Ditroi Hirlap

Page 1

Szerveződik a ditrói turizmus – mi is beleszólhatunk

- beszélgetés Csibi Szidóniával, a Turisztikai Információs Iroda munkatársával A turisztikai iroda megnyitásának híre eljuthatott már a ditróiakhoz, ha nem máshogy, a falunapi program által. De hogy pontosabban értsük, miről is van szó, összefoglalnád röviden, miben áll a projekt? Ezen projekt a turizmus fellendülését hivatott előmozdítani a faluban. Nevezhetnénk koordinációs központnak is, hiszen azt szeretnénk, ha az ide látogató turista minden szükséges információt és segítséget megkapna az itt tartózkodására vonatkozóan. Segítünk a szálláshely kiválasztásában, a programok megszervezésében, sőt lehetősége nyílik ajándékok vásárlására is az irodában, természetesen ezek mind olyan termékek, melyek vagy itt készültek kézművesek keze által, vagy helyi nevezetességeket ábrázolnak, de semmiképp nem szeretnénk kínai bóvlit árusítani. A legfontosabb célunk, hogy minél több turista látogasson Ditróba, itt töltsön el pár napot, itt költse el a pénzét. A helyi tévében is olvashatjuk, hogy ötleteket, illetve partnereket kerestek a megvalósításhoz. Kik jelentkezzenek? Jöttek már megkeresések? Igen, szeretnénk minél több embert mozgósítani a faluban. Történtek már megkeresések, de az én benyomásom, hogy még egy kicsit az emberek tartózkodóak, amit meg is lehet érteni, hiszen egy nagyon új dologról van szó. És mint általában minden újat, fenntartással fogadnak. Az irodának első lépése kell, hogy legyen a szolgáltatások kialakítása, amikkel ide lehet csalogatni a turistákat. Ezeknek a feltérképezése zajlik jelen pillanatban. Ezért várjuk mindazok jelentkezését, akik különféle szolgáltatásokat nyújtanának az ide látogatóknak, gondolok itt a szekerezésre, télen szánozásra, lovaglásra, horgászásra, állatsimogatásra, a gazdálkodásba való betekintésre, különféle kézműves foglalkozásokra (asztalosság, kovácsolás, szövés, fonás, varrás), sőt a szépségápolási szolgáltatásokra (masszázs, manikűr, pedikűr, fodrász). Kik lesznek a célcsoport, milyen fórumokon fog zajlani Ditró népszerűsítése? Honnan vártok majd elsősorban vendégeket (külföld, belföld)? Minden korosztályt szeretnénk megcélozni, szeretnénk külön programcsomagokat ajánlani diákoknak, időseknek egyaránt, és nem csak csoportos kirándulókat szeretnénk fogadni, hanem családokat, egyedülállókat is. A népszerűsítés elsősorban a világhálón kell, hogy történjen, hiszen itt tudunk eljutni a legtöbb emberhez, ezen kívül reklámfüzetek, szórólapok is készülnek. Miután megtörténik a feltérképezés, készül egy honlap is, ahol elérhetőek lesznek a szolgáltatások, szálláshelyek, a turistáknak lehetőségük lesz online leszervezni a teljes itt töltött időszakot. Elsősorban mit szeretnétek a faluból megmutatni, mit találsz erre érdemesnek? Mi jelentheti a vonzó Ditró-imázst?

Elsősorban a kulturális örökségeinket kell, hogy megmutassuk, van két gyönyörű templomunk, amire biztosan kíváncsiak az emberek, nem beszélve a falu épített örökségéről, amely szintén a falu értékét képezi. Valamint nem feledkezhetünk meg a természeti adottságainkról sem, amely szintén értéket képvisel: vannak túraútvonalak, van erdei tanösvényünk, van forrásunk, kempingező helyeink. Meggyőződésem, hogy a falut teljes egészében kell megmutatni: úgy az épületeket, mint a természetet, az itt élő embereket, a szokásainkat, hagyományainkat. Hiszen csak ezek összessége adhatja meg Ditrónak azt a bizonyos vonzó imázst. Mit gondolsz, a falu égető társadalmi és gazdasági problémái, mint az erdőirtás, a szemetelés, a rossz utak, munkanélküliség hogyan befolyásolják a falu vonzerejét a vendégek szemében? Lehet a turizmus elindulása pozitív hatással ezek megoldására? Mindenképpen. Igaz, egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy ebből fognak megélni az itt élő emberek, de egy kis kiegészítő jövedelmet hoz. Akár ha szolgáltatást nyújtanak, akár ha termékeiket adják el. Hiszen az iroda ebben is szeretne segítséget nyújtani, a helyi termékek népszerűsítésében. És ha az embereknek érdekük fűződik hozzá, jobban vigyáznak az őket körülvevő környezetre. Az erdőirtás sajnos egy nagyon komoly probléma, melyet fontos lenne legalább mérsékelni. Végezetül: mikor és hol lehet téged megtalálni, kérésekkel, ötletekkel keresni; illetve az ajánlatoknak, lehetőségeknek hol nézhetnek utána az érdeklődők? Engem hétköznapokon általában az irodában meg lehet találni, igaz még sokat vagyok terepen, járom a falut, de ha látnak az utcán, nyugodtan megállíthatnak, vagy telefonon is érdeklődhetnek, akár e-mailben is megkereshetnek. Az ajánlatok, lehetőségek majd a fent említett honlapon lesznek elérhetőek, de ha addig is bárki szeretne eltölteni pár napot Ditróban, a Turisztikai Irodában vagy telefonon állunk rendelkezésükre. Engem elérhetnek a 0754072847–es telefonszámon vagy a turinfoditro@gmail. com e-mail címen. Kérdezett:K.Zs.


