MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA 1054 BUDAPEST, Vécsey u. 5.
ελληνισμός Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας • Ιανουάριος - Φεβρουάριος 2018
Υποψηφιότητα κ.Θανάση Σιανού για την θέση του Εκπροσώπου των Ελλήνων στο Ουγγρικό Κοινοβούλιο 1
Ρεσιτάλ ηθοποιίας από την Αθηνά Παπαδημητρίου στον Οίκο του Ελληνισμού Στις 3 Φεβρουαρίου το απόγευμα στον Οίκο του Ελληνισμού οι Ελληνες της Βουδαπέστης αλλά και πολλοί Ούγγροι φίλοι της 7ης τέχνης είχαν την ευκαιρία να παρακολουθήσουν αλλά και να απολαύσουν την Αθηνά Παπαδημητρίου στην θεατρική παράσταση «Βιβλίο Αγάπης» ένα μονόπρακτο του Πήτερ Μύλλερ σε σκηνοθεσία του Γιάνος Πέργιες και μουσική επιμέλεια Pέζο Κούτικ. Η Αθηνά Παπαδημητρίου ανταποκρίθηκε όπως πάντα πρόθυμα στο κάλεσμα της Ελληνικής Κοινότητας μας. Κάθε χρόνο μας έχει συνηθίσει στις ευχάριστες εκπλήξεις, συμμετέχοντας σε αρκετές εκδηλώσεις της ελληνικής ομογένειας στην Ουγγαρία χαρίζοντας αξέχαστες στιγμές χαράς και ψυχαγωγίας σε όλους μας. Στην ιστορική αυτή παράσταση, αφού επρόκειτο για την πρώτη θεατρική παράσταση στον Οίκο του Ελληνισμού η Αθηνά Παπαδημητρίου έδωσε ένα πραγματικό ρεσιτάλ ηθοποιίας. Τυχεροί όσοι είχαν την ευκαιρία να την απολαύσουν, επικοινωνώντας απόλυτα με το κοινό η Αθηνά, ερμηνεύοντας με την βαθιά λυρική της φωνή το θεατρικό αυτό έργο έβγαλε στην επιφάνεια όλα εκείνα τα στιγμιότυπα της ζωής της καλλιτέχνιδος, που διακρίνεται για το πλούσιο ταμπεραμέντο της. Μοναδική ήταν και μουσική συνοδεία από τον Ούγγρο κιθαρίστα Ρέζο Κούτικ. Κατά γενική ομολογία το όνομα της Αθηνάς Παπαδημητρίου πάνω από σαράντα συναπτά έτη συνεχίζει να μεσουρανεί στα καλλιτεχνικά δρώμενα της Ουγγαρίας έχοντας καταφέρει δικαίως να θεωρείται από τους καλλιτέχνες πρεσβευτές του ελληνικού και του ουγγρικού πολιτισμού. Τυχεροί όλοι εμείς οι Ελληνες της Ουγγαρίας και πρέπει να είμαστε περήφανοι που έχουμε κοντά μας «την δικιά μας Αθηνά». Ανδρέας Οικονόμου
2
Μήνυμα Υφυπουργού Εξωτερικών, Τέρενς Κουίκ, για την Παγκόσμια Ημέρα Ελληνικής Γλώσσας Η θεσμοθέτηση της Παγκόσμιας Ημέρας Ελληνικής Γλώσσας δεν μπορεί παρά να θεωρηθεί ως πράξη αναγνώρισης της προσφοράς της Ελληνικής γλώσσας στον παγκόσμιο πολιτισμό, της γλώσσας που συνέλαβε και προσέφερε τις έννοιες της πόλης και της πολιτικής. Το ήθος της ελληνικής αυτοσυνειδησίας εκφράζεται με την γλώσσα των Ελλήνων, πρώτων στην ιστορία της Οικουμένης, οι οποίοι διαμόρφωσαν ήθος πολιτών στο πλαίσιο μίας δημοκρατικής κοινωνίας. Ο Αριστοτέλης έγραψε στα «Πολιτικά» ότι ο ανθρώπινος λόγος αποτελεί την μεγαλύτερη απόδειξη του ότι ο άνθρωπος είναι από τη φύση του «ζώον πολιτικόν». Ο Σεφέρης έγραψε στις «Δοκιμές» του ότι από την εποχή του Αγίου Παύλου ως το Διονύσιο Σολωμό, ο ελληνικός λαός, μέσα από συνθήκες, που εύκολα θα καταντούσαν άγλωσσο οποιονδήποτε άλλο λαό, έσωσε τη γλώσσα του για να την παραδώσει στις μελλοντικές γενιές. Ο διανοητής Ευάγγελος Παπανούτσος μίλησε για τους χυμούς των συμβόλων των λέξεων, τις οποίες αποκαλούσε «πλάσματα ζωντανά». Μόνον ένας λαός, που μιλά έτσι για τη γλώσσα, θα μπορούσε να γεννήσει έναν πολιτισμό, που άσκησε ακατανίκητη έλξη σε όλο τον τότε γνωστό κόσμο έως και τα απομακρυσμένα οροπέδια της Ασίας. Η πολυκύμαντη Ελληνική ιστορία δίδαξε σε όλα τα έθνη, και μέσω των «Ιστοριών» του Ηρόδοτου, την πολυπλοκότητα της «μοίρας», και την ισορροπία μεταξύ των κανόνων της γεωγραφίας και της δυναμικής ατομικής πρωτοβουλίας των Ελλήνων, από την εποχή των πρώτων αποικισμών μέχρι την σύγχρονη Διασπορά. Ο πολιτισμός μας μιλά για εμάς, εξιστορεί και εξηγεί τη στάση μας στο διεθνές γίγνεσθαι κάθε εποχής. Είναι το μεγάλο και ειρηνικό όπλο μας. Δεν θα μπορούσε να ανήκει σε άλλον παρά στην Ομογένεια η πρώτη ιδέα, η
αρχική σύλληψη, η σημαίνουσα πρωτοβουλία για την καθιέρωση Παγκόσμιας Ημέρας Ελληνικής Γλώσσας. Ο Ελληνισμός της Ιταλίας υπήρξε ο πρώτος που την πρότεινε, δραστηριοποιήθηκε και την στήριξε. Το Υπουργείο Εξωτερικών και η Γενική Γραμματεία Απόδημου Ελληνισμού ευαισθητοποιήθηκαν και προώθησαν την πρωτοβουλία, η Ειδική Μόνιμη Επιτροπή Ελληνισμού της Διασποράς την υιοθέτησε και η Ολομέλεια του Ελληνικού Κοινοβουλίου ομόφωνα την αποδέχθηκε και την θεσμοθέτησε. Η Παγκόσμια Ημέρα Ελληνικής Γλώσσας υπενθυμίζει στο διηνεκές ότι η γλώσσα των Ελλήνων οδήγησε, με βάση τα ιστορικά, φιλοσοφικά και λογοτεχνικά κείμενα, στην γέννηση των οικουμενικών αξιών, οι οποίες νοηματοδοτούν τον σύγχρονο πολιτισμένο κόσμο, μεταλαμπάδευσε την ουσία της δημοκρατίας, και συνέβαλε ουσιαστικά στην διάδοση του Χριστιανισμού. Η ελληνική γλώσσα έχει τα προνόμια της αόρατης γραμμής, που ενώνει τους ανθρώπους, χωρίς να περιορίζεται από σύνορα. Αναρίθμητες είναι οι ελληνικές λέξεις που εμπλουτίζουν άλλες γλώσσες με αποκορύφωμα τη διεθνή ιατρική ορολογία στην οποία το 80% περίπου των επιστημονικών όρων έχουν ελληνική ρίζα και προέλευση. Η αόρατη αυτή γραμμή της ελληνικής γλώσσας έχει παγκόσμια θεσμική αναγνώριση προς όφελος όχι μόνον των Ελλήνων, αλλά και όλων των λαών που επιθυμούν να ζήσουν και να προκόψουν ειρηνικά. Εξ άλλου οι λέξεις που σε ολόκληρο τον κόσμο δίνουν υπόσταση στη αρμονική συμβίωση, ‘’democracy’’ και ‘’dialogue’’, είναι ελληνικές. Τέρενς Κουίκ Υφυπουργός Εξωτερικών
3
Εορτασμός των Θεοφανίων στη Βουδαπέστη Ιστορική κοπή της παραδοσιακής βασιλόπιτας στην έδρα της Εξαρχίας Ουγγαρίας του Οικουμενικού Πατριαρχείου Κωνσταντινουπόλεως Στις 21 Ιανουαρίου στη Βουδαπέστη πραγματοποιήθηκε η εκδήλωση για τον εορτασμό των Αγίων Θεοφανίων και της κοπής της παραδοσιακής βασιλόπιτας στην έδρα της Εξαρχίας Ουγγαρίας του Οικουμενικού Πατριαρχείου Κωνσταντινουπόλεως χοροστατούντος του Σεβασμιωτάτου Μητροπολίτου Αυστρίας και Εξάρχου Ουγγαρίας κ.κ. Αρσενίου συμπαραστατουμένου από τον Αρχιμ. Παϊσιο Λαρεντζάκη Πρωτοσύγκελλο της Εξαρχίας στην Ουγγαρία καθώς και άλλων κληρικών. Εκτός από τον Πρόεδρο της Α.Ε.ΟΥ κ.Γιώργο Κουκουμτζη και τον Αντιπρόεδρο γενικών υποθέσεων της Αυτοδιοίκησης Σπύρο Μπ.Αγκάρντι, την εκδήλωση μ.α. τίμησαν με την παρουσία τους ο Πρέσβυς της Ελλάδας κ.Δημήτρης Λέτσιος, ο Πρέσβυς της Κύπρου κ.Παναγιώτης Παπαδόπουλος, ο Έλληνας Πρόξενος κ.Λουκάς Τσώκος, ο Σύμβουλος Εμπορικών και Οικονομικών Υποθέσεων της Πρεσβείας μας στη Βουδαπέστη κ.Γιώργος Τοσούνης, το στέλεχος του Προξενικού Γραφείου κα Σοφία Κούτρη ιδιαίτερα αγαπητή στους Ελληνες της Ουγγαρίας για την πολύτιμη και ουσιαστική συμβολή της στην τακτοποίηση των ζητημάτων των συμπατριωτών μας. Πλήθος Ελλήνων έδωσε το παρόν στην εκδήλωση για τα Αγια Θεοφάνια,
4
Ως ιστορικός θα μπορούσε να χαρακτηρισθεί ο εορτασμός αυτός αφού έλαβε χώρα στο κτήριο της Εξαρχίας του Οικουμενικού Θρόνου επί της οδού Múzeum utca 11, το οποίο παραχώρησε η ουγγρική κυβέρνηση και αναμένεται να στεγάσει τις εγκαταστάσεις της Εξαρχίας όπου διαμορφώνονται ανάλογοι χώροι για τις ανάγκες των πιστών. Επίσης στο κτήριο αυτό προβλέπεται να στεγαστούν η Πατριαχική Ακαδημία, Σχολείο, αλλά και το Μουσείο Εκκλησιαστικής Τέχνης, ενώ θα λειτουργήσει και Ξενώνας φιλοξενίας. Η νέα έδρα της Εξαρχίας φιλοδοξεί γενικότερα να αποτελέσει χώρο ανάπτυξης του διαλόγου και πολιτιστικό κέντρο συνάντησης όλων των ανθρώπων. Στη Βουδαπέστη την Κυριακή 7 Ιανουαρίου 2018, έμπροσθεν του παραδουνάβιου Ελληνικού Ναού της Κοιμήσεως της Θεοτόκου πραγματοποιήθηκε η καθιερωμένη κατάδυση του Τιμίου Σταυρού και ο Αγιασμός των Υδάτων του Δούναβη από τον Πρωτοσύγκελλο Αρχιμανδρίτη Παϊσιο Λαρεντζάκη. . Ανδρέας Οικονόμου
 5
ΕΟΡΤΑΣΜΟΣ ΕΘΝΙΚΗΣ ΕΠΕΤΕΙΟΥ 25ης ΜΑΡΤΙΟΥ 1821 Το Περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ πληροφορεί τους αναγνώστες του ότι τo Σάββατο 24 Μαρτίου θα πραγματοποιηθούν οι εξής εκδηλώσεις : •
9.00 π.μ. εορταστική Θεία Λειτουργία
•
11 π.μ. Δοξολογία του Μητροπολίτου Αυστρίας και Εξάρχου Ουγγαρίας και Μεσευρώπης κ.κ Αρσενίου στην έδρα της Εξαρχίας του Οικουμενικού Πατριαρχείου στην Ουγγαρία (1053 Βουδαπέστη, οδός Múzeum 11).
•
12 η ώρα κατάθεση στεφάνων στο Ελληνο-Κυπριακό Μνημείο στην Πλατεία Petőfi.
•
13:00 Σχολική γιορτή για την Εθνική Εορτή της 25ης Μαρτίου στο Ελληνικό Σχολείο «Μανώλης Γλέζος» στην οδό Vécsey 5
Η κεντρική εκδήλωση της Εθνικής μας Εορτής θα πραγματοποιηθεί στις 6 το απόγευμα στο Πολιτιστικό Κέντρο «Radnóti Miklós» (Διεύθυνση: 13ο Διαμέρισμα Βουδαπέστης, οδός Kárpát 23) Στο εορταστικό πρόγραμμα συμμετέχουν: •
H σοπράνο τραγουδίστρια της Όπερας, Κλειώ Μυτιληναίου
•
Το χορευτικό συγκρότημα Χελιδονάκι
•
Ο θίασος του Θεάτρου Εθνικών Μειονοτήτων Ουγγαρίας παρουσιάζοντας την παράσταση «Vigadalom»
•
Μέτα το πολιτιστικό πρόγραμμα θα ακολουθήσει γλέντι με συμμετοχή μουσικών από την Ελλάδα και την Ουγγαρία
MEGHÍVÓ A Fővárosi Görög Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és kedves családját az 1821. március 25-i Nemzeti Ünnep alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésre 2018. március 24-én (szombat) 18.00 órakor a RAM Radnóti Miklós Művelődési Központba (Budapest , XIII. ker. Kárpát u. 23.) Az ünnepi megemlékező műsorban részt vesznek: •
Mitilineou Cleo operaénekesnő
•
Helidonaki Gyermek-és Ifjúsági Táncegyüttes
•
Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata
•
A műsort táncház követi görögországi és magyarországi zenészek közreműködésével.
2018. március 24-i délelőtti ünnepi megemlékező programok:
6
•
09.00 Arszeniosz Metropolita ünnepi liturgiája (Bp. VIII., Múzeum u.11.)
•
11.00 Arszeniosz Metropolita ünnepi doxologiája (Bp. VIII., Múzeum u.11.)
•
12.00 Koszorúzás a Petőfi téri emlékműnél
•
13.00 A Manolisz Glezosz Iskola ünnepi műsora (Bp. V., Vécsey u.5.)
Diószegi György: A görög nemzetiség magyarországi értékeit ismerte el a kormány A 2017. évi Nemzetiségekért Díj görög díjazottjával, dr. Diószegi György Antallal először közöl lapunk interjút, de nem először találkozhat a kutatóval az olvasó. Az Ellinismos újság hasábjain állandó rovat keretében osztott meg velünk rengeteg információt, emléket a régi görög kereskedődiaszpóra családjairól. Kutatását 1980-ban kezdte, s a most odaítélt díjat fontos visszajelzésnek tartja a magyar állam részéről. Úgy véli, nemcsak a kutatómunkáját, de a görög nemzetiség magyarországi értékeit is elismerte ezzel a magyar kormány. Dr. Diószegi György Antal művelődéskutató Ha jól tudom Kőbányán jártál általános iskolába, ahol görög barátaid voltak? Hatodikos koromban kerültem Kőbányára, ahol igen sok görög család élt. Galbenisz Tomasz és Vezírjanopoulosz Krisztosz lettek a legjobb barátaim: remek srácok voltak, rengeteg közös élményem maradt meg róluk, velük. Ők tanítottak meg kerékpározni. Tomasz adta oda erre a célra kerékpárját: nem kis kockázat volt ez a kerékpár épségét illetően. Krisztosz ereje pedig még akként is megmaradt az emlékezetemben, hogy nem volt nála jobb senki a hógolyózásban; és sokszor mellém állt a gyerekverekedésekben, ami akkoriban, a ’70-es évek közepén nem is volt ritka. Gimnáziumi osztálytársnőm volt a pesti görög Koconi Éva, aki (igen nagy örömömre) a táncospárjául választott engem az 1981. február 21-én megtartott szalagavató bálunkra. Hogyan kezdődött a kutatás? Családi gyökereim jelentették az alapot: anyai ági felmenőim között a XVII-XIX. századi tokaji görög Papademosz/ Szerviczky-, Karátsonyi- és Demeczky-családok tagjai is fellelhetőek. Oldalági rokonságban állok a méltán nevezetes pesti görög Takiadzisz/Takátsy- és Bekella-családokkal is. Nagybátyám oltotta lelkembe a tokaji görög elődeim emlékét: 1976 nyarán ő vitt el életemben először Tokajba, ahol büszkén mesélt a görög kompániáról a görög ősünk síremlékénél az általuk felépített görög templomnál, mely méltó ékessége napjainkban is Tokaj városának. Édesapám, Diószegi György okleveles gépészmérnök, főiskolai tanár az ókori görög filozófia szerelmese volt: az ő kezdeményezésére az érettségim előtti évben, 1980 nyarán - az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeumban működő Országos Széchenyi Könyvtárban - kezdtem meg művelődéskutatói munkámat. 1981 óta publikálok (pl. Magyar Nemzet, Tokaj és Hegyalja, Agora, Ellinizmosz, Isztrosz, Aracs, Bácsország, Ethnica, Honismeret, Partium, Széphalom, Tokaji Hírek). 1994 óta tudatosan meghatározott szempontok szerint kutatom és publikálom a magyarországi görögök XVIIXIX. századi sorstörténetét: a család-, hely- és közösségtörténet egysége jegyében a Kárpát-medence mintegy 70 városa, települése régi görög örökségét ismertettem az eddig megjelent írásaimban. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas folklorista, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja
személyes felkérésére tarthattam meg „A görög értékteremtés Magyarországon” címet viselő konferenciaelőadásomat 2013. november 14-én: a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet adott otthont e két napon át tartó, „A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája” címet viselő konferenciának. Számos alkalommal tartottam előadást a Kariatidák Görög-Magyar Nők Kulturális Egyesülete felkérésére: mindig örömmel tettem eleget a hívásuknak, mert kiváló hagyományőrzés folyik a körükben! Nagy öröm az is, amikor a kerületi görög önkormányzatok által szervezett honismereti kirándulások keretében járjuk végig a magyarországi görög emlékhelyeket, ahol természetesen mindig ismertetésre kerülnek a legfontosabb történelmi adatok és összefüggések. Ezen kirándulásokon mindig remek érzés, amikor csoportképet készítünk, és ekkor rendre elhangzanak a következő szavak: „Gyertek, mert majd benne leszünk az Ellinizmoszban!”. Évek múltán is jó visszanézni ezeket a csoportképeket; és amikor egy-egy görög önkormányzat kiadványban örökíti meg az adott kerülettel kapcsolatos görög örökséget, akkor ezen füzetekben is megjelentetésre kerülnek ezek a fényképek. Művelődéskutatói tevékenységem során egyébként összesen mintegy háromszázötven tanulmányt és cikket publikáltam, és százötven emlékbeszédet, ismeretterjesztő és konferenciaelőadást tartottam. Miért fontos Tokaj görög öröksége? Elődeim közül a tokaji görög Papademosz/Szerviczky-család korszakokon átívelő jelentőségre tett szert Tokajban a XVII-XIX. században! Az 1658 januárjában Tokajban íródott görög egyházi anyakönyvi bejegyzés szerint „Pater György” volt az itteni görög pap: ezen okirat szerint a megkeresztelt görög gyermek, Emanuel szülei Papademosz Charisz és Helena voltak. E család eredetileg a görögországi Szervia városából származott, és ennek okán a lengyelországi borkereskedelmük során ragadt rájuk a „szerviai” lengyel szóhasználat következményeként a Szerviczky-vezetéknév. A XVII. század közepén alakult meg a legelső magyarországi görög alapítású egyházközség Tokajban. E görög nyelvű anyakönyv keresztelési részéből 1873. február 1-jén Tokajban készített magyar nyelvre fordított anyakönyvi kivonatot a miskolci görög lelkész, Margó Emílián. A régi tokaji görög kereskedők történetéből fontos kiemelni, hogy a kereskedőházaikon és a pecsétjeiken a horgony, a kereszt és a 4%-os jelkép együttesen való feltüntetése a görög szertartású hitőrzés és a tisztességes kereskedelem összetett jelképe. A régi magyarországi görögökben nem csak a kereskedőt kell látni, hanem az értékteremtő közösséget is: ezt igazolja az 1790 táján elkészült tokaji görög Szent Miklós templom is. A tokaji görög házak közül a legfontosabb a Tokaji Múzeum remek épülete (Bethlen Gábor utca 7.): egyenesági görög elődöm, Karátsonyi Konstantin Pál 1790-ben építtette fel ezt a szép és gazdagon díszített házat. Karácsonyi ajándék volt számomra, amikor 2017. december 2-án a Tokaji Múzeum meghívására, ezen épületben, görög őseim régi otthonában tarthattam meg nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadott előadásomat a tokaji görögök XVIII-XIX. századi értékvilágáról.
7
Milyen célokat tűztél ki a kutatásaid során? A magyarországi görögség történetének kutatása terén végzett munkámban a magyar-görög nemzetbarátság adalékainak feltárását tekintem fő célomnak. Ennek jegyében születtek meg (többek között) „A magyarországi Papadémosz-akta … (1658-1963)” (Budapest, 2009.) és az „Adalékok az 1848-49. évi dicsőséges magyar szabadságharc tisztikara görög eredetű hőseinek arcképvázlatához” (két kiadás: Bp., 2008., 2010.), címet viselő könyveink, melyeket leányommal, Krisztinával társszerzőségben írtunk meg. Az első könyv megszületésében Vaszilisz Angelidisz, „A Görög Kultúráért Alapítvány” elnöke játszotta a legfőbb szerepet, aki rávett arra, hogy menjünk el 2008 szeptemberében görög őseim szülőföldjére, Szervia városába, ahol olyan meleg szívű fogadtatásban volt részünk, ami igazán méltó volt az évezredes filhellén magyar és hungarofil görög műveltségi kapcsolatrendszer számos értékes történelmi emlékéhez! Vlahosz Györgyi szintén komoly segítséget jelentett a fenti könyvek megszületésében. Több kiadvány született meg társszerzőségben Agárdi Szpírosz Bendegúzzal is (Újpest, Józsefváros, Erzsébetváros). Milyen volt a régi magyarországi görögök kapcsolata a magyarsággal? A régi görög családok tagjai annak a szellemében jártak el, hogy a hely, ahol élünk, az a világ közepe. A világ közepe ugyanis nem valahol máshol van, hanem ott, ahol élünk (szellemi és lelki értelemben pedig még ott is, ahol elődeink éltek). Ez életünk egyik igazi értelme: a nemzedékről nemzedékre való tudati átörökítés a közéleti szerepvállaláson és közösségi elváráson keresztül olyan történelmi lelki és szellemi gyökér, ami túlmutat az egyéni látásmódon, és ekként erős sorsközösségtudatot teremt. Rendkívül fontos kutatási terület ez, melynek számos történelmi jelentőségű emlékét sikerült széles körben megismertetni az Országház Felsőházában 2016. október 19-én és 2017. március 9-én megtartott nemzetközi konferenciákon, melyek
8
méltán jelentettek kiemelkedő és maradandó műveltségi élménytárat azok számára, akik jelen voltak ezen - hatalmas érdeklődést kiváltó és kiválóan sikerült - rendezvények előadásain. Az októberi konferencia plakátján olvasható volt a XVIII. századi magyarországi görögök legjelentősebb tudósa, Zavirász György azon kijelentése, melyben Magyarországot a nemzetiségek „türelmes anyjának” nevezte. Az évszázadokon átívelő hungarofil érzület jegyében utalok a „Köszönjük Magyarország!” címet viselő, Raptisz Ioannisz és Vlahosz Haralambosz által összeállított, 2005-ben kiadott könyvre, ami az 1948 áprilisától Magyarországon menedékre és otthonra lelt görög közösség életérzésének kimagasló értékű történelmi öröksége! Érdemes ezt a könyvet kézbe venni, mert a hála és szeretet eszményeit hirdeti napjaink emberének is; és ezzel az évezredeken átívelő magyar-görög nemzetbarátság újabb fontos művelődéstörténeti örökséggel gyarapodott. E görög adalékok is mutatják, hogy a befogadó lelkületű Magyarország a humanitárius szempontokat mindig érvényesítette a történelme egész folyamán. Ezen nemzetközi konferenciák kimagasló tudományos és ismeretterjesztő csúcsait jelentették azon törekvéseknek, melyek a görög nemzetiségi önkormányzatok elmúlt két évtizedes tevékenységét jellemezték. A márciusi konferencia természetesen azért is kedves emlék, mert a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata „A magyar-görög barátság kardja” kitüntetést adományozta számomra a művelődéskutatói tevékenységemért: a díszkardot Georgiosz Kukumzisz elnök adta át a több száz fős hallgatóság jelenlétében. A filhellén magyar és hungarofil görög kapcsolatrendszer értékvilágának feltárása érdekében kifejtett művelődéskutatói munkámat a humanista gondolkodás és a filozofikus értékelvűség jegyében igyekszem végezni. Mottóm: „A történelem szeretete olyan műveltségi élménytár, melynek révén szellemi értelemben évezredeken át mindig újra és újra megfoghatják egymás kezét az ősök és az utódok!”. Andreas Oikonomou
Mit üzen mindannyiunk számára a Balog Zoltán miniszter úr által átadott, és Orbán Viktor miniszterelnök úr által adományozott „Nemzetiségekért Díj” kitüntetés? Rendkívül jelentős az állami elismerés ténye a Magyarországon élő görög nemzetiség kultúrájának elismerése jegyében: ez azt is üzeni, hogy a nemzetiségek által képviselt értékek megőrzése magyar nemzeti érdek is. Igaz ez a sok évszázados múlt, a jelen, valamint a jövő tekintetében is, hiszen az állami elismerés azt fejezi ki, hogy a magyarországi görög nemzetiség történelmi gyökerei és hagyományai fontos részét jelentik a magyar kultúrának. Hatalmas lehetőség nyílik ezen görög értéktárnak a legmagasabb szintű felmutatására 2018-ban is, hiszen számos megemlékezésre, rendezvényre kerül majd sor a Magyarország részéről 1948-ban tanúsított humanitárius befogadás 70. évfordulójára emlékező magyarországi görög szervezetek körében. A magyarországi görög nemzetiség napjainkban megvalósított hagyományőrzése kiemelkedő jelentőséggel bír a sok évszázados filhellén magyar és hungarofil görög kapcsolatrendszer történelmi folyamatában. Ez a XXI. századi magyar-görög diplomáciai kapcsolatok körében is jelenlévő érték: e körben fontos, hogy a Vigadóban 2017. december 18-án - a magyarországi diplomáciai testületek több tagja, köztük nagykövetek előtt - a miniszterelnöki adományozást megtestesítő „Nemzetiségekért Díj” kitüntetés miniszteri átadása egyszerre jelent személyes sikert dr. Diószegi György Antal számára, akinek az 1980 nyarán megkezdett művelődéskutatói tevékenységét ismerik el, illetve közösségi eredményt a magyarországi görög szervezetek által képviselt értéktár állami szintű elismerése terén. Andreas Oikonomou
9
Συνέντευξη με τον νέο Πρέσβυ της Κύπρου στη Βουδαπέστη κ.Παναγιώτη Παπαδόπουλο Με την ευκαιρία της ανάληψης των καθηκόντων του στη Βουδαπέστη, ο νέος Πρέσβυς της Κύπρου στην Ουγγαρία κ.Παναγιώτης Παπαδόπουλος παραχώρησε συνέντευξη στον Αρχισυντάκτη του Περιοδικού «Ελληνισμός» Ανδρέα Οικονόμου την οποία παραθέτουμε :
σβείας. Προς τούτο, η Πρεσβεία προγραμματίζει αρκετές εκδηλώσεις για το 2018.
Πιστεύω ότι είναι αρκετά ενθαρρυντικές. Για το 2017, 16,000 Ούγγροι τουρίστες επισκέφθηκαν την Κύπρο. Επιθυμία μου για το 2018 είναι αυτός ο αριθμός να διπλασιασθεί. Ήδη, τον περασμένο Νοέμβριο επισκέφθηκε την Κύπρο αποστολή Ούγγρων δημοσιογράφων, η οποία φιλοξενήθηκε από τον ΚΟΤ. Τον προσεχή Απρίλιο, κάτι ανάλογο θα γίνει με αποστολή ταξιδιωτών πρακτόρων.
Ποιές οι πρώτες εντυπώσεις σας μετά την ανάληψη των καθηκόντων σας στην Κυπριακή Πρεσβεία της Βουδαπέστης; Οι εντυπώσεις είναι πολύ θετικές. Η Ουγγαρία είναι μια χώρα με ιστορική παράδοση χιλιάδων ετών, με κουλτούρα και τόσα άλλα επιτεύγματα (στη μουσική, τις επιστήμες, κλπ). Είναι επίσης μια χώρα όπου το πρόσφατο ιστορικό παρελθόν είναι τραγικό, μια και η ίδια πλήρωσε πολύ βαρύ τίμημα εξαιτίας δύο παγκοσμίων πολέμων. Παρά ταύτα, το τέλος του Ψυχρού Πολέμου το 1989-91 σηματοδότησε μια νέα εποχή για την περιοχή της Κεντρικής και Ανατολικής Ευρώπης, όπου ανήκει γεωγραφικά η Ουγγαρία. Η χώρα είναι τώρα μια δημοκρατία, με όλων των ειδών τις ελευθερίες, όπου ο Ουγγρικός λαός δικαιούται να ατενίζει το μέλλον με περισσότερη αισιοδοξία. Σε ποιές Πρεσβείες στο εξωτερικό υπηρετήσατε κατά τη διάρκεια της διπλωματικής σας θητείας; Από το 1996-98 ήμουν στην Πρεσβεία της Κύπρου στην Ινδία και μπορώ να εκθειάσω τη ζεστασιά και τη φιλοξενία του Ινδικού λαού. Υπάρχουν αρκετές ιστορικές ομοιότητες μεταξύ Κύπρου και Ινδίας, μια εκ των οποίων είναι ο διαμελισμός (εκεί το 1947 σε εμάς το 1974). Λόγω Κοινοπολιτείας και του Κινήματος των Αδεσμεύτων, οι δεσμοί μεταξύ των δύο χωρών είναι πολύ ισχυροί και ενισχύονται συνεχώς. Μπορώ επίσης να πω ότι θεωρώ τον εαυτό μου πολύ ευτυχή που ήμουν παρών στο Νέο Δελχί κατά τη διάρκεια των εορτασμών για την 50η επέτειο της ανεξαρτησίας της χώρας (1997). Μεταξύ 2004-05 ήμουν στη Μόνιμη Αντιπροσωπεία της Κύπρου στη Γενεύη, ως Αν. Μόνιμος Αντιπρόσωπος. Τα καθήκοντα ήταν εντελώς διαφορετικά, μια και ασχολούμουν με την πολυμερή διπλωματία (αφοπλισμό, ανθρώπινα δικαιώματα, διεθνείς οργανισμούς, κλπ). Τολμώ να πω ότι η θητεία μου στη Γενεύη υπήρξε μια πολύ μεγάλη πρόκληση, εκτός του ότι κάποιος πρέπει να είναι καλός γνώστης της γαλλικής γλώσσας για να αντεπεξέλθει. Τα Ηνωμένα Έθνη λειτουργούν συνεχώς και αδιαλείπτως (εκτός 15 ημερών, μέσα έως τέλη Αυγούστου), με συνεχείς συνεδριάσεις με διαφορετικά αντικείμενα συζήτησης. Χρειάζεται πάρα πολύ προετοιμασία, καθότι οι προκλήσεις είναι πολλές. Τολμώ επίσης να πω ότι αποκόμισα πολύτιμες εμπειρίες από τη θητεία μου εκεί, που με βοήθησαν αφάνταστα στο Υπουργείο αργότερα, όταν χειριζόμουν θέματα σε παραπλήσιους τομείς. Ποιές είναι οι προτεραιότητες στις οποίες αποδίδετε ιδιαίτερη σημασία; Πρωτίστως ήταν και παραμένει η ενδυνάμωση των διμερών σχέσεων Κύπρου-Ουγγαρίας, ιδίως στον πολιτικό, οικονομικό και πολιτιστικό τομέα. Δοθέντος ότι η Ουγγαρία επιθυμεί να καταστεί το κέντρο της Κεντρικής και Ανατολικής Ευρώπης, είναι αυτονόητο για μας να κάνουμε τις διμερείς μας σχέσεις ακόμα πιο δυνατές. Εν πρώτοις, στον τουριστικό τομέα με το να ελκύσουμε περισσότερους τουρίστες από την Ουγγαρία. Ύστερα, είναι ο τομές των επενδύσεων, όπου προσδοκούμε να ελκύσουμε Ουγγρικά κεφάλαια στην Κύπρο. Υπάρχουν πολλοί τομείς για οικονομική συνεργασία, ιδίως στο εμπόριο, κλπ. Άλλη προτεραιότητα είναι να κάνουμε την Κύπρο γνωστή στην Ουγγαρία, μέσω Εκθέσεων και άλλων δραστηριοτήτων της Πρε-
10
Η Κύπρος αποτελεί ιδιαίτερα αγαπητό τουριστικό προορισμό για τους Ούγγρους τουρίστες. Ποιές είναι οι προοπτικές για τη νέα τουριστική χρονιά;
Τον επόμενο Μάρτιο (την πρώτη εβδομάδα), η Κύπρος θα συμμετάσχει με δικό της περίπτερο στην ετήσια Τουριστική Έκθεση της Βουδαπέστης. Πρέπει όμως να είμαστε προσεκτικοί, καθότι πολλοί από άγνοια επισκέπτονται το κατεχόμενο έδαφος της Κύπρου, είτε άμεσα (δηλ. μέσω των νομίμων αεροδρομίων και λιμανιών της Δημοκρατίας), είτε έμμεσα (μέσω Τουρκίας). Οι οδηγίες στην ιστοσελίδα του Ουγγρικού ΥΠΕΞ είναι σαφείς, η προπαγάνδα όμως της Τουρκίας και του υποτελούς παράνομου-αποσχιστικού καθεστώτος των κατεχομένων δεν σταματά ποτέ. Δυστυχώς, είναι πολλοί που τους διαφημίζουν και καθήκον μας είναι να τους σταματήσουμε. Ποιό είναι το μήνυμα που επιθυμείτε να στείλετε στον Ελληνισμό της Ουγγαρίας; Χωρίς υπερβολή, ο Ελληνισμός της διασποράς αποτέλεσε και τη δύναμη του ελληνισμού στην Ελλάδα και την Κύπρο. Αυτό αποδείχθηκε περίτρανα σε καιρούς χαλεπούς και πολύ δύσκολους, ιδιαίτερα το 1974, όταν η Κύπρος δοκιμάσθηκε πολύ, λόγω της Τουρκικής εισβολής, και η Ελλάδα εξερχόταν από τα μαύρα χρόνια της επταετούς στρατιωτικής δικτατορίας. Ο Ελληνισμός απέδειξε σε τόσες και τόσες περιπτώσεις ότι ενωμένος μπορεί να δημιουργήσει και να καταφέρει πολλά. Φθάνει να τιθασεύσει τα πάθη, τα οποία στο παρελθόν έγιναν η αιτία για εθνικές τραγωδίες. Με αυτά δεν είμαι εναντίον της διαφωνίας ή της διαφορετικής άποψης. Απεναντίας. Ο πλουραλισμός, δηλ. η ελευθερία και το δικαίωμα της έκφρασης αποτελούν την πεμπτουσία της δημοκρατίας. Να μη αφήνουμε όμως τα πάθη να μας διαιρούν και να στρέφουν τον ένα εναντίον του άλλου. Οι συνέπειες είναι ολέθριες. Εδώ στην Ουγγαρία ο Ελληνισμός έχει μακρά παράδοση παρουσίας αιώνων. Μπορώ να επικαλεσθώ το μαικήνα της μουσικής, τον κ. Νικόλαο Δούμπα (που απέθανε στη Βουδαπέστη το Μάρτιο 1900) και τόσους άλλους, οι οποίοι μεγαλούργησαν, ενώ οι απόγονοι τους διαπρέπουν. Να είναι βέβαιοι ότι εγώ προσωπικά και η Πρεσβεία της Κύπρου γενικώς ήταν και παραμένει στο πλευρό τους. Έχουν φωνή και πρέπει να κάνουμε παν το δυνατό αυτή να ακούεται και να λαμβάνεται υπόψη εκεί και όταν πρέπει. Εκ μέρους των αναγνωστών του Περιοδικού Ελληνισμός Και της Ελληνικής Κοινότητάς μας, Σας ευχόμαστε καλή διαμονή και κάθε επιτυχία στο έργο σας Ανδρέας Οικονόμου
Interjú az új ciprusi nagykövettel, Panayiotis Papadopoulos úrral Az alábbiakban az Ellinizmosz magazin főszerkesztője, Οikonomou Andreas interjúját olvashatják a Ciprusi Köztársaság új magyarországi nagykövetével, Panayiotis Papadopoulos úrral, budapesti szolgálata kezdetének alkalmából. Milyenek az első benyomásai Magyarországról, miután átvette kinevezését a budapesti Ciprusi Nagykövetségen? A benyomásom nagyon pozitív. Magyarország több ezer éves történelemmel büszkélkedhet és a kultúra területén (zene, tudományok stb.) is kiemelkedő az ország teljesítménye. Mindezek mellett egy olyan ország is, melynek újkori történelme igen tragikus, hiszen komoly árat fizetett mind az I., mind a II. világháború miatt. Ennek ellenére a hidegháború végével (1989-91) egy új korszak kezdődött itt a közép-kelet-európai régióban, ahová földrajzilag Magyarország is tartozik. Ma az országban demokrácia van, a szabadságjogok teljes értelmében és a magyar nép egy szebb jövőbe tekinthet. Milyen más követségeken teljesített szolgálatot? 1996 és 1998 között Indiában szolgáltam a Ciprusi Köztársaság Nagykövetségén, mely idő alatt lehetőségem volt az indiai nép barátságos vendégszeretetét élvezni. Sok hasonlóságot mutat az indiai és a ciprusi történelem, egyik ezekből az ország kettéosztottsága - ott 1947-től, nálunk 1974-től. Α Brit Nemzetközösségnek köszönhetően a két ország közötti kapcsolatok nagyon erősek és folyamatosan fejlődnek. Elmondhatom: 1997-ben abban a szerencsében volt részem, hogy jelen lehettem Újdelhiben az ország függetlenségi ünnepének 50. évfordulóján. 2004-2005. között Ciprus állandó genfi képviseletén töltöttem be képviselői pozíciót. Ez a feladat különbözött a korábbitól, hiszen itt a többoldalú diplomáciai kapcsolatokkal - leszerelés, emberi jogok, nemzetközi szervezetek stb. - foglalkoztam. Merem állítani, hogy a Genfben betöltött pozíció nagy kihívás volt számomra, hiszen a francia nyelv tökéletes ismerete elengedhetetlen feltétele volt a munkavégzésnek. Az ENSZ-szervezetek gyakorlatilag folyamatosan működnek - kivéve 15 napot augusztusban -, ami állandó megbeszéléseket jelentenek különböző témákban. Nagy felkészülést igényelt ezeknek az elvárásoknak és kihívásoknak megfelelni. Az itt szerzett értékes tapasztalatok rendkívül sokat segítettek a külügyminisztériumban a későbbi hasonló témákban végzett munkám során. Mit tart legfontosabbnak a prioritások közül ? A legfontosabb volt és marad is a ciprusi-magyar kétoldalú kapcsolatok erősítése a politika, a gazdaság és a kultúra területén. Magyarország célja Közép-Kelet-Európa központjává válni, amely még inkább egyértelművé teszi számunkra, hogy szorosabbra fűzzük a két ország közötti kapcsolatot. Elsősorban a turizmus területén szeretnénk még több magyar vendéget a szigetre vonzani, illetve szeretnénk magyar befektetőket is Cipruson üdvözölni. Egyéb más gazdasági együttműködésre is látok lehetőséget, például a kereskedelemben. Fontos számunkra Ciprus még ismertebbé tétele Magyarországon kiállítások és egyéb rendezvényeken keresztül. A nagykövetség több eseményt is tervez 2018-ban.
Ciprus egy igen közkedvelt úticél a magyarok számára. Milyenek a kilátások az idei turisztikai szezonra? Úgy gondolom, nagyon pozitívak. 2017-ben összesen 16 ezer magyar látogatott Ciprusra. A vágyam az, hogy 2018-ban ez a szám megkétszereződjön. Már a múlt év novemberében egy a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal által szervezett újságírói tanulmányút keretében a magyar sajtó képviselői ismerkedtek meg a szigettel, az idei év áprilisában pedig hasonló tanulmányútra kerül sor utazási irodák részére. Március első hetében Ciprus önálló standdal vesz részt az Utazás 2018 budapesti turisztikai kiállításon. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy sokan valószínűleg figyelmetlenségből Ciprus megszállt területét keresik fel vagy közvetlenül - azaz Ciprus legális repülőterén keresztül - vagy közvetett módon - azaz Törökországon keresztül. A Magyar Külügyminisztérium honlapján található információk egyértelműek, de Törökország propagandája, valamint a megszállt terület illegális kormánygépezete sosem áll le. Sajnos, igen sokan hirdetik őket, a mi feladatunk ezek megfékezése. Milyen üzenetet szeretne küldeni a Magyarországon élő görögöknek? Minden túlzás nélkül a diaszpóra alkotja a görögség erejét mind Görögországban, mind Cipruson. Ez a tény főleg nehéz és kemény időkben mutatkozik meg leginkább, például 1974-ben, amikor Ciprust nagy megpróbáltatások érték a török megszállás miatt, Görögország pedig a hétéves katonai junta sötét korszakából lábalt ki. A görögség többször is bebizonyította, hogy közösen, együtt sok mindent el tud érni. Annyi szükséges, hogy a szenvedélyeket, melyek sokszor nemzeti tragédiába torkollottak, kordában tartsuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem értek egyet a különbözőséggel vagy a véleménykülönbséggel. Éppen ellenkezőleg: a pluralizmus, vagyis a vélemény szabad kinyilvánításának joga a demokrácia lényegét képezi. Ne hagyjuk azonban, hogy szenvedélyünk kettészakítson minket és egymás ellen fordítson bennünket. A következmények nagyon ártalmasak lehetnek. Itt, Magyarországon a görögségnek több évszázados hagyománya van. Szeretném megemlíteni a zenészek híres mecénását, Nikolaosz Dumbaszt (Dumba Miklós), aki 1900 márciusában hunyt el Budapesten, és még több más híres személyt, akik nagyszerűek voltak és kimagasló dolgot alkottak az utódaik számára. Legyenek biztosak abban, hogy én személyesen és a Ciprusi Nagykövetség a múltban és a jövőben is mindig Önök mellett áll. Mindent megteszünk azért, hogy az Önök hangja hallatsszon és figyelembe vetessék ott, és akkor, amikor kell. Az Ellinizmosz magazin és a görög közösség nevében sikeres munkát és kellemes itt tartózkodást kívánunk Önnek! Andreas Oikonomou
11
Η γενοκτονία εις βάρος των Ελλήνων της Μικράς Ασίας – υπό την οπτική γωνία των Ούγγρων Εχουν συμπληρωθεί ήδη περισσότερα από 1100 χρόνια από την ίδρυση του ουγγρικού κράτους. Οι ελληνο – ουγγρικές σχέσεις έχουν ακόμα πιο παλιές ρίζες. Η εξάπλωση του Χριστιανισμού στην Ουγγαρία συνετέλεσε στο να γίνει η χώρα ένα ευρωπαϊκό κράτος . Σπουδαίο ρόλο σε όλη αυτή την διαδικασία έπαιξαν τόσο οι σχέσεις Εξωτερικής Πολιτικής με το Βυζάντιο όσο και οι θεσμικοί οικογενειακοί δεσμοί. Ως προς αυτό υπάρχουν πολλών ειδών αποδεικτικά στοιχεία από γραφήματα και αντικείμενα. Το συγκεκριμένο αυτό θέμα αποτελεί ένα σημαντικό κομμάτι της εν γένει Πανεπιστημιακής Εκπαίδευσης όπως εξάλλου και η Ελληνική Κλασσική Ιστορία και Φιλοσοφία. Αποτελεί επίσης ένα ουσιαστικό μέρος της Ουγγρικής Μέσης Εκπαίδευσης. Ωστόσο για την Ιστορία της Νεότερης Ελλάδος ο μέσος Ούγγρος γνωρίζει πολύ λιγότερα. Δεν γνωρίζει αναλυτικά, ούτε για την σχεδόν 400 χρόνων υποδούλωση στον τουρκικό ζυγό, ούτε για τον απελευθερωτικό αγώνα του 1821, ούτε για τα δραματικά γεγονότα που χαρακτήρισαν τον 20Ο Αιώνα της Ελληνικής Ιστορίας… Αυτό που ίσως γνωρίζουν τόσο οι Ευρωπαϊκοί λαοί όσο και οι ηγέτες των Βρυξελλών είναι ότι κατά την διάρκεια του Α΄Παγκοσμιού Πολέμου υπήρξε μια οργανωμένη και συστηματική τουρκική γενοκτονία κατά των Αρμενίων. Ηδη ορισμένες ευρωπαϊκές κυβερνήσεις έχουν το θάρρος να ομιλούν για αυτό το ζήτημα, ότι δηλαδή η ΕΕ πρέπει επιτέλους να αναγνωρίσει την μεγάλη αυτή τραγωδία. Εξαιτίας όμως μερικών χωρών η αναγνώριση αυτή δεν έχει πραγματοποιηθεί μέχρι σήμερα, ενώ ούτε σε επίπεδο ΕΕ υπήρξε κανένα αποτέλεσμα. Για την δε τραγωδία των Ελλήνων δυστυχώς ούτε καν θέλουν να ακούσουν. Συχνά η διεθνής ειδησεογραφία κάνει λόγο για βαθιές συγκρούσεις απόψεων μεταξύ Ελλάδας και Τουρκίας : για το Κυπριακό, για τα εναέρια, θαλάσσια σύνορα, την υφαλοκρυπίδα, την Συνθήκη της Λοζάνης και το μεταναστευτικό. Όλα αυτά τα θέματα αποτελούν τις συνιστώσες ενός σύνθετου μεγάλου προβλήματος εμποδίζοντας την διαμόρφωση ομαλών σχέσεων μεταξύ των δύο γειτονικών χωρών. Οφείλουμε να ομολογήσουμε ότι για το θέμα της γενοκτονίας δεν γίνονται μεταξύ των δύο πλευρών συζητήσεις και διαβουλεύσεις, αφού το θέμα αυτό αποτελεί ταμπού και στην Ελλάδα, όπως για παράδειγμα και η Συνθήκη του Τριανόν για την Ουγγαρία. Ένα τρανταχτό παράδειγμα μπορούμε να αντλήσουμε από το 2064 σελίδων Ερμηνευτικό Λεξικό του Καθηγητή κ. Μπαμπινιώτη:1 •
Γενοκτονία των Αρμενίων από τους Τούρκους
•
Γενοκτονία των Κούρδων από τους Τούρκους
•
Γενοκτονία των Εβραίων από τους Ναζί
Γενοκτονία των Ελλήνων από τους Τούρκους ; Αυτή η ερμηνεία δεν υπάρχει στο λεξικό. Το πλέον εμφανές παράδειγμα λείπει από την εγκυκλοπέδια. Γιατί αυτό ; Γιατί δεν περιλαμβάνεται ο όρος αυτός σε ένα από τα καλύτερα ελληνικά ερμηνευτικά λεξικά ; Δεν πρέπει εδώ στην Ελλάδα να δοθεί μια απάντηση πάνω σε αυτό. Από την άλλη πλεβρά συναντάμε την υπερβολική συμπάθεια των Ούγγρων προς τους Τούρκους Πρέπει να ψάξουμε να βρούμε τις ρίζες της αδικαιολόγητης τουρκικής συμπάθειας των Ούγγρων. (Τα 150 χρόνια τουρκικών μοιραίων καταστροφών στην Ουγγαρία όπως φαίνεται αποτελούν μόνο σελίδες της ιστορίας για τους Ούγγρους). 1 Γ. Μπαμπινιωτη: Λεξικό της νέας ελληνικής γλώσσας. Με σχόλια γιά τη σωστή χρήση των λέξεων.Κέντρο Λεξικολογίας Ε. Π. Ε Αθήνα, 1998, 414. σελ.
