SZITAKÖTŐ 2021-53 [tavasz]

Page 22

Három kívánság Pedig milyen kitartóan várakoztam, milyen türelmesen ücsörögtem ott a tó partján, mire észrevettem arany csillogását a víztükör alatt. És micsoda páratlan sebességgel, de komolyan, a Supermannél is gyorsabban vetődtem oda, és kaptam el. És hiába ficánkolt tenyeremben apró testéhez képest meglepő erővel, el nem engedtem volna a világ minden kincséért sem, nem, amíg nem teljesíti három kívánságomat. Mert az aranyhalak ezt teszik, ez köztudott, hármat lehet kívánni tőlük, és ők mindhármat teljesítik. De ez itt, az én aranyhalam, akiért olyan nagyon megküzdöttem, csak vonaglott és csapdosott, pedig már torkom szakadtából üvöltöztem a három kívánságot. Hogy tudni akarok repülni, mindig ötöst akarok matekból, és varázsló akarok lenni, mert akkor teljesíthetem magamnak, amit csak kigondolok. De a hal továbbra is tátogott, a szemében nem láttam mást, csak félelmet, vagy talán még azt sem, inkább valami buta ürességet. Rettenetesen csalódott voltam, és dühömben már-már kihajítottam a szárazfölre, hadd szenvedjen. Ám ekkor megszólalt. Halkan, alig kivehetően, de egyértelműen emberi szavakkal súgta: – Dobj vissza, kérlek…

20


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.