Gyászbeszéd Balázs József temetésén

A

Ditróban július 31-én történt gyilkosságról valószínűleg minden falubeli hallott. Jelenleg is folyik a találgatás, a kibeszélés; nehezen hisszük, hogy ez nálunk történt. Az újságnak is kötelessége foglalkozni az esettel, minden nehézség ellenére. Azt az utat választottuk, hogy a Balázs József temetésén elhangzott prédikációt közöljük. A plébános úr 2014. augusztus 4-én elhangzott temetési beszéde ugyanis fájdalmasan, de helyesen mutat rá arra, hogy nem szabad Balázs József halálát egyedi esetként kezelni, és elgondolkodtat azon, mit tehetünk mi, ditrói emberek. Isten nyugtassa Balázs Józsefet, részvétünk a gyászoló családnak! (szerk.) Kedves Gyászoló Család, Szeretett jó, temetésre összegyűlt Testvéreim! A temetés és a gyász normális esetben is fájdalmat okoz az embernek. Ez a fájdalom és ez a szomorúság különösen fokozódik akkor, amikor egy meggyilkolt embert temettünk. Sajnos a 64 éves Balázs József testvérünk, amint tudjuk, gyilkosság áldozata lett. Meggyilkolták brutális módon a fatolvajok, akik évtizedek óta garázdálkodnak a határban, s bár név szerint ismerjük őket, senki nem tett mostanig komoly lépéseket annak érdekében, hogy a sorozatos rablásokat leállítsa. Balázs József emiatt halt meg, és mi ezért jöttünk ma temetésre. Drága halottunkat sajnos ma azért temetjük, mert azok, akiknek hivatali kötelességük lett volna kibogozni az első falopást, és meg kellett volna állítani a törvény erejével a garázdálkodást, nem tették kötelességüket. Sajnos holnap, holnapután engem is, téged is ilyen tragikus körülmények között üthetnek le, ha ezt tovább nézzük, tűrjük, s a rablókat garázdálkodni hagyjuk. Nagyon benne vagyok a témában én is, mivel az elmúlt öt esztendő alatt, amióta Ditróban szolgálok, az egyház erdejéből is sokat loptak. Az elmúlt télen több, mint hatvan lopott fa csutakját találtuk a Paplaposán. Kezdetben nem tudtam, hogyan reagáljam le, majd úgy döntöttem, jelentést teszek a rendőrségre. Többször is jelentést tettem, a tettesek soha nem kerültek elő. Pedig a községben mindenki tudja, kik azok, akik garázdálkodnak. Az emberek azt is pontosan tudják, a lopott

fát kik vásárolják fel a rablóktól. Ma már rablógyilkosoknak is nevezhetjük őket. Rajta kell őket fogni, mondotta a rendőr. Balázs József rajtafogta őket, meg is fizetett érte! A rablókat a hatalom emberei, a rendőrség kell, hogy megállítsa, különben még lehetnek áldozatok. Sajnos a fenyegetőzéseket előre lehetett hallani. Azzal próbálták ijeszteni az embereket, ha valaki feljelenti őket, felgyújtják a házát, vagy levágják a fejét és a helyszínen elégetik a tanúkat. Na, ez egymagában is elegendő ok lett volna, hogy az ügyészség letartóztassa őket. De mégsem tette meg. Kérdezhetjük: miért? A falu szája azt beszéli: azért mert ez egy hatalmas részvénytársaság. Sajnos azt kell mondanom, hogy ebbe a részvénytársaságba mi is beletartozunk, ha hallgatunk, ha félünk, ha a fejünket a homokba dugjuk. Elősegítettük a falopást, amikor láttuk éjszaka hazarobogni a rablókat a megrakott szekérrel, a lopott fával, és másnap vagy aznap nem jelentettük a rendőrségen. Sajnos minden éjjel meg lehetett volna fogni két-három olyan járművet, amellyel a mi saját fánkat lopták. Mit keres az erdőben éjnek idején lovas szekérrel bárki is? Aki becsületes, nappal hordja a fát, a maga erdejéből, nem a máséból. De fényes nappal is lopták az erdőt, annyira nem őrizték a határt! Nincsenek Ditróban felelős vezetők? Kell választani! Vannak-e felelős polgárok? Lehet ezt tűrni 24 éven át? Valljuk be őszintén, itt mindannyian hibáztunk! A felolvasott evangéliumi szakaszt azért választottam, mert abban arról van szó, hogy Jézusnak két tragédiát is jelentenek. Az egyikben a római helytartó, Pilátus, hatalmával visszaélve negyven galileai férfit mészároltatott le a Templom udvarán, áldozatbemutatás közben. Ezért mondják Jézusnak: „vérüket Pilátus az áldozatuk vérével vegyítette”. Jézus azt válaszolja: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan”. Vagyis Jézus azt mondja, meg kell változtatnunk magatartásunkat, mert ha nem – könnyű belátni – egy legközelebbi rablás alkalmával minket is agyonvernek…, mert a rabló-gyilkosok ma is szabadon járnak. Hogyan történjen ez? Rövidtávon: összefogással. Ne hagyjuk, hogy meglopjanak. Jelentsünk minden 2