12
Στον Μεγάλο Πόλεμο η Τουρκία ήταν σύμμαχος με την Αυστρο-Ουγγρική Μοναρχία και παρά το γεγονός ότι από τότε δεν υπάρχει συμμαχική σχέση, μεταξυ τους, οι ουγγρο-τουρκικές σχέσεις χαρακτηρίζονται ως καλές. Εκ μέρος των Ούγγρων παρατηρείται μια ξεχωριστή και υπερβολική συμπάθεια, που εμφανίζεται κυρίως μονομερώς στην σημασία του προσώπου του Κεμάλ, με θετικές διαστάσεις ονομάζοντας προς τιμήν του – δρόμο, πλατεία, στήνοντας ακόμη και άγαλμα στον πρωταγωνιστή αυτό των γενοκτονιών. Πως εξιγείται αφτό; Με την ελλείψει ιστορικών πηγών αληθείας. Άλλη, μια ακόμη συγκεκριμένη αιτία για την οποία οι Ούγγροι συμπαθούν τους Τούρκους αναδεικνύοντας τον Κεμάλ ως μια τουρκική ιστορική προσωπικότητα. Ως γνωστόν, με το τέλος του Πολέμου και της Συνθήκης των Παρισίων ο μεγάλος χαμένος ήταν η Ουγγαρία. Με την σύναψη της Συνθήκης Ειρήνης του Τριανόν η Ουγγαρία οδηγήθηκε στο ειδώλιο του κατηγορουμένου σαν να είναι αυτή ο μεγαλύτερος ένοχος για το ξέσπασμα του πολέμου. Και φυσικά αυτή η εκδοχή αποτελεί ένα πλήρες αναληθές στοιχείο. Αφενός μεν, γιατί η Ουγγαρία τότε είχε περιορισμένη ανεξαρτησία : με τις σχέσεις εξωτερικής πολιτικής σαφώς να κατευθύνονται από την Βιέννη, επιταχύνοντας από κοινού με την Γερμανία τον πόλεμο. Ο τότε Ούγγρος Πρωθυπουργός Ιστβάν Τίσα ̶ αντιστάθηκε αποφασιστικά στον πόλεμο, αιτιολογώντας με τον εξής τρόπο τις θέσεις του : οι Ούγγροι δεν έχουν εδαφικές διεκδικήσεις έναντι της Σερβίας (ο πόλεμος ως γνωστόν ξέσπασε εξαιτίας του δικού τους ανεκπλήρωτου τελεσίγραφου). Εξάλλου η Ουγγαρία μόνο χάνει όταν εμπλέκεται σε πολέμους. Εξαιτίας της Συνθήκης του Τριανόν η χώρα έχασε τα δύο τρίτα των εδαφών της και ο πληθυσμός της μειώθηκε από 18 εκατομμύρια κατοίκους σε 7,6 εκ. ενώ 3.3 εκατομμύρια Ούγγρων βρέθηκαν εκτός συνόρων. Γι’ αυτό μεταξύ των ειδικών εμπειρογνωμόνων υπάρχουν γνώμες ότι δεν έπρεπε να υπογραφεί η Συνθήκη Ειρήνης του Τριανόν στις 4 Ιουνίου του 1920. Αυτό μάλιστα το αιτιολογούν λέγοντας ότι και η Τουρκία είχε απορρίψει την υπογραφή της Συνθήκης των Σεβρών και στη συνέχεια η Συνθήκη της Λωζάνης κατέληξε εις βάρος της Ελλάδας. Γιαυτό θεωρούν και τον Κεμάλ Ατατούρκ ως τόσο μεγάλο πρόσωπο. Ο Βλάσσης Αγτζίδης στον πρόλογο μελέτης του για την γενοκτονία που είχε δημοσιευθεί στο Περιοδικό Trianoni Szemle είχε αναφέρει : Η δημοσίευση αυτή έχει ενδιαφέρον, γιατί μέσω αυτής οι Ούγγροι ιστορικοί έρχονται σε επαφή με ένα θέμα της σύγχρονης ιστορίας, άγνωστο έως τώρα σ’ αυτούς. Το γεγονός της γενοκτονίας των χριστιανικών πληθυσμών από τους Νεότουρκους, ενδιαφέρει τους Ούγγρους και για έναν επιπλέον λόγο, που ξεπερνά το απλό ιστορικό ενδιαφέρον και την ευαισθησία για ζητήματα γενοκτονίας και καταπίεσης των μειονοτήτων. Σχετίζεται με την υπαγωγή τους εκείνη την εποχή στην Αυστροουγγρική Αυτοκρατορία και τον ιδιαίτερο ρόλο που είχε τότε ο γερμανόφωνος κόσμος στην ενθάρρυνση του τουρκικού εθνικισμού. Ειδικά κατά τη την περίοδο του Α’ Παγκοσμίου Πολέμου, όταν στο πλαίσιο των Κεντρικών Δυνάμεων η Γερμανία του Κάϊζερ, η Αυστροουγγαρία, η νεοτουρκική Οθωμανική Αυτοκρατορία, η Βουλγαρία πολέμησαν κατά της Αντάντ. Επιτρέψτε μου να αναφέρω σύντομα την διάλεξή μου στην Βουδαπέστη με τίτλο: „Μπορεί να είναι παράδειγμα προς μίμηση ο Κεμάλ ; Ψάχνοντας στο διαδίκτυο την λέξη Κεμάλ Ατατουρκ μεταξύ άλλων μπορούμε να διαβάσουμε : Κατά την διάρκεια του 1919 με 1923 στον απελευθερωτικό πόλεμο έδιωξε διαδοχικά από
την χώρα τα ελληνικά. ιταλικά, γαλλικά, και βρετανικά στρατεύματα και εξόντωσε τις ομάδες των στασιαστών. Ποιοι ήταν αυτοί οι στασιάστες ; Οι Αρμένιοι, οι Ελληνες. οι Κούρδοι, και άλλοι χριστιανικοί λαοί οι οποίοι εδώ και πολλες χιλιάδες χρόνια ζούσαν εκεί στα εδάφη της σημερινής Τουρκίας, εκεί από όπου τους εξεδίωξαν τα στρατεύματα του Κεμάλ ή τους αφάνισαν με κάθε τρόπο από όπου γής. Στις σελίδες του διαδικτύου ο Ούγγρος αναγνώστης δεν βρίσκει κάτι διαφορετικό από την στερεότυπη διατυπωμένη άποψη ότι αυτός ήταν ο ιδρυτής της σύγχρονης Τουρκίας, ο πρώτος Πρόεδρος Δημοκρατίας, ο πρώτος Πρωθυπουργός και ο πρώτος Πρόεδρος του Τουρκικού Κοινοβουλίου. Αλλά για το τι επράχθη κατά την διάρκεια της δικής του θητείας εναντίον των Χριστιανών, αθώων ανθρώπων που ζούσαν στην περιοχή - δεν γίνεται πουθενά ούτε λόγος αφού τους ιθαγενής αυτούς κατοίκους τους ονομάζουν «στασιαστές» και δεν τους παρέχουν ούτε τα στοιχειώδη ανθρώπινα δικαιώματα. Στερώντας τους ακόμη και το δικαίωμα να ζήσουν. Πουθενά λοιπόν δεν συναντάς μια αναφορά για τις γενοκτονίες που έγιναν ή τουλάχιστον ένα στοιχείο που να υποδεικνύει σε αυτές. Στο γεγονός δηλαδή ότι το τούρκικο κράτος στήθηκε επί πτωμάτων. Για τον Ιστβαν Τίσα, έναν από τους πιο επιφανείς άνδρες του Ουγγρικού Εθνους, δύο φορές Πρωθυπουργό ετοιμάζομαι να γράψω βιβλίο. Συμφωνα με τις ερευνητικές μου μελέτες με βάση το μέχρι τώρα αρχειακό υλικό ανακάλυψα ένα πολύ σπουδαίο έγγραφο σχετικά με το θέμα αυτό, ανάμεσα στις ημιεπίσημες επιστολές του στο Εθνικό Αρχείο Βουδαπέστης. Πρόκειται για την αναφορά του Ιμρε Μπάλιντ Συμβούλου του Υπουργείου Κωνσταντινουπόλεως με ημερομηνία καταχώρησης 8 Ιανουαρίου 1916 στην οποία γίνεται μνεία για τα κακουργήματα καθώς και για την επιρροή που εξασκούσαν οι Γερμανοί. Στην επιστολή του ο Σύμβουλος αναφέρεται κυρίως στο τελευταίο ερώτημα. Ωστόσο ο Σύμβουλος υπογραμμίζει ότι οι τουρκικοί πολιτικοί και κυβερνητικοί κύκλοι θεωρούν το ίδιο σπουδαίας σημασίας τον εκσυγχρονισμό της εθνικής πολιτικής καθώς και την πλήρη εξασφάλιση της αδιαίρετης ανεξαρτησίας της Οθωμανικής Αυτοκρατορίας. Και αυτό επιθυμούν να το επιτύχουν «εντός των πλαισίων της πλήρης αυτονομίας με την αποκλειστική εξασφάλιση των δικαιωμάτων μόνον των ομοεθνών τουρκικών στοιχείων». Αληθινά, μόνο τότε μπορούμε να κατανοήσουμε τούτο εάν γνωρίζουμε την θεωρεία των Νεότουρκων με βάση το πρόγραμμα του 1911, το οποίο όπως διατυπώνει : η δημιουργία του τουρκικού σύγχρονου κράτους μόνο τότε μπορεί να πραγματοποιηθεί εφόσον αφανιστούν η μη μουσουλμανικοί λαοί, εάν δηλαδή πλήρως εκτοπισθούν από την κοινωνία όλα τα χριστιανικά στοιχεία. Ο Σύμβουλος του Υπουργείου Ιμρε Μπάλιντ υπογραμμίζει επίσης ότι τον πιο σημαντικό ρόλο για την υλοποίηση του προγράμματος αυτού διαδραματίζει ο Κεμάλ Ατατούρκ. Στην ειδική αναφορά του Ιανουαρίου του 1916 καταρχήν τονίζει την ανελέητη εθνοκάθαρση των Αρμενίων τους οποίους προσπάθησαν να εξοντώσουν με τους πιο απάνθρωπους τρόπους (δολοφονίες, εκτοπισμούς και βίαιους διωγμούς). Πολλές αρμενικές οικογένειες από την Κωνσταντινούπολη εξορίσθηκαν και φυλακίσθηκαν, ενώ στην επαρχία οργάνωσαν εναντίον τους πογκρόμ. Ο Σύμβουλος θεωρεί αδιανόητο το ότι ̶ σύμφωνα με την ειδησεογραφία
̶ επλήγησαν περί τις 100.000 Αρμενικές οικογένειες. Σε κάθε περίπτωση υπο τοιαύτας συνθήκες η ολοσχερή αυτή καταστροφή οδήγησε στην σημαντική μείωση του όγκου των εμπορικών συναλλαγών της Τουρκίας, επηρεάζοντας σημαντικά την οικονομική ασφάλεια του κράτους και δημιουργώντας σοβαρά προβλήματα στις εξαγωγές. Οι Τούρκοι ποτέ δεν το έκρυψαν ότι είχαν παρόμοια σχέδια και με τον ελληνικό πληθυσμό που από κοινού με τους Αρμένιους κατείχαν σημαντική θέση στην κοινωνία των πολιτών σε σχέση με τoυς Ευρωπαίους. Η πρόθεση των Τούρκων ήταν να συγκεντρώσουν όλες τις οικονομικές και εμπορικές δραστηριότητες στα δικά τους χέρια. Και το σχέδιο τους αυτό το υλοποίησαν πάσει θυσία. Ο Κυνισμός τους δεν γνώριζε όρια. Όταν στις 3 Ιανουαρίου του 1916 ο Πρέσβυς της Αυστρο-Ουγγαρίας στην Κωνσταντινούπολη διαμαρτυρήθηκε για τις παράνομες κυρώσεις εις βάρος των Αυστριακών και των Ούγγρων απειλώντας με παρόμοια μέτρα, «ο Υπουργός Εξωτερικών Χαλίλ του είπε χαμογελώντας: να κάνετε με τους Τούρκους που ζούν στην Αυστρία ότι θέλετε». Δεν θα πρέπει να μας εκπλήσσει το γεγονός ότι υπο την ευρεία έννοια η ουγγρική κοινή γνώμη δεν γνωρίζει τίποτα για αυτά τα τραγικά γεγονότα. Ενώ ούτε στον εκπαιδευτικό τομέα, στην παιδεία δεν ακολουθούνται μέχρι σήμερα τα ερευνητικά αποτελέσματα, εκείνα τα οποία θα διαφώτιζαν τις νέες δραστηριότητες του Κεμάλ κατά την διάρκεια της σταδιοδρομίας του. Η κατά πρόσωπο αντιπαράθεση οδηγεί ίσως σε ακόμη πιο περίπλοκες καταστάσεις. Ούτε κατά την διάρκεια των ερευνών μου στην Ουγγαρία δεν διαπίστωσα ώστε η ερευνητική συμπεριφορά να είναι απαλλαγμένη από αξιολογικές κρίσεις να προσεγγίσουν το ζήτημα από όλες του τις απόψεις. Ως προς αυτό δεν πρέπει να πέξει ρόλο κανένας εξειδικευμένος ή διπλωματικός λόγος που θα μπορούσε να παραπλανήσει τον ερευνητή από τον σκοπό του. Πριν από λίγο καιρό είχα συμμετάσχει σε ένα Συνέδριο όπου γνωστοί ιστορικοί, πανεπιστημιακοί καθηγητές κ.α παρουσίασαν τις διαλέξεις τους αναφορικά με την Τουρκία και σχεδόν όλοι ασχολήθηκαν λίγο – πολύ με το έργο του Κεμάλ Ατατούρκ, φθάνοντας μέχρι την δεκαετεία 20 και 30, μέχρι την δημιουργία δηλαδή του σύγχρονου τουρκικού κράτους. Ούτε καν έγινε λόγος σε καμιά από τις διαλέξεις για τους σκοπούς που είχαν θέσει οι Νεότουρκοι που είχαν ως επίκεντρο το πρόγραμμα του 1911 που αναφέροταν στον συστηματικό αφανισμό των χριστιανικών λαών. Για όλα αυτά δεν έγινε καμιά αναφορά και μνεία από τους συμμετέχοντες ομυλιτές στο Συνέδριο για το πώς δηλαδή τα προγράμματα αυτά υλοποιήθηκαν και τι βαναυσα μέσα χρησιμοποιήθηκαν για τον σκοπό αυτό. Τους νέους ερευνητές δεν θα μπορούσαμε να τους καταλογίσουμε ευθύνες αφού έχουν το ελαφρυντικό των λανθασμένων διαπιστώσεων. Στο διαδίκτυο διάβασα μια πανεπιστημιακή διπλωματική εργασία με τίτλο : «Αγώνας για την ψυχή των Τούρκων. Κεμαλισμός και Ισλάμ». Μόνο μια σκέψη να αναφέρω από αυτά : «Μετά την ολοκλήρωση του Α Παγκοσμίου Πολέμου στις 18 Οκτωβρίου του 1918 υπογράφηκε η ανακωχή του Μουντρός με την παράδοση των όπλων και σύμφωνα με το σχέδιο των συμμάχων, την Ανατολία την διαμελίζουνε και την καταλαμβάνουν οι συμμαχικές Μεγάλες Δυνάμεις (Αγγλία, Γαλλία, Ιταλία)
13
και οι γειτονικοί λαοί (Ελληνες, Αρμένιοι, Κούρδοι) ...» Αυτό βέβαια έκανε την καρδιά όλων των μουσουλμάνων κατοίκων της Ανατολίας να χτυπά δυνατά». – γράφει ο νεαρός επιστήμονας. Το ερώτημα που τίθεται λοιπόν δεν μπορεί να είναι άλλο από το τι είδους γείτονες είναι οι προαναφερόμενοι λαοί με τους Τούρκους και τι εδάφη θα διαμελισθούν. Αφού οι λαοί αυτοί εδώ και αιώνες ζούσαν στην περιοχή αυτή, και σε αυτά τα εδάφη ήταν η Πατρίδα τους. Με ποιον τρόπον λοιπόν θα μπορούσαν να διαμελίσουν τα δικά τους πάτρια εδάφη; (Της ιστορίας αυτής υπάρχει και μια τραγικωμική διάσταση. Παρά τις διαμαρτυρίες των Ελλήνων της Ουγγαρίας και των Αρμενίων, εν μέσω σφοδρών αντιδράσεων, στο προάστιο Κισπέστ της Βουδαπέστης εγκαινίασαν το 2012 ένα άγαλμα του Κεμάλ Αταούρκ στο ομώνυμο πάρκο) Για τους συμπατριώτες μου τους Ελληνες της Ουγγαρίας και για μένα προσωπικά είναι ιδιαίτερα αποκαρδιωτικό το γεγονός αυτό. Οι δυσκολίες και οι ταλαιπωρίες του Ελληνισμου της Μικράς Ασίας και γενικά το θέμα των Αρμενίων με αγγίζουν και με αφορούν άμεσα. Ο Πατέρας μου όλη αυτην την διαδiκασία την έζησε από κοντά και μοιράσθηκε την τραγική μοίρα των Ελλήνων
του Πόντου. Γεννήθηκε σε ένα χωριό στο Νομό Καρς που βρίσκεται στα βουνά που υψώνονται στην περιοχή των ακτών της Νοτιο/ Ανατολικής Μαύρης Θάλασσας. Το 1922 με άλλους μαζί ενάμιση εκατομμύριο συμπατριώτες του αναγκάσθηκε να εγκαταλείψει τα πάτρια εδάφη – στα πλαίσια της αποκαλούμενης κατ’ ευφημισμό ανταλλαγής πληθυσμών – την οποία έφεραν σε πέρας οι ηγέτες των ευρωπαϊκών δημοκρατικών χωρών. Δυστυχώς για πολλούς ανθρώπους το όνομα Κεμάλ Ατατούρκ δεν συνδέεται με την ίδρυση του σύγχρονου τουρκικού κράτους, αφού το όνομα αυτό αποτελεί τον σκοπό που αγιάζει με τον πιο βάρβαρο τρόπο την πολιτική των μέσων, με θριαμβευτικό τρόπο. Γιατί λοιπόν σήμερα πρέπει να υψώνουμε αγάλματα σε αυτά τα ιδεώδη ; Αρχιμήδης Σιδηρόπουλος Διευθυντής του Ινστιτούτου Ερευνών Ελλήνων Ουγγαρίας
A kisázsiai görögség ellen elkövetett népirtás – magyar szemmel Régi a kapcsolat az Athéni Szabadegyetemmel, rendszeresen küldenek meghívót szemináriumaikra, konferenciáikra. A 2017. december 15-ei rendezvényen első ízben vettünk részt magam és az Ελληνισμός főszerkesztője, Oikonomou Andreas. A rendezvényt megtisztelte Magyarország athéni nagykövete, Haupt Erik is. Kicsit félve vártuk az indulás napját. Nem tudtuk, milyenek lesznek a körülmények, hogyan fogadják az általunk felvetett témát. (Az elhangzott előadást az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.) A konferenciát Athén egyik legelőkelőbb kerületében, Kifisziában tartották, az önkormányzat könyvtárában. Szervezője az az Agtzidis Vlasis történész volt, akinek a görögök ellen elkövetett népirtásról szóló tanulmányát – magyarra fordítva – 2010-ben három részletben közöltük a Trianoni Szemle című folyóiratban. Amikor megérkeztünk, a terem zsúfolásig tele volt. A nagy érdeklődés elsősorban a fő témának szólt – A hat tábornok pere a kisázsiai katasztrófát (1922) követően –, és annak is, hogy a programot úgy hirdették meg, hogy „jelen lesz Szidiropulosz Archimédesz történész is, aki beszámol arról, mi az oka annak, hogy Magyarországon oly nagy a Kemal iránti tisztelet”. Huszonöt perces előadásomat feszült figyelem kísérte, de kérdésekre, hozzászólásokra sajnos nem volt lehetőség, pedig erre szükség lett volna, különösen mert a moderátor úgy interpretálta az elhangzottakat, hogy Magyarországon a Kemallal és általában a törökök 20. századi történelmével kapcsolatos szimpátia szélsőjobboldali jelenség. Holott előadásomban éppen azt próbáltam megvilágítani, hogy a történész szakma jár teljesen rossz úton ebben a kérdéskörben, s hogy a magyarországi tudományosság mennyire egyoldalúan ítéli meg Kemal szerepét az 1910-es és ’20-as évek tragikus történéseiben. Itt tehát a történész szakma mulasztásairól szóltam, mert sem a közvélemény, sem a politika tisztánlátását nem segítették azzal, hogy mindmáig elmulasztották bemutatni a törökök által az ott élő népek (örmények, görögök, kurdok, asszírok) ellen elkövetett népirtásokat. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a görög népirtásról egyáltalán nem vesznek tudomást. Akkor mit várhatunk, mit kérhetünk számon a politikától? (a.szid)
14
A magyar államiság több mint 1100 éves. A görög-magyar kapcsolatok ennél is régebbiek: a kereszténység magyarországi elterjedésében – ennek következtében Magyarország Európához való csatlakozásában – elévülhetetlen érdemei vannak a magyar bizánci külpolitikai és családi kapcsolatoknak. Ennek számos tárgyi és írásos bizonyítékai vannak. A magyar egyetemi oktatásban ez komoly helyet foglal el. Miképpen az egész görög klasszikus kor történelme is. Ez utóbbi a középiskolai oktatásnak is része. Görögország újkori történelméről azonban a magyar emberek jóval kevesebbet tudnak. Sem a több évszázados török uralomról, sem az azt lerázó görög szabadságharcról, sem pedig a XX. század, a görögöket is érintő genocídiumról nincsenek ismereteik. Azt talán Európa népei is tudják, hogy az első világháború alatt szervezett népirtás folyt az örmények körében. Arról is mernek már beszélni egyes európai politikai tényezők, hogy ezt a tragédiát talán el kellene ismernie az Uniónak. De néhány országot kivéve, ez nem történt meg, uniós szinten meg különösen nem. A görögök tragédiájáról meg tudomást sem vesznek. Híradások szólnak ma arról, hogy nézetkülönbségek vannak Törökország és Görögország között: Ciprus kapcsán, az Égei-tengeri határellentétek miatt, a nemzeti légtér, illetve a kontinentális talapzat problémái miatt. Ez mind-mind ide tartozó kérdés, és egyenként is a két ország kapcsolatrendszerének normalizálását akadályozó konfliktusok. A népirtásról azonban egyik fél sem akar beszélni: tabutéma ez Görögországban is, miként Trianon volt Magyarországon, hosszú évtizedekig. Példa: Babiniotis 2064 oldalas értelmező szótára.1 A szerző példákkal illusztrálja a fogalom jelentését. •
Népirtás az örmények ellen a törökök által
•
Népirtás a kurdok ellen a törökök által
•
A zsidók elleni népirtás a nácik által
Népirtás a görögség ellen a törökök által? Ez a példa a szótárból kimaradt. Miért? Egy, a legjobb görög értelmező szótárnak tartott kiadványból? Erre Görögországban kell a választ megadni. 1 Babiniotis G.: Az Újgörög Nyelv Szótára. Etimológiai, magyarázó és helyesírási szótár. Athén, Lexikológiai Központ, 1998., 414. o.
A magyarok túlzott török-szimpátiáját saját maguknak kellene megmagyarázniuk. Az újkori magyar történelem és Törökország viszonyában kereshetjük a magyarok körében meggyökeresedett indokolatlan török szimpátiát. (A 150 éves török pusztítás Magyarországon úgy látszik ma már csupán történelem a magyarok számára.) A Nagy Háborúban Törökország szövetségese volt az Osztrák–Magyar Monarchiának, s bár azóta sincs szövetségesi kapcsolatban Magyarországgal, a magyar-török kapcsolatok jónak mondhatók. A magyarok részéről tapasztalható egy különös és túlzott szimpátia, amely abban nyilvánul meg, hogy Kemal jelentőségét egyoldalúan – mert híján vannak a történelmi igazságnak – pozitívnak tartván, utcát, teret neveznek el róla, szobrot állítanak a népirtások egyik főszereplőjének. Van még egy konkrét ok, amiért a magyarok elfogultak a törökökkel szemben, s személy szerint Kemallal, a legismertebb török történelmi személyiséggel. Köztudott, hogy a háborút lezáró Párizs környéki békékben a legnagyobb vesztes Magyarország volt. A trianoni békeszerződésben Magyarországot a vádlottak padjára állították, azt jelezvén ezzel, hogy a háború legfőbb bűnöse, felelőse Magyarország volt. Ez természetesen teljesen hamis beállítás volt. Egyfelől, mert akkor Magyarország korlátozott függetlenséggel bírt: a külügyeket egyértelműen Bécsből irányították, s a háborút is Ausztria és Németország siettette teljesíthetetlen ultimátumot intézve Szerbiához. Az akkori miniszterelnök, Tisza István – ezt minisztertanácsi és koronatanácsi jegyzőkönyvek tanúsítják – határozottan ellenezte a háborút, s ezt meg is indokolta: a magyaroknak nincs területi követelésük Szerbiától - a háború ugyanis a Szerbiának küldött teljesíthetetlen ultimátum miatt robbant ki -, különben is Magyarország csak veszíthet, ha háborúba keveredik, jelentette ki a miniszterelnök. A trianoni békeszerződés következtében az ország elveszítette területének 2/3-át, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent, s 3,3 millió magyar került a mostani határokon kívül. Ezért a szakemberek között is vannak olyan vélemények, hogy nem kellett volna aláírni az 1920. június 4-i trianoni békeszerződést. És ezt azzal indokolják, hogy Törökország is elutasította a sevres-i béke aláírását, és a Lausanne-i megállapodással (1923) Görögország rovására gyarapodott. Ezért tartják nagy becsben Kemal Atatürköt.
Vlassis Agtzidis a Trianoni Szemlében a török népirtásról megjelent magyar nyelvű tanulmány elé ezt írta: Η δημοσίευση αυτή έχει ενδιαφέρον, γιατί μέσω αυτής οι Ούγγροι ιστορικοί έρχονται σε επαφή με ένα θέμα της σύγχρονης ιστορίας, άγνωστο έως τώρα σ’ αυτούς. Το γεγονός της γενοκτονίας των χριστιανικών πληθυσμών από τους Νεότουρκους, ενδιαφέρει τους Ούγγρους και για έναν επιπλέον λόγο, που ξεπερνά το απλό ιστορικό ενδιαφέρον και την ευαισθησία για ζητήματα γενοκτονίας και καταπίεσης των μειονοτήτων. Σχετίζεται με την υπαγωγή τους εκείνη την εποχή στην Αυστροουγγρική Αυτοκρατορία και τον ιδιαίτερο ρόλο που είχε τότε ο γερμανόφωνος κόσμος στην ενθάρρυνση του τουρκικού εθνικισμού. Ειδικά κατά τη την περίοδο του Α’ Παγκοσμίου Πολέμου, όταν στο πλαίσιο των Κεντρικών Δυνάμεων η Γερμανία του Κάϊζερ, η Αυστροουγγαρία, η νεοτουρκική Οθωμανική Αυτοκρατορία, η Βουλγαρία πολέμησαν κατά της Αντάντ. Idézek egy budapesti előadásomból (címe: Lehet-e példakép Kemal?): Ha az internetbe beütjük a Kemal Atatürk szócikket, többek közt ezt olvashatjuk: Kemal az 1919-23-as török függetlenségi háború alatt fokozatosan kiszorította az országból a görög, olasz, francia, brit csapatokat, és felszámolta a lázadókat.” Kik is a lázadók? Azok az örmény, görög, kurd és más keresztény népek, akik évszázadok, évezredek óta éltek ott, a mai Törökország területén, azokon a vidékeken, ahonnan elűzték őket Kemal szabadcsapatai. Vagy kiirtották őket. A magyar olvasó egyetlen netes oldalon, de nyomtatott formában sem igen talál mást Kemalról, mint a modern Törökország alapítója, az első köztársasági elnök, a török parlament első házelnöke, miniszterelnök. De arról, hogy mit követtek el az ő vezetésével a velük együtt élő keresztényekkel, ártatlan emberekkel − egyetlen szó sincs! „Lázadóknak” tekintik azokat az őslakókat, akik a legelemibb emberi jogukat, az élethez való jogot követelték. Sehol olyan szócikk tehát, amely a törökök által elkövetett népirtásokról szólna, vagy utalna rá! Arra a tényre, hogy hullahegyeken keresztül jön létre a modern török állam! Tisza István, az Osztrák–Magyar Monarchia (1867–1918) egyik legkiválóbb államférfijáról, kétszeres miniszterelnökről készülök könyvet írni. Levéltári kutatásaim közben a témával kapcsolatban igen fontos iratra leltem a miniszterelnök félhivatalos
15
levelei között. Bálint Imrének, a konstantinápolyi minisztériumi tanácsosnak 1916. január 8-án kelt jelentéséről van szó, melyben a törökök – örmények és görögök elleni – kegyetlenkedéseiről, valamint a német befolyásról ír. Levelében a tanácsos elsősorban az utóbbi kérdéssel foglalkozik. Kiemeli azonban, hogy a török politikai és kormányzati körök egyaránt döntő fontosságúnak tartják a török nemzet politikai emancipálását, az oszmán birodalom teljes, csorbítatlan szuverenitásának biztosítását, és ezt „a teljes önállóság keretein belül a fajbeli török elemek kizárólagos érvényesülésével” akarják elérni. Igazán akkor érthetjük ezt meg, ha megismerjük az Ifjútörök Mozgalom 1911. évi programját, amely úgy fogalmaz, hogy a modern török állam megteremtése csak úgy valósulhat meg, ha megsemmisítik a nem muzulmán népeket, ha teljesen kirekesztik a társadalomból a keresztény elemeket. (Hasonló ehhez a Čubrilović-memorandum 1945-ben, melyben a magyarok kiirtásáról értekezik Tito egyik közvetlen munkatársa.) Bálint Imre minisztériumi tanácsos kiemeli, hogy ennek a programnak a megvalósításában a legfontosabb szerepet Kemal Atatürk játszotta! Az 1916os januári beszámoló elsősorban az örmény nemzetiség kiirtását emeli ki, akiket a legkegyetlenebb eszközökkel próbálnak likvidálni (gyilkolás, deportálás). Konstantinápolyból számos örmény családot száműztek, vidéken pedig pogromokat szerveztek ellenük. A tanácsos hihetetlennek tartja, hogy – a hírek szerint – mintegy százezer örmény családról lenne szó. Mindenesetre az örmény lakosság ilyen arányú elpusztítása jelentősen csökkentette a belső gazdasági forgalmat, érzékenyen érintette a gazdaság biztonságát, megrendült az ország kivitele, és egyáltalán elképzelhetetlen a közlekedési és minden egyéb gazdasági működés, hiszen mindebben az örmények meghatározó szerepet játszottak. A törökök nem csináltak titkot abból, hogy hasonló terveik vannak a görög népességgel is, akik a polgárosodás terén – az örményekkel egyetemben – európai viszonylatban is jelentős helyen álltak. A törökök szándéka az volt, hogy minden gazdasági tevékenységet török kézben kell összpontosítani. És ezt a szándékukat mindenáron végre is hajtják. Cinizmusuk nem ismert határt, hiszen, amikor a konstantinápolyi osztrák-magyar nagykövet 1916. január 3-án tiltakozott az osztrák és magyar alattvalók terhére elkövetett jogtalan rekvirálások miatt, és hasonló lépésekkel fenyegetőzött, „Halil külügyminiszter mosolyogva válaszolta neki, hogy csináljunk az Ausztria-Magyarországban élő törökökkel, amit akarunk”. Azon nem lehet csodálkozni, hogy a legszélesebb értelemben vett magyar közvélemény semmit sem tud ezekről a tragikus eseményekről, hiszen az oktatás a mai napig nem követi azokat a kutatási eredményeket, amelyek új megvilágításba helyezik Kemál Atatürk tevékenységét és pályafutását. A szemléletbeli viszonyulás ehhez a kérdéshez talán még bonyolultabb állapotokra utal. A Magyarországon folyó kutatások egyikében sem tapasztaltam azt a kutatói magatartást, hogy ezt a kérdést „értékmentesen”2 közelítsék meg és elemezzék. Ebben nem játszhat szerepet semmiféle egyéni vagy diplomáciai szempont, amely eltérítheti a kutatót a helyes következtetések levonásától. Nemrégen vettem részt egy konferencián, ahol ismert magyar törté2 Max Weber értékmentes szociológiája: ne keverjük össze a valóság tanulmányozásánál azt, ami van, azzal, ami szeretnénk, ha lenne! Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 1. Bp., KJK, 1987.
16
nészek, egyetemi tanárok tartottak előadásokat Törökországról, és szinte mindenki foglalkozott kisebb-nagyobb terjedelemben Kemál Atatürk munkásságával, eljutva a 20-30-as évekhez, a modern török állam megteremtésének kemáli folyamatához. Egyetlen egy előadásban nem hangzott el az, hogy az ifjútörökök célkitűzéseinek (ehhez csatlakozott Kemál is) középpontjában az 1911-es program állt, amely a keresztény népek szisztematikus kiirtásáról szólt. Arról meg végképp nem szóltak az előadók, hogy ezt a programot milyen eszközökkel valósítják meg 1915től 1922-ig. Az egészen fiatal kutatóktól nem is lehet rossz néven venni, ha teljesen melléfognak ilyen kérdésekben. Az interneten találtam rá az egyik gazdasági főiskola szakdolgozatára, amelynek a címe: Küzdelem a török emberek lelkéért. Kemalizmus és az Iszlám. Egyetlen jellemző mondatot idézek belőle: „Az első világháborút lezáró 1918. október 18-án aláírt mudroszi fegyverletétel és az ezzel való szövetségi terv, miszerint Anatóliát a szövetséges nagyhatalmak (angolok, franciák, olaszok) és szomszédnépek (görögök, örmények, kurdok) feldarabolják és elfoglalják… [Kiemelés – Sz. A.], természetesen megdobogtatta minden anatóliai lakos szívét.” Meglehet. A kérdés csupán az, hogy az említett népek milyen szomszédjai a törököknek? És milyen földeket darabolnak fel? Hiszen ezek a népek évszázadok óta ott éltek, az volt az otthonuk, hogyan tudták volna a saját területüket feldarabolni? (Ennek a történetnek van egy tragikomikus mozzanata is. Magyarországon élő görögök és örmények tiltakozása mellett avatták fel Kispesten Kemal Atatürk nagy vihart kavart szobrát a róla elnevezett parkban − 2012-ben.) A Magyarországon élő görög honfitársaimra és személyesen számomra is szívszorító erre a nemzeti tragédiára gondolni. A kisázsiai görögség és az örmények megpróbáltatásai közvetlenül érintenek engem is. Édesapám ugyanis osztozott a pontuszi görögök tragikus sorsában. A Fekete-tenger délkeleti partvidékei fölött magasodó hegyek egyik falujában született (Kars megye), s 1922-ben másfélmillió honfitársával együtt kényszerült szülőföldje elhagyására, a lakosságcserének nevezett akció következtében, melyet az európai „demokratikus” államok vezetői hagytak jóvá. Sajnos, milliók számára Kemal Atatürk neve nem a modern török állam alapításával kapcsolódik össze elsősorban, hanem neve egyet jelent „a cél szentesíti a legbarbárabb eszközt” politikájának máig ható diadalával. De miért kell ma ennek az eszmének szobrot állítani Magyarország fővárosában? Trianon fájdalmát akkor érzi át igazán egy magyar ember, ha ők maguk is ismerik és érzékenyek más népek tragédiája iránt. Szidiropulosz Archimédesz a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének igazgatója
Αφιέρωμα στον Κώστα Βάρναλη
Ευαγγελία Τσαρούχα
Το φως που Καίει του Κώστα Βάρναλη, κυκλοφόρησε για πρώτη φορά το 1922.Επανεκδόθηκε το 1933, με πολύ διαφορετικό το Τρίτο μέρος του, από τις εκδόσεις Εστία. Στην τελική του μορφή το ἐργο περιέχει 4 μέρη: Ο Πρόλογος, το Μέρος Πρώτο, το Μέρος Δεύτερο Ιντερμέδιο και το Μέρος Τρίτο, στα οποία χωρίζονται τα εξής 9 ποιήματα: •
Πρόλογος
•
Ο Μονόλογος του Μώμου
•
Χορός των Ωκεανίδων, Ο Χορός των Σεραφείμ, Η μάνα του Χριστού, Η Μαγδαληνή
•
Αριστέα και Μαϊμού, Ο Οδηγητής, Το τραγούδι του λαού
Ο ΜΟΝΟΛΟΓΟΣ ΤΟΥ ΜΩΜΟΥ (αποσπασματικά) Ανοιξιάτικο απομεσήμερο ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (απάνου απὸ τον Καύκασο) Ω! Ωω!... Τι μέγα βάρος σήμερα βουλιάζει τον ουρανό! Ανάλαμπος και κρύος του ἡλιου ο δίσκος, σαν απὸ ξερὸ πηλό, θαρρείς, όπου και να ‘ναι, θα πέσει απάνου στ’ αντικρινὰ τα βράχια και θα γίνει θρούψαλα… Πόσο πνιχτὰ ανασαίνουνε της γης τα σπλάχνα, που κάποτε με ξεπετάξανε στον ανοιξιάτικον αέρα μ’ έναν χαρούμενο σπασμό!... Πως κρέμονται μέσα στα βάραθρα, τα σκοτεινὰ νερά, άνηχα κι ανάφριστα σαν πετρωμένα!... Με φτάνει από μακριὰ ένα κλάμα σφαγερό. Ποιος νά ‘ναι; Κατὰ σένα, όπου και νά ‘σαι, άγνωστε αδερφέ, δε μ’ αφήνουνε τα καρφιά μου να στραφώ. Λιγάκι να σαλέψω, με δαγκάνουν αγριεμένα σαν τα φίδια, που τα πατάει κανείς, την ώρα που κοιμούνται. Ομως απάνου από τις άβυσσες και δώθε απὸ τα μάκρη, σε νιώθουνε πολὺ ζεστά, κατάσαρκα οι πληγές μου… Μπορεί νά ‘ναι κ’ η δικιά μου η φωνή, που μου την ξαναστέλνουν πίσου τα σκοτάδια των βυθών… ΙΗΣΟΥΣ (απάνου απὸ το Γολγοθὰ) Τι γλυκά, που γλαρώνανε τα μάτια μου γεμάτα αστραφτερὸ σκοτάδι! Τι γλυκά, που βυθούσανε τα κόκκαλα κ’ οι σάρκες μου μέσα στην απεραντοσύνη της Ανυπαρξίας, όπου λυώνανε σαν τ’ αλάτι μέσα στο νερό. Κι όπως αδειάζανε στάλα τη στάλα οι φλέβες κ’ η καρδιά μου, ένιωθα την ψυχή μου όλο και πιότερο να λαφραίνει και να την παίρνουνε σαν φτερὰ οι ψηλότεροι ουρανοί! Ανάμεσα Θανάτου καὶ Ζωής, πέρ’ από τη Γης και πέρ’ απὸ τον ΄Ηλιο, καρφιά, λοχίσματα, φτυσίματα, βλαστήμιες δε φτάνανε την ψυχή μου, που έφευγε και δεν γυρνούσε. Όλα γινόνταν ήσκιος και πνοὴ γύρω απὸ τον ήσκιο μου και τη στερνὴ πνοή μου!... Ποια τώρα με ξυπνάει φωνὴ κι απὸ ποιο λαρύγγι βραχνὸ και ραγισμένο; Πούθε βρίσκει τόση δύναμη να ξαναδένει την ψυχή μου μὲ τὸ σώμα και να με ξαναφέρνει πίσω στη φθορὰ και στον πόνο; ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Αμέτρητους αιώνες ζω με το θάνατο αγκαλιὰ κι αυτή μας η αγάπη δεν έχει τελειωμό. Σαπίσαν οι κολώνες της ουράνιας Σφαίρας, μα η πληγή μου σαπίζει, ξεσαπίζει. Κ’ είναι πάντα φρέσκη και λαχταριστή… Δω και χιλιάδες χρόνια περνάει απὸ μπροστά μου ο Κόσμος – κι όλα του τα ιστορικὰ κοίτονται μέσα στο νου μου ασάλευτα και στείρα σαν ένα στρώμα κόκαλλα στα βάθη των ωκεανών. Σ’ απανωσιά, σε βάθος και σε ψήλος δεν είναι τίποτα παντοτινό, δεν είναι τίποτα καινούργιο. Τόσο μοιάζουνε το σήμερα με το χτες και το χτες με το αύριο, που με τον καιρὸ έπαψα να βλέπω, να συλλογίζομαι και να θυμάμαι. Έτσι μου φαίνεται, πως τώρα δα έχω γεννηθεί, καρφωθεί και λησμονήσει… Τι να τρέχει σήμερα;
ΜΩΜΟΣ Πεθαίνει ο Θεός! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (ξαφνισμένος δυσάρεστα) Πάλι εσύ; Πούθε μου ξεφύτρωσες; ΜΩΜΟΣ Αυτὸς είναι ο ρόλος μου. Να ξεφυτρώνω ακάλεστος – κι ανεπιθύμητος! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Πεθαίνει, λες, ο Θεός; Ο Δίας τάχα; ΜΩΜΟΣ Όχι. Ο ένας Θεός. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Καλὰ ο ένας. Μα ποιος απ’ όλους; ΜΩΜΟΣ Ο Ένας και Μοναδικός! Δεν υπάρχει άλλος. Γι’ αυτό ‘ναι κι ο Αληθινὸς Θεός. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Αληθινὸς και να πεθαίνει; ΜΩΜΟΣ Αφού είναι παντοδύναμος! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ο θάνατος, αδυναμία των ανθρώπων. Όχι δύναμη των Θεών. ΜΩΜΟΣ Μα δεν πεθαίνει ο ίδιος. Είναι πνέμα. Πεθαίνει το σώμα του. Το θέλησε μοναχός του να γεννηθεί και να ζήσει για λίγα χρόνια σαν άνθρωπος. Μα σε τρείς μέρες θα βγεί απὸ τον τάφο του και θα ξαναπάει στους ουρανοὺς απ’ όπου ήρθε. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Το πνέμα του ή το σώμα του; ΜΩΜΟΣ Ρώτα τον ίδιονε. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Πώς τόνε λένε; ΜΩΜΟΣ Ιησού! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Πώς τον είπες; ΜΩΜΟΣ Ιησού! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ιησούς!...Ιησούς!... Περίεργο. Εγὼ τους ξέρω όλους τους Θεοὺς. Έναν ένανε, μεγάλους και μικρούς, ημίθεους και ηρώους με όλα τους τα σόγια, τις γυναίκες, τα παιδιά, τις ερωμένες και τα παρασπόρια. Τέτοιο όνομα δεν υπάρχει πουθενά! ΜΩΜΟΣ (μισοκλείνοντας το μάτι) Μα δεν είναι Έλληνας! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Μα δεν είναι Έλληνας; Μα τότε τι μπορεί να είναι! ΜΩΜΟΣ Εβραίος!
17
ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Εβραίος; Και δε μου τό ‘λεγες απὸ την αρχὴ να μην πονοκεφαλάω; Ένας βάρβαρος! Άρα ψεύτικος Θεός!.... (φωτισμένος ξαφνικὰ) Ιησούς… Ιησούς … Καλὰ λες. Τώρα θυμᾶμαι. Μου μίλησε γι’ αυτόν, εδώ και λίγον καιρό, ο Μορφονιὸς ο Ερμής….. Μου είπε το λοιπὸν την τελευταία φορά: «Κανακάρη γιε του Ιαπετού! Ένας Εβραίος Θεός, Ιησούς (Ιησούς...Χριστός… νομίζω) θέλει να γκρεμίσει τον Όλυμπο και ν’ αφανίσει όλους τους Έλληνες Θεούς. Έτσι θα λυτρωθείς και συ απὸ τα βάσανά σου, γιατὶ δεν θα υπάρχεις!...» … Ήταν η πρώτη μου φορά, που γέλασα. Απὸ τότες, που καρφώθηκα – καὶ πρὶν νὰ καρφωθώ! (στον Ιησού) Κλαις; Ντροπή! ΙΗΣΟΥΣ Βαθιὰ στο μέτωπο και στα μελίγγια μου είναι χωμένα τρομερὰ τ’ αγκάθια. Το αίμα τώρα έχει πήξει ολόγυρα… Κι απὸ τα πόδια μου και τις απαλάμες – κι απὸ την τρυπημένη μου καρδιά – βγαίνει νερὸ μονάχα. Είμαι καρφωμένος σαν και σένα. Και κάτωθέ μου αστράφτουνε, βροντολογάνε και με σουβλίζουνε λάμες αμέτρητες. Και γλώσσες αμέτρητες με βλαστημάνε και με φτυούνε. Κι αργώ να πεθάνω. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Δε σου καρφώσανε, υποθέτω, και τη γλώσσα σου! Βλαστήμα τους και συ κα φτύνε τους• έτσι θὰν να τους δείξεις, πως είσαι άντρας και δεν τους φοβάσαι. Δεν μπορούνε να σου κάνουνε τίποτα παραπάνου. ΙΗΣΟΥΣ (γαλήνια) Πατέρα… Συγχώρεσέ τους. Είναι αθώοι! Δεν ξέρουνε τι κάνουνε και τι λένε. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (θυμωμένα στο Μώμο) Ποιοι μωρέ, δεν ξέρουνε τι λένε και τι κάνουνε; Εμείς; ΜΩΜΟΣ Οι Εβραίοι. Αυτοί , που τον έχουνε σταυρώσει. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Τι; Άνθρωποι τόνε σταυρώσανε; Τι Θεός είναι! (στον Ιησού δυνατὰ και σηκώνοντας το κεφάλι του ψηλά, όσο μπορεί) Εμένα με καρφώσανε Θεοί. Πολλοί Θεοί μαζί. Πώς το δέχτηκες μοναχά και να σ’ αγγίξουν αυτὰ τα ζωντόβολα; (προσταχτικὰ) Κατέβα γρήγορα απὸ κεί! Ντροπιάζεις το σόι μας! ΙΗΣΟΥΣ (πάντα γαλήνια) Θὰ υπάρξουνε μαθητές μου, που θαν τους καρφώνουνε τα πόδια με σφήνες τρεις πιθαμὲς βαθιά στη γης κι αυτοὶ πάλι θα περπατάνε. Μπορούσα το λοιπὸν κι εγὼ πολὺ πιο εύκολα να κατέβω απὸ το σταυρό μου. Μα δε θέλω. Ήρθα στον κόσμο επίτηδες για να πεθάνω… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Για ποιον λόγο; ΙΗΣΟΥΣ Για να τόνε σώσω! ΜΩΜΟΣ Θα σώσει όλους τους ἀνθρώπους. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Τους έσωσα κι εγὼ μια φορὰ και πρόκοψα!... Έκλεψα τη φωτιὰ απὸ τον Όλυμπο και τους την ἔφερα. Τους έδωσα το λογικὸ και τη γλώσσα. Τους ἀνέβασα ψηλά, ίσαμε τους Θεούς. Κι αυτοὶ με προδώσανε. …Σαν τους ρώτηξε ο Δίας αστράφτοντας απάνου ως κάτου απὸ το θυμό: «ποιος σας έδωσε την ουράνια φωτιά μου;» - « Ο Προμηθέας! Ο Προμηθέας!» φώναξαν ούλοι μαζί, και χιλιάδες δάχτυλα βουτηγμένα στο φαρμάκι με δείχνανε στον Τύραννο. Να ‘τος! Αυτοὶ με χέρια και με δόντια βοηθήσανε το Κράτος και τη Βία να με πιάσουνε και να μ’ αλυσοδέσουν… Κι όντας ετούτ’ οι ανελέητοι μπράβοι του Δία με καρφώνουν εδώ ψηλά, τα ζαγάρια ξελαρυγγιζόντανε απὸ κάτου: « Ἔτσι καὶ χειρότερα… Ἄνομε!...» ΜΩΜΟΣ (ήσυχα) Δε φταίνε αυτοί. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ποιος φταίει δηλαδή; Ο Δίας; ΜΩΜΟΣ Εσύ!
18
ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (οργισμένα) Εγώ; ΜΩΜΟΣ Ναι! Εσύ! Που νικήθηκες. Αν νικούσες το Δία, τότες όλοι θα ‘τανε μαζί σου. Και θεοί κι ανθρώποι…. Δεν το ξέρεις; Πάντα οι νικημένοι έχουνε τ’ άδικο. Και τ’ άβουλο πλήθος πάει ταχτικὰ με τους νικητές. Ως τώρα η ιστορία του Κόσμου είναι ιστορία των Νικητών… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (σε λίγο) Κι απὸ τι θα σώσει τους ἀνθρώπους; ΜΩΜΟΣ Απὸ την αμαρτία. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Κι αυτὸ το λέει σωτηρία; Μα η αμαρτία είναι όλ’ η ευτυχία κ’ η λευτεριά των Θεών…. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ξέχασα να ρωτήσω. Θα τον ιδούν οι Εβραίοι ν’ ανασταίνεται; ΜΩΜΟΣ Κανένας. Μονάχα μετὰ την ανάστασή του θα παρουσιαστεί στους μαθητάδες του. Σαν όραμα. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Δηλαδὴ σε κείνους, που τόνε πιστέψανε και πριν πεθάνει! Μα τότες ήτανε ολότελα περιττὸ να πεθάνει. Να παρουσιαστεί στους σταβρωτήδες του! Σε κείνους που δεν τόνε πιστεύουνε. … ΜΩΜΟΣ Τι Έλληνας! Άμα τόνε βλέπανε, τότες ίσα ίσα δεν θα τόνε πίστευε κανένας. Θα μαθευτεί όμως απὸ στόμα σε στόμα, πως αναστήθηκε. Και τότες όλοι θα πιστέψουνε. Δε ξέρεις καημένε τη λαϊκὴ ψυχή. Οι λαοὶ πιστεύουνε πιότερο τ’ αυτιὰ τους παρὰ τα μάτια τους. Πιότερο τὸ μύθο παρὰ τὰ γεγονότα. … ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Μη μου κάνεις, είπα, τον έξυπνο! (στον Ιησού) Αυτά δεν είναι λογικὰ πράματα! ΙΗΣΟΥΣ Το λογικὸ δεν οφελά σε τίποτα. Μήτε το πολύ, μήτε το λίγο. Μήπως οι φιλόσοφοι ξέρουνε περισσότερα απ’ τα πουλιά τ’ ουρανού κ’ απ’ τα σκουλήκια και τα λούλουδα της Γης; Μήπως είναι καλύτεροι απ’ τους άλλους ανθρώπους; Όσο πιο ξανοίγεται η σκέψη, τόσο πιο στενεύουν οι καρδιές. Κι ο άνθρωπος χάνεται. Εγώ προσπάθησα να φωτίσω την καρδιά τους. Να της δώσω μεγαλύτερην άπλα και πιότερο βάθος. Η βασιλεία των ουρανων είναι βασιλεία της καρδιάς. Όπως εγώ θυσιάστηκα για όλους τους ανθρώπους απὸ καλωσύνη. Εγὼ ο βασιλιὰς των Ουρανών και Θησαυρὸς των Αγαθών, έτσι θα μάθουνε κ’ οι βασιλιάδες της Γης να θυσιάζονται για τους σκλάβους και ναν τους αγαπάνε. Τότε δεν θα υπάρχουνε ψευτιὰ και αδικία. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (απότομα) Μάθε το λοιπὸν απὸ μένα. Είναι κανεὶς δυνατός, γιατὶ αγαπάει μονάχα τον εαυτό του και μπορεί να θυσιάζει τους ἀλλουνούς. Ο δυνατὸς έχει χρέος να πληθαίνει τη δύναμή του κι όχι ναν τήνε λιγοστεύει. Κ’ η περισσότερη δύναμη δε χαρίζεται. Παίρνεται. Παίρνεται με τη βία απὸ τους άλλους δυνατούς. Αυτό δεν είναι νόμος, που τόνε φκιάσαμ’ εμείς οι θεοί. Υπάρχει πρὶν απὸ μας. Είναι Ἀνάγκη…. Μπας και σου πέρασε η ἰδέα – επειδὴ με βλέπεις καρφωμένον εδώ – πως τάχατε θυσιάστηκα κι εγώ για τους ανθρώπους; Δε θυσιάστηκα για κανένανε. Την έπαθα – για λογαριασμό μου. Δεν πρέπει να στοχάζεται κανείς με τα μάτια. Να πηγαίνει πέρ’ απ’ τα φαινόμενα. ΜΩΜΟΣ (πειραχτικὰ) Μα και δεν πρέπει να στοχάζεται κανείς με τ’ αυτιά του και δίχως μάτια. Να πηγαίνει πέρ’ απ’ τα λεγόμενα. … Ο νέος θεὸς (όσοι θα μιλάνε για λογαριασμό του) είναι πιο επιτήδειος, πιο διπλωμάτης. Ξέρει τη δουλειά του καλύτερα. Η μέθοδο η δική σου (των Ελλήνων και των Ρωμαίων) είναι η μέθοδο του “έτσι θέλω εγώ ο αφέντης!” Η μέθοδο η δική του, είναι η μέθοδο, του “έτσι θέλει ο θεός• έτσι θέλουνε κι οι σκλάβοι!”. Είναι μέθοδο πολιτισμένη. Χάρη σ’ αὐτήνε θα μπει ρυθμὸς και τάξη στο μυαλὸ και την ψυχὴ των αδικημένων. Θα ζητάνε μοναχοί τους ν’ αδικιούνται – για καλό τους. Μα θα ρωτήξεις: “πού είναι τελοσπάντων αυτὴ η θυσία των δυνατών;” Και λίγο το έχεις να
κοπιάζουνε να κυβερνάνε και ν’ αδικούνε το βρωμολαὸ για καλό του; ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Δεν πολυκαταλαβαίνω. ΜΩΜΟΣ Ήρθε λέει να σώσει όλους τους ἀνθρώπους … μετὰ θάνατον. Μα θα σώσει μοναχὰ τους αφέντες εδώ στη Ζωή. Αυτουνοὺς που κατέχουν όλα τ’ αγαθὰ και όλη τη δύναμη. Τους σωσμένους. Μα εκεινούς, που έχουν ανάγκη να σωθούνε• εκεινούς , που τα στερούνται όλα, τους απαγορεύει να πιθυμούνε τ’ αγαθὰ των αλλονών και ν’ αντιστέκονται στη δύναμή τους. Αυτοὶ θα πλουτίσουνε και θα λευτερωθούνε, αφού πεθάνουνε πρώτα…. Οι θεωρίες σας διαφέρουνε μονάχα στη διατύπωση. Κατὰ βάθος είναι οι ίδιες κι απαράλλαχτες. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (βαριεστισμένα) Κατάλαβα… ΙΗΣΟΥΣ (γαλήνια) «Μακάριοι οι πεινώντες και διψώντες… Μακάριοι οι πτωχοὶ τω πνεύματι… ότι αυτών έστιν η βασιλεία των ουρανών». ΜΩΜΟΣ Σιγά! Μη σ’ ακούσουν οι χορτάτοι κ’ οι ξυπνοὶ και ζηλέψουνε τους πεινασμένους και κουτούς! ΙΗΣΟΥΣ (στον ίδιο τόνο) «Η πίστη σου σέσωκέ σε!» Όποιος πιστεύει στον αληθινὸ θεὸ σώζεται. Κι ο πλούσιος κι ο ξυπνός…. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Μώμο) Με κούρασε ο πελάτης σου! Πότε θα πεθάνει; ΜΩΜΟΣ Βιάζεσαι; Όπου και νά ‘ναι! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ζηλεύω! Τόνε ζηλεύω που θα ξεκουράσει το σώμα του. Για τρεις μέρες. ΜΩΜΟΣ Για πάντα. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ … Μάνα μου Γης! Κοίμισέ με για μια στιγμὴ μέσα στην απεραντοσύνη και την κρυάδα της ύλης σου! …. ΜΑΝΑ ΓΗΣ Ποιος είσαι; ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ο Προμηθέας. Ο γιος σου. ΜΑΝΑ ΓΗΣ Δε σε ξέρω. Δε ξέρω με τ΄ όνομα κανένα απ’ τα παιδιά μου. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Είμαι ο θεός της Φωτιάς και του Λογικού. Ένας απὸ τους Τιτάνες! ΜΑΝΑ ΓΗΣ Θεός; Και ζητάς εγὼ να σε βοηθήσω;… Εξ αἰτίας σας υποφέρω κι εγώ. Έγινα Χτήμα. Γεννώ, καρπίζω, λουλουδίζω• στολίζομαι και ομορφαίνω για όλα τα παιδιά μου. Μα με χαίρονται λίγοι. Αυτοὶ που με κατέχουνε. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Ιησού) Δε σε βλέπω. ΙΗΣΟΥΣ Εγώ σε βλέπω. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Θά ‘σαι νέος πολύ. Έτσι δείχνουν οι κουβέντες σου. ΜΩΜΟΣ Τριαντατριώ χρονώ. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Καλὰ τό ‘λεγα! Παιδί! Κ’ οι στοχασμοί του παιδιάστικοι. (στον Ιησού) Και για ποιαν αφορμὴ σε σταβρώσαν οι Εβραίοι; ΙΗΣΟΥΣ Δίδαξα… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (κοροϊδευτικὰ) Καμμιὰν επανάσταση βέβαια! Μάταια πράματα. Όλοι στην ηλικία σου έχουν αυτήνε τη λόξα. Με τα χρόνια τους περνάει – όπως κ’ εμένα! ΙΗΣΟΥΣ Απαγόρεψα κάθε επανάσταση. Δίδαξα την υποταγὴ στο Νόμο.
