροβασιλικές περιοχές ερμηνεύουν την ανάπτυξη και την ευρεία αποδοχή μιας καλλιτεχνικής τάσης που χαρακτηρίζεται από την έντονη παρουσία της τεχνοτροπίας του μπαρόκ ή του ροκοκό και της εικονογραφίας της μεταβυζαντινής τέχνης. Οι Ορθόδοξοι έμποροι στη Μοναρχία των Αψβούργων για τον εξοπλισμό των εκκλησιών των Κοινοτήτων τους παραγγέλνουν την κατασκευή τέμπλων είτε σε αυστριακούς ταλιαδόρους είτε σε ορθοδόξους που εργάζονται στις περιοχές της Μοναρχίας. Παραγγέλνουν φορητές εικόνες σε αυστριακούς ζωγράφους, οι οποίοι εργάζονται με την καθοδήγηση του εφημερίου όσον αφορά στην εικονογραφία των σκηνών, τεχνοτροπικά όμως ακολουθούν το μπαρόκ, όπως μπορεί να συμπεράνει κανείς από τους ναούς των Ελληνορθόδοξων Κοινοτήτων στης Ουγγαρίας. Τα τέμπλα των Ορθοδόξων ναών της Ουγγαρίας κατασκευάζονται

σύμφωνα με τον ρωσοουκρανικό τύπο, είναι δηλαδή υψηλά και καλύπτουν τον χώρο του Ιερού Βήματος έως την οροφή και ο διάκοσμός τους ακολουθεί την τεχνοτροπία του «ορθοδόξου μπαρόκ», ενώ τις εικόνες φιλοτεχνούν γνωστοί ζωγράφοι της περιοχής, όπως ο Stefan Tenecki και ο αυστριακός Anton Kühlmeister. Η νοσταλγία των Ορθοδόξων εμπόρων για τον τόπο της καταγωγής, η ανάγκη για τη διατήρηση της μνήμης και της δογματικής καθαρότητας συνυπάρχει με την ανάγκη και πολύ συχνά με την έντονη διάθεση προσαρμογής στις πολιτιστικές αντιλήψεις και στις αισθητικές προτιμήσεις των ρωμαιοκαθολικών υπηκόων των Αψβούργων, τάση που θεωρώ ότι εκδηλώνεται με σαφήνεια στην εκκλησιαστική τέχνη των Κοινοτήτων της Μεσευρώπης. Παλαιότερα, σέρβοι ιστορικοί της τέχνης ονόμασαν την καλλιτεχνική αυτή τάση «σερβικό μπαρόκ». Βέβαια, σερβική παρουσία στις Αψβουργικές περιοχές πιστοποιείται από το 1690 και η τάση αυτή εμφανίστηκε αρχικά σε σερβικούς ναούς των παραδουνάβιων χωρών. Στη συνέχεια με το ρεύμα αυτό ασχολήθηκαν αυστριακοί καλλιτέχνες, όπως ο Anton Küchlmeister και σειρά ακόμη αυστριακών ζωγράφων της αυλής, και του έδωσαν νέα πνοή, ενώ επικράτησε και στις ελληνικές κοινότητες, σε σημείο που να ταυτίζεται με την τέχνη όλων σχεδόν των Ορθοδόξων αποδήμων στη Μοναρχία. Κατά συνέπεια, θεωρώ ότι προσφορότερος είναι ο όρος «Ορθόδοξο μπαρόκ». Διαπιστώνεται, ωστόσο, ότι η ιδιαίτερη αυτή καλλιτεχνική τάση που παρατηρείται στη Μεσευρώπη δεν θα μπορούσε εύκολα να ενταχθεί στο φαινόμενο της καλλιτεχνικής ενοποίησης που καταγράφεται την εποχή αυτή στα Βαλκάνια, αφού παρουσιάζει

ιδιαιτερότητες –είναι μια κοινή γλώσσα τοπική, των Ορθοδόξων της Αυστροουγγαρίας– και φαίνεται να κινείται στα όρια ή και σε ορισμένες περιπτώσεις εκτός των εικαστικών δεδομένων της εκκλησιαστικής τέχνης στα μετά την Άλωση χρόνια. Με το πολιτιστικό φαινόμενο της μεταφοράς έργων τέχνης από την Ήπειρο και την Μακεδονία προς τη Μεσευρώπη προκύπτει το ερώτημα, ποια στοιχεία από τη Μεσευρώπη μεταφέρονται στην αφετηρία των εμπόρων, στην Ήπειρο και στην κεντρική Μακεδονία. Το θέμα δεν έχει ερευνηθεί ιδιαίτερα, ωστόσο, μπορούν να αναφερθούν ορισμένα στοιχεία, όπως για παράδειγμα οι παραγγελίες κεντημένων επιταφίων σε βιεννέζικα εργαστήρια, οι παραγγελίες σε βιεννέζικα εργαστήρια για χαράξεις χάρτινων εικόνων από μονές της Ανατολής, τα μπαρόκ και ροκοκό διακοσμητικά θέματα σε κατοικίες της δυτικής Μακεδονίας και της Ηπείρου και τέλος οι διαθήκες των εμπόρων της Μεσευρώπης. Τέλος, θα πρέπει να επισημανθεί ότι πολλά ζητήματα παραμένουν ακόμη ανοικτά και χρειάζεται περαιτέρω έρευνα του φαινομένου. Ωστόσο, η συνάντηση της μεταβυζαντινής τέχνης με το μπαρόκ στην Αυστροουγγαρία, όπου εμπορεύονταν Δυτικομακεδόνες και Ηπειρώτες, δημιουργεί μια νέα κοινή εικαστική γλώσσα κυρίως ανάμεσα στους Έλληνες και Σέρβους υπηκόους της Μοναρχίας των Αψβούργων, η οποία αντανακλά τη διάθεσή τους για ενσωμάτωση στη νέα τους πατρίδα και ταυτόχρονα εκφράζει τις νοοτροπίες, τις ιδέες, την ευσέβεια και τις καλλιτεχνικές προτιμήσεις των Ορθοδόξων στη Μεσευρώπη.

A KÉSŐBIZÁNCI KULTÚRA TALÁLKOZÁSA A BAROKKAL Tsigaras (Cigarász) Ch. Georgiosz – egyetemi tanár, adjunktus – Démokritosz Trákiai Egyetem A későbizánci művészet kutatása terén közös kiindulópont, hogy az Oszmán Birodalom területén, ahol ortodox keresztények éltek, kialakult egy közös művészet, amely a bizánci művészet folytatásának tekinthető. Az Egyetemes Patriarchátus és a Szent Hegy (Ajíosz Orosz) képviselték azt a szellemi és kulturális erőt, amelynek a bizánci kulturális hagyományok megőrzése köszönhető nemcsak az Oszmán Birodalom területén belül, de annak határain túl is, főként Közép- és Kelet-Európában. Az Egyetemes Patriarchátuson és a metropóliák, metropoliták, püspökök hálózatán keresztül kialakult a politikai, egyházi és kulturális tér a bizánci művészeti hagyományok ápolásához, de egyáltalán a délkelet-európai népek mindennapi életfeltételeihez is. A Török Hódoltság idején az Egyetemes Patriarchátus befolyása szétterítődött, és az nemcsak a mai értelemben vett görög földrajzi területen jelentkezett, de a diaszpórában élő görögség, illetve a Balkán-félsziget más ortodox keresztény vallású népeinek szükségleteit is kiszolgálta.

Jelen előadásomban a kutatói érdeklődés földrajzilag és művészetileg nem annyira a Balkán-félszigetre koncentrál, sokkal inkább Közép-Európára és főként Ausztria és Magyarország területeire, ahol az ortodox keresztény kereskedők letelepedtek.

Ismert tény, hogy Közép-Európában különösen jelentős tevékenységet fejtettek ki az ortodox keresztény kereskedők, akik Nyugat-Makedóniából és Thesszáliából származtak. Az is tény, hogy az ortodox keresztény kereskedők az Oszmán Birodalom határain kívül, s főként azok, akik Közép-Európában a Felvilágosodás eszméit terjesztették, hozzájárultak a török alattvaló ortodox keresztény görögök szellemi és nemzeti identitásának kialakulásához. Ezzel párhuzamosan új hazájukba új mentalitást, elképzeléseket, művészeti elemeket közvetítettek származási helyükről, a másik oldalról pedig új hazájuk stílusát is közvetítették származási helyükre, s így alakult ki egy sajátságos későbizánci művészet.

Az elmúlt évtizedek kutatásai bebizonyították, hogy a 17-18. században a Balkán-félszigeten tevékenykedő művészeti műhelyek jelentősen hozzájárultak a krétai festők művészetének megőrzéséhez és egy közös művészeti nyelv kialakításához ezen a földrajzi területen. Ezek a műhelyek könnyen és akadály nélkül működhettek az Oszmán Birodalom határain belül, de azon kívül is a kialakult kereskedelmi útvonalakat követve kiépítettek egy hálózatot, amelynek eredménye a műtárgyak szállítása az Oszmán Birodalmon belül és azon kívül.

Ezt az időszakot Bizánc művészeti nyelvének elterjedése jellemzi, s a művészeti hagyományok megőrzésén túl, megteremtődtek az előfeltételei egy közös művészeti nyelv létrehozásának is a keleti ortodox keresztények között, természetesen Konstantinápoly központi szerepével. Fontos állomást jelentenek a művészeti tárgyak szállításában és a Balkán, illetve Közép-Európa művészettörténetében is a Karlócai Béke (1699), a Passzarovici Béke (1718) és később a Kücsük-kajnardzsi Béke (1774), amelyek által megteremtődik az elengedhetetlen politikai háttér az ortodox keresztényeknek a kereskedelem fejlődéséhez, illetve mindennemű kapcsolatra az Oszmán Birodalom és az európai keresztény államok között. Ezek a politikai események határozzák meg az ortodox keresztények életét, tehát a kereskedelmet, a gazdasági fejlődésüket és ezzel párhuzamosan a művészeteket pártoló tevékenységüket is.

A művészet fejlődéséhez hozzájárultak azok a festők, akik a későbizánci festészetet megőrizték és az Oszmán Birodalom határain kívül is terjesztették azt. Az útvonalak, amelyeket e festők Közép-Európa irányába követtek, északi és keleti irányba vezettek. Egy másik lehetséges útvonal volt a tengeri, illetve a nyugati útvonal, amelyek mentén szintén eljutottak a közép-európai görög közösségekhez. A kereskedőkaravánok a gyapjú útvonalát követték, más termékek mellett műtárgyakat is szállítottak; ezzel párhuzamosan zajlott az információáramlás is, új elképzelések, mentalitások és művészeti irányzatok terjedtek, nagyon gyakran egyenesen a festőműhelyek által szállítva azokat.

27

Szükséges leszögezni, hogy Közép-Európa Duna-menti területein az ortodox keresztények művészeti fejlődése két tengely mentén történt. Az első tengely a 16-17. századi krétai festők és az északnyugat-görögországi festők művészeti nyelvének megőrzése, köszönhetően természetesen az ortodox keresztény kereskedőknek, főként a vlach származású görögöknek, akik Közép-Európában telepedtek le. A másik tengelyt pedig főként Ausztria és Magyarország ortodox keresztény alattvalóinak a közös művészeti nyelve jelentette, amely a későbizánci művészet barokkal történő találkozását jelentette, és főként a 18. század második felétől egészen a 19. századig volt jellemző szinte valamennyi ortodox keresztény templomra, amely Ausztria és Magyarország területein ekkor épült.

Történelmi tény, hogy Moszhopolisz és Hiosz pusztulása idézte elő a lakosság Közép-Európába menekülését, ahol „testvériségeket”, „közösségeket” hoztak létre a kereskedelmi tevékenység jobb megszervezése és kiszolgálása érdekében. Úgy vélem, hogy e két eset egy speciális kutatás tárgyát képezi az által, hogy ikonkutatási és ideológiai vonatkozásban is érdeklődésre tarthat számot.

Fontos azt is hangsúlyoznunk, hogy az ortodox keresztény kereskedők, és főként az Epiruszból és Nyugat-Makedóniából érkezettek sikeres ausztriai és magyarországi tevékenységét bizonyítják a freskók és az ikonok, de az ötvösmesterek munkái is, amelyek az ausztriai és magyarországi templomokat díszítik.

A kereskedők és a műtárgyak is követik az északi útvonalat, ami Makedónián keresztül vezet. Magyar történészek és művészettörténészek tanulmányainak köszönhetően ismerhetünk ma olyan krétai ikonokat, amelyeket a 17. században őriztek meg a görög közösségek magyarországi templomaiban. Moszhopoliszi festők művei is láthatók magyarországi templomokban, például a ráckevei kápolnában vagy a karcagi Szent György templomban, illetve a hódmezővásárhelyi Istenszülő születése-templomban a Szent Naum-ikon (1770), vagy Vácott a Szent Miklós templomban (18. sz. második fele) és a gyöngyösi Szent Naum templomban is. Ez utóbbi kapcsán meg kell említeni a valószínűleg a Szent Hegyről származó Krisztus Pantokrátor-ikont és a Lázár föltámasztása-ikont, míg a Trónoló Isten Anyját ábrázoló 1780ban készült ikon az ohridi Mitrofanisz festő alkotása.