falopást a rendőrségen és a polgármesterségen is. E két hivatalnak kötelessége a rendfenntartás. Bizony, ki kell lépnünk ilyenkor a névtelenségből, és ki kell állnunk az igazság mellett. Az nem beszéd, hogy „az én szavam ne legyen”! Ha igazat mondasz, ne szégyellj színt vallani. Ha pedig nem vagy meggyőződve valamiről, hallgass! Az igazságról tanúságot tenni, annyi, mint Krisztust megvallani. Az igazságot letagadni pedig annyi, mint Krisztust megtagadni. Jézus azt mondja: „aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt”. Hosszútávon: megtéréssel. Jézus azt mondja, „mondom nektek: ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Istenhez kell térnünk. Az istentelen élet a legvégén idevezet. A lopás és a gyilkosság azt az Istent sérti, akit nem tisztelünk, vagy akiben nem hiszünk. Egy közösség akkor tud megszabadulni az efféle emberektől, ha tagjai kivétel nélkül Istenhez térnek; ha vasárnap szentmisére járnak; ha a gyakori szentgyónásban és bűnbánatban lemossák lelküket, megfékezik ösztöneiket, megszelídítik vad természetüket. A megtérésre állandóan szükségünk van: mindennap Istenhez kell térnünk! Tömeges megtérés nélkül tömegesen fognak majd visszatérni az istentelenség tettei: „A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás” (Mt 15,19). A gondolatok pedig tettekké nőnek, ha nem hagyunk fel velük. A gyilkosnak pedig meg kell bocsátani. Isten megjelölte Káin homlokát, hogy senki ne állhasson rajta bosszút. Az igazságszolgáltatásnak meg vannak a maga szervei, melyeknek gondoskodniuk kell a gyilkosok további sorsáról. Keresztény ember bosszúra nem gondolhat, mert az egy újabb bűn, melyet szintén megbüntetnek. A mi számunkra Jézus ad eligazítást, aki a gyilkosaiért imádkozott, s a jobb latornak megbocsátott. „Ne féljetek az emberek bűnétől, testvéreim, bűnében is szeressétek az embert. (...) Mert e földön senki sem lehet bírája egy bűnösnek, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló” (Dosztojevszkíj). Baróti László-Sándor, plébános


A

Érettségi kicsiben és nagyban

z előző hónapban egy átfogóbb összefoglalót írtunk az idei minden folyosón felügyelő tanárok voltak, az osztálytermekérettségiről, beszélve országos, Hargita megyei és ditrói ben pedig felügyelő és a kamera. Szerintem ezek az eljárások eredményekről egyaránt. Kíváncsiak voltunk a fiatalok véleméeléggé feleslegesek, mert aki ki akarja ezeket játszani az szenyére is az érettségi kapcsán, ezért ditrói, most már leérettségizett rintem úgyis megcsinálja. De figyelembe sem vettem őket.” fiatalokkal beszéltünk, akik Gyergyóban vagy Ditróban végeztek. “Szerintem teljesen fölösleges ez a “felhajtás”. Először is Hogyan vélekedsz az idei érettségiről? Mennyire volt rendőr volt az iskolában, megnézte a személyi igazolványt, nehéz, így utólag? majd pedig felengedtek egy terembe, ahol letehettük cso„Így most, hogy már lejárt, nem tűnik annyira nemagjainkat, és kaptunk egy zacskót meg egy címkét. Ebbe héznek, de azért könnyűnek sem mondanám. Szebeleraktuk a dolgainkat, és a címkére ráírtuk, hogy mi van rintem úgy összességében nem volt nehéz, benne. A terembe csak azonos színű, kék írószert csak a román volt egy kicsit húzósabb.” vihettünk be, na meg a személyi igazolványt. „Az igazat megvallva sokkal kön�Azon változtatnék, hogy ne stresszeljenek nyebbre számítottam, mert a próbamindenkit az ilyen rendőrökkel meg azérettségi viszonylag könnyű volt.” zal, hogy majdnem minden miatt képe„A román érettségi lehetett volna sek lettek volna anulálni a dolgozatot… könnyebb. Mindenki, akit kérdezSzerintem ez mind mind fölösleges.” tem, epikát tanult, és lírát kaptunk. Mennyire foglalta le az idődet az Ebből a szempontból nehéz volt, és érettségire való készülés? Körülbeaz első tétel is nehéz szöveg volt.” lül mennyit tanultál? Melyik tantárgyra készültél “Az igazat megvallva elég sok legtöbbet, vagy fogalmazzak úgy, időt töltöttem a tanulással, már melyiktől féltél a legjobban? év elejétől minimum egy órát ta„Én a romántól féltem a legjobban, nultam, de az utóbbi hónapban de végül jól sikerült, mondjuk senki fél napokat is, mert tudtam, hogy nem számított rá, hogy verset kapunk nem lesz könnyű, ami ránk vár.” idén is, ahogy én sem, de végül jó lett.” “Hát én nagyon nem készül„Én legjobban a biológiától féltem, tem, csak matekből oldottam év közhiszen ebben a tantárgyban vannak szeben gyakorlatokat, és a többiből az rintem a legbonyolultabb dolgok, de végül utolsó egy hónap alatt készültem fel.” jobb lett, mint gondoltam, mert nem számí„Év közben is tanultam, habár leginkább a tottam átmenő jegyre, de szerencsémre 7.60 lett.” ballagás utáni hónapban fogtam neki tanulni. MinMi a véleményed a fokozott biztonsági intézkedésekden napra beosztottam valamit. Év közben 3 órát tanultam kel, szabályozásokkal kapcsolatban? Hasznosak? Lehetnek naponta körülbelül, és a júniusi hónapban kb 4-5 órát naponta.” zavaróak esetleg? “Úgy átlagosan, főleg az utóbbi időben, a napi 4-5, vagy „Szerintem ezek az eljárások eléggé fölöslege- akár 6 óra tanulás is benne volt a programomban. Hát, nasek, mert aki ki akarja ezeket játszani, az szerin- gyon másról nem is szólt az az időszak, de ez természetes.” tem úgyis megcsinálja. De számomra nem volt Lehetetlen tehát nincs, csak kevés tanulás vagy kevés szorgalom, amúgy nyomasztó, figyelembe sem vettem őket.” úgy gondolom. És ez a véleményem a fiatalokkal való rövid beszél„Az viszont nyomasztó volt, hogy szinte bármi mi- getés során még jobban megerősödött. Biztató, hogy az érettségiatt képesek lettek volna anulálni a dolgozatot, min- re való készülés mellett a továbbtanuláson is gondolkodtak, és csak den, bármi amit elrontottunk, hibáztunk, jel volt.” egy olyan fiatal van a megkérdezettek között, aki nem tudta abban „Én az érettségire úgy tekintettem, mint egy sima felmérő- a pillanatban, hogy fog-e felvételizni vagy sem valamilyen felsőokre, a kamerák már nem voltak újak, mert a próbaérettségin is tatási intézménybe. Ez pozitívum, ugyanis az utóbbi évek érettsétalálkoztunk velük, viszont az egyetlen negatívum talán az volt, gijének nagy hátulütője, hogy az érettségiláz miatt sokan nem is hogy a legkisebb hiba miatt is újraíratták, amit addig írtunk. gondolkodnak azon, hová mennének tovább, mert nem akarnak Ha bármin változtatni lehetne, ezen változtatnék, hogy ne néz- előre inni a medve bőrére, csak majd ha tényleg sikerült az érettzenek minden hibát jelnek, s ne kelljen újraírni, amit addig ír- ségi. Az érettségi és a felvételi közötti 1-2 hétben sebesen átlapotunk, mert ez a legnyomasztóbb érzés, és teljesen összezavar.” zott egyetemi kalauzok egyes lapjaira való rábökés termeli a jövő„Úgy gondolom, abból a szempontból per- ben a legtöbb “otthagyott” egyetemet és csalódott exegyetemistát. sze hasznos ez az egész, hogy az eredméKöszönöm a válaszokat Hompoth Kingának, Kiss Mónikának, nyek tisztán a tanulók képességét mutatják”. Oroszi Benjamin-Jánosnak és a többieknek, gratulálok az érettségiÍrd le, kérlek, hogyan is zajlik az érettségi, még a konkrét hez és kívánok kitartást a jövőben, hogy a kitűzött céljaikat elérjék! dolgozatírást megelőző vagy azon kívüli része? „Az iskolát rendőrök őrizték a vizsga alatt, azon kívül pedig 3 Balázs Brigitta