Την Αγάπη του πόνου και τον Πόνο της αγάπης. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Μα τότε πώς σε θανάτωσε ο Νόμος; Εσὺ δεν πήγες κόντρα. Τόνε θεοποίησες καθὼς βλέπω. ΙΗΣΟΥΣ Με θανάτωσε για επαναστάτη και γι’ αντίθεο. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Περίεργο! ΜΩΜΟΣ Έλεγε και ξανάλεγε, πως θα ‘δινε τάχα στους φτωχοὺς (αν καθόντανε φρόνιμα!), τη βασιλεία των ουρανῶν. Μα τούτ’ οι κακομοίρηδες ακούγανε μοναχὰ το «βασιλεία» δεν τ’ ακούγανε το «ουρανών!». Και πήρανε τα μυαλά τους ἀέρα. Γιατὶ νομίζανε, πως θα ‹διωχνε τον ξένο τύραννο, τους Ρωμαίους, και θά ‘δινε σ’ αυτοὺς τη βασιλεία της Ιουδαίας. Μα οι ντόπιοι τύραννοι, οι πλούσιοι Εβραίοι – Φαρισαίοι και μεγαλοπαπάδες - φοβηθήκανε πως, άμα χάνανε την προστασία των ξένων, θαν τους παίρναν οι κουρεληδες τα πλούτια τους και τα εισοδήματά τους. Γι’ αυτὸ μεγαλοπαπάδες και Φαρισαίοι, κάνανε συμβούλιο και τον κατηγορήσανε απὸ τη μια μεριὰ στη ρωμαϊκὴ εξουσία για οχτρὸ του Νόμου, κι απ’ την άλλη στον Ιουδαϊκὸ λαὸ για οχτρὸ του θεοῦ. Οχτρὸς του Θεού; Τότες ο λαὸς των κουρελήδων, που είναι θρήσκος (όλα κι όλα!) αγρίεψε, ξεσηκώθηκε, και ζήτησε απ’ τους Ρωμαίους το θάνατό του. Κ’ οι Ρωμαίοι (ένας Εβραίος λιγότερος στον κόσμο, τόσο το καλύτερο!) τον παραδώσανε στους Φαρισαίους, στους μεγαλοπαπάδες και στο λαὸ κι αυτοὶ τόνε σταβρώσανε μετὰ χαράς. ΙΗΣΟΥΣ Αυτὸ ήθελα. Έπρεπε να με σκοτώσουνε για να συχωρεθούνε… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Πάλι τα ίδια; (σιγὴ) ΜΩΜΟΣ Οι Φαρισαίοι κ’ οι παπάδες όλου του κόσμου ύστερ’ απὸ λίγα χρόνια θα σε κάνουνε θεό. Θα σου χτίζουνε μεγαλόπρεπες εκκλησιὲς και θα σε προσκυνάνε ντυμένοι στο μάλαμα…. ΙΗΣΟΥΣ Κάθε εγκόσμια εξουσία είναι προσωρινή. Τις άφησα όλες να υπάρχουνε, γιατὶ χρειάζονται. Αλλιώς οι ανθρώποι θα γινόντανε χειρότεροι κ’ η δυστυχία τους μεγαλύτερη. Η μεγάλη κι ακατάλυτη εξουσία στον κάτου κόσμο είναι ο Θάνατος. Αυτόνε τον κατάργησα. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Πώς; Έκανες τους ανθρώπους αθάνατους; ΜΩΜΟΣ Μετά θάνατον! Σου το ξανάπα μα δεν πρόσεξες. Μετὰ θάνατον θα τους αναστήσει όλους στον ουρανό. ΙΗΣΟΥΣ Εκεί καθένας θα κριθεί κατὰ τα έργα του. Αυτή ‘ναι η Αλήθεια ΜΟΥ. Η ΑΛΗΘΕΙΑ. ΜΩΜΟΣ Αφού δεν κατάλαβες τα γνωστά, πώς ξέρεις τ’ άγνωστα; Κι ἀφού δεν κατάλαβες τα τωρινά, πώς ξέρεις τα μελλούμενα; ΙΗΣΟΥΣ Το άγνωστο είμ’ εγώ! Ο Θεός. Και θέλεις να μην το ξέρω; Τα γνωστά που τόσο τα γνοιάζεσαι, είναι όλα ψεύτικα, γι’ αυτὸ και τ’ αγνοώ! Όσο για τα μελλούμενα, πότε σου είπα, πὼς υπάρχει μέλλον; Κατόπι μου έρχεται η συντέλεια του Κόσμου. Μόλις ἀπομένει στους ανθρώπους λίγος καιρὸς να ετοιμαστούνε για την αιἰώνια ζωή. Να με πιστέψουνε και να μετανιώσουνε για τ’ αμαρτήματά τους. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Μώμο) Τα λόγια του δεν έχουνε νόημα. ΙΗΣΟΥΣ Εγώ μ’ αυτά μου τα λόγια, που δεν έχουνε νόημα, θα ρίξω όλους εσάς τους ψεύτικους θεούς. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (πειραγμένος) Θα μας ρίξεις με τα λόγια; Δε μπορώ να γελάσω. Πονάει το συκώτι μου!...Μιλάς σαν ένας ξυλουργὸς ή σαν τρατάρης. Δεν έμαθες γράμματα; ΙΗΣΟΥΣ
19
Εγὼ έπλασα τον κόσμο και τους ανθρώπους. Κ’ οι άνθρωποι τα γράμματα. Τι μπορούσα να μάθω απὸ τους ανθρώπους; ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (κόκκινος απὸ θυμὸ) Εσὺ έπλασες τους ανθρώπους; ΙΗΣΟΥΣ Ο Πατέρας μου. Δηλαδὴ Εγώ. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στο Μώμο) Γιατὶ με γέλασες πὼς είναι ο μόνος Θεός; Να! που έχει και Πατέρα! ΜΩΜΟΣ Δε σε γέλασα. Ο ίδιος είναι Πατέρας του εαυτού του. Ο ίδιος γέννησε τον εαυτό του. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Ιησού) Ὁ κόσμος γεννήθηκε ἀπὸ τὸ Χάος. Κ’ ἐγὼ ἔπλασα τοὺς ἀνθρώπους μὲ λάσπη. Καὶ τοὺς έδωσα καὶ ψυχὴ ἀπὸ λάσπη…. ΙΗΣΟΥΣ Ο Πατέρας μου έπλασε τους ανθρώπους με λάσπη. Και τους έδωσε για ψυχὴ την πνοή του την ίδια! ‘Αρα ψυχὴν ἀθάνατη. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ούτε ο ήσκιος της λάσπης δεν μένει μετὰ το θάνατο. Τίποτα. ΜΩΜΟΣ Κ’ οι δυό σας δε λέτε την ἀλήθεια. Ο κόσμος δεν έχει αρχή. Δεν έχει δημιουργό. Ύπαρχε πάντα. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Γιε της Νύχτας! Σου απαγορεύω να παίζεις μαζί μου! Απαιτώ να με σέβεσαι! ΜΩΜΟΣ (σκάει στα γέλια) Χά! Χά! Χά!... ΙΗΣΟΥΣ (ξαφνιασμένος) Ποιος γελάει έτσι; ΜΩΜΟΣ Εγὼ ο Μώμος! Ένας απὸ τους Μώμους! (Είμαστε πολλοί!). Και δε γελάω που θυμώνετε• μα που θυμώνετε, δίχως να υπάρχετε! Και που σας κουβεντιάζω, ενώ ξέρω, πως δεν υπάρχετε! Αφού όμως όλ’ οι άνθρωποι σας πιστεύουνε και σας βλέπουνε, μπορώ κ’ εγὼ να μη σας βλέπω και να μη σας κουβεντιάζω;…. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ωχ!... Σταθείτε μια στιγμή. Ο αητός του Δία μου βύθισε το κοφτερό του ψαλίδι ως τα βάθη της καρδιάς. Πονάω όσο ποτές! Κι όσο πονάω τόσο μεγαλώνει το μίσος μου. … ΙΗΣΟΥΣ Πατέρα! Έκανα το χρέος μου. Τα νεφρά μου τσακιστήκανε. Τα πόδια μου παγώσανε ως τα γόνατα! Διψώ! Κρυώνω! …… ΜΩΜΟΣ (στον Ιησού) Άκου, άκου τ’ αηδόνι! Ίσως στερνὰ καταλάβεις, πόσο δεν πρόσεξες τις ομορφιὲς της ζωης, για να διδάξεις την ομορφιὰ του θανάτου! (…) Άκουσες; Καταλαβαίνεις τη γλώσσα των πουλιών; ΙΗΣΟΥΣ Δε θέλω να καταλάβω τίποτες απὸ τραγούδια. Σ’ όλη μου τη ζωὴ έσκυβα μέσα μου ν’ ακούω το θέλημα του Πατέρα μου. Όποιος ακούει πολὺ τα έξω, χάνει την ψυχή του. Κ’ εγώ, ο πρώτος θεὸς κι ο πρώτος άνθρωπος, έπρεπε να δώσω το παράδειγμα στους ‘αλλους.Ο βασιλιὰς Σολομώντας, ο σοφός, που καταλάβαινε τη γλώσσα των πουλιών, ήτανε φιλήδονος. Σοφὸς με χίλιες γυναίκες! Άρα δεν ήτανε σοφός. Ήτανε μονάχα βασιλιάς! ΜΩΜΟΣ Βγήκες καμιὰ φορὰ την ἄνοιξη, τα χαράματα, να περπατήσεις όξω στους ανθισμένους κάμπους; Είδες, πώς μένει στα μαλλιά σου, στα μάτια και στα χείλια σου ώρες πολλὲς η δροσιά του χαμομηλιού, το μπάρσαμο του πεύκου; Ακόμα κ’ η ανάσα σου μοσκοβολάει. ….. ΙΗΣΟΥΣ Τι τ’ όφελος! Πολλὲς φορὲς μετάνιωσα, που γεννήθηκα άνθρωπος. Μου ερχότανε να παρατήσω το έργο μου και να φύγω πίσου στον οὐρανό… Δε βαστούσα να περιμένω το πλήρωμα του χρόνου, για να σταυρωθώ. Έμεινα ολονήστικος σαράντα μέρες. Ακίνητος στην ίδια βουνοκορφή, ενώ γύρα μου τα πουλιά, τα νερά, ο αγέρας, σπαρταρούσαν από κέφι και
20
χαρά… Ήταν ο Πειρασμός. Μα εγὼ δεν έβλεπα, δεν ‘ακουγα, δεν σάλευα. Ο εαυτός μου – το Χρέος μου – σκέπαζε τα πάντα. ΜΩΜΟΣ Και δεν ερωτεύτηκες ποτέ σου; ΙΗΣΟΥΣ Όσες φορὲς συναντούσα σε ρούγες και σε δημοσιὲς όμορφες γυναίκες: αρχόντισσες μέσα στα φορεία, γεμάτες ἀρώματα, φκιασίδια, μαλάματα κι αλαζονεία• λαϊκὲς ξυπόλυτες, εύκολες κι αφόβιστες, με το λαγήνι στο κεφάλι και την πρόκληση στα μάτια, γύριζ’ αλλού το πρόσωπό μου. Η ψυχή μου μάτωνε. Έβλεπα πίσου απὸ το πλανερὸ σχήμα της ομορφιάς και πίσου από την πρόσκαιρη λάμψη της νιότης, να παραμονεύουνε τα νύχια του Οξαποδώ, τα σκουλήκια κ’ η σαπίλα του τάφου κ’ η αιώνια τιμωρία! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Ιησού) Κρίμα! Παιδὶ πράμα και νὰ ‘σαι τόσο κουρασμένος! Καθὼς φαίνεται, θα τελειώνει με σένα κάποια παλιὰ αρχοντογενιά, που ξεσοΐστηκε. ΜΩΜΟΣ Οι Φαρισαίοι κ’ οι παπάδες θαν του δώσουνε μεθαύριο βασιλικιὰ καταγωγή. Μα είναι φτωχόπαιδο: γιος ξυλουργού, που γεννήθηκε στη φάτνη των αλόγων! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Ιησού) Μπα! Και τι δουλειὰ έκανες, πριν σου κατέβει να διορθώσεις τον κόσμο; ΙΗΣΟΥΣ Μικρός, που πήγαινα σκολειό, βοηθούσα και τον πατέρα μου στη δουλειά του… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Ποιον πατέρα σου; ΙΗΣΟΥΣ Τον Ιωσήφ! ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Άλλος πάλι αυτός! (στο Μώμο) Μα δε μου είπες, πως είναι ο ίδιος πατέρας του εαυτού του; Ποιος είναι πάλι αυτὸς ο νέος πατέρας; ΜΩΜΟΣ Ο άντρας της μητέρας του και πατέρας των αδελφών του… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (στον Ιησού) Κι άμα τράνεψες, ξακολούθησες τη δουλειά του πατέρα σου; ΙΗΣΟΥΣ Άμα τράνεψα, δεν έκανα καμιὰ δουλειά. Μου άρεζε λιγάκ’ η ψαρική. Ύστερα τίποτα… (σιγότερα) Το δικό μου το Τίποτα ήτανε η αρχή της Αιωνιότητας για τους άλλους. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ (θυμωμένος) Παιδί του λαού και να μη δουλεύεις; … Τέτοιο παράδειγμα έδωσες στους φτωχούς; … ΙΗΣΟΥΣ Πήγα κι απομονώθηκα στην ερημιά, τα καλύτερα χρόνια της ζωης μου, ως τα τριάντα! Ζούσα ανάμεσα σε αμμουδιὲς και θάμνα κι αγριομέλλισες… Έτρωγα κάπου κάπου κανένα ακροβλάσταρο ή άγριο μέλι… Δεν είχα ανάγκη απὸ τίποτα. Μοναχὰ σκεφτόμουνα: πρωί, μεσημέρι, βράδυ – κι όλη τὴ νύχτα… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Όποιος δουλεύει δε σκέφτεται. Γι’ αυτό είναι χαρούμενος. ΜΩΜΟΣ (στον Ιησού) Ωστόσο, σαν έριχνες για τον εαυτό σου τα δίχτυα στη θάλασσα με την αστροφεγγιὰ και τα σήκωνες την αὐγή, με την ανάλαφρην άχνα πάνου στα τριανταφυλλιὰ νερά, τα χείλια σου δεν τραγουδούσανε ποτές; ΙΗΣΟΥΣ Τα χείλια μου προσευχόντανε… ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Α! Εγώ!... Ήμουνα παιδί τῆς Γῆς. … Ύστερ’ απὸ τόσων αιώνων μαρτύρια, με παρηγοράει η σκέψη, πως τα νιάτα μου δεν πήγανε χαμένα. Τα χάρηκα… Κι όντας με καρφώναν εδώ, ξεφωνούσα, τιναζόμουνα, δάγκωνα…. Και θα μισώ αιώνια τον Οχτρό μου, όχι τόσο γιατὶ μου πήρε τον ουρανό, όσο γιατὶ μου στέρησε τη γης… Εσὺ δε θα ‘ βγαλες τσιμουδιὰ όταν σε σταυρώνανε. … Και συχωρνάς του φονιάδες σου, γιατὶ τους
φοβάσαι ακόμα! Κ’ έτσι πρέπει, αφού είσαι λαός. … ΜΩΜΟΣ Καλὰ τα λες! Μα θέλεις τη χαρὰ της ζωής μοναχὰ για τον εαυτό σου. Θέλεις μοναχός σου ν’ ακούς τα πουλιά, μοναχός σου να είσαι χορτασμένος! Νά ‘ναι δικά σου όλα: γης, δέντρα, ήλιος, θάλασσα κι ανθρώποι. Το ίδιο κάνουνε κ’ οι αφέντες της Γης, οι αφέντες Σας! Μα θα έρθει κι αυτωνών η ώρα να σταυρωθούνε: όταν τους βάλει ο λαὸς με το ζόρι να δουλεύουνε. ΠΡΟΜΗΘΕΑΣ Τι λες μωρέ! Γίνονται αυτὰ τα πράματα; Κρίμα που σε είχα για έξυπνο! … ΜΩΜΟΣ (γελώντας) Εμείς θα ξαναφκιάσουμε τον κόσμο άλλη μια φορά… απὸ την αρχή. ΙΗΣΟΥΣ (μόλις ἀκούγεται) «Τα του Καίσαρος τω Καίσαρι και τα του Θεού τω Θεώ» ΜΩΜΟΣ Γελιέσαι! Όσο το σώμα θ’ ανήκει στον Καίσαρα, θαν του ανήκει μαζὶ κι ο νους κ’ η ψυχή. Αυτά δε χωρίζονται. Τα χρέη στὸ Θεὸ και ταὰ χρέη στον Καίσαρα είναι το ίδιο πράμα. Δε θέλουμε Καίσαρες! ΙΗΣΟΥΣ (ξέπνοα) «Τετέλεσται!» ΜΩΜΟΣ Τι είπες; (σιγὴ), (στον Προμηθέα) Τι είπε! (βαθύτερη σιγὴ), (μέσα του) Δεν ακούγονται! Χαθήκανε κ’ οι δυο τους μαζὶ απ’ το πρόσωπο της γης. …
(Ο Μώμος βρίσκεται καθισμένος σ’ ένα μεγάλο γεφύρι απάνου απὸ μιαν τεράστιαν άβυσσο. Είναι το γεφύρι, που δένει τα περασμένα με τα μελλούμενα.) Όλα τούτα ήτανε πλάσματα της φαντασιάς μου, ένα ξέσπασμα και ξαλάφρωμα του στοχασμού μου! Μου αρέσει κάπου κάπου να μιλάω μοναχός μου. Να χωρίζω τον εαυτό μου σε λογής αντίθετα σύμβολα και να τα βάζω να μαλλώνουνε. Ποιος ξέρει; Ίσως κάποιος να με άκουσε… Αν όχι, θα έρθει καιρός, που θα πληθαίνουνε τόσο οι Μώμοι, που μονόλογοι σαν κι αυτόνε, θά ‘ναι ολότελα περιττοί! Μὰ πρῶτα θά ‘ χουμε περάσει τὸ γεφύρι…
KOSZTASZ VARNALISZ: A FÉNY, AMELY ÉGET
Caruha Vangelió irodalmi rovata
… Miért hagytad magad elfogni? Miért szóltál, amint megkérdezték, „Jézus vagy?”, így „Te mondád”! Jaj, ostoba szavak! Hogy is tudnád, mit mondtál? Harminc éve anyád… Még sem tudom, ki voltál.
Kosztasz Varnalisz: A fény amely éget című poémáját 1922-ben adja ki Alexandriában. Tíz év múlva megjelenik
a mű átdolgozott kiadása, amelyben új vonás, hogy a három egységből álló kompozíció első része próza. Szabó Kálmán 1973-ban lefordította az egész poémát, ám 1974-ben az Európai Kiadó, annak ellenére, hogy tetszett nekik, visszaadták a kéziratot. Antológiákban leggyakrabban „Krisztus anyja” című verse képviseli a művet, legutóbb a Nagy Alkioné – Nagyné Szabó Antigoné: Görög népismeret – szöveggyűjtemény, Középiskolák részére című tankkönyvben. A „ Mómosz monológja”, - a leláncolt Prométheusz, a keresztre feszített Krisztus és a költői szócsöveként szereplő Mómosz szócsatája – először jelenik meg magyarul.
21
MÓMOSZ MONOLÓGJA (részletek) Tavaszi délután PROMÉTHEUSZ (a Kaukázus csúcsán) Ó, Jaj! Micsoda roppant súly nehezedik ma az égboltra! A nap korongja fénytelen és hideg, mintha kiszikkadt agyagból lenne, s úgy tűnik, bármely pillanatban a szemközti sziklára zuhan, és ízzé-porrá zúzódik… Milyen fojtottan liheg a föld méhe, amely valaha örömmel teljesen lövellt ki magából engem a tavasz ege alá!.. Hogyan csüngenek a sötét vizek a szakadékok szélén, mennyire hangtalanul és tajtéktalanul, szinte kővé dermedve! Vérfagyasztó zokogás hallatszik messziről. Vajon kinek a hangja lehet? Bárhol is vagy, ismeretlen testvérem, nem engedik meg a szegeim, hogy feléd fordítsam arcom. Mihelyt egy kicsit is megmozdulok, oly vadul marnak belém, mint a kígyók, ha az álmok óráiban tapos rájuk az ember. S mégis, a szakadékok felett, itt a messzeségben is nagyon forrón, egész testemben éreznek téged sebeim… Tán csak a visszhangom vagy, amelyet a mélységek feneketlen sötétje küld vissza hozzám… JÉZUS (A golgotai keresztfán) Mily édes érzés, hogy tágra nyílt szemem villámló sötétséggel telt el! Mily édes érzés, hogy csontjaim és tagjaim a Nemlét végtelenségébe merültek, s elolvadtak, akár a só a vízben! S mint cseppenként ürültek ki az ereim és a szívem, egyre kön�nyebbnek éreztem a lelkemet, szinte szárnyára kapta a tündöklő mennybolt! Halál és Élet között, túl a Földön és túl a Napon, nem értek lelkem nyomába már a szegek, a dárdák szúrásai, a köpködések és a gyalázkodások, messze tűnt és nem fordult többé vissza. Minden árnyékká és leheletté vált árnyékom körül és utolsó leheletem nyomán!.. És most mégis micsoda érdes, rekedt torok hangja szólongat? Honnan vesz annyi erőt, hogy újra összekösse a lelkemet a testemmel, s újra visszahozzon a pusztulás és Fájdalom világában? PROMÉTHEUSZ Megszámlálhatatlan századok óta élek a halál karjaiban, és szerelemünknek nem lehet soha vége. Elrothadtak az égbolt oszlopai, az én sebem azonban elrothad, és újra beheged, és mindig friss és vágykeltő marad… Évezredek óta vonul el előttem a világ – s egész történelme mozdulatlanul és meddőn nyugszik elmémben, akár csak egy csonthalmaz az óceán fenekén. A felszínen, a mélyben és a magasságban semmi sem örökkévaló, semmi sem új. A ma annyira hasonlít a tegnapra és a tegnap a holnapra, hogy az idők folyamán leszoktam a látásról, a gondolkodásról és az emlékezésről. Úgy érzem, mintha most feledtem volna el mindent. i történt hát ma? MÓMOSZ Haldoklik az Isten! PROMÉTHEUSZ (Kellemetlen meglepetéssel) Már megint te vagy itt? Honnan termettél elő? MÓMOSZ Ez az én szerepem: Hívatlanul és kívánságod ellenére itt-teremnem. PROMÉTHEUSZ Szóval haldoklik az Isten? Csak nem Zeusz? MÓMOSZ Nem. Az Egy- Isten. PROMÉTHEUSZ Hát jó az egyik. De melyik a sok közül? MÓMOSZ Az Egy és Egyetlen! Rajta kívül nincs más. Ezért ő az Igazi Isten. PROMÉTHEUSZ Ő az igazi és mégis meghal? MÓMOSZ Ha már egyszer mindenható! PROMÉTHEUSZ A halál az emberek gyengesége, nem az Istenek ereje. MÓMOSZ Csakhogy nem ő maga hal meg, mivel szellem. A teste hal meg. Ő akart megszületni és néhány évig emberként élni. Három nap múlva azonban kiszáll a sírjából és visszatér az égbe, ahonnan
22
jött.
PROMÉTHEUSZ A szelleme vagy a teste? MÓMOSZ Kérdezd meg tőle magától! PROMÉTHEUSZ Hogy hívják? MÓMOSZ Jézusnak. PROMÉTHEUSZ Hogy mondtad? MÓMOSZ Jézus. PROMÉTHEUSZ Jézus… Jézus… Furcsa. Én minden istent ismerek, egyenként, kicsinyeket és nagyokat, félisteneket és hősöket, egész famíliájukkal, asszonyaikkal, gyermekeikkel, szeretőikkel és fattyuikkal együtt. Ilyen nevet azonban sehol sem hallottam. Ilyen nevet azonban sehol se hallottam. MÓMOSZ (Odakacsint) Hát nem is görög isten! PROMÉTHEUSZ Nem görög? Hát akkor miféle? MÓMOSZ Zsidó. PROMÉTHEUSZ Zsidó? Akkor miért nem ezzel kezdted, hogy ne törjem hiába a fejemet? Szóval egy barbár, azaz, hamis isten!.. (Hirtelen megvilágosodva) Jézus… Jézus… Jól mondod, most már emlékszem. Nemrég éppen róla beszélt Hermész, az a szépfiú…. Legutóbb ilyesfélét mondott nekem: „Iapetosz hetvenkedő gyermeke! Egy zsidó isten, valami Jézus (Jézus… Krisztus, azt hiszem), le akarja rombolni az Olümposzt, és meg akarja semmisíteni az összes görög istent. Így azután te is megszabadulsz a szenvedéseidtől, mivel nem fogsz létezni többé!” … Először nevettem azóta, hogy ideszegeztek. (Jézushoz) Sírsz? Nem szégyelled maga? JÉZUS Milyen bevésődtek homlokomba és halántékomba a szörnyű tövisek. Köröskörül már megalvadt a vérem… Lábamból, karomból és átlyukasztott szívemből már csak víz csordogál. Engem is ideszegeztek, mint ahogy téged. Alattam megszámlálhatatlan tüzes vas villog, sistereg s böködi testemet. És megszámlálhatatlan száj szidalmaz és köpköd rám. S még mindig késlekedik a halál. PROMÉTHEUSZ A nyelvedet azonban, azt hiszem, nem feszítették meg! Szidalmazd te is őket, köpj vissza rájuk! Így majd megmutathatod, hogy férfi vagy és nem félsz tőlük. Úgy sem tehetnek többet már ellened. JÉZUS (nyugalommal) Atyám… Bocsáss meg nékik. Ártatlanok! Nem tudják, mit cselekszenek, s mit beszélnek. PROMÉTHEUSZ (haragosan Mómoszhoz) Kik nem tudják, hogy mit cselekszenek, és mit beszélnek? Tán bizony mi volnánk azok? MÓMOSZ A zsidók. Ők feszítették meg. PROMÉTHEUSZ Micsoda? Emberek feszítették keresztre? Miféle isten ez? (Jézushoz, hangosan, s amennyire csak tudja, felemelt fővel) Engem istenek szegeztek ide. Mégpedig sok isten, közös erővel. Te meg hogy engedhetted meg, hogy egy ujjal is hozzád nyúljanak azok a férgek? (Parancsolóan) Szállj le azonnal onnan! Szégyent hozol a famíliánkra! JÉZUS (most is nyugodtan) Lesznek majd tanítványaim, akiknek a lábát háromarasznyi ékekkel szögezik a földbe, és ők mégis járni fognak. Én még könnyebben szállhatnék le a keresztről, de nem akarok. Azért jöttem a világra, hogy meghaljak… PROMÉTHEUSZ
De miért? JÉZUS Hogy megváltsam a világot! … MÓMOSZ Minden embert meg fogja váltani. PROMÉTHEUSZ Egyszer én is megváltottam őket, sokra is mentem vele! … Elloptam a tüzet az Olümposzról és elhoztam nekik. Ajándékul adtam a nyelvet és a gondolkodást is. Felemeltem őket a magasba, istenekkel tettem egyenlőkké őket. És ők árultak el. .. Amikor Zeusz, égen – földön villámokat szórva a dühtől megkérdezte őket: „Ki adta nektek az én égi tüzemet?” „Prométheusz! Prométheusz!” – kiáltották kórusban és sok ezer méregbe mártott ujj mutatott rám a Zsarnok színe előtt. Foggal – körömmel segítettek az Erőnek és az Erőszaknak, hogy elfogjanak és megbilincseljenek. S amikor Zeusz eme könyörtelen bérgyilkosai ideszegeztek a magasba, a szolgalelkű falka torkaszakadtából azt üvöltötte odalenn: „Így kell s még rosszabbul bánni vele… Le a törvényszegővel!” … MÓMOSZ (nyugodtan) Nem ők a hibások. PROMÉTHEUSZ Akkor ki? Talán Zeusz? MÓMOSZ Te vagy az. PROMÉTHEUSZ (haragosan) Én? MÓMOSZ Igen! Te, akit legyőztek! Ha te győztél volna Zeusz ellen, mindenki a te oldaladra állt volna, az istenek is, és az emberek is… Vagy nem tudod, hogy mindig a legyőzöttek a bűnbakok? S hogy az akarat nélküli tömeg rendszerint a győztesek pártjára áll? Eddig a világ története a győztesek története… PROMÉTHEUSZ (rövid szünet után) Na és ő vajon mitől váltja meg az embereket? MÓMOSZ A bűntől. PROMÉTHEUSZ És ezt nevezi megváltásnak? Hiszen a bűn az istenek minden boldogsága és szabadsága! … Elfelejtettem az imént: látni fogják őt a zsidók, amint feltámad? MÓMOSZ Senki sem látja. Csak feltámadása után jelenik meg majd tanítványainak, mint látomás. PROMÉTHEUSZ Szóval azoknak, akik halála előtt is hittek benne! De hát akkor teljesen felesleges meghalnia. Tessék megjelenni azoknak, akik keresztre feszítetté, akik nem hisznek benne!... MÓMOSZ Mennyire görög vagy! Ha látnák őt a feltámadása után, akkor éppenséggel nem hinne senki benne. Így azonban szájról – szájra száll majd a hír, hogy feltámadt. S akkor mindenki elhiszi. Szegény Prométheusz, nem ismered a néplelket. A népek inkább hisznek a fülüknek, mint a szemüknek… inkább a Mítosznak, mint a tényeknek… PROMÉTHEUSZ Mondtam már, ne szellemeskedj! (Jézushoz) Ezek bizony nem logikus gondolatok. JÉZUS Mire való a logika? Semmi haszna. Talán a filozófusok többet tudnak az ég madarainál, vagy a föld férgeinél és virágainál? Talán jobbak, mint a többi ember? Minél világosabb a gondolat, annál szegényesebbek a szívek, és elvész az ember. Én az emberek szívét igyekeztem megvilágosítani, egyszerűbbé és mélyebbé akartam tenni. A menyeknek országa a Szív országa. Miképpen én feláldoztam magam jóságból minden emberért, én, a Mennyek Királya, Minden Jó Forrása, azonképpen tanulják majd meg a Föld királyai is feláldozni magukat a rabszolgákért és szeretni őket. Akkor nem lesz többé hazugság és igazságtalanság a világon…. PROMÉTHEUSZ (hirtelen)
Tanult meg hát: azáltal lesz valaki erős, hogy csupán önmagát szereti, és a többieket fel tudja áldozni. Az erősnek az a kötelessége, hogy növelje erejét s ne csökkentse azt. A nagyobb erőt pedig nem adják ajándékba, hanem elveszik. Erőszakkal veszik el a többi erőstől. Ezt a törvényt nem mi hoztuk, istenek, Már előttünk is megvolt. A neve: Szükségszerűség. … Csak nem gondolod komolyan – mivel itt látsz, ideszegezve -, hogy én is az emberekért áldoztam fel magam? Senkiért sem áldoztam fel magam. Ami történt, az én bajom. Nem szabad látszatra ítélni. A jelenségek mögé kell hatolni! MÓMÓSZ (csipkelődve) És nem szabad csak hallomásból ítélni, a látszattal nem törődve. A szavak mélyére kell hatolni! … Az új isten (s ezt javára fogják írni), ügyesebb és diplomatikusabb, jobban érti a dolgát. A te módszered (azaz a görögöké és a rómaiaké) ez: „Így akarom, én, az úr!” Az ő módszere pedig ez: „ Így akarja az Isten, így akarják a rabszolgák is!” Kulturált módszer, amelynek hatására ritmus és rend terem az igazságtalanságot szenvedők elméjében és lelkiben. Maguk követelik majd, hogy igazságtalanságot kövessenek el velük szemben, mert javukat szolgálja. Kérded, hogy végül is miben áll az erősek áldozata. Vajon csekélységnek tartod, hogy uralkodni akarnak a büdös népen, és igazságtalanodni vele, ha mindez a javát szolgálja? PROMÉTHEUSZ Nem nagyon értem, amit mondasz. MÓMOSZ Azt mondja, azért jött, hogy minden embert megváltson… a haláluk után. Itt, az életben azonban csak az urakat váltja meg, éppen őket, akiké minden kincs és minden erő, azaz a már megváltottakat. Azoknak azonban, akiknek szükségük volna a megváltásra, akiket mindentől megfosztottak, megtiltja, hogy megkívánják mások javát, szembeszálljanak mások erejével. Ők majd csak akkor lesznek gazdagok és szabadok, ha már meghaltak előbb. .. Tanításaitok csak a megfogalmazásban térnek ki egymástól, lényegében azonosak…. PROMÉTHEUSZ Értem… JÉZUS (nyugodtan) „Boldogok, akik éheznek és szomjúhoznak … Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” MÓMOSZ Csendesebben! Még meghallják a jóllakottak és az okosak, és irigyelni fogják az éhezőket és az ostobákat! JÉZUS (ugyanabban a tónusban) „A te hited megszabadított téged!” Aki hisz az igaz Istenben, üdvözül, még a gazdag is, és az okos is. PROMÉTHEUSZ (Mómosznak) Pártfogoltad alaposan kifárasztott! Mikor hal már végre? MÓMOSZ Sürgős? Hat tudd meg: bármely pillanatban. PROMÉTEUSZ Irigylem! Irigylem őt, mert legalább három napig pihenni fog a teste. MÓMOSZ Örökre pihenni fog. PROMÉTHEUSZ …Földanyám!..Altass el, csak egy pillanatra, anyagod határtalan hűvösségében! FÖLDANYA Ki vagy? PROMÉTHEUSZ Prométheusz vagyok, édes fiad. FÖLDANYA Nem ismerlek. Egyetlen gyermekemet sem ismerem a nevéről. PROMÉTHEUSZ A Tűz és a Gondolkodás istene vagyok. Egy a Titánok közül! FÖLDANYA Isten létedre az én segítségemet kéred? … Miattatok szenvedek én is. … Birtokká lettem. Szülök, gyümölcsöt hozok, virágot fakasztok, felékesítem magamat és megszépülök a gyermekeim kedvéért. Ámde csak kevesen örülhetnek nekem. Csak azok,
23
akik birtokolnak…. PROMÉTHEUSZ (Jézushoz) Nem látlak. JÉZUS Én, látlak téged. PROMÉTHEUSZ Nagyon fiatal lehetsz. Szavaid legalább is erre vallanak. MÓMOSZ Harminchárom éves. PROMÉTHEUSZ Nem megmondtam? Valóságos gyerek, és a gondolatai is gyerekesek. (Jézushoz) És mondd, csak, miért feszítettek meg a zsidók? JÉZUS Tanítottam… PROMÉTHEUSZ Bizonyára forradalmi tanokat. Hiábavaló dolgok. A te korodban mindenki ilyen bogaras. Idővel azonban elmúlik – akárcsak nálam. JÉZUS Megtiltottam minden forradalmat. A Törvény tiszteletét tanítottam: a fájdalom szeretetét és a szeretet fájdalmat. PROMÉTHEUSZ Akkor hát miért ítélt halálra a Törvény? Hiszen nem helyezkedtél szembe vele, sőt, mint látom, istenítetted… JÉZUS Forradalmárként és Isten ellenségeként ítélt halálra. PROMÉTHEUSZ Furcsa! MÓMOSZ Egyre azt mondogatta, hogy majd a szegényeknek adja (ha jól viselkednek) a mennyeknek országát. Ezek a szerencsétlenek ebből csak az „ország” szót jegyezték meg, nem figyeltek a „mennyeknek” jelzőre. Így azután elméjük szárnyakat kapott. Azt hitték, hogy elűzi az idegen zsarnokokat, a rómaiakat, és nekik adja Júdea országát. A helybeli zsarnokok, a gazdag zsidók – farizeusok és főpapok, megijedtek, hogy – az idegenek pártfogását elveszítve – a rongyosok rájuk törnek és megfosztják őket vagyonuktól és busás javadalmaiktól. Emiatt azután tanácsot tartották a főpapok és farizeusok, és bevádolták őt a rómaiak előtt, mint törvényszegőt, a júdeai nép előtt pedig, mint az isten ellenségét. Ellensége az istennek? Nosza, megvadult erre a rongyosok bigott népe, tüntetésbe fogott, és azt követelte a rómaiaktól, hogy ítéljék halálra. A rómaiak pedig úgy gondolták, jobb, ha egy zsidóval kevesebb van a világon, s átadták őt a főpapok és farizeusok kezére, ezek pedig ujjongva feszítették keresztre. JÉZUS Éppen ezt akartam. Meg kellett, hogy öljenek, mert így nyernek majd bocsánatot… PROMÉTHEUSZ Már megint kezded? MÓMOSZ Néhány év múlva maguk a világ főpapjai és farizeusai tisztelnek istenként. Pompás templomokat építenek számodra, és aranyba öltözve hódolnak előtted. … JÉZUS Minden evilági hatalom ideiglenes. Mégis meghagytam valamennyit, mert szükség van rájuk, másképp az emberek silányabbaké válnának és boldogtalanságuk még nagyobb lenne. A földi világ legnagyobb, sérthetetlen hatalma a Halál. Azt szüntettem meg. PROMÉTHEUSZ Hogyan? Hát halhatatlanná tetted az embereket? MÓMOSZ A haláluk után! Már említettem az előbb is, csak nem figyeltél rám. A halál után valamennyiüket feltámasztja az égen. JÉZUS Ott mindenki cselekedetei szerint ítélnek majd meg. Ez az ÉN Igazságom. AZ IGAZSÁG…. MÓMOSZ
24
Ha az ismert dolgokat sem érted, hogyan értenéd az ismeretleneket? S ha nem érted a jelent, hogyan értenéd a jövőt? JÉZUS Az ismeretlen én vagyok. Az Isten. Ezt ne tudnám? Az ismert dolgok, amelyek téged annyira érdekelnek, mind hazugok. Ezért nem ismerem el őket. Ami pedig a jövőt illeti, mondtam-e valaha, hogy van jövő? Utánam a világ vége következik. Kevés idő marad az emberek számára, hogy felkészüljenek az örök életre, vagyis, hogy higgyenek bennem és megbánják bűneiket. PROMÉTHEUSZ (Mómosznak) Semmi értelme annak, amit mond. JÉZUS Értelmetlen tanításaimmal foglak megdönteni benneteket, hamis isteneket. PROMÉTHEUSZ (sértődötten) Szavakkal fogsz megdönteni bennünket? Nevetnem kéne, de sajnos, fáj a májam!... Úgy beszélsz, mint egy ácsmester, vagy egy halász. Tán még írni, olvasni sem tudsz? JÉZUS Én teremtettem a világot és az embereket. Az emberek találtak fel az írást. Mit tanulhatnék én az emberektől? PROMÉTHEUSZ (dühtől kipirulva) Te alkottad az embereket? JÉZUS Igen. Az Atyám. Azaz Én. PROMÉTHEUSZ (Mómosznak) Miért lódítottad az előbb, hogy egyedüli Isten? Épp most mondja, hogy van apja is. MÓMOSZ Nem lódítottam. Ő önmagának atya. Saját magát nemzette…. PROMÉTHEUSZ A világ a káoszból született. Az embereket én alkottam, még pedig sárból. És sárból gyúrt lelket adtam nekik… JÉZUS Az embereket az én Atyám alkotta sárból. Lélekként pedig saját lélegzetét adta nekik, vagyis halhatatlan lelket…. MÓMOSZ Egyikőtök sem mond igazat. A világnak nincs kezdete, nincs teremtője. Mindig létezett és mindig önmagából jön létre…. PROMÉTHEUSZ Éj fiúsárja! Megtiltom, hogy gúnyolódj velem! Megkövetelem, hogy tisztelj! MÓMOSZ (nevetésben tör ki) Ha – ha – ha! JÉZUS (felriadva) Ki nevet így? MÓMOSZ Én, Mómosz! Egy a Mómoszok közül! (Mert sokan vagyunk ám!) És nem azért nevetek, mert dühöngötök, hanem azért, mert dühöngötök és közben nem léteztek! S miközben beszélgetek veletek, tudom, hogy nem léteztek! Mivel azonban minden ember hisz bennetek, és lát titeket, megtehetem-e éppen én, hogy ne lássalak, és ne beszélgessek veletek?... PROMÉTHEUSZ Ó, jaj! Álljatok meg egy pillanatra! Zeusz saskeselyűje éles csőrét szívem mélyébe fúrta. Rettenetesen fáj, mint még soha! S minél jobban fáj, annál nagyobbra nő gyűlöletem. JÉZUS Atyám! Teljesítettem kötelességemet. Vesém szétszaggattatott. Lábam egészen a derekamig kihűlt. Szomjúhozom! Fázom! MÓMOSZ (Jézushoz) Hallod, hallod a csalogány dalát? Talán végre megérted, men�nyire nem figyeltél az élet szépségeire, amikor a halál szépségét hirdetted!....Hallottad? Értesz a madarak nyelvén? JÉZUS Nem akarok semmilyen dalt megérteni. Egész életemben önmagamba mélyedtem, hogy meghalljam Atyám akaratét. Aki a kívülálló dolgokra figyel, elveszti lelkét. Nekem, az első istennek és az első embernek, példát kellett mutatnom mások előtt. Bölcs Salamon, aki értett a madarak nyelvén, kéjenc volt. Bölcs, akinek sokezer asszonya volt. Nem is volt tehát bölcs, mindös�-
sze király! MÓMOSZ Kimentél-e valaha, tavaszi hajnalokon sétálni a virágzó mezőkre? Érezted-e órák hosszat a hajadon, szemedben és ajkadon a kamilla friss harmatát, vagy a fenyők illatát? Még lélegzeted is illatot lehelne. JÉZUS Mi haszna! Sokszor megbántam, hogy embernek születtem. Szerettem volna abbahagyni művemet és visszatérni a men�nybe… Alig győztem kivárni az idők teljességét, hogy végre megfeszítsenek. Negyven napig böjtöltem mozdulatlanul ugyanazon a hegy csúcsán, mialatt körülöttem kicsattanó örömmel és kedvvel ficánkoltak a madarak, a vizek, és a szellők.. . Ez volt a Kísértés. Én azonban nem láttam, nem hallottam, nem mozdultam. Önmagam – Kötelességem – eltakart mindent. MÓMOSZ És nem is voltál soha szerelmes? JÉZUS Valahányszor a sikátorokban, vagy a főútvonalakon szép nőkkel találkoztam – gyaloghintókban ülő illatos, kikészített, aranyba öltözött gőgös úrnőkkel, vagy a nép mezítlábas, könnyen meghódítható, merész leányaival, akik a fejükön korsót vittek s a szemükből kihívás sugárzott -, mindig elfordítottam az arcom. Vérzett a lelkem. A szépség hiú sémája s az ifjúság múló ragyogása mögött ott láttam az Ördög karmait, a férgeket, a sír dohos mélyét és az örök kárhozatot! PROMÉTHEUSZ (Jézushoz) Kár érted! Szinte gyerek vagy és máris ennyire megfáradtál! Úgy látszik, valamilyen végleg elkorcsosult főúri nemzetég utolsó sarja vagy. MÓMOSZ A papok és a farizeusok hamarosan kiderítik, hogy királyi vérből ered. Valójában szegénysorsú gyermek, ács fia, jászolban született. PROMÉTHEUSZ (Jézushoz) Na hát! És milyen munkát végeztél, mielőtt eszedbe jutott megjavítanod a világot? JÉZUS Amikor kicsi voltam, iskolába jártam és segítettem atyámnak a műhelyben…. PROMÉTHEUSZ Melyiknek? JÉZUS Józsefnek. PROMÉTHEUSZ Megint egy másik apa! (Mómoszhoz) Hát nem azt mondtad, hogy ő önmaga atyja? Kicsoda akkor ez az újabb apa? MÓMOSZ Anyjának férje és testvéreinek apja… PROMÉTHEUSZ (Jézushoz) No, és akkor is folytattad apád mesterségét, amikor meg világosodtál? JÉZUS Midőn megvilágosodtam, többé semmilyen munkát nem végeztem. Kissé vonzott a halász-mesterség. Azután semmi. Az én Semmim volt mások számára az Örökkévalóság kezdete. PROMÉTHEUSZ (haragosan) A nép gyermeke létedre nem dolgoztál? Ilyen példával jártál a szegények előtt? JÉZUS Elmentem a pusztába és legszebb éveimet – harminc éves koromig – remeteségben töltöttem. Homokban, tüskebokrok és vadméhek között éltem. Néhanapján egy-egy ág hegyét, vagy vadmézet ettem….. Semmire se volt szükségem. Egyre csak elmélkedtem, reggel, délben, este… és egész éjszaka. PROMÉTHEUSZ Aki dolgozik, az nem gondolkodik, ezért boldog. … MÓMOSZ ( Jézushoz) Mégis, amikor csillagfényes éjszakákon kivetetted hálóidat a
tengerre, saját gyönyörűségedre, s hajnalban, amikor leheletfinom pára ülte meg a rózsaszínű vizet, kihúztad a partra, sosem fakadtál dalra? JÉZUS Imádkoztam… PROMÉTHEUSZ Ó, én bezzeg… a Föld fia voltam…. Annyi évszázad mártíromsága után vigasztal az a tudat, hogy ifjúságom nem múlt el hiába, mert örömökkel volt teljes…. És amikor ideszegeztek, üvöltöttem, ráztam magam, haraptam… És mindörökre gyűlölni fogom Ellenségemet, nem is annyira azért, mert elrabolta tőlem az eget, hanem mert megfosztott a földtől… Te jajszó nélkül tűrted, hogy keresztre feszítsenek. S ezért bocsátasz meg a gyilkosaidnak, mert még mindig félsz tőlük. Illik is ez hozzád, hiszen a népből jöttél… MÓMOSZ Jól beszélsz! Te viszont az élet örömeit csak önmagad számára akarod. Egyedül akarod hallgatni a madarak énekét, egyedül akarsz jóllakni. Mindent magadnak követelsz: a földet, a fákat, a tengert, és az embereket. Ugyanezt teszik a Föld urai, a ti uraitok is! Eljön azonban az ő keresztre feszítésük órája is: amikor a nép erőszakkal kényszeríti őket arra, hogy dolgozzanak. PROMÉTHEUSZ Mit fecsegsz itt össze-vissza? Azt hiszed, megtörténhet ilyesmi? Kár, hogy eddig szellemesnek tartottalak!... MÓMOSZ (kacagva) Mi majd egyszer, kezetektől fogva, ujjáteremtjük a világot. JÉZUS „Adjátok meg a Császárnak, ami a Császáré, s az Istennek, ami az Istené!” MÓMOSZ Tévedsz! Amíg a test a Császáré, addig az övé az ész és a lélek is. Nem lehet egymástól elválasztani őket. Az Istennek tartozni, vagy a Császárnak tartozni – ugyanaz. Nincs szükségünk császárokra! JÉZUS „Elvégeztetett!” MÓMOSZ Mit mondtál? (Csönd. Prométheuszhoz) Mit mondott? (Még nagyobb csönd. Magában) Nem hallatszanak többé! Együtt tűntek el mindketten a föld színéről. (Mómosz egy hatalmas szakadékot átívelő hídon ül. Ez a híd köti össze a múltat és a jövőt. ) Mindnyáján képzeletem szülöttei voltak csupán, gondolatom ki- és megkönnyebbülése! Szeretek néhanapján magamban beszélgetni. Szeretem ellentéte jelképekre bontani magam, és azokat egymásra uszítani. Ki tudja? Talán valaki hallgat rám… Ha nem, akkor is eljön az idő, amikor olyan sokan lesznek a Mómoszok, hogy az ilyenfajta monológokra, mint ez is, nem lesz többé szükség. Előbb azonban át kell mennünk a hídon… Szabó Kálmán fordítása
25
Αποτίμηση των προεδρικών εκλογών και η επόμενη μέρα Παρά το γεγονός ότι στον πρώτο γύρο των εκλογών η πλειοψηφία του εκλογικού σώματος τάχθηκε υπέρ της αλλαγής εντούτοις τελικά οι πολίτες ανανέωσαν την εντολή στον Πρόεδρο Αναστασιάδη επιλέγοντας να υπάρξει συνέχεια στην παρούσα διακυβέρνηση. Εκ του αποτελέσματος προκύπτει το συμπέρασμα ότι οι εναλλακτικές προτάσεις που κατατέθηκαν δεν τους έπεισαν. Για πρώτη φορά σε προεδρικές εκλογές τα κόμματα του ενδιάμεσου χώρου δεν τοποθετήθηκαν στον δεύτερο γύρο. Βασικός λόγος ήταν οι πολύ μεγάλες διαφορές στο Κυπριακό. Σημειώνεται όμως ότι οι πλείστοι ψηφοφόροι του συγκεκριμένου χώρου ψήφισαν ένα εκ των δύο υποψηφίων. Το γεγονός ότι δεν κατέστη εφικτό να υπάρξουν συνεργασίες είναι ενδεικτικό ενός πολωτικού κλίματος. Και τούτο παρά το γεγονός ότι δεν υπάρχει καμία παράταξη η οποία από μόνη της μπορεί να διαχειρισθεί τα προβλήματα που υφίστανται σήμερα. Ταυτόχρονα σημειώνεται ότι η αποχή ήταν ψηλή 26,03% (143.401), ενώ τα λευκά και άκυρα ψηφοδέλτια 4,17% (22.951). Οι αριθμοί αυτοί δεν είναι ευκαταφρόνητοι. Η κυβέρνηση και όλα τα κόμματα θα πρέπει να συμβάλουν στην αποκατάσταση της εμπιστοσύνης των πολιτών στο πολιτικό σύστημα. Προφανώς εάν πρώτος στόχος του ενδιάμεσου χώρου και του ΑΚΕΛ ήταν η αλλαγή στη διακυβέρνηση της χώρας θα είχαν προχωρήσει στη δημιουργία ενός συνασπισμού ο οποίος να διεκδικούσε ένα νικηφόρο αποτέλεσμα ακόμα και από τον πρώτο γύρο των προεδρικών εκλογών. Τελικά αυτός ο συνασπισμός της κεντροαριστεράς δεν συγκροτήθηκε για δύο βασικούς λόγους. Αφ’ ενός δεν υπήρχε η βούληση για εξεύρεση κοινού υποψηφίου και αφ’ ετέρου όπως διεφάνη, οι διαφορές στο Κυπριακό ήταν αγεφύρωτες. Λαμβάνοντας υπ’ όψιν το πολιτικό μας σύστημα, εκ των πραγμάτων απαιτούνται συνεργασίες και ευρύτεροι συνασπισμοί. Ένα εύλογο ερώτημα που εγείρεται είναι κατά πόσον θα είναι δυνατό να υπάρχουν συνεργασίες και διπλές πλειοψηφίες σε ένα διζωνικό δικοινοτικό ομοσπονδιακό κράτος όταν υπάρχει τέτοια δυστοκία για συνεργασίες ανάμεσα στους Ελληνοκύπριους. Την επομένη του πρώτου γύρου διατυπώθηκε η θέση ότι τα αποτελέσματα παραπέμπουν στην αποδοχή της διζωνικής δικοινοτικής ομοσπονδίας όπως συζητείται σήμερα και ότι ηττήθηκαν οι δυνάμεις που αμφισβητούν τη συγκεκριμένη λύση. Αυτή η ερμηνεία είναι υπεραπλουστευμένη και αυθαίρετη. Η συντριπτική πλειοψηφία των πολιτών επιθυμεί τη διευθέτηση του Κυπριακού στο πλαίσιο ενός έντιμου συμβιβασμού. Με τα υφιστάμενα δεδομένα δεν προδιαγράφεται μια τέτοια προοπτική.