Két olyan jegyet is meg kell említeni, amelyek a közép-európai kereskedők mentalitását tükrözik és amelyek egyúttal kifejezik a kultúraközvetítést (Kulturtransfer). A bécsi és magyarországi templomokban található Szent Naum-ikonok is mutatják a moszhopoliszi származású kereskedők tiszteletét a helyi szentjük iránt. Olyan jegyek ezek, amelyek mutatják a kereskedők törekvését az emlékezet megőrzésére, de közvetetten az ősök hitének és hagyományának tiszteletét is kifejezik ezáltal.

Ezenkívül, az újkori Ausztria és Magyarország, de más Duna-menti országokban is, uralkodó lett egy művészeti irányzat, amely a későbizánci festészet és a barokk találkozásából jött létre, ami egyben a Habsburg-alattvaló ortodox keresztények művészeti nyelvének egységesülését is magával hozta. Ebben a kulturális folyamatban két tényező is jelentős szerepet játszott: először is az ikonok szállítása a kereskedők származási helyéről az új hazájukba, másodsorban pedig a közösségek, a Szent Hegyen élő, a thesszáliai és az Égei-tengeri szigeteken élő szerzetesek törekvése, hogy az újonnan épült templomokat ellássák a szükséges műtárgyakkal. Ezen műtárgyak alkotóiról nem született még tanulmány és érdekes kutatási témát adhat a közép-európai egyházművészetet tanulmányozó kutatóknak.

A festmények és műtárgyak, illetve a többi termék Epiruszból és Nyugat-Makedóniából Közép-Európába szállítása karavánokkal történt az Osztrák Birodalom Duna-menti országait, de Havasalföld (Valachia) és Moldva fejedelemségeit is érintve, amelynek következményeként a későbizánci művészet meghonosodott Közép-Európában és kapcsolatba került a barokkal. Ebben a találkozásban a Duna folyó hídként vett részt, a művészeti termékek, de ideák, mentalitások és egyéb javak szállítási útvonala is volt. A későbizánci művészet a mai Románia és Bulgária területén is megőrződött, de a mai Észak-Görögország területei is a művészeti tárgyak megrendelői közé tartoztak, hiszen a bé-

28

csi műhelyekből a kereskedők származási helyére is szállítottak műtárgyakat.

A közép-európai görögség vágya volt, hogy beilleszkedjenek és integrálódjanak a Habsburg-társadalomba, hogy átvegyék szokásaikat, a művészeti irányzatokat, amelyek a 18-19. században a császári területeken fejlődtek ki, és amelyekre a barokk, a rokokó és a későbizánci ikonfestő művészet intenzív jelenléte volt jellemző. A Habsburg Monarchia ortodox keresztény kereskedői templomaik díszítésére osztrák faszobrászokat kértek fel vagy a Monarchia területén élő ortodox művészeket. Osztrák festőktől rendeltek ikonokat, amelyek az ikonfestészet szabályait követték, de ugyanakkor a barokk stílusjegyeket is alkalmazták, amelyet a görög ortodox egyházközségek magyarországi templomaiban is felismerhetünk.

A magyarországi ortodox keresztény templomok orosz-ukrán stílusban épültek, tehát a „Szent Lépés” magasan található, díszítésük az „ortodox barokk” termékei, míg az ikonokat a térség híres festői készítették, mint Stefan Tenicki és az osztrák Anton Kuchelmeister. Látható, hogy mennyire fogékonyak voltak a görög kereskedők erre az új közép-európai művészeti irányzatra, amely a Duna folyón keresztül még Filippoupoliba (Plovdiv – Bulgária) is eljutott. Kiemelkedő példája ennek a plovdivi Szent Konstanin és Heléna templom, amely 1836. március 17-én épült fel és a metszovói faszobrász, Paszkulisz Ioannisz műve, aki „bécsi stílusban dolgozott”.

Az ortodox keresztények szülőföldjük iránt érzett nosztalgiája, az emlékek megőrzése és a dogmatikus tisztaság együtt léteztek az új hazában jelentkező szükséggel, és gyakran jelentkezett a megfelelési vágy a római katolikus Habsburg-alattvalók kulturális irányzatainak és szokásainak, amely jelenség, úgy vélem, világosan kimutatható a közép-európai ortodox közösségek egyházművészetében. Régebben szerb művészettörténészek ezt a stílust „szerb barokknak” nevezték. Természetesen, a szerb jelenlét a Habsburg-területeken 1690-től folyamatos és a stílus először a dunamenti régiók szerb templomaiban jelentkezett. Később ezzel az irányzattal dolgoztak az osztrák művészek is, mint Anton Kuchelmeister és még egy sor osztrák udvari festő, akik új erőt adtak neki, amely így a görög közösségekben is eluralkodott, olyannyira, hogy szinte az egész Monarchia ortodox közösségére jellemzővé vált ez a stílusirányzat. Megállapíthatjuk, hogy ez a sajátos közép-európai művészeti stílusirányzat nem tudott volna érvényesülni a Balkánon, hiszen olyan sajátosságokat vonultat fel – Ausztria és Magyarország ortodox keresztényeinek a közös helyi stílusa -, amely a határokat feszegeti és néhány esetben jelentősen elüt a Konstantinápoly eleste utáni idők egyházművészeti szabályaitól.

Az a kulturális jelenség, miszerint Makedóniából és Epiruszból műtárgyakat szállítottak Közép-Európába, felveti a kérdést, melyek azok az elemek, amelyeket Közép-Európából hoztak a kereskedők Epiruszba és Közép-Makedóniába. Ezt a témát különösebben nem kutatták még, de megemlíthetünk néhány példát, mint például a bécsi műhelyekből rendelt díszített Krisztus-szemfedőket (epitafiosz - επιτάφιος) vagy a keleti kolostorokból származó papírikonokat, a barokk és rokokó dísztárgyakat a nyugat-makedóniai és epiruszi házakban, s végül a közép-európai kereskedők hagyatékát. Összegzésül elmondhatjuk, hogy sok nyitott kérdés van még és szélesebb körű kutatást igényel a jelenség. A későbizánci művészet és a barokk találkozása Ausztriában és Magyarországon, ahol a nyugat-makedóniai és epiruszi kereskedők tevékenykedtek, egy új, közös művészeti nyelvet hozott létre főként a Habsburg Monarchia görög és szerb alattvalói között, amely egyben kifejezte az új hazába történő beilleszkedés iránti vágyukat, de ezzel párhuzamosan kifejezi a közép-európai ortodox keresztények mentalitását, ideáit, a kölcsönös tiszteletet és az általuk előnyben részesített művészeti stílust.

Elhangzott 2017. május 13-án, Szentendrén, a Dumtsa Jenő Emlékkonferencián.

A megyeszékhelyen több nemzetiség között a görögöké is jelentős.

Az Egri Görög Önkormányzat (EGÖ) sok ingyenes programot szervez mind a helyi görögöknek, mind e nép kultúrájára kíváncsi embereknek. Dr. Miliosz Nikolettel, önkormányzatuk képviselőjével és a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának jogi elnökhelyettesével a görögségéről, a hagyományok ápolásról beszélgettünk.

Görög vér az édesapám révén csörgedezik az ereimben (dr. Miliosz Kozmasz az EGÖ elnöke), ő és a családja a második világháborút követő görög polgárháború miatt, hosszú és küzdelmes úton jutott el Magyarországra.

Akárcsak a honfitársaik, annak idején ők is a Fejér megyei Beloianniszban, vagyis a magyarországi görög faluban telepedtek le, és kezdtek lényegében teljesen új életet – mondja visszaemlékezve Nikolett. – Fogorvosként végzett, munkalehetőség csábította Egerbe, itt ismerkedtek meg édesanyámmal. A húgommal, Katával már Magyarországon születtünk, Egerben nőttünk fel.

Nikolett természetesnek élte meg már gyermekként, hogy tulajdonképpen két kultúrának is erőteljes a jelenléte az életében.

– A szekrény tetején figyelő Demis Roussos-bakelit ugyanúgy az életem része volt – közli kissé elmerengve –, mint a fantasztikus magyar ételek, no meg a görög és a magyar nyelv sajátos keveredése. Először óvodában lepődtem meg, mikor egy-egy tárgyra más szót használtam, mint a többiek. Ott mondták, hogy „ennek nincs értelme”. Volt értelme, csak nem magyar nyelven. Később már csak be kellett mutatkoznom, hogy kitűnjön, görög a nevem, s ez el is indított egy-egy jó beszélgetést.

Amikor 1998-ban megalakult az EGÖ, akkor végre kinyílt a világ, számos addig nem létező lehetőséget kaptak, helyi görög rendezvényeket szerveztek. Ők, a gyerekek, pedig tanulhattak görögül. Ekkor már Nikolettben jobban tudatosult – ahogy ő fogalmaz –, hogy a görögsége ajándék. Ebből az ajándékból később hivatás lett.

– Mind a magyar, mind pedig a görög kultúra meghatározó szerepet játszik az életemben – magyarázza Nikolett. – Mindegyikből azt ragadom ki, amelyik bearanyozza a napom, legyen az egy jó kis görög zene, egy finom magyar étel vagy éppenséggel egy görög tájkép a falon. Mindkét kultúrát nagyon sokra értékelem, hiszen felbecsülhetetlen kincseik vannak. Magyarnak lenni éppen olyan értékes, mint görögnek, és ma, amikor már szabadon el lehet jutni szinte bárhová, nem kettősségként, hanem igenis

egységként élem meg a vegyes származásom.

Tizennégy éve tagja a Helidonaki Görög Táncegyüttesnek, s azóta tanulmányozza behatóbban és tudományos módszerek segítségével is az eredeti görög néptáncot és a görög nyelvet. Az EGÖ táncházaiban is ezt az ismerethalmazt, tudást adja tovább.

– Ahogyan minden más nemzeté, a görög kultúra ápolása is hatalmas feladat – hangsúlyozza. – Átadni azt, amit évszázadok, évezredek formáltak ekkora kinccsé, elképesztő felelősség. A célunk a görög kultúra megismertetése úgy, ahogy az Görögországban is létezik.

Rendezvényeiken a görög táncokon túl autentikus, rendszerint görög ételeket is készítenek, s kóstoltatnak vendégeikkel. „Görögország – Ahogy én látom” címmel rajzpályázatokat hirdetnek gyerekeknek, vetélkedőket tartanak, kiállításokat szerveznek.

– Sajnos manapság nem annyiszor jutok el Görögországba, ahányszor igazából szeretnék – mondja Nikolett –, de igyekszem minden kínálkozó alkalmat megragadni arra, hogy hazamehessek. Amikor nagyon hiányzik, az internet segítségével nosztalgiázom, görög ételeket eszem, görög zenét hallgatok és csak úgy, a saját kedvemre táncra is perdülök.

A hagyományainak ápolása számára a mindennapokban is elsődleges Nikolett tizenöt esztendeje, 2002 óta tagja az Egri Görög Önkormányzatnak, s éppen egy évtizede, 2007 óta a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának képviselője, utóbbinak ráadásul három éve jogi elnökhelyettese. – Nem munka ez számomra – emeli ki –, hanem hivatás, amit hatalmas örömmel csinálok, pedig nem mindig egyszerű. Egyrészt ott a görög hagyományőrzés fontossága, másrészt az asszimiláció, ami mindennapos fejtörést okoz. A görög hagyományőrzés a tevékenységem legfontosabb pillére. Rendezvényeinken túl törekszünk a megújulásra, és nagyon jólesik, amikor látjuk a csillogó szemeket az ünnepeinken. Áprilisban tartottuk a Görögök Egerben című kiállításunkat, amely azt a több száz évet mutatja be, mióta görögök élnek Egerben és Heves megyében. (megjelent a HEVES MEGYEI HIRLAPBAN, IRTA VEREBÉLYI MÁRTA)

29

Megnyílt Vaszilisz Haralambidisz görög festőművész kiállítása a Wojtyla Házban A Kecskeméti Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Karol Wojtyla Barátság Központ „Az én Görögországom” címmel időszaki kiállítást rendezett Vaszilisz Haralambidisz görög festőművész képeiből a népkonyha ebédlőjében. (Fotók: Mátyus István) A tárlatot Győri Zsolt író, természetgyógyász nyitotta meg július 28-án, pénteken délután, aki Görögországhoz és a hellén festészethez fűződő mély érzéseivel gazdagította hallgatóságát.

Méltatta a két fél szoros együttműködését, emellett áldást mondott Borisz atya, a kecskeméti Szentháromság görögkeleti templom parókusa.

kotásra - két reprodukcióra és egy eredeti festményre - licitálhattak Fehér Dezső, a Kecskeméti Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesének vezetésével. A befolyt összeget a Wojtyla Ház számára ajánlották fel a tulajdonosok, karitatív ételosztások anyagi támogatására.

Az eseményt Horeftosz Konstantin, a Kecskeméti Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is megtisztelte jelenlétével, aki több tucat görög nemzetiségű kecskeméti polgár és számos más összesen közel száz - érdeklődő társaságában tekintette meg a tárlatot.

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója pedig a népjóléti intézmény elmúlt 12 évének isteni csodájával, mennyei misztériumával ismertette meg a közönséget.

Az est házigazdája Farkas Pál, a népkonyha önkéntes szervező munkatársa volt.