Önellátó cserkésztábor a Lokon – Július 29–31.

M

ikor megfogalmazódott bennünk az idei tábor gondolata, elhatároztuk, hogy ebben az évben nehezebb feladat elé állítjuk majd cserkészeinket. Szemben az utóbbi évek trendjével egy olyan tábort terveztünk, ahol cserkészeink minél jobban önellátásra törekednek, és ez által olyan gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert – például a főzés területén –, amiket ma máshol nehéz lenne elsajátítaniuk. Ennek megfelelően idén nem is kerestünk táborunknak keretmesét, maradtunk annál, amiben a legjobbak vagyunk: cserkészet. Június 29-én reggel hat órakor indult a csapat Ditró központjából, hogy másfél óra dalos gyaloglás után megérkezzenek a tábor helyszínére, ahol az előtáboros csapat már gondosan előkészítette a terepet érkezésükre. Táborvezetőnk, Balázs Brigitta irányítása alatt zászlófelvonás és reggeli után a sátrak felhúzása következett, melyet az újraosztott őrsök maguk oldottak meg. Mire az összes sátor megfelelően állott, és körül lett árkolva, eljött az ideje, hogy minden őrs nekifogjon saját ebédje elkészítésének. A menü mindenhol ugyanaz volt, de a hasonló receptek és folyamatok végén mégis frappánsan különböző étkek kerültek terítékre. És ha a feladatba – pityókába? – bele is tört valakinek a bicskája, akkor sem maradt senki éhen, hiszen a szomszédok mindig szívesen adtak a maradékból. Megtapasztaltuk azt is, hogy mindenki jobb étvággyal eszi, amit maga készített, és évek óta először fordult elő,

hogy az ételben senki nem válogatott. Az ebédet és mosogatást követően ismét túracipőt húztunk, ezúttal az éves Szent Anna búcsút látogattuk meg, mely szerencsés módon ismét egybeesett táborunk programjával. Fáradtságunk jutalmaként nem csak a lelki megerősítés szolgált, de azok, akik a mise alatt megéheztek, a helyszínen osztott gulyásból is pótolhatták energiáikat. Az esti program hagyományosan alakult, őrsi idő és mosakodás után mind a tábortűz köré gyűltünk – melyet szintén valamelyik őrs épített. Tábortüzünk témája a hit volt, ennek jegyében minden őrs bibliai jeleneteket adhatott elő. Zászlólevonás után a tábor aludni tért, álmunkra azok a szülők vigyáztak, akik vállalták az éjszakai őrök fárasztó munkáját. A következő napok is hasonló programok szerint alakultak, melyek során a gyerekek elsajátíthatták a haza- és embertárs-szeretet szellemét. E témákban Köllő Zsófia és Mezei Lehel cserkészvezetők előadásai segítettek elmélyíteni cserkészeink ismereteit. Forgószínpad, délutáni előadások, rovásírásos levél, tábori építmények készítése, zászlóvarrás, főzés, játék – ezen programok mellett még arra is kellett időt szakítaniuk, hogy a harmadik napon óhatatlanul elkövetkező próbákra tanuljanak. Egy cserkésznek, persze, mindez meg se kottyan. Hajnali négy órakor szólt az ébresztő az utolsó napon, és alig, hogy egy kis vizet loccsintottak magukra, ifjú cserkészeink már vehették 4