26
Τόσο το ΑΚΕΛ όσο και ο ενδιάμεσος χώρος θα πρέπει να αναζητήσουν τους λόγους για τη νέα τους ήττα παρά το γεγονός ότι η διακυβέρνηση Αναστασιάδη είχε πολλά αρνητικά σημεία. Υπενθυμίζεται ότι ενώ ο Πρόεδρος Αναστασιάδης είχε ζητήσει μια ισχυρή εντολή από την πρώτη Κυριακή πήρε το 35,5% των έγκυρων ψηφοδελτίων (24,1% του συνόλου των έγκυρων ψηφοδελτίων). Το ΑΚΕΛ θα πρέπει να εργασθεί σκληρά για να δημιουργήσει ένα νέο αφήγημα και να αποκαταστήσει την ηθική υπεροχή της αριστεράς. Η προσπάθεια αυτή προϋποθέτει, μεταξύ άλλων, μια πραγματιστική επαναξιολόγηση των κοινωνικοοικονομικών δρώμενων της χώρας καθώς και του Κυπριακού. Με την υφιστάμενη πολιτική του στο Κυπριακό είναι πιο εύκολη η συνεργασία του ΑΚΕΛ με τον ΔΗΣΥ παρά με τον ενδιάμεσο χώρο. Αλλά και ο ενδιάμεσος χώρος χρειάζεται πυξίδα και πειστικό αφήγημα. Ενώ είναι ξεκάθαρο το τι δεν μπορεί να αποδεχθεί στο Κυπριακό εξακολουθεί να υπάρχει μεγάλη σύγχυση σε σχέση με το ζητούμενο. Σημειώνεται ταυτόχρονα ότι στον συγκεκριμένο χώρο υπάρχουν διάφορες τάσεις. Θα πρέπει να ξεκαθαρισθεί τι είδους ομοσπονδία είναι δυνατό να γίνει αποδεκτή και να προσδιορισθεί. Τυχόν εμμονή ή προσκόλληση υπέρ του ενιαίου κράτους δεν αποτελεί πραγματιστική επιλογή. Μετά τις εκλογές το μεγάλο στοίχημα για τον Πρόεδρο Αναστασιάδη είναι, με βάση τα δύσκολα δεδομένα του πολιτικού περιβάλλοντος, να πετύχει τις ευρύτερες δυνατές συγκλίσεις στο Κυπριακό λαμβάνοντας υπ’ όψιν τις τουρκικές μεθοδεύσεις καθώς και τις ευαισθησίες όλων των πολιτικών δυνάμεων και της κοινωνίας. Εξ ίσου σημαντικό είναι η προώθηση της ευνομίας και η αποκατάσταση της εμπιστοσύνης των πολιτών στο πολιτικό σύστημα. Αυτό συνεπάγεται, μεταξύ άλλων, την αποτελεσματική αντιμετώπιση των κοινωνικοοικονομικών προκλήσεων, την προώθηση της αξιοκρατίας, τον παραμερισμό των πελατειακών σχέσεων και την πάταξη των αυθαίρετων και των κατά το δοκούν αποφάσεων και ενεργειών σε όλες τις εκφάνσεις του δημόσιου βίου. Ανδρέας Θεοφάνους* 8/2/2018
* Ο Ανδρέας Θεοφάνους είναι Καθηγητής Πολιτικής Οικονομίας και Πρόεδρος του Κέντρου Ευρωπαϊκών και Διεθνών Υποθέσεων του Πανεπιστημίου Λευκωσίας, τον ευχαριστούμε θερμά για την συνεργασία με το Περιοδικό ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ
Ανασκόπηση της Ελληνικής Οικονομίας – Δομή Εξωτερικού Εμπορίου Η Ελληνική Οικονομία Οι βασικοί κλάδοι της ελληνικής οικονομίας έχουν ως ακολούθως: -τουρισμός -ναυτιλία -βιομηχανία τροφίμων -επεξεργασία καπνού -χημικά προϊόντα -κλωστοϋφαντουργία -προϊόντα μετάλλου -διύλιση πετρελαίου Το εργατικό δυναμικό της Ελλάδος προσεγγίζει τα 4,8 εκατομμύρια. Η μεγέθυνση του ΑΕΠ της Ελλάδος, κατά μέσον όρο, από το 1990 έως και τα μέσα περίπου της δεκαετίας 2000, ήταν υψηλότερη εν συγκρίσει με το μέσο ΑΕΠ των χωρών της Ευρωπαϊκής Ένωσης. Από τα τέλη του 2009, ως αποτέλεσμα του συνδυασμού της διεθνούς οικονομικής κρίσης και ενδογενών δομικών στρεβλώσεων, η ελληνική οικονομία αντιμετώπισε την πιο σοβαρή της κρίση από το 1993, σημειώνοντας το υψηλότερο δημόσιο έλλειμμα καθώς και το δεύτερο υψηλότερο χρέος ως ποσοστό του ΑΕΠ σε επίπεδο Ευρωπαϊκής Ένωσης. Μάλιστα, σε συνδυασμό με τα αυξανόμενα επίπεδα χρέους, το κόστος δανεισμού ανέβηκε σε δυσθεώρητα επίπεδα, γεγονός που προκάλεσε μια σοβαρή οικονομική κρίση, που έκανε αναγκαία την εφαρμογή προγραμμάτων προσαρμογής για την ελληνική οικονομία. Το κόστος αυτής της προσαρμογής, ήταν μία μεγάλη σε μέγεθος και διάρκεια ύφεση, η οποία σωρευτικά μείωσε το ελληνικό ΑΕΠ κατά 26,4% την περίοδο 2007-2015. Το 2016 ο ετήσιος ρυθμός μεταβολής του ακαθάριστου εγχώριου προϊόντος σημείωσε ανεπαίσθητη μείωση (0,2%) σε ετήσια βάση. Για το 2017, αναμένεται επιστροφή σε μεγαλύτερους ρυθμούς οικονομικής μεγέθυνσης. Στις τελευταίες φθινοπωρινές της προβλέψεις, η Ευρωπαϊκή Επιτροπή τοποθετεί το ρυθμό ανάπτυξης για το 2017 στο 1,6% και για το 2018 στο 2,5%. Ωστόσο, η επιστροφή του ΑΕΠ στα προ κρίσης επίπεδα και η εκ νέου επίτευξη πραγματικής σύγκλισης με την Ευρωζώνη αναμένεται να απαιτήσουν πολλά χρόνια. Σε κάθε περίπτωση, η εξάλειψη των μεγάλων μακροοικονομικών ανισορροπιών του παρελθόντος θέτει τις βάσεις για την μετάβαση σε ένα πιο βιώσιμο υπόδειγμα οικονομικής ανάπτυξης που θα στηρίζεται στην εξωστρέφεια και στις επενδύσεις. Κάτι τέτοιο όμως έχει επιτευχθεί μόνον μερικώς μέχρι στιγμής. Τα προηγούμενα χρόνια, πριν από την εκδήλωση της εγχώριας δημοσιονομικής κρίσης, η ανάπτυξη προερχόταν από την εγχώρια δαπάνη, χρηματοδοτούμενη με δανεισμό, ενώ οι εξαγωγές παρέμειναν συγκριτικά μικρό ποσοστό του ΑΕΠ μέχρι το 2008. Εντούτοις, η Ελλάδα, βάσει πληθώρας οικονομικών δεικτών, κα-
τατάσσεται στις «Ανεπτυγμένες Χώρες», με ένα υψηλό επίπεδο διαβίωσης και «πολύ υψηλό” Δείκτη Ανθρώπινης Ανάπτυξης. Είναι αξιοσημείωτο ότι η ιδιωτική κατανάλωση ως ποσοστό του ΑΕΠ διατηρήθηκε στο 70% το 2016, επίπεδο υψηλότερο, τόσο σε σχέση με το μέσο ευρωπαϊκό όρο (56,0%) όσο και σε σύγκριση με τα αντίστοιχα προ-κρίσης επίπεδα (64,8% το 2007). Για το 2017 προβλέπεται, μάλιστα, μικρή ενίσχυσή της κατά 1%. Από την άλλη πλευρά, οι εξαγωγές αύξησαν μεταξύ 2009-2016 το μερίδιό τους στο ΑΕΠ, από 19% το 2009 στο 30,2% το 2016, κυρίως λόγω της υποχώρησης της εγχώριας ζήτησης. Παρά ταύτα, το μερίδιο αυτό εξακολουθεί να παραμένει αρκετά χαμηλότερο σε σχέση με το αντίστοιχο μέγεθος στην Ευρώζωνη (45,7%). Όσον αφορά στις επενδύσεις, σε απόλυτο μέγεθος περιορίστηκαν περίπου στο 1/3 της προ κρίσεως αξίας τους και το μερίδιό τους στο ΑΕΠ συρρικνώθηκε, από 26% το 2007 στο 11,4% το 2016, έναντι μέσου όρου Ευρωζώνης 20,1%. Η σύγκλιση του μεριδίου των επενδύσεων στο ΑΕΠ με τον μέσο όρο της Ευρωζώνης αποτελεί αναγκαία συνθήκη για την είσοδο της χώρας σε ένα μονοπάτι διατηρήσιμης ανάκαμψης. Αυτό ισχύει, μεταξύ άλλων, διότι η αλλαγή του παραγωγικού μοντέλου στην κατεύθυνση της εξωστρέφειας απαιτεί επενδύσεις σε εξωστρεφείς κλάδους, ιδιαίτερα υπό τη μορφή άμεσων ξένων επενδύσεων (ΑΞΕ). Οι τελευταίες καταγράφουν σημεία ανάκαμψης την τρέχουσα διετία (2016–2017), αλλά βρισκόμαστε ακόμη μακριά από τα προ κρίσης επίπεδα εισροών ΑΞΕ. Οι Ελληνικές Εξαγωγές Ο μέσος λόγος των εξαγωγών και εισαγωγών προϊόντων και υπηρεσιών της Ελλάδας ως ποσοστού του ΑΕΠ υπολείπεται σημαντικά από τον αντίστοιχο της Ευρωζώνης την τελευταία 15ετία (56,2% έναντι 75,7%). Είναι χαρακτηριστικό ότι οι ελληνικές εξαγωγές υποχώρησαν το 2016 κατά 1,8% σε ετήσια βάση. Παράλληλα, το μερίδιο της χώρας στο παγκόσμιο εμπόριο παραμένει στάσιμο στο χαμηλό ποσοστό του 0,3%, αναστρέφοντας την πρόοδο που είχε σημειωθεί στο παρελθόν. Επισημαίνονται τα εξής: Α. Μεγάλη εξάρτηση από τις εξαγωγές υπηρεσιών Οι εξαγωγές αγαθών αποτελούν μόλις το 14,5% του ΑΕΠ της χώρας, ενώ των υπηρεσιών το 14,2%, με τον τουρισμό να έχει την μεγαλύτερη συνεισφορά στο ΑΕΠ της χώρας. Ακολουθεί η ναυτιλία (με συνεισφορά 4,4% στο ΑΕΠ), με τον εμπορικό στόλο της Ελλάδας να κατατάσσεται 1ος σε όρους ιδιοκτησίας και 9ος με βάση τη σημαία. Β. Οι εξαγωγές του μεταποιητικού κλάδου Γενικά χαρακτηρίζονται από χαμηλό τεχνολογικό περιεχόμενο, γεγονός που συνεπάγεται χαμηλή προστιθέμενη αξία. Τα τελευ-
27
ταία έτη, βέβαια, καταγράφηκε αύξηση του μεριδίου κλάδων υψηλότερης τεχνολογίας όπως χημικών, μετάλλων, ηλεκτρολογικών κτλ. Ωστόσο, είναι ενδεικτικό ότι οι εξαγωγές προϊόντων τεχνολογικών πληροφοριών & επικοινωνιών αποτελούν ποσοστό μικρότερο του 5% των συνολικών ελληνικών εξαγωγών αγαθών. Γ. Ο χαμηλός βαθμός διαφοροποίησης Μεταξύ των θετικών τάσεων των τελευταίων ετών επισημαίνεται η βελτιωμένη διαφοροποίησης των ελληνικών εξαγωγών ως προς το γεωγραφικό τους προσανατολισμό, με τις εξαγωγές σε χώρες εκτός ΕΕ να παρουσιάζουν αυξητική τάση. Την ίδια στιγμή, όμως, οι ελληνικές εξαγωγές παρουσίασαν τάση συγκέντρωσης σε μικρότερο αριθμό προϊόντων και ένα σχετικά μικρό αριθμό κλάδων. Δ. Η αύξηση της δύναμης αγοράς (market power) των ελληνικών εξαγωγικών επιχειρήσεων Η δύναμη αγοράς θα μπορούσε να ενισχυθεί περαιτέρω μέσω συγχωνεύσεων & εξαγορών σε σημαντικούς κλάδους της εγχώριας μεταποιητικής βιομηχανίας. Ε. Η σημαντική υστέρηση της Ελλάδας στην προσέλκυση άμεσων ξένων επενδύσεων Οι επιδόσεις της Ελλάδας στο συγκεκριμένο τομέα ήταν διαχρονικά χαμηλές. Αυτό το γεγονός, πέρα από τη γενική αρνητική του επίπτωση στα επίπεδα επενδύσεων και εισοδήματος της οικονομίας, σημαίνει ότι η Ελλάδα υστερεί ως προς την τεχνογνωσία και το βαθμό ενσωμάτωσης με τις παγκόσμιες αγορές και εφοδιαστικές αλυσίδες. Επισημαίνουμε, πάντως, τη σημαντι-
κή ανάκαμψη των επενδυτικών ροών τη διετία 2016-2017, με τις εισροές άμεσων ξένων επενδύσεων να εκτιμάται ότι θα προσεγγίσουν τα 4 διεκ. Ευρώ το τρέχον έτος. Οικονομικοί Δείκτες (Σύμφωνα με τα αναθεωρημένα στοιχεία της Ελληνικής Στατιστικής Υπηρεσίας): •
Το Ακαθάριστο Εγχώριο Προϊόν (ΑΕΠ) του έτους 2016 σε όρους όγκου παρουσίασε μείωση 0,2% και σε τρέχουσες τιμές μείωση 1,2%, σε σχέση με το 2015
•
Η τελική καταναλωτική δαπάνη του έτους 2016 σε όρους όγκου παρουσίασε μείωση 0,3% και σε τρέχουσες τιμές μείωση 1,2% σε σχέση με το έτος 2015
•
Οι εισαγωγές αγαθών και υπηρεσιών του έτους 2016 σε όρους όγκου παρουσίασαν αύξηση κατά 0,3% και σε τρέχουσες τιμές παρουσίασαν μείωση 2,7% σε σχέση με το έτος 2015.
•
Οι εξαγωγές αγαθών και υπηρεσιών έτους του 2016 σε όρους όγκου παρουσίασαν μείωση κατά 1,8% και σε τρέχουσες τιμές παρουσίασαν μείωση κατά 5,1%σε σχέση με το έτος 2015.
πηγή : Γραφείο Οικονομικών και Εμπορικών Υποθέσεων (ΟΕΥ) της Ελληνικής Πρεσβείας μας στη Βουδαπέστη.
A görög gazdaság áttekintése – A külkereskedelem szerkezete A görög gazdaság A görög gazdaság fő ágazatai a következők: - turizmus - hajózás - élelmiszeripar - dohányipar - vegyipari termékek - textilipar - fémipari termékek - kőolaj-finomítás Görögország munkavállalási korú népessége közel 4,8 millió fő. Görögország átlagos GDP-növekedése 1990-től a 2000-es évek közepéig magasabb volt az Európai Unió országainak átlagos GDP-jénél. A 2009. év vége óta, a globális gazdasági válság és az endogén szerkezeti torzulások kombinációja a görög gazdaság a legsúlyosabb válságát eredményezte az 1993-as válság óta, a legmagasabb államháztartási hiányt, ill. a második legmagasabb GDP-arányos adósságszintet produkálva az Európai Unión belül. Ugyanakkor, az emelkedő államadósság-szinttel együtt, a hitelfelvételi költségek is ugrásszerűen megemelkedtek, ami súlyos gazdasági válságot eredményezett, így kiigazító programok bevezetése vált szükségessé. E kiigazítás ára nagymértékű, hosszan tartó recesszió lett, amely 2007 és 2015 között összességében 26,4%-kal csökkentette a görög GDP-t. 2016-ban a bruttó hazai termék éves változási üteme enyhén csökkent (0,2%-kal). 2017-re a magasabb növekedési ütem visszatérése várható. Legutóbbi, őszi előrejelzésében az Európai Bizottság 2017-re 1,6%-ra, 2018-ra 2,5%-ra prognosztizálja a növekedési ütemet. Azonban várhatóan évekbe telik, amíg a GDP eléri a válság előtti szintet, ismét lehetővé téve a tényleges konvergenciát az euróövezettel. Mindenesetre, a korábbi jelentős makrogazdasági egyensúlytalanságok felszámolása megalapozhatja az átmenetet egy a gazdasági fejlődés szempontjából fenntarthatóbb, exportorientáltságra és beruházásokra épülő modellbe.
28
Ezt eddig csak részben sikerült elérni. A megelőző években, a belföldi pénzügyi (költségvetési) válság kezdete előtt, a növekedés hazai kiadásokból származott, melyek finanszírozását hitelből oldották meg, miközben az exporttevékenység a GDP viszonylag kis százalékát tette ki egészen 2008-ig. Azonban Görögország számos gazdasági mutató alapján a „fejlett országok” közé sorolható, magas életszínvonallal és „nagyon magas” humán fejlettségi mutatóval. Figyelemre méltó, hogy 2016-ban a magánfogyasztás a GDP 70%-át tette ki, ezzel pedig magasabb volt mind az európai átlagnál (56,0%), mind pedig a válság előtti szintnél (2007-ben, 64,8%). A 2017. évre enyhe, 1%-os növekedés várható, ezzel szemben 2009 és 2016 között az export a 2009-es 19%-ról a GDP arányában növelte részesedését, 2016-ban pedig 30,2%ra, főként a belföldi kereslet visszaesése miatt. Ez a részarány azonban továbbra is lényegesen alacsonyabb, mint az eurózónán belüli mérték (45,7%). Ami a beruházásokat illeti, értékük abszolút számokban a válság előtti érték mintegy harmadára esett vissza, GDP-részarányuk is jelentősen összezsugorodott a 2007-es 26%-ról, 2016-ban 11,4%-ra, szemben az eurózóna 20,1%-os átlagával. A beruházások GDP-hez viszonyított arányának felzárkóztatása az euróövezet átlagához szükséges feltétele annak, hogy az ország fenntartható fejlődési pályára léphessen. Ez többek között annak tudható be, hogy a termelési modell exportorientálttá alakítása beruházásokat igényel az exportorientált ipari ágazatokban, különösen közvetlen külföldi befektetések (FDI) formájában. Ez utóbbiak 2016-ban és 2017-ben lendületet vettek, de még mindig messze elmaradnak a korábbi, válság előtti FDI-beáramlás szintjétől. A görög export Az elmúlt 15 évben Görögország a termékek és szolgáltatások kivitelének és behozatalának GDP-arányos volumenét tekintve jelentősen le van maradva az euróövezettől (56,2%, 75,7% szemben). Jellemző, hogy a görög éves export 2016-ban 1,8%-kal esett vissza. Ugyanakkor az ország részesedése a világkereskedelemben továbbra is az alacsony, 0,3% környékén stagnál, ami a múltban már elért előrehaladáshoz képest fordított tendenciát jelez. Érdemes figyelembe venni az alábbiakat: A. Nagyfokú függőség a szolgáltatások exportjától Az áruk exportja az ország GDP-jének mindössze 14,5%-át, míg a szolgáltatások annak 14,2%-át teszik ki. A legnagyobb mértékben az idegenforgalmi szektor járul hozzá az ország GDPjéhez. Ezt követi a hajózás a GDP 4,4%-ával, mivel Görögország kereskedelmi flottája a világranglistán tulajdonjogi szempontból az 1. helyen, zászlóregisztráció alapján pedig a 9. helyen áll.
B. A feldolgozóipari export Általában alacsony technológiai színvonal jellemzi, ami alacsony hozzáadott értéket jelent. Az utóbbi években viszont nőtt a fejlettebb technológiát alkalmazó ágazatok részesedése, mint pl. a vegyiparé, a fémiparé, az elektronikai iparé stb. Ugyanakkor a fejlett technológiájú informatikai és kommunikációs termékek exportjának részesedése alacsony, a görög termékexportnak mindössze 5%-át teszi ki. C. Alacsony diverzifikációs szint Az elmúlt évek pozitív tendenciái közül kiemelhető a görög export növekvő diverzifikálódása, főleg annak földrajzi irányultságát tekintve, nevezetesen az EU-n kívüli országokba irányuló kivitel bővülése. Ugyanakkor azonban az exportált áruk köre szűkülő tendenciát mutat, az érintett gazdasági ágazatok száma pedig viszonylag csekély. D. A görög exportáló vállalatok piaci erejének növelése A piaci erő tovább bővíthető üzleti egyesülések és felvásárlások útján, főleg a hazai feldolgozóipar kulcsfontosságú szektoraiban. E. Görögország jelentős lemaradása a közvetlen külföldi tőkebefektetések terén Görögország teljesítménye ebben az ágazatban hosszú ideje alacsony szinteken mozog. Ez a tény, eltekintve a beruházások és a bevételek mértékre egyaránt gyakorolt általános negatív hatásától, egyben azt is jelenti, hogy Görögország lemaradt a know-how és a globális piacokba ill. ellátóláncokba történő bekapcsolódás terén. Megjegyezzük azonban, hogy 2016-ban és 2017-ben a beruházások beáramlása jelentős növekedést mutatott, ebben az évben pedig a közvetlen külföldi működőtőkebeáramlás várhatóan eléri a 4 milliárd eurót. Gazdasági mutatók (A Görög Statisztikai Hivatal felülvizsgált adatai szerint): - A 2016. évi bruttó hazai termék (GDP) volumene 0,2%-kal, folyó áron pedig 1,2%-kal maradt el a 2015. évitől. - A 2016. évi fogyasztói kiadások volumene 0,3%-kal, folyó áron pedig 1,2%-kal maradt el a 2015. évitől. - 2016-ban az áruk és szolgáltatások importvolumene (mennyiség tekintetében) 0,3%-os növekedést, folyó áron viszont 2,7%-os csökkenést mutatott 2015-höz képest. - 2016-ban az áruk és szolgáltatások exportvolumene mennyiség tekintetében - 1,8%-os csökkenést, folyó áron pedig 5,1%-os csökkenést mutatott 2015-höz képest. forrás: budapesti Görög Nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Kirendeltség
29
NŐK L APJA TÉMA
Kettesben Themis mamával
M
Egyesben
YJA, THEMIS PAPADIMITRIU ATHINA ÉS ÉDESAN
Hármasban Themis mamával és testvérével, Grigorisszal
Fiatalon elhatározta, hogy ő aztán nem lesz olyan, mint az édesanyja, aztán, ahogy ez lenni szokott, mégis pontosan olyan lett: szenvedélyes, energikus és ugyanolyan aggodalmaskodó. Azt mondja, Görögországban a magyaroknak, Magyarországon a görögöknek szurkol, de nem félszívvel, hanem kétszáz százalékos lélekkel.
30
Négyesben. Együtt a család
P O RT R É: S Z Á S Z M A RC E L L
Érzem, hogy nem vagyok egyedül
en mis al
M
P O RT R É: S Z Á S Z M A RC E L L
amával orisszal
– Meggyőződésem, hogy életed legeslegnagyobb szerepe lehetne, ha készülne anyukád életéről egy film! – Korántsem biztos! Kérdés, hogy méltón el tudnám-e játszani őt. Ő annyival keményebb, erősebb, energikusabb, bonyolultabb volt nálam! Amit ő végigélt, végigbírt, azt nem tudom, hogy rajta kívül bárki más elbírta volna! Benne iszonyatos szenvedélyek tobzódtak, a zsigereiben hordta a napsütés, a tenger, a sziklák robusztus erejét, azt a bizonyos görögséget… – Miközben, úgy tudom, hogy ő már nem is Görögországban született… – Vadromantikus történet. Az ő szülei a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján, sok honfitársukkal együtt, szerencsét próbáltak Egyiptomban. Ott ki is alakult egy komolyabb görög kolónia. Az idő tájt vándorolhattak ki – sajnos az évszámokat nem tudom pontosan – apukám szülei is, és mindkét szülőm – apám, Nicol Yalouri és anyám, Themis – már Egyiptomban látta meg a napvilágot, és nőtt fel. Érdekes világ lehetett ott, mert sok nemzetből vándoroltak oda akkoriban: éltek ott szép számban olaszok, franciák, örmények, törökök is, így abban a közegben természetes volt, hogy a napi használatban mindketten megtanultak hat-hat nyelven beszélni. Később megismerkedtek, és egymásba szerelmesedtek… – Hogyan ismerkedtek meg ott? – Ezt sajnos nem kérdeztem meg tőlük, ahogyan sok más lényeges dolgot sem. Egy jó ideje már szívesen kérdezném, és még ezer mást is, csak ők már elmentek… Én úgy képzelem, hogy mivel apukám akkoriban egy bankban dolgozott, anyukám valami ügyet intézni bement oda, egymásra néztek, és egymásba habarodtak. Nem csodálom, gyönyörű emberek voltak, és megtalálták a párjukat. Jártak együtt egy darabig, aztán ott, Egyiptomban összeházasodtak. Éltek boldogan, amikor kitört Görögországban a polgárháború, és sokaknak menekülniük kellett. Magyarország volt az egyik legfontosabb befogadó ország. Így került ide sok gyerek is, akiknek eltűntek, meghaltak a szülei. Hozzájuk kerestek nevelőket, és erre jelentkezett apukám, majd egy idő után őt követte anyukám is. Különös körülmények lehettek, mert három hónapot tartott szegénykémnek az út Egyiptomból Svájcon át Budapestig. A nagy csalódás itt érte. Apukám addig, hogy megnyugtassa őt, rendre arról számolt be leveleiben, hogy milyen jól is él itt, hogy villában lakik, és diétásan étkezik. Anyukám megérkezése után döbbent rá, hogy igaz ugyan a villa, de ott negyvenen laknak egymás hegyén-hátán, igaz a diéta is, csakhogy amiatt diétázik apu, mert ritkán van pénze ennivalót venni… Anyukámnak volt néhány arany ékszere, ezeket még rokonoktól kapta anno ajándékba, ezeket mind pénzzé tette, és ebből sikerült a Népligetnél egy pirinyó lakáshoz jutni. Ebből tudtak továbbkerülni, így görög-egyiptomiként sikerült a nyolcadik kerület kellős közepén meglátnom a napvilágot! Így lett belőlem magyar kislány! – Az ottani görög kolónia híres volt akkoriban…
ANYÁM ÉS ÉN – Igen. Sok görög élt ott akkor. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Később gondolkodtam el azon, hogy nekem vajon miért is nem volt soha görög szerelmem, amikor annyi gyönyörű, tüzes, szenvedélyes fiú vett körül? Hát azért, mert őket mind testvéremnek tekintettem, és nem vonzó férfiakként néztem rájuk. Én vidám, boldog életet éltem ott, és azt is csodaként éltem meg, amikor átköltöztünk a Benczúr utcába. Apukám nagy, bohém életet élt itt, lubickolt, mint hal a vízben, járt a színművészetire is, majd a rádió görög szekciójának lett a vezetője. Akkor még voltak a rádiónak mindenféle nyelvű szekciói, önálló stábokkal, és egyszer egy elhatározással az összes munkatársat összeköltöztették egy Benczúr utcai házba. Ott szintén nagy közösségben éltünk, görögök, törökök, olaszok, angolok, franciák. A szüleink jártak egymáshoz lisztért, sóért, tojásért, mi jártunk egymáshoz játszani, a legfelső emeleten meg volt a klubszoba, és adásnapok estéjén ott gyűltünk össze valamennyien, és lenyűgözve bámultunk egy nagy alapzajú, de annál kisebb kis képernyőjű teMagyarország volt az levíziós készüléket. Valamennyien békességben éltünk, és egymást egyik legfontosabb nagyon segítettük. Innen is gondobefogadó ország. Így lom, azt a sok mocskot és acsarkodást, amit tapasztalni lehet a világkerült ide sok gyerek ban, nem mi, hétköznapi emberek is, akiknek eltűntek, gerjesztjük, ez tudatosan szítják mások. Meggyőződésem, hogy meghaltak a szülei. azért vagyok képes állni az életem összes csapását, viharát, mert gyerekkoromban békét, biztonságot éreztem mindig magam körül, és ez erős alapot jelent. Mindebből az volt a legfurcsább számomra, hogy nem értettem, anyukám miért szomorkodik annyit, miért vágyik annyira vissza Görögországba. Sokat veszekedtem vele, rendre feltéve a kérdést, hogy: „Mi a csudát akarsz te folyton Görögországban? Mi a csudának vágyakozol oda, miért nem itt keresed meg a helyedet?!” Akkor hebrencs fejjel nem értettem, sőt úgy éreztem, hogy csak engem akar ezzel bosszantani, most öregedve viszont megértem, hogy visszavágyott ősei földjére. Különösen azok után, hogy borzasztó sorscsapás érte: huszonhárom évesen egy autóbalesetben meghalt a testvérem. Ezt soha nem heverte ki. Apukám sem, ő szerintem ebbe halt bele, anyukámat pedig belülről emésztette fel. – Szerinted egy görög anya valóban más, mint egy nem görög? – Biztosan más. Szenvedélyesebb, féltőbb, aggódóbb. Folyton tapasztaltam az aggódását, féltését, olyannyira, hogy elhatároztam, én nagyon vigyázok majd arra, hogy ne legyek ilyen! Nem idegesítem majd a gyerekeimet azzal, hogy még az utcára is utánuk kiabálok: vigyázz, vigyázz, vigyázz! – Ehhez képest? – Hát ehhez képest a mai napig gyötröm folytonos féltéseimmel a gyermekeimet. E téren minden racionalitást felülírnak a gének, a zsigerek. Anyukám a családnak szentelte gyakorlatilag az egész életét. Nekünk, nekem, majd a gyermekeimnek. Amikor időnként veszekedtek a szüleim, és az indulat hevében sok mindent egymás fejéhez vágtak, és apukám is 2018/1 • JANUÁR 3. • NŐK LAPJA •
31
31
ANYÁM ÉS ÉN
NÉVJEGY
Sokasban lyányokkal és lovakkal
• 1954-ben született Budapesten.
• 1976-ban végzett a
F OTÓ: S M AG PI C T U R E.H U
Színház és Filmművészeti Főiskolán. • A 25. Színháznál kezdte színészi pályáját, 1976 és 1978 között. 1978 és 1982 között a Népszínházban játszott. • 1982-től 1989-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Ezután került a Rock Színházhoz, 1989 és 1996 között játszott ott. • A színház megszűnése után a Budapesti Operettszínházba került, melynek azóta is tagja. • Három lánya van: Trokán Anna, Trokán Nóra és Magyar Réka.
Otthon mindig a görög volt a „hivatalos nyelv”, már csak azért is, hogy én ebből is tanuljam.
32 •
mondott cifra dolgokat anyukámnak, a végén rendre hozzátette, hogy: „de az elvitathatatlan, hogy nagyon jó anya vagy!” Igen, ez a leghevültebb pillanatban is evidens volt a számára. – Ők milyen nyelven veszekedtek? – Görögül. Otthon mindig a görög volt a „hivatalos nyelv”, már csak azért is, hogy én ebből is tanuljam. Ez köszönt vissza, amikor az unokám születése után Anna lányom megtiltotta, hogy akár csak egy szót is megmukkanjak magyarul. Csak görögül beszélhetek vele. Ez lesz majd a nagyanya nyelve. – Te egy magyar–görög meccsen kinek drukkolsz? – Attól függ. Ha Magyarországon vagyok, akkor a görögöknek, ha odakint vagyok, akkor a magyaroknak. Ha itthon vagyok, és felcsendül a görög himnusz, akkor zokogva hallgatom, amikor pedig kint hallom meg a magyart, akkor ott, helyben megszakad a szívem. Ez is, az is él bennem, tehát valóban nem félszívű, hanem kétszáz százalékos lelkű vagyok. – Tartod is a kapcsolatot a távoli családdal? – Persze! És megható módon ők is nyilvántartanak engem, különösen tetszik nekik, hogy én színésznő vagyok itthon. Ha tehetem, elmegyek Görögországba vagy Egyiptomba, és ilyenkor összegyűlik itt is, ott is a család. Ez több száz embert jelent alkalmanként, és több napig tart a daj-daj. Ilyenkor nagyon boldog vagyok, és a szüleimre gondolok… Persze, ez így nem teljesen igaz, mert más alkalmakkor is azon kapom magam, hogy rájuk gondolok. A múltkor ki kellett húzni az egyik fogamat. Nem értette az orvos, hogy miért sírok, amikor adott fájdalomcsillapítót. Utána tudtam csak elmondani, hogy amikor elkezdte húzni, az jutott eszembe, hogy az volt az én első fogam, és mennyire örültek, amikor ki-
Reviczky Gáborral Heltai Jenő: A néma levente című vígjátékában
bújt, és anyu egy kanállal megkocogtatta! Akkor boldogság volt, most ment a kukába… Szomorú volt. De ugyanígy adódnak csodálatos pillanatok is. Nemrég, amikor a Luxemburg grófjában debütáltam, az előadás végén viszonylag nagy sikerem volt. Volt taps, volt puszilkodás, de én ezt a felfokozott ünnepi hangulat hatásának tudtam be. Már indulni akartam, amikor odatoppant elém az egyik kórista fiú, és a szája sarkából mintegy mellesleg megjegyezte, hogy „egész jó voltál”! Ez a spontán megnyilvánulás nagyon szíven ütött. Hirtelen csodás boldogság töltött el. Ez őszinte elismerés volt! Mámorosan ültem be az autóba, hogy odahaza majd egyedül megünnepeljem az alkalmat. Bekapcsoltam a rádiót, és éppen a kedvenc görög dalom csendült fel: „Minden, minden, ami engem szeret…” És ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy ott van velem anyukám, apukám, a testvérem, látnak mindent, tudják, hogy velem mi történik, szeretnek, segítenek, továbbélnek bennem. Vannak. Szegő András
NŐK LAPJA • 2018/1 • JANUÁR 3.
Köszönjük Szegő Andrásnak, a Nők Lapja újságírójának, illetve Krúdy Tamásnak, a lap vezetőszerkesztőjének, hogy folyóiratunkban teljes egészében közölhetjük a Papadimitriu Athinával készült interjút. (a.oik)
32
H προσωπική σχέση του Νίκου Ζαχαριάδη με την Τσεχοσλοβακία Ο Νίκος Ζαχαριάδης αποτελεί την κυριότερη όσο και αντιφατικότερη μορφή του ελληνικού κομμουνιστικού κινήματος. Απουσιάζει ωστόσο κάποια εμπεριστατωμένη βιογραφία του Έλληνα κομμουνιστή ηγέτη από την οποία θα αναδεικνυόταν η προσωπικότητα του Ζαχαριάδη και θα φωτιζόταν καλύτερα κάποιες κρίσιμες στιγμές της νεότερης ιστορίας μας. Περισσότερο άγνωστη παραμένει η προσωπική ζωή του Ζαχαριάδη, ειδικά η σχέση του με την Τσέχα γυναίκα του Μαρία Νοβάκοβα, όσο και η σχέση που - μέσω αυτής - απέκτησε με την Τσεχοσλοβακία. Από το γάμο του Ζαχαριάδη με τη Νοβάκοβα γεννήθηκαν δύο παιδιά: ο Κύρος (1934 – 2006) και η Όλγα (1947), η οποία ζει σήμερα στην Πράγα. Το παρόν κείμενο, στηριγμένο σε έρευνα των σχετικών φακέλων του Εθνικού Αρχείου της Πράγας καθώς και στην προσωπική μαρτυρία της Όλγας Ντιουρίτσοβα – Ζαχαριάδη, επιχειρεί να φωτίσει κάποιες πλευρές της προσωπικής ζωής του έλληνα κομμουνιστή ηγέτη. Η Μαρία Νοβάκοβα, την οποία ο Ζαχαριάδης φώναζε χαϊδευτικά με το τσεχικό υποκοριστικό «Μάνια», γεννήθηκε το 1907 στην Πράγα, σε οικογένεια εργατών. Μετά την ολοκλήρωση της βασικής εκπαίδευσης άρχισε να δουλεύει σε βιοτεχνία ζαχαροπλαστικής. Το 1926 εντάχθηκε στο ΚΚ Τσεχοσλοβακίας και άρχισε να δουλεύει στο μηχανισμό του. Το 1928 εγκατέλειψε παράνομα την Τσεχοσλοβακία προκειμένου να λάβει μέρος στο 6ο Συνέδριο της Κομμουνιστικής Διεθνούς (Κομιντέρν), το οποίο πραγματοποιήθηκε στη Μόσχα. Στο συνέδριο συμμετείχε πολυμελής τσεχοσλοβάκικη αντιπροσωπεία με επικεφαλής τον μετέπειτα κομμουνιστή ηγέτη της Τσεχοσλοβακίας, Κλέμεντ Γκότβαλντ. Απ΄ ό,τι φαίνεται, κατά τη διάρκεια των εργασιών του συνεδρίου της Κομιντέρν έγινε η πρώτη γνωριμία της Μαρίας Νοβάκοβα με το Νίκο Ζαχαριάδη. Σύμφωνα με όσα μας διηγείται η κόρη τους Όλγα, ο Νίκος Ζαχαριάδης έμελλε να γίνει «ο πρώτος κι ο τελευταίος άνδρας» που γνώρισε η μητέρα της. Το 1929 η Νοβάκοβα επέστρεψε από τη Μόσχα στην Τσεχοσλοβακία όπου συνέχισε να εργάζεται στο μηχανισμό του τσεχοσλοβάκικου κόμματος, ενώ ένα χρόνο αργότερα πρωταγωνίστησε στη διοργάνωση μιας μεγάλης πορείας εργατών στα προάστια της Πράγας. Οι διαδηλωτές διαμαρτύρονταν για τις επιπτώσεις της διεθνούς οικονομικής κρίσης και η πορεία τους χτυπήθηκε άγρια από την τσεχοσλοβάκικη χωροφυλακή, η οποία έστρεψε τα όπλα της εναντίον των διαδηλωτών με αποτέλεσμα να υπάρξουν αρκετοί τραυματισμοί.1 Η Νοβάκοβα μετά τον έρχομό της στην Πράγα συνέχισε να διατηρεί αλληλογραφία με τον Ζαχαριάδη, ο οποίος στο μεταξύ είχε αναδειχθεί σε ηγέτη του ΚΚΕ. Στις αρχές του 1932, μόλις η Μαρία Νοβάκοβα απέκτησε νόμιμο τσεχοσλοβάκικο διαβατήριο, αναχώρησε αμέσως για την Αθήνα, προκειμένου να μπορέσει να ξανανταμώσει τον αγαπημένο της Νίκο. Μετά από ένα μήνα επέστρεψε και πάλι στην Πράγα. Μαρία και Νίκος ξανασυναντήθηκαν στη Μόσχα δύο χρόνια αργότερα, το Φεβρουάριο του 1934, οπότε και η σχέση τους επισημοποιήθηκε με γάμο, κάτι που δεν συνηθιζόταν από τα στελέχη της Κομμουνιστικής Διεθνούς τα οποία ως επί το πλείστον συζούσαν με τους / τις συντρόφους τους, αποφεύγοντας το γάμο. Στη ληξιαρχική πράξη γάμου η Μαρία και ο Νίκος χρησιμοποίησαν τα πλαστά ονόματα Βλάστα Κραούζοβα και Γκιόργκι Ντιμιτρίεφ αντίστοιχα. Το ζευγάρι συνεννοούνταν στα ρωσικά, τα οποία μιλούσε με μεγάλη άνεση τόσο η Μαρία όσο κι ο Νίκος, ο οποίος μετά από κάποιο χρονικό διάστημα επέστρεψε στην Ελλάδα. Η Μαρία, έγκυος πια, έμεινε πίσω στη Μόσχα εργαζόμενη στο μηχανισμό της Κομιντέρν. Στη Μόσχα γεννήθηκε τον Οκτώβριο του 1934 το πρώτο παιδί του ζεύγους Ζαχαριάδη, ο Κύρος. Τον Αύγουστο του 1935 η Μαρία και ο μικρός Κύρος αναχώρησαν από τη Μόσχα για την Ελλάδα, προκειμένου 1 Το συγκεκριμένο γεγονός ενέπνευσε τη δεκαετία του ΄50 τον γνωστό Τσέχο σκηνοθέτη Γίρζι Σέκβενς να γυρίσει την ταινία «Μολυβένιο ψωμί», βάσει ακριβώς της μαρτυρίας της Μαρίας Νοβάκοβα – Ζαχαριάδη.