A jelenlévők három, görög kikötőket ábrázoló Haralambidisz-al-

(Forrás: Keol.hu)

30 | Τα νέα μας | Híreink

Δημήτρης Δεκαβάλλας : «Θα με ενδιέφερε η δημιουργία Μουσικής Σχολής στη Βουδαπέστη» Μετά από αρκετό καιρό ξανασυναντήθηκα με τον Δημήτρη Δεκαβάλλα για ένα κυριακατικό πρωϊνό καφεδάκι στα τραπεζάκια κεντρικού καφενείου της Πλάτειας Κόσσουτ, απέναντι από το Κοινοβούλιο. Ο Δημήτρης Δεκαβάλλας είναι παγκοσμίως ένας από τους πιό καταξιωμένους εν ενεργεία καλλιτέχνες της κιθάρας. Με εμφανίσεις και συναυλιες όπως στο Carnegie Hall, της Νέας Υόρκης, στο Royal Albert Hall του Λονδίνου, και στο Wigmore Hall συνεχίζει να περιοδεύει στις πέντε Ηπείρους ενώ ο αριθμός των χωρών που έχει μαγέψει με τις εμφανίσεις του το μουσικό κοινό ξεπερνά τις 100…Ξεκίνησε τις σπουδες του σε ηλικία μόλις έξι ετών και έδωσε την πρώτη του συναυλία στα εννέα του χρόνια. Αποφοίτησε απο την Βασιλικη Ακαδημια του Λονδινου με υποτροφία, και στην μουσικη του καριέρα έχει αποκτήσει περισσότερα απο δεκαπέντε μουσικά διεθνή βραβεία. Σαν κιθαρίστας έχει εκδόσει τέσσερα προσωπικά άλμπουμ και έχει συνεργαστεί με καλλιτεχνες οπως ο Sting, και ο Andrea Bocelli κ.α. Επισης έχει δώσει ρεσιτάλ για την Αγγλική Βασιλική οικογένεια και τον Πάπα της Ρώμης. Το 2012 τιμήθηκε με τον Αγγλικό τίτλο ‘Freedom of the City of London’για τις μουσικές του παροχές στην Αγγλία. Ο Δημήτρης με την απλοϊκότητα και το ιδιαίτερο χιούμορ που τον διακρίνει απάντησε με ειλικρίνεια στις ερωτήσεις του Περιοδικού μας. Ήταν μεγάλη η τιμή που μας έκανε να μας μιλήσει με απόλυτη ειλικρίνεια όχι μόνο για τους νέους μουσικούς σταθμούς μιας εν εξελίξει επιτυχημένης διεθνούς πορείας αλλά και για τις σημαντικές προσωπικές στιγμές της ζωής του που έχουν ως βασικό σημείο αναφοράς την Βουδαπέστη. Αγαπητέ Δημήτρη έχουν περάσει 18 μήνες από την πρώτη συνέντευξη σου στον ΕΛΛΗΝΙΣΜΟ, σε ποιά ταξίδια σε έφερε το επάγγελμά σου με την μουσική και τις συναυλίες σου; Τον τελευταίο χρόνο έκανα αρκετές συναυλίες και πολλά ευχάριστα ταξίδια εξαιτίας της δουλειάς μου. Εκτος απο συναυλίες στην Ευρώπη, έκανα μια τουρνέ στην Ασία, σε χωρες οπως η Ινδία, η Κίνα, το Μύανμαρ. Επίσης τον Φλεβάρη που μας πέρασε βρέθηκα στην χώρες της Λατινικής Αμερικής, όπως την όμορφη Αργεντινή με συναυλίες στο Μπουένος Αϊρες (την πατρίδα του Τανγκό) στο Μοντεβίντεο, στην Ουρουγουάη, οπως επίσης και στο Ριο της Βραζιλίας. Είχα την τύχη να βρίσκομαι στο Ριο κατά την διάρκεια του Μεγάλου Καρναβαλιού που ήταν πράγματι μια ξεχωριστή εμπειρία. Ενα αλλο ταξιδι που με εντυπωσίασε ήταν αυτό τον Δεκέμβρη στην εξωτική Ανταρκτική. Ημουν καλεσμένος να δώσω δυο ρεσιτάλ σε ενα κρουαζιεροπλοιο με προορισμό την Ανταρκτικη με τα φανταστικά της τοπία, παγόβουνα και τις μαγευτικες άσπρες εικόνες! Και πες μας έχουν γίνει κάποιες άλλες αλλαγές στην ζωη σου; Τον τελευταίο χρόνο ζω απο μια από τις πιο όμορφες περιόδους της ζωης μου,.. Από τον Οκτώβρη του 2016 έγινα πατερας ενος υγειέστατου αγοριου με το ονομα Dávid Αλεξανδρος. Ζω υπέροχες στιγμές βλέποντας τον μέρα με την μέρα να μεγαλωνει και να χαρίζει χαμόγελα ευτυχίας παντου!

Θα σκεφτόσουν κάποια στιγμή αργότερα στη ζωή σου να σταματούσες τις περιοδίες στο εξωτερικο και τα μουσικα ταξιδια και να ασχοληθεις περισσοτερο με τον εκπαιδευτικό τομέα δημιουργώντας ίσως μια Μουσικη Σχολη στη Βουδαπεστη; Αυτό είναι κάτι που παντα με ενδιέφερε και με ενδιαφέρει να μπορώ να μοιράζομαι τις εμπειρίες μου και τις γνώσεις μου με νεους, ταλαντούχους μαθητές και φυσικά η Ουγγαρία είναι το πιο κατάλληλο μερος επειδή υπάρχει μεγάλη μουσική παράδοση και φυσικα αρκετοί ταλαντούχοι νέοι. Θα αναλάμβανες δραστηριότητες μουσικής εκπαίδευσης παιδιών και νέων στην Ουγγαρία εφόσον θα είχες χρόνο ; Βεβαίως, αυτό είναι κάτι που θα με ενδιέφερε πάρα πολυ. Θεωρώ την εκπαίδευση το σημαντικότερο κομμάτι στη ζωή μας, και φυσικά ένα κομμάτι που δεν σταματάει ποτέ στην διάρκεια της ζωής μας. Η μουσική παίζει πάρα πολύ σημαντικό ρόλο στην ζωη κάθε παιδιού και νέου, ανεξαρτήτως αν ακολουθήσουν στην συνέχεια το επάγγελμα αυτό ή όχι. Ποια κατά την γνώμη σου είναι η κατάλληλη ηλικία για ένα παιδί να αρχίσει να σχολείται σοβαρά με την μουσική και εφόσον υπάρχουν οι πρώτες βάσεις να συνεχίσει την καριέρα του ως μουσικός. Φαντάζομαι ότι από όργανο σε όργανο διαφέρει… Τα περισσότερα παιδιά που παίζουν κάποιο όργανο αποκτούν πραγματικό ενδιαφέρον για την μουσικη στα εφηβικά τους χρόνια. Βεβαίως πάντα υπάρχουν και κάποια ξεχωριστά παραδείγματα που βλεπεις παιδιά ταλέντα σε πάρα πολύ μικρή ηλικία όπως 8-9 χρονων, Συνήθως το ενδιαφέρον ξεκινάει γυρω στα 13 με 14. Για τους τραγουδιστές τα πράγματα είναι λίγο πιο διαφορετικά επειδή συνήθως η φωνη των νέων παιδιών σταθεροποιείται μετά τα 15. Σε ευχαριστούμε για την συνέντευξη αλλά και για τις ωραίες στιγμές που μοιράσθηκες μαζί μας. Εκ μέρους των αναγνωστών του ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΥ αλλά και της Ελληνικής Κοινότητας μας, σου ευχόμαστε υγεία και ευτυχία σε σένα και στην οικογένεια σου και να συνεχίσεις και στο εξής να εκπροσωπείς επάξια τα ελληνικά χρώματα στο εξωτερικό, όπως άλλωστε μας έχεις συνηθίσεις μέχρι σήμερα... ευελπιστώντας να καρποφορήσει η ιδέα σου για δημιουργία Μουσικής Σχολής στη Βουδαπέστη. Και εγώ σας ευχαριστώ για την συνέντευξη και σας εύχομαι τα καλύτερα Ανδρέας Οικονόμου

31

 32

Αφιέρωμα στο Νίκο Γιούτσο «Έμπαινε Γιούτσο», παρότρυναν χιλιάδες φίλαθλοι στο κατάμεστο «Γ. Καραϊσκάκης» επί μία δεκαετία. Μια πραγματική μηχανή των γκολ, ένας ζωντανός θρύλος του Θρύλου… Ο Νίκος Γιούτσος γεννήθηκε στις 16 Απριλίου του 1942 στο Μακροχώρι Καστοριάς αν και στο επίσημο δελτίο που υπέγραψε στον Ολυμπιακό το 1964 αναφέρεται ως έτος γέννησης του το ο Μάρτιος του 1941. Ο Νίκος Γιούτσος ήταν ένας μεγάλος σταρ της επόχης στην Ελλάδα πριν ακόμα ακουμπήσει την μπάλα. Ακούγοντας τόσες και τόσες ιστορίες για τον μεγάλο αυτό παίχτη που βρέθηκε μικρό παιδί σε ηλικία 6 χρονών στην Ουγγαρία άρχισα να συλλέγω το αρχειακό υλικό ρωτώντας συνάμα συνομήλικους με αυτόν συμπατριώτες μας οι οποίοι τον γνώριζαν είτε από τα σχολικά χρόνια στο Μπάλατονφούρεντ είτε από τις αλάνες του Ντόχανυγκιαρ, είτε τον είχαν δει να παίζει με τις ριγέ φανέλες του Όλυμπου ή τις ερυθρό – μπλέ της ουγγρικής Τσέπελ. Αξίζει να αναφερθούμε ότι στον Όλυμπο τότε έπαιζαν μαζί τον Γιούτσο και άλλοι μεγάλοι μπαλαδόροι όπως ο Τσάτσος, ο Σινάκτας κ.α. Με την Τσέπελ ο Γιούτσος έπαιξε 12 αγώνες (1962) στην Β΄Εθνική και 35 αγώνες (1963 και 1964) στην Α΄Εθνική Ουγγαρίας σημειώνοντας 17 τέρματα. Πρέπει να επισημάνουμε ότι η απόκτηση του Νίκου Γιούτσου συνέπεσε με τον ερχομό στον Ολυμπιακό του διάσημου Ούγγρου προπονητή Μάρτον Μπούκοβι και του βοηθού του, Μιχάι Λάντος. Ο Γιούτσος κέρδισε 4 πρωταθλήματα και 4 κύπελλα με τον Ολυμπιακό καθώς και δύο νταμπλ. Δεν ήταν εύκολη η μεταγραφή του στην Ελλάδα γιατί η Ουγγαρία προστάτευε τα ταλέντα της. Και ο Γιούτσος ήταν ένα από αυτά. Ακόμα κι όταν πείστηκαν οι Ούγγροι, έπρεπε να πεισθούν και οι υπεύθυνοι του Υπουργείου Εξωτερικών και να συμφωνήσουν. Την εποχή εκείνη βλέπετε, 16 χρόνια μετά το τέλος του Εμφυλίου, δεν ήταν καθόλου εύκολο να περάσεις για Έλληνα έναν που λεγόταν «Γιούτσωφ». Τελικά τα εμπόδια ξεπεράστηκαν και με την βοήθεια και της «θεάς τύχης» ο Γιούτσος που έγινε Γιούτσωφ στην Ουγγαρία και ξανάγινε Γιούτσος στην Ελλάδα. Για το ιστορικό της ωστόσο της μεταγραφής του Γιούτσου στην Ελλάδα οφείλουμε να συμπλήρώσουμε ότι ο τότε γραμματέας της ελληνικής πρεσβείας στη Βουδαπέστη, ονόματι Παππάς, είχε

μεσολαβήσει αφού ερχόμενος στην Αθήνα για μία χειρουργική επέμβαση, σε συζήτηση που είχε με τον γιατρό Βασίλη Χατζηγιάννη (σ.σ. διατελούσε και παράγοντας της ΑΕΚ), αναφέρθηκε στο ταλέντο του Γιούτσου. Τότε λοιπόν έμαθαν για το προσφυγόπουλο και ο αείμνηστος Θεόδωρος Νικολαΐδης, ο διευθυντής της εφημερίδας «Φως των Σπορ», ο οποίος συνεργάστηκε με έναν βιομήχανο, παράγοντα του Ολυμπιακού, καθώς και με τον Μανώλη Γλέζο. Η εξέχουσα αυτή προσωπικότητα του σύγχρονου Ελληνισμού ανέλαβε την αρχική προσέγγιση, ο νεαρός άσος απάντησε καταφατικά και οι «ερυθρόλευκοι» έσπευσαν να βγάλουν διαβατήριο μιας χρήσης, με φωτογραφία από δημοσίευμα ουγγρικής εφημερίδας! Επαιξε για πρώτη φορά επίσημο αγώνα με τα χρώματα του Ολυμπιακού στις 10 Ιανουαρίου του 1965 στη Λεωφόρο κόντρα στον Παναθηναϊκό. Το ματς ήταν ντέρμπι κι ο Ολυμπιακός κατάφερε να φύγει από το γήπεδο με την ισοπαλία (1-1). Ο Νίκος Γιούτσος αγωνίστηκε στον Ολυμπιακό για 10 χρόνια, από το 1964-74 (329 συμμετοχές σε όλες τις διοργανώσεις, πετυχαίνοντας 128 γκολ). Έκλεισε την ποδοσφαιρική του καριέρα στον Εθνικό Πειραιώς όπου αγωνίσθηκε από το 1974 έως το 1976 με 43 συμμετοχές και εν συνεχεία αποσύρθηκε από την ενεργό δράση. 15 φορές διεθνής με τα ελληνικά χρώματα σημειώνοντας συνολικά 6 τέρματα. Το ντεμπούτο του πραγματοποιήθηκε στις 23 Μαϊου 1965 στον εκτός έδρας αγώνα εναντίον της ΕΣΣΔ για τα προκριματικά του Μουντιάλ του 1966. Το ματς που σημάδεψε, όμως, την καριέρα του Νίκου Γιούτσου ήταν αυτό με τον Πανσερραϊκό στο “Γεώργιος Καραϊσκάκης”. Είναι η πρώτη χρονιά του Μπούκοβι και του Γιούτσου στο “λιμάνι”. Τρεις αγωνιστικές πριν το τέλος του πρωταθλήματος ο Ολυμπιακός έχει 71 βαθμούς και ο Παναθηναϊκός ακολουθούσε με 70. Οι “ερυθρόλευκοι” υποδέχονται τον Πανσερραϊκό που καίγεται για βαθμούς ώστε να μείνει στην κατηγορία. Εκείνο το ηλιόλουστο απόγευμα της 5ης Ιουνίου του 1966 στο Φαληρικό Στάδιο είχαν συγκεντρωθεί πάνω από 30.000 θεατές. Μόλις στο 10ο λεπτό ο Σιδέρης άνοιξε το σκορ με απ’ ευθείας χτύπημα φάουλ, αλλά εννέα λεπτά αργότερα ο Μπητζίδης «πάγωσε» τις εξέδρες ισοφαρίζοντας.Η πίεση των γηπεδούχων έγινε ασφυκτική, αλλά τα