is útjukat az erdő felé, ahol a cserkészpróba állomásai vártak rájuk: cserkésztörvények, cserkész- és magyarságtörténelem, elsősegély, gyógynövénytan, tűzrakás, csomózás, alaki. Egyik ponton sem volt könnyű dolga a próbázónak, tudását minden szögből alaposan megvizsgáltuk. Akinek nem sikerült minden akadályt elsőre leküzdenie, az sem keseredett el. Miután a hiányosságokra rávilágítottunk, intenzív „korrepetálás” következett, és a délutáni „pótvizsgán” már mindenki könnyedén átugrotta a lécet. A tanulás során felgyülemlett feszültség levezetésére délután a legjobb módszert választottuk: legyünk nyakik sárosak! Természetesen, aki a rohampálya leküzdésére nem vállalkozott, annak is volt mit csinálnia: páros foci, dióhalászat, „kötélmászás” várta az őrsöket. Estére mindenki gondosan megmosakodott, hiszen nem akartuk, hogy anyuka-apuka maszatosan találjon minket: estére rengeteg szülő érkezett, hogy megtekintsék záróünnepségünket. Tábortüzünk során az együtt töltött napok legemlékezetesebb pillanatait adtuk elő. A kacagástól zengett az erdő, de amikor illett, elkomolyodtunk, s a fogadalomtevőket ünnepélyes csenddel tiszteltük meg. Egy újoncunk lépett elő kiscserkésszé, tizennégy kiscserkészünknek pedig zöld nyakkendőt kötöttünk a nyakába. A zöldet kilenc roverjelöltünk cserélte szürkére, ők „vándorrá” váltak. De nem csak ők zárták eredményesen ezt a tábort. Mindenki, aki köztünk volt, mindenki, aki velünk tartott, tanulhatott valamit: a kisebbek azt, hogyan végezzenek el olyan feladatokat, melyekre a korosztályukból senki más nem lenne képes; az idősebbek azt, hogyan vezessék őrseiket, hogyan lássák el hatékonyabban feladataikat; a szervezők pedig, hogy hogyan lehet ennyi jó programot beilleszteni három rövid napba. Táborunk ebben a formában nem valósulhatott volna meg támogatóink, jóakaróink nélkül. Köszönjük Hargita Megye Tanácsának a támogatást, ezen kívül a Lovag Takó János Egyesületnek, Ditró Közbirtokosságának és Ditró Önkormányzatának. Jó munkát! Hompoth Szilárd


Kis lépés az erőszakmentes világért

A

lternatívák az erőszakkal szemben címmel hirdette meg a DIF július 27-én estére a soron következő Szófutárt, ezúttal rendhagyó módon nem előadás, hanem bemutató tréning formájában. Az alkalmat vezető pszichológustól, Borsos Annamáriától megtudhattuk, hogy a cím tulajdonképpen egy számos országra kiterjedő mozgalmat is jelent, trénerünk épp Írországból tért haza a projektben részt vevő szakemberek nemzetközi találkozójáról, és segítőjével igyekezett a ditróiakat is bevezetni az általuk létrehozott, nemzetközi mintán alapuló AVP Romania Egyesület (Alternatives to Violence Project) tevékenységébe. Az AVP hisz abban, hogy az erőszak kezelése, visszaszorítása által jobbá tehetjük a világot. Ebből kaptunk egy kis ízelítőt Ditróban, egy másfél órás bemutató tréning keretében, alapozásként a tolerancia és elfogadás témájában végezve gyakorlatokat. A rendezvény résztvevői (mind a hatan!) meglepődtünk, mennyire megdolgoztatnak bennünket a vezetők, pedig a többség laza vasárnap esti előadás-hallgatásra készült: történeteket kellett mesélnünk, véleményt mondanunk, saját viselkedésünket elemeznünk, egymásra re-

agálnunk – mindez azért volt fontos, hogy tudatosítsuk magunkban és saját bőrünkön érezzük, mennyire káros és milyen rossz érzéseket kelt egymás megbélyegzése, és men�nyire fontos a másik viselkedésének megértése, elfogadása. Az alkalmat mozgásos levezető játék és a tréning értékelése zárta. Azon kevés résztvevőnek, akik rászánták az idejüket, rendkívül hasznosnak, elgondolkodtatónak bizonyult a bemutató tréning. Különösen ajánljuk pedagógusoknak, szociális szférában dolgozóknak, de minden családban élőnek is. Így ha még egyszer valakinek lesz lehetősége ingyen AVP-tréningen részt venni, ne szalassza el a lehetőséget. A témának elkerülhetetlen aktualitást ad a Ditróban is bekövetkezett, gyilkossággal és testi sértéssel végződő brutális erőszak. Az egész falunak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szembe kell néznie az erőszakos cselekmények közelségével, fel kell dolgozni, meg kell érteni, és alternatívákat kell találni az erőszakkal szemben, hogy világunkat jobbá tehessük. Csak remélni tudjuk, hogy fel vagyunk készülve rá. Köllő Zsófia

Beszámoló az eszenyői biciklitúráról

E szenyőben

“megérett

a sáté…”- minden cserkészpajtásunk vígan dúdolja ezeket a sorokat. De vajon tudjuk-e, mit is rejt ez a kis település? Cserkészcsapatunk lelkes tagjaival szintén ezt a kérdést tettük fel magukban, és biciklit ragadva elindultunk, hogy választ leljünk rá. Igaz, hogy Eszenyő alig néhány kilóméterre fekszik Remetétől, de mégis

sikerült eltévedni, és rossz elágazásnál letérni. Segítségünkre volt egy éppen arra dolgozó remetei bácsi, aki útbaigazítása mellett még sok érdekes és hasznos információval szolgált a környékkel kapcsolatban. Néhány kilómétert magunk után hagyva megérkeztünk úticélunkhoz. Találkozván Rózsika nénivel, betekintést nyertünk az egykor még müködő malom

rejtelmeibe, megcsodáltuk a mosatót és környékét, majd a sok látnivalóval eltelve letelepedtünk, hogy elfogyas�szuk tízórainkat. Eközben eszünkbe jutottak azok a történetek, melyeket nagyszüleink, dédszüleink meséltek a régi időkből. Kis pihenő után újra biciklire pattantunk, és meg sem álltunk a borvízforrásig. Sajnos nem igazán találtunk borvizet, de abban a hitben hagytuk el a helyet, hogy a következő látogatásunk alkalmával egy csobogó forrás fog fogadni. Bajkó Emese és Korpos Szilvia őrsvezetők 5