να συναντήσουν τον Ζαχαριάδη, ο οποίος στο μεταξύ είχε αναδειχθεί σε σημαντική πολιτική φυσιογνωμία της εποχής. Ο Ζαχαριάδης με τη γυναίκα του και το γιό του έμειναν σε μυστικό σπίτι στο Παγκράτι, εμφανιζόταν προς τα έξω με το ψευδώνυμο Κατρής. Μαζί η οικογένεια «Κατρή» έμεινε έναν ολόκληρο χρόνο: επρόκειτο μάλλον για το μακρύτερο χρονικό διάστημα που έζησαν από κοινού Μαρία και Νίκος, μολονότι – όπως αντιλαμβανόμαστε – η συμβίωση κάθε άλλο παρά ανέφελη θα μπορούσε να χαρακτηριστεί, καθώς βρισκόταν σε εξέλιξη συνταρακτικά πολιτικά γεγονότα που στις 4 Αυγούστου 1936 οδήγησαν στην επιβολή της δικτατορίας του Μεταξά. Το ΚΚΕ τέθηκε αμέσως εκτός νόμου, ενώ στα μέσα Σεπτεμβρίου της ίδιας χρονιάς συνελήφθη ο Νίκος Ζαχαριάδης. Απελπισμένη από αυτή την εξέλιξη η Μαρία, η οποία έμεινε μόνη με τον μικρό Κύρο στο παράνομο σπίτι στο Παγκράτι, χωρίς επαφές και πόρους αναγκάστηκε να καταφύγει μετά από δύο εβδομάδες στην τσεχοσλοβάκικη πρεσβεία της Αθήνας, όπου ζήτησε την έκδοση προσωρινού διαβατήριου προκειμένου να επιστρέψει στους γονείς της στην Πράγα. Στην τσεχοσλοβάκικη Πρεσβεία η Μαρία, η οποία δεν είχε μαζί της κάποιο έγγραφο που να αποδεικνύει την ταυτότητα της ίδιας και του γιού της, αποκάλυψε ότι είναι σύζυγος του φυλακισμένου κομμουνιστή ηγέτη Ζαχαριάδη και ζήτησε από τους διπλωμάτες να τη διευκολύνουν να επιστρέψει στην Τσεχία. Λίγο μετά την περιπετειώδη επιστροφή της στην Πράγα η Μαρία Νοβάκοβα συνελήφθη και ανακρίθηκε από την τσεχοσλοβάκικη Αστυνομία. Το Φεβρουάριο του 1938 αναχώρησε εκ νέου με τον Κύρο για τη Μόσχα. Όπως είναι γνωστό, λίγους μήνες αργότερα, τον Οκτώβριο του 1938, με το Σύμφωνο του Μονάχου η Τσεχοσλοβακία διαμελίστηκε και οι γερμανόφωνες περιοχές της (Σουδητία) αποδόθηκαν στη ναζιστική Γερμανία, με τη σύμφωνη γνώμη της Αγγλίας και της Γαλλίας, σε μια προσπάθεια «εξημέρωσης» του Χίτλερ. Αυτό όμως δεν εμπόδισε τον γερμανό ηγέτη να καταλάβει λίγους μήνες αργότερα ολόκληρη την Τσεχοσλοβακία, στην οποία βρήκε άθικτες πολεμικές βιομηχανίες και πολύτιμο στρατιωτικό υλικό που στη συνέχεια η Βέρμαχτ χρησιμοποίησε στις επιχειρήσεις που άρχισαν το Σεπτέμβριο του 1939. Καθ΄ όλη τη διάρκεια του Β΄ Παγκοσμίου Πολέμου, και ενώ ο Νίκος Ζαχαριάδης βρισκόταν φυλακισμένος στις φυλακές της Κέρκυρας αρχικά και στο στρατόπεδο Νταχάου μετά την κατάληψη της Ελλάδας από τους Γερμανούς, η Μαρία Νοβάκοβα και ο μικρός Κύρος έζησαν αρχικά στη Μόσχα και μετά το 1942 στο Κουϊμπίσεφ, όπου η Μαρία εργαζόταν στις τσεχοσλοβάκικες εκπομπές του ραδιοφωνικού σταθμού της Μόσχας. Μετά τη λήξη του πολέμου η Μαρία και ο Κύρος αναχώρησαν και πάλι για την Αθήνα, προκειμένου να ξανασμίξουν με τον Νίκο, ο οποίος στο μεταξύ είχε απελευθερωθεί και με αγγλικό αεροσκάφος είχε επιστρέψει στην Ελλάδα. Η τριμελής οικογένεια εγκαταστάθηκε το καλοκαίρι του ΄45 σε μια μονοκατοικία που βρήκε ο κομματικός μηχανισμός στην Αγία Παρασκευή. Σε διπλανή μονοκατοικία είχε εγκατασταθεί ο Νίκος Πλουμπίδης. Σύμφωνα με την περιγραφή της Ηρώς Μπαρτζιώτα, συζύγου του ηγετικού στελέχους του ΚΚΕ Βασίλη Μπαρτζιώτα, η Μάνια Ζαχαριάδη ήταν μια ωραία, υψηλή Τσέχα, καστανή, κομψή, ο Κύρος ξανθός κι αδύνατος. Το ζευγάρι θα πρέπει να ήταν από άποψη εμφάνισης αρκετά παράταιρο, καθότι ο Ζαχαριάδης ήταν αρκετά μικροκαμωμένος. Κι όπως λέει η κόρη του Όλγα, την πρώτη και τελευταία φορά που συνάντησε τον πατέρα της στη Σιβηρία δυσκολεύτηκε να τον αναγνωρίσει ακριβώς επειδή δεν φανταζόταν ότι θα ήταν «τόσο μικροσκοπικός». Το Μάρτιο του 1946 προκηρύχτηκαν οι πρώτες μεταπολεμικές βουλευτικές εκλογές και σημειώθηκε η πρώτη επίθεση ανταρτών του ΚΚΕ στο Λιτόχωρο. Την ίδια περίοδο ο ηγέτης του ΚΚΕ επέλεξε να μην βρίσκεται στην Αθήνα αλλά στην ... Πράγα, προκειμένου να παρακολουθήσει τις εργασίες του 8ου Συνεδρίου του αδελφού ΚΚ Τσεχοσλοβακίας. Στην Πράγα
33
ο Ζαχαριάδης είχε κατ΄ ιδίαν συνάντηση με τον τσεχοσλοβάκο κομμουνιστή ηγέτη και τότε ακόμα πρωθυπουργό της κυβέρνησης Εθνικού Μετώπου, Κλέμεντ Γκότβαλντ. Στα αρχεία δεν βρέθηκαν ακόμα στοιχεία για το περιεχόμενο της συνομιλίας που είχαν οι δύο ηγέτες. Ενδέχεται να μην κρατήθηκαν πρακτικά λόγω του προσωπικού ή ιδιαίτερα εμπιστευτικού χαρακτήρα της συνομιλίας τους. Αυτό που γνωρίζουμε με βεβαιότητα είναι ότι ο Γκότβαλντ υποσχέθηκε στο Ζαχαριάδη να τον εφοδιάσει με ένα ιδιωτικό αυτοκίνητο, το οποίο παρέλαβε αργότερα στην Πράγα ειδικός απεσταλμένος του ΚΚΕ. Στις συναντήσεις της Πράγας ο Ζαχαριάδης συνοδεύονταν από το Μιλτιάδη Πορφυρογέννη, που κι αυτός στο μεταξύ συνδέθηκε με την επίσης Τσέχα σύντροφό του Μαρία Τριφουνοβίτσοβα. Αρχές Απριλίου του 1946 ο Ζαχαριάδης αναχώρησε από την Πράγα με προορισμό διαδοχικά το Βελιγράδι, τη Σόφια και τη Μόσχα, όπου ενημέρωσε τους ηγέτες των ΚΚ της Γιουγκοσλαβίας, της Βουλγαρίας και της Σοβιετικής Ένωσης για την απόφασή του να αρχίσει το δεύτερο αντάρτικο. Στο μεταξύ τον Οκτώβριο του ΄46, ενόσω φούντωνε ο Εμφύλιος, η Μαρία και ο Κύρος εγκατέλειψαν την Αθήνα και αναχώρησαν οριστικά για την Πράγα. Η αναχώρηση αυτή αποδίδεται σε λόγους ασφαλείας. Ορισμένοι ωστόσο αποδίδουν την αναχώρηση της Μάνιας και του Κύρου στην παράνομη σχέση που στο μεταξύ σύναψε ο Ζαχαριάδης με τη Ρούλα Κουκούλου. Στο δεσμό του Ζαχαριάδη με την Κουκούλου δεν στάθηκε εμπόδιο ούτε το γεγονός ότι και οι δυό τους ήταν παντρεμένοι, μάλιστα ο σύζυγος της Κουκούλου βρισκόταν φυλακισμένος την περίοδο που η ίδια ερωτοτροπούσε με τον Ζαχαριάδη στα βουνά της «Ελεύθερης Ελλάδας». Το ειδύλλιο Ζαχαριάδη - Κουκούλου αποτέλεσε όχι μόνο πρόκληση για τα «χρηστά ήθη» του αστικού κόσμου αλλά παραβίαζε κατάφορα τις πουρατινικές σχέσεις που επέβαλε το ΚΚΕ μεταξύ των ανταρτών, καθώς είχαν αυστηρά απαγορευθεί οι όποιες ερωτικές σχέσεις μεταξύ μαχητών και μαχητριών του ΔΣΕ. Τελευταία φορά που η Μαρία είδε το Ζαχαριάδη ήταν το 1948, σε μια άλλη σύντομη επίσκεψη που πραγματοποίησε ο ηγέτης του ΚΚΕ στην Πράγα. Στο μεταξύ η Μαρία είχε γεννήσει την Όλγα, την οποία όμως ο Ζαχαριάδης δεν πρόλαβε να δει. Λίγο αργότερα «άνθρωποι του κόμματος», σύμφωνα με όσα διηγείται η Όλγα, ήρθαν και πήραν από το σπίτι τους στην Πράγα τον τότε 13χρονο Κύρο, προκειμένου να τον οδηγήσουν στην καλύβα του Αρχηγού στα βουνά της Ελεύθερης Ελλάδας. Σύμφωνα με τα λεγόμενα της Όλγας, ο Ζαχαριάδης επιθυμούσε να απομακρύνει τον Κύρο από τη φούστα της μάνας του, λέγοντας του ότι έφτασε η ώρα να γίνει μαχητής. Ο Κύρος στο βουνό φοίτησε στη Σχολή Αξιωματικών του ΔΣΕ. Ο Ζαχαριάδης όμως δεν έδωσε τη συγκατάθεσή του προκειμένου να του απονεμηθεί το σχετικό δίπλωμα και ο βαθμός του ανθυπολοχαγού στην ειδική τελετή της σειράς του, κάτι που ο Κύρος θεώρησε βαριά προσβολή. Μετά την ήττα του ΔΣΕ στο Γράμμο ο Κύρος κατέφυγε στη Σοβιετική Ένωση, όπου με προτροπή του πατέρα του φοίτησε σε σοβιετική Στρατιωτική Ακαδημία. Ελάχιστες φορές ο Κύρος συναντήθηκε με τη μητέρα του και την νεώτερη αδελφή του. Οι επισκέψεις του Κύρου στην Πράγα έπρεπε προηγουμένως να εγκριθούν όχι μόνο από την ηγεσία του ελληνικού αλλά και του τσεχοσλοβάκικου κόμματος. Η μητέρα του ζούσε στην Πράγα με μια μικρή σύνταξη που της είχε χορηγήσει το τσεχοσλοβάκικο κόμμα για την προπολεμική της δραστηριότητα. Ποτέ δεν επέστρεψε στην παραγωγή, ποτέ δεν επαναδραστηριοποιήθηκε στη δημόσια ζωή. Ποτέ, πάντα σύμφωνα με την Όλγα, δεν είπε άσχημη κουβέντα για τον άνδρα της. Ο Ζαχαριάδης τις λίγες φορές που επισκέφτηκε την Πράγα την περίοδο ακόμα της μετεμφυλιακής παντοδυναμίας του (1949-1956), απέφυγε να συναντήσει τόσο την επίσημη σύζυγό του – από την οποία δεν πήρε ποτέ διαζύγιο – όσο και την κόρη του Όλγα. «Οι πολιτικοί δεν πρέπει να κάνουν παιδιά» λέει σήμερα η Όλγα. «Ο πατέρας μου έγραψε βιβλία, τόμους εισηγήσεων και ομιλιών, σε μένα όμως δε βρήκε χρόνο να γράψει ούτε πέντε αράδες», αναφέρει με παράπονο. Ο Ζαχαριάδης πραγματοποίησε τρεις επισκέψεις στην Πράγα μετά τη λήξη του Εμφυλίου. Είναι χαρακτηριστικό ότι στις
34
επισκέψεις του αυτές ο Ζαχαριάδης δεν είχε συναντήσεις με κανένα από τα υψηλόβαθμα στελέχη της τσεχοσλοβάκικης ηγεσίας, η οποία κατά το διάστημα 1951-52 κυριολεκτικά αποδεκατίστηκε στις δίκες σκοπιμότητας που οργάνωσαν ειδικοί σύμβουλοι του Στάλιν.2 Μεταξύ των εκτελεσθέντων συμπεριλαμβάνονταν και ο γερμανο-εβραϊκής καταγωγής Φρίντριχ Γκέμιντερ, προπολεμικά εκπρόσωπος Τύπου της Κομιντέρν και στενός συνεργάτης του Γκιόργκι Ντιμιτρόφ, επικεφαλής του Διεθνούς Τμήματος της ΚΕ του ΚΚ Τσεχοσλοβακίας από το 1948 - και με την ιδιότητα αυτή υπεύθυνος γα την επιχείρηση υποδοχής και εγκατάστασης των 12.000 Ελλήνων πολιτικών προσφύγων στη χώρα. Το 1952 εκτελέστηκε και ο Κάρελ Σβαμπ, υφυπουργός Εθνικής Ασφάλειας, στον οποίο από το Νοέμβριο του 1949 είχε ανατεθεί η εποπτεία της «Σχολής δολιοφθορέων» του ΚΚΕ, που σε συνθήκες άκρας μυστικότητας άρχισε να λειτουργεί από τις αρχές του 1950 στο στρατόπεδο Μικουλοβίτσε της Μοραβίας. Από την πρώτη σειρά αυτής της Σχολής αποφοίτησαν 40 μαχητές με ειδίκευση στις επικοινωνίες, τις δολιοφθορές και την κατασκοπεία. Οι μαθητές της Σχολής επιλέχτηκαν προσωπικά από τον Γ. Ιωαννίδη, δεξί χέρι του Ζαχαριάδη στην ηγεσία του ΚΚΕ και αποφοίτησαν μετά από εξάμηνη εκπαίδευση. Στα τσεχοσλοβάκικα αρχεία διασώζεται ιδιόχειρη επιστολή του Νίκου Ζαχαριάδη με την οποία ζητά από τους Τσέχους να επιτρέψουν στους αποφοίτους της Σχολής να ξεκουραστούν σε κάποια λουτρόπουλη πριν αναλάβουν δράση στην Ελλάδα. Στο μεταξύ,
προετοιμάζονταν εντατικά τα μαθήματα της δεύτερης σειράς, στην οποία επρόκειτο να συμμετάσχουν γυναίκες προχωρημένης ηλικίας, οι οποίες θα στέλνονταν στην Ελλάδα προκειμένου να δουλέψουν ως υπηρέτριες ή βρεφοκόμοι σε σπίτια υψηλά ιστάμενων κυβερνητικών και στρατιωτικών στελεχών, με σκοπό να αποσπούν απόρρητες πληροφορίες, διοχετεύοντας τες στη συνέχεια με ασυρμάτους στην εξόριστη ηγεσία του ΚΚΕ. Η λειτουργία της Σχολής διεκόπη ξαφνικά το 1952, όταν η ΚΥΠ συνέλαβε έναν από τους αποφοίτους της πρώτης σειράς, ο οποίος «έσπασε» στις ανακρίσεις καταθέτοντας λεπτομερειακές πληροφορίες για τη Σχολή, τους αποφοίτους και τις αποστολές τους. Στη διάρκεια των επισκέψεων που πραγματοποίησε ο Νίκος Ζαχαριάδης στην Τσεχοσλοβακία την περίοδο 19511956 συζητούσε μόνο με στελέχη του Διεθνούς Τμήματος του τσεχοσλοβάκικου κόμματος που είχαν την ευθύνη για την ελληνική προσφυγιά, δείγμα του γενικότερου ξεπεσμού όχι μόνο του ΚΚΕ αλλά και του άλλωτε πανίσχυρου ηγέτη του. Η πρώτη μετεμφυλιακή επίσκεψη του Ν. Ζαχαριάδη στην Τσεχοσλοβακία καταγράφεται στις 6 Σεπτεμβρίου 1951, όταν προερχόμενος από την Πολωνία, ενημέρωσε τα στελέχη του τσεχοσλοβάκικου κόμματος για τις εκλογές που επρόκειτο να διεξαχθούν στην Ελλάδα τρεις μέρες αργότερα. Ο Ζαχαριάδης ανέφερε ότι το ΚΚΕ, το Αγροτικό Κόμμα (ΑΚΕ) και ορισμένες ομάδες του ΕΑΜ 2 Στις δίκες-παρωδία καταδικάστηκε σε θάνατο, μεταξύ άλλων, και ο Γενικός Γραμματέας του ΚΚ Τσεχοσλοβακίας Ρούντολφ Σλάνσκι, Νο 2 στην ιεραρχία του τσεχοσλοβάκικου κόμματος, καθώς και αρκετά ακόμα κομματικά και κυβερνητικά στελέχη, πρώην αγωνιστές των Διεθνών Ταξιαρχιών στην Ισπανία, κρατούμενοι των ναζιστικών στρατοπέδων συγκέντρωσης ή αντιφασίστες αγωνιστές. Μετά από βασανιστήρια απίστευτης βαρβαρότητας τα στελέχη αυτά αναγκάστηκαν να «ομολογήσουν» τη συνεργασία τους με τον ταξικό εχθρό, με σιωνιστικές ή τροτσκιστικές οργανώσεις, ή ότι άλλο σκέφτονταν οι εντεταλμένοι σταλινικοί ανακριτές.
συμμετείχαν στις εκλογές με το ψηφοδέλτιο της ΕΔΑ. Επεσήμανε ότι πολλοί από τους υποψηφίους της ΕΔΑ ήταν φυλακισμένοι, ακόμα και καταδικασμένοι σε θάνατο, ενώ χαρακτήριζε «καλές τις προοπτικές της παράταξης». Η δεύτερη επίσκεψη του Ν. Ζαχαριάδη στην Πράγα πραγματοποιήθηκε το Φεβρουάριο του 1953. Από την επίσκεψη αυτή διασώθηκε έγγραφο με αιτήματα του Ζαχαριάδη προς το τσεχοσλοβάκικο κόμμα. Τα αιτήματα ήταν κυρίως τεχνικού και λιγότερου πολιτικού χαρακτήρα, π.χ. εκπαίδευση νέων ασυρματιστών για τις ανάγκες του παράνομου μηχανισμού του ΚΚΕ, αποστολή πρόσκλησης στον Πρόεδρο της ΕΔΑ Γ. Πασαλίδη να επισκεφτεί την Τσεχοσλοβακία, αποστολή δεμάτων και χρηματικής βοήθειας σε φυλακισμένους Έλληνες αγωνιστές κλπ. Λίγο μετά το θάνατο του Στάλιν το Μάρτιο 1953 – και λίγες μέρες αργότερα και του Τσεχοσλοβάκου σταλινικού ηγέτη Κλέμεντ Γκότβαλντ – άρχισε να τρίζει και η καρέκλα του Νίκου Ζαχαριάδη. Προς το τέλος του 1955 έφτασε στην κοινότητα των προσφύγων της Τσεχοσλοβακίας ο απόηχος των αιματηρών γεγονότων της Τασκένδης (Σεπτέμβριος 1955). Τα γεγονότα αυτά ώθησαν ορισμένους νεαρούς πρόσφυγες, ιδιαίτερα τα μέλη της κομματικής οργάνωσης φοιτητών της Πράγας, να αρχίσουν εκστρατεία αμφισβήτησης του Ζαχαριάδη στις προσφυγικές κοινότητες της Τσεχοσλοβακίας. Η ηγεσία του ΚΚΕ ζήτησε αμέσως από το τσεχοσλοβάκικο κόμμα να μεσολαβήσει για την αποβολή των αντιζαχαριαδικών φοιτητών από το Πανεπιστήμιο, εξετάζοντας ακόμα και το ενδεχόμενο απέλασής τους από τη χώρα. Το θέμα αυτό επρόκειτο να το θέσει προσωπικά ο Ζαχαριάδης στους Τσέχους συντρόφους σε επίσκεψη που πραγματοποίησε στην Πράγα στις αρχές του 1956. Λίγο πριν την επίσκεψη του Ζαχαριάδη στην Πράγα, κατέφτασε από τη Μόσχα ο Βασίλι Μοσέτοφ, Νο 2 του Διεθνούς Τμήματος του ΚΚΣΕ, ο οποίος ενημέρωσε τον Α΄ Γραμματέα του τσεχοσλοβάκικου κόμματος Αντονίν Νόβοτνι για τα γεγονότα της Τασκένδης. Επέρριψε την ευθύνη των αιματηρών γεγονότων στους χειρισμούς της ζαχαριαδικής ηγεσίας και χωρίς προφάσεις άφησε στα στελέχη του ΚΚΤσ. να καταλάβουν ότι σύντομα επρόκειτο να ακολουθήσουν σημαντικές αλλαγές στην ηγεσία του ελληνικού κόμματος. Στην ενημέρωσή του ο Μοσέτοφ δεν δίστασε να κατηγορήσει τον Ζαχαριάδη για ηθική κατάπτωση, καθώς, όπως ανέφερε, ζούσε με τρίτη γυναίκα, έσπερνε παιδιά εδώ κι εκεί, για το μεγάλωμα των οποίων έπρεπε να φροντίζουν τα αδελφά κόμματα κλπ. Οι Τσέχοι ανέφεραν στον Μοσέτοφ ότι στην Κεντρική Επιτροπή του κόμματός τους καταφτάνουν εκατοντάδες γράμματα Ελλήνων προσφύγων, με τα οποία άλλοι υπερασπίζονταν τον Ζαχαριάδη, ενώ άλλοι καταφέρονταν εναντίον του. Ο Μοσέτοφ σημείωσε ότι τα ίδια παρατηρούνταν και στη Σοβιετική Ένωση και γι αυτό συνέστησε στα στελέχη των Τσεχοσλοβάκων να επαγρυπνούν προκειμένου να αποφύγουν την επανάληψη γεγονότων παρόμοιων με αυτών της Τασκένδης. Όταν οι Τσέχοι ζήτησαν τη συμβουλή του Μοσέτοφ για το τι πρέπει να πράξουν με τους Έλληνες φοιτητές, το κεφάλι των οποίων ζητούσε επίμονα η ελληνική καθοδήγηση, ο Μοσέτοφ συνέστησε ψυχραιμία: «περιμένετε και θα δείτε», τους είπε συβιλλικά. Τρεις μήνες αργότερα, το Μάρτιο του 1956, το τσεχοσλοβάκικο κόμμα κλήθηκε να εκπροσωπηθεί στην λεγόμενη «Επιτροπή των έξι αδελφών κομμάτων», η οποία συγκάλεσε την 6η Ολομέλεια της ΚΕ του ΚΚΕ. Σε αυτή, με έξωθεν παρότρυνση, αποφασίστηκε η αποκαθήλωση του Ζαχαριάδη και των συνεργατών του από την ηγεσία του ΚΚΕ. Είναι ενδεικτικό ότι οι Τσεχοσλοβάκοι σύντροφοι σε αυτή την επιτροπή εκπροσωπήθηκαν από τον πλέον «αρμόδιο»: τον τότε υπουργό Εσωτερικών, Ρούντολφ Μπάρακ. Ο διχασμός που ακολούθησε την αποκαθήλωση του Ν. Ζαχαριάδη μετά το 1956 ήταν κάθετος κι επηρέασε τη ζωή όλων των κομματικών οργανώσεων και όλων των προσφυγικών κοινοτήτων. Οι αμετανόητοι ζαχαριαδικοί αποπέμφθηκαν από τις θέσεις τους, κάποιοι κυνηγήθηκαν από τις δουλειές τους (π.χ. αρκετοί δάσκαλοι σε ελληνικούς παιδικούς σταθμούς υποχρεώθηκαν σε παραίτηση), ενώ άλλοι εξορίστηκαν σε απόμερα μέρη της Σλοβακίας. Μετά το Μάρτιο του 1956 στις
κοινότητες των προσφύγων οι εορτασμοί των εθνικών και των κομματικών επετείων γίνονταν χωριστά. Στο Εθνικό Αρχείο της Πράγας βρίσκονται ταξινομημένες περίπου 300 επιστολές Ελλήνων πολιτικών προσφύγων εκείνης της περιόδου. Οι συντάκτες τους απευθύνονταν στους ηγέτες της Σοβιετικής Ένωσης, της Τσεχοσλοβακίας, της Κίνας, της Αλβανίας, ζητώντας τους να παρέμβουν υπέρ της μιας ή της άλλης ομάδας. Τους ζητούσαν να ψάξουν να βρουν τους ενόχους της ταπεινωτικής ήττας του 1949, των Δεκεμβριανών, της Καζέρτας κλπ., ενώ άλλοι έβγαζαν απωθημένα για αδικίες που υπέστησαν οι ίδιοι. Η έξαψη των παθών οδήγησε τον Οκτώβριο 1958 στη δολοφονία του ζαχαριαδικού Δημήτρη Κουφάκη στη μικρή ελληνική κοινότητα του Μπερόουν, 30 χιλιόμετρα δυτικά της Πράγας.3 Μετά από μια δεκαετία τα «πάθη των Ελλήνων» κυριάρχησαν εκ νέου στην Τσεχοσλοβακία, σε συνδυασμό με τις δραματικές εξελίξεις της 12ης Ολομέλειας της ΚΕ του ΚΚΕ (Φεβρουάριος 1968), που οδήγησαν στην οριστική διάσπαση του ελληνικού κομμουνιστικού κόμματος, σε συνδυασμό και με την καταστολή της Άνοιξης της Πράγας από τα στρατεύματα του Συμφώνου της Βαρσοβίας (Αύγουστος 1968). Τα γεγονότα του 1968 ενέπνευσαν τον Αλέξη Πάρνη, πιστό συνεργάτη του Νίκου Ζαχαριάδη, να γράψει το μυθιστόρημα «Μια Πράγα στον καθένα», όπου καταδικάζεται απερίφραστα η εισβολή των σοβιετικών στρατευμάτων στην Τσεχοσλοβακία. Δεν έγινε ωστόσο γνωστή η άποψη του Νίκου Ζαχαριάδη για την εισβολή του 1968, καθώς ο ίδιος κρατούνταν στο Σοργκούτ της Σιβηρίας σε αυστηρή απομόνωση. Δύο χρόνια αργότερα, το καλοκαίρι του 1970, η Όλγα έλαβε πρόσκληση από τον Κύρο να πάει στη Μόσχα, προφασιζόμενη ότι θέλει να γνωρίσει τα πεθερικά του. Φτάνοντας στη Μόσχα ο Κύρος της αποκάλυψε ότι θα μετέβαινε μυστικά στο Τιούμεν προκειμένου να συναντήσει, για πρώτη φορά, τον πατέρα τους και τον ετεροθαλή αδελφό τους Σήφη. Μετά από περιπετειώδες ταξίδι, η Όλγα μετέβη αεροπορικώς στο Τιούμεν και από εκεί στο Σουργκούτ, όπου κρατούνταν υπό αστυνομική επιτήρηση ο πατέρας της. Στο Σουργκούτ η Όλγα έμεινε με τον πατέρα της δυό εβδομάδες, «διάστημα πολύ μικρό για να μπορέσεις να χορτάσεις τον γονιό», όπως λέει. Σύμφωνα με την ίδια, βρήκε τον πατέρα της πικραμένο και απογοητευμένο. Ο Ζαχαριάδης της εκμυστηρεύτηκε ότι οι άνθρωποι τον απογοήτευσαν. «Δεν αγαπάω τους ανθρώπους... Εάν υπάρχει κάποιος που πραγματικά αγάπησα στη ζωή μου, αυτός είναι η Μάνια», ανέφερε στην κόρη του. Την ημέρα που η Όλγα θα αναχωρούσε από το Σουργκούτ, ο Ζαχαριάδης της παρέδωσε ένα γράμμα, το οποίο θα το παραλάμβανε απεσταλμένος του στην Πράγα. Στο αεροδρόμιο της Μόσχας, όμως, άνδρες της σοβιετικής Ασφάλειας έκαναν εξονυχιστικό έλεγχο στις αποσκευές της, κατάσχεσαν το γράμμα καθώς κι ένα ραδιόφωνο που της είχε χαρίσει, «το μοναδικό δώρο που πήρα ποτέ από τον πατέρα μου», λέει η Όλγα. Όπως είναι γνωστό ο Ζαχαριάδης έθεσε τέρμα στη ζωή του την 1η Αυγούστου 1973. Λίγες μέρες αργότερα η Μαρία Νοβάκοβα, η οποία ποτέ δεν τον αποκήρυξε, έλαβε από την ηγεσία του ΚΚΕ ένα επίσημο συλλυπητήριο τηλεγράφημα, με το οποίο την πληροφορούσαν για το θάνατο του συντρόφου της Νίκου. Η ίδια πέθανε ξεχασμένη στην Πράγα οκτώ χρόνια αργότερα, στις 8 Ιουνίου 1981. Κώστας Τσίβος (Σημ.Περιοδικού: O κ. Τσίβος είναι επίκουρος καθηγητή σύγχρονης ιστορίας και επικεφαλής του Τμήματος Νεοελληνικής Φιλολογίας στη Φιλοσοφική Σχολή του Πανεπιστημίου του Καρόλου της Πράγας. Τον ευχαριστούμε για την συνεργασία με το Περιοδικό Ελληνισμός).
3 Τον Κουφάκη έσφαξαν με μαχαίρι τη μέρα της ονομαστικής του εορτής, μπροστά στα μάτια της οικογενειάς του, μέλη ομάδας κολιγιαννικών, τους οποίους λίγο νωρίτερα η νέα κομματική καθοδήγηση τους είχε ζητήσει να «συμμαζέψουν» τους αντιπάλους ζαχαριαδικούς.
35
Από το Νέο Δελχί στην Βουδαπέστη μέσω Αθηνών Συνέντευξη με τον Καθηγητή κ. Ανδρέα Κατώνη (Endre Katona) επικεφαλής της Εδρας Νεοελληνικών Σπουδών του Πανεπιστημίου του Νέου Δελχί Kύριε Καθηγητά θα θέλατε να μας πείτε λίγα πράγματα για την μέχρι τώρα πορεία σας ; Θα ήθελα να κάνω μια διευκρίνιση η οποία άπτεται και της ερώτησης για την πορεία μου. Η έδρα στο Jawaharlal Nehru University, Νέο Δελχί, Ινδία, είναι Έδρα Ελληνικών Σπουδών. Με την ονομασία προσπαθούμε να προσεγγίζουμε την ελληνική φιλολογία σε τουλάχιστον δύο άξονες: Αρχαία Ελληνικά, Νέα Ελληνικά. Το πιστεύω μου, όπως τόσων άλλων, είναι η γλωσσική ενότητα της Ελληνικής: διαχρονικά η Ελληνική εκτείνεται σε κοντά στα 4000 χρόνια. Οι τομές που θα έπρεπε να κάνει κανείς είναι περισσότερες, ωστόσο στα δεδομένα πλαίσια, με δύο μόλις διδάσκοντες, κάτι παραπάνω δεν είναι εφικτό. Πρόκειται για νέα προσπάθεια στην Ινδία. Στο JNU, όταν ακούει κανείς τη λέξη „ελληνικό” μιλά για Αριστοτέλη, Πλάτωνα και για άλλα μεγάλα αρχαία ονόματα. Όσοι στο JNU είχαν την απαίτηση στο παρελθόν να δημιουργηθεί Έδρα Ελληνικής Φιλολογίας είχαν υπόψη τους όλοι την κλασική ελληνική φιλολογία. Όμως ως τώρα διδασκόταν μόνο η νέα ελληνική γλώσσα. Η φιλοδοξία μου είναι να καταστήσω σαφές ότι για την αρχαία λογοτεχνία, φιλοσοφία κτλ. η πύλη είναι τα αρχαία ελληνικά, ενώ τα νέα ελληνικά, που εξάλλου έχει „πολλά παρελθόντα” (many pasts) όπως έχει παρατηρηθεί, άρα και αρχαία, μας οδηγούν στα πνευματικά επιτεύγματα του νεότερου ελληνισμού για τα οποία εδώ δεν ξέρουν τίποτε. Με αυτόν τον τρόπο προσπαθώ να κάνω σαφείς τις διαφορές μέσα από την ενότητα. Όσον αφορά εμένα προσωπικά, έχω σπουδάσει στο Πανεπιστήμιο ELTE στη Βουδαπέστη, στην αρχή Αγγλική και Ρωσική Φιλολογία. Σύντομα πέρασα στις κλασικές γλώσσες, το πραγματικό μου ενδιαφέρον, τα Λατινικά και τα Ελληνικά, και πήρα το πτυχίο μου από εκεί. Επισήμως είμαι πτυχιούχος Λατινικής και Αρχαίας Ελληνικής Φιλολογίας όπως εννοείται το „Ελληνικό” παραδοσιακά στο εξωτερικό. Τα ενδιαφέροντά μου ήταν πάντα γλωσσικά και γλωσσολογικά σε συνδυασμό με τις κλασικές γλώσσες. Επίσης, ακολουθώντας μια πολύ παλιά παράδοση στην Ουγγαρία που άρχισε με τον Ελληνιστή Ιωάννη Télfy (18181898) μέχρι και τον γνωστό Ιούλιο Moravcsik τον περασμένο αιώνα, συμπλήρωσα τις αρχαίες ελληνικές σπουδές μου με αυτές στα νέα ελληνικά, αλλά και με μυκηναϊκά και βυζαντινά. Με ενδιέφερε πολύ και η καθαυτό γλωσσολογία και παρακολούθησα μαθήματα δικής μου επιλογής της θεωρητικής αλλά και της ιστορικής γλωσσολογίας, φωνητικής και φωνολογίας συμπεριλαμβανομένων, και επίσης ινδοευρωπαϊκής που παρακολούθησα και στο Freie Universität στο Βερολίνο. Γύρω από τα χρόνια της μεταπολίτευσης στην Ουγγαρία, έλαβα μια υποτροφία του Ωνασείου Ιδρύματος για τρία χρόνια και με αυτή τη βοήθεια συνέγραψα το διδακτορικό μου με θέμα από το χώρο της ελληνικής ιστορικής φωνολογίας, με Εποπτεύοντα τον Καθηγητή Γεώργιο Μπαμπινιώτη, στο Πανεπιστήμιο Αθηνών. Δεν είμαι λοιπόν Νεοελληνιστής, είμαι Κλασικός Φιλόλογος, Ελληνιστής με την ευρεία έννοια, και Διδάκτωρ Ελληνικής Γλωσσολογίας. Πριν ολοκληρώσω ακόμα τη διατριβή μου αποφάσισα να μείνω στην Ελλάδα. Μέχρι να διοριστώ σε μόνιμη θέση που δεν ήταν εύκολη υπόθεση, δούλεψα σε διάφορα ιδρύματα, κυρίως στο Διδασκαλείο Ξένων Γλωσσών του Παν/ου Αθηνών, και επίσης ως συμβασιούχος της Ακαδημίας Αθηνών, πράγμα για το οποίο είμαι ευγνώμων στον αείμνηστο Μηχαήλ Σακελλαρίου. Στο Διδασκαλείο δίδαξα για χρόνια ουγγρικά, και επίσης λατινικά στο λεγόμενο Διατμηματικό Πρόγραμμα Διδασκαλίας της Νέας Ελληνικής ως Ξένης Γλώσσας που ξεκίνησε στο Διδασκαλείο αλλά ανεξαρτητοποιήθηκε και μεταφέρθηκε στη Φιλοσοφική Σχολή του Παν/ου Αθηνών. Στην Ακαδημία συμμετείχα σε διεπιστημονικό πρόγραμμα του οποίου ηγούνταν ο Μιχαήλ Σακελλαρίου. Δίδαξα
36
στη συνέχεια για τρία εξάμηνα με σύμβαση στον Τομέα Γλωσσολογίας του Παν/ου Ιωαννίνων, και μετά ένα κενό, διορίστηκα στο Ιταλικό Τμήμα του Αριστοτελείου Πανεπιστημίου της Θεσσαλονίκης με γνωστικό αντικείμενο Φωνητική-Φωνολογία. Ύστερα από την μονιμοποίησή μου άλλαξα το αντικείμενο σε Ιστορική Γλωσσολογία. Αφυπηρέτησα από το ΑΠΘ πρόπερσι. Ένα χρόνο όμως νωρίτερα μου δόθηκε η ευκαιρία να δεχτώ πρόσκληση για να αναλάβω την Έδρα Ελληνικών Σπουδών στο JNU ως Προσκεκλημένος Καθηγητής. Αυτή τη στιγμή υπηρετώ στο JNU για το τρίτο χρόνο. Η Έδρα που ιδρύθηκε με τη συμβολή του ελληνικού κράτους προσφέρει Κλασικό Ελληνικό Πολιτισμό και Συγκριτικό Πολιτισμό (σύγκριση ινδικής και ελληνικής παράδοσης) τους οποίους διδάσκει ο συνάδελφος Anil Kumar Singh, ενώ εγώ διδάσκω Αρχαία και Νέα Ελληνικά σε διάφορα επίπεδα. Επίσης προσφέρω Λατινικά ακολουθώντας την πεποίθηση των κλασικών φιλολόγων ότι, ως προς την Κλασική Αρχαιότητα, τα Ελληνικά και τα Λατινικά είναι ένα. Δεν ξεχνάμε το Βυζάντιο, που είναι στα σχέδια να διδάσκεται στο μέλλον, και ότι η επίσημη γλώσσα του Βυζαντινού Κράτους που ονόμαζε τον εαυτό του Ρωμαϊκή Αυτοκρατορία, ήταν η Λατινική. Ξέρουμε ότι τα 2/3 της αγγλικής γλώσσας περιέχουν λέξεις προερχόμενες από τις κλασικές γλώσσες (ελληνική και λατινική), ενώ οι Έλληνες δημιούργησαν το αλφάβητο, αφού επινόησαν τα φωνήεντα. Δεν θεωρείτε λοιπόν, ότι είναι αδικημένη η ελληνική γλώσσα για την θέση που κατέχει παγκοσμίως; Αναμφισβήτητα, το λεξιλόγιο της Αγγλικής αποτελείται μέχρι 50 % από στοιχεία προερχόμενα από τα ελληνικά και τα λατινικά, ίσως και παραπάνω, αλλά πρέπει να διευκρινίσουμε κάποια πράγματα. Πρώτον, δεν είναι μόνο η Αγγλική που έχει κλασικά στοιχεία αλλά όλες οι ευρωπαϊκές γλώσσες, μάλιστα πολλές φορές τόσο ενσωματωμένες ώστε ο μη ειδικός να μην ξέρει πια ότι πρόκειται για ελληνικής ή λατινικής προελεύσεως λέξεις. Για παράδειγμα, δύσκολα θα νόμιζε ο μη φιλόλογος ότι το γερμανικό Bischof (πβ. αγγλ. bishop) έρχεται από το „επίσκοπος” ή ότι το γερμανικό schreiben (‚γράφω’) είναι από το λατινικό scribere. Πρόκειται για πολύ παλιούς δανεισμούς. Το άλλο είναι ότι αυτά τα ζητήματα μπορεί να εξετάζει κανείς, αν επιθυμεί σωστή εικόνα, μόνο διαχρονικά. Μια ελληνική λέξη στην Αγγλική μπορεί κάλλιστα να έρχεται από τα λατινικά όπου ήταν δανεισμός (η Λατινική δηλ. ήδη είχε επηρεαστεί σημαντικά από την Ελληνική) ή μια λατινικής προελεύσεως λέξη να ήρθε από τα αρχαία γαλλικά. Στην πραγματικότητα, η Αγγλική έχει δανειστεί εξαιρετικά πολλά από τα γαλλικά, πράγμα για το οποίο ο λόγος είναι ιστορικός. Οι δρόμοι ποικίλλουν. Μία ελληνική λέξη μπορεί να ήρθε κατευθείαν από την Ελληνική ή μπορεί να ήρθε - κυρίως - με λατινική ή γαλλική ή άλλη μεσιτεία. Καταπλήσσει π.χ. το αγγλικό „hoi polloi” (‚οι πολλοί’, ‚το πλήθος’) το οποίο πλάστηκε όμως σε αυτή τη μορφή στα νεότερα χρόνια. Η φράση ανάγεται στον J. Dryden (1668) που την έγραφε με ελληνικά γράμματα όμως, έτσι την έγραφε επίσης ο Byron, ενώ ο J.F. Cooper το 1837 τη χρησιμοποιούσε με λατινικά γράμματα αλλά ως „oi polloi”. Προσέτι οι γειτνιάζουσες γλώσσες, και συχνά όχι μόνο, επηρεάζουν η μία την άλλη και η πιο εμφανής επιρροή είναι φυσικά τα γλωσσικά δάνεια. Συγχρονικά, ό,τι έχει μια γλώσσα στον κώδικά της είναι δικό της. Έτσι, το „hoi polloi” είναι αγγλικό ενώ, για παράδειγμα το „κλικ” είναι ελληνικό εφόσον χρησιμοποιείται στη σημερινή Ελληνική, και όμως είναι αγγλικής προελεύσεως. Αυτή η διάσταση πρέπει να είναι πολύ σαφής διότι διαφορετικά ο μη ειδικός εισέρχεται σε πλάνη. Στο γλωσσικό σύστημα της Αγγλικής οποιαδήποτε λέξη, εφόσον χρησιμοποιείται, είναι αγγλική, ενώ ο στόχος της ελληνικής αναζήτησης εν προικειμένω είναι να αποδειχτεί πως η άλφα βήτα λέξη είναι „ελληνική” ή „λατινική”. Ναι, ως προς την προέλευσή τους, δηλ. διαχρονικά ή ιστορικά. Με τον ίδιο τρόπο το „κλικ” στην Ελληνική είναι „αγγλικό”.
Τι γίνεται αν κάποια γλώσσα δανείζει κάτι σε μια άλλη που είναι δάνειο και στην ίδια; Το συχνό στα γερμανικά „tschüs” (‚αντίο’) έρχεται, μέσα από μορφολογικές αλλαγές, από το βαλλονικό „adjuus” (πβ. γαλλ. adieu) για να καταλήγει στον αρκετά χυδαίο ουγγρικό χαιρετισμό „cső”, προφανώς κάτω από την επίδραση του ομόηχου „cső” που σημαίνει ‚σωλήνα’ και είναι, κατά τα άλλα, άσχετο. Αφήνω γεγονότα όπως ότι η Αρχαία Ελληνική ήδη είχε ένα αξιόλογο ποσοστό λέξεων-δανείων προερχόμενο από το λεγόμενο μεσογειακό υπόστρωμα αλλά και από άλλες πηγές. Και όμως κανείς δεν θα έλεγε ότι αυτές δεν είναι ελληνικές λέξεις. Η γλώσσα είναι λοιπόν και ιστορικό προϊόν και κοινωνικός θεσμός, όχι μόνο βιολογικό ή ψυχολογικό αντικείμενο, και σε αυτό το πολύπλοκο ταμπλό μπορεί να κινηθεί κανείς με ειδικά βοηθήματα μόνο όπως ιστορικά και ετυμολογικά λεξικά, επιστημονικές γραμματικές και άλλα. Όσοι υποστηρίζουν την αποκλειστικότητα της συγχρονίας πέφτουν σε αντίφαση. Δεν θέλω να προσβάλω κανέναν αλλά όποιος δεν έχει σπουδάσει γλωσσολογία δεν είναι αρμόδιος σε γλωσσικά ζητήματα της φύσεως. Μια καλή γνώση όποιας γλώσσας, ακόμα και της μητρικής, μακράν δεν είναι αρκετή για αναζητήσεις γλωσσολογικής φύσεως. Αναφορικά με τη θέση που κατέχει η Ελληνική παγκοσμίως, αν αδικείται ή όχι, πρόκειται για θέμα οπτικής γωνίας. Από την Αναγέννηση και μετά έχουν ασχοληθεί με τις κλασικές γλώσσες χιλιάδες επιστήμονες. Π.χ. η καταχώρηση των κλασικών κειμένων σε „βιβλία” (=τόμους), κεφάλαια και παραγράφους είναι δικό τους έργο. Πιο πριν, ασχολήθηκαν με τη Λατινική κυρίως. Η επιρροή του αρχαίου πολιτισμού μέχρι τα νεότερα χρόνια ήταν σαρωτική θα τολμούσα να πω. Δεν νομίζω να είναι αδικία αυτό. Ακόμα και σήμερα, ενώ δυστυχώς υποχωρεί η καλλιέργεια των ανθρωπιστικών σπουδών, και δη των κλασικών γλωσσών, αυτές διδάσκονται σε αρκετά πανεπιστήμια. Άλλη είναι η εμπειρία αν ταυτίζουμε το „Ελληνική” με τα νέα ελληνικά ως κάτι αποκλειστικό. Αυτό δεν είναι σωστό. Η Ελληνική είναι μεν γλωσσικά ενιαίο σύνολο, είναι όμως φορέας τουλάχιστον δύο τομέων πολιτισμού. Αν κοιτάξουμε την επιστήμη και μόνο καθαρά, ο αριθμός είναι διπλάσιος. Οι δύο κώδικες-φορείς (αρχαία και νέα) είναι διαφορετικοί. Με όλο το ενδιαφέρον και σεβασμό που έχει κανείς, δεν μπορεί να λεχτεί ότι ακόμα και οι μεγαλύτεροι Νεοέλληνες δημιουργοί όπως είναι ένας Σικελιανός, έχουν για τον υπόλοιπο κόσμο την ίδια σημασία με το Σοφοκλή ή τον Αριστοτέλη π.χ. Η κατάσταση μοιάζει αρκετά με τα πράγματα της Ιταλίας όπου η Ιταλική Κοινή είναι σαφώς η θυγατέρα της Λατινικής ή με της Ινδίας όπου οι διάφορες σύγχρονες (ινδοευρωπαϊκές) γλώσσες της χερσονήσου είναι θυγατέρες, ή, όπως θα έλεγε ένας γλωσσολόγος εδώ, μάλλον „εγγονές” της Σανσκριτικής. Η μεγάλη διαφορά είναι ότι τα νέα ελληνικά δεν έχουν, επειδή δεν υπάρχει λόγος, άλλο όνομα: αρχαία και νέα από κοινού είναι ελληνικά χωρίς να σημαίνει αυτό ότι με τα νέα ελληνικά θα μπορεί κανείς να διαβάζει π.χ. Όμηρο στην πρώτη του μορφή. Το ίδιο και στις δύο άλλες κλασικές χώρες: με τα ιταλικά δεν θα διαβάζεις Βεργίλιο όσο και αν μοιάζουν με τα λατινικά, και με τα χίντι δεν θα διαβάζεις τις Βέδες. Ο Έλληνας πρέπει να καταλάβει αυτό το πράγμα και πρέπει να πορεύεται ως υπόδειγμα για τον υπόλοιπο κόσμο. Δεν συμβαίνει σήμερα. Αυτό το πράγμα είδα από κοντά π.χ. στο Αριστοτέλειο Πανεπιστήμιο Θεσσαλονίκης. Αντιθέτως, για τον γλωσσολόγο που είμαι κι εγώ, η περίπτωση θα έλεγα είναι πιο εύκολη: η Ελληνική στο σύνολό της, διαχρονικά και συγχρονικά, σημερινή ή αρχαία, είναι μοναδικά χρήσιμη και διδακτική. Αντι-
κείμενο της Ινδοευρωπαϊκής Γλωσσολογίας (της „Comparative Philology” στην αγγλοσαξονική χρήση) για παράδειγμα μέχρι το ένα τρίτο αν όχι παραπάνω είναι η αρχαία ελληνική γλώσσα. Μια θέση αρκετά περίοπτη. Δεν είναι γλωσσολόγοι όλοι οι μελετητές. Για τη λογοτεχνική κριτική δεν μπορούμε να υποστηρίζουμε το ίδιο. Δεν είναι τυχαίο όμως ότι για τους φιλολόγους η γλωσσολογία είναι υποχρεωτική και είναι κρίμα ότι η συμπάθεια για αυτήν την επιστήμη είναι περιορισμένη έως και απορριπτική. Τέτοια στάση αποτελεί μεγάλο μείον για τις φιλολογικές και ανθρωπιστικές σπουδές. Μάλιστα, θεωρείται από πολλούς πως η γλώσσα είναι εργαλείο μόνο. Σίγουρα αληθεύει ότι είναι εργαλείο αλλά είναι και πολύτιμο αντικείμενο για έρευνα. Είναι μάλλον η γλώσσα αυτή που έκανε τον άνθρωπο άνθρωπο. Homo Sapiens χωρίς γλώσσα δεν νοείται. Η μελέτη αυτού του εργαλείου φανερώνει απίθανο ιστορικό πλούτο. Η γνώμη και το πιστεύω μου είναι πως φιλολογία και γλωσσολογία είναι συνεργαζόμενες αδελφές επιστήμες προς αμοιβαίο όφελος και προς ανεπανάληπτο όφελος των κλασικών αλλά και γενικότερα των φιλολογικών επιστημών και σπουδών. Μπορούμε να νιώθουμε ικανοποιημένοι, από την προσπάθεια που καταβάλλουμε σαν Έλληνες προς αυτήν την κατεύθυνση; Από τα επάνω προκύπτει ότι δεν μπορούμε να είμαστε ικανοποιημένοι. Η υπόθεση έχει κοινωνικές, ακόμα και πολιτικές διαστάσεις στις οποίες δεν είναι η θέση εδώ να μπω. Με τις εμπειρίες σχεδόν τριάντα χρόνων κοντά και μέσα στην τριτοβάθμια εκπαίδευση είμαι σε θέση να πω ότι τα προβλήματα είναι πάρα πολλά και δημιουργούνται περιττά ζητήματα και εκεί όπου δεν θα έπρεπε. Η „φιλολογία” είναι ελληνική λέξη που ανάγεται στον Πλάτωνα. Και αυτή η λέξη στην καθημερινότητα απέκτησε, πολύ άδικα, αρνητική χροιά, ενώ στην επιστημονική προσέγγιση δεν θεραπεύεται αυτό που περιλαμβάνει η έννοια της λέξης ως όρου. Τα προβλήματα έρχονται από μέσα. Είναι μεν γεγονός ότι το ενδιαφέρον για τις κλασικές σπουδές υποχωρεί παγκοσμίως αλλά χώρες όπως Ελλάδα, Ιταλία και Ινδία τουλάχιστον, θα έπρεπε να είναι πρωτοπόρες στην καλλιέργειά τους. Δεν συμβαίνει αυτό. Πάλι οι μεγάλες χώρες είναι πρωτοπόρες: Αγγλία, Βόρεια Αμερική, Γερμανία, Γαλλία. Όμως και τόσο μικρές ευρωπαϊκές χώρες όπως η Εσθονία έχουν σοβαρές κλασικές σπουδές, ενώ στην Ουγγαρία, στην εγγύτητα της Αυστρίας και της Γερμανίας, οι κλασικές σπουδές ήταν εξαιρετικά ανεπτυγμένες, και είναι ακόμα. Μάλιστα, εγώ στο Ιταλικό Τμήμα του ΑΠΘ ως πτυχιούχος της Λατινικής δίδαξα τα λατινικά για ένα διάστημα ως μαθήμα επιλογής μέχρι να τα απορρίψουν με τη ρητή „δικαιολογία”: „τα λατινικά δεν είναι απαραίτητα στο Ιταλικό Τμήμα”. Προσθέτω ότι στο ίδιο τμήμα διδασκόταν η νεοελληνική λογοτεχνία μέχρι να αφυπηρετήσει η διδάσκουσα. Διδάσκεται και η ισπανική φιλολογία. Επίσης πρότεινα τα Αρχαία Ελληνικά: αυτή η πρόταση απορρίφτηκε αμέσως. Καταλαβαίνετε την απογοήτευση. Αν ήμουν εγώ πρόεδρος ενός Ιταλικού Τμήματος θα έκανα υποχρεωτικά τα λατινικά έστω και σε στοιχειώδες επίπεδο μαζί με την ιστορία της Ιταλικής, για να μην αναφέρω την ιστορική γλωσσολογία και τις ρομανικές σπουδές. Αυτό το πράγμα δεν είναι επιστήμη, ακόμα λιγότερο αυτοτελής έρενα. Το πανεπιστήμιο δεν είναι εργοστάσιο παραγωγής πτυχίων. Παραδέχονται το λάθος και οι Έλληνες: „για χρόνια ελέγετο ότι στόχος είναι ένα πτυχίο και μία θέση στο Δημόσιο και δε βαριέσαι”. Βλέπουμε πού κατήντησε το ελληνικό Δημόσιο, η οικονο-
37
μία και η χώρα. Ο Χρήστος Γιανναράς παρατήρησε πριν από τριάντα πέντε χρόνια περίπου: „υπό διωγμό η αριστεία”. Γράφει για Finis Graeciae. Το βιβλίο έχει επανεκδοθεί. Ο τίτλος τρομάζει έχει όμως δίκιο σε αρκετό βαθμό. Εγώ στο Πανεπιστήμιο Αθηνών δίδαξα λατινικά για οκτώ χρόνια. Συνήθως επρόκειτο για πρώτο έτος ξανά και ξανά. (Παρεμπιπτόντως: ελληνικά δεν μου έδωσαν όσο και αν ήθελα ενώ εκ του πτυχίου μου θα είχα το δικαίωμα). Μία φορά έφτασα να δημιουργήσω δεύτερο έτος. Είπα στην αρχή να συγκεντρώσω τους καλύτερους και να κάνουμε ειδικά μαθήματα για να προχωρήσουμε. Μου έδωσαν τη συμβουλή να μην το κάνω γιατί θα κατηγορηθώ για „ελιτισμό”! Συμπέρανα ότι στόχος ήταν το λίμνασμα, όχι η άνοδος. Στην Ουγγαρία, ακόμα επί καθεστώτος, η δημιουργία ελίτ (elitképzés) ήταν αυτονόητη. Με σημερινή μου σκέψη, ονομάζω αυτά που συμβαίνουν στην Ελλάδα - για να αντιστρέψω τον „Upward Panic” της Εύας Πάλμερ-Σικελιανού - „downward panic”, προς τα κάτω πανικό, και δεν υπερβάλλω: έχω φωτογραφήσει μαύρο τοιχογράφημα που να λέει „κάτω οι πάνω πάνω κανείς”. Πολύ πριν διοριστώ, γύρω στο 1992, ήμουν βυθισμένος ακόμα στη συγγραφή της διατριβής μου, κάποιος μου παρατήρησε: „η επιστήμη είναι στο πεζοδρόμιο”. Τι περιμένεις εάν το σκεπτικό είναι γενικό; Το βιογραφικό βιβλίο της Πάλμερ „Upward Panic” μεταφράστηκε με τίτλο „Ιερός πανικός”. Αλλάξτε το „ιερός” στο αντίθετό του ... Η „φοιτητική μετανάστευση” από την Ελλάδα, το brain drain, καλά κρατεί. Στα τελευταία 4 χρόνια εγκατέλειψαν τη χώρα περίπου 400 000 πτυχιούχοι. Τους πλήρωνε το ελληνικό δημόσιο, και οι δυτικές χώρες, Γερμανία, Δανία, Ολλανδία, Αγγλία και ποιες άλλες, δέχτηκαν δώρο έτοιμα καλλιεργημένα μυαλά. Η χώρα θα έπρεπε να εισάγει όχι να εξάγει φοιτητές και επιστήμονες. Τέσσερεις από τους δικούς μου καλύτερους φοιτητές έφυγαν στην Αγγλία (δύο), στην Ιταλία και στον Καναδά αντιστοίχως. Όσο δεν αλλάξει η αρνητική αντιμετώπιση των μελετών και της γνώσης δεν θα αλλάξει και η μοίρα της χώρας. Ένας από τους τρεις σημαντικότερους λόγους που διαδόθηκε η ελληνική γλώσσα, είναι ο αρχαίος ελληνικός στοχασμός και τα κείμενα της φιλοσοφικής, πολιτιστικής και καλλιτεχνικής έκφρασής του. Είστε λοιπόν υπέρ της επαναφοράς της διδασκαλίας των αρχαίων στα σχολεία; Δεν μπορεί να υπάρχει άλλη απάντηση από την καταφατική. Η αρχαία σκέψη έφτασε μέχρι και την Ινδία ακόμα και αν οι ίδιοι οι Ινδοί ανέπτυξαν σημαντική φιλοσοφική σκέψη ή στοχασμό. Υπάρχει όμως κάτι που ο μέσος Έλληνας δεν δείχνει να συνειδητοποεί. Στο τμήμα που υπηρέτησα εγώ, ασχολούνταν με την μεθοδολογία της διδασκαλίας ξένων γλωσσών μερικοί καθηγητές. Ειλικρινά, δεν πολύ καταλαβαίνω αυτό. Όχι που δεν χρειάζεται μέθοδος, προφανώς και δεν πρέπει να διδάσκεις αλλαντάλλα. Το στίγμα όμως είναι να μάθει ο μαθητής την ύλη, να την εμπεδώσει. Με αρκετή απόφαση και ενδιαφέρον ακόμα και μόνος του μπορεί ο μαθητής να προχωρεί. Δεν υπάρχουν μέθοδοι-θαύματα. Στην Λατινική, η λέξη για „πειθαρχία” και για „επιστημονικό κλάδο” είναι η ίδια: disciplina. Ακολούθως, στην Αγγλική συμβαίνει το ίδιο: το discipline σημαίνει και τα δύο πράγματα. Αυτό το πράγμα λείπει στην Ελλάδα. Αν κατεβούμε από το τριτοβάθμιο επίπεδο η εικόνα είναι ακόμα χειρότερη. Δίδαξα επίσης σε φροντιστήρια: το λιγότερο που μπορώ να πω είναι ότι από εκατό μαθητές ενδιαφέρονται οι πέντε. Σημειωτέον ότι η λέξη „φροντιστήριον” είναι σκωπτική στον Αριστοφάνη: θα μπορούσε να αποδίδεται με κάτι σαν „σκεπτιστήρι”. Οι υπόλοιποι δεν ενδιαφέρονται ή τους ενδιαφέρουν άλλα πράγματα. Άδικα υπάρχουν άριστα σχολικά βιβλία αν δεν μάθει ο μαθητής τα περιεχόμενά τους. Το πρόβλημα είναι κοινωνικό και έχω την εντύπωση ότι οι ρίζες ανάγονται στις οικογένειες. Ας αναλύσουν αυτά ψυχολόγοι και κοινωνιολόγοι. Αναφορικά με τα αρχαία: δεν είναι, με τις πολλές λεπτομέρειές της, εύκολη γλώσσα. Χρειάζεται πολλή μελέτη, πρέπει να είσαι συγκεντρωμένος. Το ίδιο ισχύει επίσης για τα λατινικά. Είναι τα παιδιά διατεθειμένα; Στη Γερμανία όπου αναπτύχτηκε πρώτη η φιλολογία με τη σημερινή έννοια (εννοώ τον F.A. Wolf την ίδια ακριβώς εποχή όταν ο William Jones συνέκρινε τη Σανσκριτική με την Ελληνική και άλλες ευρωπαϊκές γλώσσες και εισηγήθηκε τη συγκριτική ιστορική, ακολούθως, την ινδοευρωπαϊκή γλωσσο-
38
λογία). Λίγες δεκαετίες μετά τον Wolf, στις αρχές του 19ου αι. οι αδελφοί Grimm διατύπωσαν την αρχή της Andacht zum Kleinen (‚Κατάνυξη προς το μικρό’). Κάτι ακριβώς που τόσο χρειάζεται για τις κλασικές σπουδές, και δη για τη σωστή εκμάθηση των αρχαίων ελληνικών και των λατινικών. Τι θα έλεγε ο μέσος Έλληνας μαθητής; Πρέπει να γίνει συνείδηση και απόφαση: τι επιθυμεί ο καθένας; Επιπολαιότητες ή φιλολογική επιστήμη; Μιλάμε για τις ρίζες και για τις βάσεις του Έλληνα αλλά και της Ευρώπης! Όπως ο σοβαρός ξένος ενδιαφερόμενος, αν και λίγοι σήμερα τον αριθμό δυστυχώς, δεν αρκείται σε μεταφράσεις που θέλοντας και μη στρεβλώνουν, το ίδιο και οι νεοελληνικές μεταφράσεις. Μεταφράσεις πρέπει να είναι βοηθήματα μόνο. Χρήσιμες μεν και απαραίτητες αλλά στις κλασικές σπουδές δεν μπορείς να αντικαταστήσεις τα πρωτότυπα με τίποτε άλλο. Αν το κάνεις, καλύτερο μεν από το τίποτε, αλλά δεν πρόκειται για φιλολογία. Και τα αρχαία πρωτότυπα αλλά και τα λατινικά δεν μπορείς να προσεγγίζεις όπως όπως επειδή τότε δεν τα καταλαβαίνεις. Προσθέτω ότι οι Ινδοί που τόσο θαυμάζουν τον Αριστοτέλη και τον Πλάτωνα, τους μελετάνε πάντα από μεταφράσεις. Προβληματίζονται καμιά φορά με τις διαφορές που εντοπίζουν ανάμεσα στις αγγλικές, γαλλικές και γερμανικές μεταφράσεις. Παρακολούθησα τέτοιο μάθημα για τη Μεταφυσική του Αριστοτέλη. Τους είπα ότι αυτό που γίνεται στο μάθημα δεν είναι φιλολογία. Για την ακρίβεια, ούτε επιθυμούσαν φιλολογία: στόχος τους ήταν η φιλοσοφική προσέγγιση. Οι όροι είναι όμως πάντα πρώτης σημασίας. Πρόσθεσα ότι στην ερμηνεία των όρων προηγείται το πρωτότυπο. Πότε θα φτάσουν όμως στο επίπεδο να διαβάζουν το πρωτότυπο αριστοτελικό κείμενο; Η μητέρα-χώρα, η Ελλάδα οφείλει να ενισχύσει τα αρχαία ελληνικά και με αυτό το σκεπτικό. Θα πρέπει η καθαριστεί η ελληνική γλώσσα από τους ελληνοποιημένους ξενικούς όρους, ή θα πρέπει να ενσωματωθούν στην ελληνική γλώσσα; Αυτό το πρόβλημα είναι παγκόσμιο και διαχρονικό για όλες τις γλώσσες με πολύ λεπτές πτυχές και συνέπειες. Η τεχνιτή Καθαρεύουσα δημιουργήθηκε ακριβώς για να „καθαρίσει” την - πραγματικά αρκετά „μαλλιαρή” τότε - „δημοτική” γλώσσα. Σχεδόν κανείς δεν αγαπάει την Καθαρεύουσα. Συνέβαλε ωστόσο: σήμερα μιλάμε περισσότερο για Νεοελληνική Κοινή και όχι για „Δημοτική”. Η Κοινή είναι πλέον αρκετά κατάλληλη τόσο για την απαιτητική επιστημονική έκφραση όσο και για την καθημερινή χρήση. Αυτός, εξάλλου, ήταν ο στόχος του Χατζιδάκι. Τον κατηγορούν για καθαρευουσιανισμό και για το λάθος ότι χρησιμοποιούσε με συνέπεια αυτόν τον γλωσσικό κώδικα. Και όμως, λίγοι το ξέρουν, σε ομολογία του από το 1926, τότε διορίστηκε Πρύτανης του νεοϊδρυθέντος Πανεπιστημίου Θεσσαλονίκης, εξηγεί ότι περιμένει „μελλοντικά, Δημοτική και Καθαρεύουσα να συγκλίνουν και να δημιουργούν τη γλώσσα του μέλλοντος”, μάλιστα ότι ο ίδιος „είναι μεν δημοτικιστής (!) αλλά δεν χρησιμοποιεί αυτή τη γλώσσα”. Τελικά, είχε δίκιο. Η Καθαρεύουσα ξεπεράστηκε αισίως, δεν πρέπει να χρησιμοποιηθεί. Εξάλλου όποιος ξέρει και τα αρχαία και τα νέα, δεν έχει την ανάγκη να την μάθει. Πληθώρα κειμένων υπάρχει γραμμένη στην Καθαρεύουσα: θα τα καταλάβει χωρίς δυσκολία. Σας υπενθυμίζω τον αρχικό προβληματισμό: η Αγγλική είναι γεμάτη ελληνικές και λατινικές λέξεις (και όχι μόνο). Ποιος θυμάται ότι οι Άγγλοι παραπονούνταν κάποτε κατά της εισβολής τόσων ξένων στοιχείων; Η Αρχαία Αγγλική, προερχόμενη στην ουσία από διάλεκτο της Γερμανίας, ήταν μια κλιτή γλώσσα όπως μια μέση ινδοευρωπαϊκή γλώσσα. Η μεγάλη εισροή ξένων στοιχείων άλλαξε το γραμματικό της σύστημα. Κλίσεις, συζυγίες σχεδόν δεν υπάρχουν. Και άρα είναι μια υποβαθμισμένη γλώσσα; Παρόλα αυτά είναι σωστό να καλλιεργηθεί όποια γλώσσα και δη και η Ελληνική. Η επιτηδευμένη χρήση ξένων λέξεων δεν είναι ευπρόσδεκτη. Η επιρροή και χρήση ξένων στοιχείων είναι αναπόφευκτη παντού ωστόσο είναι σωστό να χρησιμοποιούνται „εγγενείς” λέξεις για να εκφραστώ έτσι, όπου υπάρχουν ή να δημιουργούνται εφόσον αυτό είναι εφικτό. Πολλές φορές οι νεολογισμοί δεν καλύπτουν το επιθυμητό εννοιολογικό πεδίο εκατό τοις εκατό. Συχνά οι νεολογισμοί εμπλουτίζουν τη γλώσσα χωρίς να εκτοπιστεί ο ξένος όρος. Π.χ. το „Διαδίκτυο” (πρόταση Μπα-
μπινιώτη) είναι, θα έλεγα, διάνα. Και όμως το ‚Ιντερνετ δεν εκτοπίστηκε. Κατά το δικό μου γλωσσικό αισθητήριο το „Διαδίκτυο” και το „διαδικτυακός” είναι μια ιδέα πιο θετικά ενώ το „Ίντερνετ” και το „ιντερνετικός” είναι ελαφρώς μειωτικά έως και μειωτικά. Κατά τον 19ο αι. ο Χατζιδάκις και οι συνεργάτες του δημιούργησαν μεγάλο αριθμό νεολογισμών. Αυτό το κίνημα επανέφερε και αρχαίες ελληνικές λέξεις όπως το „κήπος” αντί του „μπαχτσές”. Καλό ή κακό; Είχα την εντύπωση ότι στη σημερινή Κοινή η δεύτερη σημαίνει ‚λαχανόκηπο’. Και μια έκπληξη στη Θεσσαλονίκη, πρόσφατα μάλιστα: έλεγα κάτι χρησιμοποιώντας τη φράση „στον κήπο”. Ο απλός συνομιλητής μου δεν με κατάλαβε. Έκπληκτος του λέω: „στον μπαχτσέ”. - „Έτσι μπράβο, μίλα μου ελληνικά, άνθρωπε”! Τι να συμπεράνουμε; Η έννοια της „Κοινής” είναι μια ιδανική αφαίρεση. Η γλώσσα υφίσταται, ακόμα και συγχρονικά, μέσα από αριθμό ιδιωμάτων και υφολογικών περιοχών. Προσωπικά συνιστώ τη μελέτη καλών συγγραφέων και κριτικών αλλά και της λαϊκής παράδοσης.