33

δοκάρια και ο εκπληκτικός τερματοφύλακας των Σερρών Καρυπίδης δεν επέτρεπαν να μπει η μπάλα στα δίχτυα. Η αγωνία είχε φτάσει στο κατακόρυφο και ο Ιταλός διαιτητής Βαρατσάτι ετοιμαζόταν να βάλει τη σφυρίχτρα στο στόμα για να σφυρίξει για τελευταία φορά, όταν σε μια αναμπουμπούλα της τελευταίας στιγμής και ενώ όλοι οι παίκτες ήταν μεταξύ μικρής και μεγάλης περιοχής του Πανσερραϊκού, ο Γιούτσος με σουτ λύτρωσε τον Ολυμπιακό στο 90ο λεπτό και του έδωσε το πρωτάθλημα.

Παιδί πολιτικών προσφύγων ο Νίκος Γιούτσος ήρθε στην Ελλάδα το 1964 και μέσα σε μία δεκαετία κατάφερε όσα ελάχιστοι στο ελληνικό ποδόσφαιρο, σημαδεύοντας μία ολόκληρη γενιά. Το ντεμπούτο στη Λεωφόρο, το πρώτο γκολ στην Τούμπα, ο συγκλονιστικός αγώνας με τον Πανσερραϊκό και η φράση που έμεινε στην ιστορία “Έμπαινε Γιούτσο, έμπαινε” θα μείνουν αξέχαστα στην ιστορία. Επάξια θεωρείται ανάμεσα στους 5 καλύτερους παίχτες της ιστορίας του Ολυμπιακού.

Φημολογείται ότι στο συγκεκριμένο παιχνίδι ακούστηκε για πρώτη φορά η “θρυλική” φράση “Έμπαινε Γιούτσο, έμπαινε”! Τα... πνευματικά δικαιώματα ανήκουν σε έναν κύριο με το όνομα Νίκος που πούλαγε πασατέμπο, σάμαλι και αναψυκτικά στην κερκίδα.

Το Περιοδικό Ελληνισμός και μετά την συμπλήρωση των 75 χρόνων του Νίκου Γιούτσου, του εύχεται υγεία κάθε προσωπική χαρά και ευτυχία σε αύτον και την οικογένεια του και σύντομα να τον έχουμε κοντά μας να μας εξιστορήσει ακόμη περισσότερες ενδιαφέρουσες ιστορίες και λεπτομέρειες για την ένδοξη και πλούσια ποδοσφαιρική του δράση.

Στην τελευταία του χρονιά (1974) έβγαλε μάτια καθώς η ομάδα του τελείωσε με τον αριθμό των 102 τερμάτων ενεργητικό, ενώ ο ίδιος πέτυχε 10, εκ των οποίων ένα από απευθείας εκτέλεση κόρνερ!! Είχε το παρατσούκλι «ούζο», μιας και αγαπούσε πολύ το συγκεκριμένο αυτό ποτό. Στην ιστορία έμεινε η ατάκα κάποιου φιλάθλου όταν άκουσε από τα μεγάφωνα μια διαφήμιση για το ούζο 12: «να, ρε αυτόν (Γιούτσο) να ρωτήσετε που ξέρει»!!!*Τελευταίο του γκολ με τα ερυθρόλευκα ήταν εναντίον του Απόλλωνα στο 0-4 της Ριζούπολης, τελευταίο του ματς ήταν και πάλι εκτός έδρας με την Παναχαϊκή στην Πάτρα.Είναι 5ος σκόρερ του Ολυμπιακού με 100 γκολ πίσω από τους Σιδέρη, Αναστόπουλο, Αλεξανδρή και Τζόρτζεβιτς.Ο εγκεφαλικός αυτός άσος της Ελλάδας, όπως τον είχε αποκαλέσει ο αείμνηστος Πούσκας αποτέλεσε μέλος της περίφημης ομάδας του Γουλανδρή, με συμπαίχτες-μεγαθήρια όπως οι: Συνετόπουλος, Βίερα, Δεληκάρης, Γκαϊταντζής, Κελεσίδης, Υβ Τριαντάφυλλος κ.ά.

34

Ανδρέας Οικονόμου (πηγές: αρχείο αθλητ.εφημ.¨ΦΩΣ των Σπορ¨, αθλητική ιστοσελίδα retrosport.gr και επισ.ιστ.Ολυμπιακού)

Πήτερ Μπέσενιεϊ : Ευχαρίστως θα ξαναπετούσα μέσα στον Ισθμό της Κορίνθου Τον συνάντησα σε ένα ήσυχο καφενεδάκι της Βούδας, απλός, ευγενικός, σοβαρός αλλά και με το απαραίτητο διακριτικό χιούμορ, ο Πήτερ Μπέσενιεϊ ο Άρχοντας των Αιθέρων θα λέγαμε, χωρίς καμιά δόση υπερβολής είναι ένας άνθρωπος όπως όλοι εμείς οι κοινοί θνητοί. Κυκλοφορεί ανάμεσα μας… πολλές φορές ισως να περνάει δίπλα μας στις πολυσύχναστες πλατείες, στα σταυροδρόμια της Βουδαπέστης και στους σταθμούς του Μετρό. Σχεδόν απαρατήρητος μέσα στην απερίγραπτα βαρετή ρουτίνα της καθημερινότητας. Ο Πήτερ Μπέσενιεϊ είναι ένας καταξιωμένος διάσημος Ούγγρος πιλότος «επικίνδυνων αποστολών». Γεννήθηκε το 1956 στη Βουδαπέστη και ήταν ο εμπνευστής του Παγκοσμίου Πρωταθλήματος Red Bull Air Race, στο οποίο στέφθηκε πρωταθλητής την πρώτη του σεζόν (2003) και έκτοτε κατέχει πάντα πρωταγωνιστικό ρόλο. Ξεκίνησε την καριέρα του στις Ουγγρικές Αερογραμμές, ενώ εργάσθηκε και ως καθηγητής – εκπαιδευτής ακροβατικών στον αέρα. Στην πορεία αναδείχθηκε ως ένας από τους κορυφαίους αθλητές στην Ουγγαρία. Mοναδικές επιτυχίες του ως πιλότος που τον κατέστησαν παγκοσμίως γνωστό ήταν δύο συγκλονιστικά εγχειρήματα, αρχικά περνώντας κάτω από την Αλυσιδωτή Γέφυρα του Δούναβη, που ενώνει την Βούδα με την Πέστη αλλά και της διέλευσης μέσα από την Tiamen Cave ή αλλιώς το σπήλαιο στα Κινεζικά όρη. Στην καριέρα του έχει επιχειρήσει και άλλα πολλά παράτολμα εγχειρήματα με το αεροπλάνο του, ενώ μια μέρα μετά την Εθνική μας Εορτή στις 26 Μαρτίου του 2014 πραγματοποίησε κάτι εξαιρετικά δύσκολο και επικίνδυνο διασχίζοντας πρώτος την μήκους 6,4 χλμ Διώρυγα της Κορίνθου. Πως αισθανθήκατε διασχίζοντας την Διώρυγα της Κορίνθου πραγματοποιώντας τον μεγάλο αυτό άθλο ; Καταρχήν σας ευχαριστώ για την δυνατότητα που μου δίνετε διαμέσου του Περιοδικού ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ να ξαναθυμηθούμε το εγχείρημα αυτό που ήταν για μένα ένα μεγάλο όνειρο αφού εδώ και πολλά χρόνια προετοίμαζα την πτήση αυτή. Ήταν για μένα μεγάλη η τιμή και χαίρομαι ιδιαίτερα που με εμπιστεύτηκαν οι Ελληνες και μου επέτρεψαν να πετάξω στον Ισθμό που είναι ένα ιστορικό σημείο της Ελλάδας και αποτελούσε για μένα πάντα μια πρόκληση. Αγαπάω την Ελλάδα την επισκέπτομαι συχνά

και νοιώθω υπέροχα στην μαγευτική αυτή χώρα με την τόσο πλούσια ιστορία. Οφείλω να ομολογήσω ότι απόλαυσα ιδιαίτερα την πτήση στον Ισθμό και ήταν για μένα μια μοναδική εμπειρία. Πέστε μας για τις προετοιμασίες της παράτολμης αυτής προσπάθειας σας να πετάξετε πρώτος στον Ισθμό της Κορίνθου. Κατά πόσο περιελάμβανε τεχνικής φύσεως δυσκολίες ακόμα και για έναν έμπειρο πιλότο όπως εσείς ; Χρειάσθηκε μεγάλη προετοιμασία πράγματι για το σκοπό αυτό δύο φόρες πριν το εγχείρημα επισκέφθηκα την περιοχή του Ισθμού και βήμα προς βήμα έλεγξα επισταμένα την Διώρυγα. Εξετάζοντας τις ενδεχόμενες δυσκολίες και τα προβλήματα που τυχόν θα αντιμετώπιζα την ημέρα της πτήσης. Κατέληξα τελικά στο συμπέρασμα ότι εκτός από τις καιρικές συνθήκες λόγω των ανέμων που πνέουν και αλλάζουν συνεχώς πορεία, δημιουργούνται περίεργα ρεύματα στην περιοχή που σε συνδυασμό με την παρουσία των πουλιών αλλά και των ηλεκτρικών καλωδίων δυσκολεύουν τις προσπάθειες για την απαιτούμενη ισορροπία κατά την διάρκεια της πτήσης. Ας μην ξεχνάμε ότι στην περιοχή τέμνονται ο Σαρωνικός με τον Κορινθιάκο κόλπο γεγονός που δημιουργεί επιπρόσθετες δυσκολίες αφού με τα σκαμπανεβάσματα της ισχύος των ανέμων αυξάνεται ο βαθμός επικινδυνότητας καθιστώντας «ιδιαίτερα ενδιαφέρουσα» μια ευθυγραμμισμένη πορεία διαμέσου του Ισθμού. Θα θέλατε να μας μιλήσετε και για άλλες επικίνδυνες ακροβατικές αποστολές σας ; Εχω πραγματοποιήσει στο παρελθόν αρκετές ακροβατικές πτήσεις δεν αρνούμαι ποτέ τις προκλήσεις. Αν δω και διαπιστώσω ότι κάτι είναι ασφαλές τότε δέχομαι χωρίς δεύτερη κουβέντα να κάνω πτήσεις κάτω από γέφυρες, είτε αυτές είναι στη Βουδαπέστη, είτε στην Κίνα, στο Ρότερνταμ, στην Κουάλα-Λουμπούρ, στην Πύλη του Παραδείσου και όπου αλλού. Θα πρέπει να ξέρετε ότι όλες αυτές οι γέφυρες είναι διαφορετικού μεγέθους και ποτέ δεν μπορείς να πεις ότι είναι κάτι το εύκολο. Η κάθε μια αποτελεί μια ξεχωριστή περιπέτεια δράσης για μένα. Πρέπει να είσαι απόλυτα προετοιμασμένος, σωστός επαγγελματίας, ακριβής, να αποφεύγεις τα λάθη. Αυτός εξάλλου είναι και ο κανόνας για