Székely Móka 2014

K

észüljetek, készítsétek a csapatokat, mert a zöld malac nem kímél senkit! Szeptember 6-7-én, két napra ismét megtörjük az erdő csendjét, ismét felrázzuk a fiatalokat, és ismét megmutatjuk, hogy a székely leány s legény nem tákmákol. Várjuk a bátor és gyáva jelentkezőket is, a ditróiakat és nem csak, hogy 10-15 fős csapatukkal nevezzenek a játékokra! A versenyen kívül persze sok más érv szól a Székely Móka 2014 mellett: sátrazás, vészesen közeledik a suli, több, mint 100 fiatal, mindjárt kezdődik az egyetem, buli, erdő, közösség. És ennyi érv mellett, miért ne? Jelentkezni augusztus 25-ig lehet Kiss Mónikánál, e-mailben (mnika.kiss95@gmail.com) vagy facebookon!

GYERTEK! Balázs Brigitta -Ditrói Ifjúsági Fórum


Lelki percek – beszélgetés Mezei Lehellel

A

ugusztusi számunkban célkeresztben Mezei Lehel, aki minden kérdésünkre nagy örömmel válaszolt. A vele való beszélgetésből kiderül, hogy miért is érdemes pszichológiát tanulni, milyen befektetés a jövő szempontjából. Reméljük, ezzel is segíthetünk a pályaválasztás előtt álló ditrói fiataloknak. Miután sikeresen leérettségiztél, milyen egyetemre iratvezetnél elhelyezkedjek és ilyen jellegű munkát végezzek. koztál be? Szerinted megérte erre az egyetemre menned, szerinted jó Érettségi után a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszicho- befektetés a jövő szempontjából? lógia és Neveléstudományok karának pszichológia szakára Hogy mennyire volt jó befektetés, az majd a jövőben derül iratkoztam be. ki. Mindenesetre keresgéltem egy keveset, és általánosságban Miért pont ezt a szakot választottad? elmondható, hogy ez az ágazat régiónkban is dinamikusan Visszagondolva már nem is emlékszem igazán, milyen fejlődik, pszichológia alapképzéssel a választható szakterütényezők játszottak szerepet akkor a választásban. Talán letek közül itt az egyik legnagyobb az álláshirdetések száma, egyszerűen csak érdekelt. Ilyen kérdésekben nem árt, ha az átlagbérezés pedig szintén ígéretesnek mondható más megalapozottabb döntést hoz az ember, de hát négy év- pszichológiai jellegű munkákkal összehasonlítva. Tehát vével ezelőtt úgy látszik, nem foglalkoztatott a kérdés eléggé. gül is nem bántam meg, hogy ezt az alapképzést választotMilyen tantárgyakat tanultál az egyetemen, mi volt, ami tam, hiszen találtam olyan szakosodási területet, ami érdekel, nagyon közel állt hozzád, és mi az, ami inkább távolabb? és a választott szakirány jövőbeni kilátásai kifejezetten jók. A képzés három éve alatt elég sok tantárgyunk volt ahhoz, Az egyetem mellett mennyi szabad időd van, kikapcsolódni hogy most felsoroljam, de sok tantárgy tetszett, mondok pá- például? rat: természettudományok osztályba jártam líceumban, így Az alapképzés mellett még volt, így alapképzés után már kea Genetika és Neuropszichológia tantárgyak a kedvenceim vés, tavaly december óta dolgozom itt Kolozsváron és a tervbe közé tartoztak az egyetemen; kiemelt figyelmet szenteltem vett felvételiig folytatom is, illetve ha sikerül felvételt nyerni, a Kísérleti pszichológia és statisztika tantárgynak, érdekes továbbra is az lesz a cél, hogy mesteri mellett dolgozzak is. módon a statisztika része érdekelt jobban; aztán a két favorit Milyen negatív, illetve pozitív véleményed van a szak melegyértelműen a Kognitív pszichológia, illetve a Szervezetpszi- lett? chológia volt, előbbi az ember megismerő folyamatait tanulHiányoltam a gyakorlatot, majdnem el lehet mondani a mányozza, mint érzékelés, észlelés, emlékezet, utóbbi pedig képzésről, hogy vegytisztán elméleti. Emiatt sokszor olyan adott célra létrehozott szervezetek működési mechanizmu- érzésem támadt, hogy beszélünk, beszélünk, csak nem látom, sait próbálja megérteni; a Kognitív viselkedésmódosítások hogy miről. A kevés gyakorlati képzés túlnyomó részét iskolai szintén tetszett, illetve választható tantárgyak közül a Pszi- keretek között valósítják meg, ami nem rossz, ha az ember ischiátria, a Kriminálpszichológia és természetesen a Kulturá- kolapszichológus akar lenni, de például munka- és szervezetlis antropológia volt érdekes, legutóbbiról hadd mondjam el, pszichológia témában a gyakorlati oktatás néhány képesség/ hogy elképesztően jó, aki erre a szakra megy tovább, ne fos�- készségmérő szoftver tanulmányozására, illetve tréningszisza meg magát egy ekkora élménytől, válassza ezt a tantár- mulációra korlátozódott. Pozitívumként talán megemlíthegyat. Igazán távol nem állt tőlem egyetlen tárgy sem, ha ke- tem azt, hogy magyar anyanyelvűként magyarul tanulhatsz restem, akkor találtam mindegyikben olyasmit, ami érdekelt. ezen a szakon. A kar épülete nagyon jó felszereltségű és színÚgy tudom, folytattad az egyetemet, milyen életcélod van vonalas a könyvtár, rengeteg neves tudományos folyóirat száezzel a szakkal, hol szeretnél elhelyezkedni vele? mait meg lehet találni több évre visszamenőleg. Ugyanakkor Tavaly októberben elkezdtem a Babeș-Bolyai egy másik ka- ne legyünk túl szigorúak sem, ami az egyik oldalon hátrány, rán mesterizni emberi erőforrás-gazdálkodás témában, azon- az lehet a másik oldalon előny, hiszen bár gyenge a gyakorban úgy éreztem, hogy a képzés színvonala alacsony és nem lati képzés, cserébe versenyképes elméleti tudást kapunk. igazán kapok tőle semmit, így ezt abbahagytam. Mivel terveim Mit ajánlasz a ditrói fiatalság számára, mit vegyenek figyeközött amúgy is szerepelt, hogy a közeljövőben Magyarország- lembe, mikor egyetemet választanak? ra költözzek, ezért keresgéltem a témában. Az érdeklődés toÉn talán egy kettős mércét ajánlanék. Egyrészt, amikor vábbra is a régi, a humánerőforrás-gazdálkodás területén be- szakmát, hivatást választanak, vizsgálják meg egy kicsit azolül szeretnék képzést szerezni, majd elhelyezkedni. Találtam kat a kérdéseket, hogy: „Vajon mennyire érdekel az adott a magyarországi egyetemek palettáján néhány igazán jónak szakma, érzek-e hivatástudatot?”, vagy „Vajon tudnám-e ígérkező mesteri programot a témában, egyet ki is választot- életem további részében ezt csinálni?”, másrészt pedig ne tam, a következő cél a felvételi. Maga a terület a tantárgyak sajnálják az időt és fáradtságot egy kis kutatásra, nézzenek közül a szervezetpszichológiához áll közel. Egy humánerő- utána, mik az adott szakma jövőbeni kilátásai, milyen esél�forrás szakember egy adott szervezet emberi erőforrásának, lyel tudnak majd elhelyezkedni. Más javaslatot talán még tehát dolgozóinak toborzásával, kiválasztásával, fejlesztésé- annyit adhatnék, hogy törekedjenek a tőlük telhető legtöbbvel, munkakörelemzéssel, ergonómiával és ehhez hasonlókkal re, hiszen a legjobbak és legügyesebbek szakmától függetfoglalkozik, akár fejvadászattal is a munkáltatótól függően, lenül meg szokták találni a számításukat előbb vagy utóbb. tehát a kérdésre visszatérve a cél az, hogy egy nagyobb szer- 6 Kérdezett: Köllő Erika