ανάγκη. Οι πιστοί χρειάζονται ένα μυστικό βίωμα, τίποτε άλλο.” Ήταν η άποψή του. Η Καθολική Εκκλησία εγκατέλειψε τη Λατινική στις λειτουργίες της. Στην Ορξοδοξία, σε μερικές χώρες η Λειτουγία γίνεται σε δύο ή σε περισσότερες γλώσσες ερμηνευτικά, παράλληλα. Και στην Ουγγαρία χρησιμοποιείται η Ελληνική μαζί με την Ουγγρική. Πιθανώς αυτό είναι το καλύτερο. Πως βλέπετε το μέλλον της Εδρας Νεοελληνικών στο Πανεπιστήμιο ΕLTE;
Ένας επίσης σημαντικός λόγος της διάδοσης της ελληνικής γλώσσας, είναι ο χριστιανισμός. Η Καινή Διαθήκη και η Θεία Λειτουργία είναι γραμμένες στα ελληνικά, ενώ η Παλαιά Διαθήκη είναι γνωστότερη ως μετάφραση των Εβδομήκοντα, παρά ως πρωτότυπο κείμενο στην Εβραϊκή. Πιστεύετε λοιπόν, ότι θα ήταν σώφρον να μεταφραζόταν η Θεία Λειτουργία στη δημοτική, ώστε να την αντιλαμβάνονται περισσότεροι άνθρωποι;
Δεν έχω τακτική επαφή με το ELTE. Από ό,τι καταλαβαίνω, αν υπολογίζουμε τα Νέα Ελληνικά μόνο δεν είμαι αισιόδοξος. Οι τόνοι δεν πρέπει να είναι εκεί. Όσο παράξενο και οδυνηρό και αν είναι, εξ όσων ξέρω, όλοι, φοιτητές και καθηγητές, όσοι είχαν φιλοδοξίες βασισμένες στα νέα ελληνικά μόνο, με τη μία ή την άλλη έννοια, βρέθηκαν σε δύσκολη θέση. Από την άλλη, η δημιουργία νεοελληνικών σπουδών υπήρχε και πάντα στόχος των φιλολόγων στην Ουγγαρία. Αυτοί όμως ήταν πάντα κλασικοί φιλόλογοι για ένα μέρος των οποίων τα νέα ελληνικά, ως λογική συνέχεια, φάνηκε σημαντική. Αυτή ήταν και η δική μου περίπτωση. Με αφορμή τρεις τιμητικές διακρίσεις του Γεωργίου Ν. Χατζιδάκι εκ μέρους της προπολεμικής Ουγγαρίας ανέπτυξα αυτό το ζήτημα εκτενώς σε μονογραφία που δημοσιεύτηκε το 2009. Τώρα ετοιμάζω 2η βελτιωμένη έκδοση. Δεν έχω υπόψη μου καθαρά Νεοελληνιστή στο ELTE. Ο πατέρας των νεοελληνικών σπουδών στην Ουγγαρία, ο Ιωάννης Télfy, φλογερός μάλιστα Νεοελληνιστής, υπήρξε και ο ίδιος κλασικός φιλόλογος, και άρα και Λατινιστής και Ελληνιστής (με την αρχική έννοια) και ακόμα θεολόγος, νομικός, ιστορικός, δημοσιογράφος, συγγραφέας και (ερασιτέχνης) γλωσσολόγος. Μια πληθωρική μορφή πραγματικά. Το ιδανικό του ήταν η καλλιέργεια Αρχαίων και Νέων Ελληνικών σε ίση μοίρα πρώτον, και η συγκαλλιέργεια Ελληνικών και Λατινικών επίσης σε ίση μοίρα δεύτερον. Καθαρά Νεοελληνιστής μπορούσε ίσως να θωρηθεί ο αποθανών πριν από χρόνια Ödön Füves, ήταν όμως εκτός Έδρας και πανεπιστημίου. Αν θυμάμαι καλά, ήταν Καθηγητής Ρωσικής στο Σχολείο Ξένων Γλωσσών του Πολυτεχνείου της Βουδαπέστης. Όλοι όσους ξέρω ξεκίνησαν ως κλασικιστές, σπούδασαν αρχικά κλασική φιλολογία με ειδίκευση μετά, και αυτό είναι το σωστό. Χωρίς τα „πολλά παρελθόντα” δεν μπορείς να γίνεις Νεοελληνιστής. Ο αείμνηστος Κάλμαν Σάμπο ήταν Κλασικός Φιλόλογος που πήρε κατεύθυνση προς τα νέα ελληνικά. Ο Ανδρέας Μόχαϊ είναι καταρτισμένος Κλασικός Φιλόλογος, Βυζαντινολόγος αλλά και ιστορικός γλωσσολόγος, και έτσι πήρε στροφή προς τα νέα ελληνικά. Παλιότεροι, νεότεροι μοιάζουν από αυτήν την άποψη. Το σωστό είναι να υπάρχει ενιαία Έδρα Ελληνικής αλλά σε δύο τουλάχιστον άξονες που λέγονταν όταν εγώ ήμουν φοιτητής Αρχαιοελληνικός Κλάδος και Νεοελληνικός Κλάδος (Ógörög και Újgörög Szakágazat). Δεν έχω κάτι καλύτερο υπόψη μου. Φυσικά, ιδανικά, θα έπρεπε να περιλαμβάνονται στους άξονες και τα βυζαντινά, τα μυκηναϊκά και ακόμα τα γλωσσολογικά, όπως όντως έχει γίνει, έστω και με μη συστηματικό τρόπο. Παράδειγμα για κάτι τέτοιο ήταν ο Γουλιέλμος Pecz (1854-1923) που γοητεύτηκε ειδικά από τα νέα ελληνικά. Θεωρούσε τον εαυτό μου μαθητή του Χατζιδάκι και τον ακολούθησε στη χρήση της Καθαρεύουσας. Είχε μάλιστα και γλωσσολογική κατάρτιση. Ήταν και αυτός κλασικός φιλόλογος και επεκτάθηκε από αυτή τη βάση. Θεωρείται ο ιδρυτής της βυζαντινολογίας στην Ουγγαρία. Στο Πανεπιστήμιο της Κλαυδιούπολης (σήμερα ClujNapoca στη Ρουμανία) δίδασκε τόσο τα αρχαία όσο και τα νέα ελληνικά. Το οικονομικό και λοιπό κόστος για να ακολουθήσει κανείς τον Pecz έστω και με διαφορετικό τρόπο είναι σαφές πως είναι μεγάλο και δεν τολμώ να δώσω ανάλογη συμβουλή για να μην κατηγορηθώ για „μαξιμαλισμό” όπως κατηγορήθηκε κι εκείνος.
Δύσκολη ερώτηση. Ξέρουμε πολύ καλά το παρελθόν του ζητήματος. Μόνο η Θεία Λειτουργία ή και η Αγία Γραφή; Η Θεία Λειτουργία δεν αναφέρει αποσπάσματα από τα Ευαγγέλια; Ο φιλόλογος θα έλεγε ότι πρέπει να μείνει το πρωτότυπο. Αλλά η Εκκλησία και ο πνευματικός βίος δεν είναι φιλολογία. Υπάρχουν πρακτικές ανάγκες. Ρώτησα μια φορά έναν ραββί: καταλαβαίνουν οι πιστοί τα λόγια της Παλαιάς Διαθήκης; - „Ούτε λέξη”. - „Γιατί δεν τα λέτε τότε στην καθημερινή γλώσσα;” - „Δεν είναι
Η Ουγγαρία, μολονότι από μεγάλη χώρα, και πολιτικά μια κεντρική δύναμη, έγινε μικρή πριν από εκατό χρόνια, δημιούργησε γερές βάσεις και πολύ καλή υποδομή για τις κλασικές σπουδές. Οι αναμνήσεις μου, αν και την εποχή που είμασταν φοιτητές παραπονούμασταν πόσο πίσω βρισκόμαστε σε σύγκριση με τη δυτική, κυρίως τη γερμανική επιστήμη, είναι θετικές. Βλέποντας την κατάσταση στην Ελλάδα μπορώ να πω ότι η τριτοβάθμια εκπαίδευση και η έρευνα γενικά είναι πολύ καλύτερες στην
Κινδυνεύει η γλώσσα μας από αυτήν την «εισβολή» των ξένων λέξεων; Οι επάνω παρατηρήσεις δίνουν την απάντηση. Ποτέ δεν είναι επιθυμητό η υπερβολική χρήση ξένων στοιχείων και πάντα ευπρόσδεκτες οι εγγενείς προσπάθειες αλλά το στοχευμένο κυνήγι του καθετί ξένου είναι περιττό. Αντιμετωπίζει έλλειμμα ποιότητας η γλώσσα μας στην καθημερινή επικοινωνία μας; Θα έλεγα, ναι. Οι Έλληνες συχνά περιφανεύονται για τη γλώσσα τους. Σαν σύνολο, η Ελληνική, των αρχαίων, των διαλέκτων και όλων των άλλων στοιχείων, περιοχών και εποχών συπμεριλαμβανομένων, είναι πολύ πλούσια. Η σημερινή Κοινή, όχι και τόσο. Αρκεί να μελετήσουμε ένα αγγλοελληνικό λεξικό για να δούμε πόσες αγγλικές λέξεις η Ελληνική αποδίδει με το ίδιο λήμμα. Χάνονται αποχρώσεις. Πάλι, θα βοηθούσε το να διαβάζει κανείς όσο γίνεται πιο καλά λογοτεχνικά και μη κείμενα όσο γίνεται πιο συχνά. Ευθύνεται περισσότερο, το σχολείο ή η τηλεόραση; Η ερώτησή σας προλαμβάνει την επάνω απάντηση. Νομίζω, και το σχολείο φταίει όπου δεν υπάρχει πειθαρχία με την ανωτέρω έννοια και η τηλεόραση. Γενικά η δημοσιογραφία. Όσο εγώ κρίνω, είναι χαμηλού επιπέδου, συχνά κουραστική, σχεδόν πάντα παραλείπει κάτι, πράγμα που φοβάμαι, έχει αυτοματοποιηθεί. Εμένα ειδικά με ενοχλεί στην τηλεόραση, αλλά και στις ραδιοφωνικές εκπομπές, ότι πολύ συχνά, αν όχι πάντα, δεν μπορεί κανείς να ολοκληρώνει τα λεγόμενά του, ο άλλος, συνομιλητής ή ρεπόρτερ ή παρουσιαστής, τον διακόπτει συνέχεια. Έτσι, συχνά σημαντικά πράγματα δεν μαθαίνονται. Είναι έλλειμμα και συμπεριφοράς και παιδείας αλλά και δημοσιογραφικού ήθους. Ως γλωσσολόγος, υποψιάστηκα προ καιρού ότι φταίει και το „γλωσσικό”. Όσο η Καθαρεύουσα ήταν υποχρεωτική, άδικα έλεγε ο δημοσιογράφος τα δικά του σωστά (και συχνά λάθος), ο απλός κόσμος δεν τον καταλάβαινε και η μη κατανόηση έχει ενσωματωθεί ψυχολογικά. Ο ξένος άδικα προσπαθεί να καταλάβει ουσιαστικές εξελίξεις μαζί με κίνητρα και συνέπειες από τον ελληνικό τύπο.
39
Ουγγαρία. Η παράδοση της Κλασικής Φιλολογίας και χωριστά της Λατινικής και της Ενιαίας Ελληνικής Φιλολογίας πρέπει να συνεχιστεί. Θα ρωτήσεις γιατί μιλώ ως Ελληνιστής κυρίως, τόσο συχνά για τα λατινικά, απαντώντας μάλιστα σε ερώτηση που αφορά στα νέα ελληνικά. Είναι λοιπόν πρώτον η παράδοση της χώρας: για 800 χρόνια η επίσημη γλώσσα της Ουγγαρίας, διοίκησης, εκκλησίας κτλ. ήταν η Λατινική. Ό,τι και αν κάνει κανείς αυτή η γλώσσα, ως προς τις πρακτικές ανάγκες, προηγείται. Η δική μου περίπτωση είναι ενδεικτική: ύστερα από τέσσερα εξήμηνα στην Αγγλική Φιλολογία ήθελα να εγγραφώ στην Ελληνική. Προέκυψε πως αυτό δεν ήταν ο ενδεδειγμένος τρόπος. Οι κανονισμοί όριζαν πως έπρεπε πρώτα να εγγραφεί κανείς στα λατινικά και μετά στα ελληνικά ή συγχρόνως και στα δύο. Διαφορετικά έπρεπε να κάνει κανείς ειδική αίτηση και να εξηγεί γιατί επιθυμεί να παρακολουθήσει μόνο τα ελληνικά. Συμφωνούσα με τη διάταξη απόλυτα. Είχα μάθει λατινικά έτσι κι αλλιώς με δική μου αφορμή. Έτσι πήρα το πτυχίο της Κλασικής Φιλολογίας. Όπως ελέγετο, η αρχικά „αγροίκα γλώσσα” της Ουγγαρίας έπρεπε να καλλιεργηθεί και να αναπτυχτεί πρώτα. Όπως και σε όλον τον δυτικό κόσμο, η Λατινική υπήρξε η γλώσσα των συναναστροφών και της διοίκησης. Η αναβάθμιση της γλώσσας πραγματοποιήθηκε σε καλό βαθμό. Γιατί ενδιαφέρει αυτό τα καθαυτό νέα ελληνικά για να έρθω στην ερώτηση; Ήταν έκπληξη και για μένα. Έκανα αρχειακή έρευνα κάποτε και ο ίδιος για τον ελληνισμό της Ουγγαρίας (το κυρίως αντικείμενο στο έργο του Füves και μερικώς του καθηγητή αυτού, του γνωστού Ανδρέα Χόρβατ) και διαπίστωσα σύντομα ότι για να μελετήσεις τους Έλληνες της διασποράς πρέπει να ξέρεις και λατινικά. Μία διαθήκη ενός αποθανόντος Έλληνα μπορεί κάλλιστα να είναι γραμμένη στα λατινικά. Εγώ όμως δεν είμαι ιστορικός με αυτήν την έννοια. Κάτι τέτοιο θα ήταν, αλήθεια, καθήκον των Ελλήνων. Για να κάνεις τη σχετική έρευνα πρέπει να ξέρεις ουγγρικά, γερμανικά, ελληνικά, λατινικά, μία-δύο σλαβικές γλώσσες, κατά προτίμησιν επίσης ρουμάνικα ... και ακόμα να ξέρεις την ιστορία της Κεντρικής Ευρώπης, της Αυστροουγγαρίας, των Βαλκανίων ... Δεν ήρθε ακόμα ο κατάλληλος ενώ αυτό το υλικό χάνεται όπως παραπονέθηκαν οι αρμόδιοι
και πρώτ’ απ’ όλα ο Χόρβατ ήδη προ πολέμου! Να ξέρουν αυτό οι επίδοξοι ερευνητές. Οι Έλληνες προσεγγίζουν τα παλιά με δεδομένα τα σημερινά. Αυτονόητο εφόσον η Ελληνική είναι η μητρική τους γλώσσα, ακόμα και αν είναι διαφορετικός κώδικας από την Αρχαία Ελληνική. Για τον υπόλοιπο κόσμο γλώσσα και κώδικες υπολογίζονται ως ξένες γλώσσες. Σημαντικός γι’ αυτούς είναι ο αρχαίος στοχασμός και τον προσεγγίζουν κατ’ ευθείαν μέσα από τα αρχαία. Αυτό το περιστατικό πρέπει να γίνει συνείδηση αμοιβαία. Η γνώμη μου λοιπόν είναι ότι πρέπει να αναπτυχτούν οι παλιές δομές σε νέα μορφή, κλασικές σπουδές ως η καλύτερη βάση, νέα ελληνικά βεβαίως, πολυκλαδικές ελληνικές σπουδές και ό,τι άλλο, σε συνεργασίες με άλλες επιστήμες ενώ για τις νεοελληνικές αναζητήσεις χρειάζονται συνεργασίες επίσης με ημεδαπά και αλλοδαπά πανεπιστήμια, ιδανικά με τη Βιέννη ως πρώτη. Αυτά όλα, τουλάχιστον σε ένα κέντρο που θα μπορούσε να είναι λογικά το Πανεπιστήμιο ELTE. Ελληνικά λοιπόν όχι απομονωμένα αλλά σε ιστορικό, γλωσσικό, ακόμα και γλωσσολογικό πλαίσιο. Η Ελληνική αποτελεί μεγάλο διαχρονικό άξονα που εκτείνεται από τα μυκηναϊκά χρόνια έως σήμερα, άπτεται πολλών, μας διδάσκει με όλες τις έννοιες, προσφέρει πολλά, μην την χάσεις. Μόνο πολυεδρικά αξίζει και μπορείς να κινηθείς κατά μήκος του άξονος. Σας ευχαριστώ πολύ για την συνέντευξη κ.Καθηγητά Εκ μέρους των αναγνωστών του Περιοδικού Ελληνισμός αλλά και της Eλληνικής Κοινότητας μας στην Ουγγαρία σας ευχόμαστε ότι το καλύτερο Ανδρέας Οικoνόμου
Újdelhiből Athénen keresztül Budapestre Beszélgetés Katona Endre Professzor Úrral, az Újdelhi Jawaharlal Nehru Egyetem Görög Tanszékének vezetőjével
mészetesen ógörögöt is jelent, és elsősorban azt. Így próbálom érzékeltetni a különbözőséget az egységben.
Professzor Úr, mondana valamit az eddigi pályafutásáról?
Ami engem illet, Budapesten az ELTE-n végeztem. Angol és orosz szakon kezdtem a tanulmányaimat, majd hamarosan a klasszikus nyelvek, a latin és a görög felé fordult az érdeklődésem, oda, ami valóban foglalkoztatott. Ezekből diplomáztam. Hivatalosan latin és görög bölcsész vagyok, ahol a „görög” az itteni szóhasználatnak megfelelően az ógörögöt jelenti. Mindig is a nyelvek és a nyelvészet érdekeltek. Egy régi magyar hagyományt követve, először inkább ösztönösen, mint tudatosan, a hivatalos tanulmányaimat kiegészítettem mükénológiai, bizantinológiai és újgörög stúdiumokkal. Az utóbbi kettőnek több mint százéves hagyománya volt Magyarországon. Először Télfy Iván (1818-1898) volt az, aki összekapcsolta az ó- és az újgörög nyelvet, és ez a felfogás a kutatók egy részénél a huszadik században is folytatódott. Ebben a törekvésben a legnagyobb név Moravcsik Gyuláé, aki egyébként főleg bizantinológusként ismert. Érdekelt a nyelvészet is, és saját kezdeményezésben hallgattam általános és történeti nyelvészetet, fonetikát, fonológiát valamint indogermanisztikát. E tárgyak egy része különben - különböző szakokon - kötelező volt. Később módom nyílt indogermanisztikát hallgatni a berlini Freie Universität-en is.
Először szeretnék tisztázni valamit, ami a kérdésre is vonatkozik és az eddigi pályafutásomra is. Az újdelhi Jawaharlal Nehru University (JNU) tanszéke Görög Tanszék (angolul Chair of Greek Studies). Ezzel a névvel azt próbáljuk érzékeltetni, hogy a görög filológiát legkevesebb két szinten közelítjük meg, és ógörögöt valamint újgörögöt értünk alatta. A hitvallásom, ahogy sok más kutatónak is, a görög nyelv egysége. Időben ez a nyelv csaknem 4000 évet ölel fel. Ily módon sokkal több szinten kellene foglalkozni vele, azonban az adott keretek között, mindössze két oktató részvételével, csak ennyire futja. Indiai viszonylatban így is új kezdeményezésről van szó. A JNU-n, ahogy másutt is a világban, ha a „görög” szót hallják, Arisztotelészre, Platónra és a többi nagy antik névre asszociálnak. A múltban hosszú ideig követelték egy Görög Tanszék létrehozását az egyetemen. Akik ezt a gondolatot támogatták, kivétel nélkül a klasszikus görög nyelvre, az ógörögre gondoltak. Mégis, eddig mindig az újgörög nyelvet tanították csak. A célom világossá tenni, hogy az ógörög irodalomhoz, filozófiához és minden máshoz az út az ógörögön keresztül vezet. Az újgörög ugyanakkor, amelynek „számos múltja van” („many pasts”), ahogy megjegyezték, az a nyelv, amely az újkori görög szellemi teljesítményekhez visz közelebb, amelyekről Indiában nem tudnak szinte semmit. A „számos múlt” ter-
40
A rendszerváltás évében, 1989-ben, elnyertem egy hároméves Onasszisz-ösztöndíjat, így sikerült doktorálnom az Athéni Egyetemen Georgiosz Babiniotisz vezetésével. A téma
egy a görög nyelvhez kapcsolódó történeti fonológiai vizsgálódás. Nem vagyok tehát neogrecista. Klasszikus-filológus és grecista vagyok tágabb értelemben, valamint görög nyelvészeti doktorátussal rendelkezem. Még a disszertáció írása idején úgy döntöttem, hogy Görögországban maradok. Mielőtt fix állásba kerültem, ami ugyancsak nehéz volt, különböző helyeken dolgoztam. Legfőképpen az Athéni Egyetem Idegennyelvi Lektorátusán, valamint szerződéses viszonyban az Athéni Akadémián. Az utóbbiért néhai Mihail Sakellariou-nak tartozom hálával. A Lektorátuson éveken keresztül tanítottam magyart és latint. Az utóbbit egy program keretében, amely a bonyolult „A görög mint idegen nyelv tanítása interszekciós program keretében” nevet viselte. A „görög”, az ottani felfogás értelmében az újgörögöt jelentette. Tanítottak azonban ógörögöt és latint is. A program a Lektorátuson indult, majd önállósodott és átkerült az egyetem Bölcsészeti Karára. Az akadémián egy interdiszciplináris vállalkozásban vettem részt, amelynek a felelőse Mihail Sakellariou volt. A védést követően három féléven keresztül tanítottam a Janinai Egyetem Nyelvészeti Tanszékén, majd egy év kényszerű várakozás után kineveztek a Thesszaloniki Egyetem (angol rövidítéssel AUTH) Olasz Intézetébe Fonetika-Fonológia szakterületre. A véglegesítésem után Történeti Nyelvészetre változtattam a szakterülemet. 2016 szeptemberében vonultam nyugdíjba. Egy évvel korábban azonban meghívást kaptam a JNU Görög Tanszékének a vezetésére, mint vendégprofesszor. Így most harmadik éve szolgálok a JNU-n. Az itteni Görög Tanszék a görög állam támogatásával jött létre. Az oktatott tárgyak között van a „Klasszikus görög kultúra” és az „Összehasonlító kultúra” (vagyis az indiai és a görög hagyomány együttes vizsgálata), amelyeket Anil Kumar Singh oktat, én pedig ó- és újgörög nyelvet különböző szinteken. Meghirdettem a latint is, abban a minden klasszikus-filológus által vallott meggyőződésben, hogy az antikvitásban a latin és a görög egy és oszthatatlan. Nem felejtjük, hogy a Bizánci Állam, amely magát „Római Birodalomnak” nevezte, hivatalos nyelve a latin volt. A terveink között Bizánc is szerepel. Tudjuk, hogy az angol nyelv 2/3-a olyan szavakból áll, amelyek a klasszikus nyelvekből (görögből és latinból) erednek. Ugyanakkor a görögök hozták létre az abc-t, amennyiben feltalálták a magánhangzókat. Nem gondolja, hogy a görög nyelv hátrányos helyzetű a mai világban? Kétségtelen, hogy az angol nyelv szókincsének legalább az 50 százaléka, de lehet hogy több, görög és latin eredetű, de nem árt tisztázni néhány dolgot. Először is nemcsak az angolban vannak kölcsönszavak a klasszikus nyelvekből, hanem minden más európai nyelvben is. Sokszor annyira beilleszkedtek, hogy a nem szakember nem ismeri fel az eredetüket. Például a nem filológus aligha tudja, hogy a német Bischof (‚püspök’, vö. ang. bishop) a görög „episzkoposz”-ból ered. Hasonlóképpen, a német schreiben (‚ír’) a latin scribere-ből származik. Ezek nagyon korai kölcsönzések. A másik az, hogy ezeket a kérdéseket, ha valós képet akar valaki, csak történetileg lehet megérteni. Egy görög eredetű szó az angolban könnyen jöhet a latinból, ahol kölcsönszó lett. A latin ugyanis igen jelentős görög hatás alatt állt a klasszikus ókorban, de később is. Az angol valójában nagyon sokat kölcsönzött az ófranciából, aminek történeti okai vannak. Így az utak többfélék lehetnek. Egy görög eredetű szó az angolban jöhetett közvetlenül a görögből, de sokkal inkább a latinból, illetve a franciából, amely átvett latin szavakat, lévén maga is neolatin nyelv. Első pillantásra meglepő az angol „hoi polloi” (‚a sokaság’, ‚a tömeg’) kifejezés. Természetesen az ógörög „οἱ πολλοί” a forrás. Csakhogy ezt a szót John Dryden alkotta az angol számára 1668-ban, de nem a mai formában használta, hanem az eredeti görög alakban. Ugyanígy használta Byron, míg Cooper 1837-ben már latinosította, de hehezet nélkül „oi polloi”-t írt. További tényező, hogy az egymás mellett létező nyelvek, és gyakran nemcsak azok, befolyásolják egymást. A legnyilvánvalóbb hatás természetesen a kölcsönszavakban fogható meg. Így
végső soron a „hoi polloi” angol, míg a „κλικ” görög, amennyiben használatos a mai görög nyelvben. Az előbbi görög eredetű, az utóbbi angol eredetű. Ezt a dimenziót nagyon pontosan kell érteni, mert az ellenkezője tévedésekhez vezet. Az angol nyelv nyelvi rendszerében, amennyiben használják őket, minden szó angol. Ugyanakkor az itt említett görög törekvés azt célozza, hogy „görög” és „latin” szavakat találjon az angolban. Igen, azok, de az eredetüket nézve azok, ha ugyanis történetileg vagy diakrοn módon vizsgáljuk őket. Ugyanígy „angol” a κλικ a mai görögben: angol az eredetét nézve. Mi van akkor, ha egy nyelv olyan szót ad tovább, amelyik az illető nyelvben is kölcsönszó? A németben gyakori „tschüs” (‚viszlát’) különböző alakváltozatokon keresztül a vallon „adjuus”-ból származik (vö. fr. adieu). A németből átkerült a magyarba az eléggé közönséges „cső” formájában, amely nyilván az azonos hangzású „cső” (‚σωλήνας’) hatására alakult azzá, ami, de amelynek a hengeres testhez nincs semmi köze. Mes�szire vezetne olyan tények elemzése mint pl. az, hogy az ógörögben elég nagy százalékban voltak olyan szavak, amelyek az ún. mediterrán szubsztrátumból, illetve más forrásokból kerültek át. Mégis, senki nem mondaná, hogy ezek nem görög szavak. A nyelv tehát történeti termék is, intézmény is, nemcsak biológiai és pszichológiai objektum. Ebben a bonyolult képben csak speciális segédeszközök segítségével lehet eligazodni. Ilyenek pl. a történeti és etimológiai szótárak és a történeti nyelvtanok. Akik a szinkrónia prioritását hirdetik, netán abszolutizálják, ellentmondásba keverednek. Senki ne sértődjék meg: aki nem tanult nyelvészetet, nem lehet kompetens ilyen kérdésekben. Egy jó nyelvismeret, akár egy idegen nyelv anyanyelvi szintű ismerete vagy akár anyanyelvi ismeret, speciális tudás nélkül, nem elégséges nyelvészeti vizsgálódásokhoz. Ami azt a kérdést illet, hogy a görög nyelv a fontosságához képest méltatlanul háttérbe szorult-e, nézőpont kérdése. A reneszánsztól kezdve több ezer kutató foglalkozott a klasszikus nyelvekkel. A humanistáknak köszönhető például a klasszikus szövegek „könyvekbe” (kötetekbe), fejezetekbe és paragrafusokba való beosztása. A reneszánsz előtt főleg a latint művelték. Azt mondhatnám, hogy az antik kultúra hatása az újkorig elsöprő volt. Nem hinném, hogy ez méltatlan bánásmód. Még ma is, miközben sajnos a humán tárgyak művelése valóban visszaszorult mindenhol, a klasszikus nyelveket még mindig elég sok egyetemen oktatják. Más a tapasztalat, ha a „görög” fogalmát kizárólag az újgöröggel azonosítjuk. Ezzel nem lehet egyetérteni. Bár a görög, mint nyelv egységes, mégis legalább két elhatárolható kultúra hordozója. Ha tisztán a tudományt nézzük, a szám megkettőződik. A két nyelvi szint (ó- és újgörög) különbözik. Minden tisztelet és érdeklődés mellett se mondhatjuk, hogy a világ nagyobbik része számára akár a legnagyobb újgörög nevek, mint pl. Szikelianosz, ugyanazzal a jelentőséggel bírnak, mint pl. Szophoklész vagy Arisztotelész. A helyzet eléggé hasonló az olaszországihoz, ahol az olasz világosan a latin leánynyelve, vagy az indiaihoz, ahol a különböző (indoeurópai) nyelvek mind a szanszkrit leánynyelvei, vagy ahogy egy indiai nyelvész mondaná: „unokái”. A nagy különbség az, hogy az újgörögnek nem valami más a neve; nincs ok arra, hogy ne görögnek mondassék. Ó- és újgörög egy, de ez nem jelenti azt, hogy újgörög tudással olvashat valaki Homéroszt eredetiben. Ugyanígy nem lehet olvasni olasz tudással Vergiliust, bármennyire hasonlítson is az olasz a latinra, és ugyanígy hindi tudással nem lehet a Védákat olvasni. A görög meg kell, hogy értse ezt, sőt mintául kell szolgálnia a világ számára. Ma azonban nem ez a helyzet. Ezt megtapasztaltam közelről a Thesszaloniki Egyetemen. Ugyanakkor, azt mondanám, a nyelvész helyzete, mint az enyém is, ilyen szempontból könnyebb. A görög nyelv teljes vertikumában, szinkron vagy diakron vizsgálatban, ó- vagy újgörög, igen tanulságos mindenféle nyelvészeti megfigyelés számára. Az indogermanisztika (angolszász nyelvhasználatban: „Comparative Philology”) tárgya talán egyharmad részben a görög. Ez egy elég előkelő hely. Csak éppen nem mindenki nyelvész. Az irodalomra, irodalomkritikára nem mondhatjuk el ugyanezt. Mégis, nem vé-
41
letlen, hogy a filológiai szakokon kötelező a nyelvészet. Csak sajnálni lehet, hogy a szimpátia e tárgy iránt korlátozott, a viszony gyakran elvető. Az ilyen hozzáállás nagy veszteség a filológiai és humán tudományok számára. Sokan a nyelvet csak eszköznek tekintik. A nyelv valóban eszköz, de ugyanakkor értékes kutatási terület is. Valószínűleg végső soron a nyelv az, amely az embert emberré tette. A Homo sapienst nem lehet nyelv nélkül elképzelni. Ennek az eszköznek a tanulmányozása hihetetlen gazdagságot hoz a felszínre. A véleményem és a hitvallásom az, hogy a filológia és a nyelvészet két együttműködő, egymást kölcsönösen segítő testvértudomány, páratlanul hasznosak a klasszikus tudományok, de általában a filológiai tudományok számára is. Meg lehetünk elégedve azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket ebben az irányban teszünk mi, mint görögök? A fentiekből kiviláglik, hogy nem lehetünk elégedettek. Ennek a problémának társadalmi, sőt politikai gyökerei is vannak, amelyekbe itt nem szeretnék belemenni. Közel harminc év tapasztalatai alapján az egyetemi képzésben, illetve ahhoz közel, kijelenthetem, hogy súlyos problémák vannak, és fölösleges ügyek is keletkeznek, amelyekre nincs semmi szükség. A „filológia” Platónra visszamenő görög szó, és a mai nyelvben igen igazságtalanul negatív mellékértelmet kapott, miközben azt, amit mint szakszó jelent, nem művelik. A baj házon belül van. Igaz, hogy világviszonylatban visszaszorultak a humán tudományok, de olyan országoknak, mint Görögország, Olaszország és India élen kellene járniuk. Nem ez történik. Megint csak a nagy nemzetek járnak az élen: Anglia, Észak-Amerika, Németország, Franciaország. De még olyan apró európai országokban is, mint Észtország, komoly klasszikus stúdiumok léteznek. Magyarországon, Ausztria és Németország szomszédságában, a humán műveltség igen magas fokon állt, és ma is még fejlett. Én, mint latin diplomás is, egy időben tanítottam latint mint szabadon választható tárgyat a Thesszaloniki Egyetem Olasz Intézetében mindaddig, amíg el nem vetették azzal a kimondott indokkal, hogy „olasz szakon nincs szükség latinra”. Hozzáteszem, hogy ugyanott tanították az újgörög irodalmat, amíg az oktató nyugdíjba nem vonult. Spanyol nyelvet és filológiát is tanítanak. Javaslatot tettem az ógörög nyelvre is. Ezt azonnal elvetették. Mindenki értheti, mekkora volt a csalódásom. Ha én egy Olasz Intézet igazgatója lennék, kötelezővé tenném a latint, ha csak alapfokon is, az olasz nyelvtörténettel és a történeti és a neolatin nyelvészettel együtt. Ez a gyakorlat nem tudomány, még kevésbé önálló kutatás. Az egyetem azonban nem diplomákat futószalagon gyártó intézmény. Belátják a hibát a görögök is: „évekig azt hallottuk, hogy a cél egy diploma és egy közalkalmazotti állás, és semmi más nem érdekes”. Meg lehet nézni, hova jutott a közszféra, a gazdaság, az egész ország. Hrisztosz Janarasz több mint harminc éve megjegyezte: „A kiválóság üldöztetésnek van kitéve”. „Finis Graeciae” (‚Görögország vége’) címmel jelent meg könyve. Három évtizeddel később újra kiadták. A címe ijesztő, de eléggé igaz. Az Athéni Egyetemen nyolc éven át tanítottam latint. Általában mindig, újra és újra első évről volt szó. (Zárójelben: görögöt nem kaptam, bármennyire is akartam, holott a diplomám feljogosított volna a tanítására). Mindössze egyszer jutottam el oda, hogy létrehozzak másodévet. Az elején egybe akartam gyűjteni a legjobbakat, hogy külön csoportot hozzak létre és gyorsabban haladjunk. Azt a tanácsot kaptam, ne tegyem, mert „elitizmussal” fognak vádolni! Arra a következtetésre jutottam, hogy a cél a stagnálás. Magyarországon, még a letűnt rezsim alatt is elismert volt az elitképzés. Mai fejjel azt, ami Görögországban történik - hogy megfordítsam Eva Palmer-Sikelianou „Upward Panic” krédóját - „lefelé mutató pániknak” („downward panic”) nevezem. Nem túlzok, lefényképeztem egy jelszót, amely így hangzik: „le azokkal, akik fent vannak, föl senki”. 1992 körül, amikor még teljes gőzzel írtam a disszertációmat, valaki megjegyezte: „a tudomány az utcán van”. Mit lehet várni ilyen általános szemlélet mellett? Eva Palmer „Upward Panic” című önéletrajzi könyvét „Szent pánik” (‚Ιερός πανικός’) címmel fordították görögre. Ha a „szent” szót az ellentétére fordítjuk, mit kapunk?
42
Az agyelszívás teljes gőzzel folyik. Az utóbbi négy év-
ben mintegy 400 ezer diplomás hagyta el az országot. Ezeket a görög állam fizette. Az amúgy is gazdagabb és fejlettebb nyugati országok, Anglia, Németország, Dánia, Hollandia és ki tudja még melyek, kiművelt emberfőket kaptak ajándékba. Az országnak be kellene hoznia diákokat és oktatókat, nem exportálnia. Amíg meg nem változik a kutatás- és tudásellenes hozzáállás, Görögország sorsa meg van pecsételve. A görög nyelv elterjedésének az egyik legfontosabb oka az ógörög gondolatiság, a filozófiai, a politikai írások és a művészi kifejezés. Híve annak, hogy visszahozzák az ógörögöt az iskolákba? Nem adható nem igenlő válasz. Az antik gondolkodás eljutott mindenhova, még Indiába is, annak ellenére maguk az indiaiak is létrehoztak egy nagyon jelentős kultúrát és gondolkodást. Van azonban valami, amit az átlag görög, úgy tűnik, nem tudatosít. Ott, ahol én voltam állásban, több oktató is foglalkozott hivatásszerűen a tanítás módszertanával. Hogy őszinte legyek, ezt nem nagyon értem. Nem mintha nem volna szükség módszerességre. Nyilván nem lehet össze-vissza tanítani. A fődolog azonban, hogy a diák bevésse az anyagot és megtanulja. Ez pedig, ha ambiciózus és tehetséges, még tanár nélkül is lehetséges. Nincsenek csodamódszerek. A latinban van egy szó, a disciplina, amely egyszerre jelent fegyelmet és oktatást. A forrását követve, az angol discipline szó ugyanezt a két fogalmat jelöli. Ez a dolog kevéssé létezik Görögországban. Még a „tanul” szót is gyakran az „olvas” (διαβάζω) helyettesíti. A kettő nem ugyanaz. Ha a felsőoktatás szintjéről lejjebb megyünk, a kép sokkal rosszabb. Tanítottam olyan tanfolyamokon is (frondistiria), amelyeket a kultúrházi tanfolyam kifejezéssel lehetne visszaadni a magyarban. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy száz diákból öt, ha érdeklődött. Ez a szó (φροντιστήριον) egyébként komikus Arisztophanésznál. Arany János „gondolkozdának” fordítja. A többi diák nem érdeklődött, illetve valami más érdekelte őket. Hiába a kitűnő tankönyvek, ha a diák nem tanul belőlük. Ez a probléma szociológiai. Az a benyomásom, hogy a gyökerek a családokra mennek vissza. A magyarázat a szociológusok és a pszichológusok feladta. Ami az ógörögöt illeti, számos apró nüanszával nem mondható könnyű nyelvnek. Ugyanez vonatkozik a latinra is. Készen állnak a diákok az elsajátításukra? Németországban, ahol a mai értelemben vett filológia megszületett (F.A. Wolfra gondolok, aki ugyanakkor fogalmazta meg filológiai elvét, amikor William Jones összehasonlította a szanszkritot a göröggel és más európai nyelvekkel, és megalapította az összehasonlító történeti, később, indoeurópai nyelvészetet), néhány évtizeddel Wolf után a Grimm testvérpár megfogalmazta az Andacht zum Kleinen (‚áhítat az apró iránt’) elvét. Éppen azt, ami annyira szükséges a klasszikus stúdiumokhoz, és főleg a görög és a latin megtanulásához. Mit szólna ehhez az átlag görög diák? Tudatosítás és elhatározás szükségeltetik: mit akarnak, felületességet vagy filológiai tudományt? A mai görögök gyökereiről és alapjairól beszélünk, de Európáéról is! Ahogy az érdeklődő komoly külföldi, még ha kevesen vannak is sajnos manapság, nem elégszik meg fordításokkal, amelyek akarva-akaratlan torzítanak, ugyanezt teszik az újgörög fordítások is. Hasznosak és szükségesek ugyan, de a klasszikus stúdiumokban semmivel nem lehet helyettesíteni az eredetit. Ha mégis, akkor az ugyan több mint a semmi, de nem filológia. A görög és latin eredetit pedig nem lehet csak úgyahogy megközelíteni, mert akkor az ember nem érti a szöveget. A fordítás csak segédeszköz lehet. Hozzáteszem, hogy az indiaiak, akik annyira csodálják Platónt és Arisztotelészt, mindig fordításokban olvassák a két filozófust. Időnként problémát okoznak nekik az angol, német és francia fordítások közötti különbségek. Részt vettem egy ilyen szemináriumon: Arisztotelész Metafizikáját olvasták. Megjegyeztem, hogy ami az órákon történik, nem filológia. A pontosság kedvéért: nem is érdekelte őket a filológia. Céljuk a filozófiai megközelítés volt. Igen ám, de a szakkifejezések alapvető fontosságúak, és ott az eredetiből kell kiindulni. Mikor érkeznek el oda, hogy Arisztotelész szövegét eredetiben olvassák? Görögország, az anyaország, ilyen értelemben is köteles segíteni az ógörög művelését.