35

 36

όλους όσους ασχολούνται σοβαρά και επαγγελματικά με τον αθλητισμό. Πρέπει να πάρεις στα σοβαρά ότι κάνεις και απλά να το κάνεις. Φοβάστε καθόλου όταν αναλαμβάνετε τέτοιου είδους επικίνδυνες αποστολές ; Όχι δεν φοβάμαι καθόλου. Εξάλλου αν δεν ένιωθα σίγουρος ή ασφαλής δεν θα το έκανα καθόλου. Φυσικά, υπάρχει ο παράγοντας ρίσκο αλλά ακόμα και αν οδηγώ ένα αυτοκίνητο παίρνω ένα ρίσκο. Η σύντροφος μου η Τούντε έχει μεγαλύτερη αγωνία όταν οδηγώ αυτοκίνητο παρά όταν πετάω… Δεν υπάρχει χώρος για φόβο γιατί εμπιστεύομαι τον εαυτό μου και το αεροπλάνο μου. Όπως γνωρίζουμε την μελέτη για την διάνοιξη του Ισθμού (1882) είχε αναλάβει ο Ουγγρος Στρατηγός István Türr, ενώ Αρχιμηχανικός ήταν ο Bela Gerster που είχε κάνει και τα σχέδια για την Διώρυγα του Φραγκίσκου που ανήκε στην Ουγγρική Επικράτεια. Ερχεται λοιπόν στις μέρες μας ο τρίτος Ούγγρος ο Péter Besenyei που επιτυγχάνει να πετάξει διασχίζοντας την μήκους 6,4 χλμ. Διώρυγα της Κορίνθου με ένα ειδικά σχεδιασμένο αεροπλάνο, ένα μονοθέσιο Extra 300S D-EFBY ισχύος 300+ ίππων πραγματοποιώντας έναν μοναδικό άθλο, αλλά και κάνοντας ένα πολυετές όνειρό του πραγματικότητα…. Μήπως λοιπόν μιλάμε για μια ιστορική ουγγρική τριανδρία ; (σ.σ : Χαμογελά με την σεμνοτητα που τον διακρίνει…και μου εξηγεί ότι ¨άλλο το ένα άλλο το άλλο¨, κατά βάσει όμως η σκέψη μου φαίνεται να του αρέσει) Ηταν πράγματι ένα από τα πιο δυσκολότερα εγχειρήματά μου, μιας και το κανάλι έχει μεγάλο μήκος, είναι στενό, έχει εμπόδια πάνω από τη γέφυρα και έχει, επίσης, δυνατά ρεύματα αέρα. Η πτήση ήταν τέλεια, ο καιρός ήταν πολύ καλός, δεν υπήρχαν δυνατοί άνεμοι, παρά μόνο λίγα πουλιά που πετούσαν πολύ κοντά μου, τα οποία και κατάφερα να αποφύγω. Θεωρώ ότι ήταν καταπληκτικά, το απόλαυσα πραγματικά, η τοποθεσία είναι μοναδική και χαίρομαι που μου δόθηκε η ευκαιρία να πετάξω σε ένα τόσο ιστορικό μέρος. Ήταν μια από τις πιο εντυπωσιακές στιγμές στη ζωή μου. Του χρόνου, στις 25 Ιουλίου του 2018 συμπληρώνονται ακριβώς 125 χρόνια από την ημέρα (25.7.1893) που αποπερατώθηκε το μεγαλιώδες αυτό έργο και έγιναν τα εγκαίνια από τον τότε Ελληνα Πρωθυπουργό Σ.Σωτηρόπουλο. Στην επίτευξη του μεγάλου αυτού τεχνικού άθλου που ολοκληρώθηκε σε 11 χρόνια συμμετείχαν περί τις 3 χιλιάδες εργατών ενώ χρησιμοποιήθηκαν τα τελειότερα μηχανικά μέσα της εποχής. Στις εορταστικές εκδηλώσεις στο Ισθμό της Κορίνθου για την επέτειο δεν θα μπορούσε να είναι απών ο Péter Besenyei… Σας ευχαριστώ πολύ για την πρόσκληση εφόσον με καλέσουν οι αρμόδιοι οργανωτικοί φορείς θα είναι μεγάλη τιμή για μένα να είμαι εκεί. Νιώθω υπέροχα όταν βρίσκομαι στην Ελλάδα σε αυτή την μαγευτική και γεμάτη πλούσια ιστορία χώρα… Εκ μέρους των αναγνωστών του ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΥ αλλά και της Ελληνικής Κοινότητας μας ευχόμάστε τα καλλίτερα σε σας και την οικογένεια σας και να σας ξαναδούμε σύντομα να διασχίζεται για μια άκομη φορά την Διώρυγα της Κορίνθου… Ευχαρίστως θα ξαναπετούσα μέσα στον Ισθμό της Κορίνθου, σας ευχαριστώ και εγώ για την συνέντευξη. Ανδρέας Οικονόμου

37

FEJEZETEK A MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK TÖRTÉNETÉBŐL

1

Sorozatunkban olyan személyeket igyekszünk bemutatni, akik közismertek Görögországban, és életük valamely szakaszában a magyarországi görög emigrációval is kapcsolatba kerültek. Nem kívánjuk címkézni ezeket a személyeket, egyszerűen igyekszünk bemutatni életútjukat, s az olvasóra bízzuk, hogyan ítélik azt meg. Tesszük ezt azért is, mert úgy véljük, a magyarországi görög politikai emigráció jelentősége nincs kellőképpen hangsúlyozva a korszak kutatói által. Fontos személyek fordultak itt meg, fontos események történtek, amelyek kihatással voltak a görög vagy a ciprusi közéletre, legyen szó a politikáról, a sportról vagy akár a művészetről.

Rákosiék képezték ki a görög katonai junta főideológusát Mindjárt az első személy, akit bemutatunk, óriási megosztó személyiség. Egy olyan emberről írunk, aki a kommunizmustól indulva eljut egészen a görög katonai juntáig. Kézenfekvő magyarázat, hogy soha nem is volt kommunista, biztosan jobboldali ügynök volt, de a kérdés ennél összetettebb.

A görög politikai emigráns egyesület archívumában az 1954-es összeírás dokumentumai között bukkantunk Georgalasz Georgiosz személyi lapjára, melyen a következő jegyzet szerepel: „Egyiptom, Görögország, a nemzetbiztonság ügynöke.” Jelzik továbbá, hogy 1956-ban távozott az országból.

Közismert, hogy az egyiptomi görög diaszpóra igen jelentős volt egészen az 1950-es évekig, amikor a görögök tömegesen hagyták el az országot Nasszer egyiptomi elnök soviniszta rendszere miatt. Magyarországon is több görög emigráns egyiptomi születésű volt, közöttük volt Papadimitriu Nikosz, a Magyar Rádió munkatársa, de Benatosz Evangelosz, az emigráció kiváló pedagógusa, a Magyarországi Görögök Kulturális Egyesületének korábbi elnöke is.

Gyermekévek, EPON, politikai emigráció Aposztolidisz Renosz újságíró 1994-ben másfél órás interjút tett közzé a junta volt miniszterével, amelyben nagyon sok információ elhangzik a magyarországi görög emigrációról is.

Georgalasz Georgiosz 1928-ban született Kairóban, dodekanészoszi származású kispolgári családban. Tizenöt évesen került kapcsolatba a kommunista mozgalommal. Renosz arról is faggatta Georgalaszt, hogyan lesz egy polgári család gyermekéből kommunista. Válasza az volt, hogy amint kinyitotta otthon az ajtót és kilépett az utcára, elé tárult a nyomor. A kizsákmányolás, a munkanélküliség elleni küzdelem vezette a mozgalomba, ahol az ismert tevékenységeket űzte: újságokat árult, szórólapokat osztogatott. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, a jogi egyetemet választotta, így került Athénba, a Nemzeti Kapodisztriasz Egyetemre. Ekkor már 1947-et írtak, és javában tartott a görög polgárháború. Nagyon hamar az EPON (Görög Ifjak Országos Szervezete) valamennyi görögországi egyetem által megválasztott általános titkárává választották. Georgalaszt kommunista tevékenysége miatt letartóztatták, majd amikor 1948. május 1-jén kihallgatásra a katonai bíróságra vezették, a kommunista mozgalom, egészen pontosan annak militáris szervezete, az OPLA (A Nép Harcosainak Védelmi Szervezete) éppen akkor követett el halálos kimenetelű merényletet Hrisztosz Ladasz igazságügyi miniszterrel szemben. A merénylet közvetlenül a bíróság mellett történt, és a nagy felfordulásban Georgalasznak sikerült megszöknie kihallgatói elől. Hamis egyiptomi útlevéllel először Kairóba távozott, majd onnan Párizsba, a görög politikai emigráció egyik szellemi központjába vezetett az útja. Párizsi összekötője nem más volt, mint Makrisz Agamemnon, az ismert szobrász, aki maga is Magyarországra került a következő években. Georgalasz 1949-ben került Budapestre. Az EPON titkáraként előbb 1950-ben Prágában és Bécsben képviselte nemzetközi tanácskozásokon a görög baloldali fiatalokat, majd 1951-ben Budapesten is. Még Prágában ismeretséget kötött Szerafim Maximosszal is, akit az interjúban nagyszerű, értékes embernek nevezett. (A marxista közgazdász, újságíró a kezdetektől, 1918-tól aktív tagja volt a Görög Kommunista Pártnak, a GKP larisszai országgyűlési képviselőjévé választották 1926-ban.

A párt 1928-ban kizárta tagjai sorából, mivel véleménykülönbség merült fel a hivatalos pártvezetés és közte. Részt vett a Nemzeti Ellenállásban az EAM tagjaként. A II. világháború végén kérte újbóli felvételét a pártba, de azt elutasították. Ennek ellenére a görög polgárháború alatt a népi demokráciákban az Ideiglenes Demokratikus Kormány képviselőjeként tevékenykedett, a „Szabad Görögország” párizsi tudósítója is volt. A polgárháború után

38

Prágában élt, majd néhány évvel később Bécsben telepedett le. Haláláig levelezett a párttal, hogy tagságát visszanyerje, de mindhiába. Végül az alkoholizmusba menekült és teljes szegénységben hunyt el 1962-ben.)

Georgalasz Budapesten az emigránsok megszokott életét élte, részt vett a kolhozokban zajló munkákban, egyes források szerint a menekült gyermekek tanáraként is tevékenykedett. A magyar fővárosban ismerte meg 1951-ben Zahariadisz Nikoszt, a Görög Kommunista Párt főtitkárát is, akiről szintén elismerően beszélt az interjúban. Mint mondta „a kommunizmus kritériumai szerint” nála nagyszerűbb ember nem volt a GKP soraiban. A pártfőtitkárnak köszönhetően végezte el a pártfőiskolát, a propaganda, az ún. agit-prop szakértője lett, és a Magyar Rádió görög nyelvű adásának szerkesztőjeként dolgozott. Szakterülete lett a politikai hadviselés. A Magyar Távirati Iroda angliai, franciaországi tudósítójaként is dolgozott. Franciaországban politikai pszichológiát, szociológiát és filozófiát is tanult. Budapesten a rádiónál munkatársai voltak többek között Hadzisz Dimitrisz, Dellagrammatikasz Jannisz, Kritikosz Miltiadisz, Papadimitriu Nikosz és Vasziliu Jorgosz, a későbbi ciprusi köztársasági elnök is. Georgalasz a gyakorlatban megélt kommunizmus hatására felülvizsgálta addigi ideológiai nézeteit. A magyarországi évekre úgy emlékszik vissza, hogy Nagy Imréék az „emberarcú kommunizmust” kívánták megvalósítani, és ő ezzel szimpatizált. Úgy vélte, hogy a Maximoszhoz hasonló teoretikusok hittek a marxizmus elméletében, ám a kommunista pártoknak eszük ágában sem volt a gyakorlatba átültetni azokat. Sztálin vagy Rákosi sem a kommunizmus elméletét valósították meg, a pártcélok nem egyeztek a marxizmus elméletével. Személyesen is megismerte Nagy Imrét, s ő is „revizionista” lett. Az 1956-os eseményekről beszélve kijelentette: a magyar forradalom előzmények nélküli volt, a semmiből robbant ki. Szerinte szó sem volt a világháború előtti rendszer restaurációjának szándékáról. A forradalmat munkások, egyetemisták és kommunisták robbantották ki. A magyar forradalmat a „második októberi forradalomnak” is nevezte írásaiban.

A Magyar Rádióban dolgozva közeli barátságba került Hadzisz Dimitrisszel is. Kezdetben a Hajós utcában laktak egy szolgálati lakásban, sokat beszélgettek, néha-néha még sakkoztak is. Hadziszt óriási tehetségnek tartotta, de Georgalasz úgy véli, hogy Hadzisz tehetségének 90 százaléka elveszett, azt nem tudta kibontakoztatni. Hadzisznak Georgalasz szerint egy állandó megfelelési kényszere volt a párt felé, a polgárháború évei alatt ugyanis Hadziszt is kizárták a pártból, mert úgy vélték, nem volt hű annak elveihez. Ez volt az oka annak, hogy Hadzisz folyton bizonygatni akarta hűségét. Georgalasz elbeszélése szerint amikor az ún. „eranót” gyűjtötték a görögországi politikai bebörtönzöttek megsegítésére, míg más dolgozók legfeljebb a keresetük 20 százalékát fizették be eranónak, Hadzisz fizetésének a felét odaadta. Ezért voltak egzisztenciális nehézségei, és csak munkatársai és barátai támogatásával tudott megélni.

Szerinte Hadzisz sosem volt kommunista, de igyekezett annak látszódni. Georgalasz szerint nem volt elég ereje a lázadásra.

(Ez az 1950-es évekre igaz is lehet, ám Hadzisznak 1968-ban már nem voltak lelkiismereti problémái, amikor a Budapesten bekövetkezett pártszakadás után ő is a „frakcionistákhoz”, az ún. „belső irodához” csatlakozott.)

