A legutolsó kívánság Az aranyhal egész nap keményen dolgozott, és estére úgy elfáradt, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Na jó, ez talán túlzás. Nyilván emlékezett rá, hogy lány, pontosabban asszony, sőt, ami azt illeti, már anyuka, ezért azt hiszem, jobb, ha elölről kezdjük a mesét. Tehát, az aranyhal estére úgy elfáradt, hogy azt sem tudta, hol lakik. Sokáig bolyongott a végestelen kékségben, míg végre hazatalált. Az egész napos munka és lótás-futás után semmire nem vágyott, csak egy jó forró fürdőre. De ekkor fékevesztett halraj rontott rá: száz kicsi aranyhal gyermeke tolongott körülötte. – De jó, hogy hazajöttél, mami! – kiabálták izgatottan a kis halak. – Tényleg jó – felelte az aranyhal anyuka, és uszonyával átölelte apró halacskáit. – Végre mehetünk a játékboltba! – trillázta a kishalak lelkes kórusa. – Jaj, gyerekek, ma biztos, hogy nem megyünk, majd holnap! – De mami, megígérted! – zsibongtak a kishalak. – Ha megígértem – sóhajtott az aranyhal anyuka –, akkor megyünk.
MACSINKA ZSOLT rajzai
12