Meg kell tisztítani a mai görög nyelvet a meghonosított idegenszerűségektől? Ez a kérdés nemzetközi probléma minden nyelv számára, sok kényes nüansszal és következménnyel. A mesterséges katharevuszát éppen azért hozták létre, hogy „megtisztítsa” az akkor valóban elég rossz nyelvi állapotban levő dimotikit. A katharevuszát szinte senki nem szereti. Mégis volt haszna: ma már többnyire újgörög köznyelvet emlegetünk és nem dimotikit. Ez a köznyelv (a mai „koiné”) már ugyanúgy alkalmas az igényes tudományos kifejezésmódra, mint a hétköznapi használatra. Ez az állapot volt egyébként a nyelvész Hatzidakisz célja. Őt többnyire mint katharevusziánust kritizálják, azért, hogy a hibája az volt: következetesen ezt a nyelvi formát használta. Kevesen tudják, hogy 1926-ban, amikor kinevezték az újonnan alapított Thes�szaloniki Egyetem első rektorának, egy írásában megfogalmazta, hogy „ő tulajdonképpen dimotikista (!), de nem használja ezt a nyelvi formát, mert az az elvárása, hogy a jövőben a dimotiki és a katharevusza összetalálkozzanak, és létrehozzák a jövendő nyelvét”. Végül is igaza volt. A katharevusza ma már szerencsésen meghaladott, nincs szükség rá. Egyébként, tekintve, hogy rengeteg katharevuszában megfogalmazott szöveg létezik, aki tud ógörögül és újgörögül, érti a katharevuszát is minden további nélkül, nincs szükség külön megtanulni. Emlékeztetek a bevezető problémára: az angol tele van görög és latin elemekkel, és nemcsak azokkal. Ki emlékszik arra, hogy az angolok valaha panaszkodtak az idegen elemek inváziója ellen? Az óangol, lényegileg egy németországi dialektus, flektáló nyelv volt, mint minden rendes archaikus indoeurópai nyelv. Az idegen szavak nagy mennyisége megváltoztatta a nyelvtani szerkezetét: ige- és névszóragozás szinte nincs a mai angolban. Következésképp egy csökkent értékű nyelv? Ennek ellenére helyes a nyelvet gondozni, tehát a görögöt is. Az idegen szavak tudálékos használata nem kívánatos. Az idegen elemek beözönlését nem lehet megakadályozni, de helyes, hogy úgy mondjam, „honi” szavak alkalmazása vagy létrehozása ott, ahol ez lehetséges. A neologizmusok sokszor nem fedik százszázalékosan az idegen elem jelentéstartalmát. Pl. a „diadiktio” (διαδίκτυο) szó (Babiniotisz nyelvújító javaslata) az „internet” helyett, hogy úgy mondjam, telitalálat. És mégis, az utóbbi (főnév, de az oda tartozó melléknév is) megmaradtak a nyelvben. A nyelvérzékem szerint az előbbiek (főnév, melléknév) valamivel pozitívabb árnyalatúak, utóbbiak, vagy talán csak az „internet”-ből képzett melléknév, enyhén pejoratív. A 19. sz.-ban Hatzidakisz és köre sok neologizmussal gazdagította köznyelvet, illetve visszahoztak ógörög kifejezéseket. Ilyen pl. a „kiposz” (κήπος, ‚kert’) szó. A török eredetű „bahcesz” (μπαχτσές) mégis megmaradt. Azt hittem, az előbbi általában ‚kert’, az utóbbi a mai köznyelvben megmaradt ‚veteményeskert’ jelentésben. Thesszalonikiben, méghozzá nemrég, egy meglepetés ért: egy egyszerű beszélgetőtársnak a „kertben” (στον κήπο) kifejezést mondtam, ő pedig nem értett! Meglepetve hozzátettem, ugyanazt a második szóval: „στον μπαχτσέ”. Mire ő: „ez a beszéd, barátom, görögül fejezd ki magad!” Mire lehet következtetni? A „köznyelv” (Κοινή) egy optimális elvonás. A nyelv, még szinkron szinten is rétegekből, stiláris tartományokból, idiómákból tevődik össze. A javaslatom az, hogy érdemes minél többet jó írót olvasni, de a nép nyelvét, a népköltészetet is.
Veszélyben van a nyelvünk az idegen szavak „inváziójától”? A fenti megjegyzések megadják a választ. Az idegen elemek túlzott használata nem kívánatos, mindig üdvözlendők a honi próbálkozások, de a célzott üldözésnek kevés az értelme. Mutat színvonalbeli hiányosságokat a nyelvünk a mindennapi kommunikációnkban? Szerintem igen. A görögök gyakran büszkék a nyelvükre. Mint összesség, a görög, ha odavesszük az ógörögöt, az újgörögöt, a dialektusokat és minden mást, igen gazdag. A mai köznyelv már kevésbé. Elég, ha kinyitunk egy angol-görög szótárt, hogy lássuk, hányszor ugyanazzal a kifejezéssel adnak vis�sza különböző angol szavakat. Árnyalatok mennek veszendőbe. Ismét csak azt tudom mondani, olvasni kell irodalmat és mást, amilyen gyakran csak lehet. Mi a felelős ebben inkább, az iskola vagy a televízió? A kérdés megelőlegezi a fenti választ. Szerintem az iskola is hibás, ahol nincs fegyelem a fenti értelemben, de a televízió is. Általában a sajtó. Amennyire meg tudom ítélni, a sajtó alacsony színvonalú, gyakran fárasztó, szinte mindig elhagy valami fontosat, és ez – félek -, hogy automatizmussá vált. Engem különösen zavar, hogy a televízióban, de a rádióban is a riportalany nagyon gyakran, majdnem mindig, nem tudja befejezni a mondatát, a másik, a riporter, a műsorvezető, a beszélgetőpartner állandóan félbeszakítja. Ily módon gyakran fontos dolgok nem derülnek ki. Ez viselkedésbeli, neveltetésbeli hiányosság, de újságírói étoszé is. Mint nyelvész, már régen is arra gyanakodtam, hogy a „nyelvi probléma” -(a volt diglosszia) is ludas. Amíg a katharevusza kötelező volt, az újságíró hiába mondta a magáét helyesen (és gyakran hibásan), az egyszerű olvasóközönség és hallgatóság nem értette, és a nem értés pszichológiai értelemben interiorizálódott. Mindenesetre meddő vállalkozás, hogy az idegen a görög sajtóból próbáljon megérteni lényeges összefüggéseket. Az egyik legfontosabb oka még a görög nyelv elterjedésének a kereszténység. Az Újszövetség és a liturgia nyelve görög, míg az Ószövetséget inkább a Septuaginta néven és görög fordításból ismerik, míg forrásként kevésbé ismerik az eredeti héber nyelvű szöveget. Mit gondol, okos dolog lenne lefordítani a Szentmisét a köznyelvre, hogy minél több ember értse? Nehéz kérdés. Jól ismerjük az előtörténetet. Csak a Szentmisét vagy a Szentírást is? A mise nem idéz az evangéliumokból? A filológus azt mondatná velem, hogy maradjon meg az eredeti szöveg. De az Egyház és a hitéleti tevékenység nem filológia. Egyszer megkérdeztem egy rabbit: „Értik a hívek az Ószövetség mondatait?” - „Egy szót se.” - „Miért nem olvassátok akkor a szövegeket a mai nyelven?” - „Nincs rá szükség. A híveknek egy nagy misztikus élmény kell, semmi más.” Ez volt a véleménye. A katolikus egyház elhagyta a latint a misékben. Az ortodoxiában, több országban a mise egy vagy több nyelven folyik a jobb értés végett. Magyarországon is a görögöt együtt használják a magyarral. Azt hiszem, ez a legjobb. Hogy látja az újgörög nyelv jövőjét az ELTE-n?
43
Nem vagyok munkakapcsolatban az ELTE-vel. Amen�nyire értem a dolgokat, ha csak az újgörögre gondolunk, nem vagyok optimista. Bármennyire furcsa és fájdalmas, amennyire tudom, mindenki, hallgatók és oktatók, akiknek csak az újgörögre alapozott ambícióik voltak, így vagy úgy nehéz helyzetbe kerültek. Ugyanakkor az újgörög stúdiumok megalapozása mindig is céljuk volt a filológusoknak Magyarországon. Ezek azonban mindig klasszikus-filológusok voltak, akik egy része számára legalábbis, az újgörög, mint logikus folytatás, fontos volt. Ez volt az én esetem is. Elemezve a nyelvész G. N. Hatzidakisz három magyar kitüntetését a 20. sz. elő felében, részletesen kitértem erre a kérdésre egy monográfiában, amely 2009-ben jelent meg. Most van sajtó alatt egy javított, bővített második kiadás. A magyarországi újgörög stúdiumok atyja, Télfy Iván, szenvedélyes neogrecista, szintén klasszikus-filológus volt, tehát latinos is, valamint görög filológus (az eredeti értelemben), ezenkívül teológus, jogász, történész, újságíró, szépíró és (dilettáns) nyelvész. Vérbő figura. Az ideálja az ó- és újgörög együttes művelése volt azonos kritériumok szerint, másodszor pedig a görög és a latin szintén együttes művelése. Tisztán neogrecistának talán csak az évekkel ezelőtt elhunyt Füves Ödönt lehet tekinteni, de ő nem volt tagja az ELTE-nek. Ha jól emlékszem, a Műegyetem Idegen Nyelvi Lektorátusán az orosz nyelv tanára volt. Mindenki, akit ismerek, klasszicista volt, először klasszika-filológiát tanultak és utána specializálódtak, és ez a helyes. Néhai Szabó Kálmán szintén klasszikus-filológus volt, úgy tért át az újgörögre. Mohay András képzett klasszikus-filológus, bizantinológus, valamint történeti nyelvész, és így vett irányt a neogrecisztika felé. Idősebbek, fiatalabbak hasonlítanak ebből a szempontból. Szerintem a helyes az, hogy legyen egységes Görög Tanszék, de legalább két iránnyal, ó- és újgöröggel. Ez így volt, amikor én voltam hallgató: a két irányt „szakágazatnak” hívták, és a Görög Tanszék, mint az Ógörög és az Újgörög Szakágazat egysége létezett. Ennél jobbat én nem tudok ajánlani. Természetesen, ideális esetben, a bizantinológiát, a mükénológiát és a nyelvészetet is ide kellene venni, ahogy ez valóban megtörtént, ha nem is rendszeresen. Erre példa Pecz Vilmos (1854-1923) esete, akit különösen megfogott az újgörög. Hatzidakisz tanítványának tartotta magát és követte a katharevusza használatában. Nyelvészeti tanulmányokat is folytatott. Ő is klasszika-filológiát végzett és erről az alapról lépett tovább. Magyarországon a bizantinológia megteremtőjének tekintik. A Kolozsvári Egyetemen (ma Romániában Cluj-Napoca) mind ó- mind újgörögöt tanított. Egyértelmű, hogy tetemesek az anyagi kiadások ahhoz, hogy valaki Pecz Vilmost kövesse, még ha más módon is teszi azt. Nem merek ilyen tanácsot adni, nehogy „maximalizmussal” vádoljanak, ahogy egyébként őt is megvádolták. Magyarország, bár száz évvel ezelőtt középhatalomból területileg és politikailag kis ország lett, nagyon komoly és jó alapokat hozott létre a klasszikus művelődéshez. Az emlékeim abból az időből, amikor hallgató voltam, jók, annak ellenére, hogy annak idején panaszkodtunk, mennyire el vagyunk maradva a nyugati, és főleg a német tudomány mögött. A görögországi állapotokat látva azt tudom mondani, hogy a magyarországi felsőfokú képzés és kutatás általában nagyságrendekkel jobb. A klasszika-filológiai hagyományt, és külön a latin és az egységes görög filológia hagyományát folytatni kell. Itt megkérdezheti valaki, grecista létemre miért beszélek annyit elsősorban a latinról, amikor ráadásul egy az újgörögre vonatkozó kérdésre
44
válaszolok. Elsősorban az ország hagyományairól van szó: Magyarországon 800 éven keresztül a latin hivatalos nyelv volt, az egyház, az államirányítás nyelve. Bármit csinál is valaki, gyakorlati okokból nem lehet megkerülni. Az én esetem példaértékű: az angol szakon eltöltött négy félév után át akartam iratkozni a görögre. Kiderült, hogy ez nem volt lehetséges. Először fel kellett venni vagy a latint, vagy mindkettőt egyszerre. Ellenkező esetben kérvényt kellett írni, és megindokolni, miért akart valaki csak görög szakon tanulni. A rendelkezéssel teljes mértékben egyetértettem. Amúgy is tanultam latint saját kezdeményezésben. Így kaptam klasszika-filológiai diplomát. Ahogy mondták, az eredetileg „civilizálatlan” magyar nyelvet fel kellett javítani. A latin ahhoz hasonló szerepet játszott, mint a nyugati világban. A nyelv feljavítása jó eredménnyel megvalósult. Hogy a kérdésre térjek: miért fontos ez a tulajdonképpeni újgöröghöz? Régebben magam is végeztem némi levéltári kutatást a magyarországi görög diaszpórával kapcsolatban. Ez volt Füves Ödön tulajdonképpeni területe, és részben az ő tanáráé, az ismert Horváth Endréé. Az eredményen magam is meglepődtem: a latin szükséges. Egy elhunyt görög végrendelete előfordulhat, hogy latin nyelven van írva! Nem vagyok azonban történész a fenti értelemben. Az ilyesmi igazság szerint a görögök feladata lenne. Az ilyen munkához azonban nyelvismeret szükséges: tudni kell a magyart, a németet, a görögöt, a latint, egy-két szláv nyelvet, lehetőség szerint a románt, ezenkívül Közép-Európa, az Osztrák-Magyar Monarchia és a Balkán történelmét... Nem jelentkezett még a megfelelő kutató, miközben az anyag elveszőben van, ahogy erre már Horváth Endre is panaszkodott. A leendő kutatóknak mindezt tudniuk kell. A görögök adottnak veszik azt, ami a mai, és így közelítik meg a régebbit. Nyilvánvaló, hiszen a görög az anyanyelvük, még ha a nyelvi rendszer az új- és ógörög között különbözik is. A világ többi része számára mindkét nyelvi rendszer olyan, amelyet idegen nyelvként kell megtanulni. Számukra az ókori gondolkodás a fontosabb, és azt közvetlenül az ógörögön keresztül közelítik meg. Ez a tény kölcsönösen ismert kell hogy legyen mindenki előtt. A nézetem az, hogy a régi struktúrákat kell felépíteni új alapokon. Szükségesek a klasszikus tanulmányok, mint nélkülözhetetlen alap, természetesen az újgörög, sok irányú görög stúdiumok, és ami még szükséges, együttműködés más tudományszakokkal. Ami az újgörög kutatást illeti, bel- és külföldi egyetemekkel való együttműködés szükséges, elsősorban Béc�csel, a központ pedig az ELTE kell hogy legyen; grecisztika nem elszigetelten, hanem történetileg, nyelvileg, nyelvészetileg körülövezve. A görög hosszú diakron tengely, amely a mükénéitől máig íveli át a történelmet, sok mindennel találkozik, tanít a szó minden értelmében, sok mindent kínál, nem szabad elveszíteni. Csak sokoldalúan lehet és kell a vertikum mentén haladni. Professzor Úr, köszönöm a beszélgetést. Az „Ellinizmosz” (Görögség) folyóirat olvasói és a magyarországi görög közösség nevében minden jót kívánunk Önnek! Andreas Oikonomou
Nagy sikerrel zajlott a VIII. Foskolos hegedűgála December 7-én nyolcadik alkalommal került sor a Foskolos Péter Hegedűgálára, amelynek ezúttal az Óbudai Társaskör adott otthont. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és az Erzsébetvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésével megvalósult koncert óriási közönségsikert hozott. Az Operaház kiváló hegedűművésze, a görög származású Foskolos Péter sokadszorra hívja maga mellé Magyarország legjobb fiatal hegedűvirtuózait. Az idei gála vendége volt Alexandre Dimcevski, az Operaház fiatal koncertmestere, Kállai Ernő, Junior Prima-díjas, többszörös versenygyőztes hegedűművész és az Operaház koncertmestere, valamint Bodor János, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője. A műsorban a barokktól a filmzenei feldolgozásokig csendültek fel örökzöldek a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarazenekarának kíséretével.
Fotók: Karajorgis Mária
A koncerten a vendégeket köszöntötték Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnöke és Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának általános elnökhelyettese. Az eseményt jelenlétével megtisztelte a közreműködő partner Erzsébetvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Prodromidisz Nikosz is. Az eseményt támogatták: Erzsébetvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata, Fővárosi Görög Önkormányzat.
45
Mátyás király kora görög kapcsolatrendszerének egyetemes művelődéstörténeti jelentősége Dr. Diószegi György Antal 575 esztendővel ezelőtt született meg a Hunyadi-nemzetség sarja, Mátyás 1443. február 23-án. Királyi minősége egyetemes értéket jelent napjainkban is: igazságot és erkölcsöt felmutató államférfiúi magatartása révén a magyar népmesék, mondák, regék szakrális hőse lett. A művelt világ nagyszerű képviselői is immár 6 évszázada csodálattal adóznak Mátyás király könyvtára és különleges kódexörökséget jelentő műveltségi látásmódja iránt. Hunyadi Mátyás királyi udvarának könyvtára 2005-ben felkerült az UNESCO „Világemlékezet” listájára, mely az emberiség közös szellemi örökségét hivatott rögzíteni: a ma ismeretes kb. 650 „Corvina” egyharmada görög szerzőktől származik. „Mátyás király könyvtára nem egyszerű kultúrtörténeti tény, hanem szervesen belekapcsolódik a nagy uralkodó politikájába. Ennek a könyvtárnak alapításával Mátyás király elérte azt, hogy abban a korban, amelyben a reneszánsz gyökerezett, Olaszország mellett Magyarország is vezető és irányító szerepet kapott a világkultúra fejlesztésében.” (1) Itt fontos utalnom arra is, hogy a XV. századi magyar és görög műveltségi kapcsolatok sok érdekességet mutatnak az európai reneszánsz létrehozatalában. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi ülésén 1867. február 11-én hangzott el, hogy Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után néhány görög menekült férfiú az Itáliába vitt görög kéziratai révén új szellemi világot teremtett: ez jelentette a reneszánsz hajnalát Nyugat-Európában. E körben fontos rögzítenem, hogy hiányzik az az általános látásmód, ami a X-XV. századi nagyhatalmát jelentő Magyar Királyság és a korabeli (1453-as végzetekor már 11 évszázados múltat maga mögött tudó) Kelet-Római Birodalom, másként Bizánc, valójában az igazi nevén a 330-tól 1453-ig a görög Konstantinápoly főváros által irányított Római Birodalom sokrétű, diplomáciai, világi, egyházi, dinasztikus, kereskedelmi és műveltségi kapcsolatrendszerét a tágabb összefüggéseivel, leginkább a keresztény egységtörekvésekkel együtt vizsgálná. Ez az örökség őrződött meg a XV. századi Európa legkiemelkedőbb és legműveltebb reneszánsz uralkodója, Mátyás király magyar udvarában! Az évezredeken átívelő művelődéstörténeti kapcsolatrendszer jegyében utalok az alábbi, az egyetemes európai történelmet is meghatározó események jelentőségére. A 330-ban új fővárosként megalapított Konstantinápoly központú Római Birodalom 1453-ig állt fenn: az ősi műveltséget fenntartó görög császárság területein sosem létezett „sötét középkor”. A görög műveltség talaján szerveződött meg ez a birodalom, melynek megalapításkori legfőbb alapját az
46
ókori görög gyökerek, a római birodalmi öntudat és a 3 évszázados keresztény értékvilág világképi egységteremtő ereje képezte. A görög műveltség évezredeken át folyamatos és állandó szellemi megtermékenyítést jelentett Nyugat-Európa műveltsége számára. Jó példa erre a magyar világgal is kapcsolatban álló Manuel Khrüszolorasz (1355-1415), aki konstantinápolyi görög tudósként több itáliai tanítvány mestere volt: 1394-ben (IX. Bonifác pápasága idején) Itáliába költözött, ahol elindítója lett a görög műveltség elterjesztésének. A görög „Chrysoloras Emanuel 1397-ben Florenzben görög iskolát alapított, ami kezdetét jelenti a renaissance tudományos művelésének”. (2) A korabeli latin és a görög szertartású világ uralkodói kapcsolatrendszerében a törökellenes szövetség megteremtése volt a legfőbb cél! Az egyházi uniós törekvések kapcsán 1413-ból egy adalék ehhez „Augusztus 25. Firenze. XXIII. János pápa két bíborost és Chrysolor Mánuel konstantinápolyi lovagot felhatalmazza, hogy az egyetemes zsinat helyét és idejét Zsigmonddal együtt megállapítsák”. (3) „Corvin Mátyás magyar király” könyvtára kapcsán ki kell emelni ennek „görög kéziratgyűjteményét”. (4) Ez a korabeli magyar-görög személyes kapcsolatrendszer sokrétű voltára vezethető vissza: ezt az alábbi adalékok is igazolják! Khrüszolorasz tanítványaként tanult Konstantinápolyban Guarino Veronese (1374-1460), a XV. századi itáliai humanizmus nagy alakja: ő volt az elsők egyike, aki a feledés sötét (nyugat-európai) középkori évszázadai után megteremtette a görög nyelv, filozófia, irodalom és tudomány ismeretét Itáliában, és ezáltal egész Európában. A ferrarai iskola vezetője lett, ahol tanítványa volt Janus Pannonius is, akit baráti szálak fűztek két ciprusi göröghöz, Lodovico és Filippo Podocatarohoz. Ezen személyes tudóskapcsolatok művelődéstörténeti jelentősége okán leginkább Vitéz János görög körének jelentőségére indokolt utalnom. Konstantinápoly eleste után két évvel, 1455-ben Vitéz János a kor nagy feladatáról, a törökök elleni európai összefogás szükségességéről akként fogalmazta meg egy szónoki beszédében „Magyarország üzenetét”, azaz katonai támogatást, együttműködést jelentő kérését a nyugati világ felé, hogy (Konstantinápoly 1453. évi eleste után 2 évvel Magyarország még) „nem osztozik ugyan még Görögország sorsában, de osztozik gondjaiban”. E beszédében Vitéz János „a görögök szenvedéseinek” bemutatásával kívánta a közös európai fellépést elérni, mert a törökök elleni „harc ezért szent”. (5) Megítélésem szerint ez az „osztozik gondjaiban” magyar humanista gondolat a középkori
magyar-görög kapcsolatrendszerből fakadt. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Vitéz János jelentősége a korabeli magyargörög személyes kapcsolatokban is tetten érhető! Vitéz János többször vendégül látta a ciprusi görög Podocataro Filippo humanistát Váradon, Szent László király városában. (6) Vitéz János pártfogoltjaként tanult Ferrarában Kosztolányi György (alias Georgius Polycarpus; ?-1489., Róma), aki később Mátyás király diplomatájaként tevékenykedett. Kosztolányi György elvette Georgiosz Trapezuntiosz (1396-1486) görög humanista görög tudós leányát. (7) Georgiosz Trapezuntiosz (1395-1484) krétai származású görög humanista, arisztoteliánus filozófus köréhez tartozott Osztfi Miklós esztergomi kanonok. (8) Vitéz Jánossal kapcsolatban állt az itáliai göröggé lett konstantinápolyi Ioannész Argüropülosz (1410-87): tervbe volt véve e görög tudós Magyarországra való meghívása 1471-ben. A konstantinápolyi Ioannész Argüropülosz (1410-87) a firenzei egyetem tanáraként és Arisztotelész fordítójaként let közismert: e korszak nagy alakjával, a görög Bésszarionnal kiváló kapcsolatban állt. (9) E körben indokolt utalnom a görög tudósok, Gemisztosz Pléthon (kb. 1356-1450) és Bésszarión (Trapezunt, kb. 1395-1472., Ravenna) kapcsolatrendszerének jelentőségére! Pléthón tanítványaként Misztrában 1447-ben nyelvészetet és filozófiát tanult Nikolaosz/ Laonikosz Khalkokondülész (Athén, 1420as évek-1490) görög történetíró, aki előkelő athéni családból származott: Itáliába kerülve a görög irodalmi tudás terjesztője volt. 1480 táján írta meg az „Apodeixis historión” (Történeti ábrázolás) címet viselő 10 kötetes történeti munkáját. Magyarországot és Erdélyt is megemlíti könyvében: név szerint Zsigmond magyar királyt, Hunyadi Jánost és fiát, Mátyás királyt. Gemisztosz Pléthon (kb. 13561450) görög szerzetesként élt Mistrában (Spárta fölött): kolostori rendtársai között mintegy „Platón főpapjaként” fejtett ki komoly filozófiai tevékenységet. Tekintélye volt a császári udvarban és Itáliában is. Tanítványával, Bésszariónnal elkísérték a görög császárt Itáliába a ferrarai-firenzei zsinatra: az volt a cél, hogy nyugati segítség fejében kölcsönös engedményekkel összeforrasszák a századok óta kettészakadt keresztény egyházat. Papíron létrejött 1439-ben Firenzében a zsinatot záró (formális) Unió, de ez nem felelt meg sem a szerzeteseknek, sem a főpapoknak, sem a görög ortodoxiának. Pléthon hazatért kolostorába: 1450-ben halt meg, és hat évvel halála után kardcsapás nélkül bevonult Misztrába a török: tanítványai szétszóródtak: egy részük áthajózott Velence gyarmatszigetére, vagy Krétán, esetleg a velencei görög közösségben folytatták működésüket. A görög tudós, Bésszarión (Trapezunt, kb. 13951472., Ravenna) Itáliában maradt a zsinat után: menekült honfitársai sokaságát fogadta be, követőiből alakult ki KözépEurópában a görög katolikus egyház. Bíboros lett, majd pápajelöltnek is emlegették, de ez sajnos nem valósult meg. 1453 után keresztes hadjáratot akart indítani Konstantinápoly visszaszerzésére. Görögül és latinul író teológus, költő, író és műfordító volt. Kéziratgyűjteményével megvetette a velencei Márk-könyvtár alapját. Hunyadi Mátyás király világhírű könyvtára kapcsán fontos a következő, 1936-ban feltett kérdés: „Mi a Bessarion-Korvina jelentősége?”„Hogy mitől olyan becses ez a Bessarion? Megtudjuk, ha megtudjuk, ki volt az a Bessarion, akinek a nevéről ezt a Korvinát elnevezték. Bessarion a legnagyobb jelentőségű alakja a reneszánsznak. Ő volt az, aki Konstantinápolyből Gemisthos Plethonnal együtt átmentette Olaszországba a görög kéziratokat. Konstantinápoly elestétől és a két görög átköltözésétől számítja a történelem a reneszánsz
kezdetét. A humanizmusnak azt a formáját, amelyet mi a reneszánsz humanizmusának ismerünk, ők alakították ki, ők hozták olasz földre a görög bölcselőket, akiket addig csak latin átültetésben ismertek. Ők hozták például Platónt.” „Az ő alapítványa veti meg a világhírű velencei könyvtárnak, a Marciánának alapjait. Ez a Bessarion a maga számára íratott és festetett könyveket és egy ilyen könyvét odaajándékozta Mátyásnak. El sem tudjuk képzelni az ajándékozás aktusában rejlő hallatlan tiszteletet és megbecsülést másként, csak ha meggondoljuk, hogy egy-egy ilyen könyv a reneszánsz-gyűjtő szemében a legnagyobb földi értéket jelentette. Olyan volt ez az ajándékozás ténye, mint mikor a kora középkorban a lovag legkedvesebb valamijét, a kardját ajándékozta annak oda, kit különösen megbecsült. Ez a kódex Firenzében készült.” (10) Bésszarión köréhez tartozott Theodorosz Gaza (másként Theodorosz Gazász/Gazész; Thesszaloniki, 1398-1478., Piro, Kalabria) görög humanista, aki (konstantinápolyi tanulmányai után) szintén Itáliába menekült: Ferrarában és Rómában tanított a főiskolán. A görög műveltség itáliai átültetésének egyik legfontosabb személyisége volt: a görög nyelvtanról 1495-ben írott „Institutiones grammaticae” (Nyelvi tanítások) címet viselő munkája alapvető jelentőségű. Arisztotelész és más ókori görög szerzők műveit fordította latinra. Munkássága erősen hatott Apáczai Csere Jánosra, aki 1653-ban tette közzé az első magyar nyelvű filozófiai munkát („Magyar Encyclopaedia, az az minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása”). Mátyás király görög és itáliai tudósokat gyűjtött be maga köré. Lorenzo Marsiglio kiváló olasz asztrológus Palaiologosz görög császár udvarában is tevékenykedett, majd Janus Pannonius ajánlására Athénből Budára jött: három évig tartózkodott a Mátyás király udvarában. A fenti rövid összegzés alapján is kiviláglik, hogy görög területekről a XV. századtól egyre nagyobb számban leginkább Itáliába érkező keresztény műveltségű görög tudósok teremtették meg azt az iskolateremtő és tudásalapozó emberi közeget Itáliában, amelyik alapját jelentette az európai reneszánsz eredményeinek létrejöttéhez: ekkor a régi görög kor szelleme is újjáéledt Nyugat-Európa világában. Ez a szellemileg igényes görög értelmiség új szellemi mozgást hozott egyházi és világi értelemben is: a reneszánsz az ő általuk hozott gondolkodás és stílus talaján jött létre. A XV. századi Itáliába áttelepült görögség reneszánszteremtő, csodálatos műveltségközvetítő és műveltségteremtő szellemi teljesítményének hatása napjainkban is él.
... keresztény műveltségű görög tudósok teremtették meg azt az iskolateremtő és tudásalapozó emberi közeget Itáliában, amelyik alapját jelentette az európai reneszánsz eredményeinek létrejöttéhez
Források: (1) Vaticana, Laurenzia, Corvinia ... Búvárkodás a Magyar Nemzeti Múzeum Korvinái között, amelyek sora egy nagybecsű és értékes darabbal gyarapodott. In.: Prágai Magyar Hírlap. 1936. április 12. 9. o.; (2) Dr. Hints Elek: A középkori orvos tudomány. Bp., 1939. 375. o.; (3) Mályusz Elemér — Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár IV. (1413–1414) Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 25. Budapest, 1994. 235. o.; (4) Tardy Lajos: Johannes Schöner és követőinek magyar tárgyú térképei a 16. század első negyedében. In.: Folia Historica. 2. Budapest, 1973. 26. o.; (5) A magyar irodalom története 1600-ig. I. kötet. Főszerkesztő Sőtér István. Bp., 1964. 222. o.; (6) Kardos Tibor: A mai humanizmus kora Bp., 1955. 118. o.; (7) Janus Pannonius. Magyarországi humanisták. A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Klaniczay Tibor munkája. Bp., 1982. 1306., 1315. o.; (8) Gerézdi Rabán: Bologna és a magyar humanizmus. In.: Irodalomtörténet. Bp., 1940. 149. o.; (9) Klaniczay Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás király korában. In.: Irodalomtörténeti Közlemények 1990. 577-580. o.; (10) Vaticana, Laurenzia, Corvinia ... Búvárkodás a Magyar Nemzeti Múzeum Korvinái között, amelyek sora egy nagybecsű és értékes darabbal gyarapodott. In.: Prágai Magyar Hírlap. 1936. április 12. 9. o.
47
Αποχαιρετώντας τον παλιό χρόνο στο ΑCTOR Επιτυχία σημείωσε και φέτος η εορταστική εκδήλωση που πραγματοποιήθηκε τo Σάββατο 23 Δεκεμβρίου στο ξενοδοχείο Actor για τον αποχαιρετισμό της χρονιάς που μας πέρασε. Επρόκειτο για μια πετυχημένη πρωτοβουλία του Προέδρου της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας Γιώργου Κουκουμτζή. Ωραίες και ανθρώπινες στιγμές έζησαν πολλοί συμπατριώτες μας που παραβρέθηκαν στην εκδήλώση έχοντας την ευκαιρία να συνομιλήσουν και να ανταλλάξουν απόψεις δοκιμάζοντας τα εδέσματα που τους προσφέρθηκαν, ενώ όλοι οι παρευρισκόμενοι συνταξιούχοι πήραν από ένα χριστουγεννιάτικό δώρο. Την αιγίδα του καλλιτεχνικού προγράμματος που ακολούθησε ανέλαβε ο Σαράντης Ματζουράκης με το μπουζούκι του. Οι συ-
48
νταξιούχοι μας μέσα σε ένα πολύ καλό περιβάλλον με τις πενιές του Σαράντη είχαν την ευκαιρία να ανταλλάξουν απόψεις, χορεύοντας και διασκεδάζοντας απολαμβάνοντας τα πλούσια εδέσματα. Η όλη εκδήλωση έτυχε της υποστήριξης του Ουγγρικού Υπουργείου Ανθρωπίνων Πόρων, ενώ θα πρέπει να τονίσουμε επίσης και την μεγάλη συμβολή όλων των μελών της Ελληνικής Αυτοδιοίκησης όπως του Αντιπροέδρου γενικών υποθέσεων Σπύρου Αγκάντρι καθώς και του Εκπροσώπου μας Δημήτρη Τοπουζίδη αλλά και όλων των άλλων μελών. (α.οικ)
Συνεχίζει να διαπρέπει η Νίκη Σιδηροπούλου Πρώτη θέση στο μίτινγκ “Andreas Germakopoulos” από την μόνιμη τα τελευταία χρόνια Ελληνίδα Πρωταθλήτρια της ξιφασκίας Νίκη Σιδηροπούλου. Ο δραστήριος Αθλητικός Όμιλος Αρίστων Παιανίας οργάνωσε και φέτος, για δεύτερη συνεχή φορά - το Σαββατοκύριακο 17 και 18 Φεβρουαρίου - το μίτινγκ “Andreas Germakopoulos” διοργάνωση που έχει μπεί πλέον στο καλεντάρι της Ελληνικής Ομοσπονδίας Ξιφασκίας ως επίσημος αγώνας. Καλεσμένη για να αγωνιστεί στο
μίτινγκ ήταν και η Ελληνίδα πρωταθλήτρια Νίκη Σιδηροπούλου η οποία για άλλη μια φορά διέπρεψε κατακτώντας την πρώτη θέση. Ο «Ελληνισμός» εύχεται θερμά συγχαρητήρια στην Ελληνίδα Πρωταθλήτρια Νίκη Σιδηροπούλου που για άλλη μια φορά έκανε περήφανους όλους τους Έλληνες της Ουγγαρίας (α.οικ)
Ιστορική βάπτιση στην έδρα της Εξαρχίας Ουγγαρίας του Οικουμενικού Πατριαρχείου Κωνσταντινουπόλεως Tην 1η Φεβρουαρίου στη Βουδαπέστη πραγματοποιήθηκε η ιστορική πρώτη βάπτιση του μικρού Αχιλλέα - Ιωάννη Δεσύπρη στην έδρα της Εξαρχίας Ουγγαρίας του Οικουμενικού Πατριαρχείου Κωνσταντινουπόλεως χοροστατούντος του Σεβασμιωτάτου Μητροπολίτου Αυστρίας και Εξάρχου Ουγγαρίας κ.κ. Αρσενίου συμπαραστατουμένου από τον Αρχιμανδρίτη Παϊσιο Λαρεντζάκη Πρωτοσύγκελλο της Εξαρχίας στην Ουγγαρία.
Το Περιοδικό «ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ» εύχεται στον μικρό Αχιλλέα υγεία, χαρά, καλή πρόοδο και προκοπή. Σημειώνουμε ότι νονός του Αχιλλέα ήταν ο πρ,Πρέσβυς της Ελλάδας στην Ουγγαρία κ.Σπυρίδων Γεωργιλές. (α.οικ)
49
Μια ξεχωριστή εμπειρία Το σχολείο «Μανώλης Γλέζος» το άκουσα για πρώτη φορά από την κολλητή μου φίλη, η οποία συνεργάζεται καιρό με το σχολείο αυτό και έχει γνωρίσει αρκετούς από τους δασκάλους του. «Εκεί να πας!», μου είπε, «θα σου αρέσει πολύ!» Και είχε δίκιο! Οι τρεις μήνες που πέρασα στη Βουδαπέστη ήταν γεμάτοι εμπειρίες, γνωριμίες και όμορφες στιγμές! Έμαθα πολλά καινούρια πράγματα, όσον αφορά τόσο στο γνωστικό αντικείμενο, όσο και στην οργάνωση του μαθήματος. Εξοικειώθηκα με τις νέες τεχνολογίες και ενθαρρύνθηκα να τις χρησιμοποιώ, ώστε να κάνω διαδραστικό και πιο ενδιαφέρον μάθημα. Παρακολούθησα εκδηλώσεις (κουκλοθέατρο, γιορτή 17ης Νοεμβρίου) και πήρα μέρος και σε κάποιες από αυτές (θεατρικό Χριστουγέννων, χειροτεχνίες Χριστουγέννων). Κατάφερα να αναπτύξω αρκετά καλή επικοινωνία με τους μαθητές – όσο καλή επικοινωνία μπορεί να αναπτύξει κανείς όταν δε μιλάει την ίδια γλώσσα μαζί τους, βέβαια!
Αυτό που μου έκανε μεγαλύτερη εντύπωση, ωστόσο, ήταν ότι γνώρισα δασκάλους με όρεξη για δουλειά, με δημιουργικότητα και, το σημαντικότερο, με διάθεση να μοιραστούν τις ιδέες και τις μεθόδους τους με τους υπόλοιπους. Η όρεξη που έχουν τέτοιοι δάσκαλοι, τους κάνει να μη μένουν στον «παραδοσιακό» τρόπο διδασκαλίας (ο δάσκαλος μιλάει και ο μαθητής ακούει και γράφει), αλλά να δοκιμάζουν συνεχώς νέους τρόπους εμπλουτισμού του μαθήματος με δραστηριότητες και παιχνίδια, που σπάνε τη μονοτονία και ενθουσιάζουν τους μαθητές. Αυτές οι στιγμές που πέρασα στο σχολείο ήταν για μένα μοναδικές και αξέχαστες. Γύρισα στην Ελλάδα πιο «γεμάτη» με ιδέες και εμπειρίες, οι οποίες είμαι σίγουρη θα αποδειχτούν πολύ χρήσιμες για τη μετέπειτα πορεία μου ως δασκάλα. Γύρισα πιο σίγουρη και με περισσότερη αυτοπεποίθηση σχετικά με το επάγγελμα που έχω επιλέξει να εξασκήσω. Ευχαριστώ πολύ τους δασκάλους του σχολείου, τους γονείς και τους μαθητές, και πιο πολύ τις μέντορές μου, την κα. Χριστίνα και την κα. Βούλα, για την ευκαιρία που μου έδωσαν και τη βοήθεια που μου προσέφεραν! Εις το επανιδείν σύντομα, ελπίζω!!! Αναστασία Π.
Πρακτική στα πλαίσια του Erasmus+ Είναι η τρίτη φορά που προσπαθώ να ξεκινήσω αυτό το άρθρο! Κάθομαι μπροστά στον υπολογιστή και σβήνω και γράφω… Πώς να γράψω μέσα σε λίγες αράδες γι’αυτά που έζησα! Δεν χωράνε σε μια κόλλα χαρτί, αυτό είναι το μόνο σίγουρο. Θα προσπαθήσω όμως να βάλω σε μια σειρά τις σκέψεις μου. Στο σχολείο ήρθα χωρίς να ξέρω πολλά γι’αυτό. Μόνο ότι μια φίλη φίλης είχε συνεργαστεί μαζί σας και είχε αποκομίσει τα καλύτερα. Αυτό ήταν αρκετό για μένα. Έψαχνα καλούς συνεργάτες, με ευγένεια και μεράκι γι’αυτό που κάνουμε. Δε με ενδιέφεραν οι εγκαταστάσεις ή αν το χαρτί που θα έπαιρνα θα μπορούσε να είναι πιο δυνατό -ενδεχομένως σε ένα international σχολείο μιας μεγαλύτερης χώρας. Επιζητούσα διακαώς να βρεθώ σε ένα περιβάλλον που να δώσω και να πάρω έμπνευση. Βλέπετε το δασκαλιλίκι δεν ήταν η πρώτη επιλογή μου. Χρονικά μόνο. Γιατί στην καρδιά μου είναι η πρώτη επιλογή. Απογοητευμένη από ό,τι είχα δει, και ως μαθήτρια και ως αυριανή δασκάλα, στα σχολεία της Ελλάδας, ήθελα να δουλέψω με έναν άλλον τρόπο που να αρέσει σε εμένα αλλα κυρίως να αρέσει στα παιδιά. Δεν είμαι από τους ανθρώπους που μου αρέσει να «βλέπω τα πράγματα ρεαλιστικά». Ή ό,τι ονομάζουν ρεαλιστικό, αυτοί που δεν ενδιαφέρονται γι’αυτό που κάνουμε. Μου αρέσει να σκέφτομαι το σχολείο σαν μια μεγάλη γιορτή! Εξερεύνησης γνώσεων αλλά κυρίως του εαυτού μας. Όχι σαν ένα περιβάλλον με γκρι φόντο και κουρασμένους δασκάλους και παιδιά. Ε λοιπόν, δεν ξέρω πόσο τυχερή μπορεί να είμαι που ήρθα στο σχολείο σας. Που είδα ότι υπάρχουν και άλλοι που σκεφτονται έτσι, και μάλιστα με πολλά χρόνια
50
στην πλάτη τους. Που όχι μόνο σκέφτονται έτσι αλλά και δουλεύουν αδιάκοπα προς αυτήν την κατεύθυνση. Δε θα ξεχάσω ποτέ ένα μάθημα που παρακολούθησα από άλλη δασκάλα. Ήταν σαν να έβλεπα να μετουσιώνονται όλα όσα διάβαζα κατά καιρούς για μια άλλη προσέγγιση διδασκαλίας. Εκείνη η μιάμιση ώρα, ήταν σαν τα μισά χρόνια της σχολής! Σημαντικότατο επίσης για εμένα ήταν το πόσο αλλυλέγγυα στάθηκαν οι περισσότεροι δάσκαλοι στο σχολείο. Δεν ξέρω πόσο σημασία έχει αυτή η λέξη στην Ουγγαρία, αλλά στην Ελλάδα, ειδικά με αυτά που ζούμε την τελευταία δεκαετία, έχει ιδιαίτερα μεγάλο βάρος. Με αγκαλιάσατε σαν παιδί σας αλλά και σαν ισότιμη συνεργάτιδα. Με χαμόγελο, πρωτότυπες ιδέες και λύσεις σε τυχόν εμπόδια που προέκυπταν. Μία από τις εικόνες που ανασύρονται όταν με ρωτάνε «Και για πες, πώς πέρασες στην Βουδαπέστη;» είναι να καθόμαστε στο γραφείο και να προετοιμάζω το υλικό μου. Να υπάρχει τόσο όμορφο κλίμα που να κάθομαι εκεί με τις ώρες! Προσπάθησα να μη γίνω γραφική, μάλλον δεν τα κατάφερα! Σκεφτόμουν ισως ότι θα έπερεπε σε αυτό το άρθρο να περιγράψω με ακρίβεια τι ακριβώς είδα και έμαθα σε έναν πιο τυπικό τόνο. Αλλά το σχολείο «Μανώλης Γλέζος» δεν ήταν για μένα κάτι τετοιο. Το σκέφτομαι και μόνο συναισθήματα ξεχειλίζουν! Σαν ένας φάρος που θα με συντροφεύει στα επόμενα επαγγελματικά μου βήματα. Δε θα ήθελα να μην είμαι όμως ειλικρινής. Υπήρξαν φορές που απογοητεύτηκα και από συμπεριφορές και πρακτικές. Αλλά αφορούν ένα τοσο πολύ μικρό κομμάτι των συναδέλφων, που είναι κρίμα να ειπωθεί κάτι άλλο. Κλείνοντας, και έχοντας μετατρέψει ακούσια αυτό το άρθρο τελικά σε ένα προσωπικό γράμμα, θελω να πω ένα μεγάλο ευχαριστω! Θα σας σκέφτομαι πάντα με περισσή γλύκα! Εις το επανιδείν! Ευγενία Κ.
 51
Αποκριάτικη γιορτή
Farsangi ünnepség
Το Σάββατο , στις 17 Φεβρουαρίου , στο χώρο του Ελληνικού συμπληρωματικού σχολείου Βουδαπέστης ¨Μανώλης Γλέζος¨ ,έλαβε χώρα η Αποκριάτικη γιορτή που διοργάνωσε και φέτος το σχολείο με μεγάλη επιτυχία! Μικροί και μεγάλοι μασκαρεύτηκαν και πήραν μέρος σε διάφορα διαδραστικά παιχνίδια και στο τέλος βέβαια στον παραδοσιακό χορό γύρω από το γαϊτανάκι! Το γαϊτανάκι έπλεξαν οι μικροί μαθητές , ακολουθώντας το έθιμο , χορεύοντας γύρω του παραδοσιακούς χορούς!
Február 17-én szombaton a Manolisz Glezosz Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola székhelyén farsangi ünnepséget szervezett az iskola idén is nagy sikerrel. Kicsik és nagyok jelmezbe öltözve vettek részt a különféle játékokban, és végül elkészítették a hagyományos gaitanakit (szalagos fa) is. A fát a gyerekek fonták be, népzenére táncolva körbe-körbe, a hagyományt követve.
Τα παιδιά για μια ακόμη φορά μας εξέπληξαν με την χωρίς όρια δημιουργική φαντασία τους στη επιλογή αποκριάτικων στολών και αμφιέσεων καθώς είχαμε μασκαράδες ντυμένους ¨εποχές¨ , σούπερ ήρωες αλλά και ενυδρείο! Συνοδευόμενα από τους γονείς τους τούς οποίους και θα πρέπει να ευχαριστήσουμε για την ενεργή συμμετοχή τους με άμεση ανταπόκριση για συνεισφορά εδεσμάτων για το μπουφέ της γιορτής, με νοστιμότατο αποτέλεσμα, διασκέδασαν με την ψυχή τους χορεύοντας και παίζοντας! Και του χρόνου!
52
A gyerekek elkápráztattak bennünket a fantáziadús jelmezeikkel, például voltak, akik évszakoknak öltöztek be, voltak szuper hőseink is, és még egy akvárium is halakkal! A szüleik kísérték el őket, akiknek meg kell köszönnünk aktív részvételüket és segítségüket az ételek-italok, az ünnepi büfé elkészítésében, így a sok finomság még inkább arra késztette a gyerekeket, hogy vidáman táncoljanak, játsszanak, szórakozzanak. Jövőre ismét találkozunk!
 53
Χειμερινή εκπαιδευτική εκδρομή στην Αυστρία
Téli tanulmányi kirándulás Ausztriába
20 μαθητές και 2 εκπαιδευτικοί του σχολείου μας συμμετείχαν στη χειμερινή εκπαιδευτική εκδρομή του Σχολείου Μανώλης Γλέζος στην Αυστρία από 23 έως 27 Ιανουαρίου.
20 tanulónk és 2 pedagógusunk vett részt a téli tanulmányi táborunkban Ausztriában január 23. és 27. között.
Κάναμε πολλά πράγματα σε αυτές τις 5 μέρες...επισκεφτήκαμε την ελληνική συνοικία της Βιέννης, ανακαλύψαμε τα ελληνικού ενδιαφέροντος μνημεία και τα παιδιά έκαναν φωτογραφίες σύμφωνα με το κουίζ που τους ετοιμάσαμε και απάντησαν στις ερωτήσεις. Συνεχίσαμε το ταξίδι μας στο γραφικό Lackenhof όπου μείναμε 4 βράδια και είχαμε εντατικά μαθήματα σκι πρωί και απόγευμα. Αρχάριοι, μεσαίου επιπέδου και προχωρημένοι έκαναν σημαντική πρόοδο με τη βοήθεια των εκπαιδευτών. Όταν δεν είμασταν στα μαθήματα, παίζαμε μπόλικο χιονοπόλεμο, πινγκ πονγκ, κάναμε έλκηθρο και πήγαμε βραδινή πεζοπορία στο δάσος κρατώντας δάδες με προορισμό ένα ξύλινο σπιτάκι (Hütte) όπου οι ιδιοκτήτες το άνοιξαν για εμάς και μας έφτιαξαν νόστιμο κακάο και ζεστό κρασί. Περάσαμε πολύ όμορφα, παρά τις...τούμπες.