Velük egy házban élt Anasztasziadisz Szteliosz festőművész is.

Amikor Georgalasz 1956 szeptemberében Egyiptomba készült, hogy Hruscsov látogatásáról tudósítson, csak Hadzisz és Anasztasziadisz tudták, hogy nem fog visszatérni. Utolsó közös estéjüket a Margitszigeten töltötték, ahol a parkban sétáltak és „olasz” fagyit ettek. Georgalasz említést tett a Benczúr utcai „rádiós” lakásokról is. Hadzisz azért nem ott lakott, mert magyar

felesége volt, és a Benczúr utcai szolgálati lakásokban magyarok

nem lakhattak, csak más nemzetiségű kommunisták.

Makrisz Agamemnonról is szót ejtett Georgalasz. Úgy véli, a művész a szovjet rendszer kiszolgálója lett 1956 után, és elárulta a művésztársait, akik nem értettek egyet a rendszerrel vagy nem akaródzott nekik egy-egy művet elkészíteni. Georgalasz hozzátette: felesége, a jugoszláv származású Zizi – Makrisszal ellentétben - soha „nem árulta el a művészetet”.

Visszatérés Görögországba, a „szovjetológia” specialistája Georgalasznak Sztálin halála és Nagy Imre időleges felemelkedése reményt adtak, ám Nagy Imre 1955-ös leváltása meggyőzte arról, hogy a hiba a rendszerben van. Amikor 1956-ban az MTI tudósítójaként Szuezbe utazott, hogy Nyikita Hruscsov szovjet főtitkár látogatásáról tudósítson, amint Egyiptomba érkezett, a görög nagykövetségre vezetett az útja, ahol engedélyt kért, hogy hazatérjen Görögországba.1957. január 1-jén hajón érkezett meg a pireuszi kikötőbe, ahol őrizetbe vették és börtönbe vitték.

Megkezdődött ügyének tárgyalása, s végül felmentették a vádak alól, és állást ajánlottak neki a Központi Információs Hivatalnál (KIP), azaz a görög titkosszolgálatnál.

Itt kell megállnunk az életút tanulmányozásánál. Bírósági eljárásáról nagyon kevés információ van, de a tény, hogy felmentették és még állami állást is ajánlottak neki, megerősíti azt a feltevést, hogy ez az a pillanat, amikor a görög titkosszolgálat „felfedezte” magának a szovjet típusú államberendezkedés szakértőjét és alkut ajánlhatott neki. Georgalasz Magyarországon a „politikai hadviselés” specialistája lett, megismerte a sztálinista-szovjet állam működését, a rendszer pszichológiáját. A görög szolgálatok kapva kaptak a lehetőségen, amikor a kommunizmusból kiábrándult propagandaszakember görög földre lépett. Az Alexandrosz Papagosz kormánya (1952-1955) által a CIA mintájára 1953-ban létrehozott KIP a rendőrség és a hadsereg állományában szolgálók oktatására szerződött Georgalasszal.

Még 1957-ben tagja lett a Görög Kulturális Körnek, amely a nemzeti felvilágosítást tűzte ki fő céljául. Olyan tagjai is voltak, mint Meniosz Kucojorgasz, a későbbi kormánytag Andreasz Papandreu (PASZOK) kormányában. Georgalasz 1958-ban a Kommunizmus Elleni Küzdelem Speciális Tanácsadó Testületének lett a tagja. A vele készült interjúban úgy fogalmazott: ő nem a kapitalizmus szolgálatában küzdött a kommunizmus ellen, hanem azért, hogy az megszűnjön abban a formájában,

amelyben létezik. Vagyis nem a kapitalizmust kívánta szolgálni, hanem a kommunizmust kívánta megdönteni. Úgy vélte, a kommunizmusnak a keleti blokkban megvalósított formája felnagyítja a kapitalizmus gyengeségeit, azokat a kirakatba teszi, de „nem gyógyítja a beteget, hanem megöli azt”. A Tanácsadó Testületben részt vettek a KIP vezetői mellett Georgiosz Papadopulosz, a junta későbbi vezetője, de Lefterisz Sztavridisz is, aki 1924-26 között a Görög Kommunista Párt főtitkári tisztségét töltötte be.

Georgalasz egészen 1964-ig tagja volt a miniszterelnök melletti információs bizottságnak. A jobboldali pártoknak azt ajánlotta, hogy ellensúlyozván a baloldali megmozdulásokat, szeparált módon szervezzék meg a pártrendezvényeiket az egyes városokban, ahol a baloldali szervezetek nem tudják azokat demonstrációikkal megzavarni. 1958-tól 1970-ig a fegyveres erők speciális munkatársa lett, a katonaságnak és a büntetés-végrehajtásnak oktatott „pszichikai hadviselést” és „szovjetológiát”.

Egyes elemzők főként az ő tevékenységének tulajdonítják az akkori egyetemi jobboldali ifjúság nacionalista irányváltását.

1960 és 1964 között jelent meg szerkesztésében a „Szovjetológia” című lap, amelyet Georgiosz Papandreu kormánya tiltott be. Az újságnak erősen nacionalista és antikommunista stílusa volt. Elemzők is elismerik, hogy Georgalasz igen pontos analízist adott a vasfüggöny mögötti világról. A lap betiltása után indította útjára az „Új Demokrácia” című lapot. 1965-ben politikai pártot alapított, az „Új Görög Demokrácia Szövetségét”.

Szerepvállalások a junta évei alatt Későbbi interjúkban Georgalasz elismerte, hogy habár voltak információi az 1967. április 21-i katonai puccs előkészületeiről, arról nem tájékoztatta Panajotisz Kanellopulosz kormányfőt, aki 1967. május 28-ra írt ki választásokat. Georgalasz tudta, hogy nem lesznek választások. Április 21-én a görög hadsereg átvette a hatalmat. A junta alatt először első számú kormányszóvivőként tevékenykedett, majd a javaslatára létrehozott Sajtó és Információs Főtitkárság vezetője lett. 1970. június 29-én nevezték ki a miniszterelnökséget vezető államtitkárnak. Első beszédében másnap a „nyitás az új generáció felé” kifejezést használta.

Amikor októberben a választások esetleges kiírásáról kérdezték, kijelentette: „a választások nem a jelen, hanem a jövő témája”.

Hozzátette: „valamikor lesznek választások, de addig még sok mindent el kell végeznünk. Nem létezik időpont a választásokra, nem is létezhet még.” 1971. március 17-én a görög politikusok közül talán elsőként emelt szót az akkori jugoszláviai macedón

39

köztársaság megnyilvánulásai miatt, melyek a „makedón nemzet” létezését tényként kezelték. Felrótta a jugoszláv szövetségi kormánynak, hogy a szövetségi tagállamok decentralizálásának következtében az egyik tagállam a központitól eltérő, önálló külpolitikát folytathat. Georgalasz törekvése az volt, hogy az 1967. április 21-én létrejött kormány politikailag ellenőrizhető legyen, és feltett szándéka volt egy politikai mozgalom létrehozása, amellyel részt venne a jövőbeni választásokon. 1971. augusztus 26-án Papadopulosz belügyi államtitkárrá, illetve Kréta kormányzójává nevezte ki, majd később újra visszatért a Sajtó Főtitkárság vezetéséhez. Amikor 1971 októberében az Egyesült Államok görög származású alelnöke, Szpirosz Agniou (Anagnosztopulosz) Görögországba látogatott, találkozót kért Georgalasztól, és biztosította arról, hogy Papadopulosz elmozdítása esetén egy Georgalasz által vezetett kormány az Egyesült Államoktól minden támogatást megkapna.

Georgalasz 1973. október 8-án lemondott minden felelős tisztségéről, amikor Szpirosz Markenzisz alakított kormányt, és végképp eltávolodott a juntától, amikor Papadopulosz bukása után Dimitriosz Ioannidisz ragadta magához a hatalmat.

A junta utáni időszaktól Georgalasz 2016-os haláláig

Mivel nyugdíjától megfosztották, Georgalasz egyetlen bevételi forrása a könyveiből származott. 2016. december 25-én hunyt el vagyontalanul, családjának még a temetés költségeinek előteremtése is problémát jelentett. Halála előtt készült el 800 oldalas „Önéletrajzával”, amely 2017 első hónapjaiban jelent meg.

A forradalmat munkások, egyetemisták és kommunisták robbantották ki.

A magyar forradalmat a „második októberi forradalomnak” is nevezte írásaiban.

A junta bukását követően őt is perbe fogták, mint a juntával együttműködő politikust. Az 1967. április 21-i hatalomátvételért nem vádolták, de az 1973. június 1-jei államforma-változtatás aláírásáért igen. Papadopuloszék ekkor kiáltották ki az elnöki köztársaságot, amelynek első elnöke maga Georgiosz Papadopulosz lett. Georgalasz be tudta bizonyítani, hogy ő ezt a rendeletet nem írta alá, ezért végül nem ítélték el. Olyan cikk jelent meg ebben az időszakban az egyik folyóiratban, amely szerint a juntát követően Georgalasz és még néhány társa Papadopulosz és Ioannidisz meggyilkolására szövetkeztek volna. Georgalasz cáfolta a cikk állításait és provokációnak nevezte azokat. Olyan híradások is megjelentek, melyek szerint Georgalasz meg kívánta buktatni Kosztantinosz Karamanliszt, a junta bukása utáni köztársasági elnököt és II. Konstantin király visszatérését készítette elő. Grigorisz Lambrakisz 1963-as megyilkolásáért is a KIP-et, Georgalaszt és Papadopuloszt vádolták 2003-ban egyes írások, feltételezvén, hogy Karamanlisz eltávolításával a junta számára kívánták előkészíteni a terepet.

1978-as felmentése után Georgalasz konzervatív-nacionalista újságok szerkesztésében működött közre, nacionalista politikai mozgalmakat támogatott. Később a görög nép eredetét kutatta, számos könyvet jelentetett meg a témában. Élete utolsó szakaszának ismertebb közjátéka a mai kormánypárt ANEL (Független Görögök) vezetőjével folytatott nyilvános vitája. Georgalasz azt állította, hogy a Panosz Kammenosz neve alatt megjelent „Terror, elmélet és gyakorlat” című könyv valódi szerzője ő volt, és a szerzői díjat nem fizette ki neki teljes egészében a politikus. Kammenosz rágalmazásnak titulálta a vádakat, ám sokan

40

tényként kezelik, hogy a könyvben bizonyos részletek fellelhetők Georgalasz egyes korábban megjelent könyveiben.

Georgalasz a parlamentarizmus és a totalitárius rendszerek ellen is volt. A parlamentarizmust nem tartotta valódi demokráciának, úgy vélte, nincsenek valódi választások, mert azokon nem a nép, hanem a gazdasági erők választanak maguknak kormányt. A parlamentarizmust a kevesek hatalmának nevezte, de a kommunizmust még a parlamentarizmusnál is nagyobb veszélynek tartotta.

Papadopuloszt alulműveltnek tartotta, és nem igazán értett egyet a junta alatti kormányzásával. Papadopulosz rendszerének bukása megjósolható volt szerinte.

Georgalasz Georgiosz életútját sokan sokféleképpen értelmezik.

Egy biztos: fanatikus antikommunistává a sztálinista-rákosista Magyarországon vált, itt ábrándult ki a kommunizmus eszméjéből.

De itt is lett a kommunizmus pszichológiájának szakértője, az itt szerzett ismereteit „hasznosította” a fasizálódó Görögországban, majd a katonai junta alatt. Életművét tulajdonképpen a Rákosi-rendszerben szerzett tapasztalatai alapozták meg.

Lehet olyan értelmezést is adni az életútnak, hogy Georgalasz már eleve a jobboldal ügynökeként érkezett Magyarországra, de akkor nagyon ügyesen kellett lavíroznia abban a mozgalomban, ahol még az olyan meggyőződéses kommunistákat is, mint Kádár János, börtönbe vetették mindenféle koholt vádakkal. Pont egy valódi jobboldali ügynök úszta volna meg? Sokkal inkább elfogadható az a magyarázat, hogy másokhoz hasonlóan a rákosista Magyarország a kommunistaként az országba érkező fiatalt világnézete felülvizsgálatára kényszerítette. Más kérdés, hogy ez nem jelentené feltétlenül azt, hogy a nacionalizmus felé forduljon egy politikus, mert mások példája is cáfolja ezt, ám a korabeli Görögországban az antikommunizmus szinte egyet jelentett a szélsőjobboldali mozgalmakkal.

Agárdi B. Szpírosz

(Sorozatunk következő részében Vasziliu Jorgoszt, a Ciprusi Köztársaság egykori elnökét mutatjuk be.)