Ditrói népviselet

2

006-ban a Siklódi Lőrinc Általános Iskola csapata a néhai Nagy Katalin tanárnő vezetésével részt vett az Édes hazám, Székelyföld! nevű honismereti vetélkedőn, melyet Dánfalván szervezett a Székelyföldi Közművelődés-szervezők Egyesülete. A csapat tagjai Balázs Brigitta, Köllő Ildikó és Nagy Eszter-Ágnes voltak, szakértő segítségük Ditró néprajzának feltérképezésében Tamás Mária néni. Az általuk összeállított anyagot sorozat formájában közöljük a hírlap hasábjain, hogy értékes gyűjtőmunkájuk eredménye a ditrói lakosság számára is elérhetővé váljon. Elsőként a népviseletről írottakat tesszük közzé. A népviselet jelzi az egyénnek egy adott közösséghez, vidékhez, etnikumhoz való tartozását. Egyazon etnikumon belül is eltérő sajátosságokat mutat. Az öltözködési szokások tájanként különböznek. A természeti környezet és a történelem alakulása nagymértékben meghatározza az öltözködéskultúrát. Mi is tulajdonképpen a népviselet? Különböző anyagú és szerkezetű darabok meghatározott szabályok szerint alakított együttese. Fejrevalókból, a testtel közvetlenül érintkező alsóruhákból, az azokra felvett felsőruhákból, lábbelikből és öltözetkiegészítőkből áll. A darabok nagy részét házilag állították elő kenderből, lenből, gyapjúból. Ez Ditróban is így volt. A ditrói asszonyok maguk készítettek fonalat, abból pedig vásznat vagy posztót. A háziszőtteseket egyszerű hasítással szabták ki. Mivel így az anyag túl keskeny volt, háromszög- vagy trapéz alakú betoldásokkal bővítették. A vastag posztókabátokat viszont már mesterek, a szűrszabók és szűcsök készítették. Régebben az ingeket kézi hímzéssel díszítették, de a varrógép elterjedésével az ing mellének ráncait letűzdelték. A népviselet egy gazdag jelrendszerként is felfogható. A darabok ös�szeválogatásának, a színeknek, a hajviseletnek jelzésértéke van. Tükrözhet vagyoni helyzetet, életkort, társadalmi státust egyaránt. Sajnos ma már egyre kevesebben veszik fel Ditróban a székely ruhát, de vannak bizonyos alkalmak (farsang, határkerülés, falunapok), amikor egyesek számára fontos, hogy kifejezzék a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. A mellékelt fényképen látható, amint a székelyruhás néni és bácsi farsangtemetéskor táncol (a kép 2006. febr. 28-án készült). Most pedig lássuk, mi jellemző a ditrói népviseletre? Alapvonásaiban megegyezik a székelység más tájegységeinek 7