54
Sok mindent csináltunk ez alatt az öt nap alatt: meglátogattuk a bécsi görög negyedet, felfedeztük a görög vonatkozású emlékeket, a gyerekek pedig fényképeket készítettek a kvíz alapján, amit mi állítottunk össze nekik, és válaszoltak is a kérdésekre. Ezután folytattuk az utunkat a festői Lackenhof felé, ahol 4 éjszakát töltöttünk el, és intenzív síoktatásban volt részünk délelőtt és délután is. Kezdők, középhaladók és haladók jelentősen fejlesztették tudásukat a síoktatók segítségével. Amikor nem a sípályán voltunk, hógolyóztunk, pingpongoztunk, szánkóztunk, túráztunk este az erdőben fáklyával a kezünkben, az úti célunk pedig egy kis faház (Hütte) volt, amelyet a tulajdonosok nekünk nyitottak ki, és finom kakaóval, valamint forralt borral vártak minket. Nagyon jól éreztük magunkat, a sok bukfenc ellenére is… Dercsényi Stavroula
Εξετάσεις Ελληνομάθειας 2018 Εγγραφές:
Ποσό Συμμετοχής
Εξετάσεις:
Από 1 Φεβρουαρίου έως και 18 Μαρτίου 2018 Επίπεδο Α1 (για παιδιά 8-12)
53 ευρώ
Επίπεδο Α1 (για εφήβους και ενηλίκους)
53 ευρώ
Επίπεδο Α2
53 ευρώ
Επίπεδο Β1
53 ευρώ
Επίπεδο Β2
59 ευρώ
Επίπεδο Γ1
59 ευρώ
Επίπεδο Γ2
59 ευρώ
Από 15 έως και 17 Μαΐου 2018
Δικαίωμα συμμετοχής στις εξετάσεις για το επίπεδο Α1 για παιδιά 8-12 ετών, έχουν τα παιδιά αλλοδαπών, αλλογενών και ομογενών, που είναι 8-12 ετών (έχουν συμπληρώσει το 8ο έτος και δεν έχουν υπερβεί το 12ο την 31 Μαΐου του τρέχοντος έτους). Οι υποψήφιοι έχουν τη δυνατότητα να υποβάλουν την αίτησή τους ηλεκτρονικά στο: http://www.greek-language.gr/certification/application/index.html ή έντυπα στο 12τάξιο Συμπληρωματικό Σχολείο Ελληνικών «Μανώλης Γλέζος» (1054 Budapest, Vécsey u. 5.), που λειτουργεί ως εξεταστικό κέντρο. Δείγματα θεμάτων ανά επίπεδο βρίσκονται αναρτημένα ή αναρτώνται στην ιστοσελίδα: http://www.greek-language.gr/certification/node12 Περισσότερες πληροφορίες στο Εξεταστικό Κέντρο: 12τάξιο Συμπληρωματικό Σχολείο Ελληνικών «Μανώλης Γλέζος» (1054 Budapest, Vécsey u. 5.), Τηλ. 06306955413 griskolatitkar2@gmail.com
Ellinomatheia Nyelvvizsga 2018 Jelentkezés:
Részvételi díj:
Vizsgák:
2018 február 1-től március 18-ig A1 szint (8-12 év közötti gyerekeknek)
53 euró
A1 szint (kamaszoknak és felnőtteknek)
53 euró
Α2 szint
53 euró
Β1 szint
53 euró
Β2 szint
59 euró
Γ1 szint
59 euró
Γ2 szint
59 euró
2018 május 15-től 17-ig
Részvételi joguk az A1 8-12 éves korú gyermekek számára szervezett vizsgákon azoknak a görög és nem görög származású gyermekeknek van, akik 8-12 év közöttiek (már betöltötték 8. életévüket és még nem haladták meg a 12.-et folyó év május 31-én). A jelentkezőknek lehetőségük van elektronikus úton benyújtani a jelentkezési lapot: http://www.greek-language.gr/certification/application/index.html vagy nyomtatott formában a Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskolának (1054 Budapest, Vécsey u. 5.) amely vizsgaközpontként is működik. A feladatlapok mintái szintenként az alábbi honlapon találhatók: http://www.greek-language.gr/certification/node12 Egyéb információk a Vizsgaközpontban: Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola (1054 Budapest, Vécsey u. 5), Tel. 06306955413, e-mail: griskolatitkar2@gmail.com
55
Vasziliu Monika, a ciprusi színjátszás nagy alakja 3 Sorozatunkban korábban a Vasziliu-házaspár életútját mutattuk be, mostani írásunkat pedig Vasziliu Monika pályafutásának szenteljük. A Vasziliu-házaspár második gyermeke, Vasziliu Monika 1936. június 7-én született Leszvosz (Mitilini) szigetén, ahová szülei a Metaxasz-diktatúra elől menekültek. Édesapja szemészként dolgozott a szigeten, s politikai hovatartozás nélkül tisztelték a sziget lakói. Szüleinek a kommunista mozgalomban kifejtett aktív tevékenysége miatt a német megszállás elején, 1941 májusában távozniuk kellett a szigetről, s Törökországba hajóztak. A sziget rendőrkapitánya bizalmasan közölte Vaszosz Vasziliuval: „Doktor, tudod mennyire szeretünk és tisztelünk itt Mitilinin, de néhány nap múlva megérkeznek a németek, s te ciprusi vagy, úgyhogy angol állampolgár, s ismert kommunista, tehát az első, amit majd tennünk kell, hogy letartóztatunk.” A családfő jelezte feleségének, Fofónak, hogy három órán belül elhagyják a szigetet. Néhány orvosi műszerrel, az anya ékszereivel és két bőrönddel ültek be a csónakba, amely a túlparti török településre, Aivaliba (régi görög neve: Kidonies) vitte őket. Itt két-három hetet töltöttek, Fofo túladott ékszereinek egy részén, ebből tudták túlélni ezeket a napokat. Aivaliból Szmirnába (törökül: Izmir) vezetett útjuk. A családfő néhány napra eltűnt, anélkül, hogy elmondta volna feleségének és gyermekeinek, hova megy. Utólag kiderült, az ankarai szovjet követségre ment, és beutazási engedélyt kért a Szovjetunióba. A kérelmet elutasították, így dolgavégezetlenül visszatért Szmirnába, ahol az akkor még jelentős görög közösséggel is felvette a kapcsolatot. Ennek köszönhetően munkába állt, így nem volt szükség további ékszerek értékesítésére. Habár marasztalták őket, nem szerettek volna Törökországban maradni, és másfél hónap után továbbmentek Merszinába (törökül: Mersin), ahol néhány napon belül hajóra szálltak. Útközben elromlott a hajó, s majdnem ki kellett kötni Szíriában, ami akkor a náci Németország ellenőrzése alatt állt. Szerencsére a tengerészek időben megjavították a hajót, így kikötés nélkül megérkeztek Ciprusra, az ammohosztoszi (Famagusta) kikötőbe. Kezdetben a családfő rokonainál éltek Kamposz faluban. Monika így emlékszik vissza erre az időszakra: „Evanthia nagymama nővérének, Anusza mamának és Sztilli papának a házába mentünk. Sok unokatestvérünk volt ott, Sztilli papa és Hriszi nagynéni gyermekei. Nekem és Jorgosznak gond nélküli volt ez az időszak, játszottunk a faluban, felültünk a szamárra és Sztilli papuval kijártunk a szőlősbe.” Később Pafoszon (1941-1943), s végül 1949-ig Lemeszoszon (Limasszol) éltek. A szülők munkájuk mellett ismét aktív politikai tevékenységet fejtettek ki. Vaszosz megalapította az AKEL (Dolgozó Nép Haladó Pártja) pafoszi szervezetét, míg Fofo a nőszervezetben töltött be tisztséget. Monika nyolcéves korában, 1944-ben játszotta első szerepét egy olyan amatőr jótékonysági darabban, amelyet édesanyja a fronton szolgáló ciprusi katonák családjainak megsegítésére szervezett. Fofo ugyanis a kulturális élet fellendítésén is fáradozott. Amatőr színházi előadásokat szervezett, s ő maga is írt szkeccseket. Jelentős szerepet játszott az első professzionális ciprusi színház, a „Prométheusz” 1945-ös megalapításában is, amelynek vezetését Adamantiosz Lemosz (1916-2006) vállalta el.
dolgozóinak sztrájkja. Miután a cégvezetés elutasította követeléseiket, január 13-án a dolgozók ötnapos sztrájkot jelentettek be. Végül az öt napból elhúzódó sztrájk fejlődött ki, a cég pedig szigorú intézkedéseket vezetett be a sztrájkban résztvevő munkásokkal szemben. Fofo mindenben segítette a sztrájkoló fémbányászok családjait, amelyeket a cég büntetőintézkedései sújtottak. A sztrájk négy hónapig és négy napig tartott, a politikai jobboldal és az egyház is a sztrájkolók ellen foglalt állást. Monika 9 éves volt ekkor, de ő is részt vett a sztrájkoló munkások családjainak megsegítésére irányuló akciókban; kenyeret, konzervet, rizst, cukrot gyűjtöttek, amelyeket szétosztottak az érintett családok között. Személyes élményei is segítették akkor, amikor a Ciprusi Színházi Szervezet később felkérte „A föld mélyében” című darab rendezésére, amelynek témája az 1945-ös fémbányász-sztrájk volt. „Annyira ismert volt számomra a téma, hogy a RIK televízió számára több mint 100 egykori fémmunkás otthonát is felkerestük. Minden egyes alkalommal mintha édesanyám jelent volna meg előttem a színpadon, az asztalok, amelyeket megterítettünk, s az a kevés pénz, amelyet az emberek adományoztak. Az asszonyoknak egy-egy kenyeret és konzervet, illetve rizst adtunk. Mindezek a saját és édesanyám személyes élményein alapultak, amelyeket beépítettem a darabba, hiszen igazak voltak. Annyira megható volt, amikor később láttam a darabot, hogy nem tudtam visszatartani a könnyeimet” – olvasható Monika visszaemlékezéseiben.
Anyám mellett álltam, valamit mondtam neki, ő is mondott nekem valamit; hallották, hogy nem franciául beszélünk, nagy felháborodás lett és kiraktak minket a sorból.”
Fontos esemény volt 1948 januárjában a Ciprusi Fémművek
56
Édesapja, Vaszosz Vasziliu önkéntesként szolgált a II. világháborúban a görög Nemzeti Ellenállásban. A második világháborút követően kitört a görög polgárháború, s a Vasziliu-házaspár ekkor is felajánlotta orvosi szolgálatait a Görög Kommunista Párt (GKP) által létrehozott Demokratikus Hadsereg (GDH) számára. Ezért indult el a család 1949 márciusában Ciprusról a kontinensre. A lemeszoszi kikötőből indult az útjuk, a hajón velük utazott Theodoszisz Pieridisz (1916-2006) költő is, aki később, 1952-1962 között Romániában élt politikai emigránsként. Marseille-ben kötöttek ki, majd vonattal Párizsba utaztak. Monika így ír az 1949-es Európáról: „Még Franciaország is, ahol nem voltak bombázások, szörnyen nézett ki. Mindenhol sorbanállás az ételért, minden jegy alapján; a franciák, ahogy általában, furcsán ellenséges szemmel tekintettek az idegenekre. Emlékszem, amikor bementünk egy olcsó szállodába a Saint Lazar állomáshoz közel. Anyámmal elmentünk, hogy kenyeret vegyünk, és beálltunk a sorba. Anyám mellett álltam, valamit mondtam neki, ő is mondott nekem valamit; hallották, hogy nem franciául beszélünk, nagy felháborodás lett és kiraktak minket a sorból.” A jobboldali ciprusi sajtó eközben júliusban arról írt, hogy Vaszosz Vasziliu Görögország ellen harcol, s beállt a gerillaharcosok közé, míg házastársa, Fofo Várnában szláv nyelvre oktatja a görög gyermekeket. Ezzel szemben április 7-én érkeztek meg Párizsba, ahol néhány napot maradtak. Megérkezett a nagyobbik gyermek, Jorgosz is, aki Genfben folytatott orvosi tanulmányokat. Rövid időre együtt volt a család, majd április 9-én indultak vonattal Budapestre, ahol a nemzetközi önkéntesek várakoztak a görögországi bevetésre. Az út Svájcon és Ausztrián keresztül vezetett Magyarországra. Baselben elváltak útjaik Jorgosszal, aki Svájcban maradt, s folytatta tanulmányait. A szülők és Monika továbbutaztak Ausztriába, amely ekkor négy zónára volt felosztva. A Vasziliu-házaspár Bécsből véletlenül rossz vonatra szállt, és Budapest helyett Linzben kötöttek ki, a szovjet zónában. Amikor
a szovjet katonák meglátták az angol útlevelüket, letartóztatták őket. Nem tudtak a katonákkal kommunikálni, mivel azok nem tudtak angolul. Monikát el akarták tőlük választani, s ekkor jött Vaszosznak az ötlet, hogy elénekeljék az Internacionálét. Amint ezt meghallották a szovjet katonák, ők is dalra fakadtak. Azonnal akadt tolmács is, akinek elmagyarázták, mi célból utaznak Budapestre. Szovjet katonai vonattal elvitték őket Bécsbe. A háború utáni Ausztriáról is lesújtó képet fest Monika: „Bécsben apámnak el kellett intéznie valamit, valahová el kellett mennie, valakivel találkoznia kellett; útlevelet kellett intézni, s anyámmal egy padon várakoztunk, amelyet romhalmaz vett körül. Kijött a közeli romos, lebombázott házból egy idős nő, mondott valamit és kinyújtotta felénk a tenyerét. Nem koldult, magyarázta később az anyám. Kiadta bérbe a padot, amelyet sajátjának tekintett, hiszen az ő háza előtt volt. Anyámnak egy garasa sem volt, így rémülten felálltunk; mindenhol sorok, ételosztás, nyomorúság. Apám visszaérkezett, s mi úgy álltunk ott, mint az ázott macskák. Április dacára nagyon hideg volt.” Április 13-án érkeztek Budapestre. „Felraktak minket egy vonatra, amelyen orosz katonák utaztak, s hajnalban érkeztünk Budapestre. Emlékszem, hogy amikor leszálltunk, sok katona volt, akik egyenruhában és fegyverrel járkáltak. Először láttam orosz katonákat. Valakik átvettek minket, és autóval Budára szállítottak. Egy budai villába vittek minket, amelynek nagy kertje volt, s adtak egy szobát, kulturált körülményekkel, volt ágy, fürdőszoba, melegvíz stb. A sok-sok viszontagság és izgalom után megfürödtünk és aludtunk. Másnap reggel elmentünk a házba, amely tele volt franciaországi görögökkel. (…) Mindannyian önkéntesek voltak, akik a Görög Demokratikus Hadseregbe indultak harcolni a görög demokráciáért. Nagyon megható volt. A ház a hegyekben volt, mellettünk futott a fogaskerekű vasút, amely a hegy tetejéig járt. Amikor nem járt a fogaskerekű, és nem voltak fel- és leszállók, kimehettünk az udvarra, hogy a napon sütkérezzünk, stb.” – folytatódik a visszaemlékezés. A hely, amelyet Monika leírt, a Fácános volt, amely a Zugligeti út - Béla király út - Csermely út által határolt hatalmas telken fekszik. (A Fácános Vendégházat 1856-ban építették a Zugligetben Hild József tervei alapján. A 19. században jelentős üdülőteleppé fejlődött. A II. világháború alatt lengyel katonatiszteket helyeztek el itt, majd a GESTAPO vette használatba. 1950ben a terület az ÁVH kezelésébe került. Kőfallal vették körül, és a rendszerváltásig kiképzőbázisnak használták.) A Vasziliu-házaspár megérkezésükkor rögtön baráti kapcsolatba került Niki Kokkalival (1914-1997), az Ideiglenes Kormány (a Görög Kommunista Párt által ellenőrzött területen létrehozott kormány) egészségügyi miniszterének feleségével. Mikor világossá vált, hogy a lezárt jugoszláv határok miatt Fofo nem utazhat a frontra, Niki Kokkali felkérte őt a fehérvárcsurgói gyermekotthon vezetésére. A családfő május 26-án elutazott a frontra, míg Fofo és Monika Fehérvárcsurgóra, az egykori Károlyi-kastélyba kerül-
tek. A Dimitrisz Glinosz Gyermekotthon vezetésében kezdetben óriási segítséget nyújtott Fofónak a nagy görög pedagógus, Elli Alexiu (1894-1988). A következő év januárjában Magyarországra érkezett Vasziliu Jorgosz is, aki anyagi okokból félbehagyta svájci, majd bécsi tanulmányait. Jorgosz a Fácánosban élt, míg édesanyja és Monika Fehérvárcsurgón. Fofo egészen 1951-ig vezette a gyermekotthont, majd a Dohánygyárba költöztek, ahol egy másfél szobás lakást kapott a két gyermekkel. Fofo munkásnak állt. Monika csak a hétvégeken volt velük, mert egy bentlakásos orosz-magyar kétnyelvű iskolába íratták be. Ez az akkori Magyarország elit iskolája volt, ahová csak Kokkali asszony ajánlásával juthatott be Monika. A tanítási nyelv az orosz volt, de néhány tantárgyat magyar nyelven is oktattak. Ennek köszönhetően Monika kitűnően megtanult oroszul. Az iskola a mai Szent István Gimnázium épületében működött az Ajtósi Dürer 15. szám alatt, a jó nevű gimnázium pedig, amelyet 1953-ban kilakoltattak patinás épületéből, kényszerből beköltözött a közeli Abonyi utcai gimnázium (ma: Radnóti Miklós Gimnázium) épületébe. Papp Gábor Zsigmond rendező „Sihedernyi koromban” című filmjében a kommunista elitképző iskolát mutatta be. A rendező 2001-ben adott interjút e témában a Magyar Hírlapnak: „A Gorkij iskola kezdetben, 1945 után szovjet követségi iskola volt, amit a Budapesten szolgáló szovjet katonatisztek és diplomaták gyerekeinek hoztak létre a Fasorban, egy volt Andrássy-palotában. (Ma Városligeti fasor 34-36., a Rátkai Klub mellett.) Aztán ‚47-től kezdtek ide járni a Szovjetunióból hazatért kommunista emigránsok gyerekei, akik kint születtek, és egyáltalán nem, vagy csak alig beszéltek magyarul. Így került ide Rákosi nevelt fia, Farkas Mihály lánya vagy a Révai gyerekek. De jártak ide görög, jugoszláv, majd koreai menekült diákok is. Igazgatónak pedig a régi magyar nemesi családból származó Berzeviczy Etelt nevezték ki, aki anyjával, Berzeviczy Gizellával ugyancsak 25 évet töltött szovjet emigrációban. Az oktatás két nyelven, oroszul és magyarul folyt, szovjet tanterv szerint. Két nagy ’felhígítási hullám’ volt, az egyik 1950-ben, amikor budapesti, majd 1952-ben, amikor vidéki iskolákból toboroztak gyerekeket, oldani valamelyest a nagyon zárt sztálinista légkört. Itt a gyerekek egyfajta burokban éltek, kitűnő ellátásban részesültek, és fogalmuk sem volt róla, hogy más iskolákban alig van mit enni, alig van mivel fűteni, és hogy a többi gyerek szülei egyáltalán nem lelkesednek annyira a rendszerért és Sztálinért, mint az övéik. Holott sok olyan gyerek is járt az iskolába, akinek az apját, nagybátyját, nevelőapját a Szovjetunióban kivégezték. Erről azonban még legjobb barátaiknak sem beszéltek, mert anyjuk, nagyanyjuk megtiltotta nekik. Aztán ‚53 után a Gorkij is egyre nyitottabbá vált, ‚56-ban már sokan jártak a Petőfi körbe. Az iskola 1956. október 23-án megszűnt, és a forradalomban részt vett gorkijosok a barikád két oldalára kerültek.” A filmben megszólalnak egykori diákok, akik vállalták „gorkijos” múltukat, mint Komoróczy Géza tör-
57
ténész, Sztevanovity Zorán énekes, Kende János operatőr vagy Halász Péter színész-rendező. Sokan a „gorkijos” múlt ellenére a Kádár-korszakban inkább ellenzékinek számítottak, semmint a rendszer híveinek. A Gorkij Iskoláról könyv vagy tanulmány nem készült, és az eredeti dokumentumok jó részét ‚56 után elégették. A forradalom után az Abonyi utcai Leánygimnázium adott otthont a megszűnt Makszim Gorkij iskola „hajléktalan” diákjainak. Ebbe az iskolába járt Vasziliu Monika is egészen 1954-ig. Mivel nem voltak túl jó jegyei, a továbbtanulás szóba sem jöhetett, ezért a sport felé fordult. Makacsságának köszönhetően ejtőernyőzni kezdett, és a sport terén így valós lehetőség nyílt a felsőfokú tanulmányokra. Édesanyja, Fofo már 1953-ban a Taskentben élő családfőhöz települt át, s így a 17 éves Monikának bátyja, Jorgosz lett a gondviselője. Testvéri és baráti viszony volt közöttük, s ez egész életében végigkísérte Monikát. Számára bátyja volt a példakép, rajongásig szerette az idősebb testvért. Nem volt kön�nyű Jorgosz feladata, hiszen a kamasz Monika nyughatatlan természet volt, s kisebb-nagyobb problémákat okozott bátyjának. 1955 elején görög sportolók érkeztek Magyarországra, s Monika beleszeretett az egyik fiúba. Úgy döntött, a visszaúton velük tart Görögországba. Elrejtették őt a vonaton, de a magyar határőrök a magyar-jugoszláv határon felfedezték, és visszahozták Budapestre. Őrizetbe helyezték, s azonnal hívták a bátyját. Ő értesítette a Taskentben élő apjukat, aki akkorra már nagy tiszteletnek örvendett a Szovjetunióban. Az Üzbegisztáni Kommunista Párt főtitkárának közbenjárására az apa 24 órán belül megkapta az engedélyt és Magyarországra utazott, hogy magával vigye Monikát a Szovjetunióba. Ez a gyors intézkedés mások számára valósággal lehetetlen volt az akkori időkben. Így került Monika Taskentbe, ahol jelentkezett az Osztrovszkij Színházművészeti Főiskola színész-rendező szakára. Taskentben, majd később Moszkvában tanult. Tanárai között fontos orosz művészek, de híres görög rendezők is voltak, mint Manosz Zahariasz (1922-) és Jorgosz Szevasztikoglu (1913-1991), akik politikai emigránsként éltek a Szovjetunióban. 1959-ben sikeres záróvizsgát tett, s a moszkvai Vakhtangov Színházban folytatta színművészeti és rendezői gyakorlatát. A következő évben a független Ciprusi Köztársaság kikiáltásának köszönhetően a család hazatérhetett Ciprusra. Bátyja jó barátja, Jakovosz Kambanelisz (1921-2011) nyolc hónapot töltött Cipruson a család meghívására, s Monikával létrehozták a Lemeszoszi Új Színházat, amely igazi munkásszínház volt, hiszen amatőr társulata többek között hajósokból, újságárusokból, cipészekből, építőipari munkásokból, halászokból állt. Kambanelisz rendezésében és Manosz Hatzidakisz (1925-1994) zenéjével színre vitték többek között Pinelopi Delta (1874-1941) „Név nélküli mese” («Παραμύθι χωρίς όνομα») című művét is. Monika rövid ideig rendezőként dolgozott a függetlenség kikiáltása után létrejött Szervezet a Ciprusi Színház Fejlesztéséért (ΟΘΑΚ) nevű intézménynél. Folyamatosan kénytelen volt elviselni férfi pályatársai előítéleteit, de szovjet diplomáját sem ismerték el Cipruson.
58
Amikor Jurij Gagarin (1934-1968) 1962 februárjában Cipruson tett látogatást, a hivatalos tolmácsi teendőket Vasziliu Monika látta el. Édesanyja 1963-as halála után Görögországba ment, ahol más baloldali művészekkel (Sztefanosz Lineosz, 1928-, Elli Fotiu, 1939-, Fivosz Taxiarhisz, 1926-2007, Thanosz Grammenosz, 1927- és mások) közösen létrehozták az első görög baloldali színházat, amelyet „Arma Theatrou”-nak neveztek el. A társulat tagjaként ő is elszenvedte a jobboldali állam üldöztetéseit. Ebben az időszakban Manosz Katrakisz (1908-1984) és Pelosz Katszelisz (1907-1981) iskolájában színházművészetet tanított, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Dimitrisz Myrat (1908-1991), Vula Zumbulaki (1924-2015), Szpirosz Muszurisz (1907-1965), Krinio Papa, Jorgosz Konsztantinu (1934-) és Szotirisz Musztakasz (1940-2007). A Papaioannou Színházban részt vett a „Lányok, itt a flotta” («Κορίτσια, ο Στόλος») című előadásban, megismerkedett Thanaszisz Vengosz (1926-2011) és Jannisz Fermisz (1921-1999) színészekkel, illetve Tolisz Voszkopulosz (1940-) énekessel és Dukissza Fotara (1941-2010) énekesnővel. Szerepeket kapott a görög kereskedelmi filmgyártás alkotásaiban („Egy bolond, a bolond Vengosz” «Ένας τρελός, τρελός Βέγγος»), politikai téren pedig az Egyesült Demokratikus Baloldal (EDA) színeiben fejtett ki tevékenységet. Antonisz Brilakisz (19241994) parlamenti képviselő és a nagy zeneszerző, Mikisz Theodorakisz (1925-) barátja volt. Önkéntes alapon vállalta a külföldi hírek fordítását a baloldali „Dimokratiki Allagi” („Demokratikus Változás”) című lapnál. A katonai junta 1967-es kitörésekor pályatársai veszélyes baloldali elemnek titulálták, egy kommunista partizán lányának, aki megkapta a korszak híres címkéjét: „EAM-os bolgár” (Εαμοβουλγάρα). (EAM: Nemzeti Felszabadítási Front a II. világháborúban.) Azonnal letartóztatták és egy hónapon keresztül börtönben kínozták, aminek következtében mindörökre megfosztották az anyai örömök lehetőségétől. Csak Nikosz Kranidiotisz (1911-1997) ciprusi nagykövet közbenjárására engedték szabadon, aki az athéni angol nagykövet segítségét kérte az ügyben. A börtönből abban a szörnyű állapotban, amelybe kínzói juttatták, egyenesen a reptérre vitték, majd a következő mondattal felrakták a londoni gépre: „Ne merj többet görög földre lépni!”. Vasziliu Monika így válaszolt: „Amikor újra görög földre lépek, ti börtönben lesztek!” Londonban kezdetét vette színházi, filmművészeti és televíziós karrierje. Együtt dolgozott színházi és televíziós darabokban a ciprusi színésszel, Fedro Sztaszinóval (1930-2012) és az ismert filhellén angol művésznővel, Vanessa Redgrave-vel (1937). Nagy sikere volt a BBC-n a 16 epizódból álló televíziós sorozatnak, amelyet Nikosz Kazantzakisz „Akinek meg kell halnia” című regényéből készítettek, s amelyben Monika alakította Katerinát. A junta miatt a filmsorozat jeleneteit nem Görögországban, hanem Cipruson forgatták.
Édesapja betegsége miatt 1971-ben visszatért Ciprusra, majd halála után, 1972-ben úgy döntött, végleg a szigeten marad. Jobban meg szerette volna ismerni Ciprust, ezért autóval annak szinte minden szegletét felkereste. Az 1969-ben alapított, balközép-szociáldemokrata irányultságú EDEK (Egységes Demokratikus Középpárt Szövetsége) párt munkájában vett részt, folytatván juntaellenes tevékenységét. Bekapcsolódott az újonnan alapított Ciprusi Színházszervezet (ΘΟΚ) munkájába is, amelynek vezetője, a juntista Nikosz Hatziszkosz (1921-1983) továbbra is harmadrangú színészként tekintett rá. Diplomáit továbbra sem ismerték el. Mindezek ellenére olyan jelentős előadásokban kapott szerepet, mint Kambanellisz „Csodák udvara” vagy Mihalisz Pasziardisz (1941-) „Dropi vize” («Το νερόν του Δρόπη») című darabja, illetve Brecht „A kaukázusi krétakör” vagy Shakespeare „Szeget szeggel” című alkotása. Az 1974. július 15-i puccs elleni fegyveres harcban is részt vett a lefkosziai Kaliszperasz-házban, ahol a juntisták első férjével, Mariosz Tempriotisszal (1947-2016) együtt letartóztatták és börtönbe vetették. A török partraszállás utáni időszakban a megszállt területekről menekült lakosság gyermekeit segítette. Sok nehézség árán, de bírósági úton 1978-ban végre elismerték mind színészi, mind pedig rendezői diplomáját, s immáron hivatalosan is az első női rendező lett Cipruson. A színházi szervezetnek 1978-ban búcsút intett, s szabadúszó lett. Egészen 2010ig a Pedagógiai Akadémián is tanított, miután Franciaországban gyermekpszichológiai tanulmányokat folytatott azzal a céllal, hogy ott szerzett ismereteit a színházi gyakorlatban hasznosítsa. Ekkortól nem volt tagja egyetlen pártnak sem, s visszautasított minden olyan díjazást, amely politikai párttól jött. Ahogy fogalmazott, „nem kívánok semmilyen kulturális politikának a túszává válni”. Öt évig minden nyáron egy svédországi egyetemen tanított, egy évadot pedig Írországban oktatott és rendezett. Α lefkosziai Vakok Intézetében és a „Hrisztu Szteliou Ioannou Alapítvány” iskolájában is oktatott. Ő volt az első Cipruson, aki Gyermekszínházat alapított. Egyszerre játszott és rendezett ciprusi és görögországi színházakban, az 1991-1992-es színházi évadban például színre vitte Kosztasz Aszimakopulosz (1936) „Villám az erdőben” («Αστραπή στο δάσος») című vígjátékát az athéni Nemzeti Színház Új Színpadán. A ciprusi televízióval is együttműködött („Dropi vize” - «Το νερόν του Δρόπη», „Az élet szép” - «Η ζωή είναι ωραία», „Épphogy csak” - «Στο παρά πέντε», „A hallgatás nemzedékei” - «Γενιές της σιωπής»). Szerepet vállalt Kosztasz Dimitriu „Α ciprusi Chasampoulis-testvérek” («Τα Χασσαμπούλια της Κύπρου») és „Nikola kalandjai”
ΕΛΛΗΝΙΣΜΟΣ
Έκδοση της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας Εκδότης: Αυτοδιοίκηση Ελλήνων Ουγγαρίας Υπεύθυνος Έκδοσης: Κουκουμτζής Γεώργιος Αρχισυντάκτης : Οικονόμου Ανδρέας Καλλιτεχνική Διεύθυνση: Σέλτνερ Λεβέντε Διεύθυνση Σύνταξης: 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Τηλέφωνα: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Φαξ: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Τυπογραφείο: Copycat Kft. ISSN: 1786-0989 διόρθωση ουγγρ. κειμένου: Δρ. Νικολέττα Μίλιου, Σπύρος Μπ. Αγκάρντι μετάφραση : Βασίλης Στεφόπουλος φωτογραφίες : Μαρία Καραγιώργη
(«Οι περιπέτειες του Νικόλα») című filmjeiben. Édesanyja fiatalsága ismétlődött meg akkor, amikor ő is aktív szerepet vállalt a török megszállás ellen 1975. április 20-án létrejött, „A nők vis�szatérnek” elnevezésű, pártok felett álló mozgalomban, melyben olyan személyiségek is szerepet vállaltak, mint Domnica Lanitu (1914-2011) kiváló sportoló, Melina Merkuri (1920-1994) színésznő és az amerikai Margarita Papandreu (1923-), Andreasz Papandreu görög miniszterelnök felesége. A mozgalomnak számos békemenettel sikerült ráirányítania a nemzetközi közvélemény figyelmét a ciprusi ügyre. Amikor bátyja töltötte be a Ciprusi Köztársaság elnöki tisztségét (1988-1993), mindennemű politikai tevékenységtől távol tartotta magát; nem kívánt semmilyen támadási felületet nyújtani a politikai ellenfeleknek. Első házassága sikertelen volt, míg végül a nála 10 évvel fiatalabb építési vállalkozó, Achileasz oldalán találta meg a boldogságot, akivel 25 évet éltek együtt harmóniában. Házassága még makacsabbá tette, hogy küzdjön a ciprusi nők önrendelkezési jogának elismertetéséért, hiszen környezetében senki nem fogadta el döntését. A színpadon is feszegette a határokat: Lady Chatterley szerepében ő volt a görög színjátszás történetében az első nő, aki meztelenül mutatkozott a színpadon. A Szervezet a Lemeszoszi Színház Fejlesztéséért (ΕΦΑΛ) és Lemeszosz város képviselő-testülete 2010 novemberében emlékrendezvényt szervezett a ciprusi színházművészet első női rendezője és főszereplője tiszteletére, míg 2011 februárjában „Az Év Nője” kitüntetéssel díjazták, amelyet a Madame Figaro olvasóinak szavazatai alapján ítéltek oda. Még abban az évben, április 8-án szervezete feladta a sokéves küzdelmet a rákkal szemben. Temetése közéleti esemény volt. Ravatalozására Lefkoszia (Nicosia) elővárosában, Palluriotiszában, az „Evangelista” templomban került sor Dimitrisz Hrisztofiasz (1946-) köztársasági elnök jelenlétében, míg végső nyughelye az általa leginkább kedvelt város, Lemeszosz lett. A Szent Miklós Temetőben nyugszik. „Nem bánok semmit abból, amit tettem. Azt bánom, amit eddig nem tudtam megtenni, s kérem az Istent, segítsen benne, hogy még megtehessem” – mondta halála előtti utolsó interjújában.
Agárdi B. Szpírosz
ELLINIZMOSZ
Az MGOÖ kiadványa Kiadó: az MGOÖ Testülete Felelős kiadó: Kukumzisz Jorgosz Főszerkesztő: Οikonomou Andreas Grafika: www.aitosz.hu 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Telefon: 06-1-302 7274, 06-1-302 7275 Fax: 06-1-302 7277 e-mail: ellinismos@hotmail.com Nyomda: Copycat Kft. ISSN: 1786-0989 Korrektúra: dr. Miliosz Nikolett, Agárdi B. Szpírosz Fordítás: Sztefopulosz Vaszilisz Fotók: Karajorgis Maria
59
ΑΥΤΟΙ ΠΟΥ ΕΦΥΓΑΝ ΜΟΥΡΑΤΙΔΗΣ ΔΗΜΗTΡΙΟΣ (1930 - 2017) του Κώστα και της Μαρίας Γεννήθηκε στις 15 Μαρτίου 1930 στο χωριό Δάφνη του Νομού Πέλλης από φτωχή αγροτική οικογένεια. Με την κατοχή μικρός ακόμα οργανώνεται στη νεολαιίστικη αντιστασιακή οργάνωση ΕΠΟΝ και στη συνέχεια εντάσσεται στα ένοπλα τμήματα ΕΛΑΣ της περιοχής του. Μετά την Βάρκιζα καταδιώκεται από τα παρακρατικά τρομοκρατικά όργανα και αρχές του 1947 σμίγει στα αντάρτικα τμήματα ΔΣΕ του Καϊμακτσαλάν με καπετάνιο τον ¨Μαύρο¨ (Μίμη Γεωργαλά) και Καλπάκα. Το Νοέμβρη 1948 σε μάχη με τα αντίπαλα κυβερνητικά στρατεύματα – κοντά στην Αριδαία τραυματίζεται βαριά από βλήματα όλμου στην αριστερή ωμοπλάτη και λεκάνη. Του δίνεται πρώτη βοήθεια στο νοσοκομείο (Λουτρά) του Καϊμακτσαλάν, από εκεί μεταφέρεται στην Γιουγκοσλαβία και στη συνέχεια σε νοσοκομείο της Βουδαπέστης όπου του αφαιρούν τα βλήματα. Μετά την ανάρρωση του εγκαθίσταται στο κολλέγιο ελληνοπούλων νεολαίων φοιτητών Παπαρήγας, όπου δραστηριοποιεί ως παιδονόμος. Εν τω μεταξύ φοιτά σε δίχρονη επαγγελματική Βιομηχανική Σχολή και αποκτά το πτυχίο εφαρμοστή. Πιάνει δουλειά στην Εταιρεία Συναρμολόγησης Ιατρικών Εγκαταστάσεων και στη συνέχεια στην Βιομηχανική Επιχείρηση Σωλήνωσης μέχρι την συνταξιοδότηση του. Ήταν μέλος του ΚΚΕ και από το 1951 του Εργατικού Κόμματος Ουγγαρίας. Το 1953 παρακολουθεί 5μηνη κομματική σχολή. Το 1955 παντρεύεται την Μαρία (Albrecht) με την οποία αποκτούν ένα γιό τον Κώστα. Μετά τα γεγονότα του 1956 στις αρχές του 1957 γίνεται ιδρυτικό μέλος της Εργατικής Φρουράς όπου τιμήθηκε με το Αριστείο Κλάδου «Εργατική Φρουρά» και με Αριστείο «Υπηρεσία για την Πατρίδα» (Ηaza Szolgálatáért) του Υπουργείου Δημοσίας Τάξης. Στη δουλειά ήταν πάντα συνεπής και συνειδητός. Διακρίθηκε τέσσερις φορές με το βραβείο «Άριστος Εργαζόμενος» και το «Χρυσό Αριστείο» του Κλάδου. Πέθανε στις 5 Φλεβάρη 2017 στη Βουδαπέστη ΑΙΩΝΙΑ ΤΟΥ Η ΜΝΗΜΗ Γενάρης 2018 Τάκης Χριστοδουλάκης
dr. Kicsukisz Jannisz (Kincses János) (1936-2017) Dr. Kincses János Kicsukisz Jannisz néven született Görögországban, Makrohori faluban, 1936 április 4-én. 1948-ban a görög polgárháború idején kimenekített gyermekként került Magyarországra 12 évesen ( a húgával, Elenivel együtt).
Két évvel később, 1964-ben Budapesten helyezkedett el a Budafoki Baromfiipari Országos Vállalatnál, 1965-ben megnősült és ugyanebben az évben született meg lánya is. 1971-ben a Húsipari Állatorvosi Ellenőrző Szolgálatnál dolgozott élelmiszer higiénikusként, amely később OÉTI (Országos Élelmiszervizsgáló Intézet) néven működött. Dr. Kincses János innen ment nyugdíjba 2004-ben, 68 éves korában osztályvezető szakállatorvosként.
Szorgalmas és igyekvő gyerek lévén gyorsan elsajátította a magyar nyelvet, elvégezte az általános iskolát, majd 18 évesen a jónevű Arany János Gimnáziumban érettségizett le. Egy évet járt szakiskolába, hogy műszerész szakmát tanuljon és hamarabb keresethez jusson, de tanulási vágya arra sarkallta, hogy felsőoktatási intézményben képezze tovább magát.
Megbízható családapa és lelkiismeretes szakember volt, aki igen felelősségteljes beosztását, mint exportra termelő húsipari üzemek minőségellenőre mindig alaposan és kiválóan végezte el.
Felvették az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 1962-ben „summa cum laude” azaz kitűnő eredménnyel végzett és szerzett doktori diplomát.
Büszke volt származására, de hőn szerette befogadó hazáját, Magyarországot is.
Először vidéken kapott csak álláslehetőséget, mint kezdő állatorvos, így került Kaposvárra, ahol megismerkedett későbbe feleségével és hasznos tapasztalatokat szerzett szakmájában.
A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium többször jutalmazta meg kitüntetéssel kiváló munkájáért.
Tizenhárom évig volt özvegyember, mielőtt az elmúlt év október 27-én rövid, de súlyos betegség után elhunyt.
Kincses Anikó Lánya, tanár
60
Κύρου-Μπάκα Χρυσάνθη (1931-2017) Σεβαστή πενθούσα οικογένεια, αγαπητοί συμπατριώτες συμπατρώτισσες φίλοι μας Ούγγροι
αυτό προβληματική».
Σε ηλικία 86 ετών έφυγε από την πρόσκαιρη ζωή η Κύρου Μπάκα Χρυσάνθη καταγόμενη από το χωριό Βαβούρι ένα από τα 16 θρυλικά χωριά της Επαρχίας Φιλιατών Θεσπρωτίας Ηπείρου. Γεννήθηκε στις 17 Δεκεμβρίου 1931. Στους πρόποδες της Μουργκάνας είναι χτισμένο το χωριό, το τοπίο είναι μαγευτικό όπως και όλων των γύρω χωριών. «Παρ΄όλη όμως την ομορφιά του τοπίου η πραγματικότητα είναι σκληρή. Ο τόπoς είναι φτωχός, άγονος κλειστός ολόγυρα από βουνά. Κυρίαρχο στοιχείο η πέτρα. Η επιβίωση πάνω σε
Πατέρας της ο Μπάκας Γιώργος μητέρα της η Μπάκα Ευγενία, αδέρφια της ο Γρηγόρης και η Ευγενία. όπως λέει ο ιστορικός συγγραφέας Σπύρος Χαρακόπουλος στο βιβλίο του «Ιστορικό οδοιπορικό του χωριού Λιά Θεσπρωτίας». Το άγονο έδαφος δεν βοηθούσε για μια καλύτερη ζωή και μόνο η μεγάλη προσπάθεια και το πείσμα των καλλιεργητών έδινε λίγους καρπούς. Η κυριότερη όμως πηγή εισοδήματος για τις οικογένειες του χωριού προέρχεται πάντα από τους ξενιτεμένους. Από πολύ νωρίς δεν ξέρουμε πως και πότε η ανάγκη ώθησε τους κατοίκους να ασκήσουν το επάγγελμα του τεχνίτη ταξιδευτή, Ετσι δημιουργήθηκε ένας ταξιδεύων βιοτεχνισμός καλατζήδες, χτίστες, βαρελάδες, τσαγκαράδες κ.α που κατέκλυσε σιγά - σιγά όλη την ελληνική επικράτεια, Οι τεχνίτες αυτοί ξεκινούσαν πάντοτε την Ανοιξη σε ομάδες ανά 4-5 άτομα και επέστρεφαν τον Οκτώβριο. Άλλες ομάδες που δούλευαν πιο μακριά έκαναν 2 με 3 χρόνια να γυρίσουν. Ο δρόμος του μαρτυρίου άρχιζε από την Ηπειρο. Τέλος και έχοντας στην πλάτη τους το βαρύ ταξιδιωτικό σάκο με τα εργαλεία τους διέσχιζαν όλη την Ελλάδα. Η δουλειά τους ήταν σκληρή, βρώμικη και απάνθρωπη. «Τέτοια εργασία έκανε και ο πατέρας της Χρυσάνθης πολλά χρόνια τους έλειπε. Η μάνα της για να θρέψει τα τρία παιδιά της πραγματική ηρωϊδα σαν τις μανάδες της Ηπείρου ραχοκοκαλιά αυτής της πονεμένης γης ίσιες με τους άνδρες στην πάλη της ζωής είναι μανάδες στοργικές που μοχθούν ολημερίς με την πέτρινη μοίρα τους μ καλλιεργώντας την στέρφα γη, στύβουν θαρρείς στα δύο τους χέρια το λιγοστό χώμα και το ποτίζουν με ιδρώτα για να το κάνουν να καρπίσει». Η Χρυσάνθη τα πρώτα 17 χρόνια τα πέρασε στο λατρευτό χωριό το Βαβούρι, Βοηθούσε σε όλες τις δουλειές την αγαπημένη μάνα. Τελείωσε τις πρώτες έξι τάξεις του Δημοτικού Σχολείου. Στην περίοδο του εμφυλίου πολέμου που στην περιοχή τα Μουργκάνας ξεκίνησε το Νοέμβριο του 1947 συγκεκριμένα στις 26 Νοεμβρίου. Το επιτελείο του ΔΣΕ υλοποίησε ένα πολύ σημαντικό στρατηγικό στόχο εγκαταστώντας μια μόνιμη βάση στο άγριο ορεινό συγκρότημα της Μουργκάνας κατά μήκος των συνόρων της Αλβανίας. Οι κάτοικοι βοήθησαν τους αντάρτες στη οχύρωση όλης της περιοχής κατασκευαστήκανε συνολικά 2.500 μικρά και μεγάλα οχυρωματικά έργα που κατάντησαν την Μουργκάνα πραγματικό άπαρτο κάστρο όπως το ονόμαζαν και οι ίδιοι οι αντάρτες. Οργανωθήκανε πολλά συνεργεία βοηθητικών υπηρεσιών που εργάζονταν μέρα-νύχτα για να καλύψουν τις ανάγκες των ανταρτών. Στη μάχη της Μουργκάνας ο ΔΣΕ είχε μεγάλες νίκες ματαίωσε τις επιχειρήσεις «ΠΕΡΓΑΜΟΣ» και «ΙΕΡΑΞ» του εθνικού στρατού στα υψώματα Στάροδα,
Τάβερα, Τσιροβέτσι, Σκυτάρι, στο χωριό Πόβλα. είχε σημαντικές νίκες. Στις 17 Σεπτεμβρίου 1948 ο εθνικός στρατός κατέλαβε το ύψωμα 1806, οι άντρες με έναν παράτολμο ελιγμό περνώντας τον ποταμό Καλαμά με αλώβητες δυνάμεις φτάσανε στα Ζαγόρια και συνέχισαν τον αγώνα τους σε νέα μέτωπα. Για να σωθούν από τους βομβαρδισμούς και τις μπόρες του πολέμου πολλοί κάτοικοι των χωριών μαζί και η Χρυσάνθη με την μητέρα της με τον αδελφό της Γρηγόρη 14 ετών και την μικρή αδελφούλα της την Ευγενία τριών ετών περάσανε στην Αλβανία με συνοδεία ανταρτών πρώτα στο χωριό Αγιο Ανδρέα της περιοχής Δελβίνου αργότερα με φορτηγά αυτοκίνητα τους μετέφεραν στο Δελβίνο μετά εγκατασταθήκανε στις παλιές ιταλικές κατοικίες στους Αγίους Σαράντα ενώ μέσω Δυρραχίου φτάνουν στην Σκόδρα, από εκεί θα ξαναπάνε στο λιμάνι του Δυρραχίου όπου επιβιβάζονται σε ένα τεράστιο φορτηγό πολωνικό πλοίο, το οποίο διέπλευσε όλη την Δυτική Μεσόγειο και την τέταρτη ημέρα πέρασε τα στενά του Γιβραλτάρ, μετά βγήκε στον Ατλαντικό Ωκεανό, έστριψε Βορρά, πέρασε τα στενά της Μάγχης βγήκε στην Βαλτική Θάλασσα κατευθύνθηκε προς Πολωνία και αγκυροβόλησε στο λιμάνι Γκτάνσκ. Μετά από ξεκούραση και περιποίηση με τρένο διέσχισαν την Πολωνία, Τσεχοσλοβακία και την Τρίτη ημέρα φτάσανε στην Ουγγαρία, την Βουδαπέστη. H Χρυσάνθη στην Ουγγαρία πρώτα έμεινε στο Χέβις αργότερα στο Χάιντουχαντχάζα βοηθούσε στην περιποίηση των τραυματισμένων ανταρτών. Εδώ γνωρίσθηκε και αργότερα παντρεύτηκε με τον τραυματία μαχητή του ενδόξου Δημοκρατικού Στρατού Αναστάσιο Κύρου. Από τον γάμο του αποχτήσανε δύο αγόρια τον Ηλία και τον Δημήτρη, οι οποίοι παντρευτήκανε με τη Μαρία και Σουζάνα χαρίζοντας της δύο υπέροχα εγγόνια τον Αριστοτέλη και την Αλεξάνδρα. Η Χρυσάνθη μαζί με την μητέρα της και τα αδέρφια της αρκετό καιρό έμεινε στο Ντόχανυγκιαρ, έζησε όλες τις χαρές όπως και οι άλλοι συμπατριώτες της. όλη την ζωή της δούλεψε στοω Συνεταιρισμό Χαλιβουργίας Βουδαπέστης από εδώ βγήκε και σύνταξη. Για την καλή της, εργασία δύο φορές τιμήθηκε με το βραβείο του Αριστου διακεκριμένου Εργαζομένου. Ηταν καλός άνθρωπος, μετρημένη, εργατικιά , χαμογελαστή αν και πέρασε από πολλές αρρώστιες, αρωγός σε ότι καλό μπορούσε να προσφέρει. Αφιέρωσε την ζωή της στην οικογένεια της, λάτρευε τα παιδιά της, τις νύφες της και τα εγγονάκια της,μεγάλη ήταν η αγάπη για την πατρίδα της την Ηπειρο και το χωριό της Βαβούρι. Επιτρέψτε μου εκ μέρους της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων Ουγγαρίας και Βουδαπέστης εκ μέρους της Κοινότητας μας και της οικογένειας μας να εκφράσουμε τα ειλικρινά συλλυπητήρια μας στην πενθούσα οικογένεια και σε όλους τους συγγενείς τους. Μαζί μας την αποχαιρετούν με μεγάλη θλίψη και τα παιδιά της. Ηλίας και Δημήτρης οι νύφες της Μαριάν και Σουζάνα τα εγγόνια της Αριστοτέλης και Αλεξάνδρα, αδελφές της και οι οικογένειες τους της Αθηνάς από την Ελλάδα και της Χρυσούλας από τα Σκόπια. Η οικογένεια Αβραμίδη, οι χωριανοί της από το Βαβούρι και οι γνωστοί της από τα γύρω χωριά που μαζί της κάνανε το μεγάλο και δύσκολο ταξίδι από την Μουργκάνα στην Βουδαπέστη Αιωνία η μνήμη της Βουδαπέστη, 7 Ιουλίου 2017 Θεόδωρος Σκεύης Επίτιμος Πρόεδρος ΑΕΟΥ
61
Εξόδιος Ακολουθία Πρωτοπρεσβυτέρου Iωσήφ Kalota Την Παρασκευή 26 Iανουαρίου 2018. ο Σεβασμιώτατος Μητροπολίτης Αυστρίας,Εξαρχος Ουγγαρίας καί Μεσευρώπης κ. Αρσένιος προέστη της Θείας Λειτουργίας στoν Ιερό Ναό Αγίου Δημητρίου και Αγίων Κωνσταντίνου και Ελένης Beloiannisz στην Ουγγαρία, καθώς και της εξοδίου Ακολουθίας του εκλιπόντος Πρωτοπρεσβυτέρου και Αρχιερατικού Επιτρόπου του Οικουμενικου Θρόνου στην Ουγγαρία Ιωσήφ Kalota, πλαισιούμενος από πολλούς Κληρικούς της Ιεράς μας Μητροπόλεως με την παρουσία πολιτικών αρχών και τοπικών αρχόντων, αλλά και πλήθους πιστών διαφορετικών ομολογιών, αφου ο εκλιπών υπήρξε ακούραστος σκαπανεύς της Οικουμενικής Κίνησης. Στον επικήδειο λόγο του ο Σεβασμιώτατος Ποιμενάρχης μας, εξήρε τον ιεροπρεπή βίο του, την πολυσήμαντη δράση του στο πλαίσιο του Οικουμενικού διαλόγου καθώς και το πολυδιάστατο κοινωνικό του έργο με αγωνία εκκλησιαστική γενόμενος „επιστολή Χριστού αναγιγνωσκομένη υφ᾽ απάντων των ανθρώπων“. Ἐκφράζοντας την ευγνωμοσύνη της Μητρός Εκκλησίας στο πρόσωπό του, παρεκάλεσε τους καθόλου πιστούς να προσευχηθούν υπέρ αναπαύσεως της ψυχής του κεκοιμημένου Κληρικού, ίνα λάβει κατά τον θείο Παύλο τον στέφανον της δικαιοσύνης. Η τελευταία του κατοικία βρίσκεται στον αυλείο χώρο του ως άνω Ιερού Ναού.
62
 63
Csillaghegyi kolbásztöltő verseny Február 10-én a Csillaghegyi Polgári Kör szervezésében zajlott a főváros III. kerületében a hagyományos kolbásztöltő verseny, amelyre idén a városrész nemzetiségei is meghívást kaptak. Nagyon népszerű volt az Óbuda-Békásmegyeri Görög Nemzetiségi Önkormányzat standja, ahol Papavasziliu Hrisztosznak köszönhetően görög recept szerint készült sült kolbászt kóstolhattak meg a vendégek. A standon tiszteletét tette mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki a zsűri tagja is volt egyben.
64