Θερινή Κατασκήνωση στην Ελλάδα 2017 Η καλοκαιρινή κατασκήνωση για την διατήρηση του ελληνικού πολιτισμού του 2017 διοργανώθηκε από την Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας και το 12τάξιο Συμπληρωματικό Σχολείο Ελληνικών Μανώλης Γλέζος και έλαβε χώρα στην κατασκήνωση Τσαφ-Τσουφ Εξπρές της Βόρειας Ελλάδας μεταξύ 20 – 30 Ιουνίου 2017. Η κατασκήνωση βρίσκεται στο δεύτερο πόδι της Χαλκιδικής, που ονομάζεται Σιθωνία, κοντά στο χωριό Λαγομάντρα, στη πλάγια ενός βουνού. Λειτουργεί εδώ και δύο χρόνια ως μικρός αδελφός της κατασκήνωσης Τσαφ-Τσουφ με δυνατότητα υποδοχής 240 παιδιών. Ξεκινήσαμε από την Ουγγαρία στις 20 Ιουνίου 2017 με λεωφορείο, 69 παιδιά 7 – 14 ετών και 6 ενήλικοι συνοδοί. Τα παιδιά ήταν κυρίως μαθητές του Σχολείου Μανώλης Γλέζος, αλλά ήρθαν και 15 παιδιά από το Δημοτικό Σχολείο Νίκος Μπελογιάννης. Στην κατασκήνωση φτάσαμε τη νύχτα, όπου μας υποδέχτηκαν με μεγάλη αγάπη. Οφείλουμε να πούμε μεγάλο ευχαριστώ στο προσωπικό της κατασκήνωσης, τον κ. Μπάμπη που ήταν η αρχηγός, στην κα Μαργαρίτα υπαρχηγό, που ήταν η κοινοτάρχης μας, οι οποίοι πάντα ήταν στη διάθεσή μας και με αγάπη μάς βοήθησαν σε κάθε περίσταση, καθώς και στους υπόλοιπους, στο Ζήση και τη Χριστίνα, τους ναυαγοσώστες, τους άλλους κοινοτάρχες, το προσωπικό ψυχαγωγίας, το μάγειρά μας τον Νίκο, που κάθε μέρα μας μαγείρευε νόστιμα φαγητά, τον γιατρό μας κ. Μαργαρίτη, που υπομονετικά και ευσυνειδήτως θεράπευε κάθε πόνο μας, το νυχτερινό θυρωρό τον Μάριο, που με υπομονή προσπαθούσε να πείθει τις άυπνες κουκουβάγιες να πάνε για ύπνο, και ήταν στη διάθεσή μας ως οδηγός, τις καθαρίστριες, τους βοηθούς στην κουζίνα, εθελοντές και όλους που προσπάθησαν να ομορφαίνουν τις 9 μέρες που περάσαμε εκεί. Γρήγορα αφομοιωθήκαμε στην καθημερινή ζωή της κατασκήνωσης. Ως ομάδα που ήρθε πιο αργά, έπρεπε κι εμείς να επιλέξουμε ένα όνομα που έχει σχέση με κάποιο θαλασσινό ζώο και κάποιο χρώμα. Οι άλλες δυο ομάδες επιλέξανε τα ονόματα Ιπποκαμπλέ και Καλαμαύροι. Εμείς μετά από λίγη σκέψη καταλήξαμε στο όνομα Γλαρόζ. Ετοιμάσαμε και σημαία στην ομάδα μας, την οποία πηγαίναμε παντού μαζί μας, σε κάθε εκδήλωση, ακόμα και στην παραλία. Μια τυπική μέρα μας ξεκινούσε στις 8.30 το πρωί με το ξύπνημα, το οποίο ακολουθούσε η πρωινή γυμναστική, και στις 9.30 το πρωινό. Στις 10.30 κατεβαίναμε στη θάλασσα, που ήταν 100 μέτρα προς τα κάτω. Αφού η κατασκήνωση ήταν στην πλάγια του βουνού, πάνω-κάτω κυκλοφορούσαμε συνέχεια. Στη θάλασσα ήμασταν μέχρι τις 12.30. Εκεί εκτός από μπάνιο τα παιδιά είχαν τη δυνατότητα να δοκιμάσουν τη θαλασσινή τσουλήθρα, το καγιάκ, υπήρχαν διαγωνισμοί μεταξύ των ομάδων, καθώς και χορός στη θάλασσα και στην παραλία. Μετά κάναμε όλοι ντους, και στη 13.30 ακολουθούσε το μεσημεριανό γεύμα. Μετά από το μεσημεριανό ήταν η γενική ανάπαυση 15 – 17. Στις 17.15 παίρναμε το απογευματινό μας. 18 – 19 είχαμε διαφορετικές ομαδικές δραστηριότητες ανά δωμάτια, κάθε μέρα κάναμε και από κάτι άλλο, όπως αθλητισμό (ποδόσφαιρο, μπάσκετ, βόλεϊ, μπάντμιντον, πινγκ-

πονγκ, τοξοβολία, survivor, τζούντο), χορό, χειροτεχνία και πισίνα, η οποία ήταν η πιο δημοφιλής στη μεγάλη ζέστη. Στις απογευματινές δραστηριότητες ήταν και οι διαγωνισμοί. Πήραμε μέρος σε αθλητικό διαγωνισμό, στο τάβλι, σκάκι κτλ. όπου ένας μαθητής του σχολείου μας ο Κωνσταντίνος Παπαβραμίδης κέρδισε τον διαγωνισμό στο τάβλι, και άλλος μαθητής μας ο Χαράλαμπος Χρυσοστομίδης βγήκε δεύτερος στο σκάκι. Το απόγευμα από τις 19 και μετά τα παιδιά είχαν ελεύθερο χρόνο. Στις 20.30 ξεκινούσε το βραδινό γεύμα και 21.30 – 23.00 ήταν η βραδινή ψυχαγωγία, όπου με παιχνιδιάρικους διαγωνισμούς, παρουσίαση χορών, ταινίες, καρναβάλι κτλ. διασκέδαζαν τα παιδιά. Στα προγράμματα συμμετείχε ενεργά και η ομάδα Γλαρόζ. Ένα βράδυ π.χ. παρουσίασαν μια χορογραφία για το Ζορμπά, και όταν ήταν ο διαγωνισμός «Ποιος ξέρει τι;», τα παιδιά μας συμμετείχαν σε πολλούς τομείς, π.χ. σε ταχυδακτυλουργία, χορό break, samba, μπαλέτο, και έδειξαν το ταλέντο τους. Η βραδιά πάντα τελείωνε με κοινό χορό. Η μέρα έκλεινε στις 23.30 το βράδυ. Τις συνηθισμένες μέρες της κατασκήνωσης εμπλουτίσαμε με εκδρομές. Επισκεφτήκαμε δύο φορές την ωραία πόλη Νέο Μαρμαρά, όπου τα παιδιά είχαν την ευκαιρία να αγοράσουν δώρα. Πήραμε μέρος σε ολοήμερη εκδρομή, όταν κάναμε κρουαζιέρα κοντά στα μοναστήρια του βουνού Άθως, ταΐσαμε γλάρους, κάναμε βόλτα στην Ουρανούπολη, που είναι η συνοριακή πόλη της μοναστικής κοινότητας του Αγίου Όρους, και στην επιστροφή απολαύσαμε την παρουσίαση παραδοσιακών χορών στο καράβι. Μια άλλη μέρα τα παιδιά πήραν μέρος σε εκδρομή καγιάκ που ξεκίνησε από την Βουρβουρού, και κωπηλάτησαν ως το απέναντι νησί, όπου έφαγαν φρούτα, ήπιαν αναψυκτικά και έκαναν μπάνιο στη θάλασσα, και μετά γύρισαν πίσω με το καγιάκ. Οι πιο τολμηροί και γυμνασμένοι έκαναν και πεζοπορία, που ξεκίνησε στις 5 το απόγευμα με την καθοδήγηση του αρχηγού της κατασκήνωσης, του κ. Μπάμπη. Τα παιδιά περπάτησαν 15χλμ περνώντας το βουνό και κατέληξαν στην άλλη πλευρά, όπου έκαναν μπάνιο στη θάλασσα. Οι μέρες πέρασαν γρήγορα και ήρθε η τελευταία βραδιά, όπου παρουσιάσαμε εν συντομία τη ζωή των Ελλήνων της Ουγγαρίας και των δυο ελληνικών σχολείων, κάτι που όλα τα παιδιά άκουσαν με μεγάλο ενδιαφέρον. Οι 9 μέρες στην κατασκήνωση ήταν καλή ευκαιρία να γνωριστούν μεταξύ τους καλύτερα τα παιδιά, έγιναν καινούριες φιλίες, δημιουργήθηκαν έρωτες, όχι μόνο μεταξύ των παιδιών μας, αλλά με τα άλλα Ελληνόπουλα της κατασκήνωσης. Ελπίζω να πέρασαν καλά όλοι και να γύρισαν πίσω με ωραίες αναμνήσεις, και να δοθεί η ευκαιρία και του χρόνου να περάσουμε αξέχαστες μέρες στην κατασκήνωση Τσαφ-Τσουφ Εξπρές.

Εντιτ Βένγκρινιακ

41

Görögországi tábor 2017 - Tsaf tsouf Express

A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és a Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola által megszervezett görög nyári hagyományőrző tábor 2017 nyarán Görögország Tsaf Tsouf Express gyermektáborában zajlott 2017. június 20 – 30. között.

A tábor Chalkidiki félszigetének második, Sithonia nevű lábán található Lagomandra település közelében egy hegy oldalában. Két éve működik a 240 gyermek fogadására alkalmas tábor, mint a Tsaf tsouf tábor kistestvére.

Magyarországról 2017. június 20-án indultunk el autóbusszal, 69 gyermekkel, akik 7 – 14 év közöttiek, és 6 felnőtt kísérővel. A gyerekek nagyrészt a Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Görög Nyelvoktató Iskola tanulói voltak, de 15 tanuló érkezett a Nikosz Beloiannisz Általános Iskolából is.

A táborba éjjel érkeztünk meg, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Köszönettel tartozunk a tábor minden dolgozójának, a táborvezető Babisznak, a helyettesének, Margaritának, aki a mi közösségünk vezetője is volt, akik kedvesen és készségesen álltak mindig a rendelkezésünkre, Ziszisznek és Krisztinának, az úszómestereknek, a többi közösség vezetőinek, a szórakoztató személyzetnek, Nikosznak, a szakácsnak, aki minden nap finom ételekkel kényeztetett minket, Margaritisz doktor úrnak, aki türelmesen és lelkiismeretesen kezelte min-

42

den bajunkat, Mariosznak, az éjjeliőrnek, aki türelmesen próbálta alvásra bírni az éjszakai baglyokat, és aki mindig rendelkezésünkre állt sofőrként is, a kedves takarítóknak, konyhásoknak, önkénteseknek, és mindenkinek, aki igyekezett megszépíteni az ott eltöltött 9 napot.

Hamar beilleszkedtünk a tábor életébe. Mint legkésőbb érkezett csoportnak, nekünk is nevet kellett választani, méghozzá olyat, amelyben egy tengeri állat és egy szín szerepel. A másik két csoport neve Ippokample (Kék csikóhal) és Kalamavri (fekete tintahal) volt. Rövid gondolkodás után a Glaroz (rózsaszín sirály) nevet választottuk. A csapatunknak zászlót is készítettünk, akárcsak a többiek, amit minden rendezvényre magunkkal vittünk, még a tengerpartra is.

Egy átlagos napunk fél 9-kor kezdődött, ekkor volt az ébresztő, ezt követte a reggeli torna, majd fél 10-kor a reggeli. Fél 11-kor mentünk a tengerpartra fürödni, ami 100 m-re volt a tábortól, lefelé. Mivel hegyoldalon van a tábor, csak felfelé és lefelé tudtunk közlekedni. A tengeren fél 1-ig voltunk. Itt nemcsak fürödtünk, hanem volt lehetőség légváras csúzdázásra, kajakozásra, voltak játékos vetélkedők, és mindig volt közös tánc is a tengerben és a tengerparton. Ezt követte a zuhany, átöltözés, majd fél 2-kor az ebéd. Ebéd után csendes pihenő volt 3 és 5 óra között. Negyed 6-tól volt az uzsonna, majd 6 és 7 óra között különféle csoportos tevékenységeket végeztünk, szobánként mindig mást, ahova épp beosztottak minket. Volt köztük sport (futball, kosárlabda,

röplabda, tollaslabda, pingpong, íjászat, túlélő pálya, cselgáncs), tánc, kézműves tevékenység és medencézés is, ami a legnépszerűbb volt a melegben. A délutáni tevékenységek olykor vetélkedő formát is öltöttek. Sorversenyeken vettünk részt, illetve iskolánk egyik tanulója, Papavramidis Konstantinos megnyerte a tábori tavli versenyt, másik tanulónk, Chrisostomidis Charalambos pedig második lett a sakkbajnokságon.

7 óra után szabadidő volt, fél 9-kor volt a vacsora, majd fél 10-től 11-ig az esti szórakoztató programok következtek a tengerre néző tábori szabadtéri színházban. Ennek keretében voltak játékos vetélkedők, táncbemutatók, „Ki mit tud”, filmvetítés, karnevál stb. minden este mással készültek a vendéglátók. A műsorokon, vetélkedőkön aktívan részt vettek a Glaroz csapat tagjai is. Egyik este a Zorbát mutatták be, a „Ki mit tud?” alkalmával pedig a bűvészmutatványtól kezdve a break táncon és szambán át a balettig sokféle tehetség csillantotta meg tudását. Az este mindig közös tánccal zárult. Éjjel fél 12-kor zárult a nap.