népviseletével. Viszonylag egyszerű, kevésbé díszített. Szépségét a házi előállítású anyagok és a formák harmonikus egysége adja. A férfi népviselet legközismertebb ruhadarabja a szorosan testhez álló fehér posztónadrág, a székely harisnya. Ditróban az eredeti zsinórozás barna, a borsó színére emlékeztető (Kis Portik Irén nyomán). A harisnyához félkemény szárú fekete csizma illik és sima kézelős, csukott gallérú fehér vászon- vagy gyolcsing. Az ingre fekete mellényt öltenek. Szokásos főrevaló nyáron a fekete kalap, télen a báránybőr sapka. A mellényre posztóujjast vagy kurta zekét vesznek. (Valamikor a szabad székely szürke, a jobbágy és a zsellér fehéres zekét hordott.) A felsőruhák részben háziszőttes gyapjúból, részben pedig juhbőrből készülnek. A női viselet legfőbb darabja a kétrészes felsőruha: a rokolya és a mellény. A rokolya derékban korcba szedett, alján keskeny vagy szélesebb bársony szegő. Gyergyó vidékén (így Ditróban is) a rokolya színes csíkozású háziszőttesből készül, a csíkok szélessége, a színek összeválogatása falvanként, korok és alkalmak szerint változik. A karcsú, rövid mellény egyaránt készülhet a rokolya csíkos anyagából vagy egyszínű bolti kelméből, bársonyból, zsinórozva, vagy gyöngyös ékkel díszítve. Ditróban piros mellényt viselnek. A harangaljú rokolyához piros selyemből lerakott kötény illik. A ditrói női viselethez csizma tartozik. A lányok fejkendőt nem hordanak, hajukat általában egy ágba fonják, és hosszan lecsüngő szalagot tesznek a végébe. Az as�szonyok, menyecskék és idősebbek kontyba rakják hajukat. Főleg az idősebbek áll alatt megkötött kendővel szorítják le a kontyot. A kendő anyaga, színe életkor és alkalom szerint változik. Idősek fekete kendőt viselnek. Gyakori még a fekete hárászkendő, melyet főleg idősebb asszonyok hordanak.


4FairPlay 2014

A

ditrói Gál Ferenc Sportcsarnokban rendezték meg a 4FairPlay 2014 játéksorozat második fordulóját. Ez egy négy évszakos játéksorozat azon teremfoci-csapatok számára, akik nem vettek még részt Free afFair rendezvényen. A fordulók függetlenek egymástól, minden évszakban újabb három csapat mérkőzhet meg a házigazda Free csapatával. Az augusztus 3-án megrendezett második, nyári fordulóban a ditrói Young Boys FC csapata is felvette a kesztyűt, hogy végigjátsszák a tizenkét mérkőzést. A torna során a négy csapat több ízben is egymásnak feszülhetett, hisz mindenik csapat ellenfeleivel négyszer játszhatott. A tizenkét perces mérkőzések igencsak felgyorsították az eseményeket, a csapatoknak két meccs között

nem sok idejük maradt pihenni, és máris állhattak pályára. A házigazda Free (Gyergyószentmiklós) csapata igen színesen válogatta össze ellenfeleit. Legmes�szebbről a Hun Gaz csapata érkezett Sepsiszentgyörgyről, az Ifi Bástya nem túl megszokott kerettel Szárhegyről, és „akik gyalog jöttek”: a Young Boys FC Ditróból. A színvonalas mérkőzések végeztével Fülöp Csaba, a játéksorozat főszervezője búcsúztatta a csapatokat. Fair play kupákhoz híven itt sem voltak helyezések, minden játékos emléklapban és minden csapat emlékplakettben részesült. A következő forduló ősszel kerül megrendezésre, és a téli zárja majd az évet.

Tejszínes-paradicsomos ragu gyors és egészséges nyári étel

Elkészítés: 30-35 perc Hozzávalók: 2 szál lengyelkolbász, 1 póréhagyma (de a közönséges lilahagyma is megteszi), 5 dkg vaj, 25 dkg paradicsom (2-3 db), 2 jó nagy csokor kapor, 3 dl tejszín, 2 evőkanál liszt vagy étkezési keményítő. Elkészítés: 1. A kolbászt és a hagymát felkarikázzuk, és a felolvasztott vajon mindkét

oldalukat megpirítjuk. 2. A paradicsomokat is jól megmossuk és felszeleteljük. 3. A kolbászhoz adjuk a paradicsomot, a kaprot, és együtt is pirítjuk pár percet. 4. A lisztet simára keverjük a tejszínben, és amikor a ragu felforrt, beleöntjük és még 5 percig főzzük kis lángon. 5. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd friss kaporágakkal díszítve tálaljuk. Jó tudni: a ragu mellé friss, ropogós kenyérszelet dukál. Ajánlom a főzőtejszínt, mert az édes változat elnyomja a kapor ízét, de ha nincs, a közönséges tejföllel is igazán finom lesz.

Szőcs Hunor

Vöröshagymás melegszendvics Elkészítési idő: 15 perc + sütés Hozzávalók: 2 közepes fej vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál barna cukor (de a fehér is megteszi), só, bors, 4 szelet kenyér, 5 dkg vaj, 4-5 szelet sonka, 4 szelet gouda sajt. Elkészítés: 1. A hagymát csíkokra vágjuk, és az olívaolajon puhára dinszteljük, sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk a cukorral. 2. A kenyereket a vajjal vékonyan megkenjük, mindegyikre teszünk sonkacsikokat, majd rákanalazzuk a hagymát. Sajtszeletekkel koronázzuk, majd sütőben 10-15 perc alatt sütjük, míg a sajt rá nem olvad a tetejére. Tejföllel tálalva még egzotikusabbá varázsolható.

Molnár Réka


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.