A megszokott tábori programot kirándulásokkal tettük változatosabbá. Kétszer kirándultunk Neosz Marmarasz szép kis kikötővárosába, ahol a gyerekeknek lehetőségük volt ajándékokat vásárolni. Egész napos kirándulásunkon Athos hegy mellett hajókáztunk, megnéztük a kolostorokat a hajóról, etettük a sirályokat, sétáltunk és vásároltunk Uranupoli kikötővárosban, amely a szerzetesi köztársaság határváro-

sa, visszafelé pedig élveztük a néptáncbemutatót a hajón. Egy másik nap Burburu településről induló 2-3 órás kajaktúrán vettek részt a gyerekek, áteveztek egy szemben lévő szigetre, ahol kaptak gyümölcsöt és üdítőket, fürödtek a tengerben, majd visszaeveztek. A vállalkozó kedvű és kellően edzett fiatalok gyalogtúrán és részt vehettek. A táborvezető Babisz vezette a túrát, mely du. 5 órakor indult. 15 km-t gyalogolva fel és le, átkeltek a hegy túloldalára, ahol megfürödtek a tengerben.

A mozgalmas napokat búcsúest zárta, ahol bepillantást nyújtottunk a magyarországi görögök és a két iskola életébe, melyet a tábor lakói érdeklődéssel hallgattak.

A 10 napos táborozás jó alkalmat nyújtott arra, hogy a gyerekek jobban megismerjék egymást, új barátságok, szerelmek szövődtek nemcsak a két iskola, hanem az anyaországi gyermekek és a mi gyerekeink között is. Remélem, mindenki jól érezte magát, élményekkel gazdagon tért haza, és jövőre is lesz lehetőség görögországi táborozásra a Tsaf tsouf Express táborában.

Vengrinyák Edit

43

NÉVADÁS ÉS IDENTITÁS A MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK KÖRÉBEN (részlet egy diplomamunkából) A görög hagyományok és névadási „szabályaik” ma is elvárt követési formák Görögországban. Alig tapasztalható eltérés, leválasztódás az ősi tradíciókról napjainkban, akár a kultúra, akár a vallás területét vesszük szemügyre. Névadási szokásaikban is szigorú elvek mentén döntenek napjainkban is. A névnapokat a görög ortodox naptár szerint ünneplik, a hivatalos naptár szentjeihez kapcsolódva.

Néhány fontos és jellemző névadási „szabályt” emelek ki jelen dolgozatomban annak érdekében, hogy összevethetőek legyenek az emigrációban és az anyaországban élő görögség névadási különbségei, netán hasonlóságai.

Görögország területi különbözőségeket mutat a névválasztási szokásokban. Vidéken még ma is „kötelezően” az apai nagyapa nevét adják az elsőszülött fiúgyermeknek, s ez az elvárás a nagyvárosokra és az egész országra jellemző. Ennek okai: az emlékezés generációkon át, a név megmaradása szimbolikus örökség és halhatatlansági idol. Ha mégsem követik a hagyományt, sőt, ha netán még ókori neveket is adnának (ritkán adnak ugyan, de ez inkább a pondusziakra jellemző), annak következményeként komoly konfliktus robbanhat ki a családban, mivel ez az ősök figyelmen kívül hagyását jelenti számukra. (Nem meglepő módon, ez a férfi generációs vonalra értendő főleg, amely a patriarchális berendezkedés tovább élésére utal.) Megeshet, hogyha a nagyszülők már nem az adott közösség szabályai szerint élik életüket, akkor nem adják a nagypapa (nagymama) nevét az unokának. Előfordul, hogy direkt különbségtétel céljából nem akarnak azonos nevet a nagyszülőkkel.

Többször viszont látjuk, hogy két keresztnevet is kap az újszülött (de ezt teljesen más indíttatásból teszik, mint például a magyar családoknál). A görögöknél a többfelé való megfelelés, a többféle vágy kielégítése már fő szempontként jelenik meg. Ez az utóbbi évtizedekben alakult így, már nem csak az apai vonal az egyetlen meghatározó, a nők is előtérbe kerültek, igaz, még mindig csak a férfi után. „Tiltott” azonban az édesapa és az édesanya nevének azonossága gyermekük esetében, vagyis nem szabad a szülőkkel azonos nevet adniuk saját gyermeküknek.

Külön érdekesség (nem is olyan értelmetlen, mint ahogy tűnik), hogy az újszülöttnek „nincs még neve” addig, amíg meg nem keresztelik. Így van elegendő idő a tudatos és közös(?) névválasztásra, nem érheti meglepetés az apát sem, mint amikor a kismamának a szülést követően azonnal nevet kell adnia újszülött gyermekének, mint például Magyarországon.

Az ortodox keresztény vallásban természetesen csak keresztény nevekkel keresztelnek meg, mivel tiltja az ortodox egyház az ókori névadást. A keresztelés napjáig − negyven napostól egy éves korig, de általában fél éves korig megtörténik, mert még könnyű súlyú a gyermek és hogy minél rövidebb ideig legyen név nélkül − Bebis (ha fiú) és Beba (ha lány) szavakkal babának szólítják csak a csecsemőt. Ez arra is jó, hogy átgondolják, megbeszéljék a névadást, mivel tudjuk, ez nagyon meghatározó nemcsak a gyermek, hanem a családi béke szempontjából is. Továbbá a keresztelési szertartás igen komoly eseményként van jelen a családban, a helyi közösségben. Hosszasan készülődnek a keresztelőre (váftisi), hatalmas a felhajtás, az ünneplés, és tömegesen érkeznek a meghívottak (nem csak családtagok) erre az eseményre, ahol mindenki egy kis ajándékot (bunbuniera) is kap a beavatási ceremónián

44

(igen díszes csomagolású, fehér mázas, kemény állagú mandulacukorkákkal). A keresztelés után három napig nem szabad a gyermekről lemosni az áldásos szent olajat, amivel az egész testét bekenték a szenteltvízbe belemártás után (csak helyi tisztálkodás megengedett a baba testén). A harmadik napon a fürdővizet a tengerbe vagy a homokba öntik, a gyermek keresztelőruháját pedig a tengerben szokás „kimosni”. A keresztszülő felkérése nagy feladatot és felelősséget ad a kiválasztottnak. A keresztszülő − Nounos (férfi) és Nouná (nő) − adja a gyermeknek „a fénnyel áldott keresztet” egész életére, és természetesen ő mondja ki a választott nevet is a babának. Keresztszülőként minden fontos eseménynél nagy szerepet játszik a gyermek későbbi életében. Nagyon komolyan veszik ezt Görögországban, mivel óriási tiszteletet, megtiszteltetést jelent keresztszülőnek lenni, a felkérést visszautasítani nagy sértés.

A magyarországi görögöknél ennek a szokásjognak az elhalványulása, illetve nem ismerése nagyon sok félreértést, rejtett vagy ki nem mondott sérelmeket, fájdalmakat okozott és okoz mind a mai napig. A férj (apa) oldaláról történik a keresztszülő kiválasztása (automatikusan a kiválasztott párjára is értendő a felkérés és a fő keresztszülő nő is lehet, de bizonyos települések szokásaiban a feleség (anya) oldaláról is lehetséges felkérni valakit. A mai modern korban már leginkább a közös baráti körből választanak keresztszülőket. Fontos tényező továbbá, hogy aki a házaspárt összeadta − Koumbaros (férfi) és Koumbara (nő) −, általában az lesz az első keresztszülő is a házaspár jövendő gyermekénél. A görög ortodox keresztény vallásban a keresztszülő a lelki szülőt jelenti, továbbá érdekesség még, hogy csak azonos nemű gyermeket keresztelhet a jövőben, amiből az is következik, hogyha egy fiú és egy lány ugyanazzal a keresztszülővel (lelki szülővel)

rendelkezik, nem adják össze őket, nem házasodhatnak össze ortodox keresztény szertartásban.

Régen a babát addig otthon tartották, amíg meg nem történt a keresztelés. Ma már csak a negyven napos otthonlét a megszokott, az elvárt. Ezt a szokást, ezt a negyven napot több okból szükséges és fontos is betartani: a baba védelmében a megerősödéséig, a szülők nyugodt légkörének biztosítására, az új élethelyzetre való átállásuk segítésére és a betegségek, fertőzések elkerülése végett. Ezért csak a szűkebb család mehet látogatóba, barátok, ismerősök nem. Az újszülött haját sem lehet levágni a keresztelőig, sőt, szigorúan tilos.

Láthatjuk tehát ebből a néhány, de alapvetően fontos tradicionális szokásformából is, hogy akár majd nagyobb eltéréseket is tapasztalhatunk a kutatás eredményeként a hazánkban élő görögség tekintetében.

Szidiropoulou Zsuzsanna v Szidiropoulou Zsuzsanna szakdolgozatának eredeti címe: Identitás a görög-magyar családokban a névadás tükrében. Alcíme: A keresztnévadás motivációi a magyarországi görögség körében. Azért választotta ezt a témát, mert – maga is érintett lévén – közelről figyeli az identitásváltással, identitás-megőrzéssel kapcsolatos folyamatokat a magyarországi görögség körében.

Olyan egzaktnak gondolt, a politikától lehetőleg távol álló muta-

ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ

Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας Εκδότης: Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας Υπεύθυνος Έκδοσης: Κουκουμτζής Γεώργιος Αρχισυντάκτης : Οικονόμου Ανδρέας Καλλιτεχνική Διεύθυνση: Σέλτνερ Λεβέντε Διεύθυνση Σύνταξης: 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Τηλέφωνα: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Φαξ: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Τυπογραφείο: Copycat Kft. ISSN: 1786-0989 διόρθωση ουγγρ. κειμένου: Δρ. Νικολέττα Μίλιου, Σπύρος Μπ. Αγκάρντι μετάφραση : Βασίλης Στεφόπουλος φωτογραφίες : Μαρία Καραγιώργη

tót keresett, amely viszonylag könnyen vizsgálható, mégis lényeges felismerések, összefüggések ígéretével kecsegtet, továbbá valóban érdekelte őt, hogy a keresztnévadás gyakorlata milyen kapcsolatban van az identitás kérdésével.

Munkája során egyértelműen kiderült, hogy a névadás, illetve a nevünkhöz való viszonyulás komoly identitásmutató. Magyarországon jelenleg 3500-4000 görög származású ember él (a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának adatközlése szerint). E populáció több mint 10%-ának (540 fő) küldött egy általa szerkesztett, 37 kérdésből álló kérdőívet (más kérdés, hogy igen kevesen válaszoltak), s ezt a módszert személyes interjúkkal, beszélgetésekkel is kiegészítette. Magyar és görög nyelvű szakirodalomra támaszkodott. (Módszertanilag egyértelműen kiderült, hogy az önazonosságot vizsgáló kutatások nem nélkülözhetik a személyes formákat.)

Kutatása legfőbb konklúziója, hogy a közös, keresztény gyökerek igen mélyek mindkét kultúrában, és a beilleszkedést, alkalmazkodást komolyabban semmi nem akadályozta, ennek ellenére nagyon-nagyon mélyen megmaradtak az eredeti etnikai gyökerek: hatvan-hetven év magyarországi tartózkodásuk elteltével úgy történt meg beilleszkedésük a magyar társadalomba, hogy döntő többségük megőrizte eredeti identitását. A magyarországi görögök ragaszkodnak a görögségükhöz. A szakdolgozat névvizsgálati mutatói ezt jól tükrözik.(A szerző köszönetet mond mindazoknak, akik segítették, hogy megszülessen ez a dolgozat.) – a.oik.

ELLINIZMOSZ

Az MGOÖ kiadványa Kiadó: az MGOÖ Testülete Felelős kiadó: Kukumzisz Jorgosz Főszerkesztő: Οikonomou Andreas Grafika: www.aitosz.hu 1054 Budapest, Vécsey u. 5.

Telefon: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Fax: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Nyomda: Copycat Kft. ISSN: 1786-0989 Korrektúra: dr. Miliosz Nikolett, Agárdi B. Szpírosz Fordítás: Sztefopulosz Vaszilisz Fotók: Karajorgis Maria

45

Φόρος τιμής στους νεκρούς μας - Halottaink emlékére

Április 15-én, életének 71. évében elhunyt Petrevszky Lazóné Dimitrova Cána.

Május 9-én , életének 86. évében elhunyt Kiru Anasztaszioszné született Baka Hriszanthi, aki a görögországi Filiaton járás Vavuri falujában született 1933-ban.

Május 18-án, életének 83. évében elhunyt Agoru Sarantis, aki 1934-ben született a Konica járásbeli Disztrato településen.

Május 25-én, életének 58. évében elhunyt Hrisztoforidisz Vaszilisz.

Augusztus 1-jén, életének 89. évében elhunyt Tiposz Vangeliszné született Tszuli Maria, aki a Kasztoria megyei Viszinia településen született 1933-ban.

Életének 70. évében elhunyt Nasziosz Sztavrosz, aki 1948-ban született a görögországi Filiaton járás Lia településén. „Ha emlegettek, köztetek lesz, De fáj, ha látom könnyetek.

Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Emlékem, így áldás lesz rajtatok!”

Életének 78. évében elhunyt Dzovairiszné Maliou Flóra, aki 1939-ben született a Florina megyei Szkoposz településen.

Életének 81. évében elhunyt Atanasziuné Vlahu Szófia, aki 1936-ban született a Kasztoria megyei Lefki településen.

Életének 94. évében elhunyt Mantzanasz Efthimioszné Goga Hriszanthi.

46

 47

Επίσημη παράδοση στον Οικουμενικό Πατριάρχη Κωνσταντινουπόλεως κ.κ. Βαρθολομαίο μεγαλοπρεπούς κτιριακού συγκροτήματος στο κέντρο της Βουδαπέστης 48